Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nem akartam belemenni a témába, de azóta bennem van a kérdés, mióta fülembe suttogta félelmét. Mivel tudom, hogy nem az országba való visszameneteltől fél leginkább, hanem attól, hogy maga mögött kell hagynia, csak még rosszabb érzést kelt bennem. Hogy hagyhatna itt, amikor az igencsak burkolt mondat mögött is megértettem azt, amit akkor és ott valójában mondani akart nekem? Ki lehetne még egy olyan az életemben, mint Rin, aki ki sem mondja, mégis tudom mire gondol? Hősiesen bevallanám, hogy szívemet szorongatja az érzés a tudatra, hogy itt hagy, de úgy vagyok vele, ha mennie kell, mert neki úgy lenne jó, nem tartanám vissza. Menjen, valahogy el tudnám fogadni, az már más kérdés, hogy nehezen, de végül is… nincs hozzám kötve.
Akaratlan nevetek fel a hasonlaton, amit használ, bólogatva közlöm, hogy figyelek és értem, amit mondd, csak éppen a beszéd nem megy a röhögéstől. - Tudom-tudom, és oké, csak… szólj, ha menned kell - vonok aprót vállaimon, mintha nem lenne olyan nagy dolog, pedig igenis az, de még mindig nem én döntök ebben, ahogy nem is ő, és még csak beleszólásunk sem lenne, hiszen ki hallgatna két tizenévesre? Jó, nyilván el tudnám érni, hogy meghallgassanak, de benne van a pakliban, hogy csak rontanék a helyzeten vele, amit Rin sínylene meg. Nem tehetem.
Bólintok, jelezvén ismét, hogy figyelek, ám amit mondd, nem nevetést vált ki belőlem. Kékjeim kikerekednek, ahogy a plafont bámulom, lassan, szinte már kínzóan lassan fordulok Rin felé, aki folytatja a halandzsázást, miután kimondta a lényeget. Mert ez a lényeg. Azt akarta, hogy megcsókoljam? Mégis miért? Kékjeimet függesztem arcára, ahogy nevetgél magán, de nekem még csak ajkaim sem remegnek meg, hogy legalább az inger meglenne. Mert nincs. Nagyon nincs. Tudom, mit érez, mert valahogy bennem is hasonló érzések kavarogtak, mindössze nem voltam képes egy ilyennel elrontani azt, ami köztünk van, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy szívem nem dobogott kicsit hevesebben akkor, ahogy most is. Annak ellenére, hogy végtagjaimat szinte alig érzem, és fejem is kissé ködös, hirtelen támaszkodom fel és tapasztom ajkaimat Rinére. Egyik kezemmel támaszkodom meg feje mellett, ahogy fölé tornyosulva hajolok lejjebb, míg másikkal könyökölök az ágyon továbbra is. Nem nyújtom el a csókot, nyelvem épphogy beférést kért Rin ajkai között, amikor megszakítom és eltávolodom tőle. Csillogó kékekkel pillogok le rá, és valószínűnek tartom, hogy ugyanolyan meglepettség ül ki saját arcomra is, mint Rinére fog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Ahogy a csók megszakad, kissé hitetlenül pillogok le Rinre. Komolyan megtettem. Így utólag már nem tudom hova, de szívem hevesen kezd el dobogni. Keresem magamban az okokat, de nincsenek, mindössze elég volt annyi, hogy azt mondta, akarta akkor és ott, hogy megcsókoljam, csak én nem tettem meg. Ugyanúgy bennem van a kérdés, hogy mégis miért akarta, amikor ott van az Ombozi, akiért elvileg szíve repes a lánynak, most mégis…
Szinte megfagyott a levegő köztünk, amit végül Rin megszólalása tör meg. Megkönnyebbülten mosolygok vissza rá, legalább az biztos, hogy annyira nem volt szörnyű, mondjuk ebben van tapasztalatom, és egyelőre valóban nem panaszkodott senki. Mosolyomból lesz szemtelen vigyor, ahogy folytatja, nevetve túrok szőke tincseim közé. - Ezt örömmel hallom - bennem akad a szó, pedig folytatnám, de Rin megelőz, és olyat mond, ami egyáltalán nem tetszik. Nyammogva forgatom meg szemeimet látványosan, széles vigyor terül el ajkaimon végül, bár legszívesebben durcásan a világból kifutnék szavaira, hiszen ismét testvérem van porondon, de ehelyett visszahanyatlok az ágyra, miközben Rin karját megfogva rántom magamra és csókolom meg azonnal ismét. Kérésének eleget téve most nem finomkodok, azonnal elmélyítem, nyelvem hívja az övét táncra, bármennyire is idegen és félelmetes, hogy éppen a legjobb barátomat csókolom. Jobb kezem csúszik arcára óvatosan, füle mutató- és hüvelykujjam között helyezkedik el, másik kezemmel simítok hátára. Idegen, mégsem érzem azt, hogy helytelent tennék éppen, pedig mindennel ellentétes, amit eddig átéltünk együtt. A por jótékony hatása lenne, hogy a ködös gondolataim között nem jön át a sziréna, ami jelzi, hogy valami nem oké? Felszabadultan csókolom őt, hátára csúsztatott kezem cirógat végig gerince mentén közben, mintha mi sem lenne természetesebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Talán azért nem szól olyan veszélyesen hangosan az a sziréna, mert van valami, amit eddig nem vettünk észre? Se ő, se én? Valami olyan, ami végig az orrunk előtt volt, csak eddig annyira elvoltunk a megszokott világunkban, hogy figyelmen kívül hagytuk? Aha. És akkor az mi? Hah, nyilvánvalóan nem most fogok ezen nekiállni gondolkodni, amikor érzem, hogy Rin bőre libabőrös lesz érintéseim után, így csak bátorságot kapva simítom végig újra és újra bőrét, a végére már ott, ahol csak érem. Rin helyezkedése nem sokban zavarja meg, hogy nyelveink folytassák a táncot, ám amikor megérzem ujjainak érintését nadrágom pereme alatt, szívem hol kihagy egy dobbanást, hol olyan hevesen kezd el verni, hogy kitöri a bordáimat. Remek lenne, akkor gyógyítót is hívhatnánk a buliba, ami csak akkor lenne jó, ha valaki cuki doktornő segítene rajtam, amíg drámázok.
Utolsó csókot lehelek ajkaira, amikor érzem, hogy eltávolodik tőlem. Kipirosodott arccal, csillogó kékekkel fürkészem arcát kérdő tekintettel. Megrázom a fejemet, mert most rndsn, Rin? Éppen smárolunk az ágyamon, miközben te rajtam ülsz és ez lehetne még ennél is jobb? Hogy tejszí- ó. - Hohohóóóó, mekkora ötlet! -  szélesen vigyorodom el, ahogy Rin felpattan és azonnal követem, nevetve nyúlok karjáért, ahogy neki esik az asztalnak. Vigyorogva csóválom meg fejemet, utána indulok, hogy megcélozzuk a konyhát, de ez sokkal nehezebb, mint gondoltam. Mintha a talajtól pár centire sétálnék, az ajtókeret is, mintha szűkösebb lenne, nyilvánvalóan ezért megyek neki, miközben követem Rint. Fel sem tűnik, hogy állandóan vigyorogva követem barátnőmet, ahogy az sem tűnik fel, hogy leérünk az emeletről. Fejemet kicsit megrázva fókuszálok a konyhára, majd fordul a kocka és én húzom magam után Rint. A hűtő ajtót szinte feltépem, azonnal kutakodni kezdek benne, és reményeim szerint Rin a hűtő ajtó mögött áll, ahol hagytam. Nem véletlenül. - Te Rin… - hagyok egy kis szünetet, miközben pakolok. - Mi van, ha azt mondom, hogy nincs? - választ sem várva csapom be az ajtót, szabad kezemmel rántom magamhoz közelebb a lányt, hogy amennyire sikerül a hevességben, na meg azzal, hogy nem annyira tudok fókuszálni úgy semmire, orrára nyomjam a habot hangosan nevetve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nem mondom, hogy meglepő a helyzet, de meglepő a helyzet. Amikor megkértem Rint, hogy jöjjön már hétvégére haza velem, mert nem akarok egyedül vigyázni a mindenre is, eszembe sem jutott, hogy a végén a konyha közepén állva fogok tejszínhabot nyomni az orrára. Lássuk be, nem csak a hétvégére húzhatom ezt rá, hanem mióta megismertem, soha nem gondoltam volna, hogy ez megtörténik. Mondjuk a drogozás sem jutott eszembe, mióta az eszemet tudom. Mindegy, csak visz a flow, én pedig ellenkezés nélkül követem, így nevetésünk tölti meg az egész házat valószínűleg, ahogy telibe kapom Rin arcát a habbal. Oké, ezt nem így terveztem, belátom hősiesen. - Persze, hogy finom, ez tejszínhab - nevetek fel fejemet csóválva, miután Rin éppen magáról eszik. Akaratlan tör ki belőlem a röhögés erre a gondolatra, előre görnyedve hajtom homlokomat Rin vállára, ahogy igyekszem összekapni magam, mielőtt légszomjban elhaláloznék. Huhuhúúúú - bagoly lettem csira! -, ez nagyon jó volt. Pár hosszú másodperc múlva egyenesedem fel és pillogok lefelé barátnőmre, majd vállat vonva hajolok ujjához, hogy… az arcomra kenhesse. Pffölve tör fel belőlem ismét a nevetés, nyelvemet oldalra irányítva nyalom le azt, amit elérek.
- Ja, tényleg nem rossz - konstatálom a tényt bólogatva, majd pillantok vigyorogva Rinre. - Koala szeretnél lenni vagy kismajom? - nagyon fontos kérdés, kezem mozdul, hogy egy kis habot szedjek le arcomról, majd nyalogassam magamról, mint valami rendes kretén. Merlinre, komolyan hatalmas mázlistának érzem magam, hogy még testvérem sincs itthon, mert ezt kimagyarázni azért meredek lenne. Fogalmam sincs hogy cselekedném meg, de… miért is gondolkodom ezen? Senki nincs itthon ember! Szemöldököm szalad ráncba, majd fejemet megrázva pillantok vissza Rinre a választ várva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Lényegében fel sem fogom szerencsétlenkedésem kellős közepén, hogy Rin közölte segít, és abból mégis mi lehetne, mert megoldom végül. Kis segítséggel, amin csak még jobban röhögök, mint egy elmebeteg, és haladnak tovább az események. Gyorsan. Nagyon gyorsan haladnak, rendesen meg kell erőltetnem magam, hogy követni tudjam, mégis mi van, mert lassan azt is elfelejtem miért jöttünk le. Mondjuk, ha meg is történne, nem történne tragédia, mert jelenleg úgy érzem, komolyan mindent képes vagyok elengedni. Ami a hétköznapokban stresszt okoz, annak Kon Kálmára rázom a valagam, hogy pontosan ennyire érdekel.
