Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Automatikusan tapogatom meg fejemet minden oldalról szabad kezemmel. Nincs is nagy fejem. Fél arcomat fújom fel durcásan egy pillanatra, szememet forgatom mellé, mert ez így egyáltalán nem pálya. Normális méretű fejem van, haláli édes mosollyal. Engedd meg, hogy idézzem a legnagyobb királyt ever: “Így is van!” Köszönöm a figyelmet, ennyi volt a legnagyobb királyból, mert muszáj elvigyorodnom szélesen. - Szívesen - reflektálok arra, hogy nehéz lesz elfelejteni. Hát még jó! Mekkora király napot töltöttünk el együtt csipével, nem hiszed el Nber. Annyira nem hiszed el, hogy akkor még én sem, sőt, maga a csipe sem akarta elhinni. Mik vannak kérem!
- Ja, vágeszolom - bólintok egy határozottat. Gondolom itt kellene jönnie annak a résznek, hogy elfogadom a nyolc méter hosszú érvelését, és tényleg elengedem büntetés nélkül, de komolyan van jobb dolgom is, mint elemezni Kiscsibe gondosan felépített érvrendszerét, hogy miért ne büntessem meg. Nincs nekem időm ilyenekkel foglalkozni, amikor keresni kell, majd szedni, majd elvenni tőle a maradékot, majd odaadni végre azt, amit igencsak régóta szerettem volna. Anya mindig aszondja, hogy jobb később, mint soha. Kitartóan mosolyogva tartom felé a lapot, amíg el veszi. Aprót biccentek a köszönetre, mert igazából nem nagy dolog. Ha nem lettem volna bánat, sokkal hamarabb kész lett volna, de ezt nem kötöm a csőrére.
- Vízfesték és az egyik különleges pennám - bólogatok erőteljesen, és nem, egyáltalán nem esik le, hogy valószínűleg nem erre irányult a kérdés. Már csak azért is, mert kérdés sem volt, csak zsigerből reagálok rá. Kezeimet csúsztatom nadrágom zsebeinek mélyére, majd billegek kicsit előre és hátra, mert még senkinek nem adtam rajzot. Nagyjából senki nem tudja, hogy rajzolok egyáltalán. A kalligráfiát tudja mindenki, de a rajz és festészet teljesen más lapra tartozik. Hát ha még eljutok végre odáig, hogy összeboronáljam a kettőt!
- Öm… - vakarom meg tarkómat zavartan, miközben a plafon felé pillantgatok. A lényeg, hogy elfele Kiscsibéről, de megtanították, hogy akivel beszélgetsz, arra kell nézni, így mosolyogva esnek kékjeim rá ismét. - Nem mondanám… nem. Nem tanulom, csak jön magától - vonom meg vállamat. Zsebembe nyúlva simogatom meg Csipeszt, majd sandítok Kiscsibére. Halkan szusszanok egyet. - Figyu - lépek elé, kékjeim arcáról vándorolnak a kezében tartott lapra. Lehunyva szemeimet koncentrálok pár másodpercig, majd rebben meg Kiscsibe kezében a lap, hogy a következő pillanatban keljen életre róla a kolibri és repkedjen a lány előtt. Gyorsabban mennek az ilyesfajta illúziók, mint eddig mentek. Megérte ennyit gyakorolni. Szemeimet ismét lehunyom, a szárnycsapkodás hangjára koncentrálok, a madárra magára. A színek kerülnek szemeim elé, és mintha egy kifestő lenne előttem, immár nyitott szemmel vetítem rá a vibráló színeket. Középről indítom, onnan terjed szét a szín, mintha az egész vizes lenne és én csak az ecsetről csöppintettem le bele a festéket. Lassan terjednek a színek, de annál látványosabban, így széles és elégedett mosoly kerül arcomra, ahogy fejemet kapom fel, mikor a madár repül a fejünk fölé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Halkan fújtatok egyet, szemeimet is forgatom hozzá, mikor meghallom a választ. Baromság. Ahogy az éneklés, úgy a rajzolás is tanulható dolog. Rajzolni bárki tud, akár el akarja hinni, akár nem, éppen ezért nem kedvelem, amikor kitérünk merő véletlenségből Kiscsibe kézügyességére. Elgondolkodtam már azon, mégis hogy tudnám erről leszoktatni - érted, mint egy háziállatot a szobatisztaságra, wtfdude -, de azon kívül, hogy hajtogatom neki ugyanazt, aligha tehetek bármit is. Mármint nem mondom, eszembe jutott még, hogy kikötözöm és addig rajzoltatok vele, amíg nem lesz előtte egy felismerhető madár, de ez szerintem már büntetendő. Ha megtudja valaki. Ha nem tudja meg senki, vajon akkor is? Jó kérdés, mi? A fenébe az egésszel, csak simán nem is reagálok szavakkal, mert valószínűleg az arcom mindent elárul amúgy is.
Előre-hátra billegek kicsit, miközben felelek, egyetlen ujjammal simogatom Csipesz fejét. Sosem tanultam rajzolni, mert feleslegesnek tartom. Amikor olyanom volt, neki álltam annak, ami éppen beugrott a fejembe, és az évek során fejlődtem, majd már tudok egyet s mást papírra rittyenteni. Nem nagy tudomány a dolog. - Áh, úgy unalmas lenne. Így sokkal izgalmasabb, plusz nagyon ritkán rajzolok vagy festek ilyesmiket - vonom meg vállamat lezseren, végül lépek közelebb Kiscsibéhez. Szemtelen mosollyal ajkaimon sandítok le rá fél szememet kinyitva, majd folytatom a folyamatot, amit elkezdtem. A kolibri tökéletesen hozza egy igazi mozgáskultúráját, szárnycsapkodása is tökéletesen hallhatóak, így fejemet fordítom felfelé, majd nevetek fel őszintén szavain. - Majd csak visszajön - vigyorodom el, majd fejemet lassan mozdítva vezetem kékjeimet Kiscsibére.
Hirtelen szeppenek meg, ahogy meglátom mégis hogy nézi a kolibrit, majd jön az a mosoly, amit soha nem láttam arcán ismeretségünk óta. Hatására rezzen meg a kolibri, ahogy a gondolataim túlságosan is elterelődnek, de gyorsan rázom helyre magamban a dolgokat, míg végül fejemet biccentem oldalra immár csak halvány mosollyal arcomon. A kolibri magához hűen rebben ide és oda a fejünk fölött, míg én képtelen vagyok elpillantani Kiscsibéről. - Más a mosolyod most, mint eddig bármikor. Jobban tetszik, mint az eddigiek - jegyzem meg. A madár lassan kezd ereszkedni, végül óvatosan száll le a lapra és fekszik el rajta, hogy ismét felvegye a festmény mivoltát. - Visszakísérlek a Levitához, ne kapjon el más is. Nem büntetlek meg, de ezt nem mondhatod el senkinek - borzolom össze tincseimet, majd fordulok a rajzaim felé és rendezem el őket kicsit - értsd: brutális káosz uralkodik még mindig a füzetben -, hogy a füzetet csaphassam összegördítve a vállamra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Most vitatkozhatnék arról, hogy ki meg mikor van képben, de az a baj, hogy a dudinak teljesen igaza van. A csoda az, ha megvan a fonál. Mondjuk három másodpercig, mert utána megint másnál van, és vége a dalnak. De most meglepően éber vagyok, amikor Kiscsibét látom meg valami pasival nevetgélni. Hah, na ezt már nem. Gyorsan vágódok oda, hogy lopkodjam a csipét, aki felnyúlva libbent arrébb egy tincset arcomból. Mia…? Megszeppenve pislogok rá, majd engedem el az egészet és inkább húzom magammal Bettihez, még a kérdést is figyelmen kívül hagyva. Feltűnik, hogy valami nincs rendben. Mármint egyikkel sincs, de Bettiről tudom, hogy valszeg miattam ivott többet - lehet - a kelleténél, és azért ilyen vidám, de Kiscsibe viselkedése brutálisan életidegen. Nem hiszem, hogy részeg, mert szemei meg vör-. Ó. Hogy. Az. A. Rohadványos. Élet. Kiscsibe be van tépve, én meg az idő előrehaladtával egyre többet ittam, szóval én sem vagyok beszámítható. Látod? Így könnyű kibírni két levitás közelében, ráadásul zsiráf vagyok, szóval csak még inkább. Ha valaki nagyon szemtelenkedik, majd lerúgom a zsiráf lábaimmal. Améliának betépve van humora, azt vágod?
Haladási van, mert a dude meg kiabál, mint a fába szorult féreg. Nevetve ölelem magamhoz Rint az ajándék után. - Naná, hogy kettő! Szerinted hagyom, hogy egyedül legyél ultramenő? - vigyorodom el szélesen, majd hagyom, hogy Kende köre jöjjön. Féloldalas mosolyt eresztek haveromnak, amiért nem aratta le a babérokat az ajándékkal, majd röhögök fel. - Tesó, hallod, a csaj elszállt - nézek jelentőségteljesen Kendére, még hangomat is lehalkítom, mert nagyon remélem, hogy levágja. Ennél egyértelműbben, ennyi sör után, nem tudom átadni az infót. Vigyorogva ülök le a helyemre, amíg a dude önti ki a mindent is, a mindenbe, de olyan gyorsan csinálja, majdnem elszédülök, oszt még sehol nem tartunk nagyjából. - Bheeeeeeeee-e-e-e - bégetek be a semmibe, hogy tökéletes bari legyek, majd hasamat fogva röhögök fel. Egy elmebeteg vagyok. Jaj, ne is mondd. - Na, valami történjen, mert itt őszülök meg, még terveim vannak az életben - címzem Rinnek szavaimat, mikor végre elhelyezkedik és jöhet az első kör. Majd a második. Majd a harmadik, és negyedik. Az ötödik után csapok az asztalra többször, fejemet is abba verem grimasszal arcomon. - Faszcsimat, meghalok. Nem bírom, bakkerka - ráz ki a hideg látványosan, majd dőlök vissza az asztallapra, hogy mélyeket lélegezve próbáljam meg összekapni magam. - Beteg állatok vagytok, amiért ti ezt bírjátok - sandítok fel először Kendére, végül Rinre, majd egyenesedem fel és rázom nemlegesen fejemet. - Tutira kiszálltam, különben itt halok meg rndsn. Szép vagyok és fiatal ilyen csúnya halálhoz - még nem ütött be annyira a dolog, így magabiztosabban állok fel, de várjunk pár percet, és sétálok Kiscsibe és Betti elé.
- Hogy van a két levitás kis édim? - vigyorodom el szemtelenül és szélesen, miközben velük szemben huppanok le a földre, mert akkor folytathatjuk a dumit. Ha már életben maradtam, mindenki legnagyobb örömére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Határozottat bólintok. Mindenki tud rajzolni, és ezzel senki nem vitatkozhat, mert lecsapom alátétnek. Jó, kivéve, ha lány, akkor nem. Azért ennyire vagyok kulturált, eskü. Meg arra is megesküszöm, hogy nem gondoltam volna, hogy az illúzió ilyen jól fog menni, mikor nem készültem rá. Hirtelen ötletből pattant ki, de ha már kolibri, és azzal gyakoroltam Rubennel is, annyira nem csúszhat félre. És nem is teszi. Teljesen jól sikerül, ajkaimra akaratlan kerül elégedett és büszke mosoly, lényegében le sem esik, hogy eddig Kendén és a tanárokon kívül senkinek nem illuzionáltam semmit. Talán az a titka, hogy ne gondolkodjak előtte, csak egyszerűen csináljam? Mindegy, mert Amélia mosolya, egy olyan, amit soha eddig nem láttam, sokkal jobban foglalkoztat, mint a levegőben repkedő illúzió madaram, amit így lassan irányítok vissza a lapra. Véleményemnek is hangot adok, és legnagyobb megdöbbenésemre nem mondd semmit a másik, így szólalok meg újra, hogy oldjam a feszültséget, és végre kimondjam azt, amit már az eleje óta tudok, csak kicsit húzni akartam még az agyát. Gihi. Ne mondja senki, hogy nem vagyok hű önmagamhoz.
