37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Mesélő összes RPG hozzászólása (332 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 8 9 [10] 11 12 » Le
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. március 3. 12:46 Ugrás a poszthoz

A Vajda kislány, Eszterke
Édesapád otthon vár, a dolgozószobában



- Nem - búgja halkan, még fejét is megcsóválja, hogy Eszter ne csak hallja, de lássa is, édesapja azt, ami történt, nem tulajdonítja az ő hibájának. Persze gondol mást is; a férfi gyengének tartja a lányt, amiért ennyi idő után is olyasmi után vágyik, ami az ő szemében nem méltó hozzá - mint a fia is teszi, ez már azonban egy másik történet -, és könnyűszerrel hagyja magát csábítgatni, a rossz felé vinni.
Tudja, hogy nem Eszter vezetett. Azt is tudja, hogy mi került a szervezetébe, mert a vizeleteredmény még akkor hajnalban, éppen az ő asztalán landolt. Azon, amelyen most gyengéden végigsimít, és a mozdulat végeztével felpillant lányára. Az túlontúl hallgatag.
Vajda úr hátradől, imaformára fűzött ujjait lazán ölébe teszi, és mosolygós arccal, türelmesen kezdi fürkészni a szemben álló fotel rabját. Nem kíván megszólalni, nem akar kiabálni vele, vagy öklével rávágni az asztalra. Most csak gyönyörködni szeretne.
A lánya élete csodája, élethossznyi munkásságának ékköve, az élete legszebb eredménye. Ő az élet. Őt tudja felmutatni. És fiát, természetesen. De harmadszülött gyermekével mindenekelőtt beszélgetnie kell, és csak azután mutogathatja. Ricsi letért az útról. A gyermekei elcsábultak. Csalódott is lehetne, de örömmel mondhatja, hogy nem az. Mindez csupán annyit jelent, hogy neki itt, ezen a ponton még nem ért vége a dolga. A dolga velük.
- Mesélj nekem róla - szólal meg a férfi kedvesen, és fejét enyhén jobbra billentve mosolyog át az asztal fölött lányára. - Hogy érezted vele magad? Kedves volt? Megkérdezte, mit szeretnél csinálni azon az estén, vagy tartogatott neked meglepetéseket? Mesélj, drágám, mert minden érdekel!
És valóban. A férfit minden érdekli. És mikor végül Eszterke beszélni kezd arról a kedves estéről, és az emlékei szépen lassan előtolulnak, és azok már-már homloklebenyében sorjáznak, ő szótlan nézi végig mindet. Aprólékosan. Miközben hallgatja a beszámolót, és mosolyog, és nevet, ha kell, aztán két ujjával álla alá nyúl, szemeit lehunyva szórakozik, elhitet bármit gyermekével, de közben... közben látni fogja a valóságot.
Nem azért, mert nem bízik Eszterben.
Azért, mert ő az élete.
És azt még a bárgyú is tudja, hogy egy józan ember félti az életét.
Utoljára módosította:Mesélő, 2019. március 3. 12:51
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. március 6. 18:31 Ugrás a poszthoz

A KARD


A tűzcsóvának hála a szirén nem tudja elkapni a kis csapatot, a női alak visszatántorodik a lángtól, sikolya dühödtből rémülté válik. Denis megragadja és kirángatja Cathat, North pedig Scart segíti a felszínre, azonban az ötödik tag még a barlangban van. Az enyhe remegéstől a plafonról levált néhány nagyobb kő, s az egyik fejen találja a férfit, aki ájultan rogy a földre.

A társai már kinn vannak, North pedig előhúzza a pálcáját. Pillanatok kérdése csak, hogy a MJ-t elnyelje örökre a természet gyomra.
Talán már kezdik sejteni a higgadtságukat jobban megőrzök, hogy valaki hiányzik, North tétovázik a varázslattal, körbekémlel még egyszer, s ekkor a lejárat felől megjelenik két alak. Odalenn már mindent ködként ellep a por. Ezért sem lehet kivenni semmit, csak mikor kilépnek a felszínre. Mindkét alak ismerős. Az egyik a tegnapi pincér, férfi alakjában, a tekinteteket kerüli, szigorúan maga elé néz. A másik Mj, eszméletét vesztve a karjai között. Olyan így, mint egy gyermek, az idegen izmos karjai között kicsi és sebezhető, még ha valójában damfírról is van szó.
A patkánynak hűlt helye, egyedül csak a megmentő rövidre nyírt, barna haja emlékeztet rá, s az a randa, sárga szempár, ami szinte állati megjelenést kölcsönöz viselőjének.
Nem fecsérli az időt, felemeli állát és Northra szegezi tekintetét. A többieket kizárja, mintha mind ott se lennének.
- A kertben várunk - szól. Hangja nem fenyegető, csak kemény és hideg. Személytelen, idegen, aztán elhopponál.
North megmarkolja a zsebében lévő levelet és kihúzza, majd felmutatja a megmaradt társaságnak.
- Nem esik bántódása - suttogja, mint aki tud valamit, s valóban a férfi tud is. Elvégre haladékot kaptak, az idejükből pedig még maradt, így társukat addig nem bánthatják.


Scarlett a mélytavi kalandja után úgy érzi, mintha nem is önmaga lenne, s valami más irányítja. Amikor megfogta a lila kardot látomása volt az igaziról. Talán csak csúfolódás volt a szirén részérül, hogy megmutatja az igazságot, mikor túl késő, ám ebben az esetben hiba volt, mert így az immár csak négy taggal rendelkező csapat eltalál a helyre. Az erdő közepén, ahol a fenyők annyira közel nőnek egymáshoz, hogy zárt kört alkotnak, ott van egy kis menedék. Nagyjából egy tornaterem nagyságú, a nap lemenetében befesti rózsaszínűre a tájat. Talán fél óra és lemegy végleg. A kis rétet egy vékony csermely szeli ketté, nagyjából olyan vastag, mint egy férfi nagyujja, s középen ott áll egy kő. Moha és kosz fedte, alatta ősi írás betűi. Benne pedig egy kard. Rozsdás, barna, olyan, amit már nem is igazán lehet használni, csak esetleg múzeumba kiállítani a többi ósdi régiség mellé, mégis mindegyik jelenlévő érzi, hogy valami különös mágia járja át a helyet, minek a központja a kard.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. március 26. 23:35 Ugrás a poszthoz

Epilógus


A megilletődés leginkább Scart és Northot tölti el, s ezt még Denis csengő hahotázása sem tudja elmulasztani. A nap ekkor lemegy, a sötétség előbb szürkeségével öleli körbe a kis csoportot majd szénszínű mivoltjával helyezkedik rájuk végleg, mint fekete holló szárnyai. A kard fele ott fekszik Scarlett mellett a földön, tompán és fénytelenül, mintha halott volna, pedig a józan ész azt diktálja, hogy az a tárgy soha sem élt.
Néhány pillanatig nem történik semmi, csend telepedik rájuk, ha Denist már nem rázza a kacagás. Ha igen, akkor csak azé a terep, körbetáncolja a fákat és bokrokat, sőt ki tudja, lehet a város első házainak is ha volna füle, hallanák azt a csuda jókedvet amit a kalandor produkál.
Aztán hirtelen mintha újra nappal volna, ám a fény nem az égről hanem magából a kőben maradt kardból jő. A fénycsóva felkúszik a fák lombjáig, majd olyan fényessé nőtte ki magát, hogy ha nem hunyja be a szemét az ember, a szeme világát menten elveszítheti. Majd semmi. A fény kihalt, az éjszaka ismét birtokába vette az erdőt. Ám a kard ott nyugszik a kőben, egyben, mint mi soha nem törött ketté, egyedül csak a Scar mellett heverő félkard a tanú.
Nincs közöttük a valódi kiválasztott, a kard mint évszázadok óta, tovább alussza álmát a kőben. Még próbálkozhatnak ameddig akarnak, North valószínűleg többször is idegesen nekifut, azonban hiába, se nem törik, se nem mozdul, semmi se történik.

