Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Az nem teljesen biztos -ráz aprót fején. Nem bírja ki, hogy ne javítsa ki a fiút - bár Ramónának eszébe sem jut, hogy ez a tulajdonsága esetleg zavaró lehet.
Szemei tévednek a fiú seprűére, s tekintetébe beszökik a félelem és az értetlenség. Lassan emeli kékjeit Zalánra, maga sem tudja mi mást vár tőle, de nem bíztatja a mosoly.
Kisgyerekként ugyan mindig vágyott arra, hogy a madarakkal repüljön, megismerhesse őket onnan fentről, láthassa a világot a magasból - de ilyenről ki nem álmodik? Csak gyermeki vágyak voltak. Elsőben pedig, mikor megtudta, hogy itt valóban lehetséges a repülés, először valami kis remény férkőzött belé. Aztán első repülés óráját csak rémálmok követték, és csak a professzor jóindulatának köszönhette, hogy nem bukott meg repüléstanból.
- Nem... én... - makogta halkan, nem is tudta, mit feleljen hirtelen. Vágyott rá, hogy lássa a madarat, de rettegett a seprűtől. - Én... nem igazán tudok - rázza meg vörös fürtjeit. Persze fent tud maradni a seprűn, de csekély képességei is jócskán megkophattak már az utolsó repüléstan órája óta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A navinés arcán nincs mosoly, sőt, szemeiből egyértelműen kétely olvasható. No nem attól fél, hogy a fiú esetleg nem vigyáz rá - pontosan tudja, hogy de - csupán attól, hogy szüksége van a repülés élményére. Hol a seprűre, hol Zalánra, hol pedig felfelé, az égre pillant. A félelem egyértelműen uralma alá keríti.
Ám pont mikor nemet mondott volna, Zalán ismét megszólal. Jó módzsert választ, merthogy Rami ugyan eddig kizárta a réten ücsörgők zaját, most egyszerre fülébe kúsznak a beszélgetésfoszlányok. Előbb a pletykázó lányok, majd egy csapat elsős nevetgélése, aztán pár srác szavai rohamozzák meg fülét. És hirtelen nagyon zajosnak érzi a helyet. Szaggatott sóhajjal fordul ismét társa felé.
- Jó, menjünk - szól erőtlenül, kissé beletörődve, ám összeszedve minden bátorságát. - De nem mehetsz gyorsan! - köti ki, meglepő határozottsággal. Közben pedig nagyon reméli, hogy nem fogja megbánni szavait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Óvatosan bólint egyet az ígéretre, közben viszont önmagát próbálja meggyőzni arról, hogy nincs mitől félnie. Próbálja az eszében tartani, hogy rengeteg varázsló és boszorkány repül seprűn, és mégsem lesz bajuk. Talán még mindig szürreális számára az egész, hiába a sok repüléstan óra.
Szemei követik, ahogy a seprű a parancsszóra a fiú kezébe reppen. Megvizsgálja a földet ott, ahol a Kométa volt, majd magát a seprűt és Zalán jobbkezét is. Onnan tévednek át kékjei a baljára, melyet a levitás felé nyújt. Pár pillanatig csak figyeli a kezet, hezitál, aztán óvatosan hozzáér, és elfogadja a segítséget. Feltápászkodik aztán lehajol táskájáért is. Érdeklődve pillant Zalán felé a kérdésre, de csak bólint válaszként. A következő kérdést viszomt egyáltalán nem tudja hova tenni.
- Tudok - felel aztán. Persze, hogy tud, még egészen kicsinek tanult meg. Nem sokat járt biciklizni, és nem is rajong érte, de megtanult, ahogy a legtöbben. Azt viszont nem érti, miért is releváns ez a kérdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem teljesen érti, hova akar Zalán kilyukadni a biciklis példázattal. Soha nem utazott más mögött, volt saját biciklije. Aztán ahogy a levitás kifejti a dolgot, kezdi megérteni, és lassan bólint rá. Fél, hogy valamit elront, de nagyon érdekli a madár.
Szemében egyértelműen csillan az ijedtség, ahogy a seprű felemelkedik - Zalánnal együtt. Már csak neki kéne felmásznia rá. Összeszedi bátorságát, és lassan nyúl a Kométa felé, ám visszarántja aztán még a kezét. Picit hezitál, felsőjét babrálja, aztán gyors mozdulattal átbújtatja fejét a táskaja pántján - így most az a mellkasát keresztezi - nehogy leessen, míg a levegőben vannak. Zalán könyvét pedig belerejti, hogy mindkét keze szabad legyen. Még mindig toporog kicsit azonban, nem mer felszállni. A levitásra pillant, s annak lelkesedése valahogy bátorságot ad neki.
Egészen közel lép a seprűhöz és hirtelen ragadja meg a fát, hogy aztán picit ránehezedjen. Hezitál. De aztán csak átlendíti jobb lábát a seprűn. Közben ugyan elveszíti picit az egyensúlyát, meginog, de végül sikerült felülnie Zalán mögé. Lábait összekulcsolja maga alatt, kezeivel meg rászorít a fára.
- Megvagyok - szól végül bizonytalanul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A Zalán által festett képre hallhatóan nyel egyet. Lassan veszi csak le azonban kezét a seprű nyeléről, mert közben tudatosul benne, hova is kéne kapaszkodnia helyette. Hosszú pillanatokig csak a levegőben tartja mindkét karját, csak ezután teszi kezeit lassan és óvatosan a levitás vállára. Nagy elhatározásra és bátorságra utal Raminál, hogy felült a seprűre, az meg aztán pláne, hogy hozzá is ér a másikhoz.
