Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bólint a bólintásra, egész széles vigyor ül ki ajkaira. Imádja azért, hogy ilyen jól megértik egymást, hiába, hogy valahogy ez a mélyebb ismerettség nem akar alakulni. Fura ez, mert Kende egy olyan személy, akihez valamiféle bizalmi szál köti – elvégre ha nem kötné, nem lennének most itt – anélkül, hogy ismerné. Olyan ez, mint Romhányinál. Vele kapcsolatban sem igazán tudja eldönteni, hogy miért szavazott neki bizalmat. Ez a két srác forgószélként robbant be az életébe, és még mindig nem igazán tudja pontosan hova tenni őket.
Lelkesen bólogat a gyümölcsös cuccli említésére, elvégre a gyümölcsöket szereti, ha meg nem jön be, hát már rögtön meg is van oldva a probléma, mert Kende az előtt ajánlkozik, hogy kideríthené, szereti-e. Így a legjobb, vesztenivalójuk nincs. Zöldjeiben olyan élénk csillogás támad, mint régen. Egyrészről, nagyra becsüli, hogy Kende emlékezett arra, hogy mit mondott egyszer régen, másrészről, hogy még bizonyos lépéseket is tett annak érdekében, hogy segítsen neki. Hát mennyire jó már! Tényleg meg kell tartania ezt a fiút.
- Még jó, hogy lenne hozzá kedvem! De persze nem egyedül, szóval pakold oda magad, hogy elengedjenek. – Tenni vagy pakolni, egyre megy. Lényegtelen apróság ez ahhoz képest, hogy mehet focizni! Ettől jobban már csak akkor örült, mikor születésnapjára hokibérletet kapott. – De még hogy el lehet tévedve. Bár szerintem itt nálatok tényleg nem valami érdeklődőek a lányok. – Eddig legalábbis csak olyanokkal találkozott, akik fele olyan kemények, mint a külhoniak. Persze, a muglikat nem ismeri, meg hát a varázslótársadalomnak is csak azt a szekcióját, aki megfordul a suliban vagy a városban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Úgy nevet, hogy majdnem belefullad az ebédjébe. Egyre szociálisabb, egyre több embert tűr meg maga mellett, így egyre vidámabban telnek a hétköznapok. Már nem menekül haza minden nap végén, már nem az egyetlen és kedvenc elfoglaltsága elvonulni valahová egyedül. Egyre bátrabb, egyre kiegyensúlyozottabb, és ennek mindenki egyre inkább örül. Most épp valami idétlen pletyka felett pusmognak, mint ahogy az ilyen korú lányoknál illendő is.
Egész addig, míg meg nem jelenik felettül egy árnyék, és új barátnője megadóan el nem iszkol. Áron fenyegető jelenléte elég ahhoz, hogy szavak nélkül üldözzön el mindneki mást is, az egész környéken ketten maradnak. Csodálja ezt a megjelenés, hogy valaki a puszta jelenlétével képes ilyen hatást kiváltani másokból. Egy pillabatra elcsendesedik a körülöttük ülő társaság, így most a vörösön a sor, hogy zöldjeivel inspirálóag körülnézzen.
- Mégis miből? - Halk, de határozott szavak, a rellonoson kívül egész biztos nem hallja más. Talán az első szavak, amiket Áronhoz intéz. Tekintetét az asztallapra függeszti, zavartan piszkálja ebédje maradékát. Nem hiányzik ez most neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Remélte, hogy sosem jön el ez a nap, hogy ezt a beszélgetést sosem kell lefolytatniuk. Eddig tökéletesen bevált az elkerülő hadművelete, színét sem látta a másiknak, mióta megtörtént kettejük közt az a kis incidens, amiből túl sokra nem emlékszik, csak hogy tett és mondott néhány olyan dolgot, amelyet nagyon de nagyon nem kellett volna. Ostoba volt, és ezen már nem változtathat, de remélte, hogy legalább a következményekkel nem kell majd együtt élnie.
