Engedelmesen hagyok abba mindent, mikor megérzem, hogy mozdul. Eltávolodva tőle, kicsit feljebb emelkedve nézem végig, ahogy ledobja magáról a pólót. Kékjeim csupán pár pillanatig járnak fel s alá a hamvas bőrön, mikor ismét csókol. Viszonzom a csókot ugyan, de nem telnek el röpke másodpercek, amikor elválok tőle és kulcscsontját kezdem el csókolni, olykor-olykor térek át nyakára - kezem eközben indul felfelé, hogy a melltartó alá csúsztassam be kezemet, markoljak is rá, míg csókjaimmal lefelé kezdek el haladni. Szegycsontja, mellének domborulata, amit a melltartó enged, majd annak közepén át haladok lefelé hasának vonalán. A nadrág pereménél egyetlen pillanatra állok meg, de rögtön mozdulok, hogy meg is szabadítsam a ruhadarabtól, ami jelenleg kurvára útban van mindennek, ami a fejemben jár. Határozott mozdulattal húzom le róla a nadrágot, ha hagyja, amit a szoba egy szegletébe dobok, rohadtul nem érdekel hova esik. Kissé kapkodva mászok vissza fölé, halvány mosollyal csókolom meg sokkal lassabban, mint eddig tettem, kezem lejjebb és lejjebb vándorol, mindössze középső ujjam ujjperce férkőzik be a fehérnemű alá, azonban nem vagyok rest ott is végig simítani lassan bőrét.

Olyan elképzelhetetlen dolognak vagyunk a részesei most, ami mindenkit a földhöz vágna. Évek óta, többen is próbáltak összeboronálni minket, mintha csak lenne beleszólásuk bármibe, amit teszek, vagy éppen teszünk. Sok alkalommal eszembe jutott, hogy ott a tökéletes alkalom, hogy megcsókoljam, de mindig rájöttem: Amélia sokkal többet érdemel annál, minthogy a képzeletbeli listámon legyen egy újabb strigula. Ezért döntöttem végül amellett, hogy elhívom randizni. Végül is: miért is ne? Nem nagyon volt vesztenivalóm. Kivéve, hogy elment Franciaországba, én meg hoppon maradtam. És hogy végződött a koncert, amire vele kellett volna mennem? Egy újabb strigulával.
Soha nem gondolkodtam az érzéseimen, ezért vagyok jobb alkalmi kapcsolatokban, mint hosszútávúakban, de ő Amélia. És ebben a helyzetben ez egy nagyon nyomós érv. Igyekszem óvatos lenni, mert bár nem tudom biztosan, hogy volt-e mással, de van egy erős sejtésem, hogy nem.
Ujjam csúszik lejjebb, és hasonlóan a csók lassabb tempójával érintem meg, majd kezdem el mozgatni ujjamat, mikor megérzem kezeit arcomon. Elhúzódom, csillanó kékekkel nézek le rá és mosolyodom el. - Vigyázok rád - suttogom magunk közé, lassan, ha nem lassabban folytatnám, mikor mozdul. Vontatottan távolodom el még jobban, zizegő kékekkel követem végig a mozdulatsort. Kezéért nyúlok, amit elhúzok mellkasa elől, féloldalas mosollyal mérem végig. - Gyönyörű vagy - hajolok le és csókolom meg, folytatom az izgatását, míg lejjebb engedem kezemet és először csak egy ujjammal, majd kettővel csinálom, miközben folyamatosan csókolom ajkait. Tényleg vigyázni szeretnék rá. Óvatos lenni. Maradandó élményt adni.

Különös érzés éppen egy olyan lánnyal lefeküdni hamarosan, akiről tudom, hogy szerelmes belém. Ilyenre még nem volt példa, és bár az érzelmeim éppenséggel teljesen máshol tobzódnak a testemben, mintsem az agyamban, mégis igyekszem úgy cselekedni, hogy az véletlen se legyen olyan, mint eddig bármelyik másik lánnyal. Mert velük nem kellett óvatosnak lennem. Nem kellett figyelnem semmire, csak hagytam, hogy vigyen a flow és abban a pillanatban így volt tökéletes. Most meg vagyok olyan önző és becstelen, hogy egy olyan lánnyal teszem, akinek tényleg érzelmei vannak irántam. Ha ez miatt nem kerülök a pokolba... végül is mindegy. Több az ismerős.
Mégis óvatos vagyok és minden porcikám igyekszik úgy mozdulni, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Még ha tudom is, hogy ez elkerülhetetlen. Ha nem mondta volna el, a bizonytalan érintéseiből rájöttem volna, hogy még soha nem volt senkivel. Lassan nyúlok arcához és tűrök el egy tincset arcából, ujjaimat húzom ki belőle. Bármennyire nem szeretnék, halvány mosoly pihen ajkaimon, ahogy lenézek rá, majd felpattanok. Amilyen gyorsan csak tudok szabadulok meg a nadrágomtól - mindkettőtől - és mászok vissza fölé, hogy még két ujjam megint belé csúszik, hüvelykujjammal izgassam csiklóját, míg nyelvem hegyét húzom végig kulcscsontján. Szélesen mosolyodom el, ahogy megérzem mennyire nedves. Tényleg szeretné és készen áll.

