Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Marcell tovább a hszhez...
Figyelmeztetés! A hozzászólás egyes elemei a nyugalom megzavarására alkalmasak, így elolvasása csak saját felelősségre ajánlott, Szeretnéd látni? IGEN
- Ha egyszer benne vagy, többé nem szállhatsz ki. Főleg nem egy ilyen fogással, ne bassz fel Hegedüsh, hogy azt hitted, ezzel, futni hagynak. Szerinted miért dugtam a kis asszonykádat? Nem azért, mert olyan nagy szám lenne. Nem, de amit tud, ha csak eszébe jut, hogy mit mondott Otília, hogy mi van nála, hogy mit birtokol, ha arra a kincsre gondol... képtelen túllépni. A nő pedig, azt mondta, már nincs nála, hogy elrejtette, hogy más ne találhassa meg. Ha így van, ha így tett... az azt jelenti, hogy Marcellnél van. Az egyetlen hely, ahol senki sem keresné. Ott kell lennie. - Idióta. Nem foglalkozik a sértéssel, csak azzal, hogy nem kapta meg, amit akart. Azonban, ha így nem lehet, akkor lehet másként. Biccent egyet. Hátralép, és még annyit szól: - Ennél ne legyen idiótább. A férfiak gyűrűje pedig szűkül, ahogy egyre közelebb lépnek Marcellhez, aki nyilván erős, jó ideig képes védeni magát, ám elég néhány jobb ütés, és az elfáradás, és idővel úgyis elveszti az eszméletét, csupán csak ki kell várni, türelemmel. Minden sérülés, melyet az ő emberi szenvednek el, csak járulékos veszteség, és talán még hallja is, hogy mikor sikerül leteríteni, úgy ujjongnak, mint amikor medvét ölnek. - Vigyük. Mordul, és már sarkon is fordul. Ha valaki azt hiszi, hogy a többi megsajnálja Marcellt, és majd kézben viszik, csalódást kell okoznom, úgy húzzák a földön, mint rongybabát. És ennek még közel sincs vége.
***
Ki tudja mennyi idő telik el, mire Hege magához tér, és valljuk be, ha azt hinni, ez nem más, csak egy rossz álom, jön a tény: Álmunkban nem érzünk szagokat. Márpedig itt kegyetlenül büdös van, rothadó hús szaga, mely valószínűleg a sötétből haványan kikandikáló, finom, fehér bőrű, apró, talán harmincötöd, maximum hatos láb tulajdonosa áraszt magából. Ő már nem szenved, de nem állítja senki, hogy könnyen talált rá a halál. Marcell azonban még él, lábai a földet érik, keze a magasbanmegkötve, egy húskampóra akasztva. Mellette ezer sebből vérző, ismerős női alak, lebeg a föld felett, lebeg élet és halál között. A helyiség hűvös, csempézett. Valaki épp vért hány valószínűleg őt találta el leginkább az ellentámadás, de Marcell örülhet, hiszen még él. Még.
|
Utoljára módosította:Mesélő, 2021. március 22. 21:34
|
|
|
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Marcell tovább a hszhez...
Figyelmeztetés! A hozzászólás egyes elemei a nyugalom megzavarására alkalmasak, így elolvasása csak saját felelősségre ajánlott, Szeretnéd látni? IGEN
- Férfi nemiszerv. Suttogja a másik fellógatott a kimondott kérdésre a választ, a feje nehezen, de mozdul egyet, bár nem biztos, hogy örömteli a viszontlátás, hiszen az elcsigázott mozdulatokkal együtt érkezik a meggyötört, megkínzott test, melyet láthatóan hosszan kínoztak. Mélyen ülő, elfertőződött sebek, szakadt ruhája éppencsak fedi a testének azon részeit, melyek intimitása mindenki sajátja. Jobb combjából szó szerint hiányzik egy darab, a hús még éppenhogy, de rózsaszínesedik a sok feketére száradt mocsok és vér közepette. Lábujjairól hiányzik a köröm, nyakát, arcát mély vágások tarkítják. Az olykor szép, sőt, gyönyörű nő, a legyőzhetetlen, a végzet, most csak mint utolsókat lélegző, már-már élettelen anyagdarab lifeg, várva a véget, ami nem akar eljönni. - Sajnálom. Elcsesztem. Otília hangjában még így is őszinte megbánás hallatszik, és bár talán tényleg nem szeretne mást, csak kilehelni a lelkét, most valahogy megerőltet egy mosolyt, egy utolsót. - Nem vagyok valami szívderítő látvány, tudom. Próbált szólni, de Marcell nem hallgatta meg, nem ment utána, nem tudott beszélni vele. Nem tudta elmondani az aggályait, és azt, hogy mire van szüksége. Lépések, lépéseket hallanak mind a ketten, és Otília feje hirtelen hanyatlik le, magában morog, mint, aki becsavarodott. - Híg s fóka alma vési tőrzsi fened tényeb. Az érkező férfi fintorog rá, pedig egykor hiteles szerelemmel viseltetett iránta, most viszont látszik, mit is gondol valójában. Marcellhez lép közelebb, arcát pajkosan megpofozza úgy, hogy ujjaival mélyen nyúljon annak sebeibe. - Ocsmányul festesz, Csipkejózsika.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Marcell tovább a hszhez...
Figyelmeztetés! A hozzászólás egyes elemei a nyugalom megzavarására alkalmasak, így elolvasása csak saját felelősségre ajánlott, Szeretnéd látni? IGEN
Nem is az a lényeg, hogy hallja-e, vagy sem, hanem az, hogy vajon életben lesz-e akkor, amikor kijutnak innen, már, persze, ha egyáltalán kijutnak innen, és ha ki is jutnak, akkor azt élve teszik. Ez pedig jelenleg Marcellen kívül senkinek sem célja. Otília, egyre fáradtabban, ájulásig ismétli a szavakat, mintha lenne bármi értelme. Van, nagyon is sok, nem is annak, amit mond, ó nem, Otília okos nő, és az ördög a részletekben rejlik. Mindent kimond, de a lényeget nem írta le. Ha Marcell lenne olyan állapotban, ha nem rohant volna úgy a megmentésére, akkor talán azt is tudná, hogy mi az, ami különbözik, mi az, amit másként tett. Mi a lényeg. Pár betű, egyetlen szó, a megoldás, a titok, hogy miért is van itt Marcell, noha senki sem tudja igazán, hogy amit keresnek, közelebb van, mint az ember sejthetné. Otília mesterműve az a rejtekhely, és Isten a tanúm rá, hogy egy ilyen nővel nem ellenkeznék én magam se soha. Őrült és zseni, egyszerre. A köpés mértani pontossággal landol a férfi bal szemében, amire fájdalmasan felüvölt, és reflexből rúgja ágyékon a felakasztott férfit, kétszer is, és míg baljával a szeméhez kapott, a jobbal arcon is vágja, hogy egyáltalán ne legyen kedve köpködni. - Idióta fasz. Áruld el, hogy hol van, és akkor megszabadítalak a szenvedéseidtől. Sőt, a kurvádat is, vagy, szeretnéd, ha életben maradna? Kést kap fel, melynek pengéje már rozsdás, és közelebb lépve a motyogó nőhöz, finoman végig húzza mellkasától a köldökéig, egy újabb sebet nyitva fel, aminek hatására Otília fájdalmasan, sikítva üvölt fel, míg a szőke kéjes vigyorral pillant a férfi felé, szemében őrület csillan. - Hol van?
|
Utoljára módosította:Mesélő, 2021. március 22. 22:21
|
|
|
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Marcelltovább a hszhez...
