Manócska
Medál


Sietek, sietek, sietek. Már egy kicsit késésben vagyok, de elaludtam, nincs mit szépíteni. Kis zselé, egy fehér trikó, egy farmer, sport cipő és már szaladok is a tó felé. Ide beszéltük meg a találkát. Remek időnk van, jót fog tennie z a kis séta. Vagyis nem is a séta, hanem az, hogy láthatom az én Szerelmemet.
Mikor már a tavacska közelében járok, lépteim lelassítom és a terepet pásztázom, végül a szőkeséget egy padon ücsörögve pillantom meg. Megállok és mosolyogva gyönyörködök benne pár percig, aztán halkan a háta mögé lopózok és megijesztem. Széles vigyorral nézek rá, mikor tekintetét felém fordítja. Most kapok egyet, hogy itt ijesztgetem, de mit tehetek? Kihagyhatatlan volt.
-Szia Cica.
Nyomok egy csókot az arcára, és huppanok le végül mellé.
-Mi a helyzet, hogy vagy?
Nézek rá, és a padon átkarolom, aztán hirtelen felpattanok. El is felejtettem az ajándékát.
-Ezt azért kapod, Édesem, mert nagyon szeretlek.
Kacsintok rá, és előveszem a zsebemből a kis dobozkát, benne egy medállal.
Miután odaadtam neki a kis ajándékát, homlokon csókolom és visszacsüccsenek mellé.
-Ne haragudj, sokat vártál? kicsit elaludtam, későig dolgoztam tegnap.
Magyarázkodok a pár perces késésem miatt, végül szemeim a lány íriszeibe mélyesztem és mosolyogva gyönyörködök benne.

Manó

Mosolyogva konstatálom, hogy az ajándékom elnyerte méltó tetszését. Csak megsimogatom az arcát a mondatra, hogy nem kellett volna. Oh, dehogynem. Érte és Neki, bármit!
-Hát, én is remekül vagyok, Szívem, csak egy pirinyót fáradtan, sokat dolgoztam ma is.
Mesélem neki, mosolyogva, aztán kitérünk arra, hogy mit is szeretne csinálni, illetve mit is szeretnénk csinálni. Eszembe jut, hogy tulajdonképpen, ma igen keveset sikerült ennem és innom, így egyből beugrik a kezdő programunk.
-Mit szólnál hozzá, ha együtt elmennénk az étterembe és ennénk valami finomat?
Kacsintok rá, és fel is állok. Először kinyújtóztatom végtagjaimat, mivel, hogy ma sikerült sokat ülnöm és még nem is edzettem. Sőt, mostanában elhanyagoltam a mozgást, ami nagyon nem jó, és amit nem csak a testemen, de a lelkemen is ugyanúgy érzek.
Mikor a lány is feláll, odalépek hozzá, és átkarolom. Szorosan magamhoz húzom, két kezemmel megölelem és mosolyogva állam a buksijára helyezem.
-Jaj, Te! Ha tudnád, mennyire hiányoztál!
Sóhajtok fel és el sem engedem. Tán percek is eltelnek, hogy csak így állunk a tavacskánál, de ezek a percek pillanatoknak tűnhetnek. Olyan jó lenne, ha minden reggel mellette ébredhetnék, és minden este vele hajthatnám nyugovóra a fejemet, de semmit sem szeretnék elkapkodni, tanultam a két előző kapcsolatomból.
Elengedem a lányt, és megfogom a kezét. Miközben az étterem felé vesszük az irányt, kérdezgetni kezdem.
-Mikor költöztök a faluba?
Nézek rá, mosolyogva, és kézen fogva, egyre sebesebb léptekkel haladunk a cél felé.

