Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ezt akartuk volna elérni? Pár pillanatig csak bámulok a másikra, majd végül megrázom a fejem, egy csúnya tekintettel kísérve az elharapott elszólásra. A diákok belépnek a csarnokba, s míg elhaladnak mellettünk, el is hallgatok.
- Nem érted - ellenkezek fojtott hangon, kezeimmel hevesebben gesztikulálva, mint egyébként tenném. - Mielőtt ez volt éjszaka, volt egy... a másik. És nehezen tartottam vissza. Nehezebben, mint szoktam. - Szinte hebegem. A kezemben maradt bögrében a kávé egyre nagyobb hullámokat vet, lassan kockáztatva, hogy kicsapjon a peremen. - És este sem a bogolyfalvás volt, hanem...
De hiszen én akartam, nem igaz? Hogy kontrollálhatatlanul megtámadjanak a képek álmomban. Úgy, hogy semmit sem tehetek ellene...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bár óvatosan kellene ezt a témát megközelítenem, főleg akkor, mikor egy ennyire nyilvános helyet választunk a beszélgetésre, a rajtam eluralkodó érzéseket mégis elég nehéz kordában tartani. Szemeim szinte kiguvadnak, ahogy a levitásra nézek.
- Elindult felém - mondom halkan. - Csak villanások. De azt hiszem, elindult felém az asztalon. Lassan.
Hát döntse el ő, hogy hasonlít-e az övéhez. A gyomromban lévő görcs, mellyel keltem, s azóta is kínoz, nem tudom, miről árulkodik. Persze nem is tudom, mit hittem. Hogy majd megfordul, s másfelé indul el? Hogy majd nem törődik velem, hogy majd nevetni fogok a dohos szobában az ismeretlen hanggal együtt? Hogy valamiféle viccnek vagyok épp tanúja? Ez azért elég valószínűtlen opció volt mindig is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Az ajtószárny mögé húzódunk, Zalán keze a vállamon, s a bögre, melyről el is feledkeztem már, kikerül a ujjaim közül. Viszonzom pillantását, s nekem fel sem tűnik, de szinte kapaszkodom a tekintetébe. Kérdésére kiráz kissé a hideg.
- Nem - lököm ki a választ kapkodva, ahogy idegesen a hajamba túrok. - Még nem. Csak lassan elindult, azt hiszem. De nem láttam rendesen, mert mindig csak egy-egy képszakadásnyi időre... jelent meg. - Halkítom le a hangom a végén. - Azt sem tudom, fog-e. Egyelőre nem fájt semmi.
A vak is láthatja, hogy szükségem van Hollósi jelenlétére ebben a pillanatban. Hogyan is siklanék el afölött a részlet fölött, hogy életemben először végre folytatódott egy látomás?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hogy minden rendben van? Szemem sarkából pillantok fel a férfire, figyelem néha kissé el-elmerengő tekintetét, hogy abszolút jól van, nem kell leülnie vagy feküdnie. Hogy kezei mintha nem is remegnének, orra nem vérzik, nem érez semmilyen fájdalmat, vagy legalábbis nem olyan erősen, hogy meglátszon rajta. Csak volt egy látomásom. A hátamon lefolyik a keresztvíz ettől a mondattól, hogy ennyire egyértelműen, és ennyi embernek mondja - elképzelhetetlen számomra, hogy valaha hasonló hagyja el a számat. Túl sokáig titkolóztam, s túlságosan igyekszünk rejtőzködni Hollósival ahhoz, hogy ez a mondat bármennyire is normálisnak és hétköznapinak hasson.
- Látomás? Húú, de izgi - hallom magam mellett háztársnőmet. - Ez nagyon kemény, nem? Tök jó lehet.
Csak bólintok. Persze, tök jó lehet.
Szerencsére nem pillant rám Aranda; holmijaim lassú és nyugodt tempóban pakolom el, igyekszem ugyanis leplezni az ujjaim enyhe remegését. Pontosan olyan rövidke kép volt ez, mint álmomban. Örülhetnék, hogy most nem a kígyó köszöntött rám.
A füstölők kialszanak, s helyette egy másik illat lesz lassan úrrá a szobán, a gyógynövényeké. Akaratlanul is nagyot lélegzem, magamba szívva az illatot. Meg kell nyugodnom. Semmi különös nem történt...
Az üres padról azonban szavak köszönnek vissza.
Amint megpillantom a morzsákat, kezemmel gyorsan söpröm le őket az asztalról. Még meg sem nyugodtam, máris egy másik szívroham köszön rám. Ne, ne. Miért akar velem beszélni? Elmenjek egyáltalán? Tudom annyira hülyének tettetni magam, hogy átverjem? Biztos, hogy meglátta, ahogy néztem. Látta, hogy remeg a kezem. Túl csendes vagyok.
- Ja, biztos izgalmas lehet - motyogom inkább oda Lillának, olyan hangsúlyt próbálok megütni, mint aki még mindig szkeptikus. Miért akar velem találkozni? Ez nem jó. Ez baromira nem jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Hát, én is - szűröm a fogaim között. Nem lenne rossz, ha csak... nem is tudom, miért indulna el felém az állat. Csak mert épp arra volt dolga.
Szavai talán kissé lehorgonyzó hatással vannak rám, de mégse mondanám, hogy annyira megnyugodtam. Lassan megcsóválom a fejem, miközben még mindig rászegezem a pillantásom.
- Szerintem erre nem lehet igazán felkészülni. - Persze, hogy nem. Hiszen Zalán sem tud igazán felkészülni az ő jövőjére. Ki lenne képes erre? Megbirkózni mindezzel? - De... igazad van... előrehaladás. - Nyelek egy aprót.
- Csak el akartam mondani. Hogy tudd, mi van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Zalán felvetését is hosszabb csend követi - a csarnok zsivaja és a légzés persze megtöri. Mögöttünk egy csapat eridonos halad el, talán a konyha felé, hogy egy kis extra adag reggeliért puncsoljanak a manóknál, ki tudja. Nevetnek, és hangjuk megtölti a csarnokot pár másodpercig.
- Ne, csináljuk - csóválom a fejem lassan. - Csak... nem arra a jelenetre számítottam álmomban. Hanem a másikra. Azt reméltem... - hogy végre megfordul. De persze nem ez történt. - Csináljuk. Haladni kell előre.
