Séllei K. Olivér INAKTÍV
 Illuzionista RPG hsz: 220 Összes hsz: 2702
|
Mágusfalvak és városok Magyarország mágikus települései térképÁltalános leírás: Mágusfalunak vagy mágusvárosnak azt a települést lehet nevezni ma, ahol a lakosság összetételét tekintve 95% a varázstudó. A legtöbb településen szinte csak mágusok és boszorkányok élnek, azonban vannak olyan esetek, amikor a mugli házastárs engedélyt kap arra, hogy mágusfaluban telepedjen le, annak érdekében, hogy gyermeke nevelésében ő is maximálisan részt tudjon venni. Jelenleg Magyarországon három mágusváros és hét mágusfalu található. Mágusvárossá az a település válhat, melynek az állandó, bejelentett lakcímmel rendelkező lélekszáma meghaladja az 501 főt, emellett eleget tesz a törvényi kötelezettségeknek, vagyis megfelelő infrastruktúrával, egészségügyi és kulturális ellátással, illetve oktatási-nevelő célzatú intézményekkel rendelkezik minden korosztály számára.
|
|
|
|
Séllei K. Olivér INAKTÍV
 Illuzionista RPG hsz: 220 Összes hsz: 2702
|
ZENEMŰVÉSZET BANDÁK:Chick Magnet Chick Magnet
Nemes Martin énekes

Név: Nemes Martin Rang: énekes, zeneszerző Díjak: 2014 nyár - a legjobb új befutók Életkor: 22 év Play by: Jeremy Sumpter
David Bennett dobos

Név: David Bennett Rang: dobos Díjak: 2014 nyár - a legjobb új befutók Életkor: 25 év Play by: Hayden Christensen
Jamie Marcus Wayne énekes
 Név: Jamie Marcus Wayne Rang: énekes Díjak: 2014 nyár - a legjobb új befutók Életkor: 21 év Play by: Dave Franco
Elliot A. J. Wayne gitáros

Név: Elliot Asa Jacob Wayne Rang: gitáros Díjak: 2014 nyár - a legjobb új befutók Életkor: 18 év Play by: Joe Brooks
Lasch Gergely gitáros

Név: Lasch Gergely Rang: gitáros Díjak: 2014 nyár - a legjobb új befutók Életkor: 17 év Play by: Logan Lerman
Influx Influx
Igor

Név: Mitzinger Igor Bendegúz Rang: zenész (gitáros), énekes, dalszövegíró Díjak: Legjobb új dalszöveg; Év legjobban öltözött férfi híressége; Év felfedezettjei (bandával) Életkor: 32 év Play by: André Hamann Életút:
Pécsett született, hivatásos lokálpatriótaként nőtt fel és mindig is a zene érdekelte. Művészeti képzést végzett, hangszereken nem csak játszik, de gyerekeket oktat is illetve a szépen ívelő karrierjét egyengeti. Mugli és varázslókörökben is ismerté tette a zenekart, amit ő alapított húsz éves korában. Ő a banda kötőanyaga, vele épül és fejlődik az egész. A szépfiú.
Iván

Név: Galla Iván Rang: zenész (dobos), vokálos Díjak: TAM TAM TAKTUS dobos verseny győztese; Év felfedezettjei (bandával) Életkor: 32 év Play by: Stephen James Életút:
Ő Pécs másik gyöngyszeme. Gyerekkoruk óta legjobb haverok Igorral, így kérdés sem volt, mikor kipattant a banda alapítójának fejéből az ötlet, hogy ezt véghez is viszik. Igor nyomására kezdett el dobolni tanulni, korábban még csak megszólaltatni se tudott semmilyen hangszert. A zenekar az élete, minden mást hobbinak tekint, így egy bájitalkellékes bolt segédmunkásaként való munkáját se veri nagy dobra. Pedig dobos, értitek. A szédítő szerepét megnyerte magának.
Isti

Név: Hegedűs István Rang: zenész (basszusgitáros) Díjak: Év felfedezettjei (bandával) Életkor: 28 év Play by: Jörg Nink Életút:
A legfiatalabb I. Ha kevésbé lettek volna kreatívak annak idején a Tripla I is szóba jöhetett volna, de az alapítás után öt évvel csatlakoztak hozzájuk, így Isti már nem volt a legfiatalabb tagja a formációnak. Őt tartják az együttes lelkének, közönségkedvenc a modora és a hozzáállása. Imád beszélgetni és mindent megosztani találkozókon vagy a közösségi médián keresztül. Szintén Baranyában látta meg a napvilágot, de Pécstől kicsit messzebb, mégis itt tanult és lépett a nagybetűs életbe.
Dzsi

Név: Kondor Dzsenifer Rang: zenész (gitáros), vokálos Díjak: Év felfedezettjei (bandával); Legextrémebb frizura Életkor: 28 év Play by: Felisja Piana Életút:
A banda egyetlen hölgytagja egyszerre lóg ki és illik bele a képbe. Budapesten szedték fel őt, korábban sosem énekelt, de több zenekarkezdeménynek is részese volt és eredetileg hegedűművésznek készült. De a stílusát nem annyira kedvelték és miután kibukott a felvételin, más szelek kezdtek fújni. Jól beleillik a stílusába a három fiúnak, kifejezetten nehéz lenne rá azt mondani, hogy ő egy tipikus nő. A rajongói szívek közül ő törte össze a legtöbbet eddig. Nem is reklámozzák ezt.
Rhédey I. Pandora munkája
Szellemes Szellemek SZELLEMES SZELLEMEK
Kiss Ervin Szellemes Szellemek zenekar dobosa
 Név: Kiss Ervin Rang: Szellemes Szellemek zenekar dobosa Díjak: 2013 legvarázslatosabb fiúbandája - Mágia és a dalok díjátadó, Arany gramofon 2012. Életkor: 23 Play by: Christoph Schaller
Kiss BálintSzellemes Szellemek zenekar énekese
 Név: Kiss Bálint Rang: Szellemes Szellemek zenekar énekese Díjak: 2013 legjobb énekese - Mágia és a dalok díjátadó, 2013 legvarázslatosabb fiúbandája - Mágia és a dalok díjátadó, Arany gramofon 2012. Életkor: 23 Play by: Christoph Schaller
Győri Péter Szellemes Szellemek zenekar gitárosa
 Név: Győri Péter Rang: Szellemes Szellemek zenekar gitárosa Díjak: 2013 legvarázslatosabb fiúbandája - Mágia és a dalok díjátadó, Arany gramofon 2012. Életkor: 21 Play by: Axel Auriant
Mersits Máté Szellemes Szellemek zenekar basszusgitárosa
 Név: Mersits Máté Rang: Szellemes Szellemek zenekar basszusgitárosa Díjak: 2013 legvarázslatosabb fiúbandája - Mágia és a dalok díjátadó, Arany gramofon 2012. Életkor: 20 Play by: Robbie Wadge
Kovácsovits Bence Szellemes Szellemek zenekar gitárosa
 Név: Kovácsovits Bence Rang: Szellemes Szellemek zenekar gitárosa Díjak: 2013 legvarázslatosabb fiúbandája - Mágia és a dalok díjátadó, Arany gramofon 2012. Életkor: 20 Play by: Yoshi Sudarso
Zephyr Zephyr - Rockbanda -
Kurucz KittiZephyr rockbanda gitárosa
 Név: Kurucz Kitti Rang: Zephyr banda gitárosa Díjak: 2010-es év felfedezettje, 2011-es év rockegyüttese, 2012-es év legösszeillőbb bandája Életkor: 22 Play by: Marta Etura Életút:
1991. augusztus 6-án született Debrecenben. Apja minisztériumi dolgozó, anyja a debreceni ispotály ragályügyi osztályán főnővér. Kitti az egyetlen lányuk, teljesen elkényeztették, és teljesen beszabályozták az életét: csak azt csinálhatta, amit megengedtek neki, de azt, amit ők akartak, hogy megtegyen, azt kötelező volt. A lánynak 16 éves korára lett teljesen elege a szülői nyomásból, ekkor szökött meg otthonról először. Az utcákon kóborolva útjába került egy kirakat. Lenyűgözte őt a kirakat mögött látott fiatal férfi, és a hang, amit a kezében tartott hangszerből csalogatott elő. Ezután minden szökésekor oda ment, rendszerint a férfit is ott találta, aki azonban közelebbről már nem tűnt olyan érdekesnek. A hirtelen lángolásnak gyorsan vége lett, de a gitár iránt szerelme azóta sem csillapult. Megtanult játszani a hangszeren, majd tagokat toborzott. Erre az újsághirdetésre jelentkezett Földi Bianka, akivel megalapították az együttest. Énekesük azonban ekkor még nem volt, egyikünknek sincs elég jó hangja a szólózáshoz. Kitti az egyik apja által szervezett összejövetelen ismerkedett meg Lévay Mariannával, akiről kiderült, hogy csodálatos hangja van. A nő belement az együtteshez való csatlakozásba, és egy év múlva megnyerték az év felfedezettje díjat. Ekkor Kitti végleg megszökött otthonról, és a lányokkal közösen bérelt lakásba költözött. 2011-ben Lehel is csatlakozott hozzájuk, teljes lett a létszám. Ebben az évben szerezték meg az év rockegyüttese díjat, tavaly pedig őket szavazták meg a legösszeillőbb bandának.
Földi BiankaZephyr rockbanda dobosa
 Név: Földi Bianka Rang: Zephyr banda dobosa Díjak: 2010-es év felfedezettje, 2011-es év rockegyüttese, 2012-es év legösszeillőbb bandája Életkor: 23 Play by: Hannah Ware Életút:
1990. január 15-én született Balatonföldváron. Apja újságíró egy mágikus lapnál, anyja ugyanennél szerkesztő. Bianka gyerekkora óta különlegesen jó ritmusérzékkel rendelkezik, ezt szülei felfedezve magántanárhoz járatták, többféle hangszert és mozgásművészetet kipróbáltattak vele, hogy megleljék számára az ideálisat. A lány végül a dob mögött kötött ki, úgy tervezte, hogy zenélésből fog megélni. Szülei támogatták, így amikor Bianka jelentkezett egy debreceni újsághirdetésre segítettek neki oda eljutni, később pedig lakást is béreltek neki. Ezt a pénzt a banda első teltházas koncertje után visszafizették nekik. A banda tagjait családtagjaiként szereti, egyes pletykák szerint szeretné, ha Lehel tényleg a családjához tartozna. 2011-ben szerezték meg az év rockegyüttese díjat, tavaly pedig őket szavazták meg a legösszeillőbb bandának. Biankát korábban gyakran hívták fotózásokra is, az együttes megalapításának idején modellként is dolgozott. A magazinok legszexisebb magyar sztár kategóriájának toplistáján az első ötben szokott szerepelni.
Lévay MariannaZephyr rockbanda énekese
 Név: Lévay Marianna Rang: Zephyr banda énekese Díjak: 2010-es év felfedezettje, 2010-es év hangja, 2011-es év rockegyüttese, 2012-es év legösszeillőbb bandája Életkor: 26 Play by: Teresa Castillo Életút:
1987. november 2-án született Tatabányán. Szülei varázslók, viszonylag gazdagok, bár pénzüket öt gyerekre kellett költeniük. Marianna a harmadik a sorban, négy testvére mellett gyakran nem jutott elég figyelemhez, így aztán énektehetsége is elkallódott volna, ha iskolai énektanára fel nem figyel rá. A mágus iskolában énekképzése nem folytatódott, őt pedig nem érdekelte a vele való foglalkozás. Jövőjét a mágusjog képviselőjeként képzelte el, és szerzett is ilyen képesítést. Egy éve dolgozott már a mágiaügyi minisztériumban mikor egyik feljebbvalója meghívta őt is a házában rendezett partira. Itt ismerkedett meg a férfi lányával, Kurucz Kittivel, aki az este folyamán előadott dalától teljesen elámult, majd hosszan tartó rábeszéléssel sikerült elérnie célját: Marianna csatlakozott a két lányhoz, Kittihez és Biankához, azonban állását nem adta fel. Egy évvel később ők kapták meg az év felfedezettje díjat, valamint őt külön is jutalmazták az év hangja kitüntetéssel. Ekkor hagyta ott a munkáját, és költözött a lányokhoz Debrecenbe. Egy évre rá találkozott Lehellel, és beszervezte a tehetséges fiút a bandába, vele megnyerték a 2011-es év rockegyüttese díjat, majd 2012-ben az év legösszeillőbb bandája díjat is átvehették. Sokszor kérdezik tőle, hogy gondolt-e már szólókarrierre. Bár ez a kérdés már nagyon bosszantó számára, még mindig a legnagyobb türelemmel feleli: „A lányok miatt kezdtem el énekelni. Ha majd egyszer abbahagyom, az azért lesz, mert nekik már nem lesz szükségük rám. Nélkülük semmi értelme az éneklésnek.”
Zarka LehelZephyr rockbanda billentyűse
 Név: Zarka Lehel Rang: Zephyr banda billentyűse Díjak: 2011-es év rockegyüttese, 2012-es év legösszeillőbb bandája Életkor: 23 Play by: Aaron Perilo Életút:
1990. március 23-án született, Pécsen. Szülei aurorok voltak, akik a fiú három hónapos korában életüket vesztették egy küldetés során. Mivel rokonai nem maradtak, 18 éves koráig nevelőotthonban nevelkedett. Hiperaktív, agresszív gyerek volt, ezért nem akadt senki, aki örökbe akarta volna fogadni. Az intézmény halljában állt egy régi zongora, ezen tanította meg játszani őt az egyik nevelőnő, hogy energiáit levezethesse a zene segítségével. Lehel mugli iskolákba járt, érettségit szerzett, de szakmát nem, később pedig nem tanult tovább. Mivel a nevelőnők szerették a fiú maradhatott az otthonban, közben pedig bárokban, zenés esteket adó kocsmákban hasznosította zongoratudását. Egyik este itt hallotta meg őt Lévay Marianna az XY rockbanda énekese, és azonnal elhívta őt egy meghallgatásra. A fiú játéka jól illet az addigi lánybanda elképzeléseihez, ezért azonnal bevették. Még abban az évben megkapták az év rockegyüttese díjat, tavaly pedig őket szavazták meg a legösszeillőbb bandának. A „leghelyesebb magyar férfi” szavazásokon az utóbbi években mindig a top10-ben szerepel.
Merkovszky Ádám munkája
ZENÉSZEK, ÉNEKESEK:Angyal Odett Abigél Angyal Odett Abigél
Név: Angyal Odett AbigélÉnekhang: Enyhe reszelősség, könnyed váltás a magas és mély hangok között, hosszan kitartott hangok, fáradhatatlan, erős, intenzív
Albumok
- Az első (2004) - Gyerekdalok
- A mágikus hegyen túl (2006) - Gyerekdalok
- Abigél Álma (2011)
- Álom és valóság (2013)
- Szilánkok (2017)
- Paper plane (2019)
|
Legsikeresebb dalok
- Moment (2017)
- Scars (2016)
- I’m not her (2013)
- Abigél álma (2011)
- Tündérszerelem (2005)
|
Díjak
2019 - A mágikus Dallamok Napok legjobb koncertje 2019 - Aranymikrofon 2019 - Legstílusosabb boszorkány - Havi Igéző 2019 - Legjobban öltözött boszorkány - Modern Boszorkány 2018 - Legstílusosabb boszorkány - Havi Igéző 2018 - Legjobban öltözött boszorkány - Modern Boszorkány 2017 - A mágikus Dallamok Napok legjobb koncertje 2017 - Aranymikrofon 2017 - Legmágikusabb dallam - Moment 2017 - Aranyhangszál díj 2016 - Legjobb dalszöveg - Scars 2015 - A mágikus Dallamok Napok legjobb koncertje 2013 - Legmágikusabb dallam - I’m not her 2011 - Aranymikrofon 2011 - Legjobb album - Tinédzser kategória - Abigél Álma 2009 - A Télűző Fesztivál leglátványosabb fellépője 2005 - Legszebb gyermekhang díj 2004 - Az év felfedezettje
|
 |
Angyal Odett hat éves kora óta a mágikus dallamok központi alakja, kezdetben gyermekdalokat énekelt, első két megjelent albumán is csak gyermekkorunk kedvencei és néhány új sláger köszönnek vissza. Miss Talentként rengeteg boszorkánymagazinban szerepelt, gyermekkorától mostanáig a kamerák kereszttüzében élt. Nincs olyan ember, aki ne látta volna már legalább egy képen, vagy ne olvasott volna már legalább egy botrányáról. A hírnév magával hozta a magántanulói létet, a Rellon ház diákjaként. Tizenhat évesen hirtelen tűnt el, közel három évig teljes homály fedte a sorsát, majd hirtelen robbant vissza egy sokkal felnőttesebb, határozottabb, önállóbb karakterként a zeneiparban. A hazain túl lassan nemzetközi szintekre is evezett, szárnypróbálgatásai sikeresnek voltak mondhatók, nagy reménységként indult neki karrierje új szakaszának, azonban a rengeteg fellépés, buli magával hozta a féktelen élet minden hátrányát, így karrierjében újabb stagnálás állt be, míg ő beiratkozott a Bagolykő Mágustanodába.
Angyal Odett Abigél munkája
Benczik Milán Benczik Milán
 Név: Benczik Milán Rang: diák Díjak: 2012-es év felfedezettje Életkor: 16 Play by: Tanner Patrick Életút:
1997. április 4-én született, Budapesten. Anyja a Meyer-féle fogadás áldozata lett, de ez nem különösebben zavarta, inkább próbált mindent kihozni a helyzetből. Az ő anyja az egyetlen a nők közül, aki elérte, hogy a férfi gyerektartást fizessen neki. Milán viszonylag harmonikus környezetben nevelkedett, anyja elkényeztette, ezért némileg önző és akaratos ember lett. Ennek ellenére sokan szeretik, mert társaságközpontú, humoros és nagyon kedves. Nem szereti az igazságtalanságot, ha ilyet lát, mindenképpen megpróbálja megakadályozni. Aktív életet él, sokat sportol, hatalmas a mozgásigénye, korábban hiperaktív gyerek volt, de azért mára sokkal jobban képes koncentrálni. A jövőjét híres énekesként képzeli el, és ez nincs is túl messze, hiszen tavaly elnyerte az Év felfedezettje díjat. Testvéreiről vegyes a véleménye: nővérét, Krisztinát kedveli, szeretné kimozdítani a csigaházából, mert szerinte a lány szeretethiányos, de rengeteg érzelem van benne. Szeretne az első lenni, akinek a lány kimondja, hogy szereti. Próbál jó bátyja lenni Balázsnak, bár öccse sokkal érettebben és megfontoltabban viselkedik nála, ami miatt többször is összeszólalkoznak. Vágya, hogy Balázs elismerje bátyjának, és ugyanúgy támaszkodjon rá, ahogy ők támaszkodnak a fiúra. Nórát bírja a legjobban, mert ő mindig kapható egy kis szórakozásra, bírja a humorát, és mellette eljátszhatja a nagy és erős bátyót, aki megvédi a kishúgát. Ez azonban nem csak szerep, tényleg meg akarja óvni a lányt, ha kell még saját magától is. Tudja, hogy Nóra bármire képes lenne, nagyszerű embernek tartja, ezért segíteni akar neki, hogy megtalálja a célját.

Merkovszky Ádám munkája
Ceglédi Eszer Ceglédi Eszter
 Név: Ceglédi Eszter Rang: énekes Életkor: 21 Play by: Jasmine Thompson Hang
Életút:
XXXX. szeptember 4-én született Budapesten. Apja minisztériumi dolgozó, anyja háztartásbeli, három - Eszternél fiatalabb - gyermeküket neveli (László /16/, Olivér /12/, Ajándék /7/). Eszter kiegyensúlyozott családi körülmények között nőtt fel, mugli és varázsló barátai egyaránt voltak. Gyermekkora teljesen átlagosan telt, anyja vigyázott rá és közben megszülető testvéreire, apja pedig keresetével eltartotta a családot. A lány 14 évesen kezdte el a varázslást tanulni egy ausztriai mágusiskolában, ekkor még az éneklés, mint későbbi foglalkozás egyáltalán nem jött szóba. Hobbiként szívesen szórakoztatta a társait, de nem ebből akart megélni. Az elképzelése az volt, hogy miután letette a vizsgáit elhelyezkedik a minisztérium külföldi máguskapcsolatokat tartó osztályán, és bejárja az egész világot. Mikor 17 éves lett, egyik barátja felkérte, hogy a frissen induló színházuk bemutatódarabjában (Az elbájolt vérfarkas), mint énekes szerepeljen. Bár a színmű nem nyűgözte le a közönséget annyira, mint várták, de Eszter hangja sokakat elbűvölt. Végül úgy döntött, hogy marad egy évet a társulattal, és csak utána jelentkezik a minisztériumba. Egy évvel később csakugyan kilépett a színházból, de csak azért, hogy egy másfajta színpadra léphessen fel, mint énekesnő. Korábbi terveiről lemondott, ma már teljesen az éneklésnek él, legújabb vágya pedig az, hogy egy turné keretében utazza be az egész világot.
Merkovszky Ádám munkája
Fener Petra Fener Petra
 Név: Fener Petra Rang: énekes, tanuló Életkor: 15 Play by: Bea Miller Hang
Életút:
XXXX. december 2-án született Taláros mágusfaluban szüleinek második gyermekeként. Apja, Fener Pál tehetséges gyógyító, anyja, Kenesi Hanna pedig híres jó minőségű gyógynövényeiről, amiket a családi telken termeszt. Petra hatalmas mennyiségű varázserővel született, amit azonban gyermeki teste és elméje képtelen volt rendesen kezelni. Varázslatai erőteljesebbek, épp ezért veszélyesebbek is voltak, főleg, ha valami miatt dühös lett. Kiszámíthatatlan ereje miatt kerülte az idegenekkel és úgy általában az emberekkel a kapcsolatot. Szülei próbáltak segíteni rajta, de mivel ez nem betegség, nem tudtak tenni semmit. A lány nagyrészt egyedül nőtt fel, magántanárok tanították, míg bátyja (Fener Márk) szinte bármikor, bárhová mehetett, és eközben rengeteg barátot szerzett. Petra egyetlen igazi szórakozása az éneklés volt. Hangját általában hintázás közben szerette leginkább hallatni, egyéb esetekben megszólalni is ritkán hallották. 12 éves volt, amikor a faluba költözött egy híres rádiós műsorvezető, Polach Géza, aki a kislány hangját meghallva, azonnal nagy karriert jósolt neki. Néhány dalát fel is vette, majd lejátszotta Hangzó Bűvölet című műsorában, bár a szülök kérésére Petra nevét nem említette. A dalok nagy sikert arattak, hirtelen hatalmas rajongótábora lett az ismeretlen kislánynak. 14 éves korára teste és elméje kezdett felzárkózni varázserejéhez, ezért a szülei elgondolkoztak azon, hogy talán be kéne íratni egy mágusiskolába. Erre azonban végül nem került sor, Petra ugyanis szívesebben énekelt volna iskolába járás helyett, ezért végül úgy egyeztek meg, hogy a turnéján vele tart magántanára is. Petra jelenleg 15 éves, sikeres énekesnő, de kezdi úgy érezni, hogy az iskola kihagyásával kimaradt valamiből. Barátai nem igazán vannak, és az emberekkel továbbra sem tud bánni, ezért szülei mégiscsak a varázslóiskola mellett döntöttek, bár a lány az éneklést sem hagyja abba. Iskolának a Bagolykő Mágustanodát választották, hiszen ott tanul a lány bátyja is. Az osztályozó vizsgák megírása után másodikosként kezdheti a tanulást.
Merkovszky Ádám munkája
Kirics Flóra Kirics Flóra
 Név: Kirics Flóra (született: Szőke Flóra) Rang: énekes Életkor: 28 Play by: Linnea Dale Hang
Életút:
XXXX. november 23-án született Szalamantonban a Mirákulum nevű cirkusz egyik előadása alatt. Szülei a társulat tagjai, apja, Szőke Áron jegyszedő, mindenes és helyettes porondmester, anyja, Joóna Hanga fő lénygondozó. A szülés az egyik előadás közben indult meg, és Flóra még annak vége előtt épségben megszületett. Utolsó "attrakcióként" őt is bemutatták a közönségnek, ez volt az első és egyben utolsó szereplése cirkuszi színpadon. Gyermekkorától kezdve utálja a cirkuszt, és annak minden velejáróját: a turnékat, a sok ismeretlen embert, a magántanárokat. Gyakran szökött meg, volt, hogy napokat töltött a Szalamanton utcáin, mire végre ráakadtak. Anyja máig emlegeti, hogy minden bizonnyal lánya miatt őszült meg idejekorán. Flóra 17 évesen végleg elszökött, és felköltözött Budapestre a nagybátyjához. Eleinte élvezte a cirkusz nélküli éveket, pénzszerzési lehetőségként mugli bárokban énekelt. Később felfigyeltek a tehetségére, majd 20 éves korától rendszeres fellépője volt a legnagyobb hazai mágikus fesztiváloknak. 22 volt, mikor végre hazalátogatott, és találkozott családjával, valamint régi, szintén a cirkuszban felnőtt barátaival. Egyikükkel különösen szorosra fonta kapcsolatát, majd két évvel később össze is házasodtak, ekkor változott meg a neve Szőkéről Kiricsre. Első gyermekét 26 évesen szülte, a másodikat egy évvel később. Jelenleg Szalamantonban él, hogy férje közelében lehessen, de a város másik felében, hogy az általa még mindig gyűlölt cirkusztól a legtávolabb legyen. Mivel gyermekeit neveli, turnét nem indít, fellépéseket pedig csak indokolt esetben vállal, de régebbi dalait gyakran hallani a rádiókban.
Kapcsolatai: Öccse: Szőke András, a Mirákulum egyéni tűztáncos tagja
Gyerekkorukban jól kijöttek, de aztán a fiút teljesen lenyűgözte a cirkuszi életmód, amitől a lány menekülni akart, ezért eltávolodtak egymástól. Ma sem fűzi őket össze szoros testvéri szeretet, de tiszteletben tartják a másik véleményét, érzéseit. Férje: Kirics Konrád, a Mirákulum artista csoportjának vezetője
Flóra imádja a férjét annak ellenére, hogy Konrád számára nagyon fontos a Mirákulum. Miatta még a cirkusz közelségét is elviseli, és, ha muszáj, hajlandó a turnékra is követni őt. Apja szerint Flóra hiába menekült a cirkusz elől, mert az végül mégis utolérte őt.
Merkovszky Ádám munkája
Meggie S. Walker Meggie S. Walker
 Név: Meggie S. Walker Rang: zenész Díjak: 3 lemez a toplisták élén; 1 aranylemez Életkor: 21 éves (május 5. a szülinapja) Play by: Alexz Johnson
Életút:
14 évesen lett ikertestvérével együtt a bagolykő diákja. Míg a fiú a Navinét, addig ő a Rellont gazdagította egy újabb fővel. Gazdag családból származnak, anyjuk egy zenei kiadó feje volt, míg apjuk egy sikeres rock zenész. Meggie sosem jött ki jól édesanyjával, de véglegesen akkor vágta el magát nála, mikor pár év múltán egyszerűen megszökött az iskolából és apja után ment, aki akkor épp külföldön turnézott. A lány ezután vele és bandájával tartott, majd pár hónap múltán már maga is elkezdett fellépni, mint egyfős elő zenekar. A közönség gyorsan szívébe fogadta az igen tehetséges lányt és 18évesen már a saját bandájával indult turnézni. Zenekarának tagjai mind varázslók, így Meggie egyre inkább a varázsvilágban élt és ott vált még híresebbé is. Tanulmányait magántanárokkal folytatta, mindig ahol épp járt, ott keresett oktatót, illetve volt olyan is, aki pár hónapig velük tartott a turnéjuk során. Így lett Meggie Shelbie Walkerből a Magicbomb frontembere. A banda egyre nagyobb közönséget szerez magának világszerte, rajongók milliói várják az újabb lemezük kiadását, koncertjeikre pedig egy pillanat alatt elfogynak a jegyek.
Podmaniczky Andine Podmaniczky Andine

Név: Podmaniczky Andine Rang: Énekes, táncos, koreográfus Díjak: Modern Boszorkány - StílusIkon díj (2014, 2015, 2016), Szombati Boszorkány IkonDíj (2017, 2018) Életkor: 33 éves Play by: Elizabeth Gillies Életút: Andine kezdetben zenéléssel kereste a kenyerét, három befutott számmal, kisebb koncertekkel, gyors családalapítással, két gyerekkel. Igazán akkor figyelt fel rá a világ, amikor 2012-ben táncot kezdett oktatni, azóta több színpadi produkció koreográfusaként hallhattunk róla. Elsősorban zenés színházi darabokkal és koncertekkel foglalkozik, de kisebb, számára kedves produkciókhoz is szívesen adja a nevét. Precíz és nagyon megköveteli a feladatok pontos végrehajtását, helyenként szadistának is tartják, azonban, aki a keze alatt tanul, olyan pontos kivitelezést sajátít el, mely nagyban csökkenti annak a lehetőségét, hogy életveszélyesen hibázzon. Háta mögött a "Hajcsár" becenévvel illetik.
Emily Dorothea Fisher munkája Radler Krisztina Radler Kinga
 Név: Radler Kinga Rang: énekes, dalszerző, zenész Életkor: 24 Play by: Tiffany Alvord Hang
Életút:
Radler Kinga XXXX. augusztus 17-én született Üstösd egyik leggazdagabb családjának egyetlen gyermekeként. Fiatalkora magántanárokkal, kötelességekkel és a helyes, családja nevéhez méltó viselkedés elsajátításával telt. Apja, Radler Henrik egy híres ékszerész cég vezetője, mely több külföldi leányvállalattal is rendelkezik, főleg a francia mágusok körében divat Radler ékszert viselni. Anyja, Kiss Borbála mugliszármazású boszorkány, aki soha nem dolgozott, férje pénze miatt nem is volt erre szüksége. Kinga hamar megtanulta, hogy ők mások, mint a többiek, sokkal kiválóbbak, és az ehhez kapcsolódó szokásait (másokkal lekezelő/lenéző viselkedés) később sem sikerült levetkőznie. Szülei 14 éves korában a Beauxbatons Mágusakadémiára íratták be, amit kiváló eredménnyel el is végzett. Élete előre meg volt tervezve. Öt éves korától volt jegyese, akivel az iskola elhagyása után össze is házasodtak. Ekkor módosította Paál-Radlerre a nevét, hiszen újdonsült férjét Paál Xavérnak hívták. Innentől kezdve élete unalomban telt, hiszen dolgoznia nem kellett, kötelességeit viszont egyre jobban megutálta. Négy éve egy kedves iskolai barátja kérésére megnézte egy frissen alakult színház első előadását, és ott meghallotta Ceglédi Esztert énekelni. Úgy gondolta, hogy ez neki is menne, titokban elkezdett énekórákra járni. 22 évesen megírta első dalát, melyet beküldött a Hangzó Bűvölet című rádiós műsorba. A dal sikeres lett, így aztán folytatta a dalszerzést és az éneklést. Egy évig álnéven (Kynra) adta ki szerzeményeit, de aztán egy nap férje rájött a dologra. Mikor Kinga szülei megtudták, teljesen ellenezték a dolgot, alpári, a nevükhöz egyáltalán nem méltó foglalkozásként jellemezték az éneklést. Férje is azon volt, hogy meggyőzze őt az éneklés feladásáról, ezért a Kinga visszavette leánykori nevét, ezzel nemcsak Xavért, de a szüleit is provokálva. Az éneklést nem hagyta abba, jelenleg az egyik leghíresebb női előadó Magyarországon. Szülei csak Xavér kérésére nem tagadták ki az engedetlen lányt. Viszont a férfi úgy döntött, fontosabb számára Kinga, mint a család méltósága, ezért a továbbiakban támogatta feleségét. Kinga két hónapja indult el egy országos turnéra, és bár jelenleg első gyermeküket várja, nem tervezi, hogy egyhamar abbahagyja a fellépést.
Merkovszky Ádám munkája
Sipos Evelin Sipos Evelin
 Név: Sipos Evelin Rang: Zenész (hegedű), rádiós műsorvezető Kor: 26 Play by: Taylor Davis Előadás Életút:
1988. november 17-én Veszprémben varázsló szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, róla azonban kiderült, hogy semmilyen mágikus képessége nincs. Apja rokonai ezt az anyja származására fogták, aki mugli családból jött, de boszorkány. A nő végül nem bírta tovább, és elköltözött a családtól, majd egy évre rá el is vált férjétől. Az apa ennek ellenére is szeretetben nevelte lányát, és teljesen elfogadta, hogy az nem lesz képes beilleszkedni a varázslók világába. A lány mugli iskolákat végzett, általános iskolájában ismerkedett meg a zenével, és választotta hangszernek a hegedűt. Művészeti középiskolába járt, és közben magántanároktól is tanult játszani rajta, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett hegedű szakon. Édesapjával ellentétben ő sosem mondott le arról, hogy varázslók között éljen, ezért az egyetem után minden évben részt vett a Mágikus Dallamok Napján, mint amatőr előadó. 23 éves korában különdíjjal jutalmazták, egy évvel később közönségdíjat kapott, végül egy éve sikerült megnyernie a versenyt saját kategóriájában, legyőzve ezzel olyanokat, akik varázslataikkal feldobták előadásukat. Két hónappal később munkát kapott az egyik varázsrádiónál, azóta is ott dolgozik, és van egy saját műsora is. Szerinte a zene már önmagában is varázslatos, ezért nincs szüksége valódi mágiára ahhoz, hogy valakit elbűvöljön.
|
|
|
|
Séllei K. Olivér INAKTÍV
 Illuzionista RPG hsz: 220 Összes hsz: 2702
|
KÖNYVEK A VARÁZSVILÁGBANSzellemszerelem

Írta: Kornyik Bettina Kiadás éve: 1929. Díjak: Év sikersztorija 1929.; Fiatal boszorkányok kedvence; A régi is jó! díj 1980, 2000, 2008.; Tartalom:
Alexis egy 20 éves lány, aki egy kisváros, Horkulum törzsgyökeres lakója. Szülei régimódiak, a 21. születésnapján férjhez akarják adni egy tiszta aranyvérű, nagy vagyonnal rendelkező, ám idősebb férfihoz. Nem ismeri a férfit, és nem is akarja megismerni, ezért habozás nélkül összecsomagolja pár ruháját, és seprűt ragadva útnak indul. Majd ő megmutatja, gondolja. Csakhogy kviddicsező családja még nem alap arra, hogy ő is bármikor elutazzon egy ilyen eszközön. Körülbelül fél óra sima repülés után a seprűje megbolondul, a félelmetes erdő felé irányítva őt a szomszédos város szélén. Mintha csak direkt történne, a seprű egy hatalmas, régi ház udvarán ér földet. Alexis eszméletét veszti, és mikor felébred, egy kíváncsi szempárral találja szembe magát. A ház egyetlen, magányos lakója egy fiatal korában elhunyt férfi szelleme kedvesen befogadja őt éjszakára, és innentől nincs megállás. Egy különös, és egyben félelmetes románcot kísérhetünk végig ember és szellem között.
Annelie Freya Blomqvist munkája
A négy elem urai I. - Levegő
Szerző: Mei-Lan Woo, Merkovszky Ádám, Charles Morin-Sauvage és John Stiles Kiadó: Elementar Kiadó Kiadás éve: 2014. Ár: 2 galleon 7 sarló Rövid tartalom:
Négy elementalista visszaemlékezéseit tartalmazza, életük egy-egy életveszélyes helyzetére, illetve jelenlegi életükbe, munkájukba ad betekintést a könyv. Mindegyik a kötetben szereplő elemi mágusok közül, képes bánni az összes elemmel, és fő elemük ezek közül a levegő.
Érdekesség: A könyv gerincén van egy üvegből készült félgömb, amiben folyamatosan kavarog a szürke színű füst.
Részlet a könyvből: KATT1998. március 24-én egy varázslók lakta amerikai kisvárosban George Balin a valaha élt legerősebb elemi mágus elvesztette uralmát mind a négy eleme felett. A pusztítás mértéke elképzelhetetlen lett volna, ha Balin úr nem a világ legtapasztaltabb és legidősebb elementalistája. Az öregúrnak hála felkészültünk erre az eshetőségre, és majdnem mindannyian megjelentünk a halottas ágyánál. Kora ellenére szelleme épp olyan friss volt, mint mikor először találkoztam vele egy ellenőrzésen. Még most is emlékszem, mennyire szelíden és türelmesen magyarázta el az elemek összefüggéseit egy olyan türelmetlen, hiperaktív és figyelni képtelen kölyöknek, mint amilyen én voltam. Balin úr mindig is nagy hangsúlyt fektetett a fiatal elementalisták tanítására, és sosem küldött el egyikünket sem olyan kifogással, hogy nincs ideje ránk. Sosem bocsátotta volna meg magának, ha valamelyikünket megsértett volna az elemével, de tudta, hogy, ha nem akarja lerombolni a fél kontinenst, szüksége van a segítségünkre, mert hát kire számíthatna egy a négy elem urai közül, ha nem a többire? Charity mellette akart maradni az utolsó pillanatig, amíg még megtehette, nehezen szakadt el a férfitől, aki nemcsak mestere, de fogadott apja is volt. Az öregúr csak mosolyogva paskolgatta a lány kezét, minket pedig elküldött azzal, hogy, amint úgy érzi, nem bírja tovább visszafogni az elemeket, utánunk zavarja őt. A mi feladatunk az volt, hogy a falu köré vonjunk mágikus akadályokat, amelyekkel az esetlegesen elszabaduló elemeket meg tudjuk fékezni. Természetesen ezek nem egyszerű pálcás varázslatok voltak, mindannyian beleadtuk az elemi mágiánkat is. A település lakói már korábban elhagyták a házakat, és fel voltak készülve a legrosszabbra, ami jelen esetben otthonaik pusztulását jelentette. Az öreget azonban mindenki szerette, zokszó nélkül fogadták el a helyzetet, ezt az is megkönnyítette nekik, hogy Balin úr előre kárpótolt mindenkit, és meghagyta, hogy ha mégsem esne semmiben kár, a pénzt akkor is megtarthatják. Azon a délutánon egy nagy körben elhelyezkedtünk a falu körül, mely annyira pici volt, hogy tisztán láttuk egymást, ami nagyban megkönnyítette a kommunikációt is. A pajzs, amit felhúztunk, átlátszó volt, és gömb alakban ölelte körül a területet, hiszen nemcsak a levegőben és a felszínen, de a föld alatt is meg kellett gátolnunk a mágia kiszivárgását. Mellettem jobbra Aaron állt, akinek akkor még nem volt célja leigázni az emberiséget. Jóképű, fiatal férfi volt, akit riválisomnak tekintettem, nemcsak hasonló mentalitásunk, de ellentétes főelemeink miatt is. Akkor még egyikünk sem gondolta, hogy egy nap ugyanez a csapat majd Aaronért megy, hogy aztán elkísérhessük az Azkabanba, ahonnan soha nem jön ki többé. Balomon Christina igyekezett fenntartani a védőgömböt. Még nem festetett halványbarna haja szálldosott az arca körül, tekintetében látszott, mennyire komolyan veszi a feladatot. Ő volt közülünk a leggyengébb, így hát bizonyítani is akart. Mindannyian fiatalok voltunk még, Loraine és John voltak közülünk a legidősebbek a maguk huszonhárom évével, és talán Santeri a legfiatalabb, hiszen alig múlt tizenöt. Mikor megjelentek az első lángok Balin úr házának tetején, mindannyian megkétszereztük az addigi koncentrációnkat. Engem aggasztott, hogy Charity még nem jött ki, mert bár a tűz a fő eleme, semmi esélye nem lehetett olyan lángokkal szemben, amiket a legerősebb elementalista akaratlanul idézett meg. Aztán egyszer csak elszabadult a pokol a gömbön belül, és már nem láttunk semmi mást, csak kavargó homokot, jégtüskéket és csapkodó villámokat. Gondolkodás nélkül odaordítottam Aaronnak, hogy jöjjön közelebb Christinához, és, hogy szóljon a többieknek, vegyék szorosabbra a gömböt, majd utat nyitottam magamnak a pajzson, és már bent is voltam. Már akkor biztos voltam benne, hogy azt a látványt nem fogom egyhamar elfelejteni. Ha olvastam volna valaha a Bibliát, ilyennek képzelném el az Apokalipszist, de hát én max forgattam az említett könyvet, és még csak nem is a lapjait, csupán egyik oldaláról a másikra, mikor odébb tettem, mert miatta nem tudtam levenni a polcról a kedvenc kalandregényemet. Amint beléptem majdnem leszelte a fejem tetejét egy kósza légpenge, még szerencse, hogy fő elemem a levegő, így aztán automatikus légpajzsomon nem jutott át. Na, meg az is segített kicsit, hogy az öregnek a tűz a legerősebb eleme, nem a levegő, viszont épp ezért aggódtam Charityért is. Nem lett volna túl vicces, ha a Parázslányt kedvenc mentora égetné halálra. A gömb belsejében semmit sem lehetett látni a lángoktól, a füsttől és az ide-oda száguldó egyenként is halálos csapásoktól. Tizenkilenc évesen még mindig volt mit tanulnom az elemekről, és akkoriban még nem is volt ennyire megszabott oktatási rendszer az elementalistákra. Bár mesterem mindent megtanított, amit továbbadásra érdemesnek vélt, de ezeket a képességeket nem használtam minden nap, sőt elnyomtam magamban, remélve, hogy senki nem jön rá. Egy kezdő kviddicsesnek nem is hiányzik más, mint, hogy rájöjjenek seprű nélkül is képes repülni, ráadásul érzékeli a levegőben lévő dolgokat. Sosem használtam az erőm meccseken, de tudtam, hogy sokan nem hinnék ezt el nekem, így hát arra törekedtem, hogy minél kevesebben szerezzenek tudomást az erőmről. Ez azonban egy elemi mágikus vészhelyzetben nagyon is hátráltató tényező…
Borító:

/Képre kattintva látható nagyban is./
Merkovszky Ádám munkája
Mácsa mama konyhája
Szerző: Rátai Lászlóné Magdolna Kiadó: Ősrégjó Kiadó Kiadás éve: 1940., de azóta új kötésben, eredeti tartalommal kiadták 2000-ben is Ár: 2 galleon Rövid tartalom:
Mácsa mama könyve az a szakácskönyv, ami minden valamire való boszorkány konyhájában megtalálható. Ebben az alkotásban az akkor már nagymama korában lévő nő minden varázsétek elkészítését leírta, amik azóta is minden magyar máguscsalád asztalán jelen vannak, s bár a szerző soha nem kapott díjbeli elismerést, a világon mindenhol ismerik a nevét, receptjeit, könyvét pedig mára már tizenhat féle nyelvre lefordították.

