36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Külföldi helyszínek - összes hozzászólása (2792 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 13 ... 93 94 » Le
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 28. 20:27 Ugrás a poszthoz

Marcell
reptér, London

Hát, nem volt könnyű Markovits bá't rábeszélni, hogy engedje el az utazásra a fiút, de rengeteg ígéret után végül beleegyezett. Elvégre a Rellon terelője vagyok, újdonsült csapatkapitány, amivel ő is tisztában volt, így egy kis harc után megengedte, hogy elvigyem születésnapja alkalmából a fiút, akit lassan öcsémként szeretel. És a beszélgetés egy kéréssel is zárult: a kisfiú hadd lakhasson nálam. Eleinte szörnyülködtem, hisz az alagsor nem egy fiatal, még nem is iskolaérett gyerek számára megterhelő lehet, ám nem kellett sok érvet felhoznia, hamar beadtam a derekam. Sőt, magamban még boldog is voltam, hogy Marci hozzám kerül.
Mikor megmondtam a fiúcskának, hogy hamarosan Londonba repülünk, a lélegzete is elállt. Drága nevelőszüleimnek köszönhetem, hogy megvásárolhattam a jegyeket és az egyéb költségeket is állták.
Én indulásunk napján fél órával a találka időpontja előtt keltem fel. Éjszaka pakoltam be a bőröndömbe a pólókat, gatyákat, alsóneműket, borotvát és egyéb létfontosságú dolgot. Egy egyszerű farmer és egy fehér színű, világoskék cérnával megvarrt kockás inget vettem fel, hozzá egy szürke cipzáros, kapucnis kardigánt. Cigaretta a zsebemben, pénz elrejtve. Állataim mindketten még szabadon voltak, végül a görény beköltözött az üres zsebbe, a Crup meg mellettem ügetett izgatottan. Hamarost elértük Leonardék ajtaját, akivel korábban megnbeszéltem, hogy vigyáz a bestiámra az utazásom ideje alatt. A bőrönd megbűvölve követett és 5 perc késéssel megérkeztem a találkahelyünkre, ahol ismét egy öleléssel fogadott és hálálkodással.
- Ugyan, igazán nincs mit. És ne aggódj, nem engedem el a kezed.
Átöleltem én is az újabban vöröses hajú fiúcskát leplezve döbbenetemet a hajszínet illetően. Kezeink összetapadtak, és már haladtunk is az állomás felé. Nem volt semmi gond, a vasútra időben beért a vonat, felszálltunk és egy külön kabinban megállapodtunk.
Az ajándékával meglepett. Igazán kedves gesztus tőle, nagyon jól esett, meg is kértem, hogy kösse fel a kezemre, miután megborzoltam a haját és megköszöntem neki kedvességét. A haja története elég vicces volt, de bátor, hogy így ki mer jönni az utcára, hogy üvölt róla: ez nem a természetes hajszíne. Az utazás alatt gátlások nélkül beszélgettünk, ahogy a buszon is, a becsekkolásnál, ellenőrzésnél és várakozásnál mert fél órát késett a gépünk. Végig fogtam a kezét - vagy inkább ő az enyémet? - de ami azt illeti, jól esett. Felszálltunk a gépre, és egy idősebb hölgy volt szíves átadni az ablak melletti helyet a kisfiúnak, akit a gépen elnyomott az álom. Nem csoda, szinte hajnalban kellett kelnie, hogy elérjünk mindent. Már aludt, mikor megpusziltam a homlokát, a mellettünk lévő nő pedig minden bizonnyal félreértelmezte a helyzetet mert megkérdezte, hogy az anyjához megyünk-e.
A gépünk 6 órás út után landolt. Csomagjainkat megkerestük, majd a reptér kijáratánál megálltunk. Elővettem egy cigarettát és meggyújtottam, lévén ma még csak egyet szívtam el indulás előtt.
- No. Ez egy hatalmas hely, úgyhogy a kezem tényleg ne ereszd el egy pillanatra se. A mai nap kicsit megnézzük a szállásunk környékét és holnap indul a móka. Nem fogunk taxizni, autót bérlünk és én vezetek majd. Most felszállunk egy buszra, ami elvisz minket az autókölcsönzőbe, majd egy órás út után, 8 körül megérkezünk a szállásunkra. Egy elég szép hotelban leszünk, ami két ágyas, de ha nagyon szeretnéd összetolhatjuk őket. Oké?
Mosolyogva rápillantok a fiúra, eddigre pedig már el is nyomtam a csikkem. Megfogram a kezét, feltümmedtünk a buszra, ahol lökdösve találtam csak helyet magunknak. Úgy fél órával később egy vörös ferrarival hagytuk el a terepet. Valami olcsóbbra gondoltsam, ami pusztán a célnak megfelelő, de egyszer vagyunk itt, ha már lúd, legyen kövér.
Bőven este fél 10 volt, mire a kis városnézés után a hotelba értünk, ahol kedves fogadtatással egybe megkaptuk a kulcsot. Furcsa volt varázslat nélkül az egész, pl hogy nem nyithattam csak úgy fondolatban ki egy ajtót, de ebben a két napban csak kibírom. Cuccainkat betoltam a szobába, és végül az utazás idejére ketrecbe zárt Debrát is elengedtem.
- Csináljunk valamit, vagy ma inkább kipihenjük magunkat?
Tettem fel a nap utolsó kérdését.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 28. 22:47 Ugrás a poszthoz

Dadadavid:)



Örülök, hogy nincs David ellenére az, hogy összekulcsoljuk a kezünket, nekem ez biztonságot ad. Anyával mindig így mentünk mindenhová, bevásárolni, sétálni, át a szomszédba. A keze általában meleg volt, így felmelegítette az én hideg kacsóimat. Davidé is jó meleg. Ahogyan felnézek rá, megállapítom, hogy szinte olyan, mintha már testvérem lenne, akárcsak Elliot. Megfogom a bőröndömet és már együtt el is indulunk Bogolyfalvára. Szemeim még kissé csipásak, hiába mostam meg az arcon és tettem rendbe magamat, nem végeztem tökéletes munkát. Jól sejtettem, odakinn nincs túl jó idő, még jó, hogy rétegesen öltöztem. Percek alatt megérkezünk a vasútállomáshoz és meg is érkezik a vonatunk. Felpattanunk, majd keresünk egy külön kabint magunknak. Én David mellé telepedek le és elmesélem a hajam történetét, majd átadom az ajándékot. Látom rajta, hogy örül neki, rá is teszem a karjára. Hmm... tényleg szépet alkottam. Szinte pár percnek tűnt vonatút, meg is érkeztünk a fővárosba. Nos, itt már sietnünk kellett, nehogy lekéssük a buszunkat. Nagy mázlink volt, még épp időben érkeztünk. Ezen a járművön is eldumáltunk, majd megérkeztünk a repülőtérre. Beletelt egy kis időbe mire felöltünk a gépre, mert késett a repcsi. Bár egész jól elbeszélgettünk és természetesen nem eresztettem el a kezét, olyan, mintha odaragasztották volna.
Végül felszállunk a gépre, ahol egy kedves átadja nekem a helyét, hogy ki tudjak nézni az ablakon. Minden gyönyörű, a Balaton tényleg úgy néz ki, mint a térképen és húú... együtt lenni a felhőkkel... csodálatos. Nem is igen fecsegünk Daviddel, élvezem a kilátást, majd egyszercsak kidőlök. Azt mér érzem, ahogy David válláról egyenesen az ölébe hull a fejem, de ennyi. Nem álmodok, senki sem zavar meg, vagyis... ó... mintha valaki megpuszilná a homlokom, úgy, mint apa csinálta. Végül teljesen kidőlök. Kb. 6 órán keresztül aludtam, persze néha felkeltem, akkor jobban elhelyezkedtem Daviden és néha beszéltem is hozzá, de ennyi.
Megérkeztünk. Bizony. Erre vártam egész életemben, végre külföldön lehetek! Kissé félve, de vigyorral az arcomon lépkedek David mellett. Megkeressük a csomagjainkat, majd David rágyújt. Figyelem, ahogy elszívja a cigarettát, majd újra átölelem, valahogyan ki akarom fejezni azt, hogy mennyi boldog vagyok. Mikor beszélni kezd minden egyes szavára összpontosítok, nem akarok elrontani semmit. Buszozunk, nem engedem el a kezét, kocsink lesz, szép szoba, két ágy. Bólintok.
 - Oké. - mosolygok, majd megragadom a kezét. Felszállunk a buszra, ahol helyre lelünk és egymás mellé csüccsenünk. Én csak kapkodom a fejem, jobbra és balra, hallgatom, ahogy az angolok beszélnek, tök vicces. Eztán megszerezzük az autót, ami egy ferrari. Jézusom! El sem hiszem, hogy ilyenben utazhatok! Végig simítom az ülést és csak csodálkozva nézek az autóban. Nem hiszem el! Imádom David Benettet! Eztán megtörténik a városnézés és fél tíz körül megérkezünk a hotelbe. Elrendezi David a cuccainkat. Ásítozva lépek be a szobába, majd leülök az ágyra.
 - Hááát... inkább mámárcsak mamaradjunk itt. - javaslom, mert nagyon fáradt vagyok. Ha David is leül mellém újra megölelem és egy ideig el sem engedem. - Tététényleg nagyon szépen köszönöm. - suttogom a fülébe, majd egy puszit nyomok az arcára és leülök elé. - Mememegnézhetem megint a tetkódat, én is szeszeszeretnék egyet. - közlöm vele. - Amúgy memesélj már kicsit magadról, a mumumúltadról nem is tudok sok mindent. - állapítom meg.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Tolland Clotan
INAKTÍV



RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2013. október 26. 20:35 Ugrás a poszthoz

Mallorca
Doléance Arslí na Fírinne


Sosem láttam még olyan jól, mint attól a furcsa varázslattól, amit szintén beleegyezésem nélkül hajtottak rajtam végre. Ha nem élveztem volna annyira biztos nem hagytam volna szó nélkül. Így viszont csak egy röpke választ adtam szemlélődés közben, azt észre sem véve, milyen furcsa kérdésre válaszolok:
-Mallorcán vagyunk - aztán bámultam tovább a távolba, amíg még engedte.
A valószínűleg korombeli lány nagyon bátor lehet, hogy új varázslatot próbált kifejleszteni... El sem tudok képzelni magamról ilyesmit. Különösképpen most, mikor minden összejátszik. Minden amellett szól, hogy pihenjek, és elfelejtsem az első két év fáradalmait... Erre mit ad Merlin... Na mindegy!
-Ahaa... -mondom még mindig csodálkozva, és egyelőre jól leplezett elégedetlenséggel. A lány most szembesített azzal, hogy a probléma megoldását valóban meg kell keresni. Persze ezt már hamarabb elmondta, de csak így elmesélve az egész történetet értettem meg miről is van szó. Hát, ha erről, akkor itt az idő, hogy bemutatkozzak jövendőbeli "munkatársamnak", akinek megígértem, hogy kísérleti alanya leszek.
-Egyébként Tolland Clotan vagyok. Nincs becenevem és mindenki Tollandnak hív - mondom kissé tárgyilagosan, ami nem megszokott tőlem. Pont ezért úgy döntök még mondok valamit, kicsivel boldogabban és barátságosan; amilyen egyébként szoktam lenni. -És téged hogy hívnak? -mondom most már őszintén-vidáman.
-Nem tudom te hogy vagy vele, de ha varázsolni szeretnénk, én jobb szeretném ha nyílt térben történne, úgyhogy, ha nem bánod, akkor menjünk ki... - mondom és elindulok, azt gondolva, hogy én is dönthetek beleegyezés nélkül. Belépek a szobába, majd a bejárati ajtót is kinyitom, és most már közösen megyünk tovább a szálloda gyönyörű folyosóján. A zöld márványszerű padló, a fakó narancssárga falakkal, és a végtelenül giccses csendéletekkel, valami barokkosan gyönyörűen néz ki... El tudnék még időzni itt egy kicsit, de sajnos csak néhány hónapot kaptam. Remélem az első héten megoldódik a fejünk fölött lebegő probléma. Hál' Merlinnek senki sem járkál már ilyen későn a folyosókon. Illetve aki járkál, az majd később fog visszatérni egy jól sikerült este után. A többség azért már most is alszik. A kertbe érve, a medence másik oldalán, a bokrok között egy paca lebeg.
-Nézd csak! Ott van valaki! - mondom a lánynak és megindulok a vélhetően varázsló felé. Közben arra gondolok, hogy lehet helyi varázsló, és spanyolul kell vele megértetni majd magunkat. A kihívás ezzel csak hatványozódott bennem, ahogy a megoldásra való vágyakozás is.
Utoljára módosította:Isobel White, 2013. november 24. 06:07
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


bűbáj pápa
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6722
Írta: 2013. november 8. 18:54 Ugrás a poszthoz

Mallorcán vannak. Hol is van Mallorca? Valahol a tengeren, Európában. Hogy is került ide? Igazából ez nem is fontos, biztos hoppanált, mert mostanában legkedvesebb utazási módjához, a vonatozáshoz nincs elég ideje, a hoppanáláshoz meg nem kell tudnia a menetrendet.
Miután a lány végigmondja, hogy is történtek a dolgok, sajnos nem kap azonnali megoldást a problémára. Emlékeztetnie kell magát, hogy most első alkalommal nem egy szakemberrel beszélget, aki mindenre tudja a választ. Bár a lánynak nem erőssége az arcról olvasás, próbálja kitalálni, mit gondolhat a vele szemben ülő. Nem éri fel ésszel? Nem hiszi el? Vagy csak ügyefogyottnak tartja?
Könnyeden félreteszi ezt a dolgot. Ha majd nagyon fontos lesz, egyszerűen megkérdezi, kitalációkból úgysem lehet építkezni.
- Szia, Tolland! - köszön újra. - Én Doléance vagyok, és van sokféle becenevem, de azok furcsák.
A lány megérti új ismerőse aggodalmát: nem egy dolgozószobát robbantott már fel kisebb-nagyobb részben félresikerült bűbájokkal, de olyan jó kis védőpajzsai vannak az ilyen esetekre is, hogy nem szokta nagyon megrázni a dolog.
- Rendben - egyezik bele azért, és követi a fiatalabbat. A folyosó utáni előtér hideg de szép kövezetén Doléance megtorpan.
- Kell egy cipő - jelenti ki, és eliramodik a folyosóbeli szobája felé, fél perc múlva pedig lefékez ugyanott, ahol Tollandot hagyta, lábán egy rózsaszín nyuszis mamusszal.
- Ezt találtam - von vállat magyarázatként, mert egyszer-kétszer már rászóltak, hogy ez nem kinti viselet. Sajnos a szobájában uralkodó kupiból ezt tudta elsőnek kiragadni, és különben is, a fehér hálóinghez éppen még illik is.
Lábán a puha, bolyhos védelemmel már kényelmesen baktat Tolland mellett a meleg nyári éjjelen. A fiú vesz előbb észre valamit. Doléance-nak nem gyanús, hogy mit kereshet valaki éjnek évadján egy hotel bokrában. Ezerféle okot találna rá, miért is van ott az ember. Szereti a természetet; narglikra vadászik; kényelmesebb a pázsit ott, mint az ágya; ide beszélt meg randevút... szóval sok ötlete van, de készségesen követi a fiút a paca felé.
Ahogy a fickó kiszúrja, hogy a két nyomozó közeledik, a bokor megrezzen, az alak pedig a járdára kiugorva futásnak ered. Doléance társa megugrására reagálva szintén szedi a mamuszait az alak után, és közben azon vacillál, illik-e varázslattal megállítani egy szerencsétlen flótást, aki csak éjszakai kocogásra indult. Ha Tolland rászól, hogy csináljon valamit, még valószínűbben emeli fel pálcáját, de talán magától is a következőkre jut:
Némán int kékkőris pálcájával, először balra fel, majd jobbra át, végül középre le, és a menekülő ember előtt megjelenik egy hatalmas plüssmackó, amiről az elegánsan visszapattan és kevésbé elegánsan a popójára döccen. Bár fiatalabbak és frissebbek lévén eddig is sikerült futással csökkenteniük a távot, így már könnyedén beérhetik. Milyen szerencse, hogy a hotel területén tilos a hoppanálás és dehoppanálás!
Utoljára módosította:Doléance Arslí na Fírinne, 2013. november 17. 11:39
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Tolland Clotan
INAKTÍV



RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2013. november 16. 19:57 Ugrás a poszthoz

Dollal kergetjük, elkapjuk.
Helyszín: Mallorca

 Aha. Szóval itt vagyunk, a világ egyik legszebb szigetén. Három paca; két nyúlcipő; egy nagy medve; egy alacsony, veszélyes, de minden kétséget kizárólag aranyos lány; én, aki elvileg varázslatmentes közegben pihenek, és egy szőke hölgy az úttesten, aki a medvébe ütközve esett el; körülötte metszőolló, virágok. Felsegítem.
 Kis szünetet követően elkezd velem bevörösödött fejjel káromkodik. Az ámulattól nem is igazán értem mit mond, arra nem tudok figyelni. Mikor látja, hogy reménytelen szót értenie velem egy intenzív tekintetet vet rám, és egy pofon kíséretében távozik.
 Úgy érzem magam, mint akit nyakon öntöttek egy nagy-nagy vödör vízzel. Bár csak így lett volna. A spanyol éjszaka nagyon fülledt. Dolra nézek, ő pedig rám. Elkezdek nevetni. A tehetetlenség egyik igen kilátástalan állapota ez. Valószínűleg ő sem lehet a helyzet magaslatán mert csatlakozik a nevetéshez. Tulajdonképpen nem is olyan elviselhetetlenek ezek a pacák. Nekem kéken -házamhoz hűen- talán jobban bejönnének, de egynek elmennek még így is.
 Ezt az esetet követően visszatérünk a medence partjára. Mikor helyrerázódunk, áldozatkészen megállok. Fejemmel egyenesen nézek, lazán állok, és felkészülök az estleges fájdalmakra.
 Meglepő módon hamarabb jelentkeznek, mint kéne. Ráadásul felülről. A fejünk fölött trónoló felhő még nagyobbra dagadt, intenzív pink színt vett fel, és egy fejjel kénytelenek voltunk lejjebb-görnyedni miatta, máskülönben összepréselt volna bennünket.
 -Ajaj! Ez, ha jól sejtem nem volt benne a tervben! - mondom némi félelemmel a hangomban. Sietnünk kell! - figyelmeztetem a lányt, aki valószínűleg legalább ennyire tisztában van a helyzettel.
Utoljára módosította:Tolland Clotan, 2013. november 16. 19:58
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


bűbáj pápa
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6722
Írta: 2013. november 21. 13:21 Ugrás a poszthoz

Még jó, hogy a plüssmackós trükköt vetette be, és nem a vasszűzeset. Bár Doléance tarsolyában rengeteg furcsa bűbáj található, még elképzelhetetlenül ártalmasak is, ő csak a kedveseket szokta kijátszani. Hogy honnan kapkodta magára az ártalmasabb varázslatokat? A legelsőket Oszkár barátja, kollégája és tanára kérésére sajátította el, mert a férfi nagyon aggódott azért, hogy a filigrán lánykának baja esik, ha nem tudja bűbájjal megvédeni magát. Doléance jelleme olyan, hogy ha valaki elfogja az utcán, mindenféle kapálózás és sikítozás helyett megszeppenve, szófogadón követné a bűnözőt. A legtöbb kegyetlen varázslat viszont rendelésre készült: a sötét varázslatokat kedvelő vagy aurornak készülő belgiumi diákok olykor Doléance segítségét kérték a bűbájok megalkotásához vagy felkutatásához. A mackósat önmaga szórakoztatására szokta használni, de a varázslatoknál mindig csak az ember saját fantáziája szab határt, mire alkalmazza őket.
Az ajándék plüssfigura nem jött be annyira az üldözöttjüknek, akiről kiderült, hogy csak egy ártatlan - azért kicsit gyanús, miért éjfél tájékán szed magának csokrot bárki is - hölgy volt. Doléance meggyőződése szerint halandzsul beszélt, de mivel a páros nem értett a koboldok nyelvén, úgy tűnik, jobbnak látta egy taslival nyomatékosítani mondandóját. Tolland erre csak nevetett, Doléance pedig próbált vele nevetni azt kifejezendő, hogy érti a tréfát, bár akkor már rég azon tűnődött, melyik népcsoportban okoz örömet, ha valakit pofon vágnak, vagy esetleg a nevetés jelenthet-e valami egész mást.
Dolga végezetlenül kullognak vissza a szállodához újabb ötletek gyűjtésére. A fejük felett lebegő nyomjel mindkettejüknél rózsaszínné vált, és Doléance meg merne esküdni, hogy nyuszi formájúak ezzel Kumagorora emlékeztetve őt. Mivel kényelmetlenül nagyra dagadt a felhő számára, a lány szórakozottan fellegyezget, hátha ezzel arrébb tessékelheti a dolgot. Ez nemigen sikerül, viszont ahogy hozzáér a légies anyaghoz, valami túlontúl kézenfekvő jut eszébe. Hogy véghezvigye újdonsült tervét, elindul a szobája felé. Az ajtó küszöbén nyuszimamusza súrlódása kizökkenti. Lenéz a lábára. És rájön, hogy elfelejtett valamit.
- Van egy ötletem - néz hátra Tollandra, hiszen a fiú nem gondolatolvasó, illene vele is közölni a következő lépést. Fel is vázolja a teendőket, ahogy Doléance kuplerájjal meghintett hotelszobája felé indulnak. Lesz dolguk bőven, a boszorka varázskönyvei és papírhalmai nem a rendszerezettségükről híresek.
- Talán elég lenne egy eltüntető bűbáj, ami nem szilárd tárgyakra, hanem ilyesmikre van. Csak annyi a dolgunk, hogy kiterjesszük nagy területre. De honnan tudjuk meg, mekkorára?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. november 23. 00:00 Ugrás a poszthoz

Rubya Kúria
Spanyolország
Néhány nappal Karácsony előtt



Ádám


 Az idei minden tekintetben különleges Karácsony lesz számomra, hiszen ennyi hó már rég hullott és ilyen erősen még nem aggódtam egyetlen párom bemutatásakor sem. Hiába az ember lánya minél idősebb annál több a félelme is.
 Zsupszkulcsot használunk, ez a legpraktikusabb és könnyebb megoldás, hiszen így a csomagjaink is biztonságban velünk utazhatnak. Jó húsz percnyi sétára érkezünk meg a Szüleim házától és most itt ballagunk egymás mellett a bokáig érő szikrázóan fehér hótakaróval borított úton, ösvényt taposva magunknak.
 A haza küldött leveleimben már mindenkinek írtam pár sort róla, kinek többet-kinek kevesebbet, hogy előre felkészítsem szeretteimet a tényre, hogy ebben az évben eggyel nő a létszám a vacsoraasztalnál. Furcsa mód egyik válasz sem sikerült részükről valami magasröptűre, az öt-tíz szót alulról karcoló róla szóló terjedelem előre jelezte nekem, hogy ez nehéz menetnek ígérkezik ez az összeimertetési ceremónia.  
 Egyszerű, kapucnis fekete combközépig érő szövetkabátot, térd alá érő fekete csizmát, beletűrve világoskék farmernadrágot viselek, hátamon egy tágító bűbájjal ellátott szürke táska van, melyben ott lapulnak az ajándékok amiket jó előre, novemberben megvettem a családom minden egyes tagjának és természetesen Ádámnak is rejt egy kis meglepetést a bugyor mélye.

- Előre szólok a hangulat lehet, hogy elsőre fagyos lesz. Faggatni fognak, keresztkérdéseket tesznek fel és sandán méregetnek majd. Különösen Apa és Juan, ők nagyon ki vannak hegyezve a partnereimre. Eddig egy sem volt abból a háromból aki megfelelt volna nekik. Anya és az Ikrek kicsit már kellemesebb társaság lesznek ezt megígérhetem, különösen Anya és Blas, ők az én jobbik feleim.
 Egy tanácsot viszont fogadj meg tőlem, ha jót akarsz magadnak, vagyis nekünk akkor mindenképp magázd őket, már a Szüleimet. Ez a heppjük, azt hiszem én is tőlük örököltem az erre való háklisságot. Amor Míó, iszonyatosan tartok ettől az egésztől. Mi lesz ha nem lesznek neked szimpatikusak, és mi lesz, ha te nem leszel nekik? Már a puszta gondolatba is beleborzongok...


 Nézek a mellettem haladó férfira és tekintetemben kétségbeesettség és izgalom furcsa elegye csillan. A gyomrom görcsbe rándul, a tüdőm és a torkom elszorul így köhintek párat. Leheletem látszik a hidegben, hogy azután egy pillanat alatt el is tűnjék. Lassan közeledünk, és nem csak az időjárási viszonyok miatt.
 Szerencsére Ő annyira más mint az eddigiek, hogy talán épp emiatt könnyebb dolgunk lesz mint hinném. Ebben reménykedem. Ekkor megpillantom a házunkat, ha jól látom Blas épp égőket varázsol fel az eresz alá. Jégcsapokat formálnak, de színesen villódznak egy lassabb ütemes ritmusra.
 Testvérem háttal áll nekünk így egyelőre nem vesz észre bennünket, csak akkor, amikor megbököm a lapockáját és elváltoztatott hangon megszólítom. A vasútnál dolgozik így biztosan nem fog meglepődni azon amit csinálok és mondok neki. Egy kicsit kuncogok miközben igyekszem visszafogni magam, nehogy kiessem szerepemből és eláruljam kilétemet.

- Elnézést, jóember! Megmondaná hogy jutok ki az állomásra a hat húszas gyorshoz?
 
 Ahogy megfordul reflexből majdnem elküld az említett vonat és a pályaudvar helyett melegebb éghajlatra, ám mielőtt bármit is mondhatna egy puszit kap tőlem arra a végtelenül megrökönyödött arcára. Csintalan-rosszalló pillantását szavaival támasztja alá ezután.

- Temi, hányszor mondtam már neked, hogy nem tudsz átejteni...Na ácsi, biztosan Te vagy az a srác akivel tele vannak a nővérem levelei. A legutóbbiban például minden második sorban megemlített téged. Üdv nálunk Blas Rubya vagyok!

 Egyik kezében pálcájával még mindig tartja az égősort, így állunk egymás mellett, s le sem tagadhatnánk rokonságunkat. Ugyanaz a habitus és külső karakter jellemez bennünket. Míg én örömmel figyelem és fürkészem rajta az eltelt idő nyomai ő Kedvesemhez kezd el beszélni, én pedig hiába bököm oldalba csak lebuktat. El is pirulok, amikor kikottyintja, hogy mennyit is áradoztam neki Ádámról, aki felé most kezét nyújtja.
 Öcsém fekete üstökén sapka, arca enyhén borostás, fülében fülbevaló, örök lázadó, akárcsak én, de ő más eszközöket használ. Nem lett sem mágus, sem borász, nem használ varászlatot csak itthon hiába jártas benne. Táncot tanít egy apró stúdióban, mellette fest és fotókat készít és még hálókocsi kalauzként dolgozik is. Igazi polihisztor.
Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2013. november 26. 08:49
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Tolland Clotan
INAKTÍV



RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2013. november 23. 19:09 Ugrás a poszthoz

Dol

 Nagy nehezen sikerül kihevernem a történteket, és visszaindulunk a hotelbe. Ott Dol bevisz a szobájába. Először kicsit szégyenlősen érzem magam, elvégre mégis csak az övé a szoba, és ráadásul lány is... Aztán eszembe jut az is, hogy ez igazából teljesen indokolatlan szégyenlősködés, mivel a rózsaszín pacák már egészen kényelmetlenek fölöttünk.
 Először csak kutat valamit a lány, aztán láthatóan jó ötlete támad. Azt kérdezi, hogy tudhatnánk meg, hogy meddig terjedhetett el a bűbáj. Először azon kezdtem gondolkozni mit tanultunk eddig az iskolában. Minden tudásom haszontalannak bizonyul a pillanatban, ezért megpróbálom kicsit más szemszögből megvizsgálni a helyzetet. Kicsit muglisabban. Mégis csak az effélékhez vagyok szokva!
 - Nekem is van egy ötletem! Gyere utánam! - hívom, és már meg is indulok a folyosó végére, ott a lépcsőfordulóban egy éles kanyart követően elkezdek felfelé mászni, és megint és megint, és már nincs tovább. Egy zárt ajtó a plafonon trónol velünk szemben. Az ilyesmire viszont fel vagyok készülve!
-Alohomora! - mormolom azt az alapvarázslatot, amit sosem tudnék már elfelejteni. Az ajtó egyszerre kinyílik. És a csillagos ég váltja fel a helyét. Fel kell valahogy jutnunk, és szétnézni a szigeten. Mallorca ezen részén nincsenek nagy szállodák, felhőkarcolók. Mindenhol csak alacsony épületek, ez a hotel kimagaslik közülük, és a rózsaszín valamiket, már talán távolról is meglehet pillantani. A folyosón végig járva találok egy ajtót, a következő felirattal: "el depósito de herramientas". Benyitok, és jól sejtettem, a szertárban találom magam. Nehezen, de előbb utóbb megtalálom a felmosó-, és seprűtengeren túl a létrát is, amit eredetileg kerestem. Előkapom, amennyire egy létrát előlehet kapni az én fizikumommal, és elhelyezem. Valószínűleg Dol egy varázslattal el tudta volna intézni az én szerencsétlenségemet, de nem tudván mit akarok rám bízta az ügyet, én pedig nem kértem segítséget. Előre engedem a létrán, aztán én is felmászok. A létra közepén a rózsaszín felhő fehérre váltott, és még inkább összenyomott. Ebben a pozícióban lehetetlennek tűnt tovább másznom. Sőt! Visszafelé sem sikerült. A létrán ragadtam!
 Innen kellett tehát egyáltalán beavatnom ötletembe:
-Ha minden igaz odafentről látszik a város, ezek az izék pedig elég nagyok és fényesek, azt hiszem. Talán onnan jobban rálátsz a dolgokra. Azt a sasszemes varázslatot alkalmazhatnád most is - ennyi hagyja el a számat, mert belefáradok a kényelmetlen, görnyedt pozíciójú beszédbe. Innentől a lányon múlik a hibája helyrehozása.
Utoljára módosította:Isobel White, 2013. november 24. 06:28
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 24. 17:11 Ugrás a poszthoz