Azért kiszakad belőle egy kétségbeesett nyögés ahogy elrugaszkodnak a földtől. Szemeit szorosan becsukja, kezeivel pedig ösztönösen jobban kapaszkodik Zalánba. Még szerencse, hogy Ramóna nem hord hosszú körmöket, mert az fájhatna a fiúnak. Végül csak kinyitja a szemeit, óvatosan, hogy megnézze, milyen magasra jutottak.
- Hű - hangját akkor hallani ismét, amikor meglátja az erdő odafentről, a vízesést a távolban, a kastélyt most innen fentről, és, amikor egy fecske elreppen csak néhány méterre tőlük. Nem is hallja meg a másik kérdését, annyira leköti a látvány. Hiszen neki sosem sikerült ilyen magasra felrepülnie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Még ő maga sem hiszi teljesen, de megbízik Zalánban. Tudja, hogy vigyáz rá odafent, hogy azonnal lerakná, ha Ramóna beijedne. Félelme azonban múlóban van, ahogy meglátja a tájat. A képet mindenestül elraktározza magában, mert az megihleti, írna róla egy dalt. Szemeit alaposan végig járatja a táj minden egyes pontján.
Csak akkor tér vissza a jelenbe, mikor a fiú megszólal. Nem reagál semmit, egészen addig, míg kezébe nem kapja a tollat. Azt aztán alaposan megvizsgálja, bár másik kezével továbbra is erősen szorítja a levitás vállát. Kékjei kerekednek el aztán. Eddig kételkedett barátja igazában, most viszont kezdte őt is meggyőzni a toll látványa, kíváncsisága pedig az eddiginél is nagyobbra nőtt. Tekintetét abba az irányba emeli, ahova a fiú mutatott.
- Lehet a hegyeken túl él... - Csupán hangosan gondolkodik a lány, fejében pedig pörögnek az információk, melyeket erről és más, hasonló madarakról olvasott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A lány - önmagához híven - csak bólint a kérdésre. Most már elhiszi, ő is biztos benne. Lelkesebb is.
- Messze - húzza el ő is száját apró bólintással. Talán Zalánnal együtt el merne menni odáig. Talán. De szinte biztos, hogy bajba kerülnének érte, ha kiderülne, azt pedig nem akarja.
Kicsit összerezzen, ahogy ismét elindulnak, de erősen kapaszkodik a fiúba, nem eshet baja. Kékjei a kastélyfalon húzódó repedéseket, köveket fürkészik, hátha meglát még egy nyomot, ami a madárra, vagy esetleg fészkére utalhat. Végülis víz van a közelben, a madár életben tudna maradna itt is, hiába nem őshonos a Bagolykő vidékén.
Szemei hirtelen megakadnak valamin az egyik mélyedésben. Távolról nehéz ugyan kivenni, hogy micsoda, de a navinésnek leginkább egy hal maradványaira hasonlít. Nem nyújt szép látványt, de számukra lehet most fontos.
- Ott! - Ball mutatóujja bök a mélyedés felé, hogy a fiú figyelmét is felhívja a halra, mely mintha valakinek a vacsorája lett volna korábban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Fintorral arcán rázza meg fejét, megerősítve barátja mondatát. Ahhoz már neki sincs kedve hozzányúlni, pedig ilyesmiben sokkal messzebb van a tűrésküszöbe, mint kortársainak. A következő mondatokra viszont már helyeslően bólogat, mert Zalán kimondta azt, amire gondolt. Ha élelmet is szerezett itt, nem csak pár pillanatig volt jelen az a madár. Hátha tényleg errefelé lakik!
- Van - szeme felcsillan az ötletre. Így már a repüléstől sem fél annyira, bár még mindig nem lesz a kedvenc elfoglaltsága. A madár viszont egyre jobban érdekli, és tetszik neki a levitás ötlete is. A madarak - pláne a különleges madarak - figyelése abszolút a hobbijai között szerepel.
Tekintetéből akkor tűnik el a csillogás, mikor megérzi, ahogy a seprű kicsit jobban megremeg a szélben. Lélegzete bennreked, és talán a fiú még hallhatja is riadalmát szuszogásán, még ha arcát nem is látja. Szólni azonban nem szól, csak erősen szorítja barátja vállát, és összeszorított szemmel reménykedik, hogy hamar leérnek az iskolakapuhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Maga sem tudja pontosan, hogyan is jutott arra az elhatározásra, hogy idejöjjön. Csak itt van. Áll az ajtó előtt, és próbálja magát rávenni, hogy kopogjon. Arra számít, hogy itt neki kell majd beszélnie. Mesélnie kell majd magáról. El kell majd mondania, miért kereste fel a pszichológust. Utóbbira pedig még maga sem tudja a választ pontosan. Ráadásul nem szeret beszélni. Otthon náluk sosem volt szokás érzésekről beszélni, és nem is érezte a hiányát soha. Még most sem érzi igazán. Csupán azt érzi, hogy valamiben nagyon más, mint a kortársai. Eddig is tudatában volt, hogy nem tud beilleszkedni, és egy ponton el is fogadta, ám egyre többször kerül a szeme elé, mennyire másképp is működik. De miért? Erre keresné itt a választ.
Előre látja magát, ahogy makog egy fotelben ülve, ahogy azt is előre látja, mennyire kellemetlenül fogja magát érezni miatta. Talán mégsem kellett volna idejönnie. Csak el kéne fogadnia, hogy sosem lesz olyan, mint mások körülötte. Már fordul is vissza, és menne... ha könyvekkel teli táskája nem csapódna az ajtónak, azt a látszatot keltve, mintha kopogott volna. Behúzott nyakkal és összeszorított szemekkel torpan meg, várva, hogy bent hallották-e a csattanást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Ő maga is összerezzen a koppanásra. Hallja, hogy odabent valaki mozgolódik. Lehajtott fejjel szorítja össze szemeit, s közben ösztönösen harap rá ajkaira.