- Nem - ingatom fejemet lehunyt szemekkel. - Ez a két lehetőséged van, nincs más - szélesen vigyorogva fogadom a döntést, kezeimet csapom össze, majd dörzsölöm őket, mintha valami rosszban sántikálnék - ami teljesen így is van -, azonban Rin műsora teljesen kizökkent. Hangosan tör fel belőlem a nevetés ismét, pedig hasizmaim még az előző rohamot sem nagyon heverték ki. Tarkómra csúsztatom kezeimet, a plafon felé fordulva hagyom, hogy átjárjon a jókedv. Nem is tudom, hogy igazából már min nevetek, de megteszem. Fájó hassal, szinte már beálló állkapoccsal pillantok vissza dán barátnőmre, hogy sikerült-e abszolválni a problémát, és ha igen, kezeim csusszannak le tarkómról. Térdeimet behajlítom, majd előre lendülök és Rin combjait megfogva emelem fel magammal szembe. - Koala vagy - csókolok lágyan állára, minden lélekjelenlétemet összekapva indulok el a lépcső felé, és csak remélem, hogy Rin nem teszi le a habot. Én is akarok nyomni a számba. A lépcső előtt torpanok meg. - Bízol bennem annyira, hogy felvigyelek? - kékjeimet szakítom el a lépcsőről és pillogok felfelé Rinre. Ha nem, hát nem, biztosan nem fogom erőltetni, én sem bíznék magamban, főleg, hogy a por komolyan egyre durvábban kezd beütni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az asztalhoz érve pacsizok le Brotusszal, majd kezdem el összeszedni a szükséges hozzávalókat, mert persze haveromnak nem kell ilyenekkel törődnie, mivel ő valami strébert kapott mellé. Talárja alapján az én partnerem levitás, de az eddigiekből kiindulva nem egy Kiscsibe, szóval eléggé meg leszünk szorulva, ha így folytatjuk. Kissé ringó csípővel érek vissza a levitáshoz, mert valamiért a fejemben elindult Enrike Iglésziásztól a Bájlándó, szóval kénytelen vagyok rá mozogni, ha már az óra közepén nem állhatok neki énekelni. Sajnálatos, de nem ér annyit, hogy Rudi bácsi kirakjon, így most jó gyerek vagyok. A cuccokat öntöm ki az asztalra dudorászva, majd észbe kapva mutatkozom be a lánynak, csakhogy tudja, kivel áll szemben. Fontosnak tartom ezeket a részleteket letisztázni.
- Szióka Betti! - mosolyodom el szélesen. - Naná! Addig kiméred a vizet? De még ne gyújts alá, több idő kell a kő összetöréshez - kérlelem a levitást, majd szó nélkül teszem a kövek felét a mozsárba és állok neki összetörni azokat. Amint nagyobb szemcséjű már rakom hozzá a többit és tördelem tovább, mint valami hülye. Nyelvem hegyét akaratlan kidugom a nagy erőfeszítések közepette, kékjeim vándorolnak Bettire. Beszélgetnünk kell? Ciki, ha csak állunk egymás mellett és semmit nem mondunk a másiknak, nem? Na, meg az sem utolsó szempont, hogy nem bírok csendben maradni. Fejemet forgatom a teremben, még Bronszkikovszki is kedélyesen beszélget a társával, mi meg állunk és ülünk egymás mellett, mint két muskátli. Oké, ez így nem maradhat.
- Tök fura vagy - állok meg végül a tördeléssel, csípőmet kitolva fürkészem Betti arcát. - Levitáshoz képest elég csendben vagy. Nincsenek tudálékos megszólalásaid, nem mondasz semmit… van levitás ismerősöm, de ő véletlen sem ilyen - ráncolom a szemöldököm, majd elmosolyodom. - Baj van? Szívesen lecsapom, ha valaki fas- akarom mondani bunkó volt veled - ki ez a hősies Nber? De bakkerka, most tehetek én róla? Tiszta furcsa a csaj. Furcsaj. Merlinre, ez király! Fejemet kapom fel azonnal, kékjeimmel jelentőségteljesen pillogok Kende irányába, aki mintha csak megérezné néz rám. - Tesó! Furcsaj! - vigyorgok rá, és tudom, Merlinre, tudom, hogy le fog neki esni. Három… kettő… és ott van! Haverom felnevet, amolyan hülye vagy dude fejrázást kapok, ami nekem tökéletesen megfelel, majd visszapillantok Bettire. - Te vagy a furcsaj, csak mondom, hogy képben legyél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Egyre nehezebben követem az eseményeket. Az egyik pillanatban még beszélgetünk az ágyon, a következőben beközli a legjobb barátom, hogy akarta a bálon meg nem történt csókot, majd én már csókolom, végül a konyhában nyomom orrára a tejszínhabot, amit meg is bosszul. És akkor így kerülünk a lépcső aljára, miközben tartom, mint egy koalát. Bensőm remeg meg szavaitól, csillogó kékjeimet emelem fel rá. Apró mosollyal ajkaimon fogadom a csókot, kicsit csücsörítve viszonzom, majd vigyorodom el. - Rendben, akkor indulás - ölelem magamhoz Rint, mintha az életünk múlna rajta, majd lépek fel az első lépcsőfokra. Oké, eddig nem is olyan vészes, szóval képesek lehetünk megúszni ép bőrrel. Első lépcsőfok pipa, majd a második is, a harmadik előtt imbolygok meg kicsit, ahogy Rin felteszi a kérdést, amit követ a következő, én meg akaratlan nevetek fel hangosan.
- Fogalmam sincs, bakkerka, de frankón mondom, hogy csillagásznak kellett volna menned - töhögök egy sort, de nem engedem el magam teljesen, mert minimum olyan érzés van bennem, mintha hegyet másznék. Brotusz rendesen büszke lenne rám, ha látná ezt a harcot a lépcsővel. Kicsit jobban rámarkolok Rin combjaira, ahogy magabiztosan lépkedek felfelé, végül a lépcső tetejéről pillogok arra, amerről jöttünk. Sokkal több lépcsőnek tűnik, mint amennyi valójában van, de én mondom nektek, minimum 100 fokot megmásztunk most. - Rendesen megcsináltam, ember! - hangom hangosan csattan vissza a falakról, széles mosollyal ajkaimon dobok egyet Rinen, majd indulok a szobám felé, hogy gondolkodás nélkül fektessem le az ágyra, és ha elenged, akkor eltávolodva tőle nézzek le rá szélesen mosolyogva.
- Elmondod miért akartad azt a csókot? - kékjeimben csillan fel a kíváncsiság, ahogy arcát fürkészem. Nem is tudom, hogy pontosan miért érdekel, de… tudnom kell. Mindig mindent megbeszéltünk, többet tud rólam talán, mint én saját magamról, így ez sem lehet kivétel ez alól. Meg kell beszélnünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Csak egyetértően bólogatok, hogy kérdezze, mellé végül is nem nyúl, plusz, amíg Rin beszél és a szavaira figyelek, nem pillogok görcsösen a lépcsőre, hogy vajon mikor fogunk akkorát borulni hátra, mint annak a rendje. Még Malvinék is meghallanák valószínűleg, jönnének haza, és kezdődne a nemulass. Elképzelni sem akarom mennyi idő szobafogságot kapnék, ha ez az egész kiderülne, szóval megemberelve magamat koncentrálok Rinre és a szavaira, a görcsöm pedig lassan oldódik, így sérülésmentesen felérünk. Kell pár pillanat, mire felfogom, de végül vigyorogva adok hangot is neki, Rin pedig egyetért velem. Há’ összeszorul a szívem, hogy nem hitt bennem! Dehogyis, én sem hinnék magamban a helyében.
Nem teketóriázok sokat, a szobába visszaérve azonnal az ágyra fektetem, mert ennyire nem vagyok jó kondiban, és az egyensúlyomban sem bízok most különösen, köszönjük tündérpor, de az biztos, hogy az érzékeim kiélesedtek, és mintha tényleg a padló fölött lebegve közlekednék. A kérdés feltétele után ülök az ágy szélére, lábamat felhúzva pislogok Rinre. Ch hang hagyja el ajkaimat, felső ajkamat húzom fel. - Nem fair, én kérdeztem előbb - de a kérdés teljesen jogos egyébként. Fogalmam sincs miért tettem meg. Jött valami hirtelenség, és mire felfoghattam volna, már Rin ajkait csókoltam. Szavaira szalad ráncba a szemöldököm, majd nevetek fel halkan. - Először is, meleg. Nem forró. Másodszor… - gondolkodom el ismét egy pillanatra. - Hogyha meleg lennél, nem akartad volna ezt a csókot olyan érzésekkel, amit csak az Ombozival éreztél - ütögetem meg mutatóujjammal ajkaimat, ahogy elfordulok Rintől és gondolkodóba esem. Fogalmam sincs, nem is tudom mit erőlködöm. - Ja, nem tudom. És azért adtam, mert én is éreztem ott valamit… nem is tudom. Hirtelen jött, pár pillanatig tartott, de ott volt és bennem maradt a kíváncsiság, érted - vonom meg vállaimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Szélesen vigyorgok le rá, ahogy mutatóujjam érinti homlokát, végül halkan nevetek fel a reakción. Imádom, hogy ilyen érzelmeket tudok kiváltani belőle, és még csak meg sem próbálja azokat palástolni, hanem telibe a képembe nyomja, hogy Móric, legszívesebben eltörném az ujjad. Van ennél szebb érzés a világon? Kötve hiszem, skacok! Nevetésem halkul, ahogy érkezik a kérdés, szemöldököm szalad ráncba, hümmögve gondolkodom el. - Igen - bólintok egyet végül, hogy azt kövesse a gyönyörű levezetésem, és hangomban rendesen büszkeség van, ahogy kékjeimet vezetem mosolyogva Kiscsibe arcára, aki pedig nemes egyszerűséggel köszöni meg. Haláli, de komolyan! Látok rá egy kis esélyt, hogy mellettem kikupálódik, de nem szaladok ennyire előre.