Igyekszem óvatos és körültekintő lenni - de őszintén, az utóbbinak mi értelme van, mikor már benne vagyunk? Mindketten. Amélia életében én leszek az első férfi, aki nem a romantikus regényei lapjain bújik meg, hanem hús-vér ember. Én vagyok az első, aki érintheti a puha és bársonyosan hófehér bőrt, pedig soha nem gondoltam volna erre. Haragudtam rá, amiért bármikor, bárhogy próbálkoztam, soha nem jött össze a randi. Egy idő után már le is mondtam róla, mikor ő rukkolt elő a szabadulószobával. Náluk. Otthon. Láthattam hol él, hol dolgozik, hogy tölti a mindennapjait, és bár csak futólag, de találkoztam az édesanyjával. És ezek az apróságok sokkal többet jelentenek, mint azt akkor gondoltam volna.
Ezért kell óvatosnak lennem. Ezért kellene kétszer meggondolnom, hogy mit teszek, de most már képtelen vagyok rá. Megszabadítom a fehérneműjétől, ahogy visszahelyezkedem fölé. Kezeimet vezetem Lia feje mellé, lassan hajolok lejjebb, hogy megcsókoljam, míg az ő kezei vándorolnak testemen. Eltávolodom tőle, az apró csókokra morranok elégedetten, lehunyt szemekkel, így a kérdésre is csak biccenteni tudok.
Pár tizedmásodperc hezitálás után helyezkedem rendesen fölé, ezzel együtt lábai közé. Feje mellett támaszkodom meg, ahogy lefelé nézek rá meg-megcsillanó tekintettel: ajkain időzök sokat, míg lejjebb haladok mellkasára és végül vissza szemeire. Lassan mozdítom csípőmet előrébb, merevedésem éppen érinti őt, tekintetét keresem kicsit jobban felemelkedve. - Lia - lehelem nevét kettőnk közé, tartva a szemkontaktust nyúlok le és igazítom magam be, hogy ismét nagyon, de nagyon lassan nyomjam előre csípőmet. Minimálisan hatolok be, azonnal megállok. - Fájni fog - jelentem ki, a kezéért nyúlok, összekulcsolva ujjainkat csúsztatom fel feje mellett, hogy az fölött tartsam is őket, míg meg-megállva mozdulok előrébb, hogy minél jobban érezhessem magam körül.
Próbálok olvasni a reakcióiban, ezért nem veszem le róla a szemem, hátha így kevesebb fájdalmat okozok neki, hiába tudom, hogy ez lehetetlen. Ahogy teljesen behatolok állok meg mélyet szusszanva: fejem esik előre. Felsandítani merek csupán, mert látni szeretném. Minden, az arcán játszadozó részletet és érzelmet látni szeretnék.