Az ajtó nyikorgására fordul meg. Nagyon kicsinek érzi magát, ahogy behúzott nyakkal, kissé meggörnyedve áll ott. Kezei rövid, sötétzöld pulcsija zsebébe süllyednek, közvetlenül azután, hogy idegesen megigazgatta az alóla kilógó, fehér, virágos felsőt.
- Jó... napot! - Nem tudja, mit kéne most tegyen. Elfusson, vagy maradjon? Kellemetlenül érzi magát, nem tudja, hogyan is kéne kezelnie a helyzetet.
Nem is néz fel Riley-ra, hol a saját, hol a pszichológus cipőjét kémleli. Mikor pedig csak felemeli a fejét, az ajtófélfát kezdi vizsgálni. Feltűnik neki, hogy egyik cipőfűzője kikötődött, de annyira leblokkolt, hogy nem mert lehaolni és bekötni azt.
- Én... - kezdené... Na de mit?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Megpróbált ám a tanulószobára menni, de mindenki más is ott tanult éppen ezen a hétvégén. Egy darabig próbálkozott, fejhallgatóval a fején, zenével a fülében, de mikor már ketten is ültek mellette az asztalnál, túl tömegesnek ítélte meg a helyet. Ezért indult meg falu felé. Biztos volt benne, hogy rengeteg diáktársával fog összefutni az úton, így minél gyorsabban el akart érni az erdőig. Csak abban reménykedett, hogy senki nem akar majd beszélgetni vele a tó felé menet.
Az erdőben lassít csak le, s mire kiér a tóhoz sikerült egészen kiengednie. Oldaltáskája tele van pakolva a könyveivel, de nem bánja, hogy nehéz. A csillagok latin neveit kell megtanulnia asztronómiára, amihez ugyan előny az előzetes latin tudása, mégis kell a nyugalom. És ez hol máshoz adódna meg Ramóna számára, mint kint a természetben?
Egy nagy sziklán helyezkedik el, ölébe húzva az asztronómia könyvét, fülére pedig a fejhallgatót. Nem zenét hallgat, a szavakat, melyeket közben olvas. Így sokkal könnyebb megtanulnia a kiejtést is, nem csak a leírt módon a szót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A kiáltást még a zajszűrőn keresztül is meghallja. Ösztönösen rezzen össze, főleg, mert nem érzékelte, hogy társasága akadt. Ezzel egy időben a fejét is felkapja, s a hang irányába néz. Pont elkapja, ahogy a könyv földet ér, a béka pedig ugrik egyet. A lányra először nem is figyel oda, csak mikor egy pillanatra találkozik a tekintetük. Ramóna ösztönösen kapja el kékjeit, a békát kezdi szemlélni. Közben azonban lehúzza a fejhallgatóját - mert így már nem tud figyelni a latin szavakra -, s vörös tincsei belerázkódnak a mozdulatba. Ki nem kapcsolja a felvételt, így halkan még hallatszódik, ami fejhallgatóból szól. Testtartása is azonnal megváltozik, vállai előre esnek és szájára is ráharap. Osztálytársai megszokhatták már ezeket a vonásokat, ám aki nem töltött még időt Ramónával, hamar kiszúrhatja, sőt, akár furcsállhatja is őket.
Eszébe sem jut, hogy felkelljen és felsegítse a másikat. Nem azért, mert bunkó volna, egyszerűen irtózik az érintéstől, vagy attól, hogy egymáshoz szóljanak. Hasonlóan kellemetlenül érzi magát mint a levitás érezheti, hiába nincs rá igazából oka. Ma így kelt. Ezért jött el a tanulószobából is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kicsinek sokat vizsgálgatta az állatokat, és a nagymamája mindig rá is szólt, hogy ne nyúljon a békákhoz, mert a végén még elkap valami betegséget. Ramóna persze sosem hallgatott rá. Ezért is tudja megállapítani, hogy a frissen jóllakott jószág igen közvetlenül viselkedik az átlagoshoz képest. Egy pillanatra még az is felmerül a navinésben, hogy egy animágust lát valójában.
A lányt is megvizsgálja kicsit jobban. Fiatalnak látszik, de ez nem mond sokat, mivel a legtöbben Ramiról se mondanák meg, hogy nagykorú. Nem látta még azonban így feltételezi, hogy nála alsóbb évfolyam diákja, vagy újonnan érkezett valahonnan. Míg a levitás feltápászkodik, alkalma van kékjeit ismét felé fordítani, s talán a másik még észre is veheti, hogy Rami nézi őt.
A kérdésre aztán cipőiről a lány feje búbjára siklik a tekintete. Válaszul csak bólint. Nem jut eszébe, hogy esetleg beavassa a levitást, miért is hallgat latin szavakat. Számára egyértelmű, és ahogy sokszor, most sem jut eszébe, hogy más esetleg furcsállhatja. Helyette a zsebébe nyúl, és telefonját előhúzva kikapcsolja a felvételt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Van még kis ideje a következő órája előtt, mivel megint nem ment ebédelni. A körletbe viszont nem akart visszamenni. Egy ablakpárkányra ül fel és gubódzik be. Nem járkálnak most erre sokan, a legtöbbek ebédelnek, vagy épp órájuk van. Mégis fejére teszi a fejhallgatóját, ezzel a folyosó maradék zajait is kizárva és elindít egy Beatles számot. Kezében marad a telefon, még válaszol az anyukája üzenetére, az öccsétől érkező videókat viszont figyelmen kívül hagyja. Leteszi maga mellé a telefont és a talárjából is kibújik, majd a táskájában kezd kutakodni a könyve után. Észre sem veszi, hogy közben pálcája kicsusszan a talárja zsebéből, hiszen nem hallja, ahogy koppan a kövön.