- Ja, csak így. Nemtom mit vagy meglepődve, lebeszéltél a lábamról, hogy ne tegyem meg - nevetek fel, majd moderálom magam és mosolyogva bólintok egy aprót arra, hogy nem tenné. Gyorsan megbeszéltük. Tényleg nem kellene ennek hangot adni, mert valószínűleg a jelvényemmel játszok, és eddig olyan jól tartottam is magam hozzá, hogy komolyan kezdem elhinni, még Volki és büszke rám. Félig. Nagyjából. Ilyesmi gondolatok között pakolom össze a cuccomat és indulok neki a Levita felé, hogy megvédjem Kiscsibét a következő kalitkától, ha egyetlen mód van rá.
- Mi? - kérdezek vissza azonnal, majd pillantok le a zsebemre. - Neeeeem. Imád itt lenni. Mármint komolyan. Ha elengedem a szobában, akkor is talál mindig egy zsebet, amibe belebújhat. Nemtom miért imizi ennyire - vonom meg vállaimat, mert én csak szétadom, hogy Csipesszel ennyire könnyű együttműködni. Neki jó, mert jó, nekem meg főleg jó, mert nem kell a kezemben cipelnem. A portréról esnek kékjeim Kiscsibére. - Szívesen - biccentek egyet felé lehunyt szemekkel, majd fürkészem arcát értetlen, míg végül hangosan felnevet. - Kösz, tényleg értékelem, hogy nem kürtölöd ki, hogy mennyire tré prefektus vagyok - túrok hajamba zavartan, majd mosolyodom el őszintén, ahogy hátrál a portré felé. - Álmodj szépeket, Lia - kívánok neki jó éjszakát már sokkal halkabb hangon, ahogy vállamat a falnak döntve, karjaimat keresztbe fonva magam előtt várom meg, amíg eltűnik a portré mögött. Halvány mosollyal ajkaimon várok még pár pillanatot, majd lököm el magam a faltól és indulok a Rellon felé, hogy egy gyors zuhany után vágódjak be Móric mellé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem kell hozzászokni ahhoz, hogy pozitív szavak hagyják el ajkaimat valaki irányába, mert nagyon, de nagyon ritka alkalom az ilyen. De hát most mit legyek fasz, amikor ahhoz képest, hogy Betti valóban mennyire elutasító a Bájitaltannal, nem csinálja rosszul. Vagy csak az én királyságom tapad rá, és azért csinálja pöpin. Bármelyik is legyen, a lényeg, hogy nem robbant az arcunkba a cucc, amivel fenyegettem nemrég, úgyhogy egészen jók vagyunk szerintem.
Szemtelenül vigyorodom el, amikor meglátom Betti arcát, mert egyértelműen ül ki rá, hogy leesik neki, a hiperszupermega kedvenc tárgyaimat mégis ki tartja. Jó, figyu, rohadtul nem tehetek róla, hogy Nora néni olyan, amilyen. Viccelsz? Legboldogabb vagyok ever, amikor behív magához valami miatt, mint prefektust. Lehet, hogy nem figyelek egyetlen szavára sem, amit mondd, de erről sem tehetek. Csak bólogatok neki, mint egy rendes gyerek, mert mindent megteszek neki, majd később szívok, amikor vissza kellene gondolni arra, hogy mit is vár tőlem. No, nem baj, mindig elmondja másodjára is, úgyhogy semmi ok a parára, tesó. Ahogy Bettiért is feleslegesen izgulok, miután megmutatom neki a fiola trükkjét, mert teljesen faszán csinálja. Ühümözve bólogatok neki, majd lépek közelebb hozzá, hogy én is szuggerálhassam az üstöt, mert ha a szín nem olyan lesz, amilyennek kellene lennie, akkor megszívtuk. Felcsapva kezemet integetek a tanárnak, de mikor nem figyel szólalok meg fennhangon.
- Rudi báááááááácsiiiiii - emelem meg hangomat, majd integetek vidáman Kendének, aki szintén felém néz, még rengeteg másik évfolyamtársammal együtt, de nem baj, mert végeztünk, legyen szíves megnézni, értékelje, és haladjunk, mert már kezdek zsibbadni. Mármint nem szó szerint, hanem unatkozni fogok, és akkor hisztis leszek, és ha hisztis leszek, az senkinek nem jó, mert a királyságom lelankad, érted. Nem kockáztathatom meg ezt, szóval minél előbb szabadulok, annál jobb lesz mindenkinek. Főleg Bettinek. Francnak sincs kedve megint összetűzésbe kerülni Furcsajjal, amikor így is elég nehezen indultunk. Ja, és még mindig tartom, hogy tökre nem voltam bunkó. Mármint de, de miután ő volt az, úgyhogy megtartanám magam a jó fej poziban, ahelyett, hogy elásom magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Hat-hét óra? Mi a bánat? Arcomra ül ki egyértelműen a meglepettség, mert vágom, hogy rohadt jó társaság vagyok, de azért belőlem is lehet sok, nem? Hah, jó poén volt, és ha nem nevettél, akkor szégyelld el magad, és ülj be a sarokba. Gyerünk, látni akarom, ahogy lehuppan a valagad! De a fal felé nézőkézzél, mert mérgike leszek. Na, köszi. Erről van szó. Ezt hívom én kooperatív csapatmunkának, vagy azt amit én meg a dude tolunk. Amíg én baszódok, ő ellenőrizget, és röhögtet, mintha muszáj lenne.
- Legalább megtudta, hogy muzikális vagyok. Nagyon szívesen éneklek neki is, ezen ne múljon - bólogatok határozottan, miközben a mozsárból öntöm a következő hozzávalót az üstbe, majd röhögök fel megint Kendén. - Azért, mert császár vagyok csinálhatnék mindent is én - mutatok rá a keverőpálcával, amiről csöppen le egyetlen csepp és kezd el füstölni az asztal. Félrebiccentett fejjel nézem, majd esnek kékjeim a receptre. Sidenote-ban ott van, hogy ilyen lehet, úgyhogy nem aggódom, mindenki túl fogja élni, mert senki - ismétlem: senki - nem követte még ennyire a rohadványos bájital receptet, mint én most. Ami meglepő, de amúgy sem fogja megtudni senki, mert a dudi sem ezzel fog flexelni valahol valszeg.
- Figyu, ahogy anno Furcsajnak is mondtam, maximum az arcunkba robban - töhögök fel hangosan. - Abba még senki nem halt bele, asszem. Kösz amúgy, de már csak ez van vissza és kész - dobom bele a növényt, keverem meg megfelelően, majd várom meg, amíg forrni kezd. Magamban számolok el hétig, végül zárom el az üst alatt a lángot és állok neki kis üvegcsékbe töltögetni a cuccot. Persze pálcával, mert nem vagyok hülye, szeretem magamnak megkönnyíteni, és így legalább tudok figyelni Kendére is rendesen. Ami nekem brutál jó, mert kékjeim csillannak azonnal.
- Nyomassuk, dude! - csúsztatom bokámhoz a pálcámat, majd teszem a bájitalokat a tatyómba és lépkedek Kende mellé, hogy végre elindulhassunk. Sokkal tovább tartott ez az egész, mint kellett volna neki, ami szívás, mert nem terveztem Kendét szívatni ilyennel, de a végeredmény biztosan emlékezetes lesz. Ráadásul mostantól rengeteg, de rengeteg időnk van felgyújtani a kaaaaas- kaspót. Kérdés: mi az a kaspó? Létező szó meg minden? Elhiszem, csak ne magyarázd tovább, mert dolgom van. Reppentgetünk a dudival itt a nagyvilágba, gihi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Röhögve nézem végig, ahogy a dudi nyomja a két felest a két lány kezébe. Na, még fasza lenne, ha Kiscsibe ráinna. Lendületből ülök fel és már mozdul is kezem, de megakadok a mozdulatban, ahogy közli, hogy puding. Mármint komolyan. Puding. - Höh, az tényleg király lenne - fordítom fejemet Kende felé, hogy mondhassam, szerváljon már pudingot valahonnan bakkerka, de éppen nyalogatják egymást Rinnel, szóval inkább csak visszafordulok feléjük és fejezem be az abbamaradt mozdulatot. Felnyúlva veszem ki a feles poharat Kiscsibe kezéből, és öntöm ki a földre, majd tenném ezt Bettiével is, de mire pislogok kettőt a csaj megissza. Az derék. Elnézve a reakcióját ráz ki a hideg. - Ez kérlek jó magyar pálinka - nevetgélek, majd fordulok a másik irányba és rebben meg szemöldököm. A gondolat hirtelen fogalmazódik meg bennem, ahogy mindig minden, majd előredőlök, feltérdelek és állok fel. Inkább megpróbálok felállni, ami sikerül is, de kezeimet kell kitennem két oldalra, hogy megtartsam egyensúlyomat. Fejemet rázom meg kicsit, majd túrok tincseim közé, és fordulok Rinék felé, hogy átordítva a tömeget és a zenét szóljak nekik is, de Rin már mást nyalogat, Kendét meg nem találom, úgyhogy visszafordulok Csibe felé.
- Bízol bennem? - vigyorodom el szélesen, miközben lejjebb hajolok - lassan, ofc, nem bízzuk a véletlenre - és fél kezemet nyújtom ki felé. A helyes válasz erre a kérdésre amúgy egyértelműen egy nem lenne, de biztos lehet mindenki abban, hogy úgy kihasználom, hogy Kiscsibe van tépve, mint az állat. - Gyerünk már, Lia - sürgetem meg kicsit, hogy mozduljon már, mert itt fogok megőszülni, ráadásul, ha ebben a pozícióban, akkor még a derekam is beáll, amitől csak még hisztisebb leszek öregkoromra, mint amekkora alapból vagyok. Rá se ránts. Türelmetlenül szusszanok egyet, és választ sem várva fogom meg csuklóját, rántom magam felé, miközben háttal fordulok neki és húzom fel a hátamra, majd a tömegben gyorsan kerülgetve az embereket érkezem a tó széléhez. - Mély levegő! - fordulok hátra vállam felett menet közben, majd kezdem el szedni gyorsabban lábaimat pontosan azzal a feltett szándékkal, amire mindenki gondol: vízbe fogunk ugrani. És még mekkorát! A széléről rugaszkodom el, amennyire tudok, majd ugrok akkorát, amekkora csak telik tőlem, hogy pillanatok múlva kiáltsak fel. - POPSZTÁR LETTEM CULA! - éééés csobbanási! Pár másodperc elteltével rugaszkodom fel a víz tetejére, fél kézzel engedem el Kiscsibét, majd tűröm ki arcomból vizes tincseimet nevetve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Durva volt az a csaj. Mármint nem csak azért, mert én utólag tudtam meg, hogy együtt vagyunk, hanem mert komolyan lehetetlenségnek tűnt lekoptatni. Már odáig jutottunk, hogy kellett a B terv, ami mindig bejön. Rin volt a barinőm, elválaszthatatlanok voltunk, dúlt a láv meg miegymás, és komolyan ebből értett a csaj, vágod? Az nem volt elég, hogy figyu, vége, arra van az ajtó, hanem rndsn ezt kellett csinálni. Nagyon creepy volt egyébként, de sikeresen abszolváltuk a problémát, a lány meg azóta is tökéletes ívben kerül el. Mindenkinek így a legjobb. Bezony. Legalábbis neki biztosan, merthogy folyamatosan szívnánk a vérét, az hótziher.
