Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fél karral ölelem vissza. Kissé esetlen, kissé lagymatag, de mindent megteszek, ami tőlem telik. Már így is túlteljesítettem. De Mester legyen a tanúm, hogyha nem issza meg azt a szart 5 percen belül, lenyomom a torkán üvegestül. Nem érdekel, ha ő is megfullad, az csak még nagyobb elégtétel lenne. Boldogan nézném végig, hogy utána egyszerűen kisétáljak.
- Ez nem is rossz terv.
Barom. Ne röhögtess. Torkomat köszörülve fordulok el tőle, ahogy eltávolodik, aprókat köhögök, mielőtt visszafordulnék és csak elmosolyodnék a szavain. Hagyom, hogy eltávolodjon, hiszen nincs más választásom, mert a remény szikrája csillan fel tekintetemben, de inkább megint pofázik. Ezt a nőt pusztakézzel kéne megfojtani.
- Szerintem először legyünk túl ezen, utána beszélünk erről is - helyezkedem kicsit arrébb. - Sok minden történik most körülötted, ne gondolkodj ilyesmiken - fogom meg ismét kezét, hüvelykujjammal simítom végig bőrét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Minden másodperccel, amivel húzza, hogy végre beleigyon abba a szarba, idegőrlő. Minél tovább kell ebben a szirupos, egymás támogatjuk idillben lennem, annál jobban tör rám a hányinger, mégis mosolygok.
Ujjam mozgása áll meg kézfején, ahogy a hideg hang elér a tudatomig, és ahogy ránézek, szemben találom magam tekintetével. Szemeimet forgatom meg a kérdésekre, nem nagyon, de éppen annyira, hogy érezze, mennyire nem fűlik ehhez a témához a fogam. Egy pillanatra ugyan megáll bennem az ütő, de végül... most vagy soha.
- Nem mintha elszámolással tartoznék neked - morgom elfordulva tőle, még kezemet is visszahúzom magamhoz. - De ha ennyire tudni akarod, azt a kurva gyerekgyógyítót intéztem - jelentem ki halkan. Térdeimre támaszkodva állok fel, út közben veszem magamhoz a poharat, amiben a rum pihen egy ideje. Kortyolok belőle, de biztos távolságban állok meg Adéltól, felvéve azt a biztonságos távolságtartást, amit William előszeretettel alkalmaz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Mégis a gyerekem - vetem oda félvállról. Az összes önuralmamra szükségem van ahhoz, hogy tényleg ne hányjam el magam ettől a mondattól. Még csak azt kéne hozzátennem, hogy a család fontos, de azzal már túllőnék a célon. Abban sem vagyok biztos, hogy ezzel nem teszem meg, de már mindegy: a szívószál köré szinte már kecsesen simulnak ajkai és kortyol bele. Szívem hatalmasat dobban, ahogy a megkönnyebbülés szalad végig gerincem mentén. Innentől már csak felfelé.
- Ne bízd el magad.
Jó, majd igyekszem nem kibaszott nagy elégedettséget érezni, hogy végre be tudta fogni a száját annyi időre, hogy igyon. A szóra rebben meg a szemöldököm, fejemet minimálisan fordítom el, miközben iszok: ezt nekem is tudtad mondani annak idején, tudod ki lenne képes hinni neked még egyszer, te ribanc.
Mégis az éjjeliszekrényre csúsztatom a poharat és ülök vissza oda, ahonnan nemrég felkeltem, ajkaimon halvány mosollyal. Tincsein simítok végig.
- Idd meg, aztán pihenj egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kívülről nézve az épületet, egyáltalán nem bizalomgerjesztő. Leginkább azért, mert teljesen elhagyatottnak tűnik. Az ablakok betörve, a vakolat lepattogzik a tégláról, a fehér festék inkább már szürke a rákerülő ki tudja miktől. A szag, amit bentről fúj ki a szél néha, fullasztó és gusztustalan, nem csoda, hogy maximum a helyi drogosok járnak ide. Az lehet, hogy nem távoznak, de az soha nem állította meg őket, hogy egy jó elszállás miatt meghaljanak. Amolyan utolsó kenet.
Unottan helyezem testsúlyomat másik lábamra. Nem véletlen vagyok én itt előbb: mielőtt az eridonos azt hinné, rossz címre jött, biztosítanom kell arról, hogy minden fasza, csak tolja be a kis seggét a társasházba, hogy elkezdhessük a kísérletet. Amiről ő nem fog tudni, de ezzel majd foglalkozom én, ha már aktuális lesz.
- Kezdek izgulni.
