Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem tudom megint miért én érdemeltem ki a bébicsőszködést. Talán mert sose büntetek meg senkit. De ennek oka van. Ha büntetsz, plusz munkát csinálsz magadnak, órákat vesztesz el az életedből, amiket felhasználhatnál másra. Mint mondjuk egy könyv elolvasására. Nagy sóhajjal léptem hát be a konyhába, ahol a manók azonnal nagy szemeket meresztve pásztáztak. Unottan néztem rajtuk végig, Zalán jutott eszembe. Nélküle már nem is volt olyan jó ez a hely. Érthető ez a konyhára, de egész Magyarországra is.
- Mikes Marcellt keresem, itt van már? - kérdeztem a hadsereget, mire rázni kezdték hevesen a fejüket. - Remek. Jól kezdünk - csaptam csípőmre a kezem, és újabb megszólalás nélkül levetettem magam az egyik székre, és olvasni kezdtem.
Az ajtó nyitódására egyáltalán nem néztem fel. - Késtél - közöltem egyszerűen. - Láss munkához - adtam ki az ukászt. Tényleg nem értettem miért mindig nekem kell őrködni. Még csak nem is vagyok jó benne. A könyv jobban lefoglal mint az áldozat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Idegesen toporogtam a terem előtt. A folyosón egy lélek se volt még, csak az én nehéz sóhajaim vertek visszhangot. Csalódott voltam, mérges, feldúlt, sértődött, majd megint elölről az egész. Természetesen megígértem magamnak, hogy nem futok utána, és megvárom, hogy észhez térjen, de ez nem következett be. Nekem pedig túl fontos hírem volt ahhoz, hogy még tovább játsszuk a bújócskát.
Amint megszólalt a csengő, feltéptem az ajtót. A professzor még nagyon mondott valamit, de nem is nagyon érdekelt, hogy bármit megzavartam. Hivatalosan vége az órának. Nekem pedig el kellett csípnem Zalánt.
A kis harmadikosok összesúgtak mögöttem és mellettem, hallottam levitás ismerősöm nevét is elrebegni már azelőtt, hogy mások számára egyértelművé tettem volna, hová készülök. Egy határozott mozdulattal lecsaptam elé az Edictumot, és rámutattam egy a hírek közül egyre.
- Olvass! - kértem szépen, és addig nem szólaltam meg újra, amíg eleget nem tett ennek. - Nem tudom, hogy amiatt az este miatt utáltál-e meg, de azt akartam, hogy tudd nem volt hiábavaló amit csináltunk. Francba, azt se tudom miért érdekel, hogy... mindegy. Ennyit akartam. Szép életet! - köszöntem el tőle, és már fordultam is meg. Minden szar volt nélküle, mégse voltam képes elmondani. Beismerni is alig tudtam.
- Várj csak, Autumn. Nem ronthatsz be így egy tanórára. Magyarázd meg! - kérte a tanár, elállva a kifelé vezető utat. Karba fontam a kezem.
- Fontos információt kellett megosztanom. Az órának meg vége volt. Szólt a csöngő. Jogilag nem tarthatta tovább bent a diákokat - vágtam vissza reflexből. Talán rajta vezettem le a Zalán miatti feszültségemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bolondság lenne azt állítani, hogy ez a szituáció bárkinek is jó. Én nem akartam bébicsőszködni. Mikes nem akart dolgozni - természetesen. A manók meg utálták, ha más hozzányúl a cuccaikhoz. Akárki találta ki ezt a büntetőt, mindenkivel ki akart cseszni. És sikerrel is járt.
- Nem vagyok az anyád, ne szólíts maminak - szóltam monoton hangon, ahogy még mindig a könyv sorait bújtam. Lapoztam, de elvesztettem a mondat első felét az újabb megszólalása hallatán.
- És végképp nem vagyok cica. Szólíts Ruenak. És annak - jelentettem ki jelentőségteljesen, de még mindig nem néztem fel. Olvasni már nem tudtam, de nem volt kedvem hozzá. A színlelés meg jobban ment, és egy hajszálnyi esélyt láttam rá, hogy talán ha nem veszek róla tudomást, nem beszél hozzám. Naiv gondolat volt.
