37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Salamon Gréta összes hozzászólása (102 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 » Le
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2023. szeptember 23. 13:41 Ugrás a poszthoz

Tábortűz


Az alkoholtól mindig is barátságosabb lettem, sőt, ez talán még a barátságosság fogalmát is súrolta, de ilyen voltam, ez volt belém kódolva, még az is lehet, hogy az apámtól örököltem, akit még csak nem is ismertem. Józanul is szerettem barátkozni, de bizonyos határokat tuti nem léptem volna át, most viszont…valahogy az est hangulata, az elfogyasztott rum és ez a jóképű srác is tehetett arról, hogy kíváncsi legyek a csókjára. Jó, nagy motiváció munkált bennem, hogy jobb kedvre derítsem, de ettől függetlenül is megcsókoltam volna. Igazából át sem gondoltam, hogy jó vagy rossz döntés-e, van-e barátnője, aki lehet hogy történetesen Bella kettő pont nulla, és majd jön, megtép és a tűzre lök. Annyit tudtam róla, hogy levitás, és Zalánnak hívják. És hogy jól csókol, mert hogy ez is kiderült. Meglepően jó volt, bár, egy picit talán kapkodóbb volt a kelleténél. Vagy mohóbb? Magam sem tudnám körbe írni, de egy idő után már szükségét éreztem, hogy szétváljanak ajkaink, s mosolyogva pillantottam fel rá. - Tudtam, nagy játékos vagy Te - nevetve jegyeztem meg, direkt sejtelmesen fűzve hozzá a szavaimat, bármit is értelmezett belőle. Lejjebb kúszó kezeinek éppen csak néhány másodpercet adtam, hogy aztán a Gold Digerre pördüljek egyet, s még egy-két táncmozdulatot tegyek előtte, amikor megakadt a tekintetem a kaján! Pontosabban Dávidon, de ugye Dávid burgerezőben dolgozott, és köztudott, hogy zseniális hamburgerei voltak, még a házibulijukba is hozott belőle, aminek az ízét azóta sem felejtettem.
- Nem tudom, hogy vagy vele, de én farkas éhes vagyok - jegyeztem meg egy mosollyal, aztán gyorsan nyomtam egy puszit a szája szegletébe, s mire kettőt pislogott, már meg is indultam a Jankovits duó felé, közben félúton Korinál megállva még kikaptam kezéből a bacardit, kortyoltam egyet. - Jól csókol a haverod - súgtam oda nevetve, s táncoló mozdulatokkal vettem be a testvérpárt.  - Szép estét Dávid! Mi lapul a szatyrodban? Mond, hogy van sajtos hambi! - közben beugrottam Dorián háta mögé, s rátenyereltem a vállaira. - Mivel fizetett le téged Zsanna? - füléhez hajolva súgtam bele a kérdésemet, mert azért nagyon kíváncsi voltam, hogy mi volt köztük korábban az a kis jópofizás, meg borítékcsere.
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2023. szeptember 24. 14:43 Ugrás a poszthoz

Tábortűz

- Mostantól csak mosolyogni lássalak - jegyeztem meg Zalánnak egy mosollyal, aki még végig simított az arcomon, mielőtt sarkon fordult a rabolt mézsörrel. A kis hamis, hát hol volt ez a srác eddig? Közben nekem is fel lett kínálva a finom ital, szemeim fel is csillantak, s az idősebb Jankovits-ra futott a pillantásom.  - Dávid, mondtam már, hogy imádlak? - szemtelen mosolyt villantottam az eridonos srácra, ennek még mindig köze volt ahhoz, hogy imádtam a burgereit, és a mézsörért is járt neki a dicséret. Közben ki is kaptam egy üveggel Dorián kezéből, szavak helyett ezzel jelezve, hogy bizony kérek, s már kortyoltam is a habzó italt, mely kellemes volt a rum után.
- Áh, szóval ajándék, halljuk csak a piszkos részleteket - immár nevetve gondoltam egyet, és mivel szűkös volt a hely a két srác mellett, belehuppantam Dorián ölébe, s felé fordulva, jobbomat a nyaka köré fonva kapaszkodtam, miközben balomban tartottam a sörösüveget.
- Várj csak, elmész? Erről nem is meséltél  - biggyesztettem le a szám szélét, nem mintha olyan sokszor cseverésztünk volna egymással, de azért a Vérnyulas estén felhozhatta volna ezt a témát is, ahelyett, hogy elcsábított.
- Én nem hoztam ajándékot - jegyeztem meg
- De azért nekem is fogsz hiányozni - azzal a lendülettel meg is öleltem őt, s pechemre így egy kis sör is kilöttyent az üvegemből, Dorián vállára.
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2023. október 1. 20:19 Ugrás a poszthoz

Huba

Egy leheletnyi csalódottság járt át, miután a tanár úr semlegesen reagált a kérdésemre. Szerettem és szívesen hallgattam a pozitív visszajelzéseket, és ilyenkor, mikor nem volt megerősítés a másik oldalról, azonnal arra gondoltam, hogy valami gond lehet, amit a másik nem mer kimondani. “Ha neked az”. Tehát akkor valami valahol nem áll jól rajtam? A kérdést nem mondtam ki, a tekintetemből olvashatta ki legfeljebb, hogy nem épp erre számítottam. A véleménye azonban csak egy pillanatig ingatott meg, s máris mosoly szökött az arcomra. - Nos, nekem megfelel- mondtam határozottan, annyira nem sikerült letörnie az önbizalmamat. Ezután folytattuk a próbát, majd újabb kérdések jöttek, melyek ismét tanúbizonyságot tettek arról, hogy nem igazán értek a zenéhez, kizárólag a hallásomra és a ritmusérzékemre hagyatkoztam eddig.  - Tudom, szörnyű vagyok és már most fogod a fejed, hogy miért is vállaltál el - kínomban elnevettem magam, az viszont meglepett, hogy Huba még ezután sem adta fel, sőt, amikor elkezdte énekelni a mandarinos nótát, kitört belőlem a nevetés, s a kezeimet a szám elé kaptam.
- Bocsánat-elnézést, csak ez…hogy is mondjam, Te és…ez a dal - nem akartam kimondani, hogy mennyire távol állnak egymástól, hozzá egész más stílust tudtam elképzelni, mint sem ilyen kis gyermeteg nótát. Azzal viszont meglepett, hogy ennyire jófej, valamiért a külseje alapján egy kicsit nagyképűnek gondoltam, amolyan vagány fickónak.
- Okés, értem - komolyodtam meg, abba hagytam a nevetést is, és nagyon komolyan összpontosítottam, majd elkezdtem énekelni vele együtt a mandarinos dalt, újra és újra, ahogy lenyomott egy billentyűt, úgy haladtunk felfelé.
- Figyelted, hogy ezt már hasból énekeltem? - szóltam oda lelkesen, mire a magasabb hangokhoz értünk. Aztán tovább folytattuk, s ahogy látta már, hogy fáradok és közelgett a próba vége, felé fordultam.  
- Amúgy őszintén, de tényleg kíváncsi vagyok a véleményedre. Van értelme annak, hogy gyakoroljak, látsz bennem fantáziát? - kíváncsi voltam, hogy mint zeneértő, mit gondol a korábban énekelt dal és az eddigiek alapján.
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2023. október 2. 20:55 Ugrás a poszthoz

Huba

- Igenis tanár úr, vettem a lapot - nevetve szalutáltam előtte, hiába tűntek komolynak a szavai, valahogy nem tudtam annyira komolyan venni, mint mondjuk Kakasi professzor asszonyt, de lehet, hogy ez pusztán csak a lazaságából adódott. Ettől függetlenül észben tartottam azt, hogy nem lazsálhatok és nekem is teljesítenem kell, ha már bevállalta a képzésemet órák után. Próbáltam megkomolyodni, de megint csak nevettem, mert vicces volt tőle ez a dal. -Nem-nem, az egyik kedvencem, főleg az előadásodban - mosolyogtam tovább, majd ahogyan ütötte le a hangokat, úgy énekeltem a dalt. A végére egész jól belejöttem, még meg is dicsért, így pozitívan könyvelhettem el ezt a mai próbát. Azért mivel kíváncsi voltam a véleményére, finoman puhatolóztam és örültem annak, hogy tulajdonképp pozitívan vélekedett rólam. A szavai alapján úgy gondoltam, van még remény, csak keményen kell dolgoznom, amit tuti a srácok is elvártak, főleg Stephen, mert a zenekarból őt volt a legnehezebb meggyőznöm, amikor bevettek a bandába. - Jajj dehogy is, nem voltál sok, sőt, inkább én voltam túl szórakozott néha - elnézést kérő mosolyt villantottam felé, majd felcsillant a szemem, amikor előállt a duettel. - Húúú igen! Várj csak, van is egy jó dal, biztosan ismered - lelkesen csaptam össze a tenyereim, aztán gyorsan fellapoztam a füzetem, és elé csúsztattam a kézzel leírt szöveget. - Senorita, megvan a dallam? - kíváncsi mosollyal néztem rá, s ha benne volt, akkor elkezdtem énekelni a dalt vele együtt, s még a nap zárása elénekeltük közösen ezt a jó kis dallamot, mielőtt külön váltak útjaink.
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2023. október 8. 16:24 Ugrás a poszthoz

