Norina

Az első csütörtök a kastély falai között immár harmadikosként. Mira nem tud kinőni abból, hogy néha-néha lejárjon engedély nélkül a faluba, és ez így volt ezen a nem épp csodálatos őszi estén. Eleve utálja a feketeség a hideget, és még csak október eleje van... Mi lesz vele, ha bejön a hó? A csizmákon kívül semmit nem szeret az ilyen időkben, és hiába nézik lököttnek, amiért már korán csizmába bújik, ő ezzel nem foglalkozva most is az egyik telitalpú, hosszú szárúba bújtatta a lábát, ezzel védve a harisnya nélkül hagyott lábát. Fehér ruhát, felül pedig a hideg ellen egy kék kiskabátot viselt.
Nem hiányzott mellőle a két kis drágasága, a puffskein, és az oroszlán sem. Leo a fehér bundájával szinte világított a sötétben, de már megnőtt szinte a gazdija lábszárának közepéig, és így nem veszett el annyira a már haldokló fűben, mint amikor kicsike volt. Mint egy kölyökcica, olyan volt. Megszokott már, hogy Ecset meg az oroszlán hátán ücsörögve kihasználja, hogy nem kell végigpattognia az egész tisztáson.
A Sárkányfészekből indultak, és az egész kastélyon olyan halkan sétáltak át, mintha szellemként járnának. És hogy miért? Amira ilyenkor előveszi a nem túl rejtett prefektus énjét, és végzi a munkáját. Sajnos még nem volt alkalma megbüntetni senkit, szóval már nagyon szép kis dolgokat talált ki azoknak, akikkel ilyen időszakban összetalálkozik. Tudhatnák, hogy tilos... Igaz, ő is tudta, hogy tilos kijárni későn, mégis mindig ellenszegült. Csak a legtöbbször nem lett belőle kára.
A faluba a rövidebb úton akart menni, ami egy eléggé veszélyes szakasz. Főleg éjszaka. De hát mindegy, magával szúr ki, ha nem figyel eléggé.
Na de még mielőtt a kapu egy résén kimászott volna, hangot hallott a sötétből. Valaki mászkált arra. Leo és Ecset a fűbe lapultak egy intésre, Mira pedig fejét oldalra biccentve nézte a közeledőt. Valami mozgott a fűben. És valaki azt magával vitte. Ahogy közelebb ért, a rellonos pálcája hegyén a Lumosszal kis fényt jelenített meg, és fejét csóválva elvigyorodott. Az első fogása.
-Szép estét -köszöntötte gúnyosan. -Drágaságom, mikor néztél te rá az időre utoljára? Hm?
Közben végignézett a lányon, aki eléggé ismeretlennek tűnt, és első ránézésre elég esetlen volt, talán a meglepetéstől, hogy nincs egyedül.

ruha

Norina

A falu, és a cigi. Ez a két dolog volt ami már hiányzott a feketeségnek, és éppen ezt a hiányt akarta enyhíteni, amikor elindult az iskola kapuja felé, hogy az erdőn keresztül lerövidítse az utat.
Zacharyvel volt utoljára a faluban, mindkétszer. Amikor visszajött otthonról, de akkor nem töltöttek sok időt ott, és amikor egyik nap elutazott a barátjához a szünidőben. Na az az este mindig megfog maradni a fejében, már csak a fényképalbum miatt is, amit ott kapott tőle. Na meg a tüdőgyulladást is ott szedte össze, amit szerencsére az anyukája szépen kiiktatott.
Nagyon nem szereti, amikor megzavarják valamiben, főleg nem este, főleg nem akkor, ha valaki tök ismeretlen kerül a képbe. Kivéve persze, ha ebből még jól is jön ki, hisz ilyenkor előveheti a prefijelvényt.
A lány, akivel ezen az estén összefutott, tényleg megijedt tőle. Persze nem sokan vannak, akik nem ijednek meg egy hirtelen felbukkanó idegentől a sötétben. Egyből kérdőre vonta, hogy mégis hogy képzeli, hogy takarodó után kint mászkál. Hiszen ezt csak ő teheti meg... Vagyis ő mindig is megtette, eléggé ügyesen ki is játszotta az akkori prefektusokat.
-Hm, nagyon örülök, hogy ennyire tisztában vagy vele, hogy mennyi idő lehet. És azzal mennyire vagy tisztában, hogy már takarodó volt? -felvont szemöldökkel pár lépést közeledett a lány felé, és szemügyre vette. Nem leplezte, hogy tetőtől talpig végigmérte, és bár nem hangosan, de megállapította, hogy fele annyira sem csinos, mint ő maga. Belegondolni sem szeret, hogy egyszer volt ő is olyan kis semmitmondó szürke egér, mint ez a vöröske, akivel szemben állt. Elfintorodott, de félretette ezt a felreppenő gondolatot, és inkább komolyabb irányba terelte a témát.
-Évfolyam, ház, és elsősorban név -sorolta fel azokat a pontokat, amiket tudnia kell. Még ha akarná sem tudná felidézni a csaj kilétét.
Amíg az információkat hallgatta, már azon kezdett gondolkodni, hogy milyen kellemes kis büntetést adjon neki. Bár erre még egyelőre nem kerül sor, szóval ráér még a büntetés kiosztásával. -Gyerünk.

Norina

Amira nem túlságosan szívlelte az esti portyázót, aki miatt kicsit késni fog a megbeszélt találkájáról. És hogy kivel? Hát csak úgy az éjszakával. Leonak sem tetszett a lány, aki kint kóborolt, ezt a gazdi tudtára adta egy nem túl hangos morgással. Persze amilyen kicsi, annyira lehet csak komolyan venni. Nem árt ő még a légynek sem, de ha arról lenne szó, biztosan megvédené Amirát, meg hát Ecsetet is. A puffskein, és a rellonos feketeség a két élőlény akiket nagyon szeret, rajtuk kívül meg még Benjamin az, akihez "vonzódik" az úrfi.
-Csodálatos -jegyezte meg epésen, bár legszívesebben elküldte volna már melegebb éghajlatra a lányt. Ahhoz képest, hogy sokszor mit gondol magában, egészen aranyos tud lenni, és csak a negyedét mutatja annak, amilyen valójában. Prefektusként nem lenne szép, ha máshogy reagálna az ilyenekre.
Sejtette, hogy a sárgákhoz van köze a szeplősnek. Egész jó emberismerő a drága. Unottan hallgatta a nevét, évfolyamát, és házát. Innentől számolni fogja, hogy hány "áldozat" esik még a csapdájába.
Valószínűleg hogyha egy srácról lett volna szó, akkor nem a normális opciót választotta volna, mint amit eltervezett. Inkább vállalta volna, amit Norina mondott, hogy menjenek a faluba. Na de ő aztán nem megy sehova egy ismeretlen új libával, főleg nem olyannal, akiből annyit néz ki, hogy bátortalanul átbotorkál a pub eldugott sarkába egy pohár vízzel a kezében.
-Te már csak tudod, mi az izgalmas -halkan nevetve csóválta a fejét, eltűnődött rajta, hogy vajon ilyenkor mit gondolnak magukban az ilyen emberek. Távol volt a rellonos már ettől az időszakától, az sem tartott túl sokáig. Annával volt életében először a falubeli csárdában, az is bőven elég volt neki akkoriban. Most éli fénykorát, és egyáltalán nem érdekli, hogy kik és mit beszélnek róla.
-A faluba te csak hétvégén mehetsz, hiába akarsz nagyzolni, ne játszd magad, kérlek. És egyébként is...én nem lógok magadfajtákkal. Na indulás, vár az ágy -bunkózott, igen. De miért ne tette volna meg? Fejével a kastély felé bökött, és hiába ne akarta a lány az indulást, visszakísérte a kastélyba. Egészen a Navine bejáratához kísérte, hogy még véletlenül se induljon másik irányba, és innen a feketeség már nyugodtan mehetett a dolgára.