Manóm


A hely, ahol meglátott. Ahol megláttam. Ahol a szavak helyett a zene emelt minket egészen más magaslatokba. Ahol beleszerettem abba a kerek kis pofiba, abba az utánozhatatlan mosolyba, és azokba az igencsak rakoncátlan tincsekbe. Ahol belenézhettem abba az elbűvölő szempárba, aminek csillogása felbecsülhetetlen. Kinyitom előtte az ajtót, majd én is belépek, és a legközelebbi asztalhoz sétálunk, ezt követően leülünk. Kihúzom neki a széket, majd mikor lecsüccsen, betolom, végül jómagam is helyet foglalok.
-Szóval megismerted, az én elbűvölő Húgom...
Forgatom meg szemeim vigyorogva, hiszen Kath a testvérem, és pontosan jól tudom, hogy milyen kiállhatatlan modorú tud lenni. Pont, mint a bátyja.
-Nos, nem mondtam, mert azóta nem találkoztunk. Igen, nem rég kiderült, hogy van egy Húgom. Vagyis még Eli-vel voltunk otthon, mikor az is kiderült, az anyám, nem az édesanyám. És rá pár héttel bekopogtatott Kathrine. Aminek kifejezetten örülök. Le sem tagadhatnánk, hogy tesók vagyunk.
Mosolyodok a Kedvesemre, aztán egy felszolgáló terem mellettünk és szakítja meg a beszélgetést.
-Caesar salátát kérek szépen, és narancs levet. Te, Édes?
Simogatom meg a lány kezét, és várom, hogy Ő is leadja a rendelését. Mikor ez megtörténik, a pincér el is tűnik, mi pedig folytathatjuk a beszélgetést.
-Eszméletlenül ideges vagyok. Ez az egész baba projekt, Elisabeth-tel. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy így születik a világra egy apróság. Annyira felelőtlen dolognak érzem ez, Elisabeth részéről. Hiszen munkája sincs, tanul, és...egyébként is.
Totálisan kikészít a gondolat, hogy apa leszek, és hogy Elisabeth az anyja. Egyszerűen nem tudom ezt megemészteni már.

Jay


Tulajdonképpen elég régen találkoztunk, és mióta a viszonyunk normalizálódott meg kell hagyni, egészen jól tudunk segíteni a másikon. Lelki tanácsokat adunk, néha felsegítjük azt, aki elesett, s ha éppen mind a ketten a földön vagyunk, egymásba kapaszkodva állunk fel. Jobb kapcsolatot aligha kívánhatnék az ex-nejemmel. Boldog vagyok. Fájón boldog. Azt hiszem megtaláltam Életem Szerelmét, akit senkiért nem hagynék el, bár túlontúl nagy szavaknak hihetnétek ezt pont tőlem, de boldogságom egy nagyobb öröm árnyékolja be. Másnak legalábbis hatalmas vidámságot csempészne a lelkébe, nekem azonban ez nem több, mint fájdalom. Elisabeth nem sokára szül, és én ennek nem tudok örülni. Lesz egy gyerekem, aki nélkülem fog felnőni, akinek talán sosem lesz igazi apa-képe, és aki, mikor értelme majd nyiladozni kezd, messzemenőkig fog elítélni azért, hogy az anyját elhagytam, nem is a legszebb módon.
Janey-vel megbeszéltük, hogy ma délután besütizünk, elvégre is az édesség telítve van boldogsághormonokkal, így azt hiszem ez rám fog férni. Felhúzok egy térdig érő farmert, egy magas szárú sportcipőt. egy fehér trikót, amin egy fekete tigris díszeleg, hajam felzselézem, némi parfümöt magamra fújok és sebesebb léptekkel indulok be a falu felé, mert meg kell hagyni, egy hangyányit késésben vagyok. Ha picit gyorsítok a megszokott tempómon, akkor simán odaérek időre. Hamar befordulok és már a cukrászdánál találom magam, ahova határozott mozdulattal lépek be. Biccentek a felszolgálónak és egy takaros, igen csak szimpatikus asztalkához ülök. A pincér már mellettem is terem, én pedig egy barackos süti és kávé kikérésével hamar le is rendezem a rendelést. Érzem, remek társalgás elé nézek, régen beszéltem Janey-vel, régen láttam, és igen, tagadhatatlanul mindig fontos lesz nekem, és ezt mindenkinek tudomásul kell vennie. Mert olyan mentünk mi át, ami ritka. Egymást formáltuk azzá, amik most vagyunk.

