36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Mesélő összes RPG hozzászólása (332 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 11 12 » Le
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. június 1. 17:26 Ugrás a poszthoz

Levitás bagázs - zárás

Lunának és Hankának is meg kell harcolnia önmagával, jobban mondva az önzésre csábító varázslat hatásával.  A asztalról felvett papíron Luna azt olvashatja, hogy bizony a varázslat elvégzéséhez pontosan jó helyen van, a kriptában kell maradnia, Hankának pedig a másikban és együtt kell varázsolniuk. Arra van szükség, hogy összefogjanak.  Luna felolvassa a varázslat hosszú, bonyolult, régi szövegét, Hanka pedig ismétli, és mindketten elvégzik hozzá az egyszerű, suhintó pálcamozdulatot. A varázslat eredményeként pedig már csak egy karnyújtásnyira vannak a kincs elérésétől. Minkét kriptában az asztalon lévő papírkupac alól egy-egy halványzölden világító kristály röppen fel, egy pillanatig lebeg a lányok előtt, de mielőtt hozzáérhetnének, fürgén elmozdul. Kirepül a kriptából, csak azért, hogy egy másik hasonlóan félelmetes és évek óta háborítatlan sírhely felé vegye az irányt, épp csak olyan tempóban, hogy a lányok ne érhessék utol, de azért szem elől se tévesszék.

Hasonlót tapasztalhat a levitás csipetcsapat többi tagja is. Dasha, akinek sikerült mozdulatlanná dermesztenie a fát a lombok között pillanthatja meg  a halványan fénylő kövecskét, de megérinteni ő sem tudja, csak követheti, ahogy a temető közepe felé röppen. Keikonak már van esélye elkapni a sír alján felvillanó, és lassan emelkedő kövecskét. Sőt, meg is kell érintenie, ha vele együtt ki akar jutni a lyukból. A vendéglátója persze ennek nem örül, éktelen haragra gerjed, fenyegeti, átkozza Keikot, végső elkeseredésében még át is repül kétszer a lányon, de a síron kívülre már nem követi. Ott azonban Keiko kezéből is kicsusszan a egyenetlen felületű kristály, s elröppen az éjszakába. Zoli esetében a halványzöld fény a föld alól érkezik, a kövecske előbukkan a föld alól, a harcias manó pedig azonnal ráveti magát, a kristály azonban kicsúszik alóla és elrepül. A manó megint Zoli ellen fordul, ismét megpróbál nekitámadni, szidja, odasóz neki a bottal, ha tud, de a fiú jobban teszi, ha nem a kis mitugrásszal törődik, hanem a kincse után iramodik.

A kristályok mind egy régi, ápolatlan, dohos kriptában gyűlnek össze, amit a diákok el sem téveszthetnek, hiszen az ajtón, a kicsinyke ablakon áramlik kifelé a kísérteties zöld fény. Aztán hirtelen minden átmenet nélkül megszűnik, s a temetőre dermesztő sötétség borul. Ha a levitás kalandorok bemerészkednek a kriptába, a koporsó előtt egy fa asztalkát találnak, azon pedig öt kerek, érme nagyságú, simára csiszolt, halványzöld kristályt. Mindegyiküknek jut egy-egy. A papírfecnik, amik kalauzolták őket és a varázslat leírása pedig elporlad, Hanka és Luna hiába jegyezte meg az utat, a korábbal látogatott kriptákhoz már ha akarnak sem találnak vissza soha.  A kincs mellé nem jár azonban használati utasítás, így majd maguknak kell rájönniük, hogy a különleges kis érmék kommunikációra alkalmasak. Amit az egyik felületére bármilyen írószerrel, vagy akár egy pengével odakaparnak, eltűnik a kristály felületén, s jól kivehetően megjelenik a többin. Igazán megérdemlik, hiszen kiállták a próbát és bebizonyították, hogy összetartanak.

Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. június 2. 13:12 Ugrás a poszthoz

Székesfehérvár - Ombozi Birtok



A férfi tányérján néha halkan csörömpöl a drága ezüstvilla, távolabb a falióra ütemes kattogása veszik bele a csöndbe. A kimondatlan szavak némán feszülnek az asztal körül, mindenki érzi ezt, bár megszólalni nem mer. Az asszony néha kérdőn pillant a férje felé, tekintetük azonban egyszer sem találkozik, a másik konokul a tányérjába bámul, mintha teljesen egyedül lenne.
A fiú végre hátradől. Az édesanyja is leteszi a villát, a tekintete ismét a férje felé fordul. A borospohár felemelkedik az asztalról, majd tompa koppanással érkezik a mahagóni asztallapra ismét. A férfi sötét szemei csak ekkor emelkednek föl, lustán és érdektelenül és állapodnak meg a fián.
A szalvétájával ráérősen megtörli a száját, nem sieti el a válaszadást. A falióra koppanása számlálja az eltelt időt.
 - Tényleg nem fog megismétlődni többé. Többé senkit sem hozhatsz haza, csak akit mi jónak látunk.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. június 5. 17:19 Ugrás a poszthoz

Székesfehérvár - Ombozi Birtok


A szavak élesen csapódnak az étkező csöndjébe.
A férfi szája széle kissé megremeg, sápatag arca azonban érdemben nem változik: ugyanolyan hűvös és kimért, mintha az idő múlásán révedezne. Egyedül a szeme szűkül össze kissé, kutatón fürkészve fia eltorzult vonásit. Hogy mire gondol, vagy gondol-e valamire egyáltalán, nehéz lenne megmondani és egyszerre jól esne belátni a szigorú vonások mögé. Ezeknek higgadtsága ugyanis sokkal vészjóslóbb, mintha felpattanna és kiabálni kezdene.
Ó ugyan, azt biztosan nem fog az ebédlőasztalnál.
Az édesanya más. Vékony keze lassan a szája elé téved, szeme riadtan kerekedik ki, megszólalni azonban nem mer. A finom ruha alatt testén remegés fut végig, ezt azonban nem valószínű, hogy bárki láthatja - és különösképp reméli, hogy a férje nem. Jobb karján, a selyem jótékony takarásában megsajdul egy zúzódás kéklő nyoma, amit természetesen úgy szerzett, hogy leesett a lépcsőn.
Leesett, mert engedetlen volt.

Ahogy a fiú felkel, senki sem indul utána. Édesanyja vérszegényen elmosolyodik a bókra, hevesen pislog, zavartan lesüti a szemét.
a folyosók hosszú percekig csöndesek még, mire felhangzanak a ráérős léptek. Lassan és magabiztosan közeledik, mintha minden faliképnél megállna és megszemlélné azokat. Egyedül az ajtó közelében torpan meg egyszer, egyetlenegy, lélegzetvételnyi pillanatra.
Ahogy belép, nem néz a fiára rögtön. Megfordul, halkan becsukja az ajtót maga mögött. A zár tompán kattan egyet.
 - Nem akarsz mondani valamit még, Noel?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. június 11. 16:31 Ugrás a poszthoz

