Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Rengeteg titkom volt. Piszkosak, bűnösek, rosszak. Olyanok, amelyektől megkíméltem mind a tanáraim, mind a társaim. És leginkább Ádámot. Utáltam, hogy titkaim vannak előtte, mégis biztosan állíthattam, hogy minél többet elárulok neki, annál jobban megváltozik majd a tekintete, amivel rám pillant. Bűnösként díszelegnék előtte, vagy ami még rosszabb, áldozatként.
De mindennek ellenére is ő volt a legjobb barátom, és ismert. Nem tárgyilagosan, de szellemileg. Ahogy most is érezte, hogy hiába mondom, hogy jól vagyok, mégse voltam. Hogy hiába próbáltam fél mondatokkal kerülni az azonnali tényeket, ő átlátott rajtam. Nem csak sürgetett, de kérdezett, kiegészített. A szavakkal, amelyek az én ajkamra sose jöttem volna. Gyámügy. Elérhetetlen. Mégis a kérdések valahogy túl sokak lettek a végére, ő pedig túl ideges.
- Ádám, nekem nincsenek szüleim - jelentettem ki magabiztosan. A szemébe néztem, hogy lássa szikla szilárdan mennyire komolyan az ügy. - Amikor megszülettem a kórházban hagytak, akikről pedig meséltem a mostoha szüleim meg a többi árva, akit örökbefogadtak. - Éreztem, hogy minden egyes szóval csak újabb sebet tépek fel. Már nem voltam labilis, mint mikor megjelent, legalábbis nem külsőleg. Mert ezt a részt már ismertem. A mondatokat még rengetegszer elismételtem már a fejemben.
- A nő azért volt itt, mert nagykorú lettem - fejeztem be. Vártam, hogy szóljon valamit. Bármit. Szükségem volt rá, még akkor is, ha sejtettem, hogy nem lesz olyan szép amit hallani fogok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Lehet, hogy nekem nehéz volt feldolgozni az egész szituációt, mégis meg kellett emberelnem magam. Tovább kellett adnom azt, amitől egészen eddig féltem kimondani is. Bármennyire nehéz volt is Ádámnak ezt felfogni, mégse támadt le. És ezt mindennél jobban értékeltem jelen pillanatban.
Meséltél. Egyszer kétszer talán beszéltem róluk. De inkább a testvéreimről, mert Borbélyékről még én se tudtam semmit, csak hogy hagyják az erőszakot bekopogni a bejárati ajtón, és meleg szívvel üdvözlik is, mintha rabszolgájuk lennének.
- Igen. Nekik... nem lehet saját gyerekük. - Vajon a sajátjukkal is azt tennék, amit velünk? Kihasználnának, majd rongyként Konstantin elé dobnának?
Sóhajtottam egyet a sok kérdés hallatán. - Igenis meg nem is. Várj, inkább... - túrtam bele idegesen a hajamba. Még én se teljesen dolgoztam fel az eseményeket. A zavarom, ami felszínre tört a gyerekkori énemre emlékeztetett. Arra, aki legtöbbször belül voltam, és akit senki nem ismert.
- Amikor örökbe fogadnak, akkor csak 18 éves korodig kötelesek téged ellátni. Addig egy bizonyos összeget az állam ad, támogatásképp. De amikor felnőtt leszel, akkor a szülő és a gyerek egyaránt eldöntheti, hogy szeretne-e további kapcsolatot, vagy teljesen külön megy az életük. Az év végéig még fizet utánam az állam, de utána már nem. A gyámügyis azért jött, hogy megkérdezze, hogy én szeretnék-e továbbra is... hát... Borbély lenni - próbáltam minél egyértelműbben elmondani a jelenlegi állást. Nehéz volt a szisztémán kívülieknek átadni az egészet. Rohadt magyar állam és a bürokráciája olyan körmönfont, hogy még a benne élők se értik sokszor mi történik.
