Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Lomhán emelem lábaimat, ami nem csupán a bágyadtságnak betudható. Egyszerűen nem akarnak vinni mázsásérzetű lábaim. Nem akartam, hogy ez legyen. El sem tudtam képzelni, hogy milyen, amikor gyönyörű szemei a tüzes szerelem helyett már üresen, személytelenül néznek vissza az enyémekbe. Legbelsőm fekete-fehér billentyűinek basszus szekcióján egyre mélyebb és mélyebb hangok zenésítik meg a bennem kavargó érzelmeket. Fancsali képet vágva bámulok magam elé, eres kézfejemet visszadugom zsebem menedékébe, majd egyszer csak megtorpanni kényszerülök. Néhány lépést tettem, így még bőven hallótávolságban vagyok úgy, hogy Elektrának nem is igazán kell felemelnie a hangját. Nagymenő. Sosem fájt még ennyire a megnevezés. Nem akarom többé hallani. Elektra, nem vagyok a barátod, soha nem is voltam és soha nem is leszek. Mindig szerettelek. Legyek Marcell, legyek Hege. De a Nagymenőt egy életre kitörlöm az életemből. Még mindig háttal állok a nőnek, csupán orcámat fordítom jobb vállam fölé, miközben hallgatom őt. Igazam volt. Ez egy pillanatra talán még kellemesen is bizserget, azonban az, ami ezután jön kettős érzésekből egyre fájdalmasabbá kezd válni. Felléptem ellene akkor. Mert úgy éreztem helyesnek. Most nem érzem így. Nem akarok többet erről beszélni. Aztán egy igencsak durva mondat hagyja el Elektra ajkait „Téged mindig könnyű volt bántani, mert tudtam mivel okozhatom a legnagyobb fájdalmat neked”. Akkurátusan, szinte lassított felvétel-szerűen fordulok szembe vele. Miért akart tudat alatt bántani engem? A gyengédség miatt, amivel fordultam felé? Nem értem, hogy mi történik. Remélem, hogy csak álmodom az egészet, mert ha ezek a szavak valóban elhagyják gyönyörű ajkait, akkor csupán egy rémálom formájában vagyok hajlandó emlékezni rá. Fekete lélektükreim mélységes kiábrándultságot közvetítenek lelkem moziterméből, ám könnyekre már nem futja. Azt mondják az okosak, hogy mindenki céllal érkezik az életedbe, tanítani szeretne neked valamit. Sokat tanultam magamról és arról, hogy az érzelmek elfojtása, a másokba vetett, elvakult hit nem vezet sehová. Csak engem egy kényelmes gumiszoba irányába.
Ekkor lép elém a nő. Meglepetten húzom ki magam, hogy fölé magasodva nézzem őt. Kabátját bájosan húzza össze magán. Látom rajta, hogy a bocsánatkérés után máris útjára indulna, ezért még utoljára finoman arcéle alá fogok, hogy homlokát ajkaim elé emelhessem, ahová utolsó óvó csókom kerül. Megtanultuk a fájdalmas leckét saját bőrünkön. – Ég veled, Elektra! – suttogom még homlokába, majd lassan elhúzódok. Egy erőtlen mosolyt küldök felé, s végig nézem, ahogyan eltűnik a ködben. Egy ideig még ácsorgok, majd mély sóhaj hagy páragőzt a fagyos, őszi levegőben, hogy aztán csüggedt arccal, lehajtott fejjel és szájam belsőjét rágcsálva tűnjek el én is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Kedves mosoly telepszik meg arcomon az aprócska grimaszt felváltva, ami az alkohol erőssége égetett néhány másodpercre vonásaim közé. Egy amolyan „le a kalappal” féle ajakbiggyesztés és bólintás után poharam koppan a pultlapon, majd egy mély levegővétellel kihúzom felsőtestem. Úgy emelem fekete tekintetemet újfent az ifjú hölgyre. Látszik, hogy megtalálta a helyét ebben a munkakörben; tekintete kíváncsi, egyben tapintatos és megbízhatóságot tükröz. Mindez kell ahhoz, hogy jó „kocsmáros” legyen az emberből. A szociális érzék szinte kötelező. Persze, idősebb korban már fentáll a kiégés esélye – mint bármilyen másik munkakörben –, elvégre mindenkinek bújás és baját hallgatni a hallgató lelkét is megterheli. Főképpen akkor, hogyha olyan fogékony rá, mint a Nádassy lány. Nem fogalmazok tisztán, ez tény. Eléggé nehezen beszélek az elmúlt időszak történéseiről. Életem legintenzívebb érája volt, s bizony vannak benne olyan részletek, amiket szívesen felednék vagy akár semmissé tennék.