Az izgalom miatt zubog a vérem mindenhol, mintha csak először csinálnék bármit is nővel. Kende a megmondója, hogy ez nem így van. Elködösítette az agyamat az, hogy fiatal vagyok egy teljesen más ország, más városában, ahol bárki lehetek. Bár eddig nem hittem, hogy kifordultam volna önmagamból, most mégis úgy érzem, hogy nagyon is megtettem. Mert van pofám megdugni Améliát. Józanul. Teljesen józanul, így még az alkohol sem lehetne kibúvó. Eddig sem gondolkodtam tisztán, de mikor lábai erősebben szorítanak rám, végem van. Normális esetben ezt hívom apa-leszel-öregem technikának, de kötve hiszem, hogy az alattam fekvő lányban ilyen gondolatok fordulnak meg. Valószínűleg csak túl akar lenni a szúró fájdalmon, amit a szisszenése is tökéletesen prezentál: szavai mit sem érnek. Szívem ugyan hatalmasat dobban beléjük, de próbálom nem meghallani őket. Bízni bennem, mikor a legegyértelműbben használom ki. Szerelmes, én pedig fölötte támaszkodva veszem el a szüzességét. Vigasztalhatom magam azzal, hogy legalább velem történik és nem valami jöttment barommal? Aligha, mi?
Csak egyértelműbb lesz, ahogy lepillantok rá a szemben levő falról. Szabad kezem nyúl fel és törli le azt a kósza könnycseppet, amit én okoztam - ki tudja éppen miért -, halványan mosolygok le rá. Óvatosan csókolom meg, így szavait, már ajkaimba mondja inkább, amikre csak bólintok. Mi mást tehetnék? Szemeimet hunyom le, megcsókolom újra - ujjaim szorítanak erősebben ujjaira, mikor csípőm mozogni kezd ismét lassan, egyenletesen. Kifulladva válok el tőle, és a mozgást abba nem hagyva nézek le rá.
A mosolyom szélesedik, mintha valóban jogom lenne hozzá és ennyire élvezni ezt az egészet, de hát: ki mondhatja el, hogy ennyire kiszolgáltatott állapotban látta valaha Kőszegi Améliát? Gyönyörű. Kúszik be a gondolat az agyamba, majd áll meg a világ azonnal. Soha nem vettem el lány szüzességét, minden másnak érződik, mintha én is most csinálnám először, ráadásul most tudatosul bennem, hogy nem gondoltam volna, ennyire kívánom a másikat. Vajon mióta? Hónapok óta nem láttuk egymást, nem lehet, hogy... hirtelen állok meg, kékjeim kerekednek ki. - Bocsánat - ujjaim eresztik el ujjait, lemászok róla, és sietősen tépem fel a komód egyik fiókját, hogy kitúrjak belőle egy óvszert. Gyakorlott mozdulatokkal húzom fel, és már helyezkedem is vissza fölé, hogy most mindenféle óvatoskodás nélkül hatoljak be ismét. Nem akartam elvenni a szüzességét óvszerben, így a védekezés gondolata elég hamar eltűnt a fejemből, de most már illendő lenne figyelnem, hiszen egyikünk sem akar meglepetéseket. Így vont rendhagyó első élmény, de mostantól...
Csípőm fokozatosan kezd el gyorsabban mozogni ismét, fejem előre esik, tincseim csiklandozzák Amélia mellkasát, míg leheletem verődik vissza a puha és eddig érintetlen bőrről.
Borzasztó vagyok.

Mindezek után be kell látnom: semmiben nem vagyok biztos, amit eddigi életemben tettem. Kijönni Rómába a legjobb döntésnek érződött az életemben, ahogy az az életmód is, amit eddig űztem. Érzelmek nélkül szexelni, mintha nem lenne holnap, mert sokkal egyszerűbb ez így, mint elmagyarázni minden másodiknak, melyik a kedvenc színem és miért. Mindemellett dolgozni, mégis a mindennapjaim részévé tenni azt, amiért valójában itt vagyok: hogy fejlődjön a tudásom, átadjam magam az itteni művészetnek, ami minden ház sarkán túl szembenézhet velem.
Erre?
Erre azzal a lánnyal fekszem le éppen, aki a semmiből tűnt fel a lakásom ajtaja előtt, akiről tudtam, hogy tetszem neki, és akiről nemrég derült ki biztosan, hogy szerelmes is. Mindezek ellenére csak abban lehetek biztos jelenleg, hogy teljesen más játszik kékjeimben, mint eddig bármikor, ha Liára néztem. Nem tudom mi ez, nem tudom mikor és hogyan történt, csak szeretném kiélvezni, és átadni magam a pillanatnak, hiszen minket ismervén, bármikor vége szakadhat.
Ennek okán mozgok gyorsabban, az érzésnek már rég átadtam magam százszázalékosan, ahogy kapkodva veszem a levegőt Lia nyakához hajolva. Érezhetően izzadságcseppek csillannak meg homlokomon, tartom a tempót, de egy idő után kénytelen vagyok először könyökömre, majd alkaromra ereszkedni, mikor alhasam gyakrabban remeg meg. Pillanatok kérdése csupán már, hogy elélvezzek, ennek hangot is adok, ugyanis tovább esélytelen, hogy visszatartsam. Homlokommal érintem a paplant, erősebben szorítok ujjaira, majd egy hangos nyögést és pár erőteljesebb döfést követően ernyedek el és ereszkedem az alattam levő, törékeny testre. Szívem erőteljes dobogása verődik vissza Amélia mellkasáról, ujjaim lassan eresztik el övéit, miközben fejemet fordítom ugyanolyan gyors lélegzettel nyaka felé. Szólni akarnék, de egyelőre nem működik megfelelően az agyam ahhoz, hogy közöljem: biztos vagyok abban, hogy ő nem élvezett el.

