Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Keze már a kilincsen pihent, tekintetét azonban még Alexen tartotta Lilla. Hozzá volt szokva, hogy megfigyel, hogy abból rakja össze a teljese képet, amit lát, hall, észlel. Persze madárként, és elrejtőzve könnyebb volt az emberek igaz arcát látni, így könnyen lehetett, hogy a navinés álarcot visel, és ő, kék szemeivel csak azt látja most.
Nem igazán értette, mit láthat benne a másik, ami miatt érdeklődés kelt benne iránta, épp ezért nem tudott szűnni az a kellemetlen érzés, hogy ez csupán valóban egy érmetrükk felvezetése. Egy csalásé, aminek a poénjára még várni kell, de bizonyára nagyot fog szólni. Az ő kárára.
De bármilyen gyanakvó is volt, bármennyire is körülbástyázta magát, sebezhetetlenné tette lelkét, és bármennyire is megfelelt neki a magány, nem akart örökké a gondolataival összezárva maradni. Szüksége volt, mint bárki másnak - ha kevesebbre is -, emberi kapcsolatokra. És Burton valami rejtélyes okból önként ajánlkozott.
Bölcseletére Lilla csak megforgatta szemét.
- Rendben, megadom magam - tárta szét karjait. Nem akart érvekkel kontrázni, esetleg amellett felszólalni, hogy milyen sokféleképp felesleges időpocsékolássá változtathatják az egymás társaságában eltöltött időt. Ha Alexander meg akarja ismerni, ám legyen.
De nem randi, ezt leszögezte, és a srác is belement láthatóan. Vagy csak azt mondta, amit Lilla hallani akart. Nem számít, a fő, hogy helyén kezeljék a dolgot.
- Szombat - pontosított a hirtelen bedobott időponton. - És legyen a falu, persze.
Nem akarta megmondani, hova menne szívesen, mert attól tartott, nagyon lecsökkentené szegény lehetőseit, így ezt a kérdést nem firtatta. Csak azt remélte, hogy nem lesz túl nagy tömeg. Attól a hideg kiverte.
- Majd írd meg, hol találkozzunk, és mikor - hagyta rá búcsúzóul, és már lépett is ki a folyosóra. Épp jókor, mert gyomra jókorát kordult, mintha az akart volna elköszönni helyette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Továbbra sem értette, mi késztette arra, hogy igent mondjon. Távol állt tőle minden ilyesfajta vallásos felhajtás, de hiába gondolta, hogy hülyeség az egész, lelke valahogy ki volt éhezve rá. Arra a fajta megnyugvásra, amit csak a szilárd tényektől való teljes elrugaszkodás adhatott meg.
Mert a valóság kiábrándító volt, és minden jóakarata, szándéka ellenére egyre inkább a menthetetlenség felé száguldott. A tanulmányai persze kiválóan alakultak, a teljesítménye nem hullámzott, és kétségei sem támadtak, hogy rossz irányt választott. De a magánélete, ha lehetett annak nevezni, olyan volt, mintha egy kiszáradt kútba dobták volna, és lezárták volna azt. És bár nem gondolta, hogy bármi haszna is lenne a siránkozásnak, nem volt senki, akinek igazán nyíltan, és őszintén elmondhatta volna, mi nyomja a szívét. Ott volt persze Emma, de még vele sem volt olyan közeli kapcsolata, ami elősegítené, hogy meg tudjon nyílni. És ez persze nem a rellonos lány hibája volt.
Átadta a maradék könyveket, majd kiszaladt a száján a kérdés, amit sosem gondolt, hogy egyszer fel fog tenni. Láthatóan Balázs atyát is meglepte kissé, de saját magát egészen sokkolta. Érezte, hogy forroság önti el az arcát, és a szégyenérzet, amit realizált, hogy ennyire szüksége van a segítségre, szabályosan kupánvágta.
- Én.. nem tudom - kezdte, és beletúrt hajába, tekintetét valahova félrevitte, nem nézett a férfire. Aztán egy pillanattal később visszafordult felé. - Van pár dolog, amire nem vagyok büszke. Ami bánt, és nyomja a szívem. Tudja? És..
Megint elhallgatott, sóhajtott egyet, és kibökte:
- Jó lenne, ha elmondhatnám valakinek, aki nem gyűlöl meg érte.
Vagy legalábbis "hivatalból" úgy tesz, mintha elfogadná, és feloldozhatná.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Őszintén szólva Lilla nem bánta volna, ha egy-két évig, legalább amíg még ő itt tanul, nem talált volna magára egyetlen balhés diák sem. Lehet, hogy unalmasabb, egyhangúbb volt az iskolai élet úgy, ha mindenki pedáns, és jó példát se kell mutasson, olyannyira nincs kinek, de nem ringatta magát tévképzetekbe. Mindig is voltak, és mindig is lesznek olyan emberek, akiket ő elítélne, már pusztán a létezésükért. Persze nem kell semmilyen rasszista vagy efféle dologra gondolni, Lilla agybéli képességeik alapján sorolta csoportokba az embereket. És még itt sem arról volt szó, hogy a szellemileg nem teljesen egészségesekre nézett volna ferde szemmel. Nem, hanem akik a tökéletesen ép szellemüket, értelmüket nem megfelelően, magyarán idióta módjára hasznosították.
- Addig kéne visszavágni a szárnyukat, míg nem késő - hümmögte Lilla, utalva a baromfik nem túl kedves megcsonkítására, hogy ne tudjanak elszökni.
Igaz, hallhatóan Emma nem annyira bánta volna, ha van némi felfordulás, de a szőkét csak bosszantotta az ilyesmi. Egy sajnálkozó pillantást azért küldött felé, tekintetében azzal, hogy bocsi, nem leszek a pletyibarátnőd.
De nem akart teljesen elhatárolódni mindentől, amit csak felhozott a másik, hiszen örült, hogy van olyan, aki nem kerüli, de nincs is a nyakában egész nap, szóval csak.. van. Lilla baráti köre inkább csak pár kis pontocska volt, még összefüggő vonal se, nemhogy egy teljes kör.
Úgyhogy belement a beszélgetésbe a partiról, amire biztosan nem akart elmenni, így beszélgetni róla se látta sok értelmét, de ha Emma szeretne, hát nem fogja zoknival kitömni a száját.
Elmosolyodott a felvetést hallva, és kénytelen volt igazat adni.
- Nos, a hercegek szokása az ilyen.. bulikon megjelenni. Bár gondolom ők valami elegánsabb szóval jellemeznék.
És ami még szokás volt az ilyen események alkalmával, az mind taszítólag hatott Lillára: hangzavar, tömeg, alkohol.. tánc. Jó, a tánc talán nem annyira, feltéve, ha nem kell neki is résztvennie rajta, elég, ha csak nézi, és lehetőleg Sári adja elő.
Ahogy ezen a gondolatmeneten végignyargalt, arra jutott, hogy ha húga esetleg megjelenne ezen a szilveszteri partin, akkor technikailag ő maga is ott lesz mégis. Hiszen, ha kétes alakok, alkohol és ki tudja mik kerülnek képbe, az nem a legbiztonságosabb közeg.
Égett a gyomra, és hangosan meg is kordult, de nem törődött vele, csak megpróbálta nevetésével elnyomni azt. Nem is volt teljesen őszintétlen, hiszen valóban jót derült Emma szavain.
- Ha valóban össze találnánk veszni rajtuk, kérlek, keress egy ásót és üss agyon!
Képtelen lett volna úgy nézni egy professzorra, ahogy az ember a szüleire is képtelen úgy tekinteni.
Végre aztán szóba került az a téma is, amit Lilla komolyan tudott venni, és valódi, létező véleménye is akadt róla.
- Kár túlaggódnod. Persze fontos, hogy jól sikerüljön, és ne vedd félvállról, de rágörcsölni felesleges - mondta, és a füle mögé tűrt a hajából, hogy ne zavarja. - Nem olyan nehéz, mint amilyennek beállítják. Szóval meg fogsz tudni birkózni vele, a felkészültséget figyelemve véve.
Ez mondjuk nagyban következtetés volt, amint a rellonos jegyzeteit látva állapított meg még korábban. De ki tudja, azóta mi befolyásolja őt.
- Valami miatt aggódsz? - kérdezte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Nagyon furcsán érezte magát aznap, mikor felkelt. A bagoly érkezése nem zaklatta fel, hiszen még napok választották el a benne foglalt eseményre invitálástól és a tényleges odameneteltől. De mikor eljött a napja a szigorúan nem randinak, Lilla elbizonytalanodott, és olyan érzés kerítette hatalmába, ami vizsgák előtt sem volt jellemző. Biztos volt benne, hogy ez csak rosszat jelenthet, és ez az egész egy nagyon pocsék ötlet.
Ha annyira szociális hiánya van, majd elhívja Emmát, vagy Bogit, minek kell neki egy hímneművel kapcsolatot építgetni? A fejébe férkőzött ezzel az egész egyedüllét dologgal, és pillanatnyi gyengeségében igent mondott a meghívásra, és most különösen bánta, hogy ő mindig igyekezett betartani a szavát. Nem hátrálhatott ki, és nem azért, mert attól tartott, hogy megsérti az érzéseit. Az ilyesmire annyira nem adott Lilla, de saját erényeit nem szerette sajátkezőleg csorbítani. Ha azt mondta, elmegy vele, el is fog.
Így aztán összeszedte magát, hajat mosott, majd egy szál törölközőben nekiállt ruhát vadászni. És csak nagyjából negyed óra elteltével kapcsolt, hogy mennyire feleslegesen sok időt elcsesz ezzel. Próbálgatott, válogatott, az elnyűttebb darabjait ki is szanálta a lehetőségek közül. Mikor aztán rájött, hogy azon van, hogy csinosan nézzen ki, egyszerre nagyon dühös lett magára, és felkapta azokat a darabokat, amiket tulajdonképpen már a legelején kiválasztott ízlésének megfelelően.
Még így sem volt késésben, és mikor végül elindult a megbeszélt helyre, egy magas derekú, koptatott kék farmerben, felül pedig kedvenc, nyakát is melegítő bordó pulóverében tette, a hideg ellen továbbá pedig egy fehér, nagyon puha sállal és barna kabátjával védekezett, de még a szintén fehér sapkáját is fejébe húzta, ami azonban hagyta szőke hajhuzatagát szabadon suhanni utána.
Időben érkezett, de Alex már várta őt. Intett is neki, Lilla azonban csak egy biccentéssel nyugtázta mindezt, kezeit zsebébe mélyesztve lépkedett a srác felé.
