36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Boglyas tér - összes RPG hozzászólása (4780 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 13 ... 159 160 » Le
Eugene Carnage
INAKTÍV



RPG hsz: 49
Összes hsz: 61
Írta: 2012. november 3. 14:31 Ugrás a poszthoz

Monique

Látszólag udvariasan kibámul a sötétségbe, hogy ne hozza zavarba a vele szemben ülő lányt, azonban az ablak tükröződésében folyamatosan szemmel tartja a fiatal boszorkányt. Mikor az egy francia újságot vesz elő, mintha csak a papírzörgésre figyelne fel, Eugene a lány felé fordul.
- Oh, si voux parlez français. Je n'aurais jamais prévu de recontrer quelqu'un de France. Puis-je demander ce qui vous amène ici, donc loin de la France?
Szinte felüdülni látszik, a francia újság láttán. Szemöldökei várakozásteljesen egy leheletnyit feljebb kúsznak. Szája szélén mintha mosoly játszana. Furcsamód, mikor franciául szólal meg, mintha kevésbé lennének kimódoltak a gesztusai. Ezzel együtt azonban még mindig olyan egész valója, mint a finomított cukor; mű, émelyítő ízű és nagy mennyiségben mérgező.
Érdeklődését az is mutatja, hogy az ablak felől a lány felé fordul. Látómezejének perifériájában azonban ott marad a kinti táj, mivel figyelmének egy részét továbbra is leköti a kinti sötétség, egészen pontosan annak fennmaradása. A ma esti terveit nem egyszer át kellett írnia. Eredetileg erre a vonatra sem akart felszállni. Korábban utazott már vele, ám akkor nem volt késésben, és még napkelte előtt megérkezett Bogolyfalvára. Most azonban a vonatnak többször meg kellett állnia.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2012. november 3. 16:21 Ugrás a poszthoz

Monique Mélanie Mercier

A fegyverszüneti megállapodás feltétele volt, hogy egyikünk se szóljon a másik családjának. Részemről teljesíteni tudtam ezt a kérést, bár engem cseppet se zavart volna, ha otthon tudomást szereznek a kis incidensről. Úgy látszik ez Moniquenak volt annyira fontos. Hm, úgy látszik, hogy akaratlanul is fény derült egy gyenge pontjára. Tuti, hogy nem örülnének a szülei, ha meglátnák ebben a nevetséges öltözékben. Valószínűleg egyéb titkolnivalója is van, egy ütőkártyát máris adott a kezembe.
- Megbeszéltük. Kezet rá! - a jelképes kézfogással kívántam hivatalossá tenni, hogy nem húzok ujjat Moniquekal. Éreztem az egész szituáción, hogy kölcsönös műbájolgásba kezdtünk, de hát ez tipikus volt a mi köreinkben, hozzá voltunk szokva.
- Jó, hogy mondod, egyúttal én is beszerzem bájitaltanra a szükséges dolgokat. - lehet, hogy csak színjáték a viselkedésem, de jobban belegondolva, nem is volt semmi nyomós oka, hogy veszekedjek a lánnyal. Ez a gondolat segített abban, hogy ne essek ki a szerepből.
- Majd mesélhetnél egy kicsit a suliról. Tulajdonképpen a teljes ismeretlenségbe csöppentem bele. - fordultam egy kéréssel a lány felé. Így ment ez, rögtön vártam valami viszonzást, hiába ajánlottam fel kárpótlás címén, hogy állom a költségeit. No meg legalább el tudunk társalogni, hátha egy idő után felül tudunk emelkedni a berögzült, megjátszott viselkedésen.    
- Fogalmam sincs, ki volt ez a lány. Csak útbaigazítást szerettem volna kérni tőle, erre rám támadt. Te sem ismered? - füllentettem, mert nem akartam elmesélni az igazi sztorit. Rosszul vette volna ki magát, ha elmondom, hogy megrongáltam a szökőkutat. Bár elnézve Moniqueot lehet, hogy még imponálni is neki a vandálkodásom. Nagyon úgy tűnt, hogy ő is megtenne hasonlót, és még élvezné is.  
Nem volt más hátra, mint bemenni a patikába. Kinyitottam az ajtót és előre engedtem a kisasszonyt.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Monique Mélanie Mercier
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 3. 21:55 Ugrás a poszthoz

Eugene Carnage

A francia rendkívül meglepődött, mikor anyanyelvén szóltak hozzá. Nem nagyon volt alkalma mással gyakorolni a nyelvet a húgán kívül, így meglepte, hogy van valaki, aki ért is az ő nyelvén. Ennek hatására kissé elült a gyanakvása egy pillanatra a meglepettségtől. A zöld szín, amely a férfi hangjához párosult, mintha egy kicsit kevésbé az émelyítő tónus felé hajlott volna. Persze csak egy nagyon aprót változott, szinte szemmel nem is lehetett látni. Nagyon nehéz megváltoztatni egy szinesztéziás első színképét.
- Ah oui? J'ai jamais pensé que je pourrais a parler à quelqu'un en français sauf ma soeur. Ma mère est originellement hongroise, est elle est la personne grâce à laquelle je fréquente le Bagolykő. Et... vous? - Persze a feketeség egyből megbánta, hogy ennyi mindent elárult magáról, ugyanis (arra a kérdésre válaszolva, hogy mi szél hozta Franciaországból) el találta kotyogni, hogy az anyukája magyar származású. Persze, a nevét még mindig nem tudta az idegen, de... a hangsúly az idegenen van.
A lány lesütötte a szemét, és az ablak felé lesett, azonban a vaksötétben maximum a csillagokat tudta nézni. Az újság még mindig a keze ügyében volt, kissé ügyetlenül gyűrögette a becsavart újság szélét. Meglepte, hogy az ellenszenves, émelyítő idegen tud az ő szeretett, becsült nyelvén, nagyon meglepte. Mindazonáltal - figyelmeztette magát - ez nem indok arra, hogy teljesen megnyíljon az idegen előtt. Oké, ezt most elmondta. De mást nem mondhat, egyszerűen nem szabad. Persze a lány fantáziája is megtáltosodott, ahogy belegondolt, hogy a férfi mennyiféle gaztettet képes elkövetni az adatokkal, amiket ő rendelkezésre bocsájt. Azért a francia mágussajtó szeret lecsapni az ő becses családjának minden sztorijára. Kissé zavart mozdulattal ismét beletúrt a hajába, hogy aztán kezét leejtse a combja mellé, olyan helyre, ahol könnyen el tudja érni a varázspálcáját.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Eugene Carnage
INAKTÍV



RPG hsz: 49
Összes hsz: 61
Írta: 2012. november 4. 10:42 Ugrás a poszthoz

Monique

Nem lepi meg különösebben, hogy a lány közlékenyebbnek bizonyul az anyanyelvén, bár nem manipulatív szándékkal váltott nyelvet.
- J'ai passé quelques belles années en France quelque temps....Je ne me souviens pas comment il ya longtemps.
Mellkasából nevetés tör fel, amiről sok mindent el lehet mondani; udvarias, pergő, kimódolt, de egyvalami biztos nem: örömteli. Olyan gesztus ez Eugene részéről, mint mikor az emberek megkérdezik egymástól, hogy van a másik, de igazából nem érdekli őket a válasz, van, hogy meg sem várják.
- Mais maintenant, j'enseigne dans Bagolykő si nous voyageons â la mème place.
Nem fenyegetésnek szánja az elhangzottakat, könnyen lehet azonban, hogy a helyzet, hogy ketten ülnek az éjszaka közepén ebben a vagonban, az az érzetet keltheti a lányban, hogy nincs, aki segítene, ha rosszra fordulna a helyzet, s emiatt előfordulhat, hogy a fenti mondat fenyegetően hat. Ennek tükrében lehet, hogy nem kellene hozzátennie a következőket, de mégis megteszi:
- J'enseigne Vampirologie.
A tárgy nevét akaratlanul is megnyomja kissé. Immár hangja visszatért a korábbi kimódoltságba, a korábbi pillanatnyi érzelemfellángolás elenyészett. Ezt követően úgy dönt, inkább másfelé tereli a témát.
- Je vois que vous n'aimez pas l'Halloween.
Mondja, miközben fejével a lány felsőjének feliratára bök.
- Ai-je raison?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. november 6. 21:13 Ugrás a poszthoz

Lucy (Igen, ebben igazad van. : DDD)