Éppenséggel a fontosabb információkat is megtudom, lassan, de biztosan, hogy végre elindulhassunk azon az úton, amikor érdemben tudok neki segíteni, és nem csak állok előtte, mint egy kretén. Visszafogott mosollyal biccentek egyet arra, hogy logikus. Tudom, hát nem véletlen találnak ki ilyeneket az okosok, amikért szanaszét adom őket, mert annyira megkönnyítik az életem, hogy nem tudok eléggé hálás lenni. Kis kitérő, a következő pillanatban meg már a festős cuccok előtt állok, és kérdőn pislogok Kiscsibére. Érzem, hogy célegyenesbe kerülünk lassan arra vonatkozóan, hogy ki milyen képet fest, hogy a legjobbat vehesse neki. Magamhoz képest türelmesen várom meg, amíg összerakja a képet - lol, érted, a képet, gihi -, majd nyammogva fordulok a polc felé.
- Egy vonal? Vonalrajzokat csinál? Azok brutál menők! - csillannak fel kékjeim, fordulok is vissza azonnal felé, hogy arcát fürkésszem, mint valami gyerek, hátha többet is megtudhatok erről, de csalódnom kell. Oké, a lelkesedésem nem lankad, mert a vonalrajzok rohadt királyok és valóban szétadom őket. Nem tud többet mondani. Nem csesztetem, pedig élből jönne a válasz erre, azonban visszafogva magam nyúlok el mögötte és fogok ujjaim közé egy papírlapot, majd ceruzát lopok egy tartóból. Leguggolva teszem le magam mellé a kosarat és pillogok felfelé Kiscsibére, megemelkedett szemöldökkel várom meg, hogy kövesse a példámat, és amint megteszi vigyorodom el szélesen. - Ahogy elnézem hadilábon állsz a rajzolással és a festészettel - hangomban nincs él, tényként közlöm, miközben megforgatom a ceruzát ujjaim között. - Na figyu, nem olyan nehéz - csúsztatom ujjai közé a ceruzát, hogyha esetleg nem lenne egyértelmű a célzás. Innen nincs visszaút, kezem közé fogom az övét és lassan kezdem el vezetni a ceruzát a papíron. Igen, fejjel lefelé, de szeretem a kihívásokat, így le sem veszem kékjeimet a papírlapról, miközben beszélek. - Nem nagyon tudok rajzolni, de az egyszerűbb vonalrajzok is elég jól néznek ki - nyelvem hegye bukkan fel ajkaim között, ahogy koncentrálok. - Tessék, Kiscsibe, rajzoltál egy kolibrit. Vért izzadtál közben? - pillantok fel az egyetlen vonalból álló kolibriről az előttem guggoló igazi Kiscsibére. Kedves, de széles mosollyal fürkészem arcát, majd engedem el kezét. Vettem magamnak egy indokolatlan ceruzát és egy papírlapot. Remek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lehetetlenségnek tartom szavakba önteni, hogy mennyire unatkozom. Mármint komolyba, nincs rá megfelelő szó, mert a nagyon ide már nem elég. Valószínűleg tartom egyébként, hogy sokkal több időt töltök Kiscsibével, mint kellene, mer’ rendesen felkaptam a cuccomat a szobából, elindultam a nagyvilágba, hogy akkor én most foglalkozni fogok az illúzióval - elméleti szinten -, hiszen a friss levegő jó hatással van az agyunkra, nem? Tudja a franc, biztos ezt is brit tudósok állapították meg, de a tavaszi levegő, ha mást egyelőre nem is tett, az biztos, hogy felébresztett. Fejesemből üvölt egy ItaloBrothers dal, aminek nagyon mély dalszövege van, jobb kezemben szorongatom a cuccaimat, míg bal kezem mutatóujjával mutogatok random emberekre énekelve, ahogy haladok lefelé a kastélyból a falu irányába. Biztos értékelik a jókedvem.
Éppen becsusszanok a térre az egyik arra vezető útról, hogy helyből ugorjak fel egy padra és álljak neki fennhangon. - Boom boom boom, That’s how it goes, Everybody get your hands up, come close - nos, a Boom című dal, gondolom mindenki is tudja, de azért elárulom, hogy nem arról szól, hogy kitartott kisujjal teát szürcsölsz. - We gonna dance the day and the whole damn night, Rock rock your body alright - mozgatom meg csípőmet, majd állok meg azonnal, ahogy meglátom a téren átsétáló alakot. Szélesen vigyorogva ugrok le a padról, majd szökkenek a férfi után. - CSÓKOLOM RUBEN BÁCSI - nem mondom, hogy kiabálok, de azért kiabálok, mivel a fejembe még mindig üvölt a dal, szóval kell pár másodpercnyi idő, amíg leesik. Kikapcsolom, letolom a fejemről a fejest, majd pislogok felfelé Ruben bácsira. - Képzelje Ruben bácsi, éppen az illúzióval terveztem foglalkozni. Nem remek, hogy éppen most találkozunk? Gondolom magának nem remek, de én maga helyett is örülök - bólintok egy határozottat, majd vigyorgok fel továbbra is rá. A képlet egyszerű: én tanulom az illúziót, Ruben bácsi bejegyzett, éppen gyakorolni készültem, ő pedig már tud egyet s mást. Én mondom, hogy mindenki is azt akarta, hogy talázzunk ma itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Jött az üzenet dude-tól, hogy visszaskerázott hamarabb a kastélyba és unatkozik. Tudjuk, hogy nem is kellett ennél több. Öt óra múlva már rúgtam be a kastély ajtaját, hogy lángos pózba vágva magam köszöntsek minden jelenlévőt, akik kimerültek egy házi manóban és egy megbűvölt seprűben, de nem baj, mert ők nagyon is örültek nekem. A bevágódós pózom közepén csúszott a kezembe egy könyv, majd suhant tovább egy barna hajkorona. Mire felfoghattam volna, hogy mi van és megszólaltam volna a csaj már sehol nem volt. Ráncolt szemöldökkel forgattam kezemben a könyvet, majd vállat vonva indultam a szobám felé, hogy lepakoljak és elkaphassam Kendét. A könyv halkan huppant testvérem ágyán, gondoltam majd később foglalkozom vele, bármi is legyen az, azonban a belőle kicsúszott pergamenek sokkal előbb keltették fel az érdeklődésem, mint bármi más. Le sem véve róluk tekintetem dobtam a földre mindent és vágódtam rá a pergamenekre, mint karvalymadár a pocokra.
Pontosan ezért van az, hogy futólépésben, a pergameneket farzsebembe nyomva osonok az újonnan megbeszélt hely felé, mert megkértem haveromat, toljuk már el a randit kicsit. Wait… hogy lehet futólépésben osonni? Mindegy, én megteszem, mert ultragigacsászárkirály vagyok. Így egyben. Annyira nem kell messze mennem, de nem szívesen kapnék a nyakamba egy Darwint, szóval mégis figyelnem kell, de amint elhagyom a klubhelyiséget és kilépek az ajtón, pár lépés után dereng fel az ismerős alak. - Duuuuuude - kiabálom suttogva, mer’ ilyet lehet, ahogy lépkedek felé. - Olyat mesélek, rndsn lekakkantod a bokád - vigyorodom el szélesen, majd körbepillantva nyomom le a kilincset, majd mutogatok Kendének, hogy menjen már, végül belépek utána és kezdem el lobogtatni előtte a pergameneket. - Valami random csaj nyomott a kezembe egy könyvet, amikor megjöttem, és ezek voltak benne. Tudod mik ezek, tesó? - vigyorodom el még szélesebben. - Bájital receptek. Vicces bájital receptek - hátrálok pár lépést kitárt karokkal, majd fordulok a felbukkanó szekrények felé. - És ez a hely a Kánaán ezeknek a megcsinálásához, de kellesz bro, mert ha lebukok az elég ciki. Buksz velem vagy elhagysz? - fordulok vissza felé bevágva a legcukibb kiskutya fejet ever.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem is kell ennél csodálatosabb nap és lehetőség ahhoz, hogy gyakoroljam az illúziót pár erre sétáló járókelőn. Ami persze teljesen illegális, szóval nem is teszem meg, mert félek Noncsi bácsi haragjától. Ijesztő tud ám lenni, ha bepipul, de hát, mint eddig mindig, jönnek a megmentésemre: Ruben bácsi alakja rajzolódik ki, én meg ordítva - szó szerint - kapom el. Mint mondtam, csodálatos nap és lehetőség. Mármint nekem, mert szerintem Ruben bácsi egyáltalán nem örül annak, hogy elkapom, és amikor felém fordul, jön a kérdés, ez bizonyosságot is nyer. Széles vigyorral arcomon vigyorgok fel a férfire hevesen bólogatva. Bizony, hogy én!
- De ha nem bácsizom, akkor, hogy hívjam? - biccentem félre fejemet, tekintetemben csillannak meg a kérdőjelek. Ha Malvin megtudja, hogy nem adtam meg a kellő tiszteletet valakinek - amit amúgy tényleg nagyon ritkán teszek meg, a legtöbbjüknek meg fel sem tűnik, ami nem az én saram -, lenyakaz a nő. Szükségem van még a fejemre, hát az ellenállhatatlan mosolyom nélkül nem tudom befűzni Ruben bácsit, hogy segítsen. Rendben, talán azzal sem sikerül, de hátha. Vajon működik nála a hízelgés? Nos… mindjárt kiderül. Nem.
- Azt nem mondanám. Mármint elméletben király vagyok, nyilvánvalóan, de tudja, hogy megy ez - köszörülöm meg torkomat hangosan. - Gyakorlat teszi a mestert, de a suliba járó diákok meg bénák, engedély nélkül nem gyakorolhatok senkin, szóval… tök unalmas - tárom szét karjaimat tehetetlenül, mintha komolyan a világ legnagyobb terhe nyomná a vállamat. Mondjuk így is van, mert szintet szeretnék lépni, jó akarok lenni benne, ha nem a legjobb, és ehhez az kell, hogy Noncsi bácsiék elvárásai szerint teljesítsek. Valamiért megkérték az előttem állót, hogy segítsen a bál díszletében, így nem nyúlhatok mellé.