Róma, Loveguard birtok, szent fogadalom


Elérkezett hát a várva várt nap, amikor a két szerelmes szív sorsdöntő igennel felel egymásnak. A leendő férj, Kristóf igazán kitett magáért, menyasszonyának semmivel sem kellett törődnie várandóssága idején, azon kívül természetesen, hogy gyermekei és ő maga is kitűnő egészségnek örvendjen. Most, hogy a csemeték már három hete gőgicsélnek, éjszakánként ébren tartják szerető anyukájukat, a fiatal nő vőlegényének figyelmességére bizonyára hálásan gondol vissza. Mint minden kislány, így az ő lelki szemei előtt is lejátszódott már ez a csodálatosnak képzelt nap, látta saját magát selyemruhájában, látta szemeit a fátyol alatt, érezte ujjait rászorítani csokrára. Tökéletesnek képzelte ezt a napot, magát pedig felhőtlenül boldognak. Azzal persze nem számolt annak idején - ahogy a többi kislány sem -, hogy a boldogság mögött megannyi feszült pillanat, ideges szó fog megbújni.
Az esküvő előtti napok kusza zavarát csak fokozta a nagy nap kora reggele, amikor a birtokra érkező szorgalmas embersereg elkezdte felállítani a sátrakat, behordták a székeket és asztalokat, dobozok százaival hozták a törékeny poharakat, ezüstétkészleteket, és mindenféle díszítőelemet. Kristóf ötletei nyomán azok tökéletes munkát végeztek, és az egyébként is gyönyörű kastély kivirult. A pompa mégsem keltett giccses, csicsás érzetet nézőjében, a maga nemében egyszerű, nemes és káprázatos volt egyszerre. A domináns szín a fekete-fehér párosa volt, melyet itt-ott zöld foltok tettek még egyedibbé, emlékeztették a vendégeket arra, hogy a menyasszony melyik házhoz tartozik.
A kastélyt körülölelő vidék zöldjében itt-ott fehér léggömbök mutatták az utat az esemény szívébe felépített szabadtéri ceremóniához, ahol több száz szék várakozott arra, hogy mindenki kényelmesen helyet foglalhasson, és megérkezzen a szerelmespár. A székek között fehér szőnyeg futott végig -  melynek zöld szegélyén virágszirmok pihentek -, a virágokkal díszített boltívig, amely alatt a korosodó pap várta az ifjú párt. A ceremónia utáni ünnepség egyik helyszíne odabent várta a vendégeket. A színek ott is hasonlóak voltak a kültéri elrendezéshez, a résztvevők fekete-fehér díszletet láthattak, csodás függönyökben gyönyörködhettek, melyek enyhe hullámukkal a plafont is befedték. Asztalok, és székek voltak mindenfele, hogy a nagyszámú vendégsereg kényelmesen elférjen. A pár, és a hozzájuk közelállók egy, a terem végében, a többivel merőlegesen elhelyezett hosszabb asztalnál ülhettek le. Az esküvői ételek mellett svédasztal volt két oldalt, köztük elvarázsolt gramofon és egy kisebb tánctér. Természetesen a ceremónia szabadtéri helyszíne is ünnepségre készen állt, kint is szólt a zene, megjelentek a mindenféle finomsággal telepakolt svédasztalok, és egy nagyobb rész volt kitalálva a táncra. Az asztalokon pihenő tányérokon mindenki névre szólóan megtalálhatta kártyáját, amely jelezni óhajtotta az illető helyét. A tányérokon fekete szalvéta, a szalvétán kártya, melyen fekete gyöngybetűk és selyemmasni kívánta magára vonni a figyelmet. A már boldog házaspár asztala különleges volt, hiszen az ő tányérjuk mellett nem egyszerű üvegpohár állt, hanem felöltöztetett, kifejezetten ünnepi díszben feleség, s férj megnevezésű poharak várták, hogy italt töltsenek beléjük. Az esküvői torta a házaspár előtt lett felállítva, és gyönyörű ezüsttálcán hirdette a nagy nap ígéretét: örökkön-örökké. Bevonata hibátlan marcipán, íze fenséges csokoládékülönlegesség volt.

A birtok látványát csak még inkább impozánssá teszik a kis Nóri által szórt gyönyörű zöld virágszirmok, és a gyertyák, melyek itt-ott feltűnnek, ám varázslat miatt sohasem égnek csonkig. A figyelmes vőlegény mindenről gondoskodott, a menyasszony bár otthon van, maga körül tudhatja a nagy múltú Rellon ház hangulatát is. A felsorakozó meghatódott mosolyú koszorúslányok ruhája is e színben pompázik. Karjukon hófehér virágdísz, nyakukban ékes nyaklánc pihen. Nórika ruhája az ártatlanság színét kapta alapnak, melyen zöld minta és vékonyka öv van. A kislány - Mira és Kristóf után  talán a legizgatottabb résztvevője az ünnepségnek. A fiúk fekete öltönyük alá egyformán fehér inget, s zöld nyakkendőt vettek. Az esküvőn a több száz vendég között helyet foglal Aliyaah - Đominik, Nina - David, Luca - Maximilian, Tiffany - Daniel, és Michelle - Mihael is.

A díszletek tökéletesen állnak, a vendégek elfoglalták helyeiket, a pap az oltár előtt várja, hogy kezdődhessen a ceremónia.

Jó szórakozást kívánunk mindenkinek!
Utoljára módosította:Mesélő, 2014. június 11. 16:31
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. július 2. 13:39 Ugrás a poszthoz

Az éj sötétje néhol felvillan a két rosszcsont által felgyújtott festményektől, a kastély kihalt csendjét csak a kint fújdogáló széltől időnként becsapódó ablakok törik meg. Uraságunk élelemért szimatolva indult útnak a pincebéli rejtekéből, de nem a konyhát vette most célba; ezúttal az a helyiséget keresi, ahol az a tűzrakás van, és a diákok mindig esznek ott valami finomat, ami nem lelhető fel a manóknál. Négy pici macskával a folyosó szegélyénél halad, időnként meg-megállva szimatol a levegőbe, majd folytatja megkezdett útját. Hosszú farkincája úgy oson utána, akár a egy véreb, szájában szinte összefut a nyál az ínycsiklandozó pattogós kukorica gondolatára, ami megszökött egy ügyetlen kezdő zacskójából. De mi ez? Füstöt szimatol. Frisset, pörköltet, némi fa és vászon is keveredett közé. Aggódó pillantásokkal néz körbe, de nem lát tüzet. Úgy dönt, inkább tovább halad, az eleség fontosabb, mint az érzékei becsapása. Ahogy közeledik a négy kis diák felé, egyre erősödik a bűz, már az orrát is facsarja. Mozgást érzékel az egyik festmény mögött, fényt is lát, úgyhogy gyorsan bebújik az egyik páncél mögé - történetesen pont oda, ahol a két tettenérésre készülő Levitás terveiket osztják meg egymással. Patkányuraságunk lyukat talál a páncélon, s a belsejében egy-kettőre felmászik a sisakba, ami pont nyitva van, így onnan kukucskál ki és figyeli az eseményeket. Időnként még cincog is, úgy tűnik, ő nem vette észre a rejtőzködő fiatalokat - talán azok őt igen?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. július 5. 20:19 Ugrás a poszthoz

Ashley és Bálint


Két kisdiák oson egy kis állatkával be a kastélyba, amennyire tőlük telik ebben a késői órában, de a kastély keleti részén lévő Eridon toronyba való bejutás még messze van, hiszen a bejárati csarnokot még csak most készülnek elhagyni. Hatalmas szerencséjükre az éjjel őrségben lenni szokó Rikola Rihárd portréja napközben a Vígadófreskók folyosójára tévedve nem tudta megállni, hogy ne gurítson le pár korsót a tanoda másik felében lakó barátaival, úgyhogy most éles szemei becsukva őrzik terepet. Ez persze hőseinknek kapóra is jön, de mikor elhaladnának az iskolában csak "Riasztóportré"-nak gúnyolt festmény előtt, az felhorkant a neszekre, majd tovább húzza a lóbőrt. Hogyha ez kiderül, holnap bizony nagy fejmosást fog majd kapni a Banyától, mert ő persze imádja az éjszakába nyúlóan lógós diákokról terjeszteni a pletykákat, de ha hamar elérik úti-céljukat a gyerekek, csak nem tűnik majd fel senkinek. Biztonságban fel is jutnak a klubhelyiséghez vezető folyosóra, ami teljes sötétségbe borulva jelzi, hogy senki sem járt mostanában erre, mindenki nyugovóra tért. Ám a következő pillanatban hangos zajt csap valami a következő kanyarban - úgy hangzik, mintha egy lovagi páncélt borítottak volna fel -, s olybá tűnik ebben a pillanatban, mintha az egész kastély hallaná a kongást. A folyosó zeng a csörömpölés visszhangjától, s a kanyar másik oldalán fellobbannak a fáklyák: valaki közeleg. Tanár? Prefektus? Éjjeli rém, akinek még a fáklyák is utat mutatnak?
Utoljára módosította:Mesélő, 2014. július 5. 20:25
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. július 9. 11:45 Ugrás a poszthoz