Kezeim talárom zsebébe mélyesztem, még egy sóhajt is hallatok a döntés meghozatala után. Senki sem mondta, hogy könnyű út lesz, nem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Zalán ismét meglep. Szemöldököm enyhén felfelé rezzen, mikor a nehézségekről beszél. Na, ezt se mondta még nekem senki. A kávésbögrét hamarosan már kézbe veszem, és iszok is belőle egyet (majd enyhén fintorgok is az ízre), mielőtt válaszolnék.
- Nem hiszem - csóválom meg a fejem lassan. - Így is, úgyis az lesz a vége... ami lesz. Jobb tudni.
Megbánni meg... ismét kortyolok egyet, hátha az majd segít összerántanom magamat.
- Köszönöm, Zalán. - Bólintok egy aprót. A hangsúlyt, azt, ahogy beszélt. Hogy engedte magát kirángatni a reggeliről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ez a gesztus is jólesik - halványan rámosolygok, mielőtt indulásra intene minket. Már majdnem bólintanék is, mielőtt kapnám magam, hogy odaérjek LLG-re... Ám végre eszembe jut egy apró részlet a ma reggeli mutatványról. Ez - hogy az agyam működésbe lép - csakis a kávé hatása lehet. Na jó... talán Hollósi keze is benne van.
- Zalán... Mi az a fiola nálad? - Teszem fel a kérdést enyhén oldalra billentett fejjel. Hiszen az ember nem tart magánál minden nap egy ilyen tartalmú üvegcsét; legutóbb még a Beauxbatonsban láttam ilyet a legilimenciateremben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Zalánnak több titka van, mint amit elárul. Igaz, ezzel nincs egyedül - mégis bosszant válasza, hiszen kíváncsiságom kiapadhatatlan, és tényleg nem tartogat bárki ilyeneket magánál reggeli közben. Elég nagy hülyeség is volt, ha engem kérdez, hiszen ha titokban akarná tartani, ez volt a lehető legkevésbé értelemszerű húzás. Ennyi erővel el is újságolhatná a foszlány tartalmát.
- Hát persze - bólintok. - Ha tudok segíteni, szólj. Egész jó nyomozónak tartom magam. - Grimaszolok egy kissé, bár nem állítok valótlant. A játszótér megtalálása igencsak nagy teljesítmény volt, s nem kis elhatározottságot követelt tőlem.
- Hát akkor szia. Este találkozunk - mondom még neki, emlékeztetve rá, hogy nem úszhatja meg a meditációt, ha egyszer nekem is hatott az ő ötlete.
Hamarosan pedig már a reggeli hűvösben mélyesztem kissé kihűlt ujjaim a talárom zsebébe, miközben a háztársaim azt találgatják: krupot simogatunk, vagy netán egy szalamandra fog előbújni valamelyik kő alól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az iskolaújság emlegetésére enyhén felvonom a szemöldököm, s kissé elhúzom a szám, nemtetszésemet kifejezve. Mégiscsak egy rugóra jár az agyunk valamelyest, tekintve hasonló - ám épp eléggé eltérő - hátterünket.
- Hallottam. És ami a legrosszabb, hogy úgy tudom, igencsak népszerű is... Nem tudom, hogy a tanárok hogy viszonyulnak a róluk is keringő pletykákhoz, de értetlenül állok a dolog fölött... - Csóválom meg a fejem kissé. Szerencsém, hogy rólam még semmit sem hoztak le, sikerült annyira meglapulnom, hogy ne tegyék; nem keveredtem párbajba vagy összetűzésbe senkivel, nincsenek aggályos szerelmi kapcsolataim... egyelőre megúsztam.
Sadie ismét kiküzd belőlem egy kis szemöldökfelvonást, majd egy már-már negédes, halvány mosolyt, mikor a szüleimről esik szó. A nyers stílusa sosem fog érdemére válni, nehezen, vagy egyáltalán nem fog eredményre jutni vele; ezért is szeretnék a szüleim, ha minél távolabb maradnék a Sallow famíliától, még ha látszólag fent is kell tartanom egy elfogadható kapcsolatot. Ám az nem tetszik, ahogy a mardekáros fogalmaz velem szemben.
- Szerencsére ehhez nincs szükségem az asszisztenciájukhoz... és nem is igazán volt soha. - Mondom töretlen mosollyal. - Elég sokan járnak ide, például Kriseok is megfordulnak a kastély falai között. - Minden utálatom, ami az említett család felé irányul, csak még szélesebbé kényszeríti a görbületet ajkaimon, ahogy eszembe jut leplezett lenézésük irányunkban, és a Nathaniellel való kényszeredett kapcsolatunk.
Sadie azonban szokás szerint el van tévedve, már meg sem lepődöm. Egy halk nevetés is kicsúszik, ahogy megcsóválom a fejem kérdésére, miközben meghallom az óra kezdetét jelző csengőt, s meglátom a szemem sarkából a közeledő Farkasházyt.
Sadie nagyjából ekkor ejti el a könyvét, melyet az összes többi is követ idegességében. Mosolyom hamar szertefoszlik, ahogy megérzem, hogy valószínű: hamarosan tanúja lehetek egy Sallow-féle dührohamnak. Egy fél lépéssel azért hátrálok, miközben táskám szíját igazítom meg a vállamon. Biztos, ami biztos.
- Negyedikes bájitaltan. - Felelem halkan. - Egy kis késés azért talán nem lesz probléma, Sadie. - Igyekszem minimalizálni felfokozott idegállapotát, hogy ne kezdjen el átkokkal vagdalkozni, ugyanis nem most szeretnék bekerülni az emlegetett iskolaújságba. - Még látjuk egymást, gondolom, de most mennem kell, ne haragudj.
Még egy utolsó pillantást vetek a földön heverő kismillió könyvre, melyet nem fogok segíteni felszedegetni. Bólintok egyet Sallownak, majd megfordulva csatlakozom a negyedikesekhez, akik szép sorba rendeződve hömpölyögnek be a terembe, hogy hamarosan már a mandragóragyökeret vagdossák szabályos négyszögekbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Még tíz percem van odaérni - a lépcsőfokokat az indokoltnál talán gyorsabban szedem. Sietségem oka nem az, hogy késésben lennék, nem is bármiféle randi, vagy egyéb fontos kamasz-kötelezettségeim, hanem az első okklumenciaórám Magyarországon. A szüleim - és a saját - megkönnyebbülésemre egyértelművé vált, hogy okklumenciatanulmányaimat ebben a tanévben végre folytathatom a kastély falai között, így a fő érvük az iskolából való kivetetésem mellett úgy hullott el, mint egy légy a beköszöntő őszi hidegben, nem is beszélve a prefektusi kinevezésről, mely szintén az én malmomra hajtotta a vizet.