Arty

Bevallom, még sosem találkoztam egyetlen volt barátnőm, csajom vagy kedvesem szüleivel sem, mert valahogy egyikükkel sem éreztük, hogy ez a dolog olyan hosszú időre szólna, hogy érdemes lenne megismerkedni a másik családjával. De ettől az egésztől most valamiféle jóleső izgalom áraszt el, most megtapasztalhatok valami egészen újat.
Emellett vonz az is, hogy megismerhetem Arty családját, a közeget, amiben felnőtt, az embereket, akik hatottak rá. Bár már korábban is beszélt róluk, így nem teljesen idegenek a számomra, de az emlegetésük, és a velük való találkozás két teljesen különböző dolog.
Tegnap este pakoltam össze a ruháimat, és néhány apróságot, főleg kisebb díszeket, porfogókat, bár az ízlésesebb fajtából. Az ajándékozást mindig nagyon nehéz dolognak tartottam, mert sosem tudom eltalálni, hogy ki minek örülne igazán. Most azonban jó benyomást szeretnék tenni, ehhez pedig az ajándékok milyensége is hozzá fog tartozni, ezért, ha már úgyis néhány hete a Mangrowe erdőben jártam, úgy döntöttem visszamegyek még egyszer, és ezúttal beugrom a mesteremhez is.
Furán hangzik a mester szó, de abban a faluban, ahol ő él, az elemi mágus tanoncok mesterüknek hívják azt, aki tanítja őket. Az én oktatóm folyton próbált leszoktatni a mesterezésről, de végül beletörődött, hogy nem fog neki sikerülni. Most, hogy már én is tanítok, el tudom képzelni, hogy mit érezhetett: engem a hideg kirázna, ha a tanoncok mesternek szólítanának. Borzasztóan hangzik.
Na, szóval pár napja meglátogattam őt, és tőle kértem tanácsokat, végül néhány elemi mágiához kötődő apró tárgyban egyeztünk ki, még segített is beszerezni őket. Valójában, bár aprók, és gyakorlati hasznuk nincs, mégis eléggé értékesek annál az oknál fogva, hogy mind kézzel készített, egyedi alkotás. Mondjuk, nekem nem került sokba, mert a faluban szereztem mindet olyan emberektől, akiket gyerekkorom óta ismerek, és fontosak a számomra. Remélem, hogy majd elnyerik Arty családjának is a tetszését, mert én már első látásra imádtam mindegyik darabot.
Ma pedig már megyünk is, és én úgy izgulok, mint egy kisgyerek karácsony előtt. Ez újabb bizonyíték arra, amit anyám szokott mondogatni, vagyis, hogy én sosem fogok teljesen felnőni, mindig marad bennem egy adag gyermeki érzés.
Ahogy a ház felé haladunk, körültekintek a fehér tájon, ami felidézi bennem azokat az időket, amiket szülőanyámmal és húgommal töltöttem északon. Kezemben tartom a kis, fekete sporttáskát, benne minden holmimmal, másik kezem üres, de nem véletlenül. Próbálok Arty keze felé nyúlni, hogy megfogjam, de az utolsó pillanatban mindig meggondolom magam. Fogalmam sincs, hogy a családja mennyire szigorú ezen a téren, nem tudom, hogy felháborítaná-e őket, ha kézen fogva érkeznénk, vagy igazából nem érdekelné őket. Így inkább csak csendben figyelek Arty szavaira, hogy mindent úgy tehessek, ahogy kéri, és közben ő is megnyugodjon kicsit.
- Nem lesz gond. Ahogy leírtad a helyzetet, eléggé ismerősnek tűnik. Egy meccs utáni sajtótájékoztató is épp ilyennek hangzik - nevetek rá, majd elkomolyodva folytatom. - Viccet félretéve, ne aggódj, megpróbálok jó benyomást tenni rájuk! Remélhetőleg sikerül is. - az utolsó mondatot már halkabban teszem csak hozzá.
Rámosolygok, hogy lássa nem félek, és ezzel próbálom a kétségbeesést is eltüntetni a tekintetéből. Az izgulással nincs gondom, az jólesően bizergető érzés is lehet, ha az ember jó dolog miatt izgul, de az aggódással együtt már nem kellemes.
Végül döntök, és bár a kezét nem fogom meg, de végigsimítok a fején szabad kezemmel, majd rákacsintok.
Közben megérkezünk a ház elé, ami kellemes érzéseket kelt bennem. Valahogy már azelőtt barátságos hangulatot áraszt, hogy belépnénk, de persze ezt lehet, hogy csak beképzelem magamnak.
A ház előtt találkozunk egy férfivel, akit Arty próbál megviccelni, én pedig elraktározom magamnak a Temi nevet. Közben a férfi felém forul, és bemutatkozik. Megragadom a felém nyújtott kezet, majd én is megszólalok, miközben megszorítom azt.
- Nagyon örvendek, Merkovszky Ádámnak hívnak! - Ez talán kicsit túlságosan formálisnak hangzik, de hát mégiscsak próbálok jó benyomást tenni, elvégre megígértem, épp az előbb. Közben figyelem a férfi arcvonásait, mimikáját, gesztusait, és megállapítom, hogy le se tagadhatnák egymást szerelmemmel.
Közben gyorsan fejben végigfuttatom, hogy mit is sikerült ma magamra húznom, bár általában az öltözködési stílusommal nem szokott senkinek gondja lenni. Jelenleg téli túrabakancsot hordok fekete farmernagdrággal, smaragdzöld selyemingemet elrejti a vékony, fekete szövetkabát, az, amit első találkozásunkkor odaadtam Artynak.
Blas egyelőre kellemes társaságnak ígérkezik, és azt is tudom díjazni, hogy a tudomásomra hozta Arty leveleinek témáját. Igencsak kellemes gondolat, hogy nem csak én áradozom róla anyámnak, őt is legalább annyira megfogtam, mint ő engem.
Utoljára módosította:Merkovszky Ádám, 2013. november 24. 17:11
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


bűbáj pápa
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6722
Írta: 2013. november 26. 10:41 Ugrás a poszthoz

Már belevetették magukat a papírböngészésbe. Tolland meglepő bűbájokkal találkozhatott, ha beleolvasott a lány pici kövér betűivel rótt sorokba. Egyes varázslatokról az embernek hirtelen ötlete sincs, miért lenne bárkinek is szüksége rá. Harapós bögre? Eszperentésítő? Kalapos bűbáj? (A lap alján kiderül, hogy semmi köze a fejfedőkhöz, a nevét a feltalálójáról, Kalapos Józsefről kapta.)
Doléance rátalál az iratkötegre, ami valószínűsíthetően több efféle bűbáj összetételéről szól, de már nincs ideje alaposabban megvizsgálni, mert Tolland eltűnik az ajtó mögött az ötletével együtt. A lány a nyuszis mamuszt a szőnyegen felejtve csattog kutatótársa után.
A már nyitott ajtó alatt, lábain hintázva várja, mi sül ki Tolland iparkodásából: megszületik egy létra, így felmászhatnak a csapóajtón a plafonon át. A belgiumi mestertanonc csöndben ámul, milyen szép is innen a kilátás. Nem tudta, hogy fel szabad a tetőre jönni, de ez nagy szerencse, mert egy buborékban fellebegni a magasba, és még a többi bűbájt is fenntartani egyszerre nem biztonságos az ő számára, túl gyakran elkalandozik a figyelme. A buborékos varázslatnál amúgy millió egyszerűbb módja is van a repülésnek, de ez Doléance kedvence, így nehezen enged belőle. Még jó, hogy itt van Tolland a józanabb megoldások képviseletében.
- Tiéd az a terület, enyém ez - mutogat a lány két égtáj felé, és elvégzi a javasolt varázslatot mindkettejükön, aztán szuggerálni kezdi a távolt. A lámpák fényében felfedez alakokat messze, de egyikük feje fölött sincs pecsét. Talán mert nem varázslók? Vagy tényleg nem jutott odáig el a bűbáj? A talány megoldódik, amikor egy sötét alak egy csoffadt virágcsokorral a szálloda környékén bandukolva, egy láthatatlan vonalon átlépve a feje fölé kap egy kis piros fénygömböt. A sötétben rögtön észreveszi a derengést és fel is kiált döbbenetében, majd a csokrot eldobva két kézzel pánikban hadonászni kezd. Ajaj, cselekedni kell!
- Hoppá - jelenti ki ennek láttán higgadtan a lányka.
- Megvan - értesíti Tollandot is, és ha a fiú sem bámészkodik, róla is, magáról is leveszi a látásjavító varázslatot.
- Nem nagy a hatósugár - mondja, de közben már az eddig a bal kezében felejtett papírokat bújja. Még öt-tíz percre van szüksége, hogy összeállítsa a kombinált varázslatot az ötleteiből. Addig Tolland megtekintheti, hogy a feje fölötti - azóta lila - pecsétet még mindig rémülten, de most már varázspálcájával szikrákat szórva próbálja eltávolítani az alak odalent.
Doléance ahogy van, a földön ülve több hosszú varázsigét mormolva, pálcájával sokszor szélesen lendítve, mint egy karmester, varázslatot végez.
Munkája nyomán mindkettejük feje fölül eltűnik a felhő, bizonyára odalent is megszabadult tőle az ürge, akinek meggyőződése lehet, hogy ő tüntette el nemkívánatos követőjét.
Doléance elgondolkodva pillant a feje fölé, a nyomjel hűlt helyére. Ezzel nem oldódott meg, hogy történt a baki. Talán sosem derül ki.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. november 26. 20:54 Ugrás a poszthoz

Ádám és a Családom

 Csendben hallgatom, ahogy bemutatkozik egymásnak az Öcsém és a Kedvesem. Míg ők ezt megteszik zsebemből gyorsan előveszem pálcám és fellebbentem a helyére azt a bizonyos jégcsap formájú fényfüzért, amivel Blas az előbb szöszmötölt. Amikor végezek már szeretteim túlestek a mai nap egyik legnehezebb részén a megismerkedés protokollján.

- Mi akkor nem is zavarunk tovább, csinosítsd csak a házat...

 Mondom visszafordulva öcsémhez és ajkamon egy szemtelen-kedves mosoly suhan át. Közben belekarolok Ádámba, hogy érezze a jelenlétemet, én pedig az ő közelségét. Ezt követően elkezdem húzni magammal, hogy a többieknek is be tudjam mutatni. Már a házba vezető lépcsőnél tartunk, amikor megszólal mögöttünk kedvenc fekete bárányom.  

- Oh, Temi te egy tündér vagy...Köszi...Már csak hat kiló lampiont és díszt kell felaggatnom...Ja, csak szólok, hogy a Don és a Dinka, akarom mondani Apa és Juan bementek fenyőért a városba, úgyhogy rajtam kívül Anya és Alberto Valerió ő aurorsága van itthon. Amúgy elég harapós kedvében van az uraság, szóval csak finoman bánj vele.

 Blas hangja ugyan kicsit maliciózus, de vigyora és pillantása cinkos velem. Int nekünk és elindul hátra a fészerbe az említett rakatnyi dekorációért, mi pedig az ház felé vesszük az irányt. Mivel félig Magyarok vagyunk így Karácsonykor van nálunk fenyő és betlehem is, és Szentestét és Háromkirályokat is ünneplünk Spanyol szokás szerint.
 Ajándékot december huszonnegyedikén adunk egymásnak, míg január hatodikán van a nagy családi vacsora, ahová minden rokont és jó barátot meg szoktunk hívni. Olyankor vagy harmincan legalább összegyűlünk Szüleim nem olyan nagy belső méretekkel megáldott házában.
 Belépünk a kellemesen meleg laktérbe, s azonnal a rusztikus stílusban berendezett nappaliban kötünk ki, ahol Édesanyám ücsörög a kandalló mellett és nagyban köt, fázós akárcsak én ezért meg sem lep hogy még egy plédet is terített magára. Azt mondják rá hasonlítok, szerintem meg inkább Édesapámra, de ennek a kérdésnek az eldöntését Páromra fogom bízni, ha már Apámat is látta biztosan meg tudja majd ítélni kire hajazok jobban.

- Szia Anya! Megjöttünk!

 Sietek oda hozzá, leguggolok elé és rögtön két puszit adok az arcára. Még most is olyan szép és kedves a mosolya. Imádom. Sokszor csak az ő optimizmusa mentett meg attól, hogy megőrüljek. A kórházban, a lábadozásom idején is mellettem volt mindig. Lelket öntött belém még a legsötétebb óráimban is. Ragyogott akár a Nap, nem csoda, hiszen Oroszlán a csillagjegye és akként is viselkedik.
 A legjobb barátnőm, akivel mind a mai napig megoszthatom minden gondomat a legapróbbaktól a tragédiákig bármit, és vevő szinte az összes bolondságomra is és ez számomra igazi ajándék a sorstól. Ráadásul egyfajta telepátia szerűség is van köztünk, megérezzük például amikor hiányzunk egymásnak, s általában egyszerre írunk levelet a másiknak. Ha fáj valamim ő is érzi, és viszont. Valódi Anya-Lánya kötelék a miénk.

- Szia Kicsim, ilyen hamar ideértetek, Apád még nincs itthon. Elmentek fáért Juannal és nem tudom mikor jönnek vissza.

 Nagyon jó látni őt. Hiába a sok üzenetváltás, az élő szó és az a kellemes illat ami belengi pótolhatatlan, ahogy a hangja is. Kicsit magasabb az enyémnél, de tónusa szinte azonos. Sokszor kevertek össze bennünket ha egyszerre szólaltunk meg és nem láttak minket, ebben főleg Apám járt élen, aki néha mostanság is összetéveszt vele.
 Hátrapillantok vállam felett jelezve Kedvesemnek, hogy nyugodtan közeledhet, minden rendben van és nincs mitől tartania, aminek megjegyzem örülök, mert ez segít nyugodtnak maradni. Anya közben felkel a kerevetről, a kötést leteszi az ülőalkalmatosságra, ezután meg is öleljük végre egymást.

- Hiányoztál Nyuszi!...Alberto? Fenn van a szobájában?  

 Még félig ölelve suttogom a fülébe az első mondatot, s csak ezután engedem el. Miközben várjuk, hogy Ádám megérkezzen kérdésemre anyukám csak egy rosszalló-odázó bólintással válaszol. Értem szavak nélkül is, hogy mennyire nem szereti, hogy ilyen magának való a fia.
 De szabadnak és függetlennek nevelt bennünket, így sosem kényszerítené őt sem olyasmire, amit nem akar megtenni. Rajtam még kabát van, most jutok el odáig, hogy levegyem és karomra terítsem. Amint az én Egyetlenem odaér hozzánk belekezdek a ceremóniába, melynek keretében összeismertetem életem egyik legmeghatározóbb személyével.

- Anya, Ő itt Merkovszky Ádám. Ádám Ő pedig az Anyukám.