David, Évi, büntetőmunka


Ebédidő, nagyterem. A zöldeknél a szokásos felmordulások és bárbajra hívások hallatszanak, amikor két Levitás gyerkőc somfordál oda az asztalukhoz. Mindenki elcsöndesül, néhányan kíváncsi szemekkel, mások nemtörődöm flegmasággal figyelik az eseményeket. David belekezd a büntetőmunkájuk ismertetésébe, páran felnevetnek a feladat hallatán, s ha megtalálják Đomit maguk között, a közelükben ülők megveregetik a vállát, a távolabbiak elismerő pillantásokat küldenek felé a zseniális ötlete miatt. A kék fiú annyira lovagias, hogy ő kezdi a mondandóját, de az, hogy egy növényhez vannak hasonlítva, nem sok Rellonosnak tetszik. Az előadás közben vicsorognak, gúnyolódnak, míg odaát, a többi asztalnál valakik hangosan felkuncognak. Mire a végére ér, már biztos lehet benne, hogy ezeket a hasonlatokat ebéd után nem fogja ép bőrrel megúszni, amit biztosít a most kitörő tapsvihar is. A sárkányok ugyanis gúnyos, erőteljes tapsolásba kezdenek, még mielőtt bármelyik ház diákja ténylegesen elismeréseként a bátorságért megtenné ezt, így biztosítva maguknak a fölényt. Ez a lépés még egy-két jelenlévő tanárt is meglep. Mindenesetre a Rellonosok elcsendesednek, hogy most Évit hallgassák meg. A lány már egy kissé komolyabbra vette a figurát, őt nem fogják bántani a szünetekben, de azért az ő beszédét is rendesen kifigurázzák. Pofákat vágnak, úgy tesznek, mintha robotikusan olvasnának valamit fel, felállnak és kezet fognak, mikor a jó barátság kerül szóba, egyszóval rendesen megkapja a magáét. Az ő előadását már gyengébb taps zárja, aztán a helyükre menve az ebéd tovább fojtatódik. A mai nap hőse a sárkányoknak Đominic lett, remek pillanatokat okozott nekik.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. július 11. 19:47 Ugrás a poszthoz

Dwayne

Az elmúlt hetekben, még saját bevallásom szerint se voltam normális. Összevesztem mindenkivel, még Minával is, meg Krisztával, és tudom, hogy minden feszültségem, egyetlen, picinyke, apró problémára vezethető vissza. Hogy normális vagyok-e? Nem, egyáltalán nem, és ez szörnyen kellemetlen, tekintve, hogy elméletileg felelősségteljes anyának kéne lennem, olyan nőnek, aki egyedül nevel egy serdülőkor szélén álló lányt, és minden józanságára szüksége lesz ahhoz, hogy ezt az időszakot átvészelje vele, mert pontosan tudom, hogy kamasznak lenni nem könnyű. Jönnek majd a fiúkat, akiket remélhetőleg Dwayne segítségével és egy jól célzó puskával elkergetek majd, és jönnek az érzelmi hullámzások is. Tudom, hogy az embernek szüksége van egy anyára ahhoz, hogy rendes felnőtté váljon. Életem legnehezebb idejében én nem kaptam olyan törődést, ami kellett volna, így aztán a dolgok nem alakultak a legjobban.
Tennem kell ellene, hogy Mina is hasonlóan járjon, és ez csak úgy fog menni ,ha kiadom magamból a feszültség forrását, vagyis elmegyek és beszélek Dwayne-nel. Nem lesz könnyű, de ha a pácienseim jó részének sikerült ez a módszer, akkor talán nekem is fog. Csak szeretném kiadni magamból. Elmondani, látni a reakciót, és megnyugodni, hogy kint van, már nem csak magamban emésztem a dolgot. Először otthon kerestem, remélve, hogy ketten leszünk csak a négy fal között, amikor ez megtörténik, ám minden reményem ellenére ez nem jött be, így aztán el kellett mennem a munkahelyére. Hagyhattam volna neki üzenetet, hogy beszélnünk kell, de nem várhatott a dolog, addig kellett megtennem, amíg volt bennem annyi bátorság, hogy megtegyem.
Nem akartam éppen most, miután végre elköteleződtem a kiadás mellett visszatáncolni, így aztán fogtam magam, és mielőtt még bármi másra gondolhattam volna, beléptem az épületbe, ahol készségesen elvezettek a keresett férfihez. Első probléma kipipálva, már csak a második, a sokkal nagyobb jön. Fogaimat csikorgatva állok meg egy pillanatra, majd ösztönösen védekezve összehúzom magam és a férfi asztala mellé lépve megsimítom a vállát, jelezve, hogy nézzen fel egy kicsit a munkából. Túl sokan vannak itt egy légtérben, az embernek nincs kedve hangoskodni, ő pedig sejtheti, hogy ha ide jöttem, akkor nem csak hülyéskedni szeretnék.
- Beszélnünk kellene, fontos lenne.
  

Zója
Ruha
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. július 13. 14:37 Ugrás a poszthoz

Dwayne

- Az igazán lázba hozna, ha bejelenteném, hogy meg fogok halni?
Kicsit ironikusra sikerült, de roppant őszinte kérdés. Komolyan érdekel, hogy mit válaszolna erre a másik, ami pár perc múlva igazán mazochista lépésnek fog majd tűnni. Van azonban egy olyan érzésem, hogy Dwayne könnyedén figyelmen kívül hagyja majd a válaszadást, ahogy mindig is teszi, ha éppen nincs ínyére a téma.
- Kérlek.
Nem várom meg, hogy a férfi beadja a derekát, csak elindulok, remélve, hogy követ majd. Ez nem pont olyan dolog, amit ennyi figyelő szem között kéne megvitatnunk. Ennél a helyiségnél még a folyosó is nyugisabbnak tűnik. Pár ember, aki még a teremben van, biccentenek vagy csak tekintetükkel jelzik, hogy felismertek, hiszen vannak pácienseim az itt dolgozó emberek között is. Nem tudom mennyire ismeretes a kettőnket összekötő lányka létezése, így biztos van olyan, aki azt veszi le, hogy Dwayne is egyike azoknak az embereknek, akikkel a hét egy adott napján, egy adott időre találkozok, hogy beszélgessünk az őt ért hatásokról. Kisétálva megvárom, hogy a férfi is kiérjen, majd közelebb lépve hozzá, halkan kezdek el beszélni.
- Kérlek, előbb hallgass meg, és csak utána reagálj, már ha egyáltalán szeretnél reagálni. Megértem azt is, ha nem.
Na, most jött el a pillanat, amikor kezd inába szállni a bátorságom, és legszívesebben nevetnék egyet, majd kínosan sarkon fordulnék, és elszaladnék. Hát az biztos, hogy jó ideig nem én lennék az, aki nem a kanapén foglal helyet.
- Mina sokat mesélt Lénáról, és tudom, hogy az utóbbi időben a viselkedésem nem volt éppen a legkorrektebb, mintha valami beborult volna nálam. Sokat gondolkoztam a helyzeten, és rájöttem, mi is a probléma. Mármint azokon a más megszokott dolgokon túl, hogy nem mindig...
Itt egy pillanatra megállok, behunyom a szemem, és a levegőt lassan eresztem ki. Ha már eljöttem ide, nem most kellene elkezdenem szépíteni a dolgokat, nem?
- …pontosabban, hogy szinte sohasem tudunk normálisan kommunikálni egymással. A helyzet az, hogy féltékeny vagyok. Ne nevess kérlek, de ez a helyzet. Akármennyire is őrültségnek tűnik, és akármennyi idő is telt el, én még mindig érzek irántad valamit, valamit amit magam sem hittem, hogy ennyi idő után még érezhetek.
Áh, mintha egy nagyon hosszúra nyújtott meseelőadáson lennénk, olyanon, amit Mina hat éves kora körül kellett rengetegszer megnéznem, és amitől a hajam tudnám kitépni még most is, ha előkerül. Erre most ugyanazt csinálom, egy nálam kevésbé türelmes emberrel.
- Szeretlek. Szerelmes vagyok beléd.  Tudom, ez ijesztő, a felismerés nekem se volt éppen kellemes, de nem tudok mit tenni ellene. Viszont, nem fogok semmit tenni ezért, mert tudom, hogy te nem akarsz engem. Elszúrtam, és ennek a következményeit viselem is. Viszont azt akartam, hogy tudd, miért viselkedek néha furcsán, mert biztos, hogy furcsán fogok viselkedni, hiszen mostanában se voltam éppen normális.
A falnak támaszkodva kicsit behunyom a szemem, csak most érzékelem, hogy a kezem – talán biztosítékként, hogy nem hagy itt – a férfi kezén pihen. Zavartan húzom el onnan, védekezőn magam előtt összefonva a másikkal.
- Sajnálom, ha ezzel zavart okoztam az erőben, nem volt szándékos. Szeretném elásni a csatabárdot. Mina például nagyon kedveli Lénát, és te is, szívesen megismerkednék vele én is. Nem szeretnék olyan ember lenni, aki mumusként funkcionál az életedben. Szeretném, ha boldog lennél, ha nem tekintenél rám úgy, mint egy zavaró tényre, mert nem akarok egyikőtöknek sem ártani. Tudom, nem örülsz neki, hogy része vagyok az életednek, és sokat bosszankodtál miattam, de szeretném valamennyire helyrehozni a hibámat.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. július 13. 21:59 Ugrás a poszthoz