- Helló - köszöntötte ő is, és akarva-akaratlanul elmosolyodott. De szokás szerint csak egy pillanatra. - Ez lenne az? Kösz!
Alexander ajtót nyitott neki, ami vegyes érzéseket keltett benne. Egyrészt jól esett az odafigyelés, másrészt pedig sértette az idejétmúlt szexizmus, ami mögötte volt. Mert, hogy a hölgyet előre kell engedni.
Meg is forgatta a szemét, miközben belépett a helyiségbe, de ezt a másik nem láthatta. Viszont a kisebb tömeget, mely bent fogadta őket, már mindketten láthatták.
- Foglaltál? Másként nem biztos, hogy kapunk asztalt - fordult Alex felé.
Most már, hogy itt voltak, kezdett elmúlni a furcsa érzés, de helyét felváltotta az éhség. El is felejtett reggelizni a nagy készülődésben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Immár helyben voltak, most már nem szívódhatott fel csak úgy. Ha még azelőtt meggondolja magát, hogy ideér, akkor később mondhatta volna, hogy közbejött valami, ami miatt még csak üzenni se tudott, de most már illúziómágiára lenne szüksége, hogy egy bagoly érkezését hazudhassa a másiknak, amiért azonnal és most rögtön távoznia kellene. Egyébként pedig tényleg nagyon éhes volt. Ez pedig egy étterem.
Alex intézte az asztalukat, és csakhamar oda is lettek irányítva a foglalt táblácskával felszerelt négylábúhoz. Nem volt ugyan névreszóló, de miután a pincér egy pálcaintéssel eltüntette onnan a táblát, már biztosak lehettek benne, hogy ez az övéké. Jó helyen volt, közel mindenhez, de mégsem túlzottan a centrumban.
Nekiállt megszabadulni a sapkától, sáltól, de kérdésére Lilla Alex felé fordult, megállva a mozdulatban. Úgy látszik, tényleg nem látta az előbbi arckifejezését a belépésüket követően.
- Én olyan lány vagyok, akit hagyj a francba - felelte őt idézve, kiforgatva kissé szavait.
Persze kapcsolt, hogy feleslegesen bunkón viselkedik, ami egyéb esetekben megengedett volt, és szükséges, de most azért kevésbé. Alex normálisan viselkedett vele, és eddig semmi ráutaló nem volt a magatartásában, ami azt sejtette volna, hogy csak játszadozik vele. Persze a lehetőséget továbbra sem vetette el, de nem érezte szükségét, hogy ezt ki is mutassa folyamatosan.
- Bocs, nem szükséges - folytatta kedvesebbnek szánt hangon, és ki is húzta magának a széket, hogy leüljön. - Ha valóban egyenlőséget szeretnénk a nemek közt, nem tarthatunk fent ilyen idejétmúlt szokásokat, mert akkor ugyanúgy elvárhatnánk azt is, hogy a nő otthon várja a férfit vacsorával. Szép gesztus, de rossz üzenet. Szóval megoldom.
Az étlap az asztalon várta őket, így Lilla rögtön a kezébe is kaparintotta az ő oldalán lévőt, és már falta is szemével a leendő szájjal falnivalókat. Farkaséhes volt.
- Meg tudnék enni egy hippogriffet - sóhajtotta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Igazság szerint miután megismerkedett Zéténnyel, és megtudta, hogy egy ilyen alakra prefektusi címet bíztak, komolyan elgondolkodott, hogy talán jelentkeznie kéne a jelvényért, és akkor ő maga gondoskodhatna a rend megzavarására szakosodott diákokról. Úgy több lenne a kezében, valódi hatalom, amivel a Bernáthy Zsófi félék is elhallgattathatóak volnának. De a Levita prefektusi gárdája stabil volt, más házba átigazolni ezért pedig nem akart, annyi fáradságot nem ért azért neki a dolog. Úgyhogy maradt a tűrés, néha szó nélkül, könyvbe feledkezve, máskor meg hangosabban, pattogósabb hangulatban.
De azért az ötletet felvetette, ha már most is szóba került a tehetetlenség.
- Jelentkezhetnél prefektusnak. A házvezetők ugyan nagyobb erőt képviselnek, de mégse tudnak ott lenni mindig, és valljuk be, van azért fontosabb dolguk is.
Mondjuk tanítani. Vizsgát írni és osztályozni. Mert végsősoron ők is tanárok voltak, legalábbis többnyire. De ez a kérdés is háttérbe szorult a gyomra megkordulásával, és Lilla nagyon remélte, hogy csak ő hallotta azt. Emma legalábbis egyelőre nem adta jelét, hogy bele akarna folyni az ügybe.
Elvégre nem koplalt ő, sajnos nagyon is úgy érezte, hogy minden megevett falat a karján lóg, vagy a fenekén termeszkedik, arcát püffedtnek érezte, és hiába akart volna megenni egy fél elefántot, egy fél grapefruit jobb választásnak tűnt.
- De ha már elásol: kérlek tisztelj meg annyival, hogy feldarabolsz, és több különböző helyen földelsz el. Jót tenne az imidzsemnek, azt mutatná, hogy rettegsz tőle, hogy visszatérek.
Bizonyára egész komoly kis legenda szövődne a nevéhez, ha ilyen gondossággal szabadulna meg valaki tőle, és bár nem volt halálvágya, nem bánta volna, ha tényleg így végzi majd egyszer. Jó, ha holtában is tartanak tőle, mintha kinevetnék.
- Hát ne hagyd nekik - mondta neki aztán egyszerűen. Lilla nagyon is jól tudta, milyen amikor a háta mögött összesúgnak, sőt, mikor még csak nem is próbálják visszafogni a hangjukat, ha véleményt akarnak róla formálni. - Tedd világossá, hogy nem vagy rájuk kíváncsi, és azzal szórakozzanak, amivel egyidősek, rólad meg szálljanak le. Nincs szükséged senkire.
Persze lehet, hogy őrá mégis, de csak míg elmondja neki, hogy igazából nincs is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Nehezére esett elengedni magát, mert ahhoz bíznia kellett volna a környezetében, jelen esetben pedig kiváltképp Alexanderben. És a bizalom nehezen jött, és apró adagokban Lillától, és amilyen nehezen adta meg, olyan könnyedén vehette is vissza úgy, hogy aztán soha többé egy fikarcnyit se kapjon tőle az illető újra.
De kénytelen volt belátni, hogy a navinés egyelőre semmi kifogásolhatót nem tett, és ő az, aki túlreagálja a helyzetet.
- Kultúrális sajátosság, mi? - kérdezett vissza, miután végighallgatta a másik magyarázatát túlzott udvariasságáról, ami igazság szerint csupán az angol norma volt. Bár persze ott se mindenhol, és bizonyára nem volt feltétel, hogy ahhoz, hogy valaki kiváltképp modoros legyen, angolnak is kellene lennie.
- Rendben, próbálok nem kiakadni minden második mondatodon, vagy tetteden - hagyta végül annyiban megnyugtatásként, immár az étlapot böngészve. Az árakra pillantva aztán eszébe ötlött még valami.
- És már most szólok, meg ne próbáld mindkettőnk fogyasztását magad állni! - jelentette ki, igyekezve a legkevésbé fenyegetőzően hangozni. Csak szerette volna előre tisztázni, hogy ilyesmi nem történhet. Mert azzal csúnyán kisiklanának a nem-randi fogalomköréből.
Apró kis mosolyt villantott Alex szavaira, miszerint a hippogriff alighanem hiányzik az étlapról, de természetesen egyébként sem lett volna szándékában azt kérni. Mágikus lényeket nem fogyasztottak, talán még törvénybe is ütközött. El is határozta, hogy ennek fog legközelebbi szabad kutatási órájában utána járni.
- Egy egész csirke is sok lenne. Még egy fél is. Van gyerek adag vajon? - morfondírozott, de mindegy is, ha nincs, hát majd most lesz, elintézi ő, ha kell. Nem ehet sokat. Muszáj visszafognia magát, itt sokan vannak.
Szerencsére kapóra jött a tématerelés, hálásan sóhajtott fel, és tette le az étlapot maga elé, tekintetét is elszakítva róla. Lehet csak egy salátát kér. Vagy egy szem almát.
- Izgatottan várom - felelte teljesen komolyan, és talán először volt nem olyan a hangja, mint aki szívesebben lenne valahol egész máshol. - Sokat készültem, még átváltoztatástanra is, pedig arra nem is építek. Vagyis nem igazán.
Politikai pályát nézett ki magának, és egyelőre semmi sem terelte másfelé, arról pedig, hogy mellesleg nagyon is járatos a transzformációs bűbájokban, elvégre képes saját magát egy jóval kisebb termetű madárrá alakítani, többnyire mélyen hallgatott. Nem volt titok, a bejegyzett animágusok listájához könnyen hozzá lehetett férni, de nem verte nagy dobra, és nem is hencegett vele sosem. Alighanem még tulajdon húga sem tudott róla, hogy milyen képesség birtokában van.
Megjelent a pincér, és udvariasan érdeklődött italok felől, illetve, hogy sikerült-e választaniuk. Lilla legszívesebben rábökött volna az aktuális oldalra, hogy ezt kéri, de belevájta saját kezébe körmeit, és kért egy pohár vizet. Aztán, ha Alexander is elmondta, mit inna, utána találomra kiválasztott egy szimpatikus fogást - kacsasültet -, és vissza is szolgáltatta az étlapot, mielőtt még valamit választana róla.
- Továbbra sem világos egyébként, hogy mi késztet bárkit arra, hogy olyasvalakivel barátkozzon, akinek erre láthatóan nincs igénye - nézett aztán egyenesen Alex szemeibe, és még kicsit közelebb is hajolt, letámasztva könyökét, és összekulcsolt ujjaira helyezve állát. - Remélem nem megsajnáltál. Mert tökéletesen jól szoktam érezni magam egyedül is.
Ez persze nem volt mindig igaz. Főleg, hogy egyre távolabb érezte magát Sáritól, akiért a világot felforgatta volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem volt jó passzban. De ez Lillának már a megszokott állapot volt, ezt már nem rosszként fogta fel, mert tudta, hogy lehet borzalmasabb, és fel akart rá lélekben készülni azáltal, hogy kissé elbagatelizálja a pocsék napját. Nem olyan rossz ez - mondta rá, és rántott egyet vállán, lecsukta a wc ülőkét, és miután arcot és fogat mosott, gyorsan ki is slisszolt a mellékhelyiségből.
