Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Már a mesélés is furcsa volt, főleg az utóbbi percek után. Vajon képesek leszünk bármikor normális mederbe terelni a barátságunkat? Vajon szeretnénk? Hiába tűnt logikus lépésnek, hogy leállítsam Zalánt, be kellett vallanom magamnak, hogy jól estek a csókjai. Olyan érzéseket keltettek bennem, amelyekről azt hittem teljesen kihaltak.
- Még visszatalálok, ha gondolod... - vetettem fel, bár őszintén nem hittem, hogy bármelyikünk ténylegesen megfontolná a lehetőséget. Egyszerre voltunk jelen, és a múltban, emésztgetve a múló pillanatokat.
- Akkor gondolom örültél a megjelenésemnek - húztam el a számat. Nem reagáltam le az eltűnését a legfelnőttesebben, de legalább a legdanversesebben. Kicsit közelebb hajoltam, hogy jobban rálássak Zalánra, amikor szirmok kezdtek szálingózni körülöttem. Mosolyogva néztem körbe, ahogy a fakuló színeket megtöri az élénk színű eső.
- Zalán, sikerült - néztem a fiúra boldogan. - Már lassan igazi mágus leszel. - Szememben némi büszkeség csillogott, és egy félmosoly. Tényleg felnőtt ebben az évben. Sokkal jobban, mint gondoltam. - És miről maradtam még le? Hogy megy a száguldozás? - emeltem meg a szemöldökömet, és aprót biccentettem is az ég irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Apró mosoly jelent meg a lány szája sarkában, ahogy a szóáradatot hallgatta. - Úgy tűnik ragad rád valami az együtt töltött időből... - szóltam viccelődve, eszembe juttatva az aukciós belógását. Ha olyan hangosan mászik kifelé is az ablakon, mint befelé, akkor annyira nem lehetett sikeres a hadművelet.
- Értem - reagáltam le. Szám egy pillanatra kiszáradt, ahogy rájöttem, hogy nem én vagyok az első, akinek elmondta az érzéseit. Talán könnyebb lett volna, ha már egyenesen felém fordul, talán nehezebb. Fene tudja a szív ügyeit. - Szofi ugye? - kérdeztem rá. Egy párszor mesélt róla, főleg az Edictum kapcsán, hogyan tűnteti el a nyomokat a kisebbik Hollósi.
- Hey, hey, Zalán. Nyugi - hajoltam előre, és tettem a vállára a kezemet a hirtelen előtörő őszinteségi rohamra. - Persze, hogy elhívhatsz sétálni, nincs abban semmi olyan. Csak... tudod ez rajtunk múlik. Ha mi eldöntjük, hogy ez nem lesz kínos, és mind a ketten elfogadjuk, hogy mi csak barátok vagyunk, akkor mindent baráti alapon veszünk - próbáltam valahogy megmagyarázni neki, bár még nekem is új terep volt az ilyesmi. És valljuk be, jó példa se volt előttem soha, amiből tanulni tudtam volna.
Elnevettem magam. - Egyáltalán nem azért volt, mert rosszul csókolsz. Ha meg azon múlna, maximum gyakorolnánk, de... nem ezen múlt - figyelmeztettem, mielőtt újabb gondolatok ütnék fel magukat a fejében.
- Szóval... jók vagyunk? Reggelizünk együtt? - kerestem a tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Lucy Montgomery érintetlenül pihent a balomon, miközben egy újabb falat kalácsot nyomtam a számba. Még mindig furcsa érzés kerített hatalmába Zalán jelenlététől, de igyekeztem minél inkább figyelmen kívül hagyni. Neki, és nekem is jobb lesz így. Barátok vagyunk. Ahogy eddig is.
- Képzeld mi fogadott tegnap, amikor hazamentem. Júlia a szobámban. Mármint könyörgöm, tudom, hogy folyton ott lóg a lakásunkban a hülye bátyám miatt, de most az én helyemen kutakodott - osztottam meg vele a nem régi élményeimet. A hirtelen szimpátiámnak hála odaadtam az utolsó előtti parfümömet neki, de utána még éjszaka sokat gondolkodtam a történetén. Volt benne valami, ami nem stimmelt, csak nem jöttem rá, hogy mi. Ilyenkor persze mindig megszólalt egy hang a fejemben, hogy rosszindulatú vagyok, és a saját történetemet vetítem rá másokra, és emiatt nem is voltam képes megfejteni a rejtvényt.
- Azt mondta a parfümömet keresi. Mert nem ismeri fel az illatom. Nagyon furcsa volt. Szerintem még soha nem is beszéltem ennyit a lánnyal - magyaráztam tovább, kicsit jobban gesztikulálva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Szemem az összelapított kalácson állapodott meg Zalán ujjai között, majd felnéztem a kék íriszekbe.