Figyelmeztetés! A hozzászólás egyes elemei a nyugalom megzavarására alkalmasak, így elolvasása csak saját felelősségre ajánlott, Szeretnéd látni? IGEN
Kéjes élvezettel nézi, ahogy a férfi szenved, a nőnek nincs már sok hátra, nem is baj, úgyis csak idegesítette. Undorodva néz rá, és örül, hogy egy kicsit csendbe marad. Azok a szavak, az idegeire ment már velük, semmi haszna nem volt. - Valóban? Óóó Marcell, te tényleg kurvára gyenge vagy! Pedig én még játszani akartam veled. Szinte élvezettel lép a falhoz, és súlyos leplet ránt le egy tükörről, melyben egyelőre csak kavargó semmi van. Egyelőre, de mint tudjuk, ez gyorsan változik, és fel is bukkan az első jelenet, a pizzéria vidám hangulata szinte fájdalmasan hathat ebben a fakó, bűzös térben. - Nagyon bájos kislány, bár nem biztos, hogy jót tesz a fogainak az a sok cukor. Árva volt, ha jól emlékszem. Vajon árva lesz megint? Vagy, lehet akár járulékos veszteség is. Ki tudja, hogy mikor mit fogad el. Ciccegve nézi Erikát, aki éppen megígéri valakinek, hogy nem mondja el az anyjának, hogy kapott cukrot. Ez a kislány a jövőben nagy hasznára válhatna, de nem akar ő annyit foglalkozni ezzel az egésszel, hogy évekre szabadon engedi Marcellt, és majd valamikor, újra találkoznak. - Mondtam már, hogy meghaltál? Részvétem. A világnak elképesztő veszteség leszel, öngyilkosság? Ennyire rosszak a mindennapok? Rosszalló sajnálkozásként néz rá, majd fejét ingatva el a halott, aztán a haldokló nő felé, és vidáman, ujja segítségével kezdi meg a kiszámolóst, a halott, a haldokló, Marcell, Erika. - Ecc, pecc, ki-me-hetsz. Hoppá, ő már meg is halt. Szegény Anna. Tudtad, hogy a postásra gyanakodnak a legkevésbé? Neked se tűnt fel, hogy nem ugyanaz, ugye? Apropó, nem ugyanaz, ha rosszul felelsz, és megpróbálsz átverni, akkor valaki az életével fizet ezért. Nem ő, ő úgyis beledöglik hamarosan. Fejével Otília felé bök, aki olykor hörög, vonaglik, mostanra pedig már véres nyál folyik a szájából. Milyen kis kitartó. Nem hitte volna, hogy ennyit fog élni. - Nézzük a játékosokat! Megengedem, hogy te válassz. Ki hajon meg, ha te rossz választ adsz nekem. Van ugyebár a szöszi. Van a jóbarát. Itt megáll egy pillanatra a felsorolásban, hiszen a kép változik, és már Edmund látható, amint éppen megkapja a levelet, mely arról szól, hogy Hegedüsh Marcell életének negyvenedik évében, önkezével véget vetett életének. - Óóó, és a nő! El is felejtettem. Hárman vannak még versenyben. Szerinted a halálod miatt a jóbarátod majd vígaszt nyújt a kis gyújtogatódnak? Akkor a kislányt kéne jégre tenni, nem? Vagy, te melyiket választod? Muszáj mondanod egy nevet, és égek a vágytól, hogy megtudjam. Természetesen mind a három jelenetet hanggal nézheti végig, nincs benne torzítás, csak az utolsóban változik a látószög, mintha az, aki az elején ott lett volna, most a szekrény tetején bujkálna. Mintha egész apróra tudna zsugorodni. És ha már valami apró és bujkáló. Ami azt illeti, Hege ruhája alatt is bujkál valaki, egy apró kismadár, aki csodával határos módon nem sérült eddig, és aki amilyen kicsi, olyan elszánt, hogy megvédi a gazdáját.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Marcell tovább a hszhez...
Figyelmeztetés! A hozzászólás egyes elemei a nyugalom megzavarására alkalmasak, így elolvasása csak saját felelősségre ajánlott, Szeretnéd látni? IGEN
- Hm, akkor legyen a kislány. Ejnye no, hát nem figyel ez a férfi a játékszabályokra? Ha azt mondják, hogy válasszon valakit, akkor választania kell valakit. Mivel pedig a másik kettőre szóban nem reagált, így tulajdonképpen választott, a kislányt. A tükör képe változik, valaki, feltehetően az, aki Anna volt korábban, a Boglyas téren halad a viharban. Olyan ismerős kinézete van, és ha az embernek van egy kis ideje megfigyelni, Vasváry Richárd képe bontakozik ki. Ki más vihetné el a kislányt az iskolából, ha megkapja a megadott jelet, mint a saját nagyapja. - Ha sokáig leszünk itt, akkor premier plan láthatod, hogyan oltják ki az életét. Hangjában undorító lelkesedés cseng az események ilyen fokú változása iránt, és szinte kacarászva pillant rá Marcellre. Ez az ember beteg, a társadalom azon részéhez tartozik, akiket nem szabad szabadon hagyni. Azonban a túlzott magabiztosság, és a fölényesség sokszor okoz pontatlanságot is. Mint, ahogy most is, amikor is túlzott élvezetet nyújt a szenvedő Otília látványa neki. Kéjes gyönyörrel nézi a nő haláltusáját, és látni, érezni, sőt, ízlelni akarja azt, ahogy kileheli a lelkét. Csakhogy, ahogy talán senki, úgy ő sem számolt a hős kismadárral, aki a következő pillanatban már a szemének esik, és bár a férfi odakap, próbálja elkapni a tenyérnyi állatot, nem sikerül neki időben, mire ujjai közé zárja, addigra nyaka köré kötél kerül, és bár Marcell talán nincs ereje teljében, mégis erősen fog rá, ő pedig erősen szorítja a madarat, ami éles sivítással próbál szabadulni a gyilkos karmok közül. A vérveszteség és a kimerültség miatt lassan fogy az ereje, talán már nem is lát rendesen, talán már érzi, hogy közel a vég, hogy elbukott. De azt mondják, hogy aki szívében hős, azt mindig megsegítik. Még egy utolsó rántás, aztán a test elernyed. Nem, nem kötél általi halállal ért véget ez a fényesnek nem éppen mondható út, hanem kés által. Volt ugyanis valaki, aki az árnyékban tartózkodott, akire nem gondolt volna senki, aki épp olyan észrevétlen, mint egy postás. És ez a valaki, éles kést döfött a férfi mellkasába, pontosan célzott, elég volt egyetlen mozdulat, hogy kilehelje a lelkét. A test Marcell felé dől, a kibuggyanó vér a férfi ruházatát áztatja át. - Ne mondja el senkinek, hogy hol van. Finom női hang, amit már futólag hallott az elmúlt napokban, de most nem biztos, hogy azonosítani tudja, hiszen észrevétlen. A postás is, a beutazási ellenőr is, észrevétlenek. Azonban nagy tetteket visznek végbe. Egy biztos, a következő pillanatban teljes lesz a sötétség, melyet ki tudja mennyivel később a vakító fehérség vált fel, mely betüremkedik a csukott szemhéjak alá, ahogy a kórházi tisztaság szaga is az orrába. Él? Vagy a mennyország ennyire tiszta volna?