 Lássuk be, egyszerűen nem tudok nyugton lenni. Soha nem tudtam. Valamiért mindig ragaszkondom kellett valakihez vagy valamihez. És az a valaki, Ő. Csak azért nem nevezem meg, mert nem akarom, de így is mindenki nagyon jól tudja, hogy kiről van szó. Elfelejtettem? Talán. Túlléptem rajta? Lehet. Fáj még? Nem. Igen, azért már begyógyult minden, ami valaha megtörtént velem, legalábbis azt hiszem. Most már csak az a lényeg, hogy végre megint élvezhessem anélkül az életet, hogy bárki elrontsa azt. Igaz, nem mindig sikerül, de próbálok ezen változtatni. Fő a pozitív gondolkodás és az optimizmus. Persze, emellett még mindig maradok ugyanúgy álmodozó, de hát ellen nem tudok mit tenni. Különben is, a valóságot így is igen jól ismerem és sosem fogom elfelejteni, hogy milyen is az igazából. De most, hogy itt ülök, békésen, egy lánnyal, akivel sok mindenben hasonlítunk, rájövök, hogy mégsem vagyok egyedül, és talán alulértékelek mindent. Meg kéne valahogy dönteni ezt és végre szembe nézni azzal, hogy igenis mellettem áll mindenki és ha kell, segítenek.
- Nem olyan biztos az. Szeretnélek figyelmeztetni, hogy ön- és közveszélyes vagyok. Bár, eddig még nem történt semmi - vigyorogtam. Azért azt el kell ismerni, hogy igen ügyes voltam a mai nap, mivel egyetlen karcolás nélkül megúsztam. Lehet, hogy mégsem vagyok annyira béna, mint amilyennek képzeltem magam? Lehetséges, de semmi sem biztos. Lábaimmal újra meglöktem magam és most már egyre feljebb és feljebb hintáztattam magam. Olyan jó, olyan mintha szabad lennék és újra gyerek. Bárcsak így lenne. Akkor legalább anyáék is élnének.
- Csak Jacknek szólítom, mivel nem szereti nagyon, ha elkezdem becézgetni. Ő, ahhoz túl büszke egy rágcsáló - kuncogtam. Elképzeltem, ahogy a kis fehér egér mérgesen rám néz, majd kihúzza magát és vékonyka hangon elkezd cincogni, vagyis kioktatni arról, hogy vagyok képes őt becézgetni. Elég vicces egy helyzet lenne, az biztos és azt is tudom, hogy sosem fog bekövetkezni, mivel nem fogom másképp hívni, csakis a rendes nevén.
- Jól hangzik, csak én nem nagyon hiszek az ilyen könyvekben - mondtam egy kissé halkabban, mint kellene. Lelassítottam a hintát, majd ahelyett, hogy a földet pásztáztam volna inkább a körülöttem elterülő játszóteret vettem szemügyre. Annyira jó a gyerekeknek, nekik nem kell ilyenekkel foglalkoznia és nekik vannak szüleik, akik vigyáznak rájuk. De tudom, anyuék is velem vannak, a szívemben, ami néha erőt ad, de akkor is más ez az egész. Nélkülük nem érzem magam annyira biztonságban, mint amennyire kellene. Ahogy elmerengtem ezen, alig hallottam a lány kérdését, de aztán felderengett, mit is kérdezett és meg is lepett kicsit.
- Ugyan, miért félnének tőled? Hiszen egyáltalán nem vagy félelmetes, se gonosz, se semmi olyan, ami kihozná az emberekből a félelmet! - feleltem neki bátorító mosollyal az arcomon. Ránéztem, hogy láthassam, mit is gondol a lány. Ám ekkor fölállt a hintából és átadta helyét egy kislánynak. Szegény Lucy, vajon miért találja úgy, hogy olyan félelmetes? Hiszen, nagyon aranyos, kedves és szép lány. Talán az emberek túl előítéletesek, ez itt a gond. Nem tudom felfogni, hogy miért gondolja ezt a lány, magáról. Csak néztem Őt, az arcát a szemét, és azt, hogyan löködi a kislányt. Egyszer talán, minden rendbe fog jönni, nem igaz?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 17. 18:17 Ugrás a poszthoz

Csongor

Az élet apró örömei. Igen, most, hogy lejöttem a faluba, és normális úton jutottam hozzá a kávémhoz, mondhatni helyreállt a lelki békém. Jó, ez azért enyhe túlzás, ugyanis míg itt vagyok, ez sosem fog bekövetkezni.
Persze, tudom, hogy amíg nem adok egy esélyt a helynek, nem is fog változni a véleményem, de én soha nem adok esélyt, miért változtatnék ezen? A kávé azért finom, bár a nyakam teszem rá, hogy csak azért esik ilyen jól, mert nem kellett szenvednem érte. A konyhában történteket feledném, úgy ahogy vannak, mégse tudom kiűzni az agyamból, és sehol egy pláza, hogy kivásárolhassam magam. Oké, nőiesen bevallom, hogy a ruhák enyhítenek a fájdalmamon, de nem teljesen, és van olyan mély sebem, amit még maga az idő sem tud begyógyítani, hacsak, valami csoda folytán el nem vesznek az emlékeim, vagy fel nem támad anyám, vagy nem látnám minden átkozott éjszaka magam előtt a jelentet. Az egyetlen emlékem ötéves koromból, hogy a szemem előtt ölik meg, hát nem valami bizalomgerjesztő igaz?
És még tovább sajnáltatnám magam, ha nem kényszerülnék megállásra. Körbe nézek, kétszer is, aztán gondolkodni kezdek, vajon mikor került ide ez a játszótér. Mert hogy most itt állok,  és fogalmam sincs, hogyan. Kell nekem elkalandozni egy idegen helyen...
- Most komolyan szívatsz?- motyogom sóhajtva, miközben az égnek emelem a tekintetem. Oké, túlteszem magam a hogy kerültem ide kérdésen, és rá térek a fontosabbra, hogy fogok én innen visszakeveredni? Azt már inkább nem teszem hozzá, hogy takarodó előtt, mert nem leszek rosszul, ha azt a szabályt megszegem, és még egy büntetést is bevállalok, ha kikerülök innen. Találomra elindulok egy irányba, de azzal sem járok sikerrel, mert ugyanitt kötök ki.
Lehuppanok az egyik hintára, és összegzem magamban a tényeket. Nézem az utakat, de innen az összes egyformának tűnik, és így fogalmam sincs, melyiken jöttem. Ez annyira igazságtalan. Most a lehet legkomolyabban mondom, hogy gyűlölöm ezt a helyet, mióta itt vagyok, csak a rossz dolgok történnek velem, erre még el is tévedek. Bravissimo.
A táskámból előkotrom a cigim, és rágyújtok. Most nem érdekel, hogy közterület, és nem szabad, próbáljanak meg visszatartani, amennyi stressz felgyülemlett bennem, nem lesz egyszerű malőr, az már biztos.

RUHA
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2012. november 17. 18:26
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Pethő Csongor
INAKTÍV


cakeboy.
RPG hsz: 17
Összes hsz: 19
Írta: 2012. november 17. 18:58 Ugrás a poszthoz

Ophelia

Elgondolkozva, lassú, ráérős léptekkel, zsebre dugott kezekkel közelítettem a játszótér felé. Arcomon néha álmodozós mosoly, a másik percben pedig gondterhelt ráncok jelentek meg. Most azonban igyekeztem a feladatomra koncentrálni, ahelyett, hogy túlelemezgettem volna azt, amit már ezerszer túlelemezgettem.
Kék szalagos, virágos könyvjelző. Őt kellett megtalálnom. Unokahúgom, Abigél ugyanis ma délután arról küldött baglyot nekem, hogy elvesztette a kedvenc könyvjelzőjét, ami nélkül nem tudja folytatni az olvasást - voltak ilyen heppjei, igen. Felvázolta a helyzetet, miszerint a szobájában nincs, a termekben sincs, de eszébe jutott, hogy tegnap kint volt a játszótéren, és ott olvasta is a könyvét. Mivel azonban neki a mai nap halaszthatatlan dolgai akadtak (megkeresni azt a madarat, amit múltkor a szobaablakában látott), ezért rám hárult a feladat, hogy átfésüljem a játszóteret.
Én pedig, mivel jófej nagybácsi vagyok, munka után rögtön bele is vágtam az izgalmas kalandba. Ó, ez ironikus (vagy szarkasztikus? sosem tudom, melyik melyik...) megjegyzés volt, úgy érzem. Nem annak szántam, félreértés ne essék! Nagyon imádtam Abigélt, az összes dilijével együtt, és mindig szívesen segítettem neki, akármit is kért tőlem. Így semmiféle morcosság nem volt bennem most sem, hogy egy könyvjelzőt kellett megmentenem. Sőt, a séta jót is tett nekem most. Az este már leszállt, sötétedett, az utcai lámpák égtek már, mire elértem a célhelyszínt. Megálltam, hogy felmérjem, hol is kéne kezdenem a keresést. Eszembe jutott megint egy fontos részlet: Abigél hintázott.
Pillantásom a hintában ücsörgő lányra esett, ahogy elindultam a kiszemelt irányba. Próbáltam megfejteni, ismerősről van-e szó, vagy sem. Menet közben azért néha a lábam elé is néztem, olykor megálltam, ha nem voltam benne biztos, hogy mindent alaposan megszemléltem magam körül. Egyelőre semmi, így végül tényleg elértem a hintákhoz.
- Helló! - köszöntem az ismeretlennek. Már láttam azt is, hogy egy fiatal lány, és, hogy dohányzik. Ejj-ejj. Morcosnak is tűnt, de azért ha már itt volt...
- Nem láttál itt valahol egy kék, szalagos, virágos könyvjelzőt? - néztem rá segítségkérően.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 17. 19:28 Ugrás a poszthoz