Vikohino Thaihasy munkája
|
|
|
|
Alexandra Rachel Hanna Flaviu INAKTÍV
 Vajszívű cicamami =^-^= RPG hsz: 194 Összes hsz: 2533
|
SPORTÁGAKSeprűakrobatika
A seprűakrobatika egy olyan versenysport, melyben a versenyzők seprűlovaglás közben akrobatikus elemeket, különféle művészi gyakorlatokat mutatnak be. Pontozásos verseny, emiatt a mozdulatok minél tökéletesebb kivitelezésére törekszenek. Szakágai a férfi és női egyéni, a páros, a röptánc és a szinkron. TörténeteA seprűsportok megjelenése és fejlődésük története erősen összekapcsolódik a seprűk fejlődésével. A seprűakrobatika során a versenyzők gyakran csupán egy kézzel vagy lábbal irányítják a sportszert, ez pedig addig nem volt lehetséges, míg azok nem váltak kellően könnyen és precízen irányíthatóvá. Minél inkább finomodtak az eszközök, annál több lehetőség nyílt meg az akrobaták előtt. Viszont éppen eme függőség miatt viszonylag későn, a 16. század közepén kezdett el kialakulni, és csak a múlt század közepére vált nemzetközileg elismert sporttá. Az 1500-as években vándor mutatványosok kezdték el előadásaikhoz használni a seprűt: a zene ritmusára a repülő eszközön ülve, esetenként állva táncoltak és bámulatos egyensúlyérzékükkel nyűgözték le közönségüket. Később megjelentek az akrobatikus elemek, valamint a páros produkciók esetén az emelések és a dobások. Nem volt ritka az sem, hogy egy ember több seprűvel lépjen fel, de a teljes csapatok bonyolult mozgáskompozíciója is elterjedtnek számított a 17. század végére. Ekkorra azonban kezdett átalakulni. Már nem csupán a mutatványosok és mulattatók eszköze volt, megjelent a hétköznapokban is. A svájci Weißenlingenben például több olyan népi tánc is ismeretes, melyhez a táncosok seprűre szállnak. Népszerűsége továbbra sem csökkent, de a 18. századra főként nemesi privilégiummá vált. Helyszíne a tágas, füves rétekről és a városi terekről átkerült a kúriák báltermébe, kertjeibe, ahol aranyvérű mágusok előbb csak egymás mulattatására végezték, később versenyszerűen rendezték meg azokat az eseményeket, amelyeken összemérhették egymással seprűakrobatikai tudásukat. Ebben a korban a legtöbb európai országban az aranyvérű mágusok gyakorolhatták csak, és a hivatalos rendezvényeken kívül tilos volt bármilyen más helyen előadást tartani. Ennek az elzárkózásnak azonban majdnem a sportág eltűnése lett az eredménye. A 19. század elején egyre többen szólaltak fel a kisajátítás ellen, köztük jó néhány már kiváló eredményeket elért seprűakrobata. A szabályozás eltörlését mégis Melchior Meeuwis 1808-ban megjelent Szabadon szállni című könyvéhez, és az annak hatására megindult polgári összefogáshoz kapcsolják. Előbb Hollandiában, majd sorban a többi országban is engedélyezték a seprűakrobatika szabad gyakorlását; megjelentek előbb a nemzeti, majd a nemzetközi versenyek. 1843-ban Gunnar Magne és felesége, Marie Fabron kezdeményezték az első seprűakrobatikai egyesület, a francia Association Nationale des Acrobatie du Balai (ANAB) létrehozását, majd ennek mintájára folyamatosan jelentek meg az európai országok mágusainak saját egyletei. Magyarországon 1924-ben alapították meg a Budai Seprűakrobatikai Klubot (BuSeK), mely a mai napig változatlan névvel működik. Bár a kviddics népszerűségével nem vetekedhet, az utóbbi húsz évben egyre többen kezdtek el seprűakrobatikát tanulni, amiben nagy szerepe van Aglaia Marinos egy seprűakrobata párról szóló romantikus, díjnyertes könyvének, amely a 3 és fél perc légvétel nélkül címet viseli. Napjainkban mind az öt szakágban korosztályokra bontva lehet versenyezni a legkisebb városi szinttől a nemzetközi világversenyekig. A versenyekA versenyek során nem kötelezően szerepelnek mind az öt szakág versenyzői, előfordul, hogy egyes országokban például nem tudnak egynél több, vagy akár egy versenyzőt (legtöbb esetben csapatból van hiány) kiállítani. Viszont ritka, hogy az egyes szakágaknak külön-külön rendezzenek versenyeket. Ezek az események általában több napig tartanak, egy nyitóműsorral kezdődnek, majd változatos programsorrendben levezénylik a bemutatókat. A versenyszámok közti szünetekben mindenki megtekintheti a standoknál a legújabb seprűket, fellépőruhákat és bemutathatják tudásukat azok a boszorkányok és varázslók, akik a seprűtáncokban jeleskednek, illetve a seprűakrobatika olyan válfaját űzik, mely nem egyeztethető össze a versenyek szabályzatával. Utóbbiak főként cirkuszokban, színházakban és egyéb szórakoztató helyeken találják meg számításukat. A legkisebb versenyek a városiak, de azokban az országokban, ahol több iskola van, vagy egy iskolában rengeteg versenyző szeretne érvényesülni, szoktak iskolai fordulót is tartani, melyből a legeredményesebbek jutnak tovább a városi, majd a területi/megyei/járási versenyekre. Ahol nem eléggé népszerű a seprűakrobatika, ott általában csak egy országos versenyt rendeznek. Ezek közé tartozik Magyarország is. A Budai Seprűakrobatikai Klub 1925. óta minden évben levezényli a Magyar Országos Seprűakrobatikai Találkozót (MOST), melynek első három helyezettje (szakáganként) kijut az Európa Bajnokságra. Magyarországon már évek óta nem volt példa arra, hogy a szinkron szakágban akár csak egy csapat is indult volna, ezért a csapatverseny már régóta hiányzik a magyar versenypalettáról. Helyszíne a Mátrában, a Tugár-réten található egy muglik által nem hozzáférhető, mágikus leválasztott részen. (Időpont szerint általában A évben március elején, B évben szeptember elején rendezik.) A seprűakrobatikáról bővebben ITT.
Pataki-Molnár Csenge munkája Szárnyas-lovaspóló
Varázslók körében a kviddics után a második legelterjedtebb és nagy hírnévnek örvendő csapatjáték. Ezen sportban négyfős, szárnyasló lovasokból álló csapatok egy meghatározott méretű, bűbájok által és póznák segítségével kijelölt játéktéren, hosszú ütő segítségével az ellenfél kapujába próbálnak juttatni egy labdát. Mindezek különleges varázslatokkal vannak kezelve, hasonlatosan a kviddics eszközeihez. Ezen felül olyan kötelező felszerelések vannak érvényben, mint a pólósisak, arcvédő, kesztyű, a csapatának megfelelő ruházat, valamint a ló különleges nyerge alatti alátétnek egyeznie kell lovasa viseletével.
Két 4 játékosból álló csapat játszik egymás ellen. A pályán van még két lovas játékvezető és egy bíró, aki mindkettővel kommunikálva hozza meg a döntéseket és a játékosok között mozog a pályán, ő hozza a végső ítéletet, majd mondja ki nem egyértelmű szabálytalanságok esetén a döntést. A játék játékrészekre van felosztva (3 db), egy-egy szekció 15 percig tart, a bíró, ha egyértelmű támadás vagy szabálytalanság utáni ítéletet lát meghosszabbíthatja maximum egy perccel. Köztük két 10 perces átállós szünet áll rendelkezésre a sérültek kezelésére, felkészülésre, szusszanásra. Ló cseréjére mérkőzés közben nincs lehetőség, szünetben sem, ahogy ugyanazon a lovon új ember sem szállhat be a játékba. Minden sikeres találat egy pontnak számít, ezen felül a különleges kupasorozatokban a lovasok eredményei alapján számítódik egy szerencsefaktor, amit a csapat átlagteljesítménye ad ki. -1 és 3 pont terjedelmű skálán lehet egy-egy lovas mérlege, így akár hátrányból is kezdhet ott egy-egy együttes.
Rhédey I. Pandora munkája Varázsöttusa A tusa számai:
- Párbaj
- Seprűlovaglás (gyorsasági)
- Szárnyasló lovaglás (akadályugratás, lebegő akadályok)
- Víz alatti tájékozódás (minimum merülési idő 30 perc)
- Átoklövészet (meghatározott célpontok eltalálása, a célpontok folyamatosan mozognak)
|
|
|
|
Angelinne Stanwood INAKTÍV

RPG hsz: 62 Összes hsz: 2354
|
ELŐADÓMŰVÉSZET Jégtánc Csoport - Glacio Chrystals
Jégtánc csoport – Glacio Chrystals
1975-ben alapult, azóta tagjai többször változtak, az alapítók legtöbbje kiöregedett vagy felhagyott a szerepléssel, így ma már egyikük sem található meg a Glacio Chrystalsban.
Jelenleg 4 férfi és 4 nő alkotja a csoportot, közülük hárman hydromágusok, akik fellépéseik alatt vizet fagyasztanak meg a levegőben, csíkokat, köröket képezve belőle, amin aztán korcsolyáznak, valamint különféle trükköket mutatnak be. Előadásaikhoz hozzátartoznak a színes fényvarázslatok és a kellemes zenei aláfestés. Nem ritka, hogy egy ismertebb bandával közösen indulnak turnéra.
Fellépéseik többségét Szalamantonban láthatjuk, a Mirákulum nevű cirkuszban, de turnéznak is a társulattal, valamint egyéni fellépéseket is vállalnak.
A csoport vezetői:
Hajdu Ferenc
 Név: Hajdu Ferenc Rang: A Glacio Chrystals jégtánc csoport egyik vezetője. Díjak: Leglátványosabb műsor 1998-2000, 2004, 2007, 2008, 2012 Életkor: 37 Play by: Evan Lysacek KATT

Nemes Kata
Név: Nemes Kata Rang: A Glacio Chrystals jégtánc csoport egyik vezetője, és hydromágus tagja. Díjak: Leglátványosabb műsor 1998-2000, 2004, 2007, 2008, 2012 Életkor: 34 Play by: Sebestyén Júlia KATT

A csoport további tagjai:
Blaskovits Vanda
 Név: Blaskovits Vanda Rang: A Glacio Chrystals jégtánc csoport egyik tagja. Díjak: Leglátványosabb műsor 2012 Életkor: 24 Play by: Arakawa Shizuka KATT

Julián Dóra
 Név: Julián Dóra Rang: A Glacio Chrystals jégtánc csoport egyik tagja. Díjak: Leglátványosabb műsor 2008, 2012 Életkor: 26 Play by: Hoffmann Nóra KATT

Junpei Akihito
 Név: Junpei Akihito Rang: A Glacio Chrystals jégtánc csoport egyik tagja Díjak: Leglátványosabb műsor 2007, 2008, 2012 Életkor: 28 Play by: Takahashi Daisuke KATT

Nagy Bálint
 Név: Nagy Bálint Rang: A Glacio Chrystals jégtánc csoport egyik tagja. Díjak: Leglátványosabb műsor 2012 Életkor: 22 Play by: Jeffrey Buttle KATT

Tárnoki Barnabás
 Név: Tárnoki Barnabás Rang: A Glacio Chrystals jégtánc csoport egyik hydromágus tagja. Díjak: Leglátványosabb műsor 2007, 2008, 2012 Életkor: 27 Play by: Brian Joubert KATT

Varga Zsuzsanna
Név: Varga Zsuzsanna Rang: A Glacio Chrystals jégtánc csoport egyik hydromágus tagja. Díjak: - Életkor: 19 Play by: Kimmie Meissner Érdekesség: 1 éve végzett a Bagolykő Mágustanodában. KATT

Merkovszky Ádám munkája
Mágikus Cirkusz - Mirákulum
Mágikus cirkusz - Mirákulum
1722-ben a Heczler Gyula által vezetett Előadók Iskolája (amely helyen elsősorban táncosokat, színészeket és akrobatákat tanítottak) tartott egy bemutatót, ami a tanulók egész éves munkáját reprezentálta. Az előadás megtekintéséért pénzt kértek, bővíteni szándékozván az iskola bevételi forrásait. A bemutató meghozta a várt eredményeket: hatalmas sikert aratott, ezért ezentúl minden évben megismételték. Az iskola 1882-ben megszűnt, de 10 évvel később korábbi tanárok, illetve tanulók megalakították a Mirákulumot, amely manapság a legismertebb mágikus cirkusz Magyarországon.
Tagjai között találhatunk állandó fellépőket, valamint vendégszereplőket is. Havonta tartanak előadásokat, ezeket általában 5 napig ismétlik. Minden évben tartanak egy turnét is, amelynek keretei között meglátogatják a legismertebb mágusfalvakat.
Telephelyük Szalamanton, itt található a képzési központjuk is, ahol felvételt lehet nyerni a cirkusz fellépői közé. Elemi mágusokra állandó kereslet van, emellett az erős bűbájos képességekkel megáldottakat, valamint a metamorfmágusokat, illúziómágusokat és animágusokat is szívesen fogadják. A cirkusz "avatarja": Cirque du Soleil
Nem fellépő tagok:
Bokros József
 Név: Bokros József Rang: A Mirákulum igazgatója Életkor: 68 Play by: Mandy Patinkin
Bokros Júlia
 Név: Bokros Júlia Rang: A Mirákulum igazgató helyettese (Az igazgató lánya) Életkor: 38 Play by: Kathleen Rose Perkins
Karah Viviana Blomqvist
 Név: Karah Viviana Blomqvist Rang: A Mirákulum egyik légtáncosának, Nagy Annának a lánya, a cirkusz "kabalája" Életkor: 6 Play by: Emma Watson Kapcsolatok: Annelie Freya és Harold Love húga, Nagy Anna lánya. Naszály Miklós az általa választott pótapukája.
Sébastien Bataille
 Név: Sébastien Bataille Rang: A Mirákulum porondmestere és énekese (ex-artista) Életkor: 21 Play by: Loïc Nottet Kapcsolatok: Annelie Freya és Harold Love barátja.
Fellépő, állandó tagok: Tűztáncosok
Simár Ferenc
 Név: Simár Ferenc Rang: A Mirákulum tűztáncos csoportjának vezetője Életkor: 42 Play by: Demián Bichir
Littkei Gábor
 Név: Littkei Gábor Rang: A Mirákulum tűztáncos párjának egyik tagja Életkor: 28 Play by: Alex Noyes
Nagy Lilla
 Név: Nagy Lilla Rang: A Mirákulum tűztáncos párjának egyik tagja Életkor: 25 Play by: Lorenza Izzo
Szőke András
 Név: Szőke András Rang: A Mirákulum egyik tűztáncos egyéni tagja Életkor: 27 Play by: Eduardo Cruz Sánchez Életút:
XXXX. június 2-án született Szalamantonban, nővérével ellentétben nem a cirkuszban, hanem a legközelebbi ispotályban, mivel aznap épp nem volt előadás. Szülei a társulat tagjai, apja, Szőke Áron jegyszedő, mindenes és helyettes porondmester, anyja, Joóna Hanga fő lénygondozó. Gyermekkorától kezdve elbűvölte a cirkusz világa, hol apjának segített jegyeket eladni, reklámozni az előadást, hol pedig anyját és a különleges varázslényeket ugrándozta körül. Jó érzéke volt a tánchoz, de tériszonya megakadályozta abban, hogy légtáncos lehessen, ezért döntött a tűztáncos karrier mellett. Soha nem gondolt más szakmára, biztos volt benne, hogy életét a cirkusz fogja meghatározni. 7 éves korától edzette Simár Ferenc a tűztáncos csoport vezetője, 14 évesen lépett fel először a csapattal a Mirákulum színpadán. Azóta állandó tagja lett a társulatnak, fellépéseivel színesití az amúgy is színpompás előadást. Jelenleg 27 éves, párja nincs, életét a táncnak, a tűznek és a cirkusznak szenteli.
Kapcsolatai Nővére: Kirics Flóra, énekes Gyerekkorukban jól kijöttek, de aztán a fiút teljesen lenyűgözte a cirkuszi életmód, amitől a lány menekülni akart, ezért eltávolodtak egymástól. Ma sem fűzi őket össze szoros testvéri szeretet, de tiszteletben tartják a másik véleményét, érzéseit.
Tatai Sára
 Név: Tatai Sára Rang: A Mirákulum egyik tűztáncos egyéni tagja Életkor: 24 Play by: Dimitra Papadea (Demy)
Légtáncosok
Nyers Martina
 Név: Nyers Martina Rang: A Mirákulum légtáncos csoportjának vezetője Életkor: 22 Play by: Miriam Bryant
Annelie Freya Merkovszky
 Név: Annelie Freya Merkovszky Rang: A Mirákulum egyik légtáncos tagja (+ íjásza) Életkor: 17 Play by: Miranda Kerr
Kapcsolatok: Harold Love és Karah Viviana testvére, Nagy Anna lánya. Szász Zoltán tanítványa már gyerekkora óta, részben apjának tekinti.
Nagy Anna
 Név: Nagy Anna Rang: A Mirákulum egyik légtáncos tagja Életkor: 38 Play by: Karlina Caune
Kapcsolatok: Annelie Freya, Harold Love és Karah Viviana édesanyja; Győri Katalin húga Életút: Magyar származású, átlagos aranyvérű család tagja. Van egy nála 15 évvel idősebb nővére, Katalin. Mindketten Szalamanton városában nevelkedtek, de két külön úton járva. Míg Kata a művészetek, és az újságírás felé terelődött, Anna a városban alakuló cirkuszt választotta. A nővére már 12 éves korától külföldön tanult, neki pedig szerencséje volt, hiszen akkor alapították meg a Bagolykő Mágustanodát, amikor betöltötte a 14-et, és Magyarországon kezdhette meg tanulmányait, melyeket itt is fejezett be, félig-meddig magántanulóként. A cirkuszban töltötte kiskorától napjainak a 65%-át, nem lehetett volna elválasztani a légtornától. Bestiakutatóként végzett, Göteborgban töltötte gyakorlati éveit, itt ismerkedett meg Janrikkal, akitől három gyermeke született. Mára a kapcsolatot megszakította vele, és gyermekei cirkuszi, és iskolabeli útjukat segíti. Pálffi Andrea
 Név: Pálffi Andrea Rang: A Mirákulum egyik légtáncos tagja Életkor: 19 Play by: Jade Thompson
Tőkés Gabriella
 Név: Tőkés Gabriella Rang: A Mirákulum egyik légtáncos tagja Életkor: 20 Play by: Maud Welzen
Illúziómágus
Szász Zoltán
 Név: Szász Zoltán Rang: A Mirákulum leghíresebb illúziómágusa (+ íjásza) Életkor: 45 Play by: Shawn Doyle Kapcsolatok: A Blomqvist gyerekek védelmezője; Annelie tanítója, és pótapja Életút:
Budanekeresdi félvér férfi, aki gyerekkorát apja varázslom kisboltjában töltötte. Az ott talált kendőkön, kártyákon gyakorolta a varázslást míg apja próbálta megkeresni a pénzt, hogy eltartsa a családot. Mugli édesanyja évekig betegen feküdt a bolt mögötti kis kunyhójukban, miután aranyvérű varázslók megpróbálták megölni. Mikor Zoltán 9 éves volt, anyja meghalt, az apjával ketten maradtak. A következő pár évben ismerkedett meg apja egy boszorkánnyal, aki az első pillanattól kezdve jól kijött a kisfiúval, köszönhetően a képességének. Illúziómágus volt, ezzel pedig lassan megszerettette magát a fiúval, és persze az apával. Ő lett Zoltán mostohaanyja, és egyben tanítója. A varázslás mellett íjászkodni, és illúziómágiára tanította, hogy 15 évvel később útnak engedhesse, és az ekkor már középkorú férfi a Mirákulum cirkuszi közösség oszlopos tagja legyen.
Akrobaták/artisták
Kirics Konrád
 Név: Kirics Konrád Rang: A Mirákulum artista csoportjának vezetője Életkor: 31 Play by: Taron Egerton
Bene Virág
 Név: Bene Virág Rang: A Mirákulum egyik artistája Életkor: 26 Play by: Ashley Wagner
Draser Tünde
 Név: Draser Tünde Rang: A Mirákulum egyik artistája Életkor: 18 Play by: Penelope Mitchell
Harold Love Blomqvist
 Név: Harold Love Blomqvist Rang: A Mirákulum egyik artistája Életkor: 17 Play by: Max Irons Kapcsolatok: Annelie Freya és Karah Viviana bátyja, Nagy Anna fia.
Kemper Anett
 Név: Kemper Anett Rang: A Mirákulum egyik artistája Életkor: 19 Play by: Ashleigh Cummings
Lakota Péter
 Név: Lakota Péter Rang: A Mirákulum egyik artistája Életkor: 27 Play by: Seth Kuhlmann
Bűbájos
Lázár Klaudia
 Név: Lázár Klaudia
Rang: A Mirákulum leghíresebb bűbájosa. (Feladata: fény és hangeffektek előidézése, fénytörténet /fényalakok szerepelnek benne, a lány a mesemondó/ mesélése.) Életkor: 22 Play by: Nimue Smit
Jós
Fajk Kornél
 Név: Fajk Kornél Rang: A Mirákulum jósa (Fellépéseket is vállal, de külön, személyre szólóan is jósol.) Életkor: 25 Play by: Thomas Lacey
Lényidomár
Kling Csilla
 Név: Kling Csilla Rang: A Mirákulum leghíresebb lényidomárja Életkor: 26 Play by: Shelby Wulfert
Íjászok
Annelie Freya Merkovszky
 Név: Annelie Freya Merkovszky Rang: A Mirákulum egyik légtáncos tagja (+ íjásza) Életkor: 17 Play by: Miranda Kerr
Kapcsolatok: Harold Love és Karah Viviana testvére, Nagy Anna lánya. Szász Zoltán tanítványa már gyerekkora óta, részben apjának tekinti.
Naphegyi Máté
 Név: Naphegyi Máté Rang: A Mirákulum egyik íjásza (+ tűztáncosa) Életkor: 19 Play by: Sam Way
Szász Zoltán
 Név: Szász Zoltán Rang: A Mirákulum egyik íjásza (+ illúziómágusa) Életkor: 45 Play by: Shawn Doyle Kapcsolatok: A Blomqvist gyerekek védelmezője; Annelie tanítója, és pótapja Életút:
Budanekeresdi félvér férfi, aki gyerekkorát apja varázslom kisboltjában töltötte. Az ott talált kendőkön, kártyákon gyakorolta a varázslást míg apja próbálta megkeresni a pénzt, hogy eltartsa a családot. Mugli édesanyja évekig betegen feküdt a bolt mögötti kis kunyhójukban, miután aranyvérű varázslók megpróbálták megölni. Mikor Zoltán 9 éves volt, anyja meghalt, az apjával ketten maradtak. A következő pár évben ismerkedett meg apja egy boszorkánnyal, aki az első pillanattól kezdve jól kijött a kisfiúval, köszönhetően a képességének. Illúziómágus volt, ezzel pedig lassan megszerettette magát a fiúval, és persze az apával. Ő lett Zoltán mostohaanyja, és egyben tanítója. A varázslás mellett íjászkodni, és illúziómágiára tanította, hogy 15 évvel később útnak engedhesse, és az ekkor már középkorú férfi a Mirákulum cirkuszi közösség oszlopos tagja legyen.
Több tag is van, de ők a legismertebbek.
Merkovszky Ádám munkája
Madlen Cadington-Krise Madlen Cadington-Krise

Név: Madlen Cadington-Krise Rang: Igazgató - Mágikus Színházak Szövetsége Díjak: Az év felfedezettje (1980), Kiváló Színésznő (1982, 1985, 1989, 1990, 1992, 1994, 1998, 2000, 2003) Életkor: 57 éves Play by: Marg Helgenberger Életút: Madlen Cadington az egyik legősibb angol máguscsaládba született, majd a kor szűk látókörű szellemiséget eleget téve másodunokatestvérével James Arthur Krise-szal kötött házasságot, melyből négy gyermeke, számos unokája és mostanra dédunokája született. Aktív éveiben elismert színésznőként tevékenykedett, majd a Mágikus Színházak Szövetségének igazgatója lett, melyet 2005 óta lát el töretlenül. Szabadidejében kisebb angliai máguszínházakban rendez és kertészkedik.
Emily Dorothea Fisher Merveille Mágikus Orchestra
Merveille Mágikus Orchestra
A Merveille Mágikus Orchestra 1968-ban alapult Mathias Couteau karmester és Sárossy Mariann csellista és melodimágus vezetése alatt. Eleinte egyszerű zenekarként működött, majd Mariann beleszőtte igéző ági mágiáját a különböző műsorszámokba, ezzel meghozva a sikert az addig ismeretlen társulat számára. Az ötleten felbuzdulva további melodimágusokat kerestek fel világszerte, majd az ekkor már neves zenekarhoz csatlakozott az első illúziómágus is, ezzel létrehozva a Merveille ma is ismert profilját. A zenekar fő vonzereje a varázslatos dallamokban elmesélt történetekben rejlik, melyeket a közönség résztvevőként követ végig, hála az illuzionisták összehangolt munkájának, valamint a melodimágusok elképesztő teljesítményének. Számos klasszikus históriát, színdarabot, balettet dolgoztak már fel az évek folyamán, melyek kivétel nélkül páratlan sikert arattak, és amelyek világhírnevet hoztak az orkesztrának. Ma az 66 tagot számláló együttesben az alap szimfonikus zenekart alkotó zenészek mellett 6 melodimágus és 4 illúziómágus található, valamint egy énekes szólista, és persze a karmester. Kétévente rendeznek nemzetközi turnét, állandó előadásaikat talárosi székhelyükön tartják, emellett évről évre visszatérő fellépői a Mágikus Dallamok Napjának.
Alexandre-Nolan Couteau
 Név: Alexandre-Nolan Couteau Rang: társulatvezető, melodimágus: cselló Életkor: 52 Play by: Mikael Persbrandt
Az együttes vezetője, az előadások szülőatyja, kiváló csellóművész. Szülei alapították meg a társulatot, melynek vezetését 37 éves korában vette át véglegesen, habár már előtte is kivette a részét a munkából. Annak ellenére, hogy hamar eldőlt már, hogy mivel fog foglalkozni felnőttkorában, mégis befejezte tanulmányait, iskolaelsőként végzett a Beauxbatonsban, ahol az is kiderült, hogy anyjához hasonlóan ő is rendelkezik a melodimágia képességével. Ez szokatlan, tekintve, hogy ez a fajta tehetség nem öröklődik, ám ő ezt a sors akarataként fogta fel, így ezután még többet foglalkozott a zenével, hogy méltó utódja legyen szüleinek. Ez a célja beteljesülni látszik, ugyanis vezetése alatt a Merveille nem csak hogy világhírnévre tett szert, de a fellépéseik száma is megtriplázódott, a tagok száma kétszeresére nőtt, és számos vendégelőadóval is büszkélkedhetnek.
Dobos Tamás
 Név: Dobos Tamás Rang: karmester Életkor: 46 Play by: Spike Jonze
Az együttes legfőbb összetartója minden bizonnyal Dobos Tamás, aki a legtöbb tagnak apja helyett apja lett. A karmesteri posztba nőtt bele, ugyanis édesapja után vette át a stafétabotot, aki már fia gyerekkorában eldöntötte Tamás későbbi hivatását. Ő azonban nem tiltakozott, örömmel vette a feladatot és a vele járó felelősséget, hogy tökéletes vezetője legyen az előadások alatt az orkesztrának. Nem járt iskolába, végig az apja mellett maradt és együtt járta a világot a Merveille-el, az utazások közben szedte fel magára azt a tudást, aminek jelenleg is a birtokosa. Ennek ellenére igen művelt, köszönhetően a rengeteg helynek, amit még kiskorában megismert, összesen öt nyelvet tanult meg, most tanulgatja az oroszt az angol, a német, a francia, az olasz és a svéd után.
Simon Enikő
 Név: Simon Enikő Rang: vezető melodimágus: hegedű Életkor: 43 Play by: Robin Wright
Immár 8 éve tagja a Merveille-nek, úgyhogy az egyik legoszloposabb fellépőjeként tarthatjuk számon. A harmadik évében már a melodimágus részleg vezetője lett, váltva a posztot előtte betöltő társulatvezetőt. Sikerének titka, hogy kisgyermekkora óta a hegedülésnek szentelte az életét, már általános iskolája is egy mugli zeneiskola volt, majd miután végzett a francia mágusképzőben, visszatért Magyarországra, ahol a Zeneművészeti Egyetem hallgatója lett. Melodimágiája még a Beauxbatons-ban bontakozott ki az ottani professzor tanítása alatt, melyet mai napig folyamatosan fejleszt példa nélküli maximalizmusának köszönhetően. A klasszikus zene megszállottja, kedvencei Bach és Vivaldi.
Szentesi Veronika Kinga
 Név: Szentesi Veronika Kinga Rang: melodimágus: ének Életkor: 37 Play by: Dido Florian Cloud de Bounevialle O'Malley Armstrong Hang
Bizonyára nem ismeretlen Szentesi Vera neve, köszönhetően annak, hogy visszatérő sztárvendége a Mágikus Dallamok Napjának. A budanekeresdi lány tehetségére hamar fény derült és családja tiltakozásának ellenére nem hagyta abba az éneklést. Egy, az Alpokban történt balesete során tört elő belőle a melodimágia, melynek köszönhetően túlélt egy kisebb lavinát. Ezt követően Svájcba utazott, ahol egy híres melodimágus mellé szegődött el tanoncnak. Karrierje csak ezután indult be igazán, még Zürichben elkezdett koncertezni és le is szerződött egy svájci kiadónál. Nemsokkal később visszatért Magyarországra, hogy itt is hírnevet szerezzen magának. A Mágikus Dallamok Napján találkozott először a Merveille-el, amellyel kölcsönösen elvarázsolták egymást, Couteau még aznap felkereste és meghívta őt a társulathoz, ahol azóta is állandó szólista.
Tatiana Irina Nariskava
 Név: Tatiana Irina Nariskava Rang: melodimágus: piccolo Életkor: 44 Play by: Cate Blanchett
Az orosz származású piccolo-művész vendégelőadóként van jelen a társulatban, a Merveille-en kívül is számottevő az ismertsége, életét a zenének szentelte kiskorától fogva. Ennek köszönhető, hogy mára már világhírnévnek örvendhet, éveit turnézással tölti többnyire, melyek az egész Földön átívelnek. A varázsvevőkből is gyakorta hallhatjuk dalait, azok ugyanis nem maradtak meg a klasszikus zene berkeiben, a bájos dallamok, melyeket a hangszerből csal elő, minden korosztályt elbűvölnek.
Wass Máté
 Név: Wass Máté Rang: vezető illúziómágus Életkor: 34 Play by: Jake Gyllenhaal
A hosszú évek óta a társulatnál lévő Wass Máté pályája emelkedőben van, tavaly ugyanis kinevezték az illuzionisták vezetőjének. A posztot kiérdemelte, kemény munkával szerezte meg azt a tudást, amely mára szinte egyedülálló Európában. Amint elvégezte az őt egyébként kevésbé érdeklő mágiatörténész szakot, utazásba kezdett, melynek keretében bejárta a világot és felkereste a legismertebb és elismertebb illúziómágusokat, hogy tőlük tanuljon, tökéletesítse tudományát. Mostanság napjait főleg az új műsorok kitalálása és kidolgozása teszi ki, mely Couteau-val közös feladata, valamint az, hogy ifjú tanítványába, Mészáros Olivérbe verje bele az illúziómágia minden csínját-bínját.
Mészáros Olivér
 Név: Mészáros Olivér Rang: illúziómágus Életkor: 24 Play by: Josh Brodis
A Merveille ifjú csillaga a fiatal Mészáros, aki habár mugliszármazású, hamar magára talált a varázsvilágban, és példátlan gyorsasággal sajátította el és tökéletesítette az illúziómágiát. Még mielőtt befejezte volna tanulóéveit, már felvételt nyert az Orchestrába, utolsó, záróévét már csak levelezőtagozaton végezte el. Annak ellenére, hogy mostanra már hivatásos rúnafejtő, továbbra is megmaradt az együttes tagjának, és valahányszor egy interjúban a hosszútávú céljai felől érdeklődnek, ő mindig csak annyit felel, hogy addig marad a Merveille-nél, ameddig el nem kergetik onnan.
Lyra Aurora Black munkája
Révay A. Valentin Révay A. Valentin
 Név: Révay Angyalfürt Valentin Rang: színész, rendező, a Belmonte vacsoraszínház résztulaja Díjak: Az év kezdő rendezője 2017, Arany-pegazus díj (Legjobb zenés darab férfi főszereplője) Életkor: 46 év Play by: Szabó P. Szilveszter Életút:
Aranyvérű család egyetlen férfi gyermekeként nőtt fel, előbb magántanárok tanították, majd nem lévén megbízható magyar oktatási intézmény, a Roxfortban folytatta tanulmányait. Itt ismerte meg Amelia Abott-ot, akivel 17 éves korukban - akkor még titokban -, össze is házasodtak. Ezt hamarosan válás követte, Valentin pedig egyetlen szerelmet ismert ettől a ponttól: a színházat. Viszonylag hamar be is futott, előbb csak Pesten szerepelt, az Operettszínház falai közt, majd velük különböző turnékra is indult. Második házassága Mácsay Nadine-nal szintén zátonyra futott, a válás után egyedül nevelte gyermekét, Révay Franciskát. Karrierje sokszor elszólította, emiatt gyakran költöztek. Fix szerződéssel rendelkezik a moszkvai Nagyszínházzal, megjárta Angliát, Norvégiát, Svájcot, Spanyolországot, Brazíliát, az U.S.A Oregon államát is. Végül pár évig a Bogolyfalvi színház gárdáját gyarapította pár évig. Harmadik házasságát kevésbé előtérben lévő környezetbe költöztette, Oliviával visszaköltöztek Olaszországba, ahol vacsoraszínházat üzemeltetnek a családdal, illetve Pesten és Moszkvában még havonta 5-6 alkalommal fellép.
Edler Bonnie munkája Révay Liliána Athalie Révay Lili Athalie

Név: Révay Liliána Athalie Rang: Színésznő Díjak: Év felfedezettje (2015), Legjobb színésznő (2017, 2018) Életkor: 20 Play by: Vladislava Evthusenko Életút: Révay Liliána aranyvérű családba született, akkori vezetékneve Eszterházy volt, azonban görög édesanyja és magyar édesapja egyaránt kviblik voltak, így amikor a kislányon megmutatkoztak a mágia jelei, lemondtak róla. Tizenkét éves korában, két év árvaház után fogadta örökbe Révay Valentin színész és Thomas Everett író, szintén ebben az évben próbálta először a színészetet, ám igazán csak tizenöt éves korában fedezték fel. Érett gondolkodása, nyúlánk alakja és tehetsége miatt ekkorra komolyabb szerepeket is kapott, fiatal kora ellenére eljátszhatta Júliát, Erzsébet Királynét és Scarlettet is. Állandó tagja a Bogolyfalvi Színháznak, de már játszott Budanekeresden és Pécsett is. A színészet mellett versenyszinten műkorcsolyázik, 2018-ban az ország harmadik, míg 2019-ben a második legjobbja volt.
Emily Dorothea Fisher munkája
|
|
|
|
Angelinne Stanwood INAKTÍV

RPG hsz: 62 Összes hsz: 2354
|
MODELLEKAmihan Jazmyne Arnulf Amihan Jazmyne Arnulf
 Név: Amihan Jazmyne Arnulf Rang: modell Díjak: Fülöp szigetek szépe 1995., 1999., 2005., 2010.; Elbűvölő boszorkány szépségverseny 2. helyezettje 1998-ban, 1. helyezett 2006-ban; Reggeli próféta szépe, Rózsadombi kozmetika reklámarca 2003-tól Életkor: 37 (1977.) Play by: Janine Tugonon Életút:
Amihan a Black család leszármazottja, Jazmyne Longbottom és Bayani Arnulf lánya. Apja filippínó származása mutatkozik benne meg jobban, innen ered csodálatos szépsége. Kicsi korától kezdve vágyott modell karrierre, már baba korában is készültek róla újságokba képek. Amint megtanulta használni a pálcáját (11 éves korában), elmehetett az első szépségversenyére. Innentől nem volt megállj, folyamatosan hívták fotózásra, eseményekre, divatbemutatókra, a varázsvilág egyik legkeresettebb modelljévé vált. Nem titkolja, hogy időnként a saját maga által létrehozott fiatalító bájitalt issza, hogy megőrizze bababőrét, így senki nem mondaná meg róla, hogy már van egy gyermeke is. A gyermeket nem ismeri, béranyaságot vállalt abban az időben, amikor a muglik között próbált meg eltölteni pár évet. Végzettsége egyébként bájitalkészítő, de modellként éli az életét főként Londonban, de sűrűn látni Párizs, és Budapest környékén is.
Amira Loveguard munkája
Egerszegi Nina Viktória Egerszegi Nina Viktória

Név: Egerszegi Nina ViktóriaRang: modell; újságíró Díjak: Modern Boszorkány szépe; Elbűvölő boszorkány szépségverseny 1. helyezettje 2008-ban; Dolce & Gabbana reklámarca 2014-től; Cartier reklámarca 2015-ben; Prada kampány arca 2016-ban; Louis Vuitton reklámarca 2018-ban; Chanel reklámarca 2019-ben Életkor: 32 év Play by: Katka Hustaty Életút:Egerszegi Nina Viktória egyedinek mondható a maga nemében: noha a divatban nem szokás vélákat alkalmazni, többek között erős mágiájuk okán, őt mégis beválogatták a legnevesebb divatházak is. Félvélaként a világ legnagyobb márkáinak arca volt, s jelenleg is állandó modellje a Dolce & Gabbana-nak. Nem meglepő módon már gyermekként is igen keresett volt a muglik körében, több címlapfotózást is vállalt, valamint tinimagazinok modelljeként mutatta be az aktuális trendek szerinti kollekciókat. Nem telt sok időbe, hogy a megfelelő korba lépve felfigyeljenek rá a nagyobb nevek is, így néhány egyszerűbb bemutató vagy fotózás erejéig rendszerint kapott állást, az elégedettség okán pedig később állandó modell vagy visszatérő reklámarc vált belőle. Rengeteg interjút ad és sokszor szerepel magazinokban, a kellemetlen kérdéseket rendszerint mégis kikerüli. Az utóbbi években többször felröppent a hír, hogy szépségversenyen indulna, de mindannyiszor rácáfol ezekre a pletykákra, elmondása szerint teljes mértékben elégedett jelenlegi munkáival, s különösen szeret együtt dolgozni mostani kollégáival. Tanulmányait a Bagolykő Mágustanodában végezte, újságíró szakon, s ott is tevékenykedett főszerkesztő-helyettesként két éven keresztül, mielőtt végleg maga mögött hagyta volna az iskolát. Jelenleg boldog házasságban él Farkas Balázzsal, melyről nem sokat tudni: korábbi viharos szerelmi élete ugyan jószerével nyilvános volt, jelenlegi kapcsolatát különösen óvja. Ettől függetlenül nagyobb eseményeken természetesen férjével együtt jelenik meg. Két kisebb testvére van, egyébiránt családjáról nem sokat lehet tudni.

Drinóczi Gerda Vivien munkája Lengyel Krisztina Lengyel Krisztina
 Név: Lengyel Krisztina Rang: diák Díjak: - Életkor: 16 Play by: Ginny Gardner Életút:
1997. február 25-én született, Budapesten. Anyja a Meyer-féle fogadás áldozata lett, és mikor ez kiderült megutálta a férfivel együtt a gyereket is. Ennek ellenére megszülte, de, ha nem volt muszáj, nem foglalkozott vele. Egy évvel később férjhez ment, akinek három gyereket is szült. Krisztina a mai napig nincs tisztában a szülői szeretet fogalmával, de a többi emberi érzelemmel és kapcsolattal is bajban van. Akkor érzi a legjobban magát, ha a könyvei között lehet. Álma, hogy kutató lesz belőle, azt még nem tudja, hogy milyen területen, de neki mindegy is, addig, amíg tanulhat és olvashat. 12 éves kora óta modellkedik, amire anyja vette rá, amikor anyagi helyzetük megrendült. Krisztina egyáltalán nincs oda ezért a munkáért, amint lehet, szeretné abbahagyni, és a tanulásra összpontosítani. Testvéreit alig ismeri, de Balázsban megbízik, Milánra a kisöccseként tekint, Nórát pedig szeretné jó irányba terelgetni. Amennyire lehet, próbál rendes nővérük lenni, még akkor is, ha fogalma sincs, hogy pontosan mit is jelent az a szó, hogy család.
Merkovszky Ádám munkája
Mauer Lídia Nóra Mauer Lídia Nóra
 Név: Mauer Lídia Nóra Rang: diák Díjak: Gyermekszépségverseny első helyezett: 2003, 2005, 2007, második helyezett: 2004, 2008, harmadik helyezett: 2006 Életkor: 16 Play by: Willa Holland Életút:
1997. szeptember 1-én született, Budapesten. Anyja a Meyer-féle fogadás áldozata lett, amit megtudva öngyilkossággal próbálkozott, bár valójában csak botrányra és a vele járó hírhedtségre áhítozott. Fél évvel az után, hogy megszülte lányát, megpróbált kirabolni egy bankot, ami nem sikerült, börtönbe került, Nóra pedig árvaházba. Ezután a lány nevelőszülőtől nevelőszülőig vándorolt egészen 6 éves koráig, amikor az akkori gyámjai elindították egy gyermekszépségversenyen. Kezdetben utálta az egészet, majd belejött, és végül ő tartotta el a családot. A versenyzést 12 évesen hagyta abba, ettől kezdve az újságok főleg a botrányairól írtak. Nem volt ritka ittasan látni a lányt, ahogy egyik buliból a másikba szédeleg, már azt sem tudva, hogy miért is csinálja az egészet. 14 évesen lopott először, megtetszett neki egy ékszer, és bár meg is vehette volna, izgalmasabbnak tűnt elcsenni. Fél év múlva kapták el először, rá két hónapra a balatoni javító-nevelő intézetben találta magát. Két hónap múlva szabadult, azóta kényszeresen a testvérei társaságát keresi, akik próbálnak segíteni rajta. Nóra főleg Balázst kedveli, talán, mert a fiúból árad a megbízhatóság, és mellette biztonságban érzi magát. Milánnal is jól kijönnek, vele még bulizni is elmehet, mert tudja, hogy a fiú vigyázni fog rá, hogy a múltbéli dolgai ne ismétlődhessenek meg. Krisztinát ki nem állhatja, legalábbis ezt mutatja a többiek felé, de valójában tiszteli a lányt, nővérének tekinti, és szeretné, ha ő is elfogadná őt kishúgának. Bármelyikükért kiállna, mert valójában őket tekinti a családjának, akármit is jelentsen számára ez a szó.
Merkovszky Ádám munkája
|
|
|
|
Angelinne Stanwood INAKTÍV

RPG hsz: 62 Összes hsz: 2354
|
ÍRÓKA. S. Shafiq A. S. Shafiq
 Név: Aname Serena Shafiq Rang: író, magizoológus Életkor: 78 éves korában elhunyt Play by: Audrey Hepburn Életrajz:
A 20. század egyik legelismertebb írója és magizoológusa volt Göthe Salmander mellett a magyar származású, tiszta mágusvérvonallal büszkélkedő Aname Serena Shafiq, aki 1919-ben született Pécs városában. Nem sokkal ezután, 5 éves korában azonban apja szülőföldjére költözött, így gyermekkorát és tanulóéveit Londonban töltötte, iskolája sok más híres emberhez hasonlóan a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola volt. Miután megszerezte kiváló RAVASZ eredményét Legendás Lények Gondozásából (és további 4 tárgyból), egy évre külföldre utazott tapasztalatot gyűjteni. Bejárta Európát, sok időt töltött Görögországban, ahol az ókori varázslók lényidomítási szokásait vizsgálta, erről később egy tanulmányt is megjelentetett, azonban ez visszhangtalan maradt. Az elkövetkező években a brit Mágiaügyi Minisztérium Varázslényfelügyeleti Főosztályán dolgozott, ahol a Bestia Tagozat magas beosztású munkatársa volt, habár későbbi elmondása alapján nem élvezte az itt eltöltött időt. Már ekkor következő utazását tervezte, melyre végül 1950 és '55 között került sor, ekkor ugyanis Shafiq Dél-Amerika és az Indonéz szigetvilág dzsungeleibe látogatott, hogy az ott élő, sokszor veszélyes, és emiatt ismeretlen fajokat tanulmányozza. Az itt eltöltött öt év alatt rengeteg különböző bennszülött nyelvet sajátított el, hogy a helyi népek mondavilágát is alapul tudja venni kutatásaiban. Expedíciójának összefoglalását és a belőle levont tanulságokat, eredményeket A dzsungel varázsa című, 1957-ben megjelent munkájában írta le, mely a szakközönség osztatlan elismerését élvezte, azonban nem tudott kitörni nagy nyilvánosság elé. Shafiqet azonban a siker hiánya nem tántorította el munkájától, hiszen nem a hírnév volt célja könyvével, hanem a mágikus fajok megismertetése a varázslótársadalommal. Következő útját már rögtön a következő évben, 1958-ban megkezdte, mely keretében hat évet töltött el Belső-Ázsia hegyvidékeiben, főleg Kína területén. Habár az első félév kereséssel ment el, 1959-ben megtalálta célját: a főnixet fészkelőhelyeit. A mitikus madarakról korábban közel semmilyen biztos információ nem volt elérhető, így mikor utazásáról visszatérve, 1964-ben megjelentette A tűz dala című bestsellerét, az hatalmas áttörést ért el a magizoológia berkeiben. Ezt követően két évet töltött a civilizációban, megalapította a Bestiakalauz című szaklapot, és ekkor kapta meg bronzfokozatú Merlin-díját is. 1966-ban újra útnak indult, ezúttal a még fel nem térképezett Afrikát tűzte ki céljául, ahol négy évet töltött a kontinens bejárásával. Utolsó munkája az Afrika bestiái 1971-ben jelent meg, és habár ő ezt tartotta legsikeresebb munkájának, ez az eladásokban nem mutatkozott meg, a közönség ismét a főnixhez hasonló gyönyörű lényeket várt volna, ehelyett a streelereket és tebókat unalmasnak és undorítónak tartották. Élete utolsó húsz évét viszonylagos nyugalomban töltötte, az erdélyi erdőségekben vett birtokot magának, ahol további tanulmányokat írt és szórakozásként példátlan méretű egyszarvú-tenyészetet létesített. Az ebből befolyó összegből alapítványt hozott létre, mely a különböző bestiarezervátumokat támogatja. 1997-ben érte a halál, alvás közben, birtokát és értékeit a vele közeli rokonságban lévő Vasváry családra hagyta.
Lyra Aurora Black munkája
Anne Cromwell Anne Cromwell
 Név: Anne Cromwell Rang: újságíró Díjak: - Életkor: 31 év Play by: Felicia Day Életút:
Anne egy varázsló házaspár első gyerekeként látta meg a napvilágot 31 évvel ezelőtt Limerickben. Pár perccel előzte csak meg ikertestvérét, Joshuát. Testvérével mindig is szoros kapcsolatot ápolt, és bár tanulmányai végeztével ő apjuk nyomdokaiba lépve az újságírás fele orientálódott, Joshua pedig anyjukhoz hasonlóan gyógyítónak tanult, ez mit sem változott. A távolság nem jelentett akadályt, és ennek volt köszönhető az is, hogy amikor két évvel ezelőtt Joshua felesége tragikus hirtelenséggel elhunyt, a férfi pedig egyedül maradt az akkor három éves Valentine-nal és az egy éves Emilie-vel, Anne minden gondolkodás nélkül hozzájuk költözött egy időre. Szárnyai alá véve a két kisgyereket esténként elkezdett saját maga által kitalált meséket mesélni nekik, amelyeket ifjú kritikusai élvezettel hallgattak, így végül némi testvéri biztatás hatására le is írta a történeteket. Első könyve, az Egy katicabogár kalandjai nagy sikernek örvendett, és azóta is folyamatosan jelennek meg újabbnál újabb és igazán népszerű meséskönyvei. Érdekesség, hogy könyveit kifejezetten varázslók gyerekeinek írja, és állandó kiadója egyik tehetséges illusztrátora aranyos kis mozgó rajzokat készít minden egyes nyomtatásba kerülő történethez.
Megjelent könyvei: Egy katicabogár kalandjai Erdő-mesék Csillagszámláló Mit mesél a jégvirág?
Axel Sjölander munkája
Ballay Bálint Ballay Bálint