A professzorúrról, azon túl, hogy Japánban visszakövethető a családneve, s hogy már korábban oktatott sámánizmust az iskolában, nem sokat tudok; úgy hallottam, nyugodt a természete, ami már ígéretes, s remélhetőleg nem fogja pszichopata módjára az elmém legmélyebb bugyraiba erőltetni magát, nem úgy, mint a Beauxbatonsban Monsieur Charpentier.
Három halk koppanás után nyitok be a terembe, hogy szembetaláljam magam Abe professzorral, s egy kis főhajtás kíséretében lépek be a helyiségbe.
- Jó napot - mondom, majd mikor közelebb érek hozzá, kezet is nyújtok neki. - Theodore Julias Ebony, nagyon örülök.
Az elmúlt időben rendszeressé váló edzések kissé segítettek, hogy még egyenesebb háttal járkálhassak fel-alá, s amúgy is öntudatosnak mondanám magam - most azonban ebbe tagadhatatlanul vegyül az izgalom és tudásvágy, szinte már türelmetlenség, amely a letörölhetetlen mosolyomon is meglátszik. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire várom, hogy ismét elkezdődjön a képzésem.
Az elmetervező csak pár pillanat múlva tűnik fel a professzor mellett, melyről eszembe jut az a darab is, melyet a szüleim a Roxfortnak ajándékoztak tanoncságom fejében.
- Szép darab - intek a kis szerkezet felé, melyhez rögtön közelebb is hajolok, hogy alaposan szemügyre vehessem. Végre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Így van, még nem találkoztunk - bólogatok, s a professzor kijelentésére egy nagyot bólintok is. Szimpatikus a hozzáállása, remélhetőleg nem lesznek nézeteltéréseink, vagy bármi hasonló; ha szorgalmas tanoncot keresett, egyértelműen megtalálta személyemben, s elhivatottságból sincs bennem hiány, már ami az okklumenciát illeti. Már rég bejegyzettnek kellene lennem, legalábbis szerettem volna az lenni eddigre...
- Alig várom a közös munkát - támogatom még meg Abe megjegyzését.
Mikor az elmetervező kerül szóba, ismét bólogatni kezdek.
- Igen, használtam már ilyet, jobban mondva láttam már a Roxfortban - válaszolok, még mindig a szerkezeten tartva a tekintetem. Tudom, hogy nem gyakori ez, ám az okklu- és legilimencia gyakorlását nagyban megkönnyíti.
A professzort követve helyet is foglalok vele szemben az asztalnál, kérdésére pedig ráemelem világoskék tekintetem, hogy aztán egy apró bólintás kíséretében szólaljak meg.
- Így van, főleg a tavalyi évben - jegyzem meg palástolatlanul, hiszen tavaly tényleg csak elméletre volt lehetőségem, másra aligha. - Korábban a Roxfortban és a Beauxbatonsban is tanultam okklumenciát, már majdnem a tesztfázisba érkeztünk, csak hát... igen. Azóta azt hiszem, jócskán megkopott a dolog.
A kérdése második felére bólintok, kissé oldalra billentem a fejem, hogy összeszedjem a gondolataim, s egy pillanatra ki is fókuszálok, hogy mindent megfelelően eleveníthessek fel.
- Igen, a koncepció piramis jellegű volt, kissé labirintusos elemekkel. Egy könnyűnek tűnő útvesztő, amely mindig a kijárat felé terel... az elején próbálkoztunk az üres szoba metódussal is, de az valahogy túl... kopárnak tűnt számomra. Inkább a csapdaállítós, talányos, agytekerően idegesítő módszerek a szimpatikusak, például egy tükörterem, végtelen lépcsők, a jelentéktelen dolgok elrejtése, hogy pont azok tűnjenek fontosnak... Eléggé képies módszerekkel tanítottak mind a Roxfortban, mind a Beauxbatonsban - mondom végül, ismét a tanárúrra emelve a tekintetem. Hiszen pontosan tudom, kívülről hogy nézne ki az elmém, illetve hogy képzelem el azt. - Ha gondolja, szívesen leírom azt is, nem tudom, van-e szükség erre, vagy hogy Ön milyen módszert fog pontosan követni. - Folytatom, mivel felelevenedik bennem, amit Damian egyik francia könyvében olvastam, hogy bizony sokak számára kevésbé fontos a képzelet által szült szobák leírása, s kevésbé látják az elmét ennyire kézzel foghatónak, elképzelhetőnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Egészen belemelegszem a magyarázatba, majd a professzor biztatására még folytathatom is hosszúra nyúló monológom - bár alapvetően kevéssé vagyok beszédes, mint most, az okklumencia mégiscsak nagyon érdekel, s sokáig nem tudtam senkivel sem diskurzust folytatni róla.
- Hmm, azt mondanám, hogy segítettek - gondolkozom el, ismét kissé oldalra döntve a fejem. - Tizenöt évesen kezdtem, akkor még nehezebben fogtam fel az elme komplexitását, és még mindig rengeteget kell tanulnom róla, hogy értsem. Talán sosem fogom teljesen érteni - merengek el egy pillanatra - de persze mindent megpróbálok. Szóval tizenöt évesen sokat segített, hogy tényleges helyiségeket, sőt, épületet képzeltem tervezés közben.
Ahogy végre szabadon engedem áramolni a szavakat, úgy kezdem el forgatni a pecsétgyűrűt ujjamon, észre sem véve az önkéntelen mozdulatot.