Halloween, már este, a temető után
Zawi

Amira nagyjából tudta, hogy mi lesz a halloween bálon, de leginkább azzal volt elfoglalva, hogy diákönkormányzatosként a lehető legjobban vezesse le a temetős játékot. Igazán élvezte, a légkör is jó volt, na meg jókat nevetett a diákok "balesetein". Önként vállalta, hogy nem csokit csal, hanem játékot vezet, ugyanis nem tartotta jó ötletnek, hogy egy csomó csokival térjen vissza a kastélyba, és megegye egy ültő helyében.
Szóval estefelé, amikor már lejárt az egész napon át tartó csokiszerző játék, a rellonos leányzó is a rét felé vette az irányt. Kíváncsi volt a bálra, és szívesen táncolt volna már egy jót azon kívül is, hogy Yaristával eltáncolgat a próbákon.
Leo lomhán ballagott mellette, ő nagyon elfáradt a gazdi mellett unalmasan eltöltött órákban. Amennyire Mira élvezte, annyira utálta a kis oroszlán a nagy hajcihőt, de legfőképpen azt, hogy nem volt játszótársa.
A helyszínre érve megpillantotta a nagy töksátrat, ami nem volt nagy meglepetés számára. Ezzel tisztában volt. Itt már csak az volt a fő szempont, hogy el is jusson odáig anélkül, hogy bármilyen szellem, vagy mumus az útjába állna. Magabiztosan lépkedett, de nem nézett le a földre, így amikor egy töklámpás a semmiből felbukkant előtte, Leoval együtt ijedten megtorpantak. Mira hangosan felnevetett, aztán a fejét csóválva haladt a bejáratok felé.
Úgy döntött, hogy annak érdekében, hogy ne legyen tiszta pókhálós a menyasszonyi ruhája. Elég rajta a sok vérfolt, na meg a vörös haj eléggé feldobja. A bejáratot őrző hóhér tálkájába beledobta a haját tartó kis hullámcsatot, így simán betudott lépni a sátorba.
Elégedetten nézett körbe, igazán jól össze lett hozva a bál helyszíne. Első körben nem nézett nagyon szét, hanem egy-két félelmetes kísértetet kikerülve az asztalhoz ment, ahol egy piros színű italt vett magához. Körülbelül öt másodperc alatt megitta a pohár tartalmát, ami után egy furcsa mentolos íz maradt a szájában.

Mira jelmeze

Halloween, már este, a temető után
Zawi

Amira nagyon sajnálta a kis Leo-t, amiért már csak cammogni volt kedve. Próbált kedvesen beszélni hozzá, de hiába, az oroszlánka csak fújtatott párat, és követte a gazdáját.
A sátorhoz érve már mindketten megkönnyebbültek, Amira azért, mert végre enyhíthet a szomján, Leo pedig azért, mert lepihenhet a fűben.
Sikeresen átjutottak a bejáraton, és a tömegben elvegyülve elértek az asztalig, ahol elég sokfajta ital és étel volt. Mivel a rellonos nem szereti a töklét, egy ismeretlen eredetű löttyöt ivott.
Amint letette a poharat, és megfordult, szembetalálta magát egy eléggé csúnya maszkkal, na meg az alóla megszólaló hanggal. Nem csak erről, a fiú kezéről is megtudta állapítani a leányzó, hogy kivel van dolga.
-Porzott a nyelvem már -mondta nevetve, majd elfogadta a felé nyújtott kezet. -Akár többre is -bólintott illően mosolyogva, aztán Leora nézett.
-Maradj az asztal alatt, aludj csak, majd érted jövök -elhadarta neki az utasítást, de láthatóan Leo megértette, ugyanis engedelmesen az asztal alá bújt, és lefeküdt.
-Ügyes voltál a játékban -Amira már cseppet sem haragudott barátjára, így a kedves hangnem is a kisujjából jött. A táncparkett közepéhez sétáltak, ahol egyből átfonta karjaival a srác nyakát, hogy a banda által játszott dülöngélős dalra lépkedjenek.
-Ugye tudod, hogy borzalmas volt nélküled ez a pár nap? -hiába nézett zöld szemeivel rá, nem igazán látta a fiú arcát, mivel a maszk eltakarta. Rövidet sóhajtott csak.

