Aljas rágalom! A te hibád a zongora is, te galád! XDDDD Nem hagytál bazseválni, nem tudtam nóta TV-re felvételt küldeni és ez lett a vége! XD Feldarabolom a hegedűdet, MUAHAHAHAHAHAHAAAAA! *megőrült teljesen* XD

Akkor is tűzifát csinálok belőle, mert ilyen izébizé vaaaagy. T-T *ötéves hisztis mode ON* Csúnya bácsi vagy, még fenyegettél is. Egyébként lehet, hogy enyhítő körülmény lesz, hogy most engedsz művészkedni... Hmm. Így is elég nagy lesz a kár. XD

*eltöpreng* Na jó, igazából szép karizmaid vannak. *-* Csippendél sót vállalsz? *leüti magát és visszatér a tárgyhoz* Nem is vagy olyan gonosz amúgy. *lehuppan mellé és simizi a hátát* Ha megesik rajtad a szívem, nem aprítom fel a hegedűdet.

Aham, tényleg. :3 Szimpatikusak. <3
Anélkül is megkímélem, csak ne sírj, mert a férfiak nem sírnak. Viszont ettől függetlenül kérem a sót.
Tényleeeeg? *felcsillanó szemek* Megengednéd? *---------------*

Csókolom Matilda néni. *nagyon integet*

Úúú, tudom, egy házikóban lakunk. *-* Ő is MM-es ráadásul, úgyhogy ismerjük ám egymást. *-*

Hmm, üzlet megköttetett, a számlát rendeztük, de aztán hosszú és mackósajtosan brilliáns só legyen.

Wáoh Kei, röhög a vakbelem.

Te leszel az én külön bejáratú csippendélboyom. *-----------------* Ezaz. Mostantól így foglak hívni. :3

Bizony Luca, jól sasolod, Axi a csippendélboyom. *-----------* És nem változtatunk semmit. Így maradsz.

Azért csak el a kezekkel tőle, az enyim.

Bezony, bezony, egészen privát projekt. Valamikor játszanunk is kéne ezzel kapcsolatban, hiszen szeretem behajtani a dolgokat.

*bezsongott* Most nem tudom így rögtön vállalni, mert így is nagy gyártásban vagyok... XDDD Deeee, ha kicsit csitul a hangulat, meg lezártuk a másik játékunkat, akkor nekiugrunk ennek is.

Liliana

    Sállálláláááá! Nyuszi hopp, nyuszi hopp, máris egyet elkapott! Na igen, szóval a folyosón megyek, vagy pattogok, vagy mi a szöszt csinálok. A lényeg, hogy haladok valami úti cél felé, amiről fogalmam sincs micsoda. Mióta megkaparintottam annak a mufurcnak a hegedűjét, azóta muzsikáltam is vele, amit így utólag végiggondolva lehet, hogy nem kellett volna… Igaz, hogy kezdetnek csak a teljes pohárkészlet tört ripityára a borzalmasan disszonáns hangoktól, de azt kell mondjam, hogy nem mertem még egyszer megkockáztatni a játék lehetőségét, mert az ablakok költségét már biztos nem bírtam volna fizetni... Így menekülve szobatársaim elől és, persze a rellonos fiú bosszújától, gondoltam elmasírozok a faluba. Ki is rongyolok a bejáraton, méghozzá olyan hévvel, hogy elsodrok egy bőröndöt, saját magammal együtt. Mondhatjuk, hogy mázlim van, mert én az ütközés erejét sípcsonttal tompítom, azonban az épp a csomaggal bíbelődő lány lehet nem gondolja hasonlóan. Szerencsére semminek nem lett nagy baja, úgyhogy diadalittasan állok fel.
- Ne haragudj, hogy majdnem elgázoltalak. Tudod, csináltam egy kis zűrt és hát… - felesleges volt magyarázkodnom, hiszen jelenleg is egy oltári nagy baklövésem volt. Jött egy gólya, gyanútlanul, ártatlanul, az első napja amúgy is horror, erre valami elmebeteg, hibbant tyúk letarolja. Így összefoglalva még rémesebben hangzik, mint ahogy én átéltem, így kötelességemnek érezem kiengesztelni őt, vagy legalább segíteni neki. Bár, ahogy látom, a kerekek kiszabadultak a fű fogságából, így máris könnyítettem a jövevényünk dolgán, de azért mégis marcangol a bűntudat. Amilyen nyomorult vagyok, még csak jópofizni is elfelejtettem, de már annyira lényegtelen ez is!
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem igazán kedvelem a bemutatkozó esteket, úgyhogy te Lucynak szólítasz én pedig téged… - eltöprengek egy pillanatra, de persze gondolkodásom jelzésértékű, mert a választ úgyis csak ő adhatja meg. Az erős kijelentés lenne, hogy eridonos vonás hülyének lenni – tekintve, hogy a többiek bohókásak, velem ellentétben -, viszont azt bátran mondhatom, hogy az egyik legközvetlenebb ház vagyunk a kastélyban. Remélhetőleg ezzel nem sültem fel ezúttal sem, mindenesetre egy bíztató, nagy mosolyt küldök a lány felé.

Axi-maxi *-*

    Lótifutás a folyosókon, napi rutin, nem akadály! Szegény alsós srác viszont igen nehezen bírja a gyűrődést. Lehet, hogy lassítanom kéne, de akkor meg megkísérelné az utolérésemet, azt meg csak nem hagyhatom! Na mondjuk miután végre megállok és hagyom, hogy szóhoz jusson, egész szimpatikus ajánlatot kapok, a bökkenő csak ott van, hogy szavakkal tudom bizonyítani mindössze hegedűtehetségemet, mert ha én ehhez tényleg hozzányúlok, ott kő kövön nem marad. Azt mondják, hogy ilyen esetben csak az üveg törik, de nekem szent meggyőződésem, hogy fal is reped. Na mindegy, azért értékelnem kell a próbálkozását, így jól megszorongatom, amíg ő kitalálja, hogyan törje le a lelkesedésemet, ami mint tudjuk, esélytelen, csak néha úgy kell tenni, mintha… Értitek.
- Hát izéé… Én melodimágus vagyok és eléggé értek a hangszerekhez, meg úgy a zenéhez is… - megint egy hazugság. Attól, hogy melodimágus vagyok, még nem fogok tudni minden hangszeren játszani, ez akkora sületlenség, hogy így utólag végiggondolva örülök, hogy ennek Kahlil nem lehetett fültanúja. De tényleg. Szerintem repülhetnék, mint szélviharban a villanyoszlop. Na de a következő ajánlat már sokkal ínyemre valóbb. Ennek oly módon adok hangot, hogy üvöltve vetem rá magam, aminek hatására még az is elképzelhető, hogy eldőlünk, mindenesetre a lelkesedésemnek nem szégyellek hangot adni.
- FOGADJ ÖRÖKBE APUKÁÁÁÁM! – oké, ez valami rossz vicc lehet, minek ordítok én olyat egy rellonosnak, hogy fogadjon örökbe, meg hogy apukám? Mindenesetre ez valami olyasmit fed, hogy igen, nagyon örülnék, ha segítene, mielőtt nemcsak a hegedűnek és nekem, hanem az összes kastélyakónak és a berendezésnek is baja esnék. Mert azt bizony tuti fix, hogy nem bírnám fizetni zsebből, de még pénztárcából sem.