- Hát nem teljesen. Mondott még valamit, mert ahhoz kicsit nagyobb kutatást csinált, minthogy szimpla érdeklődés legyen az indok. És elkezdtem kérdezni - vallottam be, és azon gondolkodtam mennyire volt a kettőnk titka, amit a hálóban elmondott. Nem azzal volt a gondom, hogy Zalánban bízhatok-e annyira, de mégiscsak a nagyteremben voltunk, és a párosunk mindig túl nagy attrakciónak számít. Főleg a fél éves mosolyszünetünk és az azt követő kirohanásom után.
- Azt mondta... nem tudom elmondjam-e - húztam el a számat, ahogy hangot is adtam a kétségeimnek. - A lényeg, hogy emlékeztette valamire. És... meg tudtam érteni. Azt hiszem. Mármint akkor is furcsa volt, inkább kérdezte volna meg, de... valamilyen szinten értettem. Ő mindig olyan menőnek és sebezhetetlennek akar tűnni - magyaráztam kicsit talán többet is, mint kellett volna. Elvégre ki vagyok én, hogy ítélkezzem ilyen témában?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Lenyúltam még egy kis kalácsért, és én is az ujjaim között kezdtem gyűrögetni, leszedni apró morzsákat róla. - El, persze, és épp ez az - ejtette le a kezeit az asztalra, természetesen úgy, hogy az étel ne érje a bútort. - Túl normális volt. Általában csak kiissza a tejet a hűtőből, vagy kinyomja az összes fogkrémet a tubusból. Komolyan, néha olyan, mintha ott élne, nem is értem a nagyinak hogy nem tűnt még fel - ingattam a fejem. Bár őszintén, örültem, hogy Zalán ottléte se derült ki. - És most meg... beszélgettünk. Meg.. nem is tudom, csak nagyon furcsa volt - kaptam be végre a falatot magam elé meredve, még mindig a tegnap estén agyalva. Valami akkor se volt kóser abban a találkozóban. És nem csak az, hogy a szobámban volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Magányosan róttam a folyosókat, egy könyvet tartva magam előtt. Miksa talán az egyetlen, akit valaha is elkaptam, és őszintén nem is nagyon akartam, hogy legyen más. Nem értettem miért kaptam meg a tisztséget, miért hitt bennem a vezetőség a sok pletyka ellenében, de biztosan jól fog mutatni az önéletrajzomban. Szóval elvállaltam.
Talán már a tizedik körömet róttam, egész lassan sétáltam, mert Anne épp most festette be a haját zöldre, amikor meghallottam az ugrás össze nem téveszthető hangját.
- Megáll! - szóltam parancsolóan, ám a könyvet továbbra se raktam le, csak közelebb sétáltam. Természetesen figyeltem, és láttam a megtorpanását, így nem gondoltam, hogy a mondat közepén kéne abbahagynom a regényt. Végül felnéztem, nyitottam a szám, és bennem rekedt a szó. Zalán kék szemei néztek vissza rám, csak... mégsem ő volt.
- Szofi? Takarodó után van. Te pedig kint vagy a folyosón - világosítottam fel a lányt, próbálva elvonatkoztatni a családi nevétől. Prefektusi kötelességem megbüntetni. - Különben is, mit csinálsz itt kint? - néztem körbe. Általában valami rosszban sántikál az, akit elkapnak. Vagy minimum van egy cinkos társa. De itt aztán nincs semmi a banyákon kívül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Lassan összecsuktam a könyvet, és magam előtt fogtam mind a két kézzel, ahogy Szofit mustráltam. Annyira hasonlított Zalánra, hogy az rémisztő volt. Az orra, a szeplői, de leginkább a szeme. Azok, amiket úgy szerettem nézni, mert mindig azt üzenték felém, hogy ne tartsam magamban a mondandómat. Távol állt ez attól, amihez otthon szoktam.
- Az igazat Szofi, mindig az igazat - jelentettem ki, pedig előre tudtam, hogy fájni fog. Zalán éppen eleget mesélt már nekem a lányról ahhoz, hogy tudjam semmi jóra nem számíthatok ma este.
- Mint prefektus, kötelességem megbizonyosodni róla, hogy visszakerülsz a hálókörletedbe, szóval induljunk is neki. Út közben pedig kitalálom, hogy mi lesz a büntetésed a kihágás miatt - jelentettem ki, és előre is mutattam, jelezve a megfelelő irányt. Nem éreztem fairnek, hogy valami fizikai munkát végeztessek. Zalán is utálta, amikor ki kellett takarítania a szertárat. Vagy Miksa, mikor segítenie kellett a manóknak. Ennél frappánsabb kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Régen biztosan felhúztam volna magam egy ilyen feltételezés miatt. Nem azért, mert elképzelhetetlen, vagyis jelenleg tényleg az is, meg most amúgy sem... szóval nem azért, hanem mert már hozzá vagyok szokva a pletykákhoz. Ha oda is fordultak, szimplán csak szarkasztikusan felnevettem.
- Mindenki magából indul ki, gondolom. Még szerencse, hogy nem mindenki a szex miatt jár a Gárgyán kúriába, a nagyinak az már tényleg feltűnne - ingattam a fejem. - És én tegnap még megsajnáltam az anyukája miatt - jutott hirtelen eszembe megint az incidens. Az akkori estéről amúgy sem akartam több szót ejteni. Zalánnak rémálma volt. Hiába kezdtem magánnyomozásba, ő nem akart róla beszélni. Én meg próbáltam jó barát lenni, és eleget tenni a kérésének. Nem kellett, hogy újra összevesszük, épp csak kibékültünk.