Csongor

Van az a mondás, hogy Isten nem bottal ver.... Hát engem semmivel se verjen, mert esküszöm, visszaütök. Oké, ezt csak a kezdetleges dühroham mondatja velem, de úgy érzem, "húzzuk Ophelia agyát" nap van. Pardon, mit nap... hét, és ez egy cseppet sincs ínyemre. Mióta átléptem az a hülye határt, minden összecsapott felettem, visszatértek a rémálmok, és lehet akármilyen visszataszító a kisugárzásom, mindig belém botlik valaki,  és nekem mindig figyelnem kell arra, mikor, mit mondok. Konkrétan azt sem tudom, mikor került az nekem ekkora erőfeszítésbe. Ha még ez nem lenne elég, meg kell barátkoznom a ténnyel, hogy varázsló vagyok, és itt kell tanulnom, plusz magamnak kell kezelnem a kávéfőzőt. Oké, ez lehet vicces, de nem jegyeztem meg, Endre hogy csinálta, és az utolsó próbálkozásom is csúfos kudarccal ért véget, a faluba meg nem járhatok ki folyton.
Így senki ne merjen felelősségre vonni azért, mert élek a káros szenvedélyeknek. Az még LaFonde-éknál is bocsánatos bűnnek számít.
Legalább nem fogsz elhízni.
Ennyivel, na meg egy vállvonással tudta le Gregory a dolgot, mikor megtalálta a dobozt a táskámba. Oké, csak papíron az apám, de őszintén... ennél egy cseppet többet vártam tőle, de végül is egy szavam nem lehet, hisz mindent megkapok tőle... amit pénzért lehet venni. Az egyéb szükségleteim, mint mondjuk, hogy a lányaként kezeljen, vagy legalább én érezzem magam családtagnak, ha egyszer sajátom már nincs, nos ezek őt hidegen hagyják. És pontosan ezért döntöttem úgy, hogy engem is mindenki más. Egyszerűen, ha ők nem mutatnak hajlandóságot aziránt, hogy többet akarjanak látni, mint amit mutatok, hát én sem fogom megerőltetni magam.
Az órámra siklik a tekintetem, mire dühösen fújtatok. Van körülbelül egy órám, hogy megússza ezt a kitérőt mindenféle következmény nélkül. Oltári. Persze a helyzet változatlan, akárhogy is forognak a kerekek, csak nem tudom, merre induljak el.
Ráadásul megint erre tart valaki, bár ez most talán szerencsés esetnek mondható. A srác ideér, és olyan kérdést tesz fel, amire a szemöldököm magasba szökik. Oké... ez... fura, és a nyakam ráteszem, ezt ő is látja rajtam.
- Öhm... nem, nem hiszem, viszont segítek megkeresni, ha cserébe elmondod nekem, hogy jutok a kastélyba- igen, ez még mindig jobban hangzik, mint bármi más, amiben a "segíts", vagy az "eltévedtem" szó szerepel. Legalább a büszkeségem megmarad.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Jessie Lisbeth Diana Redway
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 18. 14:06 Ugrás a poszthoz

Zötyögve állt meg az állomáson a vonat, én pedig szedelőzködni kezdtem. Leemeltem a bőröndömet, majd megtorpantam.
Vajon jól tettem, hogy visszajöttem? Vajon vár engem még valaki ebben az épületben?  
Gondterhelt lélekkel, de fagyos, érzelemmentes arccal léptem le a vonatról, az állomásra. Hideg levegő csapott meg, és az egyedüllét. Senki nem volt a peronon, egyedül utaztam. De nem hibáztathatok ezért senkit.
Megálltam, és leültem a bőröndömre, valahogy nem akaródzott tovább menni. Lehunytam a szemem, hogy átgondoljam az elmúlt három hetet.
Hazahívtak, én pedig gondolkodás nélkül csomagoltam és ültem vonatra. De nem szóltam senkinek, itt hagytam Kathie-t, itt hagytam Yar-t, egyedül csak Janey-nek szóltam a munka miatt. Amikor elindult a vonat, akkor nem voltam benne biztos, hogy még visszatérek.
Nem tudok semmit már róluk, nem írtam nekik levelet, nem kerestem őket, nem szóltam hol vagyok, s mit csinálok.
Otthon persze nem ért nagy meglepetés.
Esküvő.
Különösképpen nem rázott meg a hír, valahogy nem is érdekelt. Viszont az utolsó héten már nem bírtam.
Még hogy én a koszorús lány? Egy idegen nőnek? Nem..azt hiszem itt tört ki minden belőlem.
A fülemben csengtek a vita mondatai, szemem előtt láttam apám vérvörös arcát. Muszáj volt visszaszöknöm, nem bírtam ott maradni.
Csak egy-két hetem van regenerálódni, hisz a mostoha bátyám ideiratkozott be.
A nagy gondolkodásban észre se vettem, hogy lassan sötétedik, a fogaim hangos csattogással jelezték, hogy fázom. Teljes testem remegett, de én nem mozdultam. Az a pár hét alatt gyökeres változáson mentem át. A régi Jess eltűnt a mélységben. Helyette egy új, komor, hallgatag jött vissza az iskolába.
Utoljára módosította:Laurena Aquamarine, 2012. november 28. 20:34
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Yarista Palarn
INAKTÍV



RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2012. november 18. 14:34 Ugrás a poszthoz

Jess

Yarista egy nap észrevette, hogy az asztalán egy üzenet virít. Rövid gondolkodás után kinyitotta és elolvasta a számára ismeretlen kézírást. "Jessie Redway ma este érkezik." Felnézett a sárkányára, de az továbbra is szótlan maradt,nem tudja, hogy ki hozhatta az üzenetet. Melegen öltözködött, a barna kabát és a barna hosszú nadrág mellé, egy hasonló színű melegebb cipőt választott, mert nem volt kérdéses, hogy ha már ennyire van lehetősége, beszél a lánnyal. Korábban azt hitte, hogy látta a fekete hajú lányt a suliban, de később kiderült, hogy csak akarta őt látni, Jessie eltűnt. Nem jutott eszébe Janey boltja sem érdeklődni, és erről főleg Bonnie tehetett, hiszen bombaként robbant be a fiú életébe, elfeledtetve vele nagyon sok dolgot. De, ha már így hozta a sors, akkor Yarnak szembe kell néznie Jessievel, és el kell mondania neki sok mindent. Főleg azt, hogy a kapcsolatuk nem folytatódhat, és ezalatt a pár hét alatt, már úgy gondolja, hogy nem is szeretné. Hogy ez mennyire jó vagy rossz, nem érdekelte a fiút, csak az, hogy Jessie ne sérüljön meg túlságosan lelkileg miatta. Könnyen elintézhetné a dolgot, felhasználva kétes hírnevét, de Jess érdemel annyit, hogy tudja az igazat is. Hangosan szuszogva és csikorogva áll meg a vonat, várta a fiú, hogy megérkezzen a navinés lány. Már éppen azon volt, hogy átverték, amikor Jessie mégis leszállt egyedüliként, de csak a peronig jutott. Yarista nézte őt, látta, hogy ráül a csomagjára és elmélázik. ~ Vajon mi lelte, sokkal lelkesebbnek ismerem őt. Hát, én sem fogom növelni a jókedvét. ~ gondolta, majd elindul a lány felé, aki továbbra sem akart elmozdulni a helyéről. Aztán nagy sóhajjal és behúzott gallérral odalépett a lány elé.
- Szia Jess. Szakítanunk kell. - csak ennyit mondott, mielőtt a lány a nyakába ugrott volna, mert szerinte ennek kellett volna történnie. Az ő arcán maximum csak az az öröm látszott, hogy láthatta újra, hogy semmi baja. Legalábbis fizikailag biztos nincsen. Azt viszont nem akarta, hogy örömmel üdvözölje őt Jess, aztán meg sírjon miatta. Fogalma sincs, hogy sírna-e a lány, de elég érzékeny és nagyon szerette, annak ellenére, hogy már nem akar vele járni. Egyelőre úgy gondolta, hogy ennyi beszéd elég is volt tőle, várja a választ, vagy bármit, ami a lány felől érkezik.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Pethő Csongor
INAKTÍV


cakeboy.
RPG hsz: 17
Összes hsz: 19
Írta: 2012. november 18. 19:43 Ugrás a poszthoz

Ophelia

Igazából már a kérdés feltevése pillanatában rájöttem, hogy a "kék, szalagos, virágos könyvjelző" elég furcsán hangzott az én számból. Aztán a lány arckifejezése meg is erősítette ezt a sejtésemet. Persze, nem tettem hozzá, hogy igazából nem is nekem kellett az említett dolog.
Kicsit zavarban is éreztem magam, ám még mielőtt magyarázkodni kezdhettem volna, a lány felajánlotta a segítségét. Kicsit furcsállottam, amit cserébe kért: mondjam el neki, hogyan juthat el a kastélyba. Amikor először megpillantottam őt, közelebbről, rögtön az ugrott be, hogy ő biztosan egy diák a kastélyból, aki tett egy kis sétát a faluban, vagy akármi. Igazából annyira részletesen nem merültem bele a gondolatban, de a lány diák mibenléte megragadt a fejemben. Ehhez pedig automatikusan társítottam, hogy biztosan ismeri az utat el-vissza, jobbra-balra. Most kicsit meglepett a dolog, hogy a feltételezésem mégsem volt helytálló.
Mindenesetre egyelőre nem firtattam ezt.
- Áll az alku! - bólintottam, majd körbenéztem.
- Mi lenne, ha én a hintáktól jobbra, te pedig balra néznéd meg? - pillantottam rá kérdőn, vajon neki megfelel-e ez a felállás. Az én részemről aztán neki is láttam a keresésnek, lassan haladva. Közben néha az ismeretlenre pillantottam. Fúrta az oldalam a kíváncsiság, igen. Benéztem egy elhagyott homokozó-vödör alá - nem ott lapult a könyvjelző -, majd kiegyenesedtem, s tekintetemmel megkerestem a lányt.
- Kérdezhetek valamit? - nem vártam meg a válaszát.
- A Bagolykőbe jársz? - egyelőre ennyire voltam kíváncsi. Reménykedtem benne, hogy nem tart tolakodónak, hogy itt kérdezgetem őt. Vagy rossz embernek, aki fiatal lányokat környékez meg mindenféle ostoba indokkal, hogy aztán jól elrabolhassa őket. Hm, remélem, ez nem is fordult meg a fejében, elvégre nem nézek én ki rossz fiúnak.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 18. 20:10 Ugrás a poszthoz