Nem volt jó ötlet lemenni reggelizni, erre újfent rájött, és nem csak azért, mert valaki meg is jegyezte, hogy mennyi mindent a tányérjára halmozott, hanem azért is, mert újabb tinidrámát volt kénytelen végighallgatni arról, hogy az egyik hogy csalta meg a másikat, ráadásul még a véla-kártyát is bedobták. Ezzel volt a legegyszerűbb kimagyarázni, ha valaki félrelép, hiszen nem tehet róla, nem igaz? Hát egy fenét nem! De kibírta, hogy ne szóljon bele, csak gyorsan menekülőre kellett fogja, és az utolsó falatokat már szó szerint tömte magába.
Miután felsietett a toronyba, azon belül is gyors látogatást tett a csempézett helyiségbe, úgy döntött, megpróbálkozik a könyvtárral, hátha ezen a szép napon mindenki inkább kint van a szabadban, esetleg magasról tesz a tanulásra. Felkapta hát pálcáját, táskáját, és nyurga léptekkel elindult kifelé, ki a portrélyukon a folyosóra. Egyébként nem volt rá jellemző, hogy nézelődjön, az embereket is úgy kerülgette, mint akadályokat, rájuk se nézve, de most valamiért tekintete elsodródott a fal menti ablakok mentén, mintha csak a kinti időt akarná megszemlélni, és pillantása akárha kalapáccsal verték volna bele, megakadt az ablakban ülő pároson.
Azonnal felismerte a navinést. Zsombor. Teljes valójában, bongyor hajával és meghasadt személyiségével együtt. És a szőkével, akivel már többször is látta együtt, mikor madáralakban járt-kelt (illetve repkedett).
Úgy torpant meg, mintha egy láthatatlan falba ütközött volna, és érezte, hogy vér tódul a fejébe, szemgolyóiban is érezte a lüktetést, ahogy a düh valósággal kitörni készült belőle, mint valami fékezhetetlen vulkán.
És az elmúlt hetek, hónapok eseményei, feszültségei, és frusztrációi most már elég hatalmat szereztek józan esze felett, és mielőtt még jobban megnézte volna a lányt, és rájött volna, hogy az nem Zsombor háztársa, akivel épp megcsalja Sárát, hanem éppen húga, pálcája már lendült is, hogy éket verve a páros közé szétrepítse őket.
És egyúttal hangja is kitört, valósággal beleremegett a folyosó, még a szfinx is összerezzent, és szomszédai jóformán kiugrottak kereteikből.
- HOGY MERÉSZELED TE NYOMORULT!? - tajtékzott az idősebbik Vizsnyicky, és pálcát tartó kezét ismét a magasba lendítette, felkészülve egy újabb átokra.
Eddig tűrt. Eddig bírta tétlenül nézni, hogy egyetlen húga, akit a világ minden könyvénél jobban szeretett, egy veszélyes, kiszámíthatatlan alakkal lóg. Attól félt, hogy bántani fogja őt, fizikálisan, de most úgy tűnik inkább a lelkébe akar tiporni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Hirtelen rátört a menekülhetnék. A vágy, hogy felszívódjon, láthatatlanná váljon vagy egész egyszerűen elnyelje a föld, megszűnjön létezni, vagy bármi. Bármi, csak ne legyen itt, ahová minden logikus, számító gondolata még véletlenül sem sodorta volna, és amiről egyedül agyonrugdosott, magányos lelke tehetett. Nyilvánvalóan nem gondolta át ezt az egészet, mert ha megteszi, fel sem merül benne, hogy ilyesmit kérjen.
És meg volt győződve róla, hogy már ezzel a kérdéssel elássa magát, tönkreteszi a nehezen felépített képet önmagáról, és visszasüllyed abba a gödörbe, ahonnét pár éve kimászott, mikor ideköltöztek Németországból. Az egy fordulópont volt Lilla számára, egy új lap, de most úgy tűnt, csak még nyomorultabb lett. Akkoriban, ha szomorú volt, legalább Sárira számíthatott.
Most meg kénytelen egy idegentől segítséget kérni? Nehezen jutott szóhoz
 végül, mert gombóc ült a torkára.
- Én nem olyan pillanatnyinak érzem - sóhajtotta, és végül minden vívódása ellenére bólintott, elfogadva a felajánlott lehetőséget.
- Rendben.. de.. ugye nem bánja, ha védővarázst szórok ki, hogy ne hallja senki, aki erre jár?
Paranoia, legalább az a helyén maradt, ha az esze nem is. Aztán amint elhelyezkedtek, és minden készen állt, már csak Lillának kellett összeszednie magát. Rendezni gondolatait, és egyáltalán eldönteni, hogy hol és mivel is kezdje. Vagy hogy egyáltalán belekezdjen-e. Még mindig volt visszaút. Még mindig elmehetett.
Nagy levegőt vett, szólásra nyitotta a száját, aztán becsukta. Ezt ugyan Balázs atya nem láthatta, de hallhatta, érzékelhette, ahogy Lilla egész testében küzd magával, és próbál bátorságot gyűjteni.
- Egyszer majdnem megöltem valakit - szaladt ki végül a száján az első gondolat. Az, amelyik talán a legrosszabb volt, és egyúttal az, amit talán a legkevésbé bánt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Tudta jól, hogy ez Csonka gyerek bajt jelent. Érezte, már azelőtt, hogy utánanézett volna a dolgainak, mielőtt még látta volna őt Margarétával. De még akkor is úgy volt vele, hogy talán csak önbizalomhiányos, kell neki némi figyelem mástól is, de nem nem tenne semmi olyat, amivel kockáztatná a kapcsolatát Sárival. Mert akármennyire is ellene volt az egésznek Lilla, kénytelen volt beismerni, hogy húga boldognak tűnik mellette. És azt is tudta, hogy ha ezt megpróbálná elvenni tőle, végképp meggyűlölné őt. Szóval minden ellenérzését magába fojtotta, összeszorította fogait, és nem szólt közbe. Csak figyelt. De most, most minden megváltozott, és az, hogy eleve nem volt jó hangulatban, csak olaj volt a tűzre.
Varázslata szétreppentette a párost, és csak illékony lélekjelenléte gátolta meg abban, hogy ne átkozza azonnal tovább őket. Józan ítélőképességének maradékával képes volt felfogni, hogy amit csinál, az mégiscsak két diák nyílt megtámadása. Így inkább fenyegetőleg emelte újra fel a varázsvesszőt, de nem akarta újból használni, hacsak nem feltétlenül szükséges.
Dühödt tekintét Zsomboron tartotta, mert Margaréta nem érdekelte, legalábbis egyelőre, de aztán realizálta, hogy csúnyán a falnak lökte, ezért lassan felé is elfordította tekintét, de mielőtt a meglepett szempárba pillanthatott volna, közéjük ugrott a navinés srác. Mintha csak védeni akarná őt. Ez is tovább fokozta természetesen a Lillában tomboló haragot.
És a füleinek is alig akart hinni. Zsombor komolyan az ártatlant teszi, mikor nyilvánvalóan hűtlenségen kapta?
- NYUGODJAK MEG? - kérdezett vissza, és szavai még mindig jóval a megszokott hangerő felett zúgtak. - Ne merészelj nyugtatgatni, Csonka! Minden okom megvan rá, hogy kirepítselek azon az ablakon, és még csak meg se bánnám!
Ez persze nem volt igaz, de az indulatai túlzásokat mondattak vele. Ostoba emberi vonás, nem tehetett ellenre. Ahogy Zsombor se, hogy nem realizálta, hogy zavarbaejtően nyugtatgató szavaival csak még jobban felpaprikázza a lányt. Azzal, hogy a pálcája eltételére kérte, ismét csak nem szerzett jó pontot. Igaz, amennyire mínuszban volt, nem sokat számított már.
- Talán inkább kezdd te a magyarázattal! Magyarázd el, hogy nem lehet elég neked a húgom! Magyarázd meg, hogy teheted ezt vele, hogy veszed a bátorságot, hogy megcsald, miközben nyilvánvalóan szerelmes beléd! Mit tud ez a Havas-Mezős lány, amiért megéri tönkretenni mindent! Ezeket magyarázd meg, és akkor talán, ismétlem talán elteszem a pálcám!
Csak lehet a végbeledbe - de ez már csak magában mondta. És még mindig túlzottan lekötötte, hogy a lehető legnagyobb megvetéssel bámuljon bele Zsombor arcába, és továbbra sem vette észre, hogy a srác az egyetlen navinés a helyszínen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Csillapíthatatlan volt. Biztos volt benne, ha most nem, akkor sosem fog olyasmit csinálni egy másik emberrel, amit csak azok szoktak, akik utána börtönbe kerülnek érte. Egyszerűen érezte, hogy most nincs tovább, a tűréshatára végére ért, és ennek itt és most pont kerül a végére. Bár magyarázatot követelt, mégse tudott volna elképzelni semmit, ami kielégítő lenne, ami miatt úgy gondolná, hogy amibe most belegyalogolt, az rendben volna, és nem kell miatta még jobban felhúznia magát.
És persze, ahogy azt sejthette volna, a nyilvánvaló tettenérés ellenére Zsombor tette a hülyét, sőt, ő várt tőle választ. Lillának pedig szinte villámokat szórt a tekintete, de ha az nem, majd a pálcája fog.
- NEKEM!? - fakadt ki. - A húgom... - kezdte volna, de ekkor egy kisebbféle Napkitörésre kapta félre tekintetét. Fénye egy pillanatra elvakította, és érzékelhető melegség csapta meg arcát.
Fülét pedig Sári hangja. Úgy ment el tőle sajátja, mintha elzártak volna egy csapot, és pálcát tartó keze is lejjebb ereszkedett, ahogy kékjeit a döbbenettől kikerekedve fordította a Zsombort félrelökő lányra, akiben most, hogy elékerült, már könnyedén felismerte húgát. Csupán a haja nem stimmelt, de az nagyon nem.
Szavai akadálytalanul vágódtak belé, mert nem volt rá felkészülve, hogy fel kell vértezniük magát ellenük. Szívét mintha diótörőbe feszítették, és egyszerre árasztotta el bánat, szégyen, és.. harag.
Sári elfordult tőle, hogy megnézze Zsombort, aki azonban elhúzta tőle a kezét, és azt mondta, beszéljék meg ezt végre. Lilla pedig egyre értetlenebbül állt az egész előtt. Mi ez a játszadozás? Mi a francot képzelnek ezek?