Dwayne

Az Isten  említésénél kicsit összehúzom magam, láthatóan a vállaim kicsit közelebb kerülnek egymáshoz, mint aki fél tőle, hogy hamarosan leordítják a fejét, vagy megrázzák, amiért idejött fárasztani, miközben dolgozik. Lehet nem ez volt az évszázad ötlete tőlem, na nem mintha az jó olyan szuper ötlet volt, amikor faképnél hagytam. Akkor kellett volna jó alaposan felpofoznia, vagy nekem kétszer átgondolnom mindent. Nem véletlenül nem mentünk el hozzájuk egész nyáron, és jobb lett volna, ha én sem teszem, hiszen eljött volna, és akkor meg tudtuk volna beszélni. Ezt annyiszor átgondoltam. Újra és újra. Napokig az akkor mondottakon rágódtam, minden szavát egyesével megvizsgáltam, mindent újra lejátszottam a fejemben, alvás helyett is ezen agyaltam.
Miután megszületett Mina, és engem is elért a szülés utáni depresszió, annyira kikészültem, hogy el kellett volna mennem megkeresni, ahogy Kriszta mondta, én viszont nem hallgattam rá, nem mertem, féltem elé állni, miután elutasított, legalábbis a nagyapám által előadott verzió szerint, és a veszekedésünk után is hittem, hogy akkor igazat mondott nekem, pedig minden, amit Dwayneről és a látogatásáról mondott hazugság volt.  
- Sajnálom, de ha magamban tartom, akkor biztos, hogy csinálok valami hülyeséget. Nem akarom elszúrni ennél is jobban a dolgot, ne érts félre, de nem tudok hallgatni. Eddig is hülyeség volt tudom, és tudom, hogy régen meg kellett volna keresnem téged, vagy legalább csak elmondani, amikor újra találkoztunk, de féltem, hogy ha megteszem, akkor Minának nem lesz lehetősége megismerni téged. Ő annyira vágyott rád, és én nem állhattam az útjába, hiszen ő volt az egyetlen jó dolog az akkori életemben. Nem akartam kockáztatni a boldogságát, ezt értsd meg kérlek.
Érzem, ahogy a torkomban kialakult gombóc növekedni kezd, és az a bizonyos szó után nincs megállás, a könnyeim a szemembe szöknek, és ha nem is sírok, egyetlen csepp kiszökik, és érzem, hogy elindul az arcomon, mégsem nyúlok hozzá, igyekszem úgy tenni, mintha nem is érezném. Soha életemben nem sírtam mások előtt, és megfogadtam, hogy nem fogok, most azonban mintha az agyam is hátat fordított volna nekem, és inkább ő is ellenem lenne, ahogy a testem is. Én pedig minden idegszálammal igyekszem küzdeni az ellen, hogy elveszítsem a kontrollt. Nem, mintha sok értelme lenne, hiszen már az is, hogy itt vagyok olyan dolog, amit nem hittem volna, hogy valaha megteszek, viszont azt se, hogy tényleg tud ennyire fájni az ember szíve.
- Sajnálom, hogy baromságnak tartod a velem töltött időt, azt hittem, legalább az eleje, az első időszak megmaradhat szépnek, de igazad van, nagyon hülye vagyok, amiért bármi ilyesmiben reménykedtem. Te nem hibáztál, hiszen én nem hibáztatlak, én voltam az egyetlen, aki hülyeséget csinált, hiszen te is engem hibáztatsz, és én is magamat hibáztatom. Ketten nem tévedhetünk ekkorát.  
A hűvös kérdésre igyekszem lenyelni a gombócot, amibe szerintem már a szívem is bele került, mert az biztos, hogy nem a helyén dobog. Aprón megrázom a fejem, kicsit lehajtva. A szemem behunyva igyekszem erőt gyűjteni ahhoz, hogy újra meg tudjak szólalni.
- Nem akarok rosszat neked, de el kellett mondanom. Nekem tényleg csak el kellett mondanom, és próbáltam másnak, de nem lett tőle könnyebb. Tudom, hogy most az eddigieknél is jobban fogsz utálni, felkészültem erre is, és nem lepődök meg, ha így lesz. Ez lenne a normális. Csak szerettem volna elásni a csatabárdot. Nem akarom, hogy a lány, akit szeretsz fantomnak gondoljon, vagy Mina össze legyen zavarodva, mert nem mer örülni nektek, meg mesélni rólatok nekem. Azt reméltem, ha tisztázzuk a dolgokat, akkor talán ő is bátrabban ki meri mutatni az érzéseit, csak ennyit szerettem volna, semmi mást.
Kicsit megtörlöm az arcom, mielőtt elindulok, mint egy gyáva nyúl, elmenekülök, és annak ellenére, hogy az elején bátor voltam, mostanra már minden elszállt belőlem, és félek, hogy a térdeim összecsuklanak, és erőtlenségemben összeesek.
- Két hétre el kell utaznom, Mina szívesen lenne veled, de amikor nem jó neked Kriszta tud rá vigyázni. Majd Minával beszéljétek meg, hogy mikor jó és mikor nem, rendben?
Elindulok, mert hát elég béna lenne most minden más, és azt nem szeretném, hogy ő hagyjon itt, így is, akik elhaladnak mellettünk már furán néznek ránk, nem akarom, hogy elkezdjenek pletykálni rólam.
- Alexának vannak bájitalai. Van olyan, bár nem tudom, hogy működik pontosan, de az emlékek okozta érzéseket semlegesíti, vagy használhatsz merengőt is. Ha el szeretnéd felejteni azt a nyarat, de nem szeretnél kockáztatni bájitalokkal, vagy kérd meg, hogy zavarjon bele az emlékeidbe, hátha tud kezdeni velük valamit. Ő ehhez jobban ért, mint én.
Bénaságom csúcsán intek egyet, mintha épp valami kínos randi végén lennénk, majd zavartan hátat fordítva elindulok a folyosó másik vége felé.

Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. július 15. 12:38 Ugrás a poszthoz

Dwayne

Megállni? Nem pont azt nem szeretnék, inkább elszaladni, mint egy kisgyerek, aki labdázás közben véletlenül betörte az ijesztő szomszéd ablakát. De hát nem lehet, ilyen könnyen nem úszom meg a dolgot, és legyek bármilyen gyors, a másik gyorsabb és erősebb nálam. Engedelmeskedem annak, hogy megfordítson, de a tekintetét kerülöm. Már nem érdekel, hogy hülyéz, hiszen tényleg az vagyok, és azok, akik ismerik a helyzetet, alapból is hülyének gondolnak, nem ha megtudják, hogy mi történt itt, és miért is maradna titok ugyebár? A zsarolásra azonban nem tudom megállni, hogy ne nézzek a szemébe.
- Nem akarlak zsarolni.
Csendesen szólok hozzá, már-már kétségbeesetten, hiszen kapar a torkom az elfojtott sírás miatt. Viszont ezzel egy időben azt is érzékelheti, hogy amit mondok, azt komolyan is gondolom. Egy pillanatra, de tényleg csak egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy azt válaszoljam „nem is akarom, hogy menjen”, de folyton eszembe jut mindaz a lelkesedés, ahogy Mina beszélt Lénáról, és egyszerűen csak behunyom a szemem. Nem érzem jól magam. De valószínűleg senki se érezné jól magát a helyemben.
- Légy boldog, megérdemled.
Bólintok is hozzá pár aprót a fejemmel, de arra, hogy legyek boldog, meg hogy ő milyen alak volt velem, csak megforgatom a szemeimet. Nekem pont erre van szükségem, ezt nem érti meg senki. De már nem is akarom, hogy megértsék. Az előbbi jelenet rádöbbentett, hogy idióta vagyok ahhoz, hogy normális életem legyen.
- Mennem kell.
Nem teszek semmit, nem lépek hozzá közelebb, csak rá pillantok, szememben ugyanazzal a szomorúsággal, amivel ő is néz, aztán a pillanat tört része alatt fordulok meg, és sietek el, igyekezve úgy, hogy ne fussak össze senkivel, aki megállíthat.






