*Ahogy meglátta a kiírást a faliújságon, egyből elgondolkodott, jó lenne az utolsó mestertanoncos évében is csinálni valami érdekeset, valami újat. Bár arról, hogy színészként jelentkezzen, nem is álmodozott, tudja a hátrányait, hiszen sose bírta azt az majdhogynem pánik félelmet, amit a nézők látványa vált ki belőle, de jelmez- és díszlettervezőként, vagy akár még súgóként is szívesen lenne tagja a csapatnak. El is dönti hát gyorsan, hogy elmegy a meghallgatásra, és megtesz mindent azért, hogy bejusson. Határozottan lép be a próbaterembe, természetesen azért izgul, főleg, mikor meglátja a sok embert, aki bent van.*
- Sziasztok.
*Köszön nyugodtan, majd leül az egyik szabad székre, miután elmondta a bent lévő embernek, aki a jelentkezésekkel foglalkozik, milyen pozíciókra szándékozik felvételt nyerni.*

Gyakorlati óra

*Kissé álmosan kereste meg háztársait egy nagy adag élénkítő hatású tea után háztársait, és a három kicsi indián elindult az ispotályba. Ugyan ő nem nem gyógyító mesterszakos, de hála az újdonsült tanár bá'-nak, lehetőséget kapott ő is arra, hogy bepillantást nyerjen ennek a szakmának a mindennapjaiba, úgyis gondolkodik rajta, hogy itt marad még tanulni azon a szakon.
Kissé izgatottan lépked elgondolkodva magában, és lassan meg is érkeznek. Úgy dönt, önkényesen is magára vállalja az elsőként belépést az ispotályba, ha más nem akarja őt megelőzni. Megpillantva a tanárukat és a személy szerint főnöknek tartott gyógyítót, kedves mosolyra húzza a száját, és megszólal.*
- Jó napot kívánok.

//A megbeszéltek alapján együtt érkezés kijátszva.//

Jimnie bácsi, Bálint és Abigél

*Figyeli társait, ahogy bemennek az ispotályba, és társa kissé idegesebb beszédére megnyugtatóan néz rá.*
- Nyugi, Bálint, ne izgulj ennyire.
*Mosolyog rá a fiúra. Úgy tűnik, hármójuk közül egyedül ő nem idegeskedik halálosan, bár ő is várakozással tekint a nap elé, de tudja, hogy ezen nem fog múlni az élete, ez egy tanulmányi kirándulás, nem vizsgáztatják őket. Ahogy hallja tanáruk hangját, figyelni kezd még jobban, és eltűri egyik rakoncátlan tincsét az arcából. Ő is bemutatkozik a főgyógyítónak, majd mikor elindul, követni kezdi, és hallgatja a mondandóját.*
- Miért lett belőle múzeum?
*Kérdezi kíváncsian, ahogy kis szünetet tart az igazgató a beszédben.*

//Elnézést mindenkitől, a gépem rakoncátlankodott, most kaptam vissza.//

Gyakorlati óra

*Csak elnézően néz rá Bálintra, a kissé zavaros fecsegés és az, hogy azért néhány dolgot ismételt zavarában, mutatja a fiúról, mennyire izgul. Abigélen kicsit eltűnődik, rajta csak az álmosság mutatkozik, amit Bálint próbál feloldani, úgy látszik, vagy keveset aludt, vagy nem volt pihentető az alvása. Ahogy Bálint előszedi a jegyzetfüzetét, neki is megcsillan a szeme, és még éppen időben készíti elő a saját íródolgait, hogy az igazgató válaszát a kérdésére leírhassa.*
- Egészségtelen? Ahogy hallottam, a varázstalan világban elég sok a környezetszennyező hatás, akkor azt nem tartják károsnak? Elég furcsa, hogy a természetes kialakulást, a barlangrendszert meg igen.
*Veti fel az újabb kérdést a főgyógyítónak. Ahogy beljebb mennek, kíváncsian néz körbe, az ő laikus szemei elismerően csillognak, ahogy mindent szemügyre vesz, amit csak tud, és közben jegyzeteli az igazgató szavait, majd a gyógyítóra néz.*
- Ha a teljes, üresen álló termeket is beleszámítjuk, összesen hány beteget tudnak ellátni? És van olyan, hogy mondjuk csak a környékbeli városokból és helyekről fogadják a betegeket, vagy bárkit fogadnak, aki vagy saját lábán érkezik, vagy hozzák?
*Kíváncsiskodik tovább, és eltöpreng a vizites lehetőségen.*
- Ők most milyen állapotban vannak? Azt említette, hogy a fertőző részen már túl vannak. Mikor számítanak gyógyultnak és engedik őket haza?
*Kissé belelkesült, de azért igyekszik a többieket is szóhoz hagyni.*