Egy nehéz sóhaj kíséretében becsuktam a könyvet. - Nézd, ez a szituáció egyikünknek se kedvez, de nem véshetem be a könyvecskébe, amíg nem csináltad meg, szóval ne húzzuk sokáig egymás idejét, és állj neki. Capisce? - tettem fel a költői kérdést, majd elnéztem a távolba.
- Héj manók. Kérlek adjatok a bájos fiatalembernek valami munkát. Lehetőleg valami nehezet, hogy ne tudja közben jártatni a száját. - Talán a mondat végére egy gonoszkás félmosoly megcsillant a szám sarkában. Talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ez az iskola már megmutatta számomra a legrosszabb arcát, és talán a legjobbat is, amit nyújthatott. Ez valahol a kettő között volt. Nem azért jöttem, hogy bárki újabb pletykákat kezdjen el rebesgetni rólam, bár őszintén beállhattak volna a sorba. Kezdve Grace-szel és Korival, akik a pletykák szerint a szektám tagjai, és legügyesebb kis segédeim. Majdnem látszik is.
- Nem kértem a beszűkült szex körül forgó kamasz véleményeteket. Vannak ennél fontosabb dolgok is az életben - mordultam rá a kis bagázsra, és arcomon látszott a fáradt elítélés. Hiába pezsgett az ő hangjuk élénk vörösen az izgatottságtól, az enyém a régen szokásos ciánsárgában tetszelgett. Még egyszer Zalánra vetettem a pillantásom, talán egy pillanatig hezitáltam, de aztán elindultam kifelé. Hagyom, hogy szórakozzon, hogy elfelejtsen. Hogy azt tegyen amit akar, és mindenki más is ebben a teremben. Befejeztem. Volna. Aztán Ardai tanárnő elém állt.
- Autumn, tudom, hogy megvannak a saját gondjaid, de ez nem jogosít fel arra, hogy ilyen hangot üss meg velem és a társaiddal szemben. Délután kérlek látogass meg a tanáriban - jelentette ki a nő, ám meglepő módon ez semmilyen reakciót nem váltott ki belőlem. Se kívül, se belül. Hajlandó voltam felelősséget vállalni a tetteimért, így csak biccentettem, és újra megindultam az ajtó felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bármit mondtak, már egyáltalán nem reagáltam. Nem akartam. Fülemben dobogott a vérem, ahogy a feszültségem a tetőfokára hágott. Utáltam ezt tenni Zalánnal, mégis fairnek tartottam a lépésemet. És még csak nem is azért, hogy azt érezze, amit én az elmúlt fél évben.
Ahogy befordultam a kanyarban, meghallottam a hangját, de eszem ágában se volt megállni. Ha ő ennyi ideig játszhatta az eltűnő fiút, én is tehettem ezt. Csak az egyenletből azt az egy dolgot felejtettem el, hogy nem Zalán órája az egyetlen, aminek most van vége.
- Menjetek már az útból - mordultam rá egy csapat viháncoló tinilányra a folyosó közepén, de mielőtt kikerülhettem volna őket, megéreztem a levitás ujjait a kezemen. Ahogy lendületből megfordultam, úgy szakítottam ki a végtagomat is a markából.
- Megtaláltalak. Elárulnád, hogy az elmúlt fél év mire volt jó? - kérdeztem vissza csípőből, és összefontam a mellkasom előtt a karomat. - Hetekig próbáltalak megtalálni, de te egyszerűen felszívódtál. Mondd csak, jobb lett volna, ha betörök a levita körletbe és ott töröm rád az ajtót, hogy végre tudjunk beszélni? - tettem fel a költői kérdést, csak hogy érezze a szürreális helyzetet, ami kettőnk között kialakult. Pár hónappal ezelőtt még ő volt a családom után a legfontosabb ember az életemben. Most azt se tudtam, hogy akarok-e vele beszélni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hátrahőkölt a válasz hallatán. Igen, számított rá, hogy valami hasonló reakciót fog kapni, de a két fülével hallva jobban fájt, mint gondolta. Szóval Zalán nem akarta őt látni.
- Nem tudom mit gondoltál, mi lesz abból, hogy kerülsz, ha nem az... - szóltam vissza sértetten. Éreztem, ahogy a mellkasom egyre nehezebb lesz, és csak szavak kérdése, hogy megtörjek. Dühös voltam. Frusztrált és sértett. De közben menthetetlenül szomorú is.