- Ti szórakoztok velem? - kérdezte remegő hangon végül, mikor gondolatban összerakta a képet, ami nem a valós volt ugyan, de a szőke számára a leglogikusabb magyarázat jelen pillanatban.
- Tudtátok, hogy figyellek, ezért eljátszottad ezt az egész.. flörtölgetős műsorszámot azzal a Margarétával, most meg te.. befested a hajad, és direkt a Levita előtt... csináljátok, amit csináltok, hogy lássam, és kiboruljak?
Ahogy így végigmondta, hihetetlenül nagy őrültségnek hangzott. De ha nem ez a helyzet, akkor mi a fészkes franc van? Versenyzett lelkében a kétségbeesés, az elárultság és becsapottság, a düh, a lelkiismeretfurdalás és megannyi magyarázatért könyörgő érzés, amivel egyszerűen képtelen volt megbirkózni. De pálcáját már olyan szerencsétlenül tartotta, hogy legalább az biztos volt, hogy azzal nem átkoz meg senkit sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Elméjében állóháború alakult ki logikus gondolatai és azok közt, melyek ebbe a helyzetbe sodorták. Amik segítségért kiáltottak. Nem tehetett mást, beletörődött abba, hogy ilyen gyenge, és elesett. De azt nem engedhette meg, hogy ezt mások véletlenül is megtudják. Nem hagyhatta, hogy ismét céltáblájává váljon néhány semmirekellő, érzelmi nulla suttyó számára. Ezért aztán kiszórta a védővarázslatokat a teremre, melyektől azt remélték, hogy gondolatait bent tartják, még ha ki is mondja azokat a papnak. Mindent előkészített, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tárja fel a lelkét egy olyan vadidegennek, akiben mégis ösztönösen bízni lehetett, még ha ő maga nem is volt vallásos.
Mert ezeknek a dolgoknak súlya van, ha hisz az ember bennük, ha nem. És Lilla, bár nem ismerte Balázs atyát, mégis érezte, hogy nála biztonságban vannak gondolatai, titkai. Így aztán kimondta az elsőt, ami szorosan kötődött az összes többihez is. Hiszen Sári miatt ölte meg kis híján azt a nyomorultat annak idején. Amiért bántotta a húgát.
Azonban ahogy kiszaladt a száján ez az egy mondat, és próbálta volna összeszedni gondolatait a folytatáshoz, a férfi megszólalt, megkérdezte, mi történt pontosan. És bár semmi vádló, ítélő hangsúly nem érződött szavain, Lilla mégis összerezzent.
- Sajnálom, ez rossz ötlet volt - mondta színtelen hangon, és felpattant, mielőtt még meggondolhatta volna magát.
Mit csinálsz, te hülye? Kérdezte magát, de hiába, már ragadta is meg a kocsit, amin a könyveket hozta, suhintott kettő pálcájával, hogy megszüntesse a gondosan elhelyezett varázslatokat, és már fordult is ki az ajtón.
Mire ő, vagy a férfi észbe kaphatott volna, már ott se volt. Hiába döntötte el magában, hogy megteszi, hiába készítette föl magát. Nem ment. Még nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

A legnagyobb gond nem az volt, hogy Lilla tévedett. Hanem az, hogy már percekkel ezelőtt eldöntötte magában, hogy minden oka megvan rá, hogy elboruljon az agya. Kitárta az ajtót, és kieresztette a rengeteg felgyülemlett indulatot és frusztrációt, és nem lehetett leállítani. Nem lehetett ész érvekkel meggyőzni, még akár jövőbeli énje is felbukkanhatott volna azzal, hogy Lilla, állj le, tévedsz, azt sem ért semmit.
Miután szembesült azzal, hogy a Margarétának hitt lány valójában Sári, beléfagyott ugyan egy pillanatra a szó, de olyan volt, mint mikor a hegyről lezúduló lavina egy völgybe ér. Amint áttendült rajta, szakadatlanul folytatta útját.
És Lilla tombolt. Azt gondolta, szándékosan csinálták ezt vele. Megalázva, átverve érezte magát, mint mikor sok-sok éve a Herzbergben ugratták, és gúnyolták. Csak akkoriban a húga mellette állt. Akkor ő volt a támasza. Most viszont teljesen egyedül maradt.
- Mi ez az egész? - fakadt ki ismét, miután Zsombor adta a jámbor, halál nyugodt, megbízható barátot, Sári pedig úgy beszélt hozzá, mintha minimum agykárosodása lenne. Rettentően bántó volt a hanghordozása, és Lilla érezte, ahogy pattanásig feszül benne valami.
Az már nem is érdekelte, hogy ő esett nekik, fel sem fogta a elméjén ülő vörös ködtől, hogy ezt az egészet magának köszönheti. Átkapcsolt, védekezni kezdett, és visszatámadt. Hirtelen ő lett saját szemében az áldozat, akit senki sem ért meg, akit mindenki gyűlöl. Ami egyébként nem is volt teljesen elrugaszkodott gondolat, nem úgy, mint minden más feltételezése, ami átfutott az agyán.
- Én.. mindig csak a legjobbat akartam neked! Azt képzeled, azért szólok bele az életedbe, mert nincs jobb dolgom?! Azt gondolod, az tesz boldoggá, ha egyfolytában azt kell lessem, mikor követsz el egy újabb bődületes hibát? - Egy századmásodpercre ezen a ponton eszébe jutott, hogy most kéne befogja, de hiába. - Amíg élek, nem fog még egy férfi bántani téged! És talán Zsombor nem teszi meg, de van még ott bent valaki, aki talán megtenné, nem?
Utolsó szavait már a sráchoz intézte, így megválaszolván az ő kérdését is.
- Úgy gondolod, képes vagy megvédeni őt saját magadtól? Mert én nem vagyok benne olyan biztos.
Nem vette észre, mikor kezdett el könnyezni. Mindesentre kénytelen volt egy hanyag mozdulattal megdörgölni szemeit, mielőtt újból húgára nézett.
- Gyűlölj csak nyugodtan, Sára, de én túlságosan szeretlek ahhoz, hogy ne akarjalak megvédeni. Akkor is, ha ilyen aljas módon belém rúgtok.
Úgy érezte, mindjárt összeroskad, mintha lelkére ráakasztottak volna egy tonnás súlyt. Elfordult, hogy visszamenjen oda, ahonnan jött. Idekint úgysem kíváncsiak rá, úgy tűnik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Aprót bólintva nyugtázta a másik szavait, és Lilla még egy mosolyt is megengedett magának. Mikre rá nem veszi őt ez az ember!
- Megegyeztünk.
És bár kicsit fenyegetőbb hangot ütött meg, a szemben ülőt ezzel sem riasztotta el, sőt, biztosította róla, hogy természetesen ő is úgy gondolta, hogy felesben fizetnek. Hogy ez igaz volt-e, azt persze a lány nem tudhatta, de nem is számított, a lényeg az volt, hogy nem fogja ilyesmivel kellemetlen helyzetbe hozni. Ha eleve nem akarta, azért, ha meg most ébresztette őt rá, hogy nem kéne, akkor meg azért.
- Ja, persze. Ha degeszre akarod zabálni magad, miattam ne fogd vissza magad - hagyta rá. Neki megfelelt bárhogy, csak ne akarja az ő részét is állni. Mert azt ő nem állná.
És persze az is fontos volt, hogy azt is megállja, hogy ő maga ne egyen túl sokat. Nem a pénz miatt, azzal nem állt hadilábon, de önmagával nagyon is. Főleg a külsejével. Azt mindenesetre bólintással nyugtázta, hogy Alex szerint elviheti, ami nem fér belé (vagy amit nem akar most megenni).
Örült, hogy Alex szóba hozta a vizsgákat, hiszen ez lehetett az egyik legáltalánosabb téma két diák közt. Egyrészt abszolút randihoz nem illő volt, másrészt olyasmi, ami valóban foglalkoztatta is Vizsnyiczkyt, és nem csak amolyan töltelék-társalgásnak minősült.
Azt persze eddig is tudta, hogy nem igazán egyeznek a tanulmányaik, az egyetlen közös órájuk az átváltoztatástan volt, így nem is lepte meg, hogy az álomfejtésről kezdett el Alex beszélni. Nem tett úgy, mintha komolyan venné, vagy érdekesnek találná, ő olyannyira volt szkeptikus az ilyesmivel kapcsolatban, hogy még csak a közelébe se ment.
- Talán ha meglátnád, hogy az egész úgy marhaság, ahogy van. Az álmok nem jelentenek semmit, Alexander. Csak azoknak a gondolatoknak és érzéseknek az összeturmixolt egyvelege, aminek nincs helye vagy ideje napközben, hogy lekössenek.
Ő túlságosan is földhözragadt volt, ahhoz képest, hogy képes volt madárrá változni és magasan, az égben repülni. A jóslás pedig végképp távol állt tőle, és egyenesen bosszantotta, hogy még oktatják is. Csak egy kamutárgy volt a szemében, egy töltelék óra.
- Nem tartok egyiktől sem - rázta meg a fejét. Miért is tartott volna? Készült, sokat seggelt, és ismételt, nem volt aggodalomra oka. A gyarkolati tárgyakkal is meglesz valahogy, nem tartotta magát ügyetlennek, és eddig nem is kellett szégyenkeznie.
Miután a pincér otthagyta őket, Lilla belevágott a közepébe. Hogy igazság szerint mit is keresnek ők itt. De Alexet úgy tűnt, nem zökkentette ki, nem érte váratlanul a "támadása". Figyelmesen hallgatta válaszát, közben kezeit lehelyezte maga elé az asztalra. Tetszett neki, amit a másik mondott, és csak a végén villant egyet szeme.
- Nem. Azt biztosra veheted, hogy nem engedem meg, hogy lefess - szögezte le. Épp elég volt, hogy az a Farkas Zétény lefotózta. Annak se örült, de legalább nem kellett hozzá órákon át mozdulatlannak lennie.
Különben is.
- Mi ebben olyan érdekes? - kérdezte úgy, mintha Alex épelműjéségében kételkedne. Közben a hajához nyúlt és egy göndör tincset szeme elé húzott.
- Nagyon sokaknak van szőke haja - mondta, miközben elengedte, és az ruganyosan összeugrott és visszahullott oda, ahonnan gazdája kölcsönözte.