Másnap kora reggel Glastonbury utcáit már csak egy kalandor koptatja. Léptei kimértek, tekintete hideg és álmos. Épp csak, hogy a hajnal elmúlt már, a harmat még ott ücsörög a növények szárain, a város lakói még alusszák álmukat. A kerthez érve tétovázás nélkül belép a kapun, közömbösen szeli át a szobrokkal tarkított sétányt, az alakokra nem is nézve.
A kert közepén aztán egy másik férfi várja, mellette a padon MJ ül, eszméleténél ugyan nincs, de lélegzete egyenletes, néhány óra múlva úgy kel majd fel, mintha csak egy éjszakát aludt volna át, két eseménytelen nappal között.
Az idegen egy papírt nyújt át, amit North elvesz, majd egy rövid átolvasás után zsebbe nyúl és tollával aláfirkálja az arra kijelölt helyet. Ez a dokumentum megvédi a kard helyét, s a csapat többi tagja sem tudja többé feleleveníteni emlékezetében, hogy hol is a pontos helye a becses ereklyének. A férfi tehát emlékekkel fizetett barátjukért cserébe, ami ugyan a többiekkel szemben nem feltétlen fer, ám mint vezető ezt a döntést ő hozta meg. Amaz kezet nyújt Northnak, a férfi fogadja, s aztán sietősen távozik kedvenc ázsiai barátjával, kinek zsebében titkon ott ül a patkány, s az utolsó hang , ami a kertkapuban utol éri őket egy kedélyes üdvözlet, ami Cathnak szól a polgármestertől.

uo4_r1_1280.png


Az excalibur nyomában
Titkos kiegészítés







Utoljára módosította:Mesélő, 2019. március 27. 00:00
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. augusztus 7. 23:11 Ugrás a poszthoz

Péter, Elijah, Sára, Liliána

Hogy miért éppen ti? Mert abban a pillanatban, hogy Péter felnyitotta a könyvet, csak ti tartózkodtatok a könyvtárban. Vele ellentétben nem önszántatokból nyitottátok ki a könyvet, szó szerint a könyv egy-egy társpéldánya repült hozzátok, csapódott a mellkasotoknak, és ti ösztönösen rászorítottatok. Az álom azonnal bekövetkezett, és akár álltatok, akár ültetek összeesve mély álomba merültök. Kívülről legalábbis így tűnik, belül azonban más a helyzet. Ott nagyon is éberek vagytok, és szó szerint egy kupacba érkeztek, mintha az égből dobtak volna le titeket egy erdő közepére. Dörög, villámlik, de még nem esik. Most még nem. Minden, ami veletek itt bent történik, hatással van a testetekre a mesekönyvön kívüli világban. Ha valaki képes kiszakítani a könyvet a kezetekből, akkor örökre itt maradtok.

Kezdőhelyzet: Sára, te nem értél földet, a ruhád beakadt az ágakba, és most lebegsz a föld felett jó pár méterrel. Ha leesel, esélyesen eltörik a lábad. Liliána, te a földet éréskor felhorzsoltad mind a két térded s könyököd, finoman szivárog belőle a vér. Elijah, ösztönösen könyököltél, így miután Péter térde a gyomrodban kötött ki, behúztál neki. Üdvözöllek titeket az elvarázsolt erdőben.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. augusztus 11. 11:57 Ugrás a poszthoz

Sára jobb, ha nyugton marad, mert a legtöbb közelében lévő ág vékony, szerencsés, hogy az egyetlen vastag ágon maradt fent, Elijah módszere nem rossz, és talán egy felsőbbéves sikerre is vinné, de Liliána pontosan tudja, hogy miért nem nyúlt azonnal pálca után, mert nincs nála, ahogy a lánca sem. Éppen most, éppen ezen a hétvégén nincs nála. Kellemetlen. Döntenie kell, hogy kockáztat-e, vagy hagyja, hogy Sára a földre zuhanjon. Azonban az ágon lógó lány szerencsés, mert az öltözete nem változott, így a pálcája is nála van, vagyis könnyedén lejuthat a többiekhez.
Bár fák veszik körül a négyesfogatot, még így is érzékelhetik, hogy az ég színe folyamatoaan egyre mélyebbé, egyre sötétebbé válik, villámok nincsenek, de dörög, és mintha megrezdülnének a bokrok, pedig szélcsend van. Mintha valaki folyamatosan szemmel tartana titeket. Mintha lenne ott még valaki. Vajon van is ott valaki?
Utoljára módosította:Mesélő, 2019. augusztus 11. 12:18
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. augusztus 29. 08:44 Ugrás a poszthoz

Csapatom

Az égen a felhők egyre sötétebbek, és ezzel párhuzamosan a körülöttetek lévő világ egy egyre jobban veszik bele a mélybe. Talán tényleg célszerű lenne elindulni, ha már egyszer erről van szó hosszú percek óta, a tanakodás nem segít.
Petya, ahogy közelebb lép a zörgő bokorhoz, a valami, mintha elillanna, azonban a rövid kutatás nem sikertelen, valóban van ott valami, pontosabban két tárgy is. Egy csúzli és egy lámpás. Legalább már minimális fegyveretek van. Mindenképpen érdemes kézközelben tartani.
Indulás! Az irány, amit Sára javasol, remek, az út kitaposott, könnyen járható, a fény segíti a jobb látást. Az ég dörren egyet, mely elnyom egy tompa puffanást. Hárman maradtatok. A sereghajtó Liliána nyom nélkül tűnt el, pontosabban a telefonja megmaradt, az a földön hever és úgy néz ki, képet akart készíteni, amin a háttérben meghúzódik egy alak. Körvonalai alapján egy mágus, de ha hátranéztek, nincs ott semmi.
Egy pillanattal később a nyomasztó érzés, hogy figyelnek titeket, megszűnik. Továbbindulhattok az úton, kijuttok az erdőben és a közelben egy falut pillantotok meg, ami nagyon emlékeztet az iskola mellett található Bogolyfalvára. Elindultok felé?

//Egy kört írjatok csak, amiben benne van a döntés, hogy merre indultok, utána érkezem.//
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. augusztus 31. 20:13 Ugrás a poszthoz

Ophelia Donovan
Orpheus a színen | ELME, a támadás után pár nappal

Épp csak hazaért a munkából, amikor egy bagoly hatalmas sebességgel repült neki ablakának. Csak a koppanásra lett figyelmes és azonnal odasietett, hogy egy üzenetet találjon a tollasnál. Bár elgondolkodik azon, hogy ma már nem olvassa el, ha ilyen későn érkezik, bizonyára fontos lehet.
Így esik meg, hogy most már az ELME kapuit lépi át, ugyanis a legrosszabb rémálma sem lehet szörnyűségesebb a hírnél, amit kapott. Az ikrét megtámadták, ispotályba vitték, azonban, mivel ott nem adhattak neki szakszerű segítséget, így átszállították az ELME-be. Ő, aki mindig talpraesett, könnyedén éri el céljait és magabiztos, most egyszeriben egy kisfiúvá válik, aki nem tud semmit a testvéréről és kétségbe van esve, vajon mi lesz most. Az üzenet rendkívül szűkszavú volt, nem derül ki pontosan, mi történt Ophelia-val és miért kellett egy Elmegyógyintézetbe vinni, így Orpheus jogosan gondolhatja, hogy nagy a baj. Szinte vibrál körülötte a levegő, ahogy a kórterem ajtajához ér. Épp egy gyógyító lép ki rajta és barátságosan rá mosolyog.
- Üdvözlöm uram, Ön bizonyára a hölgy hozzátartozója - mivel a férfi megszólalni nem tud, így csak biccent egyet bátortalanul és hol a nőre, hol a szobaajtóra pillantgat. Mikor mehet már be? - Kérem, egy pillanatot még várjon. Tudnia kell, hogy a testvérét támadás érte, jelenleg úgy tűnik, minden emlékét elvesztette - a férfi vállai megrogynak a hír hallatán és csak azért nem ül le rögtön, mert már úgyis felesleges. - Számítania kell rá, hogy Önt sem fogja felismerni, ha pedig így alakul, türelmesnek kell lennie. Hamarosan visszajövök - egy újabb szolid mosoly és már tova is libben a kecses alak a folyosón. Orpheus, bár maga is gyógyító, neki közel sem szakterülete az emlékezetvesztés. És egyébként is, ki tette? Hogyan? Végleges a helyzet? Semmit sem tud, a fejlemények hallatán pedig már kissé fél belépni az ajtón, mégis megteszi. Nem veszítheti el Ophelia-t.
Kopog hármat és belép a szobába, ahol egy ágyon találja a nőt. Külsérelmi nyomokat nem lát rajta, így feltételezi, hogy alapvetően jó egészségnek örvend, leszámítva a tényt, hogy nem emlékszik semmire. Beljebb lép, azonban csak lassan, megfontoltan. Semmiképp sem szeretné megijeszteni. - Szia Ophelia - halvány mosolyt erőltet arcára, de nem tudja, mire számítson. Bár tehetne valamit!
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. szeptember 1. 09:13 Ugrás a poszthoz

