36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
A falu határa - Lasch Gergely összes RPG hozzászólása (9 darab)

Oldalak: [1] Le
Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2012. október 29. 19:15 Ugrás a poszthoz

Halloween *-*



Sokan beszéltek már arról az iskolai rendezvényről, amelynek egy része a faluban lesz megtartva. Ez pedig nem más mint a: Halloween. Bizony. Itt Magyarországon nem nagyon terjedt el ez az ünnep, mert itt halottak napjának hívják. Ha jól tudom, Amerikában szokták ezt az ünnepet tartani. Mivel én magyar vagyok, még sosem volt részem ilyenben. Ezért is gondoltam arra, hogy megnézem ezt az egészet. Igaz, Janey nem nagyon örül az ötletemnek, de végül megengedte. Bár nem egyedül, hanem Abonyi Szelina Bogárkával megyek. Egy ideje ismerem a lányt és nagyon megkedveltem. Gondolom Janey-nek úgy nyugodtabb a lelke, ha más is mellettem van. Aztán valamelyik nap  vettünk is - szerintem - egy nagyon vagány Snoopy jelmezt.
Már alig vártam, hogy végre eljöjjön ez a nap. Biztos nagyon jól fogom érezni magam Szelinával. Meg amúgyis nagyon jónak ígérkezik ez az egész. Felveszem a jelmezem s lemegyek az emeltről. Lenn a jelmezem cipő részét is felveszem, majd megvárom, hogy Janey elköszönjön tőlem. Még mond pár jó tanácsot, aztán mikor végez a mondandójával, kimegyek a házból. Még sehol sem látok egy diákot sem. Biztos még az iskolában vannak, mert úgy emlékszem, mintha azt mondták volna, hogy az igazgató még mond egy-két dolgot a Halloween-ről. Én türelmes vagyok, szóval megvárom, míg ideérnek. Nem kell sok időt a ház előtt töltenem, ugyanis pár percen belül megjön pár diák. Én közéjük csapódok, hogy tudjam merre is kell menni. Egész gyorsan haladunk az utcán. Szemeimmel Szelinát keresem, de sehol sem találom. Majd meglesz... Ekkor a temetőhöz érünk. Nyelek egy nagyot, ugyanis ez a hely már önmagában félelmetes. Ám ilyen díszítéssel még félelmetesebb. Amint áthaladok a kapun, sikolyt hallok. Úristen! Mi történt? Körbenézek, hogy ugyan ki sikoltott, de nem látok senkit. Oké, biztos valaki csak szórakozott. Követem a többi gyereket, nehogy rossz irányba menjek. Ekkor megjelenik mellettem egy szellem. Megijedek s véletlenül neki megyek az egyik diáknak.
 - Hupsz, bocsi - mondom furcsa mosollyal. Ekkor megérkezek egy nagy asztalhoz, amely mögött az a lány áll, aki ott volt Loveday halálának napján. Menyasszonyi ruha van rajta, amelyen vérvörös foltok vannak. Körbenézek, hogy kin milyen jelmez van. Sajnos meg kell hogy állapítsam, rajtam van a legbénább jelmez. Ugyanis mindenki valami ijesztő ruhába bújt, én pedig egy aranyos kutya cuccban állok. Ha lesz jelmezverseny, biztosan nem én fogom megnyerni... Ekkor a lány elmagyarázza az első feladatot. Miután mindent elmond, rögtön odamegyek az ásókhoz, hogy elvegyek egyet. Mikor megszerzem a tárgyat, rögtön a sírokhoz megyek. Sajnos nekem nincs varázspálcám, így csak a holdfény és a töklápások világítása segít nekem abban, hogy egy számos sírt találjak. Miközben járkálok, meg kell hogy állapítsam, nagyon sokan haltak meg. Ez olyan szomorú.
Szóval egy ideig csak olyat látok, amin név van, de aztán megpillantok egy sírt, melyen a 2-es szám áll. Ez az! Jó erősen megfogom az ásót, s próbálok ásni, kisebb sikerrel. Ugyanis ez az ásó csak egy kicsivel kisebb mint én, meg aztán nincs is bennem annyi erő, hogy felássam ezt a helyet. De nekem szükségem van arra a meglepetésre! Így hát újra megpróbálkozok a földtúrásával. Minden erőmet beleadom. Lassan ugyan, de sikerül annyit ásnom, hogy meglássam a ládát. Leveszem a fejemről a Snoopy jelmez fejét, s letörlöm a homlokomról a verítékeket. Ez igazán fárasztó munka! Most már a kezeimmel kezdem kaparni a földet. Igaz, hogy a körmöm alá is kerül pár darab föld, de nem érdekel. A lényeg az, hogy megszerezzem a ládát. Végül nagy nehezen sikerül kiszednem a föld alá temetett ládikót. Rögtön ki is nyitom a tárgyat. Meglátom, hogy a ládában 6 szelet csoki lapul. Juhéé! Visszateszem a csokikat, aztán visszafutok a nagy asztalhoz. Várom a következő feladatot.