Nem kellett volna ezt a részletet kiragadja, csak annyira nem értette, hogy jutott a másik ide az amúgy teljesen rendbelevő gondolatmenete végére. Ő is szívesen beszélgetett volna olyan emberekkel, akik nem olyanok voltak, mint amilyennek várta őket - és amilyennek többnyire bizonyultak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Ahogy mondta, valóban volt ellenére beszélgetni. Hisz ezért egyezett bele ebbe a szigorúan nem randiba is. Hogy eltöltsenek egy kis időt a másik társaságában, és megosszák gondolataikat. És mint olyan, ez nem azt jelentette Lilla szemében, hogy szó nélkül végighallgatta és elfogadta a másik véleményét, vagy azt várta, hogy Alex tegye ugyanezt az övéivel. A beszélgetés kétirányú volt, oda-vissza, nem csupán gondolatok szavakká formálása, de azok ütköztetése, megkérdőjelezése. És ő nem olyan volt, aki visszafogná a véleményét, aki finomkodna. Ha emiatt a másik megharagszik rá, legalább hamar kiderül, hogy érdemes-e egymásra időt vesztegetniük, avagy sem.
Egyelőre azonban úgy tűnt, a navinés kitart, de legalábbis nem adta jelét, hogy Lilla szavai sértenék.
- Ezek többsége önbeteljesítő - mutatott rá a lány. - Mint a horoszkópok. Mondanak valami baromságot, és aztán arra figyelsz, és mikor valóban történik valami hasonló, igazoltnak találod. A próféciák is ilyenek, azért válnak valóra, mert az emberek várják, hogy bekövetkezzen, vagy mivel el akarják kerülni, a cselekedeteik épp belehajszolják ezekbe. Ez csak szugeráció, semmi több.
Megrántotta vállait, és olyan arcot vágott, mint aki sajnálkozik. Igazából jó lett volna, ha hihet ebben. Ha hihet sok más olyan dologban, ami az embereknek megnyugvást szokott hozni. Egy jóslat, egy vallás, vagy akár a szerelem. Csupa légből kapott dolog, ami kiragadja az embert a racionalitás nyomorából. Neki nem adatott meg ez a luxus.
És mindezt a tudásvágyának és aziránti fogékonyságának köszönhette, ugyanannak, ami miatt a vizsgákra is most tökéletesen késznek találta magát. Nem szerencse volt ez, ahogy arra egy szemforgatással reagált. Kitartó munka, és odaadás. A cél, és a feladatok szem előtt tartása. De ha Alexnak az volt a terve, hogy lefesse őt, ha ez az egész egy megpuhítási hadművelet első fázisa volt, akkor koppanni fog.
- Emlékezetből? - kérdezte kissé kételkedve. Neki nem volt veleszületett tehetsége, mindent, amit elért, kitartással tette, és az, hogy Alex emlkéezetből képes volt portrét festeni valakiről, azt sugallta, hogy rendkívüli memóriája lehet.
A felszolgáló letette eléjük italaikat, közben Lilla tovább hallgatta Alexet. Furcsállta kicsit szavait, és egyúttal valahogy fel is keltették érdeklődését. Pedig őt a legkevésbé sem mozgatta meg a festészet. Ha már művészetek, a zenénél tovább nem is kell menni.
- A túl bonyolult nem baj. Azt jelenti, átlagon felüli. Én nem látok különbségeket. Persze, valakié világosabb, van, akié sötétebb, de a szőke az szőke.
A szomszédos asztalnál letettek egy nagy tányér aprópecsenyét, és az illata megcsapta Lilla orrát. Körmei finoman belemélyedtek csuklójába, ahogy egyik kezével megfogta a másikat. Rettenetesen éhes volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem különösebben lepte meg, hogy Emma sem kapott kedvet prefektusnak állni, sőt, ha lehet, még őnála is visszataszítóbb ötletnek találta. És csak nyűgnek a hátán, ami több negatívummal jár, mint amennyi pozitívum kisajtolható belőle. Lillának mondjuk jól mutatna az önéletrajzában, de az utolsó két évre már inkább csak kapálózásnak tűnne. Arról már tényleg nem is beszélve, hogy kikkel kéne úgy közös munkát ellátnia.
A korgás mellé egy pillanatra úgy érezte, egy ütést is bevittek a gyomrába, mert sajnos akármennyire is próbálta semmibe venni az őt gyötrő éhséget, és annak hangját, a rellonosnak feltűnt a dolog. Kérdésére csak gyorsan megrázta a fejét Lilla.
- Igen, de ne foglalkozz vele, majd bekapok nemsoká valamit.
Amit egyébként tervezett is, mert hiába akarta maximálisan visszafogni az étkezéseit, teljesen ki nem hagyhatta őket, mert az nem hiányzott, hogy szégyenszemre elszédüljön, vagy ne adj Isten, még el is találjon ájulni. Azzal még a végén a gyengélkedőn kötne ki, és bizony ha kivizsgálnák, valószínűleg akadna pár kérdése az ügyeletes gyógyítónak.
Jó volt egy kicsit mulatni a feldarabolásának történetén, és azt is el kellett ismernie, hogy Emmának igaza van. Visszatérhetne, talán még képes is lenne rá, ha nagyon feldühítik. Vagy csak Sári miatt, hogy figyeljen rá továbbra is.
- Majd keresd föl Pouleint. Hátha van egy jó tippje arra, hogy intézz úgy el valakit, hogy ne jöhessen vissza szellemként - kacsintott, majd nyújtózkodott egyet, hogy aztán felkászálódjon ültéből.
Igazság szerint tényleg ideje volt bekapnia valamit, mert ahogy felállt, rögtön majdnem vissza is pottyant kábán a székbe, de szerencsére ez nem történt meg, Emma pedig épp elpanaszolta, mennyire nem értik meg őt, így most épp nem azt leste, hogy Lilla mit művel. De amint elkapta pillantását, a szőke apró, gyors mosolyt intézett felé.
- Figyelj, van még időd. Rá fogsz jönni mindenre, amire kell. Ha időben, nagyszerű, ha meg kicsit később, akkor sem hiszem, hogy komolyan félteni kéne téged. Ami pedig engem illet, most azt hiszem, a konyhába. De csak beugrom valami maradékért, nem is időzöm. Még meg kell keressek pár könyvet is, szóval majd beszélünk, oké?
Rövid búcsúzkodást követően magára hagyta Emmát, avagy különböző irányban mentek tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Továbbra sem igazán értette meg Alexet, de ezt nem a maga gyengeelméjűségének tudta be, hanem annak, hogy a navinés művész. Különösek voltak a meglátásai, és a hozzáállása is a dolgokhoz, és nem úgy tűnt, hogy bármit is felvenne abból, amit és ahogy Lilla válaszolt neki. A lány pedig kezdte ezt kissé fruszrálónak érezni.
- Hiszek neked - hagyta rá végül a dolgot. Azt viszont nem hitte, hogy közös nevezőre jutnának valaha, és egyébként is egyre nehezebben tudta gondolait a közelgő étkezés felől visszarántani.
Nem tűnt jó ötletnek ez az egész egyszeriben, mert nem akarta, hogy lássa őt enni valaki. Pedig nyilván nem gondolta róla senki, hogy oxigénnel táplálkozik mindössze, meg a levegőből kinyert nedvességgel, mint valami növény, de az az abszurd rémkép élt előtte, hogy, mintha csak egy tetris lenne, ahogy magához vesz egy falatot, az már halad is le benne, forgolódik, keresi a helyét, és már épül is be a combjába, vagy a csípőjébe, és ujjogva fogadja utána érkező társait is.
Elhessegette a gondoltot. Csak lenyel pár falatot, a többit pedig elcsomagoltatja. Mindezt szép lassan, nehogy még Alexnek eszébe jusson desszertet is kérni. De még ez odébb volt, egyelőre Lilla a vászonra kerülésének esélyeit latolgatta. Igazából, ha jobban belegondolt, nem is kellett kételkednie a másikban. Ha egyszer ebben volt a legjobb, nem volt olyan meglepő, hogy kivételes érzéke van hozzá.
Kicsit azért felvonta a szemöldökét, ahogy értelmezni igyekezett Alex szavait.
- Szóval azt mondod, nem tudsz kiverni a fejedből? - kérdezte kissé kétkedő hangon. Nem incselkedett, nem lett volna ínyére, ha valaki róla fantáziál, de egyelőre még el se akarta hinni ennek lehetőségét. Nem tartotta magát kicsit sem különlegesnek, ahogy a haja színe is épp olyan unalmas volt, mint bárki másé. Alex is sejthette, hogy furán hangzik, de magyarázkodása csak bogarat ültetett Lilla fülébe, és egyre kevésbé vágyott rá, hogy Alex megfesse, és azon kevesek közé tartozzon, akik felkerülnek a falára.
De jelenleg az éhsége jobban nyomasztotta, és a fájdalomra kapcsolt csak, amint megérezte, hogy körme túl mélyen vájódik húsába. Gyorsan szétválasztotta "civakodó" kezeit, és figyelmét a navinésre fordította.
- Na igen, ebben egyetértünk. Nekem is te tűnsz az álomvilágnak - bólogatott, és még egy mosoly is megült arcán pár pillantra. Hogy ijesztő is? Nem, az nem.
Mielőtt ezen a vonalon további gondolatokat indíthatott volna útnak, végre megérkezett rendelésük, és Lilla szeme csillant egyet, szájában pedig összefutott a nyál, ahogy a fogás elé került az asztalra. Megköszönte a pincérnek, majd ahogy az távozott, hozzá is látott az evéshez. Először csak kóstolgatta, megízlelte a húst, a köretet, még a dísznek szánt salátalevélből is kiharapott egy darabot. Nem akart kapkodni, de mire észbekapott, már nem tudott pár másodpercig megszólalni, annyira teletömte kis pofazacsiját.
Lenyelte a falatot, és kissé zavartan rápillantott asztaltársaságára.
- Bocsánat... elmulasztottam, hogy jó étvágyat! - mondta kissé szégyenkezve. De hát nem volt hozzászokva, hogy nem magában eszik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Csak egy kései vonattal sikerült megérkeznie Bogolyfalvára. Ugyan végigaludta az utat, mégis rettenetesen, gyötrelmesen fáradt volt, fájt mindene, és természetesen gyomra is égett. Ujjperceit ropogtatva, a hegeket dörgölve lépdelt az utcakövön, és fájó szemével hunyorogva tekintett fel egy kinti órára. Rögtön el is kellett vetnie, hogy a Partonum felé veszi az irányt, hiszen az már bezárt. De talán még a Bárka, ahol már járt egyszer Alex-szel, nyitva van.