Feje idegesen nézett a körülöttük állókra, akik úgy néztek, mintha a legjobb showműsor a kettejük veszekedése lenne. Néhány harmadikos ott volt, akik valószínűleg a teremből követték Zalánt.
Egy sóhajtás mellett, de szó nélkül mentem be a terembe, amerre Zalán intett. Egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy erőt merítsek a következő percekhez. Már csak az kellett, hogy a dühöm miatt elsírjam magam. Nem, azt nem engedhettem meg.
- Azt hittem nem akarsz velem beszélni - vágtam oda sértetten, és inkább a táblán lévő szavakat fixíroztam a szememmel. Bűbájtan, elsős évfolyam. Akkor még annyira szerettem az életem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hallottam, ahogy a varázslat elhagyja Zalán ajkait, de nem néztem oda. Megint ketten voltunk egy szobában, amit más nem hallhat. Mint legutóbb. Talán ugyanaz lesz a kimenetel, de ezúttal esetleg kapok választ, mielőtt otthagy.
Zalán csípős hangja azonban egyáltalán nem arról árulkodott, hogy itt meg lesz beszélve bármi is. - Még jobban? Szóval szerinted eddig is csak megkeserítettem az életed? - hápogtam, mint egy hal. Egyetlen mondat, de többet ért, mint egy jó véletlenül betalált gyomros krav magán. Továbbra sem mertem ránézni. Virágokkal díszített fal, idegesítő portrék. Odakint játszanak az emberek, a kviddicspályán...
Olyan gyorsan és fenyegetőn fordultam Zalán felé, mint talán még soha. Elegem volt abból, hogy mindenért én legyek a hibás. Talán pont ezért az egyért nem én voltam.
- A francba Zalán fogalmam sincs. Egyik nap még segítesz, védsz és mellettem alszol a földön, és másnap eltűnsz. Tudod mire emlékeztet ez engem? Hm? Anyámra. És tudod ki nem jött vissza hozzám? Honnan a szarból kellett volna tudnom, hogy te bármikor... - ordítottam az arcába feldúltam, és szememet elborították a végére a könnyek, de nem. Nem engedtem neki utat. Felnéztem a plafonra, és sűrűn pislogtam egy szó nélkül. Le kellett nyugodnom, mert ez így nem volt rendjén.
- Fogalmam sincs, hogy mit tettem, amiért büntetsz - vallottam be szomorú, rekedtes hangon. - Agyaltam rajta, volt időm rá, és az egyetlen amire gondolni tudtam az az aukció. Szóval elhoztam az újságot, hogy lásd, hogy miért csináltuk - néztem a szemébe, félve, hogy mit találok benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Hát akkor bizony rohadt szarul csinálod, mert épp ugyanazt a mérget kevergeted bennem, amit ő - feleltem feldúltan, amit már óceán kék hangom is üzent Zalán számára. Lefekszek és minden rendben. Majd felkelek, és agyik sincs az életemben. Nem lehet Zalán ennyire hülye, nem hiheti, hogy ezzel különb lesz az anyámnál.
- Nincs jogod döntést hozni helyettem. Ha én a bajoddal akarok foglalkozni, akkor azzal fogok. De az nem megoldás, hogy kizársz az életedből. - Szememet elborították a könnyek, és bármennyire is akartam, kicsordult egy könnycsepp a szememből, és olyan gyorsan szánkázott végig az arccsontomon, mintha menekülne a keserűség ellen, ami bennem gyülemlett fel. Vajon melyik feltűnőbb, ha otthagyom, vagy ha letörlöm? Végül egy kapkodó mozdulattal elkentem, s hogy leplezzem a mozdulatot hajam fülem mögé tűrtem.
Gondolkodtam én az álmokon is az elmúlt fél évben, de merőben kevesebbet, mint az egész szituáción. Valahogy nem éreztem eléggé megfelelőnek az okot arra, hogy ezért haragudjanak rám. Hiszen nem tett semmit, csak meg akarta nyugtatni. Mindig annyira igyekszem, és a végén én vagyok az, aki hoppon marad. Hát csodálkozik az ember, hogy nem tudok megnyílni senkinek?