Tanulmányi kirándulás

*Izgatottan várja az újabb kirándulást, a múltkorit az ispotályba is nagyon élvezte, de előre tudja, hogy ezt is ugyanannyira fogja. Jó melegen, rétegesen öltözött fel, hiszen már a tél jelezte ittlétét a hóeséssel, bár ő mindig is imádta a havazást és minden olyan dolgot, ami a télhez kapcsolódik. Körülbelül 5 perccel az indulás előtt sikerült is odaérnie a találkahelyre, de úgy látszik, nem mindenki kapkodta magát, a későket meg be kell várniuk, így magában kissé morogva indul el, szeret időben ott lenni mindenhol. Egyik háztársához, Bálinthoz csatlakozik a menet során, és vidáman rámosolyog, mikor meghallja, hogy nemsokára már ott is vannak.*
- Nem szereted a havat?
*Kérdezi kedvesen, és közben figyeli a díszekbe öltözött házakat, a szép tájat.*

Gyakorlati óra

*Sebesen jegyzeteli az főgyógyító által elmondott dolgokat, közben gondolkodik tovább, hogy van-e még több kérdése, de egyelőre nem jut eszébe más. Bálint kérésére felcsillan a szeme, és követi a többiekkel együtt a családhoz a férfit. Halkan megy ő is, és a látványra egy picit megborzong. Tudja ő, hogy ez a látvány a gyógyítói munkával együtt jár, de ő még nincs ehhez annyira hozzászokva. Még jó, hogy nem az elején látták, biztos abban, hogy ennél is rosszabbul néztek ki. Végignézi a kezelést, arca kissé elsápad, ahogy belegondol, szegények milyen kínokat állhattak ki, és ahogy visszaér melléjük a főgyógyító, csak biccent egyet, és kimennek. Kell egy pár másodperc, mire visszatér a szótlanságból, és akkor egy picit elgondolkodó fejet vág.*
- Ezzel a tinktúrával lehet csak kezelni ezt a betegséget? És lehet akár életveszélyes, ne adja Merlin, halálos kimenetelű?
*Kérdezi most már kíváncsian.*

Sziasztok! Szeretnék kérni egy kis álmodói segítséget. Aki tudna nekem megkeresni filmet nekem (értsd úgy, letölteni vagy online nézni), az dobjon meg egy bagollyal. Köszi. ^^

Csokiii *kapdossa el*

Lorelai K. Riviera

*Meleg takaróval a hátán, amit szobatársa terített rá, érkezik a gyengélkedőre. Pár napja, egy havas délutánon a társaival való kinti hócsatában, úgy tűnik, sikeresen megfázott. Amilyen makacs természetű, úgy volt vele, hogy kipiheni, természetesen a suli mellett. Azonban nemhogy jobban, de egyre rosszabbul lett. Mostanra már alig áll a lábán, melege van és izzad egy-két napja, de még mindig nem tervezte ő, hogy ide jöjjön. Ma reggel viszont, amikor felébredt, egyre jobban elkezdett fájni az oldala, és alig kap levegőt, nehézkesen lélegzik. Pont, mikor egy langyos zuhanyzást vitt véghez, a tükörben észrevett valami furcsát. Ahol a fájdalmat érzi a bal oldalán, nemcsak, hogy piros az egész bőre, de még fehér kiütések is leledzenek, egyre nagyobb terjedelemben. Tudja, hogy ez már nem játék, hiszen egy egyszerű megfázástól ezek nem jelennének meg. Félve attól, hogy valami komolyabb baja történt, elindult a gyengélkedőre, de minden lépésnél egyre gyengébbnek érzi magát. Megkönnyebbülten sóhajt fel, ahogy belöki az ajtót. Érdekes módon nincs bent senki, mint beteg, így a legközelebbi ágyra lehuppan. Kifulladva veszi még nehezebben a levegőt, nem tett jót neki ez a séta. Úgy gondolja, egy-két perc múlva összeszedi az erejét, és bekopog a gyógyító irodájának az ajtaján.*