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Marcell Eltelt egy nap, kétségek között, hogy itt marad-e vagy távozik, majd még egy, amikor várták az ébredését. Az egy négyre rúgott, és még mindig semmi. Az első napon szükségessé vált erős bájitalokat adni, de a szíve meglepően erősen bírta a kihívást, szerencsére nem kellett műteni. Ami a nőt illeti, vele teljesen más a helyzet. Öt nap után is lebeg valahol élet és halál határmezsgyéjén. - Jó reggelt. A hang az, amit Marcell nagy valószínűség szerint utoljára hallott, az ablak mellől lép el, hogy a nő alakja kibontakozzon. Most másabbul néz ki, magabiztosabbnak, feltűnőbbnek. Egyenruhát visel, a helyi aurorparancsnokság jelvényét, egyértelműen magasbeosztású személy. Könnyedén lépked közelebb, és foglal helyet az ágy melletti székben, ahova az emberek rokonait szokás ültetni. - Megannyi kérdést megelőzendő, szeretném tájékoztatni, hogy életben van. Azonban most lehetősége van úgy is dönteni, hogy nem kíván tovább életben lenni. A nemrég lejátszódott események után dönthet úgy, hogy a halálhíre nem kerül cáfolásra, és ön a világ bármely pontján új személyazonossággal, új életet kezdhet. Amennyiben mégiscsak önmaga kíván lenni, úgy értesítenünk kéne valakit, aki eljöhet önért, hiszen már egy hét is eltelt az eltűnése és, nos a sajnálatos öngyilkossága óta.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
MarcellEz nem olyan dolog, ami könnyű döntés, ő maga is tudja, így nem is várja el, hogy azonnal válaszoljon a másik, mégis, meglepi, ahogy alig egy perccel később határozott, és meglehetősen logikus döntést hoz. - Rendben, ebben az esetben önt hivatalosan is halottnak nyilvánítják a mai napon, és az aurorok felhagynak a keresésével. Ön pedig választhat egy helyet a világban, ahol élni szeretne, a többi már csak formalitás. Tudnia kell, hogy ezzel minden ingó - és ingatlan vagyona az örököseire, végrendelet hiányában pedig a legközelebbi rokonaira száll, a temetés pedig üres koporsóval történik. Kicsit talán túl száraznak hangzik az eljárás elmondása, de annak, aki hosszú évek óta benne van ebbe az egészbe, már nem nagyon jelent kihívást. Az emlékek elvétele nem opció, hiszen ez egy le nem zárt nyomozás lesz, az elkövetkezendő hónapokban, sőt, talán években ezzel foglalkozva lesz, az ilyen ügyek mindig nagyon mocskosak és elhúzódóak. De ez már, nem a férfi problémája. - Elképzelhető, hogy a jövőben lesz kérdésünk még önhöz, mivel a nyomozás folytatódik, feltételezésünk szerint egy bűnszervezet kis szegletét fedtük csak fel, a nagy része még rejtve van. Amennyiben a jövőben meg kell keresnünk, önnek kötelessége megjelenni. Felkelve, lopva lesimítja a köpenyét, és maga előtt összefont ujjaival néz a férfire. - Pihenjen, pár napig még mindenképpen itt kell maradnia, megfigyelésen, addig elkészül az új személyazonossága is. Biccentve lép ki az ajtón, hogy az illetékeseknek további utasítást adhasson. A következő hetet még kórházban kell töltenie, de hamarosan fel tud majd kelni, meglátogathatja Otíliát is, aki békésnek tűnik álmában, leszámítva az őt életben tartó mugli gépek és bűbájok egész garmadát. Sőt, a hét egy pontján rendelkeznie kell arról is, hogy életben kívánja-e tartani a nőt, akinek nagyon kevés esélye van arra, hogy magához tér még, és ha meg is történik, akkor sem biztos, hogy ép elmével teszi mindezt.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
ZenteA gravitáció egészen furcsán működik - hiába kapaszkodik Zente kétségbeesetten a fűbe, ha kicsit odafigyel, azt fogja érezni, hogy szilárdan áll a talajon. Vagyis a plafonon, mert a padlón Lili áll és a falakon lógó képeket is fejjel lefelé látja. Sőt, az ablakon kinézve is olyan, mintha az égből nőnének a fák és a talpánál lenne az ég. Ettől függetlenül a vér nem tódul a fejébe. Ha nem látszana a kastély maradéka, a helyzet nem is lenne annyira szürreális.
Lili most előnyös helyzetben van - szó szerint meg átvitt értelemben is, mert Zente ijedtségét kihasználva ügyesen eltüntetheti a könyvet. Azonban a varázslatról, ami a táblákhoz kötődik, ő maga sem sokat tud; elvégre rövid utasítást és leírást kapott csak mellé.
Mivel próbálkoztok?
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Noel ZójaAzóta, hogy kezeim közé vettem a papírt, többször is megnéztem, elolvastam, próbáltam a szavak mögé látni. Sorokról nem beszélhetünk, hiszen csupán pár szót vésett fel az üzenő, és én ebből a párból kellett, hogy értsek. A női praktikákat bevetve, elintéztem, hogy Dwayne és a gyerekek a hetet az anyjánál töltsék, a viszonyunk az elmúlt évtizedben sem lett jobb, így nyilvánvaló okokból én nem tarottam velük, de nem is akartam. Elküldhettem volna őket bárhova, ám mégsem tettem, mert nem akartam, hogy hazajöjjenek, nem tudom, hogy mire számítsak, de az az egy biztos volt, hogy ehhez a beszélgetéshez nem kell több fül. Nem akarok kellemetlen, feszes környezetet adni, így könnyű vacsorát készítettem, és ahelyett, hogy az erre a célra elszeparált szobába vezetném, inkább az életterünket választom. Bevallom, izgulok. Régen nem találkoztunk, ám gyakran érdeklődtünk felőle, hiszen mindketten szívén viseltük a sorsát. Ujjaimmal tenyereimet simítva, haladok a házban, melyet az eltéveszthetetlen cseresznyés pite illata leng körbe. Várok, minden perc órának tűnik, míg végül meghallom a jöttét. Lassan, lépek oda, bár szívem szerint feltépném az ajtót, és magamhoz ölelném, mégis, finom eleganciával nyitom ki az ajtót, és emelem rá kékjeimet, miközben ajkaimra mosoly ül. Szemeim csillognak az örömtől, és boldog vagyok, hogy látom. - Milyen elegáns vagy ma, még a végén okot adunk a pletykáknak. Ellépve tőle, engedem, hogy belépjen a világos előtérbe. ahol már megannyi jel utal rá, hogy két kiskamasz és egy bütykölő férj is az otthon tartozékai.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Noel- Azt mondják, hogy a vélavér kiváló tartósító. Csak ne húzz fel, mert akkor igen ocsmánnyá válok. Felelem nevetve, ahogy közelebb lépek hozzá, hogy megölelhessem. Régen nem járt itt, de nagyon örültem, amikor olvastam az üzenetét. Kicsit mindig, amikor elveszítem az egyik gyerekemet, hazatér a másik, mintha egymást kergetnék. - Dwayne és a gyerekek elmentek itthonról, csak később érnek haza, rengeteg időnk van. Gyere menjünk is beljebb. Inni valamit? Érdeklődöm a nappali felé indulva, de még nem ülök le, őt azonban hellyel kínálom, elvégre, ha inni kér, akkor hoznom kell még. A pálcám jelenleg nem opció, mivel Sean és Alice valahova eldugták, olyan öt, vagy talán már hat napja. Lassan annyira hozzászokok megint a nem létéhez, hogy fogalmam sincs, mit csinálok akkor, amikor visszakapom. Nem is értem, hogy a pálcám hogyan hűséges hozzám még mindig, én már nem biztos, hogy az lennék. - Nem mondom, hogy meglepett az üzeneted, hiszen olyanok vagytok, mint a bumeráng, így inkább azt kérdezem, hogy hogy vagy? Hogy van Kornél? Reméltem, hogy elhozod, megszeretgettem volna. Az én gyerekem már nagyok, ráadásul makacs Warrenek, szóval nem könnyű őket babusgatni, de a kicsi fiút nagyon el tudnám kényeztetni.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