- Aham! - csillannak fel kékjeim azonnal. - Gyakorolna velem? Mit és hogyan csináljak, meg ilyesmik? Lehetne az alanyom, tudja - csillogó tekintettel pillogok fel Ruben bácsira, akaratlan lépek hozzá közelebb, pillantásom szinte már könyörgő. Naaaaaa!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ettől a nem minden levitás egyforma szövegtől a falat tudnám kaparni. Komolyan. Nem vagyok előítéletes, Merlin a tanúm rá csira, de hát csak okkal került be a Levitába a csaj, nem? Vagy én vagyok hülye? Nem lenne meglepő, de azt tényleg nem szeretem, hogy csak azért előítéletes valaki valakivel, mert éppen melyik házban van. Folytatja, én pedig ingatom fejemet arra, hogy mit erősítettem meg és mit nem. Végül vigyorogva vállat vonok.
- Tudod, tényleg szaralaknak érzem magam, mert be akartam verni valaki képét, aki esetleg bánthatott és attól szomi vagy - bólintok egyet, majd újult erővel állok neki összetörni a köveket. Nem mondom, hogy felcseszte az agyamat, de éppen azt sem mondanám, hogy a nyugalom mintapéldánya vagyok. Magamban kell tartanom a véleményemet, mert óra közepén vagyunk, nem lehet olyan éles a nyelvem, mint általában megengedem magamnak, szóval felnőttesen tovább lépek az egészen, és további terveim szerint ignorálom a csajt. Ha ő nem erőlteti meg magát, hogy a közös munka könnyebb és egyszerűbb legyen, akkor én sem fogom.
- Ahogy érzed, nem mintha bizonygatnod kéne bárkinek is. Főleg nem nekem - vonom meg vállamat. Mit bánom én, hogy hülye-e vagy nem, de megszedhetné a lábát, hogy tényleg haladjunk, mert így két óra sem lesz elég, hogy befejezzük. - Mellesleg, nem kérdeztem - mosolyodom el ellenállhatatlanul felé. Ha már el lettem könyvelve bunkó rellonosnak, amivel teljesen megfelelek a sztereotípiáknak, amik kialakultak rólunk, akkor hülye leszek nem rátenni még egy lapáttal. A köveket folyamatosan tördelve veszem elő pálcámat, gyújtom meg a lángot az üst alatt, pontosan közepesre állítva, majd fogaim közé véve a fadarabot állok neki adagolni a holdkövet. A zöld szín elérésével állok meg és kezdem el kavarni egyetlen szó nélkül. Pálcámat teszem le az asztalra, amíg várom, hogy kék legyen pillantok Bettire. - Addig megtennéd, kérlek, hogy a kövirózsát előkészíted? - pillantok vissza az üstbe, majd kiveszem belőle a kanalat, adagolom még a port a lila színig, majd a maradékot, pontosan követve a könyv utasításait, a tálkába teszem. A mozsarat kimosva folytatom a tüskék összepréselésével.
- Amúgy meg… - esnek kékjeim Bettire. - Ha a te tempódban haladunk, akkor nem leszünk készen óra végéig - rebben meg szemöldököm. - Nem erősséged a bájitaltan? Tökre megérteném, az első két évet én is végig szenvedtem - nyammogok kicsit, majd észreveszem magam, hogy megint próbálkozom, így bekussolva tördelem azokat a fránya tüskéket tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Szeretnék okosakat mondani Rinnek. Megválaszolni a feltett kérdéseit, amit nem ért, de az az igazság, hogy én sem feltétlen értem őket. Megbeszéltük, hogy meleg, mert megakarta, majd meg is csókolta Borókát, de a bál hónapokkal ezelőtt volt, most mégis bevallotta nekem valamiért, hogy akarta azt a csókot. Részletkérdés, hogy a por hatása-e, hogy elmondta, de elmondta, én pedig úgy ragadom meg az alkalmat, hogy meg is beszéljük, mint annak a rendje. Próbálom legalább annyira összekapni a gondolataimat, hogy a jelen pillanatban érkező kérdésekre tudjak válaszolni, de a padló felett három méterrel ez sokkal nehezebb ám, ráadásul megvan az inger, hogy vigyorogjak állandóan. Akaratlan nyúlok ajkaimhoz, hogy megnézzem, tényleg vigyorgok-e, vagy csak beképzelem, de szerencsémre az utóbbi áll fenn. Lehunyt szemekkel szusszanok egyet, majd pillantok Rinre.
- Nem tudom, Rin - csóválom meg fejemet. - Lehet biszex vagy - vonom meg vállamat nemtörődöm stílusban, majd tör fel belőlem a röhögés. Nem arra, hogy esetleg biszex, az tökre nem poén alap, hanem arra, hogy mennyire nemtörődöm volt a vállvonás. Előre dőlve nevetek, majd pár huhogás után kapom össze magam és figyelek ismét komoly ábrázattal Rinre, ahogy mutogat ránk. Kékjeim kicsit megcsúszva követik ujjainak mozgását.
- Éreztem - fordulok előre felé ismét, majd mosolyodom el a folytatásra. - Aha. Valószínűleg a pezsgőben volt valami - nyúlok tarkómhoz, hogy kicsit elhúzott szájjal dörzsöljem meg lassan a bőrt. Oldalvást sandítok barátnőmre. - Legyen így - miért érzem úgy, hogy mégsem beszéltük meg azt, amit kellett volna? Még így is túl sok kérdőjel van bennem, de ahogy elnézem, Rinben is, és így nem jutunk előrébb. Sóhajtva csúszok le az ágyról és ülök a padlóra, hogy fejemet a matracnak vessem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Sok pletyka keringett, sőt kering is rólunk. Mármint Rinről meg rólam. Titokban együtt vagyunk, csak szexelni járunk össze, mert fiú és lány között nincs barátság, de elmondanám mindenkinek, hogy a mai esetet leszámítva, mióta ismerjük egymást, még egy csók sem csattant el köztünk. Ja, tudom, tiszta durva, senki nem is akarja elhinni, és őszintén szólva meg is értem őket. Mert a maiak után, én sem hinném már el. Bevallotta, bevallottam, mégis friendzone-ba lettünk pakolva, mindössze azért, mert gyerekes módon hypeolja Borókát. Végül is… valamilyen szinten ezt jelenti tininek lenni, nem? De ha ezt jelenti, akkor velem miért nem történik meg ez? Ez az első látásra szerelem dolog tiszta viccinek tűnik, én meg ülök a földön, oldalvást sandítok barátnőmre, és próbálom megérteni, mégis mi jár a fejében.
- Pedig, ha a fiúkat és lányokat is tudsz kedvelni, akkor biszexuális vagy - vonom meg vállamat ismét, ahogy fejemet csak még jobban az ágymatracra feszítem. Nincs ezen mit átgondolni vagy fejtegetni rajta, ezek tények. Ha Boróka is érdekli, miközben én is, akkor biszexuális. Mondjuk nem csoda. Olyan pasi mellett, mint én, ki ne lenne az? Na ugye! Mondandójára, majd nevetésére emelkedik meg szemöldököm.
- Nos… meglepetés! - tárom szét karjaimat vigyorogva. - Sokan mondták már, elég kelendő vagyok, bármennyire hihetetlennek hangzik. Ezeknek a szőke fürtöknek… - mutatok rájuk vidáman, majd túrok is beléjük, hogy összeborzolhassam őket. - Senki nem tud ellenállni - nevetgélek tovább halkan, majd lemondóan sóhajtok. Könyökömet támasztom felhúzott térdemre, miközben magam elé bámulok. Ja, rohadtul nem beszéltünk meg semmit, főleg nem az okokat, de hát… fordítom itt fejemet bugyután vigyorgó barátnőmre: szerintem nem is most fog megtörténni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Próbálok semleges hangot megütni a témával kapcsolatban, mondjuk nem is nagyon lenne okom idegeskedni. Ha Rin biszex, akkor is ugyanúgy szeretem, mint eddig tettem, ahogy akkor is, mikor rájöttünk arra, hogy meleg. Csak aztán most lehet kiderül, hogy nem meleg, hanem mindkét nemhez vonzódik. Biztos vagyok abban, hogyha így is van, akkor is sikerül dűlőre jutnia vele, mert itt vagyok mellette és segítek neki. Ő az egyik legjobb barátom, soha nem lennék képes bántani vagy elhagyni azért, amilyen. Éppen azért szeretem ennyire, mert olyan, amilyen. Ez a legfőbb oka annak, hogy általánosságban fogalmazom meg mondandómat neki, hiszen biztos volt már olyan, hogy smárpartit vívott mással és ugyanilyen érzelmeket váltott ki belőle.
Már éppen hangot is adnék a levezetésemnek, amikor hallom, hogy mozdul. Fejemet fordítom felé, halvány mosollyal ajkaimon nézem, így pislogok felfelé rá, azonban a mosoly nem tart valami sokáig, mert megszólal. Lábamat nyújtom ki, kezem esik ölembe, ahogy hallgatom, szemöldököm rebben meg kérdőn, ajkaim nyílnak el hitetlenségemben. Hogy elveszít? De hiszen az elképzelhetetlen. Sóhajtva támaszkodom az ágyra és fekszem le Rinnel szemben. Kezeim közé fogom kezeit, mert ha már deepbe mentünk elég rendesen, akkor csináljuk rendesen.
- Rin… - mosolyodom el kedvesen, neve lágyan hagyja el ajkaimat, és még így sem várom el, hogy rám nézzen. - Kedvelsz engem? - túlságosan halkan szólalok meg, mert a kezdeti határozottság úgy foszlik szerte, mintha nem is létezett volna soha. - Mármint… úgy, érted. Mint lány a fiút, vagy fordítva - ráncolom szemöldököm, ahogy megmagyarázom, mintha fogyatékos lennék. Nem tudom, hogy magam miatt pontosítottam-e a kérdést, vagy Rin miatt, de valószínűleg nem is volt fontos, mert így is értette a kérdést. Óvatosan szorítok rá kezére, hogy valahogy jelezzem: végül is még itt vagyok. Fura is lenne, ha elmennék, mivel itt lakok. Anyáék örülnének neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Ugyanolyan bizonytalan vagyok, mint Rin. Csak amíg én nem mutatom, nehogy még jobban bepánikoljon, addig elkapva tekintetét, abból egyértelműen lejön, hogy fogalma sincs mit érez. Nem tudom mit reagálok majd, ha a válasz igenleges lesz. Megkönnyebbülök majd? Bepánikolok? Utóbbira nem látok sok esélyt, hiszen volt már arra példa, hogy megálltak előttem és közölték, hogy tetszem nekik, csapassunk egy randit. Vállat vonva mentem bele, mert végül is mit veszthetek? Egyikből sem lett semmi komolyabb, ráadásul a legutóbbi igen csúnya szakítással ért véget, még pofont is kaptam, és kellett pár perc mire leesett miért, de addigra már mindegy volt. A legrosszabb, hogy akkor sem az kötött le, hogy visszaszerezzem az eridonost, hanem hogy testvéremnek végül igent mondott-e a lány. Menthetetlen vagyok.
