31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Mesélő összes RPG hozzászólása (332 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 » Le
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2019. szeptember 9. 09:47 Ugrás a poszthoz

Ophelia Donovan
Orpheus a színen | ELME, a támadás után pár nappal

Összefacsarodik szíve a ténytől, hogy a nő egyáltalán nem emlékszik rá. Csak abban reménykedhet, hogy az ikervér sokkal erősebb, mint az a valami, amit beadtak neki. Akárki is tette, alattomos és aljas volt, egy védtelen aurorra támadt, ráadásul hátulról. Ha nem így történt volna, akkor Ophelia könnyedén megvédte volna magát, a férfi biztos ebben. Csak arra tud gondolni, hogy ez a helyzet egy előre kitervelt, legkevésbé sem fair "párharc" eredménye.
- A teljes neved Ophelia Chloe Donovan - egy pillanatra halványan elmosolyodik. Ezek szerint valami csak dereng neki... Pedig a második nevét nem is szokta használni, ha bemutatkozik is mindig csak az Ophelia-t említi... Nem baj, ez már haladás, egy jel, hogy minden rendbe jöhet, igaz?
Csak ezután kezdenek el záporozni a kérdések, végül pedig nem is olyan halk zokogásban tör ki testvére. Orpheus hirtelen nem tudja, mit csináljon. Normál esetben biztosan odamenne és magához vonná, hogy megnyugtassa, szívverésüket újra összhangba hozza, majd lassanként elcsitítsa a kétségbeesett sírást. De ez most nem egy normál eset. Tétovázik, s csak akkor születik meg benne az elhatározás, mikor Ophelia ráemeli zavart tekintetét és bocsánatot kér. - Tudom - megfogja székét és közelebb húzza, hogy ujjaikat össze tudja kulcsolni. Bár segíthetne rajta! Arcán egy megnyugtató, kedves mosoly ül, bár mélyen belül forr benne a düh és a bosszúvágy. Bármit megadna azért, hogy előkerítse azt a mocskot, aki ezt tette ikrével, mégis tehetetlen, hiszen akárki is volt, nyoma veszett még azelőtt, hogy bármilyen bizonyítékot hagyhatott volna maga mögött.
- Sajnos nem tudom, hogy pontosan mi történt. Mielőtt elvesztetted az emlékeidet, auror voltál. Valószínűleg megtámadtak a lakásodon és akkor csináltak valamit, ami miatt minden emlékedet elvesztetted - tényleg nem tud többet, de egyébként, ha tudna se biztos, hogy elmondaná. Az orvosoktól ugyan nem kapott semmilyen utasítást, hogy mit mondhat és mit nem, annyi józan paraszti esze neki is van, hogy tudja, nem boríthat rá mindent a nőre. - Az a legfontosabb, hogy pihenj és azt tedd, amit mondanak Neked. Én is minden nap itt leszek veled és segítek majd emlékezni - már el is határozza, hogy előkeresi a régi fotóikat és megmutatja. Bár ez nem szakterülete, úgy hallotta, az ilyesmi segíteni szokott. Ha el is felejtett mindent és újra meg kell tudnia, hát legyen. Orpheus arról és annyit fog meséli, amiről Ophelia szeretné. Hiszen annyira szereti Őt!
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2019. szeptember 13. 21:59 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik és Ophelia Carolina Brown
Romániai Rezervátum | Jianyu

Nem jött, mert nem jöhetett. Megkapta ugyan Henrik levelét, melyet egy ismeretlen bagoly juttatott el a találkozóponthoz, azonban szorult helyzetéből adódóan lehetetlen lett volna, hogy mindent hátrahagyva Romániába menjen. Ha őszinte akarna lenni, tulajdonképpen a mostani időpont sem megfelelő, éppen csak azért lehetséges az utazás kivitelezése, mert jócskán napfelkelte előtt érkezik meg.
Ahogy a Rezervátumba ér, komoran pillant végig rajta. Az ereiben csordogáló vér is mintha megfagyna egy pillanatra, hisz a fekete mágia beférkőzik bőre alá, érzi a jelenlétét. Erős varázslattal van dolguk, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy tudomására jutott, alig pár napja halt bele az egyik sárkány a fertőzésbe. Sajnos tudja, ha korábban jött volna sem menthette volna meg az életét. Ezek a hatalmas állatok jóval szívósabbak, mint kisebb társaik vagy akárcsak egy ember. Csodálatra méltó a nagyságuk és kitartásuk, mellyel emelt fővel képesek átvészelni ezt a borzalmat. Némán lépked az épület felé és bár termete jóval alacsonyabb, mint a rezervátumban dolgozóké, mégis nagyobb feltűnést kelt, mint azt az ember gondolná. A maga kényelmes tempójában, megfigyelve a helyet lépdel egyre közelebb, mígnem megpillantja Henriket egy nő társaságában, aki feltételezhetően a Rezervátum vezetője. Bár megszólítja egy lótifuti, válaszra sem méltatja, egyenesen a páros felé veszi az irányt, akik láthatóan már várták. Szavait a férfihoz intézi először.
- Henrik, barátom - tenyereit összeérintve enyhén meghajol előtte, majd kezét nyújtja. Zord arckifejezését némiképp lágyítja a formálódó mosoly, amit az üdvözléshez mellékel. Csak ezután fordul a szőke felé. - Hölgyem. Remélem, hogy tudásommal a sárkányai javát szolgálhatom - Jianyu meglehetősen távolságtartó és bizalmatlan. Nem Ophelia tehet róla, hanem sok év tapasztalata és a jelenlegi kaotikus helyzet, mely nemcsak Kínát sújtja ezek szerint, hanem Európát is. Egy ilyen esetnek sohasem szabadott volna megtörténnie, s a tény, hogy ázsiai fekete mágiát ilyen messzire hoztak, semmi jóval nem kecsegtet.
- A legrosszabb állapotú sárkánnyal kezdenék - tekintetét Henrikre fordítja, gondolván ő a vezetője az itteni ténykedéseknek. S mekkorát téved! - Mivel hónapok teltek el, talán már elkéstünk a gyógymóddal, azonban a legutolsó fertőzöttek számíthatnak a teljes gyógyulásra - komor arcán egy kis derű mutatkozik meg, miközben a magával hozott szütyőt veszi le válláról. Abban van minden, ami most kellhet nekik.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2019. október 29. 19:38 Ugrás a poszthoz

