36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Mesélő összes RPG hozzászólása (340 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 11 12 » Le
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. július 17. 22:29 Ugrás a poszthoz

Niki és Runa - csapó kettő.


Nos, hogy Eszterrel mi is történhetett, miután kiviharzott a teaházból, talán sosem tudhatjuk meg. Lehet, hogy néhány járókelő fel tudna minket világodítani arról, hogy vajon feldúlt volt a lány, miközben végigsietett a macskaköves úton, esetleg fel is döntött valakit figyelmetlenségében? Könnyes volt az arca, vagy csak szimplán még mindig vörösben tündökölt?
Azt pedig már csak ő tudja, hogy vajon megbánta-e az eljövetelt vagy éppen azt, hogy ilyen hamar elmenekült a kellemetlen helyzetből? Engem még az érdekelne például, hogy Timi mekkora leszidást kapott testvérétől emiatt a "randi" miatt.
Nos, ezt mind az olvasó fantáziájára bízom, ahogy azt is, hogy ezután hogyan alakult Eszter élete (reméljük, végül hepienddel), én most kilépek ebből a történetből, hogy átugorhassak egy másik emberébe, név szerint Dorota Zsitovszky-éba, aki épp ebben a pillanatban lépett be a Pillangóvarázs teaház-részlegébe.
Dorota egy 50 év körüli, alacsony, tömzsi nő volt. Hosszú, sötétkék egyberuhát viselt, sötétbarna haja szoros konytba volt rendezve - mindez azt vélte sugallni, hogy a nő igencsak konzervatív nézeteket vall. Szigorú tekintete végigpásztázta a teaházban üldögélőket. Általában nem jelentett semmi jót, ha a nő valakit kiszúrt magának, de most egyelőre biztonságban volt mindenki. Dorota ma egy nagyon fontos ügyet jött elintézni, nem pazarolhatta mások kioktatására az idejét.
Ahogy kiszúrta azt a bizonyos jelzést, ami a hirdetéssel volt kapcsolatos, nyomban a lányokhoz sietett. Kissé meglepődött, hisz másra számított, de a nő jól tudott alkalmazkodni, így miután végignézett egy fintor kíséretében a lányokon, megszólalt.
- Itt lenni hirdetésben írt férfi? - Valamiféle akcentussal beszélt a nő, de érezhető volt rajta, hogy valószínűleg ez csak erőltetés. Tudna ő magyarul beszélni rendesen is. Lehet, az akcentus csak az egyik eszköze a megfélemlítésre. Mert Dorota szerette, ha tartottak tőle az emberek.

Utoljára módosította:Mesélő, 2013. július 17. 22:29
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. július 18. 11:58 Ugrás a poszthoz

Anglia

Sharlotte Johanson;


A kórházban ma is nagy volt a rohanás, így Sharlotte-nak bizony várnia kellett egy keveset. Ágyakat toltak el mellette súlyos, és kevésbé súlyos betegekkel, és az életükért, gyógyulásukért küzdő orvosokkal körbevéve. A folyosón hozzátartozók ültek, álltak, beszélgettek. A lány talán elkapott egy-egy mondatfoszlányt a közelebb lévők beszélgetéséből... bájital által történt baleset, csúnya ügy. Valószínűleg mindez nem nyugtatta meg a lányt.
Végül egy magas, fekete bőrű férfi lépett oda Lotte-hoz, és azonnal egy kedves mosoly kíséretében meg is szólalt.
- Johanson kisasszony, igaz? - Kérdezett rá a fiatal lány nevére, csupán udvariasságból. A gyógyító tudta, hogy ő az a lány, aki Daniel nevű betegének egy hozzátartozója. Így, ha a lány válaszolt, ő azonnal folytatta.
- Doctor Maalik Parker vagyok, többek között én kezelem Danielt. - Ekkor körbenézett, és megállapította, hogy a zajos folyosó nem éppen a legjobb hely az elkövetkezendő beszélgetés lebonyolítására.
- Azt javaslom, keressünk egy nyugodtabb helyet. - Nézett a lányra újfent, majd ha Sharlotte beleegyezett a kezdeményezésbe, Maalik egy üres vizsgálóterembe irányította a lányt. Hellyel kínálta őt, s csak ezután kezdett bele mondandójába.
- Nem tudom, az édesapja mennyit mondott el a történtekből, így ha lesz olyan rész, amit már hallott, nyugodtan szakítson félbe. Igaz, egyelőre mi sem tudunk sok mindent. Danielt pár napja hozták be, egy félreeső sikátorban találta meg egy hajléktalan, ő kért segítséget az egyik járókelőtől, aki pedig értesített minket. Ha szeretne velük beszélni, megteheti, nem zárkóztak el ettől. Bár sok mindent ők sem tudnak. Annyi bizonyos, hogy a fiú súlyos sérüléseket szenvedett, és az is biztos, hogy nem baleset történt. - Itt elhallgat, hogy a lány fel tudja dolgozni a hallottakat, és közben Maalik felkészül arra is, ha esetleg vigasztalnia kell Sharlotte-t.
Amint úgy látja, hogy folytathatja, nem is késlekedik, rögtön belevág.
- Varázspálca által okozott sebek voltak a testén, égések, vágások... ezek nagy részét sikerült begyógyítanunk, már csak egy-két heg és horzsolás látható Danielen. Azonban... - Ismét megáll és a lányra pillant, majd miután megbizonyosodik róla, hogy folytathatja, így is tesz.
- A feje is megsérült egy ütés vagy esés következtében, így a fiú egyelőre nem tért magához. - Még átgondolja, nem hagyott-e ki semmit, de úgy tűnik, a mondandója végére ért, így csendben megvárja, míg a lány megemészti a hallottakat.


Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. július 19. 10:10 Ugrás a poszthoz

Elisabeth

Ha Ian kicsét fogékonyabb lett volna az apróságokra, észrevehette volna, mennyire megkönnyebbült Elisabeth attól, amit mondott, de ez egyáltalán nem volt jellemző rá - ha az lett volna, talán előbb is rájöhetett volna, hogy hogyan játszottak az emlékeivel. Pillanatokon belül már a nappaliban beszélgettek, és Ian azt próbálta kideríteni, melyik ifjú hölgynek mit hozhat inni.
- Miért, allergiás lettél rá? - kérdezte, egy hamarosan praktizálni kezdő apukához képest meglehetősen gyanútlanul, miközben Annabell szeme felcsillant, és enyhe vigyorral vette szemügyre újdonsült ismerősét. A nők valahogy jobb belső radarral rendelkeztek, így nem csoda, hogy Annabell helyesen tippelte meg az alkoholmentes lét okát, de nem szólt semmit. Úgy gondolta, Elisabeth döntése, hogy elmondja-e nekik hivatalosan.
Miután az egy szem férfi távozott a szobából, a két nő gyorsan beszélgetésbe elegyedett. Annabell csodálkozva konstatálta, hogy bár Elisabeth mennyire erősnek és magabiztosnak néz ki, mégis mennyire kedves és nyitott.
- Ennek igazán örülök. Vacak lenne, ha már most kiderülne, mennyire rossz hatással vagyok rá - nevetett fel. Mert csak nézőpont kérdése, hogy az olyan régi megszokást megbolydító változások, minthogy a férfi végre a szennyes kosárba dobja a koszos zoknijait azok pozitívnak vagy negatívnak minősülnek.
Ian visszatért az üdítőkkel, és mivel a két lány nem ihatott alkoholt, ő is szolidaritást vállalt velük és szintén limonádét ivott.
- Tééényleg? - hüledezett Ian, mikor Elisabeth bevallotta, hogy másállapotban van. Olyan meglepett arcot vágott, hogy Annabell nem bírta megállni, hogy fel ne nevessen.
- Ezek szerint férjhez mentél? - kérdezte a férfi döbbenten. Hát igen, előbb járt a szája, mint a feje.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. július 25. 00:51 Ugrás a poszthoz

Szellemtan óra, Anglia

A kis csoport éppen csak elkezd vonulni a Tower folyosóin, csöndesen beszélgetve, mikor váratlanul megérkezett az első kísértet. A fiatal nő szép ruhát viselt, és különleges nyakéket. A tekintete kedves és nyitott volt, bár kicsit talán fensőséges - a tartása mindenképpen hercegnői. Haja gyönyörű kontyba csavarodott a méretes fejfedő alatt, és míg a diákokat észre nem vette, vidáman sétált a kastély folyosóin, szinte tánclépésekben közlekedett, magában valami kis dallamot dúdolva.
- Jaj - sikkantott ijedten, mikor észre vette az őt bámuló csoportosulást, majd megpróbált szervesen beintegrálódni a falba. Párszor kidugta a fejét, hogy kikukucskáljon, ám mivel a bagolykő népe nem viselkedett ellenségesen, suttogva megkérdezte őket:
- Ugye ti nem akartok bántani engem? Tudjátok, Henrik, a férjem nagyon csúnyán megölt! - panaszkodta, majd közelebb lebegett a csoporthoz. Egész pontosan Elisabethet szúrta ki magának, valahogy vele érzett hasonlóságot, és ezért neki kezdett el panaszkodni:
- Igazán nem értem, mi volt a problémája! Egy nagydarab morcos öregember volt, aki folyton csak arra hajtott, hogy fiú gyereket nemzzen, és persze ő ennek érdekében bármit megtehetett, de amikor ÉN próbáltam kicsit rásegíteni a dologra, akkor meg egyszerűen megöletett! Nem értem, miért fájt neki, hogy fiatalabb, életrevalóbb emberekkel próbáltam ott segíteni, ahol ő kudarcot vallott! A lovak tenyésztésénél is így csinálják, nem? Mindez meg sem történt volna, ha Anna elsőre tudott volna fiút szülni, ugyebár!
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. július 28. 20:05 Ugrás a poszthoz

Zakopane, Lengyelország - Navinés banda

Tikkadó hőség köszöntött be így a nyár közepén, a Navinések mégis kirándulásra adták a fejüket. Reggel pontban 8 órakor már várta őket egy sárga-fekete varázsbusz, amely a célig repíti majd őket. Tértágító bűbájjal ellátott busz ez, hogy mindenki kényelmesen elférjen a holmijaival együtt, mégis csak több napra indulnak neki ennek a kis túrának.  Meg pluszban véve elég gyors is, persze mugli szemek előtt ez mind nem látszik.
Minden pici és nagy Unikornis toporogva várja a felszállást és az indulást, már háromnegyed hétkor. Az első célállomás Zakopane a Magas-Tátra lengyel részének legfontosabb városa. A Házvezető asszony, azzal kedveskedik diákjainak, hogy bemutatja nekik életének egy fontos szeletét, ami Lengyelországot foglalja magában. Kisebb nagyobb fennakadások után, mikor a legkisebbek is biztonságosan, minden cuccukkal együtt a buszon vannak, a Vezetőség is felszáll majd egy rövidke köszöntő után, Szendrei professzor a sofőr felé biccent, hogy indulhatnak.