- Tényleg úgy képzeltem el, mint egy egyszerű, hatalmas, poros piramist, aminek a tetején áll egy díszes épület, szóval nem csúcsban végződik. Római stílusú épület, olyasmi, mint a Maison Carrée Nîmes francia városban. - Mosolyodom el a végére, mert utólag kevésbé érzem okosnak magam, mint akkor, mikor ezt a nagy ötletet megalkottam. - Az eredeti koncepció az volt, hogy ha valaki ismer engem, ha nem, rólam biztos azt feltételeznék, hogy a legmagasabb pontján a piramisnak, a legdíszesebb részen találhatóak a legrejtettebb kincsek, nem pedig egy rejtekajtón lefelé, de utólag azt érzem, hogy ezen eléggé könnyű átlátni. - Emelem végül tekintetem Mikihisára. - Bár, ki tudja persze, legilimentortól függ...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Egy apró sóhaj akaratlanul is kicsúszik, ahogy bólintok a tanár úr szavaira. Nem mondom, előbb is tudtam, hogy csavaros megoldásokra van szükség - csupán arról van szó, hogy én ezt épp eléggé nyakatekertnek gondoltam akkoriban. Utólag visszatekintve persze nem hiszem, s csak felesleges erőfeszítésnek, munkának tűnik fenntartani a dolgot.
A pálcája már annál nagyobb érdeklődést vált ki belőlem, mikor megpillantom a rúnákat, még közelebb is hajolok egy kissé. Sosem voltam a legjobb rúnatanból, így nem sokat sejtek, mihez kapcsolódhatnak a szimbólumok, de kevés felrúnázott pálcát láttam eddig; annál gyakoribb a mugli eszközök rúnázása ebben a kastélyban. Azért nem bámulom meg annyira, hogy majd kiessek a padból; más varázseszközét megbámulni olyasmi érzést kelt bennem, mintha valakinek az arcát vizslatnák két centiméter közelségből.
- Természetesen - bólintok a felvetésre, némi dopamin máris szétárad az ereimben annak hatására, hogy végre tettlegesség is kerül a szavak mögé. Kissé kihúzom magam, majd a táskám felé nyúlok. - Papír, penna vagy pálca? Vagy más megközelítés? - Tudakolom meg, hogy szükséges-e az íróeszköz az elején, vagy inkább gyakorlati úton közelítjük meg a dolgot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem számítottam rá, hogy rögtön az érzékeny műszer közelébe fognak engedni, egyre szélesebb, visszatarthatatlan vigyorom is erről enged árulkodni. Ha én magam tanár lennék, meglehet, hogy kétszer is meggondolnám, hogy egy diákot ilyen arckifejezéssel biztos jó ötlet-e bevinni az elmetervezőbe, hiszen úgy nézhetek most ki valahogy, mint egy mániákus kisgyerek - talán egy kissé enyhébben, rendben...
Lelkesen bólogatok az elhangzó utasításokra, egy óra is sokkal több, mint azt valaha reméltem - Mr. Davies egyszer-kétszer engedte, hogy belekóstoljak a dologba, lévén mégiscsak a szüleim szoros hozzájárulására tudhatott magáénak az iskola egy ilyen értékes eszközt, sőt, még Charpentiernél is kikönyörögtem a dolgot. Hiába volt ő inkább a papír-penna híve, én mégis egy ilyen eszközön szerettem gyakorolni és tervezni. Abet nem kellett győzködni, ez remélhetőleg azt jelenti, hogy jóban leszünk.
- Igen, rendben - veszem tudomásul az utasításokat, az egy órás limitet, és mindent, ami ezzel jár; a prof még azt is mondhatná, hogy öt percet kapok megcsodálni az eszköz mechanikáját, s valószínűleg akkor sem lennék csalódott.

Amint az elmetervezőhöz érek, az ismerős szürke térben találom magam. Vigyorom lemoshatatlan, s csak most érzem úgy igazán, hogy elememben vagyok. Bár Mikisha magyarázatát igyekszem végighallgatni, végül nem bírom kivárni, hogy a végére érjen. "Lehet ház, folyosó, piramis...", kezdi, ám ekkor környezetünk már mozgásba lendül.
Bár profi közel sem vagyok, s rég nem használtam ilyen eszközt, mégis látom magam előtt, ahogy a szürkeségből téglák kelnek életre, hogy lassan elkezdjenek egymásra rendeződni. A komplexitásoktól távol tartom magam, hiszen most újra alapozunk, lévén az előző elképzelésemben sok hibát láttam, s látott ő is.
Szép lassan egy folyosó kezd körvonalazódni előttünk, sötétszürke-barna téglákból, mely kísértetiesen hasonlít egy ősi piramis egy belső szakaszára; maga a konstrukció csupán egyenesen előre tart, nem kanyarog, s most még a semmibe vezet.
A felhőtlen öröm mellett persze érzem az ismerős terhelést az elmémen, melyet mégis valahol elfelejtettem már. Valóban olyan érzés, mintha az elmémmel kellene téglákat mozgatnom - nem egyszerű, nem fürge, és nem is gyerekjáték. Vigyorom, bár lejjebb apad, mégsem tűnik el teljesen, csupán kissé koncentráltabb lesz. Hamarosan már felpillantok az újdonsült tanáromra ezzel a görbülettel - nem titkoltan büszkén -, hogy várjam az utasításokat s a szükséges finomításokat - hiszen a tégla maga is érdes, nehéz felszínű, s egyáltalán nem tökéletesen kidolgozott. Ez pedig csak egyike a valószínűleg nem kis mennyiségű hibámnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ahogy a téglák egymásra kerülnek, megkönnyebbülésemben kissé megereszkedik a vállam. A szerkezet mechanikája annyira érdekes számomra, mindig elámulok a mágia komplexitásán, mikor találkozom vele, ám tényleg nem a legegyszerűbb működésre bírni; ehhez egyhelyben álltam, s erősen koncentráltam, tekintetemmel igyekezvén mozgásra ösztökélni az építőanyagokat.
Mikisa dicséretére bólintok egy aprót a mosolyommal arcomon, köszönetképpen. Persze, hiába volt már tapasztalatom ilyesmivel, azért mégis jó jelnek tartom, hogy nem felejtettem el mindent teljesen az elmúlt egy évben.
- Az aktív és a passzív védelem... - ismétlem el a kérdést félig. - A passzív védelem számomra inkább a már kész mechanizmusokat jelenti az elmetérképen belül, azaz... például egy elterelő folyosó tükrökkel. A struktúrában van itt a megoldás, szóval maga a hely úgy van kialakítva, hogy a védelmi mechanizmusok elterelik vagy kizárják a legilimentort. Míg az aktív védelem inkább maga a kilökési próbálkozás, amelyet az okklumentor tevőlegesen végez, például... egy erős lökéssel, vagy sziréna hangjával, mondjuk. Bármi, hogy az elménk pillérére kényszerítsük a legilimentort. De ezek nem a hely mibenlétéből erednek - intek a folyosó felé - ...inkább tényleg maga az okklumentor aktív cselekedetei.