- Eva Rubya, vagyok örülök, hogy látom, foglaljon helyet. Temi menj fel nyugodtan és szólj az öcsédnek, hogy jöjjön le ő is, nyugi nem eszem meg ebéd helyett a fiatalembert.
 
 Kezet nyújt anyu neki és mosolyog. Nagy kő esik le a szívemről. Vitára nincs okom kérése miatt, ezért kabátomat és hátizsákomat leteszem az egyik fotelbe, majd elindulok felfelé az emeletre. Rákacsintok Ádámra és jelzem nyugodtan beszélgethetnek, anyának ránézésre szimpatikus. Ennyi év után már a szeméből és beszédstílusából is ki tudom következtetni hogyan viszonyul valakihez.
 A maradék három személy esetében ez már nem ilyen egyszerű. Felsétálok az emeletre és bekopogok a "Berto" névtáblával jelzett ajtón. A szabad jelzést követően lépek csak be és igyekszem rávenni a még nálam is komolyabb és eltökéltebb kisöcsémet, hogy hagyja ott rejtekét és csatlakozva hozzám menjünk le a nappaliba.
 Kell pár perc amíg rá tudom beszélni, az állítása szerint sok munkát hazahozó  uraságot. Csökönyös mint egy vadszamár és zárkózott, mogorva fráter ma tényleg. Szerencsére sikerül azonban megpuhítanom. Saját készítésű forrócsokit ígérek neki, ezzel gyermekkorában is meg tudtam vesztegetni és hála az égnek ebben az egy dologban jottányit sem változott.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. december 5. 19:06 Ugrás a poszthoz

Karácsony Kedvesemmel és családjával

Mivel az én családom nem túl nagy, és általában amúgy is szűk körben szoktunk ünnepelni, ezért furcsán izgalmasnak találom, hogy Kedvesemnél ez szinte pont fordítva van. Kicsit azért megnyugszom, hogy édesapjával egyelőre még nem kell összefutnom, de azért kíváncsi is vagyok a családfőre. Az első családtaggal való találkozás pozitív élményeim közé sorolható, Blas rendes fickónak tűnik, és szerencsére humora is van. Valamiért azokkal az emberekkel nehezen jövök ki, akikben a humorérzéknek a csíráját sem tudom felfedezni. Vagy éppen ők tolerálnak kevésbé engem, aki hajlamos vagyok mindenből, vagy majdnem mindenből viccet csinálni.
A házba belépve kellemes meleg és légkör fogad, előbbi miatt úgy érzem, nincs szükség a továbbiakban a kabátomra, vagy legalábbis nem szükséges magamon tartanom, így hát leveszem, és a karomra terítem. Közben Arty már üdvözli édesanyát, én kicsit hátramaradok, megvárom, amíg a viszontlátás feletti örömük kiélik a kölcsönös köszönés, az ölelés, és az érzelmes pillantások segítségével.
Amint a szeretett nő felém fordul, közelebb lépek, és nem bántón, de alaposan szemügyre veszem a ház úrnőjét. Az első benyomásom az, hogy nagyon hasonlít Artyra - pontosabban Arty rá -, biztató a mosolya és meleg a tekintete. A következő az, hogy a hangja mosolyogtatóan ismerős, kézfogása pedig határozott, de nem elnyomóan az.
- Üdvözlöm, és köszönöm, hogy vendégül látnak, Merkovszky Ádámnak hívnak - mutatkozom be, majd a nő kérésének eleget téve leülök egy szabad helyre, és leteszem magam mellé a cuccaimat. Körbetekintve igazán kellemes látvány tárul a szemem elé, de a tekintetem mindig visszatér a kandalló előtt ülő, kedvesen mosolygó nőre.
Ő kérdezget, én pedig válaszolok, valahol mélyen sejtve, hogy ő nemcsak a mondanivalómat elemzi ki közben, de az egész személyiségemet meg akarja ismerni általuk. A beszélgetés közben nagyon ügyelek rá, hogy magázzam a hölgyet, elvégre ez egy egyértelmű kérés volt szerelmemtől, bár kissé nehezemre esik, mert a tegeződés számomra a természetesebb.
Szóbakerül a munkám, és én tanárnak mondom magam, elvégre most az vagyok a kviddicses múltam pedig majd még úgyis szóba fog kerülni más kontextusban. Mivel érdekli, megmutatom neki, hogy mire lehet képes egy elemi mágus. Egy közeli vázában érzek vizet, ezért azt használom fel arra, hogy jéggé fagyasztva különféle formákat készítsek belőle. Először csupa téli és karácsonyi dolog jut eszembe, ezért hópelyhet, fenyőfát, csengőt lebegtetek a tenyeremben, majd néhány állatformát is kialakítok, végül egy látványos lángnyelv kíséretében elpárologtatom a folyadékot.
Csak a nő nevetés közben hozzám címzett megjegyzése után jövök rá, hogy ezt talán nem kellett volna. Pár bocsánatkérés után indulok a váza felé, hogy a benne víz nélkül fonnyadozó növényeknek új folyadékot kerítsek. Arty édesanyja csak legyint a dologra, de én ragaszkodom hozzá, hogy pótoljam az elhasznált vizet, így rám hagyja a dolgot.
Már éppen indulnék, amikor a lépcső felől hangokat hallok: Arty és a titokzatos Alberto érkeznek a földszintre. Feléjük fordulok kezemben a vázával, majd szándékaim szerint magabiztos arccal felteszem kedvesemnek az engem érdeklő kérdést.
- Üdv - bólintok az Albertonak gondolt férfi felé, majd Artyhoz fordulva megkérdezem. - Merre találom a konyhát?
Mosolyom akkor sem hervad le, mikor meghallom, hogy mögöttem Eva halkan felnevet, mert érzem benne a kedvességet, és azt, hogy kezd megkedvelni, amit személy szerint furcsának tartok, de nagyon örülök neki. Jobb mintha olyan flúgosnak tartana, amilyennek valószínűleg Alberto néz. Bajaimat tetézi a hirtelen megmozduló sporttáskám, melyet én csak a szemem sarkából észlelek, a velem szemben állók viszont premier plánban csodálhatják kisebb rázkódásait, amitől úgy néz ki, mintha valami igyekezne kimászni belőle. Ez a gondolat egyébként nem is igazán téves, de még egyáltalán nincs itt az ideje, hogy tudomást szerezzenek róla. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar felébred.
- Öhm... csak egy kis elemi mágiás bemutatót tartottam, és elfeledkeztem róla, hogy arra a vízre talán még szükség lehet. - Próbálom elterelni a figyelmüket a táskámról a másik problémára, mert egyelőre még nem akarom leleplezni a meglepetést.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. december 6. 16:22 Ugrás a poszthoz

Karácsony Párommal és Családommal

 Mire kirángatom Öcsémet szobája rejtekéből odalenn már áll a bál. Mindent látunk, amit kell mind a ketten. Fenn állunk az emeletről levezető lépcsősor tetején, egyelőre takarásban. Már indulnék lefelé, amikor Berto a bordáim közé bök. Nem értem mi a csudát akarhat, hátrapillantok hát vállam fölött.

- Mi van? Gyere már, különben nem kapsz sk forrócsokit!

 Halkan szólal meg, spanyolul suttogva, hogy csak én halljam. Nagyon vigyorog és azt kérdezi "Miért nem mondtad, hogy kivel jársz?" Ekkor nehezen ugyan, de végre leesik a tantusz. Neki nem írtam meg csak Kedvesem keresztnevét és azt, hogy kollégák vagyunk. Arról, hogy hajdan kviddics bajnok volt elfelejtettem regélni.
 Pedig Alberto mindőnk közül a legnagyobb rajongója a sportnak és, mint most kiderült ismeri Merkovszky Ádámot a nagy hírű fogót. Bevillan egy régi poszter kollégiumi szobájuk faláról. Igen Szerelmem is rajta volt. Széttárom karjaim, visszavigyorgok rá és egy kacsintással tetézem, amitől pukkadozni kezd.
 Ekkor ér elénk a nevezett és kér útbaigazítást s én, hogy mihamarabb lenn legyek a lépcső korlátján csúszom le hozzá. Apám utálta, ha ilyesmit csináltunk, de most még nincs itt. Ezért Berto is csatlakozik hozzám és utánam suhan, mutatva mekkora vagány is ő. Engem persze nem tud átrázni, de nem kezdem el piszkálni, felesleges volna. Örülök, hogy így reagált szívem választottjának kilétére. Leérve összemosolygom Anyuval, öcsikém pedig szinte átgázolva rajtam rögvest odaugrik Ádám elé és nagy vehemensen köszönti, akár egy rajongó kisgyermek. Csak pislogok rá, majd arrébb állok és csendben figyelem tovább, ahogy a morózus auror átváltozik hadaró-lelkes sráccá.

- Szia, gyere majd én megmutatom a konyhát, amúgy Alberto Rubya vagyok, de szólíts nyugodtan Bertonak. Nagy rajongód vagyok! Egek, Temi nem is mondta, hogy Te Te vagy, illetve írt rólad, de azt nem tudatta, hogy a híres fogóval Merkovszky Ádámmal jár. Hihetetlen, hogy itt vagy a házban. Ez fantasztikus! Ugye, játszol velem és a tesóimmal az udvaron egy meccset?
 
 Míg a két jómadár a konyhában bíbelődik a váza megtöltésével kintről zaj hallatszik, emiatt nem is vesszük észre egyáltalán Ádám mocorgó táskáját. "Gyere! Fogjátok és vigyük be!" ismerem meg Apám jellegzetes hangját. "Rendben! Blas segíts te is mert iszony nehéz!" és Juanét, akié hozzá hasonló. "Megyek már!" hangzik a válasz és mi sokatmondóan egymásra nézünk Anyuval. Érzem, ahogy elfehéredem és a félelem megmarkolja a szívem. Ekkor nyílik az ajtó és belép Apám a fenyő csúcsát tartva, bearaszolnak utána sorban a többiek. "Állítsuk fel!" jön a parancs és két testvérem engedelmesen talpra fordítja a közel két méteres fát.

- Szia Apu! Juan!

 Köszöntöm őket és közelebb sietek. Apu morózus arccal néz rám, hogy azután megenyhüljön kissé, majd félszegen átöleljen. Ezt követően Juannal is összeölelkezem köszöntés gyanánt, Blas a fa takarásából szemét forgatva a két érkezettre néz. Tudom mire gondol. Igyekszem megelőzni a kellemetlen helyzetet, de Apám megelőz.

- Nem úgy volt, hogy csak Karácsony első vagy második napjára érkeztek haza Temi? Gondolom akkor most a férfit is magaddal hoztad, igaz?

 Kemény szavak, éles hangsúlyok, lányos apa szindróma. Megértem, de nem szeretem, hogy így áll minden aktuális választottamhoz. Meglehet emiatt sem maradt meg mellettem eddig hosszútávon senki. Hidegen nézek rá és pillantásommal jelzem fogja visszább déli temperamentumát. Szavaim azonban kedvesek, ahogyan beszélni kezdek.

- Hamarabb tudtunk elszabadulni a Bagolykőből, de nem maradunk csak Karácsony másnapjáig, azután az Ő szüleit látogatjuk meg. Hiányoztatok.

 Szerencsére Berto és Ádám ekkor jönnek vissza, a konyhában tett körutazásról. Kedvesem egyik kezében a vázával. Apu és Juan mint akik egy szalaggal össze volnának fűzve egyszerre fordulnak felé és néznek rá. Bennem pattanásig feszül az izgalom, mint íjon a húr oldás előtt. Rettegésem a tetőfokára hág.
 Apám tüzetesen végigméri Ádámot, kemény tekintettel mint egy szikla. Vonásról vonásra, porcikáról porcikára, s Juan fiatal másaként, mert úgy érzi kötelessége vigyázni rám és követni atyánk példáját ugyanígy tesz. Szerelmem bemutatkozik Apámnak, majd legidősebb öcsémnek, akik viszonozzák gesztusát.

- Jó napot! Juan Alberto Herrero Rubya vagyok. Üdvözlöm.

 Szokás szerint a hivatalos iratokban szereplő nevét mondja ki, ez rossz jel. Így még senkinél sem kezdett, általában szimplán azt szokta mondani, amit használ vagyis a Juan Alberto Rubyát de van, hogy csak Juan Rubyaként aposztrofálja magát.
 Kezdek pánikba esni. Sosem hallottam még, hogy Spanyol rend szerint említette volna mindkét szülője vezetéknevét. Pedig sokakkal ellentétben ő az Anyja vezetéknevét használja, mivel az Apjától kapott annyira sűrűn előforduló, hogy számtalan félreértése adódott belőle.

- Szervusz, Juan Rubya vagyok, Artemisia legidősebb öccse.

 Hangzik az újabb néváradat. Talán kicsit erősebben nyomja meg a "legidősebb" szót Juan a kelleténél. Fogadni mernék ezzel szeretne tekintélyt parancsolni, pedig felesleges. Ádám remélem nem retten meg tőlük. Csak féltenek, aggódnak értem. Mindkettőjüknek én vagyok a védendő személy. Berto és Anyu mentik meg a jegessé dermedő helyzetet.

- Képzeld Apa, ő a legjobb fogó a kontinensen! Már rá is vettem, hogy játsszon velünk egy meccset odakinn délután.

 Auror öcsikémnek sosem tudott haraggal reagálni egyetlen ötletére sem, hiszen ő a család mintaképe, a legmagasabbra ő jutott. Mugli létére Apu értékeli a sportokat, így a kviddicset is megszerette, elfogadta ahogy a varázsvilág létezését is. Annak idején nagyon örült annak, hogy beálltunk abba a hagyományőrző egyesületbe és megtanultuk a bűbájjal élni nem tudók néhány védekezési technikáját. Maga is jó kardforgató, ez valahogy minden Spanyolnak életeleme.

- Ez remek, addig mi feldíszítjük a fát...Vagyis, Temi te gondolom kinn drukkolsz majd nekik, úgyhogy én majd feldíszítem a fát Apátokkal.

