Loise
Nyugati pályaudvar.


Chuck totális kiegyensúlyozottsággal ül a bőröndjén kezében a gitárral, fülében a zenével. Meghallgatja kedvenc külföldi számait példaképeitől, akik miatt hajdanán eldöntötte, hogy ő bizony zenész lesz. A másik oldalon meg az befolyásolta az életét, hogy verekedős filmeken nőtt fel, meg amikor kicsi volt, a nagyobbak sokat verték... Sikerül ismét eltérni a témától; kis idő múltán abbahagyja a zenehallgatást, feláll és berakja a bőröndbe. Ekkor megérez, valami furcsa, ám kellemes, kicsit tömény illatot. Jót sejtve megfordul és bizony nem csalódik, találkozik azzal, akivel már egy kis ideje nagyon szeretne. Kap három puszit, ő sem szégyenli viszonozni a gesztust.
- Nem, dehogy... Csak pár percet. - igazából nem nézte az időt, de biztosan nem várhatott sokat, elvégre Metallica és Guns n' Roses közben csak úgy repül az idő.
-Indulhatunk? - kérdezi udvariasan; ha Loise igent mond, akkor Chuck elveszi a lány bőröndjét -mégse ő cipekedjen- és elindulnak. Békésen, nyugodt tempóval elhagyják a Nyugati pályaudvart és a villamosmegálló felé veszik az irányt. Chuck szerencsére ismeri a belvárost, rengeteget járt errefelé koncertekre, bulikra és már teljesen az emlékezetébe ivódtak az útvonalak; reméljük nem foglalnak túl sok helyet. Itt körül-belül öt percet kell várni.
- Milyen volt Londonban? - teszi fel a kérdést kíváncsian; Chuck eddig egyszer volt Angliában, de már ezt is mondtam, nem ismétlem magamat. Idő közben megérkezik a villamos. Loise száll fel elsőnek, utána meg Chuck a bőröndökkel meg a gitárjával. Fontos megjegyezni, hogy a villamosokat szokták választani közkedvelt tömegközlekedési eszköznek a nem tiszta szándékú emberek. Eddig nem igazán érdekelte a fiút, viszont, most, hogy itt van Loise, nem szívesen keveredne verekedésbe. Ránézésre meg tudna verni mindenkit, de húsz emberre azért ő sem tud figyelni, akármilyen nagy bajnok a verekedésben. Főleg, hogy most nem csak saját maga testi épségére kell csak vigyáznia.
Leszállnak a végállomás előtt kettővel, Chuck a szeme sarkából látja, hogy nem csak ők szállnak le, hanem 3 férfi is rajtuk kívül. A fiú megszólal alig hallhatóan Loise-nak címezve.
- Ha nagyon közelednek, fuss el kb. tíz méterre, ezek nem tűnnek valami nagyon nehéz ellenfélnek. - ráadásul csak hárman vannak, de ezt már csak gondolatban teszi hozzá. Addig is elindulnak a Welch família otthona felé, már csak pár száz méter; sajnos erre nem jár busz.

Loise
Nyugati pályaudvar, aztán meg a Welch ház.