Pár órán belül sikeresen megérkeznek Zakopane városába azon belül is a Krupówki utcába. Ennek a végén kezdődik a híres Sajtpiac, ami a kirándulók első állomása lesz, és amely kedves gasztronómiájával fognak ismerkedni a Sárkánytan tanárnő vezényletével. Az időjárás a Magyarországihoz képest egészen hűvös, a maga 20 fokával, a helyiek elmondása szerint meleg. Szépen sorban, kis hátizsákjukkal és költőpénzükkel felsorakoznak a Navinés diákok, majd követik Védát az úton. Kiosztja a reggelis zacskókat nekik, majd felszólítja őket, hogy fogyasszák el bátran, mert kimerítő nap vár rájuk.  
Hüledeznek és suttognak egymás között, a lengyel beszédet hallva, közben két kisgyerek csapódik melléjük észrevétlenül. Az egyikük Ágostont közelíti meg, még a másik Mary-t. Jobb lenne óvatosnak lenni, de ez a két csintalan ifjú, túljár az eszükön. Fandler úrfi két varangyos békát fog találni a hideg élelmében, mikor belenyúl, Glotter kisasszony se marad ki a mókából, egy megbűvölt robbanós rágó keveredik a reggelijébe, amire ha ráharap, bizony minden falat az arcában landol majd. A két elkövető az első lehetőségnél elszelel, mielőtt bárki felelősségre vonhatná őket.

Maga a piac a Krupówki utca folytatásaként indul az aluljáró túloldalán, és egészen a Gubałówka hegyre felvezető sikló épületéig tart, majd folytatódik a Gubałówka gerincén. Az első részén található Zakopane gasztronómiailag egyik legfontosabb része, a híres sajtpiac, itt helyi kistermelők házilag előállított sajtjait, szárított vagy ecetes gombáit, lekvárjait lehet megvenni, és a mai szerencsés napon megkóstolni is. Sajtokból van vagy ezer fajta, folyamatosan kóstoltatnak, és az idősebbek még tudnak egy-két szót magyarul is. Egyidős pár az egyik diákot, nevezetesen Elliotot, aki elsőre köpni nyelni nem tud, majd Volner V. Noelhez fordulnak, mikor sikertelen, magyarul üdvözlik a társaságot, addigra Véda is ott terem.
- Szép napot kedveskék! Most járnak itt először? Ajánlom a sarkon Lewandowskiék asztalát, majdnem, ha nem a legfinomabb sajtjuk van, éppen extra kóstoló jár a külföldieknek! - Ezután nevetgélve vonul el az idős hölgy férjével, valószínűleg kimerítette magyar tudását.
A sajtpiacon túl, a regionális termékek kapnak helyet. Itt bőr- és faáruból hihetetlen nagy választék van, de regionális mintájú kendők, ékszerek is kaphatók, no meg persze rengeteg szuvenír. A felüljáró alatt a piac utcácskája többfelé ágazik. E mellékutcácskákban lehet túraruházatot, télen sífelszerelést, helyi zenei albumokat, zöldséget, gyümölcsöt, szárított virágkompozíciókat, bőrkabátot, szőrmét, de még régiséget is találni. Itt bizony dúl az igazi, régi "lengyel piac" hangulat.  


// A játékot kérlek egy szálba tegyétek, bármi kérdés van írjatok a Mesélőnek (A levél tárgya legyen Navine kirándulás), vagy Szendrei Védának.
A kirándulás karakterileg: július 26-27-28-29. ; álmodói időpontja pedig: július 27. - augusztus 19. lesz. //
Utoljára módosította:Mesélő, 2013. július 29. 10:43
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. július 30. 13:36 Ugrás a poszthoz

McKenzie és Benjamin; Anglia

A férfi sejtette, hogy ilyen reakciókra számíthat majd a drága csemetéitől. Nem is lepődött meg a hisztin, amit a két fiatal előadott. Mély sóhaj tört fel belőle, de mit sem törődött ezzel a kis színjátékkal.
Johnatan nem húzza sokáig az időt, hanem azonnal belecsap a dolgok majdnem közepébe. A csattanót a legvégére tartogatja. Elég sokáig gondolkodott, hogy hozzon-e magával füldugót, mert ami akkor lesz, azt nem fogja a füle bírni. Ha már most ennyire kikeltek magukból a gyerekei, akkor ezután már nem is tudja mit várjon.
- McKenzie, nem csak közönségnek jöttél. Neked is elég fontos szereped lesz. - közli a férfi lányával, miután az befejezte a monológját. De ezután Benjamin kezdi el mondani a magáét. A férfi csak türelmesen ül, összefonja az ujjait, és komoly tekintettel mered az édes kicsi fiára. Hatalmasakat sóhajtozik, a medencés résznél, de nem reagál rá. Jogos. Valóban elég sokszor hozta fel ezt a témát, de csak azért, hogy Benjamin érezze a dolgok súlyát. De sajnos ez a terve dugába dőlt. Fia még annyira gyerek, hogy nem fogja fel miről is van szó.
- Ha mindketten befejeztétek a nyavalygást, akkor folytatnám. McKenzie ülj le! -
Miután ráparancsolt a lányára, azonnal előveszi a pálcáját és egy könnyed mozdulattal bezárja az ajtót. Tudja, hogy a gyerekek is fél perc alatt kinyitják, de ezzel most nem foglalkozott.
- Benjamin kérlek nézd meg jól McKenziet. Ő lesz majd a felséged, mivel ez a legésszerűbb. Így a pénz családon belül marad. Miután elvégeztétek az iskolát megtartjuk az esküvőt. Az eljegyzést pedig még idén. Nem érdekel, hogy nem tetszik az ötlet. Nem vagyok kíváncsi a hisztitekre, hogy ti ugyan nem. Vagy ez, vagy felejtsétek el az örökséget. Majd a macska örököl mindent. -
Johnatan unottan megvonja a vállát, majd feláll, megigazítja a ruházatát, és az ajtó felé lépked. Ha drága gyermekei ordítozni kezdenek, az sem állítja meg. Elmormol egy zárnyitó bűbájt, majd távozik. Nem érdekli, hogy McKenzienek és Benjaminnak nem fűlik a foga erre a frigyre. Az ő döntésük. Vagy összeházasodnak, vagy mindent elfelejthetnek, ami a Krise névvel jár.
- Örülök, hogy láttalak titeket! - mormolja, de nem fordul hátra, hanem kilép az ajtón, ami nagy csapódással csukódik be utána.
Utoljára módosította:Mesélő, 2013. július 30. 13:36
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. július 30. 21:22 Ugrás a poszthoz

Elisabeth

Annabell elsőre is észrevette az apró jeleket Elisabeth állapotával kapcsolatban, de Iant teljesen megdöbbentette ez a fordulat.
- Komolyan?! Gratulálok! - vigyorodott el a férfi, majd közelebb hajolt, hogy óvatosan megölelje a volt barátnőjét. Miután elengedte a vendéget, Annabell is közelebb hajolt, és hasonlóan óvatosan ő is jókívánságait fejezte ki az örömhír hallatán.
A két nő beszélgetése közben egyre erősödött a csöndes szolidaritás érzése bennük, így a beszélgetés továbbra is zökkenőmentesen folytatódott, még az után is, hogy Ian visszatért. Ekkor kezdtek kicsit jobban elmerülni a baba-projektben.
- De hisz még nem is látszik! - hitetlenkedett a Worrington család örököse, miközben Elisabeth hasát vette szemügyre - sokadszor az elmúlt percekben. Talán egy ultrahangos felvétel kellett volna, hogy meggyőzze. Nem volt ennyire lassú, csak egyszerűen megszokta már Annabell méreteit, így a tudatalattija azt tekintette természetesnek.
- Már csak 2,5 hét! - vigyorgott Annabell, ahogy óvón a hasára tette a kezét. Az orvosa figyelmeztette, hogy nagyon vigyázzon magára, ne ugráljon - kis híján ágynyugalomra ítélte, de tisztában volt vele, hogy ahhoz ágyhoz kellene kötöznie a páciensét.
Elisabeth válasza kicsit megakasztotta a boldog párt, de az elterelés elég egyértelmű volt, a nő nem akart erről beszélni, így nem forszírozták.
- A babára készülünk, a házat megpróbáltuk bababaráttá tenni, és én meg annyi fagyit eszem, hogy egy elefánt is megirigyelné - mondta Annabell, alkalmazkodva a gyors témaváltáshoz. Ez után Ian felajánlotta, hogy körbevezeti a vendégüket, amennyiben szeretné megnézni szerény hajlékukat.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. augusztus 2. 21:34 Ugrás a poszthoz

Niki és Runa


Dorota egyre nagyobb türelmetlenséggel figyelte a lányok értetlenségét. Ő egy világos és egyszerű kérdést tett fel. Erre mit kap vissza, mit? Össze-vissza magyarázást, és felesleges visszakérdezéseket. Ő maga biztos volt a dolgában, és abban, hogy nem jár rossz helyen. Itt volt a jelzés, és különben is, Dorota-t nem lehetett átvágni! Nem-nem! Ő valamiféle különleges képességgel született - vagy nevezzük ezt bárminek -, ami megsúgta a sumákolást és a félrebeszélést.
Most azonban nem akart aközött dönteni, hogy a lányok most tényleg ennyire értetlenek, vagy csak őt akarják itt félrevezetni. Mindkettő idegesítette őt, úgyhogy mindegy is volt.
Amint lehetett, az asztalra csapott, kicsit sem zavartatva magát.
- Nincs idő lakatos, se félrebeszélés! - Azzal kihúzta a széket, és helyet foglalt, majd némi helyezkedés után ismét szóra nyitotta száját.
- Idefigyelni rám, lányok... - Közelebb hajolt a vele szemben ülőkhöz, hogy rájuk meresztgethesse sötét szemeit. A sötét tekintettel pedig azt szerette volna elérni, hogy a két lányka, még csak egy pisszenést se merjen megejteni, amíg ő beszél. Úgyis csak az a fontos, amit ő mond. Legalábbis egyelőre.
- Férfi nincs itt. Nagy hiba lenni! - Ingatta meg kontyos fejét. Hát, hogy mérje ő fel így a jelöltet? Gondterhelt arccal emelte fel a táskáját, és elkezdett benne kotorászni. Nemsokára egy pergament húzott elő, gondosan széthajtogatta, majd újabb kotorászás után szemüveg is került a hölgy orrára. Szemeivel átfutotta a papírlapra írt sorokat, majd felpillantott a lányokra.
- Miss Delarosa nevében lenni itt. Ő elfoglalt, de érdeklődik a férfi iránt. - Hupsz, hogy ezt eddig nem említette volna, hogy nem is ő tart igényt a hirdetésben szereplő alanyra, hanem a sokkal fiatalabb, csinosabb, gazdagabb úrnője?
- Aki nem lenni itt. - Igen, muszáj megint megjegyezni, egy fintor kíséretében. Nagy hiba ez, nagy...
- Jól figyelni, mert csak egyszer kérdezni! - Adta ki az utasítást, majd a lapra pillantott.
- Lenni királyi, főnemesi vérvonal férfi családjában? Mugliszármazás kizárva? Aranyvér a jó vér. Férfi szeret lovagolni? Krikettezni? Vadászni járni? Szeret politika? Bálok? Illemet tudni? Mi foglalkozás? Sok pénze lenni? - És csak kérdezte, és kérdezte az ehhez hasonlókat. Azt hiszem, a mi kis Dorotánk egy sznob, unalmas és persze aranyvérű (nagyon fontos!) férfit keres az ő drága Miss Delarosa-jának.
Utoljára módosította:Mesélő, 2013. augusztus 3. 10:55
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. augusztus 5. 10:12 Ugrás a poszthoz