Ophelia Donovan
Orpheus a színen | ELME, a támadás után pár nappal

Látja a teljes ürességet a nő szemében, ami megrémíti. Hiszen az egy dolog, hogy Orpheust nem ismeri fel, de Önmagát sem? Ilyen nagy lenne a baj? Igyekszik leplezni érzéseit, így ismét egy halvány mosolyra húzza a száját. Testvére mindig kissé távolságtartó volt az idegenekkel szemben, így Orph úgy dönt, nem húzódik túl közel. Egy széket vesz el, hogy leülhessen rá, tisztes távolságban az ágytól, melyben ikre fekszik.
- A testvéred. Kétpetéjű ikrek vagyunk, Orpheusnak hívnak - tudja, hogy mit sem jelent ez a másiknak és még akár azt is hiheti, hogy valami szélhámos át akarja verni, épp ezért igyekszik minél türelmesebb és nyugodtabb maradni. Hiszen ő együtt rezeg testvérével, minden gondolatuk egy és az esetek többségében megérzi, ha gond van. Most miért nem tette? Talán azért, mert akármit is tettek a nővel, az befolyásolta a kapcsolatát mindenkivel, így ikrével is. Furcsán hangozhat, de Orpheus már nem érzi annyira ikrét, ami pedig még ijesztőbb és magának sem meri bevallani, hogy igazából már egyáltalán nem érzi. Retteg. - A te neved pedig Ophelia. Ophelia Donovan - lehet nem az ő feladata volna ezeket az információkat megosztani testvérével, elvégre ő nem orvos. Illetve de, de mondjuk a sebészet az amnéziával nem igen függ össze, nem tudja, mivel tesz jót és rosszat. Pánikot sem szeretne kelteni azzal, hogy túl sok mindent oszt meg a beteggel.
- Emlékszel egyáltalán valamire? Bármire? - csak egy kis reménysugár kell neki. Egy aprócska fénycsóva, hogy igen, ott van még benne a régi Ophelia és egyszer visszatér hozzá.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. szeptember 9. 08:40 Ugrás a poszthoz

Csapatom
(Sára ugyan nem írt még egyet, de a történet folytatható)

A faluba vezető út egy kellemes lejtő, nincsen benne semmi kihívás, ugyanakkor az utolsó métereken olyan érzésetek van, mintha kezek ölelnének körbe titeket, és ez megállásra késztet.
A falu határában lángok csapnak fel, melyből egy ember lép elő, alacsony férfi, hosszú botja végén vörös kő csillan meg a lángokban. Lassan közeledik felétek, elméretezettnek tűnő vörös talárja a nedves füvet szántja. A férfi szemében bölcsesség csillan, és egyenesen Sárát nézi, mint aki mondana valamit, azonban jó három méterre megtorpan a triótól, és tekintetét Elijáhra emeli. Mint aki a veséjébe lát, úgy nézi őt, nem csoda, ha a fiú esetleg hirtelen jött bűntudatot érez. Van valami, amit bevallanál, Eli?
- Jöjj velem!
Fordítja végül vissza a tekintetét Sárára, és a választ meg sem várva indul vissza a tűzbe, melybe úgy sétál bele, mintha hétköznapi dolog lenne. Ha Sára vele megy, neki sem kell aggódnia, nem égetik, inkább csiklandozzák a lángok. Persze dönthet úgy is, hogy nem megy.
Ahogy Péter is, akit egy világoskék szempár figyel az egyik közeli fa mögül. A szőke szépség, kifejezetten a fiút nézi, és ha megvan a kapcsolat, hófehér mutatóujjával int neki, hogy jöjjön közelebb.


//Beszéljétek meg, hogy szétváltok-e vagy sem, és írjátok meg nekem, hogyan döntöttetek. Elmehet egyikőtök is, vagy mind a ketten magára hagyva Elijah-t. //
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. szeptember 9. 09:47 Ugrás a poszthoz

Ophelia Donovan
Orpheus a színen | ELME, a támadás után pár nappal

Összefacsarodik szíve a ténytől, hogy a nő egyáltalán nem emlékszik rá. Csak abban reménykedhet, hogy az ikervér sokkal erősebb, mint az a valami, amit beadtak neki. Akárki is tette, alattomos és aljas volt, egy védtelen aurorra támadt, ráadásul hátulról. Ha nem így történt volna, akkor Ophelia könnyedén megvédte volna magát, a férfi biztos ebben. Csak arra tud gondolni, hogy ez a helyzet egy előre kitervelt, legkevésbé sem fair "párharc" eredménye.
- A teljes neved Ophelia Chloe Donovan - egy pillanatra halványan elmosolyodik. Ezek szerint valami csak dereng neki... Pedig a második nevét nem is szokta használni, ha bemutatkozik is mindig csak az Ophelia-t említi... Nem baj, ez már haladás, egy jel, hogy minden rendbe jöhet, igaz?
Csak ezután kezdenek el záporozni a kérdések, végül pedig nem is olyan halk zokogásban tör ki testvére. Orpheus hirtelen nem tudja, mit csináljon. Normál esetben biztosan odamenne és magához vonná, hogy megnyugtassa, szívverésüket újra összhangba hozza, majd lassanként elcsitítsa a kétségbeesett sírást. De ez most nem egy normál eset. Tétovázik, s csak akkor születik meg benne az elhatározás, mikor Ophelia ráemeli zavart tekintetét és bocsánatot kér. - Tudom - megfogja székét és közelebb húzza, hogy ujjaikat össze tudja kulcsolni. Bár segíthetne rajta! Arcán egy megnyugtató, kedves mosoly ül, bár mélyen belül forr benne a düh és a bosszúvágy. Bármit megadna azért, hogy előkerítse azt a mocskot, aki ezt tette ikrével, mégis tehetetlen, hiszen akárki is volt, nyoma veszett még azelőtt, hogy bármilyen bizonyítékot hagyhatott volna maga mögött.
- Sajnos nem tudom, hogy pontosan mi történt. Mielőtt elvesztetted az emlékeidet, auror voltál. Valószínűleg megtámadtak a lakásodon és akkor csináltak valamit, ami miatt minden emlékedet elvesztetted - tényleg nem tud többet, de egyébként, ha tudna se biztos, hogy elmondaná. Az orvosoktól ugyan nem kapott semmilyen utasítást, hogy mit mondhat és mit nem, annyi józan paraszti esze neki is van, hogy tudja, nem boríthat rá mindent a nőre. - Az a legfontosabb, hogy pihenj és azt tedd, amit mondanak Neked. Én is minden nap itt leszek veled és segítek majd emlékezni - már el is határozza, hogy előkeresi a régi fotóikat és megmutatja. Bár ez nem szakterülete, úgy hallotta, az ilyesmi segíteni szokott. Ha el is felejtett mindent és újra meg kell tudnia, hát legyen. Orpheus arról és annyit fog meséli, amiről Ophelia szeretné. Hiszen annyira szereti Őt!
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. szeptember 13. 21:59 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik és Ophelia Carolina Brown
Romániai Rezervátum | Jianyu