Ariana
Eloise

- Érdekes gondolat. Szerintem olyan, mintha füvet ennék. Nem pirította meg, és fokhagymát se tett rá.
Pedig idén mindent fokhagymával eszek. Távol tartja a vámpírokat, és szeretem. Főleg szeretem. Ha valakinek az én száz éves véremre van gusztusa... mit mondhatnék? Balról jöjjön, mert az a jobb profilom. Nem rossz az étel, csak Martha nehezebben veszi fel változó ízlésvilágom ritmusát, pedig ennyi idő után már igazán hozzászokhatott volna ahhoz, hogy fokhagymázunk. Elvégre már október van.
- Apádnak megint elment az esze, kitalálta, hogy a még nem házas gyerekeit is kiházasítja. Jason, Helena, te, Christian, Milan és Edith.
Mind a hat gyereknek ideális társat keres, képtelen felfogni, hogy nem mindig az a jó, amit ő kitalált. Talán válságban van a házassága, talán éppen a saját felesége semmizi ki - nem lennék meglepődve -, talán a félremenése, de valami biztos az agyára ment.
- Ez a kis Zara egy tünemény, kár, hogy nincsen apja. Maxwell sosem tudott olyan körültekintő lenni a párválasztásban. Ha rajtam, múlik, Rose-t és anyádat veszi el, a többit nem.
De hát nem hallgatott az sem a szép szóra, így hát most itt van egy rakat dédunoka, és már üknagymamának is nevezhetem magam, hiszen van szép számmal gyerek.
- Vicceljük meg apádat, mit szólsz?
Catherine esküvője óta tudom, hogy megálljt kell parancsolnom ennek az ámokfutónak, és ha máshogy nem megy, hát megkerülve csinálom. Csak kell egy bűntárs.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2019. november 1. 22:07 Ugrás a poszthoz

Ariana

- Tiszteld az apádat.
Finoman, de egy kis nyomással a hangomban mondom ki a szavakat, miközben felemelem a tekintetemet és megvárom, amíg a szemembe nem néz. Azt akarom, hogy lássa, komolyan gondolom a dolgot, hogy komolyan azt szeretném, ha odafigyelne arra, amit mondok.
- Lehet, hogy haragszol rá, de miért is? Mert meg akart óvni?
Ez történt, hiszen az unokám, bármennyire is faramuci módon, de azt tettem ami egy ilyen helyzetben helyes. Menti a családját. Láttam a leggyengébb pillanatában, és ha úgy tetszik, én mondtam neki a házasságot. Persze nem pont úgy, ahogy meglépte, az amolyan színpadi túlzás volt. Én azt javasoltam, hogy kérje meg a gyerekeit, hogy házasodjanak össze olyanokkal, akikben megbíznak, hiszen a családunk hagyományai évszázadok óta szentek. Az egészet Maxwell intézte rosszul, mert ő azt hitte, hogy jobban tudja, mi kell nekik.
- Ha jól emlékszem csupán csak Catherine kötött tényleges házasságot, és ha ő nem haragszik emiatt az apátokra, nem hiszem, hogy neked jogod van hozzá.
A bort a kezembe véve lötyögtetem kicsit, mielőtt beleszippantanék, és végül csupán csak egy apró kortyot innék. Kedvelem a tölgyfa érlelést, igazán finom zamatot ad a meggynek és a csokoládénak.
- Mindazonáltal nem, egyetlen zabigyereke sem fenyegeti. Csupán csak fél, aggódik értetek. Maxwell drasztikus, de nem rosszindulatú, csak egy apa, aki félti a gyermekeit.
Én nem hibáztatom, pusztán csak sajnálom, ahogy látom, hogy szépen lassan eluralkodik rajta az őrület. Nyilván nem szerencsés, ha a szüleid pusztán csak másodunokatestvérek. Talán éppen az ilyen frigyek és elmebajok azok, melyektől a saját gyerekeit próbálja óvni. Mi nem figyeltünk, és meg is lett az eredménye.
- Unatkozom, Ariana. Te nem?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2019. november 29. 08:14 Ugrás a poszthoz

Petya és Gergő

Mintha lenne valaki a sarokban drága Péter? Igen. Figyelnek kedves Gergely? Igen. Van itt még rajtatok kívül legalább egy lélek, és az elárulhatom, hogy nem kevésbé izgatott, mint ti vagytok. Egyelőre azonban még nem bízik annyira bennetek, hogy felfedje magát, és nem örül annak, hogy mászkáltok az ő otthonában. Még csak nem is kopogtatok! És halálra rémisztettétek azzal, hogy tüsszögtök itt, mintha muszáj volna! Hallatlan!
Dobbant is, de a hang talán fel sem tűnik nektek, viszont az már igen, hogy helyet változtat, mert mintha valami megmozdulna Péter a szemed sarkában, és egyik árnyékos pontról a másikra futna. Ezzel egy időben több dolog is történik. A konyhában hatalmas szélvihar keletkezik, ami összeborzolja a hajatokat, és talán a kedélyeteket is, míg az emeleten, mintha ősi dobok zúgása zendülne, törzsi dallamokat kezd játszani valaki. De vajon ki? Csak egyedül van, vagy éppen nagyon rossz társaságba keveredtetek?
Ja igen, már majdnem el is felejtettem. Az ajtót bezárták. Hoppá.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2019. december 4. 13:51 Ugrás a poszthoz

Petya és Gergő

Egy valamiben egészen biztosak lehettek: A rejtélyes lenti harmadik még nem bízik bennetek. Egyáltalán. Viszont nem akar ellenkezni sem, hiszen egyelőre nem tudja, hogy mégis mifélék vagytok, így csaj az árnyékban lapul, sötét szemeit rajtatok tartva, és egészen addig nincs baj, amíg futni nem kezdtek az ajtó felé, ami miatt nyugtalanná válik, nyüszíteni kezd, mint egy vergődő állat.
Erre persze még jobban rákezdenek a dobok, és mintha nem csak hangosodnának, de közelednének is, azonban lépéseknek semmi nyoma. Vajon miért nincsenek? Ki figyel titeket? Bölcs dolog csak lent lenni, mi van fent? Talán amiatt, ami fent van, nem tudtok kimenni?
A nyüszítés elhalkul, majd elcsendesedik teljesen, ám ekkor fent kezdenek el ideges lábak dobogni, fel s alá járnak, de vajon hányan? Mintha tíz-tizennégy lábpár is lenne. Van, amelyik puhább és van amelyik erősebb. Felbosszantottatok valakit, aki itt élne? Lakik itt valaki vagy csak az elmétek játszik?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2019. december 8. 09:37 Ugrás a poszthoz