- Mindegy, hagyjuk is Júliát. Van egy nagyobb hírem. Azt hiszem... vagyis nem csak hiszem, szóval a szünetben haza fogok menni. Már mindent kiszámoltam, és úgy tűnik végre összegyűjtöttem annyit, hogy elmenjek Írországba - szóltam izgatottan. Zalán talán még soha nem látott ennyire élőnek. Éreztem, hogy a szemeim csillognak, és a hangom a felkelő nap összes színében szólalt meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Habár hallottam a megjegyzését, inkább úgy csináltam, mintha mégsem. Mégis mit kellett volna csinálnom, hogy elégedett legyen? Kiabálnom, kikelnem magamból? Olyan érzéseket erősíteni benne, amik nem is lehetnének ott? Hiába volt nehéz lenyelni a gondolataimat, tudtam, hogy most az egyszer tényleg azzal teszek jót, ha csöndben maradok. Így könnyebb vele elhitetni, hogy nincs semmi érzelmem felé. Vagyis nem csak elhitetem. Nincs is. Kész.
- Hát őő.. nem sok mindenkivel tartottam a kapcsolatot, miután eljöttem. Egy ember van talán, akit meglátogatok, de inkább szólóban nyomom. Vagyis... arra gondoltam, megkérdezem van-e kedved jönni. Megmutatnám hol volt a kocsmánk, meg a házunk. Meg az egész várost - ajánlottam, fürkészve az arcát. Egy pillanat alatt leesett, hogy milyen furcsa volt a kérésem, de akkor már kíváncsi voltam, ő mit szól. És különben is, ha visszakozok, azzal egyértelművé teszem, hogy mennyire bizonytalan vagyok. Mikor engedte meg magának egy Danvers, hogy átlássanak a maszkján? Túl büszkék vagyunk mi ehhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Igaz volt minden szó, amit Zalán mondott. Furcsa is lett volna biztosan, ha eljön, hiszen ő nem is ismeri az írországi Ruet. Mégis, mintha egy apró tőr döfődött volna a mellkasomba a visszautasításra, amit az azt követő szavai még meg is forgattak bennem. Egy pillanatra talán a lelkes mosolyom is elhalványult, és fakósárga hangom szinte beleveszett a Nagyterem morajlásába.
- Persze, megértem - ráncoltam a szemöldököm, mintha csak akkor jönnék rá milyen hülyeséget mondtam. Biztosítani akartam további szavakkal, hogy tökéletesen tudom miről beszél, és majd hagyok neki jegyzeteket, de már nem akartam nagyon tovább beszélgetni.
- Ne aggódj, kemény fából faragtak - mosolyodtam el féloldalasan, és újabb falatot nyomtam le a torkomon. Minél előbb elfogy a kalács, annál gyorsabban szabadulok. - Meg amúgy is tudod, hogy jobban kedvelem a magányt, mint más társaságát - vontam meg a vállamat egyszerűen.
- És neked? Mi a terved a nyárra? Mész versenyre? - néztem rá, kicsit megerőltetve magam, hogy úgy tűnjön tovább léptem a témán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A nyelvem hegyén a mondat, amely talán új reményeket ébresztene Zalánban, mégis visszafogom. Nincs rájuk szükségünk. Nem kell hogy tudja, hogy az ő társasága nekem már bőven elég, és nem kell másé. Sem Magyarországon, sem Írországban. Mégis úgy nézek rá, mint akit rajtakaptak, és igazán átgondolja, hogy milyen bűnt követett el. Azt akarja, hogy mással legyek. Talán könnyebb lenne neki.
- Jó, de azért ne hajszold túl magad. Ismerlek, és nem szeretném, ha bajod esne - néztem rá jelentőségteljesen. Már amikor megismertem se tudott annyi időre a földre szállni, hogy ne égjen paradicsom pirosra a feje, hát még akkor, ha versenyre kell készülnie. És hiába próbáltam nem számításba venni a másik dolgot, de... pláne akkor, ha valamiről el akarja terelni a figyelmét. És én bizony ezt a kategóriát erősítettem.
- Gyakorold a jóslást - jelentettem ki gondolkodás nélkül. A piros zászlók szinte azonnal a szemem elé kúsztak. - Meg a bűbájokat, ha már ilyen jól belejöttél - tompítottam el az élét a mondandómnak gyorsan. A francba Zalán, hogy nem beszélhetünk nyíltan arról az estéről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Elöntött a düh, hogy Zalán mennyire félvállról kezeli a vészjósló jeleket. Hogy hiába akarom megbeszélni vele, tudom, hogy nem lehet. - Nagyon is sok köze van, és ezt te is tudod! - korholtam le azonnal, de minden további mondatomat megtartottam magamnak. Pedig őszintén, lett volna mit megjegyeznem. A felfedezéseimet, a varázsigét, csak hogy tisztában legyen vele, hogy megértem. Vagy legalábbis próbálom.