Csongor

Látszólag nem tűnt fel neki, hogy momentán teljesen elveszett vagyok, ami szerencse, mert simán van bennem annyi düh, hogy kivételesen ne tudjam elrejteni, ami alapból nagyon is jól megy, nem hiába a rutin, meg az évek...
Egyetlen tizedmásodpercig tart, ahogy megrándul a szám. Igen, ez egy mosoly akart lenni, ami egy évbe, ha kétszer engedek meg magamnak, de tényleg vicces egy helyzet, mármint... na jó, inkább hagyjuk. A testtartásom még mindig merev, az arrogancia, a felsőbbrendűségre való hajlam, csak úgy lerí róla, pedig nem igazán érdekel az ilyesmi, csupán belém nevelték, ahogy sok más számomra haszontalan érzést, és megnyilvánulást is. De fel kell tennem magamban a kérdést, hogy itt mindenki ilyen? Látszólag neki sincs semmi gondja, és valahogy nem bírom elképzelni, hogy csak én legyek ennyire elcseszett. Akik eddig vettek körül..., nos azoknak csak akkor volt jó kedvük, ha tettek róla, és igen, néha én is beálltam a sorba...
Még mindig a srácra meredek, aki látszólag zavarban van. Tudom, most valamit kéne tennem, vagy kigúnyolni, vagy elkezdeni rosszul érezni magam, amiért ezt tettem vele, de semmi... az égadta világon semmi reakció nem mutatkozik felőlem. Már annyira megszoktam, hogy hidegen hagynak mások, hogy az ilyen helyzetekben nem tudok mit reagálni.
- Nekem jó- oltom el a cigim, és lassan állok fel az eddigi ülőhelyemről, hogy tartsam magam az ígéretemhez. Mert igen, akármennyire is hihetetlen, azt sosem szoktam megszegni, bár azt hozzátenném, hogy nem is gyakran folyamodok ilyesmihez, de mint most is látszik, olykor szükségszerű, és inkább leszek látszólag önzetlen, minthogy egy apró csorba is essen a büszkeségemen. Igen sekélyes vagyok, és még megannyi jelzőt aggathatnának rám, de csakis én tudom, hogy azoknak többsége alaptalan.
- Igen, bár még csak úgy 3 napja, de ennyi épp elég volt ahhoz, hogy megutáljam, de sajnos, ha nincs véletlenül egy Prágába szóló repülőjegy nálad, egy darabig itt is maradok- most kivételesen eszem ágában sincs elrejteni a keserűséget a hangomból. Aztán érzem meg, hogy engem néz, így miután rendezem a vonásaim én is rátekintek. Oké, most én jövök... elvileg, de mégis mit kérdezhetnék egy idegentől?
- Öhm.... erre nincs- vonom meg a vállam, mert ez jobb ötletnek tűnik, mint az, hogy még az is kiderüljön, hogy nem a kiváló kommunikációs képességemről vagyok híres, ami megint nem igaz, mert bizonyos körökben teljesen otthonosan mozgok, de van egy olyan sejtésem, őt nem érdeklik az e-havi divattippek, sem a lecsúszott politikusokról szóló pletykák.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amira Loveguard
INAKTÍV



RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2012. november 25. 15:20 Ugrás a poszthoz

Görgő
11. 19.

Sietős léptekkel haladt a rellonos lányka végig a Boglyas téren már kora reggel. Még volt negyed órája az első óra kezdete előtt, amit mindenképpen kiakart használni. Vagyis elfelejtette a hétvégén elintézni a bevásárlást, így le kellett sietnie, minden feltűnés nélkül.
Nem igazán volt ínyére a dolog, hogy korábban felkeljen azért, hogy aztán lerohanjon a faluba, de hát ő tehetett róla. Sikerült leöntenie az összes pergamenjét kakaóval. Felmerült a kérdés benne is, hogy kölcsön kellene kérnie valakitől, de elég finnyás ilyen téren is...csak az a jó, amit ő választ, és csakis az illatosat szereti használni.
Talárja a táskájába volt begyömöszölve, egy sima fekete dzsekit viselt piros egyberuhája fölött. Vékony fekete harisnyát, és bokacsizmát viselt lábain. A haja a nagy sietség közepette repkedve próbálta tartani a lépést a lánnyal.
Eléggé belefeledkezett a gondolataiba, ezért nem vette észre a pocsolyákat, amiket az előző napi eső hagyott maga után. Az egyikbe olyan tökéletesen beletrappolt, hogy a víz felcsapott egészen a combja közepéig, így az élénkpiros ruha is össze lett koszolva.
-Merlin csapjon ketté egy villámmal! -csattant fel dühösen, és egyáltalán nem foglalkozott vele, hogy hányan nézik meg, vagy egyáltalán hányan vannak körülötte. Természetesen a pálcáját sikerült a Sárkányfészekben hagynia, és ez csak akkor jutott el a tudatáig, amikor leguggolt a pocsolya mellett közvetlenül, és felkutatta az egész táskáját. A fejét fogva próbálta kitalálni, hogy hogyan ússza meg a késést...már megint.  
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2012. november 25. 15:55 Ugrás a poszthoz

Amira

A reggelek mindig is nehezen indultak nálam. Amikor még iskolába jártam, utáltam felkelni csak azért, hogy elmenjek a suliba. Ám szerencsére most sehova sem kell sietnem, így addig fekszem az ágyamban, amíg csak tudok. Szemeim nyitva vannak s bámulom az ajtót. Ám mégsem maradok olyan sokáig az ágyamban, ugyanis a hasam korogni kezd. Ha éhes vagyok, akkor ennem kell. Így hát felkelek és kinyitom az ajtót. A házban nagy a csend, nem tudom, hol lehetnek a többiek. Jó, Brigitte biztos a suliban van, hiszen nem szeret elkésni az óráiról. Janey vagy a boltban van, vagy fut. De inkább a boltban, ugyanis ilyenkor senki sem tudja őt helyettesíteni. Mert az alkalmazottai a suliban vannak. Vincent pedig… Tudja a fene, hogy hol lehet. Furcsa egy férfi, az biztos. Igaz, hogy kedves, meg minden, de nem nagyon bízom benne. Na, mindegy… Janey szereti őt, szóval nekem is kedvelnem kell.
Az asztalon friss kakaós csigát látok. Leülök, és magam elé veszek. A közepével kezdem, hiszen az a legfinomabb. Pár perc alatt el is pusztítom az ételt. Visszamegyek az emeletre és bemegyek a szobámba. Elhúzom a sötétítőfüggöny, hogy egy kis fény is jusson be a szobába. Beágyazok, majd felöltözök. Egy kék farmert és zöld pólót húzok magamra. A pólómra ráveszek egy kék pulcsit és lesétálok a lépcsőn. A lábamra húzom a bakancsomat. Gyorsan felkapom magamra a fekete színű kabátomat és a nyakamba tekerem a sálam.
Készen vagyok. Kinyitom az ajtót és kimegyek. Eléggé hideg van itt kinn. Mondjuk, már november van, szóval ezen nem is kell, hogy csodálkozzak. Nyugodtan lépkedek az úton, ám mikor a Boglyas térre érek, megállok. Ugyanis meglátom azt a lányt, aki Lola halálának napján ott volt. Odamegyek hozzá és megszólítom.
 - Szia!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amira Loveguard
INAKTÍV



RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2012. november 25. 17:01 Ugrás a poszthoz

Görgő

Valami elég rosszat kellett csinálnia Mirának ahhoz, hogy az utóbbi napjai ilyen pocsékul sikerüljenek. Bár lehet, hogy kicsit ő dramatizálta túl. Ugyanis miután visszaért Olaszországból kissé...kevésbé normális állapotban, nem elég, hogy köhög, és fáj a torka, eléggé el van varázsolódva. Valami rossz érzés is kering benne, és ugyebár ott van a tény, hogy eltitkolta Kristóf elől, amit tett. Nem olyan vészes, csak ki tudja, hogy fog a barátja viszonyulni ahhoz, hogy a feketeség új tetkóval tért vissza, ami még csak nem is derengett neki.
Viszont ahogy ott guggolt, elvonta a figyelmét a gondolat, hogy vajon negyed óra alatt mennyire fog beleférni neki az, hogy kiválassza a tökéletes kellékeket, és még vissza is érjen, majd átöltözzön. Legalább fél órát fog késni bájitaltanról. Előre látta a tanár úr arcát, amint belibben... Már elégszer lógott ebben az évben is, nem kellett még több szimulált betegség.
Egyik pillanatról a másikra azt vette észre, hogy valaki megállt mellette, és rá is köszönt. A nagy lendülettől, amivel ráakart nézni, meg az ijedtségtől, amit a kisfiú okozott, tökéletesen belecsüccsent a pocsolyába.
-Ó hogy az a jó édes... -hangja a magasba röppent, miközben dermedten, de közben villámokat szóró szemekkel pislogott az ismerős fiúra. Azt kezdte el kitalálni magában, hogy elkapja-e, vagy hagyja a fenébe, és inkább a mai napot töltse el teljes nyugalomban. Feltehetőleg már rosszabb nem történhet...
-Mit akarsz? -kérdezte tőle miközben feltápászkodott a földről. A hátsója nem csak hogy vizes, de még tiszta sáros is lett. Mintha csak egy sárcsatából lépett volna elő győztesen... Puffogva próbálta a kezével finnyásan leszedni magáról a koszt.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Jessie Lisbeth Diana Redway
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 1. 12:10 Ugrás a poszthoz