Az ÉN asszonyom
Károly

Mi a garancia arra, hogy a következő kísérleted sikeres lesz? Semmi. Ez az, amit az emberek képtelenek megtanulni. Sosem mehetsz elég messzire, mert mindenhol van valaki, aki egy olyan csoport tagja, akik ellened vannak. Elmehetsz dolgozni az ország másik felére, a híred akkor is hazaér. Mindig van egy jóakaró, és mindig összeérnek a szálak.
Ha valaki igazán keres valamit, képes őrült módon tenni. Saját ítélőképességét latba vetve minden nyom után elindulni. Ők azok, akik lassan, de biztosan belebolondulnak a ténybe, hogy nem találják meg azt, amit keresnek. A sok minden között elveszik a részlet.
Én sosem dőltem be ezeknek, gyerekként is mindinkább arra törekedtem, hogy apám kérésének megfelelően a lényeget lássam, hogy észrevegyem a különbséget információ és információ között. Egy kedves emlék jut eszembe, a fa takarásában megdobbanó szívem mosolyra késztet. Legyek bármilyen rohadéknak is kikiáltva, létezik szívem, és léteznek érzéseim is, éppen ezért kutattam fel oly kitartóan a nőt, aki hozzám tartozik.
Hogy miért vagyunk itt? A szentimentalizmus oltárán áldozunk. Mert az emberek érzelmi alapon ostobák. Ha el akarsz rejtőzni, hát elrejtőzöl, nem visszamész egy helyre, amit szerettél. Ha elrejtőznél a tömegbe olvadsz nem kitűnsz. Ha elrejtőznél, akkor tedd azt tiszta szívvel, mintha bűnöd nem volna semmi, ne úgy, hogy egyetlen fán ülő varjú is halálba riasszon. Mert ez történt, nem igaz? Sötét sikátorokban osonó árnyékká akartál válni, mégis egy hivatalnok személyi titkáraként a rivaldafénybe kerültél. Hát nem tanultál tőlem semmit, édesem? Bárhogy kinézhetsz, de egy valami nem változik: A szemed. Az, ami a szemedben van. Amit úgy ismerek, mint senki ezen a világon.
Könnyen lépek mögéd, hiszen viseleted is felelőtlen, a kapucni látó és hallószerved kiválóságát is tompítja, én pedig, mert szerető férjed vagyok, megleplek, és a pad mögött állva, finom határozottsággal érintem meg vállaidat, és szögezlek oda, mielőtt még menekülni szeretnél. Ejnye Veréna, hát ennyire ostobának gondolsz? Még azt is tudtam, hogy melyik sírt választod majd ideérkeztedkor. Nem bántlak, miért is tenném? Épp csak kirándultál kicsit, nem igaz? Hűvös ujjaim nyakadra tévednek, és némán simogatni kezdem egyre lüktető ütőered. Boldog vagyok, hogy látlak, Kedvesem.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2019. december 17. 21:20 Ugrás a poszthoz

Az ÉN asszonyom

Bár pálcám nincs, nem félek, és, hogy miért is nem? Mert nem kell pálca ahhoz, hogy a mágiája ellen védd magad, csupán csak befolyásos barátok, akik a megfelelő módon segítenek, és nekem rengeteg ilyen barátom van. Elég egy apró medál, aki véd, ha úgy érzi, veszélyben vagyok, vagy pár ember, aki véd, ha védeni kell. Hogy melyik az igazság? Ráérünk még arra. A lényeg, hogy a mosolyom szélesedik, és miközben ő átkoz és kiabál, én cigarettám után nyúlok, és teljes nyugalomban gyújtom meg azt.
- Úgy tűnik régen nem láttál.
Vajon dohányoztam már előtte is, vagy csak akkor szoktam rá, amikor elhagyott? Örök rejtély. Az utóbbi idők eseményei összefolytak, de, ahogy nézem az édes kis próbálkozásait, szívembe egy csepp hely se marad a bánatnak, vagy a csalódottságnak, hogy tulajdonképpen képes lenne megölni. Milyen bájos, amikor így harciasan felkiált, vágyait mindjobban beleordítva a, nos, a csendbe. Hát nem kínosan csöndes a mai este? Nem kellene legalább valamilyen hangnak lennie? De, szerintem is úgy kívánná meg  a helyzet, hogy legalább némiképp halljuk a természet zajait, mégis, mintha ma este mindenki illő távolba maradt volna. Így is van ez jól nem? Ciccegve fújom ki a füstöt, ahogy nézem őt, szép kedvesemet.
- Válni? Milyen... modern.
Ízlelgetem a szót, a válást, és csak ezzel az eggyel tudom azonosítani. Modern szemlélet, mely bár sokszor talál megértő fülekre, úgy esetünkben kivételt kell képezzen a megoldás. Válni, milyen roppant gyermeki.
- Úgy vélem, elég időt hagytam a te kis szórakozásodra. Ideje volna, ha hazafelé vennéd az utat, és eleget tennél asszonyi kötelezettségeidnek.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2019. december 19. 22:46 Ugrás a poszthoz

Petya és Gergő

Valószínűleg, ha tényleg telihold lenne, akkor most elég nagy bajban lennétek. Szerencsétekre azonban még csak növekszik a hold, van még néhány nap a teljes teliholdig. Az biztos, hogy vérfarkasaink kedve már kissé morgósabb, de még nem kívánnak megenni titeket vacsorára. Még.
Azonban a hang tulaja, legalábbis egy, egészen biztos, hogy ott oson veletek, de őt a jóleső homály fedi, és ügyel arra, hogy ne vegyétek észre, hiszen még nem tudja, milyen emberek is vagytok. A dobokban van valami állandósult ismétlés, mintha lejárna, és újraindulna. Megint és megint. Aztán... ahogy beértek az első helyiségbe, a hang már nem okoz többet meglepetést, hiszen egy régi gramofonon szólnak a dobok, de csak úgy magától nem indulhatott el. A valaki itt van. Egész közel hozzátok.
Lépnétek közelebb, azonban Petya a sötétben osonó harmadik megakadályoz, méghozzá úgy, hogy nadrágszáradba kap. Vigyázva, hogy a lábadat ne sértse, és morogva húz vissza. Egy apró kölyök, villás farkát hevesen csóválva.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2019. december 26. 10:48 Ugrás a poszthoz