Jelmez
Utoljára módosította:Lasch Gergely, 2012. október 29. 19:15
Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2012. december 27. 21:31 Ugrás a poszthoz

Hella^^

Endre!
Sajnálom azt, ami a múltkor történt a kocsmában. Azóta nem is láttalak a faluban, ezért döntöttem úgy, hogy írok neked levelet. Pedig élőben szerettem volna elmondani, de ez lényegtelen. Szóval még egyszer ne haragudj. Nem tudtam, hogy Janey utánam jön. Ha tudtam volna, akkor biztos nem megyek be a kocsmába. De örülj neki, hogy ennyivel elintézte ezt az egészet. Tudod neki a család a legfontosabb, és ha valakinek baja esik, akkor az megviseli őt. Velem is azóta bán így, hogy Lola meghalt. Tudta, hogy milyen szomorú voltam, de az óta már jobban vagyok. Tehát a lényeg, hogy Janey próbál rám nagyon vigyázni. Gondolom, nem szeretné, hogy rossz legyen nekem, ezért is szólt bele az iszogatásba. Azért remélem nem haragszol ránk, annyira. Szeretném veled tartani a kapcsolatot. Őszinte leszek. Te vagy az egyetlen, aki tényleg megért. Tudod, nem nagyon vannak barátaim és a legtöbb diák nem nagyon szeretne egy 13 éves gyerekkel beszélgetni. De örülök, hogy te legalább 18 évesen odajöttél hozzám. Ha te nem vagy ott, akkor lehet, hogy az egész tényleg rosszul végződik és egy gonosz mágustól fogadok el vajsört. Amúgy tényleg finom volt a vajsör. Olyan mézes. Na de visszatérve a lényeghez. Örülnék annak, ha többet találkoznánk. Úgy érzem, te megértesz, és mindig van valami hozzáfűzni valód a mondataimhoz. És elfelejtettem megköszönni a sört, szóval köszönöm. Alig várom, hogy diák legyek. Akkor mindennap találkozhatunk, és nem kell két hetet várni arra, hogy újra lejöhess. Még egyszer szeretnék elnézést kérni. De ha jól szétnézel a faluban, akkor megláthatsz egy pub-ot. Ott is tudsz inni. Oda majd úgy menj, hogy Janey ne vegyen észre. Még a végén onnan is kitiltana.

Gergő, a kissrác


Beleteszem a borítékba az összehajtott levelet, aztán Janey baglya szájába rakom. Szerencsére használhatom azt az állatot. Sajnos nincs még baglyom, de nincs is rá szükségem. Hiszen az összes rokonom halott, ezért nekik már nem kell küldenem levelet. Janey-nek meg nem kell levél, hiszen ő bármikor bejöhet meglátogatni és én is hazamehetek. Mert azt mondta, hogyha gondolom, akkor még ott lakhatok a házában. Amit annyira nem szeretnék, mert inkább a háztársaimmal lennék egy szobában. De majd még kiderül, hogy hogyan lesz. Kinyitom az ablakom és újtára eresztem a baglyot. Remélem, eltalál Endréig.
Kimegyek az ajtón és lemegyek a lépcsőn. Mostanában mindennap szoktam sétálgatni este. A mai nap sem maradhat kivétel. Mikor leérek, felveszem a bakancsomat, a kabátomat és a sapkámat. Mielőtt még kilépnék, az ajtón megmondom Janey-éknek, hogy elmentem a kis tavacskához. Ami szerencsére közel van a házunkhoz, ezért nem kell annyit sétálni. Mellesleg elég hideg van kinn. Még mindig van hó. De már nem sokáig. Hamarosan szép virágok fognak megjelenni a pázsiton, a fák pedig zöldelleni fognak. Tavasz lesz, végre, ami azt is jelenti, hogy bekerülök a suliba. Nagyon reménykedem, hogy Navines leszek, hiszen abba a házba jár Endre is.
Az úton nem találkozok senkivel. Ilyenkor mindenki be szokott zárkózni. Lassan odaérek a tavacskához. Sajnos nincs befagyva, pedig csúszkáltam volna a jégen. Na, mindegy. Ekkor látok meg egy szőke hajú lányt, aki nem lehet sokkal idősebb nálam. Odamegyek hozzá és megszólítom.
 - Szia!
Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2012. december 28. 16:52 Ugrás a poszthoz