Végül megtalálja a könyvet. Lábait felhúzza mellkasához, a könyvet pedig térdeire támasztja, a mágneses könyvjelző által jelzett helyen kinyitva. Rögtön meg is találja a sort ahol tartott. Hamar belemélyed az erdei növényekről szóló könyvbe és ritka alkalmak egyike, hogy sikerül teljesen kizárnia a külvilágot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A mosolyt nem tudja hova tenni. Ramóna ritkán mosolyog, de azt megtanulta már, hogy másokat mennyi minden késztethet mosolygásra, hát nem is próbálkozik kitalálni, most mi áll a levitás jókedve mögött. A béka amúgy is jobban érdekli, főleg, mert nem emberből van. Persze, csak ha valójában nem animágus.
A barna kétéltű nyugodtan üldögél, meglepően nyugodtan. Talán hozzászokott már az emberekhez errefelé. Vagy valaki elengedte, pedig igazából háziállat volt. A navinés reménykedik benne, hogy utolsó tippje nem jön be, pedig lát rá esélyt. Nagyon dühös tud lenni, ha az emberek csak úgy kiraknak egy házikedvencet, hiszen az ilyen állatok általában nem élnek már utána sokáig. Ugyanez a helyzet, mikor valaki befog egy vadállatot házikedvencnek.
Annak viszont örül, hogy a másik láthatóan hasonló gyengédséggel és szeretettel fordul az állat felé, mint ő. Így nem kell majd megvédenie tőle. Legalábbis ezt reméli. Most megint a levitást kezdi fürkészni. Nem tudja, mit kéne kezdenie a helyzettel. Ritka az olyan eset, mikor nem csak ő szótlan, hanem az sem szól hozzá, aki mellé csapódott. Nem érti, mi a szándéka a lánynak, ahogy azt sem, miért nem áll tovább, ha nem akar vele beszélgetni. Úgy érzi, neki kéne megtörnie a csendet, úgy volna udvarias, de fogalma sincs, hogy mivel. Csak alsó ajkát rágcsálja, kockás blúzának szélét gyűrögeti és lába is aprókat dobog a földön. Közben Damira - az övéhez egészen hasonló - tincseit fürkészi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Egészen kezd megnyugodni, hiszen eleinte nem sejti, hogy a külvilág betolakodni készül a kis burkába. A zenétől nem hallja meg Sadie lépteinek közeledését, és látni sem látja, hiszen a fejhallgató blokkolja a perifériáját. Nem számít ilyenkor társaságra, arra meg pláne nem, hogy egy vadidegen lepi meg, nem is túl kedvesen.
Összerezzen, ahogy pálcája az arcához ér, s kicsit meg is rázza a végéből feltörő néhány szikra. A rellonosra kapja a fejét, szemében pedig már ott ül az a rémület, amit annyiszor lehet látni tőle, s mely minden alkalommal megjelenik, ha valaki piszkálni kezdi. Csak sokára jut eszébe, hogy vissza kéne szerezze a pálcáját, hiszen azzal akár meg is tudja védeni magát. Nem kap utána, pusztán nyúl felé, és maga sem hiszi el igazán, hogy a következő pillanatban a kezében lesz a gesztenyefa.
A kérdésre nem felel, aprót bólint, bár legszívesebben hevesen megrázná a fejét és elrohanna. Azonban most is lefagy, mint ilyen helyzetekben annyiszor, és valahol abban is biztos, hogy Sadie nem hagyná olyan könnyen elmenekülni. Lehajtja a fejét, ahogy rellonos fejtegetni kezdi elméletét. Nem először hall hasonló teóriákat megáról, de még mindig fáj, hiszen sokáig maga Ramóna is kételkedett abban, hogy valóban helye van itt.
Közben a fél fülén hagyott fejhallgatóban felcsendül a Yellow Submarine, érdekes kontrasztot adva a helyzetnek. Telefonja a párkány másik felén fekszik, túl nagy mozdulatnak érzi, hogy kikapcsolja a zenét. Félni már nem fél igazán, de nagyon kellemetlenül érzi magát. Egyszerre reménykedik abban, hogy valaki erre jár és megmenti, és abban, hogy senki nem látja vagy hallja meg őket. Rossz szokásához híven száját kezdi rágni és a pulcsija alját gyűrögeti. Csak lába nem mozdul, most nem dobol a párkányon, ahhoz túlságosan feszült.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Csak bámul, nem tudja, igazából mit keres a másikon. Amikor kicsi volt, sokszor szóltak rá, ne bámuljon másokat, s most is elkapja a fejét. Nem illik. Helyette a béka mozdulatait figyeli, ahogy az beugrik a vízbe. Csak a kérdésre kapja újra a levitás felé a tekintetét, kissé összerezzenve.
- Asztronómiára. A latin a tudomány nyelve - világosítja fel a másikat, akár érdekli a tény, akár nem. Válasz közben a fűre bambul a másik mellett, és nem veszi észre, hogy Damira sem keresi a tekintetét. Azonban egyre erősödni kezd benne az érzés, hogy valamiben hasonlítanak ők ketten. Ez az érzés nem nyugtatja meg, sőt. Lába - bár kisebbeket - egyre gyorsabban kezd dobogni, s Rami sosem találná ki magától, hogy a levitást ez zavarja.
- Ramóna - mutatkozik be, követve a másik példáját. Néha neki is eszébe jut, hogy új embereknek be szokás mutatkozni. Ám általában egyáltalán nem kíván kapcsolatba lépni azzal, akivel találkozik. Legalábbis nem jobban, mint amennyire muszáj. Hiába ígérte meg az anyukájának, hogy többször próbál meg kilépni a komfortzónájából, ez most nem egy olyan helyzet.