Az ÉN asszonyom

- Szerinted sikerülne?
Kérdezem elmélkedve, és, hogy mondandója melyik részére is reflektálok pontosan? Talán mindegyikre. Sőt, valószínűleg mindegyikre.
Hogyan is gondolhatja, hogy képes vagyok kilépni az életéből, hiszen olyan átkozottul sok munka és pénz volt, mire megtaláltam őt, és meg akartam találni, mert hozzám tartozik, az életem része, a lényem része, a lelke a lelkem része. Nem vált volna a feleségemmé, ha nem így volna. Az égiek rendezték úgy a sorsunk, hogy nekünk találkoznunk kell, szerelembe kell esnünk, és egymáshoz kell tartoznunk. Bármennyire is kívül akar tudni az életén ebben a pillanatban, a következőben már nem fog, mert szeret engem, mély szerelememmel, ahogy én szeretem és akarom őt. Ez pedig egy olyan dolog, amit nem lehet megszakítani. A házasság szent, a válás a szentség megsértése, mely rossz ómen és mely csak újabb gondokat szül az életben. Mi ketten sosem leszünk egymástól külön, hiszen mi összetartozunk. Ha nem így volna, sosem bukkantam volna a nyomára, és messzebb menekült volna, mint csak egy aprócska mágusfalu. Nem vállalt volna munkát olyan helyen, ahol előtérben van. Ez az egész nem volt más a részéről, csupán csak macska-egér játék. Felkért egy keringőre, én pedig ifjonti szívvel fogtam bele a játékba, melyet kitalált. Üdítő változatossága házasságunknak a tény, hogy képes még meglepni, képes még más arcot mutatni, mint amit ismerek. De fárad, látom rajta, hogy a játék már nem kecsegteti oly örömmel, mint amilyennel a kezdetén, ezért jöttem hát, hogy szóljak, elég a játékból, most játsszunk hát mást.
Ami a megátkozás részét illeti, halvány félmosoly húzódik ajkaimra, és nézem őt, nézem, ahogy azt hiszi, sikerülhet. Hogyan is sikerülhetne, ha eddig sem sikerült, és nézd, még csak varázserőm sincs. Hatalmam van, és élvezem a hatalmat, ami az enyém. Ő és a képesség arra, hogy az enyém is maradjon. Cigarettám lassan teljesen elég, így hát mielőtt ez megtörténne, még egy utolsót szívok belőle, hogy aztán a pad hátulján elnyomjam, és ahelyett, hogy csak a földre dobnám, három lépést teszek, és a kukába dobom. Nem a pad az én védelmem, a hely teljes területén védve vagyok.
- Beszélgessünk, szerelmem. A házasságunk hátralévő évtizedeiben mit szeretnél? Élhetünk itt is, ha neked ez a hely kedvedre való, jó iskolák, jó éttermek, vidéki báj. Nem tudtam, hogy erre vágysz, de a születendő gyermekeink így valóban a közelünkben lehetnek. A kollégiumi nevelést amúgy sem pártolom.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2019. december 26. 21:27 Ugrás a poszthoz

Az ÉN asszonyom

#Végjáték
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2020. január 3. 18:24 Ugrás a poszthoz

Petya és Gergő

Ahogy a gramofon tűje lekerül, mintha a ház egy kicsit összeébb roippanna, nem szó szerint, csak túl hamar lesz nagyon nagy a csend, és ezt bizony a sötétben megbújó alakok is érzékelik, talán a ház is, így Gergő épp csak elfordul, a lemez megemelkedik, és talán észre sem veszitek srácok, de egy új érkezik a helyére. Szépen elhelyezkedik, és a tű is visszatér fölé, hogy újabb, vidámabb dallamokat kezdjen el játszani. Jazz, hátha jobban kedvelitek.
A kis crup nehezebb dió, mert ugyan az érkező kézre/kezekre felfigyel, de csak lassan enged, és bátorkodik megszagolni a kezeket, és ez az a pont, amikor Gergő nem, de Petya bizalmat, és egy jó adag crup-nyálat kap, ugyanis a tenyerén végignyalva bújik hozzá vidáman.
Ebben a pillanatban, ahogy a bizalom megvan, még három szempár bújik elő a sötétből, három kicsi crup mászik elő bizalmatlanul, lassan közelebb kúszva a fiúkhoz, miközben a legbátrabb próbál Petya ölébe felkúszni, és tervei szerint ott is maradni.
Nincs más házban, csupán csak sok bűbáj és elrohanó évek mágikus tárgyai, mint egy új kis közösség. Ebbe érkezett meg a négy kis csöppség, akik elveszítették a szüleiket pár napja, és itt húzódtak fedezékbe.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2020. április 25. 13:19 Ugrás a poszthoz

Nos, amikor az ember a totemállatával próbál ellenkezni, az többnyire nem végződik jól - ebben az esetben Milan szerencséjére a medve meglepően türelmes, mivel azon túl, hogy lejáratja vele a lábát (tényleg öreg, hogy vannak a combizmaid?), más baja nem esik éjjeli sétái során.
A ház csendes, szinte hallani, ahogy a kora reggeli fényben szuszog, mint egy megfáradt öreg. A csengőre jóformán összerezzen, majd ásítva kitárul a kapu, nosza, kerülj beljebb, idegen. Na, engedd csak el azt a gombot, nem vagy te süket, ugyehogy. Az ajtóig helyen kis ösvény vezet, lapos kövekből kirakva, amiket fényesre koptatott a sok járás; egyik ága viszont a lugas alatt tovább vezet a hátulsó kertbe. A kövek között friss fű ágaskodik, s mindenfelé ágyások bújnak meg a nagyobb bokrok és cserjék árnyékában. A növények mintha meg akarnák nézni maguknak a vendéget, bár lehet, pusztán az érzékek játéka, hogy közelebb hajolnak Milanhoz elhaladtában. A leveleken némi pára csillog, s mindennek orgona és virágzó gyümölcsfa illata van.

Merre indulsz?
Utoljára módosította:Mesélő, 2020. május 1. 21:15
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2020. május 4. 22:36 Ugrás a poszthoz

Milan

A szellemek nem feltétlen értenek az emberi kapcsolatok finomságaihoz, elvégre a feladatuk sokkal inkább egyéni útmutatás, semmint nyájterelés. Plusz ha már valamit eltoltál, akkor egy némi önálló elmélkedés és munka elvárható, nem? Ebben az esetben némi nyomozás hárul Milanra, aki hosszasan ácsorog a kapu előtt, mielőtt elindulna beljebb.
A bokron alatt és az ágyások sarkán itt-ott szobrok állnak - nem azok az ízléstelen, fröccsöntött kerti törpék meg műanyag flamingók, amiket némely mugli kertben látni, dehogy! Ezek szépen faragott kőtömbök, no nem márvány, valami egyszerűbb, szürkés anyag - a kaputól nem messze, agár pózol vigyázzban, a kerítés mellett összekupacolt komposzt oldalában süni töpreng, míg beljebb, egy egyik öreg fa árnyékában egy bagoly pózol. A kert hátrafelé sűrűsödik, míg a kapu környékét nagyjából rendben tartják - hiába ütött-kopott és megviselt ez vagy az - addig a növények szövevénye egyre kevesebb fényt enged át, lugas helyett dzsungelre emlékeztetve. Mégis, akad benne egy-két keskeny ösvény (ámbár a csapás jobb szó lenne talán rá).
A ház hátsó részén is van egy ajtó, mellette egy kis hintapaddal, ami fölött napszítta ernyő ad déltájt árnyékot. Szomszédságában asztalka és egy dézsa, ami a viharvert ereszcsatorna aljához van állítva. A felszínén fadarab úszik, a peremén pedig méhecskék sorakoznak, buzgón szürcsölve a vizet - zümmögésük a gyümölcsfák környékén még nem túl hangos, jobbára melegednek a korai napsütésben. A fű egyébként errefelé százszorszépekkel és lóherével vegyük, nem sima gyep.
A hátsó ajtó résnyire nyitva, sőt, talán az egyik emeleti ablak is, nehéz megmondani ebből a szögből. Ha hallgatózol, a természet hangjain túl szinte semmit sem hallasz - azt sem, ahogy a kapu nesztelenül bezáródik mögötted.