VB karácsonyi ajándékkereső
2018. december 23.
Utoljára módosította:Maja Bojarska, 2018. december 23. 22:16
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Rellon bajnoka
Írta: 2014. július 15. 14:10
Ugrás a poszthoz

3. forduló
Aréna




A gladiátorok az ókori római arénákban egymás ellen változatos fegyverzettel küzdő, harcosnak kiképzett rabszolgák voltak, akiknek bőrébe fognak ezúttal a sikeréhes rellonosok bújni. David Bennett, Eris L. Awer-Kowai, Ombozi Noel, Angelina Mary Philips, Fred Brown és Axel Sebastian Sjölander azok, akik ide jutottak, akik a címért küzdeni fognak. Ez a legvégsőbb és legsorsdöntőbb akadály, eddig csak azon dolgokat csillogtatták meg, amiket mindenki gondol a rellonosokról, de most itt a lehetőség bizonyítani határozott, elszánt és céltudatos, valamint kitartó felüket. Most nem csak a nézők puszta mulattatására  kell élethalálharcot vívniuk egymással, hanem a dicsőségért, a Rellon bajnoka címért.
Az első amfiteátrumszerű építmény létrejöttére a Bagolykő történelmében a Rétet választották, ahová bárki könnyen eljöhet és végigizgulhatja és élvezheti a megmérettetés minden mozzanatát. Lényegében egy az eredeti hasonmásához képest kisebb, de méretes elliptikus alaprajzú aréna helyezkedik el a sík felületen, amelyet több emelet magasságban ülőhelysorok öveztek, ahonnan a nézők biztonságosan szemlélhetik a látványos összecsapásokat.
Sosem lehet tudni, mi fog odabent történni, küzdeni fognak egymással, vagy akár többen egy ellen? Lesznek-e meglepetések? Azt, hogy mi fog odabent történni, talán senki sem tudja. Az Arénában jelen van Markovits István házvezető is, ha szükséges lenne a közbenjárás, valamint felkért segítőként Emma McNeilly.
A versenyzőket beengedve ide, a küzdőtér széleiről indulnak, a pálcáik pedig középen, egy kupacon vannak elhelyezve, minden megjelölés nélkül, hogy melyik-kié lenne. Gong szóra indulhatnak el, amely pontban délután négy órakor szólal meg. Az esemény szlogenje is elég egyértelmű, hogy csak egy maradhat!


//Ez a játék szálkezdő hozzászólása, erre figyeljetek!
Az Arénában történő eldöntendő események kimeneteléről a jelenlévő tanerők vagy a Mesélő fog döntést hozni!
Álmodói időpont: július 15-től egészen július 22-ig//
Utoljára módosította:Mesélő, 2014. július 15. 14:16
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. július 17. 10:41 Ugrás a poszthoz

Ashley és Bálint


A két kis gyerkőc nagy zajt csap, amíg menekülni próbál a közeledő valaki elől, és addig-addig szaladnak egy emelettel feljebb, mígnem felérnek a Dámák folyosójára. Az úrihölgyek most éppen ékszerekről és a régi szép időről álmodoznak, így gyakorlatilag nem ébrednek fel Ashley és Bálint hangos szívverésére sem. A fiataloknak azonban nincs nyugtuk így se, a legközelebbi terem a Társalgó, ahova be akarnak nyitni. Az ajtó nincs bezárva, a kilincs lenyomása után könnyedén és barátságosan invitálja be a látogatókat, mint ahogy mindig. A terem sötét és üres, az egyetlen mozgást csak az a szellem okozza, aki ásítozva siklik át a nebulókon, ezzel felettébb kellemetlen élményt okozva nekik. De talán nem csak ez a szellem nem tudott aludni, mivel odabentről fontoskodó duruzsulás hallatszik. Ashley és Bálint ugyan nem láthatják az ajtó mögött rejtőző festményt a tudós doktorokkal, de világosan hallhatják a Macsulikról folytatott heves vitát, amit még üvegek csörömpölése is kísér. Ide talán nem ajánlatos bejönni, hiszen a festmények egy szempillantás alatt valamelyik tanár fülébe juttatják az ittlétüket, de ha nagyon akarnak, be is szállhatnak a nyomtafestéket nem tűrő ékesszólásokkal teli tanácskozásba.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. szeptember 3. 06:28 Ugrás a poszthoz

Vizsgapálya I. szakasz

Belépve a pályára, egy ismerős táj köszön vissza. Az iskolát és a falut elválasztó erdő, melynek mélyén járunk. Veszélyes terület, ez egy pillanat alatt ki is derült, hiszen a fiú mellett épp egy unikornis és kicsinye – még nem nőtt ki a szarva sem – vágtáznak el a fiú mellett, majd hamarosan egy kentaur és egy thesztrál is érkezik. Előbbi becolozza nyilával, és lőni készül, utóbbi csőr csattogtatva, a szárnyait mozgatva, indul meg felé. Ha ez nem lenne elég, még egy csapat diák is közeledik, akik abban a korban vannak, hogy mindenre pálcát rántanak, föntről pedig épp kiszúrta magának egy sárkány. Pillanatai vannak cselekedni.

Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Évnyitó ünnepély
Írta: 2014. szeptember 19. 13:19
Ugrás a poszthoz

Az első diákok érkezése előtt alig fél órával végeznek a manó minden étellel, a díszítéssel. Minden készen áll, hogy fogadja a diákokat, a tanárokat, hogy elbúcsúzzanak az elmúlt évtől, és méltóképp köszönthessék az újat. Ez az évnyitó sok meglepetést tartogat majd, és a terem túloldalán álló igazgató reméli, hogy mindennek örülni fognak a gyerkőcök és a tanárok is. A díszítés idén kéket és bronzot ölt, a tanári asztal mögötti falon terebélyes zászlón büszkén tekinget körbe a szfinx, mely a pontverseny győztes Levita ház címerállata. Az asztalok felett kék és bronz gyertyák lebegnek, a falon a díszítés is a ház színeit viseli. A hosszú asztalokon étel még nincs, azonban maga a teríték is előcsalogatja a vágyat a vacsora iránt. Mindenki foglalja hát el a helyét, hamarosan kezdődik az ünnepély!


//Karakteridő: Október 1. 18:00 – 21:00, Szerepjátékosan: Szeptember 19 – Október 5. éjfél
Szálazás: Az évnyitó/záró esemény egy szálba kerüljön, azaz mindig az utolsó hozzászóláshoz szálazzatok. Köszönöm!//

Utoljára módosította:Czettner R. Luca, 2014. szeptember 19. 23:33
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. szeptember 29. 22:42 Ugrás a poszthoz

Julien

Azzal a lendülettel, amivel Julien felugrott az asztalra, és vállával megkoccolta a polcot, elindított egy folyamatot. Egy kisujjnál nem nagyobb üvegcse hangos gurulással kezdi meg lefelé vezető útját eddigi lakhelyéről, hogy egyenesen a srác kezében tartott könyvre pottyanjon. Ha az Eridonos felveszi, nem vehet rajta észre semmi különöset, kissé bizarr, zavaros kék színű lötty kavarog a fiola belsejében. Ő nem tudhatja, de valaha egy fiatalító főzet prototípusa volt ez a bájital, de ki tudja, mióta áll vajon ezen a polcon, és vajon az idő mennyit változtathatott a hatásán... Ha veszi a bátorságot, és van olyan merész, hogy belekortyoljon, akkor perceken belül kiderülhet.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. október 6. 11:33 Ugrás a poszthoz

Julien

Nagyon úgy tetszik, hogy Julien nincs igazán tisztában néhány íratlan varázslószabállyal. Például azzal, hogy cimkézetlen, ismeretlen bájitalokat nem húzunk le. Vagyis hazudunk, ha azt mondjuk cimkézetlen, mert van rajta egy sárgára fakult kis pergamendarab, de abból senki sem lesz okosabb, megrágta már a feliratot az idő vas foga.
Nem téved nagyot, ha szájvíznek titulálja az illatot, ugyanis enyhén mentolos szaga van a löttynek. Az íze viszont keserű és kellemetlen. Hát, nem biztos, hogy bele kellett volna inni.
Néhány másodpercig nem tűnhet fel neki semmi különleges, aztán egyszer csak, mintha elkezdene kitágulni a tér körülötte, megnőnek a tárgyak, a távolságok. A folyamat fél percen belül befejeződik, majd érezheti, hogy ruhái mintha kissé nagyok lennének rá. Mintha reggel egy sötétítőfüggönyt húzott volna fel. Ha lepillant magára, feltűnhet, hogy lábai megrövidültek, ahogyan karjai is, éa ha megszólal, torkából gyermeki hang tör elő. Mert gyermek lett újra.