Tekintetem ismét elkalandozik a professzorról, a téglákat vizslatom magunk előtt. Ez egy viszonylag korai anyagrész, mégis úgy vélem, hogy még ez is felettébb összetett lehet, s gondolkozni is sokat lehet rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Abe szavaira serény bólogatással válaszolok. Valóban teljesen mások, s magyarázata nyomán még inkább elkülöníthetővé válik számomra a két kategória, ám pont emiatt nyitom is rögtön szólásra a szám.
- Egy kérdést ha megenged - mondom, miután befejezete. - Egy igazán jó okklumentor mindkét technikát kell, hogy tudja alkalmazni, nem igaz? Hiszen ha valaki órákig kóvályog az elmémben, és nem látszik úgy, hogy feladja, valahogy meg kell tudnom próbálni kipenderíteni a betolakodót.
Lehet, hogy számára a válasz magától értetődő lesz, de a francia proffal volt némi nyelvbéli nehézségünk, Davies pedig sokszor elvontabban válaszolt, mint azt szerettem volna. Egyébként is kissé meg voltam illetődve tanulmányaim elején, s akkor még nem is olvastam annyit, hogy a jó kérdéseket fel tudjam tenni.
Hamarosan már egy gyakorlati feladatot kapok. Tekintetem a folyosóra vándorol, ahogy az instrukciókat hallgatom, s agyam rögtön be is indul, először elképesztően grandiózus ötleteket ontva magából, mely a férfi iránymutatása végére le is csillapodik. Egyszerre egy lépés, nem terhelhetem magam halálra most, hogy végre itt az alkalom a gyakorlásra.
- Adjon egy percet, kérem - mondom halkan még mindig a folyosót fixírozva. Valami jót szeretnék, nem csak valami baltaegyszerűt, még akkor is, ha ez csak egy sima gyakorlófeladat; akár még szintfelmérő is lehet, gondolom.
Hamarosan Abe professzor már azon kaphat, hogy pár lépést teszek a folyosón, majd leguggolok, hogy az egyik téglára tegyem a kezem. Igyekszem érezni annak tapintását, s ahogy Mikihisa mondta, manifesztálni azt, amit kigondoltam. Tehát egy mechanizmus... elképzelem, ahogy ehhez a téglához egy szerkezet kapcsolódik, mely végigfut az egész folyosó alatt, kapcsolódva a falak elemeihez is, számunkra láthatatlanul, a túloldalon. Szemöldököm összeszalad, ahogy próbálom pontosan lemodellezni, először még csak a fejemben, hogy fog kinézni a kis csapdám. Talán még hallható is, ahogy körülöttünk épül a plafon fölött és a padló alatt valami olyasmi, melyet mi nem láthatunk azon a ponton, ahol éppen állunk.
Pontosabban végiggondolva azonban hamar rájövök, hogy nem elég, ha ezt a mechanizmust ahhoz az egyetlen téglához kötöm, melyet éppen fogok, hiszen könnyedén átlépheti azt valaki akár csak véletlenül is.
- Ah - sóhajtok frusztráltan, majd további csendes tervezgetés után pillantok a professzorra. - Köszönöm a türelmet. Azt hiszem... valami kész van. De nem lesz túl tökéletes. Csak tessék - emelkedek fel, s intek végül a téglák felé, arra kérve a professzort, hogy lépjen rá a sávra.
Ha pedig megteszi, a folyosó remélhetőleg sikeresen meghullámzik, azt eredményezve, hogy mindketten elveszítjük rajta az egyensúlyunkat, s ezt a hullámzást fent is tartja majd... talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

- Julias?! Hova mész?
- Mennem kell anya, egy barátommal találkozom! - Kiabálok vissza négy szobával arrébb, ahogy éppen a vállamra kanyarítom táskám.
- Mégis melyik barátoddal?
- Majd jövök!
S azzal a lendülettel ki is perdülök a szobám ajtaján, gyakorlatilag lefutva azon a három lépcsősoron, mely elválaszt a földszinttől. Nem vagyok késésben, inkább csak a kérdések elől menekülök, ám a nevem ellentmondást nem tűrően visszhangzik anyám mágikusan felerősített hangján.
- Hollósi Zalánnal! Sziasztok! Ne várjatok a teával!

Hamarosan már Magyarország egyik városkájában tűnök fel, tökéletes tudatában annak, hogy anyám forrong, hogy a baráti köröm nem csak és kizárólag az elit elitjéből áll. Bár Zalánt nem igazán nevezném barátomnak, így mégiscsak egyszerűbb, mintha azt mondanám: egy kölcsönösen előnyös együttműködés miatt találkozgatok a levitással.
Viszonylag hosszú baktatást követően is pillantom a másik alakját az épület előtt, s kisvártatva már én is nagyot lélegezhetek, mikor beérek az árnyékba. Utálom a magyar nyarakat.
- Helló - fújok, majd ismét magamra szórok egy hűtőbűbájt, de ezen a ponton már az sem igazán használ. - Nem igaz, hogy a Pokolban laktok... - Indítom el rövid panaszkodásom, majd a másikra függesztem a tekintetem. - Na, halljuk, miért is vagyunk... a Mágiaügyi Minisztérium előtt negyven fokban? Miért hívtál?
Zalán levele igencsak szűkszavú volt, de annál inkább adott okot aggodalomra s némi reménykedésre. Talán áttöréseket ért el - talán tönkrement az élete; ez kétesélyes volt nála. Bár az igaz, hogy nem úgy nézett ki, mint aki ripityára törte a csontjait mondjuk három héttel ezelőtt, s ez esetében már biztatónak mondható.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A férfi sem épp a földhözragadt fajtából való, legalábbis válaszából ezt állapítom meg - mondjuk nem tudom, mit vártam egy sámánizmus professzortól, akinek furcsa rúnák húzódnak a pálcáján. Ehhez még kultúrális különbségek is társulnak, hiszen az ázsiai mágiagyakorlás igencsak különbözik az általam megszokottól - bár lehetséges, hogy a férfi sem Japánban nevelkedett, ezt nem tudom. Az évek gyakorlata traktus már megszokott szöveg, a türelemre intés okklumenciaórán nem ismeretlen számomra, így elnyomom sóhajom, s csak bólintok. Tudom, hogy az okklumencia tökéletesítése nem áll meg ott, hogy megszerzem az engedélyem, mégis frusztrál némiképp a válasz, még akkor is, ha reméltem, hogy igen lesz a végső konklúzió.