Merre tovább?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2020. november 26. 15:49 Ugrás a poszthoz

Éjféli Veréna - ELME
Dr. Szakács Veronika



Dr. Szakács Veronika az a fajta nő, aki szereti rendben tudni az életét. Rendezett családi háttér, két gyermek, két év korkülönbséggel, egy férj, aki magas beosztása révén többet keres nála. A gondok nála a küszöb két oldalán helyezkednek el. Kívül marad minden, ami a családdal van összefüggésben, belül pedig a munkája. Olykor, ha fáradt, áll a küszöbön néhány percet, hátát az ajtófélfának vetve, és ilyenkor megengedi magának, hogy ne gondoljon semmire. Ezek a percek azok, melyeket én-időnek könyvel el. Ilyenkor feltöltődik, létezik, de nem él. Újrakezdi abban a pillanatban, ahogy érzi, elég időt szánt arra, hogy a semmiben legyen.
Mint mindig, most is, gondosan előkészíti az irodát, mely a hely legbarátságosabb pontja. Nincs benne semmi steril, szívesen játszik a pasztell színekkel, különösen a bézs és a barna árnyalataival. A vidámságot a türkiz, mint ellenpólus adja, vidám, energikus, de nem zavaró szín, hasonlatos hozzá a nő szeme is. Nem szereti a pirosat, sem a sárgát ilyen helyszínen, mert túl hivalkodó, túl frusztráló. A zölddel is sokáig kísérletezett, de végül hamar belefáradt az árnyalatok és a hangulat összeférhetetlenségében. Maradt a türkiz, amivel nem lehet mellélőni.
A kanapé és a fotel egy mélyebb árnyalatban játszik, míg a finoman odaterített vékony pléd és a díszpárnák inkább a barnában jeleskednek. A mintájuk természetesen szintén a kék ezen ritka, de szép tónusát képviselik. Szereti a színekkel való játékot, olyan, mintha egy régi gyermekkori vágy, a lakberendezés is teret kapott volna életében. Azonban nem lett volna elég, sokkal jobban szereti a hivatását holmi hobbimunka helyett.
Öltözete a helyhez illeszkedik, világosbézs egyberészes, szigorúan térd alá érő, rövidujjú, V nyakú ruha, apró kék virágokkal, és színben illeszkedő, hosszított, láthatóan egy-két számmal nagyobb kötött kardigán. Kikészíti a teához a csészéket, filtereket hat ízben, mézet, citromot, tejet, cukrot. Vizet forral és kancsóba tölt. Tollakat és jegyzetfüzetet helyez a széles karfára. Amíg a hölgy meg nem érkezik, az asztalánál ül, és a korábbi feljegyzéseket futja át. Nem egy könnyű esetről van szó.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2020. november 27. 17:20 Ugrás a poszthoz

Éjféli Veréna


Elmondhatatlanul sok szörnyűség van a világban. Sokszor olyan mélységek, melyekre az ember gondolni is képtelen, mivel olyan lélekkel született, mely képtelen befogadni a borzalmakat. Veronika, bár gyengének tűnik, mint a harmat, gyengédnek, mint egy puha takaró, mégis erős asszony, olyan, aki vizuálisan látja maga előtt a rémeket. Hajszál híján nyomozó lett, helyszínelő, aki vallomások alapján rekonstruálja a helyszíneket és ezáltal fedez fel ellentmondásokat. Majdnem a helyszínelést választotta, a szülei azonban féltették tőle, így lett végül pszichológus.
Sokan azt hiszik, hogy ez nem más, mintcsak egy alibi szakma, ugyanakkor ez hatalmas tévedés. Sokkal több annál. Emberek életét befolyásoló minden kérdés. Elég egy rossz szó, és másnap az, aki megoldást vár, holtan esik össze, önnön keze által. Veronika szerint nincs olyan, hogy alibi szakma, szerinte mindenki egyaránt fontos, hiszen így működik jól a világ. Halvány mosollyal az arcán, maga elé tekintve állapítja meg, hogy a kukásokat és a szobalányokat vagy takarítónőket szereti a legjobban. Miattuk nem lepte még el az emberiséget a mocsok. Ebbe az idültségbe érkezik a kopogást, és ad engedélyt a belépésre. Nem éri váratlanul az érkező, elvégre időpontra érkezik. Szokás szerint pontosan. Kiváló.
- Üdvözlöm, kérem, foglaljon helyet.
Mutat a már jól megszokott kanapéra, miközben ujjai közé veszi, majd a nyakába akasztja, mélykék, szinte fekete keretes szemüvegét. Mostanra a munkához, a kötéshez muszáj viselnie, illetve akkor is szokta, amikor receptjei között bogarászik. Felkelve lelapítja a szoknyáját, közelebb lép, és helyet foglal a fotelben, bokáit fonja keresztbe, a jegyzetfüzetet ölébe fekteti.
- Teát?
A maga részéről iszik, egy kellemes gyömbéres-narancsos átmelengetőt, a mostani idő, az itteni hely, megkövetelik, hogy extra melegséget juttasson a szervezetébe. Amennyiben a hölgy is kér, neki is készül, bármely ízből, amit megkíván. Jegyzetfüzetét a megfelelő üres oldalon kinyitva, felhelyezi orrára a szemüveget, aztán felpillant a nőre.
- Hogyan telt a hétvégéje?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2020. december 3. 20:40 Ugrás a poszthoz