Hmmm, hallom Norinát és közben figyelem, ahogyan törlővel megszabadítja a poharat izzadtságcseppjeitől. Hangosan nevetek fel kínomban azon, hogy reméli, nem öltem meg senkit. Nem én voltam. Egyiket sem én öltem meg… csak magamat. Elfogadtam az ajánlatot, és végül én kerültem halottként a nyilvántartásba. Világokat, szerelmeket és barátokat lerombolva, miközben végig azt hittem, hogy helyesen cselekszem. Milyen érdekes a különböző szemszögekből tekinteni helyzetekre.
– Egy időre én magam voltam halott – jegyzem meg végül félhangosan. – Aztán… újra itt vagyok, csak már soha nem lesz semmi sem olyan, mint amilyen eddig volt, tudod – engedek meg egy keserédes félmosolyt, ahogyan az üveges sörre tekintek. Lassan változnak át vonásaim, ahogyan az üveg címkéjével kezdek játszani. Kissé megázott szélét piszkálom, és aprócska cafatokban vetkőztetem a palackot elhomályosult tekintetemmel. – Elveszítettem a munkámat is, a páromat is. A barátaimat keresni sem merem, mert… mit mondhatnék? – kacagok fel fájdalmasan. – Na, de elég ebből – erőltetek egy megjátszott vigyort borostás képemre. – Nem szeretnék a szánalmas, kocsmában panaszkodó, lecsúszott HVH lenni – veszek egy mély levegőt. – Habár… meglehet, hogy már késő – hahotázok saját nyomoromon, majd figyelmesen hallgatom tovább a lány szavait.
– A Minisztérium? – kérdezek vissza egy elismerő biccentéssel, és veszek egy kortyot a sörből. – Ott melyik osztály érdekel? – folytatom a társalgást.
A lány felpattan a pultra a poharak rendezgetése után, majd felteszi a nagy kérdést, amire megcsóválom a fejem. – Halottnak tettettem magam, egy másik férfi bőrébe bújtam, mert eléggé csúnya ügybe keveredtem Írországban… és így nagyon sok embernek hazudtam. Pedig csak védeni szerettem volna őket. Valahogy… fordítva sült el a dolog – legyintek. Nem is lényeges.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A finom mozdulatokon lágyan siklik végig fekete tekintetem. Valami megmagyarázhatatlan borzongás szaladgál fel s alá hátamon. Hosszú perceken keresztül, akár egy véget nem érő hullámvasút. Nem igazán tudom minek betudni ezt a félelmetes vonzódást. Egyszerre fog el a rettegés, és ugyanilyen intenzíven élem meg a kíváncsiságot és a csodálatot. Sötét lélektükreim hunyorítva vizsgálják a nőt, miközben az ételt a papírzacskóba, a sört pedig magam mellé, a stég egyik deszkájára helyezem. Szimatol. Orrára csúsznak szemeim, miközben nekem is kissé oldalra biccen fejem. Ekkor hallom meg a nevét, amire kénytelen vagyok felrázni magam gondolataimból. Muszáj vagyok, hiszen miután kiejtette nevét, máris mellém pattan a stég deszkáira. Furcsállón hunyorogva tekintek le csupasz lábaira, majd óvatosan vissza a különleges teremtésre. – Hege… – kezdem halkan. – …düsh Marcell – valahol megtámad az érzés, hogy nem kellene teljes nevemen bemutatkozni, de már megtettem, így a hátam mögé is dobom a gondolatot.