Halloween, már este, a temető után
Zawi, és Samu barátom

Zachary nagyon udvariasan kérte fel Amirát táncolni, amit egyébként a lány pár nappal korábban még nem éppen úgy fogadott volna, ahogy a bálon. Leo-t biztonságba helyezte, ugyanis nem szereti, amikor nekiállnak a diákok körülötte lebzselni. Az övé, más ne is érjen hozzá, főleg ne nyúzza, mert attól a falra mászik.
Kedvesen mosolygott, és teljesen természetesen karolta át a srác nyakát. Kezdésnek, és hangulatindítónak tökéletes volt az a zene, amit játszottak, de a tánc közben a fiatalok beszélgetni is kezdtek.
-Köszönöm szépen, élveztem is -széles mosolyra húzódott a lány szája. Tényleg nagyon élvezte a temetőben való tartózkodást, na meg a játék levezénylését is. Az volt a kedvence, amikor rá voltak mérgesek amiért nem úgy sikerült egy feladat, ahogy szerették volna. Olyankor csak nevetett, és legyintett.
Aztán felhozza a témát, ami mellett nem lehet mégsem olyan könnyen elmenni. Mégiscsak nemrég üvöltötték le egymás fejét, és kaptak össze nagyon csúnyán...utána eléggé rossz passzban voltak mindketten.
Még mielőtt bármit mondott volna az ismétlődő bocsánatkérésre, egy hirtelen meglepetés érte. Megjelent felettük egy régi ismerős, akihez kellemetlen pillanatok fűződnek.
-Ne már, Samu! Megint?! -mérges hangnemre váltott, szemöldökét ráncolva pislogott a szellemre. Sikerült már kellemetlen perceket okoznia neki, és Viktornak, amit nem fog elfelejteni. Pont a Zacharyvel való szakításuk után volt az a kis jelenet a könyvtárban. A véletlenek, ugyebár...
-Meg ne próbáld... -alig, hogy kimondta a felesleges felszólítást, már repült is a nyakukba valami cucc, ami egyenesen a ruhájának dekoltázsrészébe esett. Úgy csiklandozta, hogy alig tudta kiszedni onnan a cukorkát. Mérgesen dobta az elrepülő szellem után, aztán kirázta a hajából is a maradékot.
-Hát...kibékültünk Kristóffal. Most együtt vagyunk. Remélem sokáig, hiszen...öhm... -pontosan tudta, mit akar tenni. Csak egy kicsit szerette volna megviccelni barátját, és ez így, a lassú, és szomorú dal közben éppen kapóra jött. A nyakát karolta, majd odabújt hozzá.
-Babánk lesz -szomorúan mondta ki a kis hazugságot, és még a szemei is könnyesek lettek. Zach szemébe nézve lepottyant egy könnycseppje is, és teljes átéléssel, ajkába harapva figyelte a reakcióját.

Zawi


Ez a lassúzás jónak indult, habár Samu, a kevésbé barátságos szellem elég rendesen megtréfálta a két rellonost. Amira kiakadt, utálja, ha megzavarják abban, amit csinál. És bár most nem volt túl nagy a beszélgetés, azért mégis szeretett volna inkább arra figyelni, mintsem a cukrokra, amik a ruhájába estek.
Aztán elővette a kis szemét énjét, meg a tökéletesre csiszolt színészi tehetségét, és miután elmondta Zacharynek, hogy Kristóffal végre tényleg egymásra találtak, jöhetett a feketeleves. Látta a srác szemében, hogy elevenem tud nagyon örülni a kapcsolatuknak, na de hát ha egyszer legjobb barátok, csak megérti.
Azonban lehet, hogy a terhesség bejelentése kicsit el lett túlozva. Teljesen más reakciót várt, várta, hogy kiabálni kezd, vagy otthagyja a fenébe, és inkább lelép, mert nincs hozzá pont halloweenkor türelme, sőt, azt is eltudta volna képzelni, hogy örülni fog a hírnek, hiszen szereti a kisgyerekeket. Na de az, hogy a hír hallatán megkapaszkodik benne, és pár másodperccel később a földön köt ki...hát álmában sem gondolta volna. Nagyra tágult szemekkel nézett le rá, nem tudta, mit kéne csinálni. Majd végül letérdelt hozzá. Ebben a menyasszonyi ruhában kissé nehézkesen ment csak, hiszen valamelyik része rá akart lógni egyfolytában vagy a srácra, vagy pedig a körülöttük futkározók lába alá akart kúszni.
-Zach! Basszuskulcs... Zach... -fogalma sem volt, hogy ilyen helyzetben mit kell tenni, csak annyira volt képes, hogy pofozhassa finoman, aztán felkelt a földről, és ijedten kifutott a sátorból.
A szívéhez kapta a kezét, majd eszébe jutott, hogy csak egy eldugottabb kis helyet kellene keresnie, és máris magához vehetné a ruhájába rejtett szál cigarettát.

Samu, Viktor

Csodálatos dolog másokra a frászt hozni, na de ennyire azért mégsem... Mármint persze, vicces mikor egy srác lazán hanyatt vágja magát a bál közepén, de nem akkor, ha a legjobb barátjáról van szó az embernek.
A magához térítést Amira nem vállalta, gondolta, biztos akad majd ott valaki, aki elvégzi helyette a piszkos munkát. Tegyük hozzá, azért meg is rémült, nem csoda, hogy keze ügyébe került a cigi, és az öngyújtó. Pedig már tényleg jó ideje nem gyújtott rá, méghozzá az eset óta, amikor totálisan maga alatt volt.
A sátor előtt állt, vagyis már ment volna arrébb, amikor megint Samu hangjára lesz figyelmes. Alig, hogy feldolgozza a hirtelen jött szellem jelenlétét, az még szimplán át is suhan rajta.
-Ó hogy az a... -a hideg szaladt végig a lányon, egyáltalán nem volt kellemes érzés. Haragosan nézett a szellemre, bár tudta, felesleges. Ellene aztán nem lehet mit tenni.
-És sikerült szájból szájba lélegeztetni? -kérdezett vissza gúnyos hangon. Cseppet sem fűlött hozzá a foga. Bármit megtett volna azért, hogy békén hagyja, és szépen nyugodtan lenyugodhasson.
-Ó, gratulálok, akkor már életmentőnek is elmehetnél, nemde? -kérdezte felvont szemöldökkel, miközben öngyújtójából a maradék kis tüzet is kicsalogatta.
Alig, hogy meggyújtotta a cigaretta végét, felpillantva egy olyan jelenségre lett figyelmes, amivel nem számolt. Meg is ijedt a felé közeledő valamitől -illetve valakitől-, hátrált pár lépést. A közeledő hangja viszont ismerősen hangzott, kíváncsian meredt rá.
-Drága ám a jó édes... Viktor! -a felismerés akkor hasított az agyába, amikor már elég közel voltak egymáshoz ahhoz, hogy rendesen kivegye az ismerős arcformákat.
Elfintorodott a jelmezre nézve, de azért örült neki, és üdvözlésképpen megölelte, majd egy puszit nyomott a szemüveges kis barátja pofijára.

Halloweenezők, a DÖK nevében

A két rövidebb-hosszabb történet közepette a réten Amirának újabb dolga akad, ami még jó, hogy eszébe jutott. A fejéhez kapva rohant be a sátorba miután lecsillapodtak a kedélyek, és egyenesen a zenekarhoz ment. Leintette őket, majd az emelvény elejéhez sétált. Végigsimított a ruháján, majd kisöpörte a haját a szeméből, így szedte össze a gondolatait.
-Egy kis figyelmet kérnék -szólalt meg határozottan. -Sziasztok! Remélem mindenki jól érzi magát, és senkit nem kapott még el a titokzatos vámpír, vérfarkas, zombi, akárki. Elmondanék egy-két fontos információt. Az első, hogy a bál további részében lehetőségetek van szavazni a Halloween legvéresebb királyárára, és királynőjére. Ezt ennél a két doboznál tehetitek meg -itt megállt egy pillanatra, és az emelvény mellett álló papírokkal, és két dobozkával kitöltött asztalkára mutatott.
-A második pedig, hogy természetesen a csokicsaló játék nem záródott le, még mindig lehet versenyezni, méghozzá itt a töksátorban. Láthatjátok ott a bájitalok kirakva az asztalon, aki amennyit eltalál, annyi csokit kap. A jelmezverseny, és a csokicsaló verseny egyszerre záródik, még van egy órátok hátra. Hajrá! -ezzel be is fejezte a mondandóját, és egy mosoly kíséretében távozott a figyelem középpontjából.