Hogy mi teszi különlegessé? Hogy ő Amélia, bakkerka. Az teszi azzá. Ég és föld vagyunk, elég ránk nézni, há’ ki a bánat tudná megmondani, hogy éppen én tetszem Kiscsibének? Jó, egyébként teljesen érthető, mert főnyeremény vagyok, ez köztudott a kastélyban tanulók számára, de érted: pont egy Kiscsibe? Aki ráadásul a váratlan pillanatok legváratlanabbikában közli be, hogy egyébként nem is vagyok rossz parti? Könnyű mondani az okosságokat, mintsem megcselekedni. Kékjeim azonban igenis kikerekednek a folytatáson. Hogy a testem? Hangosan röhögök fel. - Vettem, szóval dobjam fel egyik óra után az egyik tanterem asztalára, amikor ők jönnek utánunk? - a testem? Amúgy sem szoktam túlgondolni a dolgokat, ezzel sem lesz másképp, csak most van egy kettő perces kimaradása az agyamnak, amiért megengedi magának, hogy jobban pörögjön, mint kellene neki. Majd elmúlik. Hamarosan. Előbb is, mint gondolnám, mert szemöldököm szalad ráncba, a tanár sincs már sehol a gondolataim között, mikor Rin neki áll, majd marad is ennyiben.
- Rin, komolyan keci szarul hazudsz, baszki - nevetek fel halkan. Szőke tincseim közé túrva borzolom össze azokat, majd teszem vissza hasamra kezemet, ahogy barátnőmre pislogok felfelé. - Legyen. Örülök neked, min elskede - nyúlok fel és cirógatok rá arcára halvány és őszinte mosollyal. - Elmondod majd egyszer, hogy ki az? - mosolygok tovább ugyanúgy. El akarta mondani, tudom én, de félbeszakítottak minket, oda a bátorsága és bumm! Nem tudtam meg, de nincs ezzel baj. Ha Rin készen áll rá, akkor majd elmondja, én pedig ugyanúgy fogom végig hallgatni, mintha először tenném.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A kérdésére még csak hátra sem fordulva forgatom meg szemeimet, mert éppen hatalmas belső számolásokban vagyok, hogy a lépések kijöjjenek úgy, hogy ne kelljen aprót lépnem a végén, hogy legyen honnan elrugaszkodnom, hanem csak lépjek és már ugorhassak is. Végül, bár a számolással nem kerültem előrébb, mert számoljon az, akinek két anyja van egy utcában, tesó, főleg ennyi pia után, szóval csak futok és csobbanok. Kiscsibével a hátamon, akinek vállamról tűnnek el kezei, úgyhogy annyira vágja itt a dolgokat, mintha minimum hullámvasúton lenne. A vízbe érve fújom ki orromon keresztül a levegőt, majd bukkanok fel azonnal röhögcsélve, ami szinte azonnal el is hal, ahogy megérzem hátamon a mozgolódást. Mi a fasz? Először vállam felett nézek hátra, majd Kiscsibe feje tűnik el ismét, én meg kikerekedett kékekkel teszem vissza másik kezemet is combja alá, miközben dobok rajta egyet és fordulok vele szembe, hogy ugyanúgy tartsam, mintha a hátamon lenne.
- Hé, Amélia! - szólalok meg erőteljesebb hangon, hogy rám figyeljen. - Hallod, amit mondok? Baszki, köhögd ki, vegyél levegőt! Fent vagy, hallod? - kijjebb lököm magunkat, majd mikor már leér a lábam emelem fel az egyiket, hogy támasszam meg a fenekét azzal, hogy véletlen se süllyedjen el, majd nyúlok arcához, hogy kisöpörjem onnan a szőkés tincseket. - Hallod, amit mondok? Köhögd fel és vegyél levegőt, basszameg! - kurva életbe bele. Rohadt kurva életbe bele! Mi van a lánnyal? Végig fogtam, nem lehet, hogy elengedtem volna, de ha el is engedtem volna, két lökés és fent van, még ha én zsiráf is vagyok! Velem is volt már, hogy rosszkor vettem levegőt, félrement a víz, de köhögtem, vettem levegőt, mert az nem árt a túléléshez és minden rendben volt, de Amélia sápadt és… pánikol. Baszki, nem tud úszni? Fél a víztől. Óhogyazarohadványos! Ez eszembe sem jutott! - Amélia, meg kell nyugodnod, különben nem tudlak kivinni! Ne haragudj, oké? Nem tudtam, hogy félsz a víztől. Sajnálom - igyekszem nyugalmat erőltetni magamra és így hangomra is, de sokkal nehezebben megy, mint gondoltam, mikor ő meg sápadtan ül a lábamon. Mégis mit kellene tennem? A part felé fordítom fejemet, hátha Kende a közelben van, de rohadtul nincs ekkora szerencsém. Felciccenve fordulok vissza Kiscsibe felé, de okosabb nem lettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Soha nem éreztem magam még így. Nem tudom mi történt vagy történik, mindössze az a biztos, hogy Kiscsibe rohadtul nincs nagy barátságban a vízzel. Ez legalább egyértelmű. Na meg az is, hogy valamit úgy basztam el, hogy hajlandó vagyok belátni. Látod, tesó? Ez a baj azzal, hogy nem gondolkodsz mielőtt cselekednél. Beszélek hozzá, nyugalmat kell rá erőltetnem, mert csapkod, mintha muszáj lenne neki, és így nem tudom megfogni és kivonszolni innen. Legalább odáig eljutok, hogy kijjebb lökjem magunkat, hogy megtámaszthassam, ha már más ötlet nemigen jut eszembe. Fogalmam sincs mit tehetnék. Kékjeim zizegnek ide-oda arcán, fürkészem minden vonását, majd szó nélkül bólintok. Combjai alá nyúlva rántom magamhoz szemből, erősen tartom, majd felegyenesedve lépkedek ki a vízből, hogy attól sokkal messzebb, mint indokoltabb lenne ereszkedjek térdre és tegyem le a földre. Tincseim közé túrva térdelek előtte, és mindenhova nézek csak rá nem. Fejemet fordítom a tömeg felé, ami még mindig Rin felé orientálódik, és bár a legtöbben messze vannak, így is bőven vannak körülöttünk. Nagyot szusszanva fordulok vissza Kiscsibe felé.
- Istenem, tudom - túrok ismét hajamba. - Bocs, tényleg, nem tudtam, hogy félsz. Nem gondolkodtam - ismét nem. De legalább azt biztosra elmondhatom, hogy kurvára józanító hatása volt az egésznek. Végig mérem, majd felkapva fejemet szúrom ki egy évfolyamtársunkat. - Hé! Ja, te! Hallod, hozd már ide a rövides asztal padjáról a pulcsimat pls - én nézem őt, ő meg néz engem. - Mármint most, bakkerka, csináld már! - emelem meg hangomat ingerülten, a srác meg eliszkol. Pillanatok múlva ér vissza, elmorgok egy köszt, majd előrehajolok és dobom Kiscsibe vállára a ruhadarabot. Ingerülten szusszanva huppanok fenekemre, és nem tudom mit mondhatnék. Egyáltalán kellene valamit? Végül is, már mindegy. Megtörtént, bocsánatot kértem, többet aligha tehetek, mert az időt meg nem tudom visszaforgatni. Mármint tök menő lenne, de nem vagyok képes rá. Tekintetem ismét rávezetem, azzal a lendülettel pillantok is el róla. Nos, valszeg elbaszcsiztam mindent is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nagyon ritkák az olyan alkalmak, mikor nem tudom mit kellene tennem vagy mondanom. Látod? Ez most egy olyan alkalom. Visszafordítani nem tudom, amit tettem, és első blikkre nem is tűnt nagy dolognak az egész, de így, hogy már a parton ülünk egymással szemben, igenis nagynak tűnik. Most az egyszer nem tudok vitatkozni azzal, hogy egy idióta vagyok, hiába nem tudtam, hogy nem tud úszni, akkor is legalább megkérdezhettem volna. Ja, hát, késő bánat meg ilyesmi. Apró bólintásomat követően teszem a vállára a pulcsit, majd felhúzott térdemre támasztom a könyökömet, tenyerembe meg arcomat. Naná, hogy nem merek megszólalni, amikor a csaj úgy küldd el mindenkit melegebb éghajlatra, még a levegő is megáll egy pillanatra. Köszdekösznem. Élni akarok még egy ideig.
Hirtelen kapom felé fejemet, mikor megszólal. Ajkaim elnyílnak egymástól, kezemet lassan eresztem le arcomtól, ahogy hallgatom. Úgy érzem magam, mint egy kölyök, akit az anyja éppen megszid, mert rosszat csinált. A rossz az rendben van, de a faszért kell még mindig ezen lovagolni, amikor túl vagyunk rajta? Szemeim kikerekednek, ahogy közli: nem ismerem. Tényleg így lenne? Valóban nem ismerném az előttem ülőt? Aki verseket olvas szabadidejében, aki karácsonykor képes a templomból a kocsmába átszökő embereket nézni, aki kórusba járt, aki zongorázik, aki félve ugyan, de képes elhagyni a csigaházát, és elméletileg még kedveli is, ha a határait feszegetem, aki az Edictumba ír cikkeket, aki úgy szeret tanársegédnek lenni, mint még soha senki? Mert egyébként, ha valakinek nem tűnt volna fel, a mindig savanyúképű levitás mögött Amélia van, akivel lehet beszélgetni, a szarkazmusa - ezt ki nem adja szét? - az egeket verdesi, és tud örülni egy kurva egyszerű kolibrinek. Megszeppenek, ahogy felcsattan, karjait kitárja maga körül. Végig követem, ahogy feláll, de én nem mozdulok, mindössze lehajtott fejjel elmosolyodom.
- Persze, sétálj ki a helyzetből a fejedben kreált párbeszéddel arról, hogy nem fogsz megváltozni - vetem oda, majd lendülök guggolásba és állok fel. - Tudod mit? Lehet, hogy nem ismerlek, elfogadom, de ne tegyél úgy, mintha miattam akartál volna más lenni! - lesz ingerültebb a hangom, ahogy már a hátának mondom szavaimat. Az sem érdekel, ha ő nem, de ellenben mindenki más meghallja. - Mert, ha így is van, akkor elbasztad. Rohadtul nem mások miatt kellene kilépned a komfortzónádból, hanem magad miatt, hogy megtapasztalj valami olyat, amit eddig még nem. Bocs, hogy egy “eszelős lányka” helyett veled akartam “csobbanni”, hogy tényleg a maximumot hozzam ki ebből a retkes születésnapból, és esetleg még te is jól érezd magad. Legközelebb gondolkodom, ha a közelemben vagy - ami valószínűleg nem fog egyhamar megtörténni mindezek után. Mármint az, hogy a közelemben lesz. Fújtatva túrok tincseim közé, összeborzolom azokat ismét, fejemet is megrázom utána, majd kezemet zsebeim mélyére süllyesztve sétálok vissza Bettihez, akire már őszinte mosolyt villantok. - Kéne nekeeeeem… megvan - kapom fel a vodkás üveget és húzom meg, ami életem legrosszabb ötlete valszeg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hiába ismertem el a hibámat, amikor ez már nem erről szól. Miért van az, hogy bármit csinálok Améliával, rosszul sül el? Nem tudok jót tenni, soha nem is leszek rá képes. Mármint neki jót. Egyebekben rohadt jó vagyok, nem véletlen kedvelnek sokan, ezek tények, de ő annyira más lenne, hogy már valóban lehetetlenség megtalálnunk a közös hangot? Miért olyan kurva nehéz ez? Belátom, velem sem könnyű, amikor a gondolataim néha még nekem is hirtelen csapódnak, és mire felfognám őket, már cselekszem is, de ez vagyok én. És senki kedvéért nem fogok megváltozni.