Hella, aki olyan sokat beszél mint én *-*

Odakinn még a leheletem is meglátszik, annyira hideg van. Mikor kisebb voltam mindig azt játszottam, hogy a számból füst jön, ezért mindig jó sokat leheltem. Olyan jó volt még nyolc évesen. Csak anyáékkal lenni. Nem kellett sokat gondolkodni, nem történt velem semmi baj. De most itt sétálok 13 évesen Bogolyfalva utcáin. Ám hamarosan a Bagolykő Mágustanodába fogok járni, ahol jó sokat kell majd gondolkodnom. Végülis nekem könnyebb lesz, mint a többi diáknak, mert nekem itt lesz a pótanyukám, aki bármiben tud segíteni. De más diákoknak nincsenek itt a szülei. Ők magukra vannak hagyva, egyedül kell megoldaniuk a problémájukat. Azért én szerencsésnek mondhatom magam. Bár… azért néha jó lenne, ha nem lenne Janey és azt csinálni, amit akarok. Igaz, most is csinálhatnám, de nem akarom kivívni Janey haragját, aki tényleg szeret engem. Amúgy a mérges oldalát még nem is ismerem. De nem is szeretném megismerni.
Ezekkel a gondolatokkal érek oda a tavacskához. A kastély felé pillantok és egy repülő állatot vélek felfedezni, Biztos a bagoly az. Akkor lehet, hogy Endre meg is kapta a levelem. Remélem azért válaszolni fog nekem. Ám ekkor megpillantok egy lányt. Elég csinos és még szőke haja is van. Bár ezen még nem járhatna az agyam… Tehát ráköszönök a leányzóra, aki észre sem vesz engem, hanem nekem jön. Furcsán ránézek, aztán bocsánatot kér. Köszönöm nekem, aztán feltesz pár kérdést. Nagyon oda kell figyelnem, hogy mit mond, mert elég gyorsan beszél. Végülis megértem, hogy mit mond. De mire válaszolnék, magával húz, hogy megkeressük a kesztyűjét. Miközben magával vonszol, válaszolok a kérdéseire.
 - Nem, nem láttam, de persze, segítek megkeresni. – mosolygok. Nem árt, ha az embernek lány barátai is vannak, nem igaz? Akkor is, ha az a lány egy kicsit… khm…. gyors. – Gergő vagyok, Lasch Gergely, itt lakom Bogolyfalván, de a következő tanévtől már a Bagolykőbe fogok járni, remélhetőleg a Navine-be. – újabb mosoly. Tök jó, hogy rajtam kívül is vannak olyan emberek, akik sokat beszélnek és néha hülyeséget. De a koripályán találkoztam Leonie-vel, aki szintén sokat és hülyeséget beszélt, akárcsak én. – Nincs semmi baj. Vagyis egy kicsi… Képzeld, van egy srác, Endre, akivel söröztem a kocsmában, de aztán jött anyukám és az óta nem találkoztam Endrével, pedig ő normális. – mondom szomorúan. Már megint olyan dolgot kötök egy ismeretlen orrára, amihez semmi köze. De nem zavar. Azt mondta tud titkot tartani és meghallgat.
Ekkor jut eszébe Hellának, hogy ő éhes, de nem akar visszamenni a suliba, ezért tőlem kér kaját.
 - Nem tudom, hogy van-e, de mindjárt megnézem a zsebeimet.
Miközben én keresek valami kis nasit, a lány felsikít. Rögtön felkapom a fejem, de aztán meglátom, hogy csak a kesztyűjét találta meg. Hú, pedig már azt hittem, hogy valami baj történt. Szó szerint visszaszökdel hozzám és megkérdezi, hogy hol is tartottunk.
 - Szóval az a bajom, hogy találkoztam egy nálam sokkal, idősebb sráccal, akivel sörözni kezdtem és tök jól elbeszélgettem. De aztán jött anyukám és mindent elrontott. Tehát Endrét az óta nem is láttam itt a faluban, pedig beszélgetnék még vele. – mondom újra szomorúan. – Mellesleg míg elmentél a kesztyűdért, találtam a zsebemben egy csokit, tessék. – azzal beleteszem a kezébe az édességet. – Hány éves is vagy?
Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2012. december 29. 13:11 Ugrás a poszthoz