//A szavazást természetesen megtaláljátok a Szavazások témában (kicsit később).//

Szabályszegők

Hogy hogy is lehetséges az, hogy három idétlen kölyök takarodó után kint kószáljon egyedül a réten, és ezt senki ne vegye észre? Úgy, hogy igazándiból volt, aki észrevette, méghozzá a Rellon egyik prefektusa, Amira személyében.
Már egy órája ücsörgött ott kint, egy doboz cigivel a zsebében, mikor megjelent a két jómadár. A hangokból nem nagyon ismerte fel a személyeket, de aztán beszélni kezdtek egymáshoz, hallotta a nevüket is. Sharlotte, akit már jól ismer. Illetve a jól ismer durva kifejezés, büntette már meg a lányt, és a DÖK jóvoltából kénytelen ismerni. A másik valami fiú volt, akinek még a nevét sem hallotta. Vagy csak annyira nem érdekelte, hogy még ezt is elfelejtette. Halkan felkelt a földről, lábai teljesen elzsibbadtak. Hogy tudjon menni, kicsit mozgatni kezdte. És milyen jó, hogy nem támadta le őket azonnal! Itt kezdődött a mozizás. A fiatalok belepottyantak egy gödörbe, és sipákoltak össze-vissza. Mira kénytelen volt befogni a száját, hogy ne nevessen fel hangosan. Kissé közelebb ment hozzájuk, de a sötétben úgy eltudott rejtőzni, hogy képtelenség lett volna észrevenni. Minden szavukat hallotta, már ott tartott, hogy valahonnan szerez magának egy adag popcornt. Jobb mint egy színház!
Nem lépett közbe, ugyanis megakarta várni, hogy az idiótái kimásszanak onnan egyedül. Vagy ha nem tudnak, majd reggelig jól átfagynak. És hogy ne álljanak meg az események, jött a nagy megmentő, a vöröske személyében. Amira egy néma "Merlin szerelmére..." mellett a homlokához nyúlt, és behunyta a szemét. Jobb csapatot nem is foghatott volna ki magának így az este. Kíváncsian várta az eseményeket, már tényleg kezdett izgulni rajta, hogy vajon hogyan fognak ezek kimenekülni onnan. Megfordult a fejében hogy majd Leonie megint hozza a katonát felmentőseregnek...
Lotte ügyesen kimászott, és elindult segítségért. Mivel eléggé bicegett, nehezen jutott volna el gyorsan valakiért, tehát a prefilánynak bőven volt ideje még nézni, ahogy Zsolt szerelmet vallott a lánynak. Halkan kuncogott, nem bírta ki. Aztán amin nem csodálkozott, hogy ennek hallatán a vöröske is elfutott, hátrahagyva az ájult kisgyereket.
Persze ennek lesz böjtje, most viszont a lány elővette a pálcáját, aminek végén a hasznos kis fényecske jelent meg. Odasétált a fiúhoz, letérdelt mellé. Tényleg vérzett, de az volt a legkisebb baj.
-Valetudo! -a fiú fején levő sérülést ezzel rendbe tudta hozni, az ájulásból viszont egyelőre visszahozni...hát majd negyedikben. Ezért próbálkozott inkább olyan módszerrel, ami valamelyest segítségére lehet. -Wasser!
Ha bevált a dolog, akkor magához tért, ha nem...hát akkor Mira úgy hagyta ott, mint a pinty.

Tif, gyereknap

Néha, de csak nagyon néha muszáj teljesen megbolondulni, és gyereknek lenni. A DÖK ismét alkotott, egy szuper vidámparkot hoztak össze a rétre. Ezt Amira sem hagyhatta ki, részese akart lenni, hogy egy napig kiforduljon önmagából, és megnézze, mennyire tudja még a kicsi énjét produkálni.
Kristóf nem volt vevő a témára, hogy együtt menjenek, ezért a lány duzzogva egyedül robogott ki a szabadba. Talál majd ő magának valakit, akivel elszórakozhat.
Annak ellenére, hogy haragudott párjára, vidáman lépett be a park kapuján. Látta már a végleges verziót, ám a futkározó gyereket még csak elképzelte. Most azonban ő is velük együtt kezdett futkározni. Találkozott a mostohaöccsével, akivel nevetve kergetőztek pár percig, de aztán a kissrác továbbállt az évfolyamtársaihoz. Na nem bánta ám ezt a feketeség. Hajfontából előreboruló tincseit a füle mögé tűrte, és beállt a vattacukros stand sorába. Egy egyszerű rózsaszínt kért, ezt csipegetve állt be görkorizni a betonpályára.
Elég gyorsan megunta, a tíz perc korizás után jöhetett a társaságkeresés. Nem nagyon látott olyat, akivel szívesen töltötte volna a napját, aztán végül kiszúrt egy ismerőst. A vattacukor pálcikáját kidobta, és vigyorogva odafutott Tifhez.
-Sziaaa -eléggé furcsa látványt nyújthatott a rellonos társának. Már majdnem hozzátette, hogy "ezt el ne tanuld, mert megütlek", de csillogó szemekkel a magasba emelkedő hullámvasútra pillantott.
-Gyere -elkapta a lány kezét, mert bizony ő nem fogja kivárni a sorát. Nem érdekelte, hogy beszóltak nekik amiért előre tolakodtak, beállt elsőnek, és szépen el is foglalta a helyét.  