Öles léptekkel sétálok el mellette, majd vágódok be Bettivel szembe, hogy az üveget húzzam meg. Úgy iszom, mintha csak víz lenne, miközben kékjeim pásztázzák körbe-körbe a tömeget, hogy megtaláljam Kendét. A rohadt életbe bele, hogy ennek is most kell felszívódnia. Hol a faszban van?! Mikor meglátom a szőke tincseket csillannak fel kékjeim, mert terveim szerint akkor most úgy fogok inni én is, mint egy hydromágus, de a lejjebb eresztett üveg eltűnik ujjaim közül és még hozzám is szólnak. Lepillantok Kiscsibére, gonoszkás mosoly villan fel ajkaimon.
- Azt mondtam, hogy ha. Ha magadra vetted, az nem az én saram. Tudom miket beszélek, bármennyire nehéz elhinni - és bármennyire hihetetlen, tényleg tudom. Legalábbis ilyen helyzetekben biztosan, mert az agyam úgy pörög, öröm lenne belenézni ilyenkor. Mint a moziban, bár a közvetítő legilimentor vagy gondolatolvasó lehet nem örülne ennek ennyire. - Ó, remek. Akkor legközelebb majd tanulok veled franciát meg rajzolok csillagokat a kezemre, hogy ne felejtsek el valamit és lehetünk star BFF-ek, ha neked elég az, hogy ülök, mint egy muskátli - tárom szét karjaimat nevetve, egyáltalán nem arra figyelve, hogy mégis miről beszélek. - De nekem nem elég - fejezem be a szarkasztikust nevetést és komorodom el. - És, ha most megbocsátasz, akkor megkeresem az emlegetett eszelős lánykát - nyúlok el mellette, hogy megkaparintsam az üveget és elinduljak Kende felé, most már tényleg. Elég volt már a levitásokból. Elég volt egy életre a levitásokból, pedig tudom, hogy Betti… óbaszdmeg. Megtorpanok, visszafordulok feléjük. - Betti, bocs mindenért, majd izé… nemtom. Kiengesztellek, jó? De most… ja, lépek - mosolyodom el féloldalasan, majd hátrálva pár lépést fordulok előre és indulok meg a dudi felé. Már tényleg! Komolyba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bólintok egy határozottat, hogy remek. Tartsa magát ehhez, legalább ezen hamar túlléptünk, mert sikerült megbeszélnünk. Ha mást nem is, legalább ezt. Megszeppenek, ahogy rámarkol az üvegre, Betti szúrós tekintete fel sem tűnik, mert ezek szerint rohadtul nem végeztünk még. Szinte már unott tekintettel nézek rá, hogy szemöldököm rebbenjen meg, és kékjeimben csillanjon meg a meglepettség. Átlát rajtam? A nagy francokat lát át! Felső ajkam húzódik fel, miközben egy halk “ch” hangot adok ki szavaira reagálva, ami nagyjából el is hal, ahogy megszületett, mert következik a folytatás, és a torkomra forr a szó. Mérges vagyok? Mi? Nem vagyok mérges. Mégis mire vagy kire lennék mérges? Mármint miért kéne annak lennem? Hogy a tavas nem jött össze? Ki a faszt érdekel? A szavai azok, amik bosszankodásra késztettek, de mérgesnek még így sem mondanám magam. Elmosolyodom.
- Magamra vettem - fúrom kékjeimet keményen Amélia tekintetébe, de mosolyom még mindig arcomon látszik. Ha nem ismerem, akkor ne ismerjem. Akkor ennyi volt, és nem fogom magam megerőltetni azért, hogy megismerhessem még jobban, amikor ezek szerint az eddig megtudott dolgok sem voltak igazak. Talán az sem igaz, amit a folyosón az arcomba kiabált váratlanul és hirtelen. Mert más az, hogy valóban így érzel, vagy csak azt hiszed, hogy az érzelmeid valósak. Egyébként van jogom megkérdőjelezni egyáltalán, hogy komolyan gondolta-e? Most már úgyis mindegy. Ahogy elenged fordítok hátat és indulok el Kende felé, hogy végre oda is érjek.
- Reiner Kende, te brutális császár állat kiráááááály! - csapom ki a lángos pózt. Fél kezemmel emelem közben számhoz a vodkás üveget, majd röhögve állok vissza rendes pozícióba, mint egy ember és borzolom össze nedves tincseimet. - Láttad, hogy Rin nyalogatta a kicsit hibbant levitás manduláját? - emelgetem meg szemöldököm, majd pislogok a karomra simuló kézre. Szélesen vigyorodom el az eridonosra, majd Kende kezébe nyomva az üveget követem a lányt a táncolók közé, mert ugye: megadom a lehetőséget, hogy felmelegítsen. Így kell elfelejteni dolgokat, haver, mintha meg sem történtek volna. Mennyivel könnyebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Ha nem lettem volna bánat, akkor nem kellene most úton lennem, mint egy… hát, mint egy bánatnak. Órák után nagyon ügyesen indultam a Rellon felé, hogy a leghangosabban szenvedve - ami köhögésbe fullad - vágódjak be a szobába, abban reménykedve, hogy Móric is ott van, megsajnál és kicsit szeretni fog, de nem volt bent. Szóval fújtatva és mérgesen csaptam le a táskámat a székre, azzal a feltett szándékkal, hogy másnap reggelig ott rohadjon meg. Átöltöztem, kapucnimat húztam a fejemre, amikor az asztal fölötti post itre siklottak kékjeim. Hát akkor kabbe, de csak így diszkréten. Mert látod? Ha nem lettem volna bánat, akkor nem a Rellonból kellett volna megint elindulnom a gyengélkedő felé, hanem csak simán elmegyek oda órák után, lerendezem egy körben, és mindenki boldog. De ehelyett teljesen kihagyott az agyam, hogy nekem jelenésem van ott, mert kell tarcsi bájital a köhögésre.
Kezeimet hoodie-m zsebébe süllyesztem, kapucnimat a fejemre húzva cammogok a helyszín felé. Útközben pacsizok le annyi emberrel, amennyivel nem szégyellem, mert ez az első napom, mióta otthon voltam dögrováson. A férfi megfázás nagyon komoly dolog. Bárki mondhat bármit, de ez komolyan nagyon durva volt. Lázas is voltam meg minden, szóval Malvin közölte, hogy akkor szépen otthon maradási a terv, amíg iskola kompatibilis nem leszek. Nem mintha bántam volna, teljesen jól feltaláltam magam, dudi is meglátizott meg minden, úgyhogy egész hamar kikúrálódtam egyébként, csak a köhögés maradt meg. Az a száraz, tudod, amivel semmit nem tudsz kezdeni, mert ha jön, akkor jön, és addig köhögsz, amíg levegőt tudsz venni nagyjából.
Jobb lábamat lendítem előre és fordulok be a folyosóra, lehajtott fejemet emelem fel a hangokra, majd azzal a lendülettel fordulok a fal felé, hogy feleszkábálódjak rá, mint valami gekkó. Mivel beleolvadni nem tudok, így maradt ez, hátha nem vesz észre. Se Améliával, se Bettivel nem találkoztam azóta - még jó, nem voltam itt, nem figyelsz? -, és őszintén szólva nem is akartam volna talázni velük. Talán sikerül kiküszöbölnöm, hogy meglásson, ha nagyon mozdulatlanul préselődök a falnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Könnyesre ásítoztam magam a szobától a Nagyteremig. Kicsúsztam a sarkon, majd becsúsztam, majd itt egy kis csípő, ott egy jobb láb, majd egy bal, fordulás, majd érkezem a Nagyteremhez vezető folyosóra, hogy a társaság felé közeledve kiabáljam el magam hangosan. Akik visszakiabálnak. Barmok. Röhögve vágódok közéjük, mert persze mindenki itt van már, és én vagyok az, akire várni kell, de már hozzászoktak. Hangosan robbannunk be a Nagyterembe, röhögve közeledem a kinézett asztal felé, túrnék tincseim közé, de elfelejtettem, hogy levágattam, szóval csak összeborzolom azokat, amennyire tudom. Kékjeim villannak a Levita asztala felé, mindössze tizedmásodpercekig, mert már siklik is el onnan, hogy lehuppanjak az asztalhoz két évfolyamtársam közé. A kaja hangosan telik, szétröhögöm az agyam, és igyekszem elkerülni a fel-felbukkanó gondolatot, ami minduntalan Améliához és az ominózus estéhez vezethető vissza.
Eltelt pár hónap azóta, és őszintén szólva, egész könnyen megy ez a kerüljük el egymást nagy ívben dolog. Legalábbis nekem nem okoz problémát, mert nem kapok sokkot attól sem, ha egy sarkon összefutunk és ki kell kerülnünk egymást. Az alapvető kommunikáció megvan köztünk, azért elásni talán nem akarjuk egymást, de ezen kívül aligha történt előrehaladás a dologgal kapcsolatban. És talán éppen azért bukkan fel ez bennem most, mert már alapból az különös, hogy itt van ilyen későn, mikor az elsők között szokott reggelizni, és mire én betoporgok ide, már bőven nincs itt, hanem stréberkedik valahol. Most meg mi van? Ott ül. És olvas. Meglepő. Egy gyors mi? kérdéssel fordulok háztársam felé, aki végig nekem magyarázott, majd hallgatom meg ismét és röhögök fel a végén. Percekkel később veregetem meg mellettem ülő haverom vállát, majd kelek fel, mert ideje megkeresnem a dudit, és indulok el kifelé. Móric bluetooth-os fülesét csapatom a fejembe, ahogy kilépek. Fejem mozdul előre-hátra a ritmusra.
- Kitörik az ablak, kiég a ház. Felszedjük a maradék parkettáááát. Lehet neked egy senki, csak a maradék vagyok, de legalább valamit magam után hagyok - torpanok meg, ahogy bebootol az agyam, hogy a táskám nincs nálam, majd fordulok meg hirtelen és találom szemben magam Améliával. Cipőm talpa hangosat csattan a padlón, ahogy próbálom nem elsodorni a lányt, szívem hatalmasat dobban, ahogy meglátom. - Jézusom, baszki - szusszanok egy nagyot, majd ahogy felegyenesedem szedem ki füleimből a headsetet. - Mi a pálya? - suvasztom zsebeimbe kezeimet, ahogy csak oda-odapillantva fürkészem arcát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bármennyire nehéz lehet elhinni egyébként, nem kedvelem, hogyha valaki kellemetlen helyzetbe kerül. Mármint szeretem, ha de, csak ne én legyek a másik fél, aki benne van. Ha én alakítom a kellemetlen helyzetet, akkor simán belefér, hogy te rosszul érezd magad, de amúgy meg nem kedvelem, és mindig próbálom enyhíteni a dolgok élét, hogyha elválnak útjaink, akkor lehetőség szerint ne verd a fejedet a falba, amiért ekkora meg akkora kretén voltál. Látod? Tök jó arc vagyok. A baj akkor van, hogyha nem tudom eldönteni, hogy a helyzet kellemetlen-e, szóval igyekszem úgy csinálni, mintha teljesen megszokott lenne, hogy megint csipog nekem a csibe. Segítek egy kicsit: nem az. És ha így folytatjuk, csak még inkább nem lesz megszokott.
- Nem mintha tudnám az milyen - motyogom bajszom alatt alig hallhatóan, de tulajdonképpen nem is lenne akkora probléma, ha meghallaná. Sőt… talán nekem is az arcába kéne kiabálnom az ilyen információkat, hogy tutira átmenjen. A szokásos. Franc sem tudja mi a szokásos nála már. Egy időben elhittem, hogy tudom, már biztos is voltam benne szinte, de azóta hónapok teltek el, és rengeteg minden változhatott. Gondolom. Legalábbis a logika mindenképpen azt diktálná. A mellettünk elsétáló csoportra csak rásandítok, morgok valami nem szépet orrom alatt ismét, majd a nekem szánt szórólap tűnik el, míg Amélia veszi el és fűzi hozzá a kéretlen véleményét is. Megforgatom szemeimet, miközben arrébb lépek, vállamat vetem a falnak. A felém nyújtott pulóverre pislogva mosolyodom el.
