Noel

Bent kószálni a falak közt nem tartozik a legkedvesebb elfoglaltságaim közé, most mégis arra kényszerülök, hogy belülről fedezzem fel az iskolát és nem kívülről. Igaz, ki tudja, hogy mennyi varázslatos dolog lehet a falak között, de engem mégis jobban érdekel a kinti világ. Az időjárás viszont nem engedte, hogy kint legyek, ezért bent maradtam. A folyosók szinte mindenhol ugyanúgy néztek ki, persze a festményeket kivéve, ahol a mozgó emberek és állatok hol eltűntek, hol feltűntek a képen. Éppen egy festményt néztem, amin egy lovag és egy hölgy volt, amikor nagy robajt hallottam valamelyik eldugott ajtó mögül. Minden eshetőséget lejátszottam a fejemben. Lehet, hogy egy troll garázdálkodik odaben, vagy esetleg párbajoznak, én pedig nem szeretnék odamenni. Viszont a kíváncsiságom túl nagy volt és lassan el kezdtem az ajtó felé araszolni.
Csak ne troll legyen! Imádkoztam magamban miközben megálltam az ajtó előtt hallgatózni. Mikor nem hallottam semmi benyitottam és csak a hatalmas sötétséget láttam magam előtt, de amint a szemem hozzászokott a félhomályhoz egy kis fényt vettem észre a szoba legtúlsó részén. Tettem egy lépést befelé, de ezzel együtt a vaskos ajtó becsapódott mögöttem.
- Jajj, ne már! - mérgelődtem fél hangosan és próbáltam kinyitni a beragadt ajtót. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek. Más lehetőség nem lévén elindultam a sötétben araszolva a fény felé, hátha van ott valaki, aki tudna segíteni. Egy mécses lángjai és egy alak rajzolódott ki szépen, lassan.
- Hellóóóó, akárki is vagy - húztam el a köszönést. Végül odaértem a sráchoz, ahol nem volt teljes sötétség. Szerencsére troll se volt a közelben, úgyhogy nem fogok sikítórohamot kapni. Feltéve, ha nem kell örökké itt raboskodnom, mert akkor biztosan lesz sikítás. Felnézve a fiúra, aki biztos nem volt nálam idősebb a lángok pont megvilágították arcának azt a felét, amelyen égés nyomok voltak. Inkább a szemébe néztem, mert bámulni illetlenség.
- A nevem egyébként Calista - szólaltam meg a kissé hosszúra nyúlt csendben, hátha megtöröm a hallgatást. Persze, Cal, mert te olyan szószátyár vagy...

Noel

Tényleg mondott volna valamit ez az idegen, akinek még mindig nem tudom a nevét? Jó kérdés, mivel nem hallottam, de ő azt állítja, hogy igen. Ezen talán órákig vitatkozhatnánk, de nem az a fajta vagyok, és most különben sincs kedvem vitatkozni, főleg azért nem, mert nagyon úgy néz ki, hogy egy jó darabig itt ragadtunk. Viszont nézzük a jó oldalát a dolognak, nem kell egyedül végig unatkoznom az egész napot.
- Mondhattad volna hangosabban is, nagyon úgy tűnik, hogy itt a hang nem úgy terjed, mint általában - vonok vállat és körülnézve máris észreveszem, mintha már nem is ugyanott lennék, ahová indultam. Ez azért vicce, és hangulatomnak egy félmosollyal adok "hangot". Imádom, amikor ez történik, imádom a varázslatot. Aztán újra a névtelen fiúra nézek, aki elkezdi kielemezni a nevem második tagját. Felvont szemöldökkel hallgatom milyen okosságokat talál ki és a mosoly nem tűnik el az arcomról.
- Látom névelemzőnek készülsz. Egyébként nem a szüleim, hanem a nagymamám nevezett el az ő nagymamájáról. Szóval egy nagyon régi nevem van, viszont én még nem tudom a tiédet - nézek rá kérdőn, hátha végre elárulja és akkor már eggyel több ismerősöm lesz. Vagy legalábbis több embert fogok ismerni, az már biztos.
A következő pillanatban mozgást veszek észre a szemem sarkában és mire odanézek már egy fekete valami suhan felém, egyenesen a hajamba landolva. Volt bennem annyi lélekjelenlét, hogy nem sikítottam fel, hanem csak elkezdtem kapálózni és próbáltam kiszedni a hajamból azt az izét. Persze az előttem álló srác csak halál nyugodtan nézett engem, mintha valami kísérleti patkány lennék. A kapálózásomból pedig csak annyit értem el, hogy sikeresen levertem valami üvegcsét az egyik polcból, és miután széttört fehér füst kezdett el felfelé szállni egészen a plafonig. A pók pedig, mint kiderült az volt, egy szökkenéssel egy másik polcra vetette magát, és nem láttam többé.
- Köszönöm, hogy segítettél, de tényleg - mondtam félig dühösen, félig ironikusan. Most pedig törődhetünk azzal, amit én kiborítottam, nagyon remélem, hogy csinál valamit az idegennel.