Ruha

Zsolti

A vasárnap magányosan telt Mira számára, ugyanis senkihez nem volt a feketeségnek kedve. Napközben az Erdei menedékben gubbasztott, és az időjárásnak köszönhetően nem is járt arrafelé rajta kívül más, tehát nyugodtan tudta olvasni a gyilkos novellákkal teli könyvét. Az eső zuhogott, vihar tombolt odakint, ő meg ezt nagyon élvezte. Igaz, egy hosszabb nadrág nem ártott volna, a lábai ugyanis lefagytak idő közben. A papucsát már lent levette, és volt egy olyan érzése, hogy ott is fog maradni, mert ebben az esőben csak elcsúszna benne amikor visszaindul a kastélyba.
Egész nap, az időt nem figyelve olvasott, és egyáltalán nem unta meg. Hol a babzsákokon fetrengett, hol a szőnyegen, a végén már a pálcája fényénél olvasta el az utolsó pár sort. Kiolvasott egy egész könyvet, innentől meg hát nem volt mit csinálnia. Nagy sóhaj közepette kelt fel, és mászott le a menedékből, hogy szemügyre vegye, milyen az idő, merre menjen még az este folyamán.
Még nem volt takarodó, háromnegyed körül járhatott. Morrant egyet a hasa, ezzel jelezte, hogy a lánynak ideje lenne valamit bevinni a szervezetébe. A papucsát a kezébe fogta, és mezítláb mászott át a menedéket védő bokrok hadán. Semmi kedve nem volt visszamenni, ezért elindult a falu felé, hogy majd ott bedob valami finomat, vagy megiszik egy korsó vajsört a csárdában, ha már mást úgysem ihat.
A kapuhoz érve már teljesen el volt ázva, nem volt eszében a vízlepergető bűbájt alkalmazni. Zsebéből előhúzta a cigis dobozt, és ezzel együtt beült a kapu melletti bokor alá, hogy amíg tud, elszívjon egy szálat. Persze ezt már mind a kapu külső felénél, a sötétbe burkolózva.

Ruha

Zsolti

Már félúton kifelé jutott eszébe, hogy a könyvet ott hagyta a fában, a babzsákra dobva. Na de mindegy, majd meglesz, vagy ha nem, az sem baj, legalább szerez másnak is egy jó napot, elég jó olvasmányt kapott otthonról.
Mivel a zuhogó esőben elég körülményes meggyújtani egy nedves cigarettaszálat, nem kísérelte meg, hogy útközben megpróbál valahogy rágyújtani, inkább a bokor védelmét kereste. Elég nagy volt ahhoz, hogy egy picit görnyedt háttal, de beülhessen alá, és a pár csepp ami becsepegett a lány feje tetejére, már semminek számított. Fél percig próbálkozott a meggyújtással mire sikeresen meggyulladt, és elégedett mosollyal kifelé bámulva szívni kezdte.
Meredten bámulta a mellé lehulló hamut, így nem vette észre, hogy valaki közeledik. Az eső zaja miatt hangokat sem hallott, csak azt vette észre, hogy egyik pillanatról a másikra valaki odamegy hozzá, és ajkára tapasztja az övét. Nem volt ideje reagálni, meglepetten pislogott a srácra, aki elhúzódva tőle egyből a kezéhez nyúlt, hogy elvegye a cigijét. Mindezt a lány felvont szemöldökkel figyelte, azért ahhoz nincsen hozzászokva, hogy idegenek csak úgy lesmárolják egy bokor alatt.
-Hát te meg ki a jó franc vagy? -a kérdésre kérdéssel felelt, valahogy nem tudta felidézni a gyerek nevét, bár az arca ismerős volt neki. Gondolta, hogy valami van vele, és nem csak jókedvében kezdte el ott ölelgetni, ezért közelebb hajolt, hogy szagmintát vegyen.
-Mennyit ittál te jómadár? -megingatta a fejét, és bele is ment a játékba. Az ajkát nézte miközben félig felé fordulva végigsimított az arcán.

Zsolti


Eszébe sem jutott Mirának, hogy fázik bármije is. Azt sem nagyon vette észre, hogy a talpát amíg elért a bokorig, végigkaristolták az ágak és minden ami csak útközben hozzáért, csak a vérre figyelt fel, de nem zavarta.
Azért jól esett neki a felső, amit ráterített, de továbbra sem tért észhez, és jobban érdekelte, hogy mégis ki az a bátor, aki csak így ezt megteszi.
A neve hallatán sem lett okosabb, de elkönyvelte magában, hogy oké, megvan a neve, biztos ismerik is egymást, és ennyi. Majd mostantól emlékezni fog rá, azért egy ilyet csak nem felejt el.
-Veszem észre, Zsolti -Mirás félmosolya kiült az arcára, ahogy megsimította a srác arcát. Még egy csókot is kapott, most kivételesen a kezére, és mielőtt a mosolyon kívül bárhogy is reagált volna, odahúzta magához. Gyorsan, hogy ne égesse el a fiút, elnyomta a csikket a földön.
A lány ránézett a kezére, és csak akkor fedezte fel, hogy milyen libabőrös. Most már tényleg fázott, a vizes ruhája nem sok melegséget adott.
-Azt már messziről kiszagoltam volna -válaszolt természetesen, egy apró vállrándítás kíséretében. Önkéntelenül oldalra döntötte a fejét, hogy jobban hozzáférjen a nyakához. Kellemes érzés futott végig rajta, egy pillanatra behunyta a szemét is.
Egy cseppet sem félt, a vihartól sem, tőle meg főként nem, hisz bárhogy nézzük, több esélye lenne az ártalmatlanná tevésben, főleg mivel folyton készen van rá, hogy a pálcájáért nyúljon. Ez még álmában is így van.
-Nem gondolod, hogy tilosban jársz? -több dologra is gondolt ezzel burkoltan. Míg feltette a kérdést, hátával hozzásimult Zsolt mellkasának, és a kezeire helyezte a sajátjait.

Zsolti

-Remek -vigyorodott el. Legalább tisztában van vele, hogy egy, késő van már ahhoz, hogy kint ücsörögjön egy bokor alatt a viharban, kettő, pont ezt egy prefivel teszi, három, mindezt természetesen részegen. Na jó, azért a részegségtől messze van, de kissé illuminált állapotban került elő, és Mira is tudta ezt jól, egyből tudja, ha valaki ittas.
Kuncogni kezdett azon, ahogy az egyébként nyilvánvalóan fiatalabb fiú kinyilvánította érzéseit. Hát őszintén szólva előző este jobban érezte magát Olivér társaságában, de azért szereti, ha egy férfi rámenős, és ezt nem bunkó módon csinálja.
A simogatásokra halkan felsóhajtott, de nem tudott elszakadni a jelentől. Valahogy az a felszabadult érzés nem érte még el, és így nem is tudott teljesen oda koncentrálni Zsoltira.
-Igen, eléggé...de engem nem zavar -megvonta a vállát. Igazándiból nagyon szereti az esőt, meg azt is, ha megázik. Csak a didergés ellen vannak kifogásai, azt meg most el is felejtette, hogy egyáltalán van. -Te is csurom víz vagy.
Egyre jobban nem akarta ezt az egészet. Viszonozta a csókokat, de kelletlenül, és cseppet sem élvezte. Nem a sráccasl volt a baj, hanem azzal, hogy folyton az Ő arca lebegett a szemei előtt, és nem tudta kikapcsolni az agyát.
-Zsolti...én...ne... -eltolta magától, és ezzel a lendülettel fel is ült, az arcára és nyakára tapadt haját hátrasöpörve. -Ne haragudj de nem fog menni -megrázta a fejét, és felállt, a papucsát a bokor alatt hagyva futni kezdett át a kapun, be a kastélyba.