Gratulálok, most 4-5-6 napig élvezheted a gyermekkor csodáit.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. október 31. 02:42 Ugrás a poszthoz

A levegő "doboz" - Julien


Rachel Matthews számára ez a nap nem tartogat túl sok újdonságot. Már másodszorra vesz részt ezen a bajnokságon, tavaly is itt volt már, pedig akkor még csak egy gyenge kezdőnek minősült, hiszen néhány hónappal a megmérettetés előtt jelentkezett csak az ereje. Mostanra már egészen erős szélmágusnak mondhatja magát, és van is önbizalma a 18 éves lánynak, nem is kevés. Meg van győződve róla, hogy simán menni fog neki az egész verseny, hiszen már tapasztalt.
Jelenleg a fennsík közepén áll, egészen szilárdan megvetette a lábát a talajon: levegőpajzsot húzott maga köré, és a szél erősségétől függetlenül fenn is tartja azt. Sokan mások is itt vannak még, de nem igazán törődik velük, csak arra koncentrál, hogy minél hamarabb találjon egy jelvényt és lehetőleg elsőként teljesítse a feladatot. Egy nagyobb szikla tetején megpillant egy levegőbuborékba csomagolt jelvényt, már éppen készülne, hogy felmegy érte, mikor valaki nekiütközik. Megbotránkozott arccal néz fel a fiatal fiúra, aki nagyon igyekszik azon, hogy fenntartsa azt a pajzsot, ami neki probléma nélkül megy. Rachel felfortyan magában, de nem szól semmit sem. Gyorsan levegőt kever maga alá, és egy elegáns mozdulattal a kezébe zárja az eddig a szikla tetején levő jelvényt. Miután visszaérkezik a földre, fitymálóan végigméri Julient, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve egy kisebb szélörvényt kavar a fiú alá, aki ennek hatására felröppen az égbe, úgy 5-6 méter magasságig. Ha az Eridonos nem vigyáz, nagyon könnyen megütheti magát zuhanás közben. Rachel pedig elégedetten kacagva távozik a tett színhelyéről.


A föld "doboz" - Ashley


Úgy tűnik, hogy a sors nem valami kegyes Himato Daisukéval. Alig negyed órája próbálta átpréselni magát ezen az istenverte erdőn, mikor belebotlott. És hogy mibe? Természetesen egy barna-fehér mintázatú Ursus szemelte ki magának szegény gyereket, aki már percek óta teljesen mozdulatlanul áll az erdő talaján, és vár. Igazából ő sem nagyon tudja, hogy mire, de jobbnak látja, ha nem mozdul semerre sem. Még szerencse, hogy sokat meditál és képes egy egész óráig ugyanabban a pózban maradni.
A medveszerű lény horkant egy nagyot, ahogy beleszimatol a levegőbe, Daisukén pedig végigfut a hideg. Őt erre nem készítették fel. Arról nem volt szó, hogy le akarják vadászni, már a verseny legelején. Idén kezdett el terromágiát tanulni, eléggé tapasztalatlan és elesett még szerencsétlen, ha az erejét kell használnia.
Úgy látszik az ursus ráunt arra, hogy csak ácsorognak egy helyben, mert igen határozottan kezd el a japán fiú felé lépdelni. Az ereiben meghűl minden csepp vér, és teljesen lefagyva várja, hogy nekitámadjon a lény. Az egyetlen reménye talán abban a fiatal lányban rejtőzik, aki most épp felette ugrálgat a fákon.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. december 27. 08:06 Ugrás a poszthoz

Vizsga, II. rész


Viszonylag könnyen sikerült kivédeni mindent, az állatok hangjai távolodnak, és lassan a diákoké is. Kezd megnyugodni, azonban ez hiba. A következő pillanatban ugyanis egy nyíl hegye súrolja végig a bal mellső lábát, hosszanti sebet ejtve, mely kellemetlen csípő érzést hagy maga után. Van-e rosszabb? Persze, hogy van. Ugyanis sűrű pelyhekben kezd el esni a hó, a normálisnál gyorsabban tekintélyes méretű puha, fehér réteggel vonva be a földet. A nyíl gazdája pedig közeledik, és nincs egyedül, egész csapat orrvadász vette észre a ritka példányt és persze mindent megtennének érte, hogy megkaparintsák. Mi a következő lépés? Mire kell odafigyelned?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. február 4. 11:43 Ugrás a poszthoz

Gwen Jones
Animecon

A Hungexponál járunk, az idő hűvös, de a sorban álló beöltözött népséget ez nem igazán zavarja. Van itt minden, mi szem, szájnak, s otakuknak ingere: robotok, szuperhősök, anime karakterek, tinilánynak öltözött szőrös lábú harmincas férfiak... egyszóval minden, ami egy szokásos conon szokott lenni. A hosszú, végeláthatatlan sorban persze ott álldogálnak a mezei rajongók is, no meg azok, akik csak játszani jöttek a konzolos terembe, de egyelőre mindenki egy dologra vár: a kapunyitásra, a bejutásra. Azok kisebb előnyben vannak, akik előre megvették a jegyeket, hiszen ők már régebb óta az elsők között várakoznak, ám akinek később jutott eszébe a belépő megváltása, az hátul morgolódik. Elmúlik a várva várt óra, s pontban akkor a biztonsági őrök húzzák is el a kordonokat, hogy aztán az elöl állók csuklóján lévő szalagra pillantást vessenek és beengedjék őket, a sor pedig megindul.
Utoljára módosította:Mesélő, 2015. február 4. 11:44
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. február 6. 21:14 Ugrás a poszthoz

Kornél

A boglyas tér ezen a késő délutánon kellemesen nyugodt, elvétve néhány diák a kastélyból és az egyre bővülő falu lakói múlatják csak errefelé az időt. Amott egy sült gesztenyét áruló férfi, a másik oldalt két köpkövező előkészítős, a szökőkúttól nem messze idős boszorkányok sugdolóznak össze és tárgyalják ki a mai fiatalságot és az ősi házi recepteket. Fiatal párok kacarásznak egymás fülébe súgva, ifjú szerelmesek vallják meg egymásnak érzelmeiket, egyszóval meghitt és családias most a környék. Kivéve a szökőkút peremén ücsörgő fiatalembert, aki a mugliketyeréjét nyomkodva kesereg fájdalmasnak tűnő varázslólétén, ez pedig a falu széléről idáig baktató idős hölgy figyelmét is felkelti. Nem állandó helye Bogolyfalva, leginkább máshol, sokszor mugliföldön is szokott tanyázni karavánjával, keresvén a hiszékeny áldozatokat, akikből minél több galleont tudnak kizsebelni... akarom mondani tisztességes úton, jövendölés után elkérni. Hátához szorítva sok gyűrűvel megrakott ujjaival közelít Kornél felé, mit sem törődve a téren jelenlévő emberek elhúzódó, megvető pillantásaival. Nagy sötétkék köpenyét meghúzza magán és sajogó hangot hallatva ül le a navinés diák mellé.
- Jaaaj, ne haragudj kedves fiam, hogy ide ültem. Megfáradt vénasszony vagyok, jólesik itt lenni a tér közepén, egy ilyen csinos fiatalember társaságában. - ha Kornél egy kicsit is jobban szemügyre veszi majd a "megfáradt vénasszonyt", rögtön feltűnhet neki sötétebb bőre, ősz haja és a rengeteg különféle ékszer és amulett amit a köpeny takarásában is lehet rajta látni. Foga van még persze, de bőre aszott, akár kilencven éves is elmúlhatott. Persze ez csak a formális külcsín, nehogy azt gondolja bárki is, hogy a kora miatt a ravaszsága is odalett.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. február 9. 21:08 Ugrás a poszthoz