Jegyzetégetés

- Még sem hoztál? Ne már, sajtos hambit akartam - lebiggyesztettem ajkaimat nagy szomorúságomban, amiért kiderült az, hogy az imádott Dávid tatyója nem rejtett semmi finomságot. - Most szomorú vagyok, nagyon - közöltem az idősebbik Jankovits-al, akinek ekkor már biztos feltűnt, hogy kicsit sokat ittam, hisz már utalást is tett rá. Erre persze csak rámosolyogtam, nem vettem zokon a célzást, viszont közben már át is telepedtem Doriánhoz, mert történt valami az est során, ami nem hagyott nyugodni, meg aztán, úgy hallottam, hogy neki is volt sajtos szendvicse. - ÚÚú, igen-igen, nagyon szépen tudok nézni - és a lehető legszebben próbáltam ránézni, még a pilláimat is megrebegtettem egy mosollyal karöltve, közben egy üveg vajsört azért levadásztam, mert ha egyelőre nem volt mit ennem, legalább inni adjanak. A sör egyébként finom volt, gondoltam rá, hogy Julcsinak is meg kéne kóstolnia, de ahogy körbe néztem, láttam, hogy a szöszke épp egy sráccal táncolgat.  
- Julcsiiii, kaptunk sört! - integettem oda nevetve, s ezután fejeztem ki imádatom Dávid irányába, aki annyira cuki volt, hogy még ezen is meglepődött.
- Hát mert annyira cuki vagy, hoztál nekünk sört. Hambit azt nem….de, nem baj, cuki vagy és kész - nevetve picit megcsipkedtem az arcát, tényleg nagyon rendes srác volt és mindig lehetett rá számítani, legalábbis eddig ezt tapasztaltam a részéről. Ezután huppantam csak Dorián közelébe, hogy végre kifaggassam őt a korábban történtekről.
Meg is lepett az, hogy kiderült, miért is volt az a nagy búcsúzkodás, nagy szemekkel hallgattam, hogy arról mesél, elhagyja az iskolát.
- De ne mááár - csalódottan nyögtem ki a szavakat, miközben egyik karommal a nyakába karolva fürkésztem a szép kék szemeit. Ő persze most is kihasználta a pillanatot, közel is hajolt hozzám és még a kérdése is túl zavarba ejtő volt. - Nem, csak…- dehogynem. Csak nem akartam kimondani, mert már amúgy is ott játszott az az önelégült vigyor az arcán és túl közel volt. Már megint vészesen közel voltak az ajkai, egy pillanatra meg is feledkeztem a környezetünkről. Közelebb hajoltam hozzá, de épp, hogy csak megéreztem ujjának karistolását a kézfejemen, hirtelen felkiáltott, s már ugrott is fel a padról mellőlem. Csalódottan, s némi értetlenséggel figyeltem, hogy mégis mi történik, amikor megláttam a kis Rómeót, aki Júlia hiányában a lángra vetné magát, szegénykém. - Merlinreee, ilyen buliban még nem voltam - döbbenten adtam hangot a történteknek, megijedtem, hogy a srác tényleg a tűzbe sétál, de Dorián szerencsére időben reagált. Mondjuk az, hogy eláztatott mindent és sokakat, vegyes érzelmeket váltott ki a többségből, úgy láttam, többen felhördültek, amiért vizesek lettek, mások pedig hangosan nevettek.
Éreztem némi megkönnyebbülést, hogy a kissrácnak nem lett baja, de a bulihangulatom már odavolt, ami részben Doriánnak volt köszönhető.
- Te tudtad, hogy el akar menni? Mert nekem nem mesélte, igaz nem is sokat beszélgettünk múltkor, de azért mondhatta volna - kérdeztem fürkészve Dávid barna szemeit, majd tekintetem visszaszökött a vizes társaságra, meg Doriánra, aki próbálta menteni a helyzetet, nem túl sok sikerrel.
- Megyek, pisilek - jelentettem be a srácoknak, aztán lerakva a már kiürült üveget, nem túl egyenesen, kissé ingatag mozdulatokkal megindultam a tó felé, hogy távol a tömegtől, keressek egy félreeső, bokros kis helyet és áldozzak a természet lágy ölén.
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2023. december 27. 21:25 Ugrás a poszthoz

Dávid

Még bőven az ünnepek előtt sikerült beszereznem a kiszemelt ajándékok egy részét, emiatt mondjuk le is jártam a lábamat, de így a nap végére két nagy szatyorral fordultam be a hidegről Dávid burgerezőjébe. Odakint szinte átfagytam, nem is vágytam másra, mint egy jó meleg fürdőre, de eszembe jutott az, hogy a sráccal megbeszéltünk egy talit, és már tök ciki lett volna visszamondani, arra hivatkozva, hogy lefagytak a lábujjaim. Pedig lefagytak, s még az arcom is piros volt.
- Halihó Dávid - lépdeltem beljebb és pillantásommal a ház gazdáját kerestem, akit csakhamar meg is találtam, s a szokásos köszönős két puszi után már dobtam is le a szatyraimat, a sapit, sálat és persze a kabátot. - Brrr, dög hideg van odakint - jegyeztem meg, s mintha csak otthon lennék, helyet is foglaltam a közelében, miközben ő ügyesen menedzselte a takarítást, s láthatóan egy kis mágia segítségével táncra perdültek a takarítóeszközök, tették is a dolgukat rendesen. - Így könnyű, hozzánk is jöhetnél - jegyeztem meg nevetve, közben egy kicsit kényelmesebben ültem , egyik lábamat átdobtam a másikon, s kifordulva szemre vettem a konyhát. - Hú, nem is tudom, éhes vagyok. Legyen ugyanaz, ami neked - bíztam a döntésében, s mivel ő vezette az éttermet, biztosan tudta is, hogy mi a legfinomabb falat ma este.
- Lejártam a lábamat is, fáj ebben a csizmában - sóhajtottam, nem kellett volna ilyen kényelmetlen lábbelit felhúznom. Szép volt persze, de jobban jártam volna inkább egy bakanccsal. - Te már készülsz a karácsonyra, az ajándékokat beszerezted?
Utoljára módosította:Salamon Gréta, 2023. december 27. 21:28
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2023. december 29. 14:50 Ugrás a poszthoz

Dávid

- Ezt is mondhatjuk - rámosolyogtam Dávidra, azt azért nem akartam neki elárulni, hogy a családon kívül a baráti körnek is keresgéltem ajándékot, így többek közt az övé is ott lapult valahol a zacskó mélyén. - Nehéz ilyenkor megállni azt, hogy ne költs, mert olyan szép kis kézműves dolgok voltak a vásárban és annyi jó könyv érkezett most, hogy hú, nem is lehet választani. Neked biztos tetszett volna - fűztem hozzá nevetve, hálás voltam, hogy segített helyet csinálni, ehhez nekem már nem is lett volna erőm.
Egy kicsit megropogtattam a tagjaimat és a nyakamat is átforgattam, mielőtt leültem az asztalhoz. - Pedig nagyon finom pulykát tudok sütni - széles mosollyal próbáltam rávenni, hogy azért hátha egyszer mégis csak benéz hozzánk és megnézi, hogy milyen az új lakás. A költözésnél nem tudott eljönni és szerintem azóta sem látta még, hogy hol lakom. - Igen, ugyanaz jó lesz. Vagyis, megtennéd és hozol nekem egy pohár vizet is mellé? - szerettem az üdítőt is, viszont most még a vizet is kívántam, mint az eltévedt teve, aki már hetek óta kóválygott a sivatagban. - Ú nagyon köszi, ez baromi jól néz ki és az illata is jó, jó étvágyat! - öröm volt ránézni a tálcámra, a víz persze előnyt élvezett, gyorsan ittam is, majd csak aztán nyúltam az evőeszköz után.
- Imádom hogy éttermed van, ez egy nagy előnyöd - kacsintottam rá nevetve két falat között, persze hülyéskedtem, nem azért voltam a barátja, mert éttermet vezet, a mi barátságunk még jóval előtte kezdődött, és Dávidnak rengeteg jó tulajdonsága volt. - Meg tudlak érteni, annál nincs is jobb, mint hogy nyugi van - bólogattam egyetértően, sajnos az elmúlt években nálunk ez nem volt elmondható az öcsém miatt, de Dávid már úgyis tudott arról, hogy problémás a tesóm, és most nem akartam problémákról beszélgetni vele.- Még nem gondolkodtam rajta, úgy hallottam, hogy lesz egy buli, megfordult a fejemben, hogy jó lenne elmenni, de egyedül nincs kedvem. Te mit tervezel? - kíváncsian pillantottam fel rá, miközben újabb adag spagettit kezdtem majszolni, nagyon finom volt.


Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2023. december 29. 15:22 Ugrás a poszthoz

Doktor úr

Nagyon izgatott voltam amiatt, hogy végre kapok egy mentort és megkezdhetem a gyakorlatomat Bogolyfalván. Féltem attól, hogy nem leszek elég jó, hogy a tudásom semmi ahhoz képest, amire ott lesz majd szükség, hogy majd kiderül, béna vagyok és nem való erre a szakmára. Alábecsültem magam és mindig ezek a gondolatok pörögtek bennem, aztán néha napján meg úgy éreztem, hogy egyedül is képes lennék megváltani a világot. Már nagyon vártam az első munkanapot, előtte azonban kaptam egy meghívót, méghozzá a kijelölt mentoromtól, Dr. Kozák Dávidtól. Nem ismertem őt, fogalmam sem volt róla, hogy ki lehet, de valószínű, hogy nem véletlenül virított a neve előtt az a szócska. Biztosan jó lehet a szakmában, ha ilyen feladatra jelölték ki. Csak azt nem tudtam, hogy miért akar velem privátban találkozni? Néhány idősebb lánytól hallottam már sztorikat, volt aki arról mesélt, hogy ezek a dokik ráhajtanak a csajokra, és csak akkor kaphatunk komolyabb feladatot, ha úgy fekszünk, ahogyan azt kérik...Ettől azért tartottam. S bár nem volt megszokott az ilyen meghívás, és nagyon izgultam, megpróbáltam elvetni az összeesküvés elméleteket és lenyugtatni magam a találka előtt. Igyekeztem ízlésesen öltözködni, egy szép, fehér blúzt választottam, mellé egy hosszított, sötét szoknyát, és az időjáráshoz megfelelő kabátot és csizmát. Egy mentsváram volt, a Burgerező, amit az egyik kedves barátom vezetett, így ott úgymond otthon érezhettem magam. A hely felé tartva most kivételesen mégis összeugrott a gyomrom és kiszáradt a szám. Olyannyira izgultam, hogy el is sétáltam mellette, és az ajtóban megállva, nagyokat lélegeztem. - Csak nyugalom - motyogtam magam elé. - Elnézést, ugye még nincs három óra? - kérdeztem meg az ott ácsorgó, helyes fickót, miközben legyezgettem magam.
Utoljára módosította:Salamon Gréta, 2023. december 29. 15:23
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2023. december 29. 20:22 Ugrás a poszthoz