Jay

Nyílik az ajtó és megpillantom első szerelmem, egykori nejem, valahogy teljesen más fényben, mint a megszokott. Egyből kiszúrom, a haja is benne van a pakliba. Mikor odalép hozzám, a puszit viszonozom, majd mosolyogva szólalok meg.
-Remekül nézel ki, Janey!
Így is van. Jól áll neki a hajszín, a mosoly, és az, hogy bár tudom, az Élete nem a legegyszerűbb, így is sugárzik. Aztán hamar rám terelődik a téma.
-Hát. Van egy húgom, nem sokára apa leszek és  van egy jegyesem.
Kicsit tömören fogalmaztam, Igen talán túl rég beszéltünk, és sikerült olyan dolgokat felsorolnom egymás után, amik igazán sokkolóak tudnak lenni, főleg így egyszerre.
-Bogolyfalván voltam, de a rengeteg történés olyan szinten szívta le az energiámat, hogy képtelen voltam társas Életet élni. Ha végig nézem, gyerekem lesz Elisabeth-től, de Violettával házasodok össze. Ki akarnak ilyen Életet? Lesz egy kislányom, de nem én nevelhetem fel.
Kezdek bele abba a szívfájdalmamba, amin nem tudok túl lendülni, bár vannak időszakaim, mikor határozottan úgy érzem, sikerült megküzdenem ezzel a gondolattal. Aztán mindig felüti a fejét a lelkemben és rá kell jönnöm, csak ideig- óráig tart a nyugodtságom. Miután ezeket rázúdítottam az ex feleségemre, kis csend után felnézek rá és megkérdezem tőle, Vele mi a helyzet, titkon remélve, hátha jobb és letisztultabb híreket ad majd. Mindeközben a rendelésem is megérkezik, a felszolgáló pedig Janey-hez fordul kérdőn, Ő esetleg kér-e valamit.

Elisabeth

Tudtam, hogy megszületett. Éppen Bécsben tárgyaltam, mikor ért a hír, de még sem éreztem boldogságot. Tudtam azt is, szeretni fogom, imádni a végsőkig, de tudtam, hogy attól a nőtől van, akit sosem szerettem úgy, ahogyan azt megérdemelte volna. Akit a legalattomosabb módon dobtam el magamtól és akit soha nem tudtam volna igaz szerelemmel szeretni. Most levelet kaptam, melyben Ő írt. A kislányom édesanyja beszélni szeretne velem. Eljött hát az idő, hogy végre meglássam a lányomat, és talán a karjaimba vehessem. Remegő gyomorral lépek ki a házból és annyi gondolat cikázik a fejemben, hogy egy pillanatra azt érzem megtébolyultam.
A stég felé veszem az irányt. Lassan leszáll az este, így egy feszes farmer, egy sportcipő, egy póló és egy fehér kötött pulcsi van rajtam. Fogalmam sincs, mit akarhat, de ami még ennél is borzasztóbb az az, hogy azt sem tudom, én mit akarok. Mit mondjak majd neki?
A gondolataim kavalkádjában azon kapom magam, hogy odaértem a megbeszélt helyre, s már látom is Őt. Őket. Szám félmosolyra húzódik, és sietős léptekkel haladok feléjük.
Megállok Eli mögött és halkan ráköszönök, majd leguggolok elé, és tekintetem a lányomra hajtom.
-Édes Istenem...
Egészen halkan szólalok meg, a meghatottság könnyekig mélyül bennem, és finoman emelem magamhoz azt a csöpp kis Életet.
-Drága Kislányom...
Suttogom, és kis testét kezemmel borítom be, fejemet pedig az Ő kis buksijához szorítom. Azt hiszem sosem éreztem ennél szebbet.