Levitás Gráciák és az Iskolaelső

Két másodikos mestertanonc bóklászott a bejárati csarnokban, egy komoly diskurzus közepette. Valahogy csak nem sikerült megegyezniük abban, hogy melyik tanerő a csinosabb Dobrai Vanda, vagy Mészáros Gréta. Hatalmas dilemma, és igazán erőteljesen kibontakozó beszédtéma ez. Mindezt úgy vitatják meg, hogy a második vagy harmadik ütős érvet a Szellemtan tanárnő vélaságával kapcsolatban félbeszakítja egy kisebb csetepaté, közvetlenül előttük.
Valami női had bontakozik ki szemeik előtt, meg egy eléggé tehetetlen fiú, ó megmenteni? Ugyan, de az ilyen támadó kedvű emberek erejét és bizakodását se árt megtörni, szóval ha pár átok kell, szívesen vetik bele magukat. Mondhatni kissé lesből jön a támadásuk, mert a lányok nem is rájuk koncentrálnak meg féloldalasan, vagy szinte háttal van némelyikük.
Az Eridonos mestertanonc, Tamás célba veszi az igencsak flegmának tűnő hölgyet, aki érdekes ötleteket adott az imént társainak, majd előbb egy Stupor-t küld felé, ám ezzel még nincs vége, - nézve, hogy ez negyedikes varázslat, sikeresnek gondolja, -  ezt követi egy Visiostrello, amit az egyik jelmezes érdemel ki, remélhetőleg sikeresen. (Aileen) Nem tartja túl szép dolognak, hogy hárman mennek egy embernek.
Mindezek alatt a másikuk, a Rellonos Gábor jót mulat, de folyamatosan cselekszik, mielőtt a harmadik grácia cselekedhetne valamit. Rászegezi a pálcáját és biztos, ami biztos alapon egy Siccus Fatua-t küld felé, majd ha talált, amire jó esély van, és képtelen lesz tökéletesen mutogatni a pálcával bárkire, mivel nem lát, kap még egy finom kis Csalánártást.
Nem azok a fajták, akik embereket mentenek, szóval ezt nagyon nem kell túlreagálni, segítség, amiből a maguk haszna a varázslás volt, amire nemet sem tudnak mondani. Robi innentől ismét magára hagyatkozhat, őt hagyták ahogy van.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. augusztus 23. 21:32 Ugrás a poszthoz

Elisabeth

A beszélgetés csöndben folydogált tovább, nyilván leginkább a terhesség és a babavárás körül forgott, hiszen minden jelenlevő számára ez volt a legfontosabb téma jelenleg.
- Hát akkor legalább nem lesz ilyen borzasztóan meleg - látta meg a szeptemberi szülés pozitív oldalát Annabell. Innen kicsit elkanyarodtak és kibeszélték a medimágusokat, illetve, hogy melyik nő hol tervez életet adni az utódjának. Ian felesége figyelmét nem kerülte el, Elisabeth mennyire gondosan kerülte a gyermeke apját érintő témákat. A Lovelace lány azonban nagyon ügyes volt, ugyanez a dolog Iannak fel sem tűnt.
- Akkor gondolom, körülbelül annyiszor látogatod meg a mellékhelyiséget, mint jómagam - vigyorgott Annabel, miközben óvón átfogta a hasát. Míg Elsabeth fokozott mosdó-látogatását a görögdinnye víztartalma okozta, Annabellét az, hogy a hasában lakozó főbérlő focizni tanult a belső szerveivel - mikor ezt a hasonlatot elmagyarázta Iannek, a férfi közölte vele, hogy örüljön, hogy csak focizik a gyerek, képzelje csak el, mi lenne, ha kviddicsezni akarna!
Ez után elindultak körüljárni a házat. Elisabeth nyugodtan nézelődhetett, hiszen közben Ian szórakoztatta apró érdekességekkel a látható berendezési tárgyakról vagy azok eredetéről. Annabell egyre csöndesebb lett, egyre lassabban és görnyedtebben sétált a másik kettő után, míg végül az egyik szobában le is ült. A férje az ajtóból fordult vissza valami magyarázat közben, mikor hátrapillantva tudatosult benne, hogy valami nincs rendben.
- Szívem? Jól vagy? - kérdezte aggódva, mihelyst odaguggolt a felesége elé, aki a rend kedvéért kipréselt magából egy gyenge mosolyt.
- Azt hiszem... be kéne mennünk Madame Beowolfhoz - suttogta Annabell, és minden erejével azon volt, hogy megpróbáljon ne összerándulni a rátörő fájdalom miatt.
- Máris, máris - motyogta Ian, majd megkérte a feleségét, hogy maradjon ott (nem mintha Annabell nagyon ugrálni akart volna!), megkérte az egyik manójukat, hogy szedje össze a dolgokat, amiket be kell vinniük az ispotályba, majd Elisabethet kezdte a kijárat felé terelni. Folyamatosan magyarázkodott, bocsánatot kért, amiért így alakultak a dolgok, de nem tett ígéreteket a következő találkozót illetően, hiszen nem lehetett tudni, hogy alakulnak majd a dolgok. Miután kipaterolta a Lovelace lányt, visszatért Annabellhez, és elindultak az ispotályba. A nagy kapkodás ellenére is gyorsan beértek: hamarosan kiderült, hogy a sok mászkálás beindította a szülést, így potom öt órával később Ian gyönyörködve vehette szemügyre a kislányát, akit Charlene-nek neveztek el. A baba és a mama is teljesen egészségesek voltak, és Ian a világ legboldogabb emberének érezte magát!
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. október 12. 11:19 Ugrás a poszthoz

Amira Loveguard

Nem látott még senki olyan évnyitót, ami ne bővelkedett volna nem jó, vagy nem a legdicséretreméltóbb tettekben, ez az idei se egy egyszerű ünnepség. Valamiért ma több ember is túlzott erőt érez magában, amit feltétlenül ki próbál adni. Az első ilyen, a Nagyteremben zajlik két rellonos között, ahol láthatóan már egy lány is igyekszik csitítani a kedélyeket, nem a legsikeresebben. Bár nem tudni, mit vártak, bennük mindig túlteng a versenyszellem, ezen a téren biztosan, így várható volt, hogy előbb vagy utóbb valami történni fog. Nem is telik bele nagy időbe, mire az első ütések megesnek, illetve a prefektuskisasszony, Amira személyében, megjelenik a helyszínen, hogy eligazítást tartson a feltűnési viszketegséggel küzdő párosnak. Bármi is a bújuk-bajuk, a feketeség tekintetét elnézve, senki nem lenne most a helyükben. Az öklökön kívül már eszközbevonással is működnek, értve ez alatt a repülő ülőalkalmatosságot. Valamiért az embernek olyan érzése van, mintha egy süketnek próbálna beszélni, de biztos csak az Igazgató úr beszéde nyomja el a csitítók hangját. A lány és a prefektus sem épp pozitív visszajelzésben részesül, szóval el is vágta magát, főleg a harciasabbnak tűnő Mihael előttük. Hiába próbálja őket termen kívülre keríteni, Kristóf miatt már kellően felhúzta magát Amira ahhoz, hogy maga tessékelje ki őket, ha így folytatják.
Amiért ennyire ideges lett, hirtelen furcsán is kezdte magát érezni, de ezt próbálta nem kimutatni. Az igazgató beszéde is a végéhez közelít, nem is az asztal felé megy, hanem inkább a Nagyteremből kifelé indul el. Émelyeg, szédül, tompa szúrást érez a hasában, amitől csak még inkább aggódni kezd. Nem szabadna a sok buta és felelőtlen ember miatt ennyit idegeskednie. Vélhetően ez még csak attól van, hogy megerőltette magát, ám a folytatásra még ő sem számított. Az évnyitó végszavára csődület indult meg kifelé, előbb egy elsős, majd egy közel hozzá hasonló korú rohant belé, majdnem fellökve őt, a hasába könyökölve nem kis hévvel és a falnak löki, amin felnyögött. Ha elég ereje lett volna, nyilván elkapja és elevenen nyúzza meg az illetőt, de csak annyira volt, hogy éppen ne essen össze egyből. A lépcsőház felé veszi az irányt, végig a falba kapaszkodva, de pár lépés után elsötétül előtte minden és egy tompa puffanás keretében, a hasára tapasztott kezével zuhan a földre. Már az elmúlt pillanatokban érezte, hogy baj van, most pedig, már biztos is lesz benne. Beverte a fejét, ahol le is horzsolta a halántékát, de ez a legkisebb problémája, arra tér majd magához, hogy vérzik, és szinte elviselhetetlen fájdalmat érez.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. október 14. 14:42 Ugrás a poszthoz

Ophelia
Pest, rakpart

A hűvös idő beköszöntének ellenére sem áll meg az élet a rakparton, ahol Viktor éppen egy szállítmányt vár, nem kicsit dühösen, hiszen a szállítók késnek, Árpád pedig nem volt hajlandó kijönni, így a saját drága idejét kellett ismét feláldoznia, ahelyett, hogy valahol a saját szórakoztatásán dolgozna. Körülbelül 30 perce ácsoroghat a rakpart közepe táján, várva, hogy az illető megérkezzen és lebonyolíthassák a dolgot. Valószínűleg az idő is közrejátszik, de nem sok ember járkál ma kint, jól körbenézett, csak két embert vett észre, egy szőke lányt, aki láthatóan nem túlságosan a környező eseményekre figyel, illetve egy felettébb gyanús külsejű alakot hat óránál, kék kapucnis felsőben azért feltűnő az ipse. Bár hála annak, hogy nem igazán kirívó az ácsorgása, eddig nem tűnt fel senkinek, az ellenkezőjébe pedig pont nem most kéne belemenni, túl fontos ahhoz a mai nap. Szemöldöke felkúszik, mert a férfi mellett gondolatba továbbra sem tud elmenni, rossz érzése van, érzi magán többször a tekintetét, ami megerősíti mindabban, hogy itt valami készül.
Hajókürt zaja zavar be a gondolatába, miközben két sötét külsejű alak lép oda hozzá. Úgy tesznek, mint a rég nem látott barátok, felfestett bájmosoly, üres bájolgás és közfogás követi egymást. Mindezen színjáték a megszokott program ilyenkor. Átveszi a táskát, hogy segítsen cipelni, miközben egy borítékot ad át, azzal, hogy az apjuk küldte neki. Ezzel túl vannak a fontos dolgokon, alapvetően a pár perces közös séta után mindenki menne a dolgára, ám nem így történik. A gyanús alak hátulról támad rájuk, az ökölharcra pedig a szintén erre bóklászó szőkeség is fel fog figyelni nyilván. Viktor, a nála lévő táskát próbálja óvni, ellenben azt, hogy egy igen ritka és értékes zsebórát lenyúljon belőle a fickó, aki futásnak ered, nem tudja. A kedves szállítói természetesen mentik a bőrüket és el is iszkolnak, megint csak magára van utalva, megcsóválja a fejét majd utána ered.
A kék felsős menekülő kicsivel, de nekiütközött a szőke mélázó lánynak, elhagyva a zsákmányt, innentől pedig a menekülésre koncentrálva. Vélhetően nem hagyja csak úgy ott a földön azt az ereklyét, nincs ember, aki ott hagyná, és ha ez így lesz, akkor Viktor is kénytelen lesz hozzá odamenni, utálja, ha új ember vonódik a dologba, azt meg még inkább, ha nő. 23 éves létére, nem az a közvetlen ifjú titán, jól megvan társalgás nélkül, igazából reménykedik, hogy miértek nélkül visszaszerzi, ami az övé kéne, legyen. Pillanatok alatt a lány közelében találja magát…
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. november 8. 20:11 Ugrás a poszthoz

Kezdődik...