 Elmosolyodom és bólintok, megkönnyebbültem egy kicsit magamnak be kell vallanom, hiszen látni vélek egy mosolyszerűt átsuhanni Apu arcán. Nem ritka ez annyira, de mivel hangulatember kiszámíthatatlan, hogy miként veszi az ilyen dolgokat. Még mindig aggódom egy kicsit de remélem ez a kviddicsezésesdi meghozza a várva várt áttörést.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amira Loveguard
INAKTÍV



RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2013. december 6. 20:14 Ugrás a poszthoz

Tiff és a bevásárlótúra
november 1.
-előzmények vannak, gondolatban-
RÓMA


. . .
-Gyerünk Tiffany, szedd a lábad, mert eltöröm őket -szólt oda Mira, mikor végre sikerült elindulniuk a telkükről. Az anyja meg az apja túlságosan is jól fogadták a barátnőjét, az apja különösen jóban lett vele hirtelen. Hogy mi okból, az elképzelhetetlen, de mindegy is, ezzel legalább elterelték arról a figyelmet, hogy az egy szem lányuk milyen állapotban van.
-Szóval sétálunk, ránk fér az idegen levegő, nem? -halványan elmosolyodva pillantott a kis vörösre. Felsóhajtott, és csak arra figyelt, hogy ne lépjen semmibe bele a magassarkújával. A kis erdő, ami még pluszban elválasztotta a kaput a külvilágtól, még a családé, de már olyan varázslatokkal van ellátva, ami meggátolja, hogy bárki idegen, vagy mugli betaláljon a kastély környékére. Egy jó tíz perc sétára volt az a rész, ahol hirtelenjében ritkultak meg a fák, és a lányok máris egy kis parkba jutottak.
A feketeség csendben sétált, eléggé céltudatosan, de félúton -mikor majdnem sikerült elhagynia Tiffanyt-, megfogta a lány kezét, és úgy ment vele tovább, főleg mivel eleredt az eső, és ha nem akarta, hogy a vöröske elázzon, be kellett engednie az ernyője alá.
Egy rövid, de szélesebb utcába érkezve már az első zsákutcának tűnő sikátorba behúzta, és gyors léptekkel az onnan nyíló egyetlen kis ajtó kilincsére tette a kezét.
-Fogd meg -nyomta másik kezével Tiff kezébe az esernyőt, és előhúzta a zsebéből a pálcáját, amit aztán a kilincsre szegezett, és nonverbálisan egy Alohomorat használt, így könnyen feltárult a csodabolt, ahova mindig jár vásárolgatni.
-Ez az olasz varázslóparadicsom. Három emelet tele van butikokkal, meg mindenféle bolttal. Mintha Bogolyfalva lenne, márkásban -vázolta fel neki gyorsan, hogy hova fognak belépni. Mielőtt bárki megláthatta volna őket, belépett a plázaszerű üzletbe, majd miután barátnőcskéje is belépett, az ajtó magától bezáródott.
Mosolyogva nézett körbe, és ismét elkapta a vörös lány kezét, hogy behúzza az első boltba, ami az útjukba esett.


Ruha
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. december 6. 20:15
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. december 6. 20:28 Ugrás a poszthoz

Karácsony Kedvesemmel és családjával

Nem kell sokáig tanácstalanul álldogálnom kezemben a vázával, Kedvesem majdhogynem repülve érkezik hozzám, és vele együtt száguld le a korláton öccse is. Utóbbi láthatóan örül nekem, és még csak megszólalnia sem kell, hogy tudjam, egy rajongóm áll előttem. Mindent elárul szeme csillogása, gesztusai, mimikája, na meg persze tapasztalt rajongókerülőként tudom, hogyan ismerjem fel őket.
Lányaim rajongásán kívül a többi embertől a hidegrázás szokott kerülgetni, de Alberto nem váltja ki belőlem az azonnali menekülési reflexet. Talán mert nem hamvas korú, csicsergő hangú női lény, és egyelőre esze ágában sincs harminc körömmel belém kapaszkodni, ezeknek hála sikerül pozitív képet kialakítanom a fiúról.
Bemutatkoznom nem kell neki, egyébként nem is hagyna, de legalább végre kijutok a konyhába, és a növények is fellélegezhetnek, bár anyám minden bizonnyal azt mondaná erre, hogy épp most hosszabbítottam meg a haldoklásukat. Közben még azt is észreveszem, hogy a többiek elől rejtve maradt a táskám mozgolódása, bár, ez azonnal meg fog változni, amint megszólal. Jelenleg azonban nem tudom elrakni onnan a táskát, de még egy jól célzott altatóbűbájra sincs lehetőségem.
Alberto csevegését hallgatva sikerül feloldódnom, még azt is megígérem, hogy játszom velük egy meccset, úgyis rég volt már alkalmam arra, hogy rendesen játsszak. Kilépve a konyhából, újabb idegenekbe botlok, akikben úgy gondolom, az édesapát és az utolsó testvért tisztelhetem.
- Üdvözlöm Uram, én Merkovszky Ádám vagyok. Örülök, hogy megismerhetem! - Gyorsan a másik kezembe helyezem a vázát, és kezet fogok Arty édesapjával. Szigorú embernek tűnik, tekintete hajdani igazgatóméra emlékeztet. Azokra a pillanatokra tartogatta ezt a fajta nézését, amikor valamely újabb csínyem után a szobájába rendelt. Jobban belegondolva másért nem is hívott oda, így aztán volt időm megszokni a szigorú, hideg, vizslató pillantásokat.
Most sem érzem magam kényelmetlenül, igyekszem fesztelenül viselkedni. Édesapja után a fiatalembert is üdvözlöm, majd végighallgatom bemutatkozásaikat, és bár tudom, hogyan kell megnyerően viselkedni, próbálom visszafogni magam, elvégre nem riporterekkel állok szemközt, hanem szerelmem családjával.
A fagyos helyzetet Alberto hangja olvasztja meg, bár szerintem eléggé túloz, főleg, hogy hivatalosan már nem is játszom. Ennek ellenére pont az ő energiája és rajongása az, ami most kell ide ahhoz, hogy a család újonnan érkezett tagjai kicsit felengedjenek.
A meccs ötlete elfogadásra talál, amihez azért szerintem Eva kedves mosolya, és érezhető noszogatása is hozzájárul, de legalábbis elég sokat hozzáad.
Örömmel indulnék akár azonnal játszani - kisgyermek-effektus -, azonban aggaszt a táskám, illetve az abban lapuló helyzete. Nem hagyhatom azon a helyen, ahol csak Arty szülei maradnak. Elképzelni sem tudom, mit szólnának hozzá, ha kisebb mozdulatokkal odébb araszolna a padlón, vagy netán hirtelen megszólalna.
Elnézést kérve kilépek a tekintetek kereszttüzéből, bár sejtem, hogy azért szemükkel követni fogják a mozdulataimat. Visszateszem a vázát a helyére, majd a táskám mellé lépek. Amíg a többiek a fával bíbelődnek, illetve megbeszélik, hogyan tovább, én mintegy véletlenül leejtem a pálcám. Lehajolok érte, és a kezembe fogom, majd felemelkedve egy nonverbális igével altatóbűbájt szórok a táskámra és tartalmára. Abban a biztos hitben, hogy senki nem vette észre ügyködésem, közelebb lépek a többiekhez.
- Ha segíthetek valamiben, szóljanak! Szívesen a rendelkezésükre állok - teszem egyértelművé, hogy nem csak nézelődni tudok, részt vennék az előkészületekben is.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Tiffany Elswood
INAKTÍV



RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
Írta: 2013. december 6. 21:02 Ugrás a poszthoz

Mira és a makeover
november 1.
RÓMA

. . .
 Tiffany sietve igyekezett Mira után, mivel a lány már pár méterrel előtte menetelt, s nem akart lemaradni. A fenyegetésre csupán elmosolyodott, de azért felgyorsította lépteit. Aznap reggel érkeztek a Loveguard családhoz, és a vöröske még jövetelükkor kibámulhatta magát, viszont úgy tűnt, hogy a táj és a telek nem akar kifogyni a látnivalókból. Amellett, hogy minden hatalmasnak tűnt Tiff számára, úgy érezte, még sosem volt ilyen boldog sok ember társaságában. Mira bátyját és két unokatestvérét már a suliból ismerte, viszont szüleivel még sosem találkozott. Bár az érkezésüknél kicsit furán érezte magát, hamar kiderült, hogy egész jól ki tud jönni velük, s annak köszönhetően indultak el késve, hogy a feketeség apja elszórakoztatta a vendéget.
-Hát persze. Olyan...friss. -következtetett, ahogy beleszimatolt a levegőbe. Mosolyogva folytatta az utat, továbbra is kémlelve a kis erdőt, amelyen átsétáltak. Hamarosan kiértek egy kis parkba, ahol Tiffany megint elbámulta magát, s arra eszmélt fel, hogy Mira megfogja a kezét, és magával ragadja. Alig tettek meg pár métert, megeredt az eső, s a két lánynak még jobban össze kellett bújnia, hogy elférjenek az esernyő alatt. A vöröske mostmár nagyokat lépett, hogy tudja tartani a tempót, és nyitott szemekkel fürkészte az utat, amelyen elhaladtak. Kérdő tekintettel nézett háztársára, mikor a sikátor-szerűségben találta magát, válasz helyet viszont csak a vizes ernyőt nyomták a kezébe. Tiffany tátott szájjal figyelte végig, ahogy Mira megbabrálja a zárat, s egy fél másodperc múlva már egy bevásárlóközpontban toporzékolt. Még ideje sem volt körbenézni, hisz Amira azonnal beráncigálta a legközelebbi boltba.
-És mi most végigjárjuk...az összeset? -tette fel a kérdést fájdalmas grimasszal az arcán, előre rettegve a választól.

Outfit
Utoljára módosította:Tiffany Elswood, 2013. december 6. 21:14
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Artemisia Rubya
INAKTÍV



RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. december 11. 12:42 Ugrás a poszthoz

Szenteste Ádámmal és a Családommal

 Az eltelt napokban az Öcséim és Kedvesem lejátszották az első meccsüket, aztán a többit is, naponta egyet minimum. Bolondoztak akár a kamaszok, s ezalatt közelebb is kerültek egymáshoz, ahogy számítottam rá. Úgy is mondhatnám, hogy a haver hadművelet rendben lezajlott és az is kiderült mi lapult Párom táskájában.
 Sajnos Apu már keményebb diónak bizonyult. Pont elkaptam egy pár mondatot, melyben Juant és Bertot faggatta Ádámról. Azután pedig Szenteste délutánján, ahogy jöttem lefelé az emeletről kezemben az ajándékokkal amiket odafenn az imént csomagoltam, meghallottam Szüleim hangját, kikukkantottam a korlát takarásából, hogy lássam közrekapták Szerelmemet és faggatják, illetve inkább oktatást tartanak neki, melynek témája én vagyok.
 Anya azt kérdezte tőle "Szereti ön Temit, képes elfogadni a tényt, hogy nem olyan mint a többi korabeli nő?" Apám szavába öltve sajátját folytatta "Tudom, hogy maga híres és gazdag, a lába előtt hevernek a nők, adódik hát a kérdés: Miért épp az én lányomat választotta? Mert szép és jól mutat majd maga mellett a címlapokon? Ő nem olyan erős mint amilyennek hiszi, törékeny és sebezhető. Ha csak hírét veszem, hogy kihasználja, vagy csak a pillantását szomorúnak látom, higgye el lépéseket fogok tenni."
 Anyám erre csitítani kezdte déli habitusú férjét "Bízunk magában, csak azt szeretnénk, ha óvná őt, sokat szenvedett már, megérdemli, hogy valaki boldoggá tegye és őszinte legyen hozzá."
 Ekkor futottak be az öcséim akik kórusban kántálni kezdték ugyanezt. Betelt nálam a pohár. Letrappoltam, mire felkapták a fejüket és szétrebbentek. Nekem sem kellett több, el akartam terelni a szót magamról ezért múltam árnyfüggönyének takarásából előhúztam egy emléket.

- Tudjátok mi jutott eszembe, az előbb? A hagyományőrző rend karácsonyi ünnepsége. Emlékeztek fiúk, amikor egy bemutatót kellett összeállítanunk? Mit szólnátok ha megint megcsinálnánk?

 Nagyon furán néztek rám mindannyian, aztán Blasnak felcsillant a szeme. El is vártam tőle, kiskamasz volt és imádta. Megbökte Juant akivel nagyon beszédesen összenéztek, beugrott neki is a dolog és rájött mire is megy ki a játék.

- Oké, próbáljuk meg.-helyeselt Juan
- Rendben, legyen. -Bólintott rá nagy nehezen Berto
-Próba szerencse, max beégünk, ennyi év után tuti be vagyok rozsdásodva.

 Fejtette ki véleményét végül Blas, amire a többiek is egyöntetűen bólintottak. A szüleim és párom értetlenül néztek ránk. Megkértem őket üljenek le a nappaliban és Anyát, hogy csináljon helyet, mi pedig mindjárt itt leszünk. Ezután libasorban felrohanunk az emeletre. Gyors megbeszélést tartunk, míg előbányásszuk gyakorló botjainkat és azokkal felszerelkezve, szinte teljesen egyforma apród öltözetben térünk vissza nézőink elé.
 Juan egy gombnyomással elindítja az aláfestő zenét, hogy azután kezdőpozíciót vegyünk fel. A dallam ritmusára botjainkkal koppantunk, közben Öcséim körbevesznek engem és támadni kezdenek rám, előbb hárman egy ellen, majd Blassal párban folytatva a csatát. Botharcot vívunk egymással, mely tűzben izzó tánc is egyben.
 Rúdjaink hangosan csattannak egymáshoz, fejeink felett, elhajolva testünk mellett suhannak el az ütések. Nem érintjük egymást, nem ez a lényeg, épp az hogy elkerüljük, vagy megállítsuk a botokat pár milliméterre a másiktól ebben rejlik a harcos hatalma. Mozgásunk finom, mégis erőt sugároz, pusztítani képes hatalmat.    
 Végül egy körtámadásos bekerítés után fegyvereikre lépve ők kiemelnek engem, hisz könnyű vagyok akár egy tollpihe. Nem magasra, mert tériszonyom van, de ahhoz épp eléggé, hogy látható legyen én diadalmaskodtam felettük. Ennyit arról, hogy gyenge vagyok és törékeny.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Szervezői Mesélő
DÖK tag


DÖK mesélő
RPG hsz: 284
Összes hsz: 779
Írta: 2013. december 13. 15:25 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás
1. helyszín, Bécs


Álmodóilag: dec. 13-17.
SZJ-s: dec. 13-14.




Már korán reggel, pontosabban háromnegyed hétkor sietős léptek zaja törte meg az egyébként még békés kastély csendjét. Húsz fő igyekezett a Bejárati csarnokba, ki korábban, ki éppen csak hétre érkezve. A maradék kettő a faluban várta, hogy megérkezzenek, hisz két előkészítős is a csapattal tart.
A DÖK elnöke várta a kiránduláson résztvevő kis csapatot, akik számára csak akkor derült ki, mi az első úti cél. Egy gyors népszámlálás után már indultak is Bogolyfalvára, hogy a Minisztériumbeli kandallón keresztül hamar eljussanak a szállásukra, ami Bécs egy kis utcájában foglal helyet. Ebben a kis utcában legfőképp fél-máguscsaládok élnek.
Egyesével, és pakkokkal beletelt pár percbe, hogy mindenki a jó helyre kerüljön, persze a biztonság kedvéért Đominic ment elsőre, utoljára pedig Amira, hogy senki ne maradjon a faluban.