Elisabeth

Ez az az állapot, mikor eljutnak a füledig a szavak, de tovább nem. Mikor hallod, hogy beszélnek hozzád, és talán erőd is lenne, hogy reagálj, van benned millió kérdés és nem értés, de ott fogtam a kezemben a kislányomat és a gyönyör nem engedett szabadulni. Egy pillanatra sem akartam megválni tőle, és az érzéstől. A karjaim közt fogtam az Életet, ami magában hordoz engem is. A kislányt, aki apának fog nevezni, aki a kis kezével az én kezemet keresi majd, aki átölel, aki rám mosolyog, akinek a nevetése betölti majd a lelkemet. Itt van Ő. Akit sosem akartam, akit lázadó kamaszként undorral kezeltem, akit megbántam, akinek hírét fájdalommal fogadtam. Minden sebemre Ő a gyógyír. Itt szuszog a karjaimban, érzem azt a finom kis baba illatot, és semmit sem tudok biztosabban annál, hogy soha, de soha nem fogom elhagyni és a világon a legjobb apuka leszek. Aztán mégis csak feleszmélek, tulajdonképpen arra a mondatra, hogy üljek le. Nagyon lány puszit adok a kislányom buksijára, és finoman édesanyja ölébe fektetem, majd leülök mellé, és az elnyelt könnyektől csillogó szemeimet Elisabeth íriszeibe mélyesztem.
-Mi a probléma?
Hangom igen határozott, és talán egy hangyányit ideges, mert nem értem, egy ekkora kincs birtokában mit tud még problémázni. Most jön az, hogy nem láthatom, vagy jön, hogy mekkora bunkó vagyok, a múltbéli dolog miatt? Esetleg jön, hogy nem lehet velem, mert más nőt veszek el? Kissé feszülten ülök mellette, de valahányszor tekintetem a lányomra csúszik, a melegség a szívemben mindent képes elnyomni egy szempillantás alatt, és a nyugtalanság, melyet Eli kimértsége nyomott rám, pillanatok alatt szertefoszlik.

Elisabeth

Hidegzuhany. Másodszorra élem meg ugyanazt. Mikor pár évvel ezelőtt fellebbent a hír, hogy Janey lehetséges, hogy babát vár és az is, hogy nem tőlem, kiborultam. Törtem, zúztam, üvöltöttem, csapkodtam. Egy kívülálló hisztinek vélte volna, de ez sokkal több volt annál. Egy pillanatra most is éreztem azt az agresszív fájdalmat, hogy csak üvöltenék, aztán nem ment. Már ehhez is elgyengültem és túlságosan megtörtek a mostani egyre nehezebben feldolgozható történések. Ránéztem a babára, akit a lányomnak gondoltam, majd vissza a nőre, akin annyit rágódtam. Aki elhitette velem, hogy fájt neki a történés, aki elhitette, hogy szenved, de közben ágyba bújt mással. És hagyta, hogy én lelkiismeret furdalásom legyen azért, mert Ő miattam szenved. Csak kérdés nélkül nézem Elisabethtet és meg sem szólalok hosszú percekig. Megnémultam. Szeretném, hogy megszólalhassak, hogy kérdések sokaságát zúdítsam rá, hogy csak egy szót hadd mondhassak, de nem megy. Mintha valami a torkomban nem engedné, hogy a hang kijöjjön. Felállok és arrébb sétálok. Csak meredek a víz felé, még mindig némán. Így lehet a mennyből a pokolba kerülni. AZ előbb még a gyönyörtől ittasan öleltem a csöppséget, érezve, hogy nem lehet baj, és bár csonka családba kényszerült születni, igenis van apja, aki szereti és aki mindent meg is fog adni neki. S most kiderül, hogy nem én vagyok, akitől fogant, hogy az apa szó nem engem illet, és hogy semmi más nem vagyok, csupán egy jelentéktelen idegen, épp úgy, mint mindenki más. Nem vagyok kitüntetett ember, mert nem vagyok az édesapja. És soha nem is leszek az.
Túl sok idő telt el némán. Megfordulok, és hozzájuk sétálok. Leguggolok, apró csókot lehelek a kicsi buksijára, finoman végig simítom Elisabeth arcát és némán indulok vissza a falu felé.