- Mit csinálsz itt? -Nem bírta tovább, felteszi azt a kérdést, ami percek óta foglalkoztatja. Ramónát megzavarta az idegen lány, ráadásul nem tud szabadulni a furcsa érzéstől sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Szinte már reszket, s közben átkozza magát, hogy képes volt belekeveredni ebbe a helyzetbe. Csak a köszönésre néz végül fel, akkor sem a másikra, hanem az ajtófélfára. Tudja, hogy neki is be kéne mutatkoznia, de alig jön ki hang a torkán.
- Ramóna - motyogja végül, és csak bízik abban, hogy Riley valóban meghallotta a nevét.
A kérdés hallatán hezitál, ismét lehajtja a fejét. Legszívesebben megfordulna és elbújna a szobájában, vagy valahol az erdő szélén. Érzi azonban, hogy ezt most nem teheti meg. Legalábbis nem kéne megtennie. Óvatosan bólint hát válaszul. Még lép is egyet befelé, félénken.
Csak ekkor emeli fel a fejét és lassan néz körbe. Szeme hosszabban időzik a két karosszéken. Pont mint a filmekben. Beljebb lépni még nem mer, túl idegen neki ez a közeg, hiába a finom színek.
- Zöldteát szeretnék kérni - dönt végül. Fejével vissza is fordul a pszichológus felé. Megpróbálna halvány mosolyt erőltetni az arcára, de túlságosan be van feszülve. Helyette csak ismét ráharap alsó ajkára, jobbjával pedig idegesen kezdi húzogatni a pulcsija alól kilógó blúzát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A Lédával tett múltkori kirándulás óta ismét lelkesebb. sikerült megtartania a mandragóra levelet is, és újra reményteli, hogy lesz ebből valami, hogy egyszer valóban képes lesz átváltozni. A kirándulásra is ezért jött el és hagyta ki miatta a gyógynövénytant.
Ámulva bámulja a Minisztérium épületét, amint felocsúdik a hoppanálás okozta kellemetlen émelygésből. Még mindig nem szokott hozzá igazán. Pedig még az órát is felvette. De talán nem is lesz rá szüksége, ha egyszer végre képes lesz átváltozni. Most azért vannak itt, hogy többet tanuljanak az animágiáról, ez pedig jókedvre deríti Ramónát - a kellemetlen utazás ellenére is.
A kérdésre csak a fejét rázza. Hogyan is járt volna itt? Sosem gondolta, hogy egyszer látni fogja. Követi tanárát az épületbe, és át veszi a felé nyújtott belépőkártyát is, egy halk "köszönöm" kíséretében. Bentről még bámulatosabb a hely. Ahogy elindulnak, nem győzi bámulni jobbra-balra. Mint mikor először lépte át a Bagolykő küszöbét, majdnem öt évvel ezelőtt. Ugyanolyan kicsinek és elveszettnek érzi magát, és nem tudja nem észre venni, mennyi rengeteg ember rohangál körülöttük, s milyen zajt csapnak.
Engedelmesen követi tanárát a liftbe, és próbálja legyőzni a kellemetlen érzést, amit a rengeteg idegen hozott elő benne. A talárjára csíptetett belépőkártyát piszkálja és a száját rágcsálja, ahogy a lift elindul velük felfelé. Szinte eltűnni próbál, és minél inkább az ismerős arcok felé húzódni. Taláros boszorkányok és varázslók szállnak be melléjük, ideges arccal az elsőn, Rami pedig fellélegzik, mikor tanárukat követve ők kilépnek a második. Kezd igazán hálás lenni, hogy nem itt kell majd vizsgáznia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem vesz észre semmit a másikon. Pedig nézegeti ő az arcát. Csupán csak nehezebben olvas a nonverbális jelekből, mint mások. Most már a nevét is tudja, és biztos benne, hogy korábban nem találkoztak. Ahhoz túl jó az arcmemóriája, hogy elfelejtse.
- Hm? - A kérés meglepi, de a dobogás alább hagy. Ahogy legtöbb esetben, most sem tűnt fel az unikornisnak az ösztönös cselekvés, s csak akkor realizálja, mit is művelt, mikor a levitás felhívja rá a figyelmét. Őszintén nem érti, miért zavarja a másikat a dobogás, de megpróbálja abba hagyni, tudja, hogy úgy illik. Kicsinek is sokat hallgatta, hogy ne beszéljen olyan hangosan, vagy ne kiabáljon a boltban, ne ugráljon a lakásban, mert másokat zavar. Most is ezek a mondatok jutnak az eszébe, így inkább összekulcsolja bokáit. Azokra is mered következetesen. Nem szeretne bajt keverni.
Ha Damira válaszol, azt is innen hallja meg. Nem is veszi észre a dölöngélést, pedig furcsállná. Még az is lehet, hogy ugyanúgy zavarná a szemét, mint a levitást zavarta a dobogás. Figyelme maradéka a nyelve alatt lapuló mandragóra levélre összpontosul. Az utóbbi néhány percben elfelejtette, hogy a szájában van. Lehet, hogy elrágta volna? Nyelve hegyével próbálja kitapogatni a levél felületét, óvatosan, nehogy kilökje a szájából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Mikor végre feltekint, szemei akkor is csupán a pszichológus válláig siklanak fel, s onnan néz aztán befelé, mikor Riley a teáért indul. A váróból beljebb viszont csak akkor lép, mikor megkapja az italt.
- K... Köszönöm. - Kénytelen elengedni a blúza szélét, hogy megfogja a tálcát, ám kezei remegnek. Ezért lép beljebb, hogy le tudja rakni azt a kis asztalra.
A szoba halvány, zöld és barna színeket ölt, a navinés pedig óvatosan le is ül a fotelbe bögréje mellé. Nem helyezkedik el kényelmesen, csak a fotel szélére ül, s lábaival továbbra is tarja magát. Teájába citromot nyom, a cukorhoz nem nyúl. Közben lábával kezd dobolni, bár ő nem is veszi már észre. Ahogy a pszichológus újra hozzászól, már a bögrével a kezében fordul felé. Óvatosan iszik bele, hiszen sejti, hogy forró az ital. De legalább takarja az arcát.