- A végzet? - kérdeztem vissza, mintha csak nem értettem volna tisztán. Pedig mennyire nagyon. - Régen hittem benne. De már csak abban akarok hinni, hogy magam irányítom a sorsom - jelentettem ki határozottan. A csillagokból olvastam neki, azt hittem végzet, de nem. És anya? Neki az lett volna a végzete, hogy elmenjen? Hogy felforduljon az életünk? Talán ha a kezünkbe vettük volna a sorsunk, és nem csak sodródunk, másképp alakul. - És ne merdd kiforgatni a szavaimat, a jóslással egyfajta jövőképet idézhetünk elő, amit kellő odafigyeléssel megakadályozhatunk. Ezért fontos tanulnunk - tettem gyorsan hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Makacsul néztem Zalánt, és kezeim idegesen gyűrték egymást. Szemeimmel próbáltam üzenni neki, hogy ez bizony az a téma, amiről hiába beszélnék vele, nem lehet. Se az iskolában, se a kúriában, sehol. Mert nem hagyja. Pedig többet tudok, mint gondolná, és ettől csak még rosszabb az egész, egy kész katyvasz a fejem, mert csak tippelni tudok. Mondjuk azt egész jól.
- Sejtettem - engedtem ki a levegőt, amit eddig észre sem vettem, hogy benntartottam. Ha ő lépne, egy szavam se lenne. De nem az én érdemem elindítani a beszélgetést, persze hogy nem. Eddig bármikor próbáltam, csak vita lett belőle. A francnak olyan makacs.
- Később találkozunk - jelentettem ki lemondóan, és a könyvemért nyúltam, hogy elinduljak az ellenkező irányba. Igaz, eredetileg nem arra terveztem menni, de csak rosszabb lett volna ugyanazon az útvonalon haladni. Még azért egyszer Zalán után néztem, majd lemondóan ráztam meg a fejem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Talán úgy két órával ezelőtt süppedtem be a könyvesbolt egyik félreeső sarkába. El akartam tűnni a világ elől, el a pletykáktól, amelyek újra felhánytorgatták anyámat. A gyomrom felfordult, ha csak rágondoltam. Egész addig ücsörögtem ott, míg odakint már szürke lett az ég alja, és lassan a boltokban is elkezdtek felizzani a villanyok. Nagy sóhajjal keltem végül fel, hogy egy pár könyvvel a kezemben induljak el a kijárat felé. Még jó, hogy ide gyakran jártam, a hely összes dolgozója ismert, és tudták, hogy most bizony jobb békén hagyni. Előrehajoltam a kilicsért, de ahelyett, hogy megkaparintottam volna, az ajtó mozdult felém. Mielőtt reagálhattam volna, már bele is ütközött a fejembe. Az összes könyvet kiejtettem a kezemből, miközben tompítottam az esésemet a fájdalom hullámzása mellett.
- A francba - sziszegtem összeszorított szemekkel. Ennek egy ideig biztos nyoma marad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mindenféleképpen le akartam kötni a felesleges energiáimat, mert tudtam, ha megállok csak tovább agyalok. Vissza fog jönni, ebben biztos voltam. Ennyi nem lehetett neki elég. Így a legjobbkor jött Nagy professzor úr megkeresése. Az évnyitó óta minden délutánomat vagy a kocsmában, vagy a könyvtárban töltöttem. Többször volt, hogy anélkül, hogy járőröznöm kellett volna a kastélyban aludtam, kissé félve, hogy mikor jön el a pillanat, hogy újra szembe kell néznem vele.
A sorból már hat könyvet szedtem le, és tettem a középső asztalra, ahol a jegyzeteim is voltak, de még hiányzott az esszenciális Legendás lények és megfigyelésük kötet. Már ezerszer olvastam, de sose lehettem elég pontos.
Ahogy kifordultam a sorból, megpillantottam a személyt, akire egyáltalán nem számítottam. Mármint tudtam, hogy a tantárgyakból fel kell hoznia magát, de... azt hittem az ideje nagyobb részét a kviddicspályán tölti. Talán tudatalatt pont ezért is kerülte el a helyet, mert már csak a látványa is hirtelen ugrasztotta össze a gyomrom. Vajon hallott róla? És mit? Én persze egész nyáron nem hallottam felőle.
- Szia - köszöntem oda mégis, és zavartan megvakargattam a kócos kontyom alatti részt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

A pillanatnyi fájdalom a fejemben nem is engedte, hogy felfogjam a derekamra simuló kezeket, csak mikor az illető megszólalt. Felnyitottam a pilláimat, és bevallom őszintén, ha nem fog, talán tényleg elesek, úgy megriadtam a közelségétől. Lábammal gyorsan kavircoltam, hogy minél előbb kiszökhessek a férfi kezéből, és visszaszerezzem az elvesztett egyensúlyomat.