Nem jött, mert nem jöhetett. Megkapta ugyan Henrik levelét, melyet egy ismeretlen bagoly juttatott el a találkozóponthoz, azonban szorult helyzetéből adódóan lehetetlen lett volna, hogy mindent hátrahagyva Romániába menjen. Ha őszinte akarna lenni, tulajdonképpen a mostani időpont sem megfelelő, éppen csak azért lehetséges az utazás kivitelezése, mert jócskán napfelkelte előtt érkezik meg.
Ahogy a Rezervátumba ér, komoran pillant végig rajta. Az ereiben csordogáló vér is mintha megfagyna egy pillanatra, hisz a fekete mágia beférkőzik bőre alá, érzi a jelenlétét. Erős varázslattal van dolguk, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy tudomására jutott, alig pár napja halt bele az egyik sárkány a fertőzésbe. Sajnos tudja, ha korábban jött volna sem menthette volna meg az életét. Ezek a hatalmas állatok jóval szívósabbak, mint kisebb társaik vagy akárcsak egy ember. Csodálatra méltó a nagyságuk és kitartásuk, mellyel emelt fővel képesek átvészelni ezt a borzalmat. Némán lépked az épület felé és bár termete jóval alacsonyabb, mint a rezervátumban dolgozóké, mégis nagyobb feltűnést kelt, mint azt az ember gondolná. A maga kényelmes tempójában, megfigyelve a helyet lépdel egyre közelebb, mígnem megpillantja Henriket egy nő társaságában, aki feltételezhetően a Rezervátum vezetője. Bár megszólítja egy lótifuti, válaszra sem méltatja, egyenesen a páros felé veszi az irányt, akik láthatóan már várták. Szavait a férfihoz intézi először.
- Henrik, barátom - tenyereit összeérintve enyhén meghajol előtte, majd kezét nyújtja. Zord arckifejezését némiképp lágyítja a formálódó mosoly, amit az üdvözléshez mellékel. Csak ezután fordul a szőke felé. - Hölgyem. Remélem, hogy tudásommal a sárkányai javát szolgálhatom - Jianyu meglehetősen távolságtartó és bizalmatlan. Nem Ophelia tehet róla, hanem sok év tapasztalata és a jelenlegi kaotikus helyzet, mely nemcsak Kínát sújtja ezek szerint, hanem Európát is. Egy ilyen esetnek sohasem szabadott volna megtörténnie, s a tény, hogy ázsiai fekete mágiát ilyen messzire hoztak, semmi jóval nem kecsegtet.
- A legrosszabb állapotú sárkánnyal kezdenék - tekintetét Henrikre fordítja, gondolván ő a vezetője az itteni ténykedéseknek. S mekkorát téved! - Mivel hónapok teltek el, talán már elkéstünk a gyógymóddal, azonban a legutolsó fertőzöttek számíthatnak a teljes gyógyulásra - komor arcán egy kis derű mutatkozik meg, miközben a magával hozott szütyőt veszi le válláról. Abban van minden, ami most kellhet nekik.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. október 29. 19:38 Ugrás a poszthoz

Ariana
Eloise

- Érdekes gondolat. Szerintem olyan, mintha füvet ennék. Nem pirította meg, és fokhagymát se tett rá.
Pedig idén mindent fokhagymával eszek. Távol tartja a vámpírokat, és szeretem. Főleg szeretem. Ha valakinek az én száz éves véremre van gusztusa... mit mondhatnék? Balról jöjjön, mert az a jobb profilom. Nem rossz az étel, csak Martha nehezebben veszi fel változó ízlésvilágom ritmusát, pedig ennyi idő után már igazán hozzászokhatott volna ahhoz, hogy fokhagymázunk. Elvégre már október van.
- Apádnak megint elment az esze, kitalálta, hogy a még nem házas gyerekeit is kiházasítja. Jason, Helena, te, Christian, Milan és Edith.
Mind a hat gyereknek ideális társat keres, képtelen felfogni, hogy nem mindig az a jó, amit ő kitalált. Talán válságban van a házassága, talán éppen a saját felesége semmizi ki - nem lennék meglepődve -, talán a félremenése, de valami biztos az agyára ment.
- Ez a kis Zara egy tünemény, kár, hogy nincsen apja. Maxwell sosem tudott olyan körültekintő lenni a párválasztásban. Ha rajtam, múlik, Rose-t és anyádat veszi el, a többit nem.
De hát nem hallgatott az sem a szép szóra, így hát most itt van egy rakat dédunoka, és már üknagymamának is nevezhetem magam, hiszen van szép számmal gyerek.
- Vicceljük meg apádat, mit szólsz?
Catherine esküvője óta tudom, hogy megálljt kell parancsolnom ennek az ámokfutónak, és ha máshogy nem megy, hát megkerülve csinálom. Csak kell egy bűntárs.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. november 1. 22:07 Ugrás a poszthoz

Ariana

- Tiszteld az apádat.
Finoman, de egy kis nyomással a hangomban mondom ki a szavakat, miközben felemelem a tekintetemet és megvárom, amíg a szemembe nem néz. Azt akarom, hogy lássa, komolyan gondolom a dolgot, hogy komolyan azt szeretném, ha odafigyelne arra, amit mondok.
- Lehet, hogy haragszol rá, de miért is? Mert meg akart óvni?
Ez történt, hiszen az unokám, bármennyire is faramuci módon, de azt tettem ami egy ilyen helyzetben helyes. Menti a családját. Láttam a leggyengébb pillanatában, és ha úgy tetszik, én mondtam neki a házasságot. Persze nem pont úgy, ahogy meglépte, az amolyan színpadi túlzás volt. Én azt javasoltam, hogy kérje meg a gyerekeit, hogy házasodjanak össze olyanokkal, akikben megbíznak, hiszen a családunk hagyományai évszázadok óta szentek. Az egészet Maxwell intézte rosszul, mert ő azt hitte, hogy jobban tudja, mi kell nekik.
- Ha jól emlékszem csupán csak Catherine kötött tényleges házasságot, és ha ő nem haragszik emiatt az apátokra, nem hiszem, hogy neked jogod van hozzá.
A bort a kezembe véve lötyögtetem kicsit, mielőtt beleszippantanék, és végül csupán csak egy apró kortyot innék. Kedvelem a tölgyfa érlelést, igazán finom zamatot ad a meggynek és a csokoládénak.
- Mindazonáltal nem, egyetlen zabigyereke sem fenyegeti. Csupán csak fél, aggódik értetek. Maxwell drasztikus, de nem rosszindulatú, csak egy apa, aki félti a gyermekeit.
Én nem hibáztatom, pusztán csak sajnálom, ahogy látom, hogy szépen lassan eluralkodik rajta az őrület. Nyilván nem szerencsés, ha a szüleid pusztán csak másodunokatestvérek. Talán éppen az ilyen frigyek és elmebajok azok, melyektől a saját gyerekeit próbálja óvni. Mi nem figyeltünk, és meg is lett az eredménye.
- Unatkozom, Ariana. Te nem?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. december 8. 09:37 Ugrás a poszthoz

Az ÉN asszonyom
Károly

Mi a garancia arra, hogy a következő kísérleted sikeres lesz? Semmi. Ez az, amit az emberek képtelenek megtanulni. Sosem mehetsz elég messzire, mert mindenhol van valaki, aki egy olyan csoport tagja, akik ellened vannak. Elmehetsz dolgozni az ország másik felére, a híred akkor is hazaér. Mindig van egy jóakaró, és mindig összeérnek a szálak.
Ha valaki igazán keres valamit, képes őrült módon tenni. Saját ítélőképességét latba vetve minden nyom után elindulni. Ők azok, akik lassan, de biztosan belebolondulnak a ténybe, hogy nem találják meg azt, amit keresnek. A sok minden között elveszik a részlet.
Én sosem dőltem be ezeknek, gyerekként is mindinkább arra törekedtem, hogy apám kérésének megfelelően a lényeget lássam, hogy észrevegyem a különbséget információ és információ között. Egy kedves emlék jut eszembe, a fa takarásában megdobbanó szívem mosolyra késztet. Legyek bármilyen rohadéknak is kikiáltva, létezik szívem, és léteznek érzéseim is, éppen ezért kutattam fel oly kitartóan a nőt, aki hozzám tartozik.
Hogy miért vagyunk itt? A szentimentalizmus oltárán áldozunk. Mert az emberek érzelmi alapon ostobák. Ha el akarsz rejtőzni, hát elrejtőzöl, nem visszamész egy helyre, amit szerettél. Ha elrejtőznél a tömegbe olvadsz nem kitűnsz. Ha elrejtőznél, akkor tedd azt tiszta szívvel, mintha bűnöd nem volna semmi, ne úgy, hogy egyetlen fán ülő varjú is halálba riasszon. Mert ez történt, nem igaz? Sötét sikátorokban osonó árnyékká akartál válni, mégis egy hivatalnok személyi titkáraként a rivaldafénybe kerültél. Hát nem tanultál tőlem semmit, édesem? Bárhogy kinézhetsz, de egy valami nem változik: A szemed. Az, ami a szemedben van. Amit úgy ismerek, mint senki ezen a világon.
Könnyen lépek mögéd, hiszen viseleted is felelőtlen, a kapucni látó és hallószerved kiválóságát is tompítja, én pedig, mert szerető férjed vagyok, megleplek, és a pad mögött állva, finom határozottsággal érintem meg vállaidat, és szögezlek oda, mielőtt még menekülni szeretnél. Ejnye Veréna, hát ennyire ostobának gondolsz? Még azt is tudtam, hogy melyik sírt választod majd ideérkeztedkor. Nem bántlak, miért is tenném? Épp csak kirándultál kicsit, nem igaz? Hűvös ujjaim nyakadra tévednek, és némán simogatni kezdem egyre lüktető ütőered. Boldog vagyok, hogy látlak, Kedvesem.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. december 17. 21:20 Ugrás a poszthoz