- Én játszom veled? - Olyan őszinte hitetlenkedés és megütközés hallatszik hangjából, hogy egyértelmű, nem csak megjátsza ezt az egészet. Hay egyérteleműen úgy gondolja, hogy akivel játszottak, játszanak, az ő. Mert nyilván semmi nem volt komoly abból, ami kettejük közt eddig történt. Egyetlen röpke pillantásra méltatja Áront, mielőtt pillantásával újra az asztallap erezetét fedezné fel. - Talán akarsz valamit? - nem hülye azért, nyilván pontosan tudja, hogy miből lett elege a másiknak, csak a miértet és az időpontot nem érti igazán. Mire kéne még neki? És miért pont most, ennyi idő után?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Egy új trófeát a gyűjteménybe? - Tudja, hogy nem kéne ezt mondania. Érzi, hogy komolyan, legalábbis komolyabban kellene vennie ezt az egyetlen szót, és sokkal kevesebb keserűséget adagolnia szavaiba. Mégis, a szavak kicsúsznak száján. Aztán hirtelen jött bűnbánása el is párolog, mert eszébe jut, hogy ezt bizony ketten cseszték el. - És akkor hol voltál eddig? - Mert az egy dolog, hogy Hay visszavonulót fújt. De ha Áron tényleg akart volna valamit, akkor küzdenie kellett volna, nem? Vagy ha nem is küzdenie, de legalább némi erőfeszítést tennie. Vagy ez lenne mindaz, amit képes megtenni az ügyért, hogy ideül és vádaskodik? Róka akkor aztán köszöni szépen, tényleg nem kér belőle. Pedig eleinte pokolian nehéz volt ám. Addiktív volt a másikkal töltött idő, egyre többet és többet akart, és aztán rettentően szenvedett, mikor ki kellett mondania önmagának, hogy nem. Most is, mennyivel egyszerűbb az ebédhez vágni ezeket a szavakat, mint a szemébe nézni. Fél attól, amit látna, és amit elindítana benne egyetlen, röpke, összekapaszkodó tekintet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egy röpke, vagy inkább két hosszúra nyúlt pillanat erejéig úgy tűnik, saját nyálában fog megfulladni, ha már más nincs a szájában, amit Áron szavaira félrenyelhetne. Lemarad az együttérző, megértő pillantásról, csak ez a kimondott fél mondat jut el hozzá, ami elég ahhoz, hogy díjnyertes fulladást prezentáljon. Bár arca hajához válik hasonlatossá, szerencsére megússza minden komolyabb gond nélkül, és néhány másodperc elég ahhoz, hogy legalább fizikálisan hellyel-közzel helyre rakja magát. Ezt még jó ideig emészteni fogja.
- Nem emlékszel? Bár egyikőnk sem volt teljesen beszámítható. - Tény, hogy akkor már elég részeg volt ahhoz, hogy elég bátor legyen a beszélgetéshez, de vannak azok a személyek, akikkel már józanul is képes kapcsolatot teremteni. Kevesen, de vannak. - Velük nem... még mindig nem. - Fejével aprót biccent a tömeg felé, csak hogy éreztesse, kikre gondol egészen pontosan. Mindenkire. Leginkább mindenkire. Nem képesen ezen uralkodni, nem tudja eldönteni, hogy holnap regel úgy kel fel, hogy ő lesz a legcserfesebb lány a Navinében. Ha valakiben elkezd bízni, ha valakihez elkezd kötődni, az egészen más. És bármennyire is szeretné, érzelmire sem lehet ráhatással.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A pillantása szinte égeti a bőrét, ennek az ostromnak már nem tud ellenállni. Már-már kényszert érez arra, hogy felé fordítja az arcát, de a mozdulat csak lassan követi az elhatározást. Mert pontosan attól fél, ami bekövetkezik, hogy összekapcsolódó tekintetük hatására megmozdul benne valami. Pillangók a gyomorban, vagy valahogy így fogalmaznak az okosak, Hay meg inkább nyelne rovarirtót, csak megszüntesse ezt odabent. Utálja, hogy saját gondolatai tükörképét látja viszont.
Ha az előbb piros volt az arca, most élénkvörösbe vált, hogy a haragtól, vagy a fokozódó zavartól, az nagyjából eldönthetetlen, még ő maga sem tudja biztosan. Zöldjei elfelhősödek az indulatoktól, legszívesebben felpofozná. - Baszódj meg - morogja, mielőtt valóban megüthetné. Hogy mozdulatait kontrollálja, körmeit tenyerébe mélyeszti, míg meg nem érzi jobbkezében az égető fájdalmat. A fájdalom jó. A fájdalom önuralom. A fájdalom segít. Hogy milyen áron... az már mindegy. Légzése megnyugszik, már nem fújtat, mint egy indulatos macska, tekintetéből is eltűnnek az indulatok, csak épp jobbjában mélyülnek a barázdák. Az legalább begyógyul majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Szétveti az ideg, mióta egy hete beszéltek a nagyteremben. Állandóan ott kaparászik az elméje mélyén a kisördög, hogy keresse meg, hogy beszéljék meg, tisztázzák le ezt az egészet. De nem, nem megy utána, nem hallgat ezekre a gondolatokra. Helyette inkább a létező legtöbb időt tölti idebent, egyedül, a fülében üvöltő zenével. A mozgás segít, hogy ne agyaljon állandóan butaságokon.