  Nem is tudom meddig üldögéltem úgy egymagamban, észre se vettem, hogy fogaim ütemesen koccantak össze a hidegtől, reszkettem, olyan hideg volt. Ültem ott egymagamba, próbáltam kitisztítani a fejem, amibe most egy óriási káosz uralkodott. Még a léptek zajára se reagáltam, és a rövid két félmondatra is késve kaptam fel a fejem.
  A szőkeség állt ott teljes méretében, ő ejtette ki azokat a szavakat. A darabokra tört lelkem közepén két biztos sziget állt eddig.. Yar és Kath. Most az első hangos robajjal szét esett.
  Belül..belül ordítottam, zokogtam, megtörtem.
  Kívül..szemrebbenés nélkül, hideg tekintettel néztem a szemébe. Felálltam, és egy nagyobb lépéssel leszűkítettem a távolságot köztünk néhány centire, orrunk szinte összeért.
  -Honnan tudtad, hogy ma jövök vissza?-kérdeztem hűvösen. Szerettem volna tudni, hogy honnan informálódott, hisz én én nem szóltam senkinek se arról, hogy elmegyek, se arról mikor jövök vissza.
Nem szándékoztam ellépni előle, ott álltam, hűvös, összeszűkült íriszekkel, és figyeltem a tekintetét.
Aztán élesen belém nyílalt a tudat. Miért jöttem vissza? Ki van nekem még itt, akiért érdemes itt élnem.. már csak Kath maradt egyedül. És miért lepődtem meg Yarista szavain? Hisz legbelül mindig is tudtam, hogy ez lesz, hogy nem bízhatok meg benne, hogy nem támaszkodhatok annyira rá, mert nem lesz mellettem 100%-ban. A felismerés hideg zuhanyként ért, belül a régi énem utolsó darabjai sikítva foszlott szét. Már csak egy dolog érdekelt..
  -Ki az?-
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Yarista Palarn
INAKTÍV



RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2012. december 2. 14:19 Ugrás a poszthoz

Jess

Muszáj volt megtennie, egyrészt mert Jessie-nek tudnia kell, hogy mi zajlott le benne, és mik motiválták, hogy elengedje őt. Nagyon nehezére esett, és sokszor gyötörte a bűntudat, de Jess megkönnyítette a dolgát azzal, hogy eltűnt, már amennyire ez könnyű volt neki. Mire Bonnieval találkozott, már lélekben szakított Jess-sel, nem érezte megcsalásnak a dolgot, ezért is nyugodtabb, mint mikor Jessie felpattan a szavaira és számon kéri. Lassan benyúl a zsebébe és átadja a kis cetlit, amit kapott az ismeretlentől, kinek most nagyon hálás.
- Nem tudom, hogy ki írta. - mondja szomorú szemekkel, igazán nem akarja bántani őt, mert nagyon sokat jelent számára, még most is. Most, hogy találkoztak, sokkal nehezebb a dolog, mint, ahogy azt először képzelte. Jessie viselkedése aggodalomra ad okot, egyáltalán nem ilyen szokott lenni, nagyon furcsállja ezt a hűvösséget, zavarja és fél tőle. Nem szó szerint, hanem attól, hogy történt valami vele, ami megváltoztathatta és most erre még ő is rátesz egy lapáttal, de legalább nem kertel. A következő kérdés Jessitől evidens, hiszen erre akár számítani is lehetett volna. Yarista kapcsolatai sosem voltak hosszúak, bár az is igaz, hogy a barátnőket megválogatta, csak aztán elszúrta.
- Senki, vagyis, van valaki, de nem ezért... vagyis, már ezért is, de... - összevissza beszél, nem tudja, hogy mivel kezdje a mondandóját, majd egy nagyot sóhajtva megembereli magát, mi több hirtelen magához öleli Jessiet.
- Sajnálom. - mondja, és gyorsan elengedi őt, még egyet hátra is lép, nehogy valami meggondolatlanságot csináljon és véget érjen az ami még el sem kezdődött Bonnieval.
- Nekünk nem szabad együtt lennünk. Katherine miatt sem. A másik pedig, hogy túl gyorsan merültem bele... beléd. Nagyon szerettelek, még most is szeretlek, de nem folytathatjuk tovább. A másik lány, akivel egyszer találkoztam azóta, de igazából nem történt semmi, Amanda Philips. De csak azért mondom el, mert kérdezted. Segített nekem az egyik edzés után eljutni a hálómig és jól elbeszélgettünk. Ezen felül kikértem azok véleményét, akiket barátaimnak tartok és feltétlenül megbízom bennük. Változtatni akarok az érzelmi életemen, mert ami most van, az nem vezet sehová. Ennek egyik állomása az, hogy szakítok veled, főleg Katherine miatt. - fejezi be a mesélést, de egyáltalán nem szégyelli a dolgot.
- Szeretném tudni, hogy miért tűntél el, egyáltalán nem akarok vádaskodni, de úgy látom, hogy nem vagy önmagad. És attól, hogy nem járunk, még érdekel, hogy mi van veled. Persze, lehet, hogy most kár volt felhoznom. - sóhajt egyet, és tétovázik. Elmenjen, vagy maradjon? Megölelje, vagy ne csináljon semmit? Nem akarja bántani őt, de tudja, hogy ezt nagyon nehéz - vagy éppen lehetetlen - elkerülni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. december 2. 20:40 Ugrás a poszthoz

Szendrödy-Nagy Áron

Testvére hirtelen és titokzatos elutazása után tervei elöször a sok buli és a szabadság témát kapták. Ennél azonban kíváncsisága sokkalta nagyobb volt. Így hát elhatározta, hogy utánamegy, kideríteni az okát. Nagyon lelkes volt, és semmi sem szabhatott volna elképzelésének gátat, annak ellenére, hogy spontán jött. Mindez pénteken, késö délután fogalmazódott meg fejében, és még aznap este elment. Izgatottsága az úton sem lankadt, és szombat délelött durván fél óra alvás után hazaért. Ott viszont borzasztó hírek fogadták. Elöször el sem tudta hinni ami történik, aztán hamar rájött, hogy bátyja is emiatt jött vissza. Titokban akarták tartani, de nem sikerült. Ez csak természetes, de most mégis borzasztó volt számára az igazat megtudni. Ha ez nem lett voln elég, vissza kellett jönnie. Vissza, de nem akart. Ott akart maradni és kitartani a végsökig. Most pedig csak ül a vonaton, és az játszódik le újra és újra fejében, ahogy anyja sírva könyörgött neki, hogy térjen vissza, tanulmányait miatta napokra se szüneteltesse. Csak értetlenül nézett ki magából, és azon töprengett, hogy egy fiatal és egészséges nö hogyan lehet rákos...és hogyan nem vették ezt hamarabb észre. Most pedig már késö...csak napjai vannak hátra. Könnycsepl gördül le arcán. Elöször egy, majd kettö és három, de nem sír. Érzi azonban hogy a vonat megállt. Nincs nála más, csak egy kistáska, és a medál, melyet emlékül kapott. Egyszerü ruhâban van, farmer, kabát és csizma, mindez kékben. De ez nem is foglalkoztatja, csak az ékszert szorongatja szüntelenül leszállás közben. Lép egyet, kettöt, majd még kettöt, és zokogni kezd. Még pár lépés után azomban lábai is feloldják az alátámasztást és összetogyik, le a földre, ahol az ég felé nézve egyetlen kiáltása:
-Miért?!?!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Szendrődy-Nagy Áron
INAKTÍV


újdonsült apuci
RPG hsz: 11
Összes hsz: 163
Írta: 2012. december 2. 21:13 Ugrás a poszthoz

Sharlotte


Kaptam egy levelet. Semmi többet, csak egy levelet, így nem meglepő, hogy az utóbbi napokban meglehetősen mogorva voltam. De mindenkivel. Meg is lepődött egy-két diák, hogy büntetést kapott, vagy rászóltam egy olyan hétköznapi dolog miatt, ami miatt amúgy nem szoktam. Durva. Nem vagyok egy érzelmes típus, de ezt nekem is fel kell tudnom dolgozni, és ehhez persze idő kell, mi más? Most pedig rám jött az öt perc. Az egyik pillanatban még a szobámban voltam, a következőben letámadtam az igazgatót, hogy hova ment Veronika, mert nálam hagyta fontosabb iratainak egy részét, amit továbbítanom kell neki - az ember tanul valamit az amerikai filmekből -, majd nagy nehezen kiszedtem belőle, felvettem egy kabátot, eltettem a pénztárcám, és elindultam a vasútállomás felé. Nem levelet akartam neki küldeni, hanem megkeresni. De végül nem mentem sehova. Haladjunk csak sorban. A vasútállomáson a vonatot kerestem épp, ami bevisz először Budapestre, mikor egy kisebb kiabálásra lettem figyelmes. Persze a kíváncsi fajtából származom, így elindultam abba az irányba, ahonnan a hang érkezett. Az emberek, akik erre jártak, átszállóban voltak, vagy épp hazaértek, szinte mind megbámulták a földön zokogó lányt, de senki nem lépett oda hozzá. Én is csak lassan közelítettem, kissé megbillentve fejemet, mikor felismertem benne az egyik szorgos kis diáklányt. Úgymond. Végül sóhajtottam egy nagyot, és odaléptem hozzá, leguggoltam, és barátságos hangot próbáltam megütni.
- Gyere, kelj fel. Segítek. - nyúltam egyik kezéért és a táskájáért, ami szintén a földön hevert. Így elúszott a tervem, hogy Vera után menjek, azt azonban már most tudtam, hogy küldök neki egy levelet. Valahogy ebben a pillanatban fontosabb, hogy neki segítsek. Kiakadás. Hogy én ezt mennyire jól ismerem..
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. december 2. 21:49 Ugrás a poszthoz