Kornél

A fiatalember elrakja a telefonját, ami számára már nem is olyan meglepő dolog. Megszokta, bármerre is jár, bárki közelébe is megy, az reflexszerűen elrakja a legértékesebb holmiját egy szerinte biztos helyre. Az idős hölgy nem mutatja jelét annak, hogy megbántotta volna eme gesztus, inkább ellentmondást nem tűrően foglal helyet a hideg kőre. Megdicséri a fiút, aki zavartan megköszöni a bókot és feltápászkodik, a néni pedig sandán elmosolyodik. Naiv gyermeknek látszik, aki most szakadt ki a mugli környezetből a varázsvilágba. Ó, hogy mennyi ilyet látott már kikötni az utcán, mert az unalmukat amit a varázsvilág hozott nekik rosszra fordították! Persze ez nézőpont kérdése, mert a mugli születésű ivadékok nagyon kreatívak tudnak ám lenni. Ő maga természetesen régmúltú családból származik, a varázslás tudományát iskola nélkül adták át az újabb generációknak, és olyan tudásra tett szert a hagyományok útján, ami után még az itteni igazgató is csak sóvároghat. Néhány percnyi csönd, elmélázás és a fiú méregetése után negédes hangon szólal meg.
- Aztán fiacskám... miért ülsz itt egyedül, búslakodva? Tán nem egy leányzó van a dologban? - kivárásos alapon megy a puhatolózás, a türelem ugyanis rózsát terem. Kornél nagy bánatára egyébként ő nem most fogja itt feldobni a talpát, a nagynak ígérkező üzlet előtt.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. február 10. 00:00 Ugrás a poszthoz

Kornél

Bátorság, na az van ebben a gyermekben. Vagy bátorság, vagy végtelen naivitás, ugyanis az utcán jelenlévők már összesúgtak a néni jelenlététől és legtöbbjük odébb is állt, így a tér egy-két lelket és kettőjüket leszámítva szinte teljesen kihalt. A Nap bágyadtan festi téli sugarait a környező falakra, Kornél pedig megszakadt szívvel adja a hangulatot a tájképhez. Wifi... a nő egy darabig emésztgeti magában a szót, majd megállapítja, hogy biztosan egy fiatal fiúknak szóló magazinról lehet szó, amiben kacéran kacsingatnak kifelé a lenge ruhába öltözött, feszes bőrű leányzók. Végül csak kiböki, hogy mi nyomja igazán a lelkét, a néni szemében pedig kapzsi fény csillan.
- Úúúúgy... Fiacskám, esetleg nem lennél kíváncsi rá, mit is hozhat neked a jövő? Látom rajtad, hogy jóravaló fiatalember vagy, egy ilyen tisztességes emberre biztosan nagy dolgok várnak. Történetesen pont konyítok egy kicsit ahhoz, hogy belelássak az igaz szívűek jövőjébe és múltjába. Mit szólsz hozzá?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. február 10. 20:22 Ugrás a poszthoz

Kornél

A fiúcska rögtön ellenkezni kezd, belefogni az oly sokat hallott szokásos szövegbe, hogy ebben nem hisznek, biztos csak lehúzás, de ezt az asszonyt nem a lekoptatós fából faragták. Mézes-mázosan próbálja Kornél előtt elhúzni azt a bizonyos madzagot, s mikor ő annyira hadonászik a kezével, a néni elkapja a bal csuklóját és maga fel fordítja a fiú tenyerét, mintha mindjárt neki is állna elemezni a másik sorsát.
- Jaj drága fiam, hát csak nem képzelsz rólam ilyen dolgokat! - legyint szabad kezével és máris beleveti magát kézfej elemzésébe.
- Igen-igen, látom már... az életed nagy részét nem itt töltötted, ahová születtél, édesapáddal pedig sokkal szorosabb a kapcsolatod... nem távolodnak el tőled egykönnyen a lányok... - szorgosan ide-oda gyűri közben a fiú kezét, hogy jobban lássa őket a késődélutáni fényben.
- Óóóó igen! Hamarosan feltűnik az életedben valaki. Nem feltétlenül lány, de az biztos, hogy nagy hatással lesz a jövődre, elindít téged egy hosszú úton... - morfondírozik egy kicsit, majd beleköp Kornél tenyerébe, hogy aztán lássa, a cseppek melyik oldalra érkeztek - már persze ha hagyja a fiú.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. február 11. 00:29 Ugrás a poszthoz

A csapat

A hármas kis cseverészése, amely az iskola társalgójában zajlik önmagában túl átlagos és már egy kis vihar előtti csendnek is betudható. Jól tudjuk, hogy itt mindig, de tényleg mindig történik valami. Most sincs ez másként. Ahogy a társaság tervezgeti a közös programját egy elszaladó macska töri meg, aki egyenesen a sötét hajú lánynak ront. Karmait előhívva ugrik egyenesen Alina mellkasának ezzel hátrataszítva őt kicsit, pont annyira, hogy hátradőlve a kanapén közelebb kerüljön a kandallóhoz. Ott közben egy nedvesebb fadarab miatt durranás hallható és a szikrák pontosan a lányka pulóverére vetődnek, ami ettől az ujján a könyökénél meggyullad. Pillanatok alatt kezd nagyon forró lenni a helyzet.
Vajon hydromágusunk a toppon van, vagy a hirtelen macskatámadástól teljes figyelemveszteségben várja, hogy barátnője sérüléseket szenvedjen. Közben persze többször rá is rápillantott a cica a fiúra. Következő áldozat?
A cica ezzel nem érte be, heves nyávogás közepette indult meg a vörös lány felé, hogy annak lábához dörgölve magát emelje magasba hátsó fertályát. Egy pillanatra megállt, karmaival felkapaszkodott a navinés lábán, majd belemélyesztette kicsit karmait.
- Nyáu.Nyáuuu. NYáááuu.
Kétszer körbejárta őt, aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is a helyiségből. A kis látogató nem ment messze, mert az ajtóból még visszadugta a fejét kicsit vernyákolni, mintha csak megköszönte volna a napi mókát.
Utoljára módosította:Mesélő, 2015. február 11. 00:31
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. február 18. 12:13 Ugrás a poszthoz

Dwayne, Adam

Az elején kijelölt útvonal teljesen megfelelőnek tűnik, valóban, az útviszonyok szempontjából is. Bár néhol az út mentén megtépázott fák és a növényzet arról tanúskodik, hogy nemrégiben komolyabb vihar pusztított a környéken, sehol egy útra dőlt törzs, amely derékba törné egy remek verseny lehetőségét. Ugyan Dwayne vezetési stílusa enyhén szólva is az agresszív kategóriáját súrolja, az első kilométerek csak úgy elsuhannak mellettük a száguldás lendületében. Egy kanyart vesznek be éppen, a volvo az út belső ívén halad el, a fehér jaguar pedig a külsőn; épp egy meglehetősen terebélyes fa alatt haladnak el, annak sűrű, csupasz ágai takarják el azt a kevés fényt is, amelyet a felhőkön keresztültüremkedő holdfény nyújtani tudna. Csak az autók lámpáinak fénypászmái hasítják át a szinte kézzel fogható sötétséget. Veszélyes futam, ezen a szakaszon mindössze annyit látnak az útból, amennyit bevilágítanak, így minden kanyarnál ösztöneik és reflexeik legjobbját kell nyújtaniuk.
Az első szokatlan tapasztalat azonban mégsem ebből fakad, hanem abból a fémes dörrenésből, amit Dwayne a feje fölül hall – ugyanúgy Adam érzékei is felfigyelnek a jelenségre, amely még a menetszél süvítésén és a motorok hangján keresztül is átsejlik. Ha lenne is arra esély, hogy talán csak egy lezuhanó toboz volt (igaz, ahhoz túl hangos, valami nagyobbnak kellett lennie) a dörrenést rövid, motozásszerű zörgés kíséri. Dwayne szeme sarkából érzékelheti a mozgást a két elülső ablak felső pereménél. Ebből a szögből nem is tudja megállapítani elsőre pontosan, hogy mi lehet az vagy mik lehetnek azok.
Ellenben Adam a túlvégről tisztán kiveheti a sápatag, csontos kézfejet a felé eső oldalon, amely görcsösen próbál megkapaszkodni bármilyen kiszögellésben. Mást azonban nemigen lát, az autók túl közel vannak egymáshoz ahhoz, hogy fel tudja mérni, mi lehet a volvo tetején.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. február 18. 14:30 Ugrás a poszthoz

Dwayne, Adam
Budai-hegység

Bántja a fület a kerekek csikorgása a rossz minőségű úton, mégis ez az utolsó dolog, amire akármelyikük is elsősorban figyelne most. Dwaynenek csak nehezen sikerül azt a maradék uralmat is megőrizni a volvo felett, mégis, az autó szerencsés módon úgy állt meg, hogy a férfinak semmi komolyabb baja nem történt - legalábbis csonttörés biztos nem. Azonban mutatványának lendülete arra elég volt, hogy egy erős rántást érezzen a nyakánál – egyedül a bekapcsolt biztonsági övnek köszönheti, hogy nem zuhan ki az ablakon, ám a fejének így is kellemesnek éppen nem mondható találkozásban van része az ablakkal. Megszédül és a nyakában is állandósulni látszik a görcsös fájdalom, amit az iménti rántás generált, ettől függetlenül viszont határozottan tudatánál marad.