Hűvös, szeles őszi délután volt ez a mai, ami a bacilusoknak kedvező, a munkából haza igyekvő embernek már annál kevésbé. A munkaidő vége lassan mindenkit elér, így megsűrűsödik az emberek száma percről percre, van, aki csak átrohanóban jár erre, van, aki még vásárolgatna, mielőtt hazamegy, de akad olyan is, aki valaki re vár, aki szintén ezekben az órákban teszi le a munkát. Belegondolni is különös, hogy a Fő utcza egyik végén, ilyen kis idő alatt, ekkora tömegek gyűlnek össze. Kis közösség ez ahhoz, hogy sokan ne ismerjék egymást, de a fáradtság és sietség egy köszönésnél többet nem igen segít elő az emberek között. A Magyar Mágiaügyi Minisztérium - Bogolyfalvi Kirendeltségéről is fáradtan battyog haza a többség, köztük Péter is.
A Macskabagoly utczába igyekszik haza, ez a délután is hasonlít az elmúlt párra, mégis rosszabb is. Napok óta gyengeség és fáradtság gyötri őt. Hányingere van, szédül, végig arra gondolt, hogy megfázott meg valaki még valami vírussal is megfertőzte, arról nem beszélve, hogy a látása is vacakol. Nem is indult jól a napja. Épp reggel, egy nagyobb csetepatét követően elbocsátotta a legbizalmasabb titkárát, kicsit agresszívabb volt lehet a kelleténél, híre is ment az irodában, meg is lepte vele saját magát. Általában türelmes és nyugodt a kollégákkal, de most ez kihozta a sodrából. Nem kívánt róla beszélni, jobbnak látta, bár nem érezte teljesen lezártnak a dolgot, de tenni ez ügyben már nem volt lehetősége.
A minisztérium épületéből kilépve, szorosan összehúzta kabátját, aktatáskáját pedig erősen megmarkolta, majd a téren keresztül elindult hazafelé. Ahogy egyre távolodott az épületről remegni kezdett a keze, mintha az alig egy kilós táska, valami komoly nehezék lenne most. Lábain is érezte ezt, de még kitartottak, így próbálta lépteit megszaporázni, hogy minél előbb pihenhessen az otthona nyugalmában majd. Azonban a tér közepéig jut csak el. Emberek mennek el mellette úgy, hogy elsőre fel sem figyelnek arra, mi történik. A lábai nem bírják tovább, térdre esik, majd kezeivel tompítani próbálja az esést sikertelenül. Arccal a földön végzi. Egy pillanat volt az egész, érezte, hogy elkapja a szédülés, elhomályosult előtte minden, majd az utolsó lélegzetvételével még segítséget hívott volna, de már nem volt alkalma. Meghalt. A teste ott hevert a tér kellős közepén, hirdetve, hogy itt nem valami mindennapi dolog történt.
Utoljára módosította:Mesélő, 2013. november 8. 20:15
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. december 7. 13:35 Ugrás a poszthoz

Ophelia
Pest, rakpart

Az élet nagy kérdése, miért is menne valami jól? Miért sikerülne egy munka, úgy, ahogy azt eltervezte?  Komoly meglepődéssel az arcán állna itt és most mondjuk, ha minden simán, a legnagyobb rendben zajlik le. Az ember már ezekben az alakokban se bízhat, mi lesz így a világgal, ha a kölcsönöcs eltitkolni való se sarkallja őket szövetségre, esetleg a bűn? Elfajulunk. Ez a sorsunk. Pontosan ez miatt is áll Viktor úgy, ahogy a dolgokhoz. Még a munkahelyi szövetségeket is méltán kerüli, nemhogy azokat, amik magánéletiek lehetnének. Sötét haj, barna szem, férfias, kidolgozott test, tipikus macsó. Fiatal, a szakmájában pályakezdő inkább, ámbár a mögöttes üzleteléseket elég régen kezdte már, pont ezért is dühítik az imént történtek. Egy gyors mormogásra telik csak magában, de azonnal rohanásnak ered a fickó után és a szemei szinte kikerekednek a dolgok láttán. Amit ez a lány művel, eleve az, hogy belekeveredik, ráadásul bele sem gondolva, hogy idegenek dolgaiba még csak véletlenül se kéne belekötnie, nemhogy ilyen lazán belevetnie magát. Tiszteletet parancsoló, nem szószátyár, szeret ködösíteni, behízelgő tud lenni, hiteles abban is, amiről hazudik általában Viktor, így nem rettenne vissza attól, hogy valami kellemes dologgal útjára eressze, mintha érdekelné egyébként, mi van vele, holott tesz rá magasról. Azonban a lány tudását és kekeckedését látva szó nélkül kezd cselekvésbe, nem veszi át a csomagot, hanem a lányt megragadva a karjánál, ha jön, magától irányítja, ha nem, oda rángatja, nem fogja nagyon meghatni, rá sem pillantva viszi egy szűkebb utca felé. Ki tudja nincsenek-e társai.
- Kislány, pillanatok alatt nyakig benne leszel, ha nem figyelsz oda kivel és mit csinálsz!
Az alak elfogása most nem olyan lényeges, elég külső jegyet memorizált ahhoz, hogy vele később foglalkozzon, most viszont a csomagot kívánja visszavenni, az iméntit meg figyelmeztetésnek szánta, remélve, hogy felfogja a kiscsaj a dolgot. Viszont abból, ami susmorgás hallatszik, nem hiszi, hogy egyedül volt, sőt, már legalább 3 ember hangszíne tűnik ki, hát ez igazán remek, most meg még ezt a szerencsétlent is viheti magával.
- Ha élni akarsz még, kövess…
Mondja, igazából, még ha úgy is tűnik, hogy van választása, lehetőséget nem hagyva rá neki indul meg ismét megragadva, vissza kell jutniuk a rezervátumba, ehhez pedig a megfelelő zsupszkulcshoz el kell jutniuk. Elképzelése sincs, hogy a mellette lévőnek milyen tapasztalatai vannak ezzel, de itt most ez a legkevesebb. A célállomásuk a Szedresi rezervátum lesz, ahol nyilván nem lesz boldog az őket már váró Árpád, hogy nem egyedül érkezik, biztos megint ki lesz akadva… A közeg talán első pillantásra el fogja mondani, hova kerültek, de mivel Viktor is ódzkodik az itteni tényleges melótól, az egyik üres irodába érkeznek, aminek csak az ablakán kinézve ismerheti fel a helyet a lány…
De ez már az ő baja. Elkezdődött valami, ami felett már kontrollja nincsen, legyen bármilyen ügyes is. Elsőre nem nézne ki belőle semmit, szóval próbálja minél kevesebb infó átadásával a csomagot elintézni, a lánnyal csak utána fog törődni, bár ez attól is függ, mit hoznak ki belőle a dolgok.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. február 21. 11:00 Ugrás a poszthoz

Dóra és Anna

Nem ez az időszaka az évnek az, mikor az idő pillanatok alatt változhat, esőből napsütéssé, és fordítva, vagy szélcsendből viharerejű fúvássá a levegő. Ettől függetlenül különös, és libabőrös érzést keltő hűvös szellő csap a játszótéren lévő két leányzó arcába szinte a semmiből, elsőre nem is törődnének vele, de aztán egyre erősödik, már hajukat lebegteti. Eddig vihar előtti csend lett volna? Mindenesetre az eső még szemerkélni nem kezd el. Ekkor, a barna hajú lány, Dóra furcsaságot láthat, amint a szél, egy megsárgult, régies, összetekert pergament kezd el sodorni a hó tetején, ami éppen a hinta tartópillérének csövéből csusszant ki. Nem telik bele sok idő, hogy felkapja azt a következő fuvallat, és pont az ölébe pottyantsa a lánynak.
Amint kitekeri, látni fogja, hogy ez egy könyv kitépett lapja lehet, amely egy történethez kapcsolódó térképet mintáz. Ha jobban megnézi, talál az alján három betűt leírva, úgy, mint egy monogram és egy kis figyelmeztetés mellé. K. E. S., a papírt soha ne erezd el!. Illetve egy kis versikét, legalábbis elsőre annak tűnik. De van ennek a pergamennek egy sajátossága, ugyanis azt nem is figyelte, hogy egy különös por szállt fel, mikor kitekerte.
Az embereknek vannak néha vágyaik,
azok olyanok, mint éjjel az álmaik,
távolinak tűnő elérhetetlen cél,
mit elménk csupán illúziónak vél.
Képzeletben ott voltam a Szaharában,
teveháton nyargaltam a sivatagban.

