Black kisasszony
Alaposan meglepődtem, mikor Black kisasszony ebédre hívott. Több ezer szurkoló álmodhat egy ilyen lehetőségről, de én nem tudtam mire számítsak, és azt se tudtam, hogyan viszonyuljak a helyzethez. Végtére is egy diákomról beszélünk, ettől pedig nagyon nehezen tudnék elvonatkoztatni. Nem is igazán sikerült közös hangot találnunk az eddigi egyetlen igazi találkozásunkkor, így felettébb meglepett, hogy a társaságomba kívánt eltölteni egy ebédet. Lehet, hogy a múltkor mindketten pont rossz passzban voltunk, és ez okozta a feszült hangulatot. Most mindenesetre próbálok majd türelmesebb lenni, biztos menni fog … egy darabig.
Időben szerettem volna odaérni az étterembe, kellemetlen lett volna, ha rám kell várni. Különösebben nem készültem. Talán illett volna valami kis ajándékkal viszonoznom a gesztust, de akkor meg máris randi jellegű lett volna az egész. Erről pedig szó nem lehetett. Eszünk, beszélgetünk egy jót, mint két kviddicset szerető ember, és kész.
Az étteremben készségesen odavezettek a lefoglalt asztalhoz. Még volt egy fél óra a megbeszélt időpontig, rendeltem hát egy kávét, és elkezdtem böngészni az Edictum különkiadását. A repüléstan vizsgáról szélsőséges vélemények alakultak ki, valaki egyszerűnek találta, valaki meg egyenesen a „leggenyóbb” vizsgának. Szerintem könnyebb volt, mint a tavalyi, a sok károgó miatt némileg alacsonyabbra tettem a mércét. Persze a diákok azért diákok, mert nekik sose jó a vizsga, mindig találnak rajta kifogásolnivalót. De így is van ez rendjén.