- Hah, kösz. Megtarthatod, már el is felejtettem, hogy van ilyenem - vonom meg vállaimat, ahogy felegyenesedem és pislogok tovább. Zavartan túrok hajamba. Túrnék. Rohadt életbe bele, soha többet nem vágatom le. - Ööö… ja. Le. Régen volt, nem gáz. Simán túléltem, csak egy megfázás - eresztek meg egy féloldalas mosolyt, majd fejemet csóválva nyúlok végül mégis a pulóver felé. Ha már elhozta idáig, leszólított és megtette, kerüljük el a többi “kellemetlenséget”, elpakolom most. - Kösz - emelem fel a ruhadarabot, majd fogom meg a kapucniját és engedem el a többi részét, ami így lefelé lóg, szóval a vállamra tudom dobni. - Pedig szerintem az AWS-t még te is szeretnéd - vonom meg vállamat, majd a nevem hallatára fordulok az ajtó felé. Széles vigyorral arcomon szökkenek kicsit arrafelé, hogy elvegyem a táskát évfolyamtársamtól. - Kösz, haver - paskolom meg vállát, majd állok vissza Amélia elé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Mondanám, hogy megviselt ez az egy hét kimaradás, de akkor hatalmasat hazudnék, és ekkorát még nekem sem kellene. Valami csaj küldte a tananyagot, mert természetesen dudira nem számíthatok ebben, viszont a kisokosa meg nagyon kis okos, úgyhogy hasznát vettem a csajnak, amíg elhaláloztam. Persze annyit foglalkoztam a tananyaggal, hogy senki nem tudja elképzelni. Ez annyit jelent, hogy: a mindenes füzetem megfelelő részéhez bedobáltam a jegyzeteket és szenvedtem tovább annyira hangosan, amennyire tudtam, hogyha testvéremet haza ette a fene, akkor jöjjön és szeressen. Mindig jött, és mindig szeretett. Gihi. De komolyra fordítva a szót, amikor visszaértem a kastélyba, a buli még mindig téma volt, úgyhogy legalább az biztos, hogy maradandó élményt nyújtottunk a diákoknak. Így is van! - császár, 2021.07.04. - mert az biztos, hogy ezt sosem felejtik el, bakkerka.
Én mondjuk a másnapot elfelejteném, sőt a buli közepén történteket is, csak ahhoz több tequilát kellett volna innom, de igazából mindegy, ha el is felejtem, mert az egyik fele éppen felém közeledik. Mármint nagyon, de nagyon felém. Jó, akkor legalább már tudjuk, hogy ez a gekkózás nem jött be. Következő életemben kaméleonnak születek. Minimum. Mert az sokkal egyszerűbb ebben a világban, mint egy metamorfmágus. Vágom, tesó. Szusszanva fordítom fejemet abba az irányba, amerről Betti támad, majd sóhajtok egy hatalmasat. Tényleg erre jön. Ellököm magam a faltól, majd hátat fordítva annak támaszkodom neki, és várok a csodára. Ami jön, csak közben mégsem, mert a csaj megáll előttem, de egy szót sem szól. Fejem félrebiccen, ahogy tetőtől-talpig végig mérem, majd szemtelen vigyort eresztek meg. Ha ő nem, akkor én.
- Jól nézel ki - krehácsolok bele laza ökölbe szorított kezemet szám elé kapva. - Majdnem, mint egy hete. A vodka kivirágoztat, tudtad? - nevetek fel halkan, miközben folytatom a halk köhögést, mert nem kellene megfulladni. Vagy legalábbis nem itt szeretném megtenni, hanem mondjuk Megan Fox karjaiban, érted. Az lenne az igazán szép halál!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Ismét szememet forgatom a megszólalására. Voltak olyan alkalmak, amikor valóban szétadtam Amélia szarkazmusát, mert hiába szóltak nekem, tudtam, hogy kezeljem. Most ez nincs így. Mármint tudom, hogy kezeljem, de nem vagyunk már olyan kapcsolatban, ami ezt indokolná, így csak elengedem. Ez mindkettőnknek a legjobb valószínűleg. Meghallom a nevemet, majd azzal egy időben azt is, hogy Amélia ismeri az AWS-t. Szemöldököm rebben meg, de már fordulok és lépek is évfolyamtársam felé, hogy megszerezzem tőle a táskát, miközben a fülemben visszhangzik, hogy ismeri őket. Tekintetét követve pillantok én is lefelé, majd látom meg a papírlapot, amin a nevem díszeleg elég egyértelműen. Ő is mozdul, ám én gyorsabbnak bizonyulok és ujjaim között tartom a papírt, míg ő közli, hogy az övé. - Az én nevem van rajta - pillantok rá egy pillanatra, majd ismét vissza a lapra, amit egyetlen mozdulattal nyitok ki mutatóujjammal. Teljesen figyelmen kívül hagyom, hogy mit mondd mindezek után, mert olvasni kezdem gondolkodás nélkül. Ja, eszembe sem jut, hogy egyáltalán nem jó ötlet. Már a címzésen nevetek fel halkan, és nem érdekel, hogy akár Amélia, akár más meghallja-e. Azonban a nevetés azonnal belém fagy, a mosoly tűnik el tizedmásodpercek alatt arcomról, ahogy az első mondat eljut a tudatomig. Kékjeim kikerekednek, és a következő sorokat szinte már falom, és ahogy haladok előrébb leszek egyre értetlenebb. A tó. A vízesés. Az Edictum. A karaoke. Barátok vagyunk? Bízott bennem? Miért csak múlt idő? Már nem bízik? Mi a fasz ez? Miért lettem volna mérges? Miért okozott volna csalódást?
Fejemet felkapom, türelmetlenül nézek körbe a folyosón, ahol egyedül állok. Senki nincs körülöttem, mert elkezdődtek az órák. Mit mondott? Mondott valamit, hova megy. De mégis mit? - Kurva életbe bele, Móric, gondolkozz már - dörzsölöm meg arcom tenyeremmel durva mozdulattal. Ismeri az AWS-t, az én nevem van rajta, hiába az övé, olvassam el, csak ne előtte, az ud- az udvaron vár! - Ez az, basszameg! Az udvar! - szólalok meg fennhangon, majd kezdek el futni a helyszín felé, miközben úgy szorítom azt a kurva papírlapot ujjaim között, mintha az életem múlna rajta.
Az udvarra kilépve pillantom meg azonnal Améliát. Lihegve állok meg és nézek rá kikerekedett kékekkel, ahogy megemelem felé a levelet, de megszólalni nem tudok. Pillanatokig csak nézek rá, ahogy igyekszem összeszedni a gondolataimat. - Ez mégis mi? - ó, remek kezdés. Oké. - Miért dúdolgattad a dalt? Miért lenne szánalmas? - lebegtetem meg felé a lapot, ahogy közelebb lépek egyet, miközben folytatom. - Miért nem írod, hogy ilyen vagy? Ilyen vagy, Amélia! Ez vagy te! És érted, hogy ezzel kurvára nincs baj? Kiidegelsz a rohadt csillagjaiddal, mert azt bezzeg tudsz rajzolni, de egy kolibri már nehézséget okoz - emelem meg hangomat sokkal jobban, mint indokolt lenne, de tudom, hogy innen nincs megállás. Magam elé emelve a levelet futom át a következő sorokat, hogy tudjam, mégis miről beszélek. - Ki volt mérges? Milyen csalódás? Normális vagy? Rohadtul megijedtem a tónál, aggódtam érted, baszki! Sápadt voltál, nem szólaltál meg, én meg nem tudtam mit tegyek, csak a hátadra dobtam ezt a szart, hogy ne tüdőgyulladással kelj másnap - rázom meg felé a ruhadarabot. Nagyot szusszanva lépek egy utolsót, hogy megálljak előtte, mert eddig fel sem tűnt, de majdnem minden szavammal közeledtem felé. - Soha nem néznélek le azért, aki vagy - szólalok meg sokkalta halkabban, mint eddig tettem, szavaim talán már-már kiérthetetlenek, de akkor is folytatom. - Megijesztettél, mert tényleg olyan volt, mintha átlátnál rajtam. Nem akartam, hogy tényleg átláss…, mikor félreértettél, mikor tényleg csak aggódtam, de ezek szerint te meg nem ezt láttad benne, én meg… Azt hittem ismerlek, erre közölted, hogy egyáltalán nem, és... megbántottál - hajtom le fejemet és sütöm le tekintetem egyetlen pillanatra, majd sandítok Améliára. - Te is hiányzol nekem - állok meg előtte közvetlenül. - És tényleg a legzakkantabb lány vagy - bólintok egy határozottat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Ha van érthetetlen szituáció egy ember életében, akkor ez biztos, hogy olyan. A levél tartalmának bizonyos részei akkora visszhangot vernek bennem, mintha egy hatalmas térben kiabálná valaki, és semmi nincs, ami megállíthatná a szavakat. Ez talán még rosszabb is, mintha az arcomba kiabálná a folyosó közepén. Ott tudtam reagálni, gondolkodás nélkül tettem meg, hogy abból is egy vita alakuljon ki köztünk, mint már megannyiszor, de ami a tónál történt, másabb volt, mint az eddigiek. Hónapok teltek el, mert mindketten elfogadtuk azt, amit a másik akart, így annak eleget téve kerültük egymást, mint a gyerekek. Egészen eddig a pillanatig. Ujjaim között szorongatom a levelet, amiben ott áll feketén és fehéren, hogy az egész, hónapok óta tartó faszság, egy félreértésen alapult, mert végig azt hitte, hogy mérges vagyok és csalódtam, nekem meg közben eszembe sem jutott ilyesmi. Annyi volt bennem akkor, hogy megbántott. Mert akkor az istenért hitette el velem, hogy ismerem, mikor rohadtul nem volt így, hanem valami kibaszott demo Améliát kaptam hónapok óta! Mert tényleg megbántott, amiért elhitette velem, hogy valóban nem ismerem. Ő meg mit csinált? Átlátott rajtam, amit szemrebbenés nélkül közölt is, de minden ezután érkező cselekedetem csak tényleg annak tudható be, hogy megijedtem. És ha annyira átlátott rajtam, akkor miért engedte, hogy ez idáig fajuljon? Lehet, hogy ő nem ismer engem eléggé? Végül is mindegy, mert a levelet újra és újra átfutva csak ömlenek belőlem a szavak, ahogy igyekszem mindent megválaszolni, ami kérdőjelet hagyhatott benne. Őszintén szólva ismét ott tartunk, hogy gondolkodás nélkül, hirtelen felindulásból felelek mindenre, amit csak megpillantok vagy eszembe jut, de minden szavam teljesen komoly. Miután végre sikerül bekussolnom, érdeklődve és minimum egy megcsapkodást várva állok előtte.