Éjféli Veréna


Ráfókuszál. Nem feltűnő, szeme szinte észrevétlen zizzen, de figyeli az árulkodó jeleket. Minden ott van előttünk, ha jól látunk. Ő pedig lát. A testbeszéd a kedvence, az, ahogy a másik fél viselkedik, ahogy fokozatosan változik, ahogy lassan már nem idomul, hanem önálló személlyé változik. Veréna, ha jól látja, válaszút előtt áll, már közel a szabadság, de még nem áll szilárd talajon. Még nem. Vajon fog?
- Kinek sütné meg őket?
A kérdéshez halvány, kedves mosoly, csevegő hangszín társul. Egy történet, ahogy már az elején elmondta neki, csak akkor kerek, ha minden apró részletét megismerjük. Egy házasság, nem csupán az, amit a harmadik fél lát, legyen az jó vagy rossz, egy házasság rétegelt, jó és rossz dolgok épülnek egymásra, miértek hadakoznak az azonbanokkal, ember feszül embernek. Egy jó házasság sosem jó és egy rossz sosem rossz. Az aspektusok adják a zamatát. Azokból lehet tökéletesen következtetni a végkifejlet tragédiájára. Mert minden házasság végén, tartson náhány hónapig, évig, vagy az élet végéig, egy tragédia várja a benne főszerepet játszókat. Az ő házassága is törékeny, a nehéz napok elviselhetetlen kínjára azonban gyógyír férje türelme, gyógyír a sok kedves pillanat, melyeket szívesen idéz fel. A házasság, a társas kapcsolatok nem csupán feketék és fehérek, megannyi szín lobban bennük lángra az érzelmek behatásának hála.
- Kérem, hunyja le a szemét, ürítse ki az elméjét. Amikor ez megvan, bólintson egy aprót.
Miközben a nő így tesz, ő maga jegyzetel, fél szemmel figyelve a pillanatot, mindegy, hogy gyorsan vagy lassan jön el. Figyeli a rezdüléseit, várja a folytatás engedélyét.
- Képzelje el egy napját. Ne olyat, ami megtörtént, hanem, ami megtörténhetne, ha most itt lenne a huszonnégy óra. Ha most kezdődne. Hogyan nézne ki?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2020. december 5. 06:27 Ugrás a poszthoz

Éjféli Veréna


- Milyen gyakran látogat vissza oda?
Sem a pszichológus, sem a pszichiáter nem sugalmazhat dolgokat, nem javasolhat, és nem mondhatja el, hogy ő maga mit tenne. A pszichológus és a pszichiáter csak kérdez. Lényeges és lényegtelen kérdések követik egymást, meghatározhatatlan sorrendben, mintha ne volna értelmük, pedig van. Az, hogy akitől kérdeznek, felismerjen és belegondoljon olyan dolgokba is, melyekre korábban nem volt érkezése. Így beszélgetve, a földhözragadt, ám mégis, bizonyos fokig végtelenül idealista és naiv Szakács Veronika azt javasolná, menjen végig a rögös úton, és vegyen magához két gyermeket, hiszen a mágusvilág sokkal elfogadóbb az egyedülálló vagy azonos nemű szülőpárosokkal, mint a muglik. Ha nem azonnal, de pár hónapon vagy éven belül lehetne családja. Csakhogy, a múltjában ott virít már a férje megölése, így csak valami olyannal áltatná, amivel valószínűleg sosem következne be. Milyen kár érte.
Ahogy a nő lehunyja a szemét, és elhangzik a kérdés, a feleletre csak fél füllel figyel, sokkal jobban érdekli a megannyi apró gesztus és mozdulat, melyeket az ember öntudatlan tesz mesélés közben. Itt ez a nő, aki nem árt a légynek sem, ahogy beszél, amiket mond. Egy egyszerű ember életét élné, kicsit talán túl ideálisnak is van elképzelve ez az élet azzal, hogy este ő főz arra, aki egész nap főzött, mégis, összességében nem túlzó és nem lehetetlen. Olykor elmosolyodik, nem feszeng, a testtartása élénkebb, mint korábban. Nincs színjáték a szavai mögött. Nem kéri azonnal, hogy nyissa ki a szemét, mert ha így történne, elárulná magát, azt, hogy meghatotta őt. Egy pillanatot megenged magának is, hogy hosszabban tartsa lehunyva szemeit, majd kinyitva rendeződik minden arcvonása, mintha mi sem történt volna. Talán csak kék szemei árulkodóak, de inkább mondhatjuk a benne lévőket megfejthetetlen érzelmeknek.
- Ön más területeken dolgozott eddig. Fél valamitől ezzel kapcsolatban?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2020. december 7. 11:48 Ugrás a poszthoz

Éjféli Veréna


- Most, hogy már nincs, gondolt rá, hogy esetleg visszatérne oda?
Érdekes tanulmány az, ahogy egy ember hozzáállása és emlékei átalakulnak egy másik ember megjelenésének hatására. Amikor úgy érezzük, hogy el akarunk adni egy lakást, mert a volt szerelem jelenlétét képtelenek vagyunk kitörölni belőle, vagy, amikor már nem úgy megyünk be a korábbi iskolánkba, mint annak előtte, mert tudjuk, hogy szörnyűség történt ott. Érdekes, hogy valami, ami egykor fontos volt, átváltozhat-e kellemetlenné egy olyan férj miatt, aki nem ott vált rossz szereplővé, de mégis járt ott, ráadásul azzal, akinek a hely fontos volt.
- Miért gondolja, hogy nem mehet vissza?
Tisztában van vele, hogy ez a hely reményvesztetté képes tenni az embereket, még akkor is, ha csak átmenetileg kényszerülnek arra, hogy itt éljenek. Mert amíg a tárgyalások le nem zajlanak, amíg megfelelő szakorvoslat nincs, addig muszáj védeni az ártatlanokat valakitől, aki már követett el élettel össze nem egyeztethető kárt egy másik fél javára. Hogy ebben az állam, az illetékes szervek, az elhunyt mennyire hibásak, az nem tartozik rá, rá csak és kizárólag a nő és az ót körülvevő események és gondolatok. Ki kell zárnia azt, hogy miként vélekedik az erőszakról családon belül, hogy mennyire ért egyet vagy ellenzi a domináns-alárendelt szerepköröket egy házasságban. Saját magát és a gondolatait ki kell zárnia, és szilárdan, a tények fényében megállapítani, hogy a jelenleg vele szemben ülő mennyire veszélyes a társadalomra. Vizsgálja a gesztusait, a hangleejtését, a szavait. Nem az a lényeg, amit mond, hanem, ahogyan mondja. Sokan nem képesek kiszúrni a veszélyes egyedeket, ő azonban nem véletlenül az egyik legkiválóbb pszichiáter, nem véletlenül enged meg neki szinte mindent az ELME vezetése, csak, hogy ne akarjon innen elmenni.
- Mindannyian együtt élünk életünk döntéseivel, a szerencsésekkel és a szerencsétlenekkel egyaránt. Kérem gondolja végig, hogy ön, hogyan látja magát jelenleg, és képzelje el, hogy egy ismerős, egy ön számára kedves illető, majd egy ismeretlen, aki most látja először, miként vélekedik önről.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2020. december 14. 20:16 Ugrás a poszthoz