Szeme Riley kezét követi, onnan a dobozra siklik. Lassan rakja le a bögrét és áll fel ismét. Szaggatottan bólint a kérésre, majd óvatosan lép kettőt. Ezúttal pulcsija ujját húzza kézfejeire, azokat gyűrögeti. S mivel a teásbögre is kikerült a képből, fogait alsó ajkába akasztja. Lassan hajol le és néz bele a dobozba. Először nem tudja, mit is kezdjen fura holmikkal. Végül egy színes, összetekert, műanyag darabot emel ki. Értetlen arccal kezdi csavargatni. Nem jön rá, hogy mire is kéne használni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Csendes helyet keresett magának. A jó idő okán a legtöbb diák a szabadban töltötte a szabadidejét - tehát ez Ramónának nem volt opció. Így lyukadt ki a színjátszósok próbatermében, hosszas bolyongás után. A hely üres, vagyis minden szempontnak megfelel.
Az elől hagyott néhány szék között szlalomozik, hátán a gitárjával. Régen játszott, és még régebben írt, ezt szeretné most orvosolni. A színpadra tervez felülni, az a hely szimpatikus neki. A pódiumra felmászva elő is veszi tokjából a hangszert, s hangolni kezdi. Fül után is menne neki, de szeret igazán pontos lenni, így a gitár fejére csípteti az apró hangoló kütyüt. Egyenként pengeti meg a húrokat és kezdi tekergetni a megfelelő hangolókulcsokat. Már most jó érzés hallania a gitárja hangját.
Mikor pedig a húrok tökéletesen szólnak, egy lassú dallamot kezd játszani bemelígés képpen. Egy régi szerzeménye. Szemei közben végig futnak a termen. Sosem járt még itt. Ekkor akad meg szeme a színpad szélén hagyott hangszeren. Végig játssza a dallamot (mert nem bírná félbehagyni) és saját hangszerét a tokjára fektetve feltápászkodik a színpad széléről.
Lassan hajol le az ismeretlen gitár fölé, s arcára azonnal kiül a riadt csodálkozás. A hangszert ugyanis törött állapotban találja meg. Nem számított a látványra, így a sérült hangszer még inkább megrázza. Óvatosan érinti meg a gitár nyakán, kitapintva a széles repedést a fában. Ujjai onnan vándorolnak tovább egészen a fejhez, ahol a a törött fa szálai határozottan olyan szögben meredeznek, amilyenben nem kéne nekik. A szakadt húrok csak a hab a tortán, bár Ramóna majdnem elvágja a kezét az egyikben.
A színpadon térdel a törött hangszer mellett, s próbálja eldönteni, mit is kéne kezdenie vele. Azt sem tudja, kihez tartozik. Végül a szakadt húrok után nyúl, leszedi azokat, s feltekerve maga mellé teszi őket. A még ép húrokat is leszedi, hogy ne húzzák tovább a repedt nyakat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

A provokatív kérdésre lehajtja a fejét. Persze, hogy tudja. El nem felejtette soha, mióta először hallotta a varázsló szájából, akitől megvette már öt évvel ezelőtt.
- The Beatles - felel a második kérdésre, továbbra is lehajtott fejjel. - És tudom - motyogja végül az első kérdéshez tartozó választ is, kis szünet után. - Gesztenyefa, unikornisszőr, 10 és fél hüvelyk. - Óvatosan tekint oldalra a rellonosra. Szemei a másik cipőjét figyelik, a szemébe nem néz. Fogalma sincs, mivel kéne visszavágnia.
A varázslat meglepi. Valahogy nem gondolta, hogy a Sadie-nek pont a telefonja kéne. Késve kap utána, előszőr a párkány majd a föld felé. Arca láthatóan rebben meg, ahogy a készülék majdnem a földet éri, s szíve nagyot dobban, mikor a lány mégis elkapja azt. A zene pedig továbbra is szól a fülében.
Szemei a telefonjára tapadnak. Talán azt még jobban félti mint a pálcáját. Pedig nincs pénze egyiket sem pótolni. Valamit muszáj lenne tenni, de fogalma sincs mit. Alig bír megmozdulni. Még karjait is leengedi maga mellé, ujjaival rászorítva az ablakpárkányra. Közben lábait már lelógatta róla, teljes testtel a rellonos felé fordulva, bár továbbra sem mutatja semmi jelét, hogy vissza akarna vágni valamivel. Nem is bírna. Ahhoz túlságosan feszült,

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Nem veszi észre, hogy társasága akadt, különben nem játszana tovább. Pláne nem merné piszkálni az idegen hangszert. Így viszont, hogy nem veszi észre Stephent, biztonsággal mászkál a színpadon, nincs zavarban. Ahogy pedig saját hangszerét leteszi, a másik, törött darabhoz lép.
Láthatóan rezzen össze, ahogy a fiú hozzászól. El is engedi a hangszert - persze ügyelve arra, hogy ne okozzon neki nagyobb sérüléseket. A kérdés zavarba hozza, s rögtön ajkába is harap. A fiúra néz, ám csak a vállára, s onnan is szinte rögtön elkapja a tekintetét.
- Hogy ne törjön tovább a nyak - nyögi ki végül, önmagához híven halkan. Közben óvatosan mutat a nyak repedésére, s fej tövére. Azt a néhány töredéket is érdemes óvni, Ramóna legalábbis így véli.
Nem veszi észre a fiú hangjában bújó érzelmeket, ahhoz neki sose volt érzéke, csupán a jelenlététől jön zavarba. No meg attól, hogy kérdéseket tesz fel neki.