NoelUdvarias víz, melyre csak gondolatban emelem meg a szemöldököm, majd őszinte whisky, amire szélesebbre húzódnak ajkaim, és biccentve indulok el, hogy hozzak neki. Miért is ne lenne, ugyebár. Noha érdekes kísérlet ez nálunk, régebben az italba menekültem, ha valami negatív volt, márpedig elég sok és hullámzó pillanatról tudom ezt elmondani, majd összekötöttem az életem egy férfival, aki intenzíven fogyasztja, és van egy lányom, aki rendszeresen keresi a mellékest bárokban való felszolgálással. Tény, hogy nekem nem az a masszív függőségem volt, de az egy-egy pohár utáni vágy is nagyon komoly hangulat-hullámokat generált. De gyógyult vagyok, nap, nap után újra és újra elmondhatom magamnak. Noelnek a kért itallal, míg a magam részére, nem meglepetéssel, egy nagy bögre tejeskávéval térek vissza. - A legjobb időszak, hidd el, olyan aranyosak ilyenkor még, érdeklődők, lenyűgözhetők. Aztán eljön a lázadás, nem is olyan sokára, amikor semmi sem jó, és amúgy is te vagy a hülye. Az nehéz lesz, de olyan huszonhárom éves kora körül, állítólag normalizálódik. Persze, vannak kivételek, én néha úgy érzem magam, mintha három kiskamasszal élnék együtt, pedig azt hittem könnyebb lesz. Minával mindig ketten voltunk, csendes, eléggé zárkózott gyerek volt, könnyen mentek vele a dolgok. Azt hittem, hogy Sean és Alice is olyanok lesznek, de nem, a szöges ellentétei. Mégsem bánom, egy pillanatig sem, mert imádom őket, és soha, semmiért sem cserélném el a kölykeimet, egyiket sem. Lassan iskolaéretté válnak, és jaj a Bagolykőnek, ha ellepik a Warren-ek. Ajkaimon túl a hangom is mosolyog, és büszkén pillantok Noelre. - Keveset látod? Sokat dolgozol? Arra, hogy fejjel megy a falnak, csak kuncogok, mert hát igen, kire ütött ez a gyerek, ugyebár, le sem tagadhatja. - Nos, legalább biztosan tudod, hogy a tiéd. Legközelebb azért elhozhatnád, úgy szeretem a kicsiket, de amikor Dwayne-nek a múltkor ezt mondtam, olyan csúnyán nézett rám, hogy még most is elszégyellem magam.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Noel Nem feltétlen terápiára készültem, de valljuk be, életünk beszélgetéseinek jó részében megtalálható a terápiás célzat, még akkor is, ha nem mondjuk ki. A baráti beszélgetések, az összeülünk egy kávéra csacsogások mind-mind arra szolgálnak, hogy a lelkünket könnyítsük némiképp. A beszélgetések során megerősítést várunk, más nézőpontot hallgatunk meg, és valami változik bennünk. Egyik alkalom ingyen van, kapcsolatot ápol, a másiknak megkérik az árát, viszont lehetőségünk van kimondani olyan mondatokat is, melyeket amúgy nem tennénk, félve attól, hogy a minket ismerők mit gondolhatnak rólunk. Érdekes dolog az emberi lélek, és órákig boncolgathatnánk, elvégre azért mentem pszichológusnak is, de most szeretnék, azt hiszem, barát lenni ebben a beszélgetésben. - Az élet értelme szerintem kortalan, és nem értheted meg, csak mert betöltöd a harmincat. A fejed lágya se nő be abban a pillanatban, hogy nagykorúvá válsz, erre, ha tükörbe nézel, meglátod a legjobb példák egyikét. Véleményem szerint az élet értelme a halál pillanatában ér el minket. Akkor válik minden világossá, akkor értjük meg a nagy összefüggéseket. Ezzel persze, nem azt szeretném mondani, hogy most ugorj le egy hídról, csak, hogy ne keresd görcsösen az értelmét, inkább adj értelmet a napjaidnak. Alakítsd úgy a napokat, hogy megérjék, és itt nem nagy dolgokra gondolok, de mondjuk, ha átsegítesz egy nénit a zebrán, akkor már megérte a nap, hiszen segítettél. Megnevettetted a fiad? Szintén megérte. Lágyan, kedvesen beszélek, megértőn. Van a családomban egy furcsa gúnyos ironikus hangsúly, amit biztos, hogy a génjeink hordoznak, és biztos vagyok benne, hogy anyai ágon jött, mert Tatiban is megvan, sőt, olykor még Franciska is, aki a világ legnyugodtabb lelkeinek egyike, is ezzel nyilatkozik, de most odafigyelek, hogy ne ez domináljon nálam. - Ha harminc évesen leli meg az ember az élete értelmét, akkor elég nagy bajban vagyok, mert én harminc évesen a fél országon átköltöztettem egy tizenhárom évest, majd berobbant az életembe Dwayne, újra. Kemény volt a harminc. De azóta eltelt tizenkét év, és egész jól helyrejöttek a dolgok. Talán neked is kell még egy jó öt év, mire rendeződik a világod. Bár, ahogy elhallgatom, annyi erővel, köszönthetném a családban is, mert ezek a drámai hullámvasutak ránk jellemzőek. Nekem két titkolt terhességem, a húgomnak öt házasság van a háta mögött, és amikor kiderült, hogy a negyedik házassága alatt született gyerek az első férjétől van, még neki állt feljebb. Ó igen, a mi családunk sosem unatkozik. - Oh, én is minden nap gondolok rá, na persze nem úgy, ahogy te, mert hát nekem a lányom, és mindig ideges vagyok, ha távol van, és, nem is tudom, ezt nem kellene neki is elmondanod? Szerintem az nem jönne ki jól, ha én mondanám neki, hogy te azt mondat, hogy rá gondolsz, és váó. Hát... nem is tudom, hogy mit mondjak... én... nagyon szeretlek téged, szóval nem akarlak áltatni a boldog befejezéssel, szóval... nos... az a gyanúm, hogy Mina szerelmes, és ezt a szerelmet nem tudja maga mögött hagyni, már jó pár éve, ezért nem képes az országba maradni. Kicsit aggódok, hogy apakomplexusa van, és hogy egy idősebb férfi szeretője, aki a családját választja mindig, de visszaédesgeti magához. Sajnálom, egy pszichológus anya nagyon rossz alap, de féltem a gyerekemet. Annak örülnék, ha együtt lennétek, de nem szeretném, ha sérülnél miatta.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Noel - A titok, hogy nincs titok. Az ember egész életében keresi a miérteket, amik valójában nincsenek. Éld meg a napot, a pillanatot. Lefekvés előtt, mielőtt elaludnál azon gondolkozz, mi történt aznap. Ne a nagy dolgokon, a kicsiken. A fiad rád mosolygott a reggelinél, vagy szépek a tulipánok idén, csend van, vagy éppen hangzavar. Van az úgy, hogy az élet egyszerű és nem görcsös ragaszkodás. Szeresd az életet, és rájössz, hogy semmi más nem kell. Szenvedéllyel a hangomban beszélek az egyszerűségről, és amióta így élek, nekem is minden olyan könnyed. Minden napnak van egy olyan pillanata, amikor rápillantok a férjemre, a gyerekeimre, és elégedett vagyok. Rendben vagyunk. Nincs semmi nagyon bonyolult a napokban, nincsenek nagy drámák, révbe értünk. - Ha a szuverenitást nézzük, az sem korlátlan, hiszen korlátozza a társadalom, a jog, a világpolitika, szerintem ezt is korlátozza minden más. Vagy akár egy valami. Mi van, ha maga az ok az, hogy kell egy ellensúlyozás, ami ellen te jelenleg harcolsz. Vagyis, maga a káosz, amit érzel, káosz is marad, míg el nem fogadod a lelki békéhez vezető utat. Az a nagy kérdés, hogy tetszik-e neked az az út, tudnál-e azonosulni vele, rálépni, és nem lelépni róla. Ha megvan a kellemes kiegyenlítődés, megvan a béke. Minden embernek más ez. Neked lehet, hogy a benned élő tűzzel összecsapó víz kell, nekem egy morgós öregember jutott. Szinte egykorúak vagyunk, szóval nem szép Dwayne-t öregnek nevezni, de hát morog, folyton, így azt se mondatom, hogy egy fitt csudamuki. Ezért megjegyzem csúnyábban is nézne, mint, hogy leöregeztem. - Ha a történet alapja a nyughatatlan tűz, akkor nem érdemes mellé levegőt adni, mert felkorbácsolja és őrületbe hajt, sem földet, mely kioltja. Egy olyan személy kell, aki lágy engedelmességgel, nyugalommal és kellő, de nem bántó iróniával áll ellent akkor, amikor szükséges. A tűz és a víz ellentétek, de mégis vannak azonosságok is bennük. A nyugodt folyó otthont ad, az életető tűz vágyat. Nem semlegesítik egymást, hanem táplálják és tisztelik. Ha nekem kéne megválasztanom a jövendőbeli társad, azt mondanám, olyat keress, aki befelé él, hiszen megérti akkor, hogy mi játszódik le benned, hogy mennyire nem egyszerű a világod, olyat, aki reális, a jelenben tud tartani, de érző, harmóniára vágyó, mert akkor ő kiváló ellensúlyozó lesz neked, aki, talán egy kicsit merevebb, aki... Szép dolog nagy lendülettel beszélni, egészen addig, amíg az ember bele nem gondol, hogy miről is beszél, és a történet egy pontján, ahogy beszélek, és ahogy rám pillant, ahogy nézzük egymást, hirtelen értem. Értem a helyzetet, értem a pillanat jelentőségét, és értem azt, hogy mit is kerülgetünk mi ketten, hogy miért is beszélünk most ezekről a dolgokról. Mennyire vak voltam! - Tőled nem tud szabadulni évek óta, ugye? Te vagy az, aki elől folyton elszalad, és az, akihez mindig visszamegy. Hogy nem raktam össze a dolgokat, hát mindig minden megjegyzés találó volt. Nem sokat mondott róla, de ő nem is olyan, nagyon zárkózott volt mindig is. De a mondatok, az a pár, egyértelműnek kellett volna lennie... - Kolumbiában van, Cartagena-ban. Ez egy viszonylag nagy hely, nem csak úgy odamegy az ember, és kész is. Felemelkedve az asztalhoz sétálok, és a laptopomat felnyitva, megnyitom az e-maileket. - Minden nap ír, nem sok mindent, rövideket. De azt tudom, hogy egy Hotel Dorado Plaza Calle del Arsenal nevű helyen lakik. Sosem foglalt még szobát ennyi csillaggal, ahogy sosem menekült még meleg országba. Azt írta, hogy most mindent fordítva akar csinálni, mint előtte, hátha megfordul a szerencséje. A napnyugtát mindig a parton nézi végig, leírjam a címet?