Név: Ballay Bálint Sámuel Rang: Irodalomtörténész Díjak: Legsármosabb Legokosabb közönségdíj 2019, Mágikus Szavak - díj (2008, 2013, 2016, 2018), KöltÉsz-díj (2013, 2016) Életkor: 35 éves Play by: Kékesi Gábor Életút: A Ballay család minden tagja az irodalom egy-egy szegmensét mondhatja magáénak. Az ősi mágus család az 1754-55. évi nemesi összeírást tartalmazó dokumentumokon már szerepel, Kunszenillán alakít ki magának birtokot. A falu ugyan eltűnni látszik, ám a családi birtokon dolgozók még küzdenek a fennmaradásért, és reménykednek az újrabenépesedésben. Ballay Bálint irodalomtörténész, a versek szerelmese, eddig hat verseskötete jelent meg, melyből néggyel komoly díjakat nyert. Békés, nyugodt életet él Kunszenillán, fiával Olivérrel, aki egy ifjúkori kapcsolat gyümölcse. Magánéletét teljesen elzártan kezeli, így csak műveit ismerheti meg jobban a közönség. Verseskötetek:
- Egy szóra még (2006)
- Bűnök és szerelmek (2008)
- Két pillantás (2013)
- Lelked pillangója (2016)
- Szárnyalás (2018)
- Új nap virrad (2020)
Emily Dorothea Fisher munkája
Elisabeth Shanes Elisabeth Shanes

Név: Elisabeth Marie Shanes-Felagund Rang: Író, Oktatási Reformer Díjak: Oktatási reformer díj (2001, 2005, 2010, 2012, 2014, 2016, 2019) Életkor: Elhunyt (2019, 85 évesen) Play by: Sarah Brightman Életút: Elisabeth Shanes élete nem indult könnyen, sokáig kereste az útját, három vőlegényt hagyott ott az oltárnál, mert nem volt biztos benne, hogy szüksége van a házasságra. Élete során állandóan képezte magát annak érdekében, hogy saját bőrén tapasztalja a változásokat, melyeket a reformációival hozni kíván. Munkamániás és maximalista volt, a halálát megelőző napon egy kviblik tanulását segítő programot állított össze, valamint a programhoz kapcsolódó képzési rendszert is készre formázta. Összesen tizenegy könyvet adott ki, az elsőt tizenhat évesen, mely az átváltoztatástan alapkérdéseivel foglalkozott, az utolsót, mely az otthoni oktatást taglalta alig egy héttel halála előtt. Sosem állt meg, valószínűleg szíve nem bírt lépést tartani vele. Könyvei:
- Miért is változik át?
- Átváltoztatástan I., II., III.
- Az Animágiáról általában
- Öt rövid történet az átváltoztatásról
- Az átváltoztatástan erkölcsi kérdései
- Miért nem varázslény az animágus?
- A helyes pálcatartásról
- Magasabb szintű átváltoztatás
Emily Dorothea Fisher munkája Frank Arie Martin Frank Arie Martin

Név: Frank Arie Martin Rang: Író - mágiatörténész Díjak: TörténÉsz-díj 2019 Életkor: 30 Play by: Penn Badley Életút: Nem túl erkölcsös hírű anyától és túl erőszakos apától hangos házasságban született gyermekként Frank Arie mindig is egy visszahúzódó, csendes gyermek volt, aki a mágikus történetekbe és kutatásokba menekült, órákat volt képes gyerekként és fiatal felnőttként is végigolvasni, hogy megismerje a mesés India varázsát, vagy éppen a Fáraók mítikus világát. Már alapfokú tanulmányai során is lehetősége nyílt egy-egy környező országban kutatni, tanárai látták benne a lehetőséget. Később főtárgyának választotta a mágiatörténetet, az egyetemet történésznek tanult, emellett érdeklik a különböző mitológiák is. Egy rövid ideig felhagyott a kutatással, Bogolyfalván telepedett le, pizzériát vezetett, és vendégelőadóként a pécsi egyetemen tanított, ám 2019 év végén útnak indult egy következő felfedezőútra. Elmondása szerint még sosem történ vele igazán csak jó, ha megállt, ezért van mozgásban állandóan. Rendelkezik tanári végzettséggel, de szívéhez mindig a kisebb gyerekek oktatása állt közel, akiket mégsem tanított soha. Felfedezőútjairól készített könyveit 2020-ban tervezi kiadni, az Amazonas világában tett felfedezéséből írt könyve várhatóan 2020 augusztusában jelenik meg. Könyvei:
- A mágiatöri nem unalmas
- Kismanó törikönyve
- Mágiatörténet I., II., III., IV., V.
- Merlin szerelmére!
Emily Dorothea Fisher munkája Georgia Macelley Georgia Macelley

N év: Georgia Macelley Rang: Írónő Díjak: PennaMágus-díj (2008-2018), Modern Boszorkány közönségdíjas (2008, 2011, 2012, 2016, 2017, 2018), Szombati Boszorkány közönségdíjas (2008, 2009, 2011, 2013, 2017), Mágus Szavak díj (2010, 2012, 2015, 2018) Életkor: 45 és 50 között Play by: Nicole Kidman Életút: Georgia valahol Amerikában egy kisvárosban látta meg a napvilágot, itt nevelkedett, itt járta ki az iskoláit, innen indult el a karrierje. Később Angliába költözött, nem tudni hova. Ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt, pedig több, mint ötven kiadott könyvéből csaknem mind a toplisták első helyein landolt. Visszavonultan él, csak az írás élteti, rajongói levelekre szívesen válaszol. Egyszer-egyszer látható Révay Valentin oldalán, hírbe többször hozták őket, de sosem erősítették meg. Az igazság, amit csak Valentin tud, hogy Georgia nem létezik, csupán akkor, mikor Thomas Everett százfűlé főzetet iszik. Georgia egy álnév, egy álarc egy özvegy férfi számára, aki a felesége félbehagyott kéziratát fejezte be, adatta ki, és hirtelen meglepődött a sikertől. A Georgia-álarc tökéletes, hogy egy férfi érzékenyen alkosson, és a titok, legalábbis Thomas tervei szerint a sírba száll vele. Ismertebb művei:
- P.S. (2000)
- Becézők - könyvsorozat (4 könyv 2003 - 2007 között)
- Utolsó tánc (2005)
- Leheletnyi álom - könyvsorozat (3 könyv 2005 - 2007 között)
- Vágyálom - könyvsorozat (10 könyv 2005 - 2015 között)
- Csókolj még - könyvsorozat (4 könyv 2006 - 2009 között)
- Egy évtizednyi búcsú (2010)
- Ölelés - könyvsorozat (6 könyv 2010 - 2013 között)
- Az időnyerő (2017)
- Eltűnt idők (2018)
- Egy szó - könyvsorozat (8 könyv 2010-2018 között)
- Liliom (2019)
Emily Dorothea Fisher munkája Győri Katalin
Győri Katalin
 Név: Győri Katalin (Nagy Katalin) Rang: újságíró Díjak: Arany penna díj többszörös tulaja Életkor: 51 Play by: Kate Beckinsale Életút:Családja magyar, és aranyvérű. Húga, Anna 15 évvel fiatalabb nála, Szalamanton városában nevelkedtek, két külön úton járva. Anna a városukban alakuló cirkusz felé orientálódott, Katát ezzel szemben a művészet, és az újságírás érdekelte. 12 éves korában felvették Ausztráliába tanulni, ahol újságírást tanult végül. Ezáltal ismerkedett meg a szintén magyar származású Győri Andorral. A férfi a Wollongong Warriors kviddicssztárjaként aratta le a babérokat, Kata pedig egyre haladt felfelé a ranglétrán, mígnem több külföldi varázslóújság vendégcikkírója, és pár hónapos vendégírója lett. Kisebb-nagyobb díjakat zsebelt be, többek között az Arany pennát, ami a szakmában nagyon nagy elismerés. Pár éven belül hozzáment Andorhoz, Budapestre költöztek, aztán Bogolyfalvára. Két gyermekük született: Ákos és Barbara. Ákos szintén kviddicsezett a Wollongong Warriorsnál, nemrégiben családot alapított, Barbi pedig modell lett. A lány kivételével a szülők, és a fiuk Ausztráliában maradtak. Annelie Freya Blomqvist munkája
Marjorie Manussen Marjorie Manussen

Név: Marjorie Manussen Rang: Írónő Díjak: BotrányPenna (2010, 2012, 2013, 2015, 2017, 2019) Életkor: 35 éves (45-nek néz ki) Play by: Rebecca Wisocky Életút: Marjorie Manussen akkor került reflektorfénybe, amikor 2010-ben kiadta botránykönyvét, mely a Bagolykő Mágustanoda akkori oktatójának Esgrallick Frigyesnek botrányos magánéletét tárgyalta. Később további tíz leleplező könyve jelent meg, mind az igazságot pikit módon firtatva. A könyvek stílusa a kérdések a kérdésekben, a nyitottan hagyott témafejtegetés, melyek hagyják, hogy az olvasó is elgondolkodjon, hogy az események miért is történtek. Marjorie 2019-ben az egyik legsikeresebb írónő volt, korábbi könyveit és legfrissebb megjelenését is állandóan elkapkodták, ahogy a könyvek polcaira került. Az igazság az, hogy Marjorie nem más, mint egy magát dívának képzelő, azonban bomlott elméjű nő, egyike azoknak, akiket Esgrallick olyan dolgokra kényszerített, melyeket ő maga nem akart megtenni. Nem írt könyvet, pusztán csak mesélt egy nőnek, aki viszont megírta a történeteket, és akivel annyi a közös bennük, hogy ugyanolyan vörös a hajut. Manussen álarca mögött Andretzky Korinna rejtőzik, aki gondosan ügyel arra, hogy álcája álca maradjon.
Könyvei:
- Esgrallick - Mindent a kéznek (2010)
- Van, aki lefekszik - Esgrallick után szabadon (2012)
- Amikor nem a család diktál - Benjamin Krise botrányos élete (2013)
- A név kötelez? - A Saint-Venant világ titkai (2015)
- Játsszunk családosat! - A Payne-örökség jövője (2017)
- Ördög a részletekben - Miért is ártatlan Ambrózy Henrik? (2019)
- A tökéletesség ára - Élet a Vajda világban (2019)
- Lány a férfiak markában - Ki is Révay Liliána? (2020)
Emily Dorothea Fisher munkája Stephen King
Stephen King
 Név: Stephen King Rang: Író Életkor: 66 éves Nemzetisége: Amerikai Jellemző műfajok: Horror, fantasy, sci-fi Fontosabb díjak: Bram Stoker-díj, Brit fantasy-díj, World Fantasy-díj, Aranypenna-díj, American magican of the year-díj többszörös tulajdonosa Első műve: Carrie Életrajz:1947 szeptember 21.-én látta meg a napvilágot a maine-i Portland városában, Donald Edwin King és Nellie Ruth Pillsbury gyermekeként, félvérként. Kétéves korában édesapja elhagyta a családot, anyja a saját erejéből, alkalmi munkákból igyekezett eltartani őt, és testvérét, ezért sokat költöztek és nélkülöztek. Hétéves korától írt történeteket, már ekkor kialakult a horror műfaja iránti rajongása. 11 évesen felvételt nyert a National School of Witchcraft and Wizardry of America of the East iskolába. 13 évesen bukkant rá egy régi dobozra, ami tele volt apja befejezetlen horror és fantasy kézirataival, később önéletrajzi művében elmesélte, hogy ez meghatározó volt az életében. Első történetei 19 éves korában jelentek meg. A varázslóiskola után, még mugli egyetemet is elvégzett, angol nyelv és irodalom szakon. Richard Bachman néven is publikál, negyvennél is több nyelve lefordított művei több, mint 400 millió példányban keltek el világszerte. Jelenleg boldog házas életet él, a szintén író Tabitha Spurce-al. Két gyermeke van, Joe Hill és Owen King. Stephen King korunk egyik legzseniálisabb üzletembere és írójaként van számon tartva. Félvér lévén igen jó kapcsolatokat ápol a mugli kiadókkal, könyveit a varázstársadalom is szívesen olvassa. Üzleti érzéke abból adódik, hogy sokszor megtörtént események sorozatát meséli el, egy kicsit elferdítve azt, hogy a mugliknak ne tűnjön fel minden történet mögötti azonos világ, s ezt eladja horror regényként. A mai napig alkot és olvassa a közönség, több filmet is forgattak regényeiből a muglik. Eris L. Awer-Kowai munkája
TOVÁBBI HÍRESSÉGEKAzurák Csaba Azurák Csaba
 Név: Azurák Csaba Rang: Műsorvezető, riporter Díjak: Honvédelmi Minisztérium ezüstkereszt (1999), Médiadíj (2000; Rádiós kategória), Tolerancia díj (2005), Zöld Toll díj (2006), Év műhelytanára (2006) Életkor: 43 év Életút:
Azurák Csaba Székesfehérváron, 19xx. július 3.-án született. Rémusz Lupin Roxfortjába járt, majd mugli tanulmányokat folytatott, egészen pontosan 1998-ban végzett a Kodolányi János Főiskolán angol–kommunikáció szakon. A főiskola utolsó évében már szerződése volt a Magyar Rádióval, ezután elvégezte a Budapesti Corvinus Egyetem politikai szakértő szakát is. 1998-ban kezdett dolgozni a Magyar Rádiónál, ahol tudósításaiért díjakat is kapott. 2001-től a Napló munkatársa, szerkesztő-riportere, nem sokkal később műsorvezetője is. A Jó estét Magyarország, a Mutató és a Mokka vezető munkatársa. 2009 decembere és 2016 között a Tények műsorvezetőjeként tájékoztatta az országot a legfrissebb hírekről. Oktatóként 2005 óta tevékenykedik, először a Komlósi Oktatási Stúdió tanára, majd 2007-től Kodolányi János Főiskolán, a TV2 Akadémia tanári gárdáját pedig 2009 óta erősíti. Nős, két lány édesapja, Budapesten él. Az utóbbi években kissé háttérbe kerültek a mugli világban a tevékenykedései, inkább a varázsvilággal kezdett foglalkozni újfent. Mei Watts munkája
Bremzay A. Eugén Bremzay A. Eugén

Név: Bremzay Arzén Eugén Rang: sportoló (lovastusa), A Zayongó Fogadóiroda igazgatója Díjak: Az év Lovasa 2018-ban, Az év feltörekvő üzletembere Életkor: 33 év Played by: Cillian Murphy Életút:
Bremzay Eugén már egészen fiatal korában beleszeretett a lóverseny világába. Miután az álma, hogy zsoké legyen, füstbe ment, a lovastusa ösvényére lépett, az egyik apja által tenyésztett lóval. Pécsen szerzett nekromancia szakosodású diplomájával nem kezdett soha semmit, helyette inkább apjának adott fogadási tippeket egész fiatal kora óta, jók voltak a megérzései a lovak terén. Ő tizenhét volt, mikor Krisztián megalapította a Zayongó Fogadóirodát, de egészen huszonöt éves koráig nem csatlakozott be. Időközben elmerült a részvények világában is, ahol egy kisebb vagyont sikerült összeraknia magának a későbbi évekre. Ezek egy részét a cégbe, annak reklámjába és terjeszkedésébe fektette bele. 31 éves korában túl sokká vált számára a tőzsde, a versenyek és a fogadóiroda irányításának együttese által okozott stressz és egy idegösszeomlást követően szanatóriumba került pár hónapra. Innen távozva visszalépett a részvény-kereskedelemtől és Bogolyfalván megvásárolta a Vajner Lovasudvart. Ennek helyén hozta létre a Midwinter Lovardát, amely sok környékbeli varázsló és boszorkány kedvenc helyévé vált. Jelenleg innen jár versenyezni a lovával Admiral-lal, nemzetközi szinten is szalagokat szerezve.
Edler Bonnie munkája
Leonard Alfred Wayne
Leonard Alfred Wayne pálcakészítő
Név: Leonard Alfred Wayne Rang: pálcakészítő Díjak: Az Abszol út legkeresettebb üzletének tulaja, Tökéletes pálcák díj, Legtöbb pálcát eladó művész Életkor: 55 (1959.) Képessége: legilimentor Play by: John Nettles Életút: 1959-ben született Franciaországban, visszavezethető családfáján mindenki aranyvérű. Desmond Wayne, és Mimi Zotten fia, van egy öccse, Jackson (kvibli, kitagadták). Hazájában járt mágusképzőbe, és előkészítőkbe, amint lehetett, elkezdte tanulni a legilimenciát, amit aztán tökéletesen elsajátított tanárától. Az 50-es éveiben járó férfi nagyon tehetséges, különös érzéke van a pálcák elkészítéséhez. Eddig csak remekművek kerültek ki a kezei közül, nem is hiába van az Abszol úton a boltja, amely az egyszerűség kedvéért a Wayne pálcái nevet viseli, és rengeteg kisdiák keresi nála minden tanév kezdetén a varázspálcáját. Leonard sokáig tanulta a mesterségét, de mivel volt hozzá érzéke, ezért nem adta fel. Bejárt nagyon sok helyet, kutatott, a mesterekkel beszélt, és kérte a segítségüket. A sok év nem veszett kárba, hiszen a gazdag családja könnyen megteremtette neki élete első boltját, még Franciaországban. Ahogy egyre nőtt a vásárlóinak száma, úgy nőtt az önbizalma, és 5 év alatt rengeteg helyről fordultak meg nála varázslók és boszorkányok. Ezután döntött úgy, hogy megnyitja a boltját az Abszol úton, ahonnan már egyenes út vezetett neki egészen a fényes hírnévhez. Mellette a családot sem hanyagolta el, két lánya, és egy fia született az évek során. Annelie Freya Blomqvist munkája
Mérey-Simon Zita Mérey-Simon Zita

Név: Mérey-Simon Zita Rang: divattervező Díjak: '16 nyári kollekció; Legmerészebb tervező; Kreatív viseletek '17 Életkor: 36+ Play by: Alicia Vikander Életút: Magyar félvér családba született, már gyerekként is látszott, hogy jó érzéke van a művészetekhez és öltözködéshez. Egy időben modellnek készült, de csapongó természetének köszönhetően ceruzát ragadott a kezébe, majd megtervezte és megvalósította amit elképzelt. Néhány év alatt híressé vált a varázsvilágban, világszerte belefutni a neve által fémjelzett darabokba. Mostanra már háromgyerekes anyuka, aki csak ritkán áll elő új kollekcióval, inkább saját gyerekeinek tervez és varr.
Mérey Nárcisz Mara munkája Nemeskürti Yvonne Nemeskürti Yvonne

Név: Nemeskürti Yvonne - Yvonne Rouflaquette Rang: Festőművész, restaurátor Díjak: - Életkor: 33 éves Play by: Norah Jones Életút: Yvonne Rouflaquette egészen kiskorától csak olyan színekkel dolgozott, melyeket maga kevert ki, mágiája pedig segített neki abban, hogy a csodás színek még felfokozottabb, még tökéletesebb hatást keltsenek, illetve egy olyan technikát is kidolgozott, mellyel muglik számára is mutathatóak mozgó festmények, ám ők nem gondolják azokat többnek, puszta érzékcsalásnál, mégis kedvtelve vásárolják a képeket. Ecsetkezelése, színvilága és képei a mágusvilágban is nagyon népszerűvé tették, szívesen vásárolnak tőle. Emellett restaurátorként számos megkopott mágikus festményt feljavított már az évek során. A szülők örömmel ajándékoznak házasságot kötött gyermeküknek Rouflaquette képet, mivel állítólag akinél lóg egy otthon, mindig a számára megfelelő úton halad. A hiedelmet se igazolni, se cáfolni nem tudja senki. Yvonne jelenleg Budanekeresden él férjével, Nemeskürti Richárddal és két gyermekével. Ha nem a festményekkel, akkor kiváló vérvonallal rendelkező Kneazle-jeiket gondozza.
Emily Dorothea Fisher munkája
|
|
|
|
Angelinne Stanwood INAKTÍV

RPG hsz: 62 Összes hsz: 2354
|
HÍRHEDT BŰNÖZŐKA bábmester A bábmester

Név: Geréb Endre „A bábmester” Életkor: 44 Képesség: Profi az Imperius átokban, jártas a többi főbenjáró átokban, kiváló szobrász-fafaragó, festő Play by: Johnny Galecki Életút: A férfi 1970. novemberében látta meg a napvilágot egy magyar nagyvárosban, Debrecenben. A családja elég messzemenően varázslókból áll, ám nem tudnak „tökéletes” vérvonalat visszavezetni. Nem csak ezt nem tudnak mutatni a családfájukban: becsületesen élő embereket sem. Mindig odahúztak, ahonnan csurrant-cseppent valami, bárkin átgázoltak, hogy ha az érdekeik úgy kívánták. Ebben a közegben nevelkedett Endre, aki már egész kicsi korában kiváló kézügyességgel rendelkezett. Kisfiú korában látott egy marionett bábut, mely teljesen magával ragadta, ezután nekiállt fából farigcsálni különféle tárgyakat, figurákat és alakokat. Sok időt töltött a nagybátyjával, aki szívesen festegetett, főként műalkotásokat és viszonylag nagy számban. Majd pedig eladta őket különféle mugli árverések alkalmával, mint eredeti festményeket. A férfi nem csak a művészetekhez értett, hanem a tiltott átkokat is megtanulta állatokon, hajléktalanokon puszta szórakozásból. Mivel rokonlélekre talált az ifjú Endrében, ezért szívén viselte a fiatal srác fejlődését mind művészeti, mind pedig varázslói értelemben egyaránt. Endre eleinte csak eszerint a módi szerint alkalmazta ezeket a varázslatokat, majd később személyes célokra kezdte alkalmazni képességét. Kezdetben csak arra használta, hogy rávegyen egy-egy hajléktalant arra, hogy leemeljen neki ezt-azt a boltból, vagy megvegyen neki olyan árukat is, melyet a korából kifolyólag nem kaphatna meg. Néhány év múlva annyira biztosnak érezte magát a dolgában, hogy kiszemelt egy-egy gazdagabb mugli családot, majd pedig egy szerencsétlent, aki épp arra tévedt az utcán, és Imperius átokkal beküldte, hogy fossza meg őket az értékesebb holmiktól. Később már az sem tartotta vissza, hogy ha a „házigazda” felébredt, és ártani kellett neki, megsebesíteni, vagy akár meg is gyilkolni. Körülbelül 32 éves korára valamiért egy olyan érzés kerítette hatalmába, hogy bánja, hogy nem tudják, hogy mindez a csodálatosan kitervelt dolog más malmára hajtja a vizet. Persze azt nem bántja, hogy ő maga nem került börtönbe az esetek miatt, de mégis nagyon profin intézte a dolgait, mindig tiszta maradt a keze. Ekkor elkezdte megfaragni a gyilkosok marionett mását, melyet lerakatott velük a helyszínre. A mugli hatóságok a második ilyen ügy után egy utánzóra gyanakodtak, ám a harmadik és negyedik eseteknél már döbbenten és tehetetlenül álltak a történtekkel szemben. Az aurorok már a második esetet követően kezdtek nyomozni az ügyben, 35 éves korára sikerült a nyomára bukkanniuk, a "művésznevét" a harmadik ilyen után kapta, mert akkor jöttek rá a hatóságok, hogy azok a szerencsétlen muglik az átok hatása alatt voltak. Azóta a Zengőbarlang Mecseki Fegyintézetben tölti büntetését, élete végéig nem szabadulhat onnan. Három közvetlen, valamint 18 közvetett gyilkosság köthető a nevéhez.
Szendrei Véda munkája
Avery Lyall (BK)
Név: Avery LyallSzületési hely, időpont: 1998. október 24. Berlin Play by: Takarai Hideto (Hyde) Élettörténet: Mugli szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. A gyerekkora azzal telt, hogy sorra végigjárták az EU jó pár országát, és bár nem éltek szegénységben, talán mégis jobb lett volna szerényebb körülmények között, mert az apafigura nagyon is hiányzott a kisfiú életéből. Őt még egy fiú és három lány követte a családban, és végül Magyarországra hozta őket a sors, ahol Budapest egy lakótelepén kapott helyet magának a népes család. Mivel az édesanyjának is muszáj volt dolgozni, bármilyen kicsi gyerek is volt éppen otthon, az öt gyerek elég kevés iránymutatást kapott, jobbára az utca nevelte őket. Ha a fiún nem ütközött volna ki a varázsképesség, akkor jó eséllyel az apja sorsa várt volna rá is kamionosként, így azonban másfelé fordult az útja. A folytonos költözésnek és szülei nemzetiségének hála jól beszél angolul, németül és magyarul, azonban bármennyire is igyekezett, édesanyja nyelvét (koreai) sosem tudta alapszintnél jobbra fejleszteni. Ezek mellett kiemelkedő animágusi képességei vannak, melynek használatával görénnyé tud változni. Miután az iskolába jött, sajnálatos baleset történt, ami miatt az apja kómába került, így rá, és az anyjára maradt a kisebbek eltartása, amit kétes ügyletekkel oldott meg, melyben jócskán akadt tolvajlás, de a legősibb mesterség is a repertoárjába került. Az iskola falai közt nem sokáig bírta, miután a varázsvilág aljával is sikerült ismeretséget kötnie hamarosan elhagyta az intézményt, és Angliában próbált szerencsét, jelenleg pedig főleg a Zsebpiszok közben tevékenykedik. Nevéhez jó pár értékes ékszer és varázstárgy eltulajdonítása és továbbadása fűződik, valamint egy egész Londont behálózó bűnöz banda szervezése is, akik az alvilág különféle területein dolgoznak. Az aurorok mindeddig nem tudták kézre keríteni, mivel animágiája miatt a legszorongatóbb helyzetből is képes elmenekülni. Végül azonban önként feladta magát abban a reményben, hogy vádalkut köthet – felhalmozott vagyona egy részét átadta a hatóságoknak, ami mellé jó pár nevet és tartózkodási helyet is csatolt a riválisai rovására, valamint animágusi képességét is bejegyeztette, mert egyszerűen elege lett ebből a fajta életből és még így is bőven elég pénze maradt, hogy valami újba kezdjen. Gyorsított eljárás keretében tárgyalták az ügyét és végül megegyeztek, Avery szabadon távozhatott.
Dynamo
Dynamo
Név: Steven Frayne "Dynamo" Rang: engedélyezett bűnöző/bűvész Díjak: Iskolaelső 1997. Életkor: 32 Képesség: illúziómágus Play by: Steven Frayne Életút:Steven Frayne Anglia egy lepusztult negyedében nőtt fel. Kiskorától kezdve érdekelte a mágia, a bűvészkedés, amit nagyapja mellett tanulgatott. A mugli iskolájában szerette szórakoztatni osztálytársait, és az utcán próbált ezzel némi pénzt keresni. 14 évesen tudta meg, hogy trükkök nélkül is képes a varázslatra, mikor levelet kapott a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolából. Mugli családjával együtt értetlenül állt a helyzettel szemben. A varázslóképzőben tanulta meg, hogy használja az erejét, de alig várta, hogy elszabaduljon onnan. Mindig is kalandvágyó volt, így nem csoda, hogy ahogy kilépett az iskola kapuján, útnak indult. Az évek során szépen kifejlesztette a pálca nélküli varázslást, hogy visszamehessen a mugli világba, és ott kamatoztassa tudását. Mivel a lelepleződési szabály szinte minden pontját megszegte a "trükkjei" bemutatásával, bíróságra vitték. Nehezen, de hosszú, másfél éves halogatás után hozták meg a döntést, hogy teljesítheti az álmát, de folyamatosan figyelemmel van kísérve a Minisztérium által. Mára már kedvelt tévés személyiség, és világhírű bűvészként ismerik. Annelie Freya Blomqvist munkája
Hakuron Kowai (BK)
Hakuron Kowai
Név: Hakuron Kowai Rang: Sorozatgyilkos Életkor: 25† Képesség: Bejegyzetlen animágus (Holló - utólag jegyzőkönyvbe véve) Play by: Matsumoto Jun Életút:Amikor a kis Hakuron megszületett, már akkor rossz óment sejtettek vele kapcsolatban, mivel sötét fekete szemekkel született, amikben egyáltalán nem csillant meg a fény. Ezt édesanyja mágikus balesetére hivatkozva próbálta a család figyelmen kívül hagyni, ám a legifjabb Kowai már gyerekkorában is furcsa, viselkedési aberrációkkal küzdött. Hogy a japánbéli szadista tetteit a környező macskákkal némiképp eltusolják, a szülei Magyarországra költöztek vele és bátyjával, amikor pedig betöltötte a 15 éves kort, a Bagolykő Mágustanodába íratták. Az ott töltött évei alatt soha nem ápolt baráti viszonyt senkivel, magának való és öntelt volt. Ezen időszakában nagybátyja vette a szárnyai alá, az szünidőben ő tanította a mágia sötétebb oldalára, mígnem teljesen a fejébe beszélte a Kowai család ősi vérvonalát, amit az utóbbi században a szemtelen mugliimádók bemocskoltak, s elzárkóztak a Sötét Nagyúr hívásától. Hakuron ekkor vette a fejébe, hogy elpusztítja családja méltatlan tagjait. A harmadik Bagolyköves éve után otthagyta az iskolát, magántanulóvá vált, hogy ebben a korszakban mit csinált, csak sejteni lehet. Huszonnégy éves volt, mikor három gyilkossággal vádolták (a szülei és a testvére), majd további hattal, köztük a nagybátyja megölésével is. Huszonöt évesen elkapták az aurorok, ám sarokba szorításakor azonnal végzett magával. Vikohino Thaihasy munkája
|
|
|
|
Angelinne Stanwood INAKTÍV

RPG hsz: 62 Összes hsz: 2354
|
MÁGUSTUSÁK NAGY NEVEIMÁGUSTUSA BAJNOKOKBenjamin Lawrence Krise (BK)
Benjamin Lawrence Krise
Név: Benjamin Lawrence KriseRang: Mágustusa bajnoka - Bagolykő Mágustanoda Díjak: Mágustusa bajnok Életkor: 20 Play by: Jamie Campbell Bower Életút:Benjamin méltóan a varázslóvérhez, egy Lengyel mágustanoda falai közt kezdte meg tanulmányait, a várt sikerekkel kicsit ellentétesen. Nem jeleskedett mindenben, mint talán azt elvárták, csak abban, mely ínyére vált. Magatartása rettentő volt, a neve sokszor merült fel, ha valami kópéság ütötte fel a fejét, és rendszeres folyosói párbajai sok diáktársának nehezítették meg az életét. A második évére már igencsak hírhedt volt, a felsőbb évesek körében is, kik egyhamar fogadták be maguk közé az újdonsült rosszfiút. Megjegyezhető, a villámgyors prefektusi címe, melyet két napig birtokolt. Választása reményében próbálták kissé megnevelni, sikertelenül, így azonnali hatállyal adták tovább a még ki sem hűlt jelvényt. A továbbiakban, nagyszerű barátaival sikeresen elérték, hogy Jóslástan professzorukat idő előtt nyugdíjazták, persze testi kárról szó sem volt, de pszichés gondjai nem igen engedték további pályafutását. Segédkezésének köszönhetően, igen nagy megrovásban részesült, így, hogy idő előtt ne kelljen távoznia, kissé meghúzta magát. De a harmadévben kitett magáért, párbajai mindennapossá váltak, idő közben a hölgyek felé kacsingatott, és gonoszul próbált pár, meglévő kapcsolat közepébe állni. De a végső tette mellett minden más eltörpült. Egy igen rosszmájú és hibásan elsült tréfa miatt, egy diáktársuk majdhogynem életét vesztette. Az eltanácsolás nem volt kérdéses, az apa szégyenére, és az anya bánatára, így Lengyel-honban tartott tanulmányai megszakadtak. Három iskola közül, kettő nem fogadta el a kérvényt, hogy a fiút áthelyezzék, de Bagolykő falai közt kapott egy új esélyt. Mivel a harmadik tanéve hézagos volt, a kérvénye bekezdésében kérték az évfolyam ismétlését is, és, hogy kicsivel talán több odafigyelést kapjon az illetékesektől. /Előtörténetből/ Annelie Freya Blomqvist munkája
Brigitte Bonneville
Brigitte Bonneville
Név: Brigitte Bonneville Rang: Mágustusa bajnoka - Beauxbatons Mágusakadémia Díjak: Év diákja 2010; Iskola-és évfolyamelső 2010; Évfolyamelső 2011 és 2012; Év tánctehetsége 2010 és 2011 Életkor: 19 Play by: Erica Mohn Életút:A francia szőkeség Montpellier városából indult neki a nagyvilágnak 19 évvel ezelőtt, édesapja egy aranyvérű francia, aki a minisztériumban dolgozik, édesanyja pedig félvéla háziasszony. Mindebből sejthető, de csak rá kell nézni, és a vélavonal felüti fejét gondolatban. Meglepően visszahúzódó, kissé barátságtalan és mogorva kislány volt, a társasági életet a kötelező formaságokon belül ismerte csak. 6 éves korában érkezett az életébe egy kishúg, Juliette. Innentől kezdve a jelleme és az életvitele is hatalmasat fordult, kezdett kinyílni, barátságosabb lett, ellenben az alapvető távolságtartó, rideg énjét nem vesztette el. Mikor felvételt nyert a Beauxbatons akadémia diákjai közé, büszkén, teli tervekkel és célokkal vágott neki az útnak. Tagja lett a tánckörnek, jól tanul végig, és érdeklődésének, na meg kitartásának és szorgalmának, hála fantasztikusan kiművelt lett a varázslatok terén. Brigitte az iskolaévek alatt rengeteg illemet, tudást és tapasztalatot halmozott fel, amit már a címei is fémjeleznek. Év diákja, többszörös évfolyamelső, volt iskolaelső és a tánccal is több elismerést bezsebelt már. Tanulmányaival kimagasló eredményeket ért el nem csak iskolai, de szélesebb körben is, amit sokan megirigyeltek volna. 16 éves korában tesztnek vetette alá magát, hiszen a hírhedt Mágustusa résztvevője, majd bajnoka lett. Szinte minden percére emlékszik a kalandnak, arra is, hogy a végső fordulóban mennyire jó érzés volt elsőként a győzelmet jelentő zsupszkulcshoz érni. Mérhetetlen büszkeséggel töltötte mindez el, itt ismerkedett meg a legjobb barátnőjével Celeste-vel is, aki az aktuális bajnok volt akkor, mikor ő versenyzett, majd a következő évben végigkövette Joseph útját a győzelemig, a Roxfortban. 2013-ban pedig a Bagolykő Mágustanodában lehetett tanúja annak, amire eddig példa még nem volt, hogy egyszerre két bajnokot avassanak Benjamin és Dominic személyében. Most testvérének, Jul-nak van esélye a nyomdokaiba lépni, hiszen jelenleg is a Beauxbatons Mágusakadémia diákja, ahová Bri tanárként fog visszatérni, ha minden jól megy, az igazgatónő Aurore Mion szeretettel várja, ismerve a lány tanulmányait, képességeit és elhivatottságát az iskola felé. Ami a hölgy jellemét illeti a visszahúzódó, mogorva és morcos indulásból, mára egy kedélyesebb, társaságibb életet élő ember bontakozott ki, bár a ridegségét nem vetkőzte le, ahogy az illemmel kapcsolatos viselkedésformák elleni vétkeit sem. Nem volt tökéletes a viselkedése mindig, vétett ruházattal, tettekkel, de ettől függetlenül már felelősségteljes felnőtt lett belőle. Vidám természet, kedveskedő, bájos, a hangnemére se lehet panasza senkinek, hiúsága és cseppnyi önimádatba torkolló viselkedése is a velejárója. A benyomás, amit az emberekre tesz utánozhatatlan és ellenállhatatlan, még ha olykor ironikus és gúnyos is tud lenni.
Emma McNeilly munkája
Joseph Beck
Joseph Beck
Név: Joseph Beck Rang: Mágustusa bajnoka - Durmstrang Díjak: Mágustusa bajnok, Év diákja 2006., Profi fogó 2008. Életkor: 22 Play by: Filipe Galvão Életút:A 22 éves fiú szülők nélkül, Bulgáriában nőtt fel. Képességei csecsemő korában megmutatkoztak, nem is muglik között nevelkedett. A híres Durmstrangba vitte egy ismeretlen, ahol az igazgató magához vette, de rábízta az éppen aktuális kiválasztottakra. Volt, hogy manók, volt, hogy a sötét varázslatok kivédése tanár, vagy éppenséggel az egyetlen nő, a repüléstan tanár etette és altatta. Csecsemő kora után csak későn, 13 évesen jött elő a képessége, addig csak elméleti tárgyakat tanult. Mikor a Mágustusa állomása a Durmstrang volt, Joseph akkor volt 18 éves. Hatalmas akaratereje és ügyessége legyőzte a többiek többéves tapasztalatát, így ő lett a bajnok. Annelie Freya Blomqvist munkája SZERVEZŐKMaurice McLaughin
Maurice Mclaughlin Auror, Mágustusa szervező-vezető
Név: Maurice Frederic Gustavo MclaughlinRang: A Varázsbűn-üldözési Főosztályon aurorként tevékenykedik leginkább, de voltaképpen minden osztályhoz van valami köze Díjak: Kiváló illuzionista, Sokszoros évfolyamelső, 2011 év legtevékenyebb aurorja Életkor: 34 Képessége/patrónusa: illúziómágus/gepárd Play by: Calvin Harris Életút: Maurice 13 éves volt amikor ájultan, vérző fejjel egy csapat sárkánykutató rátalált egy sziklás vízesés közelében. Azonnal a budapesti ispotályba szállították, élete egy cérnaszálon táncolt. Emlékezetkieséssel ugyan, de túlélte a (feltehetőleg) nagy zuhanást. Személyi igazolványa volt, de nem magyar. Azon voltak az adatai, amikből legalább sejteni lehetett, ki ő. Abban reménykedtek a gyógyítók és mindenki más, hogy lassacskán visszatérnek az emlékei, de hiába. A fiú emlékei helyett varázsképességei mutatkoztak meg. Nagy tehetségnek bizonyult, a Mágiaügyi Miniszter, Pramberger I. András szárnyai alá vette, és beíratta egy messzi, spanyolországi mágustanodába. Innen már kibontakozott magától, megtanulta használni az erejét, magas végzettséggel és többféle „szakmával” rendelkezik. Jelenleg Budapesten él, és már évek óta fő szervezője a világban szerteszét megrendezett Mágustusának. Annelie Freya Blomqvist munkája
|
|
|
|
Angelinne Stanwood INAKTÍV

RPG hsz: 62 Összes hsz: 2354
|
Magyar Mágiaügyi Minisztérium nagy alakjaiPramberger I. András - Mágiaügyi miniszter (2020-ig)
Pramberger I. András Magyar Mágiaügyi Miniszter
 Név: Pramberger I. András Rang: Magyar Mágiaügyi Miniszter Díjak: Muglik védelmezője, Hónap dolgozója (százhuszonkétszer) Életkor: 62 Play by: Terry O'Quinn
Életút: Mugli szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, köztük élt egészen addig, amíg 12 éves korában ki nem derült róla, hogy varázslónak született. Felvették az ausztriai mágusképzőbe, itt sajátította el a mágia alapjait. Egész életében a muglik nagy pártolója volt. Rengeteg kampányban vett részt, védelmezőként volt jelen, harcolt a halálfalók ellen. Immár harminc éve, hogy a minisztériumban munkálkodik. A ranglétrán fokról fokra lépdelt fel a miniszteri posztig.
Annelie Freya Merkovszky munkája Radetzky Andor - Mágiaügyi miniszter (2020-tól) Radetzky Andor