- Nem kell gyógyító, jól leszek, ha végre elengedsz - jegyeztem meg, és kezem a mellkasánál próbálta távolabb taszítani az arcomtól. Be nem vallottam volna neki, de igazából tényleg kicsit megszédültem, ahogy végre a saját lábaimon voltam. Agyrázkódás?
- Azt hiszem, már eleget segítettél... - Lehajoltam, hogy összeszedjem a széthullott könyveimet, de a fejembe belehasított a fájdalom. Reflexből kaptam oda, és egy pillanatra lehunyva a szemeimet vártam, hogy elmúljon a kellemetlen bizsergés, és folytassam a könyveim összepakolását.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Egy pillanatig hezitáltam. Egyik lábamról a súlyt áthelyeztem a másikra, mintha magam se tudnám mivel okozok nagyobb kárt: ha maradok, vagy ha megyek? Végül a választ Zalán mozdulata adta meg. Ha visszafordult volna a tanulnivalójához, tudtam volna, hogy nem akar rólam hallani. De így, igen nehéz lett volna csak úgy, szó nélkül otthagyni.
- Hogy vagy? Egész nyáron nem hallottam felőled - ültem le, a könyvet magam elé helyezve. Várhattak még azok a lények, a könyvből úgy se másznak ki. - Voltál versenyen? - néztem rá félve. Olyan csendes volt, sose kellett nekem kezdeményeznem nála. Furcsa volt. Főleg azért, mert tudtam, hogy jelenleg én se mesélnék annyira szívesen. A szívem össze-vissza kalimpált a félelemtől és a boldogságtól, hogy újra a közelében lehetek. Az egyetlen barátom, akit hónapokig nem láttam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Érezhető volt mind a kettőnkön valami különös távolságtartás. Mintha attól félnénk, hogy kiderül, hogy megbántottuk a másikat, és épp készülünk bevallani. De ehelyett csak két lélek voltunk, akik keringtek egymás körül, megértetlenül.
- Első? - vigyorogtam olyan szélesen, ahogy csak tudtam. Mindig féltem, hogy egyszer nem látom majd újra, mert botor módon vesz részt a versenyeken. Hallgatnia kéne az álmaira. Hiszen azoktól néz ki olyan ramatyul. És minél közelebb van ahhoz, hogy megvalósuljon, annál rosszabb lesz. Látszik. Mégse akartam hangot adni az aggodalmaimnak. Nem most. - Gratulálok. Szüleidnek elmondtad már? - vetek rá egy sanda pillantást. Lehet hibáztatni, mert papolok, de legalább neki tényleg jót akarnak. Pontosan emlékszem még, az milyen.
Testtartásom is megváltozik a kérdés hallatán. Kicsit hátrébb helyezkedek, megfeszülten. - Nem mentem. - Ezek szerint hozzá még nem ért el a pletyka. Ennek egyszerre örültem, és nem. Hogy mondjam el? Tegyem egyáltalán? - Közbejött a család. A család egy olyan tagja, akire nem számítottam - vallottam be, ám ez még talán mindig túl messzi volt. Mégse vett rá a lélek, hogy kinyögjem. Pedig ha őszinte vagyok, az valahogy így hangzik: Képzeld, visszajött az anyám, aki elhagyott minket két éve, és hagyta, hogy romba dőljön az életünk. Ráadásul el se mondja, hol volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Zalán úgy csinált, mintha semmi nem tudott volna megállítani. Talán azért, mert úgy csinálok, mintha soha, semmi nem szabhatna határt nekem. De a család, na az valahogy mindig közbe jön. Danversék pedig hírhedten rosszul időzítenek.
- Nem, és nem - válaszoltam. Hangomon hallani lehetett a felgyülemlett dühöt, ami természetesen nem a fiú ellen szólt. - Az anyám - mondtam ki mégis a szót. Egyszerű volt, mégis ezeregy érzelmet keltett fel bennem a gondolat is, milyen könnyeden libbent be a kocsmába. - Két és fél év. Ennyi időre tűnt el, és aztán csak úgy besétált zárás előtt a Leprikónba, mint aki jól végezte dolgát - nevetettem fel szarkasztikusan, még mindig alig hittem el. - Nem mondta hol volt, nem mondta miért ment el, de elvárta, hogy majd a nyakába boruljak, és...
- Shhh.... - szólt rám a könyvtáros, ugyanis észre se vettem, de magától emelkedett meg a hangerőm. Gyűlöltem, amiért ezt tette velem. Teszi. Mert ennek biztos nincs vége. Bár mégis elmenekültem volna utána Írországba. Meg kellett volna csinálnom, amíg még lehet. De igazából. Ott is minden rá emlékeztetett volna most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Iszonyúan sajgott a fejem, de azért egy értetlenkedő nézés belefért a férfi irányába. - Mégis mi vagy te, orvos? - kérdeztem felháborodva, mert nagyon is kételkedtem benne, hogy az lenne. Akkor meg mégis mi jogon állít fel nekem diagnózist egy nekem irányított ajtó miatt?