A csapda megtervezése azért rendesen kivesz belőlem - a végére már érzem a fáradtdágot, mely lassan ködösíti el némiképp az agyam. Ez valamelyest aggodalomra ad okot, hiszen könyörgöm, ez csak egy apró folyosó, nem pedig egy hatalmas piramis, amely majd a végcél lenne. Persze, apránként kell haladni. De hány év lesz így, mire rendesen megedződöm mentálisan?
A padló meghullámzik alattunk, ám engem is csak arra késztet, hogy egy aprót hátralépjek, ezzel megtartva az egyensúlyom. Már az is csoda, hogy működött, de mégsem vagyok elégedett az eredménnyel. Abe professzor lelkesen fordul felém azonban, leleményességem dicsérve, melyre csak finoman megrázom a fejem.
- Inkább klisésnek mondanám - minősítem saját ötletem. - Így van, pontosan, arra próbáltam.
Figyelmesen hallgatom, milyen javaslatokkal él; eközben kényelembe helyezem magam, és leülök a folyosó padlózatára, hogy fáradtságom kompenzáljam.
- Ó... - Konstatálom szavait, majd lassú bólogatásba kezdek. - Tehát a mechanizmus ott lesz, csak nem kell minden apró részletére koncentrálnom? Vagy túl... hogy is mondjam... túl reálisan fogom fel? Inkább úgy kellene megközelítenem, mint egy mágiát, hogy nincsenek csavarok, fogaskerekek, csak... megtörténik? - Gondolkozom el hangosan. Ott talán nem hibáztam, hogy ahogy ő is mondta, fontos, hogy értsem, hogy működik a dolog. Valahogy az túl nagy falatnak tűnt elsőre, hogy csak úgy meghullámzik a folyosó, tudnom kellett, hogy a téglák pontosan mi alapján mozdulnak...
- Hmm... szinte biztos, hogy először egy fülsükeítő, embertelenül hangos hanggal próbálkoznék, hogy ne tudjon koncentrálni. Vagy egy tényleges lökéssel, hogy a kijárathoz kerüljön, ami még nincs meg mondjuk... - Pillantok a folyosó vége felé. Ez csak egy darab, s ha egyszer épületté fejlődik, sem ez lenne a belépő; szemlátomást agyamat nehezen állítom le, hogy mindenféle terveket szövögessek a jövőt illetően.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Kissé felvonom a szemöldököm, majd a fejem is megcsóválom. Mindig meglep, hogy a sok együtt töltött délután ellenére Zalán mennyire nem tud rólam semmit.
- Negatív. Angliában élek, Harlowban, de szép próbálkozás volt - nézem a másikat átható tekintettel.
- Aha - támogatom meg a Kakasinál való vizitet, egy kissé fel is szisszenve, nem lennék ugyanis a helyében. Szinte bármelyik tanárnál szívesebben lennék viziten, mint Kakasinál.
Egy papír kerül a kezembe, melyet érdeklődve olvasok, de egyelőre csak szenvtelen információkat tartalmaz, már azon kívül, hogy Zalánt kivizsgálásnak vetették alá. Viszont azt is látom, hogy van még, ahonnan ez jött, s a levitás szavai sem ígérnek sok jót.
- Egy kávé? Aha, persze... - bólintok, leeresztve a papírt magam előtt. - Nem sok jót sejtet ez a felvezetés, nyugtass meg, hogy legalább le nem buktál... Hova menjünk? - Teszem fel a kérdést, elvégre ő járatos itt, nem én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A férfi szavait figyelmesen hallgatom - mikor arról beszél, hogy ez a csapda nem teljesen az én szintem, kissé megingatom a fejem. Azt azért sejtem, hogy egy épeszű tanár ezt csak úgy nem mondaná, hiszen egy középszerű teljesítményt felsztárolni eléggé öngyilkosságnak hangzik, ha egyszer látszik, hogy az illetőnek amúgy is megvan a motivációja. Türelemre int azonban, az alapok megszilárdításán lesz itt a fő hangsúly, melyre csak bólogatok végül. Hogy hogyan leszek türelmesebb ennél, azt nem tudom... majd sokat meditálok, gondolom.
Mikor az elméletre kerül sor, az analógiáját követve valami halvány félmosoly költözik az arcomra. Nem mindenki szokja meg, milyen is leesni arról a seprűről, de egyébként értem, mire céloz.
- Igen, érthető, tanár úr - erősítem meg. - Most tényleg az újraalapozásra kell koncentrálni, így nem meglepő, hogy... szóval értem, igen, értem hogy mi alapján megy majd a dolog. - Szavai ugyanis tökéletesen logikus képet festettek elém, egy utat, amin el lehet indulni. Esetünkben - folyosót.
S folytatja is. Eddig is tudtam, hogy az okklumencia nem a legegyszerűbb délutáni kikapcsolódásra szolgáló elfoglaltság, de ahogy Mikihisa beszél, egyre nehezebb diónak tűnik. Persze, nem mintha bárki tudna arra sarkallni, hogy abbahagyjak valamit csak azért, mert nem könnyű. Sőt: saját magam gondolom a legjobb versenytársnak.
- Sok munka vár ránk - adok hangot konklúziómnak. Igaz, ami igaz: ha ezt az első akadályt megugrom, s ennek a mechanikájára ráérzek, úgy egyre inkább bővülni fog az eszköztáram, és talán nem minden egyes elemnél kell majd végigküzdenem magam a nulláról. Mégsem érződik gyors folyamatnak ez.
A feladat megkapásánál agyam érezhetően azonnal beindulna, s a fogaskerekek mozgásba lendülnének, ha nem találkoznának a lassanként rájuk telepedő köddel, melyet a gyakorlás okozott. Az első edzésnél elképesztően el voltam fáradva - itt sem lesz ez másképp, lassan fogok erőnlétet kiépíteni, emlékeztetem magam. A folytatásra azonban mégiscsak elvigyorodom.
- Állok elébe, igyekszem a legjobb formám hozni - mondom leplezetlen izgalommal a hangomban, melybe kis fáradtság is vegyül. Hamarosan azonban már kitessékelnek a folyosóról, így összekapom magam; felállok a földről, majd pálcám elővéve elmotyogom a varázsigét. - Finite.