– Valóban – suttogom kettőnk közé, s mélyet szippantok a hűvös levegőből. Hogy mire is értem ezt? Mindenki döntse el magának. Az éjszakai égbolt csodás, a légkör is kellemes, ahogyan Adelina megjelenése is. A város fényei… millió és egy dolgot tudnék felsorolni, ami éppen szememnek kedves. – Nem fázik? – teszem fel a kérdést, és óvatosan átnézek vállam felett, hogy látok-e eldobva egy pár cipőt esetleg. Van erre pszichiátria? Rengeteg minden megfordul a fejemben, mégsem távozok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nyílik a rendelő ajtaja. Nyikorogva és lassan, hiszen annak másik oldalán én magam vagyok, és még az ügyeletes doktornővel váltunk néhány szót a gyógynövények használatáról. Meg kell próbálnom egészségesebb életmódot folytatni, hogyha nem akarok idő előtt elpatkolni. Így néhány jótanácsért érkeztem, és egy kis mentálhigiénés kiteljesedése is lett végül a foglalkozásnak. Mosolyom őszinte és széles, miközben széles tenyerem a bejárati ajtó belsőjén terül szét, s mutatóujjammal kedélyesen dobolok rajta. Elsütök még egy borzasztó viccet távozásom előtt, ami annyira rosszul sikerül, hogy a körülbelül velem egykorú, csinos nő először csak értetlenül bámul rám. Próbálnám megmagyarázni, de – ugye – attól gázosabb nincsen, mint amikor egy poént kell elmagyarázni, így legyintek egyet kínosan felkacagva. Elbúcsúzunk, és majdnem becsapódik a súlyos tölgyfaajtó, amikor is jobb kezem előkerül bőrdzsekim zsebéből, s egy halk bűbáj elmormolása után máris óvatosan kerül helyére a kilincs nyelve.
Kedélyességem továbbra is marad. Kezeim mindketten a dzseki felsőzsebében pihennek, amitől tipikus Hege-kinézettel kezdem gyűrni a métereket magam alá. Észre sem veszem, hogy dúdolgatni kezdek, és minden gondomat morzsákként hagyom magam mögött minden egyes lépésnél. Egy utcai lámpa oszlopa mellett állok meg kicsit, hogy rágógumi után kutassak zsebeimben, amikor is egy férfi hangjára leszek figyelmes. Egyelőre nem nézek fel, csak magasba emelem mutatóujjam.
– Egy pillanat! – folytatom a kutakodást majd, amikor meglelem a személyiségemhez tartozó ragacsos mentolbombát, mosolyogva bekapom, majd az engem megszólítóra emelem fekete, kedvesen csillogó szemeimet. A jellegzetes vonásokon megragad tekintetem néhány pillanatra. Felismerem. Persze, hogy felismerem. A mosoly kissé laposodik, s szájam belsőjét gyanakvón harapom be, miközben egyre komorodó feketéim az ebről készült képre kúsznak. – Nem – köszörülöm meg torkomat. – Nem hiszem – pillantok ujjaira, amiről eszembe jutnak a foltok, amiket a piacon láttam legutóbb. Csak gyanúsítok. Nem tudhatom biztosra. S egyébként sincsen közöm ahhoz, hogy… mármint. Van? Jobb kezemmel idegesen dörzsölöm meg borostás arcomat. – Sajnálom, hogy nem tudok segíteni, McMillan – ejtem ki véletlenül a férfi nevét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Hírek és események → Karakterkereső

Nemes egyszerűséggel én magam is úgy döntöttem, hogy néhány emberre szükség lenne a régi életemből (de ebben lesz egy nagyon izgalmasnak ígérkező is a poszt legvégén). Hogyha valaki megtetszik, akkor kérlek jelentkezz nálam! Sok mindent nem szeretnék megszabni, azonban néhány basic dolog kötelező, hogy a történetüknek legyen alapja.

Face claims: Ezekhez igencsak ragaszkodok, kivéve a rendhagyó karakter esetében.