Yarista - reneszánsz nap
Ruhácska

Eljött az utolsó nap, a bál napja. A DÖK egy nagyobb meglepetéssel készültek a jó népnek, hisz ha már lúd, legyen kövér. Az esti királyi lakomának alapozás kellett, ez pedig reggeltől el is kezdődött. Ahogy mindenki másnak, Amirának is lecserélődött a ruhatára. Hosszas ruhaválogatás után döntött úgy, hogy egy hidegebb, szürkés árnyalatba bújik hozzá illő kiegészítőkkel és cipővel. A haját a nagy meleg ellenére is kiengedve hagyta, egy szép csattal tűzte hátra egy részét.
A kicsik, az anyukájuk, és persze Leo is sétálni akartak már egy jót, hiszen erre a napokban nem volt lehetőségük a gazdi elfoglaltságai miatt. A bajnokokkal való járkálás és kísérgetés töltötte ki a legtöbb idejét, és hát a többit természetes, hogy jövendőbelijére fordította.
Négy kis puffskeinnel nehézkes a séta, de egyébként egészen jól neveltek, és már várják a leendő gazdájukat. Valószínű, hogy a leendő gazdik is hasonló izgatottsággal várják, hogy ezek a kis csöppök megérkezzenek hozzájuk.
Szóval így hetesben, rengeteg noszogatás után sikerült elindulniuk. Amira egy kicsit ki akart menni a szabad levegőre kipróbálni a ruhát, ami egyébként -mint ahogy az összes többi, hogy legalább ezért ne húzzák a szájukat a kastélylakók- olyan bűbájokkal volt ellátva, amitől semmi melegérzése nem volt a viselőnek a nehéz, vastag anyagból készült ruhákban. Mintha egy sima nyári ruhában sétált volna, úgy érezte magát azzal a kivétellel, hogy sokkal különlegesebb viseletben sétált ki egészen a Fénylő lelkek udvaráig.
-Törpék, nem szabad megenni egymást -szólt rá a kicsi pattogó szőrpamacsokra amikor a fiúk nekiestek egymásnak. A fejét csóválva ült le a fal melletti padra, de azzal a lendülettel fel is állt, hogy odafusson a szökőkúthoz, ahova éppen abban a pillanatban készült beesni a legkisebb, kis fehér gombóc.

Yari - reneszánsz nap
Ruhácska

Tényleg nem túl könnyű négy bátor, kalandor kispuffal az élet. Ezt Amira már Ecsettel is megtapasztalta, de szerencséje volt, hogy a gyerkőcei nem óhajtottak még annyira világot látni, hogy egyik pillanatról a másikra felszívódjanak a szobáján kívül. A séták alatt persze jártak már a gazdival sokfelé, és nem tűntek el sok időre, csak néha elbújtak egy-egy páncélban, meg a diákok talárja alatt. Igen, ilyenkor bosszankodott a feketeség, mert más talárja alá nem akart nyúlkálni, Leo cica meg elég feltűnően túrt be a ruhadarab alá.
Az ilyenek mellett arra nem volt felkészülve, hogy a Domi meglepetésének szánt kicsi éppen öngyilkosságra készül, persze nem direkt. Megijedt, és hát ebben a ruhában nehezebben tudott odafutni a szökőkúthoz. Meglepődve tapasztalta, hogy egy ismerős hang hallatszott mögötte, majd a kis hófehér megdermedt. Mira nagyot sóhajtva vette a kezébe és szorította magához az ismét mozgásképes állatot.
-Megmarad -válaszolta még mindig háttal a kicsi megmentőjének. -Te buta, buta, buta. Hát hogy adlak így oda a gazdinak? -simogatta meg a kis fejét inkább aggódó, mintsem szigorú hangon.
Lassan megfordult, és szembetalálta magát Yarral. Nem lepte meg, a hangjáról már szépen felismeri. Félmosoly ült ki az arcára, és odahajolt hozzá, hogy egy puszit nyomjon köszönetképp az arcára.
-Nagyon szexi a ruhád -mérte végig lassan a szöszkét. Elvigyorodott, hiszen elég murisan nézett ki ebben a szerelésben, és simán látni lehetett rajta, hogy gyűlöli az egészet.
Lassan lerakta a földre a hólabdát, aki nagy kék szemeivel értetlenül pislogott Mirára, nem tudta, mi rosszat csinált. Egy "nem mész oda" után felegyenesedett, és végigsimítva a ruháján elindult a padhoz, hogy végre tényleg csak nézhesse a kis családját. Yar meg ha akart, csatlakozott hozzá.

Yari - reneszánsz nap
Ruhácska

-Abban biztos lehetsz -vigyorodott el. Biztos is, hogy az első szembejövő -vagy útban álló- lett volna az áldozata. Még nem tapasztalta meg, hogy mennyire tudnak úszni ezek a szőrgolyók, és valahogy nem is akarja, főleg ha nincs ott, hogy kikapja mielőtt elmerül valamelyik.
Halkan kuncogni kezdett ahogy Yar arcáról lefagyott a mosoly. Jót mulatott magában barátja mérgelődésén, de még mielőtt megpróbálkozott volna a vízbefojtásával, leült az árnyékba.
-Jó meglátás -röpke sóhaj hagyja el az ajkát, és mosolyogva pillant a mellette elhelyezkedőre. Megváltozott. Ez volt az első, ami eszébe jutott róla. Nagyon, de tényleg nagyon régen találkoztak.
-Hát tessék, várom a szavaidat -angyali pillantással, de ördögi mosollyal adta meg a választ. Bizony, ő volt a főbűnös, DÖK elnökként még élvezte is, hogy véghezvitték az ötletet, amit összedobtak és kitaláltak. Jó ez a nap, amikor mindenki ugyanolyan, és egy kicsit más. -Wicklernek tetszik bármi, amit kitalálunk -vonta meg a vállát.
-A tusa...hát nagyon fárasztó volt, de élveztem. Nem is tudom...tényleg nagyon régen találkoztunk, azóta bővült a család, mármint puffskein téren. Meg a gyerekek is jól vannak -kicsit elgondolkodott, mert még abban sem volt biztos, hogy azt tudja-e, hogy Alinak és Adorjánnak született egy kislánya. -Ja, és csak mert büszke vagyok, nézd -elvigyorodott, és felemelte Yar felé a kezét, amin a Kristóftól kapott eljegyzési gyűrűje csillogott.