Hosszú-hosszú percek elteltével is úgy érzem, mint aki nem volt ilyen helyzetben hónapok óta, pedig mindenki tudja mekkora hazugság ez - légzésem egyenetlensége nem akar szűnni, ahogy a törékeny testre engedem sajátomat. A homályos gondolatok között bukkan fel: mi van, ha nem a helyzet maga, ami ilyen reakciót vált ki belőlem, hanem a személy? Szívem hatalmasat dobban belé.
Gondolatban rázom meg fejemet, hogy elhessegessem a kósza gondolatot, végül elhúzom kezemet az övétől, hogy maradék erőmet összekapva cirógassak végig oldalán, majd alhasán. Lejjebb haladok, és érintem úgy, ahogy kezdtük, azonban egyelőre nem mozdulok.
- Tudom, hogy fájt és valószínűleg nem élveztél el - motyogom nyakába szavaimat, lassan mozdulva csúszok ki belőle. - Hadd próbáljam meg másképp - ujjam rezzen az érzékeny részen, és lényegében meg sem várom Amélia jóváhagyását. Először lassan teszem, míg végül gyorsabban, miközben nem vagyok rest puha csókokkal hinteni nyakát, meztelen vállát, kulcscsontját, ahol csak éppen érinthetem. - Ne félj tőle - lehelem a puha bőrre, majd felkönyökölve csókolom meg ajkait is. Köldökének vonalát követve haladok lejjebb és lejjebb, míg már a padlón koppannak térdeim. Erősen markolok csípőjére, hogy lejjebb rántsam magamhoz, és megtartva a lendületet is kezdem el kényeztetni másképpen. Kezeimmel markolom, hogy a hirtelen és idegen érzéstől véletlenül se húzódjon el, és innentől, addig nem állok meg, míg nem hallom azt, amit olyan gyakran eddig, mégis tőle. Nyelvem hol lassan, hol gyorsabban mozog, és bár szívesen figyelném a reakcióját, hogy mégis mit és hogyan kellene tennem, hogy jó legyen neki, ebből a szögből esélyem sincs. Megérzéseimre és testi reakcióra hagyatkozva viszem a csúcsig, ha képes vagyok rá.

Minden kérdését figyelmen kívül hagyok, hiszen nem relevánsak. Mikor végre leesik neki, mégis mi történik, elégedettség fut végig bennem, és a kezeim alatt megfeszülő test mindent elárul. Szinte már büszkeség kérdése az egész: nem hagyhatom ennyiben az első alkalmat. Nem rám vallana, főleg nem vele, mikor valóban nemrég még alattam, most pedig kezem között fekszik, teljesen kiszolgáltatottan - hangosan lihegve, kivörösödve, átadva magát nekem. Erősebben markolok csípőjére, amikor mozdul, ujjaim ismételten a puha bőrbe vájnak, mert nem engedhetem, hogy elmozduljon.
Ahogy a nyögések lesznek egyre csak hangosabbak, majd lábai vállamra kerülnek az eddig csak visszafogott mosoly lesz elégedett és sokkalta szélesebb. A következő szavak hatására a vér ismét lefelé kezd szánkázni nálam is, de megemberelve magam hagyom figyelmen kívül. Gerince ívbe feszül, így engedem el, és bár pár másodpercig még húzom az egészet, de végül eltávolodom tőle. A megkezdett mondatra vigyorodom el szélesen, hirtelen mozdulva kerülök fölé, feje mellett támaszkodva hajolok le és csókolom meg gyorsan.
- Én - még egy gyors csók. - Orgazmusig vittelek - még egy csók és mászok le róla, hogy lábaimra érkezve szedjem le magamról az óvszert. Csomót kötve rá sétálok a fürdőbe, hajamba túrva szusszanok halkat. Elrendezek mindent, leginkább magamat, végül sétálok vissza, azonban az ajtóban torpanok meg. Az ajtókeretnek dőlök, halántékomat döntöm annak, ahogy halvány mosollyal figyelem az ágyamon fekvő lányt.
Nem szólalok meg, csak nézem, fürkészem a félhomályban a bársonyos bőrt: olyan érzés, mintha már ezredszer érintettem volna, mégis minden alkalom az első lett volna. A szőke tincsek terülnek el körülötte, arca kipirosodva ad színt szinte az egész szobának, légzése hangja betölti az aprócska helyet, míg a fehér lepedő öleli óvón körbe a testét. Hosszú, karcsú ujjai terülnek el lazán azon, és kizárólag mellkasa mozog.
Így lesz az egész összkép gyönyörű és tökéletes.