A valóságban felnyitni a szemem azért kissé sokkoló - pislognom kell pár másodpercig, hogy hozzászokjak a tanterem fényviszonyaihoz. Elfáradtam.
- Még folytatjuk esetleg? Vagy... - ...vagy elmehetek pihenni? Hiszen ki tudja, milyen elméletet kapok még a nyakamba, miután ezen a tapasztalaton túl vagyunk. Bár őszintén, még úgy is szívesen ülök itt, és hallgatom a férfit, ha közben a szervezetem megpróbál merényletet elkövetni ellenem, és elbóbiskolok. Az okklumencia az egyetlen tárgy, ahol - jelenleg úgy érzem - képes lennék végig ülni egy nyolc órás foglalkozást is, melyből hét óra elmélet. Semmilyen más tárgy nem kap azonban ilyen kitüntetett figyelmet, ezért sem vagyok levitás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Zalán kissé ziláltnak érződik, ahogy magyaráz nekem, s nem is teljesen tudom követni gondolatmenetét.
- Nem, úgy értem, lebukni a kis titkoddal. Titkunkkal - döntöm oldalra a fejem, ahogy végül a javítás mellett döntök.
Követem Zalánt, meg is pillantom a kis kávézót, ami tömve van minisztériumi arcokkal, egyikük mintha még rémlene is valahonnan. Nem lesz ez így jó, főleg nem úgy, hogy Zalán rébuszai ebben a pillanatban magasok nekem.
- A dolgot? Milyen dolgot?... - Torpanok meg. - Nem értem, miről beszélsz. És Zalán, szerintem máshová üljünk be, ha lehet. - Már körül is nézek egy másik opció után kutatva, abban reménykedve, hogy hamar egy másik kávézóra vagy bárra bukkanok, ahol kevesebb rá az esély, hogy visszajut anyámékhoz, hogy szabadidőmben a Minisztériumba járogatok. Az egész beszélgetés már most kissé feszültté tesz, talán a tartásomon is érződik, hogy nem szeretem a tudatlanságot, és szívesen érteném már meg, hogy mi ez az egész, ami miatt orvosi leleteket nyom a kezembe, és mindezt a Mágiaügyi Minisztérium előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A srác feszültsége nem meglepő, ilyen, amióta csak ismerem, de az a bizonyos titok azért eddig viszonylag biztonságban volt. Legalábbis részemről - és legalábbis én így érzékeltem. Ő azonban felvilágosít, hogy nagyon is egyértelmű a környezete számára, hogy valami van.
- Jól van, jól van na - tartom fel kezeim védekezően. - Oké, értem, szar minden. - Egyezek bele, most épp az iróniától mentesen egyébként. Kakasi egyértelműen beletenyerelhetett valamibe, ha Hollósi már szükségét érezte, hogy engem is idehívjon a nyári szünetben, mikor egyébként megmenekülhetne a képemtől.
Az új papírt kissé nehezen olvasom, ám a fiú a segítségemre siet, hogy értelmezze számomra az ott szereplő adatokat.
- Na jó... elmondásod szerint, ha jól értem, minden normális. Szóval... ez jó hír...? Gondolom? - Pillantok rá várakozásteljesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A másik viselkedése egyre több okot ad az aggodalomra. Ahogy elsápad, ahogy behúzza fülét-farkát, úgy fújom ki a levegőt halkan és apránként.
- Zalán, nem kell aggódnod, továbbra sem mondok el semmit senkinek, mint ahogy eddig sem tettem, és nyaggatásnak sem fogom fel a dolgot. - Függesztem rá tekintetem a másikra. - Viszont szeretném tudni, mi az, ami miatt szükségét érezted, hogy idehívj. Nem mintha bajom lenne vele, hogy idehívtál, még annak ellenére sem, hogy milyen vagy részegen.
Kissé talán grimaszolok, de inkább csak feloldani igyekszem ezt a szerencsecsomagot. Kissé rideg a mi kapcsolatunk, megint iderángatott és már a saját orvosi leleteit nyomogatja a kezembe, ahelyett, hogy bármit megemlítene, de ki vagyok én, hogy kérdezősködjek, ugye. Leginkább... senki. Én támadtam le Zalánt a folyosón, én erőltettem ki belőle a titkát, melyet kényszeredetten megoszt velem, mert nincs senki más, aki értené, hogy milyen ez. Én tudok neki egyedül segíteni, ha nem akar a jóslástantanárhoz fordulni. De mégiscsak egymás mellett élünk a kastélyban, és ez össze tudja kuszálni a dolgokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Zalán hamar letesz az ötletről, miszerint menjek csak vissza Angliába nyugodtan, majd szeptemberben megkeres - helyette inkább egy másik helyet találunk, és le is ülünk egy teraszos részen, nagy bánatomra nem egy hűtött helyiségben, de legyen. Vele szemben foglalok helyet, s ahogy végre elhelyezkedtünk, előáll ittlétünk okával.
- Micsoda? - Kérdem halkan Zalán arcát fürkészve.
Egy kis csend áll be közénk, nem tudok azonnal reagálni; látom a srácon, hogy széteszi az ideg, de tény, hogy az én gyomromba is költözik egy kis görcs a szavaitól. Ez nem csak azt jelenti, hogy bizony tényleg lebukott, hanem hogy amit lát, az félreérthetetlenül a jövő. És amit én látok... nos, az is az. Ezt eddig is tudtam, de így... azért más.
- Aha... potenciális látóként. - De miért is van ott ez a szó? Hogy potenciális? - Nem tudják teljes bizonyossággal megmondani ezek szerint, hogy amit látsz, az tényleg a jövő? Miért nem? - Teszem fel a logikusnak tűnő kérdést. Mielőtt nyugtatni kezdeném, muszáj lesz teljesen megértenem, miről van szó...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Zalán épp csak elkezdi magyarázni, ám a pincérnő hamar megszakítja.
- Egy jegeskávét kérnék én is, köszönöm. - Mondom a lánynak, magamban azt kívánva, hogy mielőbb felszívódjon; szerencsére ez meg is történik, Hollósi folytathatja.
Aha. Óriási. Tehát egyszerű téblábolásról van szó. Egy kissé felmegy bennem a pumpa, nem csak a hatóságok és gyógyítók töketlenkedésétől, hanem a helyzettől is.