- És ami az elmondást illeti... - húztam el a számat, és felálltam mellőle. Nem bírtam egy helyben maradni. Túlságosan ideges voltam. - Én... én nagyon sokszor akartam. De tudod eleinte nem mertem. Aztán attól féltem, hogy megváltozna a viselkedésed, ha tudnád. Aztán meg csak nem volt rá jó alkalom - magyarázkodtam. - Nagyon sajnálom, én... csak nagyon nehéz, tudod? Nyolc éves koromig egy lepukkant épületben töltöttem száz másik gyerek társaságában. Nem éppen olyan emlékek, amiket szívesen mesél az ember - szökött ki a szó egyenesen a mellkasam mélyéről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Magyarázkodtam? Talán. De inkább mondanám, hogy a tényeket soroltam. Hiába volt már tíz éve, mikor először a Bagolykő ajtaján beléptem, még mindig ugyanolyan élénken élt bennem a félelem az első találkozástól. Beosztottak, és a Levita asztalához leülve Ádám volt az első, aki felém fordulva megkérdezte a nevemet. Egy pillanatig hezitáltam, aztán rávágtam: Leila. Abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy az otthoni életemet a lehető legtávolabb akarom tartani az ittenitől. És eddig be is jött.
Bólogattam arra, amit mondott, és utáltam magam, amiért ennyire gyenge vagyok. Ha nem Ádám lett volna ott, talán nem is mutattam volna így ki, de amikor a közelemben volt, akkor a belső falaim mindig sokkal gyorsabban ledőltek, mint szerettem volna. Magához volt, én pedig a mellkasába fúrtam a fejem. Mélyen beszívtam az illatát, hagytam, hogy a közelsége megnyugtasson, mint mindig. Ilyenkor nem volt szükségem szerre, se alkoholra. Csak rá.
A kérdése hallatán kibontakoztam ölelő karjaiból, pedig semmit nem akartam jobban, mint ott maradni. Talán soha ki sem jönni. Ha lehetett volna ilyen opcióm.
- Már döntöttem. Maradok velük - mondtam ki, bár a hangom kicsit megremegett a két szó közben. - Nem is Borbélyék miatt, hanem a többi gyerekért. Szükségük van rám - magyaráztam. Hogy miért? Megvédeni az ártatlanságukat. Eszközként használni a testemet, hogy az ő lelkük megmaradjon. És nem mellesleg a félretett pénzem se utasították el egyszer sem.
- Nézd, tudom hogy utálsz, amiért úgy Borira támadtam, de esküszöm csak téged akartalak megvédeni - jutott eszembe. Felnéztem rá, szemeimmel kértem, hogy bocsásson meg. Hogy ne taszítson el, mert nélküle úgy éreztem elveszek a világban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Édesem. Az összes létező és legyantázott szőrszálam az égnek meredt ettől az egyetlen szótól. Gondoltam, hogy nagy valószínűséggel ez Reina stílusának velejárója, mégis egy pillanatra még az ecset is megállt a kezemben. Balommal a bögréért nyúltam, és beleittam a nyugtató italba. Talán mellékcselekvésnek tűnhetett, de igazán a benne levő különleges "aromákra" volt szükségem. Pláne, ha el akartam viselni az irritálóan felsőbbrendű aranycsemetét.
- Lehet nem a mostani generációnak. Egy későbbinek. Az összes nagy művészt halála után kezdték el értékelni. Az ilyen fajta változás meg amúgy is sok ideig tart - vontam meg a vállamat, mintha ez lenne a világ legegyértelműbb dolga. Nem fekszik le az ember egyik este, tudva, hogy holnaptól nem lesznek osztálykülönbségek a világon. Még csak éjszaka álmában sem mer feltételezni ilyen boszorkányságot. És mégis, vannak, akik hajlandóak kiállni egy-egy eszme mellett. Valószínűleg a vallások is így csábították be az embereket a sötét gödörbe, amit úgy hívunk: hit.
- Nem is azt mondtam, hogy a legmélyebb titkaidat árult el. Csak valamit magadról. Azt hittem ez nem olyan nagy kérés - jelentettem ki, és hol a nőre, hol a festményre pillantottam. valami hiányzott róla. Egy karakterisztika, amely még nem bukott ki a nőből, nekem meg szükségem volt rá.