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
NoelAz édesapjára bólintok egyet, de nem szólalok meg, csak hallgatom a szavakat, és észlelem a mögöttük húzódó, érzelmeket. Hihetetlen, hogy az ember hány féle módon képes megélni felmenője távozását az élők világából, történjen az hirtelen, vagy oly módon, hogy mielőtt ez megtörténne, még lehetősége van továbbadni a feladatokat. Noel az utóbbit kapta, kérdéses, hogy így járt-e jobban. - A fiúk kiváltsága. Mindenki úgy véli lánynak nehezebb lenni egy máguscsaládban. Nem vagy egyenjogú a testvéreiddel, nincsenek kiváltságaid, lehetőségeid, bezzeg a fiúk! Szerencsés, ha csak egy van, szerencsétlen, ha több, hiszen könnyebben szad szét az oly sok évtizeden, vagy évszázadon át egyben tartott, stabil háttér. A fiú felelőssége valami olyan, amibe nem sűrűn gondolnak bele. Jó neki, beleszületett a jóba. Azonban neki kell meghozni minden döntést, nem csak a családi vagyon, de testvérei sorsa felett is. A házasságok, kiutalások, megfelelő háttér fenntartása nem egyszerű, főleg egy szabad léleknek, aki nehezen viseli a korlátokat. Az általános megállapítások után, a vége már egész személyesbe hajlik, hiszen Noel minden felelősséget megkap, amit valóban nem kért. A családi vállalkozáson kívül pedig az ő kezébe kerül testvérei és élő, idősebb nőrokonai sorsa is, akik egyedül maradtak, férjük nélkül. A család új fejeként állandó kritikák gyűrűjében pedig ki tudja, hogy mikor és miért, de robbanhat. Lehet nagy, lehet kicsi az ok, de egyszer mindenkinek megtelik az a bizonyos pohár. Ezért is merem javasolni, hogy olyan párt válasszon, aki türelmes és képes átvállalni a pohár állandó ürítésének nem minden esetben könnyed feladatát, ám csak sok kimondott szó után jövök rá arra, hogy miről is van szó. Hogy kiről is van szó. - Természetesen. Van egy, umm, van egy véletlenül nekem küldött levél is. Azt hiszem, az téged illet, tegnap érkezett, nem olvastam végig, de feltételezem, hogy kapsz majd egy képeslapot, amit nekem címzett. Zavarban vagyok, mert mindig szerettem volna egy olyan befejezést, ami valahogy hajaz erre, de mindig féltem megtudni, hogy ki az, ki az, aki nem engedi, és akit nem tud elengedni. Most viszont, hogy tudom, furcsa, jóleső és aggódó bizsergések hada támad meg. Örülök és félek, de inkább örülök, csak, hát az ember félti a gyerekeit, ilyen ez. Gyorsan lefirkantom a címet, a rám jellemző cirádás betűkkel, és a levéllel együtt átnyújtom, és mielőtt bármit is tehetne, szorosan magamhoz húzva megölelem őt. - Istenem Noel. A haját simogatom, szinte nyugtatóan, próbálom az ölelésbe sűríteni az iránta érzett határtalan szeretetemet, ami nem múlt az évek alatt kicsit sem, és nem változott azzal sem, hogy most már tudom a titkot. - Mindig a fiamként tekintettem rád, és tudom, hogy jó ember vagy, hogy nem akarsz rosszat Minának, csak mind a ketten nagyon nehéz esetek vagytok, de az én gyerekeim, bármi is történjen, rendben? Ide bármikor jöhetsz, ahogy jöhettél eddig is. Jaj kicsikém, csak légy vele türelmes, kérlek. Nagyon szeretlek téged.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Rothstein Elektra- Mondom, ez csak szájkarate! - Hallatszik a távolból a lány hangja, érződik, hogy vidám, jót mulat a másikon, aki valamiről minden bizonnyal szeretné meggyőzni. A másik cicceg, de nem adja magát, úgy tűnik egy másik lány, bár hangja jó pár oktávval mélyebb, mint a másiké. - Úgy volt, hidd el. Bebizonyítom. A hangok egyre közelebbről hallatszanak, a két személy mozgásban van, bár semmiképpen sem sietik el. Hangjuk jól kivehető, mondataik egészen érdemtelennek hatnak. "Állj oda", hangzik a kérdés, mozgolódás, csevej, kacagás. Vizsgaidőszakban igen sok diák dönt úgy, hogy inkább a faluban tölti a napjait, nem utazik haza akkor sem, ha már a vizsgáit letudta, mert ilyenkor jó egy kicsit kötöttségek nélkül lenni. Talán ők is így vannak ezzel. Egy kis móka, egy kis önállóság. - Támadj meg. - Hangjában érződik a nevethetnék, és a másik fél kuncogása is, majd elhangzik a fognövesztő átok. Logikus lépés, hiszen, ha nem tudja kivédeni, a hosszú fogak miatt nem tud újabb átkot küldeni. De kivédi, átkozódnak és beszélgetnek, kis gyakorlás. Nyilván betöltötték már a tizenhetet, hiszen az iskolán kívül máshogy nem tehetnék. Újabb és újabb átkok és bűbájok, aztán jön az a bizonyos, ami valóban kivédhetetlennek tűnik. A vékonyabb hangú elugrik, sikítva, míg a találat egyenesen a romos épületbe talál. Az idő pedig, mintha megállna, noha csak néhány pillanat az egész. Jó ideje kint van már rajta a tábla, hogy veszélyes és bontásra ítélt, egyesek szerint, ha lebontják, nem is építenek a helyére, mások azt rebesgetik, fák kapnak helyet itt, megint mások padokról pusmognak, és megint újabb hangok piacbővülésről. Egy mosdó se lenne rossz, ha már itt tartunk. A lényeg, hogy a bontás még nem kezdődött meg, de az elkerítést mindenki komolyan vette, az ember nem is sejtheti, hogy abban a pillanatban, amikor az átok a falba robban, odabent valaki éppen keresgél, pedig a nagy helyzet, hogy Elektra éppen akkor van bent. A falak megremegnek, és mint, ahogy már korábban említettem, a pillanatok perceknek tűnnek, ahogy a repedezés végighasít a régi épületen, és alig egy szempillantás alatt omlik össze az egész, nyomában két lány sikítását, és megannyi port hagyva. A piacon vásárlók zöme mozdulatlan nézi végig, ahogy a bontásra ítélt épület leomlik. Állt volna ő még, de ez így menthetetlen volt. De vajon... sejtik, hogy van bent valaki?
