Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Nem zavar a cigarettafüst. A sercegő szálra pillantok és egy pillanatig azt kívánom, bár kínálna meg, pedig tudja, hogy nem élek vele, vagyis, aktívan nem. Ezért is jó, mert elviselem a füstöt, nem köhögöm magam halálra, neki pedig nem kell veszekednie senkivel sem, hogy ugyan már azt csinál, amit akar. És tényleg. Sóhajtok végül, csak a füstöt szippantom be, mielőtt ismét a névre nézek.
- Ez a nap legjobb híre – bólintva fújom meg a kávét, hogy már bele is kortyoljak. Még hat és vagy gyalog futok el érte vagy elviszi az infarktus, akármennyire szuperek a legutóbbi eredményeim. Talán majd most mond olyat, amitől okosabb lehetek és talán az is leszek, mert valahogy hasonlót éreztem. Menni kellene, miközben nem is, ördögi kör ez. A tehetetlenség az, amely a legjobban dühít, egy madár sem ér olyan gyorsan oda, nekem meg nincs mugli csodaeszközöm és gyanítom Will-nek sem, hogy rácsörögjek vagy minek nevezik.
- Én is ezen voltam, hogy elmegyek, én egyedül és senki más, de… - nem is tudom mivel akarok érvelni, mire csak a homlokom ráncolom. - Dolog? - fordulok felé, most eltekintve a táblától és nagyobbra nyílnak a szemeim. Vagy úgy! Kissé talán erősebben szorítok a bögrére, miközben olyasmit hallok, amit nem akarok. Érinthetetlen. Lehunyt szemekkel veszek pár mély lélegzetet, hogy aztán bólintsak egyet.
- Tehát, lényegében tehetetlenek vagyunk… Nem, nem akarok cirkuszt és ezek szerint a Parancsnokság nem. Másképp már rég ott parádéznának. Hogy felejthettem el, hogy kihez ment – ismét a névre pillantok a táblán. - Akkor most, itt fogunk állni és várni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Gyűlölöm a politikát. Gyűlölök tehetetlen lenni és rágni közben a szám belsejét, hogy valami megoldás szülessen a kényszermozdulatokból. Nem mondom azt mégsem, hogy gyűlölöm a segítségkérést. Dwayne rendelkezik mindazzal a tapasztalattal, amit ha nem is önt szavakba, de nekem igenis sokat segítenek akár most, akár később. Nem lett nyíltan sosem kimondva, hogy én most tanulok vagy ő tanít, ahhoz bőven jól ismerem, hogy tudjam, ilyenre tőle nem sok telik. A természete nehéz, sokan kifejezetten a hajukat tépik és kaptam már olyan pillantást, ahol a vállam veregették, hogy sok sikert. Nem érzem azt, hogy ez átok, ahogy ő megszokta az én munkamán és pörgős pillanataim, én úgy azt, amikor harap és nem túl kedves. Tudnék hat rosszabb „veteránt”, akiket már kirugdaltam volna az irodából.
- Tudom, tudom. Mármint a politika részét. A farkából nem kérek – ha tehetném, felrúgnám ezt az egész burkot, amivel elfedi mindazt, amihez nem érhetünk. Ezt ki találta ki, akkor a régi, szürke világban, jó kérdés. Vagyon, nem vagyon, mégsem az az igazság irányít, minek kellene. A lábam szívesen tolnám le a torkán válaszul, de most csak dühös vagy és frusztrált, később még ezt a gondolatot is szégyellni fogom. Küzdök, amivel csak tudok és amivel lehet. Nem szokásom mocskolódni, ezért se mondom ki hangosan. - Bárcsak legalább egy napra ne lehetne név mögé bújni – mormogom a táblának, a férfinak, majd a kávémnak, amibe belekortyolok. Amit majdnem félrenyelek a szavai hallatán. Köhintek párat, miután sikerült a kávém maradékát a bögrébe visszaköpni.