- Nem, nem csoda, mert zakkant vagy, és ahelyett, hogy kérdeznél, szcenáriókat játszol a saját fejedben inkább - bökök homloka felé levelet tartó kezemmel, mert a másikban a pulcsit szorongatom. Kezemet lassan eresztem le, mert jön a folytatás, nekem meg ajkaim nyílnak el egymástól. Kezem mozdul ismét, hogy tincseim közé túrjak, de útközben jövök rá, hogy hiába, mikor a hajam nincs a helyén. Nem is lenne csoda, hogyha valóban leesett volna amúgy. - Ja, tényleg mindent fél- - akadok meg, ahogy megérzem karjait magam körül. Legalább ezt még egy hülye sem tudja félreérteni. A pulóverre pillantok rá, ami csúszik ki ujjaim közül a földre - mert tartogassa a tököm már -, kissé késleltetve, kikerekedett kékekkel és totálisan megszeppenve, de visszaölelem. Nem szorítom magamhoz, kezeim lazán kulcsolják össze az apró testet, aminél bakkerka, sokkal magasabb vagyok. Mi az isten? Eddig is ilyen kicsi volt? Végül aprót előre lépve dőlök előrébb minimálisan, hogy rendesen ölelhessem magamhoz. - Tiszta hülye vagy - mondom ki hangosan is, ami eszembe jut. Elengedem, felegyenesedem, féloldalas mosollyal pillantok le rá anélkül, hogy egy millimétert is eltávolodnék. - Remélem tudod mi ennek az esetnek a tanulsága - emelkedik meg szemöldököm kérdőn. - Megtanítalak úszni - bólintok pár aprót egymás után. Jó, kinek mi a tanulság. Nekem ez. Neki lehet más. Evvan, tesó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Jól van, megy ez a kibékülés dolog nekünk. Valószínűleg nem úgy, mint mindenki másnak, akik normálisak, de szerintem nem csináljuk olyan rosszul, mert érted, lehetne rosszabb is. Így legalább totálisan úgy csináljuk, ahogy elvárható tőlünk. Én mondok valamit, ő meg nem bírja ki és nyilván visszaszól, aminek a vége, hogy én vagyok a barom. Fújtatok egyet, csípőmet tolom ki, miközben kezeimet vágom keresztbe magam előtt, hogy igenis megvédjem a becsületemet, mert ha az ő fejében nem kezdődik el az egész, akkor rohadtul nem tar-. Mindegy, ő is így látja. Bólintok egyet. - Remek, akkor ezt megbeszéltük - bólintok még egyet, jönne a következő egyetértésem, mikor kezei ölelnek körbe. Meglepettségemet követi az apró mosoly, ahogy kis bootolási idő után, de visszaölelem rendesen is, mintha tényleg normálisak lennénk, majd távolodom el ugyanúgy mosolyogva.
- Jó, figyu, azért remélem nem fogom ezt hallgatni életem végéig - forgatom meg szemeimet. Ha komolyan mindennap meg kell hallgatnom, hogy tényleg hiányzott és ki is mondtam hangosan, akkor inkább fejjel futok a falnak. De ha meg ezen múlik az egész… - Tudod mit? Mondhatod mindennap - legyintek kicsit felé, majd nyúlok automatikusan rövidebb tincseimhez, ahogy felemlegeti. Nyammogva húzom el a számat, nem is reagálok, inkább levonom a tanulságot a történtekből, mert sokkal egyszerűbb ez, mintsem visszasírni a hosszú tincseimet, amik úgy lobogtak, mint valami póninak. Brutálisan jók voltak.
- Pöpi lesz. Dudival is én edzek, olyan leszel, mint egy cá-, oké, cápa nem. Mondjuk az a nagyszemű hal. Azok jó fejek a nagy szemükkel, vágod - mutatok is szememre, ha nem lenne egyértelmű, hogy hol vannak az ember szemei. Vagyis jelen esetben hal szemei. Mindegy, mer’ a lényeg így is érthető. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy csak Amélia hátát tudom nézni, mikor ott hagy. Szemöldököm emelkedik meg kérdőn, mikor pakolni kezd, akaratlan lépek párat közelebb, majd nézek a felém nyújtott lapra. Kékjeim kerekednek ki a vázlatot meglátva, majd mosolyodom el szélesen. - Igazi őstehetség vagy! - csöpög hangom a szarkazmustól, halkan nevetek fel, majd pillantok róla ismét a lapra. - Egyébként komolyan, egész jó lett - nyújtanám vissza felé a lapot, mikor megkapom a következő utasítást. Kissé szkeptikusan fordítom meg, hogy ajkaim nyíljanak el egymástól. Teljesen ledöbbenve emelem feljebb a rajzlapot, aminek borzalmas a tapintása, rajzoláshoz főleg borzalmas, de nem ez a lényeg. - Ezt nekem csináltad? - pillantok Améliára a lapról, majd vissza a kolibrikre. Mégis mikor? Az arcán pörög állandóan, mégis csinált szabadidőt arra, hogy rajzoljon. Nekem. Hogy megmutassa, igenis képes rá? Széles mosoly terül el arcomon, ahogy ismét rápillantok. - Köszönöm - hajolok le, majd csókolom arcon gyorsan és egyenesedem is fel. Azzal a lendülettel kapom fel pulcsimat a földről és gyűröm a táskámba, míg a levelet és a rajzot gondosan teszem bele egyetlen füzetem lapjai közé. - Kihasználom, hogy ennyire hajlandó vagy kilépni a komfortzónádból - vigyorodom el, ahogy a boltív felé lépkedek, majd torpanok meg, azzal együtt a vigyor is eltűnik arcomról. - Ha még bízol bennem - teszem hozzá halkabban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Ez, gyerekek, évek kitartó munkája. Mióta a kastély padjait koptatom - mást aligha teszek velük -, és Nora néni átlépte az iskola kapuját, kitartóan küzdök azért, hogy végre egyszer igent mondjon nekem. Voltam olyan pofátlan, hogy minden egyes vizsgán is, és teljesen mindegy, hogy írásbeli volt vagy szóbeli, de megkérdeztem, hogy eljön-e velem valahova. Persze mindig nemet kaptam, ami nem is meglepő, de ez sosem tántorított el attól, hogy a folyosón bombázzam a “legyen szíves eljönni velem fagyizni” pillantásokkal, vagy a vezetőségi megbeszéléseken csak egyszerűen sóhajtozva nézőkézni, miközben nagyon, de nagyon fontos dolgokról beszélt egyébként. És akkor arról még nem is volt szó, hogy minden dolgozatnál vagy szóbeli feleletnél is bepróbálkoztam. Látod? Kitartás. Az eredménye? Hogy a cukrászda előtt állok és várom, hogy Nora néni is felbukkanjon.
Péntek van. Ez fontos, mert taktikus vagyok. Péntekre hívtam el, nehogy véletlen felelőtlen tinédzsernek legyek titulálva, akire semmit nem lehet bízni, hogy lettem prefektus, meg a minden ilyen szar, felnőttes szöveg, amit Nora néni sosem mondd, de Malvin hangját hallom a fülemben, szóval megelőzöm. Pénteken 10-ig van nyitva a cukrászda, ami annyit jelent, hogy egy este 7 órás tala időpont tökéletes. Három óra pontosan mindenre is elég - leginkább arra, hogy Nora néni belém szeressen -, de nem olyan sok, hogy a végén még kellemetlenül váljatok el. Látod? Taktikus megtervezés, és a dudi biztos, hogy brutálisan büszke lesz rám. Kivéve most, mert éppen valószínűleg Csipesszel szenved a Navinében, de nem baj, egyszer túléli, főleg, mert jó ügyért cselekszi: a boldogságomért. Ami ugye, hogy a legfontosabb egy bromantikus kapcsolatban? Na tessék! Akkor ekkora áldozatot simán hozhat értem, kösz-kösz!
Negyed órával előbb jöttem, véletlenül se késsek el, de hamarosan hét óra, és ahogy a másodpercek haladnak előre, úgy izgulok egyre jobban. Szabad kezemmel borzolom össze tincseimet, amik végre ismét normális hosszúságúak, utoljára nézek végig magamon, másik kezemben szorongatom a könyvet, ami a Régmúlt korok mérgei címet viseli. Első kiadás, öcsém, ilyet nem találsz ám minden polcon! Feltett szándékom, hogy odaadom Nora néninek, de ha így haladunk, mire ideér, lehet ájultan fogadom az ajtó előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bólintok. Tisztában vagyok azzal, hogy nem hozná fel mindennap, sőt, mostantól soha többet nem fogom hallani valószínűleg, mert ez amolyan kettőnkre tartozik dolog, és tudom, hogy nála biztonságban van az ilyesfajta őszinteségem, de… szóval, ha ez ad neki valami bizonyosságot az egészről, akkor megéri hallgatni mindennap, ugye? Nekem meg igazából teljesen mindegy, simán elmondom bárkinek is, hogy ez elhangzott, bár azért jól esik a lelkemnek, hogy nem kell. Van ez a férfi büszkeség dolog meg ilyesmi, tudod. Szomorú, ha nem, elgondolkodnék a helyedben, csak mondom. Szemforgatva, sőt, valahol még a számat is látványosan elhúzom, amikor magyarázni kezdi a rajzot, hogy mi látható bele, és a legrosszabb, hogy nem tudok vele vitatkozni, mert ahogy forgatom és hallgatom közben Kiscsibét, tényleg látom benne azokat a dolgokat, amiket mondd.
De legalább haladunk, és igenis elismeri, hogy nem lett rossz. Mosollyal arcomon köszönöm meg, majd csókolom is arcon, mielőtt még elszállna a pillanat, amit nem akarok megkockáztatni. Gyorsan állok neki pakolni, majd lankad kicsit lejjebb a lendület, ahogy kénytelen vagyok megszólalni ismét. Bízott bennem. A levélben múlt idő volt, de azért, mert sikerült megbeszélünk a félreértést, még nem jelenti azt, hogy ez változott. Kíváncsian fürkészem arcát, miközben már messzebb állva tőle várom a választ, ami végül érkezik, és hatalmas vigyor terül el arcomon. Nem kell konkrétan válaszolnia, amikor egyetlen mozdulat, egyetlen feltett kérdés megad minden választ.
- Fúj, nem - nevetek fel hangosan. - Mivel ellógtuk az első órát, biztos lehetsz abban, hogy nem fogok bemenni a többire sem, szóval reméltem, hogy velem jössz aaaaa... - imitálok dobpergést kezeimmel a levegőben, aminek persze nulla hangja van, de nem baj, így is elég hatásos. - Tóhoz - fejezem be vigyorogva. - Megtanítalak úszni, ami nagyjából két-három óra, utána meg mienk még az egész nap, szóval elmehetnénk Budanekeresdre mondjuk - kezdem el tervezni a napot legalább úgy nagyjából, mert Kiscsibe kitépi a haját, ha terv nélkül indulunk el. Megnyugtatok mindenkit, hogy terv nélkül fogunk elindulni, ha jön velem. Ha nem, akkor… nem tudom. Írok Kendének, hogy menjünk már, mert ellógni a Sárkánytant amúgy is necces, de már mindegy, mert megtörtént. - Na, gyere, fasza lesz, esküszöm. Vigyázok rád - mosolyodom el kedvesen és őszintén, ahogy közelebb lépve hozzá nyújtom ki felé kezemet, amit reményeim szerint megfog. Ideje lenne már tényleg ellógnia az első napját, mert ha csak jobban belegondolok, hogy harmadikban már mennyit lógtam, csoda, hogy elmehettem vizsgázni egyáltalán. Aztán mégis mennyire pöpin sikerültek, ugye? Így is van! - császár, 2021.07.05. Dudi! Küldöm telepatikusan a jeleket, hogy készülj, ha rohanni kell, mert lent foglak várni a kapunál, ha Kiscsibével felsülök. Ilyenkor kellene csak igazán élnie a bronnectionnek, ami lehet csak Móriccal működik brutálisan király mód? Lehet. Nem baj, egy próbát mindenképpen megér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

És jön a csapkodás. Felszisszenve kapok a vállamhoz, inkább reflexből, mintsem azért, mert fájt, és ezt pontosan jól tükrözi a vigyorom is, ami nem lankad. Meg merem kockáztatni, hogy még szélesebb is lesz, ahogy visszakérdez, és igencsak egyértelmű reakciónak kapja a szemforgatásomat. - Mondom, hogy vigyázok rád, és biztos vagyok abban, hogy mindened kész van minimum egy hónapra előre - szemtelenség csillan kékjeimben, ahogy mosolyomban is visszatükröződik, majd szemöldököm ugrik úgy az égbe, hogy még a bronnection is megszakad. Még az is, ami létre sem jött. Én meg állok, ahogy azt mondja, hogy rendben van, csináljuk, és nem akarom elhinni. Hitetlen engedem ki torokból a nevetést, gondolkodás nélkül fogom meg a kezét és követem ugyanúgy nevetve. Csupán annyi időre engedem el, amíg táskám szárába fűzöm be kezemet, de a másikkal azonnal kulcsolom ujjaimat az apró ujjak köré megint. És addig el sem engedem, amíg a tóhoz nem érünk.