Hella ^^

Örülök neki, hogy ez nem egy átlagos séta lett. Szeretek új emberekkel ismerkedni, főleg, ha az illető lány. Valójában eddig egy lánnyal sem találkoztam, kivéve Bogárral, Janey-vel és Lolával. Jó, persze az utcán látok lányokat, de rajtuk kívül még senkivel sem beszéltem. És nem árt, ha az embernek vannak lány barátai. Mert annak a lánynak biztos van több barátnője és így lehet ismerkedni. Vagy valami ilyesmi.
Gyorsan megtörténik a bemutatkozás, de ahogy látom, ezzel a Hella nem nagyon törődik, hiszen a kesztyűjét keresi. Én még sosem vesztettem el semmimet. Na jó… egyszer eltüntettem apa szemüvegét, de azon kívül nem hagytam el semmit. Mindig vigyáztam a dolgaimra, úgy tettem mintha csak az az egy lenne belőle, így sosem veszítettem el. Végül válaszolok a lány kérdéseire, aki érdekes módon figyelt a mondanivalómra, pedig azt hittem, hogy a kesztyűjével van elfoglalva. Meg kell tanulnom. A lányok egyszerre több dologra is tudnak koncentrálni.
 - Amúgy nekem ő a nevelőanyám, mert a vérszerinti sajnos meghalt. Aztán a nagymamámnál laktam, de ő is sajnos meghalt rákban. Eztán itt a faluban találtam rá az első nevelőanyukámra, akit Lolának hívtak. A teljes neve Loveday O. L. Alvar. Nem tudom, hogy ismerted-e. Ő is a suliba járt, csak ő rellonban volt mestertanonc. Szóval ő öngyilkos lett, nem bírta az életet. Volt egy alkoholista pasija, voltam neki én, meg a kisfia, Daniel. És ő ezt nem bírta. Csak 21 éves volt. Most meg Janey-nél lakom, tudod az ajándékboltosnál, ő vigyáz rám. Ne érts félre, nagyon szeretem őt, csak szerintem igazságtalanul viselkedett a kocsmában. Csak egy vajsört ittam. Az nem olyan vészes, ugye?
Már megint olyat mondtam, ami nem tartozik egy idegenre. De sajnos ilyen vagyok. Be sem áll a szám. Lehet, sőt biztos vagyok benne, hogy nem volt kíváncsi az élettörténetemre, de én elmeséltem.
 - Bocsi, hogy ezt elmondtam, de a szavak csak úgy jöttek. –
Miután bocsánatot kérek, Hella megkérdezi, hogy van-e valami kajám. Én rögtön keresgélni kezdek a zsebeimben. Ha már végig hallgatta a történetem, akkor adjak már én is neki valamit. Bár nem valószínű, hogy találni fogok bármilyen édességet a nadrágomban, vagy a kabátomban. Hiszen mikor Janey kimossa a ruháimat, mindent kivesz belőle. Ám nagy szerencsémre találok egy kis csokit. Már éppen mondanám neki, hogy van kajám, ám Hella felsikít. Rögtön felkapom a fejem és körbenézek. Azt hiszem, hogy van itt valaki, pedig a lány csak annak örül, hogy megtalálta a kesztyűjét. Hála a jó égnek! Már azt hittem, hogy egy gonosz, sötét mágus ólálkodik itt. Akkor nem tudom, hogy mit csináltam volna. Verekedni nem annyira tudok, de azért tanultam pár fogást. A pálcámat meg nem tudom még használni, meg amúgy sincs itt.
A lány visszajön – a kesztyűjével együtt – és átadom neki a csokit. Először szabadkozik, aztán elfogadja az édességet és még egy puszit is nyom az arcomra. Azt hiszem egy kicsit elpirultam… Aztán Hella válaszol a kérdésemre, amit illetlenség volt feltenni. Azt mondták nekem, hogy sosem szabad rákérdezni senkinek sem a korára, de én megtettem. Bocsi anyu.
 - Én csak 13 vagyok. És már mondtam az előbb, hogy a következő tanévben már a Bagolykőbe fogok járni. Már nagyon várom. – mondom. Ám ekkor hagyom, hogy Hella beszéljen tovább. Arról kezd dumálni, hogy nem ért ezekhez a fizikus dolgokhoz, meg a kastélyról és arról is beszél, hogy melyik az én házam.
 - Persze, hogy megmutatom. Szerintem senki sincs otthon, mert anyukám dolgozik, Vincent pedig nem tudom, merre van ilyenkor. – mosolygok. Meg fogja a kezem és a lakósor felé kezd húzni. De nem kell már engem húzni, magamtól is megyek. De azért a kezét nem engedem el. Mikor megböki a hasamat én is nevetek. Elég vicces ez a Hella.
 - Hmm… nem tudom miről meséljek.
Útközben beszélgetünk egy kicsit és pár perc alatt meg is érkezünk.
 - Itt a házam, tessék, menj be. - és kinyitom az ajtót.
Leroy Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2013. május 19. 18:33 Ugrás a poszthoz