Chuck egy ideje már csak erre várt; Loise-szal lenni, és most végre megadatik számára. Jobban megismerheti, beszélgethet vele korlátlanul, ilyesmi...
- Értem, ennek örülök. - reagál a londoni beszámolóra.
Zökkenőmentesen érnek el a villamoshoz, ahol egy kicsit többen utaznak a megszokottnál. Biztos szezon van, vagy csak rossz napot választottak. Ilyenkor bizonyára a vezetőknek is nehezebb dolguk van. Az emberek hangoskodnak, "rosszul" viselkednek, na meg ilyenkor több is a lopás. Fel sem tűnik az embernek ilyen tömegben. Hamarosan elérkeznek ahhoz a megállóhoz, ahol Chuck-éknak le kell szállniuk, ha csak nem akarnak visszafelé gyalogolni totál fölöslegesen.
Igen ám, de a villamosról leszáll a fiatalok után 3 idősebb szerzet, ami önmagában nem is baj; viszont a tinik után mennek. Chuck ismeri a szomszédait, de őket még nem látta soha sem. Nem jó rögtön a legrosszabbra gondolni, hogy rossz szándékkal jönnek, de hát manapság mit feltételezhet az ember ebben a világban? A srác tudatja az infót Loise-szal, akinek elég erősen látszik a félelem az arcán, nem ártana megnyugtatni.
- Nyugi, nem lesz gáz. Találkoztam már ezeknél nagyobb ellenfelekkel is, és itt vagyok.- csak ennyire futotta. Viszont lehet, hogy lehetett volna ezt egy kicsit halkabban is mondani, mert miután kimondja, közeledni kezd a 3 alak; most már biztosan nem jó szándékkal érkeztek.
- Fuss! - adja ki a parancsot, nem árt, ha Loise biztonságos távolságban van.
Chuck-ban nincs félelem, jól felszívja magát és megfordul. Az egyik ismeretlen a zsebébe nyúl, de úgy néz ki, hogy ez lesz a veszte. Chuck megfogja a kezét -amivel a zsebébe nyúlt volna-, kicsavarja hátrafelé és élő pajzsként maga elé rántja, nagyon gyorsan felméri az erőviszonyokat. Meg is van a gyilkos ötlet, nem kellett sokat várni. A foglyul ejtett fickót egy precízen irányzott rúgással mozgásképtelenné teszi; a rúgás a térdét éri. Amikor összeesne, mert nem bírja a testsúlyát, odalöki a másik férfihez és most arra jön egy rövid kínzás, aki üresben maradt; Chuck-nak gyorsan kell cselekednie, hiszen ott van mellette a két másik ember. Szerencsére van egy kis ideje, mert összezavarodtak, és már csak az egyik mozgásképes. Mondjuk, a másik is, de ő már csak kúszásban, és úgy is nehézkesen... Maradjunk a tárgynál: Chuck hármat lép előre -gyorsan- és lendületből felkapja a sípcsontjánál a férfit, másik kezével a vállát fogja, majd kibillenti az egyensúlyából és a földre borítja. Már ütné is, de a másik oldalról gyorsan meg is érkezik, akihez Chuck még hozzá sem ért; na majd most. Lépne egyet felé, de a földön fekvő belekapaszkodik a lábába, ezért nem tud. Inkább kitér az első ütés elől, de megfogja az erővel meghajtott kezet és a férfi saját ereje által töri ki a csuklóját egy apró mozdulattal, aki lehajol, mert fáj neki. A végső kiütés érdekében arcon rúgja oldalról... Nincs ideje ünnepelni, mert az egyik még a lábát fogta az előbb, ebből már sikerült kiszabadulni. Beáll bokszállásba, most már minden erejét egy emberen tudja kitölteni. A másik bátortalanul botorkál Chuck felé és üt párat, de hősünk nem adja könnyen magát. Kitér az ütések elől, de a legutolsó után, amikor a másik féloldalasan áll, mert erőt fejtett ki, akkor Chuck könyökkel megelőlegez egy orrtörést, aminek következtében a másik mindkét kezét az orrához rakja- mert attól jobb lesz. Ezzel védtelenül hagyva egész testét. Chuck már nem akar sokat bajlódni, ezért kirúgja a bokáját és még mielőtt a másik eleshetne, a fiú teljes erőbevitellel, ökölbe szorított kézzel kiüti, melynek következménye enyhe eszméletvesztés.
- Mehetünk - mondja lágy hangon, ezt már Loise-nak címezve. Nem tudja, hogy Loise lelkében most mi történhet. Fel fogta-e már? Vagy azt hiszi, hogy Chuck egy utolsó, agresszív állat és otthagyja. Szerencsére az utóbbit még nem teszi meg és lehet, hogy nem is fogja már. Ezért csak megöleli a lányt, hogy érezze, nem is olyan agresszív, na meg jól is esik, nem szokott ölelkezni.
- Mondtam, hogy nem lesz baj. - az ölelés után felveszi a bőröndöket és indulásra biztatja Loise-t. Nem sokat mennek, kb. 100m-t és el is érik a Welch család házát. Chuck nem hozott az iskolába kulcsot, úgyis csak elhagyta volna. Lerakja a cuccokat a földre és megnyomja a csengőt. Most pedig várunk...

Loise
Immáron otthon.