Lassan köztudottá válik, hogy ha Rókát keresi valaki, akkor célszerű egyből a terembe jönni, mert órák előtt, között és után, ebéd és vacsora helyett is itt kínozza magát. Persze, nem egész nap, de ez a hely vált a biztonságos menedékévé, ahová akár csak el is bújhat, ha kedve tartja.
Ma még egész kíméletes tempóban nyomja, mert tegnap rendkívül ügyesen maga alá fordította a bokáját, így meztelen lábszárára bokarögzítője kúszik fel. Kihagyja a futást, helyette alaposan melegít, és a boxzsákhoz lép. Lejjebb húzkodja rövidnadrágját és a Beliántól lopott pólóját, megszorítja kezein a bandázst, megigazgatja két kócos fonatát, ellenőrzi a cipőfűzöit és ezután indulhat a zene. Még nem veti rá magát a zsákra, így kesztyűt sem húz, egyelőre egy képzeletbeli ellenfél támadásait blokkolja és viszonozza. Legalább addig sem kattog, míg erre fókuszál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Van aki a meditációra esküszik, van aki az alvásra, van aki a zenére, ha nyugalmat keres. Elég furcsa ellentmondás, hogy a nyugalom állapotát akkor éli meg, amikor igazán aktív. Sokkal szívesebben korcsolyázna, küzdene a korongért a jégen, de be kell érnie azzal, amit a gép dobott.
Fülében a hetvenes, nyolcvanas évek legnagyobb slágerei szólnak, leginkább érzelmi okokból: ezt a listát az apukája rakta össze neki, hogy ha már személyesen nem is lehet vele minden nap, legalább így érezheti a szeretetét és a támogató jelenlétét. Persze, ha itt lenne, biztosan beleszólna, hogy magasabbra, erősebben, ívesebben, de ezzel együtt is imádná az összes vele töltött percet.
Épp egy rúgást próbál prezentálni, mikor látóterében feltűnik az ismerős sziluett, majd helyet foglal vele szemközt. Ennyi elég, hogy kizökkenjen, és egyensúlyát elveszítve köríves rúgás helyett egy egyenes orra esést mutasson be. Tompán puffan, de néhány másodperccel később már tápászkodik is fel. Elvégre nem az a típus, aki percekig a földön heverészik, még ha sérült bokája jelzi is, hogy nem kéne úgy kapkodni. Kirángatja a fülhallgatót füléből, szusszan egyet, és leül a földre, kellő távolságot tartva Árontól. - Igen?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Legalább van benne annyi tapintat, hogy ne bámulja meg nyíltan bukását. Ez jó. Sokkal jobb, mintha aggodalmasan fölé hajolna, megpróbálná fölszedni a földről, vagy ilyesmi. Nincs szüksége erre az aggodalomra is, így is gyűlöli, hogy vannak, akiket minden percben nyugtalanít, hogy mi van vele. Nem szeret problémás lenni. Mélységesen gyűlöli, hogy ennyire szánalmas.
Ülnek, és nézik egymást. Kérdezett, és ha nem kap választ, hát ez van. Nem küzd a szavakért, felesleges lenne. Ismerős ez a közéjük feszülő csend, bár legutóbb, mikor így ültek egymással szemben kicsit kevesebb volt a feszültség a levegőben. Most szinte tapintani lehet a haragot, sűrűvé és fojtogatóvá válik tőle a levegő.