Név: Radetzky Andor Rang: Mágiaügyi Miniszter Díjak: Az év alkalmazottja (2015, 2016, 2017, 2018, 2019) Életkor: 57 éves Play by: Kevin Corrigan Életút: A Radetzky család élete a minisztérium körül forgott mindig is, és Andor már 2020 előtt is miniszter lett volna, ám Pramberger túl erős ellenfélnek bizonyult. Most azonban, hogy a miniszter hosszú idő után végre úgy döntött, nyugdíjba vonul, ezzel a szavazás előtti utolsó hétben visszalépve, egyenes utat biztosított Radetzkynek a győzelemhez. A férfi erős kezű vezető, ez már az első hivatali napjaiban is megmutatkozott. Korábban aurorként dolgozott, majd előléptették részlegvezetőnek. A ranglétra minden fokán járt, és büszke is rá, hogy nem a neve, hanem a tudása miatt van ma ott, ahol. Mielőtt a miniszteri posztért indult volna a miniszter helyetteseként dolgozott, nyílt titok volt, hogy kihívóként lép fel. Négy fiú apja, akik közül ketten szintén a minisztériumban dolgoznak Benjamin, összekötőként, Balázs muglimagyarázat-kreátorként. Eddig összesen hét lány unokával büszkélkedhet, felesége Grosserlieb Dorottya a Művészeti Iskola alapítója.
Emily Dorothea Fisher munkája
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
A varázslók származása
Vérminőség
Noha bármelyik ember születhet mágikus képességekkel, a varázslatra való érzékenység családon belüli halmozódást mutat, tehát egy újszülött nagyobb valószínűséggel lesz mágus, ha a felmenői között is előfordultak varázslók.
A múltban a származásnak nem csak a muglik, de a mágusok körében is komoly jelentősége volt, így kialakult a varázsosok vértípus szerinti megkülönböztetése. Mára ez a tiszta vérű varázslócsaládok háttérbe szorulásával és felvilágosulásával egyre inkább háttérbe szorul, továbbá a Minisztérium mindent megtesz a származástól független egyenlőség megteremtésére.
Mostanra bebizonyosodott, hogy a vérminőség semmiben sem befolyásolja a mágikus képességeket, muglik és varázslók gyermeke is lehet kiemelkedően tehetséges. Ugyanígy a veleszületett képességre való hajlam sem gyakoribb egyik vagy másik körben.
Egy kis genetika: Egy mugli-mágus pár gyermeke szinte biztosan maga is képes lesz varázsolni. Ennek pontos okát egyelőre nem ismerik, azonban az biztosnak tűnik, hogy egy családban, ahol "felüti a fejét a mágia", hosszú generációkon keresztül domináns tulajdonság marad.
Tradicionálisan a következő vértípusokat különböztetjük meg:
Tiszta vérű mágusok "Aranyvér"
A valóságban a teljesen tiszta vérű mágus meglehetősen ritka. Azok a mágusok nevezhetik így magukat, akiknek a családfájukban öt generációt visszamenőleg egyetlen varázstalan felmenő sem szerepelt, manapság ősi aranyvérűeknek nevezik magukat. A vér "tisztaságát" a családok gyakran rokonházasságokkal tartják fenn, tagjaik általában összetartók, büszkék a származásukra. Jellemzően hagyományőrző, mugli tárgyaktól és módszerektől elzárkózó életet élnek, bár mára a muglikkal szembeni megvetés egyre alábbhagyóban van. Napjainkban egyre kevésbé jellemző, de a régebbi korokban a család részéről megvetés övezte azt a tagot, aki varázstalannal házasodott; általában kitagadták a családból, hogy elkerüljék a családfa "szennyeződését". Kegyetlen módon ugyanez a sors várt azokra a gyermekekre, akik kvibliként, varázslatra való hajlam nélkül születtek. Őket a család legtöbbször titokban tartotta vagy örökbe adta, elkerülve a szégyent. A tiszta vérű máguscsaládok megfogyatkozásával manapság azokat a varázshasználatra képes embereket nevezzük így, akiknek mindkét szülőjük mágikus képességekkel rendelkezik, figyelmen kívül hagyva a nagyszülők vérminőségét. A negyed-, háromnegyed-vér kifejezést az ezredforduló óta nemigen használják, legfeljebb teljesen tiszta vérű máguskörökben. Az "aranyvérű" kifejezés a "sárvérűvel" szemben nem számít sértőnek, használata a közéletben, médiában mégis kerülendő.
Fél- vagy kevertvérűek
Félvérnek nevezzük azokat a mágusokat, akiknek csak az egyik szülőjük képes mágia használatára. Nevelkedhetnek a mugli- vagy a varázsvilágban, a szülők döntésétől függően, bár utóbbi sokkal gyakoribb. Számukra előnyös, hogy többnyire mindkét világ szabályaival tisztában vannak, bárhová képesek beilleszkedni.
Azokat, akiknek a felmenői közt vegyesen találhatók mágusok és muglik, egyszerűen kevertvérűeknek nevezzük, elkerülve a negyed-, nyolcad-, tizenhatodvér megnevezést. Bár manapság leggyakrabban a szülők alapján határozzuk meg egy gyermek vértípusát, mégis vannak, akik ragaszkodnak ehhez a megnevezéshez, büszkén hirdetve a "színes" családot.
Manapság a fél- vagy kevertvér a leggyakoribb; kifejezésként csak az előbbi forog köznyelven.
Varázstalan szülők gyermeke "Sárvér"
Gyakran megesik, hogy egy mugli párnak születik mágiára érzékeny gyermeke. Bár a legtöbb esetben sok generációra visszamenőleg találhatunk mágus vagy kvibli felmenőket, ha a nagyszülők muglik voltak, a gyermeket ebbe a kategóriába soroljuk. Sokkal praktikusabban: amennyiben a mágus a varázsereje jelentkezéséig nem ismeri a varázsvilágot, mugliszármazásúnak minősül. Nagyon ritka esetben, ha kvibli szülők nevelik mugliként gyermeküket, annak mégis varázsereje jelentkezik, a háttere és világismerete miatt szintén mugli származásúnak minősülhet.
A varázstalan szülők gyermeke akkor értesül a varázsvilág létezéséről, amikor megkapja az iskolai levelét. Ekkor az iskolából valaki meglátogatja a családot, aki felvilágosítja őket a tudnivalókról, válaszol a szülők kérdéseire. A Minisztériumban is képzett szakemberek dolgoznak azon, hogy a lehető legkönnyebbé tegyék az új helyzet elfogadását, mind a gyermek, mind a szülők oldaláról. A beszélgetés során azonban egy dologgal mindenképp tisztában kell lenni: bár a szülők is közvetve kapcsolatot teremtenek a varázsvilággal gyermekükön keresztül, számukra azonban mindössze a lehető legkevesebb információt szabad átadni. Ők továbbra is muglik maradnak, akiknek a mugli világban kell élniük. Kirívó esetekben a minisztériumok szakemberei gátló bűbájt szórhatnak a család mugli tagjaira, hogy ne tudják kiadni a varázsvilág titkát.
A "sárvérű" megnevezés sértő, becsmérlő szónak minősül, ennek médiában való használata kerülendő. Vannak azonban mugliivadékok, akik kifejezetten kérik, hogy így emlegessék őket, jelezvén, a származás semmit sem jelent.
Mágus szülők varázstalan gyermeke "Kvibli"
Gyakorlatilag ez a csoport a mugliszületésű varázslók ellentéte: varázslószületésű muglik. Valamelyest azonban mégis elütnek azoktól a mugliktól, akik a családjukban élő varázsló miatt esetleg tudnak a varázsvilágról. A kviblik nem képesek varázslásra, és sok olyan dolgot nem vesznek észre, amelyet a mágusok igen (pl. dementorok), de valamelyest jobban érzékelik a varázsvilágot, mint a muglik (a kiábrándító bűbáj nem hat rájuk; a varázslények ugyanúgy ragaszkodhatnak hozzájuk, mint varázslótársaikhoz). A kvibliséget a varázslók általában nagy csapásnak, szégyennek tartják, de maga a kvibli szó nem pejoratív. Akadnak a varázslószületésű varázstalanok megsegítésére tanfolyamok, de ezek eleddig hatástalannak bizonyultak.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Veleszületett klönleges képességekBizonyos varázslók különleges képességekkel jönnek világra. Megeshet, hogy ösztönösen hajlamosabbak a természetmágia egy válfajának irányítására. A képesség gyermekkorban is jelentkezhet vadmágia formájában, az irányításához azonban hosszadalmas tanulás, munka szükséges. Ritka tulajdonságok ezek, melyeket a Mágiaügyi Minisztérium szigorúan számon tart, viselőiket pedig különösen szerencsésnek tartják.
Metamorfmágia
A metamorfmágus olyan varázsló vagy boszorkány, aki bűbájok és bájitalok nélkül képes megváltoztatni a külsejét. Hangja és jelleme nem változik, sőt a tudata is teljesen tiszta marad. Az átváltozás nem jár fájdalmakkal. A képesség nem tanulható, hanem öröklődő, így már a születés után is megmutatkozik. A metamorfmágusokról egy lista található a Minisztériumban, melybe minden újszülött, aki a képesség birtokában van, bekerül.
Melodimágia
A zene mágiája, bár tágabb értelemben ide sorolunk minden olyan varázslatot, amihez hang, dallam szükséges, artikulált szavak nélkül. A természetmágiák közé tartozik, számos állat- és növényfaj teljesen természetes képességként használja (mandragóra, főnix, sikítószellem, stb.) Az embereknél ritkán, véletlenszerűen felbukkanó, veleszületett képesség. Az, hogy kiben lakozik, előre megjósolhatatlan; nincs felderítve, milyen körülmények határozzák meg, kiből lesz melodimágus. Nem kötődik sem vérvonalhoz, sem a klasszikus értelemben vett varázserőhöz, tehát hordozója nem feltétlen képes pálcás varázslatokra is. Alapvetően három ágra oszlik: fizikaira, gyógyítóira és igézőire. Ezek leginkább a varázsláshoz használt hangok skálájával és hatásában térnek el. A fizikai ágat képviselők az élettelen dolgokat, azoknak szerkezetét képesek érzékelni, a gyógyítói ágon tanulók az élő szöveteket, testeket vizsgálják, míg az igézői ágon az elmével és lélekkel dolgoznak. A tanulmányok végeztével, vagy egy bizonyos szint elérése után a tanonc képes magát fejleszteni, innentől felelősséget vállal saját tetteiért. Ekkor kerül a Mágiaügyi Minisztérium melodimágus-jegyzékébe az általa uralt ággal és hangszerével együtt.
Elemi mágia
Az elemi mágus olyan boszorkány vagy varázsló, aki szimplán akaraterejével, érzéseivel, érzelmeivel képes irányítani a tüzet, vizet, levegőt vagy földet, varázsige és varázspálca nélkül. Hogy egyszerre több elemet is uraljon valaki, vagy akár mindegyiket, csupán az elementalisták pár tized százalékának adatik meg. A kiforratlan elemi mágus képzése bármikor elkezdődhet "jobb később, mint soha" elven. Egy gyakorlatlan, tapasztalatlan, képzetlen elementalista akár életveszélyt is jelenthet saját magára és társaira is. Ilyen esetekben a Minisztérium s a Mágikus bíróság komoly büntetést is szab ki, ha szándékos a mulasztás. Az elemi mágia öröklődése nem tisztázott, az biztos, hogy nem kötődik vérvonalhoz, valamint hogy nem olyan, mint egy faj, nem örökíthető szülőről gyermekre. Szinte egyáltalán nem fordul elő, hogy egy család közeli vérvonalán többen is legyenek! A képzett elemi mágus képes minden mozdulat vagy akár ráutaló magatartás nélkül bánni az elemével. Joga van használni a mágiát akárhol és akármikor, azonban a lelepleződéssel neki is vigyázni kell. A képzett elementalista képes kordában tartani, megfékezni saját és a vele nem ellentétes elemeket. Képesnek kell lennie felismerni, vagy legalább sejtenie, ha egy hozzá hasonlóval kerül össze. Megérzik egymást, hiszen összeköti őket a természet, és annak alapja. Képesek a saját águk specifikumaira. Képesnek kell lenniük átadni azt, amit tudnak, és ezzel együtt nem visszaélni ugyanezzel. A tanulmányok során elsajátítanak mindent, amit tudniuk kell ahhoz, hogy kiléphessenek a kapun túlra, azonban nincs olyan, aki teljesen, minden határt feszegetve, minden lehetséges dolgot megtanult. Mondhatni, sosem érik el tudásuk csúcspontját, határt csak a gyakorlásuk és a fantáziájuk szab fejlődésüknek.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Emberi értelemmel rendelkező fajokA legtöbb mágus ember, azonban közel sem mindannyian. A varázsvilágban kevés olyan lény van, akikkel az emberek keveredni képesek és a kapcsolatból gyermekük születhet, ők azonban mindannyian szüleikre jellemző különleges képességekkel, kinézettel jönnek a világra. Általánosságban elmondható róluk, hogy emberi értelemmel rendelkeznek, általában képesek beilleszkedni az emberek világába. Ez azonban természetesen a neveltetésüktől függ leginkább. A félfajok gyermekeit nem nevezzük negyedvérnek, hanem egyszerűen embernek. FélkoboldokA félkoboldok alacsonyak, fülük megőrizheti hegyességét, orruk kampósságát, és a koboldok természetéből is örökölhetnek kisebb-nagyobb mértékben. Bármelyik szülőjük lehet kobold, azonban általában emberi környezetben nevelkednek. Meglehetősen ritka keveredés. A koboldokkal ellentétben a félkoboldoknak szükségük lehet varázspálcára, azonban kisebb varázslatokat képesek lehetnek anélkül / vagy éppen azzal végrehajtani. Szinte mindig kiemelkedő szellemi képességekkel rendelkeznek, életük átlagosan 30 évvel hosszabb egy emberénél. Külsejükhöz hozzátartozik a hófehér haj, amivel születnek, a nagyon világos bőr és az elsötétült tekintet. A negyedkoboldok is képesek már varázspálcát hazsnálni, mint a varázsló társadalom tagjai varázslatokhoz. Külső jegyeiket finomabb mértékben, de arcvonásaikban, fül és orr formájukban, valamint átlaghoz képest jóval alacsonyabb termetükben öröklik. FélvélákA félvélák többsége világoskék szemű és szőke, de akadnak olyan egyedek is, akik sötét hajjal születnek. Barna szemű félvélával azonban eddig még nem találkoztak, vagy a származását titkolta, így ez nem is fellelhető. Biológiai zsákutcaként nem meglepően. Felmenőikhez hasonlóan szépek és a kiállásuk, a kisugárzásuk a világos szemekkel árulkodó és megbabonázó. A félvélák a vélákhoz hasonlóan képesek a halandókat megbolondítani, de nem olyan mértékben, mint tiszta vérű társaik. Képességük átható tekintetükben rejlik, mellyel azonnal képesek az embereket befolyásolni, cselekedeteiket a javukra fordítani. Hajlamosak a hisztériára, arcuk ugyan nem torzul el, de természetük kibírhatatlan lesz. Léteznek negyedvélák, akik egy félvéla és egy ember együttlétének eredményeként születnek. A negyedvélák nemi megosztottságában nincs számottevő különbség, fiú és lány utód is bármikor születhet, ám a fiúk magzati korban gyengébbek és sérülékenyebbek. Szemük lehet világosabb, áthatóbb társaikénál, azonban sem bőrük, sem hajuk színe nem utal arra, hogy nem teljesen emberi lények. A negyedvélák öröklik gyengébb mértékben véla ősük megbabonázási különlegességeit, viszont sokkal gyengébbek faji jeleik, mint felmenőiknek. A vélákról, félvélákról és további leszármazásról ITT tájékozódhatsz! Félóriások Óriás nő és ember férfi frigyéből félóriás gyermek születik, fordítva nem lehetséges. Az így születettek nem feltétlenül örökölnek mágikus képességeket. Méretük hamar elárulja a származásukat, arcvonásaik általában durvábbak, viselkedésük lobbanékony. Kevésbé intelligensek lehetnek, mint más embertársaik, már ami a könyvekből elsajátítható tudásukat illeti. Általában szeretik a természetet, az állatokat. Leginkább az óriásokkal szembeni előítéletek miatt nehezebben illeszkednek be az emberi társadalomba, gyakran válnak magányossá és kirekesztetté. A negyedóriások már örökölhetnek mágiát, azonban durva vonásaik és átlag feletti méreteik még náluk is árulkodóak. Értelmi képességeik nekik is elég gyérek, nehezen tanulnak és fejlődnek szellemileg. Faji keveredésekŐk biológiailag csak mindkét szülő félembersége után születhetnek meg, valamint a véla és kobold illetve véla és óriás származékoknál, ekkor ő: negyedvéla és negyedkobold VAGY negyedóriás és negyedvéla. Egy félvéla és egy félkobold gyermeke nem csak a fajok sajátosságait, de azoknak vegyített negatívumait is örökli. Esetükben a mágia olyan gyengeségeket ölthet, hogy vagy csak pálcával képes varázsolni, de enyhén és gyenge mértékben, vagy csak anélkül úgy, mint egy negyedkobold általában. Okosak lehetnek és logikában nagyon ügyesek. Külsejük lévén a közeli jegyeknek (világos bőr, haj, erős arcszerkezet) öröklődhetnek, de általában nyomokban, magasságban és az arcon figyelhető csak meg. Egy félvéla és egy félóriás gyermeke utóbbi faj sajátosságai miatt mágiát legritkább esetbe örököl, azt is csak és kizárólag pálcával képes alkalmazni. Magas, nyúlánk alakkal, nem kifejezetten levehető arcvonásokkal rendelkeznek és értelmi, logikai készségeik igen alacsonyan maradnak. Nem született fajok VérfarkasokA vérfarkas-lét valójában betegség, amit más vérfarkasok harapása okoz. Jellemzőit tekintve mégis külön fajként tartjuk számon. Emberi formájukban a vérfarkasok semmiben nem különböznek egészséges embertársaiktól. Nincsenek kiemelkedő reflexeik, nincs kifinomultabb szaglásuk, nem erősebbek vagy gyorsabbak, mint mások. Legfeljebb a húshoz vonzódnak jobban, nyersen azonban ők sem képesek megemészteni azt, akárcsak egy átlagos ember. A nem átváltozott vérfarkas harapása nem fertőző. A betegség nem öröklődik gyermekeikre. Az egészséges emberek és vérfarkasok közti különbséget utóbbiak vérfarkas-alakja hordozza. Minden telihold alkalmával a vérfarkas-kórral fertőzött személy fájdalmas átalakulás során változik emberevő fenevaddá. Elveszíti emberi tudatát, kommunikálni kizárólag más vérfarkasokkal képes. Visszaváltozva semmire sem emlékeznek, amit vérfarkasként tettek. Általában napokig gyengélkednek az átalakulást követően, ekkor azonban már semmilyen farkastulajdonságot nem mutatnak. A huszadik században felfedezett farkasölőfű-főzettel bizonyos mértékig képesek megőrizni emberi tudatukat az átváltozás alatt, ha rendszeresen fogyasztják azt telihold előtt. Ennek ellenére vérfarkasként továbbra is kiszámíthatatlanok, lobbanékonyak lehetnek. Ilyenek a vérfarkasokElőny-hátrány - BájitalVámpírokMinden vámpír ember volt egykoron, azonban az élete egy bizonyos pontján egy másik vámpír átváltoztatta őt. Ha egy vámpír megharapja áldozatát, majd a már haldoklóval a saját vérét itatja meg, megtörténhet az átalakulás. A vámpíroknak szinte csak a kinézete emberi. Többé nem dobog a szívük, nem születhet gyerekük, nincs szükségük légzésre és alvásra, a szomjúságuk azonban újra és újra feltör bennük. Emberi vagy állati vérrel táplálkoznak, áldozatukat mindazonáltal nem mindig pusztítják el. A vámpír nyála gyorsítja az általa harapott seb gyógyulását: néhány óra elteltével úgy begyógyítja a bőrt, hogy kizárólag vámpírok veszik észre a nyomát. Vérének hatása hasonlóan gyógyító, csak sokkal koncentráltabb. Hosszú élettartamuk miatt általában műveltek, intelligensek. Reflexeik, szaglásuk kifinomult, többé-kevésbé képesek az emberek gondolataiban olvasni. Illatuk és kinézetük az emberek számára csábító. Természetes módon nem halhatnak meg, ha el akarunk pusztítani egy vámpírt, karót kell döfnünk a szívébe. A napfény is halálos lehet számukra: ha fény éri őket, megégnek. Az ezüst érintése csak kellemetlen egy vámpírnak, nem halálos. Egy halott vérének megivása elkábítja őket. A közhiedelemmel ellentétben a fokhagyma semmilyen hatással nincs rájuk, szentelt vízzel, keresztel vagy vallásos ereklyékkel pedig - nem bizonyítottan - távol tarthatóak, ha a vámpír még emberként hitt a hatékonyságukban. Nem léphetnek be egy halandó otthonába, míg az illető be nem invitálta őket. A Mágiaügyi Minisztérium szigorú listát vezet minden Magyarországon élő vámpírról. Törvényileg az új emberek átváltoztatása szigorúan tilos, a törvényszegő vagy bizonyítottan gyilkos vámpírokat üldözik. A mágusokból lett vámpírok átváltozva elveszítik a varázserejüket. Félvámpírok (Damfírok)Damfír úgy jöhet létre, ha a vámpír egy nem haldokló, de sok vért vesztett emberrel itatja meg a saját vérét. A damfírok éreznek, lélegeznek, a szívük is dobog. Emberi tulajdonságaikat nem veszítik el, továbbra is öregszenek (bár lassabban), életük végén pedig meghalnak, mint bárki más. Emberi ételekre és vérre egyaránt szükségük van az életben maradáshoz. A napfényre igen érzékenyek, meglehetősen kellemetlen számukra kimenni rá, csúnyán leégnek tőle és a szemüket is bántja hosszú távon. A damfírok tiszta vérű testvéreik különleges képességeit örökölik, a reflexeik gyorsabbak, erejük nagyobb lehet. Ettől függetlenül emberként élik a mindennapjaikat, szaporodásra általában képesek. Aki varázslóból vált damfírrá, az 10 éven belül fokozatosan elveszíti a varázserejét. További érdekességek; 1. Természetesen nincsen deformált fogsorod, ahogy a vámpíroknak sem, soha nem is voltak. A "táplálkozás" előtt emelkednek ki az állkapocsból, amibe vissza is tudnak húzódni. 2. Igen, ugyan olyan módon, mint bármely fajról, félfajról hivatalosan. A lista pontos nevét nem emeli ki a forrás, csak a létét, így ez nem került "megnevezésre", de van. 3. Mindenki érzi. Én is, te is, ehhez nem kell különlegesnek lenni; a mérték a nem mindegy. A közelieket, tehát ha valaki melletted vérzik, mindegy hogy látod-e vagy sem, nem csak megérezheted, de el is tudod különíteni más "fémes" illatoktól, kifejezetten jók az érzékeid rá. De ez csak a rendes fajnál működik nagy távolságokban. Ha egy padon ülsz valakivel simán, de ha mondjuk te bent vagy egy üzletben, ő meg az utcán ül kint, már nem feltétlenül, ha csak nem sétálsz arra. 4. A leírásokban is szerepel, hogy már a vámpírok sem tudnak, hanem ENYHÉN és GYENGE MÉRTÉKBEN képesek meghallani őket inkább, ez a kánon legalábbis. Eszerint mi úgy vesszük, hogy külön jó kérvény esetén van mód rá, hogy valaki meghalljon ezt-azt, de ez nem egy "átörökített" dolog, nem alanyi jogú, és nagyon ritka, szerintünk nem is igazán továbbvitt. Kevés vámpír van (eddig egyről tudunk) aki valóban képes volt olvasni, és akár adhatott volna tovább ilyet. Ebből kiindulva sincs feltüntetve mint képesség, mert szerintünk invalid. 5. A vámpírok is csak érzékenyek, ha bedobod egy kohóba ő is belehal, mint bárki, de abba nem, ha rápakolsz valakire pár láncot. Nem allergia, egyszerűen kellemetlenség inkább a leírások alapján, így amondóak vagyunk, hogy ez attól függ a karaktered akar-e ilyet, de totál félfajfüggetlen. Ha szeretnéd, hogy legyen ilyen plusz benne, nem akadály, de nem alapvető és nem jár vele. 6. Ahogy írják a források és a leírások, ugyan maradt a szervezetednek emberi része, így lélegzel, étkezel és rengeteg alapfunkcióra is képes vagy (mint mondjuk a gyermek nemzése), így vegyes táplálkozáson vagy, nincs meg az a rettenetesen erős inger, amivel küzdenek a vámpírok, de benned is él a táplálkozási vágy a vér felé, érzed, ha nem jutsz vagy nem engeded magad hozzájutni, ha nem is napi szinten, de pár nap alatt ha ez jön, és nem elégíted ki, teljesen legyengülsz. 7. A vérszívás folyamatában a bőrfelszín és az erek is sérülnek, megindul az elhalás és a varrosodás. Ennek helyreállításához és eltüntetéséhez a sima vámpírban rejlő képesség elég, a félvámpírokét nem tartjuk ennyire, túl hibrid. Valószínű képes begyógyítani, de heges/varros maradvány bizonyosan lesz. Erősebb esetnél nyilván a sötét elszíneződés is, meg helytől is függ ugyebár. 8. Az első és legfontosabb: Te már nem számítasz genetikában sem varázslónak. A félvámpírrá válás után maximum 10 évvel teljesen kiveszik minden morzsa az adott személyből. Nem csak varázsolni nem képes a wiki szerint, de már a véréből is kivész. Függ a pártól is a gyermek sorsa persze, DE egy szerzett faj nem örökíthető. Ahogy nem lesz vérfarkasgén egy vérfarkas gyerekében, úgy a félvámpíréban sem. (Biztos vannak kísérletezők, akik véritatással próbálják a gyereket nevelni...) Viszont véletlenek vannak, hogy valaki gyermeke varázsló legyen, szerintünk az lehet, de bizonyosan nagyon gyenge mágiás lehet, ha egyáltalán az lesz. 9. Nem jár az átváltozás plasztikai sebészettel. Bármilyennek születtél, a külsőd nem formálódik át tettől, így ez a része nem idevágó. Az illat sem feltétlen, arról annyi az elképzelésünk és az olvasottak meg leírásaink szerint tudott, hogy mondjuk ahogy a véláknak, lesz egy bizonyos kisugárzása az ilyen lényeknek. A fajtársak felismerhetik egymást, nyilván a vámpírok könnyebben és gyorsabban, távolabbról is, a félvámpíroknál ez szűkebb. 10. Emberek félig, a hideg bőr teljesen kizárt, hiszen élnek. Ugyan ez igaz a sápadtságra is, a legjellemzőbb ha éppen nem jut vérhez, mikor kell, ő is olyan, mint mindenki ha beteg és kicsit elsápad. Általában a wiki szerint az arc és a bőr árulkodó, minőségben. Mivel lassabban öregszel és tovább élhetsz, a ráncosodásod máshogy kezdődik és alakul ki, hirtelen és mélyek jönnek, de leginkább az életes utolsó szakaszrészében. Akiknek előbb kezdődik, ott a rossz életminőség feltételezi, hogy majd nem él addig. Az élettartalmad is ugye eléggé kitolt. A vélák is tovább élnek mint a varázslók (akik a mugliknál is) de te ezt is bőven meg tudod még emelni.FélzergekA faj alapvető sajátossága az agresszivitás és a gyilkos ösztön, így a szigeteken letelepedni vágyó mágusok eleinte egytől-egyig kínhalált haltak. Zagara volt az első mágus, aki felismerte, hogy a zergek vezetőjével kell egyességet kötnie, ha meg akarják figyelni az eddig ismeretlen lényeket. Daggoth, a zergek irányítója beleegyezett, azonban a kutatásnak ára volt: megállapodást kötöttek, hogy az ott tartózkodók egy része aláveti magát a fertőzésnek, így pedig félig zerggé, félig emberré válnak. A lények lárváiból vettek vért, melyet a mágusok megittak, majd önként egy bábba feküdtek, amelyben négy-öt nap alatt megtörtént az átalakulás. Így, hogy ereikben zerg vér folyt, képesek voltak a kolónia irányítására, a teljes hatalmat azonban átvenni nem tudták. A húsz szigetből álló szigetcsoportból tíz volt lakott, ezek mindegyikén egy félzerg vezető volt, így pedig a messziről jövő mágusok is letelepedhettek és békében élhettek együtt a már őshonos fajjal. A félzergekről és további jellemzőikről ITT tájékozódhatsz. Szellemek~kidolgozás alatt~
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Közel emberi értelemmel rendelkező varázslények és bestiákA varázsvilágban több élőlény is található, akik az emberhez közeli értelemmel rendelkeznek, mégsem tartoznak az emberi fajhoz. Kivétel nélkül mindegyikük rejtőzködik a varázstalan emberek elől. Testfelépítésükben, képességeikben és kultúrájukban különböznek az emberektől, azonban képesek emberi beszédre és gondolkodásra. Ezeket a lényeket két külö csoportra osztjuk: emberi értelemmel rendelkező varázslények és bestiák. Bár a kentaurok és sellők kifejezetten kérték a bestia státuszt, kultúrájukat tekintve mind közül ők a legfejlettebbek. Az emberi értelemmel rendelkező lényekre is vonatkoznak az emberi világ alapvető szabályai: bűncselekmény esetén nekik is bíróság elé kell állniuk, ha bebizonyosodik a bűnösségük, börtönbe kerülhetnek. Ügyeiket azonban erre szakosodott bizottság tárgyalja, akik figyelembe veszik a szokásaikból eredő különbségeket. A kastély környékén és Magyarországon élő varázslényekKentaurokA kentaurok Európa erdeiben elterjedt félig ló, félig ember lények. Kialakulásukról keveset tudunk, az emberekkel csak nagyon távoli rokonságban állnak. Az emberektől elszigetelten, erdősségekben élnek, területüket szigorúan őrzik a betolakodókkal szemben. Hordákat alkotnak, azon belül a szülők és gyermekeik szoros, összetartó családokban élnek. Kölcsönösen tisztelik egymást, nézeteltérésekre köztük ritkán kerül sor. Ha nem háborgatják őket, békés lények. Ha azonban területüket, hitüket vagy fajtájukat sértik, véresen megtorolják azt. Figyelmük az ég titkai felé irányul. Kiemelkedően művelik az asztronómiát és az asztrológiát, a csillagok segítségével tájékozódni, jósolni is képesek. A földi konfliktusok nem igazán érdeklik őket, eddig egyetlen emberi háború sem volt, amibe érdemben beavatkoztak volna. Az elmúlást az élet szerves részének tekintik, nem küzdenek ellene, az eltávozottaikat a csillagokban látják. Szoros kapcsolatot ápolnak az erdők teremtményeivel, minden élőlényt egyformán tisztelnek. A természet kincseit felhasználva magas fokon művelik a gyógyítást, a legtöbb emberi betegséget képesek kezelni, ezt a tudást azonban megtartják maguknak. Könyveket nem írnak, tudásuk szájról szájra terjed. Fegyverként íjat és dárdákat használnak, leginkább azonban csak fenyegetésként. Mágikus képességeik a jóslásban és varázsfőzetek elkészítésében mutatkoznak meg. SellőkA sellők csak messziről nevezhetők emberszerű lényeknek: víz alatt élnek, lábuk helyett farokúszójuk van, kinézetük pedig nem egyszer csak távolról emberi. Többféle alfajuk létezik. Köztudott, hogy az északi, hideg vizekben élő sellők sokkal csúnyábbak, mint meleg vízi, déli társaik. Általánosságban elmondható a sellőkről, hogy maguknak való, elszigetelődő lények. Városaikat kőből és hordalékból építik tavak és tengerek alján, egy város élén a királyuk áll. Náluk is kialakultak a különféle szakmák, vannak, akik vadászatból (halászatból) élnek, mások vízi növényeket termesztenek. Apróbb halakkal táplálkoznak, azonban teljes szimbiózisban élnek velük, a víz összes élőlényét tisztelik. A déli sellők építészete díszes, előszeretettel használnak kagylókat gyöngyöket, újfent azonban a szárazföldi ember szemetét is beépítik házaikba. Északi társaik egyszerűbb, ám annál masszívabb házakat építenek. Ruházatuk kagylókból és hínárból áll, a nők gazdagabban díszítik magukat. A beszédük a szárazföldön fülsiketítő rikácsolásnak hangzik, a víz alatt azonban hangjuk kellemes. Művészetük a zenére épít, hiszen a víz alatt szépen és jól terjed a hang. Kezdetleges hangszereket is használnak. Távol tartják magukat az emberektől, azonban előfordult már, hogy tengerbe vagy tóba esett gyermekeket mentettek ki. Ugyanígy elvétve megesik, hogy a csónakokról szemetelő embereket a vízbe borítják vagy lerántják magukkal, halálos atrocitás azonban évtizedek óta nem történt. HázimanókA házimanók a koboldok nagyon távoli rokonai. Emberemlékezet óta a mágusok szolgálatában állnak, természetes életformájukat egyáltalán nem ismerjük. Ha léteztek is vad házimanók, ők vagy évezredekkel ezelőtt kipusztultak, vagy mágusok szolgálatába álltak. Apró, gyermekméretű lények, testalkatuk törékeny, füleik denevérszerűek. Kerek fejükön hatalmas, vizenyős szemek ülnek, fogsoruk hiányos és tompa. Jellemzően görnyedten, csöndben járnak. Apróbb varázslatokra, így hoppanálásra is képesek. Gazdájuk hívására bármilyen távol is vannak épp, rögtön meg tudnak jelenni. A varázsláshoz nincs szükségük eszközökre, így valószínűleg komoly mágikus képességeik vannak, ezt azonban sosem fitogtatják. Egy manócsalád általában egy máguscsaládot szolgál több generáción át. Önszántukból sosem hagyják el gazdáikat, ezt pedig megtehetik, ha ruhaneműt kapnak. Az egyikei azoknak a fajoknak, amik sosem lázadtak fel az emberi elnyomással szemben. TündérekTündérek világszerte a melegebb területekre jellemzők. Apró élőlények, kik virágos-fás ligetekben élnek. A tündérek a rovarokhoz hasonlóan petével szaporodnak. A petéből először hernyó kel ki, majd a bebábozódást követően alakul ki a végleges tündér-forma. Testük az emberéhez hasonló, hátukból azonban szitakötő- vagy színpompás lepkeszárnyak nőnek, melynek segítségével repülni is képesek. Ruházatuk virágszirmokból vagy levelekből áll. A hiedelemmel ellentétben férfi és női tündérek is léteznek, mindegyikük kedves, békés lény. Nagy családokban élnek, és vigyázzák a ligetüket. Képesek kommunikálni a növényekkel és apróbb állatokkal. A természettel teljes összhangban élnek. Mágikus képességeik nincsenek, virágporból viszont tündérport tudnak előállítani. Akire ezt a port rászórják, kommunikálhat velük. A kastély környékén, Magyarországon nem élő varázslényekAzok a lények kerülnek itt felsorolása, akik természetszerűen nem fordulnak elő Magyarországon. Ez azonban nem jelenti, hogy behurcolt fajként néhány egyedük nem jelenhet meg az országban - kivételt képez, ahol ez külön kikötött. VélákA vélák testalkatilag a legjobban emberre hasonlító mágikus lények. Könnyen elvegyülnek az emberek között, mégis kitűnnek közülük határtalan szépségükkel. Ha egy tapasztalatlan halandó férfi a női egyedek közelébe kerül, azonnal olthatatlan vonzalmat és vágyódást kezd érezni irántuk, mely a távolság leküzdésével egyre erősebb lesz. Ilyenkor a véla hatása alá került férfi veszélyes és lehetetlen dolgokra kész vállalkozni, hogy a gyönyörűség kegyeibe férkőzzön. A halandó nőkben is feltörhet a vágyódás vélák iránt, néhány írásos dokumentum azonban azt támasztja alá, hogy a nők ennek könnyebben ellenállnak. Bármely nem képviselői képesek lehetnek kontrollálni efféle érzéseiket, ha nem éri őket felkészületlenül a véla megjelenése. Ezek a lények magasak, vékonyak; világosszőke hajjal, világoskék szemmel, telt ajkakkal és tejfehér bőrrel rendelkeznek. A vélák mindaddig sugárzóan szépek, ameddig fel nem bosszantják őket, ekkor arcuk eltorzul „csúfabb lesz a legrusnyább banyánál is”, természetük agresszív, ellenséges, mely nagy erejű mágiájukkal keveredve végzetes pusztítást válthat ki. A vélákról, félvélákról és további leszármazásról ITT tájékozódhatsz! ÓriásokAz óriások hegyvidékeken több tíz méter magasra is megnövő, emberszerű lények. Tíz-tizenöt fős hordákban élnek, melynek élén a legnagyobb férfi óriás áll. Kultúrájukról elszigeteltségük okán meglehetősen keveset tudunk. Az biztos, hogy a hordák kapcsolatban állnak egymással, ezt a kapcsolatot azonban leginkább viszályok és állandó háborúk jellemzik. Megesik, hogy egy-egy óriás az óriások királyának kiáltja ki magát, ezek a királyságok azonban hetek alatt véres viszálykodásba fulladnak, majd szétesnek. Az óriások élettartama nagyjából duplája az emberének. Felépítésük masszív, ruházatukat állati bőrök alkotják. Mindenevők, hatalmas testük azonban leginkább nagyvadak elfogyasztásával képes jóllakni. Az erdőkben rombolásukkal hatalmas károkat okoznak. Jellemük erőszakos, agresszív. Beszédük valamiféle dörmögésre hasonlít, nagyon kevés és primitív szót használnak. Könnyen befolyásolhatók és ingerelhetők. Veszélyességük miatt a minisztériumok ügyelnek arra, hogy az óriások hordáit távol tartsák mind a varázstalan, mind a varázsos emberektől. Mágia használatára képtelenek. Magyarországhoz legközelebb a Tátrában élnek. Koboldok és leprikónokA koboldok alacsony, manószerű lények, hosszú fülekkel, hatalmas, görbe orral és hosszú ujjakkal. Kiemelkedően intelligensek. Ezek a lények eredetileg barlangokban laktak, azonban könnyedén alkalmazkodtak az emberi környezethez. Az emberekhez hasonlóan összetartó családokban élnek. Kultúrájuk a földközeli élethez idomult, kunyhóikat a földbe vájják vagy barlangokban építik ki, berendezéseikhez pedig kizárólag növényeket használnak fel. Mindenevők, leginkább mégis zöldségeket és gyökereket fogyasztanak. A koboldokat vonzza és megbabonázza az arany és más drágakövek. Évezredek óta foglalkoznak bányászattal, bár a kitermelt kincseket gyakran semmire sem használják, csak felhalmozzák őket. Az emberek ismerték föl először kiemelkedő intelligenciájukat az arany és pénz mozgatása terén, ők bíztak meg először koboldokat bankjaik őrzésére. A legnagyobb bankokban tradicionálisan máig több száz vagy ezer kobold dolgozik, akik kitanulva az írás-olvasást az embereknél precízebben képesek a számokkal való bűvészkedésre. Különleges kapzsiságuk szintén hozzájárul ahhoz, hogy az aranyat erőn felül őrizzék. Manapság rengeteg kobold dolgozik mágusok által működtetett bányákban is, különösen Kelet-Európa területén. Rendelkeznek mágikus képességekkel. A leprikónok a koboldok közeli rokonai, kizárólag Írország területén fordulnak elő. Sokkal apróbbak, mint az európai kontinensen élő társaik, rejtőzködőbbek és nem is vegyülnek az emberekkel. Az arany ugyanúgy vonzza őket. Többnyire zöld, növényekből készített ruhákat hordanak, jellemük gyerekes, gyakran tréfálják meg a területükre tévedőket. SzfinxekA szfinxek ritka, Egyiptom területén élő varázslények. Kiemelkedő intelligenciájuk ellenére a minisztériumok egyértelműen a bestiák közé sorolják őket erőszakos természetük okán. Női fejjel és oroszlántesttel rendelkeznek, élettartamuk ismeretlen. Eddig egyetlen hím nemű szfinxet sem sikerült találni, így életmódjukról, szaporodásukról szinte semmit sem tudunk. Távol tartják magukat az emberektől, előszeretettel szórakoztatják magukat találós kérdések kiötlésével, de a kirakósokat és szójátékokat is nagyon szeretik. Ha mégis egy emberrel találkoznak, biztosan feltesznek neki egy feladványt - ha pedig nem sikerül megválaszolnia, azonnal végeznek vele. Nemzetközi egyezmények következtében a szfinxeket szigorúan tilos Egyiptomon kívülre telepíteni, így Magyarországon sem fordulhatnak elő. IfritekAz Ifritek hasonlóan a vélákhoz és kentaurokhoz a mágikus lények osztályán belül is az intelligens fajok családjába tartoznak, azon belül is a mágiahasználók nemzetségébe. Rendkívül közeli rokonságban állnak a dzsinnekkel, ám az indiai mitológiával ellentétben, amelyben az Ifrit a dzsinnek egyik alfajába tartoznak, rendszertanilag jelentősen elhatárolódnak egymástól, mivel mágikus jellegzetességeit, jellegét tekintve az Ifritek hasonlóságot mutatnak az obsukurokhoz és a Hidebehindhoz, illetve az elemi mágusok által megidézett elementálokhoz. A lénykutatók - bár ez tanulmányokban még nem hitelesen igazolt, csupán lábjegyzet, hogy - távoli kapcsolatot feltételeznek a lethifoldokkal, melyet főként a patrónusbűbájra való érzékenységgel magyaráznak. Eredeti alakjában megjelenve muglik közt egy Ifrit maga a két lábon járó törvényszegés a varázsvilág titoktartási szabályainak tekintetében. Habár felépítésük egyértelműen humanoid, bőrük színe többnyire kékes, lilás vagy vöröses színárnyalatú - igaz, vannak albínó egyedek, akik fehér színben pompáznak. Szemük színe vörös, borostyánsárga vagy világoskék, a “szemfehér” viszont a szokásos emberi árnyalat helyett fekete. Villás farkukat ötödik végtagként tudatosan képesek használni és irányítani, szarvuk formája sokféle lehet: valakié az ég felé mered, másoké, mint a kosoké, spirál formát vesz fel stb. Vannak megkülönböztető nemek: léteznek férfi és női Ifritek, habár ez az alakváltás lehetőségeit nem befolyásolja; hím Ifrit felvehet női emberalakot és fordítva. A bibliai ördögábrázoláshoz való hasonlóság miatt sokan azt hiszik, hogy szárnyuk is van: ez nem igaz, nincs szárnyuk és repülni sem tudnak, kivéve, ha valamelyik egyednek az az egyéni képessége. Imádják a külsőségeket, a minőségi anyagból készült ruhákat, díszeket, ékszereket, kiegészítőket: a lényeg, hogy kielégítsék vele saját esztétikai érzéküket, amely nem minden esetben kellemes mindenkinek. (Értsd: hajlamosak a vizuális túlzásokra, a giccsre.) Szeretik a bátor színeket és a rájuk irányuló figyelmet. >> további infóért katt
Hogyan születik egy Ifrit? Az Ifrit ritka lény annak köszönhetően, hogy létrejöttéhez speciális körülményeknek kell teljesülnie. Maguk az Ifritek nem mások, mint a hirtelen felszabaduló, nagy mennyiségű mágia megtestesülései: mikor egy rendkívül nagyhatalmú varázsló vagy boszorkány elveszti a varázsereje feletti uralmat, mivel az túl hatalmassá válik és eluralkodik rajta, a vadmágia pedig felemészti a használóját, a visszamaradt mágikus energiából egy a hétszázhetvenhét eséllyel egy Ifrit születik. Indiában úgy tartják, hogy az Ifritek a Nagy Mágusok hátramaradt lelkei, így egyszerre tisztelik és félik őket. A 21. században olyan ritkák és olyan kevés feljegyzés születik a felbukkanásukról, hogy a fiatalabb generáció inkább tartja a létezésüket puszta babonának.
Az Ifritek és a mugli mitológia A mugli mitológia bizonyos félreértésekből adódóan a dzsinnek alfajaként tartja számon őket, ámde ez a valóságban nincs így. A kívánságokat teljesítő lény misztériuma onnan származik, hogy kapzsi lényekként az Ifritek gyakran kötnek alkut halandókkal, s ajánlják fel természetfeletti szolgálataikat számukra, fizetségért cserébe. Az ilyen paktumok hozományai azok a mesék és történetek, amelyekben a csodalámpából felbukkanó dzsinn vagy ifrit teljesíti a szegény, nyomorban élő protagonista kívánságait, aki így jólétre, szerelemre és boldogságra tesz szert. Az indiai történetek negatív ábrázolásaiban viszont erőszakos, ármányos lények, akik védtelen nőket rabolnak el és tartanak fogolyként, e mondák alapjai szintén olyan esetek lehettek, mikor egy Ifrit aktuális gazdája parancsait követte. A mugli mitológiában viszont pontos észrevétel, hogy többnyire valamilyen tárgyhoz kötődnek - ezt az Ifrit nem maga választja ki, gyakran a létrejöttének helyszínén található mágikus tárgy lesz a szerencsés - vagy egy olyan objektum, amihez az elhunyt varázslót erős érzelmi kötelék fűzte. Ezt a tárgyat, mikor szerződésben áll egy személlyel, szabadon elhagyhatja - vagy nem fizikai formába visszaalakulva visszatérhet belé.
Mit eszik egy Ifrit? Bár képesek az emberi ételek elfogyasztásra és ízérzékelésük is megvan, de nem táplálja őket. Az Ifrit valódi tápláléka az a felkavarodó mágia, amelyet varázslatok elvégzésekor a megmozduló manaszálak keltenek. Egyszóval nem a magát a varázslatot fogyasztják, hanem annak mágikus hullámait, visszhangjait. Pont ezért, még ha gazdájuk éppen mugli is, az Ifritek igénylik a varázslók és boszorkányok társaságát - még ha azok lehet nem is tudnak erről.
Az Ifrit és Gazdája Az Ifritek szeretnek paktumokat kötni, mert szeretnek fizetséget kapni, illetve a legnagyobb mennyiségű mágiát, amelyet lakomaként aposztrofálnak az ilyen paktumokból nyerik. Az Ifrit és Gazdája közötti szerződés egy megszeghetetlen eskü súlyával ér fel. Az érintett felek megegyeznek a paktum időtartamában, a fizetség mértékében és a vállalt feladatok sokszínűségében és jellegében. A leggyakoribb fizetség, amelyet kérnek az adott varázsló vagy boszorkány mágiája - egy gazda életén át tartó szolgálat után például azt a mágiát, amely csak elenyészne a semmiben a test halálát követően, az Ifrit falja fel. Egy ilyen lakoma után többnyire évekig nincs szükségük étkezésre. Ha egy parancs vagy utasítás nem esik a szerződés feltételei alá vagy az Ifrit talál benne kiskaput, nemet mondhat annak végrehajtására, így a paktum megkötésekor érdemes jól átgondolni minden lehetőséget. A varázstárgyat, melyhez kötődnek csak akkor tudják szabadon elhagyni, mikor van aktuális Gazda - ha van szerencséd rájönni, hogy éppen egy Ifritet látsz magad előtt, biztos lehetsz benne: éppen szolgál valakit. Amíg meg nem idézik őket, a tárgyon belül tartózkodnak. Így fordulhat elő, hogy bár korát tekintve lehet egy Ifrit 600-700 éves is, lehetséges, hogy mindössze 50 évnyi élettapasztalat áll mögötte.
Természet, viselkedés Akár az emberek, úgy az Ifritek jelleme és viselkedése is változatos és eltérő lehet. Nem bizonyított, de úgy vélik, hogy főbb vonásaikat általában megöröklik azoktól a mágusoktól, akiknek mágiájából születtek. Van, aki szelíd és barátságos, mások tüskés és ellenséges természetűek, csak úgy, mint az emberek; rendszerint intelligens, értelmes lények. Vannak azonban olyan jellegzetességek, amelyek pusztán valódi mibenlétükből adódnak. Valamilyen mértékben (ez lehet enyhe, de egészen szélsőséges is) az Ifritek mohó lények. Szeretnek enni, nem vetik meg a tivornyákat, kedvelik csillogó és/vagy értékes tárgyakat, csecsebecséket.
Mágikus képességek, jellegzetességek: - Mágiahasználó lényként egyértelműen rendelkeznek varázserővel, ez azonban nem alkalmas a pálcás mágia használatára, mivel más metodika alapján befolyásolja a manaszálakat. Használhatnak varázstárgyakat, képesek olyan nem pálcás varázslatok használatára, mint a rúnamágia, varázskörök, rituális mágiák. - Alakváltás: Mindegyik Ifrit képes hét humanoid, emberi forma felvételére, melyeket egyhuzamban körülbelül 15-16 óráig tudnak fenntartani. A metamorfmágusoktól eltérően az ő lehetőségeik nem végtelenek e tekintetben. A hetes szám egyébként is valamilyen okból kifolyólag gyakran előkerülő szám az Ifritek mitológiájában. A hét alakon felül van egy átmeneti, fekete füstszerű állapot, amelyben mindössze néhány percig tartózkodhatnak maximum, de legtöbbször csak két forma közti tranzícióként jelenik meg. Ezekkel az emberi álcákkal szokták elfedni nem hétköznapi, néhányak által riasztónak ítélt alakjukat. Mágiamentes övezetben (legfőképp mesterségesen létrehozott terek) nem képesek alakváltásra. Hasonlóan az animágiához, alakváltáskor a ruha is változik velük, a végeredményt ők szabják meg - egy specifikus alak felvétele után viszont csakis egyedül az öltözéken már nem tudnak módosítani, az a teljes transzformációhoz kapcsolódó folyamat eredménye lehet csak. - Halhatatlan lények, de nem megölhetetlenek. Ha egy Ifrithez tartozó varázstárgy elpusztul, és nincs ott egy erőteljes varázsló, hogy még idejében egy másik objektumhoz kösse a lényt, az a tárggyal együtt elpusztul. A legtöbb Ifrit épp ezért nagy gondot fordít annak védelmére. Fizikai formájukban is lehetséges olyan súlyos sérüléseket okozni, hogy a regeneráció hosszadalmas legyen, amely alatt az Ifrit teljesen tehetetlen. - Talán azért, mert másik fajhoz tartoznak - vagy azért, mert faji jellegzetességük, de az Ifritek természetes okklumenciája csak nagyon kevés legilimentort enged át gond és akadályok nélkül. Azok, akiknek mégis sikerült, úgy írtak erről, mintha egy nehezen értelmezhető, zavaros idegen szövegből kellett volna jó kiejtéssel hangosan felolvasniuk. Nem lehetetlen, de fárasztó és sok energiát emészt fel, többet, mint amennyit megér. - Ezen jellegzetességeken túl minden Ifritnek van egy egyéni adottsága, amely legalább olyan változatos, mint személyiségük. Ez lehet a hipnózistól kezdve a tűzokádáson át a tárgyak lebegtetéséig bármi. - Hasonlóan a lethifoldokhoz és dementorokhoz, ösztönösen megrémülnek és igyekeznek távol tartani magukat a patrónusbűbájtól. - Pihenni és feltöltődni abba a tárgyba visszatérve tudnak, amihez kötődnek, az egyszerű alvás nem regenerálja a mágikus energiáikat.
Fun factek a varázsvilágból: - Az a nem bizonyított pletyka terjed, hogy India mágiaügyi minisztere jelenlegi pozícióját egy Ifritnek köszönheti, aki azóta is főtanácsadójaként segíti. A hivatalban lévő főtanácsadó erről ironikusan úgy nyilatkozott, hogy ha Ifrit is lenne, arról egészen biztosan nem tud, egész életét emberként élte. - A 17. században egy alkimista bolondok aranyával csapott be egy Ifritet, aki ezért cserébe alakot változtatva elcsábította a feleségét. A nő a viszonyuk alatt a család minden vagyonát szeretőjének ajándékozta. - A Taj Mahal épületének őrségében két Ifrit is található, de senki sem tudja, hogy kik azok. Egyesek abban sem biztosak, hogy ennek van-e igazságalapja. - Gustave Doré festőművész Lucifer művét, amely Milton Elveszett paradicsomához szolgált illusztrációként az az Ifrit ihlette, akinek az alkotó maga volt a Gazdája egészen haláláig. - Különösen kedvelik a szantál illatát. Semmilyen konkrét hatást nem fejt ki rájuk, ez valószínűleg ugyanolyan akaratlan habitus, mint a vonzódás a szép iránt. - Ha sokáig nem jutnak táplálékhoz (mágiához), a végletekig képesek legyengülni. Egy legyengült Ifrit árnyalatai, színei sokkal fakóbbak.
Illusztrációk: https://i.pinimg.com/564x/57/7a/59/577a595e91e7381a8cd808187ae3265f.jpg https://i.pinimg.com/564x/88/43/65/88436549b7c3503551cd8f9142321bdd.jpg https://i.pinimg.com/564x/31/14/81/31148197f76740e33a2b0c05334abf47.jpg https://i.pinimg.com/564x/a6/c2/97/a6c2979f1ad8c2e00604aeec42af44a5.jpg https://i.pinimg.com/564x/d9/d4/61/d9d46114a67bf8adbb75750a5ffc341d.jpg https://i.pinimg.com/564x/58/cd/a4/58cda44141b56a14cadbe1a3f1f1b9cc.jpg https://i.pinimg.com/564x/fd/77/98/fd77983bd7135039635dcc7b34c4bd10.jpg
Eszterházy Diána munkája
Zerg
A zergek a Bermuda szigetcsoport területén őshonos, hüllőszerű faj. Ezek a szörnyek emberi értelemmel nem rendelkező lények, besorolásuk azonban igen változatos skálán mozog, egyedeinek több mint fele pedig kihalt az atlantiszi háború idején. Ezek a kolóniákba zsúfolódó teremtmények rendkívül invazívak, szaporodásuk sejtosztódás révén születő lárvákkal történik. Ezek a lárvák egy idő után bebábozódnak, különleges fajtájuknak megfelelően pedig bizonyos idő elteltével kikelnek. A zergek egyedi különlegessége, hogy alfa-aminosavaik egyedi R csoporttal rendelkeznek, melyek lehetővé teszik az elhalt sejtek kombinálását a normál fehérjékkel, s így új sejteket hoznak létre, tehát képesek az öngyógyításra. Méretüket tekintve változatosak, míg az apró drone-ok legfeljebb harminc centisek lehetnek, addig a már kihalt ultraliskok - feljegyzések szerint - húsz méteresre is nőhettek. Testüket természetes csont- és kitinpáncél borítja, melynek eredményeképp egy gyors tüzelésű fegyver tárának fele szükséges ahhoz, hogy a kemény páncélt átüsse. Mivel a zergek teste alapvetően savas, így különösen ellenállóak a vegyi anyagokkal szemben, azonban a szigma sugárzás halálos a számukra. A fajon belül vannak repülő és röpképtelen példányok egyaránt. Azok az alfajok, melyek kizárólag szárazföldön képesek megélni, kivétel nélkül a földbe ássák magukat. Ez két célt szolgál: mivel alapvetően rejtőzködő faj, így képesek az emberi szem számára láthatatlanul élni, azonban ha ellenség lép a területükre, úgy váratlanul, lesből támadva gyilkolhatják le őket. A zergek fészkekre tagozódnak, így foglalva el az egész szigetcsoportot, azonban elkülönülésük ellenére egyetlen fő vezetőjük van. Ez a vezető tartja irányítása alatt őket, s mivel ezek a lények alapvetően "szolganépként" emlegetettek, így mindig fejet hajtanak aktuális uralkodójuknak. Közepesen intelligens faj, egyszerűbb, fejletlenebb példányaik csak pszionikus képességekkel tudnak kommunikálni, mint hangmanipuláció, illetve hanggenerálás. A fejlettebb példányok már megértik az emberi szót, illetve telepatikusan és elmemanipulációval vagy elmekontrollal is igába hajthatók. Ezen felül, intelligenciájukat alátámasztva jellemző rájuk, hogy gyakran teszik ki magukat az időjárás viszontagságainak, ezzel segítve elő evolúciós tökéletességüket.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
A világban előforduló, nem emberi értelemmel rendelkező varázslények
Az iskolában minden diák számára engedélyezett egy-két viszonylag kis testű varázslény, vagy mágikus képességekkel nem rendelkező állat birtoklása. Azonban a XX besorolásúnál nagyobbakhoz minisztériumi igazolás szükséges, így kizárólag a Navigátorok (szerepjátékosan az iskolaigazgató) engedélyével birtokolhatóak! A különböző lények hasznosságuk, előfordulásuk és értékük alapján más és más árkategóriába tartoznak, így nem engedheti meg őket magának akárki. A kastély környéki varázslények az erdő mélyén illetve Bogolyfalva környékén élhetnek. Mindkettő természetvédelmi terület, az ott élő varázslények biztonságáért a minisztérium felel. A környéken kívül Magyarország egész területén találkozhatunk varázslényekkel, valamint a világ több pontján is legtöbbször Nemzeti Parkok területén. A nagyobb és veszélyesebb bestiák számára (például sárkányok; griffek) a minisztérium rezervátumokat jelöl ki, ezek csak engedéllyel látogathatók. Kifejezetten Magyarországon őshonos varázslények vagy az itt megismert lényekEzek a varázslények Magyarországon őshonosak vagy itt megismertek, máshol nem található állatok, melyek olykor fellelhetőek a kastély környékén is, a Turult, a Tytogriffet és a Bi-bit kivéve. Bogoly
Besorolása: XX - ártalmatlan vagy könnyen szelidíthető Élőhelye: A boglyok eredete ismeretlen, a világ számos pontján megtalálhatóak, mivel igen gyorsan szaporodnak. Elsősorban a száraz helyeket kedvelik, a csapadék elől többnyire fedezékbe vonulnak. A mexikói varázstársadalom egyik leginkább megbecsült, mégis varázsképességek nélküli állata, nincs olyan mexikói, akinek ne lenne saját boglya. Emellett népszerűek még Görögországban, illetve Magyarországon. A legnagyobb bogolytársadalom a Mátrában található, az itteni mágusváros, Bogolyfalva róluk kapta nevét is. Jellemzése: A boglyokat igen könnyű kézhez szoktatni, nem riadnak meg az embertől, állandó mozgásban vannak, ügyesen gördülnek ki a cipőtalpak alól. Szívesen fogadnak el apróbb morzsákat, kifejezetten édesszájúak. Inni nem isznak, ha szükségét érzik, akkor cukrot nyalogatnak, azonban írásos feljegyzések vannak arról, hogy párzási időszakban száraz vörösbort fogyasztanak. Mint korábban említettem a boglyok nem szeretik a csapadékot, ilyenkor fedezékbe húzódnak, ami lehet egy tető alatti száraz résztől a párkányokra kihelyezett virágládákon át a kukákból kilopott koktélesernyőkig bármi. Megesik, hogy egy bogoly elázik, olyankor a kis szálak összeragadnak, összecsomósodnak, melyeket csak speciális bontással tudnak eredeti formába visszaállítani. Azoknak, akik nem tanulták szigorúan tilos a bontást megkezdeni, mert az a bogoly halálához is vezethet, minden esetben lénygyógyítóra kell bízni az eljárást. Emellett fontos, hogy esős időben ne kergessük ki az otthonunkba betévedt példányokat. Többnyire a besurranók az első száraz helyen megállnak, és a csapadék felszáradását követően távoznak. Kinézetüket tekintve könnyű megkülönböztetni a hím és nőstény példányokat, míg előbbi barna, utóbbi homokszínben pompázik. Az elöregedett hímek feketék, a nőstények pedig szürke színűek lesznek, míg az új egyedek minden esetben fehéren látják meg a napvilágot, és csak négy hónapos korukban váltanak színt. Átmérőjük öt cm körül van, a hímek kicsivel nagyobbak a nőstényeknél. A még fehér boglyok átlagosan három cm-rel rendelkeznek. Súlyuk nehezen mérhető, csupán pár grammosak. Apró, fekete bogárszemükben jól megkülönböztethetően látszanak az érzelmek, megértik az emberek reakcióit. Gyakran tapasztalni, hogy egy síró kisgyereket boglyok vesznek körül vigasztalásul, vagy, hogy állapotos kismama pocakján pihennek. Szemük nem rögzült a testükön, mivel állandó gördülésben vannak, ezért ez velük együtt mozog, egyúttal elkerülve a sérüléseket is. Azonban ezzel együtt is megeshet, hogy olykor egy-egy bogoly elveszíti a látását, ilyenkor még képes hallás után tájékozódni, de már valószínűleg nagyobb imbolygással közlekedik. Egy bogoly átlag életkora 10-12 év között van. A hímeket bugacsnak nevezik, míg a nőstényeket bolyagnak hívják. Szaporodásukat tekintve, évente két alkalommal születnek kisboglyok, avagy bogolylingok, azonban minden esetben maximum két példány lát napvilágot. A vemhességi időszak kilenc-tíz hét, ilyenkor az áldott állapotban lévő példányok színe homokszínűről rézvörösre változik. Párzási időszakban (január és július utolsó napjaiban) ciripelő hangot hallatnak, majd párjukat megtalálva szeretnek elvonulni, jellemzően ruhásszekrényekbe, párnák alá. Éppen ezért ebben az időszakban körültekintően célszerű megvetni az ágyat vagy leülni a kanapéra. Bár csendes lények, párzásuk hangos, már-már erőszakosnak mondható, és a megzavart egyedek valóban erőszakossá is válhatnak. Hűségesek, de egyedül magányosak, így ha háziállatként szeretnénk tartani őket, akkor érdemes minimum kettő, de inkább négy példányt választani. A hímek viszonylag jól kijönnek egymással, ellenben a nőstények hím példány nélkül egymással szemben hajlamosak lehetnek az agresszióra. Csillós Plumpó
 Név: Csillós Plumpó Besorolás: X - nem veszélyes Lakhely: édesvízi folyók, patakok, sekély tavak Előfordulás: gyakori Étrend: algák, növények, moszatok Különleges képesség: A csillói (úszói) nyersen fogyasztva hallucinációkat okoznak, de varázsfőzetbe téve segít elűzni a rossz álmokat. Magát az állatkát pedig raguként szokták feltálalni mágikus éttermekben, segíti az emésztést, és vidámabb lesz tőle az ember. Egyéb: - Cincogár
 Név: Cincogár Besorolás: X - nem veszélyes Lakhely: erdők mezők, kamrák Előfordulás: gyakori Étrend: magok, rovarok, növények, zöldségek, gyümölcsök, gyakorlatilag minden Különleges képesség: Hatalmasakat tud ugrani, és remekül rejtőzködik; ősszel sárga, télen fehér, tavasszal zöld, nyáron pedig barna a színe. Egyéb: Régen mágikus kártevőként tartották számon, és gyakorta ezért tartottak mágikus macskákat vagy murmáncokat a háznál, hogy elűzzék a cingoráokat. Manapság már könnyebb kiűzni őket a házból, sőt, sok varázslógyerek ketrecben tart otthon ilyen kis állatot. Jégfajd
 Név: Jégfajd Besorolás: XX - érintése fagyást okozhat Lakhely: hegyek között Előfordulás: közepes gyakoriságú Étrend: kiássa a fagyott gyökereket a földből Különleges képesség: Hidegvérűnek is nevezhetnénk, ugyanis körülötte 2-3 méteres körzetben minden bederesedik és lehűl. Egyéb: Régen a magyar mágusok otthon tartották a kamrában őket, hogy lehűtsék az ételeiket, egyfajta középkori hűtő gyanánt használva így a madarat. A Jégfajd viszont nehezen tűri a bezártságot, így hamar elpusztultak, és mindig pótolni kellett őket. Szerencsére hamar észrevették, hogy veszélyben vannak az állatok, és a kihalás szélére sodródtak, így még időben hozzáfoghattak a tenyésztésükhöz, ma pedig ismét aránylag sok található belőlük a hegyek között. Morgondár
 Név: Morgondár Besorolás: XXX - enyhén veszélyes Lakhely: erdők, üregek vagy kövek alatt, főként vízparton Előfordulás: közepes gyakoriságú Étrend: mindenevő Különleges képesség: Színváltó a bundája. Egyéb: A morgondár a kedves, brummogós, morgós hangjáról kaphatta a nevét. Régen - főként külföldi varázslók - vadászták különleges, színváltós bundájukért, de a magyar mágusok kiálltak az állatok mellett, és megmentették őket, mielőtt veszélybe sodródtak volna. A morgondárok kedvesek, ha ajándékot adsz nekik - almát, sajtot, valamilyen ételt - ezzel le tudod őket kenyerezni, de más esetben alaposan megkergetnek és a bokádba harapnak, ha megközelíted őket! Nagyon hasonlít a Rasek nevezetű állatfajra, a két állatot szinte csak a bundája színe különbözteti meg ágymástól, a Morgondáré ugyanis szivárványos, és egyszerre mindig 4-5 élénk színt tartalmaz. Ködfoltos Ordas
 Név:Ködfoltos Ordas ( Havas Toportyán ) Besorolás: XXXX - veszélyes Lakhely: sűrű erdősségek Előfordulás: ritka Étrend: főként hús Különleges képesség: Hihetetlenül éles elméjű, képes egyfajta érzelemátvitel szerű dologra. Egyéb: A Ködfoltos Ordas - régies nevén Havas Toportyán - a hegyvidékek erdeiben él, általában falkában, mint a hagyományos farkasok. De nem ritka az egyedül élő állat is. Nem szereti különösebben az embert, de ha valaki kiérdemli a bizalmát, azt egyenrangú társnak tekinti azután. Nagyon okos, hihetetlen taktikai képességei vannak, a zsákmányt szervezetten kerítik be és ejtik el, épp ezért féltek tőle a muglik nagyon, és irtani kezdték a hagyományos farkasnak hitt állatokat. A varázslók keltek a védelmükre, ekkor derült ki, hogy majdhogynem beszélni lehet az állatokkal, ugyanis, akit megkedvelnek, azzal tudnak egyfajta érzelemátvitellel kommunikálni. Próbálták háziasítani őket, de szabados természetük miatt mindeddig ez lehetetlennek bizonyult. Szárnyalgó
 Név: Szárnyalgó ( Párducsárkány ) Besorolás: XXXX Lakhely: magas fák, erdőségek mélye Előfordulás: ritka Étrend: hús Különleges képesség: Macskafaj létére denevérszárnyai vannak, és repülve vadászik. Egyéb: A Szárnyalgó egy nagyjából hiúz termetű, mágikus macskafaj, amely magányosan él, csak a párzási időszak alatt keres magának partnert, de a kölykeit is egyedül neveli fel. A fák tetején alszik, szinte fészket épít a kicsinyeinek, és foggal karommal védelmezi őket. Nem egy varázsló baleset történt már azért, mert egy óvatlan mágus betévedt egy kölykezett Szárnyalgó anya területére. Ha veszélyeztetve érzi magát, azonnal támad, ezért ha felfedezzük, tanácsos minél távolabbról szemlélni az állatot. Csodaszarvas
 Név: Csodaszarvas Besorolás: XXX Lakhely: erdők szíve, tópartok Előfordulás: nagyon ritka Étrend: növények Különleges képesség: Már a jelenléte is nyugalmat és boldogságot áraszt magából felénk, az agancsa, amelyet pedig 5 évente hullat el, porított formájában hihetetlenül erős gyógyszer nagyon sokféle betegségre. Egyéb: A magyarok egyik régi történetében is szerepel egy Csodaszarvas, amely elvezette az őseiket mostani hazájukba. Ez minden bizonnyal így is volt, hiszen a Csodaszarvas egy igazi tiszta lélek, akár egy egyszarvú. Nagyon ritka, nagyon okos, és akit érdemesnek talál rá, annak megmutatja az útját, ahogyan a magyarok régi vezéreinek is megmutatta. Sokan kértek tőle régen is tanácsot, útmutatást, s mind váltig állítják, ha az állat megjelent, segített rajtuk, és minden céljukat elérték azután. Ez a csodálatos állat nem véletlenül Magyarország legkülönlegesebb állata. Turul
 Név: Turul Besorolás: XXXX Lakhely: hegyvidékek Előfordulás: nagyon ritka Étrend: húsevő Különleges képesség: Bár úgy néz ki, mint egy átlagos sas, különlegessége roppant termetében rejlik, amely vetekszik egy elefántéval. A legnagyobb példányt 1956ban tartották számon, amely két elefánt nagyságú volt. Egyéb: A magyarok másik jelképállata a Turul madár. Vad és szelídíthetetlen, és már csak nagyon kevés példány él belőlük, mélyen a hegyek szívében, egy számukra kijelölt rezervátumban. A monda szerint régen előfordult, hogy egy két vezetőnek lehajtották a fejüket, és engedték, hogy a hátukon repüljenek a csatába, ha szerintük az kiérdemelte bátorságával és hősiességével, de erről a mondákon kívül egyéb leírást nem találhatunk. Ostoba Omér egyszer megpróbált megülni egy ilyen állatot, s annak nem éppen barátság és hősiesség lett a vége. Tytogriff
KATTNév: Tytogriff Elterjedés: világszerte Élőhely: szinte minden környezet Besorolás: mérettől függően XXX-XXXX Étrend: méretüknek megfelelő gerincesek Különleges képesség: - Leírás: egy bagoly fejével, szárnyaivel és mellső lábaival rendelkezik, míg hátsó lábai macskaféléhez tartoznak. Méretét tekintve a kisebb, trópusi lényektől az északi nagytestű, hóbagoly vagy uhu formákig terjed. Magyarországon a hóbagoly-alfajjal nem, uhuval is csak elvétve találkozni. A grifftől szembefordítható negyedik ujja, előre néző, nagy szemei, kiváló hallása és tollazata különböztetik meg. Gyakori, hogy a nőstények nagyobbak és agresszívebbek a hímeknél. Szelídítésük szaktudást igényel. Intelligens, legalább annyira, mint a hyppogriffek. Éjjel vadászik, nesztelen röpte lehetővé teszi, hogy bármilyen lényt becserkésszen. Emberre ritkán támad, megtanulta elkerülni a varázslókat, fenyegetés esetén viszont villámgyorsan támad. Fészkét leginkább üregekbe, barlangokba rakja, egyszerre 2-3 fiókát nevel. Fejlődésük lassabb, a fiókák leghamarabb háromhetes korukban hagyják el az üreget, de két hónapig nem távolodnak tőle túl messzire. Ekkortájt tanulnak meg jobban repülni és kezdik szárnyaikat valóban próbálgatni. Bi-biA Nemzeti Parkok számunkra fontos helyei¤ Szedresi Sárkányrezervátum (Ez az egyik legismertebb iskolánk környezetében, a kirándulások nagy részét is ide bonyolítja le például a sárkánytan tanárnő. Nem csak országos, de nemzetközi szinten is híres.) ¤ Pilismogyorói Kentaur Rezervátum (1894-től az MMM fenntartásával üzemelt, azonban az 1943-as egyezmény értelmében a kentaurok maguk őrzik.) ¤ Tiszamelléki Sellő Felügyelet(1952-ben létesült. A muglik tevékenysége következtében egyre kisebb terület egy 2003-as szerződés értelmében legalább 3, legfeljebb 18 tavat mondhat magáénak, a szaporulattól függően.) ¤ Kelet–Közép-Európai Sárkány befogó- és ellátó Központ(Európai egyik legnagyobb, legjobban felszerelt Sárkány rezervátuma a magyar-román határon, amelyben a Magyar Mennydörgő mellett a Román Hosszúszarvú, vagy a legnagyobb méretű Ukrán Vashasú. 1907-ben alapították.) ¤ Romániai Szent György Sárkányrezervátum(A Déli Kárpátok alsó hegyvonulatának egy emberek által nem látogatott részén kap helyet. A szóbeszédekkel ellentétben a román rezervátum csak és kizárólag a román hosszúszarvú populációval foglalkozik. Néha ugyan befogadnak ideiglenesen más fajtákat is, de ezeket rövid időn belül elszállítják is eredeti élőhelyükre) ¤ Hippogriff Szelidítő(Elnevezése ellenére a létesítmény elsődleges feladata nem a megszelídítés, hanem a költési időszak nyugodt biztosítása, valamint a populáció életének figyelemmel kísérése. 1987. óta üzemel.) Közreműködés: Legendás állatok és megfigyelésük (JK. Rowling) - Animus Kiadó, 2001 Derek Taylor Maja Bojarska/Mikola Keve Áron Révay Franciska Veszna Vajda Olívia Zippzhar Mária Stella
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Politika és IgazságszolgáltatásMagyarország mágusvilágának államformája mágusköztársaság, melynek élén a mindenkori Mágiaügyi Miniszter áll. Az alaptörvény a Magyar Mágusállam Alkotmánya, ezt minden állampolgár betartani köteles. A mágusállamban a végrehajtó és a döntéshozó szerv lényegében összeolvad, megalakítva a Máguskormányt. A kormányok négy éves ciklusonként váltják egymást, a Mágiaügyi Miniszter pedig kétszer egymás után nem következhet a kormány élén. MÁGUSKORMÁNY TAGJAI:
- Mágiaügyi Miniszter
- a Miniszteri Hivatal titkára
- a Varázsbűn- üldözési Főosztály vezetője
- a Mágikus Balesetek és Katasztrófák Főosztályának vezetője
- a Varázslény-Felügyeleti Főosztály vezetője
- a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályának vezetője
- a Mágikus Közlekedésügyi Főosztály vezetője
- a Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztályának
- Mugli Kapcsolatokért felelős államtitkár
- Mágikus Oktatásügyi - és Fejlesztési államtitkár
A legfőbb igazságszolgáltató szerv a Legfelsőbb Mágikus Bíróság. Tíz tagja van, akik nyolc évig látják el tisztségüket. A bíróságok rendszere a muglikéhoz hasonló, annak mágikus megfelelője. Ez a hatósági szerv felelős a Igazságügyi és Belügyi Főosztály tevékenységéért. BűncselekményekA rendfenetartást Magyarországon aurori hálózat látja el. Minden tagja közvetetten a Magyar Mágiaügyi Minisztérium Varázsbűn-üldözési főosztályának fennhatósága alatt áll, viszont közvetlenül országszerte helyi aurorparancsnokságokon szolgálnak. Az aurori munkakörön belül dolgozók különböző munkakörökben szolgálnak, melyek a következők: Auror Parancsnokság
- Minisztériumi Nyomozóiroda
- Mágikus Bűnmegelőzési Szolgálat
- Boszorkány- és varázsló Megfigyelő Szakosztály
- Varázsbűn-üldözési Kommandó
A Minisztériumi Nyomozóiroda és a Mágikus Bűnmegelőzési Szolgálat közösen a mugli rendőrség, míg a Boszorkány- és varázsló Megfigyelő Szakosztály a hírszerzés, a Varázsbűn-üldözési Kommandó pedig a honvédség megfelelői. A szakosztályokon belül rangok és beosztások különböztetik meg az aurorokat, szigorú hierarchiát alkotva. Ezen kívül megtalálhatók a muglikéhoz hasonló osztagok és alosztályok is. A hétköznapi mágus nemzetbiztonságot nem érintő ügyekben az első kettővel találkozhat.
Megnevezésük szerint léteznek önkéntes, tartalékos, állományban lévő és nyugállományú aurorok. A legelső csoport az, akikre a minisztérium és a mugli szervek, mint tűzoltóság és vagyonvédelem számítanak segítségként; a második, akik szerződéssel és kötelezettséggel nem bírnak az intézmények felé, de amennyiben vállalják a mugli rendőrség, vagy a nyomozóiroda számít rájuk. Az állomány aurorjai lehetnek szerződésesek vagy hivatásosak, kötelezettségben, végzettségben és szolgálati időben tér el a kettő, ám mindkét esetben a mugli és mágus egységeknél is az életvédelem, a hazavédelem a céljuk. Magyarországon a honvédséggel, és annak különböző erőivel működnek együtt. A nyugállományú aurorok közül, akik még dolgoznak, irodai munkát végeznek, vagy teljesen leszereltek és nyugdíjas éveiket töltik. A mágusok által meghatározott bűncselekményeknek gerince a muglikéval megegyező: ugyanúgy büntetik például az emberélet elleni bűncselekményeket, lopást, csalást is. Törvénykönyvük azonban egyéb cselekményekkel is kiegészül, melyek a teljesség igénye nélkül a következők: Magyarország területén tiltott: - muglikat engedély vagy indok nélkül a varázsvilág létébe beavatni - muglik jelenlétében varázsolni (kivétel vészhelyzet esetén) - mugli tárgyakat engedély nélkül megbűvölni - muglik számára varázslényeket ajándékozni vagy eladni - muglik számára varázstárgyakat ajándékozni vagy eladni - muglikat bájitalokkal vagy mágikus főzetekkel kezelni - muglikra bűbájt szórni, amennyiben a varázsvilág vagy az ő közvetlen biztonságuk nem veszélyeztetett - Magyarországon tiltott varázslényt vagy mágikus növényt eltartani, belőle főzetet vagy bájitalt készíteni - Magyarországon nem őshonos varázslényt szabadon engedni - varázslényeket engedély nélkül keresztezni, akár nem mágikus lényekkel - védett varázslényt vagy mágikus növényt károsítani vagy elpusztítani - mágikus kórral való fertőződést (például vérfarkas-kór) eltitkolni, másokat ezzel veszélybe sodorni - tiltott bájitalt keverni, azt elfogyasztani vagy másoknak beadni - engedély nélkül új, ismeretlen hatású bájitalokat és bűbájokat létrehozni, azt másokon használni - engedély nélkül igazságszérumot előállítani és használni - embertársunkra átkot szórni - embertársunkra főbenjáró átkot szórni BüntetésHa egy mágussal szemben törvényszegés gyanúja merül fel, bíróság előtt kell bizonyítania az ártatlanságát. Ennek szintje az ügy súlyosságától függően változó lehet. A mágusnak minden esetben joga van ügyvédet fogadni, illetve saját tanúkat berendelni. Az ítéletig megeshet, hogy a bíróság előzetesen letartóztatja, és börtönbe küldi.
Amennyiben a vádlottat bűnösnek találják, felelnie kell a tetteiért a bíró ítélete szerint. Súlyos esetben szabadságvesztés vár rá, melyet a Zengőbarlang Mecseki Fegyintézetben köteles eltölteni. Fiatalkorú elkövető esetén erre a Balatoni Javító-Nevelő Intézetben van lehetőség. MágusszövetségA Mágusszövetség a mágustársadalom egyetlen olyan összefogása, mely előítéletektől, politikai és vallási nézetektől mentes, illetve nem avatkozik sem a politikába, sem a vallásba. Céljuk a társadalom helyzetének javítására, lehetőségeinek bővítésére koncentrálódik. Évente egyszer üléseznek hivatalosan, ez azonban több hétig is eltarthat, illetve rendkívüli ülések is előfordultak már a történelem során. Székhelye Róma. A mágusszövetségnek összesen hatvan állandó tagja van, ezen kívül az együttműködő mágusiskolák küldenek egy főt az ülésre, aki lehet állandó, de változó tag is. A tagság halálig vagy lemondásig tart. Áganként hat fő, közülük egy szóvivő van, aki az adott ülés kérdéseit felvázolja, de az ülés során mindenki felszólalhat egyénileg. A szóvivő ezen kívül irányító szerepet tölt be az ágazat tagjai között az egyéni ülések alkalmával. Ez alól mentesül a iskolák képviselete, ahol nincs konkrét vezető, csak szóvivő.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
OKTATÁSI RENDSZERA magyar oktatási rendszer a mágusvilágbanAlapfokú oktatásA mágusgyermekek oktatása alapvetően két egymásra épülő területre osztható: a varázstalan és a mágikus képzés. Nyilvánvaló, hogy a varázstudó gyermekeknek el kell sajátítani az írás, olvasás, számolás és történelem alapjait, mielőtt a pálcaforgatáshoz kezdenének.
Az alapokat az "aranyvérű" gyermekek általában otthon, a szüleiktől vagy fogadott magántanároktól tanulják meg, azonban a kevert vérű családoknál gyakori, hogy mugli intézményekben, óvodákban és általános iskolákban tanulhatnak. Ezen kívül az országban több, mágusnövendékek alapvető oktatására szakosodott előképző intézmény is működik (lásd: az intézmények között).
Magyarországon a gyermekek 14 éves korukban kapják meg első pálcájukat, ezzel egy időben nyernek felvételt a Bagolykő Mágustanodába, kivéve, ha a szüleik erről másképp döntenek, vagy a varázserejük eddig az időpontig nem jelentkezik. A diákok az iskola elvégeztével Alapfokú Mágikus Bizonyítványt (AMB) szereznek. FelsőoktatásAz AMB, ami egyfajta mágikus érettségi vizsga, Általában nem elég az elhelyezkedéshez, így a diákok túlnyomó többsége továbbtanul. Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy erre több lehetőségük is van. Fontos kiemelni, hogy az AMB nem felel meg a muglik világában létező érettséginek. Aki ilyet szeretne tenni, annak külön, magántanárnál vagy iskolában kell elsajátítani a középiskolai anyagot és levizsgázni.
A Bagolykő Mágustanoda többféle Mestertanonc képzést kínál az itt végzett és más iskolákból átjelentkező tanulóknak. A két- illetve hároméves képzések keretében a diákok a mugli OKJ-s bizonyítványnak megfelelő szakmákat szerezhetnek, melyet Felsőfokú Bűbájos Oklevélnek (FBO) neveznek. A szakmával a kézben a diákok választhatnak: elhelyezkednek az adott területen, vagy továbbra is folytatják a tanulmányaikat, hogy azt mesterszinten művelhessék.
Magyarországon egyetemi szintű továbbtanulásra is van lehetőség, melyet felvételi vizsgát követően tanulhatnak a legtehetségesebb máguspalánták. A Mesterszintű Mágikus Diploma (MMD) elsajátítása három-öt éves tanulást jelent, gyakran külföldi gyakorlattal kiegészítve. Képző intézetek: Academia Magicae Sopianaeiensis Sárkányölő Szent György Aurorképző és Rendvédelmi Akadémia Különleges tanulmányi ágazatok, tehetséggondozásMűvészeti képzéssel elmélyültebben a Grosserlieb Dorottya Művészeti Képzőiskola foglalkozik, ahová 11 éves kortól iratkozhatnak be a hallgatók.
Léteznek bizonyos tudományágak, amiket iskolai rendszerben nálunk nem oktatnak. Különösképp a tradicionális mágikus mesterségek között akadnak, amiket az érdeklődő, tehetséggel rendelkező diákok kizárólag közvetlenül az azt művelő mesterektől sajátíthatnak el. Ilyenkor általában az AMB elvégeztével kezdik meg a tanulást, ami hosszadalmas és nagyon időigényes lehet.
Külön szót kíván a különleges képességekkel megáldott diákok képzése és tehetséggondozása. A veleszületett képességeket gyakorló diákok (például elemi mágusok) képzésével a Bagolykő Mágustanoda is foglalkozik, ám léteznek külön intézmények, amik az ő igényeikre szakosodtak. A hozzánk legközelebbi ilyen iskola Remus Lupin Roxfortja, amely az Egyesült Királyságban található. A külföldi oktatási rendszerek és alapvető különbségeikEURÓPAMagyarország a nyugat-európai mintát követi, így az oktatásunk meglehetősen hasonló. Jellemzően pálcás varázslatokat oktatnak, a bájitalok és gyógynövények használata országonként eltérő súllyal szerepel. A képzést általában 11 éves korukban kezdik meg. Európa híres iskolái:
- Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola (Egyesült Királyság)
- Remus Lupin Roxfortja (Egyesült Királyság)
- Beauxbatons Mágusakadémia (Franciaország)
- Durmstrang Mágusakadémia (a skandináv országok egyike)
- Herzberg Mágusiskola (Svájc)
- Jacinthe sauvage Mesterképző és fejlesztő (Franciaország)
- "XIII. Erik" Kunglige Häxmästare Akademien (Svédország)
- Kunglige Häxmästare Lärosäte (Svédország)
- Loch-Beinne Boszorkány- és Varázslóképző Magániskola (Egyesült Királyság)
ÁZSIAA keleti mágia a legnehezebben elsajátítható, legbonyolultabb mágiaág, így nem csoda, hogy a modern, keleten élő mágusok a mindennapjaikban egyre inkább átveszik a nyugati, pálcás módszert. Iskoláikban azonban továbbra is oktatják a tradicionális eljárásokat, például a jóslást, bájitalfőzést, rúnázást, melodimágiát elementálidézést. A diákok 10 éves korukban kezdik el a mágikus képzést, melyet legalább nagykorúságokig folytatnak, a tradicionális keleti mágia elsajátításához azonban gyakran még több évre, évtizedre szükség van. Ázsia híres iskolái:
- Mahoutokoro Bűbájakadémia (Japán)
AFRIKAAz afrikai mágusoktatás a hagyományokra és természetmágiára épül. A varázstudók gyakran helyi mesterektől sajátítják el a mágia művészetét, leginkább gyógyítással és bájitalkeveréssel foglalkoznak. Előszeretettel alkalmaznak varázsköröket és rúnázást, magas szinten oktatják a jóslás különböző fajtáit. Pálcás varázslatokat mindössze egy évszázada használnak és tanítanak.
Az egyetlen nagyobb, nyugati mágiát is oktató intézmény a kontinensen az Uagadou Mágusakadémia (Dél-Afrikai Köztársaság) ÉSZAK-AMERIKAAz Észak-Amerikai kontinensen öt varázslóiskola működik, ezek közül egy, az Ilvermorny Mágusakadémia magániskolai, míg a további négy állami rendszerben. Mindegyik intézményre jellemző, hogy az európa iskolákhoz képest kevésbé elitisták, nyitottak a mugli módszerekre, ösztönözve a diákokat arra, hogy mindkét világban megállják a helyüket. Az Ilvermorny Mágusakadémiát a tizenhetedik században alapították, A Roxfort mintájára. Oktatási rendszerük a mai napig hasonló, a diákokat szintén négy házba osztják, bár a teljes elkülönülés kevésbé jellemző. Több információért katt.
Rövid története:
Az iskola az egyik legrégebbi intézmény, amiről tudunk, bár tény, hogy a Roxfortnál több, mint 600 évvel fiatalabb múltra tekint vissza. Alapítója Isolt Sayre, aki a 17. században kezdte tanítani két fogadott fiát, Webster és Chadwick Boot-ot. Az iskola alapítását is erre az időre tesszük, ekkor 1620-t írtak. Messzire eljutott Isolt híre, akihez egyre több palánta járt oktatásra, így növekedett, fejlődött a hely, míg végül már egy egész kastély állt a diákok, és tanáraik rendelkezésére. Hasonlóan a Roxforthoz, itt is négy ház létezik, amiket a család négy tagja hozott létre. Isolt a Szarvas Kígyó házát, férje, a varázstalan James a Pukwudgie, Chadwick a Viharmadár, Webster pedig a Wampus házát alapította. A házak közötti versengés 1634 óta hagyomány, ekkor lett annyi diákja Isoltéknak, hogy a tanévben házak közti versenyt rendezhessenek.
Házakba való beosztás:
A diákok házakba sorolásáról a kör alakú előcsarnokban található négy jelképállat gondoskodik. A Szarvas Kígyó fején található kő izzik, a Pukwudgie nyilat lő a levegőbe, a Wampus üvölt egyet, a Viharmadár pedig összecsapja szárnyait, ha úgy gondolja, adott diák hozzátartozik. Ha egy diákot 2 vagy annál több szobor választ, akkor ő dönthet, hova csatlakozik. Miután a diák házat választott, átvezetik őket egy másik terembe, ahol a pálcát kapják meg. Az amerikai törvények szerint onnantól lehetett egy varázsló tulajdonában pálca, hogy elkezdte a tanulmányait, a szünidőre viszont minden alkalommal ott kellett hagynia azt.
A négy ház, és tulajdonságai:
Viharmadár: kalandorok Szarvas Kígyó: elmések, gondolkodók Pukwudgie: gyógyítók Wampus: harcosok
Egyenruha:
Kék és áfonya színű talár, Isolt és James örökségeként, a talárt összekötő gordiuszi csomó pedig Isolt édesanyjának emlékére van.
Elhelyezkedés:
Graylock hegy legmagasabb pontja
Forrás: Ilvermorny
Írta: Böröczky Zoé
A huszadik század közepén merült fel az igény bárki számára ingyenesen elérhető intézményekre. Addig ugyanis, akik az Ilvermorny-t képtelenek voltak kifizetni (illetve az igen csekély befogadóképesség miatt nem jutottak be), kénytelenek voltak otthon, illetve tankörökben taníttatni a gyerekeiket. Az Egyesült Államok így az első olyan ország, ahol teljes mértékben állami fennhatósága (jelen helyzetben az Egyesült Államok Mágikus Kongresszusának) alatt álló varázslóiskolákat hoztak létre. A négy intézmény az ország négy, földrajziag távol eső pontján fekszik, tantervük többnyire megegyezik egymással. Az amerikai, kanadai és mexikói állampolgárságú mágusdiákok számára szabad a választás, melyikbe iratkoznak, az oktatás pedig (az opcionális bentlakással együtt) ingyenes. A négy állami intézmény: American National Institute of Witchcraft and Wizardy, School of the North (Észak-Dakota) - címerállata: puma American National Institute of Witchcraft and Wizardy, School of the South (Louisiana) - címerállata: kilencöves tatu American National Institute of Witchcraft and Wizardy, School of the East (Delaware) - címerállata: szürke róka American National Institute of Witchcraft and Wizardy, School of the West (Oregon) - címerállata: kanadai vadjuh Az ezeken az iskolákban tanulókat nem osztják házakra, helyettük néhány fős tanulócsoportokat alakítanak. A például a Roxfortban és a Bagolykőn zajló házverseny az iskolák közt folyik, a kviddics- mérkőzéseket is egymás közt tartják.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
A MÁGUSVILÁG MAGYARORSZÁGI ISKOLÁI: a lista a leírással rendelkező iskolákat tartalmazza Előkészítő oktatás: Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda (Bogolyfalva)
Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda Az iskola kinézete:Az iskola épülete nem messze helyezkedik el a hoteltől. Felújítása az elmúlt évben folyamatosan következett be, és mára teljesen elkészült. Vidám színű falak, rengeteg játék és sok tanulást segítő eszköz várja a kisdiákokat az új tanévvel. Van egy nagy előcsarnok, ahonnan bal kéz felől a termek, jobbra a tanári szoba, az étkező található. Az emeleten vannak a kollégiumi szobák, hátrafelé a tornaterem, és az udvarra vezető hátsó kijárat. Az előkészítő iskola célja, hogy a kisebb gyermekeket felkészítse, mi is vár rájuk, ha a Bagolykő Mágustanoda diákjaivá válnak. Az alapfokú varázstani ismeretek mellett elsajátítják az írás és számtan ismereteket, ugyanúgy lenne zeneoktatás, táncoktatás, hogy a mozgáskultúra is fejlesztve legyen. Az iskola mellett óvoda is működne, ahol három éves kortól vigyáznának a gyerekekre. Az óvodába 3-6 év közötti gyermekeket várnak. Az iskolába 6-14 év közötti gyermekeket várnak. Az iskola felosztása: Az iskola négy osztályos lenne: 1. osztály - mugliknál 1-2.osztály 6-8 éves gyermekek 2. osztály - mugliknál 3-4. osztály 8-10 éves gyermekek 3. osztály - mugliknál 5-6. osztály 10-12 éves gyermekek 4. osztály - mugliknál 7-8. osztály 12-14 éves gyermekek Tantárgyak: Általános tárgyak: Írás, számtan, ének-zene, testnevelés, rajz Varázstárgyak: Tanároktól függ Szakkörök: Tánc, rajz, vagy bármi, amit szeretnének Alexandra Rachel Hanna Flaviu munkája
Felsőoktatás:Sárkányölő Szent György Aurorképző- és Rendvédelmi Akadémia (Tata) Sárkányölő Szent György Aurorképző- és Rendvédelmi Akadémia
 Tata (Komárom-Esztergom Megye)
Az Akadémia a Gerecse- hegység lábánál apró, többnyire muglik lakta közösségben került elhelyezésre a nyolcvanas évek végén. Az iskola a köznyelvben katonatiszti képzés nyújtásáról híres magánintézmény, a mágus és mugliügyi miniszterek közös megegyezése alapján. A helyszínül szolgáló építményt 1397-1409 között a mágus származású Lackffy család építtette, később a királyi birtokok részeként Mátyás Király alatt nyaralószárnyként szolgált. A török hódoltság alatt megpróbálták a Győr védelmét jelentő végvári rendszerbe illeszteni, ám sosem töltött be valódi védelmi szerepet. Többször is gazdát cserélt, végül a hetvenes évek végén került ismét varázslókézbe. A vár festői környezetben, az Öreg- tó partján áll, mely a muglik számára is kedvelt kirándulóhely. Az épület előtt a névadó Sárkányölő Szent György szobra áll, melyről a város mágusközössége úgy tartja, Szent György napján szelleme felébred az előtte elterülő téren és ismét megvív a sárkánnyal. A vár elsősorban az Akadémiának ad otthont, ám a közös mugli- varázsló múltra való tekintettel egy része bűbájok segítségével nyitva áll a varázstalan érdeklődők számára is, a mugli látogatók semmit sem vesznek észre az itt folyó tényleges oktatásból. Közreműködő: Dwayne Warren A komplexum három kollégiumi részből, egy étkezőből, egy könyvtárból, egy osztályterem-épületből, egy törvényszéki tudományos kutató és kiképző központból, egy ezer ülőhelyes konferenciateremből, egy kápolnából, adminisztratív épületekből, nagyméretű tornateremből, sportpályából és egy teljesen felszerelt műhelyből áll. A területén található még egy városi kiképzőterület, ahol tipikus kisvárosi épületek homlokzatai között képzik ki terepre készülő varázsbünüldözési kommandó jövőbeni tagjait. A homlokzatok mögötti épületekben további osztálytermek, raktárak, adminisztratív és karbantartási területek kapnak helyet. Emellett a kiképző hely tulajdonában van még távolabb a birtoktól egy 2 km-es vezetési tanpálya, ahol mind mugli, mind varázseszközökkel való gyakorlatok zajlanak földön és levegőben. Lőfegyveres kiképzését egy nagy beltéri és négy kültéri lőpályán, két agyaggalamb-lövészeti területen és egy 200 méteres mesterlövész-pályán végzik. Oktatási rendszer:A Bagolykő Mágustanodából, esetenként külföldi intézményekből a hallgatók a Mesterképzés - vagy annak megfelelő szakképzés - befejeztével nyerhetnek felvételt. Akik megfelelnek a felvételi követelményeknek, azok azonnali beköltözéssel kerülnek a tisztképző rendszere alá. Itt az eddigi képzettségeikre további két évet pakolnak, utána helyezkedhetnek el hivatalosan Aurorként, ha sikeresen zárták minden vizsgájukat. Jelentkezési és bekerülési kritériumok:Vannak feltételei annak, hogy valaki az országon belül aurori minősítést szerezhessen. Ezek az alábbiak, amiknek sértése eltanácsolást vagy sikertelen felvételi próbálkozást jelenthet. Ezek ide kattintva találhatóak. – magyar állampolgárság (tanulmányok alatt is megszerezhető, de diploma nélküle nem vehető át!); – önként jelentkezés; – 17–45 év közötti kor (Ha valaki előbb végzi el az alsó korhatárnál is az előfeltételeket, ki kell várnia. 45 és 50 év között külön bizottság dönt a felvételekről. 50 év felett eddig nem kezdte meg senki tanulmányait.); – büntetlen előéletű, cselekvőképes (Az ajánlólevéllel bekérhető erkölcsi bizonyítvány.); – állandó belföldi lakóhely vagy tartózkodási hely; – a rendfokozati állománykategóriához minimálisan meghatározott iskolai végzettség igazoló okmánya elérhető (szakképesítés); – a szolgálatra egészségi, pszichikai és fizikai szempontból alkalmas; – a jelentkezéssel és első szerződéssel tudomásul veszi egyes alkotmányos jogainak a vonatkozó törvény szerinti korlátozását (visszaellenőrizhetőség, megfigyelés); Felvételi vizsga: A jelentkezés feltétele három sikeres, lezárt tanév "Auror" szakirányon. A kiemelkedően végzett diákok ajánlólevél hiányában, a felvételiket teljesítve kerülhetnek be az Akadémiára, a többieknek a három fordulós elméleti és gyakorlati vizsgán túl ajánlólevélre is szükségük van. Ezt minden esetben egy szakmához közeli, korábbi mentortól várják. A felvételi vizsgák részletes leírásához kattints ide. (a) Egészségügyi vizsgálat: – laborvizsgálatok (kiemelten a drogteszt, az AIDS-vizsgálat, és nőknél a terhességi teszt); – belgyógyászat; – sebészet; – szemészet (az éles látás hiánya nem hátrány, szemüveg viselésére kötelezhető a leendő auror, amennyiben a szakválasztás lehetővé teszi így felvételét (kivételt képezhetnek egyes terepmunkák)); – ideggyógyászat; – fül-orr-gége (a megfelelő hallás hiánya nem hátrány, hallókészülék viselésére kötelezhető a leendő auror, amennyiben a szakválasztás lehetővé teszi így felvételét (kivételt képezhetnek egyes terepmunkák)); – fogászat. b) Pszichológiai vizsgálat: – teszt (előszűrés); – műszeres vizsgálat (megfelelő neurológiai állapot, PTSD hajlam); – pszichológussal történő beszélgetés. c) Fizikai vizsgálat: – 3200 m futás; – karhajlítás (fekvőtámasz) vagy húzódzkodás (2 perc alatt); – hanyatt fekvésből felülés hajlított térddel (2 perc alatt);A sorrend nem változtatható, ha az egészségügyin végzett valaki elmehet a pszichológiaira, majd ha ezen is, akkor a fizikaira. Aki megfelelt, azok 70%-ának tanulmányait teljes egészében állja az állam, a többi diák általában az iskolai eredményeik miatt magánpénzből tanulók, vagy saját maguk által finanszírozottak. A sikeres felvételit követően egy eskütételi ceremónián vesznek részt, melyen titoktartási és a hazáért letett hűségeskü hangzik el. Ezt egyszer fogják megismételni, tanulmányaik végén, jelvényük megkapásakor. Elhelyezkedési lehetőségek:¤ Minisztériumi Nyomozóiroda - rendőrök, járőrök, kihallgatók, technikusok ¤ Mágikus Bűnmegelőzési Szolgálat - egyszerű nyomozók, határőrök, felderítők ¤ Boszorkány- és varázsló Megfigyelő Szakosztály - belsőellenőrök, nemzetet érinti bűncselekmények nyomozói ¤ Varázsbűn-üldözési Kommandó - katonaság, bűnügyi nyomozói gárda, terepaurorok Választható irányok a tanulmányok folyamán:
- mágikus balesetek anatómiája szakértő - (Minisztériumi Nyomozóiroda)
- információszerző és tecnikai elemző - (Minisztériumi Nyomozóiroda)
- káros szerek és bájitalok elemzője - (Mágikus Bűnmegelőzési Szolgálat)
- mugli- és mágikusfegyver-szakértő - (Mágikus Bűnmegelőzési Szolgálat)
- mágikus bűnmegelőzési végrehajtó - (Boszorkány- és varázsló Megfigyelő Szakosztály)
- profilalkotó és megfigyelő - (Boszorkány- és varázsló Megfigyelő Szakosztály)
- szövetségi nyomozó - (Varázsbűn-üldözési Kommandó)
- likvidátor (négy éves külhoni képzés)- (Varázsbűn-üldözési Kommandó)
Kiképzés menete:Az alapkiképzés 14 hetes, amin mindenki szaktól függetlenül vesz részt a második héttől. A szakkiképzés ezután a beosztástól és irányultságtól függően 2-3 hónapos. Ez mind aktív szolgálati idő, folyamatos, megszakítás nem lehetséges. Ilyenkor az adott tanonc nem hagyhatja el a bázisát, sokszor maga a terepgyakorlat nem is itt, hanem elhagyatott vidéken zajlik, szervezetten. A külvilággal való kapcsolatfelvétel pedig tilos, vagy csak felügyelet és külön engedély mellett lehetséges. Az alapkiképzés befejezése után közvetlenül legalább 5 nap szolgálatmentességi időre jogosult mindenki. Ez az intézményben egy hét, ami időre elutazhatnak vagy pihenhetnek. A több hónapos egybefüggő szakmai szolgálat után két hét áll rendelkezésükre. Ezen felül a két év alatt több kisebb gyakorlati és elméleti oktatáson is részt kell venni, kreditek fejében, melyek teljesítése után kapható meg a végső oklevél és végzettséget igazoló diploma. Egyéb információkAz aurori hivatásról, rendszerről további információkat találsz ITT. A témában kijátszhattok órákat, látogatásokat. Minisztériumi alkalmazottak, Aurorok, Aurortanoncok és auror szakon hallgató Mestertanoncok bármikor találhatnak alkalmat.Közreműködők: Maja Bojarska Academia Magicae Sopianaeiensis (Pécs)