- Ez az! - csapom ki a lángos pózt. Egy fa tövébe teszem a táskám - meglepő, de nem felejtettem el, hogy igenis értékes dolgok vannak abban a csapnivaló füzetben -, majd fogom meg pólóm alját is azzal a lendülettel és dobom le magamról. Cipőmet rúgom le a lábamról, majd gombolom ki a nadrágot és ahogy a tó felé lépkedek lépek bele, hogy végre lejöjjön rólam. A partról rugaszkodom el és ugrok egy bombát, de nem maradok lent sokáig. Arcomból söpröm le a vizet, majd tincseimet tűröm hátra, és fordulok nevetve Kiscsibe felé. - Pöpi a víz - lendülök előre, hogy pár karcsapás után érjen talajt a lábam és kilibbenjek a partra derékig. - Olyan jól fogod magad érezni, hogy a végén még te fogsz megkérni engem a lógásra - vigyorodom el szélesen, majd nyújtom ki felé a kezemet. - Segítek - kapom el tekintetét, hogyha megfogja a kezemet óvatosan segítsem be a vízbe, majd mosolyodjak el és simítsam hátára a kezemet. - Dőlj hátra és emeld fel a lábad lassan. Felfektetlek a vízre, csak nyugi, tartalak - meglepném, hogy csak eldöntöm, mert vicces lenne az arca, ebben biztos vagyok, de tudom, hogy fél a víztől, úszni sem tud, és a félelme innen ered, szóval megelőzvén az ismételt felesleges pánikot csak elmondom neki, mit tervezek. Hát így annyira nem poén a dolog egyébként, de nem baj, ráérek még szívatni. Főleg a mai nap után. Mosolyogva pillantok le rá. - Miért dúdoltad a Police dalt? - hangom kíváncsian csendül fel kettőnk között, és pontosan tudom, hogy a legjobb pillanatban teszem fel a kérdést, mert nem tud előle kitérni. Egyszer már elengedtem, de most nem vagyok hajlandó, és a feltett kérdésekre igenis választ fogok kapni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A víz egy olyan dolog, ami megment a nyolcvanezer foktól. Bárki mondhat bármit, de akkor is így van. Ha Kendével csapatjuk az más, mert neki is amúgy is különleges a kapcsolata a vízzel, míg én csak simán élvezem, ahogy a hűvös víz körbeölel. Kicsit, mert nem felejtem ám el, hogy miért is van lehetőségem ezt kiélvezni: meg kell tanítanom Kiscsibét úszni. Igazából ez egész egyszerűnek tűnik, csak még a hülye is tudja, hogy nem az, főleg, hogy nekem lassan görcs áll a kezembe, míg ő szoknyát csinál a pólójából. Diszkréten mérem végig, ahogy végre felém közeledik, szemtelen mosoly villan fel ajkaimon közben, hiszen ha bárki azt mondja nekem, hogy ez meg fog történni valaha, úgy pofán röhögöm, mint annak a rendje. Ráadásul még kioktatni is van ideje. - Jajajaja, vágom. Az valami sokk asszem - mutogatok mellkasom felé, majd segítem be a vízbe, míg végül hajlandó megmozdulni és pillanatokkal később már a vízen fekszik. Így kell ezt kérem! Hasítunk előrefelé gyerekek, mint víziló a mocsárban.
- Nyugi már - nevetek fel, ahogy belém kapaszkodik. - Fogalmam sincs, hogy kell, de tekintettel arra, hogy olyan merev vagy, mint egy betontömb, szerintem nem nyúlunk mellé azzal, ha előtte lelazulsz - nézek rá sokat sejtetően, mert igen, ez nem egy enyhe célzás. - Komolyan mondom, Lia. Engedd el magad, tartalak - mosolyodom el kedvesen, majd, hogy még inkább megnyugtassam csúsztatom másik kezemet csípőjére, míg az eddig hátán pihenőt mozdítom feljebb, és teszem fel közben a kérdést. Megemelkedő szemöldökkel hallgatom a választ, majd vigyorodom el.
- Ja, az az este király volt - bólintok egy határozottat, majd ahogy mosolyom visszafogottabb lesz kapom el ismét Amélia tekintetét. Nagyjából semmi nem kerülte el a figyelmem abból, ami a levélben volt, az csak főleg nem, hogy úgy kikerülte a kérdéseket, mint annak a rendje, de egy dolog nagyon megmaradt. Túlságosan is, pedig semmi közöm nincs hozzá. - Az az igazság, hogy normális esetben nem kérdeznék rá, de ez a nap rohadtul nem normális, szóval… összevesztetek a fura, levitás haveroddal? - biccentem félre fejemet, miközben tartom a tekintetét, és nagyon bízom abban, hogy mivel a karomat is fogja és még mindig tartom - nagyjából - nem bánja, hogy lejjebb ereszkedem. Kezeim néha el-elengedik a testét, mert ha folyamatosan tartom, tényleg úgy fog lebegni, mint egy betontömb. Igen, vág az agyad, tehát sehogy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem rosszbú’! Komolyan távol álljon tőlem, hogy bárkit is megbántsak egy ilyen gyönyörű nyári napon, miközben pofáznak csiripelnek a madarak, a városban hatalmas élet van, mert mindenki kihasználja a jó időt, boldog fiatalok tengenek-lengenek, mint gólyafo- fodor a levegőben, párocskák smacceretózznak itt meg ott - az a kéz elvándorolt? Szemem, mint a sasé, csoro -, de, és ez egy nagyon fontos de: mindenki láma. Komolyba. Azt is elmondom, hogy miért, nehogy itt hisztike legyen, amiért nem mondtam el. Az a lényeg, haver, hogy amíg én a péntek estémet a kastély legbrutálisabb nőjével töltöm, addig te valahol balfaszkodsz, mert nincs jobb progid. Fokozzuk: annyira láma vagy, hogy nekem Nora néni integet már messziről, te meg a takaró alatt integetsz maximum éjszakánként.
Teljesen elveszve, megszeppenve és leesett állal emelem fel a kezemet, hogy valamit csináljak vele - integetésnek elég sértő lenne nevezni -, mert a nő még egy egyszerű, hétköznapi szerelésben is olyan, hogy hűha. Amolyan megbabonázott baromként nézem, miközben ő közelebb és közelebb jön hozzám, és a világomat nem tudom, pedig még nincs előttem, ami mondjuk két pislogás múlva már nem igaz. Mert előttem van, meg is szólal, én meg csak nézek, mint hal a darában, hogy aham. Ez most komolyan megtörténik.
- Igen. Persze. Naná - vigyorodom el szélesen, automatikus mozdulattal borzolom össze tincseimet, miután az igen szó majdnem összes szinonimáját elmondtam, és ezzel egy időben esik le a tantusz. Könyvemet tartó kezemet emelem fel és nyújtom ki Nora néni felé. - Szóval… Önnek hoztam. Izé… amolyan ajándék - elpillantva a nőről köhintek aprót, majd sandítok rá vissza kissé mintha zavarban. De csak kissé. Jó, baszki, maga a megtestesült nő áll velem szemben, ember legyen a talpán, aki nem jön tőle zavarba. Megemberelve magam lépek oldalvást, ha elveszi tőlem a könyvet, majd állok meg mellette. - Mehetünk? - mosolyodom el szélesen, igenleges választ követően sétálok az ajtóhoz, hogy kinyissam Nora néninek, majd magunk után csukjam be azt, miközben kékjeim már az asztalokat pásztázzák. - Hova szeretne ülni? - állapodik meg tekintetem az egyik asztalnál, ahol pár évfolyamtársam ül, féloldalas mosollyal intek nekik, majd bólogatok ezerrel, hogy igen, rohadt jól látják kivel vagyok itt. Ismétlem: lámák.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ha ez nem a legnagyobb bizalmi próba kettőnk között most, akkor semmi. Főleg a történtek után, amiből az egész “utállak”, “nem, mert én utállak” szituáció kerekedett ki, és hónapok kellettek mire kiderült, hogy egy félreértésen alapult az egész. Tartom Kiscsibét, és eszem ágában sincs jelenleg, hogy játszadozzak vele - bármennyire is eszembe jutott, hogy mennyire vicces arcot vágna közben -, mert komolyan úgy érzem, hogy ez most fontos pillanat. Főleg nekem. Ellógja velem a napot, az rendben van, de ez még nem azt jelenti, hogy a bizalma felém visszajön, mintha semmi nem történt volna.
- Ismerem őket, csak eh - vonom meg vállamat. Borzasztóan sok stílusú zenét hallgatok, rólam tényleg elmondható, hogy mindenevő vagyok zenékből, de hogy a Queen-t nem tudom meghallgatni, az biztos, haver. Jegyezze meg, legalább biztos lehetek abban, hogy a közelemben véletlenül sem fogunk ilyet hallgatni, mert ismer, tudja, hogy simán kiverem a hisztit miatta. Ismét megvonom a vállamat, mert nekem mindegy a srác titulusa a kapcsolatukban, és simán tartom, hogy fura a gyerek. Mármint az átlag levitásoknál is furcsább, de nem tetőzöm a véleményemet, csak várom, hogy Kiscsibe válaszoljon. Vagy ne tegye. - Jó nagy hülye a haverod - nyammogok kicsit. - Miért haragszik olyanért, amin nem tudsz változtatni? Ha tudnál, nyilván megtennéd, nem? - mosolyodom el félrebiccentett fejjel Kiscsibére. - Velem is megoldottad, és nálam aligha lehet nehezebb eset valaki. Megoldod - bólintok egy határozottat, majd nyílnak el ajkaim a hirtelen kérdésre. Értetlen pislogok rá, majd nevetek fel.
- Én? Mégis mit kellett volna? - kérdezek vissza azonnal, mert fogalmam sincs mire gondolhat a költő. A pólója alá csúsztatott kezem húzom lejjebb, majd ujjaimat szétnyitva támasztom azokat bőrének, hogy megtarthassam, mert már türelmetlenkedik. Látványosan forgatom meg szemeimet és fújtatok egyet, ahogy felállok és fölé hajolok. - Nem tűnt fel, de vagy harminc másodpercet úgy lebegtél, hogy nem tartottalak - vigyorodom el szemtelenül. - Még mindig merev vagy, de talán annyira nem gáz már, szóval kezdd el mozgatni a lábaidat, valahogy így - fogom meg kezét, majd engedem el hátát, és húzom előrébb, hogy felálljon a lábára, majd fekszem fel a vízre és kezdek el lábbal tempózni. - A kezeiddel meg így - hasítom ketté a vizet karjaimmal is. Lehet hülyének nézni, de a háton úszás a legbiztosabb, mert így az arca kint van a vízből konstans, ami talán kicsit elnyomja a félelmét. Mellé érve egyenesedem fel megint és rázom meg fejemet. - Feküdj fel megint, tartalak, és ha nekiállsz tempózni elengedlek, de melletted leszek végig, oké? - ereszkedem a vízbe, majd pislogok felfelé rá, hogy mikor szándékozik felfeküdni, ha már ennyire sürgős a dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mondanám, hogyha valaki rákérdez a helyzetre konkrétan, akkor letagadom, de nem így lenne. Hülye vagy, bakkerka? Életem legfurcsább hétvégéjén vagyok túl, és ez csak és kizárólag - viszonylag - Kittinek köszönhető. Ha bánat lennél és nem tudnád, Kitti Kende húga, aki brutális. Komolyan. Merlinre, fogalmam sincs hogy keveredtünk egyik szituból a másikba, csak sodródtam az árral, mint valami fogyatékos, mert egyik wtf momentumot követte a másik, én meg csak ültem, hogy akkor rendben van, történjen meg. Egész könnyedén indult. Illedelmesen bemutatkoztam dudi szüleinek, és erről ennyit, mert nem nyilatkozom, majd beléptünk a házba és a semmiből robbant elő a kislány, aki kettő perc múlva már elkezdte előadni, hogy úgy nézek ki, mint valami Harry, abból a bandából, ami tele van cukkancsbogarakkal, aztán már inkább mégsem ő voltam, aztán már megint de. Pislákoltam, fogalmam sincs azóta sem miről beszélt, erre Kende megveregette a vállamat és ott hagyott. Mármint rendesen, vágod? Mintha valami utolsó kenetet kaptam volna, csak nem Balázs atyától, hanem tőle. Ebből kerekedett ki, hogy percek múlva ültem egy mini székben, ő meg kente fel az alapozót az arcomra, majd társasoztunk, majd bújócskáztunk, majd meghallgattam valami pizsi-buli sztorit, majd azt, hogy Kornélia mennyire nem vágott le valami helyzetet. Minden szavára bólogattam, mert az volt a terv, hogy hamar megun és megkegyelmez, de ez nem történt meg. Dudi mentett meg nagyjából hét óra múlva, hogy most már elég volt, menjünk úszni. Legnagyobb szerencsémre a sminkem vízálló volt, szóval teljes pompámban ugorhattam bele a vízbe. Gyorsan eltelt a hétvége, szóval most meg teljesen leégett aggyal várhatom a vonatot, hogy elmenjünk Csermelymenedékre.