Szendrödy-Nagy Áron

A tények makacs dolgok. Föleg ilyen és ehhez hasonló esetekben. De mostanra, ahogy lába összecsulklott és akaratlanul is felkiáltott már nem tudott gondolkodni. Semmi sem ment már, csak a sírás. Az egyetlen dolog ami éppen lekötötte. Az ég adta világon semmivel sem foglalkozott. Az sem érdekelte, hogy ki nézi éppen vagy mit gondol róla. Az igazat csak ö tudja és kész. A többi már mellékes... Jajj Istenem hogy is lenne mellékes. Még akkor sem az, hogyha jejelen pillanatban nem tudta felfogni. Tehetetlenségében csak zokogott a földön, és figyelte az arcán legördülö könnycseppek sokaságának gyorsaságát. Félbe szakította azonban egy érintés, és egy kedves hang, mely egyértelmüen kifejezi hogy segíteni akar. Próbálta kicsit letörölni könnyeit, aztán felnézett, hogy megállapítsa ki is jött oda hozzá. Azonnal fwlismerte, hogy Szendrödy tanárúr az, de ezzel nem foglalkodott, hanem segítségével feltápászkodott majd nagy nehezen megszólalt.
-Köszönöm.-mondta, és talán még egy minimális mosolyt is megejtett. Csak nézett tovább bambán, és végül elsö normálisnak mondható gondolata az volt, hogy le kellene tisztogatnia kicsit a ruháját, amit azon nyomban meg is tett. Persze egyetlen pillanatra sem hagyta figyelmen kívül a tényeket, csak már tudott épeszü ember módjára gondolkodni. Maga sem tudta miért, de ahogy meglátta a professzort visszatért az esze, és a megítélöképessége. Rájött, hogy mindenki öt nézi, és hogy talán el kellene onnan menni. Nem tudta azonban, hogy a másik fél mit gondol. Azt sem, hogy öszintén segíteni akart, vagy csak szánalomból. Ki tudja... Talán majd kiderül minden.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 2. 23:11 Ugrás a poszthoz

Gil


Sohasem akartam igazán vámpír lenni. Volt valami ebben a létformában, ami már azelőtt taszítani kezdett, hogy valójában megtapasztaltam volna létezésem lényegét. Mindenki másképpen nevezi. Lehet önsajnálat, zavarodottság, vagy csak az a bizonyos érzés, hogy az egész világ ellenem fordult; mindez azonban cseppet sem volt igaz. Senki sem harcolt, csak és kizárólag én magam. Minél mélyebbre akartam ásni azt, aki igazán vagyok és szerettem volna olyan lenni, mint egy átlagos ember. A professzornak igaza volt, ez egyenesen lehetetlen. Miért mutatnék egy maszkot, mikor önmagában a létezésem is puszta véletlenek sorozata. Valamilyen oknál fogva mindig belekeveredtem a legrosszabbakba.
Azt hiszem, ez az oka, hogy ezt a fiút annyira közel éreztem magamhoz. Ő is pontosan ugyanilyen. Talán nem annyira akaratos és manipulatív, de ő is csak beleesik a csapdába, amit egészen véletlen épített saját magának. Én is ugyanígy tettem. Már bántam, de ez senkit sem érdekelt. Az emberek szépen lassan eltűntek és semmivé váltak a számomra. Vérbank. Élelem. Élet. Ennyit jelentettek, semmi többet.
-Hidd el, nálad többet senki sem lát. –biztosítottam.
Gondosan ügyeltem rá, hogy azok, akik valamilyen véletlen folytán eljutnak a közelembe ne ismerhessen ki igazán. Elrejtettem előlük a valódi arcomat vagy így, vagy úgy. A végeredmény azonban magáért beszélt. Daviden kívül senki sem tudott róla, mi is vagyok valójában. Ez pedig nem sok. Ha megölnének, valószínűleg senki sem keresne. Szomorú, de igaz.
Komoly tekintettel hallgattam végig a fiú kis monológját, de nem reagáltam semmit. Meg sem moccantam, akárcsak egy kőszobor ültem végig a kifakadását, majd hagytam, hogy menjen. Egy pár percig. Amíg rendbe tettem a gondolataimat. Nem sietett sehova, én pedig akkor is könnyedén beérhettem volna, ha futva próbál elmenekülni előlem. Beismerem, ez nagy előny; a gyorsaság, a kifinomult szaglás és a tökéletes látás.
Ezúttal is, mint mindig már készen volt a terv, mindössze egérutat adtam neki, lehetőséget, hogy meggondolja, miket vág a fejemhez, amikor feltűnök mellette és esélyt, hogy megnyugodjon és tisztázza magában a helyzetet.
Mintha startpisztoly dördült volna el, máris ott álltam a fiú mellett és felvettem a tempóját, mindez nem vett igénybe többet két másodpercnél.
-Nem akarok győzni. –cövekeltem le a tér közepén és kezemet a mellkasára helyeztem, hogy őt is megállásra kényszerítsem. –Ha szeretném, könnyedén legyőzhetnélek, anélkül, hogy komolyabb erőfeszítést kellene tennem. Most nem akartam győzni. –fúrtam fenyőzöld tekintetem az övébe.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 3. 00:52 Ugrás a poszthoz

Katherine

- Magányos lehetsz.-*Sajnálat nélkül ejtette ki, mert volt, aki erre vágyott, végre egyedül lenni egy kicsit, lerázni mindazt, amit az élet vagy mások rájuk erőltettek. És...a legtöbb embernek saját, be nem vallott hibája az, hogy egyedül van. Bár az egyedül és a magányos nem ugyanaz, volt köztük egy árnyalatnyi, halvány különbség. A magány mélyebbnek tűnt, mert mintha feltételezte volna valaki vagy valami hiányát. És mintha valami tényleg hiányzott volna, ha a lányra nézett.

Normális tempóban sétált, a szökőkút felé, jóformán meg sem lepődve, hogy hosszú csend után mégis követik. Egy darabig csak jött mellette, aztán ahogy nem akart megállni, a tér közepén fordult vele szembe, megtorpantva. Gilbert újra hátrébb húzódott, nem annyira lépve, inkább csak áthelyezve súlyát.*
- Tudom.-*Az, hogy továbbra is hangoztatják, milyen könnyű lenne őt legyűrni, nincs rá hatással, ő érzi az erőkülönbséget, de mihez kezdjen vele és a helyzettel? Hozzá az a hangtalan gyorsaság, amivel mellette termett, s ami természetellenesnek hatott. Nem lehet ilyen gyorsan futni, ennyire csendesen, de édeskeveset tudott a mágiáról ahhoz, hogy komoly következtetéseket vonjon le. Ő csak a lányt látta és próbálta érteni- figyelmeztetéseit, megjegyzéseit, kíváncsi pillantásait.*
- Nem lenne egyszerűbb elmondani, mit szeretnél tőlem?-*Nézett rá kérdőn, talán pici értetlenséggel vegyes nyugalommal. Amikor először kérdezett, segítség vagy egyszerű kérdés helyett leereszkedően fogalmazott, ráadásul -az ő mércéjével- erőszakos volt, valaki, aki keresztül akarta vinni az akaratát. Nem értette a célját- ha nem akarja igazából elkísérni vagy megmutatni az utat, nem kötelező; ha pedig tényleg nem játszik vele, miért járják ezeket a felesleges köröket? És amikor azt kérdezte, segíteni szeretne-e az embereken, vagy csak megalázkodni látni őket, miért az utóbbit választotta? Mire jó ez az egész és miért akarja őt is belevonni? A lámpák fénye itt erősebb volt, jobban ki tudta venni Katherine arcának részleteit, vonásait, hajának vörösét és a szemét is. Furcsa volt, hogy van valaki, aki hosszan, zavartalanul állja a tekintetét, csak figyelve és hasztalan próbálták egymást analizálni. De a ragadozószerűen villanó zöld igazán tetszett neki, apró mintáival és árnyalataival.*
- Szép szemed van.-*Csak úgy kibukott, őszintén, mert szerette, kereste a szépet a világban. Néha ez tartotta benne a lelket, apróságok, amikben elveszthette magát, olyan lényegtelen dolgok, amikre senki sem gondolt, s így el sem vették tőle. Meg aztán, nehéz lett volna lekanyarintani a Holdat az égről, vagy megtiltani a madaraknak, hogy repüljenek. Elkalandozott, mert ez a zöld emlékeztette valamire, de még nem tudott rájönni, hol látta azelőtt. Végül visszatért, tanácstalanul, de nem csüggedten süllyesztve csupasz kezét zsebébe.*
- Furcsa vagy. Nem ismerlek és nem is akarod, hogy megismerjelek, ha jól értem a szavaidat. Ennek ellenére se nem segítesz, se nem hagysz csak úgy elmenni.-*Várt, valamire, válaszra. Részben kíváncsi volt, részben fáradt, testileg és lelkileg, ami semlegessé tette, inkább csak vitette magát, nem csapkodva hiába.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Szendrődy-Nagy Áron
INAKTÍV


újdonsült apuci
RPG hsz: 11
Összes hsz: 163
Írta: 2012. december 8. 20:43 Ugrás a poszthoz