Az ÉN asszonyom

Bár pálcám nincs, nem félek, és, hogy miért is nem? Mert nem kell pálca ahhoz, hogy a mágiája ellen védd magad, csupán csak befolyásos barátok, akik a megfelelő módon segítenek, és nekem rengeteg ilyen barátom van. Elég egy apró medál, aki véd, ha úgy érzi, veszélyben vagyok, vagy pár ember, aki véd, ha védeni kell. Hogy melyik az igazság? Ráérünk még arra. A lényeg, hogy a mosolyom szélesedik, és miközben ő átkoz és kiabál, én cigarettám után nyúlok, és teljes nyugalomban gyújtom meg azt.
- Úgy tűnik régen nem láttál.
Vajon dohányoztam már előtte is, vagy csak akkor szoktam rá, amikor elhagyott? Örök rejtély. Az utóbbi idők eseményei összefolytak, de, ahogy nézem az édes kis próbálkozásait, szívembe egy csepp hely se marad a bánatnak, vagy a csalódottságnak, hogy tulajdonképpen képes lenne megölni. Milyen bájos, amikor így harciasan felkiált, vágyait mindjobban beleordítva a, nos, a csendbe. Hát nem kínosan csöndes a mai este? Nem kellene legalább valamilyen hangnak lennie? De, szerintem is úgy kívánná meg  a helyzet, hogy legalább némiképp halljuk a természet zajait, mégis, mintha ma este mindenki illő távolba maradt volna. Így is van ez jól nem? Ciccegve fújom ki a füstöt, ahogy nézem őt, szép kedvesemet.
- Válni? Milyen... modern.
Ízlelgetem a szót, a válást, és csak ezzel az eggyel tudom azonosítani. Modern szemlélet, mely bár sokszor talál megértő fülekre, úgy esetünkben kivételt kell képezzen a megoldás. Válni, milyen roppant gyermeki.
- Úgy vélem, elég időt hagytam a te kis szórakozásodra. Ideje volna, ha hazafelé vennéd az utat, és eleget tennél asszonyi kötelezettségeidnek.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. december 26. 10:48 Ugrás a poszthoz

Az ÉN asszonyom

- Szerinted sikerülne?
Kérdezem elmélkedve, és, hogy mondandója melyik részére is reflektálok pontosan? Talán mindegyikre. Sőt, valószínűleg mindegyikre.
Hogyan is gondolhatja, hogy képes vagyok kilépni az életéből, hiszen olyan átkozottul sok munka és pénz volt, mire megtaláltam őt, és meg akartam találni, mert hozzám tartozik, az életem része, a lényem része, a lelke a lelkem része. Nem vált volna a feleségemmé, ha nem így volna. Az égiek rendezték úgy a sorsunk, hogy nekünk találkoznunk kell, szerelembe kell esnünk, és egymáshoz kell tartoznunk. Bármennyire is kívül akar tudni az életén ebben a pillanatban, a következőben már nem fog, mert szeret engem, mély szerelememmel, ahogy én szeretem és akarom őt. Ez pedig egy olyan dolog, amit nem lehet megszakítani. A házasság szent, a válás a szentség megsértése, mely rossz ómen és mely csak újabb gondokat szül az életben. Mi ketten sosem leszünk egymástól külön, hiszen mi összetartozunk. Ha nem így volna, sosem bukkantam volna a nyomára, és messzebb menekült volna, mint csak egy aprócska mágusfalu. Nem vállalt volna munkát olyan helyen, ahol előtérben van. Ez az egész nem volt más a részéről, csupán csak macska-egér játék. Felkért egy keringőre, én pedig ifjonti szívvel fogtam bele a játékba, melyet kitalált. Üdítő változatossága házasságunknak a tény, hogy képes még meglepni, képes még más arcot mutatni, mint amit ismerek. De fárad, látom rajta, hogy a játék már nem kecsegteti oly örömmel, mint amilyennel a kezdetén, ezért jöttem hát, hogy szóljak, elég a játékból, most játsszunk hát mást.
Ami a megátkozás részét illeti, halvány félmosoly húzódik ajkaimra, és nézem őt, nézem, ahogy azt hiszi, sikerülhet. Hogyan is sikerülhetne, ha eddig sem sikerült, és nézd, még csak varázserőm sincs. Hatalmam van, és élvezem a hatalmat, ami az enyém. Ő és a képesség arra, hogy az enyém is maradjon. Cigarettám lassan teljesen elég, így hát mielőtt ez megtörténne, még egy utolsót szívok belőle, hogy aztán a pad hátulján elnyomjam, és ahelyett, hogy csak a földre dobnám, három lépést teszek, és a kukába dobom. Nem a pad az én védelmem, a hely teljes területén védve vagyok.
- Beszélgessünk, szerelmem. A házasságunk hátralévő évtizedeiben mit szeretnél? Élhetünk itt is, ha neked ez a hely kedvedre való, jó iskolák, jó éttermek, vidéki báj. Nem tudtam, hogy erre vágysz, de a születendő gyermekeink így valóban a közelünkben lehetnek. A kollégiumi nevelést amúgy sem pártolom.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. december 26. 21:27 Ugrás a poszthoz

Az ÉN asszonyom

#Végjáték
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2020. április 25. 13:19 Ugrás a poszthoz

Nos, amikor az ember a totemállatával próbál ellenkezni, az többnyire nem végződik jól - ebben az esetben Milan szerencséjére a medve meglepően türelmes, mivel azon túl, hogy lejáratja vele a lábát (tényleg öreg, hogy vannak a combizmaid?), más baja nem esik éjjeli sétái során.
A ház csendes, szinte hallani, ahogy a kora reggeli fényben szuszog, mint egy megfáradt öreg. A csengőre jóformán összerezzen, majd ásítva kitárul a kapu, nosza, kerülj beljebb, idegen. Na, engedd csak el azt a gombot, nem vagy te süket, ugyehogy. Az ajtóig helyen kis ösvény vezet, lapos kövekből kirakva, amiket fényesre koptatott a sok járás; egyik ága viszont a lugas alatt tovább vezet a hátulsó kertbe. A kövek között friss fű ágaskodik, s mindenfelé ágyások bújnak meg a nagyobb bokrok és cserjék árnyékában. A növények mintha meg akarnák nézni maguknak a vendéget, bár lehet, pusztán az érzékek játéka, hogy közelebb hajolnak Milanhoz elhaladtában. A leveleken némi pára csillog, s mindennek orgona és virágzó gyümölcsfa illata van.