Douglas Grin


A mai napomra egyáltalán nem mondhatnám azt, hogy csúcs szuper volt. Kiderül, a büntetésem jövő héttől az lesz, hogy hétköznaponként nem tehetem ki a lakásból, csak akkor, ha a könyvtárba megyek. Ja és mindenhova el fognak kísérni, nehogy elmenjek. De ha ez nem lenne elég, akkor hétvégenként kiképző táborba fogok menni, ahol fegyelmet fogok tanulni. Azt, persze... Utálom őket, utálom az összeset. Janey-t, Vincentet, Brigettet, az ikreket és azt a kis taknyos Tristant is. Hagyjanak engem végre békén. Ha ennyire meg akarnak szabadulni tőlem, akkor tegyenek ki a házból, szívesen beköltözöm a suliba. Amúgy sem volt nekem szükségem családra, elég volt eddig, most már van hol laknom. De komolyan, még mindig nem tudom felfogni. Annyira, de annyira mérges vagyok, azt sem tudom, mit csináljak, Leginkább felülnék a vonatra és nem jönnék vissza többé. De az nem megoldás. Megmutatom Janey-éknek, hogy rajtam semmi nem fog már segíteni, hiába próbálkoznak. Akár 18 éves koromig is eljárok minden hétvégén abba táborba, csak nekem legyen igazam. Szerintem most nem tudják, hogy mennyire gyűlölöm őket és ez már nem fog változni. Ugyanolyan fogok maradni, nem érdekel, hogy még 4 éven keresztül azt kell majd csinálnom.
Mivel ma még szabad vagyok, úgy döntöttem, sétálok egyet és ezt be is jelentettem Janey-éknek, mielőtt még megátkoznának. Azt is hozzá tettem, hogy csak a tavacskához megyek és ha akarnak nyugodtan kövessenek, mert már úgy is mindegy. Végül nem jöttek utánam. Én az előttem lévő kavicsokat rugdosom, miközben a tóhoz igyekszem. Mivel nincs kedvem bemenni a kastélyba az alagsori medencéhez, úgy döntöttem, a tóban fogok fürödni. Úgyis meleg van. Pár perc alatt meg is érkezem. Leveszem a lábamról a zoknim és a cipőm. A pólómat is lehúzom, majd beleugrok a vízbe. Hm.. azért hidegebb, mint gondoltam.
Leroy Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2013. május 19. 21:08 Ugrás a poszthoz