Names: Egyedül a tesóé az, amit nem szeretnék megváltoztatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

A mai Eridon-Rellon meccs egészen jól sikerült, azt kell mondjam. Nyert a házam, együtt ünnepelhettem a gyerekeimmel, és most ugyan látásom nem éppen a legtisztább, még ez sem ronthat az élményen. Nem, nem csak az a pár sütőtökös ízesítéssel megáldott feles az oka ennek – hiszen nem szokásom már annyit rövidezni –, hanem az a kretén Zalatnay fiú, és a vicces pora. Nem, ez sem olyan jellegű por, hogy rossz fiú legyek; a srác mindenféle „vicces” dologgal kísérletezik, amivel meg lehet viccelni másokat. Ennek pedig az volt a célja, hogy az Eridon csapatának egyik tagját szemen találja, és elhomályosítsa a látását. Szerencsére nem talált célba. Helyette az én lélektükreim kaptak belőle. Ezért minden kissé életlenné és homályossá vált. Sokat, rengeteget pislogok, mint akinek valami tikkje van, de már nem igazán érdekelnek az ilyen dolgok. Leginkább azért nem, mert a mérkőzést követően meghívást kaptam az after buliba, amit a csónakháznál rendeztek a főnixek. Minden a ház színeiben úszik, fiatalos – de gáz vagyok – zene szól, és ünnepeljük a ház győzelmét. Volt diákjaimtól elnézést kérve indulok meg az egyik csónakból kialakított pult felé, hogy valami kevésbé erős italt kérjek. Mosolyom széles, önfeledt. Végre. Az utóbbi időben nem adatott meg nekem ez az érzés, és most teljességében szeretném kiélvezni. Jellegzetes, rágózó vigyorommal fordulok hát a „pult” felé, de arra, akit látok, nem számítottam. A szemembe került por hatására – és az elfogyasztott néhány ital is közre játszik, persze – egy régen nem látott nőt vélek felfedezni. Zsófi? Hunyorítok. Azonban a félhomály és a többi közre játszó tényező… s természetesen a lelkiismeretemben játszódó csúnya játszma rá emlékeztet. Őt látom. Az ő sziluettjét. Ezért mellé lépek, és egy mély sóhaj után megszólal mély basszusom. Kissé remegő, de – tudjátok – játszom a magabiztost.
– Hát szia! – köszönök kedvesen a régen látott nőnek. – Ezer éve…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Valóban nem könnyen emészthető a történet, ami velem és – természetesen – szeretteimmel is történt az elmúlt évben. Gyilkosságok, emberrablás, ex-feleségem magánakciói. Utóbbi hölgyeményről kiderült, hogy szeretett Zsófiámmal rokoni szálak fűzik össze őket. Elektra megmentésemre és megkeresésemre szánt bátorsága és szeretete. Azonban minden eltűnt. Olyan eltorzult világot adott nekem az írországi „kaland”, amiből nem is tudom jelenleg, hogyan kerülhetnék vissza a valóságomba. Nehéz. Szinte lehetetlen. Elvégre semmi nem lesz már olyan, mint régen. Soha semmi nem lesz már olyan. A feleség-alak, akit eddig magam előtt láttam már arc nélküli, a gyermekek, akiket elképzeltem magamnak már nem léteznek. Eddig valamivel kellemesebben kezdtem napjaimat, hiszen ott voltak nekem a főnixek, azonban már ők sincsenek többé. Legalábbis nem abban a formában, amiben sajátjaimként tekinthettem rájuk. Apa típus vagyok. Vagyis szerettem volna sokáig elhinni, de olybá tűnik, hogy nem ez a sors van nekem megírva életem nyáltól és olykor vértől csöpögőssé vált könyvében. No, de sebaj. Minden a helyére kerül egyszer, hogyha megfejtem mi az, ami életem célja. Mert egyelőre fogalmam sincsen.
