Lucy DijjasSokáig nem is figyelt fel a sötétségre. Teljesen elkerülte figyelmét, hiába látta, csak akkor figyelt fel rá jobban. Elgondolkodásra nem szánt időt, hiszen sokkal érdekesebbnek bizonyult az az ismeretlen alak amit szintén felfedezett. Közelebb érve tűnt csak fel neki, hogy az bizony egy olyan nő akit eddig erre még nem látott. Vagyis lehetséges, de akkor elkerülte figyelmét, vagy csak túl sötét volt már a felismeréséhez. Lassan, de biztosan csökkentette a kettőjük közötti távolságot, majd megfelelő közelségbe érve köszönt is neki. Úgy ahogyan szokott, minden körülbelül vele egykorúnak bármelyik napszakban. A sablonosságot minden esetben próbálta kerülni, így a másik köszönésére csak elmosolyodott. Mikor már rá nézett, arcára is tudott vetni pár pillantást, amiből ugyancsak azt vonta le, hogy nem ismeri. A kérdésére adott válasz pedig bizonylatot adott a gondolatról. Csendesen, mellette haladva hallgatta végig a rövid indoklást, amit szintén kedves mosollyal zárt. A kéznyújtásra előhalászta jobbkezét a kabátzsebből, és viszonozta azt. Ahogy a lány bemutatkozott, már mondta is volna saját nevét, de előbb visszacsúsztatta kezét a zsebébe.
- Sharlotte Johanson. Nem sietek, én is csak sétálok - mosolyodott el ismét, szinte reflexszerűen, majdnem minden mondat után. Megszokta már, de szerencsére nem rossz szokás, csak arcizmai érzik meg a negatív oldalát, ha túl sokszor csinálja. Szedte tovább lábait, gondolatai szárnyra kaphattak abban a néhány másodpercben, amíg sóhajtott egyet, és tekintetét felemelte az égre. Túl sokat nem látott, kezdett leszállni a köd, de igazából nem zavarta, sokkal inkább érdeklődve kutatta a fehérség mögött alig látható csillagokat. Mindezt csak pár pillanat erejéig, majd tekintete ismét a lányra vándorolt.
- Ma érkeztél? - kérdezte meg váratlanul. Eredetileg nem ezt akarta,de végül ezen szavak hagyták el száját. Nem bánta ugyan meg, de gondolta, hogy hülyeséget kérdezett, mivel a válaszban majdhogynem biztos volt. Lehet, hogy mégsem, viszont akkor is elég lényegtelen, maximum időhúzásra, vagy terelésre használható kérdés volt. Kirázta a hideg, és egy kis megrázkódás keretein belül nézett fel ismét a semmibe. Majd ismét le, a még látható dolgokra.
- Nem fázol? - kérdezett ismét, valami kis nevetésszerűséggel hangjában. Akkor jött csak rá, hogy ő igen, már fázik. Nem megszokott ez tőle, de kell ilyen is. A lány, aki +4C° körüli időben még szoknyában simán elüldögél egy órát kinti padon, de kivételesen most kabátban is kezdte átjárni a hideg.