A manővernek egy haszna biztosan volt – akármi is volt az autó tetején, az most elegáns ívben zuhan előre, nagy puffanással és egy elkínzott, artikulálatlan kiáltással érkezve a hideg betonra. Adam rövid pillantása épp annyira elég, hogy a vizuális érzékelése valami fehéres-világos színt dolgozzon fel.

Az autó ajtaja enged Adamnek, halk kattanással nyílik, a sofőrülésen pedig annak rendje és módja szerint ott van Dwayne, életben. A halántékánál egy kisebb horzsolás, valamint a testének izmai még ösztönösen megfeszülnek, ahogy tudat alatt is próbálta magát védeni.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. február 19. 12:22 Ugrás a poszthoz

Dwayne, Adam
Budai-hegység

Amíg a páros összeszedi magát, pontosabban Adam segítségével vagy anélkül, de Dwayne kikászálódik az autóból, a betonra esett „csomag”, nem igen mozdult. Csak jobban megnézve vehető ki az összekucorodott, vékonyka test. Mert hogy egy emberi testről van szó, olyan sápadt, hogy még ebből a sötétből is kirí, ugyanakkor szemmel látható törékenysége ellenére nincs benne semmi légies vagy szellemszerű. Ha fájt is neki a zuhanás, semmi jelét nem mutatja, mert mióta földet ért, magzatpózba merevedve, térdei fölül mered feszülten a vámpírra és az aurorra. Nehéz megállapítani, hogy a sápatag bőr alatt húzódó hevenyészett inak a félelemtől vagy valami más szélsőséges érzelemtől feszülnek pattanásig – leginkább egy sarokba szorított állat tekintetéhez hasonlít a pillantása, amely világos, élénk türkizkék íriszekből süt Adam és Dwayne felé.
Teljesen meztelen, a bőre fehérségét néhol horzsolásszerű sérülések szakítják meg, azok a legfeltűnőbbek onnan a Dologtól hat-hét méterre, ahol a kettős áll. Első látásra egyértelműen ember, de túlzottan kicsire húzza össze magát, hogy feltűnő szemein és fehérbe hajló, egyenes haján kívül jobban meg lehessen szemlélni.

Ahogy Adam jobban koncentrál arra, hogy megállapíthassa, miféle-kiféle szerzetről van szó, egyszerre több zavaró tényre is rá kell eszmélnie. Egyrészt, hogy hosszú élete során még vért, amelynek ilyen aromája lenne, nem szagolt. Azt mondaná, hogy vérfarkas, talán, de mégsem olyan a szaga, mint az alakváltóké. Mondhatná, hogy mágus, de mégsem olyan, mint a mágusoké. Még magába az emberi szagba is valami kellemetlen, szúrós, természetellenes vegyül, úgy rántja össze az érzékeit egyetlen kínlódó gócponttá, akár az égett műanyag intenzív bűze. Akárki is fekszik előttük, a vére alapján is épp olyan beteg, mint amilyennek kinéz. Amikor pedig a vámpír közelíteni kezd felé, állati morgással csúszik ki addigi mozdulatlanságából, négy lábra emelkedve, egy kutya támadó pózába húzódva vissza – nyújtott karokkal és behajlított, ugrásra kész lábakkal.

Az egész jelenség olyan groteszk. Így már látni, hogy nőről vagy legalábbis lányról van szó, de borzasztóan alulfejlett, bőre papírvékony, körmein egészségtelen fehér pöttyök árulkodnak a feltételezhető vashiányról. Vicsorra húzott ajkai repedezettek és szárazak, közöttük azokban erős, fehér, hegyes, állati állkapocsra emlékeztető fogsor húzódik, amit most fenyegetően összecsattint. Morgás morajlik fel mélyen belőle, masszívabb, testesebb és veszélyesebb annál, mint amilyet az ember a látvány alapján várna. A felkarja belső részén mintha fekete tinta egy apró részlete villanna, de a szög nem megfelelő sem Adam, sem Dwayne számára, hogy kivegyék mi lehet az.
Utoljára módosította:Mesélő, 2015. február 19. 12:26
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. február 19. 17:52 Ugrás a poszthoz

Dwayne, Adam
Budai-hegység

Bár ténylegesen nem tesz egyetlen lépést se – sem hátra, sem előre, szemmel látható, hogyan változtatja a súlypontját fokozatosan hátrébb és hátrébb tolva, azzal arányosan, minél közelebb ér hozzá Adam. Ő is megáll aztán, egy hosszú pillanatig farkasszemet néznek egymással. Alig megállapítható, hogy van-e emberi értelem az állatias mozdulatok mögött, ennek megállapításához részletesen fel kéne fejteni és kiválogatni egyenként azokat az érzelmeket, amelyek most kavalkádként hömpölyögnek benne: rémület, értetlenség, fáradtság, düh és még ki tudja mennyi minden, mind ott van a türkiz pillantásban, amit most a vámpírra szegez.
Adam, illetve a fenevad ösztönei jeleznek, bizonyos fokú óvatosságra intik, mert nem kizárt, hogy el tudna bánni a teremtménnyel, de nem sokat tud róla, az évek pedig megtaníthatták már arra, hogy nem minden a látvány. Azonban a lány nem támad végül, csak feszülten figyeli minden egyes rezdülését a hozzá közelebb álló lénynek. Elvégre valószínűleg számára a másik kettő épp úgy ismeretlen és potenciális veszélyforrás lehet, mint ahogyan ez fordítva is igaz.
 
A „fekete” lassan mozog és nem gondolná, hogy támadni akar..
.. ekkor azonban a „vérszagú” egyszer csak hangos, indulatos hangot ad ki magából, mire ő akaratlanul is megrezzen, morgása felerősödik. Beleszagol a levegőbe, Ők nincsenek a közelben, csak ez a kettő.


A mozdulatai simák és határozottak, egyáltalán nem olyanok, mint valakié, aki az imént repült át egy autó tetejéről az út másik oldalára, végigbucskázva a betonon. Az egyik kezét megemeli és Adam felé csap karmokba hajlított ujjaival. Nincs kartávolságon belül, a mozdulat célja nem is a tényleges támadás lehet, hanem mindössze egy jelzés arra, hogy ne tovább. A fekete tinta mintázata láthatóvá válik erre a rövid időre, egyértelműen egy tetoválás az, amely a „AW22” betű és számsort ábrázolja. Hátrál egy lépést, hol Adamre, hol Dwayne-re néz – utóbbi esetében mindig a levegőbe szagol, mint aki megérezte a sérült állatot a „falkában”.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. február 20. 13:20 Ugrás a poszthoz

Dwayne, Adam
Budai-hegység

Sem a "fekete", sem pedig a "vérszagú" nem tesz hirtelen és fenyegető mozdulatokat, így az ő morgása is alábbhagy egy kicsit. A tartása nem lesz lazább, továbbra is látni, mennyire pattanásig feszül minden ín a bőre alatt, de az arcát kevésbé torzítja vicsor, az orrtövénél felgyűrődött bőr kisimul - így valamivel jobban hasonlít egy emberrel. Gyanakvóan néz hol erre, hol arra, aztán tekintete Adamen állapodik meg, amikor a férfi megmozdul, hogy odébb húzódjon. Pokoli hideg van, ezt a lény is érezheti, mert látni, ahogy lúdbőrözni kezd, a fák között elsuhanó éjszakai légáramlat miatt. Közelebb ereszkedik a földhöz és megfog egy keze ügyébe eső követ, majd Adam felé hajítja. Nem egyenesen a vámpírnak, hanem elé a földre, aztán felkapja a fejét rá, mint aki figyeli, mi lesz a "fekete" reakciója erre. Némileg komikus is lehet a szituáció, hiszen hiába emlékeztet csak nyomokban emberre, mégis ő vizsgálja úgy a másikat, ahogy a kisgyerekek böködik az érdekes kisállatokat.
Ez az ismerkedési fázis azonban hamar megszakad az autófelzúgó hangjára, amire rémült csaholásszerű hanggal ugrik meg és menekül át a szalagkorlát másik felén lévő kiszögellésre, a fém fölül lesve a megmozduló kocsit és a vámpírt.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Mesélő összes RPG hozzászólása (332 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 11 12 » Fel