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Rothstein ElektraA jelenet odakint a piacon tartózkodók számára egyszerre volt érthetetlen, és riasztó, senki sem értette, hogy mi történt, és mire eloszlott a porfelhő, kétszer annyian lettek, mint annak előtte. - Szegény kislány. A hang Bözsi nénitől jött, aki mellett Vali és Erzsike bólogatva áll, és egészen addig így is maradnak, míg egy zavarodott férfihang meg nem kérdezi, hogy miért. Felpillantva rá, a nénik azonnal elmosolyodnak, mert hát sosem lehet kihagyni egy mosolygást se, főleg, ha egy férfi két gyerekkel sétál éppen, akiknek olyan csípkednivaló arcuk van. - Tudja doktor úr, bár nem szabad bemenni oda, mert elbontják, azért amikor éppen Valira néztem, hogy mit gondol a paradicsomról, láttam, ahogy a rádiós kisasszony, Esztella bement. Szegény kis Imolának már csak ő volt, mert tetszik tudni, az édesapj... hová tűnt? Mire Bözsi feleszmél, a jó doktor úr, név szerint William Payne már a romok mellett áll, nem is áll, pálcát ragadva óvatosan emeli el a köveket, vigyázva, hogy ne okozzon nagyobb bajt. Akár lehet szerencséje is. Azonnal mellé szegődik még két férfi és egy nő is, ilyen a csordaszellem, és ugyanazzal az óvatosággal kezdik el ők is az elpakolást, így alig egy percen belül elő is kerül egy kéz. A tömeg, akik mögöttük gyülekeznek, mintha közelebb csúsztak volna jó pár méterrel, a jobb kilátás reményében, hiszen a katasztrófaturizmus hasonlóan nagyúr. A férfi óvatosan lép a kövek közé, hogy a zúzódott testet megvizsgálja, a nő életben van, ám légzése gyenge. Finom, de határozott mozdulatokkal emeli fel a testet, és fordul meg, kis híján a kövek közé esve, amikor már szinte csak egy lépésre vannak az emberek. Kiváló. - Kérem, vigyék el őket a Tündérmanóba, a bátyám otthon van. Választ nem várva, elhoppanál, hiszen ő bárhonnan és bármikor megteheti, és meg is teszi, hiszen emberéletről van szó, egy édesanya életéről. Hasonló esetben képtelen lenne elfogadni, ha Norinát nem mentenék meg. Ha a gyerekeinek úgy kellene felnőnie, hogy nincs anyjuk.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Rothstein Elektra Nagyon sokszor a gyorsaságon múlik mindent. Az embernek olykor csak perceken múlik az élete, így, ha a nénik nem látják meg, hogy mi is történt pontosan, hogy van ott egy ember, akkor az sem kizárt, hogy túl a romboláson, órákig nem foglalkozott volna senki a helyszínnel, és csak jóval a tragédia bekövetkezte után eszméltek volna rá, hogy valaki az épületben volt. Valaki, akit otthon vár egy gyermek, valaki, akit kétségbeesve keresnének a szülei. De a szerencsétlenségbe szerencse is vegyült, ez pedig azzal járt, hogy észrevették őt. Kell ennél nagyobb csoda? Nem hiszem. Az ellátást követően az állapota stabil, ám inadekvát, vagyis nem reagál a külső hatásokra. Várakozással teli időszak következik, melyben olyan szavak hangzanak el, mint a Glasgow Skálán való elhelyezkedés, vagy éppen az aspirációs pneumónia. Szörnyű belegondolni is, hogy mi minden történhet most, ebben az állapotban. Kóma. Lélegeztetés. Intravénás folyadékpótlás. Első a beteg életben tartása, tényleges stabilizálása, majd ezt követően lehet rákoncentrálni arra, hogy a fizikai állapotot is védjük. Mi is történik, ha állandó fekvésnek vagyunk kitéve? Fekélyek, tüdőgyulladás, az izomzat roncsolódása. Hosszú út vezet a gyógyuláshoz, már ha egyszer lesz olyan. A kóma, mely most már, több, mint hat óra elteltével kimondható, megjósolhatatlan hosszúságúra is elnyúlhat, sőt, az esély is megvan rá, hogy nem tér magához többé. Egyelőre még nem javasolják azt, hogy állandó látogatói legyenek, az első időben fontos, hogy a gyógyítók és az ápolószemélyzet nyugodtan dolgozhasson. Viszont később a családnak és a barátoknak igen nagy szerepe lehet abban, hogy magához tér-e még. Hogy utána mi lesz? Ez a jövő titka még.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Vattai Júlia Lilla a falnak dőlve helyezkedett el az asztallal derékszögben. Olyan volt számára a hely, mint egy második otthon, lévén, hogy sokkal többet járt vissza, mint Júlia. Ujját a sör felett mozgatta körkörösen, mire az üveg is táncra kelt, szinkronban mozogva a kézzel. A félhomályos helyiség pontosan elegendő takarást nyújtott a lányoknak, hogy még a mugli csapos se figyeljen fel az aprócska varázslatra. Prüszkölve nézett Júlia szemébe a szőke. - Ne is mond. Egyik nap elmentem az ifjabb Hegedűs mellett, az meg már magában morgott mintha épp meg akarna átkozni - kontrázott Lilla. Nem is értette miért tartotta meg a falucska a férfire az "ifjabb" jelzőt. Az örege már azelőtt elpatkolt, hogy ők megszülettek volna. - Épp ideje volt, kislány - vigyorodott el a szőke a jó hírre. Két nap különbség volt közöttük, és amióta megtudta az információt szólította így Júliát. Eleinte csak az orra alá akarta dörgölni az információt, mostanra azonban szokássá vált. Pedig mind a ketten nagyon jól tudták, hogy már nem férnek bele a "kislány" kategóriába. - És az aurorok? Mondtad, hogy próbálkoznak. Bólogatva hallgatta a fejtegetését, aztán megállt. A sör inogva próbált megmaradni a lábán hirtelen, hogy a varázslat eltűnt körüle. - Hogy érted, hogy megtanulsz repülni? Már nem segít neked a trükkös picike? - utalt a tündérre Lilla. Ha volt valami, ami miatt irigykedett Júliára a lány, hogy mennyire segítőkész az iskola ha illegális dolgokban utazik az ember. Nem elég, hogy a saját szobájában képes a lány a szert megcsinálni, de még egy kis segítsége is van mindenben. A manókról nem is beszélve.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Vattai Júlia - Sajnálom... - dehogy sajnálta. - ...de elég unalmas az élet egy ilyen kis helyen. Csoda, hogy a szél nem fúj keresztül ördögszekereket - vonta meg a vállát, de azért szája szegletében egy kis huncut mosoly megbújt. Csínytevő volt gyerekkorában, és most is. Csak épp az évek múltával komolyodtak a tétek. - Már akinek. A mi bizniszünk elég jó pénzt tud hozni, ha jól csinálja az ember - emlékeztette Júliát a szőke. A tündérpor nem volt a legdrágább áruk egyike, épp ezért választották sokan, mikor ki akartak próbálni valamit. Egyetlen alkalom elég volt, és olyan függést tudott kialakítani az emberekben, hogy aztán sokkal többet vásároltak. Már akik hajlamosak voltak rá. Éppen ezért nem fogyaszthatták soha ők. Lillában sokszor megfogalmazódott a gondolat, hogy hogyan lehet eladni valamit, amit magad még ki se próbáltál, de amikor látta az emberek hogy néznek ki a hatására, már nem is akarta. És Júliának is megtiltotta. Ők jobbak voltak annál, minthogy drogok miatt legyenek boldogok. - Tudod, a kis tündér. Azt hittem még mindig segít neked - vonta össze a szemöldökét a szőke. - Nem, nem, nem - pattant fel a helyéről, nem is figyelve Júlia további fejtegetésére. Nyakában a láncok csörögni kezdtek, és kérdés nélkül kerülte meg az asztalt, hogy barátnője haját arrébb lökve nézze meg a nyakát. - A kurva életbe! - engedte végül el másikat. - Átalakult a rúna. Bajba kerültél? Valaki lebuktatott? - kérte számon aggódva Lilla. Főleg az okozott benne kétségeket, hogy a lány emlékei is eltűntek a repülésről.