Doktor úr

- Nagyon köszönöm, akkor még időben vagyok - egy képzeletbeli izzadságcseppet le tudtam gördíteni a homlokomról, mert ezek szerint nem késtem még olyan sokat, ami már cikinek számítana. Nem akartam már a legelső találkozó alkalmával felsülni a mentorom előtt, hogy aztán majd egész évben azt hallgassam, hogy mindig elkések, rám nem lehet számítani, sem pedig betegeket bízni. Még egy mosoly is az arcomra szökött, ami még inkább kiszélesedett, amikor a férfi megszólalt.
- Lehetne, de nem most, épp egy fontos találkozóm lesz -
mosolyogtam rá, nem volt ellenemre egy kis flört idegenekkel, igazából még jól is esett, hogy random bombáztak ilyen gondolatokkal. Ekkor azonban pittyegett a telefonom, az egyik barátnőm írt, akit megkértem, hogy küldjön át sms-ben minden infót erről a doktorról, amit csak tudni lehet. Még el akartam olvasni, mielőtt besétálok, hogy mindenre felkészülhessek. Meg is nyitottam az üzenetet, s ahogy görgettem lefelé, és futottam át a szöveget, akkor tűnt csak fel a fotó az alján. A döbbenet azonnal kiült az arcomra, s ijedten kaptam a férfi felé a tekintetem. Bassszuskulcs. Tessék, ennyi, egy örök életre beégettem magam előtte. Miért is nem vettem szó szerint azonnal a megjegyzését? Hogy lehetek ennyire..liba?Menten elsüllyedtem szégyenemben, leolvashatott mindent az arcomról. - Vagyis de, úgy értettem hogy igen, egymást keressük - zavartan már korrigáltam, reménykedve hogy talán nem jó a füle és amúgy is félrehallott. - Salamon Gréta - nyújtottam a kezem kézfogásra, megpróbáltam nem remegni az idegességtől, és olyan határozott lenni, ahogy egyébként, ha társaságban vagyok. Ez persze nem ment már olyan könnyen, úgy éreztem, hogy ebből nem fogok már kijönni jól.
Utoljára módosította:Salamon Gréta, 2023. december 29. 20:24
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2023. december 29. 21:07 Ugrás a poszthoz

Doktor úr

Meg sem hallottam az érdeklődését, úgy faltam a sorokat, sietve olvastam, mert már így is sürgetett az idő, s nagyjából a kor és a szakterület, ami lényeges volt, emellett viszont a fotó volt az, ami rám hozta a frászt. Nem azért, mert bármi gond lett volna a külsejével, hanem azért, mert ekkor döbbentem rá arra, hogy akit az előbb félreértettem, az bizony nem más, mint maga a professzor, a gyógyító, a mentor. - Örvendek - a hangom sokkal gyengébb volt, mint általában, ahogy a kézfogásom sem bizonyult most túl határozottnak. Féltem a szemeibe nézni, éreztem is rajta, hogy szigorú szemmel néz rám, úgy mintha máris elítélne. Tessék Gréta, ezt most megérdemelted.
Hirtelen a pillanatnyi jókedvem teljesen elszállt, helyette gyomorgörccsel bólintottam, s a kérésének eleget téve belépdeltem az étterembe, ami most minden volt számomra, csak nem az a béke sziget, ahol legutóbb jóízűen falatoztam Jankovits Dáviddal. - Az ott egy jó hely - javasoltam az egyik csöndesebb sarokra, ami az ablak mellett húzódott, s ahonnét jól be lehetett látni az egész éttermet. Ha nem volt ellenvetése, akkor oda is sétáltam és letelepedtem az egyik kényelmes székre, miután a kabátomat felakasztottam a fogasra. Közben mélyről vettem a levegőt - reméltem, hogy nem veszi észre - s próbáltam magamban arra gondolni, hogy nincs gond, ez csak egy kis félreértés, és jó lesz minden. Mivel azonban még mindig zavarban voltam, akkor pedig jellemző volt rám, hogy sokat fecsegjek, ezúttal sem történt másként.
- Egy kicsit meglepett a meghívás, nem tudtam, hogy mire is készüljek, úgy tudom, hogy hétfőn kezdenék Önnél, illetve kaptam egy listát, hogy mi a szabályzat és mit vigyek majd magammal - egy kis zavart mosoly ült meg az arcomon, miközben fürkésztem és azon gondolkodtam, hogy miket fog kérdezni. Még mindig tartottam tőle.
  
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2023. december 29. 23:31 Ugrás a poszthoz

Doktor úr

Hirtelen rázúdítottam azt, amit az igazgató úrtól megkaptunk levélben, gondoltam biztosan kíváncsi rá, hogy mi is volt abban a levélben. Ezt követően viszont elcsendesedtem, mert érdekelt az, hogy miért is hívott erre az elbeszélgetésre. Tartottam attól, hogy vizsgáztatni fog, és kérdéseket tesz majd fel a tananyagból, ezért az asztal alatt tördeltem is a kezeimet, várva, hogy mi lesz a következő mondata. Az persze szimpla válasz volt és érthető.
- Oh - ennyi volt rá a reakcióm, végül is, talán én is ugyanezt tettem volna, ha fordított helyzetben lennénk. Biztosan kíváncsi volt arra, hogy ki jelenik meg majd reggel, és meg akart ismerni még a munka előtt.
- Értem, rendben - a határozottság illett a velem szemben ülő férfihez, egy kicsit viszont meg is rémisztett. Kissé katonásnak tűnt, s azt gondoltam, hogy biztosan a munkában is ezt várja el.
- Oké...jó...rendben - ahogy mondta és mondta, úgy figyeltem, bólintottam és megjegyeztem, amit kért. Tehát a szabályzat nem kell, arra kell figyelnem, amit ő kér és mond, átvesszük az alapokat és mindent is. Ennek azért örültem, mert bevallom, féltem attól, hogy azonnal bedobnak a mélyvízbe.
- Rendben doktor úr...ugye szólíthatom így? - nem tudtam pontosan, hogy mit szeretne, gyógyító úrnak nevezzem, Kozák úrnak vagy Dávidnak. Ránézésre nem tűnt öregnek, simán letagadhatott volna jó néhány évet, emiatt nehezemre is esett, hogy ne tegezzem le, de valahol ez érthető is volt.
- Úgy lesz, igyekszem megfelelni minden elvárásnak - feleltem, miközben kiérkezett hozzánk egy pincér és felvette a rendelést. Hozzá hasonlóan, egy hamburgert kértem, egész pontosan egy dupla sajtburgert krumplival és colával.
Miután felvették a rendelésünket, a férfira pillantottam, s úgy éreztem, hogy tisztáznom kell vele a korábbiakat.
- Én szeretnék elnézést kérni az étterem előtt történtekért. Szörnyen restellem magam, amiért félreértettem odakint és szeretném, ha tudná, hogy nem vagyok olyan lány - magam sem tudom, miért mentem bele ennyire a részletekbe, de nem akartam, hogy azt gondolja, hogy egy könnyen kapható fruska vagyok, csak azért, mert szeretek flörtökbe bocsátkozni. Irtó kellemetlen volt, hogy ez megesett, de nem akartam azt, hogy ez a munka során folyton ott lebegjen a fejem felett. - Nekem nagyon fontos ez a gyakorlat, minden vágyam, hogy gyógyító legyek és egy napon mentősként dolgozzak - fontosnak tartottam, hogy életeket menthessek és később majd a Süvegnél lehessek mentőgyógyító, de ez még nagyon távolinak tűnt, ahhoz még sok mindent kellett megtanulnom. S miközben ezt ecseteltem, időközben megkaptuk a gőzölgő hamburgereket is, ránézésre ínycsiklandozó volt. Felpillantottam, hogy vajon ott van-e Dávid a pult mögött, jól jött volna egy kis lelki támogatás most, de nem volt ott.
  
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2023. december 30. 22:25 Ugrás a poszthoz

Dávid

- Te nélkülem mentél korizni? - játékos mosollyal vontam kérdőre, valójában nem volt bennem semmi harag, amiért nem hívott, hisz csak azért, mert barátok voltunk, még külön-külön is akadt baráti társaságunk, nem lógtunk állandóan egymás nyakán. - Ne is mond, megfizethetetlen. Mondjuk itt a faluban még nem is olyan vészes, mint Budanekeresden, ott olyan árak vannak, hogy egy forró csokit se tud venni magának az ember lánya - meg is csóváltam a fejem, felháborító volt ez az egész, a karácsonynak nem erről kellett volna szólnia. A sok rossz dolog ellenére viszont volt benne sok-sok jó is, szép díszek és kellemes hangulat, ha csak bámészkodni is, már megérte kisétálni a bódék közé.
- Még nem is volt avató, apa sokat van külföldön, ha hazajön, akkor pedig inkább a szűk családunkkal van, mint hogy bulit rendezzünk. Mondjuk most hogy mondod, lehet hogy tartanék egy kis bulit így a szűk baráti körnek, akkor eljöhetnétek - mondtam lelkesen, Dávid meghozta a kedvem ahhoz, hogy rendezzek egy ilyen házavatót. - Kipakolni sikerült igen, egy új konyhaszekrényt még kell csináltatnunk, meg a könyveket el kell rendeznünk az üres polcokon, mert azok még dobozokban állnak, de úgy nagyjából már minden a helyén van - meséltem a srácnak két falat spagetti közt, amiről kiderült, hogy nem is ő készítette. - Nem baj, akkor is finom. És tudod jól, hogy nem ezért szeretlek - mondtam egy mosollyal és még a kézfejét is megpaskoltam a szabad kezemmel, ahogy kicsit odanyújtóztam felé.
- Igen, kicsit zsúfolt most minden, de ez tök jó hely és örülök, hogy ráértél, rég lógtunk már együtt. A múltkor eszembe jutottál, amikor beültem egy művészmoziba, szerintem az a film neked is tetszett volna. Egyébként, mit szólnál, ha közösen mennénk el arra a szilveszteri bulira? Hívhatjuk a többieket is, lehet hogy ránk férne egy kis lazítás így az év végén, már rég voltunk bulizni - mosolyogtam, tényleg rég volt, legutóbb talán a jegyzetégetésnél gyűltünk össze olyan sokan.
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2024. január 2. 10:59 Ugrás a poszthoz