El is indult a még kivilágított étterem irányába, és közben magában fogadkozott, hogy csak egy kávét kér. Nem ehet, főleg nem ilyen későn, és különben is, talán azzal már amúgy sem szolgálnák ki. Viszont az életmentő nedűre mindenképp szüksége volt, ha még át akarja nézni azokat a nyüves szellemjogi tételeket. Szóval ha kell, könyörögni fog. Igen, arra is hajlandó, bármire, csak adjanak neki egy kávét. A fémes ízt is szerette volna száműzni szájából, de leginkább arra volt most szüksége, hogy fogjon az agya.
Még nyitva volt. Leglalábbis sikerült lenyomnia a kilincset és akadálytalanul benyomni az ajtót, majd belépni a kellemesen meleg térbe. Valóban úgy tűnt záróra van, vendég ugyanis már nem volt, vagy legalábbis Lilla első ránézésre egyet se pillantott meg. Csak egy alak tűnt fel neki, miközben beljebb lépett, és várta, hogy szeme hozzászokjon a benti fényhez, ő pedig alighanem egy itt dolgozó volt. Háttal volt neki, így nem is volt esélye felismerni, mielőtt megszólította volna.
- Jó estét! Bocsánat, tudnék még rendelni..? - kérdezte, egyelőre csak udvariasan, de nem esedezve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Bernáthy Baromira Idegesítő Zsófia. Ez egyszerűen nem lehet igaz! Lilla alig akarta elhinni, hogy éppen most, és éppen őbele kellett futnia. Ráadásul nem volt olyan állapotban, hogy palástolni tudta volna az arcára kiülő érzelmeket. Az, hogy nem örült a viszontlátásnak, enyhe kifejezésnek hatott, de most ezt muszáj volt figyelmen kívül hagynia, el kellett engednie az eridonos iránt táplált érzéseit, mert történetesen ő volt az egyetlen, aki kávét adhatott neki. Még ha bele is köp, az is jobb, mintha egyáltalán nem jut hozzá.
Rendezte arcizmait, amennyire ez most lehetségesnek tűnt, és még egy pillatnyi, de jól láthatóan megjátszott mosolyt is formált ajkaival.
- Nagyon úgy néz ki, hogy téged - felelte, és bár kedélyesen adta elő, nyilvánvaló volt, hogy a háta közepére kívánja a másikat, nemhogy még éppen őt keresse. De hát mit lehetett tenni? Zsófia kezelte a kávéfőzőt ezen az estén.
Egy pillanatig figyelte a megbűvölt seprűt, ahogy segítség nélkül folytatja a tisztogatást, aztán Lilla közelebb lépdelt a pulthoz, ami mögött egy fürkésző tekintet gazdája várta, hogy mit is akar. Megjegyzésére a szőke gúnyosan felhorkant. Nem igazán tudta hova tenni, de semmiképp sem találta kedves bóknak.
- Csak fáradt vagyok, semmi több, de kösz szépen. - A nyelvén volt valami visszavágás, egy sértés, szerette volna degradálni őt a munkája miatt, de végül egy szó, annyi nem bukott ki belőle.
Nem csupán azért, mert aggódott, hogy csekélyke esélye, hogy kiszolgálást kap, elúszik, akár falevél a vízesés felé, hanem mert egyáltalán semmi lelki erőt nem érzett magában ahhoz, hogy Zsófiával veszekedjen. Egyszerűen nem. Nem ment. Nem akarta ezt csinálni.
Hogy mit akar? Sok mindent, de a pult mögött álló lánytól, aki láthatóan és hallhatóan nem táplált iránta továbbra sem pozitív érzéseket, csupán egy valamivel is beérte jelenleg.
- Egy hosszú kávét kérnék cukorral - mondta, és megdörzsölte véreres szemeit, miközben leült a pulthoz.
Eltávolodhatott volna Zsófitól, valahova hátrébb, de már itt volt, ráadásul az asztalokra már mind fel voltak pakolva a székek. Nem akart rendet bontani. Nem akart gondot okozni. Itt se akart lenni, csak egy rohadt kávét akart!
- ...Köszönöm - préselte ki még ajkai közül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Leült a pult mellett, és hajába túrva megdörzsölte elfeküdt nyakát, ami a vonaton alvás egyik kellemetlen utóhatása volt. A másik az volt, hogy még csak nem is pihente ki magát. Erőtlen volt, gyenge, ami persze csak részben volt a kialvatlanság számlájára írható. Ő pedig a kávéban kereste a megoldást, az pedig már csak itt volt elérhető rövid időn belül. Bernáthy Zsófia által.
Még mindig nem akarta ezt az egész rohadt helyzetet elhinni. De muszáj volt jópofát vágnia hozzá, akkor is, ha szíve szerint sóbálvány átkot küldött volna az eridonos két szép szeme közé. Nem lehet bonyolult kezelni azt a kávéfőzőt, megoldja ő magának. De végül is elvetette az ötletet, mert ha veszekedni nem volt ereje a lánnyal, átkozódni végképp nem. Márpedig nem olyannak ismerte meg, aki hagyja magát.
Egészen eufórikus volt a lefőlő kávé hangja, és mikor végre Zsófia letette elé a bögrét, Lilla azt se bánta volna, ha van benne méreg. Egy félmosollyal meg is jutalmazta a poént is felszolgáló lányt, és már emelte is ajkaihoz az italt.
Néhány pillanatig csak szemét behunyva élvezte, ahogy a forróság átjárja belsőjét, és szinte látta maga előtt ahogy apró kis töltések indulnak útra az ereiben, újra életet, és lendületet kölcsönözve tagjainak. Kár, hogy érezni még nem érezte, hogy így lenne.
Közben Zsófia őt nézte, mintha csak azt sugallta volna, hogy "idd már meg, mennék haza", vagy talán azt figyelte, mikor kezd hatni a méreg, amit tényleg belekevert a kávéba. Lilla pedig szótlanul farkasszemet nézett vele, legalábbis amíg bírta fájó szeme. Aztán lesütötte, és ismét megdögtölte. Ekkor érte a pult mögött álló kérdése.
Letette a bögréjét, és belepillantott. Még volt pár korty hátra, és szerette volna rendesen kiélvezni, ezért lemondóan sóhajtott, mielőtt válaszra nyitotta ajkait.
- Csak dolgom volt fent, a fővárosban - felelte kitérően.
Nem akart ebbe belemenni, és végképp nem akart még több kérdést magával kapcsolatban, viszont az, hogy kivételesen nem veszekedtek, vagy rántottak pálcát egymásra, hanem normális, emberi módon kommunikáltak, és az a tény, hogy talán a fáradságtól elment az esze, arra sarkallta Lillát, hogy ő maga is kérdezzen valamit.
- Mondd.. Zsófi. Hogy van a húgom? - megbicsaklott kissé hangja, és azonnal égni kezdett a szeme, úgyhogy pislogott párat, és megköszörülte torkát. - Gondolom tudod, hogy nem áll szóba velem.
Az egyik legjobb barátnője, ha igaz, szóval nyilván tudja. Ahogy azt is, hogy miért nem. Vajon megérdemli egyáltalán, hogy válaszoljon neki?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Nem kellett beismernie, mennyire bántja, ami Sári és közte történt. Látszott rajta. Eltekintve a fáradságtól, gyengesétől, a be nem ismert betegségétől, könnyeitől csillogó szemei, bánattól terhes tekintete mindent elmondott helyette. És hangjából is tisztán kivehető volt, ami nem az idegességtől remegett, amiért kénytelen szóba állni Bernáthy Zsófiával.
Igazság szerint elég hamar el is engedte mindazt a neheztelést, és megvetést, amit az eridonos iránt érzett. Nem tudott, de nem is akart most az iránta táplált ellenérzéseivel foglalkozni. Sőt, hálás volt neki a kávéért, és azért is, mert látványosan visszafogta magát vele szemben. Nem rúgott belé, nem használta ki a lehetőséget, hogy ellensége gyengeséget mutat. Először, mióta ismeri.
Talán nem is olyan kiállhatatlan szuka, gondolta Lilla, miközben válaszára várva figyelte, amint Zsófi is tölt magának a kávéból. Nem teljesen tudta mire vélni a gesztust. Talán csak tényleg ő is inni akart egyet, vagy ez már az első lépés lenne afelé, hogy kibéküljenek? Nem volt biztos benne, hogy bele kéne látnia ebbe bármit is, de most egyébként sem a vele szemben álló érdekelte, hanem húga, aki gyakorlatilag hónapok óta levegőnek nézte őt.
Bólintott egyet Lilla, miközben újból ajkaihoz emelte a kávét. Nem tudta már elkerülni, hogy megízesítse egy csepp sós könnyel, így aztán le is tette, hogy megtörölje arcát tenyere aljával.
- Nem.. nem arról van szó, hogy ne tudnám elfogadni, hogy boldog.. valakivel - felelte, és sóhajtott, időt nyerve, hogy folytatni tudja. - Csak nagyon félek.. rettegek, hogy újra bántják. És nem leszek ott.. már megint nem leszek ott, hogy megvédjem.
Tudta jól, mennyire mániákusnak hangozhat időnként, mennyire túlzásba viszi az aggódást Sáriért. Pedig azt is nagyon jól tudta, hogy húga rendkívül talpraesett és kemény csaj, képes kiállni magáért és.. az ég szerelmére, hiszen kiskorukban ő volt az, aki megvédte nővérét!
- Azt mondtam neki, hogy az se érdekel, ha meggyűlöl, csak tudjam biztonságban. De ez nem igaz. - Elkezdtek potyogni a könnyei. Szégyen szemre, Bernáthy Zsófia előtt. - Nem akarom, hogy gyűlöljön!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Alex más volt, mint a legtöbb srác. Ez persze rémesen klisés duma, Lilla nem is mondta volna ki hangosan, de kezdte így gondolni. És félreérthető megszólalásait is épp emiatt emelte ki, hogy lássa, milyen reakciókat vált ki belőle vele.
Tudta ő, hogy a legtöbben feldobott labdának tekitették volna kérdését, és lecsapták volna, egyértelművé téve vonzódásukat iránta, illetve vágyaikat, hogy rövid úton vízszintesbe kerüljenek vele, de a navinés vagy nagyon jól tudta megjátszani magát, vagy tényleg komolyan vette a lány feltételeit, melyek kimondták, hogy ez bizony nem egy randevú, és ők ennek megfelelően nem is úgy viszonyulnak a másikhoz.