Luna Cox

A mai nap is fárasztó volt. Éppen a pubból sietek haza felé, későre jár és nem szeretném ha Violetta aggódna. Jó volt találkozni kicsit egy régi cimborával. Zsebre tett kézzel, lassan sétálok hazafelé. Élvezem a hideget, azt gondolom kevés ilyen ember van. Mindig is szerettem, a kedven évszakom a tél. Minden sötét, kihalt és hideg. No a kihalt utcán nem sokáig sétálok magányban, mert vészes sikítás üti meg füleim. Egy nő kiált a hangból ítélve, s gondolkodás nélkül igyekszek az irányába sietni. Mivel sötét van, alig látok, de hamar elém tárul két alak körvonala a földön. Közelebb érve konstatálom, hogy egy férfi erőszakoskodik egy lánnyal,, így gondolkodás nélkül megragadom az ismeretlen kabátját, és lerántom a nőről, szembe fordítom magammal és két jókorát behúzok neki, hogy az orra vére ered el. Nem mondhatnám, hogy könnyű ellenféllel van dolgom, de nekem, aki szinte az utcán nőtt fel, nem kihívás leteríteni egy idősebb férfit. Bokán rúg, és hasba vág, mire hamar reagálva gyomorszájon rúgom, és ettől ismét a földre kényszerül. Ám nem rest, a harchoz kést ránt, és azzal hadonászik tovább. Megpróbálom kicsavarni a kezéből, de egy pillanat erejéig végig vágja a felkaromat vele, nem is olyan gyengén, ám ilyenkor nem igazán érzek fájdalmat. Végül megszerzem a kést, és leterítem a férfit, két ütéssel eszméletvesztésig juttatom, majd a lányhoz sietek, és leguggolva mellé, finoman megpróbálom felsegíteni.
-Jól vagy? Minden rendben?
Kérdezem meg tőle lihegve, és csak ekkor szúr meg a vágás adta fájdalom. odanézek a karomra és hamar feltűnik, hogy gyakorlatilag totál átvérzett a ruhám.

Luna Cox

Igaziból semmiség az egész. Vagyis a vérzés erőssége és a fájdalom valahogy nem ezt mutatja, de nem nagyon köti le a figyelmemet mindez. Sokkal inkább fontos, hogy a karommal bíbelődő lány hogy van. Meg is fogom dolgos kezeit, és felállok, vele együtt.
-Hagyjad csak. Az a lényeg, hogy Te jól vagy!
Mosolyodok el, és a férfi nyomába nézek. Beáll a csend. Hosszú, mély, kissé nyomasztó. Hideg is van, és a történések sem hathattak túl pozitívan a lányra. Tekintetem visszafordítom az övéhez és belenézek a szemeibe. Talán bármennyire friss élmény, és fájdalmas, beszélni kell róla. Ha nem is velem, mással, de ezt nem lehet félvállról venni. Ha az én lányomról lett volna szó, azt hiszem simán kinyírtam volna, minden gondolkodás nélkül az ürgét.
-Ismerted?
Bökök fejemmel a már eltűnt férfi irányába, majd csak bámulok a lányra. Igaziból nekem is elég sokkoló élmény volt, ki tudja, mi történhetett volna, ha nem sétálok éppen erre, és igaziból senki más nem sétál erre...
-Figyelj, szerintem az lesz a legjobb, ha ezt valakivel kibeszéled. Bár hál Istennek a végzetes dolog nem következett be, de...
Nem is fejezem be, mit is mondhatnék. Puszta okoskodás mindez, a lényeget úgyis az előttem álló érzi. Neki kell mérlegelni és kezelni az adott szituációt. Aztán ismét csend magasodik fölénk, és csak azt veszem észre, hogy a kezeim remegni kezdenek a hidegtől. Alapjába véve szeretem a hideget, de talán az, hogy a vérzés még el sem állt, némiképp súlyosbító körülmény. Végül megnézem a vágást. Tényleg, már szinte az ingen egész ujja tiszta vér. Fogalmam sincsen, milyen mély lehet, de abból, hogy még mindig nem állt el a vérzés, csak arra tudok következtetni, hogy nem csak egy felszíni karcolásról van szó.
-Szóval...-kezdek bele ismét-szólnod kellene az illetékeseknek. Jelezned kellene, hogy elkaphassák ezt a....
Inkább be sem fejezem, a csúnya szavaknak itt most nincsen helye.