- Hogy tessék? - krákogom felé. Az, hogy rokonok lesznek, oké. Hogy esküvő lesz, már tudtam, de a gyereket nem. - Gyereket vár. Basszus – szisszenek egyet, majd bólintok. Ez az infó új és minden pillanattal szövevényesebb lesz a történet. - Jó, rendben. Legyen fél óra – pillantok a falon ketyegőre, majd az asztalhoz sétálok és annak dőlve próbálok inni, de még az apróbb köhintésektől nehéz. - És ha akkor sem mozdul? Nekem kellene mennem, én vállaltam érte a felelősséget – vagy talán picit elhiszem: bennem lehet jobban bízna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Ma sem halok meg, nem is a kávé lesz a végzetem, remélem. Sőt, azt hiszem, sosem lesz, de egész szép halál lenne, a sok, borzalmas forma mellett, ami amúgy létezik számomra. Egy gyilkos átok vagy bármi más halálos mellett a fulladás már egyenesen unalmas lenne. Kállay Bertalan, az auror, aki unalmasan halt. Szép szalagcím.
- Ööö… rendben, rendben. Nekem senki sem mondta, még a pletykahálozatnál se hallani – utal arra, hogy a helyi öregek előszeretettel beszélnek, vagy épp jelentgetik fel egymást és azt, aki nem szimpatikus nekik. Költözött ide pár testvér és most Will, akiknek a múltja nem épp tiszta és azóta áll a bál, mindenhol halált és pusztulást látnak. Az egyik öreglány megjósolta, hogy jövő ilyenkorra a faluból nem lesz semmi, idejön a világ összes rossz ómenje és vége. Néha, amikor az ember ilyeneket hall, tényleg kívánja a meteort.
- Jó gyorsan sikerült nekik – nyekergek valamit, amivel magamban le is zárhatom. Felrémlik előttem a háló, amit lecsekkoltam akkor, mikor érkezett. Nos, talán ezért volt olyan. Megrázom a fejem és inkább kortyolok.
- Nem hiszem, hogy megtámadna. Vagy ellenkezne. Majd fog, amikor le lesz tolva, de addig maradjon a béke és akkor talán tényleg nem fognak megkövezni – utalok itt a családra, a névre, meg mindenre. Ellököm magam az asztaltól, hogy addig elfoglaljam magam. Szerzek egy szendvicset vagy bármit, amit magamba tudok tömni, de a csak kávé és ideg nem épp a legjobb reggeli. Épp a fiókomban keresgélek egy müzliszelet után, amikor Dwayne hangja csattan fel.
- Hogy tessék? - már ugranék is, de a combom ütközik a fiókkal, így az kiugrik a helyéről, én meg káromkodva és sántítva csoszogok oda mellé, amennyire gyorsan tudok. - Mi a…? Nem, nem tudok ilyesmiről, de még arról se, hogy hoppanálni tud. Én megnyúzom most már… - követi a tekintetével a név helyét, majd, hogy merre ugrik fel ismét. - Legalább így végül hazatér az eltévedt bárány… - sóhajtok fel. Remek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Majd bontanánk egy pezsgőt, miközben felírom a szabályszegést és kedvesen lecseszem. Szép kis ünnep lenne, már így is az. A papírmunka lefoglal egy ideig, de így, hogy mozdul és történik valami, nem addig, hogy ne ússzam meg a családot. Majd megoldom, viszont valahogy mégsem kellemes érzés jár át, nem az, hogy hálás vagyok ennek a szerencsétlennek. Dühös igen, aztán ahogy fogy a kávé, talán már jobb kicsivel. Fogalmam sincs. Megdörzsölöm az arcom, lehunyt szemeim előtt apró csillagok táncolnak, vagy tűnnek el és szusszanok a végére. Valahogy így. Apám mindig a higgadtságra és a célra ösztökélt, arra, hogy mindig a legjobb teljesítményt tudjam nyújtani, de ő aligha kerget szökött akárkiket évtizedek óta. Sőt. Neki ez mind csak apróság, a „majd lesz jobb” mondat előzménye. Hát persze.