Ez a kis bunyó viszonylag jó tesz Chuck-nak. Bemelegítésnek megfelel, habár a bajnokság még pár nappal odébb van; rég nem bunyózott. Mostani iskolájában erre nem nagyon van lehetőség, maximum párbajozni, de abban nem valami jártas, legalábbis még nem próbálta. A kis akció végén Loise-hoz siet és megöleli; ezzel érezteti, hogy nem is olyan agresszív. Azért azt meg kell hagyni, hogy ezek az ellenfelek kritikán aluli teljesítménnyel "küzdöttek". Mintha hagyták volna magukat, hogy lehet így elindulni? Ekkora tudással? Chuck most sem csalódik a környékben, de hát ez van. Most ért haza, máris kezdődnek az utcai támadások. Pont, mint tavaly télen. A rablók kihasználták a korai sötétedést és a hazafelé tartó gyerekekkel próbálkoztak, több-kevesebb sikerrel. Egy idő után leálltak, amikor már minden gyerek Chuck-kal akart hazamenni iskola után. A legszebb az egészben, hogy a rendőrség mosta kezeit és azt mondták, hogy "nem tehetnek semmit". Ez a legegyszerűbb, de erről majd talán később. Most a Welch család otthona előtt vagyunk két tinédzser társaságában. Chuck csenget, de közben azért társalog Loise-szal, legalábbis próbál. A beszélgetésből azt szűri le, hogy viszonylag kiheverte a dolgot, aminek örül. Nem tudhatja, hogy milyen élmény ez egy olyan embernek, aki nem szokott összetűzésekbe keveredni, legalábbis erőszakosokba.
- Értem. Jó neked, egyszer el kell kezdeni. - ennyit reagál a lány mentegetőzésére, hogy miért ijedt meg. Semmi baj, ez normális. Egész jól viselte a körülményekhez képest. Még mielőtt elfelejtené, megenged magának egy kérést Loise-szal szemben.
- Ha lehet, ne említsd ezt a dolgot a szüleimnek, maximum apának, de fölösleges. Volt idő, amikor ez normális volt... - nem kezd el konkrétan beszélni a régi rossz időkről, amit én sem részleteznék. Rossz volt és kész. Loise kérdez, Chuck pedig válaszol.-milyen meglepő
- Nem szóltam, kijelentettem. - mondja egy kis mosollyal, ami a szája szélén húzódva rövidesen el is tűnik onnan.
Egy kitetovált, magas férfi lép ki a bejárati ajtón a kapu felé sétálva.
- Szia apa! Az idő kegyes volt hozzád. - egy kis szemtelenkedés, még mielőtt az öreg megszólalhatna. Kézfogással köszöntik egymást, majd Chuck rögtön a tárgyra is tér.
- Fater, ő Loise, akiről meséltem az itt alvással kapcsolatban. - bemutatja őket egymásnak. Utána elindulnak befelé a házba, hamar el is érik az ajtót és belépnek rajta.
- Hogy hogy itthon vagy? Ritkán fordul elő. Történt valami érdekes, amíg elvoltam? - buknak ki belőle a kérdések. Érthető, egy ideig távol volt tőlük. Erre az apa válaszol.
- Most nincs turné. Közvetlen a te koncerted után másnap indulunk Kanadába egy egy hónapos turnéra. Semmi érdekes, anyád szerintem mindjárt jön, elment boltba- ilyen érdekesek szoktak lenni köztük a beszélgetések. Majd az apa ismét megszólal.
- Találkoztam Gáborral és azt mondta, hogy egy órra múlva itt lesznek Laurával próbálni.
- Oké. - Chuck lepakolja a cuccokat a lépcsőhöz, majd Loise-hoz fordul.
- Nem vagy éhes? Én már igen. - na, meg kell kérdezni. Éhen ne halljanak.

Loise
Otthon.