- Azért, mert a szüleid… - el-elpillantva Rin arcáról harapom el a mondatot. Egyértelműen azért, nincs értelme folytatni. Megszeppenve szorítok rá ujjaira, ahogy tekintete kezd el sokkal jobban csillogni, mint az egészséges lenne. Elnyílt ajkaimat csukom össze, az alsóba harapok, majd engedem el kezét. Nyaka alá csúsztatom egyiket, majd simítom lapockájára, míg másikkal nyúlok hátához. - Képes vagy szeretni, ebben biztos vagyok. Túl makacs vagy ahhoz, hogy a szüleid kiirthassák belőled ezt. Képes vagy rá, Rin, csak több idő kell, amíg rájössz, hogy az-e avagy sem - közelebb araszolok hozzá, majd ölelem magamhoz, miután az első könnycsepp lehullik.
Lehunyom szememet a folytatásra, kérdésére nem is válaszolok rögtön. Nem tudom milyen volt. Kellemesen furcsa, most is ezzel tudnám jellemezni, de attól félek, hogy csak még jobban összezavarnám barátnőmet. Halkat szusszanok, majd távolodok el tőle minimálisan, hogy mellkasomhoz húzott fejének búbjára tudjak legalább nézni, ha nem néz fel rám. - Itt leszek, amíg rájössz, és utána is - mosolyodom el szélesen. - Nem tudom milyen volt. Furcsa elsődlegesen, más, mint az eddigiek, de… - ráncolom szemöldököm elgondolkodva. - Nemtom. Jó volt - vonom meg végül vállamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A még anno Kiscsibétől kapott könyvet, amit tele tűzdelt a színes izékkal, amik ezt meg azt jelöltek benne, még csak nemrég vittem vissza a könyvtárba. Természetesen megkaptam a csúnya nézést, mert a kölcsönzési idő már lejárt, de hát eléggé hasznát vettem, így, hogy nem csak egyszer olvastam el, hanem majdnem mindennap böngésztem benne ezt-azt. Segített, ráadásul talán egy sokkalta egyszerűbb megoldásra is rávezetett a Csipe, hogy tudom eltüntetni a még mindig a kezemen ékeskedő karkötőt, amire akaratlan vetődnek kékjeim. Majd azzal a lendülettel vissza Ruben bácsira. Félre biccentett fejjel, elhúzott szájjal fürkészem egy ideig, majd vonom meg vállamat és bólintok egyet. Oké, akkor Ruben. Nekem lényegében mindegy, csak majd anya higgye el, hogy így történt.
Bárki bármit mondd - inkább ne mondjatok semmit, hadd maradjak meg ebben az illúzióban. Gihi. Érted. Illúzióban. - szerintem Ruben a szíve mélyén bír engem. Szarkasztikusan ugyan, de poénkodik, ráadásul a pad felé sétál, amire le is ül, szóval úgy csillannak fel kékjeim, mint egy szarkának, amikor valami fényeset lát. Hólikreb, győzelem Nber! Komolyba! Ruben segíteni fog nekem! Sietős léptekkel termek a padnál, és huppanok le mellé.
- Valszeg azért nem, mert féltik az ép elméjüket, de hát… - vonom meg vállaimat, és a mondat befejezetlen marad, hiszen akkora kárt csak nem tudnék tenni. Nemhogy tartós illúzióra nem vagyok képes, de még egy asztalt is nehezen formázok meg mások fejében. Egyszer Rint szívattam meg, hogy ott az asztal, közben meg nem volt, de ő meg kinevetett miatta, viszont nem szívathatom állandóan őt. Kell a változatosság.
- Lenne igazából - ingatom meg fejemet, mert Kende is felajánlotta, de az teljesen más, ha olyan van mellettem, olyan segít, aki ért is hozzá. - Szeretem kimaxolni a lehetőségeimet, és szerintem veled megtehetem, mert pöpi vagy benne - dőlök hátra a padon, majd figyelek mosolyogva ismét a szarkasztikus megjegyzésre. Ha ő nem is bír engem, én szétadom őt, ennek okán nevetek fel jóízűen.
- Fogalmam sincs. Szoktam gyakorolni a testvéremmel, már egész jól mennek a vizuális és akusztikus illúziók - préselem össze ajkaimat. - Most tartok ott, hogy össze kéne őket illeszteni, és valameddig megy, de könnyen törhetőek. Nem is vártam csodát, hogy a semmiből sikerülni fog, de azért… ennél többet szeretnék elérni - ingatom meg fejemet, majd emelem fejemet Ruben felé. - Szóval segítesz összeilleszteni őket? Külön-külön már egész jól mennek, ráadásul, ha sikerül, akkor leszedhetném magamról végre a karkötőt is - mosolyodom el szélesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Ha valaki olyan, aki soha nem megy haza a szünetekre valamiért, meglátja, hogy mi Kendével állandóan sokkal előbb visszajövünk, mint ahogy az indokolt lenne, nagyon csúnya pletykák indulhatnak el. Még a végén asziszik, hogy ennyire felelősségteljes diákok vagyunk meg ilyesmi. Lolcsika, csak képzeld el, ahogy arról sutyorognak a folyosón, amikor elmegyünk mellettük, hogy mennyire jó, okos és példamutató diákok vagyunk. Merlinre, ez maga lenne a borzalom! Csoda akkor, hogy csapatom az inkognitót?
- Mi az, hogy engem is? Miért téged igen? - fordulok hátra értetlenül és ráncolt szemöldökkel. - Dude, ne má’! Nem körözhetnek nélkülem - csóválom meg fejem rosszallóan és röhögve, mert itt végre kiengedhetem már a hangom, amint az ajtó csukódik mögöttünk. Neki is állok eldumikázni dude-nak, hogy mi a pálya, de ember, nem lenne csoda, ha nem hinné el, erre a tesó bólogat és vigyorog. Hát mi ez, ha nem bromance? Hm? Mi ez akkor? Szavakkal is megerősít, vigyorgok vissza rá, mintha minimum elmebeteg lennék, majd fordulok a szekrények felé jókedvűen, ahogy töhögök a bukós poénon, miután biztosít, hogy lesz a bizti boi. - Ja, ha így hívod amúgy elég para, szóval mellőzzük má’ pls - vágom csípőre a kezemet, így ujjaim között gyűrődnek meg kicsit a papírlapok. Mindegy, mert a hozzávalókon és a folyamaton kívül nincs rajtuk más, szóval a hatását elég komolyan homály fedi addig, amíg ki nem próbálom valakin. Oldalvást sandítok a dude-re, de hamar rá kell jönnöm, hogy valószínűleg ő lenne az utolsó, akit befognék kísérleti alanynak. Ez a ciki nem az ebola.
- Ja, az király lenne. Kösz - nyújtom felé a papírt, amin a hozzávalók vannak, mert én elég sokáig tanulmányoztam már a szobában is ahhoz, hogy simán megjegyezzem az első párat. - Az utolsó hatot kéne szerválnod, addig én összeszedem a többit, meg előkészülök - bólogatok, majd fogom az üstöt és helyezem az asztal közepére, hogy azonnal vizet öntsek bele. Forralni kell. Megvan csira, úgyhogy mehet a keresés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Látványosak. Akaratlan kell mosolyognom azon, ahogy Kiscsibe nagyon durván kifejti nekem a véleményét a vonalrajzokról. Igen, most szarkasztikus voltam. Ennyire senki nem állhat hadilábon a művészettel, de bármennyire is próbálom kivenni a másik arcából, hogy egy halovány tudás van a fintorgás mögött, nem jön össze. Csoda, hogy ismét az első gondolatomat cselekszem meg, ami jön? Ugye, hogy nem? Éppen ezért szedem össze, ami kellhet, majd guggolok le a sor közepén és várom meg, amíg Kiscsibe csatlakozik hozzám. Óvatosan fogom meg kezét és vezetem a papíron a ceruzát vele, hogy higgye már el, nem olyan ördögtől való dolog ez. Simán kinézem belőle, hogy olvasott már mindenről is ezzel kapcsolatban, de az teljesen más. Úgy elveszik a dolog varázsa, ami az egészben a legjobb. Ajkaim között bukkan ki nyelvem hegye a nagy koncentrációban, egyetlen egyszer sem szakítom el pillantásomat a papírról, mert fejjel lefelé sokkal nehezebb megtartani az arányokat, én meg éppen azon vagyok, hogy segítsek Kiscsibének, nem azon, hogy fejvesztve meneküljön a madár elől, amit lerittyent. Végül mosolyogva pillantok fel.
- Nézőpont kérdése. Lényegében ezt is te rajzoltad - vonom meg vállamat lezseren, miközben kissé oldalra fordítom fejemet és támasztom arcomat térdemre, ahogy hallgatom. - Az egyszerű dolgok a legkirályabbak, mert nincsenek túl gondolva. Ezért egyszerűek - nyammogok elgondolkodva, majd bólintok egy határozottat. Ja, valahogy így lehetne körülírni az egyszerű fogalmát. - Naná. A tied - mosolyodom el szélesen, majd támaszkodom térdemre, hogy felálljak, végül hitetlen nézzek lefelé Kiscsibére. Ráncba szalad a szemöldököm, miközben lehajolok, hogy ujjai közül húzzam ki a ceruzát és dobjam be a kosárba. Hajamba túrva nevetek fel.