Ahogy ezen mondat végére ér, mert a vers maga hosszabb a papír szélére vetve, egy pillanat alatt forogni kezd körülöttük a táj, hirtelen álmosságot éreznek, mind a ketten, majd ahogy lehunyják a szemüket, a hó helyett kellemes, sőt, már inkább erőteljes meleget. A következő feleszmélést követően már azon kapják magukat, hogy a sivatagi homokból kászálódnak fel, nem biztos, hogy ez volt minden vágyuk most. De innentől már a vers vezeti útjukat, amire előbb, vagy utóbb rá fognak jönni.
A közeli horizonton pillantanak meg egy férfit, aki két tevét irányítgat, és ismét a megsárgult papírt látják a férfi oldalára kötve. Akár mi is történt, ahhoz kell hozzájutniuk, az pedig nem fog túl könnyen menni. A férfi hajthatatlan lesz, hogy vagy tudnak cserébe adni neki valamit, vagy az egyik tevével, teveháton e kell menniük vízért és hozni neki.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. március 7. 21:30 Ugrás a poszthoz

Hanka
a manó szerepében

Ma délután esett. Sőt, ha a hegyes kis manó fülei nem verik át, akkor talán még mindig csepereg odakint az eső. Kázmér mindig rossz kedvű lesz, amikor kint elered. Habár szinte soha nem megy a kastély falain kívülre, attól még hatással van a közérzetére ez a vacak időjárás. Még a sok éves munkában meggörbült háta és a dereka is elkezd ilyenkor fájni. Nem annyira, hogy ne tudjon a konyhában sertepertélni, de megérzi.
Ha nem csalnak a megérzései, az óra nemrég üthette el a 11-et. Ilyentájt szokott végezni a napi munkájával. De most nem nyugovóra térni megy, hanem vissza a konyha azon részébe, ahová a diákok is bemehetnek. Az egyik barátja megkérte arra, hogy tanítson meg helyette egy lányt valami étel elkészítésére, mert akkor, mikorra megbeszélték a találkozójukat, ő nem fog ráérni, másnapra kell előkészítenie valamit. Így esett tehát, hogy Kázmérra maradt az a szerinte hálátlan feladat, hogy megtanítson valami lányt főzni. Ő maga személy szerint úgy érzi, hogy semmi köze az egészhez, nem nagyon fűlik hozzá a foga, de így is lógott már egy szívességgel a másiknak, aki rá hárította a munkát, így hát kénytelen-kelletlen, de belement a dologba.
Az idős manó megáll a konyha közepén levő asztal mellett, és önmagához képest igyekszik türelmesen várni a lányt. Nehéz feladat ez egy ilyen késői órán, Kázmér úgy érzi hogy a mai nap már minden megmaradt türelmét felemésztette. De nem is kell sokat várnia, néhány perc múlva betoppan az említett hölgy az ajtón.
- Késtél - igyekszik mindezt úgy kimondani, hogy a lehető legkevesebb szemrehányás vegyüljön a hangjába, elvégre ők azért vannak, hogy segítsék az embereket. Mindössze egy tényszerű megállapítást szeretne tenni arról, hogy a lány elkéste némileg a megbeszélt időpontot.
- Kázmér vagyok. Én foglak tanítani - mutatkozik be a töpörödött házimanó. Úgy gondolja illendő lenne megosztania a nevét a lánnyal, hogy a tanulási fázis alatt nyugodtan szólítsa azon. Talán még a magázódást sem várná el, de valahol titkon reméli, hogy szorult annyi illem a másikba, hogy ne azonnal tegezéssel indítsanak.
- Szóval, mit főzünk? - böki ki végül a kérdést Kázmér. Erről ugyanis semmilyen információja nincs, a másik házimanó nem említette meg, hogy mit kellene csinálniuk. Kázmér türelmetlenül várja a választ, hiszen elő kell hozakodnia az alapanyagokkal, ha szeretnének valamit elkészíteni.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. március 15. 22:10 Ugrás a poszthoz

Apci és Léna

Az első számú lépés a magabiztosság. Ezt célszerű a tükör előtt gyakorolni. Hihetetlen, hogy az anyám, valaki, aki nálam tizennyolc évvel idősebb, képes ilyen újságokat olvasni. Nincs is rá szüksége, mivel az anyukám félvéla, anyai ágról mindenki az, nagyon szépek a rokonaim, aztán a nagymamám hozzáment egy sima varázslóhoz. A dédszüleim nem örültek neki, de szerették anyát és engem is szeretnek azt hiszem. Én már csak negyed részben vagyok véla, ami szinte semmi. Nekem biztos szükségem lesz majd az ilyen újságokra, egyszer.
 Mindenesetre most jól jött ez a tanács. A nagy terv előtt napokig gyakoroltam a magabiztosságot. Igaz, ezt a tippel a fiúzáshoz ajánlották, én pedig épp elszökni készültem, vagyis, visszaszökni a korábbi lakhelyünkre, ahol néhány év múlva tanulni fogok. Tudom, fura az életem. Szóval, amikor anya dolgozott, vagy pihent, akkor ezt gyakoroltam. Nem ment könnyen, mert én még soha életembe nem hazudtam. Az elején bevallom többször pirultam el, mint amikor lázas voltam, pedig gyerekként elég sokszor döntött le a lábamról a láz. Korábban születtem, mint kellett volna és gyerekként is elég pici voltam. Mostanra azonban kinőttem magam, az osztálytársaim közül én vagyok a harmadik legmagasabb lány, ami nagy szó, van olyan, aki az államig ér.
Miután a hazugságot tökélyre fejlesztettem, jöhetett a levél megírása, amit a kalauz bácsinak vagy néninek adok oda, ha akadékoskodik. Anya kézírását lemásolva írtam egy megható levelet, hogy elvált szülők gyermekeként utazom az apukámhoz, aki messze dolgozik, de ne féljen a kalauz, a kedves idős hölgy titokban a kísérőm, csak anyukám nem szólt nekem, mert én most már beléptem abba a szakaszba, hogy kezdek önálló lenni. Nem szeretek hazudni, nem is érzem jól magam tőle, azt hiszem nem fogok rászokni, de most muszáj, mert már nem hiszek a majdokba. Iskola után nem jöttem haza, hanem egyenesen az állomásra mentem. Vettem két jegyet, egy felnőttet és egy diákot, még integettem is a nem létező anyukámnak, hogy ne legyen gyanús a pénztáros néninek sem. Valószínűleg ezután a tettem után egy életre el leszek tiltva a tévétől. Igen, onnan szedtem az ötletet. Sok filmet ötvöztem, ahol gyerekek megszöktek, hogy újra összehozzák a szüleiket. Én ebben már nem hiszek, csak találkozni szeretnék az apámmal, aki mindig csak ígéri, pedig ő kezdte a levelezést!
A vonaton kerestem egy idős nénit, akinek elmeséltem, hogy apukámhoz megyek és anyukám megbetegedett, ezért nem tud velem jönni, de apukám ott vár majd az állomáson, és a néni még csokit is adott, amit persze elfogadtam, pedig megtanították, hogy nem szabad. Életem végéig szobafogságban leszek. Mindenesetre az utazás is megvolt. Viszonylag jól alakulnak a dolgok. A faluban nem nézett rám senki furán, hogy barna kabátban, rózsaszín táskával sétálok, végül is tudják, hogy a kastélyban laktam, lehet azt hiszik, még most is. Nem tudom, hogy ez az apás sztori mennyire ismert.
Felfelé menet még egy fagyit is veszek, most már teljesen nyugodt vagyok. Hazudtam. Szobafogság. Elszöktem. Tévéeltiltás. Magazineltiltás. Anyu agyvérzést fog kapni. Emberektől való eltiltás. Viszont a fagyi finom, Verától kaptam rá extra csokiöntetet  is. Kis boldogság. Hiányzik ez a hely, ha így folytatom magántanuló leszek, és akkor nem is jöhetek ide vissza. Jobb lenne megnézni a kedvenc helyeimet, mondjuk a tavat. Sok időt töltöttem itt. Ahogy a lábam visz, úgy haladok, és a fagyimba feledkezve (zöldcitrom, nyami!), késve veszem csak észre, hogy akihez jöttem, gyakorlatilag előttem ül a fűben egy nénivel…vagyis lánnyal … vagyis nem tudom. Ez kínos.
- Szia…
Köszönök egy kicsit bátortalanul. Hát ezt nem így terveztem, majd a lánynéni felé fordulok, bátortalanul.
- Csókolom...


Mina
Ruha
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. március 15. 23:11 Ugrás a poszthoz

Apuci és Léna

Kicsit kellemetlenül érint, amikor az olvadó fagyi egy cseppje a kezemen landol, de szerencsére van nálam törlőkendő. Anya szoktatott rá még kicsi gyerekként, mert ő folyton elfelejtette, és mindig ragadtam mindentől. Hát igen, az anyukám egy kicsit szétszórt, de legalább nem unalmas.
- Tudtad, hogy a majd nem jelöl konkrét időpontot? A majd mindig később van, de sosem lehet tudni, hogy mikor. Ha egy fiú azt mondja egy lánynak, hogy majd hívlak, az két-három naptól kezdve a soháig tarthat, és mindig azt mondtad, majd.
Igen ez egy szemrehányás akart lenni. Ezt a majdos esetet is a magazinban olvastam, akkor döntöttem el, hogy cselekedni kell, nem maradhat szó nélkül a dolog, így összecsomagoltam néhány napra, hogy legyen nálam ruha, mert akkor is itt fogok maradni, és beszélgetni fogunk. A lánynő kérdésétől kicsit zavarba jöttem, de végül csak megvontam a vállam.
- Nem tudom, milyen öregnek tetszik lenni? A szüleim harminc évesek, és az szerintem nem öreg. Ön sem néz ki öregnek, nem ráncos a keze.
Az öreg nénik keze ráncos ugyebár és sokszor az arcuk is, de van olyan ismerősöm, aki nagymama és csak a nyaka ráncos, de az arca szép sima és puha. A kérdés után visszafordulok apuhoz, és zavartan lesütöm a szemem. Hazudhatnék neki is, ma már nagyon jól megy, de nem illene. Az ujjaimat tördelve zavartan nézem a szoknyámat, miközben a jobb lábammal épp a füvet készülök kitaposni. Rossz szokás ez is.
- Hááát… én csak… összecsomagoltam, iskola után nem mentem el a hegedű tanárhoz, helyette vettem két jegyet a spórolt pénzemen, hogy a jegykiadó néni azt higgye felnőttel utazok, előtte írtam egy levelet anyának, hogy itt vagyok, ne aggódjon, meg az ellenőrzőmbe is egyet, anya kézírásával, ami elég gyerekes, a kalauz néninek, hogy az idős néni, aki mellett ülök a kísérőm. A néninek azt mondtam, anya beteg lett ezért nem tudott elkísérni, mert elválltatok és ártana az egészségének. Maradt annyi pénzem, hogy vegyek egy gombóc fagyit, de az öntet ingyen kaptam Verától. Ő olyan kedves volt mindig. Nem akartam hazudni, de ti felnőttek is mindig hazudtok.
A történet végére már könnyesek a szemeim, de ezzel most nem szabad foglalkoznom, még dobbantok is egyet a lábammal, hogy visszatérjen az önbizalmam. Ha zavarban vagyok, mindig dobbantok vele. Nem lett volna jó, ha hazudok, az apukám auror, mint a mugliknál a rendőr vagy a katona, átlát a hazugságon és akkor nagyon megbüntet ő is.
- A néni a barátnőd? Lesz tőle is gyereked?
A gyermeki őszinteség nagyon bele tud nyúlni dolgokba, én pedig fel se fogom, hogy mit mondtam, de érdekel a válasz. Közelebb lépve, ösztönösen átölelem a férfi nyakát. Nem hiszem, hogy bántana, hiszen ő az apukám és a nyakához nyomva az orrom belélegzem az illatát. Apaszaga van, teljesen jó.
- Nagyon csinos néni.
Suttogom neki csendesen, hogy csak ő hallja amit mondok, na jó, meg egy picit a néni is biztos hallja, hiszen nincs tőlünk olyan messze.

Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. március 16. 00:15 Ugrás a poszthoz

Apa és Léna

Kedves lány, igen, határozottan lány, hiszen fiatalabb, mint anyu, és ő se néni, valami más szót használ rá…nőci asszem. Szokta mondani, hogy ez a ruha, olyan nőcis, és ő is olyan nőcis. Tudjátok. Csajos, csak felnőttesebben. Azt hinné az ember, hogy komoly, mert pszichológus, pedig egyáltalán nem az.
- Én is örülök Léna. Neked is különleges neved van.
Kezet fogok vele! Ez totál felnőttes! Nagylány lettem. Anya azt mondja, nem ezektől lesz valaki nagylány, de azért ez már majdnem olyan volt. Nagyon kedves nő, remélem, többször találkozhatok vele, már ha tényleg itt maradhatok. Mondjuk itt. Nagyon szeretem a tavat és a kacsákat. Olyan nyugodt itt minden. Órákig el tudnék lenni, de most bajban vagyok, óriási bajban, és tudom, hogy megérdemlem a büntetést, pedig sosem voltam még büntiben, de tudom, hogy aki rosszat csinál, az megérdemli és én nagyon rosszat tettem.
- Nincs sajnos testvérem, de szeretnék. Legalább kettőt, vagy hármat. Anyának is sokszor mondtam, de nem lett, pedig volt házas. Mondjuk azt a bácsit nem szerettem. Három éve Kriszta, a második anyukám is férjhez ment, vele laktunk Debrecenbe, de ő már itt lakik, és született egy kislányuk, és már lehet vele játszani. A férje az itteni minisztériumba dolgozik, a harmadikon. Nem tudom mit csinál, de sokat ír, és amiket ír, azt elviszi Vera anyukájának, aki megtanulja és elmondja őket, miközben fényképezik. Ha felnőtt leszek, akkor azt fogom csinálni, amit Vera anyukája.
Nagyon szeretnék én is olyan csinos lenni minden nap, mint ő és olyan jól beszélni, de én sokszor jövök még zavarba. Nem is értem, hogy Lénával hogyan tudok ilyen jól elbeszélgetni, hiszen korábban őt sem ismertem. Viszont ehhez a helyhez tarozik, amit úgy szerettem, és ami annyira hiányzik.
- Mert olyan szép, és mert a fűben ültök.
Igen, ha valakivel a fűben ülsz és az a valaki szép, akkor a barátnőd és pont. Mindenki, aki mást mond, az rosszul tudja. A kérdésre bólintok egyet és felveszem a táskám. Szegény fagyimnak annyi, mert nem is tudom mikor, de a földre pottyant, és nem is foglalkoztam vele. Csak a tölcsért veszem fel.
- De ne szólj anyának, hogy vigyen haza, kérlek, én itt akarok lenni.
Engem senki sem ért meg. Kétségbeesetten nézek a férfire, majd Lénára, de aztán jobbnak látom ha megyek. Viszont amíg nem jön, addig ihatok kakaót a manókkal, ami azért vígasztal. Óvatosan a tóhoz sétálok, majd a tölcsért összetépkedve bedobom a kacsáknak. Jobb lesz indulni.
- Találkozunk fent! Szia Léna!
Integetek is hozzá, majd nem rohanva és nem zavarva a sétálókat elindulok a kastély felé vezető úton.

Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. március 16. 20:13 Ugrás a poszthoz

Hanka, Luna, Dasha, Keiko és Zoltán

Hogy a levél és benne a titokzatos, minden bizonnyal veszélyekkel teli feladat éppen a levitások lába elé sodródott, nos… maradjunk csak annyiban, nem teljesen a véletlen műve volt.  A temető tele van titkokkal, ereklyékkel, amelyekért valóban érdemes vállalni a veszélyt, a kérdés csak az, mennyire megbízható forrás egy kétes eredetű levél.  Magáról a pergamenről is illik hát néhány szót ejteni, mivel különleges mágiával rendelkezik. Tudata van – legalábbis valami afféle -  ahogy erre hamarosan a diákoknak is rá kell jönniük.  Luna és Hanka émelygése néhány pillanat alatt elmúlik, akár betudhatják az egészet az izgalomnak vagy ijedelemnek is.  Arra azonban már nincs más magyarázat a varázslaton kívül, hogy a kezükben tartott papír hirtelen felforrósodik. A korábbi sorok mellet most nagybetűkkel, sietősen odafirkantva további szöveg díszeleg. „NE SZÓLJ A TÖBBIEKNEK!Neked kell megtalálnod a kincset, segítek! Indulj a kerítés mentén jobbra és a legközelebbi kriptánál fordulj be!” A két lány papírja között az a különbség, hogy amíg Hankát jobbra, Lunát éppen az ellentétes irányba küldi a levél írója.  Amíg a sorokat olvassák, képtelenek felpillantani, vagy akár csak egy szót is szólni, mindkettejükben fellángol a vágy, hogy ők nyerjenek, még ha ez egyébként távol is áll a személyiségüktől. Felpillantva aztán csak a korábbi érzés lenyomata marad, kirázza őket a hideg, hiszen este van ugyebár… és az ő döntésük, hogy követik-e az utasításokat. Vagy esetleg megpróbálnak inkább lelépni, ami mellesleg nem fog összejönni nekik, mivel a levél nem viccelt, ha hátrafordulnak a bejárati kapu egyszerűen nincs ott többé.
Amennyiben a banda a szétválás mellett dönt, és a többiek is elindulnak valamerre, Dasha, Keiko és Zoltán is belebotlik hamarosan egy gyűrött pergamentekercsbe. Mindannyiuknak egy-egy különböző irány van belekörmölve. Dashát a temető legnagyobb fűzfája felé irányítja a cetli, Keikot a temető túlsó vége felé, egy bizonyos gróf Boghy András sírjához. Zoltánt is a temető régebbi része felé küldi a cetli, bár az útjuk nem keresztezi egymást Keikoval, neki nem írt, éppen hogy egy sírok között megbúvó füves kis területet kell találnia.  Útjuk során nem találkoznak nagyobb veszéllyel, mint a saját képzeletük, a sírok között lengedező szellő, és az érzés: figyelik őket, noha a szellemek nem mozgolódnak már. De hogy, mi lesz, ha elérik a céljük, a pergamen arról már nem szólt.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. március 16. 20:33 Ugrás a poszthoz

Szlovákia, Pozsony


A férfi hevesen kapkodja a levegőt, ahogy a lábait egyre gyorsabb tempóra próbálja ösztönözni. Kopp-kopp, kopp-kopp, kopp-kopp, már megérkezett ide, most már csak meg kell találnia, amit keres. Körbejárja a templomot, aminek a pontos mása bomlott elméjében szunnyad, majd végre, a harmadik kör után megleli, ami valójában mindvégig a szeme előtt volt. Megrángatja szakadt, kötött libazöld pulóverét, és ideges, hiénára emlékeztető vihogást hallat. Ezt gyakran teszi, mert élvezi a zajongást, és mert valahol a rég megkergült elméje mélyén tudja, hogy ezzel a frászt hozza a körülötte lődörgőkre. Igaz, most nincs itt senki, csak ő, és a kincs. Meg talán Isten, elvégre ez egy templom, de ennek kicsi a valószínűsége, lévén, hogy ateista. Ha hinne Istenben, biztos, hogy már nem élne...
Idegesen próbálja felemelni a koporsó fedelét, de nem sikerül, így végül egy robbantóátokkal zúzza darabokra, hogy hozzáférhessen a tartalomhoz...


Három nap telt el. Három nap, amióta itt kushad ebben a tetves templomban, és még mindig nem sikerült megfejtenie a rejtélyt. Idegesíti a zaj, hogy hallja a pusmogást, ahogy a rabul ejtett apácák imádkoznak. Kár volt idejönniük!
-Kár volt idejönnötök!- reccsen rájuk, majd ismét hallatja azt a jellegzetes, hiénára emlékeztető nevetést. Idegesíti, ha megzavarják a tervében, idegesítik a hívők, és idegesítik a muglik. Ezek a szerencsétlenek mindezeket elkövették, szóval örülhetnének, hogy még élnek. Igaz, nem sokáig...
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. március 20. 13:40 Ugrás a poszthoz

Dóra és Anna

Az arcul csapó meleg érzete téríti magukhoz a lányokat, akik nem csak meglepve, de megijedve is lehetnek az eseménytől, amit még biztosan nem tudnak hová tenni. Elméleteket szőhetnek, de maguk is hamar eljutnak addig, hogy cselekedni kell, mert más út nem igazán van. Anna tűnik a vezérnek, legalábbis ő próbál felkerekedni, de itt minden erőre szükség lehet. A javaslata, ami érinti Ghaffart, a tevékkel vonuló férfit, bár kissé délibáb gyanús lehet, mégis egy remek kiindulási alap. Ekkor vehetik észre a közeledéskor, hogy a papír, az a jellegzetesen megsárgult levél, ott pihen a teve oldalára kötözve. Ha a papír önmagában nem is gyanús, de kifelé van feltekerve és a kacifántos írás biztosan derengeni fog a lányoknak.
A homokfúvás és a meleg pillanatok alatt szipolyozza ki belőlük a folyadékot, és kelt bennük kényszert arra, hogy valami folyadékot vegyenek magukhoz. Illetve, próbáljanak meg. Mégis csak egy sivatagról beszélünk. Itt a legközelebbi tócsa is egy délibáb, vagy felszárad, mire odaérnek.
Az elsőre barátságtalannak tűnő férfi számukra tök érthetetlen halandzsába kezd, amit gyorsan lezár, majd végignéz a lányokon. Biztos ők is és Ghaffar is érzékeli, hogy ez így nem működik, ekkor a hozzá közelebbi lányhoz, Dórához fordul és az egyik teve irányítását rá bízza, majd a vörös leányzóra néz, aki mintha a tevéjét vizslatná. Az amúgy is merev tekintetén felkúszik a szemöldöke, és mint a filmekben, a reklám utáni ugrások alatt, úgy kezd el hirtelen érthetően beszélni a lányokhoz. Álmunkban bári megtörténhet.
- Mit kerestek az útvonalamon? Itt mindennek ára van. Víz kell? Fizess érte! Információ? Azért is.
Vázolja fel tömören a tényállást, közben tekintetét járatja köztük, egy pillanatra sem feledkezve meg róla, hogy az állatokat is ellenőrizni kell. Rutinosan áll a teve minimális árnyékába, abba a kevésbe, amit éppen a nap állása megenged, hogy még nem vonul, pihenhessen egy keveset. Amint a lányok a lényegre térnek, nem fél elkezdeni velük alkudozni róla, mivel fizethetnének neki bármiért. A szabadulás első kulcsa a kezében van, amit ő jól tud, szándékosan nem is említi meglepetésként a jelenlétüket, csak azt, hogy az útját keresztezik, de a lányoknak rá kell jönniük, hogyan tovább. Hiszen a mardosó szomjúság, a meleg és a tudatlanság kezd elhatalmasodni rajtuk, még ha „kézben is van tartva” minden mozdulat esetleg. Gúnyos vigyor kúszik a rosszarcú fickó arcára, majd közelebb hajolva, szinte sértve az aurájukat kezd bele.
- A nevem Ghaffar, milyen kincsetek van kislányok?
Ekkor, ha a zsebükbe nyúlnak, Anna különösen csillanó ékköveket talál benne, elég aprókat egy kis tasakban, Dóra pedig  szintén egy kis tasakot, ami egy üvegcsét rejt, de valamiért nem tudja kihúzni a zsebéből.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. március 23. 13:54 Ugrás a poszthoz