Az Academia Magicae Sopianaeiensis (továbbiakban AMS), vagyis a Pécsi Mágiaakadémia Magyarország egyetlen felsőoktatási intézménye, amely hallgatói kizárólag boszorkányok és varázslók. Az egyetem viszonylag új alapítású, csak 1987-ben merült fel, hogy igény van egy önálló intézményre, amely továbbképzi a mágustanodákból és varázsszakiskolákból kikerülőket, mielőtt azok még munkába állnának. Habár a Minisztérium számos területen tudott képzést biztosítani a frissen végzetteknek, ezek eredményessége meg sem közelítette egy kimondottan a tanításra fókuszáló iskolájáét. Ezt felismerve alapították meg az AMS-t, mely az első években még csak próbaképp működött a Minisztériumon belül, majd miután elkészült a számára épített földalatti komplexum, 1990-ben megkezdődött az első szemesztere. Tekintve, hogy az intézmény teljes területe hoppanálásgátló bűbájokkal van lefedve, és a hopp-hálózatot is csak vészhelyzetben lehet használni, a látogatók többsége a Janus Pannonius utcában lévő második lakatfalon keresztül jut be az Akadémiára. A számtalan kisebb-nagyobb zár között megtalálható egy, a muglik számára láthatatlan, színaranynak kinéző apró lakat, amelybe az AMS betűket gravírozták bele, erre kell rákoppintani a pálcával, hogy működésbe jöjjön a speciális - egyébként korábbi hallgatók által kifejlesztett - örökzsupszkulcs, amely az egyetem portájára juttatja a mágust.