- Ha fontos vagyok neked, hogy tudtál kizárni az életedből az elmúlt fél évben, mintha soha nem lettünk volna barátok? - tettem fel neki a kérdést. Lehetett volna költői is, de ezúttal választ vártam. Vajon gondolt rám egyáltalán? Anya gondol ránk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem mondom, hogy türelmetlen ember vagyok, de egészen utálom, amikor nem vesznek figyelmet a jelenlétemről. Pláne, ha csak megmenteni vagyok ott. Vagy valami hasonló. Zalán a barátom, ahogy ő is hangsúlyozta, én pedig csak a tisztséggel járó felelősségemnek teszek eleget azzal, hogy beszállok a szócsatába. Mert bizony ha egy írrel van dolga, az előbb-utóbb abba torkollik.
- Nem tudom, de neked is elkéne, Mr. Manner - vágtam vissza csípőből. Igen, már egészen forrni kezdett a vérem, de csak akkor éreztem igazán, hogy elszáll az agyam, amikor Herbert rákezdett. Csak rossz emberrel.
- Azzal van a baj, hogy ennyi kérdés meg válasz van, ha elfogadtad volna az első nemet nem kellett volna jönnöm - vágtam azonnal a szavába, hogy megalkossuk azt a bizonyos zörgő hangzós kakofóniát. - Privát mert ti férf.. - láttam Zalán mozdulatát, és tudtam, hogy mit szeretne. Ő volt a béke maga, esküszöm Merlinre.
- Oké, oké... - tettem fel a kezem védekezőn. Ha ő azt mondja ennyi volt, ennyi volt. Miatta jöttem, nem veszekedni. Vagy valami olyasmi.
- Egy élmény volt Herbert - forgattam meg a szemem, és egy műmosoly kíséretében sétáltam vissza a helyemre. Persze, hogy engem állítottak le először. Nagyot sóhajtottam, és felcsaptam a könyvemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Utáltam sírni, pláne mások előtt. Mindig úgy éreztem, hogy ez csak bizonyíték arra, hogy mennyire gyenge vagyok. Védtelen másokkal szemben, és az, hogy Zalán csak felhívta rá a figyelmet, mérhetetlen szégyent váltott ki belőlem, ami keveredett még több keserűséggel. Még hogy képtelen vagyok szomorú lenni. Voltam. Sokat. Régebben. De miért lenne könnyebb dühösnek lenni? Hiszen az ember, akire a legdühösebb vagyok, az saját magam. Hiába mondom ki a szavakat úgy, mintha más lenne a hunyó, mindig magamban találom meg először a hibát. Most is. Hiszen az egész úgy indult, hogy rendbe akartam hozni, amit elrontottam az aukcióval.
Igaz volt minden szó, és talán ez fájt a legjobban. Idegesen rángott a lábam egy ismeretlen ütemre, ahogy megpróbáltam leküzdeni a feszültséget a bensőmben. - Mégis mit akarsz megtudni? Azt hogy anyám nem gondolta, hogy vagyunk annyira fontosak neki, hogy maradjon? Vagy hogy tönkretettem a családi üzletet? Hogy miattam kellett ideköltöznünk és a nagyi nyakán élnünk? Egyik sem olyan, amivel az ember kérkedne - suttogtam a kettőnk közötti térbe. Hirtelen szakadt fel belőlem, és talán nem is volt értelme kontextus nélkül. - Nem azt kértem, hogy mindent ossz meg velem, hanem hogy ne zárj ki. Azt hiszed csak velem vannak problémák? Úgy őrizgeted és titkolod az álmaidat, mintha minimum a bölcsek kövének pontos helyét tudnám belőle megfejteni. Képes vagy eldobni mindent csak azért, hogy ne derüljön ki, de közben éjszaka a levitában szenvedsz mindenki füle hallatára - megvontam a vállamat. Ez volt az igazság. Ki kellett mondanom, hogy lássa. - Kettő emberen múlik egy barátság. De tudod mit? Sétálj ki most, és én ígérem sose kereslek többet - intettem a bejáratra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Kérkedni és versenyezni kettő és különböző dolog. Hiába kiabáltam az igazságot az arcába magamról, csak azt látta, amit szeretett volna. Ránéztem, és hiába kerestem benne azt a férfit, akit az aukciókor, és az azelőtti időben, csak a makacs gyereket láttam. A sértettet. Pont olyan volt, mint én a történések előtt, amivel nincs semmi gond, csak... féltem, hogy ez a naivitás egyszeriben el fog tűnni valami miatt. Ahogy nálam is történt. Van olyan ember, aki képes örökre gyerek maradni?