Dóra és Anna

Kapzsi mosoly kúszott arcára, azzal várta a reakciókat a fickó, ám nem egészen zajlott ez olyan könnyen, mint várta. A barna hajú lány csípős és lényegretörő megjegyzése majdhogynem az állát is a homokig küldte, de a pillanatnyi meglepettség után, komor, és kimért tekintettel meredt a magukat nyeregben érző kettősre. Gondolatai közé méreg kúszott, ami szép lassan járta át és kerítette agyát hatalmába, éppen ezért is fogott dühösen neki.
- Ez nem így működik! Vagy nem akartok kijutni innen?
Arcára visszatért a pofátlan vigyor, amit annyira szeret magában. Egyik kezével leszedte a kulacsot, másikkal pedig a teve oldalán lévő papírt kapta le. A vízeskulacsot feléjük nyújtotta, ám mikor azt átvették volna, visszahúzta, majd beszélni kezdett.
- Csak azért, hogy lássátok nagylelkűségem. De ha ez is kellene…
Kitekerte a kezében lévő papírt, ami innentől már tiszta volt a lányoknak, hogy ugyan az, amit nem olyan régen olvasgattak. Bár a nap kissé megszívta, és egy-egy sor homályba vész már rajta, de még két szöveges szakasz tisztán kivehető belőle.
- Azt nem adom ennyiért… Mit tudtok felajánlani cserébe? Jól gondoljátok meg, ez a kiút, az meg a halál.
Mutat a sivatagra úgy általánosságban, majd kikapja a teve kantárját a lány kezéből, tekintetét pedig a zsebében matató vöröskére szegezi. Érzi, hogy ott valami nem stimmel, de a lány szerencséjére, vélhetően, fogalma sincs róla mi.
Kapzsisága nem tud valami mélyen eluralkodni, a határozottság láttán, és annak, hogy furcsa módon plusz ruhákat hordanak többnyire maguknál, így, amint felajánlanak neki valami tetszetőset, morogva, de a papírt átadva fogja őket útjukra engedni, de nem akárhogyan.
- Örüljetek, hogy ennyivel megúsztátok!
A papírt kezükbe véve, amelyikük irányítása alá veszi azt, láthatja a folytatólagos feljegyzést, ami elolvasásakor, már előre negatív érzés kerülgetheti őket, vajon most mi következik? Egy része, hála a napsugaraknak már olvashatatlanná vált, vagy annyira macskakaparással van odavetve, hogy eleve kibogozhatatlan. De végül ezt sikerül értelmesen összerakni:
Szavanna közepén törtem magamnak utat,
oroszlánt követve, ki zsákmányt kutat.
Hatalmas elefánt elöl ijedten futottam,
dühödten támadott, mert kölykét zaklattam.

Ekkor a testük elnehezülőnek érzik, hirtelen szemhéjuk ismét lecsukódik, mintha a talaj csúszna ki a lábuk alól. Egyszerre kellemes és kellemetlen, a maga egyszerre könnyed és veszélyes módján.

***


Felébredve apróbb vágásokat és sebeket éreznek magukon, hiszen egy cserjés kellős közepén fekszenek valahol. A korábbi körülményektől láthatóan kellemesebb, főleg, mivel ha elég figyelmesek, vízcsordogálást, valami kis patakot vagy folyót észlelhetnek a közelben.
Utoljára módosította:Mesélő, 2014. április 8. 17:16
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. március 23. 21:07 Ugrás a poszthoz

Keiko

Amint a lány a sírkőnek veti a hátát, felizzik a kezében az elvarázsolt papír, de ekkor már késő. A masszív márvány megolvad Keiko háta mögött, majd teljesen eltűnik, és az ismeretlen menthetetlenül beszippantja a lányt.  Lassan, szinte kecsesen ereszkedve érkezik meg a sír mélyére, hiszen senki nem akarja, hogy megsérüljön. Egy sötét, öt lépés hosszú, négy lépés széles, fanyar bűzt árasztó lyukban találja magát, amelynek látszólag egyetlen kijárata sincsen.
- Ah, minő meglepetés!  - hangzik egy halk, száraz hang a sír túlsó sarkából, igazi meglepődöttségnek azonban nyoma sincs a szellem hangjában.  A férfi szelleme a földön gubbaszt, onnan sandít fel a levitásra ( Nem mintha az a tény tartaná a földön, hogy áttetsző szellemalakjának hiányoznak a lába, ez nála inkább elvi kérdés.)
- Mindig hatalmas öröm, ha látogatóm érkezik. Tetszik tudni, elég magányosan éldegélek itt. Haha, éldegélek - kissé komoran nevet fel - Úgy röstellem, hogy nem tudom mivel kínálni, kisasszony. Bocsássa meg nekem.  De azért, ugye marad egy kicsit…? Mesélje el, hogy kerül ide egy ilyen kislány? –kedélyesen természetesen beszél, azzal a biztos tudattal a hangjában, hogy az ő kezében van a lány szabadulásának záloga.


Hanka és Luna

Amint a lány eléri a keresett kriptát a levélen újabb utasítások tűnnek fel, melyek szerint a következő feladata, hogy betörjön a kriptába.  A levélíró állítása szerint ugyanis odabent ugyanis meg fogja találni a kincset. A papírlap csupa melegséget, biztonságot áraszt, azonban amint felpillant belőle, szemben találja magát a valósággal. Egyedül van a temetőben és pergamen szerint be kell törnie valaki sírjába.  A lányon múlik, hogyan értékeli a helyzetet, mennyire veszi komolyan a játékot, és mennyire vágyik a kincsre.  A kripta látszólag nehezen mozdítható ajtaja azonban már szinte egyetlen érintésre, vagy akár egy elsuttogott alohomora-ra is kitárul.  Ha a lánynak van mersze belépni, szűk, hideg, dohos helyen találja magát, láthatóan régóta nem járt már itt senki, a túlsó falnál lévő koporsót is vastag porréteg fedi. A sír közepén azonban egy patyolat tiszta alacsony, üveglapú, kerek asztalka áll, rajta hanyagul szétszórt sárgás, eltépett pergamendarabok.  Némelyiken bájital hozzávalók, a másikon animágiát szemléltető rajzok, sokon csak érthetetlen krikszkrakszok. A kezében tartott levél most arról tájékoztatja, hogy keresse meg köztük a varázslat leírását.  A lány nyugodtan olvasgathatja az asztalon lévő írásokat, de arrébb tolni, elvenni egyiket sem tudja…egyedül. Az üveglapon azonban ismerős villanásra lehet figyelmes, ha jobban megnézi, a üvegből barátnője arca tükröződik vissza halványan.  A temető két különböző pontján, mégis ugyanott vannak, ugyanazt akarják.


Dasha

A lánynak nem kell soká várni a jelekre, azonban nem a kezében tartott levélke ad további utasításokat számára, hanem maga a fa, amelyre máris felkapaszkodott. A fűz vékony ágait először valóban csak a szél himbálja, azonban rövid időm belül, már nem csak azok mozognak, hanem bizony a Dashát tartó főág is megremeg, épp csak megrázza magát. Nem elég erősen ahhoz, hogy ledobja magáról a lányt, de jelzésértéke mindenképpen van mozdulatnak. Pillanatok alatt az egész fa megelevenedik,  s az utolsó levélig azon van, hogy lerázza magáról a levitást. A lengedező ágak összefognak, a lány hátának feszülnek és kitartóan taszítják a föld felé. Közel sem olyan veszélyes fával akadt dolga, mint egy fúriafűz, de az a példány is van olyan szívós és kitartó, ha arról van szó, Dasha nem akarja elfogadni, hogy nem lenne szabad felkapaszkodnia az ágak közé.

Zoltán

- Hordd el magaaaaaad!  - amint a levitás fiú kiér a sírok szegélyezte szűk, kacskaringós utakról és nyílt terepre, a fenti kiáltás közepette valami alacsony, csontos jószág rohan neki teljes erőből a lábának.  Majd ha ez még nem lett volna elég meglepő és némiképp komikus, a nagyjából 60 cm-es házimanó még egy bottal is ütlegelni kezdi a srácot, ahol éppen éri.
- Nem szégyelled magad?! … Idejönni! … Az összes…Ah… - minden szavának egy-egy ütéssel ad nyomatékot, vég végül kénytelen felfüggeszteni a támadást, ugyanis a kicsi szíve nem bírja már ezt a tempót. Bezzeg fiatalkorában! Nem volt így elgazosodva a temető, nem járkáltak ide mindenféle suhancok, nem kellett megállnia, hogy kifújja magát.  Mélységes ellenszenvvel pillant fel hatalmas teniszlabda szemei sarkából a srácra, és nem engedi le a botot egy percig sem.

Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. március 30. 21:10 Ugrás a poszthoz

Dasha

Miután a lány a földre kerül, a fa újfent csak egy átlagot fűznek álcázza magát, mintha mi sem történt volna az előbb. Körbepillantva Dasha a földön találja a pergamendarabot, amit az esés közben sikerült elejtenie. Immáron öles betűkkel áll rajta az utasítás, fel kell jutnia a fára, ha meg akarja szerezni a kincset.  Az már teljességgel rá van bízva, hogy hogyan kivitelezi a feladatot.  Az iménti tapasztalatiból láthatja a lány, hogy ez nem lesz egyszerű dolog. Még ha sikerül is ismételten felkapaszkodnia az alsóbb ágak valamelyikére, a fa ismét mozgásba lendül. A puszta erő és ügyesség kevés lesz a lombkorona meghódításához.  Mint minden hasonló mágiával bíró növénynek, ennek a fának is megvan a gyenge pontja.  Egy kiálló göcsört, amit azonban sem észrevenni, sem megérinteni nem egyszerű, még akkor sem, ha pontosan tudja az ember, hol keresse.  A pergamen varázsa, ami kezdetben csak Hankát és Lunát érintette, már Dashára is kezd átragadni, ami abban nyilvánul meg, hogy a lány is egyre jobban áhítozik a kincs után, és valóban képes lenne bármit vállalni érte.