Ennek ellenére megintcsak felszaladt a szemöldöke a másik szavaira. Szóval inkább megfigyelt. Vajon őt mennyit nézegette szótlanul? Kissé beleborzongott ebbe a gondolatba, és igyekezett nem úgy felfogni, mint valami perverz kukkolást. Még ha a művészetben gyakorta levetkőztették a festményre kerülő alakokat, remélte, hogy Alexnek eszébe se jutott őt akként elképzelni.
- Tényleg kicsit fura vagy, Alexander - bólintott Lilla, és még véletlenül se lehetett kivenni szavaiból, hogy ez most jó vagy sem a szemében.
Mi sem lehetett volna jobb gondolat-terelő, mint a befutó vacsora, amit végre letettek eléjük. A levitás hozzá is fogott, és bár úgy tervezte, csak csipeget belőle, hamar szóhoz sem tudott jutni a finom falatoktól.
Még az alapvető illemről is megfeledkezett, de szerencsére a srácot ez nem zavarta, sőt, még fel is ajánlotta, hogy Lilla megkóstolja az ő rendelését.
- Csak egy falatot - bólintott a lány, és kicsit elemelkedve a székéről, előrehajolva átnyúlt villájával Alex tányérjához és csent a csípős kacsából. Visszahuppanva rágcsálta, ízlelgette, és bólogatott a végére.
- Tényleg nem rossz. Az enyémen citrom érződik, nem csíp, de oltári - összegezte tapasztalatait, és már falta is tovább. Mire észbe kapott, már a fele eltűnt, és azon kezdett gondolkodni, kérhet-e még köretet.
De mivel továbbra sem egymaga volt, emlékeztetnie kellett magát arra is, hogy ne minden figyelmét az ételnek szentelje.
- Egyébként mihez akarsz kezdeni a Bagolykő után? Lehet abból élni.. amit tanulsz? - Nem tudta elképzelni ugyan, de remélte, nem hangzik túlságosan kétkedőnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Még a legöntudatosabb, legmegfontoltabb emberekkel is megeshet olykor, hogy ösztönösen, magukat is meglepve cselekednek. Hogy egyszercsak olyan helyzetben találják magukat, méghozzá saját akaratukból, amire nem is voltak felkészülve. Nem tervezték be, még csak nem is állt szándékukban, ha valaki megkérdezi őket róla. Lilla mostanában egyébként sem volt egészen önmaga, szóval mikor a műszakja végén, amit fogalma sem volt, hogy tudott végigcsinálni, ott találta magát a Balázs atya által is használt terem ajtajában, miközben kopogásra emelte kezét, belehasított a felismerés, hogy épp ilyesmit művel.
Megpillantotta a férfit, aki egyelőre őt még nem szúrta ki, és nem értette, hogy a fenébe gondolhatta, hogy ez jó ötlet. Már a múltkor sem ment, és azóta csak minden pocsékabb volt. Mármint hatványozottan. És már akkor sem értette önmagát, hogy mégis mi a francot akarhat ettől az embertől. Nem hitt Istenben, sem az egész Bibliába gondos válogatás után foglalt tündérmesében, pedig egy olyan világban élt, ahol a varázslat létezik.
Persze tudta, miről szól ez, de attól sem érezte magát jobban. Igazából semmitől sem. Még a repülés sem segített, szóval nem is értette, mit remélhet attól, hogy már megint itt van. Pocsékul érezte magát a változatosság kedvéért egyébként is. Fájt mindene, erőtlen volt, a szemei mintha ki akartak volna fordulni a helyükből. A gyomrát mintha szorongatták volna, amitől kissé meg volt görnyedve, és a nyelés is nehezére esett. Így akarna beszélgetni? Egyszerűbb lenne lefeküdni aludni.
Úgyhogy leeresztette kezét, és sarkon fordult, hogy távozzon inkább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Gyűlölte a kiszolgáltatottságot. Amikor nem tudott az események útjába állni, jelen esetben azért, mert fizikailag képtelen volt rá. Nem akart így meghalni, és nem csak azért, mert méltatlannak találta, sőt, egyenesen nevetségesnek, hanem azért is, mert nem volt lehetősége senkinek se szólni, ellenkezni, egyáltalán bármit még utoljára tenni vagy mondani.
Nem történt annyira hirtelen, hogy felfogni se tudja, hogy vége van, és ettől csak rosszabb volt az egész. Minden önsajnálatát, szomorúságát, keserűségét volt ideje megélni, míg a földön heverve félájultan várta a végtelen sötétséget. Minden hibáját százszorosára növelte a sokk, hogy esélye se lesz akár csak egyet is kijavítani. Nem kérhet már bocsánatot Sáritól sem...
De aztán csak nem akart véget érni az élete. Még mindig ott feküdt, bénultan, erőtlenül emelgetve szárnyát, és homályosan sikerült felfognia, hogy egy emberi alak körvonalazódik ki előtte. Egy magas, vékony alaké. Lehetett akár nő is, amennyire ki tudta venni, de Lillának eszébe se jutott, hogy nem hogy nem nő, de még csak nem is ember, aki a segítségére sietett. Hallotta, hogy mond valamit, és aztán felemeli őt a földről, de aztán újból elsötétült a világ, és mikor legközelebb látni vélte környezetét, már egy félhomályos házban találta magát.
Puha helyre került, legalábbis lényegesen kellemesebb fekhelynek bizonyult annál, ahová odakint zuhant, de Lillát ez még nem feltétlenül nyugtatta meg. Sajnos félő volt, hogy így sincs biztonságban. A férfi - mert most már aként azonosította - azt mondta, ellátja őt. Ez furcsa volt, bár nem annyira. A legtöbb ember beszélt az állatokhoz, mintha azt gondolnák, megértik, amit mondanak, így a lánynak nem volt oka arra gondolni, hogy megmentője tudja, hogy nem valódi madárral van dolga.
Megvárta, míg visszatér, és amint meglátta közeledni alakját, felemelte fejét, és belecsípett az egyik tollába, kirántotta azt, majd megrázta kobakját. Fogalma sem volt róla, hogy átjön-e az üzenet, de egy próbát megért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Hajlamos volt rá, hogy önmagát a szabályok, igazságok fölé helyezze. Hogy ne érvényesítse önmagára azt, amit másoktól elvárt. Ez amolyan kiegészítése volt a cél szentesíti az eszközt elvnek, de egyszerűen arra is visszavezethető volt, hogy ő sem tökéletes. Sőt, nagyon távol áll attól. Hiába az esze, a tehetsége, a szorgalma. Hiába a rendkívüli eredményei, bizonyos dolgokban nagyon is alulteljesített, csak épp a világért se ismerte volna be.
Most azonban átlépett az önmaga köré épített falon, megnyílt valaki előtt, akinek korábban egy apró bibit nem mutatott volna meg az ujján, és képes volt meglátni, és befogadni azokat az igazságokat, amiket nem akart eddig.
Pedig nem kellett lángésznek lenni ahhoz, hogy lássa, ő maga az, aki az árkot ássa Sári és önmaga között. Húga csak éli az életét, ahogy ő szeretné, és Lilla az, aki ezt nem hajlandó elfogadni.
Pedig nem rosszindulatból ilyen vele.
- Én nem akartam bántani - mondta azzal a szomorúsággal hangjában, amiből nyilvánvalóan kitűnt, hogy tudja, mégis sikerült.
Elszúrta, talán menthetetlenül, és erre itt kesereg éppen ennek a csajnak. És Zsófinak igaza volt, a legkevésbé sem volt semmi értelme annak, hogy itt sajnáltatja magát előtte. Talán már kezdte kínosnak is érezni a szőkét, és Lilla cseppet sem tudott ezen csodálkozni.
Megtörölte újból arcát, és visszanyelte maradék könnyeit. Bólintott. Csak úgy magának, de Zsófinak is.
- Nem hinné el, ha bocsánatot kérnék.. de talán idővel majd újra hozzám szól, ha addig békén hagyom.. ugye? - tette még hozzá a megerősítést váró kérdést is nem túl kifinomult, de valóban egyetlen működőképesnek tűnő tervéhez. Testvérek voltak, előbb-utóbb kénytelenek lesznek újra beszélni.
Ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Egyszerűen csak el akart sétálni, mintha itt sem lett volna, és ha nem kopog be, valószínűleg sikerül is, hiszen a férfi el volt foglalva, pakolt, és nem csak rá várva ücsörgött odabent. És Lilla azt hitte, vissza is fogta a késztetést, és jelenléte nem hívta fel a figyelmet, de ahogy afölött sem volt akarata, hogy idetalált, úgy tűnt, azt is hiába határozta el, hogy nem kopog az ajtón.
Balázs pedig utána is sietett, és mielőtt a levitás felszívódhatott volna, meghallotta nevét, és a maradásra szólító kérést is a férfi szájából. Megtorpant, hiába ellenkezett minden idegszála ez ellen.
- En.. nem hiszem. Nem tudom - felelte kissé zavarodottan. Szerencsére egy sokkal egyszerűbb kérdést is feltett a férfi, amire már könnyebb és biztosabb választ tudott produkálni, és azt is megkerülte vele, hogy az elsőn kelljen rágódnia.
- Az jól esne, köszönöm.
Megfordult és követte Balázst vissza, a terembe. Valóban szomjas volt, nem igazán ügyelt rá, hogy eleget igyon napközben, de most, hogy torkán ragadtak kissé a szavak, úgy találta, hogy nem árthat. Persze kifogás volt, hogy végül mégis itt maradjon, magát sem tudta ezzel becsapni, de túl gyenge volt, hogy küzdjön még az ösztöneivel is. Épp elég volt az érzéseit kordában tartania. És a falánkságát, ami folyamatosan súlyosbodott.
- Próba volt? Azt hiszem hallottam az éneklést korábban - mondta, miközben tekintete a már összegyűjtött énekeskönyvekre esett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Túl finom volt minden. Nem csak az, amit elébe tettek le, de sajnos Alexanderé is, és bár csak egy falatért hajolt közelebb, legszívesebben húzta volna magával utána az egész tányért. Szerencsére volt annyi önuralma, hogy ne tegye, de ami a keze ügyében volt, az gyorsan fogyatkozott. Anélkül, hogy igazán realizálta volna. Lekötötte figyelmét közben a társalgás. Még úgy is, hogy nem látta a srác művészetének értelmét, vagy hasznát a világban, sőt, még azt is megkérdőjelezte, hogy megélhet-e majd belőle. De talán pont ezért érdeklődött, mert ez olyasmi volt, amit egész egyszerűen nem tudott megérteni.