Kétségkívül meghökken egy pillanatra, mikor előkerül a vázlatfüzet. Sok mindenre fel volt készülve, de erre... erre nem. Igyekszik kontrollálni az arcára kiülő döbbenetet, és normális állapotba rendezni vonásait. Kétségkívül bosszantja a szituáció, de nem tesz ellene semmit. Inkább kikapcsolja a fülhallgatóból még mindig kiszivárgó zenét, hogy végleges és teljes legyen a csönd kettejük közt. Többet nem mozdul, nem szól, csak nézi a rajzolót. Csak a lassan véresre rágott ajkai árulják el, mennyire ideges valójában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

A vibráló csend kezd megnyugodni. Egészen baártságossá, kényelmessé szelídül, már nincs benne az a fajta feszültség ami minden pillanatban azzal fenyegetne, hogy egymásnak esnek. Leglábbis a szó erőszakos értelmében. A másikról egyelőre jobb is, ha nem beszélünk.
Magán is érzi a csend változását, bár arckifejezése nem változik drasztikusan, izmai elernyednek, már nincs meg benne az az ugrásra kész merevség. Önkéntelenül kezd el hümmögni egy ismerős dallamot, valamikor, mikor észre sem veszi. Jobban esik úgy léteznie a zajtalan térben, hogy ők maguk mégiscsak generálnak valamiféle zajt. Vele szemben serceg a papíron a ceruza, viszonoznia kell hát ezt a bensőből fakadó hangot. Mindketten úgy ülnek most itt, hogy kivetítik egynásra életük egy fontos szegmensét. Halk dudorászás mellett ksézül a portré. Mindkettejükből van ebben valami, valami természetes és önkéntelen. És ez tetszik Rókának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Látja, hallja a változast. Csak futólag pillant a szembenülő arcára, hogy zöldjei utána ismét válla fölött elpillantva, a falon állapodjanak meg, mint eddig. Erőszakosan küzd azért, hogy vonásai továbbra is ugyanazzal a rezzenéstelen semlegességgel maradjanak mozdulatlanul, mint amire eddig is törekedett. Nem árulhatja el magát. Még nem. Foglalkozzon csak Áron a rajzával, a készülő portréval.
Néhány röpke pillantra úgy tűnik, sikerül visszatérniük az elmúlt percek állapotába. A vörös dudorászik, a férfi helyette papírra vetett képmására függeszti tekintetét. Ez jó.
Inkább jónak tűnik, míg meg nem érzi magán azt a pillantást. Tekintete úgy fonódik össze Áronéval, mintha muszáj lenne ráfüggesztenie szemét. Egészen megbabonázza az a vad vágyakozás, az az akarat, amelyet kiolvas a másik pillantásából. Az emlékek hirtelen törnek felszínre és lepik el elméje minden apró szegletét, képkockáról képkockára játszódik le benne az az éjszaka. Meg akarja ismételni.
Ennek ellenére mégsem moccan. Legalábbis nem ül közelebb, de testtartása megváltozik. Kibogozza törökülésbe hajtogatott lábait, maga elé nyújtva azokar, két kezével megtámaszkodik csípője mellett, felsőtestét megbillentve hátra. Nem szól, nem moccan, csak ül, vár, és néz. Tekintete többet mond minden szónál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Mindketten ugyanazzal a feszült figyelemmel ülnek, mint a prédára lecsapni készülő vad. Hogy ma melyikük a vadász, és melyikük az áldozat, még nem dőlt el igazából. Megtehetné, hogy ő lép, hogy bekapcsolja a ragadozó üzemmódját, de a büszkeség és a gyávaság egyszerre tartja vissza ettől. Furcsa ez a kettősség benne, mert igazából még nem tudja, mi lenne jobb: ha végre összekapná magát, és erős független nőként megtenné az első lépést, vagy ha hagyja magát.
Fejében megvan a forgatókönyv, talán túl élénken is, minden apró mozdulatot lát maga előtt, amit véghez kellene vinnie. Ahelyett azonban, hogy tagjait mozgásra bírná, inkább csak mélyet sóhajt, hátha a mély levegővel szervezetébe juttatott oxigén segít majd tisztábban látni a helyzetet. Mint a pályán, itt is szüksége van tiszta fejre, jó stratégiára és hatékony munkára. Háromból hármat azonban nehéz megvalósítania, miközben így néznek rá.