Sharlotte

A vasútállomásra érve sok mindenen elgondolkoztam. Hogy miért akarok Verához menni, hogy mit akarok tőle, hogy miért nem bírom ki nélküle. Egy dologra rájöttem. Az érzelmek nagyon undorító dolgok, amiket jobb, ha az ember elkerül, még mielőtt bekebelezi őt ez a háló, ez a szörnyeteg, és nem hagyja elmenekülni. Minél jobban kapálódzik, tiltakozik, próbál szökni, annál szorosabban marcangolja belülről az érzelem gonosz és makacs karma, egészen addig, míg egy tehetetlen, eszeveszett húsdarab nem lesz az emberből. Kezdem érezni magamon a karmokat, amint lágyan simogatnak belülről, édesen hívogatva afelé a jól ismert szenvedés felé. Bizony, huszonhárom év után én is megtapasztalhatom ezt, ami igaz sok idő, mégis várhatott volna még egy darabig.
Aztán észrevettem a lányt, amint a földön, és sokan elmennek mellette, megnézik, de nem segítenek neki. Még jó, hogy én meglehetősen segítőkész vagyok még akkor is, amikor éppen nem vagyok a toppon, így felsegítettem, jobb kezet nyújtottam neki, majd talpra állítottam.
- Menjünk, üljünk le. - fogtam továbbra is a lány kezét, nehogy megint megrezzenjen a lába, és összeessen, majd egy padhoz indultam vele, egyik kezemben a diáklány kezével, másikban a csomagjával. Amint találtam egy üres padot az állomás széle felé, leültettem a lányt, majd leülök mellé, és rászegeztem kék szemeimet..
- Mi lehet olyan szörnyű, hogy térdre kényszerít egy fiatal lányt a vasútállomás közepén? - kezdtem el turkálni a zsebemben, egészen addig, míg meg nem találtam a múltkori csoki maradékát. Még akkor vettem, mikor a tetőn beszélgettünk. Áh, fránya emlékek. Odanyújtottam a lánynak, egy halvány mosollyal. - Egyél belőle, boldogít. - tettem bele az ölébe, majd összekulcsoltam magam előtt a kezeimet, kényelmesen elhelyezkedtem, kezeimet saját combomra helyeztem, és ettől fogva csak néztem magam elé. Közben persze vártam, és figyeltem, ha esetleg a lány válaszolna, kiöntené a lelkét, vagy hasonlók. Nem szeretném, ha az én lelkemen száradna, hogy nem tudta kinek elmondani. Hát itt vagyok, hallgatok.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. december 8. 21:15 Ugrás a poszthoz

Szendrödy tanár úr

Elképesztö. Mindentöl függetlenül egyetlen egy dologgal foglalkozni, amely mindennél roszabb. De mégis, ez hihetetlen. Egy tragédia, egy áldozat, és valaki, aki emiatt szenved. Késx, ennyi a képlet. Az állomáson összeesve minden lepörög az agyában. Hogy talán jobb lett volna, ha ö van anyja helyében, hogy nem neki kellene haldokolni. De ez van. Változtatni nem lehet. Felejteni kell, az az egyetlen gyógyszer, de most nem lehet. Aztán érzi, hogy valaki fel akarja srgíteni, és miután megköszönte el is indulnak egy pad felé. Már nem érzi a remegést lábaiban, de a tanár segítökészen fogja, hátha megint eldölne. De szerencsére biztonságban leül, és szipog tovább. A sírásroham már elmúlt, most jön a sok gondolat. De azért hallja a felé irányuló szavakat. Fejét annak irányába fordítja és szemeit törölgeti, mikor a másik fél egy darab csokit ad oda neki. Ennie kéne, már 2 napja nem evett. Most ez is elég, úgysem lenne többre képes. Bele is kezd, amíg gondolatait összeszedi, hogy aztán elmondhassa azokat.
-Elöször is köszönöm a segítséget és a csokit.  De kérdésére válaszolva. Kívánom, hogy soha ne tudja meg milyen az, mikor az anyja haldoklik, és maga semmit srm tud tenni ellene. - elmúlt a sírás. Már inkább komoly arccal figyelt a másik félre.  Nem tudta, hogy ezután mi lesz, de nem érdekelte. Szépen lassan azonban a tanáron elmerengve kezdte is elfelejteni a történteket. Arcát tenyereibe temette és gondolkodort. Gondolatai a fitográfiaranár körül forogtak. Hirtelen váltott. Nem is tudta miért. Éppen gyászolnia kellett volna azon rokonát, kiröl azt sem tudta él-e még. De már azzal sem tudott foglalkozni. Csak a tanár. Kinézete, hol látta már, tárgya, milyen ember lehet. Minden eszébe jutott. Totál meghülyült. De nem tudott mit csinálni. Ennyi. Ez van. Ha erre gondol, akkor nem tud másra, mert csak az köti le. Absolute nem értette magát, csak próbálta elfogadni a szituációt. Táskája felé nyúl, nem tudja miért, aztán megint a taneröre pillant. Elmosolyodik, persze nem szándékosan, csak ez történik éppen.
-Maga mi járatban errefelé ilyenkor?- érdeklödik, hogy ne csak róla legyen szó, mert azt valósággal utálja.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2012. december 9. 19:04 Ugrás a poszthoz

Sharlotte Johanson
A tanév kezdete...


Be kellett következnie ennek az időszaknak is- elkezdődött a tanév. Ilyen szörnyű tényt megállapítani is undorító, sebaj, ennek az évnek is egyszer csak vége lesz, bízzunk benne. Chuck sikerrel vette a tavalyi év akadályait: annak ellenére, hogy év közben érkezett, egész jól haladt a többiekkel, átment a vizsgákon. Nem éppen K-val, de nem ez a lényeg. Rátalált a lányra, aki iránt többet érez, mint barátság. Ilyenre eddig gondolni sem mert volna, bekövetkezett nála az az időszak, amikor nem csak úgy van, hanem érez is valami furcsát, valami húsba hasító féltést, esetleg féltékenységet, vagy szerelmet más iránt. Megnyerte a régi iskolájában a bunyó bajnokságot megint, ám idén volt a legnehezebb dolga. A konkurencia elég nagy volt, de a szabálytalanságok ellenére is ráállhatott a dobogó legfelső fokára. A sok program között időt tudott szakítani arra, hogy csináltasson pár tetkót is. Élete első koncertjét is nagy zúzásnak tudhatta be. Nem  voltak kevesen a rendezvényen és örömet tudtak okozni mindenkinek; ennek nagyon örül. Pont jól jött egy kis plusz híresség, amikor plusz tagokat keresnek a bandába. Kellene még egy ritmusgitáros, még egy szólós és még egy énekes; akkor aztán a punk-rockból végre áttörhetnének metálba. Esetleg jöhetne egy album is, de ez már a jövő zenéje...
Egyszóval nagyon összejött neki a nyár minden tekintetben.
Jó ezeket végiggondolva sétálni a játszótér felé. Szeret ott lenni; kikapcsolhatja az agyát és ott nem kell semmire sem gondolnia. Nézheti a madarakat, vagy ha épp olyan napszakban van akkor a naplementét, esetleg a többi kisgyerek önfeledt játékait és ilyenkor mindig belegondol, hogy egész másképp alakult volna az élete, hogyha úgymond "lett volna gyerekszobája". Szerencsére nem volt és hamar felnőtt, megértette, hogy igazából miről szól az élet és hogy mire nem szabad időt pazarolni, esetleg mire kell...
Kis idő múltán eléri a játszóteret és leül szokásos helyére, a kétszemélyes hinta egyik ülésére zsebre tett kézzel -mert kicsit hideg van- és a piercingét piszkálja a nyelvével. Egyszer le ne harapja.
Rossz belegondolni, hogy vége a szünetnek és soká térhet haza... Nem is a honvágy miatt, hanem két legjobb barátja máris hiányzik neki; legalább itt van Loise, aki pótol számára minden szükséget és ez jó. Van egy biztos pont számára itt a suliban, így könnyebb lesz boldogulnia.
Lassan jön a hó és a dermesztő hideg. Szereti a telet, nem túl fázós és szereti nézni, ahogy az emberek szétfagynak mellette; mintha valami vámpír lenne, akire a világ hatásai nem érvényesek és csak kívülről figyelné a többiek problémáit. De ez nem így működik, nem vonhatja ki magát csak úgy a forgalomból, annak súlyos következményei lennének.
Utoljára módosította:Chuck Welch, 2012. december 15. 17:16
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2012. december 10. 22:42 Ugrás a poszthoz

Alexa

Hát megérkeztem. Egyáltalán nem volt kedvem idejönni, így nem csoda, hogy a kallernek kellett lerángatnia a vonatról. Elterveztem, hogy rajta maradok, és megyek még néhány kört nem törődve azzal, hogy mikorra is kéne ideérnem. Jó kis terv lett volna, ha nem avatkoznak közbe. Lesújtóan mértem végig a kétajtós szekrény méretű fickót, morcosan dobva le magam elé csomagjaimat. Tekintetemmel végigpásztáztam az egész állomást, ami körülbelül negyed akkora volt, mint a londoni King's Cross. Valljuk be, ez a miniatűr Anglia hasonmás nem nekem való. Sőt. Már épp visszaszállnék a vonatra, hogy menekülhessek, de amint meglátom a kaller idétlen tekintetét inkább csak sóhajtok egyet, megemelem cuccaimat, és kijjebb sétálok, hátha ott lesz az én kedves kis nagynéném. Nem az ő hibája, így nem vele kéne bunkónak lennem. De várjunk csak.. én mindenkivel bunkó vagyok. Innentől kezdve nem kell ezen rágnom magam. Fapofa, kedvtelenség, ez általában jellemez. A legnagyobb probléma az, hogy csakis és kizárólag apámnak köszönhetem, hogy itt vagyok. Az RBF előtt senki sem veszi ki a gyerekét, általában, de van olyan megszállott ember, hogy ő mégis megtegye. Mindettől eltekintve tisztelem, csak haragszom rá. Viszont azt nagy mértékben.
Már vagy öt perce ácsorogtam egy helyben, mikor azon kezdtem morfondírozni, vajon merre lehet nagynéném, és belegondolva abba, hogy mekkora az állomás, nem lehet nagyobb a falu se. Mindezt végigjátszva pontról pontra emelem fel csomagjaimat, és indulok el kifelé a faluba. Kint aztán megállok, és elképedve nézek végig a kicsi utcákon. Hol a francba vagyok mégis ?! Senkifalva mellett 5 kilométerrel Seholfalvában. Remek. Egyrészt, olyan érzés fogott el, mintha egy huszadik század eleji filmben lennék, gazdag úri hölgyként, egy lepusztult faluban. Persze, az átlag embernek, meg annak, aki itt lakik ez megszokott, és cseppet sem porfészek, főleg nem senki és sehol falu. Nekem mégis az. A nagy városban mindig magabiztosan jártam, még az Abszol út is elment, szerettem azokat a kis görbe utcákat, de ez a hely most kiverte a biztosítékot. Egy dolgot biztos tudok; én nem akarok idejárni, nem akarok itt tanulni, és főként nem akarok itt élni!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Alexandra Rachel Hanna Flaviu
INAKTÍV