Lorelai K. Riviera

*Nemhogy erőre nem kap, inkább csak rosszabbul érzi még jobban magát, a fertőtlenítő szagot, ami terjeng a kórteremben, eddig sem bírta, de most még annyira sem. Továbbra is ücsörög, bal kezét az oldalán tartja, keze melegsége úgy néz ki, jót tesz neki, egy picit enyhül tőle a fájdalom. Felkapja a fejét, ahogy meghallja az ajtó nyitódását, és megpillantja a fiatal nőt. Eddig úgy tudta, hogy a mostani gyógyító egy férfi, bár szerencsére nem sokszor kellett ide járkálnia az évei alatt. A nő kérdéséből ítélve mégis csak ő lesz az, aki segít rajta. Megkönnyebbülten sóhajt fel picit, hogy mégse kell felállnia, és neki bekopognia az ajtón. Még mindig nehezen véve a levegőt rekedt hangon szólal meg, és igyekszik összefüggő mondatokat alkotni.*
- Üdv. Nem a legjobban.
*Hangja kissé halk, de igyekszik pár mondatban összefoglalni, mit is keres itt.*
- Pár napja megfázhattam, először nem terveztem idejönni, azonban csak rosszabb lett. Eléggé melegem van, izzadok, és ma reggel óta fáj a bal oldalam, főleg, ha mélyebb levegőt veszek. Az meg kissé nehézkesen jön össze, mert nem a legjobban kapom a levegőt. Nemrég pedig ezt találtam.
*Kissé remegő kézzel húzza fel a felsőjét az oldalán, megmutatva piros bőrén a kiütéseket, és igyekszik mély levegőket venni.*

Lorelai

*Kissé ellazulva dől beszéd közben az ágy háttámlájához, eléggé kifárasztotta már ez a pár mondat is. Eddig el se tudta volna képzelni magáról, hogy egy egyszerű megfázás ennyire le tudná gyengíteni, hogy még a megszólalás is nehezére esik. Ahogy meghallja a kérdést, kicsit el is pirul, ami annyira nem látszik meg az arcán a pirosodás miatt.*
- Elnézést az udvariatlanságért. Jenny Miles vagyok, harmadéves mestertanonc.
*Egyre nehezebben veszi a levegőt, kapkod utána. Kissé riadtan figyeli a nőt, amikor feláll, nem akarja, hogy otthagyja egyedül, de a hangja és a mondatai kissé azért megnyugtatják. A fertőzés szócskán elgondolkodik. Az órái során megtanulta már azt, hogy ha arról van szó, akkor bárkit megfertőzhetett, akivel mostanában érintkezett, és azért nem kevés emberről van szó. Mikor a nő visszatér, hagyja, hogy teljesen elfektesse, a bűbájára megkönnyebbül egy kicsit, már könnyebben veszi a levegőt, bár még mindig nem az igazi.
- Milyen fertőzés ez?
*Kérdezi halkan, és figyeli a buborékszemű gömböt maguk körül. Igyekszik nem pánikolni, de azért a szemein és a hangján észrevehető, hogy nem a legnyugodtabb. Felhúzza újra a felsőjét, és hagyja, hogy az oldalára fordítsa Lorelai, és megkönnyebbülten sóhajt fel a hűsítő érzésre, meleg bőrének nagyon jólesik a hideg.*
- A Levitába. Ön is itt tanult?
*Igyekszik másra gondolni, nem csak a meglévő bajra.*

Lorelai

*Halványan elmosolyodik, egész kedvesnek tűnik a nő, bár inkább azt kívánná, hogy nem ilyen helyzetben találkoztak volna először. Biztos benne, hogy sokat tudna mesélni neki a gyógyításról, amire más esetben figyelni is, de most úgyse tudna annyira koncentrálni, amennyire egyébként szeretne. Azért érdeklődve figyeli a nő válaszát a kérdésére, amiből sok újat nem tudott meg, de az mindenesetre kicsit megnyugtatja, hogy időben érkezett.*
- Egyáltalán hogyan kaphattam el ezt? Hiszen csak megfázásom vollt.
*Mondja halkan, nem erőlteti túl magát, a beszéd is nehezére esik most. Elgondolkodva figyeli a nő mozdulatait, kicsit megnyugtatja az, hogy Lorelai szerint még időben érkezett. Még jó, hogy nincs a hátán szeme, azért az már jobban idegesítené, hogy több helyen is vannak rajta kiütések, nemcsak az oldalán.*
- Vannak ismerőseim a Navinében nekem is. Mikor végeztél?
*Kíváncsiságát azért nem tudja leplezni, bármennyire is nem érzi jól magát, a természetét nem vetkőzi le.*
- Egész jó, bár nem mondhatom, hogy minden a kedvencem.
*A nő következő kérdésén elgondolkodik, majd felmutatja a tenyerét, amin egy apró, félig gyógyult vágás látszik.*
- Vacsora közben pár napja megcsúszott a kés a kezemben. Milyen különleges dologra gondolsz?
*Kérdezi, miközben figyeli a nő tevékenységét. Már előre tudja, valószínűleg valami förtelmes ízű bájitalt kever, azok mindig azok.*
- Az megnyugtató, hogy tudod, mi a baj.
*Mormogja félhangosan, kissé könnyedebben veszi a levegőt, de még mindig nem teljesen jól.*