Nekem mondod? Hideg verejték van a hátamon, izzad a tenyerem, és a fájdalom is elviselhetőbbnek tűnik a lábamban az izgalomtól. Tudni akarom mi ez az egész, és hogy tudnám úgy használni, hogy nemhogy nekem, de Mesternek még jobb legyen. Elérem, hogy ismét büszke legyen rám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kezeimet zsebre vágva várom, hogy végre megérkezzen, a messzebb levő sziluettet sem veszem észre - fejem az ég felé fordítva fürkészem azt, hátha gyorsabban telnek a másodpercek. A köszönésre biccen lejjebb, kicsit oldalasan fejem, majd mosolyodom el. Gondolkodás nélkül lépek oda, vállánál húzom magamhoz, azon pihentetem tovább karomat és csókolok hajába.
- Remélem kész vagy - súgom tincsei közé, végül választ sem várva húzom közelebb magamhoz, véletlen se jusson eszébe elsétálni a másik irányba és képek be az omladozó kapun, hogy nemes egyszerűséggel rúgjam be a bejárati ajtót, mert biztosan nem fogok hozzányúlni.
Csak annyira állok meg az előtérben, hogy meggyújtsam cigarettámat, ami eddig a fülem mögött pihent és indulok a lépcső felé. Szótlan lépkedek a második emeletig, ami teljesen máshogy néz ki, mint amiket elhagytunk. A 9-es lakás előtt állok meg, kopogás nélkül nyitok be, elengedve az eridonost lépek be előtte a dohos, poros, félhomályos és kuplerájos szobába.
- Mikor takarítottál utoljára? Gusztustalan - rúgok arrébb egy köteg újságot, hogy ne legyenek útban. A lány kezét fogom meg, óvatosan húzom magam után a konyhába, amíg hallgatom a káromkodást és a motoszkálást az egyik zárt ajtó mögül. Mintha otthon lennék foglalok helyet az egyik bárszéken és húzom lábam közé a lányt, hogy vállára tegyem államat.
- Elhányom magam.
Csak bírd ki, amíg szükséges. Én is azt teszem: most a hős szerelmes a szerep, amit játszanunk kell. Fogadd el!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A kisebb hangokat már automatikusan ignorálja az agyam. Az egerek és csótányok generálta neszezések már hozzátartoznak a mindennapjaimhoz szinte, így most sem ér se váratlanul, se undorral nem tölt el. Évek kellettek hozzá, de már figyelmen kívül tudom hagyni őket, ami igencsak megkönnyíti, hogy ne hányjam el magam. Mindezekre jön az állott szag, amit a felhalmozott könyvek és több éves, elázott, már penészes magazinok okoznak, ráadásul megtoldva a ház urának kesernyés szagával.
A szemem sarkában érzékelem a mozgást. Hümmentve fordulok arra: az árnyék mintha nagyobb lenne, és mintha kíváncsian nézelődne körbe a gusztustalan környezetben. Felső ajkam húzódik fel, mikor kivágódik az ajtó. Széles vigyor kerül arcomra.
- Végre! - emelem fel fejemet és nézek a férfire. A tagbaszakadt, alacsony és tömzsi ember szakálla inkább sárga, mintsem szürke, néhol vörös foltokkal. Fehér trikója foltos és láthatóan nem tiszta, a nadrág szinte leszakad róla, szemüvege görbén helyezkedik el orrán.
- Akiről beszéltem - csúszok le a székről és tolom kicsit magam elé az eridonost. - Találtál valamit?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Lusta, érdektelen tekintettel nézem végig, ahogy nemet int a fejével. Mi a fasznak tartom, ha képtelen megcsinálni azt, amit rábízok? Az arcomon valószínűleg látható a nemtetszés, azonban nem mondok semmit, számat elhúzva lépek ki Agárdi mögül és a konyhába lépve nyitogatom ki sorba a szekrényeket, amíg rá nem akadok a keresett üvegre. Két pohárba töltök: az egyiket lehúzom én, a másikat a lány kezébe nyomom, mikor a jegyzettömb érkezik mellém.
- Aki csak rád néz, leprás lesz - sandítok rá oldalasan. - Több testrészed is van, ami elválhat még tőled, úgyhogy felejtsd el - csúszok vissza Agárdi mögé és húzom ismét magam elé, fél lábamat teszem a tartóra. - Lehetőség szerint koncentrálj a feladatodra - mert rohadjon meg az előttem álló, majdnem akkora féreg, mint én magam, de ért ahhoz, amit csinál. Annak idején a minisztériumban dolgozott, valami nagyobb nevű barom volt, most meg nézd hova jutott.