- Megeshet. Jobb később, mint soha – legegyszerűbb lenne pont így kezelni és félresöpörni, hagyni a francba azt a pár órát, csak épp nem lehet. Még ha a jóindulatom épp kedves lenne, így az ünnepekre, a gyerek hírére, akármire, de… nem. Dwayne felé fordulok inkább, mert tudom, most kezdődik még csak igazán, bár annak felettébb örülök, hogy végül mégsem kellett a birtokig menni és botrányba fulladni.
- Sose mondtam, hogy alábecsülöm. Nem is nyúzom meg, meg áhh… - sóhajtok egy nagyot. Azt mondjuk inkább nem jegyzem meg, hogy fogadtam már el tőle teát és még itt vagyok – vagy nem ismert és eddig nem mutatkozó hatása van –, azzal úgy érzem, nem épp elismerést váltanék ki.
- Persze. Kösz, hogy bejöttél – biccentek felé, majd nevetek fel. - Hogyne, pontosan ezekkel a szavakkal fogom. Menj csak és egyél helyettem is – most azért irigy vagyok, leginkább arra, hogy semmittevés várja, nem egy ki tudja milyen állapotban lévő próbaidős. Intek neki, majd lehúzom a kávé maradékát és szedem össze, ami kellhet. - Aztán el ne hízz, mire visszaérsz. Én nem futok helyetted – sandítok a másik felé, majd zsebrevágom a pálcám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem akartam a faluban lenni, hiszen így is egészségtelenül sok időt töltök ott. Nem árt, ha néha kicsit ki is dugom az orromat és felfedezem a vidékeket - mint mikor a családi kirándulások sokkalta sűrűbbek voltak. Vagy egyáltalán voltak. Az mondjuk nem hiányzik, hogy apám állandó szónoklatai ott lebegjenek velünk, de anya és a testvéreim egyidejű közege már jobban. Ákossal könnyebb a találka, csak én vagyok mindig elfoglalt, Dóra pedig... ő kimenekült a világból és nem engedte, hogy segítsünk neki. Ez valahol fáj, valahol pedig meg kell értenem, ő nem gyerek többé, akinek kell a nagyobb testvér folytonos védelme. Ahogy annak sem kell, akivel ma találkozom. Ő sem gyerek, rég nem és eltelt egy olyan nehéz év, amelyre lehet nem volt felkészülve, lehet olyan könnyen vette, mint más soha. Ezért is, meg mert mind a ketten nehezen egyeztettünk időpontot, egy üresjárat napjának estéjére kértem, hogy jelenleg meg a helyi hopp-ponton és bízzon meg bennem.
Így kerülünk, egy kis séta után egy félig-meddig már máguskörnyékre a belvárosban és annak is egy éttermébe. Az asztalunk le van foglalva, a galériás részen tökéletes a kilátás a város lassan éledő fényeire, a bentiek pedig kellemes félhomályba burkolják a helyiséget. Megannyi fénypont és a kellemes zene, sokkal több, mint amit a bogolyfalvi éttermek adnának. Nem öltöztem túl magam persze, de azért nem a munkásruhák között válogattam.  