Doktor úr

- Nekem a Gréta megfelel - haloványan mosolyogtam, mert még mindig volt bennem némi feszengés a férfit illetően. Olyan határozott volt, és kicsit szigorú, mint egy kapitány, ehhez pedig még nem voltam hozzászokva. Tartottam is egy kicsit tőle, hogy ha itt ilyen, akkor vajon mi vár majd rám az Ispotályban. Arra gondoltam, hogy talán ez az étterem előtti kis félreértésnek szól, így jobbnak láttam, ha tisztázom, és bele is kezdtem, mire ő nyíltan rákérdezett. Ritkán hoztak zavarba, de ez most valahogy összejött. Merlinre, nem gondoltam volna, hogy majd egy ilyen témában kell magyarázkodnom. Enyhén vörösödtem is talán, bár ez rajtam szerencsére kevésbé látszódott, mint mondjuk az öcsémen, kinek szőke üstöke alatt hamarabb meglátszott a szín. - Inkább arra gondoltam, hogy nem szoktam mindenkivel randizni, aki megszólít…de igen, tulajdonképp ez is igaz, amit Ön mondott - kínos, kínos, kínos. Már éreztem, hogy süllyedek a mocsárban, és valahol ott vagyok a gyökerek alatt két méterrel. Ennél szörnyűbb interjúm nem is lehetett volna.
Itt volt ez a jóvágású fickó, aki mellett most szorongtam, ilyet pedig korábban még nem nagyon éreztem, olyan volt az egész, mint egy rossz álom. Ez aztán akkor kezdett enyhülni bennem, amikor kibökte végre, hogy nem ítélkezik elsőre és hogy megbeszéltnek veszi a dolgot. Emiatt legalább egy képzeletbeli izzadságcsepp már legördülhetett rólam, már csak a szakma és megfelelés terhe nehezedett rám.
- Rendben doktor úr, így lesz - biccentettem alázatosan, hisz a következő évben ő lesz a főnök, s az ő értékelésétől függ majd az is, hogy a gyógyító pályát hogyan folytathatom.  - Köszönöm doktor úr, én pedig ígérem, igyekszem kihozni magamból a legjobbat - ezt őszintén mondtam, tényleg fontos volt számomra ez a lehetőség, nekem nem volt gazdag hátterem, hogy kedvemre ugráljak. Ha kiraknak, elutasítanak, akkor nem lesz több lehetőségem, ezt kell megragadnom.
- Rendben - bólintottam, miután megérkezett az étel, de sajnos nem voltam önmagam. Fogalmam sincs, hogy miért alakult ez így, de olyan szorongás költözött belém, hogy ezt képtelen volt egy hamburger felül múlni. Hiába voltak jó illatok, hiába voltam az egyik kedves barátom éttermében, csak arra tudtam gondolni, hogy ez a férfi, vagyis doktor, ez mennyire maximalista és precíz, s hogy mennyire lehetetlen feladat előtt állok. Már előre féltem attól, hogy kudarcot vallok, és ezt nem volt könnyű elnyomnom. Éppen ezért talán ő sem láthatta azt, hogy egyébként mennyire életrevaló lehetek.
Némán kezdtem el falatozni mellette, miközben a szabad levegőre kívánkoztam ki, hogy elfussak és elölről kezdhessem ezt a napot. Ha nem hibáztam volna, akkor talán most épp lyukat beszélnék a hasába, talán még nevetnénk is, de ez most valahogy nem ment. Mégis, kínosnak éreztem ezt a csendet, nem akartam, hogy azt gondolja, életképtelen vagyok és leszek. Bár mondta, hogy elsőre nem ítél, azért mégis csak az első pillanatok ragadnak meg az emberek emlékezetében, azokon később pedig nagyon nehéz változtatni.
- Anyukám ápolónő volt, elég sokat voltam vele kisgyerekként az Ispotályban és már akkor tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni - kezdtem bele, s közben ráemeltem a pillantásom. - Önt mi vezérelte erre a pályára?
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2024. január 6. 14:15 Ugrás a poszthoz

Doktor úr

Ahogy az idő haladt előre, úgy kezdett bennem enyhülni a feszültség, s bár némán ettünk, néha felpillantottam a tányéromból. Annyira nem is tűnt szigorúnak, mint ahogyan viselkedett, ezen gondolkodtam, majd ezt követően kezdtem bele a beszélgetésbe, hátha még inkább oldódik majd egy kicsit a hangulat. Mielőtt megszólalt, volt egy elképzelésem róla, hisz sugárzott belőle valamiféle tökéletesség. Azt gondoltam, hogy orvos is azért lett, mert ez volt minden vágya, s talán nem véletlenül volt az egyik legjobb a szakmában - legalábbis ezt írták róla a MerlinPédián. A meglepettség viszont jól láthatóan ült ki az arcomra.  - Ezt nem tudtam - ahogyan azt sem, hogy illene e további kérdésekkel boncolgatnom ezt a témát. Szóval séf. Érdekes.
- És utóbbiak közül valamelyiket aktívan is űzi? - feltételeztem, hogy akkor biztosan sokat főz, esetleg játszik egy csapatban, vagy talán valami hangszeren. Meg akartam egy kicsit ismerni a leendő mentoromat, meg alapvetően is szívesen ismertem meg az embereket magam körül, ez most sem volt másként.
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2024. január 6. 16:56 Ugrás a poszthoz

Doktor úr

- Jajj de jó, vannak cicái? - ennek hallatán nem tudtam nem örülni, imádtam az állatokat, főként a cicákat, nekem is volt egy odahaza. Mondjuk ki nem néztem volna a dokiból, hogy tart állatokat, de ettől máris szimpatikusabbá vált, s mintha már nem is tűnt volna olyannak, mint egy zord ezredes. - Hogy hívják őket és milyen cicák? - kíváncsiskodtam azonnal, miközben ettem a finom sajtburgert, amit most is ugyanolyan ízletesen készítettek el, ahogyan máskor is. Hiába, a minőség itt nem változik, Jankovits jól végzi a dolgát.
- Hányan vannak testvérek? Gondolom akkor a többiek is jogászok és orvosok - utaltam ezzel korábbi megjegyzésére, úgy tűnt, hogy a családja ilyen téren nagyon szigorú lehet.
- Igen, tudok zongorázni és gitározni egy kicsit, de magamtól tanultam és csak néhány dal erejéig. Énekelni szeretek még, van is egy zenekar, a RagDollz, abban vagyok vokál. Majd egyszer hallgasson meg minket, ha ráér - máris lelkesebben meséltem, mintha nyoma se lett volna a korábbi kellemetlenségnek, végre egy kicsit letört abból a falból valami. Azért sokkal jobb volt a hangulat annak a tudatában, hogy azért lehetett a doktor úrral beszélgetni másról is, mint csak és kizárólag a szakmáról. - Szokott amúgy koncertekre járni? - valahogy nem néztem ki belőle azt, hogy bőrnacit húzna magára, miközben oldalán ott csörög a lánc.
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2024. január 6. 17:59 Ugrás a poszthoz

Doktor úr

- Jajj de édesek, hát nagyon szép cicák. Franco? Nero? Ismerem - nevettem el magam, hisz imádtam a muglikat, rengeteg filmet is láttam, ezért tudtam is, hogy kiről is lett elnevezve a két szőrmók. A dokin pedig látszott, hogy él hal értük, így már egész biztos, hogy rossz ember nem lehet. Megkönnyebbülés. A család téma említésére láttam arcvonásainak rezdülését, érezhető volt, hogy nem szívesen mesél az ilyen privát dolgokról, de ez valahol érthető is volt. Még csak alig egy fél órája ismertük egymást, ki voltam én, hogy azonnal ilyen részletesen meséljen az életéről.
- Igen, van egy öcsém, Erik. Bagolykőn tanul ő is, most negyedéves és elég sok probléma van vele. Bízom benne, hogy ahogy idősödik, eljön az a perc, amikor észhez tér és megkomolyodik - meséltem halovány mosollyal, nem szívesen akartam elmondani azokat a balhékat, amikbe az öcsém belekeveredett, számomra volt kellemetlen és kínos, szégyelltem magam miatta.
- Rock a fő irányzatunk, de mellette egy kis jazz is van terítéken. Megpróbáljuk kicsit ötvözni a kettőt, de vannak külön-külön számaink is. Sok esetben a közönségtől is függ. Mi úgy vettük észre, hogy a fiataloknak jobban bejön a rock, de azért csepegtetünk nekik egy kis jazzt is, hátha azt is megkedvelik - miután annyit beszéltem, jól esett az a pohár kóla, ráadásul az elfogyasztott sajtburgert is le kellett öblíteni valamivel. Krumplim az még akadt bőven, két-három szálat az ujjaim közé vettem, beletunkoltam a szószba, és haraptam, miközben hallgattam a dokit.
- Ez is jó dolog, valamit mindig kell tanulni. Én is szeretnék, már kinéztem egy tánctanfolyamot és a fotózás is érdekel - közben odakint eléggé borús lett az idő, s úgy tűnt, hogy szitálni kezdett valami. Nem hó volt, sokkal inkább ilyen apró szemű dara.
- Ha ez lefagy, eléggé csúszni fog majd hajnalban - jegyeztem meg, ahogy fürkésztem az utcát az ablakon keresztül.
- Doktor úr, akkor ha a jövő héten kezdek, mikorra menjek és van-e valami, amit vinnem kell magammal? A munkaruhát már beszereztem - mert hogy a levélben az is szerepelt, így szépen elsétáltam a szaküzletbe, és vásároltam egy babakéket, mondjuk reméltem, hogy a munkahelyen nincs dresscode, mert akkor futhatok egy újabb kört még a hétvége előtt.
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2024. január 7. 18:56 Ugrás a poszthoz