- Nem kell gyógyító. Egy kis pukli lesz csak a helyén - magyaráztam, de azért letettem a térdemet is a padlóra, és ráültem a sarkamra. - Menj csak a könyvedért, én megleszek. Remélem legalább valami jó - motyogtam magam elé, kicsit maszírozva a helyet, ahol eltalált a kilincs. Aztán megrökönyödve tapasztaltam, hogy kissé piros lett a kezem.
- Merlinre, mégis hogyan? - néztem az ujjaimat hitetlenkedve. - Na jó, lehet mégis jobb lenne az a gyógyító - egyeztem bele a férfira nézve. Ismerős volt. Valahonnan nagyon is az volt, de nem tudtam rájönni, csak a kezemet nyújtottam, hogy segíthessen. Fordult a kocka.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Agresszívan söpörtem le Zalán kezeit a vállamról, és hatalmasat sóhajtottam, hogy ne a hangom lobbanjon rá a fiúra, mint a pokol tüze. Még hogy csodálatos hír, igen, két évvel ezelőtt. De ma?
- Nem, egyáltalán nem az. Megint el fog szúrni mindent. Ha... ha Winter megtudja, megint teljesen meg fog kattanni. Épp csak visszatalált magához a bandával. És Summer? Nem mondanám, hogy megnyílik nekem, de már beszélgetünk. Ha most megint fog minket és hazacipel, az senkinek nem lesz jó. Hiszen már nincs is olyanunk, hogy haza. Elvesztettem. Érted? - borultam ki teljesen, amit az utóbbi hetekben nem engedtem meg magamnak. Elsüllyesztettem minél mélyebbre, hogy ne bánthasson, de most valahogy az egész egyszerre jött fel a torkomon.
- Épp csak el tudtunk jönni abból az országból, mielőtt a híd alá kerültünk volna. A nagyi miatt van ágyunk. És most megint költözzünk át egy másik házba? És mi a biztosíték, hogy nem megy el megint? - tettem fel a kérdéseimet, egyiket a másik után. Jobb lett volna őket az anyám arcába, de helyette Zalán kapta őket, mintha hibás lenne bármiben is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A tehetetlenség úgy terített el, mint a mocsok a Kamilo tengerpartot Hawaiin. Beletúrtam gubancos kontyomba, és kérlelően néztem Zalánra. Egy pillanatig, talán kettőig. Makacs vagyok, igen. Ez a legfőbb ismérvem, de ez nem csak az álca? Fake it, 'til you make it?
Elborult a pillantásom, hiába volt a szelíd hang és az érintés, csak kihúztam belőle a kezemet, hogy tovább háborogjak borostyánszínű hangomon.
- Te nem hallottad. Úgy beszélt hozzám, mintha még mindig tizenhét lennék. Mintha az, hogy elment nálunk nem változtatott volna semmin - folytattam a magyarázkodást. És ami a legfájóbb volt az egészben, hogy így volt igaz. Amikor elment, bármit megtettem volna, amit kér. És hiába feszített szét a düh az elmúlt két évben, ha csak rá gondoltam, nem tanultam meg neki ellent mondani. Mert az a makacs lány, akiről Zalán beszél az akkor lettem, amikor a nyakamba szakadt a felelősség.
- A szüleim mások. Ők... Mindegy. Elküldtem - fejeztem be a magyarázkodást egyszerűen. Nem hagyhattam, hogy szétessek. Nem lehetett róla szó, mert hármunk közül nekem kellett józanul döntenem, ahogy mindig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem is értettem teljesen magamat. Hagynom kellett volna az egészet, ahogy másnak se mondok semmit. Hagyom, hogy azt gondoljanak, amit csak akarnak, mert nem ismerik a családomat. Nem tudják régen mennyire összetartóak voltunk, csak azt látják, ami most van. Nem értik meg. Fáj. Ha csak rágondolok.
- Nem, egyáltalán nem az. Egy karcolás se volt rajta, még csak nem is látszott meggyötörtnek. És ez tudod mit jelent, hogy önként, és dalolva hagyott el minket. Ráadásul arról is tudott hol talál minket, szóval végignézte a showt - próbáltam meg mégis valahogy a tudtára adni, hogy mi bánt az egészben a leginkább. Mi bánt minket a leginkább. Mert nem csak én voltam ezzel így, de Summer és Winter is.
Egy pillanatnyi csend telepedett közénk. Az asztalon lévő karcolásokat tanulmányoztam, míg forogtak az agytekervényeim.
- Őszintén? Jobban örültem volna, ha sose kerül elő. Ha nem látom, mennyire rendben van, mikor mi nem - jelentettem ki végül Zalánra pillantva. Mindenki azt hitte meghalt, és ennyi idő után, már én is elfogadtam ezt. Jó indok volt a tetteire, és könnyű eszköz az elfogadásra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A dühöm lassan csillapodott, ahogy eljutottak agyamig Zalán szavai. Igaza volt, nem érti. Nem is érheti, és nem kívánom neki, hogy megértse. Pillantásomat ide-oda kapkodtam az asztalon, ahogy próbáltam értelmet találni a viselkedésemben, de képtelen voltam. Miért Zalánhoz jöttem? Miért ő volt az első, akinek elmondtam ezeket?