Kis várakozás után a minta apuka, Brian, beengedi a diákokat a lakásba. Nem is baj, hogy vártak, addig is tudtak nyugodtan beszélgetni. A köszöntés után az apuka szépen, fokozatosan eltűnik a színről; nagyon helyes, tudja, mit kell ilyenkor tenni. Chuck-nak volt kitől tanulnia. Bele sem gondolt még abba, hogy az apja egy híresség világszerte, igaz, ma már egyre kevesebben rajonganak az igényes zenéért. Megelégednek a leginkább robotkommunikációra emlékeztető zenével; habár, van egy-két jó abból a műfajból is. Viszont Chuck nem igazán szokott ilyeneket hallgatni, csak ha társaságban van, és ezt kívánja a nagyérdemű…
De most hagyjuk a zenét, úgyis nemsokára lesz talpalávaló a próba miatt. Na szóval, fater eltűnt, csak ők ketten vannak a konyhában. A srác leülteti a lányt az asztalhoz, ő maga pedig már menne a hűtőhöz kajáért, amikor a bejárati ajtó kinyílik és belép rajta valaki. A gyerekek nem tudhatják, hogy ki az, mert a konyhában vannak, és onnan nem esik rálátás az előszobára. Chuck rögtön megnézi, hogy ki jött, és igen, az anyukája.
- Szia anya! Hoztál pizzát? Király! – elveszi az ételt, ami még meleg –anyu frissen hozta- és már tálalja is.
- Történt valami érdekes, amíg el voltam? Apa mondta, hogy nemsoká’ megy külföldre turnézni. – Valamit elfelejtett. Mit is? Ja, tényleg.
- Anya, bemutatom Loise-t, Loise, ő itt anya. – nem túl nagy szám, de hát most ez is megteszi.
- Jó étvágyat! – egy kis mosoly. Chuck csak az után vesz egy-két szeletet a pizzából, amikor már Loise is vett.
- Ja, nem nagy szám. Megszoktam, hogy basszeros az apám. Várjunk csak… Akkor te ismered a KoRn-t? – kérdezi meglepetten, viszont örül.
- Miért, a te szüleid mivel foglalkoznak? – kérdezi kíváncsian, miközben egy fél pizzát fogyaszt, igazán gusztusos lehet.
Nem tudnak túlságosan sokáig beszélgetni, mert megérkezik Laura és Gábor. Nélkülük semmit sem ér a csapat; Laura is basszust szolgáltat, Gábor meg dobol, korához képest elég jól.
- Sziasztok srácok, már hiányoztatok… - a beszélgetés megy a maga módján. Nem is részletezném, csak egy kicsit.
- Loise, ők itt Laura és Gábor, srácok, ő Loise. – a sablon marad ugyanaz. Csak a nevek változnak. Egy kicsit még beszélgetnek, aztán kezdődhet is a próba.
Mind a négyen elindulnak a pincébe, ahol már évek alatt kialakították a tökéletes próbahelyet. A fiú nagy dilemmába van, melyik gitárral játsszon majd a koncerten? Azzal is fog majd próbálni.  Chuck átnyújtja a srácoknak a papírt, amin a számok vannak lejátszásra; mindenki egyet ért.
- Melyik gitár legyen? – kérdezi a többiektől, majd amikor eldöntik szavazás alapján, akkor Chuck megfogja a választott hangszert. Nem minden számot fognak játszani a koncerten, csak a zúzósabbakat, meg a jókat. Kezdődjön is a buli…
- Ne húzd ki a gyufát,
Mert a világ összeomlik
Az az egy kis fadarab tartja,
De lassan az is már lebomlik…


Az először énekelt dal
egyik gitár
másik

Loise
At home.