– Igazad van – ejtek meg egy esetlen, ám annál egyetértőbb bólintást Norina irányába. Feketéimet az ő tengerkék tekintetébe fúrom, majd halovány mosoly görbéjét veszik fel színtelen ajkaim. Jól esik beszélgetni. Még ha nem is azzal a megszokott nyíltsággal teszem mindezt, mint amihez az emberek többsége hozzászokhatott már. Veszek egy újabb kortyot az italból, és éppen elfordítom arcom egy asztaltársaság irányába, amikor megérzem a kedvesen lágy érintést kézfejemen. Óvatosan kapom oda fejem, és nézem az egy pillanat töredékéig tartó mozdulatot. Merlinre! De hiányzik az érintés…
– Ugyan – felelem halkan, lemondón legyintve kavargó gondolataimban. Figyelmesség. Együttérzés. Flört. Bármi lehet. De egy ilyen fiatal lány bizonyára nem az utóbbi szándékkal érintett meg engem. – Minden rendben lesz – erősítem meg magamban, amit Norina táplálni próbál belém. Bár el tudnám hinni.
– Hát – kacagok fel végül, és szabad jobb kezemmel kínosan vakarom meg tarkómat. – Szerintem jobb lesz, ha nem feszegetjük tovább – marad melegszívű görbém borostás arcomon a lecsúszott HVH gondolatkörre, majd csak akkor eresztem a lány tekintetét, amikor újra italomért nyúlok. – Hmmm – bólintok újfent elismerő hanglejtéssel Norina vágyára, majd hagyom, hogy az alkoholos ital bizsergetőn száguldjon végig már egyre kevésbé kiszáradt torkomon. – Sok sikert hozzá! Drukkolok neked – kacsintok játékosan, és mutatóujjammal felé mutatok. – Nem egyszerű bekerülni, de nem olyan lánynak látszol, akiből kispórolták volna a kitartást – engedek meg egy lelkesítő bókot, majd ismét visszakanyarodunk Írországhoz. Figyelem, ahogyan készíti a fiatalember rendelését, én pedig először csak láthatatlanul vállamat vonom. – Jó ötletnek semmi nem tűnt ebben – kezdem végül olyan halkan, hogy mások ne nagyon hallhassák, de Norinához még eljussanak szavaim. – Az ex-feleségem egykori szeretője balhés alak volt. Egy igazi seggfej, hogy pontosabbak legyünk – köszörülöm meg torkomat. – És az én birtokomban van egy olyan „tárgy”, amit ő minden áron meg akart tőlem szerezni. Sajnos, a Minisztériumig ment az ügy, és ők arra kértek, hogy soha ne térjek vissza Bogolyfalvára. Új személyazonosságot kaptam, nem léphettem kapcsolatba a szeretteimmel. Természetesen; a biztonságuk érdekében. De így hazugságokba keveredtem – rövidítem a sztorit. – És most itt vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

A zene hangos. A diákok és tanárok – no, meg persze azok, akik csak úgy beestek a buliba – is hangosak. Így nem csupán látásom miatt élek jelenleg némi fogyatékossággal, hanem a hallásom sem az igazi. Ezért még a nő hangjára sem tudom azt mondani, hogy „ez bizony nem Zsófi”. Valami furcsa benne, ez nyilvánvaló. De annyira izgulok, hogy újra egymás mellett vagyunk. Le fogja harapni a fejem? Mellkasomat fogja ütlegelni? Vagy egyszerűen tudomást sem vesz rólam? Mindegyik lehetséges. És meg is érdemelném az összes feltételezhető reakciót. Azonban érdekes módon egyik sem történik. Meglepett köszöntés, majd egy kis csönd. Ekkor teszem hozzá, hogy milyen régen is találkoztunk. Hogy vagyok?
– Az igazat megvallva; így valamivel jobb, hogy látlak – bókolok neki, mint mindig, habár nálam és Zsófinál ez igen veszélyes játék. – Még ha nem is olyan tisztán – teszem hozzá félhangosan, aztán gyorsan hozzáteszem. – Tudod… a félhomály – nehogy annak tudja be, hogy túl sokat ittam, mert akkor aztán tényleg fej nélkül folytathatom az életemet. Nem szereti, sőt megtiltotta, hogy alkoholt fogyasszak függőségem után, azonban ez az ígéret is elszökött egy távolabbi bolygóra, mióta nincsen ki „felügyeljen”. Mit iszunk? Hollóvölgyi Zsófia velem szeretne inni?