Az AMS mára már jelentős hírnévre tett szert világszerte, hallgatói közösségére a kulturális sokszínűség jellemző. Hogy kielégítse az így felmerülő igényeket, a képzések jelentős része elérhető angol nyelven is, de megfelelő számú érdeklődő esetén német-, vagy épp francia nyelvű kurzust is indítanak az egyes tárgyakból. Mivel az intézmény nem csupán a magyar mágusnövendékeket várja, így természetesen a hallgatók létszáma is jócskán meghaladja a Magyarországon maturáltak számát. Ennek ellenére az egyetem viszonylag kicsinek mondható - mugli társaihoz mérve -, de ez legfőképp annak köszönhető, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a képzés milyenségére, a felvettek szigorú feltételeket kell teljesítsenek, ha bent akarnak maradni. Az intézmény jelenleg közel ezer hallgatót foglalkoztat, ám az eloszlás az egyes évek között nem egyenletes, míg évente a felvettek száma átlagosan a 300 körül mozog, addig az Akadémiát sikeresen befejezőké csupán a 100-at érinti.

Az Akadémia elsődlegesen a kutatásokra fekteti a hangsúlyt, így a hallgatók már a harmadik szemeszterüktől kezdve önálló projekteken dolgoznak. Addigra már kellő ismeretet sajátíthattak el az első évben lévő előadásokon, amelyeket gyakran nemzetközi hírű mágusok tartanak. A gyakorlati oktatás ezek mellett természetesen végigkíséri az összes szemesztert, ezeket viszonlyag kiscsoportos foglalkozások keretében tartják, többet laboratóriumi körülmények között, melyekhez a szükséges felszerelés a lehető legkorszerűbb. Az AMS fő profilja a mugli tudományok összehangolása a varázsvilággal, ebben mondhatni úttörő szerepet játszik, ez a fő vonzereje a külföldről érkező varázslók és boszorkányok szemében is. Emellett a mágia peremtudmányaira is fókuszál, azokra, amelyek túl bonyolultak, vagy épp túl veszélyesek ahhoz, hogy az egyszerű varázstanodákban oktassák őket. Összességében tehát a mágiának közel az összes ága elsajátítható az Akadémia keretei között, amely komplexitás szintén közel példátlan a varázsvilág intézményei között.

Általános Varázselméleti Kar [ÁVK] >> Bűbájalkotás >> Régi korok varázslatai >> Varázskörök >> Kísérleti transzfiguráció
Gyógyítástudományi Kar [GYTK] >> Mineropathológia >> Magifarmakológia >> Varázsjárványtan >> Varázspszichiátria >> Általános gyógyítás
Sötét Varázs Tudományi Kar [SVTK] >> Átoktanulmányozás és átoktörés >> Nekromágiai kutatás és nekromancia >> Fekete mágiai kutatás
Általános Főzettani Kar [ÁFK] >> Méregtan >> Kísérleti bájitaltan >> Alkímiai kutatás
Műszaki és Elektromágiai Kar [MEK] >> Közlekedési bűbájok és eszközök >> Hétköznapi elektromágia >> Elektromágikus kommunikáció
Társadalom- és Jogtudományi Kar [TJK] >> Szociális munka >> Szociológia >> Politológia >> Magiantropológia >> Varázs szociálpszichológia >> Varázspszichológia >> Igazságügy és varázstörvénykezés
Bölcsészettudományi kar [BTK] >> Mágiatörténet >> Filozófia >> Összehasonlító vallástudomány >> Pedagógia >> Goblinisztika >> Mermisztika
Lyra Aurora Black munkája
Művészeti/speciális képzés: Grosserlieb Dorottya Művészeti Képzőiskola (Budanekeresd) Grosserlieb Dorottya Művészeti Képzőiskola

A Grosserlieb Dorottya Művészeti Képzőiskola alapítványi iskola, mely az ifjú művészeknek nyújt plusz képzést, ösztöndíjprogrammal egybekötve. A bekerülés feltétele a kiemelkedő készség valamely művészeti rész iránt, igazgatói javaslat, hétvégi tanrend vállalása más intézmény együttes végzése mellett (péntek - vasárnap), megfelelés az elővizsgán, illetve 11 és 32 év közötti életkor jelentkezéskor. Az iskola ösztöndíjakat ad, tanévente 60-100 galleon közötti összeget. Az iskola szerződésben áll az Európai Mágusiskolákkal, egyedülálló ebben képzőiskolák körében.
Választható ágazatok (minimum egy, maximum négy):
- Énekes szakirány (4 év)
- Zeneszerző szakirány (3 év)
- Dalszövegíró szakirány (3 év)
- Hangszeres oktató szakirány (4 év)
- Rajz-és Festőművész szakirány (4 év)
- Szobrászat szakirány (4 év)
- Táncművész (Stílusirányzattal!) szakirány (3 év)
- Színészet szakirány (3 év)
- Színházi kellékes és jelmeztervező szakirány (3 év)
- Újságírók és médiareferens szakirány (3 év)
Aki bekerül az iskolába, az Budanekeresden, nem messze az iskolától egy kis lakóövezetben - melyet a helyiek csak művésznegyednek hívnak a lakópark sajátossága és ott élői miatt - foglalhatja el a szállását. 18 éves kor felett önálló kis lakásokat kapnak a diákok, míg az alatt 2-3 fővel osztják meg a hajlékukat, akik a 18 év felettiek közül segítőt kapnak a napi feladatok ellátásában. (Ők a mentorok, akik segítik a beilleszkedést, a szakirányok közti eligazodást, a fejlődést.) Az iskola célja ezzel, hogy önállóságra is nevelje a diákokat. Minden lakás berendezett, kis erkélyekkel ellátott lengőfolyosókkal bír. Idősebb mentorok, nyugdíjas éveiket töltő szakmabeliek, és friss tanoncok is élnek itt.
Közreműködők: Alexandra Rachel Hanna Flaviu Maja Bojarska
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
A VILÁG NEVEZETES ISKOLÁI: a lista a leírással rendelkező iskolákat tartalmazzaHerzberg Mágusiskola (Svájc) Herzberg Mágusiskola

Az Alpok svájci részének hegycsúcsai között egy kellemes klímájú völgyben fekszik a Herzberg mágusiskola épülete. 1882-ben alapították és működése - főleg az ország politikai és katonai semlegessége, valamint az intézmény külvilágtól elzárt elhelyezkedése miatt - zavartalan, külső hatások nem érték.
Az iskola legtöbb diákja svájci nemzetiségű, de népszerű az osztrákok, németek és franciák körében is. Legnagyobb számban a külföldiek közül a horvátok képviseltetik magukat. Az iskolába járók létszáma az utóbbi években 320-350 fő körül mozgott.
A Herzberg főleg az alapok elsajátítására helyezi a hangsúlyt, bűbájtan és átváltoztatástan oktatásuk európai hírű. Szakmai továbbképzéseik, illetve mestertanonci képzésük azonban nincs, a legtöbben innen német vagy osztrák iskolákba felvételiznek.
A tanórákat négy különböző nyelven tartják, ezek a német (az irodalmi német nyelv svájci változata), az olasz, a francia, valamint a magas létszám és érdeklődés miatt három éve bevezetésre került horvát, ezért a tanulók nyelvek szerinti csoportokban tanulnak.
Az iskola minden diákja bentlakó, évente háromszor mehetnek haza: ezek a téli, a tavaszi és a nyári szünet. Alap felszerelési tárgyaik között, amelyeket minden diáknak vinnie kell magával szerepel a síléc és a síbot, valamint alternatívaként a snowboard.

Helyszín: Svájc Avatar: Kreuzenstein vár
Merkovszky Ádám munkája
Jacinthe sauvage Mesterképző és fejlesztő (Franciaország)
Jacinthe sauvage Mesterképző és fejlesztőFranciaország Yvelines megyéjében terül el a Jouy-en-Josas nevű kis falucska. Ennek nagy része erdő, és az erdőn belül található egy birtok. Ez a Francia Mágiaügyi Minisztérium birtokában van. Egy mugli bárhonnan is nézi, csak egy egyszerű erdőt lát kívül és belül, míg a varázserővel rendelkező személyek előtt megmutatja magát a bűbájok alatt rejlő intézmény, és ennek területe, feltéve, ha az illető be tud jutni. Az erdőbe egy kanyargós földút vezet fel egy dombon. Pár perc séta, és a semmiből észrevehető a kovácsoltvas kapu, kerítés nélkül. Szimplán a kerete veszi körül, mintha csak dísz lenne az erdő közepén. A jelszóval rendelkező egyéneknek csak el kell suttogniuk a varázslatos szavakat, míg azok, akik nem tudják, csak megkerülhetik, de be nem jutnak. Miután a kapu feltárul, az út folytatódik egyenesen, és letérőkkel a füves területre. Az első tíz méternél ki van helyezve a tábla, melyen a mesterképző neve áll.  Ez az iskola méreteiben nem nagy, hírében azonban eléggé. Családiasnak tűnik kialakítása miatt, azonban sokat várnak el a tanulóiktól. Fontos a tudás, és a magatartás egyaránt. Az igazgatóság a szigorúságáról ismert, ebben az iskolában nem tűrik a gyerekes viselkedést. Az iskola felépítése:
- Egy-egy terem van minden szakhoz
- Alagsori svédasztalos étkező
- Előcsarnok, társalgó
- Igazgatói iroda
- Külső gyakorló terület
Mesterképzések, fejlesztések:
- Bájitalkészítő, kutató
- Varázslatos lény kutató (értelmes lények, bestiák)
- Mágiatörténész (rúnaolvasás, mágiatörténelem, ereklyeismeret, stb.)
- Varázseszköz készítő (pálcakészítő, seprűkészítő, üstkészítő, stb.)
- Kommunikáció-nyelvismeret (főként fejlesztés)
- Növény-, és méregtan (gyógyfűismeret, mérges füvek, stb.)
- Jövendölés, mágikus asztronómia
1960 óta működik mesterképzőként, a képzések legnagyobb részét a gyakorlattal egybekötött elmélet tölti ki. A világ minden pontjára szerveznek gyakorlatokat, hogy a tanulók a lehető legjobban megismerhessék a szakterületük színességét és rejtelmeit. A képzésen résztvevők korrekt árakon kaphatnak saját lakást a birtokon. Ezek a kis házak az iskolától leforduló, lejtőn lefelé futó kis út mentén találhatóak. Alap információkTandíj, ház bérlése egy hónapra (mindennel együtt):
- Egységesen 18 galleon, 3 sarló
- Ösztöndíjat kaphat az, aki: még nem rendelkezik képesítéssel, az átlaga min. 3,5 volt/rendelkezik képesítéssel, az átlaga min. 4,5 volt/rendelkezik valamilyen képességgel, és azt tudja is kezelni/bizonyítottan hátrányos helyzetű, átlaga min. 3,5 volt/meglévő képesítését fejlesztené, átlaga min. 4,5/tanár és felsőbb utasításra fejleszti képesítését
Időtartam:
- A fejlesztés általában 6 hónap, a többi egységesen 2,5 év.
Elhelyezkedés, megközelítés:
- Jouy-en-Josas, Franciaország. Megközelítése a birtokot körülvevő erdőn át, egy kovácsoltvas kapun. (A falu pályaudvarába érkezik Budanekeresdről egyenesen vonat minden hét szombat reggelén, vasárnap pedig vissza. Az erdő csak úgy közelíthető meg, hogy az nem fenyegeti a titokvédelmet.)
Bekerülés:
- Minden tanév végén van felvételi, különleges esetekben év közben is.
- A felvételin egy fél napot kell eltölteni az igazgatóság egy tagjával természetes közegben, hogy megismerjék a jelentkezőt. Természetesen papírokat is kér, és a tudást is leteszteli a viselkedés mellett.
Annelie Freya Blomqvist munkája
Mahoutokoro Bűbájakadémia (Japán) Mahoutokoro Bűbájakadémia

A Japánban lévő Mahoutokoro Bűbájakadémia a nagymúltú varázslóiskolák közé tartozik, ugyanis a 8. században, az úgynevezett Nara-korban alapították kínai mintára. Innentől kezdve állandónak tekinthetjük fennállását, kimaradt az országot érő mugli konfliktusokból, elzárkózott a varázstalanok társadalmától. Ekkor még viszonylag kevés, 100-150 főt számlált a diákság, amely lassan növekedett, mígnem a 15-16. században már elérte a közel 400 főt, köszönhetően a számos, más ázsiai országokból érkező tanulóknak. Tulajdonképpen Kínát leszámítva az összes közelebbi országból ide jártak, és járnak mai napig a varázslópalánták, köszönhetően annak, hogy a kínai iskola nyíltan elzárkózik a többi nemzettől.
Ennek köszönhető, hogy a Mahoutokoroban az oktatás amellett, hogy színvonalas, sokrétű is lett, a különböző kultúrákból származó mágusok mind behozták a maguk specialitását. A japán hagyományból egy maradt fenn csupán napjainkig, azonban ez a legismertebb, mondhatni az iskola védjegye. Azon kevesek ugyanis, akik kitűnő minősítéssel fejezik be az iskolát követő technikumi éveket is, abban a megtiszteltetésben részesülnek, hogy elnyerik a cseresznye pálcát. Ezen kivételes emberek nevét a kezdetektől fogva vezetik, és sokat elmond a vizsgák nehézségéről az, hogy mindössze 213 névből áll a lista, melyen az első név még 843-ban íródott le. Ma 4 ember él ezek közül, a legidősebb jövőre tölti be 125. életévét, míg a legfiatalabb csupán 10 éves és jelenleg az iskola egyik tanára.
 Helyszín: Japán Avatar: Hirosaki kastély
Lyra Aurora Black munkája "XIII. Erik" Kunglige Häxmästare Akademien (Svédország) "XIII. Erik" Kunglige Häxmästare Akademien

Hely: Svédország, Uppsala, Övre Föret A vonat Uppsala mágusnegyedének állomására érkezik be, muglik szeme elől elrejtve, onnan pedig csónakkal érdemes útnak indulni végig a folyón a kisebb tavacska irányába, amelynek közepén egy aprócska szigeten található az iskola épülete. Jelenlegi igazgató: Amethyste Liv Sjölander, Berger-díjas bájitalszakértő
Történet: A hagyomány szerint már a vikingek számára is különleges hely volt ez a sziget, lévén, hogy állítólag itt volt egy nornáknak szentelt áldozati hely, ahol néhány arra érdemesnek tartott kiválasztott megtanulhatta használni az abban jártas mesterektől a rúnák használatát, a mérgező-, illetve gyógynövények ismeretét, vagy éppen a jósjelek értelmezésének művészetét. Magát az iskolát a régi hagyományok intézményesítése céljával a tizedik században alapította meg ténylegesen Vörös Harald (Harald Knutson), Thorleif Sigurdson és húga, Hjördis Sigurdsdottir, főként gyógyításra, rúnamágiára és jóslásra fektetve a hangsúlyt még mindig, majd ezt az iskolát reformálta meg később a tizennegyedik században XIII. Erik svéd király, általánosítva és bármely mágus számára hozzáférhetővé téve a tananyagot. Az iskola az első számú és egyetlen elismert királyi jogú általános mágusképző lett az országban. A király halálát követően pár évtizeddel már ezen a néven említi az intézményt számos írat.
Az iskola történetéről bővebben: KVANGÄRN, Marion: A nornáktól az intézményes mágusképzésig. A XIII Erikről nevezett Királyi Boszorkány- és Varázslóképző Tanintézet részletes története, Uppsala, 1978.
Házak: Három ház van, melyekbe az új diákokat a tanévnyitó ceremónia során a Väljare kristályok osztják be. (a három kristály a házak színeinek megfelelően zöld, fehér és lila) 1. Vidsynt (színe a zöld, kristálya a malachit, történetileg Vörös Haraldra vezeti vissza magát, és általában innen kerül ki a későbbi gyógyítók és emberekkel vagy éppen értelmes lényekkel, állatokkal foglalkozó szakmákban dolgozók többsége, diákjai fő erőssége az empátia, a kézügyesség és jó gyakorlati érzék) 2. Lärda (színe a fehér, kristálya a hematit, létét Thorleif Sigurdson-ra, az egyik első ismert rúnamágusra vezeti vissza, diákjait az elméleti tudás iránti érdeklődés és szeretet jellemzi elsősorban, innen kerülnek ki a legjobb elméleti és gyakorlati szakemberek általában) 3. Siare (színe a lila, kristálya az ametiszt, alapítójának Hjördis Sigurdsdottir-t tekinti, az egyik első ismert rúnajóst, a diákok fő jellemzője a természetfeletti iránti erős érdeklődés, az elvont, filozofikus gondolkodás és gyakran kerülnek ide a művészi hajlammal megáldottak is, a ház több ismert művészt adott a világnak)
A képzés: Időtartama: 7 év (A diákok tizenegy évesen kapják kézhez a felvételi levelet.) Felépítése: - alapképzés: 11-14 éves korban, 1-4 évfolyam (általános ismeretek átadása: pálcahasználat, bájitalok, bűbájok, átkok és egyéb fogalmak általános ismertetése, néhány alapvető varázslat tanítása; vizsgával zárul) - profilokra bontott képzés: 15-17 éves korban, 5-7 évfolyam (a diákok a házuknak leginkább megfelelő jellegű tárgyakat kezdik tanulni, bár szabad választás alapján felvehetik más házak tárgyait is) - előkészítő év: 18 éves korban, 8. évfolyam (választható igény szerint, ha a diák olyan későbbi szakmát szeretne, amelyhez szükségét érzi a további előzetes alapos felkészülésnek)
Axel Sebastian Sjölander munkája Kunglige Häxmästare Lärosäte (Svédország) Kunglige Häxmästare Lärosäte

Hely: Svédország, Stockholm, Rodholmen Jelenlegi igazgató: Ian Sigurd Lindgren, rúnamágus Helyettes: Linnéa Sigurdsdottír, sárkánykutató
Történet: A Királyi Mágusképző Főiskolát a 17. században alapította Fiore Lindgren, aki ma az épület egyik emeleti folyosójának szellemeként ismert a diákok körében az "őrült dáma" néven. A kezdeti időkben az intézmény főként átoktörők és aurorok képzésére szolgált, a későbbi időkben azonban folyamatosan bővültek a diákok lehetőségei, mára pedig már rengeteg képzési irány közül lehet válogatni. A Lindgren család tagjai az Iskolatanács állandó tagjaiként az intézmény támogatói, akárcsak a svéd királyi család.
Az iskola történetéről bővebben: SVENSSON, Andreas: A svéd Királyi Mágusképző Főiskola története, bővített kiadás képekkel, Stockholm, 1991.
A képzés: Időtartama: 2-5 év (szaktól és szakon belüli specializálódástól függően változó)
Tanulható szakok:
Természet
- medimágia: képzés ideje: 5 év (általános képzés: 3 év; szakosodás: 2 év; félévente 60 óra gyakorlat, egy év szabad gyakorlat a Főiskolával szerződéses viszonyt fenntartó intézmények egyikében szakválasztást megelőzően) választható helyszínek szakmai gyakorlathoz, szakiránynak megfelelően és későbbi munkalehetőségek: - a stockholmi központi nagy ispotály, a Magnus Helgeandshus választott osztálya (általános gyógyító, medimágus többféle szakiránnyal, csontkovács, javasasszony, sürgősségi ellátásra képesített általános medimágus) - a St. Andreas Barnklinik(gyermekgyógyász, bába) - a Hjördis Epidemisjukhus (járványos és fertőző betegségek gyógyítása) - a Birghir Rehabiliterungscentrum (pszichomágus többféle szakiránnyal, tanácsadó) - a Főiskola saját gyengélkedői rezidenciája (általános gyógyító, iskolai pszichomágus)
- bájitalkészítő: képzés ideje: 3 év szakosodási lehetőség: kísérleti bájitalkutató, bájitalkészítő, bájitaltan szakos oktató
- bestiakutató: képzés ideje: 3 év választható szakirányok: általános bestiakutató, sárkánykutató, sárkányőr
Művészet
- mágikus művész: képzés ideje: szakiránytól függően 3 vagy 4 év szakmai gyakorlat: aktív részvétel az Főiskola minden rendezvényén választható szakirányok: tánc, ének, hangszer (4 év), festészet (4 év), fotográfia (3 év) Külön tehetséggondozó program létezik a képzési irányon belül illúziómágus és elemi mágus tanulók részére
Tudomány
- rúnamágus: képzés ideje: 3 év választható szakirányok: rúnafejtő, rúnatudós (elméleti kutatók és oktatók), rúnajós, rúnamágus - varázstárgykutató és -készítő: képzés ideje: 4 év választható szakirányok: pálcakészítő, seprűkészítő, mágikus ékszerész, varázstárgykészítő, ereklyekutató
- átoktörő képzés ideje: 4 év a képzést a Mágiaügyi Minisztérium támogatja, a gyakorlati képzéshez nagy részben ők biztosítják az oktatókat, a diákok legjobbjai a Minisztérium alkalmazottai lehetnek tanulmányaik végeztével - auror elméleti képzés ideje: 2 év a Főiskola csak az elméleti alapképzést nyújtja, amelynek végeztével a vizsgát teljesítők azonnal átkerülnek kiképzésre a Mágiaügyi Minisztériumhoz
- továbbá létezik még:
- tehetséggondozó program kviddicsjátékosoknak, egy választott szak mellett párhuzamos képzésként, a tanulmányok végeztéig
- speciális tehetséggondozó képzés jóstehetségek számára, a képzés ideje 2 év, szintén választott szak mellett párhuzamos képzésként
A felvételi eljárás egy motivációs interjú a jelentkezővel, tehetséggondozó programba való felvételizés esetén pedig kérhet a bizottság gyakorlati bemutatót is. A helyeket mindig az előző évben felvételizők száma alapján kapja a Főiskola és nagyrészük tandíjmentes, a tandíjas helyekre kerülőknek pedig érdemes utánaolvasni az iskola szabályzatában a számos létező ösztöndíj (sportösztöndíj, tanulmányi ösztöndíja, szociális támogatás, különféle tehetséggondozó programokban résztvevők számára alapítványi támogatás, stb) feltételeinek.
Axel Sebastian Sjölander munkája R. J. Lupin Nemzetközi Mágusképző Magániskolája (Egyesült Királyság)
R. J. Lupin Nemzetközi Mágusképző Magániskolája ~ R. J. Lupin’s International Private School for Wizards ~ R. J. Lupinis Schola Privata Internationalis pro Magibus ~

Hely: Loch Shiel, Skócia Igazgató: Remus J. LupinAz iskoláról Az intézmény különlegessége, hogy a speciális odafigyelést igénylő fiatalok számára biztosítja a szükséges körülményeket, valamint segít nekik együtt élni származásukból, állapotukból vagy éppen képességükből adódó különcségükkel, amely sokszor megnehezíti az életüket, és amelyért gyakran a társadalom peremére kényszerülnek. Az iskola nemzetközi jellegét annak köszönheti, hogy a kastély területén belül mindenki megérti a másik szavát, beszéljenek akár két teljesen különböző nyelven. Éppen ezért a világ minden tájáról szeretettel várják a diákok jelentkezését.
A diákok összetétele: - származásuk, állapotuk vagy képességük miatt speciális odafigyelést igénylő tanulók - önköltséges képzésben résztvevő tanulók - pályázat útján felvételt nyert tanulók
Képzés A képzési idő 7 félévből áll, tehát a képzés 3 és fél évig tart. Ennek keretében a tanulók elsajátítják a hétköznapi mágia tudományának alapjait. A képzés 12-től 18 éves korig bármikor elkezdhető, lévén, hogy speciális iskoláról van szó, ahová sokan hátránnyal érkeznek, és eddig nem volt lehetőségük a megfelelő körülmények között való tanulásra. Így tehát korosztályban vegyes évfolyamok jönnek létre.
Mesterképzés Az alapképzés után a diákoknak lehetősége nyílik mesterképzésen részt venni, ahol érdeklődésüknek és törekvéseiknek megfelelő szakirányt választhatnak, egyéni órarenddel. A mesterképzés 3 féléves, időtartama tehát másfél év. Korbeli korlát nincsen, azonban a mesterképzésbe csak olyan hallgató nyerhet felvételt, aki már elvégzett egy alapfokú iskolát.
Házak Az RJL Mágusképző házai az angol Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola házain alapulnak, megtartva azok jellemvonásait, színeit és címerállatait. A házak latin nevei ez utóbbiakat jelölik.
- Leonis (oroszláné)
- Corvinus (hollóé)
- Melis (borzé)
- Serpentis (kígyóé)
Leeuw Mágusképző (Benelux Államok) - Leeuw Hogeschool voor Magie
Leeuw Mágusképző (Benelux Államok) - Leeuw Hogeschool voor Magie -
Hely: Flamand Régió, Belgium Tannyelvek: holland, francia, német Történelem: A belga, holland és luxemburgi mágusok egyesített tanintézménye. Régi, jó hírű iskola, amely bár az idők folyamán sok viszontagságon és változáson esett át, kapuja mindig nyitva állt a térségből érkező varázslótanoncok előtt. A XX. század elején hivatalosan is a Benelux Államok legfőbb tanodájává vált. Képzés: A diákok 11 éves korukban nyernek felvételt. Az első öt évben elsajátítják a mágia alapjait, majd további négy évig elmélyítik tudásukat a legkülönfélébb szakirányokban. A 9 éves képzéssel megszerzett oklevéllel könnyedén elhelyezkedhetnek. Jonathan Van den Bergh munkája Loch-Beinne Boszorkány- és Varázslóképző Magániskola (Egyesült Királyság) Loch-Beinne Boszorkány- és Varázslóképző Magániskola ~ Loch-Beinne Mage Acadamaidh

Avatar: Ardverikie Castle, Loch Laggan
Helyszín: A Hebridák szigetcsoport egyik földnyelvén található Skóciában. Érdekessége, hogy a sziget rendelkezik egy természetes úton létrejött édesvízű tóval. Ennek a partján helyezkedik el az iskola.
Az iskoláról és diákságról: A Loch-Beinne egy viszonylag kevés diákot számláló magániskola a Hebridák szívében. Különlegessége, hogy nehéz sorsú családok gyermekei járnak ide, leginkább árva és félárva, mugli családból származó, vagy félvér diákok. Nem jellemző, de kisebb számban előfordul az Egyesült Királyság területén kívülről érkező diákok taníttatása is. Az intézmény célja, az addig mugli környezetben élő gyermekek mágusvilágba való beszoktatása, és képességük biztos használatának elsajátítása.
Az előkészítőről és alapképzésről: A gyerekek 7-18 éves korukig járnak az iskolába. Előkészítői éveikben 7-13 éves gyerekek ismerik meg az írás, olvasás, számolás, és a varázsvilág működésének alapjait. Az Egyesült Királyság többi mágusképzőjével ellentétben, a Loch-Beinne-ben a diákok 5 éves alapképzésben vesznek részt, európai mintára. Az első évet általában 14 éves korukban kezdik el, és 18 éves korukra kijárják a mágusképzőt.
A költségekről: Mivel az intézmény célja a nehéz helyzetben élő családok gyermekeinek iskoláztatása, ezért az iskola adományokból, felajánlásokból és az állam jóvoltából tartja fenn magát, a diákok után semmilyen díjat nem kell fizetni.
A mesterképzésről: Sajnos a Loch-Beinne-ben az alapképzés után nincs lehetőség mesterképzésen folytatni a tanulmányokat.
A házakról: Az új diák három ház valamelyikébe kerülhet.
Ealain: Valamely művészeti ágban tehetségesek. Tapaidh: Az elméleti gondolkozók, akik szeretnek új dolgokat tanulni. Gluasad: Életükben a sport áll kiemelt helyen.
Kálnoki-Payne Norina munkája
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
AZ OKTATÁS VÁZLATOS FELÉPÍTÉSEElőkészítő oktatásElsajátítandó ismeretek: írás, olvasás, számolás Megszerezhető végzettség: - Mugli megfelelője: óvoda, általános iskola Ahol elsajátítható: magántanár, előkészítő iskola Továbbmenetel:-> Alapszintű oktatás Alapszintú oktatásElsajátítandó ismeretek: általános bűbájgyakorlás Megszerezhető végzettség: Alapfokú Mágikus Bizonyítvány Mugli megfelelője: érettségi Ahol elsajátítható: mágustanodák Továbbmenetel: -> Mesterképzés -> Egyetemi képzés -> Művészeti/speciális szakképzés Ezzel a képesítéssel nehezen, ám el lehet helyezkedni. MesterképzésElsajátítandó ismeretek: szakosodott mágikus ismeretek Megszerezhető végzettség: Felsőfokú Bűbájos Oklevél Mugli megfelelője: OKJ-s szakképzés Ahol elsajátítható: mágustanodák Továbbmenetel: -> Egyetemi képzés -> Művészeti/speciális szakképzés Ezzel a képesítéssel könnyedén el lehet helyezkedni. Egyetemi képzésElsajátítandó ismeretek: szakosodott mágikus ismeretek Megszerezhető végzettség: Mesterszintű Mágikus Diploma Mugli megfelelője: egyetemi diploma Ahol elsajátítható: mágusegyetemek Ezzel a képesítéssel könnyedén el lehet helyezkedni. Művészeti/speciális szakképzésElsajátítandó ismeretek: különleges, illetve művészeti ismeretek Megszerezhető végzettség: az adott szakma/művészeti ág mestere Ahol elsajátítható: különleges mágusiskolák, nem egyszer azonban a mesterek vállalnak tanítást Előmeneteli követelmények: általában minimum AMB végzettség
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
RENDEZVÉNYEKMágikus Dallamok Napja Mágikus Dallamok Napja

A mágikus dallamok fesztivál hivatalosan október 1-jén van, ám a rendezvényt magát mindig október első hétvégéjén rendezik, péntektől vasárnapig. A fesztivált mindig Szalamantonban tartják, ahol erre az időre minden utcát feldíszítenek.

Általában az első két napon amatőr zenészek, énekesek és együttesek adnak elő dalokat az utcákon, melyekre a falu főterén felállított sátorban lehet leadni a szavazatokat. Minden résztvevő maximum három előadóra szavazhat kategóriánként. A nyertesnek fellépést biztosítanak utolsó nap a nagyszínpadon, valamint lehetőséget biztosítanak a híresebb rádióállomások műsoraiban való szereplésre.

A harmadik napon, vasárnap van az eredményhirdetés, valamint a nagyszínpadon a nyerteseken kívül, híres fellépők és a Mirákulum cirkusz tagjai szórakoztatják a közönséget.
Merkovszky Ádám munkája
Bűbájos Bálint-napi mulatságok

A szerelmesek napjának kikiáltott február 14-éhez több rendezvény is kötődik, de Magyarországon mindközül a legismertebb a Szalamantonban rendezett Bűbájos Bálint-napi mulatságok.

Ezen a napon a falu leghosszabb utcáját elözönlik az árusok, hogy egy kirakodóvásáron mutassák be rózsaszín, szívecskés és szerelmes portékáikat. Egész nap lágy, szerelmes melódiák és finom, édes illatok töltik be a levegőt. A vásárban megjelennek a cukrászati remekművek mellett az apró ajándékok, tengernyi virágcsokor és a szerelmi bájitalok is.

Minden évben rendeznek egy versenyt is, amelyen párban lehet indulni, és a győztesek a következő egy évben viselhetik a Legbűbájosabb pár címet.
Merkovszky Ádám munkája
Hőhűtő Hét Hőhűtő hét

Két éve augusztus második hetében tartották meg először a Hőhűtő hetet Szalamantonban, és azóta ebből szokás lett.

Ezen a héten Szalamanton összes strandja ingyen látogatható, fürdőruhás felvonulásokba és különleges koktélstandokba botlani a főbb tereken. Ez utóbbiaknál, érdekesebbnél érdekesebb hatású bájitalokat lehet kapni, melyek mindegyike hűsítő érzést biztosít a bátor vállalkozóknak az extra hatás mellett.

Ezen a napon szokás még vizes párbajt rendezni, amely alkalom arra való, hogy kiderüljön, ki ismeri a legtöbb vízzel kapcsolatos bűvigét, valamint részt lehet venni még sok egyéb programban is, mint például a vizes lufi csata vagy a vízi csúszda verseny.
Merkovszky Ádám munkája
Igéző Divatnapok Igéző divatnapok

Az öt napos rendezvény minden évben Talárosban kerül megrendezésre, ahol ilyenkor a leghíresebb divattervezők évi munkáját mutatják be a legismertebb modellek.

Az utcákon mozgó bábukon láthatók a megvásárolható ruhák és kiegészítők, míg az egyedi darabokat a felvonuló lányok mutatják be.