Doug


Valahogy ki kell eresztenem a dühömet és egy jó megoldást sem tudok. Mivel a pálcámat elvették a szüleim még megátkozni sem tudok senkit. Ezért úgy döntök, hogy leugrok a tóhoz és úszok egyet. Tudom, bemehetnék a kastélyba is, mert ott van az alagsori medence, de nem akarok összefutni egy tanárral sem, főleg az edictumos cikk után. Vécsey professzor úrról nem írtam szép dolgokat, de nem bántam meg. Viszont miatta mehettem az igazgatóhoz. Biztos lehet benne, hogy mostantól kizárólag róla fogok írni, mérget vehet rá. Legalább így megtudom támadni. Legfeljebb azt mondom, hogy azt a cikket nem írtam. Mert elméletileg senki sem tudja, hogy ki írja a cikkeket, mert álnéven vagyunk. Bár a tanárok lehet tudják... mindegy.
Pár perc alatt megérkezek a tóhoz. Utoljára szeptemberbe voltam itt. Nos, akkor belezuhantam a tóba, szóval nem volt a legjobb napom. Még szerencse, hogy Janey megmentett. Janey... fúj. Bárcsak ott hagyott volna a vízben, akkor mehettem volna Lola után, mindenki jobban járt volna, legfőképp én. Tehát leveszem a cipőm, a zoknim és a pólóm, elvégre úszni jöttem. Eztán bele is ugrok a vízbe. Kissé hideg, nem olyan, mint az alagsori medence. Mikor feljövök a felszínre békákat pillantok meg. Mindig is szerettem azokat a kis nyálkás csúnya zöld színű lényeket. Olyan kis aranyosak, mintha az egyik tanárt látnám. Ekkor hangokat hallok. Ó, pedig már azt hittem, hogy végre egyedül lehetek. Már épp készülök leordítani a fejét annak, aki közeledik. Ám meglátom, hogy az a valaki egy kislány. Még az sem zavar, hogy kavicsokkal dobál. Végig mérem, majd elgondolkodom. Nemrég még én is ilyen voltam, milyen jó is volt. Úgy éreztem nem voltak szabályok és a vér szerinti szüleimmel lehettem. Bárcsak visszautazhatnék az időben. Akkor nem hagynám, hogy édesanyám és édesapám meghaljon. Akkor nem kéne itt lennem, hanem velük élnék. Egy könnycsepp gördül le az arcomról. Ekkor megjelenik egy férfi, aki gondolom az apukája.
 - Nem. - nevetek. Napok óta most nevettem igazán először. Olyan jó érzés. Kimászok a vízből és felveszem a pólóm. Odamegyek a kislányhoz, majd megszólalok:
 - Szia a nevem Gergő. Téged hogy hívnak? - mosolygok kedvesen.
Leroy Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2013. augusztus 17. 21:25 Ugrás a poszthoz

Đomesz



Mióta szakítottam Biancával ki sem mozdultam otthonról, a hétvégéket pedig otthon, a házban töltöm Janeyékkel. Vincent még mostanában sem tér haza, kezdem azt gondolni, hogy egy napon teljesen el fog menni. Janey mindennap Tristannel van, vagy épp az ajándékboltot vizsgálja át, nehogy valami baj legyen, ugyanis az alkalmazottaira van bízva az egész üzlet. A mostohahúgaim pedig mindig az előkészítőben tanulnak új dolgokat, amikről általában mosolyogva számolnak be, kezdenek kissé az agyamra menni. Én pedig összetörtem, mint az a váza, amit öt éves rúgtam le a polcról mikor ninja-sat játszottam. Olyan apró darabokra hullottam szerte a földön, hogy csak nagy nehezen lehet összerakni. Mindig is érzékeny típus voltam, aki nagyon ragaszkodik az emberekhez és nehezen engedi el őket. Bianca Charlotte Shanes-t egyszerűen képtelen vagyok csakúgy, egy csettintésre szárnyalni hagyni. A fejemben mindig hallom azokat a szavakat, amelyeket a fejemhez vágott az utolsó találkozásunknál. Az a gyűrű még azóta is nálam van, nem akartam az erdei menedékben hagyni, elvégre kifizettem azt a hülye tárgyat, nem is kevés pénzért. Máshova fogom dobni, oda, ahol soha, senki sem találhatja meg. Szóval az üresség, ami most a szívemben van, nem lehet betömni, mint egy rossz fogat. Mikor fogok újra úgy beleszeretni valakibe, mint Biancába? Lesz-e egyáltalán az életemben egy olyan lány, aki olyan okos, olyan szép és olyan különleges, mint ő? Valószínűleg soha. Még egyszer utoljára úgy átölelném és megcsókolnám. Tényleg, egyszer sem adtam puszit a szájára, mindig féltem attól, hogy kiakad. Na, mindegy. Most inkább összeszedem magam és megyek a kis tavacskához, mert Đomi küldött nekem egy levelet, hogy találkozzunk ott. Már régen beszéltem a sráccal és úgy érzem vele megoszthatom mindezt. Mellesleg neki is van mesélni valója, mióta megnyerte a tusát alig dumáltunk. Felkapok egy fehér nadrágot és egy zöld pólót, felhúzom a cipőim. Benézek Tristan szobájába és látom, hogy halkan fekszik a kiságyában. Felveszem és ő rögtön elvigyorodik. Magamhoz ölelem, nyomok egy puszit a homlokára, lesétálunk az emeltről és szépen beleteszem a babakocsiba, nem árt neki a séta. Az úton egész végig beszélek hozzá, nem akarom untatni. Mindenféle hülyeséget mondok a babának, amiken jókat derül, még akkor is, ha nem érti. Olyan kis aranyos. Mikor megérezünk a tavacskához rögtön megpillantom Đomit. Odasétálunk hozzá és mikor már előtte vagyunk, köszöntöm őt és kiveszem a kocsiból Tristant. Leülünk mellé, a babát az ölembe veszem és megfogom a kicsi kezét, majd úgy csinálok a kis kacsójával, mintha integetne.
 - Látod, ő itt Đomi, Nagy B. Đomi. - mondom. - Jaj, annyi mindent kell neked mondanom. - mondom egy sóhaj kíséretében, közben pedig Đomeszra nézek.
Leroy Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2013. augusztus 18. 17:16 Ugrás a poszthoz