- Leginkább úgy, hogy megpróbálod - reagáltam le csípőből, bár hangom sokkal szelídebben csengett, mint előtte. A sértett kékben újra felsejlett a napfelkelte sárgája. Ám még csak olyan hullámzóan, törékenyen, mint az óceánon hánykolódó csónak vihar idején.
- Nem csak hiszem. Ne tegyél úgy, mintha meg-nem-történté tudnád tenni a tetteid. Ott aludtál éjszaka. Felébresztett az álmod, próbáltalak megnyugtatni, de te... - idegesen a hajamba túrtam. - Kerültél vagy nem, az elmúlt fél évben? Próbáltalak elkapni az óráid között, de olyan gyorsan leléptél, hogy esélyem se volt. Azt ne mondd, hogy hirtelen annyi dolgod lett. Azt se tudom mi történt veled az utóbbi fél évben - kezdtem sorolni a gondolataimat. Általában megválogatom őket. Igyekszem összeszedettnek lenni, de most egyszerűen képtelen vagyok. Azt hittem ennyi lesz. Odaadom a cikket, és eljövök. Vagy csak ezzel is hitegetem magam?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Lerohanni...hülyét csinálni...felhatalmazva...kényszeríteni. Tényleg ilyennek lát Zalán ebben a pillanatban? Talán még soha, senki előtt nem voltam ennyire sebezhető, és mind közül ő tudhatta ezt legjobban. Vagy legalábbis azt hittem, hogy tudja. De ahogy a dühös kék íriszeibe néztem, egyszerűen nem találtam benne azt a megnyugtatást, amit mindig, amikor valamit túlreagálok. Talán mégsem reagálom túl? Akkor mégis miért mondja azt?
- Szakadék lesz a túloldalon? Nem barátocskám. Én vagyok a túloldalon. A szakadékot, pedig te mélyíted fél éve - ránéztem a felemelt pálcára, és éreztem, ahogy a mellkasom még jobban megsajdul. Nem akartam, hogy vége legyen. Hogy megint elmenjen, de azt sem akartam, hogy itt legyen. Féltem, hogy ha tovább vágunk egymás fejéhez dolgokat, valami olyan bukik ki és lát napvilágot, aminek nem kéne.
Majdnem felnevettem a kérdésén. Mégis túl reális volt a szituáció ahhoz, hogy megtegyem.
- Zalán, nem vagyok egy életbiztosítás, ezt tudod. Legalábbis.. remélem, hogy nem felejtetted el teljesen - szúrtam oda. Fájjon neki is, ahogy nekem. Egész testem remegett. - De ha nem akarsz valamiről beszélni, csak mondd meg. És nem kérdezlek. Én csak felajánlottam, hogy itt vagyok, ha kellenék, ha ki akarnád beszélni. De ha nem, az sem érdekel, amíg... - hadováltam össze-vissza, aztán a szemeibe néztem. A fájdalom végül eluralkodott rajtam. - ... amíg ott vagy mellettem. De nem voltál. És én... - temettem a tenyerembe az arcomat egy pillanatra, majd mikor újra felnéztem, már egyáltalán nem látszott az a megtörtség rajtam, ami pár pillanattal azelőtt ott tündökölt. - ... sajnálom, hogy hülyét csináltam belőled. Nem volt jogomban. Igyekszem a jövőben megtartani magamnak a kirohanásaimat. És most engedd be az osztályt, végeztünk - intettem az ajtó felé, és magam is elindultam felé, hogy Zalán ne lássa az újabb legördülő könnycseppet. Nem akartam előtte sírni. Soha többet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Igaza volt, de belefáradtam. Nem akartam újabb szócsatát indítani, eltörni a saját szívemet, és tovább adni másnak anélkül, hogy a helyére bármi kerülne. Már így is miszlikre szaggatták az évek.