Merre indulsz?
Utoljára módosította:Mesélő, 2020. május 1. 21:15
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2020. május 4. 22:36 Ugrás a poszthoz

Milan

A szellemek nem feltétlen értenek az emberi kapcsolatok finomságaihoz, elvégre a feladatuk sokkal inkább egyéni útmutatás, semmint nyájterelés. Plusz ha már valamit eltoltál, akkor egy némi önálló elmélkedés és munka elvárható, nem? Ebben az esetben némi nyomozás hárul Milanra, aki hosszasan ácsorog a kapu előtt, mielőtt elindulna beljebb.
A bokron alatt és az ágyások sarkán itt-ott szobrok állnak - nem azok az ízléstelen, fröccsöntött kerti törpék meg műanyag flamingók, amiket némely mugli kertben látni, dehogy! Ezek szépen faragott kőtömbök, no nem márvány, valami egyszerűbb, szürkés anyag - a kaputól nem messze, agár pózol vigyázzban, a kerítés mellett összekupacolt komposzt oldalában süni töpreng, míg beljebb, egy egyik öreg fa árnyékában egy bagoly pózol. A kert hátrafelé sűrűsödik, míg a kapu környékét nagyjából rendben tartják - hiába ütött-kopott és megviselt ez vagy az - addig a növények szövevénye egyre kevesebb fényt enged át, lugas helyett dzsungelre emlékeztetve. Mégis, akad benne egy-két keskeny ösvény (ámbár a csapás jobb szó lenne talán rá).
A ház hátsó részén is van egy ajtó, mellette egy kis hintapaddal, ami fölött napszítta ernyő ad déltájt árnyékot. Szomszédságában asztalka és egy dézsa, ami a viharvert ereszcsatorna aljához van állítva. A felszínén fadarab úszik, a peremén pedig méhecskék sorakoznak, buzgón szürcsölve a vizet - zümmögésük a gyümölcsfák környékén még nem túl hangos, jobbára melegednek a korai napsütésben. A fű egyébként errefelé százszorszépekkel és lóherével vegyük, nem sima gyep.
A hátsó ajtó résnyire nyitva, sőt, talán az egyik emeleti ablak is, nehéz megmondani ebből a szögből. Ha hallgatózol, a természet hangjain túl szinte semmit sem hallasz - azt sem, ahogy a kapu nesztelenül bezáródik mögötted.

Merre tovább?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2020. november 26. 15:49 Ugrás a poszthoz

Éjféli Veréna - ELME
Dr. Szakács Veronika



Dr. Szakács Veronika az a fajta nő, aki szereti rendben tudni az életét. Rendezett családi háttér, két gyermek, két év korkülönbséggel, egy férj, aki magas beosztása révén többet keres nála. A gondok nála a küszöb két oldalán helyezkednek el. Kívül marad minden, ami a családdal van összefüggésben, belül pedig a munkája. Olykor, ha fáradt, áll a küszöbön néhány percet, hátát az ajtófélfának vetve, és ilyenkor megengedi magának, hogy ne gondoljon semmire. Ezek a percek azok, melyeket én-időnek könyvel el. Ilyenkor feltöltődik, létezik, de nem él. Újrakezdi abban a pillanatban, ahogy érzi, elég időt szánt arra, hogy a semmiben legyen.
Mint mindig, most is, gondosan előkészíti az irodát, mely a hely legbarátságosabb pontja. Nincs benne semmi steril, szívesen játszik a pasztell színekkel, különösen a bézs és a barna árnyalataival. A vidámságot a türkiz, mint ellenpólus adja, vidám, energikus, de nem zavaró szín, hasonlatos hozzá a nő szeme is. Nem szereti a pirosat, sem a sárgát ilyen helyszínen, mert túl hivalkodó, túl frusztráló. A zölddel is sokáig kísérletezett, de végül hamar belefáradt az árnyalatok és a hangulat összeférhetetlenségében. Maradt a türkiz, amivel nem lehet mellélőni.
A kanapé és a fotel egy mélyebb árnyalatban játszik, míg a finoman odaterített vékony pléd és a díszpárnák inkább a barnában jeleskednek. A mintájuk természetesen szintén a kék ezen ritka, de szép tónusát képviselik. Szereti a színekkel való játékot, olyan, mintha egy régi gyermekkori vágy, a lakberendezés is teret kapott volna életében. Azonban nem lett volna elég, sokkal jobban szereti a hivatását holmi hobbimunka helyett.
Öltözete a helyhez illeszkedik, világosbézs egyberészes, szigorúan térd alá érő, rövidujjú, V nyakú ruha, apró kék virágokkal, és színben illeszkedő, hosszított, láthatóan egy-két számmal nagyobb kötött kardigán. Kikészíti a teához a csészéket, filtereket hat ízben, mézet, citromot, tejet, cukrot. Vizet forral és kancsóba tölt. Tollakat és jegyzetfüzetet helyez a széles karfára. Amíg a hölgy meg nem érkezik, az asztalánál ül, és a korábbi feljegyzéseket futja át. Nem egy könnyű esetről van szó.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2020. november 27. 17:20 Ugrás a poszthoz

Éjféli Veréna


Elmondhatatlanul sok szörnyűség van a világban. Sokszor olyan mélységek, melyekre az ember gondolni is képtelen, mivel olyan lélekkel született, mely képtelen befogadni a borzalmakat. Veronika, bár gyengének tűnik, mint a harmat, gyengédnek, mint egy puha takaró, mégis erős asszony, olyan, aki vizuálisan látja maga előtt a rémeket. Hajszál híján nyomozó lett, helyszínelő, aki vallomások alapján rekonstruálja a helyszíneket és ezáltal fedez fel ellentmondásokat. Majdnem a helyszínelést választotta, a szülei azonban féltették tőle, így lett végül pszichológus.
Sokan azt hiszik, hogy ez nem más, mintcsak egy alibi szakma, ugyanakkor ez hatalmas tévedés. Sokkal több annál. Emberek életét befolyásoló minden kérdés. Elég egy rossz szó, és másnap az, aki megoldást vár, holtan esik össze, önnön keze által. Veronika szerint nincs olyan, hogy alibi szakma, szerinte mindenki egyaránt fontos, hiszen így működik jól a világ. Halvány mosollyal az arcán, maga elé tekintve állapítja meg, hogy a kukásokat és a szobalányokat vagy takarítónőket szereti a legjobban. Miattuk nem lepte még el az emberiséget a mocsok. Ebbe az idültségbe érkezik a kopogást, és ad engedélyt a belépésre. Nem éri váratlanul az érkező, elvégre időpontra érkezik. Szokás szerint pontosan. Kiváló.
- Üdvözlöm, kérem, foglaljon helyet.
Mutat a már jól megszokott kanapéra, miközben ujjai közé veszi, majd a nyakába akasztja, mélykék, szinte fekete keretes szemüvegét. Mostanra a munkához, a kötéshez muszáj viselnie, illetve akkor is szokta, amikor receptjei között bogarászik. Felkelve lelapítja a szoknyáját, közelebb lép, és helyet foglal a fotelben, bokáit fonja keresztbe, a jegyzetfüzetet ölébe fekteti.
- Teát?
A maga részéről iszik, egy kellemes gyömbéres-narancsos átmelengetőt, a mostani idő, az itteni hely, megkövetelik, hogy extra melegséget juttasson a szervezetébe. Amennyiben a hölgy is kér, neki is készül, bármely ízből, amit megkíván. Jegyzetfüzetét a megfelelő üres oldalon kinyitva, felhelyezi orrára a szemüveget, aztán felpillant a nőre.
- Hogyan telt a hétvégéje?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2020. december 3. 20:40 Ugrás a poszthoz

Éjféli Veréna


Ráfókuszál. Nem feltűnő, szeme szinte észrevétlen zizzen, de figyeli az árulkodó jeleket. Minden ott van előttünk, ha jól látunk. Ő pedig lát. A testbeszéd a kedvence, az, ahogy a másik fél viselkedik, ahogy fokozatosan változik, ahogy lassan már nem idomul, hanem önálló személlyé változik. Veréna, ha jól látja, válaszút előtt áll, már közel a szabadság, de még nem áll szilárd talajon. Még nem. Vajon fog?
- Kinek sütné meg őket?
A kérdéshez halvány, kedves mosoly, csevegő hangszín társul. Egy történet, ahogy már az elején elmondta neki, csak akkor kerek, ha minden apró részletét megismerjük. Egy házasság, nem csupán az, amit a harmadik fél lát, legyen az jó vagy rossz, egy házasság rétegelt, jó és rossz dolgok épülnek egymásra, miértek hadakoznak az azonbanokkal, ember feszül embernek. Egy jó házasság sosem jó és egy rossz sosem rossz. Az aspektusok adják a zamatát. Azokból lehet tökéletesen következtetni a végkifejlet tragédiájára. Mert minden házasság végén, tartson náhány hónapig, évig, vagy az élet végéig, egy tragédia várja a benne főszerepet játszókat. Az ő házassága is törékeny, a nehéz napok elviselhetetlen kínjára azonban gyógyír férje türelme, gyógyír a sok kedves pillanat, melyeket szívesen idéz fel. A házasság, a társas kapcsolatok nem csupán feketék és fehérek, megannyi szín lobban bennük lángra az érzelmek behatásának hála.
- Kérem, hunyja le a szemét, ürítse ki az elméjét. Amikor ez megvan, bólintson egy aprót.
Miközben a nő így tesz, ő maga jegyzetel, fél szemmel figyelve a pillanatot, mindegy, hogy gyorsan vagy lassan jön el. Figyeli a rezdüléseit, várja a folytatás engedélyét.
- Képzelje el egy napját. Ne olyat, ami megtörtént, hanem, ami megtörténhetne, ha most itt lenne a huszonnégy óra. Ha most kezdődne. Hogyan nézne ki?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2020. december 5. 06:27 Ugrás a poszthoz