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Vattai Júlia Nem tudta eldönteni a szőke, hogy most melyik izgatja jobban: a rúna átalakulása, vagy a tény, hogy a barátnője nem emlékezett belőle semmire. Hátrébb lépett, hogy megnézze a másik arcát is, nem csak szívatja, de mind a ketten halál komolyak voltak az ügyben. - A rohadt életbe, Júlia, mondtam, hogy vigyázz magadra - korholta azonnal Lilla, kicsit hangosabban is, mint kellett volna. A csapos egy pillanatra feléjük bambult, de a tekintete olyan üveges volt, hogy csoda lett volna, ha bármit felfog a történésekből. Ő is szerette a tündérport. Lilla nagyot sóhajtott, és tehetetlenül vágódott vissza a helyére. A kalapján levette a fejéről, és az asztal bal sarkára akasztotta. - Nem hiszem el, hogy nem emlékszel - ingatta a fejét, és beleivott a sörbe. Szüksége volt rá, hogy kicsit lenyugodjon. Ahogy letette közelebb hajolt, mintha félne, hogy bárki meghallja. - Amikor elmentél Bagolykőre csináltattunk neked egy rúnát, hogy ne félj a repüléstől. Minden emléket kitöröltünk. A kis tündér meg segített repülni, így biztos volt, hogy senki nem fog elkapni, amikor elhagyod a helyet. Mégis mi az isten történt veled, ami képes ilyesmit megváltoztatni? - kérte számon Lilla, nem is inkább Júliát, mint magát az életet. Keze idegesen dobolt a keményfa asztalon, és beletúrt állít érő hajába. - Helyre kell hoznunk - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Vattai Júlia Sok mindent átéltek már együtt, mondhatni csak egymásnak voltak. Jó, Lilla egy fokkal szerencsésebb volt, mint Júlia, és talán ezért is óvta őt mindig jobban. Mintha a nővére lett volna, csak közben mégis a legjobb barátnője maradt. - Mi az hogy... - kuncogott a lány, és ujjai a sörös üveg nyakán táncoltak, hol jobban ráfogva, hol gyengéden elengedve. - Az ablakon ugrottál ki! A trükkössel egyetemben - világosította fel Lilla. Olyan érzés volt ez neki, mintha egy újszülöttnek kéne megmutatnia a világot. Furcsán viszketett tőle a bőre alatt a hús, főleg mivel képtelen volt rájönni, hogy mi történhetett. - És nem volt senki, aki követett volna? Rád támadt? Semmi? - kérdezte a lány egymás után, mintha éppen kihallgatná barátnőjét. Puffogott egyet, és újra meghúzta az üveget. Ha ezt tudja, talán valami erősebbet kér ki. Vodkát, amitől ő is elfelejti, hogy ez éppen megtörténik. - Hoho kislány. Még seprű nélkül is menni fog - mosolygott már-már büszkén. - Na, húzd fel. Elviszlek a spanomhoz. Ő csinálta neked először is, biztos megvan még neki a minta - nyúlt a kalapért, és visszatette a helyére. Nem is nagyon szeretett nélküle lenni, talán ha képes lett volna, az összes pénzét rájuk költötte volna. Felhúzta a maradék italt, és a szoknyája egyik redőjéből egy kétezrest húzott elő, és ledobta az asztalra. - El kell mennünk Pécsre. Még jó, hogy tíz perc múlva indul a busz - nézett a karórájára Lilla. Az egyetlen családi relikvia, amelyet nagy becsben tartott. Mindig pontosan járt, és egy olyan bizniszben, mint ami az övék, szükség volt rá.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Szenteste a rádiónálAkinek nincs családja, vagy éppen nincs messze a családja, az vállalja be a karácsonyi blokkot. Illetve az, akinél csak huszonötödikén van nagy családi banzáj. Ez utóbbi igaz rám is, reggel indulok a Balatonhoz, ahol összegyűlik a család. Már minden össze van csomagolva, éppen ezért vagyok ilyen könnyen ma este Szívesen vállaltam be, hogy a gyerekesek, meg a Szentestét megülők ott tudjanak lenni. - És most jöjjön egy szám, melyhez második esélyt kér Laci Korinnától. Nagyon sajnálja az elmúlt hetek veszekedéseit, és kéri, hogy találkozzatok holnap ott, ahol minden elkezdődött. Kori, remélem hallod, és adsz egy esélyt ennek a fiúnak, hiszen ez egy igen feszült időszak. Halkan már indul az utolsó szavak alatt a Please forgive me, én pedig lejjebb veszem a fülesem, hiszen most nem hallanak minket, és szokásos Andrisos féloldalas mosolyomat megvillantva az idő közben belépő felé biccentek. - El fog menni. A csaj. A srác pedig megkéri a kezét, olyanok vagyunk, mint Cupido szárnysegédjei.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Szenteste a rádiónál Szeretem a rádiózást, mert itt nem látszik az arcom, csak a hangom, és csinálhatok bármit. A helyzet pedig az, hogy vigyorok, mivel elképesztően romantikus alkat vagyok, komolyan, minden csajom maximálisan odáig volt ezért, meg értem is, és eddig mindig csak azért mentünk szét, mert nem volt meg a nagy szerelem, de teljes békében, nekem nincs olyan nagyon rossz élményem, amikről mások mesélnek. Valószínűleg, ha majd teljesen betalál a szívembe a nyíl, akkor majd nagyon fogok szenvedni. - A szerelemhez sosincs elég korán. Ééés itt is van a következő kérésünk, ami egyben az utolsó is ebben a blokkban, és ami igazolja, hogy szerelemben nincs lehetetlen. Mielőtt elindítom Kori kérését, amivel Lacinak szeretne üzenni, kívánok mindenkinek csodálatos ünnepeket, bejglimérgezést és töltött káposzta undort. Éjfélkor csókoljátok meg a mellettetek állót, akár szeretitek, akár nem, hiszen ezen múlik a szerencsétek. Néhány perc múlva a mikrofonnál bájos kolléganőm csodás hangját hallhatjátok, ugyanis Rothstein Elektra már meg is érkezett a stúdióba. Még egyszer kellemes ünnepeket, és szóljon a Right Here Wating for You. Találkozunk az új évben, újabb kívánságokkal. Kori és Laci, hajrá! Üzenjetek. A végét követően gyorsan benyomom a számot, majd felkelve nyújtózok egyet. Ez is megvolt. - Rohannom kell, mert hajnalban megy a vonatom. Boldog ünnepeket. Közelebb lépve egy nagy, cuppanós puszit nyomok az arcára, mielőtt ellen tudna állni, intek és a következő pillanatban kilépek a helyiségből. Valószínűleg, ha figyelmesebb lennék, nem tenném, de ma este is van egy nő, akivel még nagyon sok dolgom van, és nagyon koráb eljön az a bizonyos hajnal.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Ballay BenedekA férfi az asztalánál ülve dolgozik, ám tekintete egyre gyakrabban rebben az órára. Abigél még nem ért vissza az ispotályból, pedig egészen biztos benne, hogy vaklárma az egész. Talán nem is történt baja, csak Ballay-val akar megint hetyegni, ahogy tette akkor is. Ki tudja, talán a gyermek sem az övé, elvégre olyan, mintha a fekete özvegyet magát vette volna feleségül. Mégsem tehet róla, hogy teljesen megbabonázta a nő és vágyódik utána, egyszerűen belefúl a féltékenységbe, ami belsőjét szakítja ketté. Üvölteni akar, törni és zúzni, de édesanyja jó embernek nevelte. A mellette lévő vodkás üvegért nyúl, hogy egy újabb kortyot húzzon le belőle, amikor léptek zaját hallja a folyosón. Világosan megmondta, hogy senki se zavarja, nem óhajt beszélni egyetlen szolgájával sem, különben sem az a dolguk, hogy helikopterként repkedjenek a feje felett, miközben aggódó, sajnálkozó pillantásokat vetnek rá. - Áhh, Ballay! - mímelt jó kedvvel tárja szét a karját, ezzel egy időben a kezében fogott italt lecsapja az asztalra, melynek koppanása a szobában visszhangzik. - Minek köszönhető ez a kétes öröm? Csak nem együtt háltál a feleségemmel? Jut eszembe, gondolom semmi baja, mikor jön haza? - vad vigyorral arcán, mint akinek sejtelme sincs a valóságról - vagy szimplán csak elvesztette a maradék józan eszét - várja, hogy kidobhassa ezt a férget az otthonából. Abigéllel boldogan élhetnének, illetve élhettek volna, ha nem jelenik meg ez a senkiházi, ám nem képes felfogni, hogy senkinek nincs rá szüksége, legkevésbé a nőnek. De majd ő gondoskodik arról, hogy többé eszébe se jusson a ház közelébe jönni.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Ballay Benedek- Ezt nem te döntöd el, ő az én feleségem, nem a tiéd! - harag gyúl benne is, főképp ezen szavak hallatára. A gennyedző borzalom bugyog szájában, hogy egyszer csak kitörhessen belőle és minden savat Ballay-ra hányjon. Ízlelgeti még ugyan, de pontosan jól tudja, hogy előbb-utóbb kimondja a végzetes szavakat, amivel aláírja a halálos ítéletét. A szavak azonban előbb jutnak el tudatáig. Szóval igaz. Végignézve Benedeken maga is láthatja, milyen állapotban van: zilált, véres, lehelete pedig nem kevés whisky elfogyasztásáról árulkodik. Kivételesen nem hazudott, ő pedig nem hitt neki és hagyta, hogy a felesége egyedül szenvedjen. Teljesen leblokkol, minden egyes lökésnél hátrébb és hátrébb tántorodik, még az ellen sem tesz semmit, hogy erőszakkal a falhoz nyomják. Ekkor viszont legalább már feléled benne a férfiasságnak egy cseppnyi szikrája, arca eltorzul az erőlködéstől és a dühtől. Mindennek Ballay az oka. - Miért is mentem volna, mikor te, a hős lovag, aki végig kúrta a fél országot, mellette vagy? - ellöki magától a férfit, mielőtt az úgy dönthetne hogy elereszti. - Nem válok el tőle, minket csak a halál választ el és az nagyon messze van Ballay. Nem kapod meg Abigélt - készül arra, ami történni fog, így kitér az ütés elől, ami elsuhan mellette a levegőben, a viszonzás viszont nem marad el, azonnal a férfire veti magát és elterülnek a földön. Megpróbálja leszorítani, bár nem kétséges, hogy Benedek jóval erősebb nála, mégis, öklét lendíti a magasba, hogy az alatta fekvő arcát célozza meg. - Mert te minek tekintenél rá? Neked is csak egy kibaszott trófea, addig kell, amíg megdugod. Nem történt meg? Akkor álljak el az útból, mert az elkényeztett aranyvérű kisfiú azt óhajtja, sőt parancsolja! Nem mindenki ugrál úgy, ahogy te fütyülsz. Ha nem próbálod meg elcsábítani, ha nem férkőzöl be a házasságunkba, A GYEREKEM MÉG MA IS ÉLNE - artikulálatlanul üvölti a másik arcába, feje teljesen vörös, láthatóan elborult az agya. - A te kibaszott hibád, hogy halott a gyerekem.