Dávid

- Szánom-bánom - nevetve pillantottam a felkönyökölő Dávidra, nem vettem komolyan a rosszallását, úgyis tudtam, hogy ő is csak hülyéskedik. És ha már programokról volt szó, tényleg beleültette a bogarat a fülembe, így gondolatban már fel is véstem a listára azt a lakásavatót. - Tudom,  szóval téged biztosan elhívlak - még rá is kacsintottam, közben fogyott a finom étel, nem is tudom, hogy tényleg ennyire jó volt-e, vagy csak a farkas éhség miatt élveztem ennyire az ízeket. Tenyerem még ott pihent a kezén, miközben mosolyogva befejeztem mondandómat. Amikor megéreztem, hogy ő is megszorítja a kezem, csak még jobban mosolyogtam, aztán vele együtt nevettem fel.  - Jajj, de aranyos vagy! Hogy vigyázol rám - elnevettem magam, jól esett a bókja, de azért néha talán többet is ettem a kelleténél. - Az ünnepek miatt viszlek is haza magammal, hogy felügyeld a fogyasztásom! - fűztem még hozzá viccelődve, ha már ő lett a fogadott alakőrzőm. Erre a gondolatra jót  is mosolyogtam, és mivel megszomjaztam, ittam az üdítőből. - Benne vagyok, jó ötlet! Amúgy sincs kedvem túl nagy partikhoz, szóval tőlem rendezhetjük nálatok is - ezt persze még azelőtt okéztam le, hogy átgondoltam volna a szitut. Ugyanis a drága öccsének élete párja engem ki nem állhat, s ha ott lesz buli, biztosan ő is jön, talán meg is mérgezne. - Jajj majd elfelejtettem! Nézd csak mit hoztam, gondoltam hogy megkóstolhatnánk. Tök jó áron adták a piacon, hoztam mellé fűszerkeveréket is. Látod? Gondoltam rád - mivel Dávid nem tudott kijönni forralt borozni, emiatt kihúztam a táskámból egy üveg vörösbort, mellé tettem a fűszerkeveréket és még néhány szem narancsot, citromot. - Megcsináljuk? Közben mesélhetnél nekem arról, hogy mik a terveid így a suli kapcsán. A vacsi pedig isteni volt, köszönöm szépen!
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2024. január 9. 19:55 Ugrás a poszthoz

Doktor úr

- Persze, a nagyapám sok régi filmet nézett - bólintottam mosolyogva, meglepő névadás volt, de azért hangzatos, könnyen meg lehetett így jegyezni őket. Az öcsémről direkt nem osztottam meg több infót, egyelőre nem akartam ráhozni a frászt a mentoromra, épp elég lesz majd akkor, ha egy napon Erik majd beesik az Ispotályba, akkor úgyis rájön majd Kozák doktor arra, hogy mennyire is zűrös.  - Vegyesen inkább, vannak varázsló zenekarok is, akiktől játszunk néhány számot, muglik is, és akad egy-két saját szám is - meséltem mosolyogva, a zenéről mindig szívesen beszéltem, nálam jobban talán csak Stephen tudott volna arról beszélni, hogy milyen céljai is vannak a RagDolzz-al. - Nagy kár, pedig remek jazz dalok vannak - jegyeztem meg csak úgy mellékesen, bár igaz, hogy rengeteg fajta zene létezett és mindenkinek meg volt a maga kedvence.
Jó volt ezekről a dolgokról beszélni, sikerült egy kicsit fellélegeznem, de aztán a doki közölte, hogy azért ne örüljek annyira, mert nem lesz túl sok szabadidőm. Az arcomra is kiült a csalódás, pedig nagyon el akartam menni táncolni, nem beszélve a zenekari próbákról. Talán még egy sóhaj is kiszökött belőlem, ám tudtam jól, hogy erre a gyakorlatra tényleg oda kell majd figyelnem. Mondjuk a hobbimat se akartam feladni, ezért fejben máris azt tervezgettem, hogyan fogok mindkét oldalon helyt állni. - Ó nem, nem szeretnék kontár lenni, mindent meg fogok tenni, hogy jó legyek - tényleg ez volt a célom, aztán később majd úgyis kiderül, hogy ez menni fog-e. Az üdítőm közben elfogyott, már sültkrumplim se volt, és sikerült megbeszélnünk a gyakorlattal kapcsolatos részleteket is.
- Rendben doktor úr! Köszönöm szépen a közös ebédet és hogy így felvilágosított. Engedje meg, hogy meghívjam - túl sok zsebpénzem nem volt, de annyi azért igen, hogy meghívjam a mentoromat egy ebédre. Lehet, hogy nem várta el, de valamiért úgy éreztem, hogy ezt így illik. Intettem is a pincérnek, hogy jöjjön, mert fizetnék. - A cicák is Önnel tartanak a munkába, vagy valaki vigyáz rájuk, amíg Ön dolgozik? - kíváncsiskodtam közben, szívesen megismertem volna Franco-t és Nerot.
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2024. január 14. 18:54 Ugrás a poszthoz

Roli

Kivételes alkalmak egyike volt, hogy ma nem kellett bemennem a gyakorlati helyre, mert felújítás zajlott és a dolgozók egy részét hazaküldték. Csak az ügyeletesnek kellett bennmaradnia és egy-egy nővérnek a betegek miatt. Igaz, úgy egyeztünk meg a mentorommal, hogy bármikor küldhet nekem baglyot, és ha menni kell, akkor menni kell. Ettől függetlenül próbáltam egy kicsit kiélvezni a szabadságot, direkt nem zsúfoltam be túl sok programot, csak éppen annyit, amennyire volt energiám. Ebben benne volt egy kis vásárlás, ezért délelőtt bejártam a falu boltjait, vettem magamnak új ruhát, meg egy kényelmes cipőt a munkahelyre, aztán a vásárlás után beültem, hogy egyek valamit ebédre. Jó lett volna Dáviddal is összefutni, de ma házon kívül volt, így kénytelen voltam beérni a kiszolgáló személyzettel. Persze a hamburger most is finom volt, mint mindig, a kedvenc sajtburgeremet rendeltem nagy krumplival és salátával, mellé pedig colát. Éppen jóízűen falatoztam, amikor hirtelen a semmiből levágódott mellém Roland. Úgy meglepett, hogy még a falat is a torkomon akadt, rám is tört a köhögés, innom kellett az üdítőből, hogy ne fulladjak meg ott helyben.
- Hú Te, majdnem megfullasztottál! - mondtam nevetve, mert azért nem haragudtam rá, rég láttam már őt. - Minden okés, még a suliba járok, mellette gyakorlatra az Ispotályba. Kijelöltek hozzám egy mentort is, elég szigorú...de hát, meglátjuk mi lesz. Ha keményen dolgozom, akkor abból nagy problémám nem lehet - mondtam mosolyogva. - Na és veled mi újság? Ezer éve nem láttalak már, mióta itt hagytad a sulit. Milyen Pécsett? És mi ez a borosta? - valamiért olyan máshogy nézett ki most, mint korábban, talán egy picit meggyötörtebbnek, bár egyébként meg jól nézett ki, nem csoda, hogy annyi csaja volt a suliban.
  
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2024. január 16. 18:07 Ugrás a poszthoz

Roli

Tényleg majdnem megfulladtam, még a szemeimbe is könnyek gyűltek, ilyen az, ha félre szalad egy kis falat. Roli pedig sikeresen rám hozta a frászt, egy kicsit el voltam merülve a gondolataimban. Szerencsére azonban nem volt szükség a pálcájára, hogy életet mentsen, jobban lettem és miután már nem fulldokoltam, jókedvűen pillantottam a srácra.  - Gondoltam Roland, hogy nem ez volt az elsődleges célod - nevettem el magam, de hellyel már nem kellett kínálnom, mert gondolt egyet és magától is helyet foglalt. - Hű, komolyan? - a desszert hallatán felcsillantak a szemeim, saját magamnak nem biztos hogy befizettem volna ilyesmire, de ha már ilyen nagyvonalúan felajánlotta, nem hagyhattam ki. - Akkor egy epres shake-t szeretnék. Egyébként tetszik a dzsekid, tök menő - átnyúlva az asztal felett, megérintettem az anyagot, majd csak azután huppantam vissza a helyemre, hogy folytassam a falatozást.
- Jó, enyhe túlzással, de nekem az a fél év is olyan soknak tűnt. Olyan sokan itt hagytok - sóhajtottam, mert azért jó néhányan léceltek le a mesterképzésről, hogy inkább máshol tanuljanak, és azért egy kicsit hiányzott az arcuk, na.
Félbeszakítani nem akartam a beszámolóját, pedig elég sok kérdésem volt az egyetemmel kapcsolatban, de nem akartam szegényt elriasztani. Feltűnt az, hogy valami nem stimmel vele, szerintem egész jól felismertem, ha valakinek problémája volt, és ez rajta is látszott. Ajjaj, lehet, hogy beletenyereltem valamibe?  - Szerintem csak elkezdted komolyan venni, de ez nem baj - mosolyogtam rá két falat között, és még egy kis colát is kortyoltam a hambi mellé. - Dehogy nem…sőt, szerintem jól áll, férfiasabb vagy - őszinte voltam csak, mi tagadás, tényleg jól állt neki ez a borosta.
- Nem ám, a hambi még mindig nagyon jó. Neked aztán jó étvágyad van - elnevettem magam, vagy nagyon éhes volt, vagy alapból így szerette a hambit.
- Ne aggódj, nem gáz. Nincs senki, aki féltékeny lenne - nevettem el magam, legalábbis én nem tudtam róla, hogy lett volna bárki is, aki az lenne.
- Na és neked? Nem láttalak a bálon, pedig azt hittem, hogy oda elkísérsz valakit - a szendvicsemnek közben a végére értem, de sültkrumplim még maradt, így abból falatoztam tovább.  - Hm, a gyógyítói képzés egyetemi szinten is érdekel, mert bár nagy álmom a SÜVEG-nél elhelyezkedni, azért lehet, hogy jobb lenne mégis csak egy komolyabb szakképesítést szereznem, amivel később az Ispotály valamelyik részlegén is elhelyezkedhetnék. Meg a mugli orvoslás is érdekel egyébként, nagyon sok jó praktikát tudnak, egész ügyesek - nem is értettem, hogy miért ódzkodtunk a tudásuktól annyira, miközben nagyon sok mindent is hasznosíthattunk volna. - Megfordult a fejemben Pécs amúgy ilyen szempontból, mesélsz valamit az egyetemről? Milyen ott az élet? Mekkora a kampusz?
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2024. január 16. 18:23 Ugrás a poszthoz