Megfordultam, készen álltam magam mögött hagyni, talán örökre, de megéreztem a kezét a vállamon. Egyáltalán nem álltam ellen, talán reménykedtem is benne, hogy nem hagyja, hogy ennyi legyen, csak még magamnak se ismertem be. Ám ahogy szembe fordultam sokkal közelebb volt, és egyre közelebb. Felfogni se volt időm, hogy mi történik, hirtelen ajkaim újra foglaltak voltak, mint annyi évvel ezelőtt először. A szívem gyorsan kezdett verni, hogy a dobogást a fülemben hallottam, a lüktetés a testünk rezdüléseire reagált, és hiába mondta az agyam, hogy el kéne húzódnom, nem tudtam. Megbénultam, mintha Petrifikus Totalus átokkal sújtottak volna. Még akkor is, mikor Zalán végül elvált tőlem. Mellkasom gyors ütemben emelkedett és süllyedt, ajkaim o alakot formáltak a meglepettségtől.
- Za... - találtam meg hangom, de addigra kiviharzott a teremből. Egyedül maradtam egy pillanatra, hogy utána a sok másodikos meg berajozzon a helyre. Merlinre!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A nap épp csak megcsillant az ég alján, ahogy kitettem a lábam az iskola kapuján. Tegnap este járőröztem, de leginkább gondolkodtam. Még a Bontovich gyereket is elengedtem egy ejnye-bejnyével, annyira lefoglalt a hajnal gondolata. Tudtam, hogy nekem kell lépnem, és azt is, hogy mi az ésszerű. De akármikor gondolkodtam rajta, csak az járt a fejemben, hogy nem löktem el. Hogy nem ért rosszul, és nem akartam, hogy minél távolabb legyen tőlem úgy örökre. Sőt. És ez megrémisztett. Talán ez a gondolat legjobban az összes közül.
Valószínűleg már aközben láthatott, hogy mentem a pálya felé. Nem akartam rárontani, pláne a múltkoriak után. Hiszen szavamat adtam, hogy visszafogom magam. És egy hétig így is tettem. Aztán csak beültem a lelátó legalsó sorába, és vártam, hogy odajöjjön hozzám. Mert tudtam, hogy oda fog.
- Mesélhetek valamit? - kérdeztem, félve felnézve, mielőtt bármit mondhatott volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Idegesített, hogy nem szállt le. Olyan történetet akartam elmesélni, amit még csak egy embernek tettem meg. Mégse jön mellém, hogy a látványából és a mindenen átlátó kék szemeitől megnyugodjak, és támogatást leljek. Nem, ezt most megint a nehezebb úton kellett végigcsinálnom.
- Oké, szóval... - vettem egy mély levegőt, mielőtt elkezdtem volna. - Amikor megkérdezik tőlem, hogy miért nem bízok a férfiakban, általában a bátyámat és az apánkat okolom, ami persze igaz, mert ők se segítettek a dolgon, de van valaki, aki... aki egyszer összetörte a szívemet. Egyszer voltam szerelmes - jelentettem ki elfúló hangon, és csak előre néztem, véletlenül se fel. Abban sem lehettem biztos, hogy Zalán hallja a szavaimat, de féltem ellenőrizni.
- Sok őrült dolgot megtettem, hogy szeressen. Éjszakánként Summer szobájának ablakán szöktem ki hozzá, mert a szüleim nem akarták, hogy vele legyek. És... igazuk volt - ujjaimat tördelni kezdtem, és idegesen tanulmányozni. - Mint kiderült fogadást kötöttek, hogy a srác meg tud-e fektetni. Szóval miután... - előre fele kitártam mind a két kezemet. - ... odaadtam magam neki, szakított velem. Azonnal. Kigúnyolt, mert azt hittem kellhetek neki - igyekeztem minél érzelemmentes hangon elmondani a történetet, és a felkenő nap felé kezdtem el nézni.
- Nekem ez azóta nem megy. Én képtelen vagyok... Szóval ez nem csak miattad van... Meg amúgy se lehetne - néztem végre Zalán felé félve. Nem szerettem volna megvetést látni rajta. Ebben úgy tűnik nagyon egyeztünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Azt hittem nehezebb lesz kimondanom a szavakat. Régen mély szégyenérzet kerített magába, még ha csak rágondoltam attól is. De mégis miért nekem kéne így éreznem? Szerelmes voltam. És azt hittem ő is. Becsapott, és az orromnál fogva vezetett, de nem én kértem rá. Mégis, amikor Zalán megcsókolt, valami piszok kis gondolat furkálta be magát az agyamba.