- A tied? - kérdezi aztán, miközben a húrok után nyúl, és a levitás felé nyújtja azokat. Ha a fiú tulajdona a gitár, őt illetik a húrok is, a nevinés nem szeretne tovább babrálni vele engedély nélkül.
A dicséretre nem számít, ismét lesüti a szemét, ajkába harap. Bár közben feltápászkodott, így is jóval alacsonyabb a másiknál. Megszokta ugyan az érzést, hogy alacsonyabb az emberek többségénél, de Stephen mellett pláne aprónak érzi magát. Ráadásul zavarba hozza a dicséret, így csak motyogni tud valami "köszönöm" félét, egyenesen a másik mellkasának.
A kérdésre aztán bólint, el is húzza a száját, ahogy hátranéz a törött hangszerre. Ramóna nem teljesen így fogalmazott volna, de átérzi, mire gondol a fiú. Egy különösen szép hangszer ráadásul, igen kár érte. De hátha meg lehet még javítani.
- Mi történt vele? - fordul aztán vissza a levitás felé, s szegezi állának a kérdést, már valamivel hangosabban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Észre sem veszi, mennyire hozzá igazodik a tér, csupán megállapítja, hogy kellemes hangulata van. A helyzet ettől függetlenül továbbra is igen kényelmetlen számára, és kezdi ismét megbánni, hogy idejött. A tea is segít valamennyit.
A pszichológus hangjára visszaejti a műanyag darabot a dobozba, s fel is tápászkodik mellőle. Még vet egy pillantást a halom fura játékra, mielőtt visszalépne a fotelekhez és a teához. Nem mer a szőnyegre ülni, bármennyire is hívogató számára. Úgy érzi, nem lenne illendő a földre ülnie. A nagymamája is mindig rászólt, ha túl sokáig ült a földön. A fotelbe helyezkedik vissza, már kicsit kényelmesebb helyzetben, ám vállai továbbra is előre esnek, s pulcsija húzogatásával sem hagy fel. Szemei hosszú ideig pihennek a teásbögrén, mielőtt újból felemeli, s kortyol belőle néhányat.
Riley kérdése is kortyolgatás közben éri, és határozottan meg is lepi. Kikerekedett szemekkel, meglepetten bámul a vele szemben ülőre, pontosabban a vállára. Lassan teszi le a bögrét, majd szorítja kezeit térdei közé. Az ajkába harap, s szemei a szőnyegre siklanak. Ritka az, mikor teljesen ő irányít egy helyzetet. Legalábbis ha mások is részesei. Fogalma sincs, mit is kéne mondania, s úgy érzi, nem jön ki hang a torkán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Finom kezei, vékony ujjai óvatosan nyúlnak a gitárhoz, de Rami nem érti, hogy pont ez az, amit Stephen köszön neki. Nem is fordul a fiú felé a köszönetre, továbbra is a törött hangszert nézi. Szemei csak kezét követik, mikor a húrokat nyújtja a levitás felé. Lassan húzza aztán vissza jobbját, mikor Stephen elutasítja. Ölébe ejti kezét, tekintete pedig ismét a törött gitárra siklik. Szemeivel vizsgálja tovább. A kérdésre csupán bólint. Az övé egy olcsó márka, névtelen, édesanyja csak ezt tudta megengedni magának. Ez persze nem azt jelenti, hogy lecserélné. Arra nem lenne képes.
Érdekli a történet, hiszen azért kérdezett rá, mégsem néz a fiúra. A gitárt vizsgálgatja, ha pedig mégis a levitás felé fordul, Stephen állát vagy homlokát szuggerálja. Nem is reagál sokat a szavakra, csupán a történet csattanóján szisszen fel. A pókot és a gitárt egyaránt sajnálja. Oda is lép a fiú mellé, megvizsgálja a falat, a nyomot.
- Nem. - Akár várt választ a kérdésre, akár nem, kapni fog mindenképpen. - Szerintem egy nagyobb zugpók. - Elgondolkodva vizsgálja a pók maradványait. Ő sosem lett volna képes lecsapni. Főleg nem egy hangszerrel.
A történet végére rosszallóan csóválja meg a fejét. Nem is tudja, mihez kezdene, ha az ő hangszerével történt volna ilyesmi. Átérzi hát a fiú haragját, bár nem teljesen érti a gesztusait, nem érzékeli, hogy ismét a düh tört benne felszínre. Egyhelyben állva figyeli csak, ahogy a másik járkál. Néhány hosszú perc telik el, míg figyeli, ahogy a színpad szélén ül. Végül saját gitárjához lép, mely a színpad a Stephentől messzebb eső végében fekszik. Gitártokja mellett ül fel a színpadra, néhány méterre újdonsült ismerősétől. Lassan, félve veszi a kezébe hangszerét. Még nem biztos benne, hogy jó ötlet a másik előtt játszani. Stephen gitárjainak húrjait a gitártokjára teszi, majd lassan végig pengeti saját hangszerét. Néhány pillanatig gondolkodik, hogy mit játszon - és hogy egyáltalán játszon-e - végül a Let it be hangjait kezdi pengetni, egészen halkan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Óvatosan néz oldalra Jiyunra, mikor a levitás megszólal. Érdekli, amit mond, ahogy érdekelnék külföldi minisztériumok is. Először persze a magyart kéne ismernie. Olvasott róla már korábban, de élőben sokkal lenyűgözőbb. Amellett persze, hogy zavarba hozza a hatalmas nyüzsgés.