Đomesz


Ahogy ránézek a kisöcsémre eszembe jut milyen is volt kicsinek lenni és mindenen csak nevetni. Olyan jó lehet neki, hogy egész nap mindenki vele foglalkozik, etetik, itatják. Sosem szomorú, csak akkor, ha Janey egyedül hagyja, vagy ha más nincsen vele. Tudom, nem a vér szerinti testvérem és nem is örökölhetett tőlem semmit, de a szemei olyanok, mintha az enyémek lennének. Imádom Tristant, még akkor is szerettem, mikor nem éppen azt mutattam ki. Ő még nem tudja mi az igazi fájdalom, milyen szerelmesnek lenni és kétségbeesetten kapaszkodni a másikba, csak azért, hogy ne menjen el. Igen. Próbáltam magamhoz láncolni Biancát, de ő inkább szárnyakat növesztett és egyedül hagyott. El nem tudja képzelni most milyen nehéz nekem. Milyen rossz őt látni Noellel ebédelés közben, vagy amikor a folyosón összefutunk és nem köszön nekem, ezért én sem. Ennek mikor lesz már vége? Valaki mondja meg?!
Igen, útközben újra ők jutnak eszembe és mikor megérkezem a tavacskához inkább rámosolygok Đomeszra és nem törődök velük. Odatolom a babakocsit, szegény Tristan kicsit rázkódik de őt nem zavarja különösebben, inkább vigyorog. Mikor a padhoz érünk Đomika felül és én pedig lecsüccsenek mellé. Kiveszem a kocsiból a babát és az ölembe rakom, megfogom a kis kezecskéit és úgy mozgatom azokat, mintha integetni akarna Đominak, Tristan ezt nagyon élvezi.
 - Óh, aha, persze. - nyújtom ki a nyelvem, majd elnevetem magam. Oké, Đomi humorérzéke még megvan. Hú, most hogy ezt felhozta rájöttem mennyire szeretnék magamnak egy nagy családot három gyerekkel. Szép nagy házam lenne Budapesten és a feleségem is gyönyörű lenne. Biztosan nem az iskolából fogok választani, mert a végén úgy végezném, mint Biancával, amit már nem igazán szeretnék.
Egy sóhajtás kíséretében mondom Đominak mik is történtek velem. Jobb lesz, ha most elkezdem, mert nem fogok a végére jutni.
 - Szóval. - megköszörülöm a torkom, mintha olyan nagy dolgot szeretnék mondani. - Csináltam egy jó nagy hülyeséget. Biztosan tudod, hogy Bianca Charlotte Shanessel régebben jártam, de ő már másba szerelmes, ám én nem tudtam annyiban hagyni. Egyszerűen nem tudtam csakúgy elengedni, én nagyon ragaszkodom azokhoz az emberekhez, akiket egyszer megszeretek. Ezért elhívtam őt az erdei menedékbe, ahol énekeltem neki egy gyönyörű dalt és adtam neki egy gyűrűt, amivel azt szerettem volna kifejezni, hogy addig várni fogok rá, míg vissza nem tér hozzám. Nos... ez jó nagy hülyeség volt, ugyanis teljesen megutált engem és látni sem akar, én pedig szomorú vagyok, de nagyon. Nem tudom, hogy te voltál-e már szerelmes, de ez az érzés iszonyúan fájdalmas tud ám lenni. - mondom Đomesznak. Hát igen. Egyáltalán nem jó, főleg most. Azt sem tudom mivel töltsem ki azt a szabadidőmet, amellyel a szakítás óta rendelkezek. Az összes barátomnak dolga van, itt a vizsgaidőszak és... tényleg, majd levizsgázom az összes tárgyamból, így legalább nem fogok a lányra gondolni, addig se.
 - Tristannek hívják. - mosolygok a fiúra. - Ő a mostohaöcsém. Meg szeretnéd fogni? - kérdezem a sráctól. Nem várom meg a válaszát a kezébe nyomom az öcsikém. Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor a baba ordítani kezdene, de azén öcsém nem. Ő ugyanolyan, mint eddig, biztos érzi Đomin, hogy nem rossz ember és nyugodt.
 - Na, most te jössz!
Leroy Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2013. augusztus 19. 15:35 Ugrás a poszthoz