Lorelai

*Érdeklődve figyeli a nő válaszát, kezd kicsit jobban lenni, már a kiütések sem viszketnek igazán, még a bőre melegségét azért érzi kicsit. Az őszinteségre biccent, úgy van vele, hogy jobb tudni az igazságot, mint nem tudni semmit.*
- Főleg, hogy nem érkeztem túl későn, ennyire mazochista nem vagyok. Milyen Japán? Sosem jártam még ott.
*Fut arcára egy halovány mosoly. Megnyugtatja a nő pozitív viselkedése, bár tudja, hogy gyógyítóként ez a dolga, de ő úgy látja, különösen jól ért az emberekhez Lorelai. Néha azért oda-odatéved a keze az oldalához, ahol érzi a viszketést, meg akarná vakarni szívesen.*
- Sárkánykutató szakon vagyok, de pedagógiát is szeretnék tanulni, szívesen oktatnék az előkészítőben.
*Kissé elfintorodik a bájital szagára, de nem annyira láthatóan, viszont a nő kérdésére felkapja a fejét.*
- Azt hiszem, csak a kést, meg maximum egy zsebkendőt, amit utána kidobtam.
*Gondolkodik el, majd óvatosan megfogja a nő kezét, és feltornázza magát ülő helyzetbe. Pár másodpercig csak ül, hogy meg tudja-e tartani magát, kicsit erősebbnek érzi már a testét, így átveszi a bájitalt.*
- Remélem, nem csak elvileg.
*Szól kissé aggódó hangon, de vesz egy levegőt, majd lehúzza a bájitalt. Elfintorodik a furcsa ízre, az erdei gyümölcs és a borzasztó íz keveréke érdekesen hat, majd torkához kap, ahogy érzi végigfolyni az égető érzést. Pár percig csak így ücsörög, egyelőre nem érez semmilyen hatást, de légzése kezd egyenetlenebbé válni újra.*

Sötétedés után

*Egész nap Bogolyfalván császkált, boltokba is be-benézett, meg egy kis kirándulást tett, de majdnem el is tévedt. Kis megkönnyebbüléssel sóhajt fel, ahogy kiér a Fő utczára. Mint ahogy a muglik mondják, minden út Rómába vezet, úgy néz ki, itt pedig minden út az fő részre vezet. Kissé gondolataiba merül, így óhatatlanul is neki-nekifut egy-két embernek, de igazából most ez őt nem zavarja, egy bocsánatot mormolva megy tovább. Nincs valami melege, rétegesen öltözött fel, de még így is fázik. Még egy sálat teker a nyakába, nehogy megint megfázzon. A megfeszített tempójú tanulás mellett azért jólesik neki a hideg levegő, ki tudja szellőztetni a fejét. Felkapja a fejét, ahogy meglátja egyik kedves iskolatársát, Bálintot. Összevont szemekkel figyeli az akcióját, ahogy rágyújt a cigarettára, és kis híján meg is fullad először. Óvatosan lépkedve megy közelebb hozzá, és nyugodtan megszólítja.*
- Szia. Nocsak-nocsak, károsítod magad?
*Kérdezi huncut mosollyal.*
- Merrefelé jártál itt Bogolyfalván? Egyébként rég találkoztunk, mi újság?
*Érdeklődik kedvesen.*

Bálint

*Huncut mosollyal veszi észre azt, hogy a fiú sikeres megijedt tőle. Valószínűleg tartja, hogy nem a jelenlététől, hanem attól, hogy lebukott. Közelebb lépked hozzá, és vidáman bólint.*
- Igaz, én a sütikért és az édességért vagyok oda. Meg a dohányzók szokták erre még azt mondani: valahogy be kell fejezni a földi pályafutást.
*Csóválja meg a fejét, ezzel sose tudott egyetérteni. Az intésre bólint, majd elindulnak visszafelé. Kissé megrázza a fejét a cigarettás kérdésre.*
- Nem, köszi. Te kérsz csokoládét?
*Vesz elő a táskájából egy-egy szelet csokoládét. Ha Bálint elveszi az egyiket, akkor odaadja, majd a sajátjának áll neki. Ha nem, visszahelyezi a táskájába. Érdeklődve hallgattja végig társát, és elmosolyodik.*
- Az biztos, hogy nem lenne jó. Na és ő hogy reagált a boszorkányságára? Emlékszem, én nagyon meglepődtem, és eleinte furcsa volt.
*Gondol vissza az emlékeire.*
- Én csak kilógtam kicsit, meg akartam szabadulni a tankönyvektől. Úgy gondoltam, csapok egy kis bevásárlókörutat, beszereztem egy-két érdekes könyvet, édességet meg ruhát is.
*Kacsint rá a fiúra.*
- Szüleid mit szóltak, hogy a húgod mutatja a varázslás jeleit?