- Értem. Deák Eszter; ismerős név, de még soha sem hallottam a hangját, legalábbis úgy tudom. - reagál Loise válaszára, nem sokkal ezután megérkeznek a többiek.
.Egész jó hangulat, Chuck eddig nem is gondolkodott rajta, hogy milyen lesz az első próba a kihagyás után. Semmi különös, mintha csak tegnap váltak volna el. Azért jó érzés újra együtt lenni és együtt zúzni az alagsorban; viszont ez így mégsem ugyanaz. Most van közönség is, annak ellenére, hogy próbálnak. Chuck reméli, hogy Loise nem unja a próbát, mert mondjuk távol áll tőle ez a kultúra. Az utóbbi nem valószínű, mert felismerte a fiú apját, ami azt jelenti, hogy hallott már metált. Azt, hogy akaratán kívül vagy sem, már nem fogjuk kideríteni...
- Hol van a vészfék?
Mert valamibe kapaszkodni kell.
Tőled nem kell a részvét,
Ne játssz tovább, tudom úgysem érdekel.
Elvesztek az álmok, a mesék,
Térden csúszva, hol a büszkeség?
Négykézláb a földön kúszva, ne mondd, hogy semmiség!
Talán a legkeményebb számuk. Laura szelíd tekintetéből ki sem lehetne nézni, de ő írta a szöveget és nagyon eltalálta. Nem fogom boncolgatni, hogy miért; hiszen tudjátok. Ha kíváncsiak vagytok, akkor hallgassátok meg.
Ezután a szám után kicsit öblítenek, eléggé izzasztó a próba és hamar meg is szomjaznak. Viszont a kis szünetek után mindig új számok következnek, pontosan tíz. Kicsit több, mint egy óra gyakorlás után végeznek, kilépnek az átlátszó fallal körülvett szobából -ami azt a célt szolgálja, hogy ne süketüljenek meg a szomszédok-, Chuck Loise-hoz fordul.
- Remélem nem okoztunk csalódást. Már kicsit izgulok a mai koncert miatt. - hát, ennyire futotta. Semmi érdekes, csak felesleges rizsa, meg a többi.
- Nem ülünk ki a teraszra? - teszi fel a kérdést és várja a többiek válaszát. Ha a fiú egyedül volt régebben otthon, gyakran ott töltötte az idejét és nézte a tájat.

dal

Loise
Még mindig otthon.


Chuck még nem tapasztalt soha életében annál jobb érzést, mint amikor zenélhet és ezt teljes felszabadultsággal végezze. Koncentrálhat arra, hogy elnyerje a közönség tetszését. A legjobb érzés egyszerre gitározni és énekelni, csukott szemmel, mert úgy a menő; de csak ha tudja az akkordokat fejből. Chuck úgy érzi, hogy csak egy perc volt a próba, pedig nem. Kicsit több, mint egy óra. Ha az ember olyannal foglalkozik, amit szeret, roppantmód hamar telik az idő. Megtörli izzadt arcát, majd elhagyja a próbatermet Loise és a tagok társaságában. Iszik a vizéből -amit direkt a próbára vitt-, majd reagál Loise-nak címezve.
- Örülök, hogy tetszett. - mondja egy vigyorral az arcán és elindulnak fölfelé az alagsor lépcsőin. Úgy veszi észre, Loise egész jól ki fog jönni Lauráékkal; ennek örül. Egy kicsit beüt a testébe és az elméjébe a lámpaláz, de amint elkezdenek beszélgetni, eloszlik az érzés és újabbak lépnek a helyébe, kevésbé rosszak.Ránéz az órájára és válaszol.
- Hát... Hat óra van, fél 8-kor indulnunk kéne, hogy oda érjünk és legyen időnk a hangtechnikára meg ilyenek... Te tudod mikor mész átöltözni, majd mi is megyünk átvenni az "Egyenruhát", de kb. indulás előtt 10 perccel. - ad kielégítő választ a lánynak, majd amikor felérnek, a terasz felé veszik az irányt; Chuck kinyitja az ajtót, majd utolsónak helyet foglal Loise mellett a hintaágyon.
- Ti nem izgultok? Én egy kicsit igen... - be sem tudja fejezni a mondatot, Gábor rögtön elkezdi idegesíteni, jellemző.
- Csak nem betojtunk? - érzékeltetve, hogy csak viccel, de Chuck úgy dönt, hogy most nem üt vissza a szavakkal társának. Nehogy megsérüljön a keze a koncert előtt, az tragédia lenne. Ki dobolna akkor? Majd... Majd holnap jól megdolgozza. Inkább váltsunk témát; akarna valamit mondani, de Laura megelőzi egy elég kényes, de jó kérdéssel.
- Ti most jártok? -  a kérdés durva tőrként döf a két főszereplő elméjébe, ugyanis ez egy nagyon jó kérdés. Úgy néz ki, Laura eddig tudta kerülgetni a forró kását, nem tovább.
- Hát ez elég furcsa kérdés. - mondja Laurának, utána viszont a címzett Loise, mert úgy kerek a dolog.
- Mert nekem nagyon tetszel, de nem tudom, hogy most mi van. Te hogy vagy vele? - a szín tiszta igazság. Chuck eddig még egy lány iránt sem érzett ilyen ismeretlen érzést, mint most Loise iránt. Ha meglátja összeszorul a gyomra és csak arra tud gondolni, hogy szorosan magához ölelje és megcsókolja; szívesen megtenné, de nem akarja elkapkodni a dolgot. Lehet, hogy ez túl gyors tempó a lánynak és nem akar semmit sem elsietni, ami egyébként teljesen normális; nincs benne semmi rendellenes. Sajnos Chuck-nak még nem volt dolga egy lánnyal sem és most egy kicsit leragadt, de hát egyszer el kell kezdeni, nem?...
- Vágom... - reagál Laura tőle megszokott lazasággal, ezt Chuck már megszokta, ezért nem is csodálkozik. Ő is ilyen volt nem régen; elég meredek gyerek, de azóta neveltek bele egy kis jó modort, már amennyit lehetett.(Természetesen nem az apja)
Viselet, lány/fiú