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Ballay Benedek- Hogy veszed a bátorságot, hogy ítélkezz felettem, éppen te?! Lehet, hogy először a saját házad táján kellene rendet raknod Ballay, mert én mondom, igen sok mocskot tudnál kisöpörni onnan - egy ilyen párbeszéd után bármely józan, s pláne kevésbé józan férfi agya elborulna, nem csoda hát, hogy egyikük sem bír magával. Gábor egyszerre kívánja kiköszörülni a csorbát összefoltozott becsületéért, másrészt szándékában áll az Abigél feletti tulajdonjogát kinyilvánítani. Nekiront Benedeknek, afféle visszavágásként és a földre teríti, hogy aztán öklével újra és újra megkínálhassa azt a csinos pofiját. Talán ezért szeretik ennyire a nők, talán ezért kezdett hozzá vonzódni Abigél, ám végső soron Gáborhoz ment feleségül, tehát mindent egybevéve ő a jobb party. Legalábbis a férfi hajlamos ezt képzelni és szemet hunyni az igazság felett. Csakhogy a kocka fordul és Ballay keveredik felülre, így véve revansot a korábbi ütlegelésért. Az első ütése nem talál, melyet okozhat a verés miatti elhomályosult látása, azonban a többi egytől egyig a jó helyre érkezik. Gábor orra, arca és állkapcsa bánja, ajka felreped és érzi a fémes ízt szájában. Felelni amúgy sem tudna, a fájdalom eltompítja érzékelését, füle is mintha csengeni kezdene, Benedek szavai távolinak hatnak. Oldalra billen feje, úgy nézi gyűlölete tárgyát, légzése kimondottan hangos, szinte szörcsögő. Sajnos nem vigasztalja a tény, hogy a másik külseje sem épp makulátlan, főleg azután, hogy találkozott Gábor öklével, elvégre akkor lehetne diadalmasnak nevezni kettejük párharcát, ha ő kerül ki belőle győztesen. - Hchh - valami horkanásféle hagyja el ajkait, s még így, hogy bőréből lassan csordogál a vér és minden arcizma fáj, egy apró mosolyra azért futja. - Még ha így is lenne, nem mentheted meg. Engem választott és nem téged, ami jogosan sérti férfiúi büszkeséged... Gyűlölhetsz, megvethetsz, de amint megkapod, el fogod dobni, ő pedig csak arra fog gondolni, "bárcsak jó lettem volna Gáborhoz". Te senkiházi féreg.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Gyászolók, emlékezők, látogatókMég mielőtt az Edictum cikke megjelent volna, Leila kurta gyászjelentése és temetésének időpontja előtt sokan elhaladtak. A temető tábláján elveszik a többi között, ahogy nyughelye is csupán egy a sok között. Azonban ezek külsőségek. A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a kihelyezett mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:
Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.
S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.
|
Utoljára módosította:Mesélő, 2022. december 11. 11:37
|
|
|
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Zalán és Berci aktuális zene és a GramofonA távolból semmi mással össze nem téveszthető csörömpölés közelít - mármint legfeljebb egy steampunk hastáncos szamovár-ensemble vetekedhetne vele - s amint közelebb érnek, kivehetővé válik az őket kísérő zene is. Most épp Prokofievet harsog a parádésló módjára lépkedő gramofon, nagyjából a páncélsor közepénél. A magasra tartott hangtölcsér úgy tekereg, mintha abszurd nyakon ülő groteszk fej lenne. Ritmusra ing jobbra-balra, egy ütemben a díszlépésekkel és katonásan emelgetett karokkal, mintha ő vezényelné ezt az egész pokoli kompániát. Amint Zalánékhoz közelít a menet, a gramofon mintha még egy fokkal jobban kihúzná magát - elvégre jó esetben a derekukig ér fel - s gyanakvóan abbahagyja az ingást. Ha szeme lenne, most alighanem összeszűkülne.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Agárdi Kornélia & Elias Diabolias Joseph Ha az ember patkányok között él, egy idő után ő is azzá válik, akár akarja, akár nem. Amint az ajtó nyílt, tudta, össze kell szednie magát, mert a nyikhaj, aki éppen beteszi a lábát a lakásnak nem mondható lyukba, nem szarral gurigázik - rendes patkányként inkább menekült volna. Pedig a bottestű senkinek nem lett volna joga akkor sem ennyire kibaszni vele, aminek a súlyát azóta is viseli, de rájött, jobb, ha engedelmeskedik, mert szinte biztos abban, hogy a faszfej nem egyedül dolgozik. A piszkos tükör előtt simítja lefelé szakállát, a fésűt ugyan kezébe veszi, de végül vállat vonva dobja félre, és vendégei tiszteletére a legtisztább ruháit húzza fel. Megrángatja a trikó alját, mintha csak öltöny lenne rajta, morran egyet, végül rántja fel az ajtót. Amint kilép a szobából a megbűvölt jegyzettömb és a toll emelkedik fel és szegődik a férfi nyomába. Fejét ingatja meg a kérdésre. Talált ő lószart abból a kettő mondatból, amit a nyikhaj osztott meg vele. Végre feléjük fordulva állapodik meg tekintete a lányon, aki kicsit jobban felé van tolva. Csoda, hogy nyála nem csöppen el, alhasában mozdul meg valami - ami igen gusztustalannak tudható be, maradjunk ennyiben -, ajkai ó-t formáznak, feje is mozdul mellé: igen, a férfi némán füttyent egyet, hogy utána ocsmány vigyor kerüljön a képére. A jegyzettömbnek int, a toll azonnal írni kezd: "Honnan szalajtottad? Kiadó?"
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Agárdi Kornélia & Elias Diabolias Joseph Mi sem prezentálja jobban gyávaságát, mintsem az, hogy az üzenet leírása után, de meglátva a rellonos arcán átsuhanó sötét árnyat, nyakát behúzva, felemelt kezekkel hátrál egy lépést. Ennek eredményeképpen esik hátra, hatalmas zajjal ér földet a súlyos test, egyik lába azon könyveken fennakadva, amiken elesett. Esze ágában sincs ezt a fenyegetést ismét üresnek venni: egyszer már benézte, azóta nincs a nyelve a szájában, szótlan tengeti mindennapjait. Nem lepődne meg, ha a fiú egy üvegben tárolná emlékként beszéléshez alkalmas szervét. Némán nyikkanva ül fel, megigazítja szemüvegét, majd a földről nézi a lányt, akinek derekára simul a nyikhaj keze. Faszfej. Ő meg bezzeg nem szórakozhat, mi? Régebben sokkal jobb volt, amikor neki is hozott nőket és nem tartotta meg őket saját magának. Azóta túl sok idő telt el, magának pedig képtelen keresni, hiszen pénze sincs rájuk. A bemutatkozásnál fordul el durcásan a párosról. Csak oldalasan sandít vissza rájuk, majd ismét az ajtót pásztázza. Kapja be mindkettő. Nehezen tápászkodik fel, a végére hangosan szuszog, mint aki menten elájul, homlokán izzadság csillan meg. "Kellenek a felmenőid, nagyjából az ük-ükszülőkig a családfád. Anélkül nem tudok elindulni semerre, kutatnom kell a családod után." A jegyzettömb engedelmesen siklik a lány elé. Joseph vár, amíg biztosan elolvassa, majd irat tovább a tollal. "Utána mindent tudnom kell az árnyékról? Elias azt mondta, egy árnyékról van szó. Szóval róla is beszélnünk kell majd." Ismét a lány elé kerül a tömb, Joseph pedig izgatott lesz, ahogy meglátja a lány árnyékát különállóan mozogni. Szemei felcsillannak, mint egy gyermek, hangtalan sikkantva guggol le és bök az árnyékra, tehát inkább a padlóra.
|
|
|
|