Pedig belegondolva, mitől volt különb ettől a zongorázás? Lilla imádta, még versenyekre is járt fiatalabb korában. De, talán az lehetett a dolog nyitja, hogy ő sosem gondolt erre megélhetésként. Komolyan vette, de akkor is csak kikapcsolódásnak, egy hobbinak, aminek élhetett, de ami leginkább az ő boldogságát szolgálta, semmint mások szórakoztatását.
- Már pont akartam kérdezni, hogy milyen alternatív terved van - mondta aztán egy bólintás közben. Tehát annyira nem volt Alex elrugaszkodva a földtől, hogy ne legyen tisztában vele, a hivatás amit választott, közel nem biztos, hogy jövedelmező lesz. Nem egy konkrét tudást szerzett meg, amivel bizonyos, létfontosságú feladatot láthat el.
- Megpróbálkozhatnál a restaurálással, és közben lobbizhatsz a saját portfólióddal is - merengett el, de aztán megrázta a fejét, mielőtt jobban belemerült volna. - Bocs, nem az én dolgon kitalálni, mit kezdj magaddal, csak ilyen probléma-megoldó a gondolkodásom.
Nem volt véletlen az ő szakiránya sem, elvégre ha valahol igen komoly problémák voltak, az a társadalomban keresendő. A politikában pedig ott lehet, ahol a döntések születnek. Ahol ezrek sorsát és életét befolyásolják.
- Politikus leszek. Képviselő, miniszter, aztán ki tudja. Hosszú távú terveim egészen a csúcsig mutatnak. - Nem volt B terve. Illetve volt, persze, de nem gondolt úgy rá, hogy valaha szüksége lenne rá.
Valami egész másra viszont határozottan szüksége volt, mert ahogy a tányérjára pillantott, elsápadt kissé. Teljesen üres volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Szavaira Lilla felpillantott Zsófira. Látta rajta a haragot, talán megvetést is, olyasmiket, amiket maga is érzett önmaga felé. Jól esett volna a feloldozás, egy-két megnyugtató szó, de rá kellett ébrednie, hogy a lehető legrosszabb embertől várja ezt. Már ha egyáltalán várta.
- Igen - mondta elszorult torokkal. Igen, sikerült megbántania a húgát, sikerült talán végérvényesen maga ellen fordítania azt, akit a legjobban szeretett. Ezen nem volt mit szépíteni. És bár fájt Zsófia őszintesége, egyúttal hálás is volt érte. Afféle ébresztő volt, hogy sírhat, kesereghet, sajnálhatja önmagát, attól még nem változik semmi.
Csak elfogadni volt számára ez kvázi lehetetlen, mert Lilla meg akart oldani minden problémát, amivel szembekerült. Igaz, épp ez a tulajdonsága sodorta ilyen helyzetbe, mert úgy gondolta, Sárinak szüksége van arra, hogy ő beleszóljon az életébe, mégis nehezére esett egyszerűen csak feladni, nem erőlködni tovább, hanem hagyni, hogy az idő gyógyítsa be a sebeket.
Zsófia már ránézni sem akart a másikra. Talán - visszhangzott Lilla fejében, és ő bólintott. Csak úgy magának. Megdörgölte szemeit ismét, majd letette a kiürült bögrét, és pár knútot is előkotort a zsebéből. Többet, mint kellett volna, de nem számolgatta.
- Köszönöm... a kávét - mondta halkan, finoman megnyomva az utolsó szót. Annál több mindenért volt hálás, de nem voltak egyszeriben öribarik, és különben is, elégedjen meg annyival, hogy ilyen állapotban látta őt Zsófi.
Felállt, kissé bizonytalanul, és egy bólintással elköszönt, majd távozott. Még mindig várt rá a sok munka a toronyban, de most ha lehet, még kevésbé érezte azt, hogy képes lesz megcsinálni azokat. De talán...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Pokoli fejfájással ébredt, olyan rosszal, hogy ahhoz se tudott kellően koncentrálni, hogy elkészítsen egy bájitalt, ami csillapítaná. Nem mintha ne mehetne el a gyengélkedőre ilyenkor, tudta jól, hogy a lehetőség adott, de szinte látta maga előtt a komoly bajaiktól nyöszörgő bent fekvő diákok gúnyos pillantását. Kinevették, lenézték, hogy holmi fejfájással picsog itt. Végzős mestertanonc létére. Ő Vizsnyicky Lilla volt, az ég szerelmére!
Szóval nem, inkább az egész napot végigkínlódta, noha teljesen hasznavehetetlen volt emiatt. Ami szintén rendkívül frusztrálta, jobban, mint maga a gyötrő szúrás a halántékában. Viszont nem adhatta jelét ennek, legalábbis ott nem, ahol látják, mert vagy kíváncsian megbámulnák, aminek már a gondolatától is viszketni kezdett a tarkója, vagy ami rosszabb, megkérdeznék, hogy jól van-e. A megjátszott kedvességre pedig semmi szüksége nem volt, főleg nem azon az áron, hogy beismerje gyengeségét. És egyébként sem ért rá, rengeteg idejét vesztegette el, és a nyakán volt a vizsgaidőszak.
A délután a tanulószobában érte, ezt találta Lilla a legmegfelelőbb helyszínnek, mert az év ezen szakászában már tényleg csak azok időztek itt, akik valóban arra használták a termet, amire rendeltetett: tanulni. Itt nem zavarták, nem hangoskodott senki, és még csak nem is próbáltak beszédbe elegyedni vele. Legalábbis azt hitte.
Sztella, az egyik évfolyamtársa csapódott mellé, de szó szerint, úgy rakta le magát a székre, hogy az megreccsent alatta. Pedig nem volt súlyos a lány, csak lendületes. És rellonos. Ez talán túl sokat is elmondott róla, ugyanis azok közé tartozott, akik direkt ráerősítettek a házhoz köthető sztereotípiákra.
És mielőt Lilla bármit tehetett volna ellene, a csaj faggatni, nyaggatni kezdte, röhögcsélve megkérdezte, hogy kikérdezze-e őt, és a levitás érezte, hogy menten elfogy a türelme, és leátkozza ennek a szerencsétlennek a haját. Ami nagyon nem volt jó ötlet, szóval alternatíva gyanánt inkább megkísérelte elterelni magáról a figyelmet. Fejével rábökött az épp belépő navinés lányra.
- Neki vajon nem telik nadrágra és cipőre, vagy csak nagyon otthon érzi magát? - tette fel a költői kérdést, és felvonogatta a szemöldökét is kétszer, úgy nézett Sztellára, aki vihorászni kezdett.
Lilla pedig sóhajtott, és újra a könyvébe bújt.  A rellonos leszállt róla, és miután kiszórakozta magát, valamit magyarázva is "Hudson"-ról, fogta magát, és nagy lendülettel felállt, és magára hagyta a két lányt.
Nem hitte, hogy a navinés hallotta volna őket, de úgy tűnt, sikeresen megoldotta a problémáját úgy, hogy kreált egy újabbat. Fáradtan, és kissé ingerülten emelte fel fejét ismét a könyvből, hogy kékjeit Zayday-re fókuszálja.
- Túl hangos vagy, az a problémám. Hudson. - Nem értette, mi baja ennek a nőnek, de ha teljesen őszinte akart lenni, egyáltalán nem is akarta. A feje még most is lüktetett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Egészen abszurd érzés volt arra gondolni, hogy milyen szerencse, hogy az évnyitókon csak a legjobb eredményt elérőket szokás kihirdetni, és azokról jótékonyan nem beszél az igazgató, akiknek nem sikerült évet lépniük. Ahogy Lilla az évnyitón ült, és ezen elmélkedett, kedve lett volna elátkozni maga alatt a padlót, hogy elsüllyedhessen benne szégyenében. De talán egyszerűbb, és kevésbé destruktív lenne egyszerűen felállnia az asztaltól és még azelőtt távozni, hogy minden tekintet a Rothman professzorra szegeződik.
De valahogy képtelen volt mozdulni, és nem csak a gyötrő éhség tartotta az asztalnál, hanem mert egész egyszerűen összeegyeztethetetlennek érezte nem meghallgatni az évnyitó beszédet. Mintha nem állna föl és hallgatná végig a himnuszt. De legalábbis eléggé helytelennek találta, és ebben az évben mindent jól akart csinálni. Nem kezdhette azzal, hogy nem tiszteli meg az iskola vezetőjét, és nem figyel oda, mikor a tanári gárdában történt változásokat taglalja. Mert, hogy ez őt is érintette, ha a dicsőségfalra felkerülés nem is.
De aztán nem csak azt bánta meg, hogy maradt, hanem azt is, hogy egyáltalán felkelt ma az ágyból. Egy név ütött szöget a fejében, és onnantól kezdve a többi bejelentett oktatót már nem is hallotta. Frida. Frida Bergstein. A vezetéknév nem csengett ismerősen, de ami előtte állt, olyanból Lilla csak egyet ismert, akiről tudta, hogy a tanári pálya szóba jöhet. A szentségit!
Miután meggyőződött róla, hogy bizony ez az a Frida, és nem egy másik, komolyan elkezdett gondolkodni rajta, hogy hogyan is volt az az átok, de végül elvette az ötletet, hogy lyukat üssön a nagyterem kövébe. Végül inkább megpróbált láthatatlan lenni, ami persze kimerült abban, hogy megpróbált elbújni társai takarásában, akik nem értették, mit izeg-mozog. Aztán ahogy az étkezés véget ért (egy falatot se tudott lenyelni), az elsők között pattant fel, és indult el kifelé a teremből. Ha közel lett volna a kijárathoz, még jó is lett volna, de így elég sokáig tartott, mire kiverekedte magát, és közben a Süveges csajt is fellökte, aki átesett a padon, és lábaival ott kalimpált. De erre Lillának nem volt ideje, valaki majd úgyis felsegíti.
Végre kiért a bejárati csarnokba, és már épp indult is volna fel a lépcsőn, mikor megtorpant. Rájött ugyanis, hogy addig babrált a pálcájával, hogy aztán nem tette el azt, csak lehelyezte az asztalra, mintha az is egy lenne a kihelyezett evőeszközök között. És persze, hogy ott maradt! Annyira mehetnékje volt.. most mehetett vissza.
Megfordult, és fáradt sóhajt hallatva sarkon fordult, hogy visszamenjen a varázsvesszőért. Remélhetőleg már nincs odabent senki, akivel túl kínos lenne találkoznia. Nem mintha örökre elkerülhetné. De ez legyen a holnap, majd a holnapután és az azután problémája.