Loise


Lassan vége a próbának, ami jól sikerült és lesz még jobb is élesben, a koncerten. Miután végeznek, kiülnek a teraszra és beszélgetés veszi kezdetét, szinte minden témát érintenek. Biztos azért, mert már régen találkoztak és Chuck is kíváncsi, hogy mi volt amíg nem tartózkodott a közelben és ugyanez visszafelé. A legkényesebb téma mégis az, amikor Laura rákérdez arra, hogy tulajdonképpen most mi van Loise és a srác között; végül jól jöttek ki belőle. Chuck kapott egy puszit a szájára meg egy ölelést, ezeket viszonozta.
- Szerintem is. - Az őszinte ölelés és a puszi után olyan érzelmi hullám megy át Chuck-on, mint még soha; legalábbis nem emlékszik ilyenre. Na de hát hamar átsiklik rajta a hullámvasút és megy tovább céltalanul, reméljük megtalálja még a fiatalokat.
Ez után Loise bejelenti, hogy neki öltözni kéne és felmerül többek közt a kérdés, merre van lehetőség átöltözni? Igazából bárhol.
- Remélem a fürdőszoba megfelel, várj... Megyek veled. - a mondat után felállnak és elhagyják a teraszt, a fürdőszoba felé véve az irányt. A terasz felől két fajta hang összemosódása hallatszik, valamiről nagyon beszélgethetnek... Amikor elérik a fürdőszobát, Chuck megfogja a lány kezét és megszólal.
- Örülök, hogy itt vagy. Sokat jelentesz nekem. - mondja és teljesen átöleli a lányt, mintha valaha elveszíthetné, pedig ez nincs így... Nehezen, de végül elengedi a kezét és kinyitja a fürdőszoba ajtaját és beereszti a lányt.
- Megyünk mi is átöltözni. Lent majd megvárunk. - rövid időre nem láthatja Loise-t, reméljük túl fogja élni és nem vetemedik semmi ostobaságra végelkeseredettségében. Összegyűjti Laurát és Gábort, majd kiveszi egy edzőtáskából a kivasalt, összehajtott, tiszta ruhát és odaadja két társának, majd maga is felkapja. Nem vonulnak félre sehova, csak lazán bent az előtérben váltanak öltözéket, majd megállapítja, hogy akire bízta a tervezést, jó munkát végzett.
- Jó lesz ez. Punk-nak megfelel. - jelenti ki és egy pillanatra belegondol, hogyha lecseng ez a koncert és esetleg jönnek új tagok, akkor átcsapnak metálba és Chuck írni fog egy-két angol dalt is. Az angolt is már anyanyelvi szinten tudja, hiszen külföldön nőtt fel. Ha lesznek új tagok, ha nem, a "korszakváltás" megkezdődik.
- Ja... - érkezik a késői reagálás mindkét oldalról. Szerencsére Laura sem szégyenlős, volt már szerencséjük ruha nélkül lenni, ráadásul most csak egyforma nadrágot vettek fel meg egy pólót, a melltartó rajta maradt, szóval nem történt eget rengető bűn Chuck felől. Ez náluk már megszokott, hiszen kiskoruk óta ismerik egymást.
Beszélgetnek többek között arról, hogy mi történt addig, amíg Chuck el volt és hogy most mi a helyzet Loise és a fiú között. Ez igazából még össze-vissza helyzet; viszonylag az elején vannak, később többet tudunk nyilatkozni, addig is búcsúzunk a fő műsorvezetői páholyból...
Loise elkészül az öltözéssel és az eredmény nagyon ott van. Chuck nem tud mást mondani, csak az első reakcióját.
- Azta... Nagyon szexi. Metál! - Hát igen. Az őszinte "szavak" többet érnek, mint a művészi megfogalmazás. A lényeg ugyanaz, a fiú szerint Loise nagyon dögös és alkalomhoz illő a ruhája. A többiek is megdicsérik körül-belül hasonlóan.
Miután Chuck kigyönyörködi magát, lassan elindulnak.
- Szerintem indulhatunk. Fater kint vár a kocsiban és azt mondta, hogy a dobot már szétszedte és berakta a csomagtartóba. Akkor a két gitárt viszem én... - fél perc leforgása alatt odaérnek az autóhoz, ami egyébként sokba fájt az apjának, de nem számottevő a családnak. Szép, fekete sportautó, oldalára gravírozva nagy betűkkel, hogy KoRn. Beülnek az autóba, majd elindulnak. A rádióban valami modern gépzeneszerűség szól, amit nem lehet szó nélkül hagyni.
- Aha... Szóval ezzel hangolódunk az estére. - Gábor ül előre és veszi az adást, hogy át kéne kapcsolni, meg is teszi...
A koncert nagyon jól zárul; annyira, amennyire még álmában sem gondolta volna. Elsöprő sikert arattak, sikerült megugraniuk életük első nagy ugródeszkáját, ám jön majd a folytatás.