Éjféli Veréna


Bólint egy aprót a közszolgálattól való eltiltásra, ezek szerint már tud róla, így legalább ez a folyamat is kezdetét vette nála. Lassan, de haladnak, ő pedig néha szavakat, máskor mondatokat vet a papírra, amíg hallgatja a másikat. Sok kérdés merül fel benne, nem feltétlen olyan kérdések, melyeket a nő meg tudna válaszolni, de számos olyan, mely aggodalomra ad okot. Furcsa, hogy fiatalkorában nem alakított ki kötődést, mert, ha nem is szeretünk egy helyet, ha otthonunknak nevezhetjük, kötődünk is hozzá. Vannak tárgyak, illatok, emberek, melyek odakötnek. Érdekesnek találja, hogy ő maga mégsem tett ilyenre szert, ez mindenképpen olyan, amit jobban meg kell majd vizsgálniuk egy másik alkalommal, mert jelenleg vészesen fogy az idejük.
- Tehát az útelágazódás maga az akadály?
Miközben kérdez, a papírra is jegyzetel, azonban oda se figyelve, hideg kékjeit a nőn tartja. Mert az érdekli, amit mutat. A kötődés hiánya, a gáz, az, hogy nincsen, aki meglátogatná. Furcsa. Ő maga úgy gondolja, hogy ha megölne valakit, a férje gondolkodás nélkül meglátogatná, a rokonai, és kedves barátnői szintúgy. Számos kapcsolatot alakított ki az évei előrehaladtával, mégis, ha most fordított helyzetben lennének, tudná, hogy egyik látogató a másikat érné, és ez megnyugtatja. Szörnyű lehet az igazi magány, szörnyű, ha az ember képtelen kapcsolatokat kialakítani.
- A gyilkosságon van a hangsúly vagy azon, hogy elveszítettek egy embert, aki számukra létezett? Nem lehet, hogy a nevek, akik felvillantak a kérdésre, egy gyászfolyamatot visznek végig, annak érdekében, hogy elbúcsúzhassanak attól, akiként olyan sokáig élt?
Egyetlen esetet nem elég egy vagy kettő szemszögből megnézni, többnyire a valósághoz négy-hat aspektus megvizsgálása szükséges, csak úgy kaphatjuk meg a teljes képet. Ő maga nem a gyilkossággal foglalkozik, mint már korábban kifejtettem, hanem a nővel. Verénát vizsgálja, azt, ahogyan ez a különleges asszony felépült apró darabokból. Vizsgálja a darabjait, környezettanulmányt folytat a darabok körül. Meg akarja érteni a megérthetetlent. Nem véletlenül Szakács Veronika ül abban a székben, ha valamihez ért, akkor ehhez mindenképpen. És élvezi az órákig tartó merengést, egy-egy ritka eset felett. Úgy vélem, ez most sem lesz másként.
- Miért fontos az ön számára, hogy a világ tisztában legyen azzal, amit tett? Miért kell úgy alapoznia, hogy a jövendő kapcsolatok erősen feltételezve, eleve elítélésből induljanak?
Ahogy az utolsó szó is elhangzik, az utolsó homokszem is átfut, az óra fenti feléből az alsóba, és a szobában apró csilingelésszerű hang jelzi, lejárt az idő. Az arca megváltozik, derűs mosoly költözik rá, és egy kis szín is.
- Köszönöm, hogy ma is eljött hozzám, a kiértékelésem után ismét beszélünk majd, a folytatással kapcsolatban. A meg nem válaszolt kérdéseken szeretném, ha elgondolkozna. Találkozunk a következő alkalommal.
Oldalra nyúlva egy gombot nyom meg, mely kint jelzi, hogy végeztek, és a vendég visszatérne az új életterébe. Gondolkozniuk kell mind a kettejüknek erről az érdekes beszélgetésről.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2021. március 22. 15:15 Ugrás a poszthoz

Marcell


Ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Az emberek olyan ostobák, szánni valóak. Vajon rájött, hogy mit rejt a levél? Vajon tudja, hogy mennyire értékes? Nyilvánvaló, hiszen itt van.
- Itt tartózkodásának oka?
Pillant fel rá a túlontúl jellegzetes vonásokat viselő boszorkány. Halvány bőr, millió szeplő, vörös, kusza hajzuhatag, zöldes szemek. Emellett van benne valami egészen koboldszerű is, minta féllény lenne. A választ és a férfi adatait az eljárás szerint rögzíti. Lepillant, majd fel, és arca mintha megváltozott volna. Egy pillanatra olyan, mintha Otília volna. Aztán újra a vörös, koboldszerű nő. Ha a férfi körbenéz, ugyanezt tapasztalja. Egy pillanatra mindenki Otília lesz, a nők és a férfiak egyaránt, majd, mintha mi sem történt volna, minden megy tovább. Fáradt? Kétségbeesett? Vagy valami készül?
Nos, bármelyik lehet. A hosszadalmas, legalább negyven perces papírmunka azonban eredménnyel jár, végül hivatalosan is itt tartózkodhat, az ország elhagyásakor a procedúrát meg kell ismételni. Kellemes ittlétet kíván, de valahogy érezhetően nem tetszik neki a férfi. Mintha... biztos a fáradtság. Hátrapillant, mintha a fal mögött lenne valaki, akire ránézne, majd vissza, és a következő belépőt szólítja.
Odakint, az ír éjszakában, nem messze a hivataltól ünnepelnek valamit, minden békés, természetes. Minden, kivéve, hogy az ember úgy érzi, figyelik. Milyen kellemetlen érzés ez. Figyelnek. De vajon ki?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2021. március 22. 16:04 Ugrás a poszthoz

Marcell


- Rossz irány, Hege.
A hang egy sötétebb, sikátorszerű részről szól, arctalan, alaktalan, de érthető, sőt, mi több magyar. A férfi hangja ismerősen csenghet, de ne feltétlenül tudja az ember hova tenni. Ismeri? Igen. Nem. Talán. Bármi lehet, valóság is, álom is. Minden olyan bizonytalan, de hát min csodálkozunk, hiszen csak úgy eljött, mindenféle racionális felkészülés nélkül. A hang, talán a múltból szól, talán a múltban hallotta, de máshogy. Felrémlik a kép, ugye? Egy kínos, konyhai jelenet, ahogy ez a hang, lihegve élvezi az egykori szerelem nyújtotta bódultságot, és anélkül, hogy akár csak egy fikarcnyi bűntudata lett volna, nézett szembe veled. Te most képes vagy szembe nézni vele? Képes vagy újra találkozni azzal az emberrel, aki életed első igazi összeomlásához vezetetett? Mintha már most egy átkozott, egy soha véget nem érő, őrült álomba keveredtél volna. És hol van mér a vége, drága barátom?
- Játszhatjuk szépen és csúnyán is. Megmondod hol van, megmondom hol van. Vagy van üzlet, vagy nincs. Nos?
Az utolsó szó kissé türelmetlen, az alak mozdul, felfedve helyzetét, de, ahogy előre lép, úgy lép hátra is, elveszve újra a jól eső homályba. Hát nem egyszerű? Nem... nagyszerű? Csak add át, és vége. Csak add át, hiszen nálad van, nem?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2021. március 22. 16:47 Ugrás a poszthoz