- Állj már le a hegyezővel - nevetgélek tovább, fordulok végül a mellettünk lévő polcsor felé. Hümmögve állok pár pillanatig előtte, majd szedek le Kiscsibének egy ceruza csomagot, amiben mindenféle vastagság - te perverz - van, végül kapok le egy hegyezőt is. - Tessék. Hegyező is van, és olyan ceruzák, amik valóban megkönnyítik a vonalvezetést - mosolyodom el szélesen, majd kapom fel a kosarat. - Öröm volt találkozni Kiscsibe, majd tala a kastélyban - intek felé egyet lazán, ahogy ellépek mellette, majd slattyogok előre, hogy kifizethessem az eszközöket, amibe az indokolatlan ceruza és papírlap is beletartozik, amin Kiscsibe kolibrije van. Utolsót intek felé, majd lépek ki a boltból, hogy a kastély felé vegyem az irányt, ahol folytathatom a szenvedést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Vállamat vonom meg. Lehet nem tudok ártani nekik olyan szinten, mint ahogy ők azt hiszik, de akkor sem tartom okénak, hogy random embereket illuzionálgassak, pedig amúgy tök poén - nem csináltam gyakran, és csak kisebb poénokat eresztettem el -, de így meg nem lépek feljebb. Ráadásul a gondolattól, hogy valóban megszabadulhatok a karkötőtől csak még inkább felpörgök, szóval ha Ruben bá-, khm, szóval ha Ruben itt akarna hagyni, akkor sem engedném el olyan könnyen, mert elég volt már a karkötőből. Noncsi bácsiék tudják, hogy kell lekötni egy Mórocz figyelmét egy tanévre, nem is volt velünk semmi baj. Taktikus.
- Há’ pöpi - ismétlem el, miközben megvonom a vállam lezseren. - Pöpec, tudod. Király - billegtetem fejemet kicsit, lehunyt szemekkel magyaráznék tovább, ahogy felemelem mutatóujjamat is, hogy telecsapjam az étert szinonima szavakkal, de semmi más nem jut az eszembe, úgyhogy hoppon vagyok. Leengedem az ujjamat, vigyorogva fordulok Ruben felé és magyarázom el neki a helyzetemet, amire a legnagyobb egyetértéssel megspékelt bólintást kapom. Már most szanaszét adom, hogy Rubennel gyakorolhatok, és komolyan segít benne. Merlinre, Móric el sem fogja hinni, ha elmesélem neki, hogy sikerült befűznöm.
- Dehogynem zavar. Tiszta izé… - milyen értelmes mondat. - Kis rávezetéssel ugyan, de szerintem arra is rájöttem, hogy szedhetném le, szóval csak még jobban kellene az erősítés az illúziók között - bólogatok magabiztosan, majd állok meg a mozdulatban és röhögök fel hangosan Ruben szavain. - Ez elég perverz - szögezem le tovább röhögve, majd fagy belém a minden is, ahogy összecsapja tenyerét. Ember, nem szabad elfelejtenem, hogy ő ugyanúgy creepy még mindig. Hevesen bólogatok, csillogó kékjeimet le sem veszem róla, ahogy közli, becsüljem meg. Ó, de még mennyire! Elképzelni sem tudja mennyire, de mennyire meg van becsülve, és ez most nem szarkazmus, hanem tényleg.
Torkomat köszörülöm meg, ahogy előre fordulok. Lehunyom szemeimet, magam elé képzelem a kolibrit, minden kis részletével együtt, ahogy mindig megálmodom, végül szárnyának hangjával igyekszem kiegészíteni a képet, hogy utolsó lépésként terjesszem ki és lássa meg Ruben is, ahogy a kolibri előttünk repked ide-oda. Gyorsan teszi, míg szárnyainak gyors mozgása által generált hangja jut el a fülünkbe. Alsó ajkamat beszívom a nagy koncentrálásban, a madár kitartóan repked, meg-megállva nézelődik, majd reppen tovább pár métert. Kékjeimet kinyitom, Rubenre emelem azokat kíváncsian, hogy mégis mi a véleménye, amikor a tér végén felhangzó gyermek nevetésre terelődik a figyelmem és az illúzió eltűnik. - Ne már, bakkerka! Pedig most… aj! - szusszanok durcásan, majd térdelek könyökömre, hogy tenyerembe támasszam arcomat és bámuljak előre. - Ennyi. Túl könnyen törik és még nem jöttem rá a módjára, hogy tudnám jobban kitartani. Csak azt ne mondd, hogy reménytelen vagyok, mert akkor befejeztem - morgok bajszom alatt sokkal ingerültebb hangon, mint eddig bármikor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kendével kicsaptuk a bájitalokat, mint annak a rendje, majd Rinnek adtam őket, hogy hajrá, lehet szétosztogatni vagy azt csinálni velük, amit akar, nekem lényegében teljesen mindegy, mert azt sem tudom mi fog történni, ha valaki megissza. Oké, ez hazugság, mert a recept alapján meg néhány elejtett jegyzet alapján a lapokon igencsak könnyen ki lehetett következtetni, de hát… így sem 100%-os, hogy az fog történni, nem? Mármint de, mert pöpi vagyok Bájitaltanból és a bájitalok pontosan úgy sikerültek, ahogy kellett nekik, szóval fogalmam sincs mit koptatom az agysejtjeimet. Inkább csak Rinre bíztam az egészet, hogy csinálja, miközben röhögve közöltem vele, hogy az egyik üvegcsének Kiscsibe mennyire örülne, majd léptem le, mert reggeli előtt még vissza kellett mennem a füzetemért a szobába, plusz fel kellett ébresztenem Móricot, hogy kapja össze magát, mert megint el fogunk késni. Mint majdnem mindig.
Teljesen nyugodtan, fütyörészve sétálok a Nagyterem felé, hogy teletömjem magam kajával, amikor megtorpanok. Szóltam Kiscsibének, hogy ne igyon? Megtettem, ugye? Ja, tutira megtettem, nem tudom mit izgulok. Tovább indulok fütyörészve, majd szinte robbanok be a Nagyterembe, hogy kékjeimmel azonnal Kendét keressem, de ez a bánat nincs sehol. Bezzeg Rin megint Rolanddal bassz- akarom mondani üti el az időt. Csúnya Móric, hogy beszélsz?! Vigyorogva integetek mindkettőnek, majd nézek körbe, hogy ki lehetne az áldo- semmi, meg is van. Könnyed léptekkel vágódom le Kiscsibe mellé, főleg azért, mert van hely, hiszen a reggelinek már egy ideje vége. Csak elkéstem. Meglepő. De legalább a füzetem nálam van. Kezeimet fektetem egymásra, majd hajtom rá arcomat, hogy mosolyogva nézzem Kiscsibét, ahogy úgy issza a vizet, mint egy kacsa.
- Te figyu, úszni is szeretnél benne? - rebben meg szemöldököm kérdőn. - Mit olvasol? - húzom ki kezemet fejem alól, majd nyúlok azonnal a könyv felé, hogy magam felé fordítva azt, olvassam el a címét. Fogalmam sincs mi ez, úgyhogy elhúzott szájjal engedem is el azzal a lendülettel, ahogy megfogtam, majd pillogok tovább Kiscsibére féloldalas mosollyal. - Mondd el, Kiscsibe, hogy telt a szüneted, miután nem találkoztunk, mert be fogok aludni - nyomok el egy ásítást behunyt szemekkel, majd pillogok tovább a másikra, miközben karjaim alatt pihenő füzetem sarkát bizergálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Szar érzés ám, amikor nem kell befejezni egy mondatot, mert rohadtul tudom, hogy befejezetlenül, sőt, a másik megerősítése nélkül is jóra gondolok. Mert tudom, hogy így van. Nem tudom, hogy segíthetnék Rinnek, vagy hogy könnyíthetném meg neki, pedig amikor nagyon deepbe megyek, eszembe szokott jutni barátnőm és a családi háttere. Azért ezt nem úgy kell elképzelni, hogy állandóan ezen merengek, mert a nagy francokat, de hát… mégis a barátnőm és segíteni szeretnék neki. Lényegében bárhogy. A baj még mindig az, hogy nem tudom, hogyan tehetném meg, hiába tudom elképzelni milyen lehet, amikor az én vállamat nem nyomja ilyen felelősség.
Jobb híján ölelem magamhoz szorosan a lányt, hogy tudja, ha ehhez nem is tudok érdemben mit mondani, azért itt vagyok és támogatom. A szavak végül percek múlva jönnek, mert úgy érzem, ez most olyan, amit ki kell mondanom és nem elég, ha csak egy pillantásomból olvassa ki a másik. Szavaitól mégis megmerevedek egy pillanatra, majd a folytatástól csak még inkább. Szívem hevesen dobban párat, kikerekedett szemekkel ölelem magamhoz szorosabban, a falat bámulom Rin háta mögött, miközben megnyugtatóan simogatom a tincseit. Most… mondjam ki én is? De ha kimondom, az nem félreérthető mindezek után? Ha nem teszem meg, ugyanolyan félreérthető? És ha komolyan mondja? Ha én komolyan gondolnám? Végül csak ölelem magamhoz szótlanul, miközben ujjaim mozognak hátán és tincsein folyamatosan, egészen addig, amíg meg nem szólal. Eltávolodva fordítom lefelé fejemet, hogy rá tudjak nézni, majd vigyorodom el szélesen. Gyors mozdulattal hajolok közelebb, terveim szerint Rin arcára adva egy gyors csókot, de lehet félremegy, fene sem tudja, mert rögtön utána pattanok fel és libbenek az egyik szekrényemet, aminek aljából rántom ki a mérhetetlen savanyú cukrot, amit csak ő meg én tudunk megenni. Diadalittasan emelem fel és nevetek fel hangosan, mert legutóbbi hazalátogatása alkalmával hozta és igen... még mindig megvan. Valami ilyesmi alkalomra tartogattam, szóval még tényleg jól is jön. Muhahahaha!
Ki tudja mennyi időt töltünk el nevetve és egymás vérét szívva, mikor a tejszínhabos doboz már üresen hever a földön, a hatalmas zacskó savanyúcukornak pedig se híre, se hamva, én meg Rint magamhoz ölelve alszok el éjjel valamikor. Végül is… valamit sikerült letisztáznunk, ha előrébb nem is jutottunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ahogy megfogom Kiscsibe könyvét engedem is vissza nagyjából, mert nem különösebben kelti fel az érdeklődésemet, ő meg úgy néz rám, mintha minimum egy vödör vízbe hajítottam volna. Mindegy, mert így is utána kap, szóval nincs belőle baj. Vállat vonja hajtom vissza fejemet karjaimra, féloldalas mosollyal pillogok fel rá, hogy elkezdjen mesélni, mielőtt komolyan bealszok. Mosolyogva hallgatom, ahogy elkezdi, majd pislogok fel rá értetlenül.