- Igazad van. Botorság volt beszélnem róla - vallottam be végül. Hiszen első soron se véletlenül nem beszéltem ezekről senkivel. De most, utólag végiggondolva volt két ember, akikkel kellett volna. És akik képesek voltak megérteni a helyzetet. Akik mindig ott voltak velem.
- Beszélnek kell Winterrel és Summerrel - határoztam el egyszeribe, és azonnal felpattantam a székről. Aztán óvatosan Zalánra pillantottam, és a vállára tettem a kezem.
- Tudod... lehet én se tudok segíteni a te ügyedben, de... megnyugvást jelenthet, ha valakinek elmondhatod - simítottam végig másik kezem ujjával a sötét karikát a szeme alatt. - Ne legyél olyan buta, mint én, hogy egyedül akarsz megküzdeni a világgal - küldtem felé egy elnéző mosolyt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Zalán szavai olyan őszintén hatottak. Semmi kérlelés, üres ígéretek, csak őszintén ő. És talán éppen ez volt, ami legjobban megijesztett. Hatalmasat dobbant a szívem, mert tudtam, hogy érti. Tisztában voltam vele, hogy az érzelmei nem annyira szimplák, és bár magamnak se mertem bevallani az enyémek se voltak azok. Éreztem, hogy most ott kéne hagynom, hogy azonnal megkeressem a testvéreim, de képtelen voltam otthagyni.
Lassan visszaültem a székre, és elhúztam a kezemet. - Akkor... akkor tanuljunk - nyúltam egy könyvért, amit a polcról vettem le pár perccel ezelőtt. Láttam a betűket magam előtt, de nem bírtam rájuk koncentrálni. Félve Zalánra pillantottam. Miért én?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Még mindig fájlaltam a fejemet, de most már nem csak kívülről, de belülről is. - Mégis hányszor képes meghalni egy boszorka? - kérdeztem ironizálva. Sok hülyeséget olvastam már életemben, de olyat még nem pipáltam, amiről az ajtótaszigáló beszélt.
Elhúztam a számat, nem szerettem beismerni, ha igaza van másnak, de bizony kicsit megszédültem. Talán csak a fájdalomtól, esetleg a sokktól, hogy már megint egy ajtó fog ki rajtam. - Jó, azért nem kell rögtön temetni, csak jobb, ha ránéz egy gyógyító. Szimplán ennyit mondtam - horkantam fel. Elájulni, persze. Jó hogy nem azt mondják, hogy varrni kell majd a sebet, amit egy kilincs okozott. Mégis milyen hevesen nyithatta azt az ajtót?
- Amúgy meg Rue. A könyv meg elég depressziósnak hangzik. Gondolom Thomas Hardy az egyik kedvenc íród lehet - jegyeztem meg, ahogy hátrébb csúszva hátamat a könyvespolcnak vetettem. Beletörődtem, hogy úgy sem fog békén hagyni. Beszéltetni fog meg minden hülyeség, pedig annyira tényleg nem voltam rosszul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Köröztem egyet a szememmel. Persze, ez a szöveg, hogy csak egy boszorkány képes rá, olyan elcsépelt. Biztos sok lány kuncog rajta, mintha valami közös kis titkuk lenne. Mondjuk gondolom a legtöbb emberrel nem is úgy ismerkedik, hogy ajtó-kiütéssel nyeri el a maradásuk.
- Traumatizált gyerekkor mi? Szerintem nincs olyan, akinek a szülei ne cseszték volna el - jegyeztem meg, és hangomból ugyanúgy ömlött a belül érzett düh, ami két és fél éve fűti a létezésem. Benne van minden mozdulatomba és mondatomba. Fertő.
- Az Albert se a legnépszerűbb név mostanában - vágtam vissza csípőből azonnal. Hátravetettem a fejem a könyvespolcnak, és úgy néztem a férfira, próbálva megfejteni miért maradt ott velem. Bűntudat? Félelem?
Halványan elmosolyodtam a magyarázatra. - Szóval... azt mondod, hogy ez a könyv olyan fontos, hogy megéri érte ártatlan könyvmolyokat megtámadni? - haraptam be az alsó ajkamat, hogy elrejtsem a kikívánkozó mosolyom. Ha már szenvedek miatta, az a minimum, hogy szívom érte egy kicsit a vérét.
- Hardy? Nem. Semmiképpen. Tudod, eridonos vagyok, a mi vérünket a pezsgés hajtja - ismételtem el a szavait egy cseppnyi élccel narancsos hangomban. - Csak viccelek, én inkább azokat szeretem, amiken el tudok gondolkodni. Hemingway, Orwell, Jane Austin - soroltam, aztán fejemmel a körülettem elterülő egyik könyv felé böktem. - Hasek. Olvastad már?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Fájó arckifejezéssel néztem a férfi irányába. Már így is többet tudtam a családjáról, mint szerettem volna, de akkor még a nevekről is kishistóriát kaptam. Ha nem mondta volna is két perc alatt kiderítem, hogy eridonos. Talán én is pontosan ilyen lennék. Írországban. Ha nem hullt volna szét minden, mint egy kártyavár.