Marcell


- Én.
Felel a hang, benne megannyi gúny és elégtétel. Milyen megható, hogy ennyi év után is képes még ilyen érzelmeket kihozni belőle. Pedig azt hitte, hogy továbblépett. Olyan volt, mintha továbblépett volna. De talán ez a nagyra nőtt figura nagyobb játékos, mint azt az ember gondolná.
- Nem tudod? Ugyanmár! Milyen kereső vagy te?! Elpuhányultál Hegedüsh, pedig én ennél sokkal jobbnak hittelek. Milyen kár.
Az utolsó két szót már szinte fröcsögve közli, és ha Marcell odaér, láthatja, hogy nincs egyedül, sőt, ami azt illeti, egész sereg kedvesnek nem éppen mondható alak veszi körül, ugrásra készen, és lám, be is zárul a kör, ahogy az a bizonyos közelség elég közeli. A rég látott arc idősebb lett, nyakán, arcán, jól láthatóan friss karmolásnyomok vannak, egyik szeme bevérzett, bedagadt. Úgy fest, ideig-óráig méltó ellenfélre akadt. Egyértelmű, hogy kettesben nem olyan erős, mint amilyen szeretne lenni, és nem véletlen hozott magával még hat embert akkor, amikor tudomására jutott, hogy a férfi megkapta a levelet. Honnan tudta, hogy megkapta? Hát nem egyértelmű? Látta. Bizony, látta, hogy megkapta, látta, hogy átvette, sőt, azt is, hogy elindult ide.
- Biztos vagy benne, hogy nem tudod, mit keresek?
A kérdés olyan nyájasan hangzik el, mintha az ember arra kérdezne rá, milyen napja volt. Tesz egy lépést felé, szemei összeszűkülnek, ahogy kimondja a szavakat:
- Híg s fóka alma vési tőrzsi fened tényeb. Újra és újra. Ébredéstől ájulásig, Egyre csak ismételve. Hol van?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2021. március 22. 19:49 Ugrás a poszthoz

Erika
Szász-Molnár Anna


PizzaPéntek, a Martai-Hollóvölógyi páros hagyománnyá vált szokása. Az emberek szörnyen kiszámíthatóak, de nincs is ennél nagyobb öröm, hiszen minden olyan könnyen megy, elképesztően könnyen. Az embernek csak annyi a dolga, hogy vár, és ölébe hullik a csoda, ha máshogy nem, hát túl sok jegestea fogyasztása által. Ekkor, az ember lánya integetni kezd, és hát ismerik már egymást, hiszen Anna, a postáslány mindig olyan kedvesen mosolyog rá, miközben élénk türkiz és citromsárga biciklijén suhan. Sőt, most már csillog is, Erika javaslatára ugyanis beszerezte azokat a színes rojtokat, és imádja őket!
- Szia! Ezek szerint péntek van.
Odalép hozzá, és amíg Zsófi távol van, helyet foglal a kislánnyal szemben, és mint mindig, amikor bizalmaskodnak, rákacsint, és az asztalon, tenyerével kicsit takarva, egy zacskót csúsztat át.
- A két nyalókát és a darabosan csomagolt csokikat Erzsi néni küldi, a savanyú gumicukrot én vettem neked. Rejtsd el, mert anyukádnak megígértem, hogy nem adok többet. Ne fald fel egyszerre!
Még egy intő figyelmeztetés, összekacsintás, és mielőtt a kislányhoz visszatérne az anyukája, Anna is úgy oson vissza a saját asztalához, hogy megegye a vajsörös pizzáját. Csak semmi csípős, attól felfordul a gyomra.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2021. március 22. 20:24 Ugrás a poszthoz

Marcell


tovább a hszhez...
Utoljára módosította:Mesélő, 2021. március 22. 21:34
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2021. március 22. 21:33 Ugrás a poszthoz

Marcell


tovább a hszhez...
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2021. március 22. 22:21 Ugrás a poszthoz

Marcell


tovább a hszhez...
Utoljára módosította:Mesélő, 2021. március 22. 22:21
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2021. március 23. 23:56 Ugrás a poszthoz

Marcell


tovább a hszhez...
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2021. április 7. 12:22 Ugrás a poszthoz

Marcell

 tovább a hszhez...
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2021. április 7. 13:59 Ugrás a poszthoz

Marcell


Eltelt egy nap, kétségek között, hogy itt marad-e vagy távozik, majd még egy, amikor várták az ébredését. Az egy négyre rúgott, és még mindig semmi. Az első napon szükségessé vált erős bájitalokat adni, de a szíve meglepően erősen bírta a kihívást, szerencsére nem kellett műteni. Ami a nőt illeti, vele teljesen más a helyzet. Öt nap után is lebeg valahol élet és halál határmezsgyéjén.
- Jó reggelt.
A hang az, amit Marcell nagy valószínűség szerint utoljára hallott, az ablak mellől lép el, hogy a nő alakja kibontakozzon. Most másabbul néz ki, magabiztosabbnak, feltűnőbbnek. Egyenruhát visel, a helyi aurorparancsnokság jelvényét, egyértelműen magasbeosztású személy. Könnyedén lépked közelebb, és foglal helyet az ágy melletti székben, ahova az emberek rokonait szokás ültetni.
- Megannyi kérdést megelőzendő, szeretném tájékoztatni, hogy életben van. Azonban most lehetősége van úgy is dönteni, hogy nem kíván tovább életben lenni. A nemrég lejátszódott események után dönthet úgy, hogy a halálhíre nem kerül cáfolásra, és ön a világ bármely pontján új személyazonossággal, új életet kezdhet. Amennyiben mégiscsak önmaga kíván lenni, úgy értesítenünk kéne valakit, aki eljöhet önért, hiszen már egy hét is eltelt az eltűnése és, nos a sajnálatos öngyilkossága óta.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Mesélő összes RPG hozzászólása (332 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 » Fel