- Nem nagyon. Lemaradtam az első óráról? - hunyom le szemeimet, hogy szemöldököm szaladjon ráncba, ahogy hatalmas gondolkodásokba esek. Mi az első órám? Egyáltalán milyen nap van? Mondjuk ilyen kérdésekkel nem jutok előrébb, de mindegy, szóval, ahogy megannyi mindent, ezt is elengedem, így szusszanva emelem fel fejemet, pillantok Rinre és vigyorodom el szélesen. - Szanaszét adom, amikor ennyire pörög, mert ébren tart az órákon. Oké, annyira nem vagyok gáz, mint Kende, de… - vezetem vissza tekintetem Kiscsibére, majd fekszem vissza, és nagyon nehezemre esik visszatartani a nevetésemet. Milyen beszédes Csibét találtam ma reggel, ahhoz képest, hogy két perce ismét megöllek tekintettel nézett rám, amiért megzavartam az uncsi könyve olvasásában. - Ha itt az egyetlen levitás csibe, akit elviselek, mit tehetnék? - nem mintha más házakból megkapta volna bárki is a megtiszteltetést, hogy becézzem, ami így is van rendjén. A legtöbben amúgy is idegesítenek, szóval hagyjanak békén, de amíg őket figyelmen kívül hagyom, Kiscsibe mindig olyanokat mondd, amikre zsigerből kell reagálnom, szóval esélytelen az alvás. Félig. Mert ahogy hallgatom a Rin és Roland közti barátság megkérdőjelezését egyre nagyobbakat pislogok, és bakkerka, tudom, hogy pár pillanatra sötétség borul mindenre. Nem tudom mennyi idő telik el, de hirtelen pattannak ki szemeim és kapom fel fejemet, csak annyit hallok, hogy elfelejtem. - Ébren vagyok! - szólalok meg hangosabban, még a füzetemre is csapok egy kisebbet, mintha ez csak még jobban ébren tartana, majd nézek Kiscsibére, aki kajálni készül. Sóhajtva túrok szőke tincseim közé, majd borzolom össze őket kicsit féloldalas mosollyal, ahogy Kiscsibére nézek.
- Ööö… lehet kicsit elvesztettem a fonalat - dörzsölöm meg arcomat, de persze hangomban egyáltalán nincs bűntudat. - Deeee… Rin és Roland. Igen, ez még megvan. Fogalmam sincs mióta, de nem is érdekel. Amíg Roland nem bántja meg vagy nem csinál olyat Rinnel, ami nekem nem tetszik, felőlem barizzanak - mert komolyan leszarom addig, amíg Roland át nem lép egy olyan határt, amiért már jár a saller. Vagy akár több is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Fejhallgató a fejemen, egy rögbi labdát pörgetek kezeim között, amit még fogalmam sincs honnan szereztem, de megtaláltam az ágyunk alatt. Hogy mit kerestem ott? Remek kérdés, szerintem csak engedjük el, és ne beszéljünk róla többet. Üvölt a fülembe a Gazirovka, az időt sem tudom, lehet már rég lecsúsztam a kajálásról megint, ami nem lenne meglepő, mert mostanában elég gyakran előfordul, de hát tehetek én róla? Szerintem sem. Csípőm ring, teljesen beleélem magam a basszus adta lehetőségekbe, így amikor belököm a Nagyterem ajtaját:
- Jarkije ablaka minimum diebriej, Sijatut w tumanie nieba miedlenna tajet, Jarkije ablaka minimum diebriej, Sijatut w tumanie nieba miedlenna tajet - üvöltöm teljes erőbedobással a szöveget, amit még én sem értek, de hát Nber, orosz, érted, szóval tökre mindegy. A lendülettől lendülök én is az első padra, amit érek a Nagyterembe, majd kezdek el mozogni ismét, ráadásul lássuk be, a mozgásomra nem lehet panasz. Úgy elkapom a ritmust, mint annak a rendje, miközben kicsit feleszmélve - ugyanúgy a szöveget üvöltve, mert nem ússza meg senki - pásztázom a környéket és állapodik meg tekintetem az eridonoson, aki úgy néz ki, mintha most húzták volna ki Darwin szájából, de hogy is van? Ne a könyv alapján ítéld meg a borítót? Vagy valami ilyesmi, kicsit előrébb táncolok, ujjaim erősen markolnak a labdára, ahogy kitárom azt és csúszok a padon, majd lépkedek egyet jobbról, balról, végül fennhangon szólalok meg.
- Hé, tesó! - figyelemmel arra, hogy Gazirovka még mindig üvölt a fülembe, valószínűleg az eridonos is rám néz, amilyen hangerővel szólhatok, így széles vigyorral hajítom el felé a labdát, ami gyönyörű ívben repül. - Vigyázz, labdaaaaaaa! - röhögök fel öblösen, majd táncolok tovább a padon, hogy egy tálból csórjak el valami kaját, miközben a csajra kacsintok, de azonnal vissza is pillantok a srácra, hogy vajon elkapta-e a labdát. Ha nem, az rohadt ciki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az asztalra ugrok a padról, hogy tuti legyen az, amire éppen készülök és ne csak a nagy világba dobáljam a labdát, mint amit amúgy teszek, mert fogalmam sincs mit és hogyan kell csinálni. Összeszűkült szemekkel figyelem a srácot, aki beszél valamit, miután megszólalok, de ugye az orosz üvöltözik, szóval semmit nem értek, így csak hajítom a labdát, felhívom rá mindenki figyelmét, hogy vigyázzanak, mert esik a minden is, és izgatottan táncikálva várom, hogy vajon elkapja-e. És ott van! Kisterpeszbe állok, ahogy elkapja, karjaimat felfelé lendítem és töhögök. Micsoda góóóól!
Vigyorogva fordulok vissza felé, éppen elkapom, hogy magyaráz, keresi a fogást, majd dob. Bakkerka! Fogaim közé veszem a gyümi kenyeret, majd készülök, hogy elkapjam. Mellettem szóljon, hogy le is hajolok meg minden, hogy sikeresen abszolváljam a feladatot, de a labda túl kis ívben esik, így a csaj tányérjában landol, én meg reflexből emelem fel a lábamat, hogy megússzam. Ó, hogy ott rohadna meg! Az oké, hogy én megúsztam nagyjából, de a csaj nem feltétlen. Pálcámat előkapva guggolok le elé, hogy fejemről letoljam a fejest, megfogjam a labdát, letisztítsam azt - prioritások -, majd a lányon is segítsek. - Nagyon jól álltak a leveses tincsek, ha ez vigasztal - mosolyodom el ellenállhatatlanul, majd kacsintva állok fel. Lelépek a padra, majd onnan a földre ugrok, miközben vigyorogva keresem ismét a srác tekintetét. Amint elkapom indulok el jobbra.
- Menj bal szélre! Bal szél! - ez nem azt jelenti, hogy balról fúj a szél, hanem azt, hogy menjen bal-. - Neked jobbra! Neked jobb szél, ember! - röhögök fel, ahogy hátrafelé kocogok, és csak remélem, hogy nem pattan be mögém senki váratlanul, mert az nagyon, de nagyon kellemetlen lenne. Ha elindul, menet közben dobom el neki a labdát, ami repül felé, miközben én: - Vörös 354! Vörös 354! - fogalmam sincs mi ez, de egy csomó mugli filmben, amit néztünk Móriccal ilyen random szavakat és valami számokat ordibálnak be. Egész időben rájöttünk, hogy ez valami taktikai dolog lehet, mert a csapattársaid értik, míg a másik csapat nem, de… ja, nekem fogalmam sincs ki a csapatom, vagy akkor az eridonos az ellenem van? Vagy ő a csapatom? Franc sem tudja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hagyom, hogy Ruben megnézegesse a karkötőt, aminek én már minden milliméterét olyan jól ismerem, mint a tenyeremet. Másik kezembe támasztom arcomat, térdemre könyökölök, látványosan forgatom meg szemeimet, hangosan sóhajtok. Tényleg nem szeretem, de ennek legalább van értelme is: segít fejlődni. Oldalvást sandítok Rubenre a kérdése miatt, majd vissza előre. - Tartós illúzió, így rájöttem arra, hogyha magát az illúziót nem tudom megtörni, hogy a karkötő eltűnjön, koncentrálok magára a karkötőre, mint megfogható dologra. Rin és Kiscs- Li-, bah, szóval Amélia segítettek, sőt… - tartok pillanatnyi szünetet. - Kapcsot rakok rá illúzióval - bólogatok erőteljesen. Egyébként a terv nagyon jó, szanaszét adom, hogy egy sokkal egyszerűbb megoldásra vezettek rá, mint amire én gondoltam először, de a kivitelezés nem olyan egyszerű, mint akkor tűnt. Igazából parálok attól, hogy esélyem sincs.
Kérésre teremtem meg az első illúziót, ami eszembe jut ismét, mert bírom a kolibrikat, tiszta parák, hogy pillanatok múlva ismét a semmibe tűnjön el, mintha ott se lett volna. Hangosan és haragosan fújtatok egyet, mintha ezzel segítenék magamon vagy akár az illúzió megtartásában. Felkapom fejemet Ruben szavaira, az előző durcázás sehol nincs, széles vigyorral arcomon figyelem, ahogy az illúzióm ismét megjelenik, csak immár ő idézi elő. Csillogó kékekkel, minden szavára hevesen bólogatok a férfinak. Nem az illúzióval van a baj, hanem velem, mert könnyen eltéríthetnek. Ráncolom szemöldököm a folytatásra, megszeppenve pislogok a madárra, ami megáll, majd hümmentve egyet fordulok megint előre és meredten a madarat nézve húzom rá saját illúziómat. Itt-ott remeg meg a valóság és az illúzió közti határ, ahogy minden koncentrációmat az apró lényre összpontosítom, akinek vibrálva ugyan, de megváltozik a színe, hogy Ruben lássa: az ő illúziója kikerült a körből, az enyém van itt. A zöldes-kékes árnyalat helyett pompázik a madár narancssárga színben, szárnyai mozdulnak, hogy azok gyors mozdulásának hangja ismét elérjen a fülekbe. Nyelvem hegye bukkan fel ajkaim között, ahogy koncentrálok, mert nem ronthatom el. Túl sokszor kezdtem már elölről otthon is, a kastélyban is, és valami mindig megzavart vagy tönkretette az egészet, de most sikerülnie kell. Mert nem hihetik azt Noncsi bácsiék, hogy haszontalanok voltak az órák, hogy feleslegesen belém energiát fektetni. Magam miatt kell sikerülnie. Az elhatározással együtt hagyja abba a madár tollazata a vibrálást, a valóság tűnik el körülöttünk, hogy a kolibri zavartalanul repüljön egy virághoz és álljon neki… nos, kolibriskedni. Pontosan.