Yari - reneszánsz nap
Ruhácska

Már valahogy nem tud belepirulni Yar -sem más- bókjába. Pedig ha valaki, akkor a szöszke tudja, hogy milyen volt Mira az első napjaiban. Kalapban, ártatlan pillantással ült le mellé, aztán miatta is lett olyan, amilyen.
-Nagyon úgy látszik. Szeretem ezt kihasználni. Ha azt mondanám, hogy most az egész iskola állatkertté kell, hogy változzon, szerintem arra is igent mondana, csak csináljunk valamit -vázolta fel az állást. Tudja, hogy sok arca van, és azt is, hogy mikor melyiket kell használnia. Csak egy-két kivétel van, akik előtt majdnem minden énjét megmutatta már, többek között ilyen Yar is, ezért is viselkedik vele úgy, ahogy. Ha akarna sem tudna nem hülyéskedni vele, és azért az, ami egyszer régen volt köztük, a pillantásaiban fellelhetőek. Persze mára már semmi többet nem érez iránta, mint barátságot. És ez így jó. Egyáltalán nem érez semmi zavart, kötetlenül tud beszélgetni legjobb barátnője jelenlegi párjával. Már ha még azok...
-Hm, ha ezt elmondtam volna, most nem ülnél itt mellettem -vigyorgott rá, majd ránézett a törpéire, akiket éppen Leo terelgetett el a szökőkúttól.
Ahogy elkezdtek beszélgetni, meg is tudta, hogy szerencsére még együtt vannak Amandával, aminek Mira igazán örül. Szereti, ha mindketten jól vannak, és éppen itt az ideje, hogy barátnőjével is eltöltsön már egy kis időt kettesben, mert a tusa alatt szinte tíz percet sem beszélgettek magánügyi dolgokról.
-Igazából nem, nem volt időnk beszélni, róla sem tudok sokat, rólad meg főleg nem -rázta meg egy kicsit a fejét, és kíváncsian pislogott a szöszkére. Elkalandozott. Valahogy ez a "hiányoztál" meg a félmosoly úgymond elbizonytalanította a leányzót, és még mielőtt megtudta volna, hogy mi járt az exrellonos fejében, megmutatta neki a gyűrűt. Még senkinek sem dicsekedett el vele Aliékon kívül.
Valami zavartságfélét látott Yar arcán. Hát persze, ő is meglepődne, ha fordított helyzet állt volna fel, de csak mosolyogni tudott, csillogó szemekkel. Teljesen boldog volt az egésztől.
-Köszönöm -bólogatott pár másodpercig a gyűrűjét nézve. -Kristóf -javította ki, hiszen vőlegénye nem szereti, ha Krisinek hívják. Mondjuk Mira már csak azért is Krisizni szokta... -Valami baj van? -felvonta a szemöldökét, de vigyorgott, nem igazán érette, hogy mi játszódott le a fejében, hogy ennyire nehezen ment a dolog feldolgozása.
-Persze, hogy meghívlak -nevetett fel halkan. A közeli barátok biztosan ott lesznek az esküvőn, és talán még Amanda és Yar akkor is együtt lesznek, igaz, hogy messze van még az.
A következő pillanatban a srác felállt, és felhúzta Mirát. Eleinte meglepetten nézett, aztán felnevetett, és hagyta, hogy szétölelgessék, még egy puszit is nyomott az arcára.
-Semmi baj, ez jól esett -lemoshatatlan volt az a vigyor az arcáról, és fejcsóválva pislantott Ecsetékre, akik nem tudták hova tenni a jelenetet. -Tudod, mindig azt hittem, hogy egyszer hozzád fogok menni -megrázta a fejét, és felsóhajtva lépkedett a szökőkút irányába.

HALLOWEEN KÖSZÖNTŐ
aztán Milan ^^
Jelmez, a sikító lufikkal

A hetek gyorsan teltek mióta Mira kimászott a gödörből. Még mindig nincs a toppon, de ezt a külső szemlélők nem igazán vehetik rajta észre, büszkesége nem engedi, hogy sejtsék, milyen állapotban volt. Rengeteg hülyébbnél hülyébb pletykát hallott vissza magáról, de a hivatalos sztori, hogy otthon volt. Éjjelente mikor kimozdult, amúgy sem találkozott senkivel, akivel nem kellett volna, akik meg tudták az igazat, nem valószínű, hogy elmondták bárkinek is.
A Halloweeni bulira csak azért indult, mert főszervező. A tavalyira jóval lelkesebben készült, a jelmezét is sok ideig tervezte. Meg is nyerte a jelmezversenyt, amire idén nem lát nagy esélyt, nem is érdekli. A halált játssza csajban, egy apróbb extrával, ami nem más, mint az a pár darab lufi, amit a kezére van kötve. Ha ember van a közelben, előszeretettel repkednek oda a fülükhöz, és sikítanak bele vérfagyasztó hangon. A ruhája egyszerű, még a mindennapokra is felvenné -fátyol nélkül-, az arcfestése meg annyira élethű, hogy mindössze a smaragdzöld szempárról lehet felismerni, meg a hajáról, ami mint legtöbbször, hullámosan, kiengedve omlik a vállára.
Napközben sokat mászkált be a temetőbe, hogy a díszlettel játszadozzon, meg a zenekart irányítsa el, és csak egy órája maradt rá, hogy felfusson a szobájába elkészülni, aztán vissza, hogy kapunyitásra már bent legyen, és várja a diákokat. Viccesebbnél viccesebb jelmezeket látott a tömegben, és pontban fél kilenckor fellépett a Szellemes Szellemek énekese mellé, hogy köszöntse a népet.
-Üdvözlök mindenkit az idei Halloween bulin. Igyekszünk a mai estét izgalmassá és feledhetetlenné tenni a számotokra. Az este folyamán párbajozhattok, faraghattok tököt, találtok egyéb játékokat, szavazhattok a legjobb jelmezekre, és legjobb faragott tökökre, és segítséggel még thesztrált is etethetek. Az önjelölt szellemeink pedig arra is vállalkoztak, hogy célbadobóst játsszanak veletek. Ötven pont ha eltalálod a fejét. Illetve aki a legtöbb pontot dobja, jutalomban részesül. Nemsokára pedig a Bagolykő színjátszósait láthatjátok egy különleges darabbal, ám amíg készülődnek, hallgassátok a Szellemes Szellemeket. Jó szórakozást -mindössze öt percig tartott a köszöntője, a végén pedig olyan Mirásan rámosolygott az énekesre, aki aztán lesegítette a lebegő koporsóból, és amíg ők zenélni kezdtek, a feketeség a svédasztal italos részéhez igyekezett.