Az utolsó nap este a főtéren felállított színpadon, a rendezvény során értékelő zsűri által legkreatívabbnak talált ruhadarabokból tartanak divatbemutatót. A divatnapokat immár 8 éve rendezik meg minden évben április 12-16-ig.
Merkovszky Ádám munkája
Mágustusa
Mágustusa
A Mágustusa egy-egy kijelölt iskolában zajlik, hogy kiderüljön, ki a legjobb mágus a diákok közül. Helyszíne: minden boszorkány és varázslóképző iskola Időpont: változó, ahol már megrendezték egyszer, ott addig nem tarthatják meg a következőt, míg a nyertes el nem ballag Balesetek: apróbb balesetek, sérülések, amputoportálás (nem túl súlyos kimenetelűek), haláleset (egyszer, két diák) Történet: 1953-ban rendezték meg az első Mágustusát az akkor még fénykorát élő Norvég Sárkányok Varázsképzőben. Ez egy egyszerű diákversenynek indult, amire azonban felfigyelt a Mágiaügyi Minisztérium. Eleinte tiltották az effajta megmérettetést, majd 1960-ban megadták rá az engedélyeket azzal a feltétellel, hogy a minisztérium is beleszól a szervezésbe. Sok iskola csatlakozott a játékhoz, ami minden alkalommal egyre veszélyesebb, és nagyobb szabású lett. Az egyik francia Mágustusa odáig fajult, hogy nem került ki senki győztesként, ugyanis ketten is életüket veszítették az utolsó feladatnál. Vérfarkasok áldozatai lettek amikor kiküldték őket teliholdkor az erdőbe. Ez az esemény annyira felbőszítette a varázsvilágot, hogy hosszú ideig nem tudták túltenni magukat a felelőtlenségen, és tragédián. Azt hitték, hogy itt ezzel vége lesz az egésznek, de nem így lett. Hosszú tárgyalások és tervezés után a Mágiaügyi Minisztérium bejelentette, hogy a tusa folytatódik. Így került sorra a Bagolykő Mágustanoda is 2013-ban, ahol két győztest is ünnepelhettünk.
Nyertesek: Eduard Wilkinson - 1953 Sophia Johson - 1960 Hatori Takumi - 1963 Gaspar H. Deneuve - 1964 Hans Schafer - 1966 Amelia Klein - 1967 Isobelle K. Baschetti - 1969 Emilia Puyol - 1971 Violet Lucinda Loveguard - 1974 Annabell-Marie Porter - 1975 Rodolfo Suárez - 1977 Clemente Ruffo - 1978 Hjalmar Ström - 1980 Anatoliy Belinszkij - 1985 . Celeste Barlow - 2010 Brigitte Bonneville - 2011 Joseph Beck - 2012 Benjamin L. Krise - 2013 Nagy B. Đominic - 2013
Annelie Freya Blomqvist munkája Télűző Tűzfesztivál Télűző Tűzfesztivál
 
Amíg a muglik és a varázslók többsége a farsangi időszakra és a busójárásra készül, addig Pécs egy rejtett területén a tüzet imádják. Minden év január 25-étől február 14-éig tart ugyanis a Télűző Tűzfesztivál, ahol a lángok szerelmesei hódolhatnak különféle hobbijaiknak. Ha a megfelelő időben megsimogatod a Zsolnay-kút megfelelő ökörfejét (a templom felé nézőt) a két szeme között, akkor a templomtól balra megnyílik egy átjáró, amit a muglik azonban továbbra sem látnak.
 
Átlépve a kapun egy kör alakú térre ér az ember, aminek a szélén végig kirakodott standok extracsípős ételekkel, lángoló italokkal és különféle tüzes játékokkal várják az érdeklődőket. Ha elég ügyes vagy, hogy kifogd az olvadt lávából a lángoló gömbhalat, akár meg is tarthatod. Ha tűzvarázslatokkal eltalálod a célpontokat, ügyességedtől függően választhatsz a nyeremények közül. Sőt ha elég bátor vagy, beléphetsz akár egy égő házba is.
 
Ne lepődj meg, ha tűz elemű mágikus lények futnak el a lábad mellett, valószínűleg egy-egy pyromágus hű társát sikerül ily módon megpillantanod. Elemi mágusok nem csak a fesztiválozók között akadnak, tűztáncosként, akrobataként fel is lépnek, illetve akadnak, akik a tűz szellemiségét próbálják közelebb vinni az átlagos varázslókhoz. Összességében ennyi lángot egy helyen az országban máskor nem láthatsz.
 
A levegő füsttől nehéz, a falakat és a járókelőket korom borítja - főleg a minden este 22:00 órakor esedékes korombomba-csata után -, mindenhol fáklyák és gyertyák égnek. A fesztiváltér minden este 20:00 órától másnap hajnali 4:00 óráig érhető el, a zárásra a minden este megtartott tűzijáték vége figyelmeztet. A legutolsó éjjelen közös fáklyatáncra biztatják a jelenlévőket, és a leghíresebb pyromágus mesemondó lángjátékával bűvöli el a közönséget. A teret a fesztivál időtartamán túl elérni nem lehet.
 
Maróti Fanni munkája
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
MÁGIKUS MAGAZINOKHavi Igéző
Megjelenési gyakorisága: Havonta Célközönsége: fiatal (tinédzserkorú) boszorkányok Típusa: ifjúsági magazin Tartalma: Minden, ami egy mugli lánymagazinban is megtalálható, csak itt varázslatosabbak a témák. 
Címlap

Merkovszky Ádám és Dolánszky Alex munkája
Irisz Megjelenési gyakorisága: Havonta Célközönsége: vegyes Típusa: divatújság Tartalma: legfrissebb divat, divattippek, híres divattervezők, modellek (velük interjúk, vagy róluk életrajzi adatok)...
Címlap

Merkovszky Ádám munkája
Kunyhó Megjelenési gyakorisága: háromhavonta Célközönsége: vegyes Típusa: lakberendezési magazin Tartalma: tippek, trükkök, praktikák; lakásdivat; bestiairtás; minden ami az otthon szépítésére, renden tartásával kapcsolatos
Címlap

Annelie Freya Blomquist munkája
Modern Boszorkány Megjelenési gyakorisága: kéthetente Célközönsége: fiatal és középkorú boszorkányok Típusa: Női magazin Tartalma: Férfiak, hírességek, szépségpraktikák, aktuális divat, pletykák, otthon, család és minden más, ami egy női magazinban lenni szokott
Címlap

Eris L. Awer-Kowai munkája Bagolyhírek
Megjelenési gyakorisága: naponta Célközönsége: elsősorban középkorú, idősebb korosztály, de bárki, akit érdekelnek a varászlóhírek Típusa: hírlap Tartalma: Napi hírek Magyarországon és a különböző varázslótársadalmakban. Politika, belföld-külföld, sport, gazdaság, kultúra, jóslás, időjárás. Egy kis történelem: A legrégebbi varázslólap Magyarországon. 1884-ben alapították, akkor kizárólag politikával foglalkozott. Manapság országszerte több irodája van, ahol különböző szerkesztőségek dolgoznak be a napi hírgyártásba. A központi szerkesztőség Budanekeresden található, a Mágikus Rádiók Székháza szomszédságában. A legfontosabb független hírforrása a mágusoknak. Ára: 4 sarló 3 knút Címlap:

|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Tanult képességek, a mágia egyéb formáiLegilimencia
A legilimentor egy olyan személy, aki be tud tekinteni mások elméjébe, afféle "gondolatlátó". A legilimencia gyakorlója ezenkívül fogékonyabb az emberek érzéseire, könnyebben átlát rajtuk, a hazugságot rögtön megérzi és leleplezi. Bár ezen képesség alapjaival ma már egyre többen tisztában vannak, képzett, igazi legilimentorok még mindig nagyon minimális számban fordulnak elő. A valóban képzett legilimentorok azok, akik már mindenféle probléma, mellékhatás és nehézség nélkül tudják alkalmazni tudásukat, illetve teljesen észrevétlenül tudnak valakinek az elméjébe hatolni. Mivel nincsen a Minisztériumban lehetőség a vizsgáztatásukra, nem történik vizsga vagy bármilyen számonkérés. Ha valaki legilimentorrá válik, köteles bejelenteni a Minisztériumban, hogy ezzel a képességgel rendelkezik. Ez fontos, mivel legilimentorból igazán kevés van, ezért érdemes nyilván tartani, ki az, aki ezt a tudást szükség esetén tovább tudja adni, illetve gonosz célokra is alkalmazható, így a számontartásuk elkerülhetetlen. A képesség elsajátításához szükséges bizonyos tehetség, érzék, de a legilimencia teljes mértékben tanulható tudományág. Oktatása ellenben kiskorúak számára tilos, ugyanis veszélyes is lehet! A mestertanoncoknak a Bagolykőben lehetőségük nyílik elsajátítani.
Illúzómágia
Az illúziómágus olyan boszorkány vagy varázsló, aki képes a másik elméjébe hatolni, képes megtéveszteni, a valótlant elhitetni vele. Képes jelen nem lévő tárgyakat, személyeket, állatokat az alany számára valóságosan a helyiségbe "hozni". Képes érzéseket, érzelmeket kelteni benne, és felerősíteni azokat. Képes elhitetni az alannyal például, hogy lángnyelvek mardossák a testét. A legtöbb illuzionista persze szórakoztatásra és önvédelemre használja a képességeit, nem gonosz célokra. Az illuzionista tanulmányai megkezdése előtt a Minisztérium tesztjein esik át, melyekkel megvizsgálják, hogy a későbbiekben nem jelent-e veszélyt a társadalomra. Ha ezen a vizsgán jól szerepel, a Minisztérium egy-egy tagja néha megjelenik tanulmányai gyakorlása során, illetve a képesség megszerzésekor a tanuló záróvizsgán esik át, mely után bejegyzett illuzionistává válik.
Animágia
Az animágus olyan ember, aki az egész testét megváltoztatva képes egy bizonyos állattá alakulni. Ez az állat semmiképp sem varázslény, így varázslatos képességek birtokába sem juthat. Az átváltozást egy gyakorlott animágus bármilyen körülmények között, néhány másodperc alatt el tudja végezni, méghozzá a varázspálcája segítsége nélkül. Nem örökletes, hanem tanulható képesség. Az átváltozás semmilyen fájdalommal vagy kellemetlenséggel nem jár a képzett animágus számára. Részleges átalakulás nem létezik, a mágus képtelen egy-egy testrészét formálni, csak az egészet, hiszen az emberi és állati felépítés merőben más lehet, és a kettő összeerőltetése nem működik. Emberi alakban az állat semmilyen tulajdonságát vagy különleges képességét nem őrzi, így például hallása, szaglása sem lehet élesebb. Várandós nők, komoly sérülésekben (mind fizikai, mind lelki) szenvedők képtelenek átalakulni, számukra ennek megkísérlése mégis végzetes lehet. Az állatnak, amivé az animágus változik, külső és belső jegyei is egyeznek a fajtájába tartozókéval, de egyetlen ponton eltér társaitól, mivel az állaton kialakul egy ismertetőjegy, melyet emberi alakjából visz át az állatiba. (Például az illető egy anyajegye apró, különös foltként megmarad a bundán; a szemüveg mintája megjelenik az állat szemei körül.) Ezeket a jegyeket is jegyzi a minisztérium, hogy ha úgy alakul, be tudjanak azonosítani egy animágust állatalakban. Azt, hogy a leendő animágus milyen alakot fog felvenni, egyértelműen meghatározza jelleme, személyisége. Az illető varázslónak először meg kell találnia a lényt, aki benne él. Ennek feltétele a jó önismeret. Gyakran az animágusok meditációval, önmagukba mélyedve lelik meg "belső állatukat". Ha egy animágus a tanulás végén jár és megtörtént az első sikeres átalakulás, nyilvántartásba veszik, mint animágust. A bejegyzetlen animágusokat a törvény bünteti.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Elszigetelt népcsoportok és mágiájukJégmágusokA mágusok szétválásakor a jégvarázslók még szimpla mágusok voltak, akik a jeges Grönlandot választották élőhelyükként. Eszkimókkal éltek, de a muglik közt élés nem ennek a népnek való, akik modorukkal magukat sodorták bajba. Vándorolniuk kellett, hogy ne buktassák le az egész varázsvilágot, így hidegebb helyekre mentek, ahol szervezetük évszázadok alatt teljes mértékig alkalmazkodott az időjáráshoz. Kialakult képességük, mellyel egyenes arányban csökkent az a tudásuk, amit pálcával képesek előhozni. A semmiből varázsolnak pusztán a kezük segítségével havat, jeget. Képességük használatát gyermekkoruktól gyakorolják és tanulják, kamaszkorukra már képesek teljes kontrollban tartani azt. Ezután jöhet a pálcás varázslatok megtanulása, ami kinek könnyebb, kinek nehezebb, de nagyjából életük végéig dolgozniuk kell rajta, hogy minden varázslatot legalább középszinten tudjanak használni. (Van, akinek egyáltalán nem működik ez a fajta varázsereje.) Kinézetükben annyi az eltérés, hogy mindannyian nagyon világos bőrűek, tejfölszőkék, és szemük a zöld, illetve a kék árnyalataiban csillog. Ruházatuk jellegzetesen világos, hogy beolvadjanak havas környezetükbe. Saját maguk építette otthonokban laknak, amiben a berendezés is jégből, illetve hóból áll.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
NEVEZETES ISKOLÁK JELENLEGI IGAZGATÓIBeauxbatons Mágusakadémia
Aurore Mion Beauxbatons Mágusakadémia igazgatónője
 Név: Aurore Mion Rang: Beauxbatons Mágusakadémia igazgatónője Életkor: 61 Faj: véla Play by: Sarah Paulson
Életút: Szülei ismeretlenek, annyit lehet tudni a nőről, hogy örökbe fogadták egy kisvárosban, Amerikában. Francia nevelőszülők gyermeke volt, akik nem avatták be a képességeikbe. Anyja kvibli, apja varázsló volt. Tízéves korában költöztek Párizs mellé, ott folytatta tanulmányait. Különleges szépség, már babakorától levette a férfiakat a lábukról. Az évek során kiderült, mi is ő, egy kisebb boszorkányképzőben tanították meg a pálcahasználatra. A Jacinthe sauvage Mesterképző és fejlesztőben tanult tovább. Immár húsz esztendeje igazgatója a Beauxbatons Mágusakadémiának.
Durmstrang
Alec Persiwald Harald Durmstrang igazgatója
 Név: Alec Persiwald Harald Rang: Durmstrang igazgatója Életkor: 74 Play by: Sean Connery
Életút: Szigorú, aranyvérű szülők gyermeke. Svédországban született, különleges tanításban részesült. A Durmstrangra készítették fel, apja biztos volt benne, hogy be fog kerülni oda, ahol ő is tanult. Határozott, erős, rideg emberré nevelték, de az első perctől ahogy bekerült a Durmstrangba, kitűnő tanuló volt. Tanári végzettsége mellett több szakmát is kitanult, de végül az iskola igazgatójává választották hatvan évesen.
Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
Roderic W. Portington Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola igazgatója
 Név: Roderic W. Portington Rang: Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola igazgatója Életkor: 50 Play by: Benjamin Sadler
Életút: Aranyvérű család leszármazottja, édesapja kviddicsező, édesanyja úgyszintén az volt. Szerették volna, ha fiuk is nyomdokukba lép, ezért már kicsiként különórákra járatták. Amikor bekerült a Roxfortba, végig tagja és csapatkapitánya volt a Mardekár ház kviddicscsapatának. Ösztöndíjat is kapott, de az első nagy meccsen olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy hónapokig kómában volt. Ezután abbahagyta a sportot és tanárnak állt. Fiatalként, negyvenöt évesen tették meg az iskola igazgatójává ahová mindig is járt. ALAPÍTÓKGrosserlieb Dorottya Művészeti Képzőiskola Grosserlieb Dorottya

Név: Radetzky - Grosserlieb Dorottya Rang: Alapító - Művészeti Iskola, Festőművész Díjak: - Életkor: 49 éves Play by: Robin Tunney Életút: Grosserlieb Dorottya tíz éves volt, amikor már úgy festett, mint egy igazi művész. Első képét rekord összegekért vásárolták meg. Az iskolai éveket magántanulóként fejezte be, a festésnek élt. Tizenhét évesen házasságot között Radetzky Andorral, akitől négy fia született. A negyedik fia születése után kezdte el a Művészeti Iskola projektet, fokozatosan vásárolta fel a Budanekeresdi részt annak érdekében, hogy minél színvonalasabb és nagyobb területen folyhasson az oktatás. Jelenleg az intézmény alapítványát vezeti, azonban az igazgatói szerepet nem tölti be. Az iskola magánintézmény, a jövőben sem kívánja állami kézbe adni. Az iskola mellett jelenleg is fest, évről évre egyre több és több képet ad el. A befolyt összeget rendszerint jótékonyságra fordítja, szívesen oktat, ad tanácsot, és mindennél jobban imád lányunokáival lenni. Az életet vidám pozitívsággal szemléli, sosem a rosszat, hanem a jót nézi.
Emily Dorothea Fisher
|
|
|
|
Reviczky Emma INAKTÍV
 zsiráfmami ¤ emmus RPG hsz: 266 Összes hsz: 15051
|
MAGYAR MÁGUSCSALÁDOKAmennyiben szeretnéd, hogy a te karaktered családja is bekerüljön a listába, a leírással keresd meg a Világalkotókért felelős Navigátort! Angyal
A család története Az Angyal család szintén régi máguscsaládnak tekinthető, habár az első írásos feljegyzés róluk csak 1691-ben olvasható, amikor is Angyal Asztrid kilépve az Orsolya-rendből - ahol addig Zrínyi Ilona is a császár túszaként élt - hazatért Csermelymenedékre, majd alig hat hónappal később leány gyermeknek adott életet, aki a Sára nevet kapta. A gyermek apja ismeretlen volt, így gyakorlatilag azt sem tudni, hogy Sára aranyvérű vagy félvér volt-e. Annyi bizonyos, hogy Asztrid mágus szülők gyermeke volt, akik Csermelymenedéken éltek, mégis a hivatalos vérvonal Asztriddal kezdődik. A visszahúzódó csendes nő sosem fordult el Istentől, ám gyermekével a szíve alatt nem maradhatott a rend kötelékében. Hazatérte után gyógynövényekkel kezdett foglalkozni, gyógyhatású készítményeket készített. Tudását és Isten iránti szeretetét lányának is átadta, aki továbbadta minden tudását gyermekeinek, unokáinak. A mágusvilágban ismert Angyali Menedék alapjait Asztrid tette le, utódai folyamatosan bővítették. A kert közepén van egy róla elnevezett, eldugott rész, ahol hófehér, szinte vakítóan fehér rózsák között meditálhat az ember. Az utódokra hagyott naplók szerint itt különlegesen jól energiákat érezhetnek azok, akik az Istennel való kapcsolatot keresik, kérdéseikre választ kaphatnak, elméjük megtisztulhat. Ezen a helyen ült napokat Asztrid is válaszra várva, és később itt is temették el. A családban azóta mindenki botanikussá vált, mintha a vérükben lenne a gyógynövények ismerete, a gyógyítás velük. Emellett a vallás fontos szerepet játszik életükben, minden Angyal leszármazott bibliai nevet visel. Címerük A legtöbb címerrel ellentétben az Angyal család címerén nincs állat, a díszes címerpajzs háttere sötétkék, apró csillagokkal díszített, jobb és bal oldalán nyugalmi állapotban lévő angyalszárny helyezkedik el. A címerpajzsot borostyán szövi be, nem csak körülötte, hanem a pajzs belső részén is felbukkanva. A borostyánból pedig liliomok virágzanak. Jelmondatuk: Isten jósága szíved dobbanása Ismertebb tagjaik
- Angyal Asztrid - A vérvonal első tagja, a volt Orsolya-rendi apáca, aki várandósan tért haza és megalapozta a család ma a mágustársadalomban betöltött szerepét, illetve a leszármazottai értékrendjét.
- Angyal Sára - Asztrid lánya, anyja örököse, aki emléket állított anyjának, és aki a történetek szerint saját maga temette el anyját arra a pontra, melyet a legjobban szeretett. Sára tudását naplókba, kéziratokba gyűjtötte, melyek a mai gyógynövénytan könyvek és tankönyvek alapjai.
- Angyal Ráháb - Az első, aki már nem csak a családért, hanem Csermelymenedékért is dolgozott. Korábban az Angyal birtok, mely a falu szélén található inkább elkülönülőnek tűnt, míg Ráháb közbenjárásának köszönhetően az Angyal család a település központi szereplőjévé vált.
- Angyal Odett Abigél - Az első, aki kilóg a sorból, legalábbis látszólag. Elméleti és gyakorlati tudása fejlett, ahogy megvan benne minden, amit a felmenőitől örökölt, mégis, mivel énekesnőként azonosult, sokan úgy vélik, hogy leszármazottai már nem vesznek részt a családi hagyományok ápolásában. Azt nem sejtik, hogy más okból kifolyólag, de nem lesznek leszármazottai. A falusiak húgában Brigitta Sárában látják a reménységet.
Pozíciók Az 1880-as évektől - Ráháb közbenjárásától - kezdve az Angyal család egyre nagyobb tiszteletnek örvend a mágusvilágban. Korábban is sokszor fordultak hozzájuk, kértek tőlük segítséget, ám az első nyitással foglalták el jelenlegi helyüket a máguscsaládokban. Ismert, elfogadott, nagy tudású, tehetséges és emiatt igencsak tisztelt család. Kapcsolatuk más családokkalNem kötnek érdekházasságokat, nem kényszerítenek senkit házasságra, legalábbis amíg be nem tölti a huszonötödik életévét. Ha akkor is hajadon még, nyitottá válnak máguscsaládok megkeresésére, és úgymond ők is megpróbálnak jó partit találni. Házasság okán rokonságban állnak az Odry családdal.
Emily Dorothea Fisher munkája Andrássy
A család története Az Andrássy nevet nem nagyon kell bemutatni, hiszen egy olyan magyar grófi családról van szó, mely fokozatosan lépkedett felfelé a ranglétrán, miközben jelentős szerepet játszott Magyarország történelmében is. A család eredettörténetének kezdeti szakasza homályos, de a szóbeszéd szerint 1000-ben egy Andorás nevű harcos Esztergomban idegenhoni bajnokkal vívott meg, akinek páncélját, sisakkal védett fejét egyetlen csapással kettészelte. István királytól ezért az Erős melléknevet és címert kapott, melyben egy kardot tartó férfialak, valamint két oroszlán által található korona van. A családot Andorás Gyula erdélyi vajdától származtatják. Már abban az időben is sokan úgy vélték, hogy mágia nélkül lehetetlen lett volna szétcsapni egy igen erős páncélzatot, és, hogy Andorás valójában egy negyedtroll varázsló volt, aki ereje és tudása okán volt képes legyőzni a külföldit. Az esztergomi családi birtokon a mai napig festményeken keresztül mutatják be azt, hogyan lett az első magyar király kegyeltje a férfi. A mágusvonal, csakúgy mint a mugli a politikai életben játszott szerepet, leginkább minisztériumok vezető pozícióiban. A vagyonuk házasságok révén halmozódott fel. Mára a család házasságkötésekkel foglalkozik, amolyan házasságszerzőként funkcionálnak a mágusvilágban. Címerük Címerük nem tér el a mugli verziótól sokban. A kardot tartó férfialak kard helyett pálcát tart kezében, ám az oroszlánok megmaradtak. A háttérszín mélybordó, rajta arany csillagokkal. Ismertebb tagjaik
- Andorás - A férfi, aki legyőzte az idegent, és aki állítólag egynegyed részében troll volt
- Andrássy Amália - Házasságszerző, a mágusházasságokat a megkereséstől a házasság utáni első három évig koordináló személy. Gyűjti és rendszerezi a máguscsaládokban született törvényes és törvénytelen gyermekeket, figyeli a fejlődésüket, erősségeiket, és ha felkérik, megfelelő házastársat biztosít. Figyeli a kapcsolatot, támogatóként és házasságterapeutaként van jelen a pár első éveiben. Munkája többnyire az első gyermek első lépteivel szűnik meg.
Pozíciók Egészen az 1900-as évekig nem volt kiemelkedő jelentősségük, de mint házastárs jó partinak számítottak vagyonuk miatt. a világháború előtti évektől hivatalosan is házasságszerzőként vannak jelen a mágustársadalomban. Kapcsolatuk más családokkalSzinte minden családban található egy Andrássy, a legjobban ők fűzik össze a máguscsaládokat. Többnyire azonban csak a családfákon jelenik meg a nevük, mivel túlnyomó részt nők születtek a családban.
Emily Dorothea Fisher munkája Apáthy
A család története Az Apáthy család az 1754-55-ös nemesi összeírás óta nyilvántarott máguscsalád, akik legalább száz évvel korábban már mágikus képességek birtokában voltak, hiszen az ekkor összeírt legidősebb tag Apáthy Etel életében 109. esztendejében járt, és a feljegyzések szerint sosem hagyta el a mágusfalut. A család egészen az 1900-as évek közepéig szinte csak Csermelymenedék életében játszott szerepet, házasságaikat is a településen belül köttették, így ma nincs olyan csermelyi család, akinek ne lenne legalább egy kötődése az Apáthy-akhoz. Az 1950-es éveket követően az Apáthy Kozmetikumok miatt előbb országos, majd európai hírnévre tettek szert. Az Apáthy család a mai napig Csermelymenedék kinézetéért felel, hivatalos kertészmérnökök, melynek köszönhetően a település kinézete példaértékű. Címerük Címerükben két egymás kezét fogó vidra helyezkedik el, mely az egységet és hűséget jelképezi, amely a családot is jellemzi. Hátterében a zöld szín a természet gondozását, míg a kék a víz tisztaságát jelképzei. A díszes pajzs arany színű, mely az ősi vérre utal, az őt körülölelő borostyán szintén a köteléket szimbolizálja. Ismertebb tagjaik
- Apáthy Hajnalka - Az Apáthy Kozmetikumok alapítója
- Apáthy - Eszterházy Andrea - Az Apáthy Kozmetikumok jelenlegi vezetője és legnagyobb fejlesztője
Pozíciók A mágusvilágban kedvelt családról beszélhetünk, akik könnyen teremtenek kapcsolatokat, de nem keresik benne az érdeket. Szívesen segítenek. Sokszor kérik fel őket birtokok rendbetételére és házasság előtt álló leányok megszépítésére. Kapcsolatuk más családokkalSzoros kapcsolatot ápolnak az Eszterházy családdal, akikkel több házasságot is kötöttek, illetve az Angyal családdal, akikkel a házasságokon túl szoros szakmai együttműködésük is van, hiszen a kozmetikumok alapjait az Angyali Menedék biztosítja.
Emily Dorothea Fisher munkája Athanaczkovics
A család története: A megsárgult pergamenen a kissé kikopott tinta mindenkinek egyértelműen jelzi, hogy az Athanaczkovics név már az 1640-es évektől fellelhető a magyar aranyvérű máguscsaládok között. Ezen írások kincsként vannak őrizve a család jelenlegi fejénél (Athanaczkovics Salamon), hiszen utána csak az 1900-as évekből maradtak fenn írásos bizonyítékok a család nemesi származásáról, a későbbieket előszeretettel titkolják: a család neve halálfalók között is megtalálható, letagadni lehetetlen, azonban mára már sikerült “tisztára mosni” a nevet annyira, hogy ismét tündököljön. Nehezen megnyíló, mégis tiszteletnek örvendő család, a legtöbb férfi tagja a maradiságáról és erőskezűségéről volt híres, amit igen előszeretettel prezentáltak akkor, mikor egy utód nem tisztelte a családot. Nem vetették meg a Cruciatus-átok használatát, a jelenlegi vezetőtől saját édesanyja várná el, hogy gyermekeit - ha szemtelenek - megleckéztesse vele.
Címerük: Szürke, borongós alapon egy hullócsillag, amely balról jobbra tart, alatta erdő terül el, amelyben abraxánok sziluettjei láthatóak.
Ismertebb tagjaik: Athanaczkovics Gellért: miatta kezdett el az Athanaczkovics család a környező országokba házasodni. Pletykák szerint nagy barátja volt Phineas Nigellus Black-nek. Elismert gyógyító hírében állt.
Miller Kornélia (született: Athanaczkovics Kornélia): a családban az első olyan nő, aki félvérhez ment hozzá. Apja kitagadással sújtotta, családnevét elvette tőle.
Athanaczkovics Vince: világbajnok sportakrobata.
Athanaczkovics Salamon: Mágikus Balesetek és Katasztrófák Főosztályának vezetője, a család jelenlegi vezetője.
Athanaczkovics-Corneil Madléna: Salamon édesanyja, közismert és elismert írónő, tervei szerint magazinját menyének adta volna tovább, aki azonban gyógyítói pályáját folytatja férje mellett is.
Pozíció: A család legtöbb nő tagja háztartásbeli, míg a férfiak magas rangú aurorok, minisztériumi vezető pozícióban elhelyezkedők, kiemelkedő gyógyítók vagy sportemberek. Figyelemmel erre a család nevéhez köthető a tehetősség maga is, azonban azt mindig okosan fektetik be. A régmúlt korokra visszanyúlóan támogatnak alapítványokat, vagy éppen iskolákat: a Bagolykő Mágustanoda kiemelkedő figyelmüket kapja.
Kapcsolat más családokkal: A család híres arról, hogy külföldi aranyvérű máguscsaládok gyermekeivel házasítják ki fiaikat és lányaikat. A fiúknak adatik meg az a privilégium, hogy válasszanak maguknak - aranyvérű - párt, míg a hagyomány szerint, a lánynak születetteknek a család feje választ. Ebből következik, hogy leginkább Magyarországon túli kapcsolatokat ápol a család a többi máguscsaláddal, hiszen ifj. Athanaczkovics Gellért 1916-ban kijelentette: “Nincs olyan méltóságos aranyvérű ezen országban, akinek egyáltalán joga lenne szájára venni a családnevem!” A család pozíciójának megtartására, valamint a nemrég emlegetett tündöklés igazságára figyelemmel a család jelenlegi fejének szándékában áll magyar aranyvérű máguscsaládok felé is orientálódni, ahogy ő tette annak idején. Ballay
A család történeteA Ballay családról már az 1400-as évek elején is több említést is tesznek, azonban az első hiteles igazolást az 1754-55. évi országos nemesi összeíráskor kapunk, mely szerint Szabolcsmegyében, mint igazolt nemesek szerepeltek a nyilvántartásban. Czímeres nemeslevelet 1654. szeptember 10-én III. Ferdinándtól nyertek. A mágus ág első ismert megjelenése szintén az 1754-55. évi nemesi összeíráskor jelentkezik, a család mágiabirtokos része ebben az időben osztrák felségterületen élt, és csak később, az két világháború közötti időszakban költözött át a magyarországi Kunszenillára, mely kellő védelemmel volt ellátva a mágusüldözések ellen. Bár a falu a mai napokban haldoklik, ellenáll a fejlődésnek, a család nem kíván távozni, sőt, az egyre bővülő Ballay birtoknak hála, az itt élők számára folyamatos a munkabiztosítás. A család elsődlegesen irodalmi fordításokban jeleskedik, ám aki csak a tankönyveit forgatja, az is találkozhatott már ezzel a vezetéknévvel, ugyanis a legtöbb külföldi szakirodalmat Ballay Gáspár, Ballay Elemér és Ballay Rózabella fordította magyarra. Előbbiek inkább a kétezres évek előtti, utóbbi pedig a millenium utáni tankönyvvilágának ismert és elismert alakja. A családban kivétel nélkül mindenki irodalmár, éppen ezért nem is váltak soha politikusokká. Kunszenilla pedig lassan főúri birtokká válik, semmint mágusfaluvá. CímerükA család mugli ágának címere: Kék pajzsban, zöld halmon egy fatörzs, zöld ágakkal. Egyikén madár ül, míg tetején könyöklő kar kardot tart. A máguscsalád címere szintén a kék pajzs, melyen arannyal átszőtt zöldellő fa a központi elem. Két hófehér madár ül az ágain, melyek a tiszta vér jelzését szolgálják, kar helyett azonban két varázspálca keresztezi a pajzs tetejét. Ismertebb tagjaik
- Ballay Gáspár - Szakirodalmi fordító: Bűbájtan, Átváltoztatástan, Mágiaelmélet , Sötét Varázslatok Kivédése, Okkult tanok
- Ballay Elemér - Szakirodalmi fordító: Bájitaltan, Gyógynövénytan, Ragálytan, Medimágia, Gemmológia
- Ballay Rózabella - Szakirodalmi fordító: Mágiatörténet, Mitolgóiák, Legendák
- Ballay Bálint - Költő, aki egy rövid kilengést követően a mágusirodalom legszebb verseit jelenteti meg évről évre.
Pozíciók Ősi máguscsaládként az 1400-as évektől tartják számon őket. Tiszta vérű mágusok, akik megkövetelik az aranyvér továbbvitelét és az irodalom szeretetét. Ismert és elismert család, ám elszeparált életmódjuk miatt kissé különcnek tartott család, aminél nem tudja eldönteni az ember, hogy bele szeretne-e kerülni a családba. Kapcsolatuk más családokkalAzok közé a családok közé tartoznak, akik mindenkit ismernek, akiket mindenki ismer. A vértisztaság híveiként jelen vannak a kiházasító összejöveteleken. Minden családba baházasodott már egy Ballay.
Emily Dorothea Fisher munkája Erdődy Az Erdődy család
A család története:
Az Erdődy família családfáját egészen a XIV. századig lehet visszavezetni. Ekkor bukkan fel első ősük Eugén neve (akkori írásmódban Eugenius) a krónikákban I. Károly, azaz ismertebb nevén Károly Róbert Anjou király bolondjaként. Abban az időben ez a cím nagy kincsnek számított és szinte egyenrangúnak volt tekinthető a fő heroldéval vagy a tanácsadókéval. A bolond volt az egyetlen, aki fővesztés terhe nélkül illethette kritikával az uralkodót és annak politikáját. Eugénról senki sem tudta, hogy valójában mágus, aki szerette egyszerű emberként élni az életét. Nagy tudásából csak ritkán adott ízelítőt. Olyankor bolondos trükkökkel bűvölte el a Királyt, háza népét és díszes vendégseregét. Ekkor már szervezés alatt ált a Visegrádi kiálytalálkozó, ahová Kázmér a lengyelek királya, Luxemburgi János a csehek királya és a Német lovagrend komtúrja volt hivatalos. Volt azonban egy rabló lovag, Lovag Weisbaum Huba, aki nem nézte ezt jó szemmel, ahogyan azt sem, hogy Bécs árumegállító jogát az uralkodó szeretné megkerülni, ezzel elvéve tőle a busás hasznot, amit bezsebel. Ezért igyekezett ezt az egész találkozót megakadályozni. Arra vetemedett, hogy egy este, amikor Károly Róbert a vadászatból hazatért Visegrádon lévő várába, mérgezett borral kínálja. A Király két okból is szerencsésnek mondhatta magát. Egyrészt arany serlege alját Eugén javaslatára ametiszt kővel díszíttette, másrészt pedig, mert maga a "Bolond" hidromágusként megérezte a méreg jelenlétét és még időben figyelmeztette. A Király pedig, furfangos ember lévén, kicserélte kupáikat, mondván ezzel tiszteli meg a nemes Weisbaum lovagot, hogy saját serlegéből itatja meg. A férfi kénytelen volt felhajtani a bort, amitől percek alatt meghalt. Károly Róbert megmenekült. Hálából ezután Eugént lovagi rangra emelte és tanácsadójává fogadta. A címmel pedig egy általa választott helyen, még egy uradalmat és egy kis kastélyt is adományozott neki. Ekkor vette fel Eugén az Erdődy nevet, mivel új birtoka, mely az általa oly nagyon szeretett Balaton partjának közelében terült el, egy szépséges erdőséget foglalt magába. Ma itt található Balatonvarázsos. Címerükben pedig négy fa emlékeztet a Királytól kapott uradalomra. Jelmondatukat is ekkor vette fel, mely így szól: Sic igitur per asperam, ad astra. Így jutunk el a tövisektől a csillagokig.
Címerük 
Ismertebb tagjaik:
Erdődy Eugén I. Károly (Károly Róbert) király udvari bolondja, később tanácsadója és lovagja, akinek fontos szerepe volt a Visegrádi királytalálkozó és békekötés létrejöttében.
Erdődy Pál Bíboros. Balatonvarázsos egyházmegyéjének papi főméltósága, aki számtalan mágust mentett meg a boszorkányüldözések idején. Védett házakat hozott létre és emléktörlést alkalmazva mentette meg az ártatlanul elfogottakat kínzóiktól.
Erdődy Emerencia Harcéri ápolónőként vett részt mindkét világháborúban. Az elsőben tizenhat, majd a másodikban harminchat évesen. Aeromágusi képességét használva több tucat katonát és civilt mentett meg az első világégéskor a mustárgáztól, a második idején pedig a Zyklon–B hatásaitól. Mindkét alkalommal a harcok befejezésesekor azonnal megnyitotta kastélyukat a frontokról betegen, rokkantan hazaérő katonák előtt.
Erdődy Kelemen Balatonvarázsos alpolgármestere. Az ő nevéhez fűződik a legnagyobb turisztikai fejlesztési program a mágusok lakta balatoni régióban. Kikötőt és látogató központot építtetett Balatonvarázsosra, hogy felvirágoztassa a várost.
Pozíciók:
Manapság az Erdődy család tagjai kevéssé prominens személyeknek számítanak. Köszönhető mindez azoknak a botrányoknak, melyek köreikben igen nagyoknak számítottak. Az egyik ilyen az a korrupció gyanú volt, ami Erdődy Kelemen városfejlesztésével kapcsolatban felmerült. Állítólag fiának kívánt kedvezni az új kikötő és a hozzá tartozó flotta megvásárlásával. Ugyanis Erdődy Nimród kviblinek született és a hajózást választotta foglalkozásul. A fiatalember inkább elhagyta a családot, hogy apját mentse a szégyentől. Azóta sem tért csak rövid időszakokra haza a szülői házba. Óceánjáró kapitánnyá vált az évek során és a világ vizeit járja. Kázmér lánya Erdődy Hella pedig azzal borzolta a família kedélyeit, hogy elutasította egy igen komoly és országosan ismert család fiának házassági ajánlatát. A hölgy azóta sem ment férjhez. Magánéletét akkurátusan mellőzi, s csak a munkájának szenteli életét.
Kapcsolatuk más családokkal:
A dinasztia leszármazottjai főleg a Dunántúlon találhatók meg, ezenkívül beházasodtak néhány az alföldi régióban élő máguscsaládba. A família központja még ma is a Balatonvarászoson található kastély, ahol egykor maga Erdődy Eugén élt, miután a Király szolgálataiért egy hatalmas erdőséget magába foglaló uradalommal jutalmazta. Hunyadváry
A család története: Egészen az 1500-as évekig nyúlik vissza családfájuk, nevük egyértelműen utal a család erdélyi származására: Vajdahunyad közelében telepedtek le, ekkoriban a település Vayda Hunyadi néven szerepelt. Végig aranyvérűek, s bár nem elkötelezett hívei a radikális oldalnak, nem szívesen válnak meg ősi szokásaiktól. Ez főleg a középkorból megmaradt üldöztetésekből fakadó félelem okán történt így, nem igen keverednek muglikkal, vagy mugli születésűekkel. Úgy vélik, nem véletlenül tért külön útra a varázslók és a muglik társadalma, és addig jó, amíg titokban marad, a keveredők viszont veszélybe sodorják a varázstudók jövőjét és jelenét. Nincsenek ellenük, de velük sem, aki bekerült a varázsvilágba, azt már természetesen nem utasítják el, de túlzottan nem is örülnek nekik. Jelenlegi utódoknál ez valamelyest lazult, már kevésbé barátságtalanok. Címerük: Pajzs alakú címerük négyelt, kék és sárga színekben, középütt rózsainda tekeredik egy pálcára. Ismertebb tagjaik: -
- Vajda Vendel (1520-1540): Fiatalon elhunyt, gyakorlatilag ő az egyetlen fekete folt a család nevében, még az ország három részre szakadása előtt született. A családot akkor is fenyegette a török vész, de a végső csapást Vendel elhurcolása jelentette. A nevet így öccse, Taksony vitte tovább.
-
- Vajda Taksony és Hunyady Erzsébet (1525-1550): Ők azok, akik úgy döntöttek, egyesítik a két ágát a családnak, így keletkezett a Hunyadváry név, utalva ezzel a településre, ahonnan származtak.
-
- Hunyadvry-Fenyves Emese: kviddicsjátékos, leánykora idején szerződtették a magyar válogatottba, mint terelő, számos meccsen vett részt, ezek közül jó pár góllal elősegítette a győzelmeket. Mostanában csak jótékonysági esteken vesz részt, bálokon, illet
-
Pozíciók: Középkategóriás a helyzetük, se nem feketék, se nem fehérek, mondhatni, ők a Szürke Gandalf-oldal. A család leginkább jótékonyságáról híres, illetve hatalmas kertészeti vállalkozásukról, Boriék Mo.-i ága mellékág csupán, ők leginkább a rendvédelemben illetve a sportban igyekeznek megmutatni, mire képesek, bár Egyik legifjabb tagjuk, Borbála más út: a színészet, színház felé kacsintgat. Kapcsolatuk más családokkal: A Fenyves-oldalról kapcsolatban áll a Falcom családdal, így lehetséges, hogy Tüszőfűi Lilth-tel távoli unokatestvérek lehetnek. Az anyai nagynénje Falcom-taghoz ment hozzá. Úgy általában véve megtalálhatóak a legtöbb aranyvérű családtörténetben, de semlegességük miatt inkább a középkategóriás családokkal ápolnak jobb viszonyt, illetve a mérsékelten konzervatív, kicsit nagyobb nevű magyar famíliákkal. Francia és angol oldalon is van kapcsolatuk, Hunyadváry Tímea és Adél két francia fiatalember menyasszonya. Borbálát még túl fiatalnak tartják ahhoz, hogy párja legyen, vagy egyáltalán bármiféle románcba keveredjen, erről tizenhat éves korában fognak legközelebb dönteni. Machay
A család története Az ősi máguscsalád szerteágazó családfával rendelkezik, mindegyik szegmensnek megvan a maga története, mégis a legismerebb a Machay Iván és apja, akik vélakutatással foglalkoztak, és akik közül később a fiatalabbik Iván maga is véla asszonnyal házasodott. Azóta a család ezen ágát a vélavér és annak különböző megjelenése tartja számon. Maga a Machay család kezdetektől fogva a mágusvilág kutatásával, eseményeinek feljegyzésével foglalkozott. Kutattak különböző fajok, megmagyarázhatatlan események után. Könyvtáruk igen értékes, hiszen eredeti kéziratokat őriznek a múltból. Ők a világunk nagy “mesemondói”, hiszen bármely szegmensről képesek információkat átadni. Gyűjtésüknek köszönhetjük, hogy pontos képet kaptunk számos múltbéli eseményről. A család szenvedélyességét mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy örömteli és tragikus pillanatoknál is jelen voltak, nem csak a feljegyzések miatt, hanem azért is, hogy a társadalmunkat védjék. Harcoltak háborúban, küzdöttek betegségek ellen, holott megtehették volna, hogy minden szörnyűséget átvészeljenek otthonuk védelmében. A családi birtok Hévizen található, kifejezetten kedvelik magukat muglikkal körbevenni, mert szórakoztatónak tartják kreatív megoldásaikat. Címerük A családi címerben ez szárnyait kitáró hattyú emelkedik fel, aki Apollón görög istenre utal, illetve utóbbi már a véla szépséget és szép Helénát is belemagyarázták a címerbe. A családi birtokon azonban nagyon sok hattyú költött, így innen ered az állat címerben történő használata. Ismertebb tagjaik
- Id. Machay Iván - Vélakutatásokban elért eredményei miatt ismerik el elsősorban.
- Ifj Machay Iván - Vélakutatásokban elért eredményei miatt és felesége, valamint leszármazottjai miatt ismerik.
- Galina Romanova - Véla, aki sokak szerint mára már a család irányítójává vált, hiszen véla vérével könnyedén kényszeríti térdre férjét.
Pozíciók Ismert és elismert család, azonban olyan, akikkel nem szívesen kerülnek kapcsolatba, mivel a véla vér még mindig ismeretlen terep, és az emberek félnek attól, amit nem ismernek. Inkább megtűrt, de nem szívesen látott, azonban műveltségi és intellektuális téren tagadhatatlanul kiemelkedő varázslócsalád. Kapcsolatuk más családokkalA legifjabb generáció számos vezetéknévvel rendelkezik már, igaz, hogy közülük többen nem szívesen látottak, azonban tagadhatatlan, hogy kapcsolatban állnak a Révay, Warren és Béres családokkal is.
Emily Dorothea Fisher munkája Radetzky
A család története A Radetzky család Bogolyfalva területén telepedett le az 1150-es évek végén és azóta is a településen élnek ugyanazon a területen, melyet akkor kijelöltek a számukra. Mivel írásos feljegyzésekben nem szerepelnek úgynevezett kihágások, ellenben találhatóak kviblik, elhalt ágak, így az egyik legősibb magyar máguscsaládként vannak számon tartva, akik a történelem során nem egyszer voltak alárendelt szerepben, ám méltán híresek egyenességükről és gerincességükről. Ügyintézőként éltek anno a Kövesdy birtokon, amikor még birtokként funkcionált, majd jelen voltak a birtokfelosztási munkálatoknál, a házak építésénél. Nem csak elméleti, de gyakorlati alakítók is voltak mindig, éppen ezért a település ismert alakjai között számos Radetzky található. Emellett elkötelezettek a mindenkori minisztérium felé. Pártsemleges politikát folytatva a családfő és a fiú leszármazottak minden esetben a minisztériumot és a varázsvilágot szolgálták és szolgálják már generációk óta. Érdekesség, hogy a 2020-as évet megelőzően mégsem volt miniszter egyikőjük sem, ellenben minisztériumi hivatalvezető több is akadt. Annak ellenére, hogy a hivatalban számos pozíciót betöltenek, mégsem terveznek elköltözni Bogolyfalváról és a Macskabagoly utcza 12-es szám alatt található Radetzky birtokról. Címerük Címerük azon kevés címerek egyike, ahol engedélyezték a minisztériumban is használatos keresztezett pálcák használatát. A zöld alappal ellátott, ezüst pajzs alakba helyezett címer utal arra, hogy mindig is dolgos és szolgáló, sosem uralkodó személyek voltak. A címerképben bolyolyfalva egykori látképe húzódik meg. a felső harmadban a Nap és a Hold egyszerre vannak jelen, jelezve, hogy mindig a falu volt számukra az első. Címertartó állatuk a szarvas, az erdők királya. Jelmondatuk: Népünk szolgálatával válik erőssé véred Ismertebb tagjaik
- Radetzky Vajk - Hosszú vándorlást követően egyike volt azon mágusoknak és boszorkáknak, akik először telepedtek le a mai Bogolyfalva területén, majd a területfelosztást követően először épített otthon ezen a földön.
- Radetzky Titusz - Egyes feljegyzések szerint egy 1300-as években dúló járvány idején orvosi képesítés nélkül, de fáradhatatlanul látta el a lakosokat, megmentve ezzel a települést az elnéptelenedéstől.
- Radetzky Elemér - A török időkben az akkori mágusvezetés külkapcsolataiért felelt, folyékonyan beszélt törökül, így a beköltözők letelepedésének koordinálásában játszott kulcsfontosságú szerepet.
- Radetzky Jenő - A Kövesdy család helytartója és birtok ügyintézője volt, aki a család távollétében Bogolyfalva igazgatását végezte.
- Radetzky Andor - Az első, aki miniszterré vált, és aki jelenleg a Magyar Mágiaügyi Miniszterelnök.
- Radetzky Botond - A lázadó, az első Radetzky, aki nem volt hajlandó a minisztérium kötelékében elhelyezkedni, így sárkánykutató lett, ám egy végzetes napon egy agresszív sárkány végzett vele, egy gyermeket és egy özvegyet hagyott maga után.
Pozíciók A mágusvilágban ismert és elismert családról beszélünk, akik mindig példaértékű szorgalommal és áldozattal jártak el a társadalmunkat szolgálva. Szívesen kérik ki a véleményüket, örülnek, ha jelen vannak egy-egy eseményen. Kapcsolatuk más családokkalMáguscsaládokhoz hasonlóan ők is megválogatják a házastársakat, habár manapság már ritkán fordul elő náluk előre elrendeltetett frigy, mégis olyan családokkal vannak kapcsolatban, mint a Payne, a McSouthernwood vagy a Grosserlieb család.
Emily Dorothea Fisher munkája Szépvölgyi
A család története A Szépvölgyi család gyökerei nagyon régre nyúlnak vissza; a család neve már az 1800-as években is feltűnt. A lehető legtöbb máguscsaláddal (természetesen szigorúan aranyvérűekkel) egyesültek, s amennyiben valaki muglihoz ment hozzá, rögtön kitagadták a családból. Már a kezdeteknél egyesültek a Loveguard családdal, így hát sok közös ős köti össze őket. A Sötét Nagyúr idején jó pár halálfaló is a család tagja volt, bár mostanára már kikopott a nevük, hiszen a család megpróbálta tisztára mosni magát a „köznép” előtt – mindazonáltal még mindig hűen követik a sötét eszméket. Nevelési módszereiknek köszönhetően a család fiatal tagjai is ezeket a szabályokat követik, szigorúan ragaszkodva a vérvonalhoz.
Címerük Egy völgyet ábrázol egy függőhíddal a két hegy között, mely fölött egy sas repül. Alapszíne a zöld, illetve a világoskék.
Ismertebb tagjaik
Szépvölgyi Pálma: könyvet adott ki „A nevelés titkai – a máguscsaládok sikeressége” címmel, mely nagy példányszámban kelt el, s terjedt a hasonló családok körében. Jelenleg is él, hatvan év fölötti.
Clara Marie Loveguard és Szépvölgyi Ferenc: a házaspár csak sötét körökben ismert, megbízásokat teljesítettek, leginkább bérgyilkosként tevékenykedtek, rengeteg haláleset fűződik a nevükhöz, noha ezek sosem derültek ki. Kapcsolataik kiterjedtek, s nevelési módszereik is hírhedtek, hiszen nem bántak kesztyűs kézzel a lányaikkal. Mindemellett harcoltak az első varázslóháborúban a sötét oldalon, ezt azonban sikerült eltussolniuk. Jelenleg is élnek, úgyszintén hatvan év fölöttiek.
Szépvölgyi Katalin: a Szombati Boszorkány egyik vezető cikkírója, William Eric Payne édesanyja. Feleségül ment Maxwell Paynehez, aki híres Playboy, ezzel nagy port kavart az aranyvérű körökben. Jelenleg is él.
Szépvölgyi Abigél Gitta: Szépvölgyi Richárd édesanyja, elhunyt. Azzal vált „híressé” úgyszintén az aranyvérű körökben, hogy megszökött egy muglival. „Balesetben” hunyt el.
Pozíció Leginkább a kapcsolataikról híresek, illetve arról, hogy sokszor végzik el a piszkos munkát mások helyett. Főként Magyarországon ismert a nevük, határon belül tevékenykednek leginkább. Megbízásaik okán anyagi hátterük is biztosított, nem tartoznak a leggazdagabbak közé, de a középkategória fölött járnak. A „rossz” oldalon állnak.
Kapcsolatuk más családokkal A Szépvölgyiek olyan neveket tudhat a családfájukban, mint a Loveguard és a Black família. Azokat, akik nem aranyvérűekkel házasodnak, ezzel gyarapítva a família "nemességét", szigorúan kiutasítják, vagy rosszabb, így elég kevés embert kellett eddig kitagadniuk. Vittman Vittman
A család története: hamarosan bővebben!
Címerük: A Vittman család címere két ezüst tűt ábrázol fekete alapon, amik körül narancsszín cérnaszál kanyarog.
Ismertebb tagjaik: Vittman Vitály: Vitály az 1700-as évek vége felé alapította meg - a kis, házi vállalkozáson túlemelkedve - a Vittman-birodalom akkori elődjét, amit Vittman Talárszabászatnak keresztelt el. Vittman Benája: Benája az 1800-as évek végén kezdett el minőségi talárok készítése mellett azzal foglalkozni, hogy több, különböző célra használatos ruhadarabokat gyártson mind a gazdagabb, mind az alacsonyabb réteg számára, illetve a minőség mellett a kinézetet is ugyanolyan fontosnak tartotta, s ezzel megalapozta a Vittman név jövőjét. Boltokat nyitott az ország több pontján, s a határon túli trendeket behozta, illetve saját termékeit importálta kezdetleges módon a világ több pontjára. Vittman János: A Vittman vállalat jelenlegi vezetője, akiről úgy tartják, hogy a vállalat időszakos hanyatlása után- ami apja vezetése alatt történt - újra felemelte azt a legnagyobbak közé. A legjobb és legnagyobb tervezőket alkalmazza, hogy minden egyes darab, amit piacra dobnak kategóriájának legjobbja lehessen, mind trendben, mind minőségben. Vittman Szabolcs: János tékozló, idősebb gyermeke, akiről hamar kiderült, hogy nem a családi vállalkozást viszi majd tovább, hanem teljesen új vizekre evez - vagyis repül -; már egészen kis korában feltűnő érdeklődést mutatott a kviddics iránt, s nem kellett sok, hogy kiderüljön, a tehetsége is megvan hozzá. Igen hamar a legjobbak köz találta magát. először ifi válogatott lett, majd az iskola sikeres befejezése után egy brit szerződéssel vágott neki a nagyvilágnak. 24 évesen több tucat díj és kitüntetés büszke tulajdonosa, illetve immáron a legifjabb Vittman édesapja is; egy kisfiút - Vittman Vajkot - nevel feleségével.
Pozíciók: - Európa legnagyobb és leghíresebb mágikus szabászatának tulajdonosai. Mindenki az ő ruháikat hordja, aki ad magára.
Kapcsolatuk más családokkal: Általában minden házasodásnál kínosan ügyeltek arra, hogy híres és nagy családok sarjaival kössék össze életüket és családfájukat, így történetükben minden nagyobb 'dinasztia' tagjai felfedezhetőek, illetve minden nagyobb família történetében megtalálhatóak ők is, ám kifejezetten szoros kapcsolatban csak az Eördögh családdal állnak, aminek tagjaival a jó barátságon kívül egy kissé belterjes, de semmiképp sem vérfertőző kapcsolat jellemző.
|
|
|
|
Reviczky Emma INAKTÍV
 zsiráfmami ¤ emmus RPG hsz: 266 Összes hsz: 15051
|
KÜLFÖLDI MÁGUSCSALÁDOKAmennyiben szeretnéd, hogy a te karaktered családja is bekerüljön a listába, a leírással keresd meg a Világalkotókért felelős Navigátort! Khan
A család története A Khan család az Amadán-szigetek varázslótársadalménak vezető alakjai voltak már az 1770-es években is. Bár hivatalos írás nincs, a család történetében megjelenik Ali Khán, aki maharadzsaként élt itt, és akitől az osztrák és magyar katonák annakidején gyarmatosítás céljából földterületet vásároltak. Ezzel a kapcsolattal magyarázzák, hogy a család jómódúnak tekinthető a mai napig. Az indiai kasztok szerinti másodikba tartoznak, mely a ksatriják, vagyis a harcosok kasztja, hiszen a társadalmi rend védelmét látják el. Korábban csak mint harcosok, mára mint uralkodók és vezetők vannak jelen társadalmunkban, ami érdekes, hiszen nem az első kasztba tartoznak. Jaadoo Orcha (जादू ओरछा) vezetését nemrégiben vette át apjától Anik Ishaan Shankar Khan, a város történelmében először úgy, hogy a korábbi uralkodó még életben van. Mint az indiai mágikus társadalom védelmezői, gyakran jelen vannak a világi megbeszéléseken, annak ellenére is, hogy az indiai rész viszonylag zárt, vallásában, mágiájában való hozzáállásban eltérő. Számos mai védelmi törvény egy-egy Khan nevéhez fűzhető. Címerük Tulsival díszített, cirádás pajzs, melyben egy banyan fa helyezkedik el. Ez a fa az Indiai Köztársaság nemzeti fája, melynek gyökerei az egységet szimbolizálják. Érdekes fa, ugyanis léggyökereinek köszönhetően olyan, mintha a fa fordított képet mutatna, vagyis lombkoronája lenne alul, gyökerei pedig az égnek meredve. A tulsi, mely egy lila, hosszúkás növény pedig Krisna és Visnu szent gyógynövénye, a gyógynövények királynője. Jelmondatuk: A népet szolgálva erősödik hited Ismertebb tagjaik
- Shankar Khan - Az Amadán Mágikus Társaság vezetője, védelmi tanácsadó, aki a modern társadalom tanulmányozása során számos módosító intézkedést fogalmazott meg a lelepleződés ellen. Emellett reformer, aki kiharcolta, hogy Indiában a varázsképességgel rendelkező nők is tanulhassanak.
- Satyavan Shankar Khan - Reformer, a mágikus társaság várományos uralkodója, aki apja reformjait tökéletesíti, így már Indiában is lehetősége van a nőknek azt tanulni, amit szeretnének. Őelőtte korlátozva voltak ezek.
- Anik Ishaan Shankar Khan - Jaadoo Orcha jelenlegi és legfiatalabb uralkodója, aki a család történetében másodszor, nem indiai feleséget választott. Ezzel jelentős reformernek tartják, holott a családban először Shankar Khan lánya, Aliyaah döntött úgy, hogy azzal házasodik, akit ő választott, de mivel nem tölt be uralkodói pozíciót, így nem tartják számon ezt a lépését.
Pozíciók Elsődlegesen a védelmi rendszerek miatt ismert család, egészen néhány évvel ezelőttig zárt társadalommal rendelkeztek, és jelenleg sincsenek annyira kinyílva, hogy máguscsaládok között pozícióba kerüljenek. Elismertek, mint uralkodói család, de inkább az indiai máguscsaládoknál jelentősek. Kapcsolatuk más családokkalKorábban csak Indián belül házasodtak, mára azonban kapcsolatban állnak a magyarországi Széles családdal, ahova Aliyaah házasodott. Emellett az Everleigh családdal, ugyanis Anik Doria Everleigh-t választotta hitvesül, aki mára Sol Khan néven társuralkodóvá lépett elő.
Emily Dorothea Fisher munkája Loveguard Loveguard
A család története: A család eredete az 1800-as évekre nyúlik vissza. Anglia egyik legerősebb magja, a kezdetektől szövetkeztek a jónak bizonyuló családokkal, majd egyesítették a sajátjukkal. Ragaszkodtak a hagyományokhoz, és az aranyvérűséget tartották mindig is szem előtt, így nem volt ritka a családon belüli házasság. Hűen ragaszkodtak a Sötét Nagyúrhoz, így azzal sem békéltek meg, hogy az ő korszaka már elmúlt. Gyakori a családban a kétszínűség, abban az értelemben, hogy elméletben egy álarcot viselnek, nyugodtan élik az életüket, a háttérben viszont sosem állnak meg a kiútkereséssel, ugyanis szerintük egyre több a mugliivadék, vagy félvér, ami rontja a varázsvilág színvonalát.
Címerük: A fekete alapon két egymást keresztező arany varázspálca jelenti a szerteágazó családi kapcsolataikat, melyekből piros, és zöld szikrák szóródnak. Jobban megfigyelve az ember rájöhet, hogy a piros inkább apró vérfoltok sokasága, mintsem szikra.
Ismertebb tagjaik:
Salamander Joseph Buck Loveguard: 1955-ben született hírhedt bűnöző. A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola falai között nőtt fel, a Mardekár színében. Tanulmányai befejezését követően megszállottja lett a mugliknak, ami felesége halála után gyilkolásba fordult. Összesen 45 ártatlan embert ölt meg mire elkapták. Jelenleg az Azkabanban tölti életfogytig tartó büntetését.
Violet Lucinda Loveguard: Salamander J. B. Loveguard húga nem olyan rossz életű, mint a családja, és két bátyja. A '60-ban született nőre is jellemző a családjában felfedezhető kékvérűség, azonban élete során még egy élőlénynek sem ártott. Szavakkal, és a nevelésével fegyelmez. Bátyjaihoz hasonlóan a Roxfortban tanult, majd tanári pályáját is ott kezdte meg 1984-ben. Két évet volt ott, hamar átvették a francia Beauxbatons Mágusakadémia tanári karába. Ha nem az iskolában van, akkor különböző országok kultúráját figyeli meg, ami család nélkül igencsak egyszerű.
Eric Loveguard: A férfi az álcázás mestere. Feleségén és egyben bűntársán kívül senki nem tudja, hogy nagyban felelős a mugli származású varázslók eltűnésért és különös haláláért. A 42 éves férfi Charis Black egyik ikerlányát, Alina Crouch-ot vette feleségül lassan 20 éve. Mindketten az angol Mágiaügyi Minisztérium dolgozói. Eric a Varázslény-Felügyeleti Főosztály vezetője, ami nagyban megkönnyíti az eltüntetések módját, míg Alina a Wizengamot tagja. A körülötte levők egy teljesen normális férfiként ismerik, aki elég szótlan és határozott, de közben barátságos.
Pozíciók: Világszerte ismerik a család nevét, hisz híresek a kapcsolataikról. Szinte az összes aranyvérű családdal szövetkeztek már, ezért tudhatnak akkora vagyont, és tulajdonokat magukénak. Továbbá mindig is a "rossz" oldalon álltak, többnyire gyűlölik a muglikat, és a velük való kapcsolatot.
Kapcsolatuk más családokkal: A világ minden táján van valami kapcsolatuk az aranyvérű családokkal, ilyen például a Black és a Wayne család.
Amira Loveguard munkája la Faye
A család története: A le Faye család a középkorba nyúlik vissza - kilenc nővértől eredeztetik, melyek közül a legismertebb és -erősebb Morgan, Arthur király féltestvére, Merlin vetélytársa. A család "bukását" a korban elfogadhatatlannak tartott ideológiájuk okozta - nem támogatták a mugli és varázsvilág elszakadását és a rejtőzködést, helyette azt szorgalmazták, hogy minél inkább keveredjenek és összeolvadjanak, hogy megszűnjenek az összetűzések. Ezzel szembekerültek az összes aranyvérűséget pártoló családdal, de nem hátráltak meg, évekig nyíltan harcoltak igazukért és még maga Merlin sem tudta őket igazán legyőzni. Végül fekete mágusnak kikiáltva Morganát és a frissen hozott varázslótörvények sorozatos megszegéséért "száműzték" őket Avalon szigetére, mely a család örökös birtoka, s melyet feltérképezhetetlenné tettek, így az engedélyük nélkül sem megtalálni, sem területére lépni nem lehet. Az elszigeteltség miatt keveset tudni arról, mennyire kiterjedt a család és kik a tagjai. A la Faye családban teljesen mindegy, ki hanyadrészt mágus, vagy épp egyáltalán bír-e varázserővel, amíg igyekszik a képességeitől telő lehető legjobbat nyújtani. Íratlan szabály, hogy a a szigetre engedély nélkül csak az léphet, aki ott született, egyébként nem korlátozzák, ki hol él. A vegyes házasságoknak köszönhetően számos kultúra, meggyőződés, szokás keveredik és bár akadnak összetűzések, általánosságban nincsenek nagy ellentétek az ágak és családtagok közt. Továbbra is igyekeznek az örökségként rájuk hagyott ideológiát valahogy érvényre juttatni. Morgan vérvonalát figyelik egyedül valamennyire, mivel ez hordozza a legerősebben az árnymágia képességét.
Címerük: Fekete alapon egy Cŵn Annwn (fehér kutya, vörös fülekkel) és feje felett repülő fehér holló.
Ismertebb tagjaik: Morgan le Faye: középkori gyógyító, animágus, árnymágus, Avalon szigetének királynője. Valóban vonzódott a sötét varázslatokhoz és tanulmányozta őket, de főként azért, hogy szembeszállhasson velük. Szoros kapcsolatban élt a természettel és helytelenítette, hogy csak azért, mert valamiben nem rejlik kiaknázható mágia, sorsára hagyjuk – látta, hogy a muglik milyen pusztítást képesek véghez vinni, és segíteni akart nekik, hogy a mágia kínálta tudást felhasználva közösen keressenek megoldást a problémákra.
Pozíciók: - A család gyógyítóiról és bájitalfőzőiről híres.
Kapcsolatuk más családokkal: - Valamennyi aranyvérűséget és vértisztaságot tisztelő család esküdt ellenségnek tekinti őket és általános mély megvetést tanúsít irányukba. - A varázslóháborúk alatt menedéket nyújtottak számos félvérnek és sárvérűnek, aki utat talált hozzájuk, de a minisztériumtól függetlenül működtek. Payne