Đomukli Cheesy

Örülök, hogy van egy olyan jó barátom, mint Đomesz, vele mindent meg lehet beszélni és még okos dolgokat is tud hozzáfűzni a mondandómhoz. Miközben beszélek fogom a kis Tristant, nehogy valami baja legyen, úgy vigyázok rá, mint a szemem fényére, egyszer már megígértem Janey-nek. Szóval elmesélek neki mindent, valahogy úgy érzem Đominic olyan, mint Endre, csak kisebb változatban. Vele is jól meg tudtam dumálni a dolgaimat, ugyanúgy viselkedett, mint most Đomesz. Hiányzik a kis Raczka, de vissza kellett térnie az otthonába, mert valami súlyos dolog történt a szüleivel. Megértem őt, de azért szomorú vagyok.
Miután végzek a mondandómmal kifújom magam. Ő az első ember, akinek ezt elárultam, jó volt kiadni magamból. És nem tudom elmondani neki, mennyire fáj, milyen rossz ez az érzés. Biancát akarom, talán az lesz a legjobb, ha egy kis időre eltűnök, elmegyek Janey szüleihez. Igen, ez egy tökéletes megoldás. Mielőtt még Đomi elkezdhetné a saját történetét a kezébe nyomom a kisgyereket, most fogja ő, biztos szeret babázni.
Figyelmesen hallgatom a srácot és miközben mondja egyre magasabbra szökik a szemöldököm. Miért pont Amirával? MIÉÉÉÉÉÉÉRT???
 - Először is: UTÁLOM AMIRÁT! És nem csak azért, mert egyszer majdnem eltörte a gerincem, hanem azért is, mert kétszínű és csak egy valamit akar a fiúktól, amit tőled meg is kapott. - mondom a srácnak.
Igen, Amiráról megvan a véleményem és szerintem egész jól látom a helyzetet. Kölcsönösen utáljuk egymást. Én sosem tudnám azt megtenni vele, amit Đomi, fúúúj. Igen Mira tényleg szép, a szemei egyenesen meseszépek, a mosolya pedig elragadó, de tudom, legalábbis képzelem milyen belül, úgyhogy én nem kérnék belőle.
 - Hát... én nagyon sajnállak téged, de lássuk be, Mira csak kihasznált téged. Legalább mondott egy köszönömöt? - kérdezem. Kiveszem Đomesz kezéből a gyereket és szépen belehelyezem a babakocsiba.
 - Mi lenne, ha elmennénk hozzánk és ott folytatnák, én kicsit éhes vagyok és szerintem Tristan is. - ajánlom fel a srácnak, hogy sétáljunk el hozzánk, otthon most nincsen senki, ott legalább nyugodtabban tudnánk dumálni.
Utoljára módosította:Leroy Lasch Gergely, 2013. augusztus 19. 15:35
A falu határa - Lasch Gergely összes RPG hozzászólása (9 darab)

Oldalak: [1] Fel