- Semmirekellő banda - motyogom orrom alá. - Lerángatom őket a seprűről, aztán majd megtudják, mennyire vagy jövendőmondó. - Felháborodásom egy frusztrált hajbatúrás is jelzi, ahogy igyekszem átgondolni a dolgot.
- Igen, ez igaz, nálam más jelek is voltak, de... vigyenek el akkor téged egy bizonyított jóshoz, vessenek kártyát... használjanak krisrálygömböt... vagy valami. - Egy aprót sóhajtok, majd hátradőlök a széken. Lehet, hogy Zalán nem akarja tudni, hogy valóban a végzetét látja-e - ami szerintem olyan biztos, mint semmi -, de ez... ez nem elég. Mintha félbehagyták volna a vizsgálatát, mintha nem is érdekelné őket. - Biztos vagyok benne, hogy valahogy a manakisülést is lehet mérni egy látomás alatt... nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

- Aha, persze. Ez is valami.
Füstölgök. A Minisztérium igazán megtehetné azt a szívességet, hogy némi kompetenciát mutat, és rendesen kivizsgálja Hollósi esetét. Hihetetlen, hogy ennyire nem képesek.
Zalán pánikja végre értelmet nyer: a papír, amit alá kell írni... be kell sétálnia a Minisztériumba, és formalitásból alá kell írnia egy dokumentumot. De nincs túl sok választása.
Mielőtt kinyithatnám a szám, megjelenik a pincérnő a rendelésünkkel.
- Egyelőre nem kérünk mást, köszönjük - meg sem várom Zalán válaszát a lány kérdésére, mielőbb hallótávon kívül akarom tudni.
- Zalán... nincs más választásod, mint aláírni azt a papírt. Konkrétan nincs választásod. - Igyekszem eloszlatni a kételyeket a srác fejében. - Ha nem teszed, meg fognak találni.
Egy kortyot innom kell a kávéból, hogy összeszedjem a gondolataim, és valami használhatót süssek ki ebből az egészből. Nem egyszerű.
- Ha aláírod, lehet, hogy tudnak segíteni, hogy tisztábbá váljon, mi fog történni utána és előtte. Hogy tudd, mik lesznek a pontos körülmények, és milyen... hatásokra számíthatsz. Megtudhatod, hogy mi lesz... a vége. A helyzetnek. - Magyarázom neki, kezeimmel gesztikulálva. - Nem halálos ítélet az a papír. Eddig is... tudtuk, hogy igaz, amit látsz. - Fejezem be végül, ráemelve a tekintetem, felkészülve, hogy valahogy el kell kapnom, ha netán el kívánna rohanni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A másik szavait pár pillanat csend követi, majd a jégkockák koccanása a kávéban, melyet lassú mozdulattal keverek fel.
- Csak annyi fog változni, hogy elismered, hogy igaz, amit látsz. Láttad az egész végét is? - Pillantok fel rá, s elhalkítom szavaim. - Láttad a sötétséget, a halált? Mert eddig erről nem számoltál be. Ha nem láttad, akkor meg ne vedd olyan rohadt biztosra, szerintem.
Ő is tudja, hogy úgy tartom: jobb mindenre felkészülni. Ám az is túlzás, hogy ennyire biztosra veszi az egész kimenetelét, még akkor is, ha... nos, értem, hogy miért csinálja.
Mikor nálam landolnak a papírok, olvasni kezdek, miközben hallgatom a magyarázatát.
- Akkor elég jók a találati arányaink. - Közlöm, mintha csak valami groteszk torpedó lett volna a tavalyi évünk; ám a bénulás említésére óvatosan felpillantok rá.
- Ez... rohadt nagy szívás. - Mondom, mert hirtelen nem tudok mást felelni. A jégkockák ismét megcsörrennek a poharamban, amíg egyszer, kétszer, majd harmadszor is köröztetem kanalam az italban.
- Ha ők nem tudnak vele semmit kezdeni, nekünk kell. - Hangom határozottan, céltudatosan és magabiztosan cseng, s még egy bólintással is súlyt adok szavaimnak. - Biztos vagyok benne, hogy ki fogunk rá találni valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Csak sötét...
Zalán csendes hangja, tartása arra késztet, hogy lesüssem a szemem. Csak sötétség, semmi más. Amellett, hogy megijeszt, amiről beszél, túl sok kérdés merül fel bennem. El akarom hinni egyáltalán, hogy a sötétség valóban az, amire gondol?
- Az is lehet, hogy csak nem volt mit látnod utána, mert eszméleted veszted. Nem kell... halálnak lennie. - Vetem fel. Kávémba végre bele is iszok, a jeges ital valamelyest hűt ezen a forró napon.
- Milyen volt? - Bukik ki belőlem mégis. - Úgy értem... csendes? Nyugodt? Vagy csak... a semmi?
Nehezemre esik a papírra figyelni, melyet a kezembe adtak. Ezek a kérdések túl fontosak, és túlságosan lekötnek, hogy másra koncentráljak. A jégkockák megunhatatlan csörgése tökéletes monoton aláfestés, melybe a körülöttünk szertelenül, tudatlanul nevetgélő muglik beszélgetése is beleolvad. Nem tudnak semmit, és talán most először életemben egy pillanatra irigylem őket érte. De csak egy pillanatra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Nem tudom, miért vagyok annyira agyament, hogy felteszem ezt a kérdést valakinek, akinek gyakorlatilag most igazolta a minisztérium, hogy látó. Ugyanis a válasza... megijeszt. És nem tetszik. Nem akarok hinni neki: de muszáj.
Jó pár pillanatig hallgatok ismét, nehezen jön meg a hangom.
- Ez elég kegyetlen lenne - fűzöm hozzá. Érzem, ahogy egy csepp izzadtság legördül a halántékomon ebben a fullasztó melegben. - Nem láttam, amit te, szóval nem tudom... de... kívülről nézve... én tényleg el tudom képzelni, hogy csak elájulsz. Hogy nem a véget tapasztaltad meg. - Függesztem én is tekintetem a velem szemben ülőre.
Hamarosan már a papírokat bújom, de nehezebben fókuszálok, így lassabban is tart, mire végre átrágom magam rajtuk. Eszembe jut ugyanis, hogy valószínűleg ugyanezt látnám, ha lenne saját aktám.
Miután minden kérdést megválaszolt, Zalánra pillantok. Kortyolok az olvadozó jegeskávéból.
- Örülök, hogy idehívtál és megmutattad.