- Nincsenek terveim. Carpe diemben élek. Egyszerűbb - szögeztem le egyszerűen. Ha valaki a jövőére gondol, az nem várja a halált. Botorság az ilyesmi, mégis a legtöbb ember ebben a korban szenved. - Mik a te terveid? Divattervezés? - vetettem be az egyetlen információt, amit tudtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A legtöbb kapcsolatom felszínes volt. Vízszintes. Alig volt olyan, akivel nem azért tartózkodtam egy légtérbe, hogy a végén egymásnak essünk. És Ádám egyike volt a különleges kivételeknek. Mégis millió és egy titok juttatott kilométer messzire tőle. Napról napra lejjebb süllyedtem, mert nem volt velem, és úgy éreztem az égvilágon nincs semmi, amiért még küldhetek a felém csapó hullámok ellen. De most ott volt. Magához vont, és minden ellenére megbocsátott. Mert a legjobb barátok már csak ilyenek. Nem hagyják ott a szarban a másikat, ahogy én se tettem volna soha ellenkező esetben.
- Édes istenem, azokat az alsókat valamelyik eldugottabb fiókodba kell száműzni, nehogy valaki meglássa és megijedjen - ingattam a fejemet, és arcomra kiült a mosoly. Pár pillanat elég volt, hogy Ádám feledtesse velem az összes félelmem.
- Nem, nem erről van szó. Vagyis persze, szoktam hazaküldeni egy kicsit a fizumból, de nem.... - ingattam a fejemet, és összevontam a szemöldököm. Hogy is lehetne ezt szépen megfogalmazni. - Ebben nem tudsz segíteni. Rám van szükségük - mosolyogtam rá biztatóan. - De megjegyeztem, bármi van, hozzád fordulok - jelentettem ki, mint aki tényleg elhiszi, hogy Fellnerék képesek bármit megoldani. Pedig ezt nem.
- Mi lenne, ha néznénk egy filmet? Kicsit el kell terelnem a gondolataimat. Múltkor láttam egy jó trailert - tereltem el a témát, és Ádámmal együtt visszaindultam a klubhelyiségünk felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Még egy utolsó fuvallat beférkőzött lenge szövetkabátom alá, mielőtt beléptem volna a kirendeltségre. Sose jártam még itt, és reménykedtem benne, hogy a büdös életbe nem kell betennem ide a lábam, de ha már muszáj volt, igyekeztem a legtöbbet kihozni belőle. Határozott léptekkel közelítettem meg a félkör alakú várakozóban az egyik ügyintéző férfit, és egy édeskés mosollyal, ártatlanul néztem rá.
- Üdvözlöm nyomozó, Vattai Júliáért jöttem. Tegnap este hozták be egy félreértés miatt - rebegtem, és kicsit közelebb hajoltam hozzá az asztalnál. - Tudja... nagyon aggódtam érte, amikor nem jött haza, be is telefonáltam. Azt mondták mostanra kiengedik. Meg tudná nézni nekem? Kérem - esengtem. Úgy fojt belőlem a hazugság, mint a Trevi-kútból a víz, mégis láttam a jelvényesen, hogy egy pillanat alatt bevette amit mondtam. Naná, azért dolgozik az alsó emeleten, mert nem az eszéért tartják.
- Egy pillanat és utána nézek, ne menjen el - mosolygott vissza megszeppent kisfiú módjára, és már ment is felderíteni az ügyet.
- Köszönöm, nagyon hálás vagyok érte - biztosítottam, és ahogy elfordult, elkezdtem kigombolni a kabátom. Rövid egybe ruhám végigkövette testem alakját, kiemelve minden potenciált bennem. Egy huncut mosoly mellett körbeforogtam, kinézve azokat, akiknek megragadtam a tekintetét. Vagyis nem én, hanem a testem. A vérem már csak attól felpezsdült, hogy láttam rajtuk mennyire akarnak. Lehet ki kéne próbálnom milyen egy tisztviselőt ágyba csábítani. Neki talán ingyen is vállalnám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Nem voltam a kirendeltségen tíz kibaszott perce, de egy csapat férfi már körbe is állt. Félig felültem az egyik tisztviselő asztalára, és édesen nevettem a gügye vicceiken. Boostoljuk csak azt az egót, attól jobban áll majd később a kiskatona. Egyiknek megérintettem a karját, megjegyeztem milyen erős, a többi meg azonnal vetekedni kezdett a figyelemért. Kiszámíthatóak, és roppant szórakoztatóak. Hirtelen már nem is úgy éreztem magam, mintha aurorok között lennék, hanem a pubban. Csak az őrülten hangos zene hiányzott csak, meg egy kis alkohol.
Az ajtó, ahol a tisztviselő eltűnt nemrég, csakhamar újra kinyílt. Nem volt hangos, még csak feltűnő sem, mégis azonnal félretoltam két férfit az útból. Ők csak a mókát jelentették, Júlia meg lassan de magabiztosan valami többet. Ezt pedig éreztem az öleléséből is. Meglepett? Naná. Gyengéd érintések nagyon ritkán érnek, és talán zavarba jöttem volna tőle, ha nem szegeződött volna ránk négy férfi tekintete. Szerepemből csupán egy pillanatra kiesve öleltem vissza a lányt, és megsimítottam kócos haját.
- Már megyünk is - ígértem meg, és kibújva a karjai közül rámosolyogtam. Már nincs gond, itt vagyok. - Ne haragudjatok fiúk - álltam fel, és megsimítva Júlia kezét kulcsoltam össze ujjainkat. - Majd keressetek, ha unatkoztok - kacsintottam vissza, és már majdnem az ajtónál voltunk, mikor az ügyintéző elénk lépett.
- Bocsánat, még ezt a papírt alá kell írnia. Csupán formaiság, hogy felelősséget vállal Júliáért - tartott elém egy tollat.
- Hát persze - engedtem el a szőkét, és hezitálás nélkül firkantottam rá a papírra a nevem. - Végeztünk? - vontam fel a szemöldököm, mire csak egy bólintást kaptam válasznak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Láttam a megtörtséget Júlián, de nem akartam foglalkozni vele. Nem azért, mert nem érdekelt, hanem mert szimplán nem tett neki jót. Ha ilyen állapotban az orrom alá dörgölnék, hogy szarul nézek ki, valószínűleg inkább visszavonulnék a poros zárkába. Vagyis, nem tudom poros-e. Annak képzelem. Lepukkantnak, mint azokban a szörnyű filmekben, amiket Ádám szokott mutatni. Bár azok többnyire a vadnyugaton játszódnak valamikor kétszáz évvel ezelőtt. De ha őszinte akarok lenni, a magyar valóság se sokkal fényesebb.
Kitártam magunk előtt az ajtót. - Ugyan, erre vannak a barátok. Meg különben is, mindig ki akartam próbálni milyen lehet a szex egy aurorral. Mit gondolsz, erőszakosak? Lehet akkor vezetik le a sok munkahelyi frusztrációt - csacsogtam, és egy huncut mosolyra húzódott a szám. Visszapillantottam a vállam felett az épületre. Azon gondolkodtam mennyire lehetett szar bent tölteni az éjszakát.
- Héj Júlia, túlélted. Bevittek, de nem sikerült bevarrniuk. Mosolyogj egy kicsit - próbálkoztam. - Bár őszintén nem értem hogy bukhattál le. Mond, hogy nem szex közben razziáztak ezek a köcsögök - fintorogtam. Elég undorító dolog, de megesik. És akkor így jusson el az ember lánya a csúcsra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Elméláztam azon, amit mondott, majd beleegyezőn bólogattam. Tényleg úgy tűnt, hogy nincs semmi önbizalmuk a srácoknak, akik a kirendeltségen voltam. Alapjáraton az alacsony rangra fogtam volna, de Júlia valószínűleg valami nagyobb fejessel találkozott. Szóval ha ő mondja, én aztán kibaszottul elfogadom.
- Mi az, hogy nem értem? - torpantam meg egy pillanatra, de mintha mi sem történt volna folytattam az utamat. - Mi a szar nem érthető ebből? - kérdeztem. Én is fogyasztó voltam. Tudtommal nem ugyanazt a fost toltam, mint Júlia, de ezek egyre mennek. Ha pedig van valami extra cucc az övében, akkor lehet nem lenne rossz, ha szólna. Már csak azért is, mert nem látom, hogy annyian tolongnának megnézni, hogy jól van e.
- Ha te mondod - hagytam rá egy szarkasztikus röhögés mellett. Én nem lennék rá képes. Néha felkelni se tudnék a kibaszott ágyamból. Az a mentsváram. És ha ez azt jelenti, hogy legközelebb én végzem a rácsok mögött, legyen.
Akaratlanul, és elnevettem magam. - Édes istenem, ezek a rohadt aurorok nem tudják mi az a privát szféra - köhögtem, aztán kabátzsebembe nyúlva előhúztam egy doboz cigit. - Na szedd össze magad. Vegyél egyet - nyújtottam felé a dobozt, amikor láttam a botladozását. Ilyen szoktam lenni, amikor haza kell mennem. A pánik egyszerűen elborítja az agyamat, és nem hagy élni.
- Ki akarod bökni miért akkora nagy dolog, hogy elkaptak, vagy ejtsem a témát? - mértem fel az állapotát. Franc tudja. A normális emberek szeretnek beszélni, én nem. Ha Júlia tényleg hasonlít rám, ő se fog. A lehetőséget azért megadtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

A mondatára csak tovább fantáziálok az aurorokkal. Volt nem egy helyes köztük. Kicsit idősebbek, de még éppen a határon mozognak. És erősek, hohó, azok az izmos testek azt is kibírnák, hogy a kámaszútra összes pozícióját végigcsináljuk egymás után. A kérdés már csak az, hány kört bírnának odalent. Talán abban is jobb a teljesítményük, mint az átlagos férfiaknak.
Megzörgetem kezemben a felnyitott dobozt, miközben felteszem az ötmillió forintos kérdésem. Ahogy megtorpan, én is megteszem, bár ez nem akadályoz meg abban, hogy egy szálat a szám szélébe biggyesszek. Zsebemben keresek a gyújtóm után, mikor meghallom a választ. Ajkam o alakúra formálódik, és majdnem ki is esik onnan a szál.
- Ne bassz fel! - jön ki a számon az egyik legnőiesebb megnyilvánulásom. - Hogy a picsába? - képedtem el teljesen, és körbenéztem az utcán. Este révén már egészen kihalt volt de azért nem kellett volna a sok káromkodással felhívnom magunkra a figyelmet.
- Várj. Előbb érjünk be az erdőbe, aztán folytatjuk - emeltem fel a mutatóujjamat csitítóan, és újra megindultam. Már csak az kéne, hogy újra ránk szálljanak az aurorok. Mármint nem abban az értelemben, ahogy azt a fejemben elképzeltem, hanem amúgy.
Közben meggyújtottam a szálat, és mélyet szívtam belőle. Agyamban próbáltam minden információt összerakni a mellettem sétálóról amit csak tudtam. De csak egyetlen kérdés ismétlődött újra és újra: mégis hogy a francba?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem tudom hogy kerültem oda. A helyre se nagyon emlékszem, vagy az útvonalra, de az emberekre se, akikkel együtt voltam. Menekültem a háztól bármi áron, csapódtam a társasághoz, fizettem, amit kell, hogy egy kicsit ne fájjon. A vérem pezsgett az újabb meggyújtott szálaktól. Tudom, hogy mielőtt megtörtént nevettem. Hallgattam a zenét, testem még talán mozgott is rá a zsibbadás közben. Aztán sötétség.
A következő képen már a padlón fekszem. A kezemre rátaposott valaki, aki szintén nem tudott magáról. Fájt, mégse éreztem, csak másztam. El, messzebb. Egyszer, kétszer megpróbáltam felállni, de a gravitáció folyton letaszított, míg valahogy ki nem botorkáltam a folyosóra. Hátam nekivetődött a falnak, lábamat felhúztam. Kapkodtam a levegőt, mégse férkőzött egy kis oxigén se a tüdőmbe. Remegtem a félelemtől, a szertől, a kibaszott melegtől, az emlékektől, a félelemtől, a szertől... Összeszorítottam az ökleim, hogy körmeim bőrömbe vájjanak. A fájdalom általában stimulálja a rohamot, nekem pedig levegő kellett. De nem éreztem. Körmöm alatt vöröslött a felszakított bőr, de tompa voltam. Izzadt, maszatos arcomon elkezdett hullani a könnyem, miközben kapkodtam levegő után. A francba, ez lenne a vég? Azt se tudom hogy történt. Csak hogy egyedül vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az egész testem merő remegés és feszültség. Az összes izmom görcsben, oda-odakoccanó fogaim apró sebet hagytak a nyelvemen, számat elborította a vasas íz, csakhogy utána állkapcsom is megfeszülve a felső fogsoromhoz feszüljön. Emberek mentek és jöttek a folyosón, alig észleltem őket. Minden erőmmel azon voltam, hogy levegőhöz jussak, de olyan nehéz volt.
Valaki hozzám szólt, hallottam, észleltem ahogy leül velem szembe, de egyszerűen képtelen voltam odanézni. Merő roncs vagyok, nem szoktam ilyen lenni, nem mások előtt. Utáltam elveszteni a kontrollt. Mellkasom össze-vissza járt, de lebicsakló fejemmel ellentétben szemeim megtalálták végre övéit. Hangosan szuszogtam, ám a benti zene elnyomta a hangot, miközben saját testemmel vitatkozva próbáltam kinyújtani a kezemet, hogy elérjem a hideg padlót. Egy pillanatra mintha tiszta levegő szűrődött volna be, de alig észleltem, már újra az a szorult érzés támadt a mellkasomba.
Aprót ingattam a fejemet. Ne, ne érjen hozzám. Senki ne érjen hozzám. Bárcsak nem érne hozzám. Senki. A könnyek újabb hullámban kezdtem el száguldani, ám ezúttal nem a pánik hatására, hanem a színtiszta fájdalomra. Meg kéne adnom magam neki. A roham talán nem is olyan rossz, mint ahogy az ember gondolná. Minek küzdeni egy világban, amiben semmi esélyed nyerni?
- Kérlek - suttogtam magam elé, és gyengén magam elé emeltem a kezemet az ismeretlen felé. Segítség kellett, de nem akartam, hogy kivigyen. Kérlek ne használd ki. Ne használj ki. Kérlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Már akkor se voltam tiszta, amikor hívott. Sajgott az összes tagom, és fájt a fejem, ahogy a telefonomért nyúltam. Körülöttem idegen testek hevertek, minimum annyira szétcsapva magukat, mint én. Nem emlékeztem hogy kerültem oda, csak hogy az ereimben még mindig pezsgett a szer. Homályos agyam valahogy mégis felfogta a lényeget, és egy buszra felnyomva magam utaztam el a kis helyiségig.
- Júlia miért kell neked is az Isten faszán laknod… - morgolódtam magamban, mikor a cipőm végre rendes talajt ért. A sofőr ciccegve húzta be mögöttem az ajtót, és indult újra neki, míg én az ellenkező irányba caplattam. Két ismeretlentől kérdeztem meg merre kéne haladnom, mert semmi másom nem volt egy utcacímen kívül. Ha Júlia mondta is a telefonba a pontos lépéseket, azok kitörlődtek már az agyamból. Táskám pántját megigazítottam, és prüszkölve lestem a házszámokat.
- Na végre - feküdtem rá a csöngőre mint egy kultúrált emberi lény. Ja nem. - Júlia az összes pokolbéli lélekre csipkedd azokat a formás lábaidat, mert szétszakad a fejem, ha még egy pillanatig el kell viselnem az ablakból néző térfigyelő kamerákat - morogtam, és hátrafordulva farkasszemet néztem az egyik ráncos öregasszonnyal.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Grimaszoltam a szottyosnak, és mielőtt vissza tudtam volna fordulni, már egy szőke lógott a nyakamban. Az összes izmom megfeszült, a fejemben felkapcsoltak a vörös lámpák, amik mindig, amikor nem figyelek eléggé azokhoz, akik hozzám érnek. Az öleléshez meg amúgy sem voltam hozzászokva. Nem az ilyenhez. Éreztem, hogy valami plusz érzelem van benne, amit viszonoznom kéne, de egyszerűen nem tudtam. Ez a szeretet volt. Láttam másokon, tudtam hogy kell imitálnom, de sose tapasztaltam.
- Jól van, azért ez nem akkora dolog. Félszálltam egy mocskos buszra és végigdöcögtem a szar kátyús magyar utakon. Félig amúgy is aludtam - próbáltam kimagyarázni magam. Az jól ment. Kezem közben ügyetlenül simogatta Júlia hátát, mintha ez bármilyen pluszt adna a pillanathoz. Az emberi érzelmek furcsák.
- Na jó, ne ácsorogjunk itt kint, nézzük meg a hagyatékod - bújtam ki a lány öleléséből, és határozottan elindultam befelé. Korai volt? Lehet. De minél előbb hozzászokik a gondolathoz, annál könnyebb lesz. Ilyenkor tudtam értékelni egyedül, hogy nincsenek igazi szüleim. Borbélyékről egy pillanat alatt mondanék le. Egy könnycsepp se gördülne le. Sőt, még örülnék is. Illik egy temetésen táncolni?
- Wow, faluhoz képest nem is olyan putri - néztem körbe, kimondva az első kedves szavakat, amik felötlöttek bennem. A mi helyünk rosszabb. Tekintve, hogy általában négy és fél gyerek lakik benne. Váltakozva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Hitetlenül néztem Júliára. Most annyira naivnak és sebezhetőnek tűnt, hirtelen nem is láttam benne a lányt, akit ismertem. Vagyis ez nem teljesen igaz. Azt a szőkét láttam, akit a rellon folyosóján sétálva összetévesztettem egy szerencsétlen navinéssel. Aztán megszólalt. Csak most a szavai is olyanok voltak, mint a kinézete: ártatlan.
- Ha szeretnéd megnézhetem a muterod gönceit is, de én magára a kehóra gondoltam - jegyeztem meg, és még egy aprót biccentettem is a végén, mintha átgondolnám ezt a ruha dolgot. Ki tudja, jön vissza a nyolcvanas évek divatja vagy mi. Meg ha Júliából indulunk ki, lehet hogy az anyja is szeretett szórakozni a fiatalkorában.
- Lehet elég, ha csak átszínezed, hogy ne legyen ilyen… öreges - böktem meg a kanapét, mintha attól félnék, hogy visszatámad majd. Aztán mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem fog megmozdulni, levetettem rá magam. A lábamat feldobtam a kisasztalra, és úgy néztem fel a szőkére.
- Pizzára szavazok. Valami jó zsírosra. Mondjuk négysajtos - csaptam össze a tenyeremet, mintha életem ötletét sikerült volna megszülnöm. Kibaszott zseni vagyok, az. A lényeg, hogy Júlia minimum annyira mugli neveltetésű, mint én, és érti. - Viszont amíg várunk… - túrtam bele a táskámba, és egy kis dobozt húztam ki. A tetejét felpattintva mosolygófejes kis tabletták néztek vissza rám. Ereimben azonnal pezsegni kezdett a vér, szemem megcsillant a látványtól is, és nem bírtam magam tovább türtőztetni, azonnal bekaptam egyet.- Kérsz? Boldoggá tesz. Gyorsabban, mint hinnéd - nyújtottam a szőke felé egy huncut mosoly kíséretében. Legutóbb még csak füves cigit ajánlottam neki. Ez annál erősebb volt. De jobb is. Olyan öröm, amiről utána nehéz lemondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Hiába voltam egy teljesen ismeretlen helyen, minimum úgy viselkedtem, mintha már ezerszer jártam volna ott. Megszoktam, hogy mások lakására menjek. Főleg ha maguktól hívnak. Szememmel körbepillantottam, és közben bekaptam egyet a kedvenc piruláimból. Az órán megállapodott a tekintetem, és bolond vigyorral néztem a mutatót, amíg körbeért. Egyszer, kétszer, ki tudja hányszor, mire meghallottam Júlia közeledő lépteit és édes csivitelését. Már egyáltalán nem zavart a buszút, vagy hogy mennyi ideig tartott lejönnöm a kis porfészekbe.
- Mi lett a négysajtossal? - hajtottam vissza a fejemet normális pozícióba, bár még mindig felettébb érdekes volt az óra kattogása. Most mégis a szőkével kellett foglalkoznom, vagy mi.
- Egy pirulába még senki nem halt bele. Gyorsan hat, gyorsabban, mint a tiéd. Jó indítás lenne. Utána kiszanáljuk a házat. Kidobunk minden felesleget, és akkor új lappal indíthatsz - javasoltam egy elégedett mosoly kíséretében, és közelebb pöccintettem a dobozt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Félhomályos térben ébredtem. Abban se voltam biztos, hogy merre. A fejem is minimum annyira szürke volt, mint a tárgyak körülöttem. Nehéz sóhajok tarkították az éjszaka csendjét, és hangos nevetés a másik szobából. Valami buli volt. Még éreztem a véremben a szer hatását, ahogy egyre csak pulzál. Felemelkedtem az ósdi kanapéról, át a másik helyre. Vágni lehetett a füstöt. Megtámaszkodtam a bútorba, ám a kezem alatt valami más is ott volt. Egy mobil.