– Ömmm – kezdem gyámoltalanul. – Mihez lenne kedved? – kérdem egy lágyszívű mosollyal, majd mély levegőt veszek, és egy lépéssel közelebb oldalazok hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Ahogyan kicsit közelebb lépek felé, megremeg a gyomrom. A vadul maró lelkiismeret rágcsál belülről, miközben – természetesen – többször is eszembe jut, hogy ami egyszer megtörtént közöttünk, az teljesen megváltoztatott mindent. Pedig megbeszéltük, hogy nem fog semmilyen nemű átalakulás bekövetkezni a kapcsolatunkban. Gyermeteg gondolat volt. Mindannyian tudhatjuk, hogy a testiség egy mérföldkő. És ha az ember lány és fia még fontos is egymásnak, akkor még ingoványosabb a talaj. Sokszor ösztönösen kerültem, nem akarattal. Például tudom, hogy hány órakor megy kis a verandára elfogyasztani a reggeli forró italát; akkor valahogy nem mentem az ablakomba. Onnan tiszta rálátásom lett volna varázslatosan gyönyörű barátomra. Ha még nevezhetem annak egyáltalán.
Közeledésem mindeközben nem talál visszautasításra. Bár – meg kell hagyni – nem is egy olyan feltűnő lépés ez részemről. – Igen – mondom ajkamba harapással elfojtott vigyorral, s először a pult végébe nézek, majd vissza Zsófira. – A félhomály – suttogom kettőnk közé – amit talán nem is hall –, hogy aztán halkan el is kuncogjam magam.
– Narancslé – húzom játékos grimaszra ajkaimat. – Óvatosabban, Tigris – mosolygok továbbra is. Bennem már így is van néhány löket. Teszteljem, hogy mennyire érdekli, hogy iszom-e ma? Miért ne? – Én szerintem egy sörbe nem halok még bele – vonok vállat, majd intek a fiúnak, ezzel le is adva a rendelésünket.
– Többnyire lábon – kezdem komolyan. – A meccsről jöttem amúgy – folytatom artikulálva és nagyokat pislogva, mert még mindig tiszta homály minden. Már lassan zavaró. De így, hogy alig merek Zsófira nézni, nem annyira veszek észre még semmit. – Hiányoztak a gyerekeim – bökök fejemmel az eridonos diákokra. – Ami azt illeti, te is hiányoztál. Ne haragudj, hogy… úgy mindenért… – tekintetét még mindig kerülöm, de jobb kezem hosszúkás mutatóujját elindítom karja felé, hogy bocsánatkérőn kettőt simíthassak rajta. Ajkaimat gyengéd mosolyra préselem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Öblös, kürtszerű hang jelzi, hogy néhány percen belül megérkezünk a bogolyfalvi vasútállomás kettes számú peronjára. Régi stílusú, bőrüléses fülkében utaztam idáig. Nem volt éppen a legkényelmesebb, sőt… kifejezetten hideg volt, amikor felszálltam a teljesen kihűlt vonatra. Most csupán leheletem csapódik vissza páraként a hűvös szél-tépte ablaküvegről, hogy ahhoz közelebb hajolva bámuljak bele egyenesen néhány várakozó városlakó arcába. Mosolygó szemek, izgatottan járó lábak. Várnak. Ekkor látom meg szemem sarkából, hogy az előttem ülő idősebb hölgy a magasba emeli a kezét, s fogatlan, ám annál bájosabb mosollyal integet egy tizenéves fiúnak, aki a peronon vár rá. Én egyedül fogok leszállni a vonatról. Egyedül fogok hazamenni és egyedül fogom elfogyasztani a vacsorámat, ami valószínűleg valami mirelit lesz, amit egy suhintással tudok ehető melegre varázsolni. Bele sem merek egyelőre gondolni abba, hogy mégis milyen állapotok uralkodhatnak a házon belül. Csupán kényelmes ágyamra tudok gondolni, s arra, hogy talán vacsora után járok egyet a városban.
Mélyet sóhajtva emelkedek fel, amikor a kerekek végre megálljt parancsolnak a vonatnak. Ritkaságnak számító mantikórbőr utazótáskámat vállamra dobom, s a fülke ajtaját kitárva engedem magam elé az idős hölgyet, hogy az kedves szavakkal köszönje meg nekem, s öregesen unokájához biceghessen.