Dávid

- Igen, bevallom, most fáradt lennék a baráti körhöz, tudod, mikor mindenki egyszerre elkezd csevegni és azt sem tudod, hogy hová kapd a fejed - nevetve meséltem Dávidnak, de biztosan tudta, hogy mire is gondolok. Na igen, néha jó volt nyugalmasan beszélgetni is, a sok hülyeségtől és a barátnőim hangos viháncolásától mentesen. Ez az este épp olyan nyugis volt, már rám is fért, és most hogy végre jól laktunk a finom vacsorával, eszembe jutott, hogy készültem ám valamivel Dávidnak. Lelkesnek tűnt, ennek pedig örültem, el is mosolyodtam.
- Persze, séf úr - viccelődtem vele, miközben felkeltem az asztaltól és összeszedtem a hozzávalókat, amíg Dávid előkészíti a terepet.  
- Cukrot elfelejtettem hozni, ugye van? - kiáltottam felé, közben már szedtem is a lábaimat, hogy odaérjek a konyhába. - Na itt van minden, ami kellhet - pakoltam le a pultra. - Aha, az érdekelt, hogy melyik egyetemre mennél, ha mész, mert mostanában sokat gondolkodom ezen, hogy talán át kéne mennem egyetemre - jegyeztem meg Dávidnak.  - Mostanában egyre többen hagyják el a sulit és azóta agyalok ezen - vallottam be neki.  - Kéne egy kés - nem akartam kutatni nagyon, így csak a pultot támasztottam, míg a séf úr kiszolgál.
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2024. január 17. 18:31 Ugrás a poszthoz

Doktor úr

- Komolyan? Nem, ezt nem tudtam, de akkor szép nagy család. Nekem csak egy tesóm van, szóval nem tudom, hogy milyen lehet az, ha van több is - ez is egy olyan téma volt, amiről sokat lehetett volna elmélkedni, és szívesen beszélgettem volna még, ha nem sürgetett volna úgy az idő. Tanulóként is sok kötelességem volt, és mellette még diákmunkákat is vállaltam, ezért elég sűrűek voltak a napjaim. A Dokit még nem ismertem annyira, de biztos voltam benne, hogy ő is elfoglalt ember lehet.
- Örülnék, ha eljönne - rámosolyogtam, értékeltem azt, hogy van benne érdeklődés, emiatt úgy éreztem, hogy tényleg szeretne egy kicsit jobban megismerni. Fura, mert a tanáraink nem barátkoztak velünk így (egy-két kivétellel), de azt hiszem, hogy erre szükségünk is volt ahhoz, hogy jól tudjunk együtt dolgozni.
Az ételt ki szerettem volna fizetni, a férfi azonban erről hallani sem akart, sőt, még viccelődött is. - Hát jó, akkor majd legközelebb - feleltem mosolyogva, biztos lesz még alkalom, hogy meghívjam mondjuk egy kávéra.
Amíg a doktor úr kifizette a számlát, addig belebújtam a kabátomba, nyakam köré tekertem a sálam és összeszedtem a holmimat is. A cicaszitter hallatán elmosolyodtam, ez egy remek elfoglaltság lehetett, kár hogy nem láttam meg előbb a hirdetést. Mondjuk, tekintve hogy azt mondta, nem lesz szabadidőm, így valószínűleg nem fért volna bele, hogy vigyázzak a macskákra.
- Akkor köszönöm szépen az ebédet doktor úr, és örülök, hogy megismerkedtünk! Hétfőn reggel - még mosolyogva intettem neki, aztán a másik irányba indultam el, mert még volt egy kis dolgom a városban.
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2024. január 17. 19:06 Ugrás a poszthoz

Doki
kinézet

Az első napomon még rettegve léptem át az Ispotály küszöbét, mert hiába volt az ebéd és a hosszas beszélgetés, azért ez mégis csak más közeg volt az étteremhez képest. Itt máris éreztem a nyomást, tudtam azt, hogy jól kell teljesítenem, figyelnem kell mindenre is, és bármikor érhet váratlan meglepetés. Gyakornokság ide vagy oda, ha baj van, akkor minden kézre szükség van, szól a mondás, vagy valami ilyesmi. Szóval tényleg paráztam az elején, az első napomon emlékszem, még a kérdésemet is bátortalanul tettem fel, de aztán rájöttem, hogy Dávid, bocsánat, a doktor úr teljesen normális, türelmes és mindent szakszerűen elmagyaráz, nem sajnálva az időt rám. Emiatt napról napra bátrabb lettem, már nem féltem kérdezni és azt hiszem, hogy sikerült megszoknom a stílusát is. Egy hét még nem sok, hogy teljes egészében összecsiszolódjanak a kollégák, de szerintem egészen jól ment a gyakorlat. Élveztem, sok mindent megismerhettem, még olyan dolgokat is, amivel nem számoltam. A doki tényleg precíz volt, szerencsém volt, hogy hozzá kerültem.
Ma reggel is időben érkeztem, mert fontos volt az, hogy munkára kész legyek, amint a doktor úr azt mondja, hogy kezdjük. Munkaruhában vártam őt, váltottam egy-két szót a kedves recepciós hölggyel, aztán fordultam is, amikor meghallottam a lépteit. - Jó reggelt doki! Doktor úr - helyesbítettem egy mosollyal és lelkesen nyúltam a kávé után, amit minden reggel megkaptam, még csak kérnem sem kellett. Nem is értettem, hogy mivel szolgáltam rá erre, más gyakornokoktól csupa rosszat hallottam, volt olyan is, akit a mentora mindig kiküldött a boltba. Az enyém meg mindig hozott valami finomságot, így néha tényleg úgy éreztem, mintha megnyertem volna az ötös lottót.
- Még nem, de a kávé után az leszek - feleltem jókedvűen, és már kortyoltam is a gőzölgő, jó meleg feketéből, amit egy kis tejjel és cukorral fogyasztottam. És még ezt is megjegyezte!
- Nagyon jó, mint mindig - jegyeztem meg az első kortyok után. Kora volt még, egyelőre nem volt nagy nyüzsgés, mondhatni kihaltnak tűnt a folyosó és a recepció előtti rész, de pontosan tudtam azt, hogy ez bármikor változhat.
- Ma mire készüljek doktor úr? - kíváncsian pillantottam rá, az előző héten sok részleggel és tevékenységgel megismerkedtem, az ápolói teendők tetszettek a leginkább, de tudtam, hogy most még annál is nehezebb dolgok lesznek majd.
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2024. január 18. 18:35 Ugrás a poszthoz

Doki

- Ez aztán a célzás - elismerően bólintottam, ahogy betalált a szemetes kosárba ilyen távolságból. Magam ezzel nem mertem próbálkozni, ehelyett miután kiittam az utolsó kortyot is, szaporán szedtem a lábaimat, hogy minél előbb megszabaduljak a kiürült pohártól és felvehessem a ritmust a dokival.
- Figyelek! - szúrtam közbe, ahogy végül sikerült beérnem a lépteit, így már le is lassíthattam mellette. Feltárult előttünk az ajtó, s végre betehettem a lábam arra a részlegre, amiről egész eddig csak álmodoztam. Mindeközben nem győztem figyelni arra, amit Kozák doktor úr mondott. - Ez jól hangzik - jegyeztem meg, elméletben már tanultunk erről, de egy gyakorlat azért mégis csak másabb volt, mint egy tankönyvi száraz anyag.
Ahogy vonultunk a pult felé, ide-oda kaptam a tekintetem, és igyekeztem továbbra is nem elveszíteni a tempót, amit a doki diktált. - Az amputoportálás az a mugliknál az amputáció, tehát ahhoz hasonló? - úgy éreztem, hogy jobb, ha rákérdezek, mert ezzel kapcsolatban volt bennem egy kis zavar.
A továbbiakban még felsorolt néhány dolgot, az utolsó szavainál azonban egy pillanatra megállt bennem a levegő. Tudtam jól, hogy mire vállalkozom, életek megmentésére, de valamiért eddig sosem kellett szembesülnöm azzal, hogy valakiről én állapítsam meg azt, hogy már nem lélegzik többé. Viszont most kíméletlenül hangzott el az igazság.
- Azért remélem, nem lesz sok ilyen és minél több embert meg tudunk gyógyítani - pozitívan álltam hozzá a feladathoz, és a lelkességem továbbra sem csökkent. A nyüzsgés pedig már kezdett érzékelhetővé válni, itt már jóval több beteg ücsörgött és várakozott, mint a másik részlegen. A pultnál egy ötven körüli, dauerolt hajú, szemüveges hölgy ült és széles mosollyal köszöntötte a dokit, látszott, hogy már régóta ismerhetik egymást. Ilona - ez volt a kitűzőjén - máris egy paksamétát tolt a doki elé. - A reggeli laboros eredmények, aláírás kell - bökött rá a papírosra.
- A táblán már kint van, hogy kik várnak beavatkozásra. Van egy bokaficamos az egyesben és egy rontástól sebesedő a kettesben. Kapott fájdalomcsillapítót - én csak csöndesen hallgattam és figyeltem, de ahogy berobbant a túloldali ajtó, riadtan kaptam arra a pillantásom. A SÜVEG munkatársai - mert hogy ilyen egyenkabát volt rajtuk - sietős mozdulatokkal toltak befelé egy ágyat.
- Jöjjön Doki! Robbanás volt a külváros egyik elhagyatott épületénél, két auror megsérült, az egyik nagyon rossz állapotban. Nyaki fájdalom, vállfájdalom, a mellkasa is fáj, külső horzsolások, sérülések. Eszméletvesztése volt, A vérnyomása hetven, szaturáció esik, hippovolémiás és egyre cianotikusabb! - az ágy gurult el mellettünk a hármas kezelőbe, én meg csak döbbenten néztem, miközben földbe gyökerezett a lábam. Az a pasas durván vérzett, és ilyet még soha nem láttam.
Utoljára módosította:Salamon Gréta, 2024. január 18. 18:38
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2024. január 18. 20:32 Ugrás a poszthoz