Az ujjamat tördelve vártam, hogy kibökje a szavakat. Vajon másképp néz rám? Továbbra se mertem rá vetni a pillantásom. Szerettem, ahogy eddig nézett, és nem akartam, hogy megváltozzon. Lassan évek óta küzdöttem azon, hogy ne változzon, pedig tudtam, hogy most itt bizony vége lesz.
- Nem érted, én... igen, fiatal vagy, hiszen nem vagy még tizennyolc. Lehetetlen lenne, hogy mi ketten együtt legyünk úgy. De azért meséltem ezt el, mert... - kerestem a szavakat. Nem is, a gondolatokat, amiktől rettegtem. Félve felnéztem, igyekezve minden érzelmemet egy kis szelencébe elzárni a mellkasomba. - ... Zalán, én nem akarok egy Zack lenni a számodra. Nem akarom, hogy azért tegyél dolgokat, mert nem tudsz nekem nemet mondani, vagy azt hiszed ettől majd jobban szeretlek. Nem akarok profitálni ebből a tudásból. Belőled. Az aukcióra se akartál eljönni, és nagyon köszönöm, hogy megtetted, de.... - Tudtam, hogy fájni fog. Mind a kettőnknek, de ki kellett mondanom, mert így volt értelme. - ... ha nem tudsz nekem nemet mondani, akkor jobb lesz, ha tényleg nem beszélünk - néztem a szemeibe szomorúan. Hangom fakó volt, mint az égen az első napsugarak, amelyek lilás színnel kápráztatták el a felhőket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Minden amit mondtam, mintha csak elment volna Zalán füle mellett. Vagy az agyában valahogy átformálódott volna egy alternatív valósággá. Magamnak is hazudnék, ha azt mondanám nem gyorsul fel a szívverésem az érintésétől, és nem próbálnám meg, ha három-négy évvel idősebb lenne. De ezen a szituáción nincs mit gondolkodni, maximum azt, hogyan okozom a legkevesebb fájdalmat neki.
- Szeretni és szerelmesnek lenni kettő és különböző dolog - szögeztem le egyszerűen, remélve, hogy nem lesz újabb tévképzete.
- Nem azért veszekedtünk, mert nemet mondtál, hanem mert eltűntél. És persze, én se vagyok tökéletes, sose állítottam, de be tudom ismerni, ha hibázok. Egyre jobb vagyok benne. Én csak azt szeretném, hogy ne érezd kihasználva magad - néztem kétségbeesetten a szemébe. Vajon megértette már, hogy mit akarok mondani? Ujjai mentén elöntött a kellemes libabőr, de könnyedén foghattam a hidegre, a napfelkeltére, bármire, ami tőlünk független.
Felnyúltam a kezéért, hogy lehúzzam magam elé, és ne zavarjon meg. Képes volt rá, már tudtam, tökéletesen láttam végre. Az picit elnéztem kettőnk tenyerét egymásén, aztán egyenesen a kékekbe meredtem.
- Zalán, én képtelen vagyok romantikus értelemben rád gondolni. Nem szeretném, hogy ez a barátságunkra menjen, mert te vagy az egyik legfontosabb ember az életemben. De ha azt kéred tőlem, hogy ne beszéljünk, tiszteletben tartom. A döntés a tiéd - húztam el a számat. Szomorú voltam, leginkább a szemeim árultak el, de nem volt más lehetőségem, mint hazudni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Szavakat mondott, amiket elképzeltem, de hiába. Olyan valóságot vázolt fel, amire mind a ketten vágytunk, de mégse lehetett a miénk. Semmi értelme nem volt, hogy tovább fájdítsuk a szívünket. És mivel egyértelmű volt, hogy ezúttal nekem kell a józannak lenni, igyekeztem az lenni. És nem mellesleg higgadt, mint még soha.
- Zalán.... - fenyítettem a hangommal, de megfagytam a mozdulatától. A kezeit még mindig fogva tartottam, de ő sokkal inkább ezt tette az ajkaival. És utána még meg is csókolt.
