Önmagában azon, hogy levelet kapott meglepődött, de a feladón és a tárgyán kicsit sem. Valahogy számított rá, hogy este nem, másnap vagy azután még meglesz a böjtje a hülyeségüknek.
Lábát a gyengélkedőn a nap első felében rendbe tetette, bár a kijelölt időpontra még futva sem ért be. Annyira nem is akarta megerőltetni a végtagját még, meg igazából az időt is elnézte, így aztán jó néhány perces késéssel vonult be. Ha már Bagolyház, akkor valami piszkos munka, ahhoz pedig nem a legszebb és legdrágább, esetleg kedvenc ruháit választotta, hanem kinyúlt, kifakult 'otthonflangálós' cuccokat aggatott magára. Melegítőegyüttes, tökéletesen megfelel a célra. Lelkesen, meg sietősen baktatott fel a Keleti szárny első emeletére. Belépve azonnal észrevette az ott várakozó prefektust elsőként. Nem mondhatta, hogy nem ismeri, legalább látásból, meg szóváltásból is, hiszen a DÖK-ben a főnöke, és büntetést is kapott már tőle. Igen, valahogy furcsa érzés kerítette hatalmába, ahogyan visszagondolt arra az esetre. Másodszor a kis vöröst, a megmentőjüket pillantotta meg. Hozzá különösebb emlékek nem kötik.
- Sziasztoook - köszönt, vagyis szinte kiáltott feléjük boldogan. A helyzethez képest is, egyáltalán nem zavartatta magát. Közelebb sétált, miközben eltorzult arccal tekintgetett végig a sok bagolypiszkon, meg az állatokon, de ez sem szabott gátat jókedvének. Valami oknál fogva még a legeslegszörnyűbb kínzási módszerekkel sem lehetett volna kizökkenteni.
- Látom Zsolti még nincs itt. Megvárjuk, vagy elmondod mi lesz a büntifeladatunk? - kérdezte ugyanazon hévvel, amit addig produkált, még közelebb slattyogva a lányokhoz. A késésért nem mentegetőzött, csak elfogadta magában, hogy ezért majd nagyobb megrovásra számíthat, bár ez sem nagyon érdekelte.
Lábát a gyengélkedőn a nap első felében rendbe tetette, bár a kijelölt időpontra még futva sem ért be. Annyira nem is akarta megerőltetni a végtagját még, meg igazából az időt is elnézte, így aztán jó néhány perces késéssel vonult be. Ha már Bagolyház, akkor valami piszkos munka, ahhoz pedig nem a legszebb és legdrágább, esetleg kedvenc ruháit választotta, hanem kinyúlt, kifakult 'otthonflangálós' cuccokat aggatott magára. Melegítőegyüttes, tökéletesen megfelel a célra. Lelkesen, meg sietősen baktatott fel a Keleti szárny első emeletére. Belépve azonnal észrevette az ott várakozó prefektust elsőként. Nem mondhatta, hogy nem ismeri, legalább látásból, meg szóváltásból is, hiszen a DÖK-ben a főnöke, és büntetést is kapott már tőle. Igen, valahogy furcsa érzés kerítette hatalmába, ahogyan visszagondolt arra az esetre. Másodszor a kis vöröst, a megmentőjüket pillantotta meg. Hozzá különösebb emlékek nem kötik.
- Sziasztoook - köszönt, vagyis szinte kiáltott feléjük boldogan. A helyzethez képest is, egyáltalán nem zavartatta magát. Közelebb sétált, miközben eltorzult arccal tekintgetett végig a sok bagolypiszkon, meg az állatokon, de ez sem szabott gátat jókedvének. Valami oknál fogva még a legeslegszörnyűbb kínzási módszerekkel sem lehetett volna kizökkenteni.
- Látom Zsolti még nincs itt. Megvárjuk, vagy elmondod mi lesz a büntifeladatunk? - kérdezte ugyanazon hévvel, amit addig produkált, még közelebb slattyogva a lányokhoz. A késésért nem mentegetőzött, csak elfogadta magában, hogy ezért majd nagyobb megrovásra számíthat, bár ez sem nagyon érdekelte.