- Nos, remélem tetszik a hely... és a vacsora – mert nemigen hallottam a hangját, eléggé hirtelen és persze úgymond titokban ment ez az egész, megértem, ha neki nem ez az ízlése  vagy nem tudja mire vélni. Akkor befürödtem, nincs mese, de titkon remélem, hogy az a fajta lány, aki az asztal közepén álló csokornak is örül, amit odakészítettem. Ez amolyan kis meglepi, hogy sikeresen lépked az akadémián. Vagyis... annak nevezem, de hogy több-e? Meglehet.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

Van annak valami bája, ha az ember gyűjt valamit. Láttam én már szalvétákat, hangszereket, érméket és a jó ég tudja miket. Meg persze akad, aki mindent IS gyűjt, ami csak szemétté válik és halmozódik. Aztán vagyok én, aki szereti gyűjteni az antikvár dolgait, akármerre jár és... ha szemétté nem is, kellően eltérő étkészletté vagy dekorációvá válhatnak. Így van az, hogy nincs két egyforma tányérom lassan vagy csészém, ellenben vagy rettentő szépek és giccsesek, vagy viccesek. Aztán még az antik lámpákról nem is beszéltünk vagy bármi másról. Persze, nem kell azt hinni, hogy csak ebből áll a lakásom, ó nem, egyszerűen csak vannak, elszórva, elrendezve. A giccsparádét persze nem szeretem én sem. Helye sem lenne nagyon, hiszen nem váltottam le a lakást házra, mint ahogy sokan. Nem illene hozzám, amúgy sem vagyok olyan sokat otthon és persze, egymagamnak felesleges. A fejemben abba családot kell tenni, nekem pedig még nincs.  
Ellenben, egy új faliórám igen. Ezt ugyan nem a faluban vettem, hanem egy mugli boltban, hiszen azoknak is megvan a varázsa. Tetszett, nem volt sem túl díszes, sem túl egyszerű és mellé még bizonyos időközönként valamit zenélt is, a nappaliba pont jó lesz vagy elajándékozom anyámnak, ha mégsem illik a képbe. Csakhogy, ahogy hazavittem, valami nem stimmelt vele. Nem vagyok szakértője, de határozottan nem kellene szinte vérző füllel hallgatni a dallamot és úgy érezni, hogy a mutatók a fejemben ketyegnek. Akárhogy is nézzük, vagy paranoiás vagyok, vagy elátkozott tárgyat vettem mágiamentes területen. Ez pedig gond lesz. Azonban, mielőtt bármerre is indulnék, elzárom azt a vacakot és hívok olyat, aki ebben okosabb. Tudok én eleget, ehhez azonban nincs sok merszem. Nincs pofám Martinnak munkán kívül munkát adni, de elsőre és sokadik gondolatra is ő az, aki beugrik, mint segítség. Így, gyors bagolyváltás után várom őt a lakásomhoz.  
A normál órámra tekintek, amikor az ajtó felől kopogást hallok és már lépkedek is oda, hogy kinyissam. Felszusszanok, hogy nem a szomszéd az, hanem tényleg ő és még csak nem is cukrot jött talán kérni.
- Szia! El sem hiszed, mennyire életmentő, hogy ilyen hamar tudtál jönni. És mennyire ég a pofám, hogy nem valami jó étel, ital miatt hívtalak. Gyere beljebb - invitálom és félre is állok. Persze, inni is tud, enni is, gond nincsen. Vagyis akad, de ezekkel semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

A papírmunka gyönyöre, hogy közben egy gőzölgő, bögrés leves illatát élvezhetem. A mai ebédem, ha már a főzésben nem remekeltem a napokban, mert nem volt rá időm. Mondjuk, nekem könnyebb is, hiszen a nehéz részeket úgy ahogy van, átléptem. Tésztát, rizst, salátás és a társait pedig a hülyék is össze tudnak tenni, így nekem is sikerül. Persze, csak ha van időm és kedvem zöldségeket párolni, grillezni és hasonlók. Nem volt. Bár ezen levesek se megbízhatóak, akármennyire „vega” és társait hirdeti, annyi húst sosem láttak, hogy nekem bármi bajom legyen belőle. Így aztán, a kissé még mindig sajgó, megégetett nyelvem hegyével csak azt várom, hogy hűljön. Addig a kész vagy készülő jelentések végét futom át, javítom vagy épp folytatom és teszem a leadandó fakkba, hogy újakat vehessek magam elé. A futó ügyek még mindig nem értek el oda, hogy ugyanabba a fakkba kerülhessenek, pár új oldalt kaptak, így azokat olvasgatom. Belemerülök, így éppen időben nyúlok a kis doboz felé, a lassan már langyosnak nevezhető levesem mellé. Bekapok kettő egész falatot és éppen a harmadik indulna meg, amikor mozgolódást hallani.
