Sharlotte Johanson

Rengeteg minden megváltozott. Nem csupán az Életem bolydult fel több ponton, hanem az iskola külleme is más kelmét öltött. Furcsa. Furcsa ide évek múltán visszatérni, és a falu lakosaként lépdelni a fő utcán. Egyenlőre csak a közeli hotel egy kis takaros szobáját béreltem ki, de ha minden jól alakul, nem sokára beköltözhetek a kibérelt lakásomba. Igen, munkámnak hála, lenne pénzem saját, fényűző ház építésére, de nem látom értelmét. Mindig is társasági ember voltam és valahogy nem tudom elképzelni magamat egyedül egy nagy luxusházban. Annyi minden megváltozott, régi barátaim többsége gondolom már nincsen a környéken. Akaratlanul is eszembe jut egykor legeslegjobb barátnőm Maja, akivel olyan sok mindent átéltünk. De ott van még Elsiabeth, Allegra és a többiek. Először is elszánom magam arra, hogy felkeresem mielőbb Maját. Vajon emlékszik még rám? Váltottunk pár levelet, de aztán olyan sűrű lett az Életem, és a eljegyzési partymra már nem jött el. Sőt választ sem kaptam rá.

Szüleim elváltak. Apámnak új Élettársa van, mint később kiderült, már anyámmal való házassága alatt összeszűrték a levet. Kivételes, de jóban vagyok az új barátnőjével, aki tíz évvel fiatalabb nála és mindenki számára nyilvánvaló, apámat csak és kizárólag a pénze miatt szereti. Még sem szól senki egy szót sem. Én is felnőttem. Régi lázadó énem, letűnt korom foszlánya csupán, hiszen ha apám nője ellen fordulok csak annyit érhetek el, elvesztem a szülőm szeretetét, így inkább minden erőmmel azon vagyok, hogy elfogadjam az új Életet. Daniel már általános iskolába jár, a két iker húgom egyetemre, és legidősebb húgom szintén egyetemista, a bátyám pedig Amerikában házasodott meg.

Fehér farmerben, térd fölé érő fekete, lapos csizmában, fekete szövetkabátban és fehér sálban sétálok a fő utcán. Bár a telet és a hideget utálom, úgy érzem jól esik a hűvös és segít kitisztítani a gondolataimat. Zsebre tett kézzel, lassú léptekkel megyek céltalanul előre. Olyan szépen alakult az életem, és tulajdonképpen mindenki élete körülöttem, s most még is itt sétálok, egyedül, a saját életemben. Egykori menyasszonyból ismét hajadon nő lettem. Elértem mindazt,amire vágytam, aki egy kicsit is ismert, tudta az álmom, hogy ünnepelt modell legyek. De a rivalda fény sötét árnyékká változott, mikor hamar rájöttem: magánéletem nulla, ha karrierem az egekben. Bomló szerelmem maradványainak képei közt egyre rám sötétedik.

Sharlotte Johanson

A nagy eszmefuttatások közepette észre sem vettem, hogy besötétedett és még a köd is lassan, de biztosan leszállni igyekezett. Régebben taszított a sötétség. Nem, nem féltem, de tartottam tőle. Nyomasztotta a lelkem. Mindig élet vidám lány voltam, akinek tökéletes családi élete volt, amit mások a filmekben láthattak, és ennek köszönhetően úgy véltem, engem a rossz elkerül. Persze hamar kellet szembesülnöm a ténnyel, amit sosem akartam tudomásul venni: a tökéletes élet csak a mesékben létezik, és abban is csak a végén érkezik el, és ki tudja, meddig tart igazából.
A nagy gondolkodásból egy lány zökkent ki. Pontosabban rám köszön, és kérdéssel áll elő. Mit keresek itt? Nos, magam sem tudom, de ez válasznak elég furcsa lenne, így elmosolyodok.
-Szép Estét Neked is!
Mosolyodok rá, majd most már válaszolnom is kellene.
-Tudod egykoron itt tanultam. Eridonosként jártam ide. Most, hosszú év munka után és otthon lét után ismét itt vagyok, csak most már lakosként. Jelenleg a hotelban lakok, de nem sokára kibérelek egy kis lakást. Most pedig lejöttem sétálni és kiszellőztetni a fejem.
Válaszolok diszkréten, aztán krákogok egyet és kinyújtom a kezemet.
-Egyébként Lucy. Lucy Dijjas. És Te sietsz valamerre?
Mosolyodok rá, aztán felvetem az együtt üssük el az időt. Végtére is, mindig is barátkozós és barátságos ember voltam, szívesen elcsevegek mással. Bár jelenleg inkább segít eltusolni a barátaim hiányát, minthogy benne lássam meg újdonsült barátnémat, de hát nem tudni, mit hoz az Élet, ezt már tapasztaltam,ugye.

Sharlotte Johanson

Mindig is közvetlen ember voltam, a lány, aki mellettem sétált azonban szűkszavúnak bizonyult, de ez egyáltalán nem volt gond. Egy külső szemlélő úgy vélhette, hogy remekül kiegészítjük egymást Sharlotte-tal.
-Nagyon szép neved van, franciásan cseng. Netán odavalósi vagy?
Mosolyodok rá, majd érzem, ahogyan a hideg átjárja már-már a csontjaimat  is, és egy kissé ebbe bele is borzongok.
-Hát az én történetem hosszú és kusza. Nem, nem új vagyok, még régen jártam a suliba Eridonos diákként. Aztán hazaköltöztem, munkám lett és vőlegényem...
Elhallgatok. Menyasszony voltam. Halkan sóhajtok fel. Magam elé meredek a sötétbe, mintha csak arra várnék, hogy Ő felbukkan és közli: vicc volt az egész csupán, s az Ő felesége vagyok, de nem történik semmi. A jegyese voltam, s most? Egyedül sétálok zsebre tett kézzel a sötétben ott, ahonnan egykoron elindultam. Pontosabban nem egyedül, de a lelkem magányos. Nagyon is. Azt hittem túl vagyok az augusztusban történteken, de azt kell mondjam, egyáltalán nem. Valahányszor csak közelítőleg ilyesfajta témát hallok, szabályosan érzem, hogy a szívem összeszorul, és a könnyek jönnének, de nem engedem, gombócként szorítom le a torkomba.
-Ami azt illeti, elég hideg van. Egyre hidegebb az éj leszálltával. Nincs kedved inkább beülni valahova?
Mondom újdonsült ismerősömnek,majd megállok, hisze pont a cukrászda előtt vagyunk éppen.
-Egyébként Te mióta vagy itt? És még iskolában tanulsz, vagy netán itt laksz?
Nézek rá kérdőn, mihelyst kiválasztotta, hogy fagyoskodunk tovább és rójuk a fő utcát, vagy beülünk a cukrászda kissé melegebb légkörébe. Furcsa szituáció ez, hiszen csak úgy a semmiből álltunk neki csevegni, de meg kell mondjam kellemes társaság volt, függetlenül attól a ténytől, hogy nem igazán szeretett beszélni. Vagy inkább bizalmatlan volt felém, ami bennem mindig is lazábban mozgott.