Ugyanazt éreztem, mint legutóbb. A szemem azonnal lehunytam, mintha a testem minden porcikája ezt várta volna csak. A világ körbefordult, és mintha a gravitáció már nem le, hanem felfele húzott volna. Hozzá. De ahogy az életben sokszor, most is ellen kellett állnom a gravitációnak. Hiába szerettem volna viszonozni, belefeledkezni, és talán soha el nem hagyni Zalán karjait, nem tehettem. Szó szerint illegális volt, amit csináltunk.
Felpattantam, mint akinek forró levest öntöttek a nyakába, és még mindig összekulcsolt kezeinkkel eltoltam magamtól.
- Nem Zalán, komolyan mondtam. Ez nem... mi nem - néztem rá kipirult arccal. A méreg is lehetett volna. - Nem érzek semmit. Semmi romantikusat - hazudtam. Megint. A mai reggel már sokadjára. - És ha nem tudod elfogadni, akkor mi itt végeztünk - jelentettem ki egyértelműen, és a hangsúlyom azt üzente, utoljára is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Utáltam magamat, amiért ilyen hideg vagyok vele. Utáltam látni a megtörtséget a szemében, és mégis tudtam, hogy így cselekszem helyesen. Ha most mondom meg neki, nem képzel a szituációba olyat, amitől később rosszabb lesz. Márpedig biztosan az lenne. Egy Danverst szeretni nehéz. Tele van bonyodalmakkal és családi drámákkal. A pletykás öregasszonyokról nem is beszélve. És ott a kor is.
- Tudom, most csak... meg vagy zavarodva. Bármilyen nehéz is elhinni, pontosan tudom milyen érzés. De hidd el, idővel jobb lesz. Megtanulja az ember kezelni - bizonygattam, és beharaptam alsó ajkam, amin még mindig mintha éreztem volna Zalánét. Karba fontam a kezeimet a mellkasom előtt, és elnéztem a nap felé. Lassan már eltűntek a színek az ég aljáról. Talán az iskola is elkezd zsongni hamarosan.
- A kérdés inkább az, hogy akarod-e kezelni. Mert az elmúlt percek azt mutatták, hogy nem nagyon - húztam el a szám. Kínosan őszinte voltam, legalább ebben. - Inkább a te korosztályodban kéne szétnézned. Mi pedig maradjunk meg azok, amik eddig. Mintha nem is történt volna semmi - próbálkoztam még tovább. Kétségbeesett volt? Talán egy kicsit. Tényleg nem tudtam mit kezdenék Zalán nélkül. Az utóbbi időszak egy kész rémálom volt az életemben. Utálom Magyarországot. Elvett tőlem mindent. Ha most Zalánt is... gondolni se akartam erre a lehetőségre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Inkább nem is reagáltam a felvetésre. Valahogy köztünk mindig is fura volt minden. Néha Zalán egy aprócska fiú volt, egy elveszett kis öcsi, néha egy igazi férfi, akire az életemet is rábíznám. Sokszor veszekedtünk, jelentéktelennek tűnő dolgokon, máskor miatta veszekedtem mással. Furcsa. Mindenféleképpen az.
- Nélküled is. Elolvastam vagy száz könyvet csak az ebédszünetekben - mosolyogtam le rá, és visszatottyantam a lelátó padjára. Igyekeztem úgy tenni, mint aki tényleg elfelejtette az utóbbi perceket, de képtelen voltam. Nem is akartam igazán. Vagy legalábbis nem a néma pillanatokat.
- Képzeld, volt egy esti műszakom, ahol egy öreg pasas egy elhagyatott, szellem lakta helyről mesélt. És az egyik vendég elhitte neki, szóval fogadást kötöttünk, és miután bezártam elmentünk oda. Szerintem egyikünk se gondolta igazán, hogy valami lény lehet ott, de volt. Elég ijesztő szitu volt, a srácot a lábánál fogva elkapta. Vagyis ezt nem szabadna elmesélnek. Bántotta a férfi egóját, hogy megmentettem - meséltem kitöltve a kettőnk közti csendet. Ezzel nem tudtam elfeledtetni a hosszú külön töltött napokat, de egy próbát megért. Ha nem erről mesélek, akkor a felfedezésemről tenném. Akkor éjszaka, amikor nálam aludt egy szót motyogott, és azt hiszem kezdem összerakni a képet. De még csak épp újra beszélünk. Őrült dolog lenne máris felhozni az akkori eseményeket.