Elmosolyodtam. - Csak háztársat nem. Igazán szerencsésnek mondhatom akkor magam, hogy a teszlek süveg a Griffendélbe tett. Lehet egyszer majd megköszönöm neki - ingattam meg a fejemet. Vajon mennyi idő kell még a gyógyítónak? Ennyi idő alatt egy ember elveszthette volna már az életét.
Tágra nyílt szemekkel néztem a magyarázkodását. Értelmes volt. Hol volt a csavar? Mindig volt egy. Nyitottam a szám, hogy magam is megdicsérjem a könyveket, ám a kérdése megállásra késztetett. A szemeibe néztem, és Merlinre, egy pillanatra hinni akartam nekik. De a belsőm egyszerűen nem hagyta. A csalódás, a család, minden azt bizonyítja, hogy nincs értelme bízni a szívemben, sokkal inkább az eszembe.
- Továbbra is sebes a fejem tőled, és egyetlen gyógyító ismerősöd se kapkodja a lábait, hogy ideérjen. De elismerem, az olvasottságod figyelemre méltó - fejtettem ki a véleményemet sajátos módon. Ez egy burkolt dicséret volt. Olyannyira kétértelmű, hogy talán senki nem láthatta benne a lenyűgözőséget. - De ha elolvastad az öngyilkos boszorkányról szóló könyvedet és kölcsönadod, talán megbocsátok - jegyeztem meg. Sose hagyok ki egy jó lehetőséget a saját edukációmra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Csak csöndesen ingattam a fejem. Úgy tűnt egyetlen pletyka sem jutott el hozzá az évek alatt, vagy csak nem fogta fel ki mellett ücsörög a boltban. Ám véletlenül se akartam mindent megosztani vele, hogy rájöjjön. Jobb volt a sötét homályban hagyni. Amúgy is valószínű, hogy a gyógyító megérkezését követően bármikor beszélnénk még. Csak a felelősség tartja még mindig mellettem.
Egy félmosollyal hallgattam a történetet. - És nem tudtad még számon kérni a botot, hogy miért osztott ennyi embert a házadba? - kérdeztem ingatva a fejemet, ám egy furcsa könnyed felfelé kunkorodás ott ragadt a szám sarkában. - A teszlek süveg válaszol, ha érdekes vagy. Néha egész monológokat zavar le a fejedben, miközben beoszt. De csak ha kedve van hozzá. Elég szeszélyes az is - révedt el a tekintetem. Régen volt már, mikor utoljára a Roxfort falai között mászkáltam. Mintha egy másik életben lett volna.
- Az irónia és a szarkazmus egy értelmes nő legnagyobb fegyvere - vágtam vissza azonnal, ám hangomból a kezdeti él már teljesen eltűnt. Inkább csak megszoktam, hogy mindent amit teszek magyarázatot kell adnom. Mintha nem lenne elég az egész önéletrajzom indoknak, hogy ilyen vagyok.
Egy pillanatra megálltam, és egy hajszál választott el tőle, hogy szarkasztikus nevetéssel válaszoljak a kérdésre. Itt volt hát eldugva a csavar. Egy süti, egy kis beszélgetés, egy csók, és a harmadik randi előtt már tovább is áll. Hát persze.
- Azt hiszem a könyv is bőven elég lesz - jegyeztem meg végül, bár szavaim keménysége mögött felsejlett a pillanatnyi kétkedés a férfi irányába. Hiába a pillarebegtetés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

A szarkasztikus nevetést egyszerűen képtelen voltam visszafogni. Még hogy a mélyére. - Nem. A legtöbb férfi az ilyen nő lábai közé kíván jutni, hogy bebizonyítsa, hogy erre is képes - világosítottam fel megkeményedett állkapoccsal. Úgy tesznek, mintha érdekelődnének, majd mikor már elhinnéd, kiderül minden pasi mekkora bunkó. Nem is muszáj csak a saját élményeimet áttekintenem, ott van Winter. Gyönyörű példa arra, hogy ne viselkedjen egy ember a nőkkel, mégis megteszi. Úgy, hogy két húga van. Akkor mégis mire számítana az ember lánya?
- Hát, elég gyakran járok ide. Ha kiolvastad, akkor megpróbálhatsz megtalálni. Vagy odaadod Levinek, és ő eljuttatja hozzám - pillantottam a pultban álló férfi felé, aki a leghalványabb érdeklődést se mutatta az irányunkba. Pedig esküszöm, tényleg jóban vagyunk. Mind a ketten békén hagyjuk a másikat, de illedelmesen köszönünk.
- Nem kell, köszönöm. Elég nagylány vagyok hozzá, hogy megbirkózzak a doktorral - engedtem meg egy féloldalas mosolyt a férfi irányába. - Így is elraboltam egy csomó idejét drága Albert, amit egy bizonyos boszorkány öngyilkosságaival is tölthetett volna. Üdítő esti mese - folytattam, csak azért is.