Doki

Ez a doki tényleg nagyon toppon volt, bármit is kérdeztem tőle, mindenre tudta a választ. Nem győztem megjegyezni a sok infót, amit az elmúlt hét óta sikerült összegyűjtenem. Tényleg sokkal több dolog ragadt rám a gyakorlaton, mint az iskolapadban, az biztos, hogy az amputoportálást egy életre megjegyeztem.
A mosolyom lehet, hogy halványodott, amikor életekről volt szó, viszont tényleg próbáltam pozitívan hozzáállni, még akkor is, ha tudtam jól, hogy Kozák doktor csak próbál felkészíteni a jövőre. Ez is benne volt a pakliban, egyelőre azonban még naivan úgy álltam hozzá, hogy ha minden erőnket beletesszük, akkor ilyen meg sem történhet.
A kedvem töretlen volt a süveges srácok érkezéséig, ugyanis akkor tényleg szó szerint megtorpantam és döbbenten figyeltem az eseményeket. A doki persze nem tétlenkedett, máris ugrott, s én már csak arra eszméltem, ahogy rám szól.
- Máris - zökkentem ki a gondolataimból, és már szedtem is a lábaimat, hogy beérjem őt. Az éterben eközben egyik szakkifejezés hagyta el a másikat, a mentőkolléga nem győzte sorolni a sérüléseket, én meg csak lefagyva álltam és azon agyaltam, hogyan is lehet ennyi vér egy emberben. Annyira megzavart a szituáció, hogy a doki talán kétszer is nekem szegezte a kérdést, ki tudja, mire észbe kaptam. - Öhm, a…ha jól értem, akkor súlyos vérveszteség és oxigénhiány és meg kell állítanunk a vérzést, pótolni az oxigént és…és a fejét is megvizsgálnunk. A mellkasát…- zavarosan hadartam, miközben éreztem, hogy a szívem ezerrel kalimpál és még annál is jobban izgulok. Nem a válaszaim helyessége miatt, hanem a betegért, és azon, hogy meg tudjuk-e menteni az életét.
Miközben soroltam, a doki már intézte is a dolgokat, figyeltem, hogyan dolgozik össze a mentőkkel,  tekintetem ide-oda cikázott a beteg és a kollégák közt, a gyomrom görcsben állt és idegesen, remegő kézzel kaptam az eszközök után. Minden mozdulatomon látszott az, hogy egy kezdő vagyok, reszketve álltam a beteg felett, érezve a nyomást, hogy most rajtam is sok minden múlik.
- Máris…- mondtam, mintha sürgettek volna, de hiába gyakoroltam ezt már ezerszer, ez itt most teljesen más helyzet volt. Pánik lett úrrá rajtam, első nekifutásra nem sikerült, ezért még egyszer megpróbáltam. - Mindjárt…jóh, kész - de már kaptam is a pálcám után, hogy szorító bűbájt alkalmazva leszorítsam azt a kart.
- Minden csupa vér - szaladt ki a számon, mintha ezzel ne lettek volna ők is tisztában. Az a kar rémes látványt nyújtott, nem elég, hogy üvegszilánkok szaggaták szét a felkar-váll környékét, az alsónál nyílt törés volt szemrevételezhető. A homlokom gyöngyözött, sápadtan álltam ott, kezemben még mindig a pálcát tartva, de a gyomrom addigra már felkavarodott. Csak bírd ki, most bírd ki. Próbáltam nem kidobni a taccsot.
- Doki, még mindig esik a vérnyomása! - szakadt ki az egyik mentősből, miközben az osztályos nővér is berohant, hogy segítse a munkálatokat.
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2024. január 22. 19:01 Ugrás a poszthoz

Doki

Egy percig sem álltunk tétlenül, minden dolgos kézre szükség volt, és tette is mindenki a dolgát. A mentős kolléga bekötött még egy fizsót a doki kérésére, a másik az eszközöket készítette oda a dokinak, én meg az első sokkból felocsúdva megküzdöttem a centrállal, ami nem volt egyszerű, de legalább már túl voltam rajta. Ám ez még csak a kezdet volt, látszott, hogy mennyire komoly a sérülés és még nem voltunk túl a nehezén. Próbáltam koncentrálni, tényleg, de néha úgy éreztem, hogy úrrá lesz rajtam a stresszből fakadó gyomorgörcs.
A dokin bezzeg idegességnek a nyoma sem látszott, szakszerűen, precízen és gyorsan látta el a feladatait, csak úgy kapkodtam a fejem, ahogy egyik utasítást adta a másik után. Úgy éreztem, hogy talán soha nem fogok felérni egy ilyen szaktekintéllyel, ettől még nagyon távol voltam.
- Rendben - ekkor már a kart szorítottam, közben a segítségünkre sietett egy nővér is, aki rutinosan dolgozott a doki keze alá, mintha már ezer és egy alkalommal tették volna ugyanezt.
- Igen, az volt. Egy egész raktár berobbant, különféle bájitalok voltak odabent - biccentett a süveg tisztje, miután végzett a fizsó bekötésével. A másik biccentve már szaladt is, hogy intézze a vizsgálatot a toxikológia kapcsán, én pedig nagyító bűbájt alkalmaztam a doki kérésére.
- Bocsánat - kértem elnézést, mert elsőre nagyon bemozgott a kezem, de próbáltam koncentrálni, s újra megismételtem a varázslatot, mire már tisztán, jól láthatóvá vált a sérült kar, a nagyítás pedig tökéletesen működött. Két kézzel fogtam a pálcám, most nem mozdulhattam el, a többiek pedig hozták az érfogót. Ezt követően feszült percek következtek, síri csend telepedett a műtőhelyiségre, csak a mugliktól beszerzett gépek pittyegtek, jelezvén az életfunkciókat, miközben a doki tette a dolgát.
- Doktor úr, javulnak a funkciók, a vérnyomás és az oxigénszint is kezd helyreállni. A vérzés is elállt. Adjunk még fájdalomcsillapítót? Fizsót? - érdeklődött a süveg munkatársa, eközben még mindig tartottam a nagyítót és figyeltem a precíz varrást. Gyönyörű munkát végzett a doki, és úgy tűnt, hogy ez a beteg bizony megússza ma, ennek pedig nagyon örültem.
- Doki, kell még a nagyítás? - érdeklődtem, miután úgy tűnt, hogy sikeresen összevarrta a sérülést. - Mi a helyzet vele, fogja még tudni használni rendesen a karját, vagy szükséges lesz újabb beavatkozás? - kíváncsiskodtam a férfitől.
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2024. január 22. 19:17 Ugrás a poszthoz

Dávid

- Fura is lenne, ha vendéglátósként nem szeretnéd az emberek társaságát - nevettem el magam, szerintem aki ilyesmivel foglalkozott, annak a vérében volt a társasági élet is. Dávid pedig már többször is bizonyította, hogy milyen jól helyt áll az ilyen szituációkban. Így kettesben persze egy kicsit más volt vele, meg is lepődtem azon, hogy milyen kis flörtölős lett mostanában, ez régebben nem volt rá jellemző. Ellenben tetszett, hogy ilyen kis laza, csak azt nem tudtam, hogy mi történhetett vele.
- Hú, jó ötlet! Mindenképp vedd fel légysziii, és lehetne több fajta is, különböző gyümölcsös ízekkel és fantázianevekkel - belelkesedtem, lehet hogy neki nem volt szüksége erre, de nagyon szívesen adtam volna ötleteket, hogy miféle nevek szerepeljenek majd azon az étlapon.
- Jól van uram, elnézést - nevetve böktem oldalba, hogy viszonozzam a csipkleődését. - Ez az, pakolj csak, szeretem ha a férfi pakol - nevetve támasztottam a pultot és figyeltem a mozdulatait, ahogyan kipakolta a lábasokat és a hozzávalókat.
- Na ezzel most megfogtál, őszintén, fogalmam sincs - nevetve kaptam a tenyerem az arcom elé, mert Jankovich úr itt nagyban vizsgáztatott, nekem meg halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy pontosan miből mennyit is kell tenni abba a lábosba. - De tudod, mertem remélni, hogy aki egy burgerezőt vezet, az tisztában lesz a mértékekkel is - mosolyogtam rá, aztán amerre mozgott, arra fordultam, hogy nyomon követhessem őt.
- A Gyógyítástudomány érdekel, az tervben van, de a Rekreáció és a Táplálkozástan is foglalkoztat. Hogyan is együnk hamburgert? - nevettem el magam a végén. - Ja, nem. Mármint persze, hiányoznak páran, akik elmentek egyetemre, inkább csak arra gondoltam, hogy elég sokan választják a mestertanonci képzés helyett az egyetemet és megfordult a fejemben az, hogy talán ők járnak jól, mert úgy mégis csak rövidebb a képzésük. Bár, ha azt nézem, hogy a mestertanonci képzésemet beszámíthatom, akkor lehet, hogy ugyanott tartok. Egyelőre még nem döntöttem el - vontam meg a vállam végül.
- Azt majd meglátjuk, miszter! Hol van a kötényem? - kicsit megmozgattam nevetve a csípőmet, mert hát ígért nekem ám kötényt is, azonban azt még mindig nem kaptam meg.
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2024. január 24. 18:12 Ugrás a poszthoz