- Valahogy így jó? - minimálisan erősítem fel a szárnyak csapkodását, hogy véletlen se nyomja el Ruben vagy az én hangom, miközben a férfire pillantok. Mondjuk most pont nem történt semmi olyan, ami kizökkenthetne. Vagy csak nem érzékeltem? Nagy ugrás lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Vállat vonok arra, hogy meglepte. Lényegében nem az én érdemem, mert onnan jött a segítség, ahonnan a legkevésbé sem számítottam rá, és napokig tartott belátnom magamnak, hogy nem mondd hülyeséget, majd jött azzal a hülye könyvvel, amit tüzetesebben átolvasva, találtam benne olyat, ami segíthet. Ki gondolta volna, hogy éppen az segít, akinek állandóan szívom a vérét? Para, mi? Most vonatkoztassunk el attól, hogy nemrég vallotta be, kedvel, mert az akkor és ott még nem számított. Most meg... fene sem tudja mi számít az illúzión kívül jelenleg. - Aham. Voltak próbálkozásaim, elég sok. A formája megvan igazából, már csak a kapocs hasznosságát kéne belevinnem, de egész jól haladok szerintem - ráncolom a szemöldökömet elgondolkodva. Végül is, Ruben azt mondta nem vagyok reménytelen, ráadásul tényleg minden tőlem telhetőt megteszek, hogy haladhassak, ez alól meg a karkötő sem kivétel, mert ha akarnám sem tudnám elfelejteni, hogy a csuklómon nézőkézik. Mondjuk be kell látnom, hogy jobb, mintha az eredeti ötletet kaptuk volna meg: hatalmas pecsétek a homlokunkra. Mit ne mondjak, így is jelenségnek számítunk Móriccal, de két hatalmas pecséttel a homlokunkon, csak még inkább. Hah, mekkora poén lett volna!
De nincs idő ilyeneken merengeni, mert Ruben bedob a mély vízbe, én pedig a legjobb úszóként csapatom magam a part felé, hogy valamit felmutathassak neki. Koncentrálok, szavai mégis eljutnak hozzám, így lassítok a tempón, ami túl gyorsnak bizonyul, és amint megfogadom tanácsát, máris sokkal jobban megy. Az illúzió rendesen ölti fel alakját, pontosan úgy, ahogy lelki szemeim előtt kell neki, ámbár még kicsit kezdetlegesnek látom, ahhoz képest, hogy a művészet a mindennapjaim részét képezi. Sok mindent elmond. Félre biccentett fejjel, kissé értetlenül pillogok Rubenre, mert fogalmam sincs miről beszél, de végül elengedem, mert muszáj vagyok szélesen és elégedetten elvigyorodni.
- Pöpi - ismétlem meg utána, majd fordítom fejemet a madárra és a virágra. Lábam kezd el fel s alá járni, ahogy fürkészem őket. Meg kell mozdulnom, és nem csak fejforgatásról van szó, hanem rendesről és meg kellene érintenem, miközben tartom az egészet. Mélyet sóhajtok, közben hunyom le szemeimet, majd térdemre támaszkodva állok fel és kicsit bizonytalanul indulok el a madár felé, hogy végül mellé érve guggoljak le. Minden rendben van. Én irányítok, ez az én illúzióm, minden rajtam múlik. Én meg tudom, hogy sikerülni fog. Óvatosan mozdítom kezemet, lassan nyújtom előre, majd érintem meg a madarat, aki pontosan azt csinálja, amit akarok. Semmit. Kolibriskedik tovább. Szélesen vigyorodom el, csillogó kékekkel fordulok hátra Ruben felé. - Megcsináltam! - kiáltok fel örömittasan, majd bököm meg még egyszer a madarat, mintha valami játék lenne. - Merlinre! Tényleg sikerült, Ruben! - nevetek fel hangosan, ahogy hajamba túrok, majd felállok, és ahogy vissza indulok a pad felé, lábam nyomán úgy tűnik el az illúzió is, hogy mire lehuppanok Ruben mellé, már ismét a kolibri nélkül legyünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Aham, valahogy úgy - automatikusan nyúlok a karperechez, hogy gyilkos tekintettel méregessem, miközben mutatóujjammal piszkálom. Még mindig tartom, hogy Noncsi bácsiék aztán tudják, hogy kell lekötni egy kamasz figyelmét. Valami ilyesmivel, főleg, hogy a megfelelni akarás csak még inkább tobzódik bennem. Csak abban reménykedem - de ebben komolyan nagyon -, hogyha szintet lépünk broval, akkor nem kapunk még valamit a nyakunkba. Nem gondoltam túl a csat megtervezését, az egyszerűség híve vagyok amúgy is, ráadásul lusta is, szóval igyekszem minél logikusabban és kivitelezhetőbb dolgokat megfogni, amik agyamba kerülnek. - Az eredeti ötlet két hatalmas pecsét lett volna a homlokunkon - avatom be Rubent. - Felőlem harang is jöhet a nyakamba, csak pecsétet ne - bár azért… poén lenne. De így is tök nehezen ússzuk meg az órai feleleteket, nemhogy pecséttel a fejünkön. Úgy aztán minden tanerő is kiszúrna minket.
Lassan formálom meg a madarat gondolataimban, hogy végül kiterjesszem a körülöttünk lévő térre is valahogy próbálkozva teljesen kizárni a mellettem ülőt. Dohányzik. A füst kesernyés szaga issza bele magát orromba, amitől az ráncba szökik, az illúzió pedig meg-meginog ennek hatására. Gyorsan korrigálom, a szagot zárom ki elmémből, így a vonalak nem mosódnak el, hanem határozottan körvonalazódnak megadva a madár testét. Ruben hangja eljut hozzám, követem az instrukciókat, azonban éppen annyi időt hagyok elmémnek, hogy felfogja azok jelentését, de gondolkodni már ne legyen rajtuk időm, különben a koncentrációmnak vége, és éppen ezt szeretném elkerülni. Mindenáron.
Végül vigyorogva fordulhatok mostani tanárom felé, hogy megszeppenjek első körben. Tapsol. De nem érzem úgy, hogy ez a taps szarkasztikus lenne, hanem komolyan tapsol, mert elismeri, hogy sikerült? Csak még szélesebb lesz a vigyorom ennek hatására, mint egy gyermek huppanok vissza mellé a padra. Kíváncsian emelem rá kékjeimet, serényen bólogatok a szavaira. Zsúfolt és hangos helyen. Rendben. Vettem főnök! Elnyílt ajkakkal figyelem, ahogy az ő kezén az én karkötőm pontos mása jelenik meg.
- Vóóóóóó, de menő! - adok hangot a bennem lévő meglepettségnek. - Ah, igen. Mondom. Szóval… - emelem kettőnk közé a kezemet én is, hogy tudjak közben mutogatni, mintha én oktatnám a másikat. Muhahahaha, fordult a kocka? Nem. - Ide gondoltam egy egyszerű óraszíjat igazából. Egyszerű, nem igényel olyan részletességet, mintha valami megábbat akarnék, plusz kivitelezhető az én szintemen - bólogatok párat a végén. - Felőlem csálé is lehet és szakadt, mit bánom én, csak szedje le rólam - pillantok Ruben karkötőjére a sajátomról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nevetve hátrálok, mert valószínűleg az én bocsi kérésem hamarabb célba ért a csajnál, mint az eridonosé, csak azt nem tudom, hogy ő komolyan gondolta-e, mert én igen. Félig. Oké, a csaj arca mindent megért, de ha ezen múlik, majd kap valami szép ajcsit és tovább léphetünk ezen. Hátrálva lépkedek, osztom az ukázt a másiknak, aki meg elégedetlenkedik, pedig még be sem melegedtünk. - Logikus ember! Nekem bal, neked jobb! - kiabálok vissza, hát csak gondolkodni kellene. Kicsit. Talán meghaladja a srác képességeit, de ez legyen a legkevesebb, amikor végre sikerül tisztázni és megindul arra, amerre kell neki, így szorosan ujjaim közé fogom a labdát és hajítom el, mint valami hatalmas amerikai foci mester. Ha ezt valaki látná bakkerka, instant válogatott lennék! Mennyire csodálatos ívben repül, behalsz neki. Vigyorogva és totál büszkén követem a labda ívét, kiabálok is mellé, fogalmam sincs mit és miért, még az egymáshoz álló viszonyunk sem nagyon tisztázódott az eridonossal, de evvan. Ezt kell szeretni.
Megtorpanok a hátrafelé menetben, amikor a srác teszi le a labdát meg kiabál. Milyen fekete 13? Mi a bánat, ez most rulett lett? De hogyan? Nem elég ennyi kérdés, mert ellép a labdától és lendül a lába én meg felfelé fordított fejjel, kissé elnyílt ajkakkal követem az ívét magam mellé engedett karokkal. Ez már egy fokkal jobban sikerült, mint az előző dobása. Rúgni legalább tud. Elégedett bólintok párat, hüvelykujjamat emelem a srác felé nevetve, majd érzem, hogy valami fura. Aha, menni kéne a labdáért. Felkapom a fejemet, majd rohanólépésben hátrálok, hogy magamhoz fogjam a labdát, mert az eridonos valami kötényről kiabál, szerintem teljesen elvesztettük. Bal hónaljamba pakolom a labdát, míg jobb kezemet kinyújtom előre, hogy kiabálva induljak el előre, mintha lökném félre magam elől az embereket. Út közben taktikázok is, mert így volt a filmben: jobbra lépek, de balra megyek, miközben fordulok egyet, majd futok tovább, ugyanez csak fordítva, míg a Nagyterem ajtajához nem érek, ami előtt vágom földhöz a labdát. - TÁCCSDÁVN! - kiabálok fel diadalittasan karjaimat a levegőbe emelve. Futok pár kört azon a részen, majd fordulok diáktársaim felé, hogy csókokat dobáljak random lányoknak, kiosszak egy pacsit egy srácnak, aki éppen integet valakinek, majd hajoljak meg. Kékjeimmel keresem az eridonost, amint megtalálom indulok el felé, a labdát már el is felejtettem.
- Cső tesó! - nyújtom felé jobb kezemet, hogy felhúzzam a földről. - Találtál valamit, hogy fetrengesz? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn.