Laurena
október 26.
Az elmúlt hét a szokásosnál is fárasztóbb volt. A sorozatos próbák miatt egy percre sem állt le a társulat. Csak izzadságcseppek, néha könnyek a fájdalomtól vagy a megaláztatástól... Holnap premier! Olympia mégis Bogolyfalva macskaköves utcáin koptatta méregdrága magassarkú csizmáit. Az eső apró cseppekben szemerkélt és megtelepedett szőke hajában és a kabátján. Táskája- ami szokatlanul kicsi volt,- szorosan hozzásimult az oldalához. Többen megnézték azonban ez nem zavarta, a nap minden szakaszában utánafordultak az utcán a férfiak, sőt még a nők, a gyerekek is. Vajon érdemes-e taglalni miért is? Talán le sem lehet írni szavakkal, milyen a nő kisugárzása. Annak idején ő is szorgos, bájos levitásként erősítette a kékek házát, de mostanra már csak a bája a régi. Volt a tekintetében valami, ami leginkább csak a törtetőékben. Egyszerre vonzotta és tette érdekelté az embereket. Persze a férfiakat sohasem a tekintete, vagy az esze érdekelte igazán, hanem a külleme. Könyörtelen szabályok alá hajtotta testét, ezért volt ő a legjobb a szólisták között és persze a leggyönyörűbb. Mindig tudta, mi a célja és csak az lebegett a szeme előtt. Egyetlen dolog rendítette meg olykor, az édesség... Mióta összeköltöztek Timothyval rendszeresen evett belőle, holott 1 éve még jószerével azt sem tudta, mi az. Természetesen ez túlzás, de belegondolva a legcélszerűbb hasonlat. Hiszen meg tudta tanulni élvezni az életet, ami plusz színt vitt az a mindennapjaiba, s hiába nem lesz már az a régi kedves levitás, hasonló még lehet.
Ritkán látott mosoly telepszik arcára. Laurenával, az elbűvölő prefektával találkozik, aki egyre gyakrabban hozta elő a nőből ezeket a mosolyokat. Olympiának csak féltestvére, egy bátyja volt, de Laut mindig is az ő húgocskájának tartotta, még ha nem is mondta ki nyíltan. Minden elért eredménye büszkeséggel töltötte el a balerinát. Ünnepekkor a legkülönlegesebb amerikai csokikat küldte neki és egy-két apróságot, ami a hasznára válhat.
Visszakalandozva az utcai jelentre, a sarkak már nem koppantak a járdán. Egy helyben állt a cukrászda kirakata előtt. Nem tudta, pontosan mennyi lehet az idő csak sejtette, hogy 18 óránál később aligha lehet. Kint már besötétedett, amit pompásan ellensúlyoztak a helyiség hangulatos fényei. Nem hallotta, de elképzelte ahogy a vendégek beszélgetése tompa zsivajjá áll össze, vagy épp megkocogtatják kanalaikkal a csészéjüket, vagy villájuk ütközik a süteményes tányérba. Milyen idilli, de főleg az, hogy a szőkeség be mer nyitni a cukrászdába hovatovább leül az egyik asztalhoz, ami kellő távolságban van a bejárati ajtótól, de nincs is olyan eldugott helyen, hogy Lau ne találhassa meg. Furcsa érzés a várakozás, eddig mindig ő késett, persze elnézték, mivel sokszor húzta el a próbaidőt az öreg, pöfékelő balettmester. Korgó hasa egyre türelmetlenebb volt, így kisebb gondolkodási idő után rendelt egy forró csokit és egy szelet dupla csokis sütit, hogy holnap minden rendben menjen...