- Agárdi, ő József, de szereti magát Josephnek hívatni - bökök a férfi felé. - A látszat ellenére nagyon jól ért az átkokhoz, ő fog nekünk segíteni - oldalról simítom nyakára tenyeremet, hüvelykujjam mozdul a puha és hófehér bőrön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Unott képpel nézem végig, ahogy hátraesik. Ez a patkány túl gyakran felejti el, hogy mégis hol a helye - őszintén, nem különösebben zavar, hogy folyton emlékeztetnem kell rá, meglepően szórakoztató látni a vonásain a félelmet, és ahogy árnyakként suhannak át az emlékek az arcán. A fájdalom mindig a legjobb módszer arra, hogy megértessünk emberekkel dolgokat. Most is bejött, és még attól sem kell félni, hogy kifecseg bármit is.
A pultra letett pohárral játszom, amíg ők megbeszélik a részleteket. Az árnyék mozgását figyelmen kívül hagyom, pedig nem nehéz észrevenni, hogy mintha egyre terebélyesedne. Kérdőn hümmentek meghallva a nevemet, fejemet lassabban fordítom a lány felé.
- Baszdmeg.
Baszdmeg. Kékjeim kerekednek ki kicsit, majd köszörülöm meg torkomat. - A születési nevem David Jeremy Ebony. A használt nevem Elias Napoleon - mosolyodom el lesütött tekintettel, mintha csak szégyellném magam, amiért eddig őriztem ezt a titkot előtte. Ujjam mozdul derekán, könnyed mozdulattal fordítom magam felé, amíg Joseph szívatja magát az árnyékkal. - Ez a kettőnk titka - húzom magamhoz közelebb. - Amit senkinek nem mondhatsz el, mert következményei lesznek - búgom ajkaiba szavaimat. Így is sokkal többen tudják ezt a kis apróságot rólam, mint illendő volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Korábban tudta meg, mint kellett volna, hogy nem az igazi nevemet tudja. Az Ebony családnév semmit nem jelent, mindössze talán annyit, hogy a nőtől kaptam, aki világra hozott. Undorral mondom ki minden alkalommal, amikor kell, és undorral gondolok rá, amikor feljön. A vizsgalapokra ezt a nevet kell írnom, mindenki így nevez a kastélyban, akinek van mersze megszólítani, és minden egyes alkalommal elhánynám magam, mikor meghallom. Semmit nem jelent a név.
Tekintetem zizzen a közelünkbe kerülő tömbre, fejem biccen arra, hogy az eridonos is érzékelje, ha esetleg nem tette meg, majd elengedem. Innentől nekem nincs ebben részem, így felkelek és a megkérdőjelezhető tisztaságú kanapéra vetődöm. Fejemet vetem hátra, szemeimet behunyom - külső szemmel úgy tűnhet pár perc elteltével, hogy alszom, azonban minden érzékszervem maximálisan működik, ha az a patkány tervezne valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bár a patkány utál, tudom, hogy nem mer fellépni ellenem. Nem véletlen patkány. Ezért merem ennyire kényelembe helyezni magam, és látszólag figyelmen kívül hagyni a körülöttem lévő világot. Néha csupán fél szemmel sandítok rájuk, hogyha esetleg szükséges lenne közbelépnem, de azon kívül, hogy Joseph majdnem meghal, semmi rendkívüli nem történik.
Egyenletesen lélegezve várom a végét, mikor a hideg érintést érzem meg. Szemöldököm emelkedik meg, azonnal jön is a válasz a fel nem tett kérdésre. Utána pillantok a patkányra, aki vaskos könyve mögé bújik, mintha az megmenthetné.
- Hónapokra - ismétlem meg rekedtes hangon. Nyögve dőlök előre, arcomat dörzsölöm meg, mint aki gondolkodik. Addig húzom így az időt, ameddig csak van pofám megtenni, és amint látom, hogy a hideg verejték kúszik le a férfi halántékán át arcára. - Legyen - támaszkodom térdeimre, ahogy felállok. - Addig nem akarok hallani rólad, amíg érdemi információval nem tudsz szolgálni - porolom le nadrágom, mintha ennyivel leszedhetném magamról a dzsuvát.
Kékjeim mérik végig Agárdit.
- Ha ez megtörténik, tied a lány - pontosan úgy, ahogy Joseph elképzelte a legelején. Halványan mosolyodom el, kabátom belső zsebébe nyúlok. - Addig ezt itt hagyom - koppan a fiola a pulton. - Csakhogy el tudd képzelni, mi vár rád, ha nem tartod a rád eső részt - a fiolában bajjóslatúan hullámzik meg a sárgás színű, színtiszta idegmérgem.