- Mi a… - nyelek egy nagyot, amikor „kapás” van. Lemondó sóhajjal tömök be egy nagy adagot a számba, kortyolok rá párat, majd menet közben rágom és nyelem le. Pálcámat kapom fel az asztalról, kabátom kanyarítom a vállamra és próbálom kideríteni, mástól, hogy hova is rohanunk. Annyira nem figyeltem, csak a levesre, hogy a miért kérdés ha el is hangzott, egyelőre nem tiszta előttem. De hamar kioktatnak és kitörölve a szám széléből az amúgy isteni falatok maradékát, magam is a Holdfény utca felé veszem az utam, minél hamarabb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

Annyi biztos, hogy nem fogom nem meghálálni ezt, legyen bármilyen szívesség, feladat, akármi. Sosem szoktam hálátlan lenni, én adok borravalót is rendesen, még ha nem is akarják elfogadni. Nyitok ajtót, kihúzok széket, vélhetően engem a sors a huszadik századba készített, de elkéstem és ebbe a korba érkeztem. Régimódi, új köntösben? Valahogy úgy. Most viszont az a köntös egy szerencsétlené is, hiszen csak az járhat így, mint ahogy én jártam. Fogalmam sincs, hogy bár Martin nem ellenkezett, ellenkezik és zavart el a búsba, mit gondolhat. Ha lejáratom magam, akkor ez van, viszont kellemetlenséget, azt nem volt akarásom kreálni. Vagy szándékosan, vagy… mindegy. Azt hiszem, ezt hívják úgy: így jártam. Az ajtót kinyitva érzem, hogy kicsit izzad a tenyerem, leginkább azért, mert nem egy teára, kávéra, hanem „munkára” invitáltam meg elsőnek a lakásomba. Bizonyára lettek volna mások, akik eljöttek volna, mind hivatalosan, mind azon kívül, azonban én a bizalmam neki adtam. Nem csak azért, mert „kéznél” van, hanem mert eddigi beszélgetéseink alapján látom benne a precizitást. Így, amint belép, kezet is nyújtok neki.
- Hát pedig sikerül azt éreznem. A biztonság nekem is fontos, elvileg őrzöm is. Erre tessék, kockázatot okozok – nevetek halkan és kínosan, ahogy beljebb terelem a nappaliba. Mutatok a kanapéra, érezze otthon magát nyugodtan, ameddig én őrzöm a pánikot és miegymás. Odatelepszek én is és szusszanva bólintok.
- Nem is az, hogy ellenőrizetlen – kezdek bele és bár értem, hogy tényleg mindenkinek csúszhatnak be balesetek és egyebek, ha ez velem van, zavar. Nem örököltem apám teljes maximalizmusát, de annyit igen, hogy ez most ne essen jól.
- Tudom, tudom, megesik. Csak azért na, akaratlanul bosszantja az ilyen az embert általában. Na mindegy is – legyintek egyet, ahogy hátradőlök. - Első körben, igen. Nem ellenőrzött hely, mert mugli boltból vettem. Én tippelek a hagyaték mellett arra, hogy valakik szándékosan átokkal, megbuherálva vitték oda, hogy aztán muglikézbe kerülve, majd bajt okozzon. Azok meg nevettek volna egy jót. Nem ez lenne az első eset. Az enyém nem harap, szúr, ellenben a hangja… na majd rátérek, de második körben: kávét, inni, enni valamit? - pillantok felé, hogy eldőljön, azonnal kezdeni akar, vagy kicsit azért rápihen.