Keiko

- Mire lenne szükséged, aranyom? Mondd csak nyugodtan, nem szeretem a zagyválást. Milyen cetliről van szó? –  a szellem hangja kíváncsian, érdeklődve cseng. Bár nagyon is tudja, mire számíthat, azért mégis más minden egyes történet, ő pedig szereti hallgatni az idetévedők elbeszéléseit.  Mindig megrészegül, ha fölényben érezheti magát az eltévedt varázslók és boszorkányok felett, a levitás lány azonban egyelőre nem adja meg neki az örömöt,  sőt egy kissé még irritálja is, hogy a lányka semmi jelét nem adja, annak, hogy ki akarna innen szabadulni minél hamarabb, vagy, hogy egy picit is megijedt volna.
- De hát miért járkál egy ilyen kislány egészen véletlenül éjnek évadján a temetőben?  - az ő ajkai is mosolyra húzódnak, meg sem próbálja leplezni, hogy tudja, a lány nem a szín tiszta igazat mondta.  Az már Keiko döntése, hogy mennyire bízik meg a szellemben, mindenesetre a sötétben beszélgetve nem fogja tudni elolvasni, hogy miért is izzott az előbb papirkája, amikor beesett a sírba…  A nagy meglepődésben talán el is felejtkezett róla, holott a pergamen lassan őt is megfertőzi varázsával.
- Nem illik nekidőlni másik nyughelyének, ugye tudod? – kérdez vissza szárazon felnevetve, s egyúttal elismerve, hogy teljes mértékben tudatában van, mire képes a csinos kis sírköve.
- Bizony, én lennék.  Hogy mióta? Ki tudja azt már… az ember előbb-utóbb elveszti itt az időérzékét.  – kicsit elrévül a tekintete, ahogy próbál visszaemlékezni, de végül csak megrázza a fejét . Ellenben a lábát érintő kérdésen már egészen felélénkül.
- Óh, hát az egy remek történet!  Hihetetlen párbaj volt! Tudod akkoriban nem finomkodtunk. Nem volt nyomtalan gyilkos átok. A nyavalyás útonálló sem járt jobban, ne aggódj, azonnal kimúlt a szerencsétlen, de sajnos addigra már lerobbantotta a lábamat.  – kissé zavarosan beszél, ahogy lelki szemei előtt megjelennek az emlékfoszlányok.


Zoltán

- Nem bizony, nem kellett volna! – a pergamen említésére a manó szemében furcsa fény csillan, ami leginkább az őszinte aggodalom jeleként értelmezhető. De az arcán továbbra is dühös kifejezés ül.  Közben kénytelen abbahagyni a másik gyepálását, hogy levegőhöz jusson, és elégedetten konstatálja, hogy a fiú megadja magát és látszólag tudomásul veszi, hogy semmi keresni valója a temetőben.
- Megmaradok, értem te csak ne aggódjál, fiacskám – közli mogorván a koros manó. Sérti a férfiúi büszkeségét, hogy gyengének nézik. Nem kell neki senki sajnálata.
- Mit képzelsz, mit csinálsz?! – hördül fel vészjóslóan, amikor a fiú elkezd leereszkedni a földre. Elengedi a füle mellett a levitás kérdését, egyrészt nem is akar rá válaszolni, másrészt dühében ellepi az agyát a lila köd. A fiú nem is tiporhatott volna jobban bele az önérzetébe, mint azzal, hogy a magasságkülönbséget próbálja kompenzálni.  
- Azonnal álljál fel! Szemtelen kölyök! Így csúfot űzni egy öreg manóból!  Gyalázat! – kiabálás közben a fiú felé bök a botjával, bár végül nem találja el a levitást, csak éppen rá akar ijeszteni és minél hamarabb mozgásra kényszeríteni.  
- Na, ne is lássalak!  Szedd össze a barátaidat és menjetek szépen haza! - szeretne minél előbb megszabadulni a kellemetlen társaságtól, részben a diákok érdekében is, és ezért hajlandó visszafogni magát (egy kicsit), és nem folytatni a fiú szidalmazását. De a botján és a hangján kívül nincs már fegyvere a fiúval szemben, akinek a kezében ekkor felizzik a pergamen,  azt az üzenetet hordozva, hogy ne menjen sehová, a manónál fogja megtalálni a kincset.  Ez pedig tűnjön bármekkora képtelenségnek is,  a pergamen varázsának hatása, arra készteti Zolit, hogy ne hagyja annyiban a dolgot, a vágy egyre erősödik benne a kincs után.


Hanka és Luna

A pergamenlap, mint előttük már olyan sok barátot, Hankát és Lunát is kifordítja egy kicsit önmagából és ellenfelekké alakítja. Mindkettejükben feltámad az önzés, ami talán sosem volt. Ez teszi olyan elérhetetlenné a kincset, a védővarázslatok csapatmunkát kívánnának, de egyúttal felébresztik a versengést az egyébként együttműködő felekben.
Mikor egyszerre érnek a papír, az könnyedén mozgathatóvá válik az asztal felett.  Így felemelve már sokkal kényelmesebben olvashatják. Egy rövid bevezető leírja a kincs és egyben a varázslat történetét. Három barát azt hitte ők örökké össze fognak tartani, hogy egyenlők és bízhatnak egymásban. Mind a hárman más-más mágiaág tudósai lettek: a gemmológiában, a bájitaltanban és bűbájtanban  szereztek nagy tudást. Közösen kutatómunkába fogtak, amelynek eredményeként elkészítették a kincset, amire a leírás csak dologként utal.  Olyan jól sikerült azonban, hogy civakodni kezdtek kié legyen, kit illet. Ezután az egész életük folytonos hadakozásból állt. Végül, mikor már mind a hárman aggastyánok voltak, úgy döntöttek elrejtik a dolgot, hogy olyas valakiké lehessen, akik méltóbbak rá náluk. Ebben egyet értettek s így tönkretették és a temetőben rejtették a dolgot. A varázslat maga pedig előteremti és újra működésbe hozza. Ha akad legalább két ember, aki elvégezze.
Azonban a  papírból  csak egy van, a lányok pedig ketten vannak, ráadásul a válóságban eltérő helyen. Ezért is poshad itt már mióta a kincs. Ki az, aki képes lenne lemondani róla, átadni a másiknak?  Másképp ugyanis nem lehet elvenni a papírt. Ha erőszakkal próbálják kitépni a másik kezéből, a pergamen visszahullik az asztalra.

Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. április 1. 14:26 Ugrás a poszthoz

Botond


Dottienak feladata van. Dottienak küldetése van!
Tányéron borsópöttyszemű ideges manólány járkál fel-alá a mulatozó portrék között, egy szalaggal átkötött dobozzal a kezében, a tányér pedig úgy fest, mintha az egy szem borsó levesben úszna, ugyanis a manólány sírdogál. Bizony, nehéz élete van egy házimanónak a Bagolykövön, akit mindig, mindig de mindig a Navinébe osztanak be, mert gyenge idegzetű, és az ő birkatürelmük képes a zokogó-sikítórohamait kezelni, ellentétben talán a többiekkel, és most mégis ide kellett jönnie, sőt, be kellene jutnia a Levitába. Egy dobozt kell kézbesítenie, ez a feladat, de ő sajnos nem tudja, hol is van pontosan a bejárat, mert elfelejtette. Nem, mintha szüksége lenne a bejáratra, hiszen valójában hoppanálni is tudna a házimanók különleges mágikus volta miatt, amire nem hat a hoppanálásgátlás a kastélyban, de úgy tűnik, a nagy idegeskedésben, hogy a kékekhez kell bejutnia, ezt is elfelejtette... nem csoda hát, hogy idegroncsként mászkál fel-alá, időnként hangos vinnyogásban kitörve, és a rózsaszínné mosott lepedőruháját húzogatja magán. Feladata van! Küldetése van.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. április 2. 00:54 Ugrás a poszthoz

Rufus Saron és Ombozi Sára
Április 1-je, dél körül

Egy átlagos tanítási nap ez a mai. A folyosókon nyüzsgés, nevetgélés, néhol morgás a tanárok szigorúsága miatt, de legfőképpen: fáradt arcok jönnek velünk szemben. Ez az idei első tanítási nap, megszokták az emberek, hogy későn fekszenek le és egész nap az ágyban tivornyázhatnak.  
Mindenfelé kisebb- nagyobb csoportokban álló diákokat láthatunk, akik közül néhányan az élményeiket mesélik, megint mások pedig az idei órarendjük miatt panaszkodnak. Az iskola forgatagában senkinek nem tűnik fel egy elhagyatott dobozocska, mely a bejárati csarnokban hever a padlón. Ma reggel, amikor a baglyok hozták a postát, az egyik ügyetlen jószág véletlenül nekirepült egy páncélnak, ami meglazította rajta a kötést, s a cél előtt elhagyta a pakkját. Sajnos a barna madár hiába próbálkozott, hogy újra felkapja terhét, nem sikerült neki, így sorsára hagyta a küldeményt, ami az Eridon és a Levita ház homokórái között landolt. Külsőre igazából nem látszik rajta semmi különös, egyszerű barna papírba csomagolt dologról van szó, melyet gondos kezek kötöttek át spárgával. Fekete tintával és cicomás betűkkel vésték fel a címzettet: Kumagoro plüssnyúl. A körülbelül 30 centis dobozka olyan, mintha időnként meg-megrezzenne.

Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. április 2. 13:02 Ugrás a poszthoz

Annabell és Axel


Ahogy Annabell futásnak ered, nem jut nagyon messzire, mert amikor egy pillanatra hátra néz, hogy meglesse, a fiú utána jött-e, gyomorral szalad bele egy zongorába.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. április 3. 21:20 Ugrás a poszthoz

Elena


Egy lila színű, egy éves gyermek magasságának megfelelő manószerű lény mászkál a folyosón a Nagyterem előtt. Nem rég érkezett a kastélyba, és bújt ki a dobozából, hogy elinduljon, és felfedezze a kastélyt. Nagyon-nagyon vágyik már arra, hogy találkozzon egy diákkal, vagy tanárral, vagy akárkivel. Puha, szőrös plüsstappancsai nem vernek hangot a folyosón, elvégre vattával van kitömve.
Tinky Winky, amíg arra vár, hogy valakivel végre találkozzon, megkocogtatja TV hasát, de sajnos az nem fog semmilyen adást. Pedig úgy emlékszik, a gyártója váltig állította, hogy működni fog, de mégsem, így eléggé elszomorodik, vékony, pityergő hangon sírdogálni kezd.
Utoljára módosította:Mesélő, 2014. április 3. 21:20
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. április 3. 22:03 Ugrás a poszthoz

Keith


Ormótlanul nagy fej, kurta lábak, és indokolatlanul cuki tekintet párosul a fekete sörényű oroszlántesthez. Tüdüp-tüdüp, tüdüp-tüdüp, vágtázik Zordon a kastély folyosóján a Trónszirt helyett, és tökéletesen igazságtalannak érzi helyzetét, hiszen ő nagy, erős, és félelmetes, és különben is azt ígérték neki, hogy majd jól elküldik Mufasza helyett uralkodni, mert az ő ideje is, meg Szimbáé is, meg Kiara kandúrkájáé is lejárt. Erre mi történik? Elkészítik pöttömnyi, aránytalan plüssfigurának, és elküldik egy kastélyba. Az élet határozottan kegyetlen, és igazságtalan is! Arról nem is beszélve, hogy hiányzik a kedvenc gombolyagja, amit váltig állították, hogy örökre vele maradhat, amikor épp kitömték... Talán panaszt kellene tennie a plüssgyártó hatalmasságok legnagyobbikánál!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Mesélő összes RPG hozzászólása (340 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 11 12 » Fel