Doki

A Doki szigorú volt velem és a csapattal, talán egy kicsit pattogósan mondta, hogy ki mit csináljon, viszont azt hiszem, hogy ezt a helyzet pontosan megkívánta tőle. Nem lettem volna most a helyében, hisz rajta volt minden felelősség, én hozzá képest csak egy kis szelete voltam ennek a történetnek.
A nagyítót még tartani kellett, s bár már kicsit remegett a kezem, azért igyekeztem stabilan tartani, hogy ne mozogjon és ezzel ne okozzak problémát a férfinek. Az egyébként látszott, hogy milyen rutinnal ölti össze az ereket, nem igazán zavartam meg őt a műveletben, így egy kicsit én is megkönnyebbültem. Attól meg főleg, hogy kiderült, túléli a beteg, sőt, talán még újra használhatja is a karját.
- Rehabilitáció, az is érdekes része lehet ennek az egésznek - jegyeztem meg, bár azt hiszem, ez most nem volt megfelelő alkalom, hogy erről érdeklődjek, viszont elhatároztam azt, hogy majd legközelebb megkérem, hogy egy ilyen rehabilitációs osztályra is látogassunk el, mert nagyon kíváncsi lettem arra, hogy milyen utómunkálatokkal hoznak helyre egy ilyen sérülést szenvedett kart.
- Mármint, rám tetszik gondolni? - nagyon meglepett, amikor hozzám fűzte a szavait, nem is tudtam, hogy örüljek-e ennek, vagy pánikoljak, de persze jól esett, hogy rám mer bízni egy ilyen feladatot, csak közben még mindig ott volt bennem a félelem, az hogy valamit elrontok és egy örök életre kárt hagyok a fekvő betegen. Ezeket az érzéseket nehéz volt csak úgy leküzdeni, ezt még tanulnom kellett. Ettől függetlenül átvettem tőle a feladatot, és neki álltam összevarrni a sebet, ügyelve arra, hogy precíz legyek és lehetőleg szép munkát végezzek. Mélyen szívtam be magamba a levegőt előtte, hogy így csillapítsam magam, majd elkezdtem a feladatot és megpróbáltam kizárólag a feladatra koncentrálni. Közben a fejem fölött még zajlott a konzultáció, a Doki kiosztotta a további teendőket, azért ezeket az infókat is próbáltam megjegyezni, de nem nagyon hagytam elkalandozni a gondolataimat.
- Kész vagyok, jó lesz így? - léptem picit hátrébb, feltartott kezekkel, várva, hogy a főnök leellenőrizze a munkámat. Még mindig nagyon izgultam, a gyomrom teljesen felkavarodott és alig vártam, hogy végre végezzünk.
- Máris nézem…a nála talált iratok alapján Mark McMillan auror a Bogolyfalvi kirendeltségről. Kapcsolattartóként az idősebb lánya neve szerepel, máris értesítjük őt - biccentett a mentős kolléga, majd távozott a helyiségből, a nővér közben elkezdte összepakolni a műszereket, míg egy másik zenét kapcsolt a Doki kérésére.
- Elnézést, nekem ki kéne….- nem tudtam folytatni, hirtelen a torkomba szökött minden, sietve szaladtam ki az ajtón, s a folyosón lévő kukába kiadtam magamból mindent.
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2024. január 24. 18:31 Ugrás a poszthoz

Roli

- Látom, átérzed a helyzetem - éreztem azért rajta, hogy picit mintha gúnyolódna, de szerencsére nem vettem magamra a szavait, mert tudtam jól, hogy Roli ilyen és szeret hülyéskedni meg beszólogatni.
- Persze, odáig vagyok érted Létai - rebegtettem meg a pilláim, ahogy előrehajolva, színpadiasan vallomást tettem, majd el is röhögtem magam. Mi tagadás, az önbizalma nem változott, és egyébként tényleg jól nézett ki, de ez még kevés volt ahhoz, hogy szerelmes legyek a két szép szemébe. Nála talán másképp működtek a dolgok, és elég volt neki egy jó test vagy egy csinos arc, de nálam ez egészen máshogy működött. Mi lányok sokban különböztünk a srácoktól ilyen téren.
- Úú, de jól néz ki ez a shake, köszönöm! - ez a köszönöm egy kicsit szólt a pincérnek is , aki kihozta és persze Rolinak is, aki meg kifizeti nekem, ha már meghívott rá. - Imádlak - küldtem is a levegőben felé egy cuppanóst, mielőtt belekóstoltam az italba.
- Nem mondtam, hogy nem - mosolyogtam rá sejtelmesen, majd ajkaim közé vettem a szívószálat és tovább szürcsöltem a finom shake-t, ami hozta magával a nyár ízeit és egy pillanatra el is feledtette velem azt, hogy még tél van és hideg odakint.
- Micsodaaa? Létai, neked volt valakid, aki tovább tartott, mint egyetlen este? - nem is akartam hinni a fülemnek, meglepett mosollyal néztem rá.
- Mindent hallani akarok, de tényleg. Ki volt az, hol jöttetek össze, mennyi ideig jártatok és ki szakított kivel? - jó, azt hiszem, egy picit belelendültem, de ez a téma tényleg sokkal izgibb volt annál, mint hogy kik hagyták itt a sulit. Meg amúgy is, Létairól volt szó, szóval valamiért nem gondoltam azt, hogy ez olyan komoly lett volna, mert ha az lett volna, azért sokkal tapintatosabban kezeltem volna a témát.
- Egészségedre. Megkóstolod? - ha már volt olyan rendes, hogy vett nekem ilyen shake-t, felkínáltam, hogy ha van kedve, megízlelheti. Közben a Sárkányölőről mesélt, megnevettetett, már megint az egóját fényezte.
- Úgy tudom én is - feleltem nevetve és kicsit félrebiccentett fejjel hallgattam, hogy mit mesél, miközben a nyakamat birizgáltam. Na jó, tényleg tök jól nézett ki, most erre mit lehetne mondani? De relax Gréti, csak relax.
- Jó pletykám? Hú, nem nagyon. Túl sok mindent is csinálok, hogy ott legyen a szemem a szaftos részleteken. De mondjuk tudok párat, például Rosales visszajött a városba, láttam múltkor bemenni az egyik boltba. Meg azt pletykálták, hogy az egyik tanárt behívatta Kakasi, valamiféle tanár diák dologról lehetett szó, de ezek csak pletykák, szerintem kitalált rágalom. Szóval te most akkor csak vikkendezni jöttél ide, vagy mi járatban vagy itt? - kíváncsiskodtam.
Utoljára módosította:Salamon Gréta, 2024. január 24. 18:33
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



RPG hsz: 238
Összes hsz: 257
Írta: 2024. január 24. 22:37 Ugrás a poszthoz

Doki

A dicséretet öröm volt bezsebelni, annak ellenére is, hogy tudtam, azért bőven volna még mit tanulnom a varratokat illetően is. Ettől függetlenül jól esett a Dokitól az, hogy nem szidott le semmiért, sőt, inkább támogató módon állt hozzám. Ha annyi erőm lett volna még, hogy a stressz miatt kialakult hányingert is legyűrjem, akkor én is jókedvűen ünnepeltem volna odabent, hallgatva a kellemes dallamokat, ám annyira rosszul voltam már, hogy mindent ki kellett adnom magamból, szó szerint.
Ilyen rosszul nem is tudom, hogy mikor voltam utoljára, de azt nem az idegesség okozta, hanem a romlott étel. Most viszont a sok stressz és gyomorideg távozott belőlem, ciki vagy sem, de ott a folyosón, néhány járóbeteg szeme láttára. Miután felocsúdtam és kicsit megkönnyebbültem, láttam a rám szegeződő furcsa tekinteteket. Aztán feltűnt, hogy a ruhámat itt-ott vércseppek tarkították, volt ahol nagyobb foltok is. Nem volt túl bizalomgerjesztő, ki tudja, hogy ezek a szegény betegek most mit gondolhattak rólam, és az Ispotályról. Sóhajtva fújtam ki a levegőt, aztán sietve sétáltam be a szemben lévő mosdóba, ott egy kicsit felfrissültem, a víz sokat segített. Leöblítettem az arcom, a szám, a kezeimet jó alaposan lemostam, a ruhámról pedig a pálcám segítségével, tisztítóbűbájjal tüntettem el a foltokat. Ez persze nem volt olyan, mint egy rendes mosás, de valamelyest javított a közérzetemen. Kisétálva egy kicsit még megpihentem, hátammal a falnak dőltem és lehunytam a szemeimet, úgy éreztem, hogy egy kicsit a fejem is megfájdult. Már csak akkor néztem fel, amikor a Doki megszólított.
- Jaj nagyon köszönöm doktor úr, elnézést kérek, hogy odabent nem voltam a helyzet magaslatán, ezt még szoknom kell, de hálás vagyok - tényleg az voltam, hisz az ő biztatásának hála, hogy megálltam a helyem odabent. Sokat számított a hozzáállása, az, hogy nem ordibált velem és türelmes volt. Ha ez másként alakul, akkor talán most zokogva adnám fel a leendő orvosi karrierem. Így viszont felcsillant bennem a remény, hogy talán tényleg lehet belőlem egy napon majd igazi gyógyító.
Doki szavai tényleg jól estek, egy kicsit még el is mosolyodtam az utolsó szavain. - Ne mondjon ilyet doktor úr, Ön tett csodát, én csak közreműködtem- vallottam be, de ettől függetlenül tényleg jó érzés volt az, hogy az első napomon nem veszítettünk el életet, sőt, úgyis mondhatnám, hogy megmentettünk egyet.
- Viszlát akkor holnap - intettem még neki mosolyogva, de addigra már sarkon is fordult, és sietve távozott. Kár, hogy mindig ennyi dolga volt, de ezt valahogy nem is csodáltam, igen forgalmasnak bizonyult ez a sürgősségi osztály.
Ezen gondolatokkal, és a nap sikerével a zsebemben távoztam, hosszú és fárasztó nap után estem be az ágyamba, de nem bántam meg ezt a napot sem.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Salamon Gréta összes hozzászólása (102 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 » Fel