Éjféli Veréna


- Milyen gyakran látogat vissza oda?
Sem a pszichológus, sem a pszichiáter nem sugalmazhat dolgokat, nem javasolhat, és nem mondhatja el, hogy ő maga mit tenne. A pszichológus és a pszichiáter csak kérdez. Lényeges és lényegtelen kérdések követik egymást, meghatározhatatlan sorrendben, mintha ne volna értelmük, pedig van. Az, hogy akitől kérdeznek, felismerjen és belegondoljon olyan dolgokba is, melyekre korábban nem volt érkezése. Így beszélgetve, a földhözragadt, ám mégis, bizonyos fokig végtelenül idealista és naiv Szakács Veronika azt javasolná, menjen végig a rögös úton, és vegyen magához két gyermeket, hiszen a mágusvilág sokkal elfogadóbb az egyedülálló vagy azonos nemű szülőpárosokkal, mint a muglik. Ha nem azonnal, de pár hónapon vagy éven belül lehetne családja. Csakhogy, a múltjában ott virít már a férje megölése, így csak valami olyannal áltatná, amivel valószínűleg sosem következne be. Milyen kár érte.
Ahogy a nő lehunyja a szemét, és elhangzik a kérdés, a feleletre csak fél füllel figyel, sokkal jobban érdekli a megannyi apró gesztus és mozdulat, melyeket az ember öntudatlan tesz mesélés közben. Itt ez a nő, aki nem árt a légynek sem, ahogy beszél, amiket mond. Egy egyszerű ember életét élné, kicsit talán túl ideálisnak is van elképzelve ez az élet azzal, hogy este ő főz arra, aki egész nap főzött, mégis, összességében nem túlzó és nem lehetetlen. Olykor elmosolyodik, nem feszeng, a testtartása élénkebb, mint korábban. Nincs színjáték a szavai mögött. Nem kéri azonnal, hogy nyissa ki a szemét, mert ha így történne, elárulná magát, azt, hogy meghatotta őt. Egy pillanatot megenged magának is, hogy hosszabban tartsa lehunyva szemeit, majd kinyitva rendeződik minden arcvonása, mintha mi sem történt volna. Talán csak kék szemei árulkodóak, de inkább mondhatjuk a benne lévőket megfejthetetlen érzelmeknek.
- Ön más területeken dolgozott eddig. Fél valamitől ezzel kapcsolatban?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2020. december 7. 11:48 Ugrás a poszthoz

Éjféli Veréna


- Most, hogy már nincs, gondolt rá, hogy esetleg visszatérne oda?
Érdekes tanulmány az, ahogy egy ember hozzáállása és emlékei átalakulnak egy másik ember megjelenésének hatására. Amikor úgy érezzük, hogy el akarunk adni egy lakást, mert a volt szerelem jelenlétét képtelenek vagyunk kitörölni belőle, vagy, amikor már nem úgy megyünk be a korábbi iskolánkba, mint annak előtte, mert tudjuk, hogy szörnyűség történt ott. Érdekes, hogy valami, ami egykor fontos volt, átváltozhat-e kellemetlenné egy olyan férj miatt, aki nem ott vált rossz szereplővé, de mégis járt ott, ráadásul azzal, akinek a hely fontos volt.
- Miért gondolja, hogy nem mehet vissza?
Tisztában van vele, hogy ez a hely reményvesztetté képes tenni az embereket, még akkor is, ha csak átmenetileg kényszerülnek arra, hogy itt éljenek. Mert amíg a tárgyalások le nem zajlanak, amíg megfelelő szakorvoslat nincs, addig muszáj védeni az ártatlanokat valakitől, aki már követett el élettel össze nem egyeztethető kárt egy másik fél javára. Hogy ebben az állam, az illetékes szervek, az elhunyt mennyire hibásak, az nem tartozik rá, rá csak és kizárólag a nő és az ót körülvevő események és gondolatok. Ki kell zárnia azt, hogy miként vélekedik az erőszakról családon belül, hogy mennyire ért egyet vagy ellenzi a domináns-alárendelt szerepköröket egy házasságban. Saját magát és a gondolatait ki kell zárnia, és szilárdan, a tények fényében megállapítani, hogy a jelenleg vele szemben ülő mennyire veszélyes a társadalomra. Vizsgálja a gesztusait, a hangleejtését, a szavait. Nem az a lényeg, amit mond, hanem, ahogyan mondja. Sokan nem képesek kiszúrni a veszélyes egyedeket, ő azonban nem véletlenül az egyik legkiválóbb pszichiáter, nem véletlenül enged meg neki szinte mindent az ELME vezetése, csak, hogy ne akarjon innen elmenni.
- Mindannyian együtt élünk életünk döntéseivel, a szerencsésekkel és a szerencsétlenekkel egyaránt. Kérem gondolja végig, hogy ön, hogyan látja magát jelenleg, és képzelje el, hogy egy ismerős, egy ön számára kedves illető, majd egy ismeretlen, aki most látja először, miként vélekedik önről.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2020. december 14. 20:16 Ugrás a poszthoz

Éjféli Veréna


Bólint egy aprót a közszolgálattól való eltiltásra, ezek szerint már tud róla, így legalább ez a folyamat is kezdetét vette nála. Lassan, de haladnak, ő pedig néha szavakat, máskor mondatokat vet a papírra, amíg hallgatja a másikat. Sok kérdés merül fel benne, nem feltétlen olyan kérdések, melyeket a nő meg tudna válaszolni, de számos olyan, mely aggodalomra ad okot. Furcsa, hogy fiatalkorában nem alakított ki kötődést, mert, ha nem is szeretünk egy helyet, ha otthonunknak nevezhetjük, kötődünk is hozzá. Vannak tárgyak, illatok, emberek, melyek odakötnek. Érdekesnek találja, hogy ő maga mégsem tett ilyenre szert, ez mindenképpen olyan, amit jobban meg kell majd vizsgálniuk egy másik alkalommal, mert jelenleg vészesen fogy az idejük.
- Tehát az útelágazódás maga az akadály?
Miközben kérdez, a papírra is jegyzetel, azonban oda se figyelve, hideg kékjeit a nőn tartja. Mert az érdekli, amit mutat. A kötődés hiánya, a gáz, az, hogy nincsen, aki meglátogatná. Furcsa. Ő maga úgy gondolja, hogy ha megölne valakit, a férje gondolkodás nélkül meglátogatná, a rokonai, és kedves barátnői szintúgy. Számos kapcsolatot alakított ki az évei előrehaladtával, mégis, ha most fordított helyzetben lennének, tudná, hogy egyik látogató a másikat érné, és ez megnyugtatja. Szörnyű lehet az igazi magány, szörnyű, ha az ember képtelen kapcsolatokat kialakítani.
- A gyilkosságon van a hangsúly vagy azon, hogy elveszítettek egy embert, aki számukra létezett? Nem lehet, hogy a nevek, akik felvillantak a kérdésre, egy gyászfolyamatot visznek végig, annak érdekében, hogy elbúcsúzhassanak attól, akiként olyan sokáig élt?
Egyetlen esetet nem elég egy vagy kettő szemszögből megnézni, többnyire a valósághoz négy-hat aspektus megvizsgálása szükséges, csak úgy kaphatjuk meg a teljes képet. Ő maga nem a gyilkossággal foglalkozik, mint már korábban kifejtettem, hanem a nővel. Verénát vizsgálja, azt, ahogyan ez a különleges asszony felépült apró darabokból. Vizsgálja a darabjait, környezettanulmányt folytat a darabok körül. Meg akarja érteni a megérthetetlent. Nem véletlenül Szakács Veronika ül abban a székben, ha valamihez ért, akkor ehhez mindenképpen. És élvezi az órákig tartó merengést, egy-egy ritka eset felett. Úgy vélem, ez most sem lesz másként.
- Miért fontos az ön számára, hogy a világ tisztában legyen azzal, amit tett? Miért kell úgy alapoznia, hogy a jövendő kapcsolatok erősen feltételezve, eleve elítélésből induljanak?
Ahogy az utolsó szó is elhangzik, az utolsó homokszem is átfut, az óra fenti feléből az alsóba, és a szobában apró csilingelésszerű hang jelzi, lejárt az idő. Az arca megváltozik, derűs mosoly költözik rá, és egy kis szín is.
- Köszönöm, hogy ma is eljött hozzám, a kiértékelésem után ismét beszélünk majd, a folytatással kapcsolatban. A meg nem válaszolt kérdéseken szeretném, ha elgondolkozna. Találkozunk a következő alkalommal.
Oldalra nyúlva egy gombot nyom meg, mely kint jelzi, hogy végeztek, és a vendég visszatérne az új életterébe. Gondolkozniuk kell mind a kettejüknek erről az érdekes beszélgetésről.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2021. március 22. 15:15 Ugrás a poszthoz