- Te hallod - dőlök hátra a padon nyögve. - A húgod nem gondolkodott azon, hogy auror lesz? Ilyen kikérdezések mellett mindenki bevallaná még azt is, amit el sem követett - röhögök fel teli torokból. Szerintem eltörtem egyébként a hétvégén. A szombat Kittinek hála úgy elrepült, mint annak a rendje, a vasárnapot meg a dudival töltöttem, ami szintén repkedett, úgyhogy folytathatjuk a semmittevést, csak nálunk. Micsoda progi!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mindent tudok. És ez a két szó, ebben a kontextusban szó szerint értendő. Mindent tudok, ami Kittivel történt az elmúlt franc sem tudja hány évben. Tudod ez olyan, mint amikor egy bariddal nem találkozol évekig, majd be kell hozni a lemaradást, szóval órákat beszélgettek végig, hogy a végén ugyanúgy ne kerüljön képbe egyik a másik életével. Na, valahogy ez történt velem is hétvégén. Nem elég, hogy dudinszki annyira kiröhögött, hogy aszittem ott fog elhalálozni levegő kimaradásban, de ettől nekem is röhögni kellett, és féltem, hogyha kitör belőlem, akkor elkenődik a frissen felkent szempillaspirál. Kitti haragját megvárni? Kösz, de kösz nem. Azonban, ha nem tűnt volna fel, túléltem én mindent is, így röhöghetek teli torokból az állomáson haverom mellett. Mert ő is túlélt mindent, vár reméltem, hogy a karma dolgozni fog hétvégén, amiért ott hagyott. Nincs ekkora szerencsém.
- Az mekkora biznisz lenne, ember! Hallod, csináld - bólogatok erőteljesen. Nem csak Kitti, de még Kende is meggazdagodna abból, ha Kitti embereket hallgatna ki, főleg ezekkel  a módszerekkel. Merlinre, mekkora lenne! Kikerekednek szemeim. - Hogy a búbánatba mondhatod, hogy nem volt necces? Normális vagy? Szedd már össze magad baszki! Még most is annak a fiúbandának a dalait hallom - mutogatok a fülemre, hogy egyértelmű legyen. Mintha csak most hallgatná a kiscsaj ordítva, miközben mellette ülök. - Az az, amikor a koliban volt egy srác, aki újonnan jött, mindenki is be akart vágódni, majd a csaj egyértelműen közölte a pasival, hogy tegye magát takarékra? Vagy az, amikor a srác utalgatott nekik a születésnapjára, de a csaj nem vágta le? - ráncolt szemöldökkel meredek felfelé, ahogy eszembe jutnak az infók, amikről rohadtul nem kellene tudnom, de tudok róla, sőt, még vissza is tudom mondani a mindent is. Gyerekek, annyira képben leszek a végére, hogy bevesznek a lányok a csapatba bakkerka! Vajon van egyenpólójuk?
- Hogy mikor? Egy hét regenerálódási időt kérek, aztán mehetünk - bólogatok határozottan haverom felé, mert bármennyire is lefáradtam, szanaszét adom a kiscsajt. - Bírom Kittit tesó. Komolyba - öntöm szavakba is haveromnak egy hatalmas vigyor mellett, ahogy ránézek. Hát na, most mit tagadjam? Túlélőtábor első rész: pipa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Figyu, kezdem a plot twisttel: egyáltalán nem hasonlítunk egymásra Kiscsibével. Ami nem baj, de legalább megtörtént. Tudsz követni? Innen következik logikusan, hogy a zenei ízlésünk sem egyezik, ami szintén nem baj, de rendesen ki van akadva, hogy szerintem eh a zenekar, amiről beszél. Vállat vonok. - Megan Fox is illene hozzám, mégsem a csajom - vigyorodom el szélesen. A KKK klubtagságom feléled bennem, eleget is teszek neki, ahogy halkan, elvágyódva sóhajtok egyet. Egyébként úgy vagyok ezzel, hogyha Nora néni egyszer igent mond a randi meghívásomra, akkor végül is majdnem olyan, mintha Megan Fox-szal randiznék. Talán Nora néni még jobb parti is.
- Már megtettem, és a tényen nem változtat - bólintok ismét egyet, majd nevetek fel halkan. Fogalmam sincs mi baja a csávónak, de az biztos, hogy nem normális, amit Kiscsibével tesz. Hé-hé-hé! Hé! Az, ami közte meg köztem történt az teljesen más, mert félreértés volt, jó? Ráadásul legjobb barik! Hát hagyná a tököm, hogy Kende vagy Rin ekkora kretén legyen. - Ha meg nem szeretnél, akkor neked így jó, szóval semmi köze hozzá. Baszki, mi a fasz ez az önzőség? - röhögök fel hangosan. - Parák vagytok ti, levitások - nevetgélek tovább, és csak remélem, hogy a feltett kérdésre nem válaszol, mert költői. Azokra nem kell válasz, ráadásul nem is érdekel. Mármint tényleg nem. Azt csinálnak, amit akarnak, és nekem aztán tök mindegy, hogy mit csinálnak. Vele nevetek, mert ha önző is vagyok - bizony, meglepi - attól még önkritikám van és nem is vagyok rest úgy megnyilvánulni magamról, ahogy. Mindenkinek köztudott, hogy testvéremmel sokkal egyszerűbb szót érteni, mint velem valaha.
Jó, nem puffogok. Félig. Viszonylag nem. Igyekszem, jó? Na. Legyen ennyi elég. Ahogy felfekszik a vízre lépek oda és tartom meg, majd ahogy tempózni kezd mosolyodom el szélesen. Kezéhez nyúlok, hogy meghúzva azokat noszogassam arra, hogy nyújtsa ki azokat, majd engedem el és megy pár métert. Jól vagy gyerekek, haladunk, komolyba. Ahogy telik az idő, nem jutottunk sokáig, de legalább már nem süllyed el, mint egy betontömb, szóval egész pozitívnak könyvelem el a mai napot.
- Nagyon hálás vagyok érte, már így előre is. Kösz, Csipe - teszem mellkasomra kezemet meghatottan. - Neeeeeem. Őt ostorral, meg vettem ilyen pöpi sípot, vágod. Mint az edzőknek szokott lenni - bólogatok komolyan. - Na, feküdj hasra, tartalak, még egy kicsit kínozlak, aztán meghívlak egy fagyira - lépek mellé, hogy amint megcselekszi csúsztassam kezemet hasára és tartsam. Lassan mondom el az instrukciókat a mellúszáshoz. A gyorsra gondoltam először, de ott a fejed a vízben van, Kiscsibe meg nem kacsa, hanem csibe, szóval legyen a mellúszás, aminél kint van a fejed. - Így valahogy, igen. Folytasd - biztatom tovább, mert egész jól megy neki. A hangsúly az egészen van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Tudod mi a ciki? Ha olyanokkal találkozol, akikről nem tudod, hogy nem akarsz velük találkozni. Na, valahogy így vagyok most én. Egészen addig nem tudtam, hogy nem akarok Bettivel találkozni, amíg meg nem történt, és nem áll előttem olyan tekintettel, mintha elloptam volna a háziját és beadtam volna én helyette. Eszembe ötlik, hogy mi lenne akkor, ha gekkózás helyett kapnék egy forintot és vennék rajta egy éles kanyart, de késő, mert begekkózok, Betti meg már ott is van mellettem, szóval nyakig benne vagyok a helyzetben, amiben nem akarok. Ezt hívják úgy, hogy instant szo- szoprán. Igen. Úgy fogok visítani a végén, ha Betti is meg kíván csapkodni. Ami nem lenne baj, felőlem csapkodjon, kezdek hozzászokni, de jelenleg mindenem is fáj. Még kérek szépen pár napot. Amit nem kapok meg, mert a kis pici kezei helyett a hangjával csapkod. Fejemhez kapok automatikusan, megdörzsölöm szemeimet, miközben másik kezem szám előtt pattog, ahogy köhögök. Nem úszom meg. Vettem. Görcsbe rándul a gyomrom attól, ahogy meghallom: majdnem megfulladt. A francokat fulladt meg, hát ott voltam mellette! Agyamban fokozatosan megy fel a pumpa, ahogy hallgatom Betti szavait. Felciccenek néhány szavánál, de egyébként csendben hallgatom végig - viszonylag csendben, mert néha meg kívánok fulladni, de belefér.
- Befejezted? - emelkedik meg szemöldököm. Bólintok, mert úgy tűnik, hogy igen. Akkor az én köröm jön. - Nem mintha pálcát tartottam volna a fejedhez azért, hogy igent mondj a piára, vagy megidd a kibaszott a vodkás lőrét, amit a kezedbe nyomtam. Rohadtul nem kenheted rám, amiért berúgtál, és még esetleg jól is érezted magad - mert akkor nem úgy tűnt, mint aki annyira bánja, hogy kicsit többet ivott a kelleténél. - Szarom le, hogy levitás vagy és részeg voltál - mi a fasz ez az érv? Hát tényleg rohadtul nem érdekelt, hogy a szende levitás részeg lesz, mert rajta kívül a legtöbben azok voltak, és nem csak a rohadt jó arc rellonosok, vagy az egyetlen jó arc navinés, aki a dudim. - Kiscs- Amélia nem fulladt meg majdnem, mellette voltam! Nem számít már, mert valószínűleg soha többet nem beszélünk, szóval megnyugodhatsz, a biri-barid biztonságban van tőlem - vigyorodom el gonoszan, majd rebben meg szemöldököm. Aprót lépek közelebb Bettihez, majd még egyet és még egyet, és pontosan úgy, hogy Betti háta a falnak ütközzön pillanatok múltán. Jobb kezemet támasztom meg a feje fölött kicsivel, ahogy közelebb és lejjebb hajolok arcához.
- Nem mintha bármi közöd is lenne hozzá, Furcsaj, de beteg voltam - a gonosz vigyor csak még inkább felvillan arcomon. - Ja, képzeld el. Az ilyen halandó lények, mint mi, akik élvezik kicsit az életet és nem kenik másra, ha berúgnak, azok tudnak ilyet is - nem bántam meg, hogy magam helyett Améliára került a pulóverem, és így valószínűleg ő megúszta. Ha ő beteg lett volna, teljesen kikészül, neki fontos, hogy megjelenjen az órákon, nekem meg olyan mindegy. Volt egy hét pihim, teljesen jó helyzet. Volt jó a helyzet, mert most egyáltalán nem jó. Még elfogadhatónak sem mondanám.