Ismét helyezkedik, kezeit előrébb húzva előrébb dől, mintha így szeretne közelebb kerülni Áronhoz. Ez a néhány centi semmi ahhoz a távolsághoz képest, ami elválasztja őket, mégis, valahol el kell kezdeni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Megdöbbentően nyugodt. Idegesnek kellene lennie, veszélyben éreznie magát, ehelyett annyira természetes és ösztönös ez az egész kettejük közt, mintha mindig is így lett volna, és sosem szakadna meg. Kétségkívül összeköti őket valami, találkozásuk első pillanatában egyértelművé vált, hogy találkozniuk kellett, dolguk van egymással. Bele sem akar gondolni, mi lett volna, ha aznap nemet mond barátnője újabb idétlennek tűnő ötletére. Biztonságban érzi magát, hiába tudja, hogy veszélyes vizekre evezett, ahol megütheti a bokáját.
Ugyanazzal a kíváncsi, feszült várakozással teli, vággyal bélelt pillantással követi a mozdulatokat, mint amivel eddig tekintetébe kapaszkodott. Néhány másodpercre vissza is tér a lelkéig hatoló szúrós szempárhoz. Ahogy a fekete anyag a földre hullik, zöldjei elindulnak felfedezőútjukra. Nem kapkod, minden részletet alaposan megfigyel, be akarja fogadni az egész látványt. Villanásnyi emlékként felrémlik benne az alkalom, mikor kulcscsontja alatt feszülő farkasa készült, figyelmét azonban hamar visszairányítja a felette tornyosulóra, már-már kifejezéstelennek tűnő arcára pedig pimasz, elégedett mosoly költözik. Határozottan elégedett a látvánnyal.
Bár nem kért engedélyt semmihez, most mégis kap. Bal kezét felé nyújtja, így bár pontos szándékai nem világosak, az egyértelmű hogy szeretné közelebb érezni magához. Sokkal közelebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

A helyszín minden, csak romantikusnak nem nevezhető, de az igazat megvallva Róka ábrándjaiban sosem szerepelt gyertyafény, baldachin vagy virágtenger. Ez a terem az,  ahol igazán otthon érzi magát, valahogy magától éretődőnek látszik, hogy élete ezen fontos fordulópontja itt következik be. Mert innen bármerre is halad tovább az útjuk, az biztos, hogy Hay élete gyökerestül meg fog változni.
Ahogy ujjaik összeérnek, eszébe jut mit mesélt Réka erről az érzésről. Pillangók a gyomorban, végigfutó bizsergés a gerinc mentén, a végtagokban, megmagyárzhatatlan izgatottság. Leírása tűpontosnak bizonyul, a lány testében eddig sosem tapasztalt reakciók mennek végbe. Annyira más, annyira újszerű, de legfőképpen annyira jó. Mintha tényleg így kellene lennie. Lehunyt szemmel adja át magát az érintés csodájának, teret adva Áronnak a szeplők csodálásához. Sosem gyönyörködtek még benne így, újabb tétel, amit felírhat az első dolgok listájára.
Ajkaik találkozása már ismerős érzésként üdvözli, mégis egészen más, mint az eddig tapasztaltak. Ha ilyenkor képes lenne gondolkozni, minden bizonyára felmerülne benne, hogy vajon minden alkalom ennyire más-e, de ezzel a gondolattal kénytelen lesz később foglalkozni, ha végre egyedül maradt és átrághatja, mi történt pontosan. Egyelőre megelégszik azzal, hogy kiélvezi a pillanatot, annak minden velejárójával együtt. Jobbjával továbbrais tartja magát, míg balkeze előbb a rellonos vállára, majd onnan a tarkójára csúszik. Tökéletesen kezdőnek és teljesen tapasztalatlannak érzi magát, így feladja a tudatosságot, és ösztönből cselekszik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Sosem volt egy buta lány, a jobb jegyekhez inkább csak szorgalma, és nem az esze hiányzott. Most viszont eldöntötte, hogy legalább így a VAV előtt kicsit rákapcsol, és komolyabban veszi ezt az egészet. Egyrészről, már nem versenysportoló, nem foghatja arra, hogy nem marad elég ideje, másrészről gondolatai mostanában túl sokszor kalandoznak olyan tájakon, amelyeket messzire kerülnie kéne. Nem szabadna arra a délutánra gondolnia az erőnlét termében, mégis, minden nap százszor, ezerszer visszajátja minden apró másodpercét. Az esze tudja, hogy nem szabadna többször belemennie ebbe, de a szíve, és az az áruló teste többre vágyik. Ettől sokkal többre. És a probléma valójában ott kezdődik, hogy már érzései vannak. Az érzések pedig rosszak, nagyon rosszak. Semmi mást nem hoznak, csak a bajt.
A könyvtár szinte üres, érthető, ilyenkor senkinek nincs kedve egy sötét, könyvekkel teli teremben poshadni. Ettől a tudattól valamelyest megnyugodva válogatja ki a megfelelő könyveket, amelyek alapján készül megírni házidolgozatát. Már csak egy helyet kell választania az olvasóteremben, és minden tökéletes lesz. Legalábbis lehetne, ha odabent nem az egyetlen ember ülne, aki mellett nem hogy olvasni, de épkézláb mondatokat összerakni sem képes. Egyetlen pillanatra átfut az agyán, hogy mellé telepedjen, ám végül egy másik asztalnál foglal helyet, egy olyan széken, amelyről kölcsönösen jól láthatják egymást. Már-már feltűnő nyugalommal söpri válla mögé rakoncátlan tincseit és nyitja ki a vaskos kupac tetején álló ódon kötetet. Nem, nem érdekli Áron. Egy kicsit sem. Tanulni jött, tanulni fog. Csak fel tudná fogni végre mit jelent az a mondat, aminek már ötödjére fut neki...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Szereti az éjszakai órákat hasznosan tölteni. Kora reggel és késő este a legaktívabb, ilyenkor funkcionál legjobban az agya. Nem tudja, hogy miért nem tud úgy működni, mint a normális emberek, hogy este leteszi a fejét, aztán alszik szépen nyolc órát legalább, de igazából mióta tisztában van azzal, hogy sosem lesz a szó társadalmilag elfogadott értelmében normális, azóta nem feszegeti ezt a témát.
Rendkívül gyerekes lenne menekülőre fogni, valójában csak ezért dönt a maradásnál. Mereven bámulja a maga elé tett könyvet, már legalább öt perce, minden eredmény nélkül, majd végül egy mély sóhajtás kíséretében becsukja. Nem baj, ha ez nem megy, majd valamelyik másik. Természetesen a kupac tetején lévő könyv nem megfelelő számára, ezért megkísérli az azt követőt ügyesen kihúzni. Tökéletesen is működhetne, ha nem Rókáról lenne szó, így azonban a legfelül lévő könyv hangosan puffan a földön. Halk káromkodások közepette mászik be érte az asztal alá - valamiért ez logikusabb megoldásnak tűnik hirtelen, mint felállni, megkerülni az asztalt és úgy felvenni. A kis kalandtúrája egyetlen hátulütője, hogy visszafelé nem számol azzal, milyen széles valójában az asztallap, így lendületből szeretne visszaülni székére, amely eredményeként olyan lendülettel üti be butuska buksiját a fentemlített bútorba, hogy azt talán még a szomszéd toronyba is áthallatszik. Fájdalmas grimasszal, tarkóját dörzsölgetve keveredik vissza végül a székre, dühösen lecsapva minden probléma okozóját, a kirándulókedvű szakkönyvet (naná, hogy minden a hülye bájitaltan hibája). Ha kétlábon járó definíciót keresünk a rakás szerencsétlenségre, íme, Hayden tökéletesen alkalmas a szerepre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az utóbbi években egész megszerette a karácsonyt. Apa mindig meglátogatja, a nagyiéknál összegyűlik a család és Beliánnal is mindig valami szuper ajándékot találnak ki egymásnak. Igazából ezt élvezi a legjobban, hogy kitalálhatja, milyen ajándékkal lepje meg szeretteit. Na meg persze azt, hogy még ki sem hűlt az első adag mézeskalács, de már sütheti a következőt. Ilyenkor Nagyi sokkal szívesebben engedi a konyhában garázdálkodni, mint amúgy az év bármelyik másik szakaszában.
Bár az idei karácsony egyik legjobb élménye kétségkívül az, hogy együtt dekorálhatják a kastélyt, méghozzá szupermenő módon. Még szerencse, hogy mostanában állandóan azon a buta képkeresős oldalon tölti a szabadidejét, így volt ideje és lehetősége ezernyi különböző fáról inspirációt szerezni, és megalkotni saját elképzelését. Legalább ötöt. Mert hát ugye akkor még nem tudhatta, milyen díszekhez kell igazodnia, így több verziót is elképzelt magában, néhányat ki is próbált otthon, a biztonság kedvéért.