Kezembe fogva sétáltam kifele, és erősen koncentráltam, hogy a helyes számokat nyomjam be. Aztán a zöldet. Kicsöng. Az erkélyre érve lecsúsztam a fal mentén. A csípős szél se zavart, talán még jól is esett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Lábaimat felhúzva vártam, hogy végre történjen valami. Ólom súlyúnak éreztem a pillanatokat, kezem megtörölte a verejtékező homlokom. Hideg volt, mégis kiütött rajtam az izzadság.
Benn rekedt a levegőm, ahogy a tudatomba is eljutott, hogy tényleg hallom a hangját. Megszólalni is elfelejtettem, csak örültem, hogy habár távol vagyunk, végre összeköt minket valami. Ha egy telefon, legalább egy telefon.
- Ádám. Öhm... Ádám. Mondanom kell valamit - próbáltam összerakni a szavakat egy mondattá. Nem volt könnyű, az agyam kész labirintus volt. - Egyedül vagy? Fontos!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Tudtam, hogy mérges lesz. Vagyis sejtettem. Reménykedtem, hogy nem, mert most sok volt bennem a remény, de nem lehettem biztos. Fájt a hangsúlya, és a cinizmustól csöpögő mondata.
- Ne, neee...  kérlek ne haragudj - csitítottam halkan, és mélyről valami hihetetlen szomorúság lett úrrá rajtam. - Oh Ádám, én annyira sajnálom. Sosem akartalak... te vagy a legf... - suttogtam egyre elfúló hangon, szemembe könnyek gyűltek. Magányos voltam, pedig bent több tucatnyi ember fetrengett, és csak én tehettem róla. Nagy levegőt vettem, és komolyan magam elé néztem a sötétben. - Ádám kérlek ne tedd le. Csak ne, mert még szeretnék mondani valamit - jelentettem ki komolyan. - Biztos nincs ott senki. Ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Megráztam a fejemet, hevesebben, mint gondoltam, hogy fogom, aztán rájöttem, hogy ez számára nem látható. - Nem, nem ittam - mondtam ki a szavakat. Sokkal lassabban jöttek, mint általában. Mintha még szó közben is elgondolkodnék, hogy hogyan fogom befejezni.
- Ne, ne rakd le. Kérlek. Nem akarok megint egyedül lenni - ijedtem meg azonnal. Na igen, ez már gyorsabban jött. Sóhajtottam egyet, mintha segítene összeszedni a gondolataimat. - Én nagyon sajnálom Ádám. Azt ahogy viselkedtem. Amiket mondtam. Marinát. Soha nem akartam, hogy boldogtalan légy - vallottam be. - Egy szemétláda vagyok. Önző. Makacs. És féltékeny - soroltam, és egy pillanatra megálltam. - Ádám, én féltékeny vagyok - erősítettem meg a gondolatot. Neki is, meg magamnak is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Egy pasi se érdekelt. Ők nem voltak a barátaim. Nem volt senkim. Ha aznap eltűntem volna, senki nem keresett volna, és ez jobban fájt, minthogy Ádám rám akarja csapni a telefont. Hát elkezdtem mondani. Nem a pasikat. Az nem érdekelt. Ők nem.
Nem voltam elég konkrét, talán mást is mondtam, mint kellett volna, a valóság csak halvány révület volt jelenleg számomra. Egy rémálom, amiből nem tudok felébredni.
- Nem, én... Igen, Marinára is. De nem az időre. Féltékeny voltam arra, ahogy rád néz. Ahogy zavarba jöttél mellette, és mosolyogtál. Én... - egy könnycsepp gördült le akaratlan az arcomon, de ezt Ádám nem láthatta, egyedül hangomon hallhatta, ha eléggé figyelt. - ...féltékeny vagyok a szeretetre. Én nem tudom hogyan kell, Ádám - ismertem be, és kitört belőlem a zokogás.