Történelem:A családról szóló első írásos feljegyzés 1019-ben keletkezett, akkor még, mint Payns szerepeltek. Első, történelemkönyvek lapjain is megjelenő ismert alakjuk Hugues de Payns burgundi lovag, aki titkolta mágus mivoltát még saját családja elől is, és aki a templomos lovagrend alapítója. Elhatározta, hogy életét a Szentföld zarándokainak védelmével tölti. Leszármazottja, kiről nem tudni, hogy törvényes vagy törvénytelen volt-e tért vissza Angliába. Az akkori feljegyzések hiányosak, félreérthetőek, így a család igazi eredete kérdéses, de a leszármazottak családjuk alapítójának egy bizonyos Archambaud de Payns-t tekintenek, aki nevét először Payens-re, majd Payne-re változtatta, az 1066-os évben, mint földbirtokos került feljegyzésre a a Mágus-nyilvántartásban. Alig egy évtizeddel később már két fivér is kiemelkedik a családból, Edmund és Eduárd, akik örökségükön civakodva - mely ekkor már egész Angliában tizenhat nagybirtok volt - szétszakították a családot. Eduárd és nyolc birtoka Pagne néven vált ismertté, míg Edmund leszármazottai és birtokai továbbra is a Payne nevet viselhették. A későbbi évszázadokban mindig mint az ország első számú emberéhez közelálló személyekként jelentek meg, elsődlegesen tanácsadói szerepben tetszelegtek, gondosan ügyelve arra, hogy varázslói mivoltuk sose derüljön ki. Meglévő birtokaik mellé újabbakat kaptak I. hódító Vilmostól, II. Henriktől, I. oroszlánszívű Richárdtól és IV. Eduárdtól. Utóbbi nem volt igazi földadomány, csak a VI. Henrik által elvett birtokok visszakapása. Birtokot vesztettek VIII. Henrik uralkodása alatt is, ebben az időszakban néhány rossz tanács miatt inkább kitaszítottak voltak, azonban a mágusvilágban éppen ekkor kezdtek el Anglián kívül is terjeszkedni. Az ekkor család élén álló Roddick Payne tizenhárom gyermek apja volt, közülük kilencen élték meg a felnőttkort, hatan európa ismert máguscsaládjaiba, elsősorban a francia és osztrák régiókba házasodtak, a házasságkötések alkalmával a család földbirtokokkal gazdagodott. Sokáig stagnáltak, szolgálták az uralkodókat, de nem jelentek meg kiemelkedő szerepben, több Payne leány is udvari szolgálóvá vált. V. György uralkodása alatt azonban újra felvirágzás következett, mely egészen VIII. Eduárd lemondásáig tartott. A felesége felmenői között úgy hírlik a Payne-ek is megjelentek, így a tanácsadói szerepből kihátrálva, mára inkább mágikus kapcsolataikat helyezték előtérbe. Ettől függetlenül a jelenlegi családfő, Maxwell mugli közegben is jelen van, ingatlanokkal foglalkozik. Címer:A ház címere roppant egyszerű, a benne szereplő barna a földbirtokosságot, az arany pedig az aranyvért szimbolizálja. Az egymásba helyezett címerek a két részre szakadásra emlékeztetnek, a Pagne ház címere ugyanez, a színek fordítva szerepelnek rajta, illetve ágaskodó helyett repülő pegazussal ábrázolják. A pegazus a családi védőállat. Ismert alakok:Eloise Payne: Házasság révén vált a Payne család tagjává, de maga is brit család sarja: a Milborrow ház utolsó élő tagja. Mivel az ő házasságával a család gyakorlatilag kihalt, így az irántuk érzett tiszteletből Eloise néhai férje, Charles Payne meghagyta, hogy minden leszármazottjukat a Milborrow-Payne vezetéknévvel kell anyakönyveztetni. Házasságuk első napjától kezdve a családi ügyeket Eloise irányította, férje nem bánta ezt, hiszen bohém életét így nem kellett feladnia. 2020-ban kereken hatvan éve lesz, hogy ő a család döntéshozó feje. Maxwell Payne: Bár mondhatnánk, hogy öregbítette családja jó hírét, de ez nem igaz. Maxwell az igazi playboy, aki azzal vívta ki a hírnevét, hogy házasságból házasságba ugrott, valamint jelenleg tizenöt gyermek édesapja. Példaképének tekinti Roddick Payne-t, aki vagyonát gyermekei kiházasításával növelte, így mostanában ő is így jár el. Dr. William Eric Payne: William ismét egy jó példa, méghozzá arra, hogy nem minden a név. Tehetséges orvos, fáradhatatlan, kreatív, segítőkész. Több tudományos felfedezés is köthető már a nevéhez, harmincadik életéve előtt számos elismerésben részesült, és kitartóan menetel előre. Pozíció:Aktív, ismert család, akik elsősorban az angliai családok életében vannak jelen, de megjelentek már az osztrák, francia és spanyol vidéken is. A mágustársadalom elismert családja, amit Eloise-nak köszönhetnek, hiszen ha a családot ténylegesen Maxwell és a kilengései vezetnék, abból bizony már komoly baj lett volna. Szerencsére a dédi jó egészségnek örvend, meglepően aktív, és tervei szerint minden ükunokája születését megvárja. Családfa: KATT
Emily Dorothea Fisher munkája Sjölander
A családnév
Eredeti formája: Sjoelander Jelentése: A Sjölander név több elemből tevődik össze. A sjoe, későbbiekben sjö szó tengert jelent, a land földet, illetve ehhez társul a gyakori melléknév- és családnévképző -er végződés. Egy másik, lehetségesnek ítélt elmélet alapján a szó a sjö főnévből és az ander görög eredetű főnévből tevődik össze, ami embert jelent, a család történetét tekintve ez azonban kevésbé valószínű.
A család története
A család történetét egészen a viking korig vezeti vissza, egy bizonyos Björn Ackeson nevezetű 11. századi gotlandi jarlig, aki kortársaitól kiérdemelte a Sjoelander nevet. A jarlt állítólag megáldották az istenek és képes volt meglátni a jövőt álmaiban, így sikerült túlélnie számos ellene irányuló merényletet. Lányai egyikéről, Agda-ról az is fennmaradt, hogy kora ismert rúnajósa volt. Björn fia, Elis azonban korántsem bizonyult olyan rátermett és erőskezű vezetőnek, mint apja volt, így róla nem beszélnek legendák, sem fiairól, nem maradt fenn adat esetleges dicső tetteikről. Nevüket is csak néhány feljegyzésből ismerni, amik a 13. században íródtak. A ma Götlandon fellelhető családi krónika részletes családfája a 15. századra datálható, viszont ezekre a korábbi feljegyzésekre, helyi legendákra és feliratokra épül. A krónika feljegyzései alapján a család több tagja ápolt jó viszonyt királyi méltóságokkal, Ingemar Sjölander még el is jegyezte XIV. Erik egyik lányát, Lucretia-t, ám sajnálatos módon a lány fiatalon elhunyt még a frigy megkötése előtt.
A család tagjait szoros rokoni szálak fűzik több más aranyvérű családhoz is, többek között a svéd Lindgren, Berger, Blomquist családokhoz, az orosz Dragomirov és Petrickij családokhoz, valamint az észak-írországi Convay családhoz. A családi birtok mugliriasztó bűbájokkal védett terület, Gotland szigetének északi részén található. Címer: A család címere négyelt fehér és kék színben. A fehér háttéren fekete hullámok utalnak a család nevében is jelenlévő tengerre, a kék háttéren pedig koronás oroszlán látható. Ismertebb családtagok:
- Björn ’Sjoelander’ Ackeson (11. század): gotlandi jarl, az első ismert családtag
- Elis Björnson Sjoelander (11. század): az utolsó ismert gotlandi jarl, Björn legidősebb fia
- Agda Björnsdotter Sjoelander (11. század): Björn Ackeson lánya, a legendák szerint korának ismert és tehetséges rúnajósa
- Jöran Sjoelander (15 század): a családi krónika írója, illetve több költeménye is fennmaradt, munkásságát a királyi udvar is nagy becsben tartotta.
- Ingemar Sjoelander (16. század): ereklyekutató, a Brisingamen egyik ismert kutatója, Lucretia Eriksdotter vőlegénye.
- Katarina Berger (19. század): szül. Sjölander, elismert bájitalszakértő, a Kunglige Häxmästare Lärosäte első női oktatója, a Berger-díj alapítója, amit öt évente osztanak ki olyan bájitalkutatóknak, akik jelentősen hozzájárultak munkásságukkal a bájitalkutatás és –készítés fejlődéséhez.
- Henrik Sjölander (1949 -): hegedűművész, a Kunglig Filharmoni elismert tagja, nemrég vonult vissza, felesége az elismert orosz származású énekesnő, Szonja Alexandrovna Petrickaja.
- Amethyste Liv Sjölander (1974-): Berger-díjas bájitalszakértő, a Kunglige Häxmästare Lärosäte oktatója és jelenleg az intézmény igazgatója. A Berger-díjat a fájdalomcsillapító bájitalok terén folytatott munkásságáért kapta 2005-ben.
|
|
|
|
Reviczky Emma INAKTÍV
 zsiráfmami ¤ emmus RPG hsz: 266 Összes hsz: 15051
|
A mágiáról általában
A mágia nehezen meghatározható fogalom, melynek mivoltával a mágusok sincsenek teljesen tisztában. Ami biztos, hogy az erő, amit mágiának nevezünk, mindent átjár, és mindenhol jelen van - azonban nem minden élőlény képes uralni és érzékelni jelenlétét. Nem csak az emberek között akadnak, akik használják a mágiát: körülöttünk mágikus lények és növények is élnek. Értelmi színvonaluktól függetlenül, önkéntelenül rendelkeznek varázserővel.
Ahogyan a varázslények, az emberek is képesek ösztönösen használni a mágiát. Ez következik be, amikor a fiatal korú varázsló először mutatja meg képességét és akaratlan használja azt. Az emberek számára viszont, ha magasabb szintű varázslatot szeretnének használni, tárgyakra van szükségük, hogy erejüket fókuszálni tudják.
A nyugati varázsló varázsláskor varázspálcát használ. Ezek anyagát a pálcakészítő mesterek mágikus erejű fákból nyerik, majd a pálca "lelkéül" szolgáló magot helyezik belé. Leggyakrabban sárkány-szívizomhúrt, vélahajat, főnixtollat vagy unikornis szőrét használják, azonban más mágikus lények is szóba jöhetnek, elterjedésük régiónként változó. Azt tartják, a pálca tulajdonságait leginkább a mag határozza meg, ami jól illeszkedik későbbi gazdájuk személyiségéhez, vérmérsékletéhez. A világon nem létezik két egyforma pálca, azonban testvérpálcák igen. Ezekről akkor beszélünk, ha a magjuk ugyanattól az állattól származik. Azok a pálcák nem számítanak testvéreknek, melyek azonos fából készültek, hiszen a varázslatokkor meghatározó szerepet a magok töltenek be.
Más kultúrák a pálca használatán kívül egyéb módszereket is kifejlesztettek a mágia használatára. A letűnt korokban a keleti varázslók rúnákkal, ráolvasásokkal és énekekkel varázsoltak, Magyarország területén pedig sámánok éltek, sajátos szertartásaikkal. Ezeket a hagyományokat az általunk ismert, nyugati varázslás hamarosan kiszorította.
Varázsigék nem mindig léteztek. A kezdetekkor, mikor az első varázslók felfedezték erejüket és próbálgatni kezdték annak határait, szavak nélkül, nonverbálisan használták a mágiát. Sokkal később jöttek rá, hogy a koncentrációt és a tudásuk továbbadását is elősegíti, ha mágikus erejű szavakat kapcsolnak egy-egy adott varázslathoz. A felfedezést az ókor végén, illetve a középkorban tették meg, ezért is a legtöbb varázslatunk alapja latin vagy görög eredetű szó. Manapság az oktatás nagyobb hangsúlyt fektet a verbális varázslásra, a nonverbális módszert külön erőfeszítések árán lehet megtanulni.
Keleti mágia
A régi, elfeledett mágiák művelőit manapság összefoglaló néven keleti mágusoknak nevezzük. Az elnevezésnek történelmi okai vannak: míg földrajzilag nyugatra a varázspálcás módszer terjedt el, keleten, az emberek egyéb eszközöket használtak. A nyugati világ térhódítása az oka annak, hogy mára a pálcás varázslatot tekintjük leginkább elterjedtnek. A keleti mágia többek közt ráolvasásokat, énekeket, rúnákat és varázsköröket használ. Keleti mágusok voltak az iskola történetéből ismeretes sámánok is. Mára nagyon kevesen használják ezeket a tradicionális módszereket, elszigetelt népcsoportok között azonban máig találkozhatunk vele.
|
|
|
|
Reviczky Emma INAKTÍV
 zsiráfmami ¤ emmus RPG hsz: 266 Összes hsz: 15051
|
Varázstárgyak Bármiből lehet varázstárgy, amit valamilyen módon mágikus erővel ruháznak fel. A balesetek elkerülése érdekében azonban a minisztérium törvényileg megszabja, ki és milyen tárgyakat bűvölhet meg, ezeket pedig szigorúan távol kell tartani a mugliktól. A legelterjedtebb megbűvölt tárgyak a seprűk, zsupszkulcsok, különleges üstök. A hopp-port nem tekintjük szigorú értelemben véve varázstárgynak, hiszen ő maga az, ami a közönséges kandallót mágikussá teszi.
Néhány tipikus varázstárgy:
Varázspálca: Minden ifjú varázsló mágikus tanulmányainak megkezdése előtt megveszi varázspálcáját, amely segítségére van ereje összpontosításában. Manapság a nyugati varázslók mind használnak varázspálcát, nincs elég erejük enélkül varázsolni.
Üst: A varázslók nem csak bűbájokkal, átkokkal, de bájitalokkal is hasznukra vagy kárukra lehetnek maguk és mások számára. Az üst elengedhetetlen kellék a főzetek készítésére, manapság önkeverő vagy más, hasznos tulajdonsággal ruházzák fel a termékeket a gyártók.
Seprű: Ezeket a fából és vesszőből készült hagyományos takarítóeszközöket a varázslók repülésre használják. Több nagy vállalat készít seprűket, hatalmas például a versenyseprűk piaca, hiszen a magyar és külföldi mágusok nem csak a kviddicsnek nevezett labdajáték, de más seprűsportok során is használják ezt az eszközt.
Zsupszkulcs: Zsupszkulcs bármilyen tárgy lehet, amelyet bonyolult varázslattal ruháznak fel, hogy az(oka)t, aki(k) megérinti(k), elrepítse az adott helyszínről a világ bármely pontjára. A zsupszkulcs hathat azonnal érintésre, de időzíteni is lehet, hogy egy adott pillanatban szállítson el minden személyt, aki éppen érinti azt.
Hop-por: A hop-por homokszerű anyag, mely bármely varázskellékes boltban beszerezhető. Ha belőle egy csipetnyit a kandallóba szórunk, annak lángja zöldre vált, és ebbe a tűzbe belépve, érthetően kimondva úticélunk nevét, némi különböző kandallók közötti émelyítő pörgés-forgás után a céltűzhelyben landolhatunk. Vigyázat! Ha elharapjuk szavunk vagy érthetetlenül mondjuk ki, egészen máshol köthetünk ki!
Varázslópénz: A varázslóknak saját pénzneme és váltópénzei vannak, ha tehát csak muglimanival rendelkezel, kénytelen vagy váltani. A galleon szokatlanul nagy aranyérme, amely átváltva 7.500 Ft-ot ér. A sarló ezüst, közepes méretű, ez 450 forintot jelent. A legkisebb a knút, ez bronzból van, értéke 15 forintnak megfelelő. A váltószámok a következők: 1 galleon = 17 sarló; 1 sarló = 29 knút (így 1 galleon = 493 knút).Fordító bűbájok/tárgyak/bájitalokSzámtalan megoldás született már arra, hogy megoldjuk az igen aggasztó nyelvkérdést; azokat a problémákat, amiket két idegen ajkú mágus párbeszéde szül, akik nem beszélnek közös nyelvet. A témában évente jönnek ki az új kutatások és módszerek, általában bűbájalkotók, varázsmérnökök, nyelvészek és kutatók foglalkoznak vele. Összességében kijelenthetjük, hogy egy mágus háromféle megoldás közül választhat; BájitalokEgyszerűen alkalmazhatóak, megveheted vagy el is készítheted őket. A különböző bájitalok különböző hatóanyagokat tartalmaznak, így van, amelyik csak néhány órára, a bonyolultabbak pedig hosszú hetekre biztosítják neked, hogy megértsd a számodra idegen nyelveket. Az egyszerűbb fajták csak arra jók, hogy megértsd, ha körülötted beszélnek, a kifinomultabbak pedig téged is érthetővé tesznek, ám ezek nyelvspecifikusak, minden ilyen bájital csak egy nyelven értet meg és általában nem hatnak sokáig. Hátránya, hogy a gyógyítók nem javasolják az évekig tartó használatát; károsítja az agy nyelvtanulással foglalkozó területeit. BűbájokLéteznek személyre ható fordítóbűbájok és olyanok, amiket termekre vagy épületekre lehet rárakni - az utóbbiak kivitelezése komoly művelet, nem tartoznak az átlagos bűbájok közé, így felnőtt varázslók közül se mindenki tudja elvégezni. Minél nagyobb területet kívánunk vele bevonni, annál nagyobb manát vesz igénybe - a személyre ható bűbájokkal azonban bárki kísérletezhet. A beleadott koncentráció és varázserő nagyságától függ, hogy mennyire lesz tartós, MT szinten már mindenki el tudja végezni néhány percig, maximum néhány óráig. Alkalmazhatod párosan, magadra és a partneredre, illetve vannak olyan bűbájok, amik csak egy emberre érvényesek. Varázstárgyak A legelterjedtebb megoldás; létezik hosszú életű, létezik olyan, ami egy hét múlva tönkremegy, gagyi és luxus, a lehető legváltozatosabb formákban; lehet nyaklánc, gyűrű, egy cipő, ruha (egy bábelhal...) bármi, amibe bele tudják építeni a megfelelő varázslatokat. Komplikáltak és nehéz őket javítani - néhány helyen, például a Bogolyfalvi Kins&Kens-ben foglalkoznak hasonlókkal. Az olcsó változatok általában képtelenek humort vagy szarkazmust fordítani, itt-ott hibásak, megakadnak/leállnak vagy helytelenül fordítanak, de a hibafaktor bármilyen varázstárgyban ott lehet. Nagy előnyük, hogy semmiféle negatív élettani hatással nem járnak, nem használ manát, nem függ a varázserődtől vagy a tudásodtól. Van néhány cég, akik kifejezetten ilyen tárgyak árulására szakosodott - iskolánkban is ilyet kap minden diák; egy középkategóriás, megbízható vékony gyűrűt, mely segíti a beilleszkedést azoknak is, akik nem beszélnek magyarul. // Kiegészítéseket örömmel fogadunk bárkitől. //
|
|
|
|
Reviczky Emma INAKTÍV
 zsiráfmami ¤ emmus RPG hsz: 266 Összes hsz: 15051
|
Mágusok és muglikA mágikus titoktartásÁltalános vélemény, hogy a varázsvilág létezését a varázstalan emberekkel szemben titkolni kell. A történelem során számtalan próbálkozás született a titkok leleplezésére, ezek azonban minden esetben a varázstalan emberek lázadásához, háborúkhoz, véres boszorkányperekhez vezettek. A Mágusszövetség jelenlegi határozata szerint a titoktartást az évszázad végéig fenn kell tartani, esetleges feloldásának újratárgyalása akkor esedékes. A zökkenőmentes együttéléshez azonban elengedhetetlen a mugli világ vezetőivel való szoros együttműködés. Minden országban a mugli kormány vezetőit beavatják a titokba, Magyarországon a köztársasági elnököt és a miniszterelnököt; rendkívüli állapot esetén ez azonban megváltozhat. A beavatott muglikra minden esetben kikotyogásgátló bűbáj kerül, így ők a családjukat már nem avathatják be a tudásukba. A ciklusuk lejártával bizottság dönt a közjogi méltóság esetleges emlékezetmódosításáról, mindazonáltal ez eddig csak kirívó esetekben történt meg. A politikai vezetőkön kívül természetesen élnek más varázstalan személyek is, akik tudomást szerezhetnek a varázsvilág létezéséről, például mugliivadékok szülei, testvérei. Ők azonban szintén nem tudhatnak többet, mint amit feltétlenül muszáj, kikotyogásgátlásukról a minisztérium szintén gondoskodik. A nagyszülők, unokatestvérek, távolabbi rokonok illetve barátok hivatalból nem beavathatók, a mágusgyermek azonban később dönthet ennek ellenkezőjéről. Egy mugli és egy mágus kapcsolata esetén a varázstudó személy felelőssége eldönteni, mikor avatja be párját. Általánosan elfogadott, hogy ez az esküvőt követően történjék meg, de vannak, akik a kapcsolatuk kezdetén elárulják titkukat. Mindenképp komoly felelősség ez, ugyanis, a beavatott titoktartásának felelőssége innentől kezdve a beavatóra hárul: amennyiben párjuk másoknak is kiadja a varázsvilág titkát, a mágus számíthat büntetésre, illetve az amneziátori kiszállás költségei is őt terhelik. Mágus-mugli kapcsolatban élők számára nagyon ajánlott, hogy ne tartsanak varázslényeket az otthonukban, mágikus eszközeiket pedig elzárva tartsák, megelőzve ezzel a baleseteket. Az ilyen pároknak a minisztérium ingyenes tanfolyamokat indít, ami mindkét felet felkészíti a nehézségekre: a mugli a varázsvilággal való biztonságos kapcsolatról, a mágus pedig például az elektromosság mibenlétéről, elvegyülésről tanulhat. Ezt azonban a mágusvilág "elmugliasodása", bizonyos mugli eszközök elterjedése óta egyre kevesebben veszik igénybe. A lelepleződésről
A történelemben számtalanszor megesett már, hogy muglik bizonyos csoportja véletlenül tudomást szerzett a varázsvilágról, a mugli média elterjedésével azonban ez a veszély sokkal fenyegetőbb, mint valaha. A televíziózás és internet segítségével a kiszivárgott információ pillanatokon belül elterjedhet a világon, így a ma élő varázslók felelőssége sokkal komolyabb, mint elődeiké. A Varázsbaj-elhárító főosztály mugli eszközökben jártas szakemberei folyamatosan szemmel tartják a médiát, esetleges lelepleződést keresve. Apróbb balesetek naponta előfordulnak: fényképek kerti törpékről vagy ártalmatlan varázslényekről; esetleg egy épp a muglik között furcsán viselkedő varázslókról felröppenő hírek. Ilyen esetekben többnyire a Muglimagyarázat-szerkesztő bizottság jár el, akik a varázstalan emberek számára is elfogadható történetet kreálnak az események köré. Amneziátorokra jellemzően nincs szükség, emellett meglepő módon minél képtelenebb egy magyarázat, a muglik annál könnyebben elhiszik azt. A szerkesztők gyakran hivatkoznak "földönkívüliekre" vagy "csodára", a társadalom nagy része számára pedig ez elfogadható indoklás. Néha elegendő, hogy az interneten megjelenő képet több képzett, magát muglinak beállító szakember "kacsának" vagy "képmanipulációnak" nevezzen. Nagyobb léptékű balesetek esetén (például sárkányok megjelenése lakott terület fölött) több ügyosztály együttműködése szükséges. Az Amneziátor parancsnokság képzett szakemberei törlik a leleplező emlékeket, a muglimagyarázat-szerkesztőkkel közösen pedig olyan nem létező ideákat, emlékeket ültetnek a helyükbe, amik a varázstalan társadalom számára is elfogadhatók. A médiaeszközök módosításával szintén szakemberek dolgoznak. A magyarázatokra ebben az esetben is igaz, hogy minél hihetetlenebb, annál könnyebben barátkoznak meg velük a muglik. A sárkányok megjelenését bevett szokás "vadászgép prototípusnak", óriások pusztítását "titkos katonai kísérletnek" beállítani. Az amerikai kontinensen a máguskormány ennek segítségére hozta létre az úgynevezett "Ötvenegyes Körzetet", melynek segítségével bármilyen lelepleződés elsimítható.
Időről időre megesik, hogy egy mágus vagy máguscsoport megkísérli a varázsvilág teljes felfedését a muglik előtt. Cselekedetük mögött nem mindig áll rossz szándék, ennek ellenére a máguskormány szigorúan lép föl velük szemben. Nagyobb mérvű akciók esetén a kihágó szinte biztosan börtönbüntetésre számíthat, ezen kívül az elsimítás költségeit is fedeznie kell. Harry Potter életrajza a mugli világbanHarry Potter történetét mára a varázstalan világ is ismeri, de csak mint fikciós regénysorozatot, amelyet Joanne Kathleen Rowling, brit írónő készített. A hétkötetes mű meglehetősen valódi képet fest a mágusvilágról, de a varázstalan emberek csak kitalációnak tartják, így nem kell félnünk titkunk fényre derülésétől. A hiszékeny, kíváncsi muglik, akik esetleg tesztelik az olvasottakat, védelmi rendszerünknek és varázstalanságuknak hála sikertelenül próbálkoznak a mágusvilág leleplezésével. Az említett köteteknek számos rajongója van szerte a világon mind muglik, mind varázslók között.
|
|
|
|