Angelina
ma





Nyár van, sok a szabadidő. Nem mintha Chuck-nak nem lenne mindegy az, hogy milyen hónap van; de csak nyáron van meleg. Egyelőre. Egyébként mostanság nem történik vele semmi érdekes; tanít, edz, mostanság sokat sétál a szabadidejében. Teljes mértékben meg van elégedve a tanítványaival, nem panaszkodhat. Szófogadóak, végrehajtják az utasításokat, jó gyerekek, nincs velük baj. Az ég világon semmi veszélyt jelentő dologról nem tudna számot adni a babokkal kapcsolatban. Tényleg minden rendbe velük, az órák gördülékenyen folynak minden tanítványnál külön-külön; egyikkel sincs semmi probléma. Más és más sebességekkel tanulnak, kinek mi a könnyebb-nehezebb. De hát ez normális, pontosan emlékszik, hogy mi volt nehéz, még nehezebb, vagy éppen könnyű a számára. Az edzés nélkül úgy érzi nem élne teljes életet, így tud kiteljesedni, akárcsak a dobbal. Imádja mindkettőt. A sétálgatásos hobbi meg nem tudja minek köszönhető. Szokott futni a szabadban, de jólesik néha kimozdulni, ezt Chuck is bevallhatja. Na de térjünk inkább ki arra, hogy mégis mit keres most hősünk a Mátrán kívül, jelenleg éppen Budapesten? Már volt említve, hogy elég gyakran vannak fellépéseik akár az ország másik felében is, de most szerencsére a fővároson belülre kaptak meghívást. Most négy napra jöttek, mert éppen így alakult; négy külön szórakozóhely Budapesten belül. Már túl vannak az összes bulin, igazán jól sikerültek. Nem történt semmi extra igazából, minden rendben ment. Új dobja igazán elnyerte a tetszését a legutóbbi "baleset" óta. Vannak még ötletei, hogy mivel tehetné még jobbá, de azt majd ha éppen olyan kedve lesz. Szerencséje, hogy nem a pénztárcájától függ. A többiek már hazamentek, de ő úgy döntött, hogy még marad egy kicsit. Egy éjszakát még kivett abban a szállodában, ahol eddig az együttes szállt meg. Úgy gondolja, hogy ráfér egy kis relax, kis városnézés.
Szóval csak rója a köröket a belvárosban, beül egy kávéra, meg egy sütire az egyik kedvenc kávézójába. Miután megvan, eldönti hogy kiül nézelődni a Király utcába. A hagyományos, villamosos megoldást választja, némi gyalogúttal fűszerezve. Amikor odaér, leül egy padra és kinézelődi magát jó erősen. Mielőtt odaér, vesz egy újságot, amit a sztárokról szól, pletykák, ilyesmi. Nem váltott át pletykacicába -félreértés ne essék-, csak kíváncsi arra, hogy miről maradt le mostanában.
Kis idő múltán feláll, mert kicsit elülte a hátsó felét és tovább sétál ugyanazon az utcán, majd megáll egy étterem ajtaja előtt, de nem megy be. Inkább megfordul és megint az ülést választja. Kényelembe helyezi magát a felfelé vezető lépcsőkön. Nem tudja, hogy mit csináljon a maradék idejében. Közben az órájára pillant, fél kilenc. Zseniális.