A megérkezést követően, mielőtt bárki elment volna a szobájába, sort kellett keríteni a szabályok, szobabeosztás, és programok elmondására.
Mikor ezekkel megvoltak, elkérték a szobakulcsokat, és a fiatal hölgy eligazította őket a folyosó végére, a szervezőket pedig az első emeletre.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amira Loveguard
INAKTÍV



RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2013. december 13. 15:26 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulók - Bécs
Viselet

Nappali
Szobák
Kéthelyes szoba
Szervezői szoba

Nem éppen időben sikerült felkelnie Mirának, túl jól, és túl mélyen aludt. Tudta, hogy kelni kéne, de a "csak még öt percet" gondolat erősebb volt, így hatkor sikerült kimásznia az ágyból, és nagyjából negyven perc alatt kellett elkészülnie, és még becsomagolnia a kihagyott holmijait a táskájából. Nem nagy cuccal, csak egy kisebb utazótáskával indult útnak maga előtt lebegtetve. Cipője sarkának kopogását visszaverték a kőfalak. Mivel bőven időben érkezett, a csarnokban hagyta táskáját, Ecsetre bízva, hogy befusson a Nagyterembe meginni egy kávét. A kis puffskein nagyon gyenge már másfél hete, szinte egész nap alszik, gazdija pedig nehezen, de megbarátkozott a gondolattal, hogy kedvence egy sima kisállat, aki már elsős kora óta vele van, és lassan elmegy.
A résztvevők hamar érkeztek, mindenkinek sikerült megértenie, hogy most nem kéne elkésni. Az utolsó emberek is befutottak hétre, így Mira gyorsan kipipálta a neveket a kis jegyzetében, és indulás előtt beszélt nekik egy kicsit.
-Tudom, hogy reggelizni még aligha volt időtök, de azért indulunk ilyen korán, hogy legyen mindenre idő, és a bécsi szálláson kapunk reggelit teával, kakaóval, vajsörrel -a végén elmosolyodott, és a holmijával elindult kifelé.
A Minisztériumnál összeszedték az ikreket is, így huszonketten álltak sorba a kandallónál, ahol elsőként Domi indult el. Őt követték a többiek, utolsóként pedig Mira ment.
A száját húzva porolta le gyorsan világos kabátját, és elsőként levette kesztyűjét, meg sálját, mivel a használaton kívüli kandalló korábban ezerrel ontotta magából a meleget.
-Ez itt a Tündérszállás, ezen, meg a holnapi napon itt fogunk aludni. Jelenleg rajtunk kívül csak egy-két vendég van, de legyetek rájuk tekintettel. Muszáj pár szabályt betartanunk. A legfontosabb, hogy semmiféle balhét nem akarok látni. Nincs öldöklés, nincs verekedés, párbajozás, kiabálás, rongálás. Kirándulni jöttünk, tanári felügyelet nélkül, de ez nem azt jelenti, hogy most el kell szabadulnia az indulatoknak. Alkoholt és tudatmódosító szereket nem használhattok, kivéve a vajsör, forralt bor, meg ami nem üt meg. Aki elmúlt tizennyolc, az kimehet a szálló kapuja elé füstölögni, aki nem, az egyértelműen nem. Persze nem leszünk mindig együtt. Carltól ne féljetek, nem felügyelőnek jött -mosolyogva nézett a tanárra, aki egyedül érkezett a tanerők közül. -Takarodó nincs, de reggel maximum kilenckor ébresztő van mindenkinek, szóval aki éjjel legény, az legyen reggel is. Ha lehet, ne császkáljatok el nagyon, és ne feltűnősködjetek. Ebben az utcában élnek a mágiával, de a vásárban, és még sok helyen minden tele van muglikkal. Találjatok vissza, főleg a kicsik, mert értük én vagyok a felelős -szemöldökét kissé felvonva nézett végig a felsorakozott embereken, hogy minden világos-e nekik. A bólintások jelezték, hogy oké minden, de már mennének lepakolni és reggelizni.
-Elmondom a szobabeosztásokat. A szervezői szobában találtok meg engem és Domit, meg a Gyarmathi ikreket. Az egyes szoba lakói Axel, Elliot, Flóra, Keiko, Mihael, Nina, Samantha és Vanília. A kettes szobában lesz Ágoston, Carl, Bálint, Emma, Kevin, Lyra, Noel és Titanilla. A négyes, egyetlen két férőhelyes szobát pedig Andine és Tiffany kapják. Mielőtt elkérem a kulcsokat, elmondom, hogy is fog zajlani ez a két nap. A reggeli után kilencre jön értünk egy busz, amivel bemegyünk a Rathausplatzra, az adventi vásárra. Ott kapunk egy kis eligazítást, és mehet mindenki amerre akar. Délben találkozunk a busznál, és elmegyünk ebédelni, és mindenki eldöntheti, hogy szeretne-e visszajönni a szállásra, vagy marad kint. Aki kint marad, az gyalog jön vissza, egy jó húsz percnyire vagyunk. Aki ebéd után visszajön, buszozhat. Itt a szálláson elvileg van több dologra is lehetőségünk, majd reggelinél kérünk róla információt. A holnapi nap úgy fog kinézni, hogy szintén busszal körbejárjuk a várost, együtt ebédelünk, és mint most, mindenki mehet amerre lát.
Nagyjából mindent elmondott, amit kellett neki, és már csak az maradt hátra, hogy elkérje a kulcsokat a recepcióstól.
-Itt vannak a kulcsok, vegyétek a birtokotokba a szobákat. Ne szedjétek szét a berendezést -ezzel pedig kiosztotta a szobák lakói közül Axelnek, Ágostonnak, és Andine-nek a kulcsokat, a szervezői kulcsát pedig az ujjai közt forgatta. -Pakoljatok le nyugodtan, és itt találkozunk mondjuk negyed óra múlva, hogy elkísérjenek reggelizni.

//A szálazásra figyeljetek! Smiley//
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 13. 17:45 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás - Bécs

Na, eljött ez a nap is, a kirándulás napja. Igazából az egészhez semmi kedvem, csak Vancsi miatt vagyok itt, mert ő szeretné ha elmennék én is. Szerinte talán ettől jobb lesz a mostanában nem túl fényes kedvem, és nem akartam őt megbántani azzal, hogy nemet mondok neki, annyira azért már nincs rossz kedvem. Szerencsére. Bármennyire sincs kedvem ehhez az egészhez, mégis itt vagyok, és lehet, hogy talán ez meghozza a változást, és talán kihúz a depiből, mert biztos sokan jönni fognak akik nem hagyják hogy egyedül kuksoljak a szobában, remélhetőleg. Hát asszem Vancsi biztos tesz azért, hogy a szám széle felfelé görbüljön, ebben nem kételkedem.
Ma már nagyon korán fent voltam, és igazából nem is tudom, hogy aludtam-e egyáltalán, mert tudom, hogy úgy éjfél környékén még a plafont bámultam. A ruhák és egyéb dolgok bepakolása már tegnap este megtörtént, így már csak apróbb dolgok maradtak mára, és így egész hamar kiérünk, és várunk, hogy végre elinduljunk. Én mindvégig csendben állok, komoran nézem az érkezőket, ha nem szól hozzám senki, vagy kérdez bármit is, s az ismerős emberek felé még biccentek is egy halvány mosoly kíséretében. Örülök, hogy sokakat ismerek közülük, és külön öröm számomra, hogy Carl bácsi is velünk tart, mert én bírom őt, talán a jóslástantanár a kedvencem mindközül, de ez most nem lényeg. A minisztériumnál még két kisgyerek is csatlakozik, és indulunk is. Höhö, kisgyerek, miket beszélek én, akkorák mint én, és ez olyan zavaró, pedig tudom, hogy fiatalabbak nálam. Na mindegy, már megszoktam, hogy a társaságban én vagyok a legapróbb, de általában nem is zavar, így talán jobb is.
Az ideiglenes szállásunkra érve figyelmesen hallgatom végig Mira mondókáját, s mikor az alkohol, és egyéb tudatmódosító szerekhez ért, már a vajsör hallatán is megborzongok. Fuu, ha az lenne az egyetlen ital a földön, akkor inkább szomjan pusztulnék, de az tuti, hogy olyat én nem iszom. És végül a szobabeosztást is megtudjuk, és én örülök, hogy Vancsival egy szobába kerültem, legalább egy valaki lesz, akivel az egész éjszakát végig tudom beszélni, ha ő nem bánja. Felérve aztán a szobába, elfoglalom az egyik ágyat, és intek Vaninak hogy jöjjön kicsit ide.
- Vani, egy dolgot ígérj meg: az egész kiránduláson mindent együtt csinálunk. Rendben? - kérdezem, és elmosolyodom. Talán tényleg jó ötlet, és még élvezni is fogom, de akkor ezt a legjobb barátnőmmel szeretném tenni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2013. december 13. 18:59 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás - Bécs


Hogy mitől szép a hajnal? Hogy miért nem tud aludni? A sötétség miatt, amiben nem tévednek a muglik. A hajnal minden szegletében ott lakozik a sötétség, a múlhatatlan rejtély. Évek óta minden nap látja felkelni a Napot, és végigkíséri lemenő útján is. Kialvatlansága okán fekete karikák húzódnak zöldes árnyalatú, mindig huncut szemei alatt. Bőr utazótáskáját egyik kezében tartja, kedvencét pedig, a jávorszarvas bőrből készült hátitáskája fél vállán lóg, és fontosabb, személyesebb holmijainak ad helyet. Nem tudja, és nem is gondolt még bele, hogy ezen a kiránduláson miféle dolgok történnek majd, nem érdekli, egyszerűen csak magához hűen jelen van, és a gyülekező társaságot szemléli. Többeket ismer már, és vannak olyanok, főleg házából, akiket mindenképpen megakar még ismerni. Jobban is. Úgy látja olyan fiúk jöttek, akikkel azonosulni tud, és akár még izgalmassá is tehetik ezt az utat. Egy-egy emberre rávigyorog, majd meglátja Lyrát is, akinek látványától és közelségétől kettőt üt szíve.
- Szia - suttogja neki, majd miután megérkezik mindenki, Amira főszervező kisasszony a nemlétező reggeliről beszél, a következő pillanatban pedig már a Minisztérium előtt állnak. Csatlakoznak hozzájuk, és így már teljes létszámmal tudnak belépni a poros kandallóba.
A szállásra érve Amira ismét, de most már egy hosszabb beszédbe kezd, szerekről, füstről, és szabályokról magyaráz a jelenlevőknek. Noel a társaság szélén próbál maradni, onnan hallgatja a DÖK elnökét, de tekintete a többiek arcát pásztázza, figyeli a reakciókat, és van, akié őszintén elnyeri tetszését. Nem minden szavát hallja Amirának, de ez nem nyugtalanítja, helyette kezdi magát még inkább elemében érezni.
A szobabeosztások csak még jobban feldobják kedvét, és bár gőze sincs, hogy az a férfi, aki velük van kicsoda és micsoda, hogy tanít-e vagy mit keres ott, nem zavarja túlzottan, hogy velük lesz egy szobában. Iskolai dolgozó, vagy nem, ő attól még nem fogja meghazudtolni saját magát. Az vétek volna.
Keiko feltűnően keresi egy még ismeretlen lány társaságát, ez valami lánydolog lehet, hogy akárhova mennek is, gyorsan párosodásra van szükségük, mintha önmagukban nem tudnának életben maradni. Hihetetlen. Így nem megy oda hozzájuk, csak mosolyog, ha épp odafordul a kis fekete hajú japán másodéves.
Egy szőke fiatal kapja meg a kettes számú szoba kulcsait, és amint kettéválik a társaság Amira szabályai után, ők a szoba felé veszik az utat. Miután Ágoston kinyitja a szobát, és betipeg a küszöbön a kis csoport, Noel is belép, és elégedett vigyorával néz rá Lyrára.
- Melyik ágyat szeretnéd? - kérdezi tőle, és ha az lehetséges, akkor a lány döntéséhez közelit választ magának. Ledobja rá cuccait, és ő is leül, majd újra végignéz a többieken.
- Tehát... - mutat magára. - Noel vagyok, jó ha már az elején tudjuk ki kicsoda...
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2013. december 13. 19:19
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 13. 21:20 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás - Bécs

Most az egyszer nem sikerült elkésnie. Újkeletű szokása a határidőnapló hurcolása magával mindenfele, és szorgosan be is jegyzi a napirendi pontokat, így sokkal kevesebb dolgot felejt el. Ráadásul a kirándulás gondolata annyira foglalkoztatta, hogy már jó másfél órával azelőtt, hogy kelni kellett volna, türelmetlenül pislogott az órájára és a perceket számolta. Ez a mai nap azon ritka alkalmak egyike, amikor sikerült pontosnak lennie, és ebben a hajnali sötétségben még csak rohannia sem kellett, hogy ide érjen. Igazán nagy teljesítmény a részéről. Azt elég hamar eldöntötte, hogy a hátizsák most jobb választás lesz, mintha az utazóládát cipelné magával, úgyhogy abba csomagolt minden szükséges dolgot, és így, hogy a két vállán egyenlően oszlik el a súlya, nem is tűnik nehéznek. A hidegre való tekintettel vastag fekete kabátjához (a zsebében ott szunyókál Izé is) elmaradhatatlan tartozék a húgától kapott sál, a sapkával viszont már nem vesződött, különben sem tenne jót az a kicsit mindig kócos tincseinek. Érdeklődve figyeli, kik is érkeznek még, és el-elvigyorodva biccent azért mindenki felé. Unatkozni biztos nem fognak a kiránduláson, de azért reméli, hogy ezt ez alkalommal inkább csak a programnak lesz köszönhető, és nem egyéb kreatívnak ítélt ötleteknek. Figyelmesen hallgatja Amirát, amint a lány megszólal, bólogat is, majd ha már az a parancs, szépen beáll a kandalló előtt keletkező sorba, hamarosan pedig az első szálláson is vannak teljes létszámban. Végighallgatja bólogatva a folytatást, füstölögni nem óhajt, mert nem szokása, kilenc óra megértve, buszozás - gyaloglás szintén, majd a szobatársakat is megpróbálja beazonosítani. Mindenkit nem ismer, de a szobába érve majd csak rájön, ki kicsoda. Enyhén kisebbségben érzi magát most ennyi lány neve hallatán, de majd csak jó lesz. A kulcsot átveszi Amirától, majd mehetnek is a szállásul kijelölt szobába. Ha már elérkeztek az ajtóig, kinyitja, és bár bepislog, nem megy még be, inkább illedelmesen előre engedi a lányokat, aztán az ajtófélfának dőlve bevárja Elliotot.
- Heya, knight in shiny armor. - vigyorog rá fülig érő szájjal, nem felejtette el, hogy a betegszobán ki szabadította meg a navine dühöngő csapatkapitányától - Van kedved emeleti ágyhoz a szomszédságomban... vagy na, lent is lehet ám aludni, szóval igazából az a kérdés, hogy a társaságomhoz van-e kedved? Megmenthetnél most is a lányoktól. - közli halkabban, szeme sarkából bepillantva a szobába, ahol lassan már mindenki pakolászik, aztán kölyökkutya szemekkel mered a fiúra, és vár egy választ, addig még támasztja az ajtófélfát, majd csak utána megy be és pakolja le, ami most nem fog kelleni egyelőre.
Utoljára módosította:Axel Sebastian Sjölander, 2013. december 15. 12:56
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2013. december 13. 22:06 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás - Bécs