A nagyterem határozottan jobban tetszik neki így, tök üresen, mint mikor tele van diákokkal, bár már egészen kezd megbarátkozni a tömeggel is. Egyre bátrabb, egyre nyitottabb, ahogy telik az idő. A beszéddel azért még akadnak problémák, így csak hálásan mosolyog Sethre, mikor megjelennek a sütik és a hozzájuk tökéletesen passzoló kísérők. Egy kekszet magához is ragad, elvégre jó munkához kell az energia, majd tele szájjal hevesen bólogatni kezd - előbb a zene, aztán az éneklés ötletére. Lehet, hogy nem beszél, de a zene... az egészen más terep.
Míg elfogyasztja a rágni valóját, szemével követi Gitta mozgását, és megpróbálja kitalálni hogy hová, és mit szeretne megalkotni. Róka végül egy kezdetnek egy egyszerű, ötágú csillagot választ, nem túl közel, de nem túl messze Gitta területétől, hogy kiderüljön, hogy mutat együtt a két dísz. A csillagot aranyszínűnek képzeli el, nagyjából tenyérnyi méretben, némi fényes, fémes csillogással megsépkelve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Tetszik neki amit alkot, úgyhogy további csillagokat gyárt le. Ügyel arra, hogy kellemes legyen a szemnek a kompozíció, amit kitalál. Nem egy őrültmód széplátású ember, de azért egy karácsonyfa feldíszítése még talán nem haladja meg az esztétikai érzékének határait. Mivel Seth mosolyogva nyugtázza ténykedését, így bátrabban fog neki a szaporításuknak, míg végül itt-ott megjelenik nagyjából tíz-tizenkét ilyen csillag.
Ekkor ha akarná sem tudná folytatni ténykedését, mert egy nedves orr böködi meg lábát, Hay pedig ezer örömmel guggol le a fehér kutya mellé, hogy elkényeztesse némi simivel és fülvakargatással - attól függően, épp minek örül az állat. Megpróbálja elengedni a füle mellett Arabella megjegyzéseit. Nem tehet róla, de nem kifejezetten kedveli a lányt, az ő ízlésének egy kicsit túl sok. És gonosz. Néha annyira gonosznak látszik. Épp ezért, amennyire lehet kerüli a vele való kontaktust.
Mikor megunja Feather kényeztetését, kortyol egyet a magáénak kinevezett bögréből, hogy aztán újra nekiveselkedjen a munkának. Mivel a csillagok színével nagyon elégedett, ezért hasonló árnyalatú aprócska csengőket szeretne meléjük idézni. Semmi nagy vállalkozás, de a kevesebb néha több.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Elégedett magával. Lehet, hogy nem alkotott semmi nagyszabású színes-csillámos-villogó dekorációt, de az alapvetően is nagyon idegen lenne tőle. Ezzel szemben az elkészült díszek egyszerűek, letisztultak és kellően élethűek ahhoz, hogy meg lehessen elégedve saját magával. Nem akar ő lenni a legfeltűnőbb és leghangosabb, sosem akart az lenni, és a munkája is pontosan ezt tükrözi.
Talán pont ezért lepi meg, hogy Seth hozzá fordul a csúcsdísz kérdésében. Először meglepetten pislog oktatójára, mielőtt boldog mosolyra húzná ajkait. Hát persze hogy szívesen megcsinálja. Valószínű ez az enyhe zavar az oka, hogy első nekifutásra nem úgy sikerül, mint azt akarja. Az első prototípus kicsit csálé, olyan, mintha egyszer leejtették volna és ettől eldeformálódott volna, ám ahogy észreveszi a hibát korrigálja is. Így a fa tetején egy pompás gömbformára hajazó sokágú csillag ragyog, megfogadva a tanácsot. Arányosan valamivel nagyobb, mint eddigi függői, valamivel élénkebb és fényesebb arany színt ad neki, mint a többi csillagnak. Elvégre a csúcsdísznek ki kell tűnnie a tömegből.
Kíváncsian hátrébb lép, hogy messzebbről is megszemlélhesse a fát, és meg kell állapítania, hogy jó munkát végeztek. Együtt. Egész elképesztő, hogy képesek voltak együtt dolgozni. Körbepislant, hogy van-e valakinek valamilyen megjegyzése vagy kritikája, vagy mindenki más is elégedett azzal, amit elvégeztek. Hay szerint ez az feladat tökéletesen megalapozta a karácsonyi hangulatot.