Angelina




Hirtelen elgondolkodik. Lehet, hogy kár volt még egy napot maradni Pesten? Az a baj, hogy teljesen mindegy mit csinál, eléggé unja magát. Bár azért ha belegondolunk, akkor ez jogos; nem a legjobb egyedül boldogulni. Kicsit úgy érzi, elfáradt és legyalogolt a lábát. Egyszemélyes hadseregként vette be a város minden általa ismert kellemes környékét, olyan helyeit, amerre szeret járkálni. Legrosszabb esetben felmegy a szállodába egyedül, bekapcsolja a TV-t és egyedül folytatja a napot, pontosan úgy, ahogy elkezdte. Lehet, hogy neki ez jutott osztályrészül, bár nem szívesen nyugodna bele és mentségére szolgáljon, hogy dolgozik az ügyön. Kicsit döcögős a dolog, de legalább megtette az első lépéseket. Ez mindenképpen dicséretes.
Úgy dönt végül, hogy lepihen a lépcsőfokok bunkerében, ami egy bejárat egyben egy étteremhez. ott gondolkodik mindenfélén, ami éppen eszébe jut. Bevallhatja, hogy rémesen unatkozik. Eljött Pestre, de nem érzi magát jól. Sőt, elég béna napnak néz elébe; és eddig sem volt túl felemelő. Kis idő múltán melege van és úgy dönt, leveszi pulóverét. Ennek zsebéből kiesik a pálcája, gyorsan utána kap és az ölébe teszi. Egy kicsit összerezzen és megpróbál alig észrevehetően körülnézni, reméli nem látta meg senki sem. Ha mégis, akkor azt az illetőt, vagy illetőket kénytelen lesz megölni. Nincs más választása, és könnycseppet sem fog ejteni. De ezt inkább hagyjuk, senki sem vette észre a srácot. Összehajtja pulóverét, aztán úgy dönt, hogy nem is foglalkozik. Pálcával a kezében dől a falnak. Közben egy hölgy elsétál mellette és beszól, hogy miért nem tud arrébb menni. Jogos a dolog, tiszteletben tartaná, csak a modor nem tetszik neki, ahogy mondták. És innentől kezdve elképzelhető, hogy megette a fene az egészet. Azért ahogy megszólal a nő, próbálja a sípcsontja vonalába látószögön kívülre helyezni a pálcáját, hogy a nő ne lássa meg. De ez valószínűleg nem jött össze. Bőven volt elég ideje meglátni a varázstárgyat a kezében. Sosem jön össze neki.
- Valaki ma bal lábbal kelt fel - veti oda nyersen a másiknak, aki úgy tűnik, hogy nem hagyja annyiban a dolgot,mert megállt, és Chuck-ot nézi. Na most aztán megtalálták egymást. Akkor hát folytatódjék. Hősünk a térdére könyököl színes karjaival, mintha egy átlagos beszélgetésbe csöppenne.
- Ha bajod van, ne nekem, hanem annak mondd, aki megbántott - fejezi ki magát, mert ránézésre nem tűnik túl békés teremtésnek. Az egy dolog, hogy szép, de itt nem áll meg a tudomány. Közben elgondolkodik és biztos benne, hogy látta már valahol. Nem tudja, hogy honnan, de ismerős neki valahonnan.
- Találkoztunk már? - kérdez, majd lassan becsúsztatja pálcáját a nadrágzsebébe.