Vajszívű cicamami =^-^=
RPG hsz: 194
Összes hsz: 2533
Írta: 2012. december 10. 23:37 Ugrás a poszthoz

Samantha

Este van már, nem is kevés. Ő pedig nem így tervezte a mai estéjét. Elég furcsán érzi magát, hogy itt sétál a hidegben és reméli, hogy nem kési le az utolsó befutó vonatot. Ujjai a kesztyűben is fáznak, igen morcos és fáradt. Újabb veszekedésre adott okot és ebből kezd nagyon elege lenni. Semerre sem haladnak és ez nem lesz így jó. A hotel mellett halad el, ahol már csak néhány fény ég.  Mások mér biztos jót alszanak, addig, amíg ő itt kint siet, hogy összeszedje az unokahúgát. Talán nyáron találkoztak utoljára, akkor, amikor McKenzie elhozta Yar-t is magával. Szóval, itt haladt el, amikor messziről hallotta a beérkező vonatot.
~ Hogy az a...~
Morogva pillant az órájára és elkezd gyorsabban lépkedni, hogy időben leérjen. Pedig még szívesen végiggondolta volna, hogy miért mindig rá sóznak nevelhetetlen kölyköket a családjából. Minden alkalommal megkapja, hogy mit nem csinál jól, de ha a többiek nem tudnak valamit megoldani a gyerekkel, akkor naná, hogy neki passzolják le. Oldja meg. Grace, McKenzie, Yvonne – aki idősebb, mint ő mellesleg – Benjamin és most itt van Samantha is. Ha valakit kihagyott már most elnézést kér, kicsit nehezebben tartja már számon a sort. Mindenesetre sikeresen eléri a pályaudvart és a gondolatok alapján nem esett jól neki, hogy leszedték a vonatról.
- Ha Roxmorts megfelelt, akkor Bogolyfalva is megfog.
Igyekszik nem morogni, még egy mosolyt is megenged magának a lány felé. Az RBF-ek előtt elhozni az embert igen nagy szívás. Most jóval többet kell szenvednie ezért a kis papírért.
- Csak ennyi?
Érdeklődik a csomagokra. Azt hitte a fél állomást elfoglalja majd a sok csomag, egész visszafogott volt. Odaérve végignéz a lányon, Sarah jobban hasonlít az anyjára, Samanthában inkább tökéletesen keveredik a két család.


Ruha:http://pbs.twimg.com/media/A9yIYWbCIAIWvaI.jpg
Utoljára módosította:Alexandra Rachel Hanna Flaviu, 2012. december 10. 23:41
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. december 14. 14:40 Ugrás a poszthoz

Valentin

Boldog volt. Felejtett. Nem teljesen magától igaz, hanem az alkohol segítségével, de végre kiszabadult a burokból. Mire testvére visszaér, nagyon nagy változásokon fog keresztülmenni. De egy nem változott és változik soha. Sétálni bármikor és bárhol hajlandó. Főleg hétvégeken, vagy mikor nincs iskola. Olyankor kötetlenül mászkál, ám most nem volt ötlete. Így csak ment előre, és nézte az utat, amin lépdel. Néha becsúszott a képbe fekete csizmája és kék farmerja, de fehér kabátját nem látta addig, míg tekintetét fel nem emelte. Kiért a Boglyas térre. Sokszor járt már erre, de sosem ált meg, csak rohant tovább. Most hirtelen támadt olyam kedve, hogy leül nézegelödni egy padra. Kiválasztotta, aztán odament és leült. Gondolatai kerítették hatalmába. Nincs vele itt senki, mégsincsen egyedül. Van testvére, de máshol. Van apja, de ö sincs ott. Anyja fentről nézi. Nincs párja, de vannak barátai. Neki ez pedig megfelel. Változtatna, de  nem rajta múlik. Így csak vár. Nézi az arrafelé haladókat, és gondolatai azonnal elterelődnek. A tanulás, és a közelgő ünnepek a téma. Hiszen ez a valóság. Tanulni van itt, na meg élni.
Utoljára módosította:Csapó Anna, 2012. december 18. 18:29
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. december 16. 19:35 Ugrás a poszthoz

Chuck Welch

Mostanában nem sétálgatott ok nélkül. Elkezdődött a tanév, és leköltözött a faluba. Sokat mászkált, de akkoriban nem. Csak órákra. De elérkezett a hétvége is, ami elég unalmasnak bizonyult, így szokását hamar visszahozta.  Felvett tehát egy kényelmes, csinos ruhát. Ha valaki meglátja biztos néz nagyokat hozzá. Térdig érő kékes szoknyában és egy farmerkabátban indult útnak. Elindult a faluba először céltalanul, majd okkal a játszótér felé. Régen hintázott, de most sem arra vágyott, csak beleülni és nosztalgiázni.  Elkezdték már út közben is elárasztani gondolatai. Mikor kicsi volt sokat futkosott testvérével szülei birtokán, ami mostanra már az övék.  Jó is volt, de az az idő már elmúlt. Felnőttek, és ide is tanulni jött, na meg persze élni. Gyermeki vonásai megmaradtak már nem az.
Ezen gondolatai között éri el célját. El is indul a hinták felé, de észreveszi, hogy nincs egyedül. Barátkozó szelleme arra késztette, hogy közelebb menjen. A fiú melletti hintába beülve megszólal.
-Szia. Nem zavarok?-mosolyog is hozzá. A tapintat nem halt ki belőle, nem akar zavarni, ha a másik magányra vágyna. Az udvariasság kedvéért azért be is mutatkozik.
-Sharlotte Johanson vagyok.-nyújtja felé a kezét.-Téged hogy hívnak?
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2012. december 24. 19:03
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2012. december 17. 15:50 Ugrás a poszthoz

Sharlotte Johanson


Most van idő elgondolkodni a nyáron. Minden összejött, de tényleg; a legjobbat tudta magából kihozni és nagyon jó élményekkel gazdagodott. Most nem részletezném Chuck sikereit, hiszen már megtettem. Nem szeretek önismétlő lenni.
Nem is a sikerein, vagy az élményein, hanem azon gondolkodik, hogy hogyan tovább. Bandatagokat keresnek, nem lenne hátrány, ha itt a kastélyban lenne olyan személy, aki megfelelő személy lenne nekik, viszont ez szinte lehetetlen. Mindenki a tanulással, a barátokkal, a kviddiccsel és egyéb hülyeségekkel foglalkozik, a zenére nincs idejük. Szóval ezt felejtsük is el, hogy a suliból kerítünk ritmusgitárost és szólóst, lehetetlen. A legjobb dolog, amit az ember tehet az talán az, hogy hagyja kibontakozni az eseményeket és majd csatlakozik, netán beleszól, ha alkalmasnak találja; megfelelő időben. Nem tud sokat gondolkodni, mert valaki rátör merengése közben, talán jobb is így. Azt mondják a kósza népek, hogy nem egészséges túl sokat gondolkodni; mindegy, hogy a múlton, vagy a jövőn?
- Szia. - kongó ürességgel, érzelmek nélkül hasít a fiú szava, talán még meg is fagy, ha nem vigyázunk. Ez kavarog most benne: a jéghideg tehetségtelenség, ami bizonyos idő után felőrli az embert, megszorongatja és nem hagyja nyugodni. Minden pillanatban, amit egyedül tölt, csak az adott problémájára tud gondolni és ez mérhetetlenül idegesítő, annak ellenére, hogy nem tehet róla.
- Chuck Welch - talán az is hozzájárul rossz kedvéhez, hogy nincs barátja a kastélyban 'Liz-en kívül; főleg, hogy fiú barátja nincs. Nem is ismer egyet sem, maximum látásból, ezen lassan változtatnia kell, különben beláthatatlan következményei lesznek. Elizabeth-tel sem találkozott még a suliban idén, egyszer majd csak összeakadnak.
Nem válaszol a lánynak azzal kapcsolatban, hogy zavarja-e vagy sem; nem akarja ok nélkül megbántani. Most nincsen társasági kedvében, egy ember társaságában lenne szívesen, ő pedig nem már, mint Loise. A lány kezet nyújt, de ő nem tesz semmit, vagy leül, vagy sem, az már a másik fél dolga. Ha túl hideg a hinta, akkor nagyon sajnálja, nem tud mit csinálni. Amúgy biztosan új, még nem látta egyszer sem.
Ilyen érzések még soha sem kavarodtak benne, ez biztosan valami furcsa betegség mellékhatása, amire még nem tudják a gyógymódot, csak annyit, hogy halálos betegség.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Boglyas tér - összes RPG hozzászólása (4780 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 13 ... 159 160 » Fel