//Hogyha kijátsszátok a thesztrálokat, vagy a szellemdobálást (+a párbajt!), mindenképpen dobjatok egy baglyot róla, hogy ha kell, megtudjunk jelenni a Szervezői Mesélővel!//

Szerelmem
Ruhácska (sapka nélkül)
A 3. évfordulónk

Szomorkodva, egykedvűen túrta azt az egy szem palacsintát a tányérján, amit hajlandó volt elfogyasztani, mert a piciknek enni kell adni. Semmi kedve nem volt sem az evéshez, sem máshoz. A harmadik évfordulójukat úgy képzelte el, hogy együtt töltik Kristóffal, meg az ikrekkel a pocakjában, nem pedig külön, mert az urának edzése van. Hát nem repesett a boldogságtól, de tisztában van vele, hogy hozzá kell szoknia, hogy sokat vannak külön, ha azt akarja, hogy teljesüljön párja álma, és kviddicsezhessen egész életében.
Nagy szusszanással nyugtázta, hogy negyed óra kínlódással, de sikerült elfogyasztania valami ételt, és megivott fél pohár narancslevet is. Pocakjára tette a kezét, és szépen felállt az asztaltól, majd a szobája felé indult jó lassan. Rózsaszín kabátja a kezében volt, csizmájának kopogása szépen visszhangzott a kőfalak között. Azt tervezte, hogy elmegy egyet a faluba, de aztán mégse, mert az ágya jobban vonzotta.
Éppen hogy felért az első emeletre mikor furcsa fényforrást pillantott meg közeledni. Egy lebegő lámpás nem mindennapi látvány még itt sem, pláne ha azon egy kis papírfecni is van. Gondolta, megvárja míg elmegy mellette, aztán elfelejti, de az megállt tőle körülbelül fél méterrel. Szemöldöke felemelkedett, és pár másodpercig várakozott, csak ezután vette le róla a papírt. Összeszorult torokkal olvasta el a sorokat, melyekről elsőre tudta, hogy Kristóf szavai, és az ő írása. De felötlött benne a szomorú gondolat, hogy ő nincs itt, és ez biztos csak átverés. Ajkába harapva pillantott fel a lámpásra, ami egy szempillantás alatt visszafelé kezdett lebegni. Erre Mira kötött ruhájának rejtett zsebébe dugta a papírt, majd elindult a fényforrás után, ami kifelé vezette őt. Még jó, hogy nála volt a kabátja, így gyorsan belebújt, elkerülve a megfázást. A pálcájával a kezében ment utána, valahogy nem bízott ebben az egészben. Önkéntelenül megsimogatta kerekedő hasát ahogy az erdő közelébe ért, majd leengedte kezeit a világító mécsesek láttán. Óvatosan ment közelebb, figyelve, hova lép. Nagyon nem volt kedve magára vonni a figyelmet ha nem muszáj, bár a repkedő lámpás, meg a rózsaszín kabát aligha bujkáláshoz való.
A mécsesek egy magasba futó lépcsőhöz vezették, és "most vagy soha" alapon sóhajtott egyet, majd elindult felfelé a kihalt, sötét faházba. Bátor harcosként, pálcával a zsebében nyitott be a kis házba.

Szerelmem

Több lehetőség is felmerült Mira gondolataiban arról, hogy mi fogja várni a faházban. Arra viszont a legkevésbé sem számított, hogy ahogy benyit, tucatnyi gyertya világítja be a kis házat. Ledermedt a hirtelen jött meglepetések soraitól. A gyertyák között nem volt nehéz kiszúrnia az asztalon megjelenő ételeket, de valahogy erről egy pillanat alatt el is terelődött a figyelme. Pislogott párat, dermedtségéből szerelme ölelése zökkentette ki. Továbbra sem akart hinni a szemének, de borzasztó nagy boldogság lett rajta úrrá. Beleborzongott a pusziba, és mint egy rongybábú, úgy viszonozta a csókot. Olyan volt ez, mint egy csodálatos álom, és ha lett volna bármi lélekjelenléte, biztos, hogy megcsípte volna magát, vagy azt kívánta volna, hogy ebből sose ébredjen fel.
-Ez...te...te nem... -nem talált megfelelő szavakat, a gondolatai sem álltak még vissza normál helyzetükbe. Ingatta a fejét, majd szerelme nyakába kapaszkodva kotyogni kezdtek a könnyei. Minden reményét feladta már, hogy az évfordulójukon együtt lehetnek Kristóffal, erre kiderül, hogy a háttérben ő közben meglepetéssel készült.
Egy kis idő elteltével hajlandó volt elengedni Őt, hogy kézfejével letörölje könnyeit az arcáról. Arcára hatalmas mosoly ült ki, régen volt ennyire boldog.
-Ennél boldogabb nem is lehetne -megrázta a fejét, aztán a vállára döntötte a fejét, így csókolta meg újra, már nagyjából tudatában annak, hogy ez valódi, és Krisi ott van, és öleli.
-Ezt te csináltad? Értem? -felvonta a szemöldökét miután kicsit körbenézett a helyiségben.

Szerelmem

Negyed órával korábban eszébe sem jutott Mirának, hogy ilyen meglepetés fogja érni. Valami olyasmi boldogság volt látni Kristófot ennyi hét után, mint mikor megtudta az ikreket, vagy mikor az alagsori medencénél megkérte a kezét. Mikor sikerült észhez térnie valamennyire, a helyzet felfogásához kérdéseket tett fel.
-Elképesztő - mosolygott rá őszintén, bár arra még nem jött rá, ki az a Narancs. Kellett hozzá fél perc, hogy leessen neki, hogy Narancs a narancssárga konyharuhácskát viselő házimanó.
-Az előbb ettünk meg egy palacsintát, egyelőre nem éhesek -válaszolta nézelődés közben. Csillogó szemekkel pillantott párjára amikor megsimogatta pocakját. Mérhetetlenül boldog volt, hogy ennyire jól megvannak, és hogy a második terhessége már úgy néz ki, jól alakul, és ennek mindenki örül.
Hagyta, hogy az asztalhoz vezesse, bár már most kicsit kiakadt azon, hogy az alacsonyabb helyekre való leülés nem olyan egyszerű két picivel a hasában, pedig még csak a második hónapból lépett ki.
-Olyan vagy, mint egy hiú modell -piszkálódott vele egy kicsit, közben persze vigyorgott. Tudja nagyon jól, hogy ez nem azért van, hogy ne kerekedjen az asszonykájával együtt abban a kilenc hónapban, hanem az egészsége miatt. Kezét Krisiére csúsztatta, és csak pislogott rá. -El sem hiszem, hogy itt vagy.
-Nem akarok erre gondolni, de...meddig maradsz? Szeretném kihasználni -sajnos nem mindegy, hogy csak egy este erejéig, vagy egy-két napig lehetnek együtt. Bár most itt a szünet lassacskán, és összehangolhatnák a dolgokat, az Kristófra nézve nem biztos, hogy túlzottan jó lenne. Első most a kviddics, aztán majd ha készen lesz a házuk, és megszületnek a babák, már gondolkodhatnak másképp is.