Marcell


Ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Az emberek olyan ostobák, szánni valóak. Vajon rájött, hogy mit rejt a levél? Vajon tudja, hogy mennyire értékes? Nyilvánvaló, hiszen itt van.
- Itt tartózkodásának oka?
Pillant fel rá a túlontúl jellegzetes vonásokat viselő boszorkány. Halvány bőr, millió szeplő, vörös, kusza hajzuhatag, zöldes szemek. Emellett van benne valami egészen koboldszerű is, minta féllény lenne. A választ és a férfi adatait az eljárás szerint rögzíti. Lepillant, majd fel, és arca mintha megváltozott volna. Egy pillanatra olyan, mintha Otília volna. Aztán újra a vörös, koboldszerű nő. Ha a férfi körbenéz, ugyanezt tapasztalja. Egy pillanatra mindenki Otília lesz, a nők és a férfiak egyaránt, majd, mintha mi sem történt volna, minden megy tovább. Fáradt? Kétségbeesett? Vagy valami készül?
Nos, bármelyik lehet. A hosszadalmas, legalább negyven perces papírmunka azonban eredménnyel jár, végül hivatalosan is itt tartózkodhat, az ország elhagyásakor a procedúrát meg kell ismételni. Kellemes ittlétet kíván, de valahogy érezhetően nem tetszik neki a férfi. Mintha... biztos a fáradtság. Hátrapillant, mintha a fal mögött lenne valaki, akire ránézne, majd vissza, és a következő belépőt szólítja.
Odakint, az ír éjszakában, nem messze a hivataltól ünnepelnek valamit, minden békés, természetes. Minden, kivéve, hogy az ember úgy érzi, figyelik. Milyen kellemetlen érzés ez. Figyelnek. De vajon ki?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2021. március 22. 16:04 Ugrás a poszthoz

Marcell


- Rossz irány, Hege.
A hang egy sötétebb, sikátorszerű részről szól, arctalan, alaktalan, de érthető, sőt, mi több magyar. A férfi hangja ismerősen csenghet, de ne feltétlenül tudja az ember hova tenni. Ismeri? Igen. Nem. Talán. Bármi lehet, valóság is, álom is. Minden olyan bizonytalan, de hát min csodálkozunk, hiszen csak úgy eljött, mindenféle racionális felkészülés nélkül. A hang, talán a múltból szól, talán a múltban hallotta, de máshogy. Felrémlik a kép, ugye? Egy kínos, konyhai jelenet, ahogy ez a hang, lihegve élvezi az egykori szerelem nyújtotta bódultságot, és anélkül, hogy akár csak egy fikarcnyi bűntudata lett volna, nézett szembe veled. Te most képes vagy szembe nézni vele? Képes vagy újra találkozni azzal az emberrel, aki életed első igazi összeomlásához vezetetett? Mintha már most egy átkozott, egy soha véget nem érő, őrült álomba keveredtél volna. És hol van mér a vége, drága barátom?
- Játszhatjuk szépen és csúnyán is. Megmondod hol van, megmondom hol van. Vagy van üzlet, vagy nincs. Nos?
Az utolsó szó kissé türelmetlen, az alak mozdul, felfedve helyzetét, de, ahogy előre lép, úgy lép hátra is, elveszve újra a jól eső homályba. Hát nem egyszerű? Nem... nagyszerű? Csak add át, és vége. Csak add át, hiszen nálad van, nem?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2021. március 22. 16:47 Ugrás a poszthoz

Marcell


- Én.
Felel a hang, benne megannyi gúny és elégtétel. Milyen megható, hogy ennyi év után is képes még ilyen érzelmeket kihozni belőle. Pedig azt hitte, hogy továbblépett. Olyan volt, mintha továbblépett volna. De talán ez a nagyra nőtt figura nagyobb játékos, mint azt az ember gondolná.
- Nem tudod? Ugyanmár! Milyen kereső vagy te?! Elpuhányultál Hegedüsh, pedig én ennél sokkal jobbnak hittelek. Milyen kár.
Az utolsó két szót már szinte fröcsögve közli, és ha Marcell odaér, láthatja, hogy nincs egyedül, sőt, ami azt illeti, egész sereg kedvesnek nem éppen mondható alak veszi körül, ugrásra készen, és lám, be is zárul a kör, ahogy az a bizonyos közelség elég közeli. A rég látott arc idősebb lett, nyakán, arcán, jól láthatóan friss karmolásnyomok vannak, egyik szeme bevérzett, bedagadt. Úgy fest, ideig-óráig méltó ellenfélre akadt. Egyértelmű, hogy kettesben nem olyan erős, mint amilyen szeretne lenni, és nem véletlen hozott magával még hat embert akkor, amikor tudomására jutott, hogy a férfi megkapta a levelet. Honnan tudta, hogy megkapta? Hát nem egyértelmű? Látta. Bizony, látta, hogy megkapta, látta, hogy átvette, sőt, azt is, hogy elindult ide.
- Biztos vagy benne, hogy nem tudod, mit keresek?
A kérdés olyan nyájasan hangzik el, mintha az ember arra kérdezne rá, milyen napja volt. Tesz egy lépést felé, szemei összeszűkülnek, ahogy kimondja a szavakat:
- Híg s fóka alma vési tőrzsi fened tényeb. Újra és újra. Ébredéstől ájulásig, Egyre csak ismételve. Hol van?
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2021. március 22. 19:49 Ugrás a poszthoz

Erika
Szász-Molnár Anna


PizzaPéntek, a Martai-Hollóvölógyi páros hagyománnyá vált szokása. Az emberek szörnyen kiszámíthatóak, de nincs is ennél nagyobb öröm, hiszen minden olyan könnyen megy, elképesztően könnyen. Az embernek csak annyi a dolga, hogy vár, és ölébe hullik a csoda, ha máshogy nem, hát túl sok jegestea fogyasztása által. Ekkor, az ember lánya integetni kezd, és hát ismerik már egymást, hiszen Anna, a postáslány mindig olyan kedvesen mosolyog rá, miközben élénk türkiz és citromsárga biciklijén suhan. Sőt, most már csillog is, Erika javaslatára ugyanis beszerezte azokat a színes rojtokat, és imádja őket!
- Szia! Ezek szerint péntek van.
Odalép hozzá, és amíg Zsófi távol van, helyet foglal a kislánnyal szemben, és mint mindig, amikor bizalmaskodnak, rákacsint, és az asztalon, tenyerével kicsit takarva, egy zacskót csúsztat át.
- A két nyalókát és a darabosan csomagolt csokikat Erzsi néni küldi, a savanyú gumicukrot én vettem neked. Rejtsd el, mert anyukádnak megígértem, hogy nem adok többet. Ne fald fel egyszerre!
Még egy intő figyelmeztetés, összekacsintás, és mielőtt a kislányhoz visszatérne az anyukája, Anna is úgy oson vissza a saját asztalához, hogy megegye a vajsörös pizzáját. Csak semmi csípős, attól felfordul a gyomra.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2021. március 22. 20:24 Ugrás a poszthoz

Marcell


tovább a hszhez...
Utoljára módosította:Mesélő, 2021. március 22. 21:34
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Mesélő összes RPG hozzászólása (332 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 8 9 [10] 11 12 » Fel