Nagy csoda - és Michelle rásegítő hátsón rúgásának eredménye - , hogy háromnegyed hétre pontban megjelent a bejárati csarnokban egy sima sporttáskával a kezében, vastag kabátban, nehéz, acélbetétes bakancsban, farmerben és kesztyűben felszerelkezve. A nem látható régiókat ecsetelni sem érdemes. Amit viszont igenis fontos elmondani, hogy egy darab Blaskovits Flóra van a hátán. A dolog dióhéjban így történt: egyszerre értek a klubhelyiségbe, Flóra zombi üzemmódban volt még, ő szintén, a lány közölte, hogy vigye a hátán, ő pedig felvette nem is gondolván végig, mit művel. Ez eddig csak Michelle szájából volt hatással rá, hogy "Ugorj, ha mondom, te állat!" de úgy tűnik, az álmosság nagy úr, ő pedig áldozatául esett egy igen előnytelen módon. Végül is mindegy a végeredmény szempontjából, s mire beérnek a csarnokba, már magához tér annyira, hogy nemes egyszerűséggel talpra állítsa a lányt. Kivételesen nem löki, mint a lisztes zsákot szokás, mert a kirándulás még őt is jó hangulatra sarkallta. Biccent az ismerősöknek, aztán felszedi a vállára a táskáját, amit eddig hála Flórának, kézben vitt.
-Innentől gyere csak a saját két lábadon.- Szusszant egyet a lányra jelezvén, hogy végre magánál van és eddig tartott a csoda, hogy ő bárkit is a hátára vesz.
Mira első körös eligazítását ásítozások közepette veszi tudomásul, de legalább tényleg eljut az agyáig. Innen irány a Minisztérium, a tökmag ikerpárosra pislog egyet, de nem tesz megjegyzéseket, mert minek? A sorral együtt végül ő is beáll a kandalló tüzébe és nemsoká már a Tündérszálláséból lép ki. Két ruhaporolási mozzanat nála is szükséges, hogy emberformájúan nézzen ki, végezetül jöhet az eligazítás námbör tú. Felfogta, megértette, rendben vannak, innen meg csak a szobára kíváncsi a maradék tizenöt percben. Az Egyes bagázzsal egyetemben ő is bemegy a szobába, amint a lányok bezsúfolták magukat, aztán ő is betessékeli magát. Megcélozza az első, szabadon maradt ágyat és a felső részére lepakolja a cuccát "mese nincs" alapon. A bemutatkozás valahogy részéről lemarad. Axelt, Ninát, Flórát és Samet ismeri, a többiek meg nem érdeklik annyira, hogy koptassa a nyelvét miattuk. Egy ázsiai, egy szőke, meg egy másik srác, akivel mintha Axel puszipajtásként cseverészne. Biztos egy másik prefi, ollé.
-Te hova pakolsz?- Fordul Flórához, miközben ledobja a kabátját is a felső ágyra. Ninának remélhetőleg van annyi esze, hogy az őalatta levő ágyra zuttyanjon le és ne szakadjanak hetvenhétmillió felé.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gyarmathi Zsombor Xavér
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 13. 23:03 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás, Bécs.

Hogy lehet ilyen embertelenül korán kelni? Alig bírtam kinyitni a szemem, folyton leragadni akart, bár az este meg elaludni nem tudtam, ha jól emlékszem. Még a bátyámat is homályosan láttam, amikor megbökdösött ébresztésként, és a másik oldalamra is fordultam volna, ha nem azt mutatja, amit. Kirándulás. A szemdörzsölés nem sokat segített az ébredésben, még a nyújtózkodás sem igazán vagy a hideg víz, amit nemsokkal később az arcomba locsoltam, még most is ásítozva ácsorgok itt, kint a hidegben a Minisztériumnál, és állva szeretnék aludni Misi vállának döntve a fejemet, ameddig hagyja. Nem alvás ez, csak pihentetem a szemem, közben viszont hallok ám mindent, ami körülöttünk történik, azt is, hogy megérkezik Đominic meg a többiek. Jobb kezem a szám elé tartva ásítok egy nagyot, miután megdörzsöltem a szemem, majd a hátizsákom füleibe kapaszkodva indulok útnak Misi mellett. Beérve a kandallóhoz annyira sikerül elkalandozni, hogy a reggeli említésére kapom fel csupán a fejem, azt is azért, mert érzem, ahogy morogni kezd a gyomrom. Abban a nagy rohanásban, amit én ébredés után véghezvittem, még arra sem volt időm, hogy a csokikészletem maradékát megdézsmáljam, bepakolni meg elfelejtettem bármiféle édességet. Az unokabátyánkat követve hamarosan azonban már a szálláson találom magam, és ha jól emlékszem, akkor ez most Bécs lesz.
- Olyan éhes vagyok, fel tudnék falni vagy két tábla csokit meg legalább egy csomag mindenízű drazsét még mellé. Te is?- jelelem a bátyámnak a magunk közös nyelvén, amihez már nem elég csak a jelbeszédet ismerni, bár bizonyára még azt sem ismeri mindenki azok közül, akik ma itt vannak.  Leveszem a sapkám, és szétnézek a teremben, ahová érkeztünk. Fél füllel hallom ugyan azt, amit a lány mond, de annyira nem figyelek, mint talán kellene, mert biztos vagyok benne, hogy Đominic úgysem hagyja, hogy bármit is csináljunk, amit nem kellene, főleg, hogy vele fogunk egy szobában aludni. Kicsit reméltem, hogy majd hagyják, hogy a nagyokkal legyünk, de jobb így. Még a végén csak baj lenne abból is. Jövőre talán majd lehet róla szó, ha a Mágustanodába fogunk járni, azt írták anyuék, de most maradjunk csak felügyelet alatt. Alig várom, hogy felérjünk a szobába, letehessem a csomagom és kapjunk végre reggelit. Már egész türelmetlenül toporgok, egyik lábamról a másikra állva, amikor végre elindulunk. Amint kitárul az ajtó, már szinte ugrándozva teszem meg azt a pár lépést, ami a szoba közepéig megtehető, és körbefordulok.
- Ez nagyon szép. - jelentem ki azonnal, fülig szaladó szájjal, majd máris a bátyámhoz fordulok. - Neked is tetszik? - kérdezem tőle, és ha már befejeztem a mutogatást, ledobom a táskám, kigombolom a kabátom, ott landol a szoba közepén a táskán és a legközelebbi, sok virágos párnával telerakott ágyra dőlök háttal, kitárt karokkal.
- Wahooo.- hangot adok a lelkesedésemnek, miközben az ágy kicsit visszadob, aztán újra landolok rajta. Szuper ez a hely. Pillanatokon belül aztán mégis felkelek és összeszedem a táskám, meg a kabátom.
- Melyik ágyon is fogunk aludni Misivel? - kérdezem, közben a kabátomnak keresek egy helyet a legközelebbi elérhető karfán, és kotorászni kezdek a táskámban. Most jövök csak rá, hogy tényleg elfelejtettem bepakolni bármiféle csokit, azt is, amit Đominicnak szántam. Hatalmas szemekkel pislogva bámulok rá.
- Elfelejtettem a csokidat, pedig már betegszobára be akartam vinni, csak nem engedtek el, mert a múltkor behúztam a... szóval, tudod... hogy vagy? Ugye már minden rendben? - kérdezősködöm, miután leteszem a táskát, és közelebb is megyek egy kicsit az unokabátyámhoz.
Utoljára módosította:Gyarmathi Zsombor Xavér, 2013. december 14. 09:33
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2013. december 14. 03:48 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás - Bécs;


Természetesen, én vagyok azaz ember, aki pontban 07:00kor érkezik meg a megbeszélt helyre. Se korán ott lenni, se későn érkezni nem a szívemcsücske, úgyhogy marad a kimért pontosság. Egy hátizsák félvállon cipelve, lezser farmer, meg a többi meg a többi, végtére is kirándulni megyünk, vagy mi a fene. Az érzelemmentes kis idióta az emberek közé megy több napra összezárva; kérek egy nagy tapsot, köszönöm. Betoppanok, s ki hinné, már mindenki szép sorjában ott van, így nem marad más, mint egy hangos és erős 'jó reggelt' megszólalás, miközben megállok tisztességes távolságra a többiektől. Jé, egy Blaskovits! Jé, egy Egerszegi! Jé, egy tanbá'! Meg itt van a levitás leányzó is; jól van, azért vannak ismerősök, a többség még ártatlan és érzelgősnek sem néz ki, úgyhogy nem lesz itt gond. Rövid beszéd. Indulás. Ikres csatlakozás. Kandalló. Cél. Loveguard kisasszony ismét szót kér, amikor mindenki megérkezik, én meg a falnak dőlök, miután egy-két leporlás következett az utazási körülmények miatt, majd tüzetesebben kezdem el szemlélni az embertársaimat. Tündérszállás; ez az? Remek, remek, itt leszünk pár napig, nincs rajtunk kívül senki, ne tegyünk semmit és viselkedjünk jó kisfiúsan. Bukta. Mármint nekik, nekem aztán nem. Én még, ha alszom sem vagyok józan, ember! Mondjuk viselkedni tudok, mint a színészek a színpadon általában. Figyelem a reakciókat, míg rajtam semmi sem látszik. Pillantások, némelyikük kíváncsi és lelkesen hallgatja a beszédet, többségük már menne szobára, s vannak olyanok is, akik legszívesebben most rögvest elkezdenék a szabadprogramot. A nevem hirtelen elhangzik, a szememet a hölgyre emelem, aki kimondta, biccentek, mintha tudnám mire teszem e mozdulatot, aztán ismét tovasiklik a szemem a többiekre. Blaskovits megváltozott. Hogy miben, senki ne kérdezze, de megváltozott; azért kedvessé remélem nem varázsolta át magát, bár ebben a ruhában eléggé... á, kétlem. Mert azért az már tényleg mindennek a teteje legyen, hogy. A hang hirtelen abbamarad, megtörtént minden, a tömeg hol felsóhajt, hol vágyakozással néz elébe a folytatásnak. Mindenkit figyelve, követem az én kis csapatomat, mármint szoba terén. Ajtó. Hölgyek be, a srácok kint mint valami őrök várakoznak.
- Ugye, van ki cigarettázna egyet jelen pillanatban, kedves Uraim? Természetesen, mint a kisasszonyt hallották, a tizennyolc éven aluliak ne is figyeljenek e kérdésemre - színtelen, mély bariton, ki füstölni vágyik a hideg levegőn. Felmérni a társaságot, ez így vajon még normális? Végtére is, jócskán elmúltam ahhoz, hogy kiskorú legyek. Ha válaszolnak egy érdemleges válasszal, előbb akkor is a bejutás a fő, hogy a hátizsákot lepakoljam az ablaktól baloldalon található fönti sarokágyra. A lepakolás jelenleg feldobás, mert fel nem mászok a lépcsőn, majd elég lesz este. Vagy hajnalban. Á, egy hang; Noel. Aha. A kettes szoba gyönyörei.
- Pedig nevek nélkül milyen mókás lett volna! - a mély bariton szárnyra kap - Bálint.
Menjünk már.
- Nohát, akkor jön-e még valaki levegőt szívni, vagy itt marad mindenki a találkozóig?
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2013. december 14. 11:26
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. december 14. 08:42 Ugrás a poszthoz

Táli kirándulás - Bécs


    Nem tudom milyen ménkű csapott belém, hogy jelentkeztem a téli kirándulásra. Félreértés ne essék, nem vagyok antiszociális, szeretem az iskolát, de hogy pár napra elmenjek velük valamerre és még szabályokat is betartsak? Ez sosem volt a kenyerem, csakhogy akadtak befolyásoló tényezők. Az első, akit mindenképpen meg kell említenem, az Miska. Mivel a nővére rávette, hogy jelentkezzen, belehalt volna, ha nem rángat engem is magával, így addig győzködött, míg kissé megkésve, de leadtam a jelentkezésem. A másik indok, hogy itt volt az ideje egy kis szocializálódásnak. Bírom az alkalmazkodást, de a suli tanulóinak a felét sem ismerem, pedig biztos akadna olyan, aki akár még barát közeli státuszba is kerülhetne. A további nem elhanyagolható dolog – ám egyben utolsóként hozzáfűzött – pedig az ismerős arcok, lásd Sam, Đomi, Mira és Bálint. Na rajta jót szórakoztam. El sem tudom őt képzelni nagy közösségben élni, szerintem nagyon nem erre született. Ha egy zsiráffal kéne megosztania a lakhelyét, azt még reálisnak is tartanám, de hogy ő emberek között… Találkoztunk már egyik este, később is összefutottunk párszor, amit ebből leszűrtem, azok után nehéz volt elképzelnem, hogy pont itt futunk majd össze megint.
    Még tegnap este bepakoltam egy sporttáskába. Magamhoz képest kevés holmit rejtett a csomagom, de nem is divatbemutatóra készültem, ahogy új életet kezdeni sem, így bőven megtette a kis vállra való. Hét óra előtt tíz perccel értem oda, még bőven a megbeszélt találka időpontja előtt. Miskát persze egyből kiszúrtam, no meg a hátán cipelt nőszemélyt. Ha találkozott a tekintetünk, biztos látta rajtam, hogy már most jól szórakozom rajta, talán jobban, mint a korcsolyapályán. Miután elérkezett a hét óra betoppant Bálint is, a többiek különösebben nem foglalkoztattak, elég volt annyit látnom, amennyit láttam. Összekapdostuk az ikreket és a Minisztériumból nemes egyszerűséggel átkandallóztunk a Tündérszállásra. Leporoltuk magunkat mindnyájan, majd jöhetett a fejtágítás, hogy mit nem lehet. Diszkréten megforgattam a szemem, mert mindenki tudja, hogy azok a legcsábítóbb dolgok, amik tilosak, ráadásul kapásból tudtam valakit, aki esélytelen, hogy a vicodinja nélkül meglegyen. Hát ennyi. A szobabeosztásnál elhangzó nevek közül pár ismerősen csengett, de a legjobban Miskának és Samnek örültem. Két ismerős is lesz, nem fogunk unatkozni éjszaka sem, pipa. Megvolt a programterv és oszolhattunk. Már indultam volna bagzani, de dolgozott bennem a jó ágy foglalásának vágya, így először a szoba felé vettem az irányt. Rögtön kiszúrtam a zugdoki elfoglalt helyét, így gyorsan stip-stop ledobtam a saját cuccom az alatta lévő ágyra.
- Érdekes napjaink lesznek. Jössz bagzani Miskám? – tisztában voltam vele, hogy nem tizennyolc, de elkísérni elkísérhetett. Ennyi belefért a szabályokba, legfeljebb kiverem a kezéből a bűzrudat, ő meg elvágja a torkom. Kvittek leszünk.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2013. december 14. 10:41 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás

Kirándulás, kirándulás, kirándulás! Három napja ezen pörgök, és igyekeztem Leonie agyára menni ezzel. Ahol csak találkozunk, mindig felhoztam témának, és nem felejtettem el megemlíteni azt sem, hogy Tita is jön. Jaj, a kis hercegnőm olyan édibédi, hogy majd megzabálom. Szóval azért próbáltam eddig Leonie vörös agyacskájára menni, hogy inkább már küldjön el, és utálja meg a kirándulást. Mert akkor nem fogok hiányozni neki, ő persze fog nekem, de talán a többiek és a sok látnivaló elveszi a gondolataimat a hugicámról és… a kis drágáimról. Amira nem engedte meg, hogy bárkit is elhozzak, persze azért Tónit betettem a táskámba, ő már megszokta, hogy ott szállítom. ~ Nohát, nézzük, mi kell még! Bogrács, ruhák, chips, ragasztó, kicsorbult konzervnyitó, lejárt tombola, minden megvan. ~ Jáhííííí, örülök, és gyorsan felöltözöm. Észre sem veszem, hogy a pulóvert fordítva vettem fel, bár állandóan a nyakamnál piszkálom, mert kicsit szorít. Nem baj, a norvég minta hátulról is ugyanaz. Beteszem Tónit, két halott pocokkal – Merlin vigyázzon a lelkeikre -, most egy darabig majd nyugton marad. A tértágítóval ellátott hátitáskába még a terrárium is belefért, szóval nem lesz itt baj. A bográcsot azért kívülre akasztom fel, hogy lássák, komoly túrázó vagyok.
- Jaj, elkések! – felkapom a kabátom, a csukámat, sapka, sál és már rohanok is. Az egyik utolsóként érkezem, de mosolyogva integetek mindenkinek aki ott van, Amirát már meg is ölelgetem, meg Titát is. A többiekből, csak Ágostont ismerem valamennyire, vele titkos kézfogást ejtek, majd figyelem az eligazítást. Közben, ahogy forgólodok, néhány társamat eltalálom oldalba a bográccsal.
- Bocsicsocsi! – mondom vigyorogva, de ahogy újra elfordulok, hogy elnézést kérjek, kap más is egy kis ismerkedést a főzőtudományom eszközével. Igaz, főzni nem tudok, de hátha valaki majd csinál valami jót benne, az lenne csak az igazi móka!
Amira elmondja, hogy mi lesz, és már a hopphálózat bécsi végén jövünk is ki.
- Tyű, ez aztán az aztán! De szuper! – álmélkodok, és már majdnem megmutatom az egészet Tóninak is, de akkor észbe kapok, hogy Amira képes lenne elkobozni, az pedig letargiába súlytana. Hiába imádom az eljegyzett asszonykát, Tóni az Tóni. Tita mellé sündörgök és átölelem őt, és hallgatom a szobabeosztás, meg a tennivalót.
- Együtt leszünk Tita, de szuper! Köszi Mira! – kiabálom át a csendet, halványan vöröslő pofikával. Miközben a szobabeosztás tovább folytatódik, próbálom megjegyezni a neveket. Hát volt ott Béla, meg Manci, meg Csoki – vagy Vanília? – Májkül… Tita megvan. Mindegy, majd később összebarátkozunk mindenkivel, és akkor megtanulom a neveket is. Első mókának milyen jó lesz már. Közben nekidőlök egy tálaló kocsinak, ami kiderül, hogy bőröndhordó kocsi és kicsúszik alólam, én pedig a földre kerülök, üleppel lefelé.
- Háhá, de mókás kis cucc ez! – feltápászkodom és követem Ágostont, aki beenged minket a szobába, ami nagyon szépen van berendezve.
- Alszunk egy ágyban Tita? – pörgetem meg és elviszem a lányt kézben az egyik üres emeletes ágyhoz. Ott pedig ledobom őt, remélem nem bánja, hogy nagyot huppan.
- Sziasztok! Kevin vagyok, a nagyobbik Rohr! De szólítsatok Fynnek! Hoztatok társasjátékot? – kérdezem csillogó szemekkel, miközben mindent kipakolok a felső ágyra. Az ágy melletti kis szekrényre pedig kirakom a zárt terráriumot, ahol éppen az egyik halott pockot lakmározza Tónikám, a madárpókom. Annyira édes, ahogy eszik és csattognak a kis rágói.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Tiffany Elswood
INAKTÍV



RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
Írta: 2013. december 14. 11:18 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás - Bécs

 Későn ébredt. Erre azonnal rájött, ahogy zavaros tekintettel, összeborzol hajjal felült az ágyába, és Mira fekhelye felé tekintve eljutott a tudatáig, hogy az üres. Újabb másodpercekbe telt, míg feldolgozta, hogy aznap utaznak el. Hogy hova, azt nem tudta, csak azt, hogy nagyjából 10 perc múlva kéne találkozzon a töbiekkel, legalábbis ezt hírdette a kis óra az éjjeliszekrényen. Siettében szinte kifordult az ágyából, magával rántva a takarót, s majdnem elvágódva. Visszanyerte az egyensúlyát, és a szekrénye nyugalmára rontott, heves kotorászásba kezdve. Egymás után dobálta ki a ruhákat, míg az ágyra került a kiválasztott öltözék. A római út óta törekedett úgy öltözködni, hogy kényelmes legyen, de Mirának is megfeleljen, ami, ahogy utólag kiderült, nem a legkönyebb feladat egy olyan ember számára, aki sosem hordott mást, mint nadrágokat, és blúzokat. Magára rángatta a csíkos pólót, a fekete szoknyát, majd egy övet csatolt köré. Felhúzott egy fekete harisnyát, majd rá egy vastagabb, ugyancsak fekete térdzoknit, hogy ne fagyjon le teljességben. Végül nyaka köré tekert egy sötét-lila sálat, egy fekete rövid csizmát és futólag megszemlélte magát a tükörbe. Egész türhető. Kicsit elrendezte a haját, hogy ne úgy nézzen ki, mintha tényleg most kelt volna fel, de kibontva hagyta. Gyorsan bedobott még pár cuccot az utazóládába, majd becippzározta. Kis, kerekes, fekete bőröndöt kapott az apjától, mely erre az alkalomra tökéletesnek bizonyult. Újra az órájára pillantott, és kis fintor kíséretében megállapította, hogy már lassan 10 perce a csarnokban kellett volna legyen. Már majdnem kint volt az ajtón, mikor meghallotta a panaszos nyávogást. Homlokára csapva megfordult, és felkapta a vörös kiscicát, amit még apjától kapott a születésnapjára. Wendy még mindig kicsi volt, nem nőtt túl sokat, de legalább könnyedén lehetett hordozni, és gyorsabban is haladt az ember. Végre kilépve a klubhelyiségből megszaporázta lépteit, hogy időben odaérjen, vagis hogy ne késsen olyan sokat.
 Utolsóként futott be, és egy félig büszke, félig kérdő mosollyal üdvözölte Mirát, véleményét várva az az napi választásáról. A rövid úton a miniszterig már maga előtt reptette utazótáskáját, s meglepően hamar már a kandalló előtt álltak. Elsők között lépett be a zöld lángokba, majd másodpercek töredékéig tartó forgó állapot után kilépett a Bécsi szálloda túlfűtött nappalijába. Míg a többiek is megérkeztek megcsodálta a világos díszítésű berendezést, majd Amirára irányította a figyelmét, végighallgatva mondandóját. Halvány, elégedett mosoly rajzolódott az arcára, mikor kiderült, hogy csupán egy másik személlyel kell megossza légterét, és nem héttel, emellett ismerte is Andinet színjátszó körröl. Maga mögött húzva böröndjét ment a lány után szobájukig, ahogy türelmesen megvárta, míg a Rellonos kinyitotta az ajtót. A kétszemélyes szoba otthonos színekbe volt burkolva, s bent kellemes meleg üdvözölte az új lakókat.
-Melyik ágyat szeretnéd? - fordult mosolyogva háztársa felé. Számára elég mindegynek számított, hogy hol aludhat, bár talán szívesebben ment volna az emeletre, hisz még sosem aludt emeletes ágyban.

Ruci
Utoljára módosította:Tiffany Elswood, 2013. december 14. 11:20
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Nagy Bátor Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. december 14. 13:51 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás
Bécs


Teljesen kiment a fejemből, hogy nekem kirándulni is kell mennem a többiekkel. Az a szerencse, hogy felébredtem a kómából, és viszonylag egyben vagyok, noha a karom még fáj egy kicsit, és a légzés se éppen fájdalommentes. Valószínű, hogyha az ikrek nem jönnének, én is kihagytam volna az egészet, de ezt már nem tudjuk meg. Inkább azon voltam, hogy bepakoljam a cuccaimat, amit vinni akarok, hogy reggel már ne kelljen ezzel foglalkoznom.
A szokásosnál is hamarabb ébredtem fel, és a reggeli előkészületek után, megindultam a nagyteremben. Mivel kandallón keresztül megyünk, nem sokat ettem, nem akartam, hogy visszajöjjön, így csak egy pirítóst tuszkoltam le a torkomon. Noah még szuszogott a vállamon, ezért óvatosan simogattam csak meg. Lassan befutottak a többiek, meg Mira is, és a népszámlálás után el is indultunk. Az ismerős arcoknak köszöntem, aztán fogtam a táskámat, és a sor elejére keveredtem. Kicsit gyorsabb tempót diktáltam, hogy mire a többiek odaérnek a Minisztériumhoz, addig az ikreket leellenőrzöm, hogy megvan-e mindenük. Jeleléssel köszöntem mind a kettőjüknek, bár Zsombi mindjárt összeesik az álmosságtól. Vigyorogva ráztam meg, hogy felébredjen, közben a kis csapat is megérkezett. Megvan mindenki, így el is indulhatunk. Elsőként állok be a kandallóba, és az érkezés után leporolom magamat. Nem fogom megszeretni ezt a fajta utazást, de hát nem lehet válogatni. A népszámlálás után jöttek a szabályok, amiket jeleléssel fordítottam Ádinak, azután a szobák kiosztása is megtörtént. Az ikreket magam előtt terelgetve követtem Mirát a szobánkba, s Zsombor rögtön otthon kezdte magát érezni, miután beléptünk. Megúszta a dorgálást, mert utána összeszedte a holmijait, amire elmosolyodtam. Megvártam, ameddig Amira választ magának ágyat, utána a szabad ágyra pakoltam a táskámat.
– Az, amelyikre már kidőltél. Ott elfértek a bátyáddal. –vigyorogva borzoltam össze a haját, utána én is levettem a kabátomat, meg a sálat és a fogasra tettem. Leültem az ágyamra, onnan figyeltem Ádámot, aki éppen egy párnával készül fejbe verni Zsombit. Egy pillantással jeleztem, hogy még ne tegye, ugyanis az öccse éppen felém fordult, és kérdezni kezdett.
– Hallottam hírét, hogy megint megvertél valakit. Még jó, hogy a szüleidnek nem mondják meg, és nem baj a csoki. Inkább egyétek meg ti. Köszönöm, jól vagyok, és már minden rendben. Kicsit még fáj a légzés, de volt már rosszabb is. –mosolyogva válaszoltam a kérdésre, azután már érkezett is az ütés, amit Ádám kihagyott. Ha Mira nem szól rájuk, én sem fogok, inkább kiinvitálom a lányt a szobából, a saját épsége miatt. Azért, még visszafordulok, és jeleléssel közlöm velük, hogy a szoba maradjon egyben, s majd ha kiértünk a folyosóra, megtámaszkodok a falnál, és a lányra nézek.
– Hogy vagy? –kérdezem egy sóhaj után, közben Noah is felébred, és kimászik a zsebemből, hogy a vállamon pihenve, szép kék szemeit Amirára meressze. Biztos megismeri a régi gazdiját.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Blaskovits Flóra
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 14. 15:26 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás – Bécs

Ó, na tessék. Szocializálódik. Vagyis a kedve meg van hozzá, viszont a lélekjelenléte… hát, hagy némi kivetnivalót maga után. Ennek oka az a bizonyos hét. Mármint a hét óra. Jézusisten.
Már előtte való este gondosan becsomagolta a szükséges holmikat a táskájába, nehogy öt perccel előbb kelljen felkelnie, mint feltétlenül szükséges, de még az így elcsalt szundiidő is kevésnek bizonyult. Ez az időpont egyszerűen embertelen, vagy Flórátlan, mindenesetre nem egészséges. Gondolatban még mindig álombeli harcipónikkal viaskodik, miközben komótosan magára ölti kikészített ruházatát és elvégzi egyéb, szépészeti teendőit – állapotából kifolyólag max két percet, ha eltölt a piperészkedéssel, kávé nélkül amúgy is teljesen felesleges – és felkapva csomagját, nekiindul. Szerencséjére épp időben fut össze Mihaellel, és készségesen alkalmazza a már említett „Ugorj, te állat!” manővert, különben a klubhelyiség kényelmes foteljeinél kudarcba fulladt volna a kirándulási kísérlete. Nem kimondottan lepődik meg azon, hogy képtelen ötletére beadja a derekát a srác - hiszen ki is tudna ellenállni az álmos kiskutya tekintetnek? -, de még kissé fátyolos tudatába belevési a dolgot, hogy később legyen ideje ezen kacarászni. Saját csomagját is Misi kezébe nyomja, ha már lúd legyen kövér alapon, és hátipaciban már el is cipelik a bejárati csarnokba, ahol véget is ér a móka. Nyűgös nyögést hallat, ahogy talpra lesz állítva, és durcás ajakbiggyesztéssel veszi tudomásul, hogy most már kénytelen ténylegesen is felébredni. Meg hát miféle taxi az, ami csak félútig bírja?
Nem igazán ismeri az összegyűlteket, és nem is szentel nekik túl nagy figyelmet. Pillantásával méri csak végig őket, egy picit tovább időzve a később megjelent Bálint alakján, majd megállapodik Amirán, és félig-meddig konstatálja a lány mondanivalóját. Aztán beáll a sorba, lép, amikor a többiek, pislog, amikor a többiek, és kandallóban utazik, amikor a többiek – tökéletes birka lett belőle, de ilyen esetekben ez úgy gondolom, megengedhető. Az eligazításra csak egy fitymáló hümmögéssel reagál, ennyi telik most tőle. Pedig nincs is az elhangzottakkal különösebb problémája, viszont: most komolyan semmi alkohol? Egy kiránduláson? Na nemár. Forralt borozzon a hóhér. Az elhangzott nevekre nem figyel, kimondottan nem izgatja, hová kerül, és az sem, hogy kit hogyan hívnak. Majd bemutatkoznak, ha akarnak.
Mivel az illedelmesség mintapéldái utat engednek, elsők között lép a szobába, és méri fel a terepet. Lovacskája kérdésére egészen addig nem válaszol, amíg a többiek el nem döntik helyette a dolgot: az apró ázsiai csajszi, meg a másik nőszemély túl szivárványos, így egyértelmű, hogy a közelükbe sem. Jó, szocializálódunk, meg ismerkedünk, de azért ennyire nem vagyunk elvetemültek, kérem szépen. Így szó nélkül, kicsit pipiskedve felpakol a Misi melletti felső ágyra – az alsó kis kuksznira még csak rá sem néz. Leveti a kabátját is, meg a sálat is, ám mire ezzel végez, rémisztő kérdés üti meg a fülét az egyik ismeretlen, látszólag idősebb lánytól. Elmennek? Ne! Még ha csak egy cigi idejéig is, de az már pont túl sok.
- Itt ne hagyjatok! Még a végén mire visszaértek rózsaszín lesz a hajam is a sok kedvességtől… - jó, egy darabig vicces lenne, de jobban belegondolva… Inkább tart hasonszőrűekkel, mint hallgatja a kialakulóban lévő csajcsevejt.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Külföldi helyszínek - összes hozzászólása (2792 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 13 ... 93 94 » Fel