Talárján a beléptetőkártyával lép be a liftbe, majd próbálja meg túlélni az utat. Általában senki sem veszi észre, ha feszeng, és most sem számít ilyesmire. Megkönnyebbülten lép ki a liftből, de megnyugodni nem tud, mert meglepi a levitás kérdése. Valóban nincs túl jól, hiszen a hoppanálás és a tömeg párosa megterhelte a gyomrát és a tűrőképességét is. Az extra figyelem ami ráirányul csak ront a dolgon, hiszen tanáruk is hátrafordul hozzájuk. Jiyun hangsúlyából nem érzékeli a segítőkészséget, helyette csak zavarja, hogy a szőke lány vele akar foglalkozni. Kedvesnek csak bólint egy aprót, jelezve, hogy nem lesz baja. Közben azonban kezei a talár alatt pulcsija ujját kezdik piszkálni.
A korábbi helyzetből adódóan különösen örül, hogy az iroda, ahova érkeztek, nem egy különösen nagyobb féle. Két új emberrel még meg tud küzdeni. Kérdése nincs, így csak fejét rázza finoman. Kíváncsian fürkészi az ajtót, vizsgálja meg a ráfüggesztett táblát. Várja, hogy az ajtó kitáruljon előttük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

A félénkség megszokott tőle, ahogy a végtelen zavar is. Ráadásul idegen neki a helyzet, ez pedig tetézi a félelmét. Nem szereti, ha csak rá figyelnek - kivéve, ha az anyukája teszi. Szemei Riley cipője és a szőnyeg között pattognak. Fogai alsóajkába mélyednek. Testtartása egyértelműen elárulja, hogyan is érzi magát.
A kérdésre csak óvatos bólintással felel, majd kibontva magát az addigi görcsből ismét bögréje felé nyúl. Ahelyett, hogy válaszolna a pszichológus kérdésére, inkább kortyol néhány jó nagyon a tea utolsó cseppjeiből.
- Ss... semmi - feleli végül, egészen rekedtes hangon. - Mi... mi számít... érdekesnek? - érdeklődik aztán, hasonlóan halkan és akadozva.
Az a tapasztalata, hogy általában mást talál érdekesnek, mint a kortársai. Sőt, mást, mint a legtöbb ember. Lenyűgözik például az olyan lények és növények, amitől mások undorodnak, vagy félnek. Ez az egyik oka, hogy annyira furcsának tartották mindig is társai. Ez az egyik, ami annyira zavarja. Elfogadta már, hogy ő bizony furcsa, de egyre jobban szeretné érteni, hogy miért is.
Féloldalasan, félve pillant fel a vele szemben ülőre. Kicsit megnyugtatja, hogy Riley mosolyogva néz vissza rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Az iskola kapujában várakozik, egy kavicsot rugdos tornacipője orrával. Zalánra vár, akivel ide beszéltek meg találkozót erre a délutánra. Amíg várakozik, próbálja lefoglalni magát. Hátát dönti a vaskapunak, kezeit farmerja zsebébe dugja, s lábának hegyével piszkálja a nagyobb kavicsot. Szemei is azt követik, egészen addig, míg egy ismerős kopogás az felfelé nem tereli figyelmét. Még éppen kiszúrja, ahogy a harkály felreppen a falon kívül álló hatalmas, öreg fa ágai közül. A madár látványa pedig azonnal mosolyt is csal az arcára. Ezzel a mosollyal fordul a kastély fele is, mikor ezúttal léptek hangja éri el a fülét.
- Szia - üdvözli barátját, továbbra is halvány mosollyal arcán. Még hátrapillant egyszer, nem tért-e vissza a madár, de csalódnia kell. - Mit csináltál eddig? - Hangsúlya egyáltalán nem számonkérő, csupán kíváncsi, miért nem tudtak előbb találkozni.
Ramóna korán kelő típus, részéről akár reggel is indulhattak volna, de nem kötött bele abba az elgondolásba se, hogy csak délután menjenek le a faluba. A délelőttöt így a réten töltötte egy madarászkönyvvel, kihasználva az utolsó napos időszakot. A vízeséshez tett túrájuk után sokáig reménykedett, hogy valamikor újra látja majd a felhőgázlót, de több hónapnyi várakozás után el kellett engednie a gondolatot. Helyette a környéken természetesen is megforduló madarakat figyeli mostanában.
- Mehetünk? - Felegyenesedik, kezeivel eltolva magát a kaputól, és ki is nyitja azt, hogy a falu felé vehessék az irányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

A kérdésére kapott válasz nem éppen elégítette ki kíváncsiságát, ám Ramóna nem az a fajta, aki sokáig firtatja a hasonló kérdéseket. Csak kérdőn felvonja szemöldökeit, majd tovább is lép a dolgon.
Felfelé emelt tekintettel lép ki a kapun, mert újabb szárnycsapások ütik meg a fülét, de a hanghoz tartozó állatot ezúttal nem látja. Innen néz aztán Zalánra, ahogy apró, de lendületes léptekkel halad a fiú mellett. Néhány másodpercig gondolkodik a kérdésen, ám végül csak vállat von.
- Próbáljuk ki. - Nem édesszájú, de a karamellát kifejezetten szereti. A nagymamájától kapott mindig, ha jó eredményeket vitt haza egy-egy iskolahét után.
Most az emberektől sem fél annyira, jó hangulatában van, és ilyenkor kicsit könnyebben viseli őket. Vész esetére pedig most is táskájában - amit mindig magánál hord - lapul a nyúzott stresszlabdája, illetve telefonja és fejhallgatója. A zene általában segíteni szokott neki, hogy átvészelje a kellemetlen helyzeteket, a kínos szitukat.
- Milyen óráid vannak mostanában? - fordul óvatosan a fiú felé. Fel nem néz, lehajtott fejjel figyeli lábaikat. Figyeli a fiú hosszú lépteit, míg saját lábai kétszerezik azokat a lépéseket. Furcsa volt mestertanoncként kezdenie a tanévet, és szokatlan számára, hogy nem kizárólag eddigi osztálytársaival tanul együtt. Új arcok is megjelentek a tanteremben, régiek pedig eltűntek a legtöbb óráról. Zalánt is beleértve.