Megjelenésem a szokásos; bőrdzseki, fekete farmer és bőrbakancs. Nyakamban egy motoros csősál óvja meg torkomat a jéghideg széltől. Sötét fürtjeimbe bele-belekap a szél, miközben megteszem az első lépéseket Bogolyfalva vasútállomásán. Nem érzek izgalmat. Nem érzek szomorúságot, boldogságot, várakozást. Nem érzek semmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Mikor először tértem vissza az iskolai évek után ebbe a csepp, elvarázsolt kisvárosba, teljesen más érzések kavarogtak bennem. Tele voltam vágyakkal, teljesíteni akarással. Most unott arccal csámcsogok a rágómon, miközben jobb vállamat súlyos táskám nyomja, bal kezem pedig megszokott módon a farmerzsebben pihen. Nem vagyok az a vézna alak, aki elhagyta Bogolyfalvát, de nem is vagyok annyira jó súlyban. Leginkább ez arcélemen látszik, ami végre ugyanolyan férfiassággal mutatja meg magát a nagyérdeműnek, mint jó pár évvel ezelőtt. Elgondolkodtam. Menjek egyenesen haza vagy üljek be egy italra valahová? Megengedhetem magamnak? Bevásárolni menjek inkább? Gondolatban vállat vonok; ki a francot érdekel? Ásványokat kutattam most hónapokon keresztül, amiket leadtam, s igen jó pénzeket kaptam értük. Azonban egyedül ebben is elfáradtam. Most kell egy kis idő, amíg összeszedem a gondolataimat, és eldöntöm, hogy merre tovább az életemmel. Vonzó, ugye? Egy negyvenes éveiben járó, jelenleg munkanélküli férfi, akinek a lelke darabokra tört, s csupán a legerősebb páncélt nyújtó darabot tartotta meg.
Hatalmas a zsivaj, de annyira nem érint érzékenyen a dolog, így ajkaimat megnyalva nézek szét magam körül, amikor is elkapom egy mellettem elhaladó, fiatal lány mosolygással egybekötött tekintetét. Fekete szemeimmel hunyorítva nézek a csinos alak után. De hát ennyiben ki is merül a dolog, hiszen az első számú dolog az, hogy vén kéjencnek érzem magam tőle. Másodlagosan pedig… vagy inkább az az elsődleges – tudja a fene – arról van szó, hogy nem keresem még a flörtöt sem manapság. Plusz… letekintek a földre, s megpillantom a lány táskáját.
– Hé! – szólok utána rekedtes hangomon, de nem hall. Lehajolok, és felkapom a táskát, hogy utána induljak, de ő hirtelen fordul meg tengelye körül, így egymásba ütközünk. A táskát kiejtem kezemből, s az újfent a földön találja magát. – A fenébe! – hajolok le újra. – Ne haragudj… elhagytad a táskád…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Hallom a lány szavait, miközben ismét összeszedem a táskát a kövekről. Megköszöni, amire én kimérten, halvány mosollyal biccentek egyet. Esetlenül nyújtom felé, mert közben már teljesen másfelé járnak a gondolataim. Mennyire hasonló karakterek vagyunk első ránézésre… Szemeim elhomályosodnak, ezzel érzékeltetve a külvilágnak, hogy elvesztem kicsit képzeletemben. Érdekes gondolat, hogy akár rokonom is lehetne. Igen közeli. Lehetne a lányom is akár, ahogyan elnézem. Egészen fiatalnak tűnik, amit erős kiállása még inkább megerősít. Figyelem, ahogyan magához veszi a táskát. A háttérben társalognak az emberek, az újságárusok hangosan kiabálják a mai nap pletykáit, hogy fogyjon a nyomtatott sajtó, perec illat száll a levegőben, és… hangosan megkordul a gyomrom. Nem tudom, hogy a másik számára mennyire hallható ez, elvégre eléggé nagy a zaj az állomáson. Én éreztem. Egész a torkomig, hogy most már talán két nap is eltelt azóta, hogy megettem azt a mákos rétest Pestseholsén. Dehidratált vagyok és az éheséget már egyszerűen nem is érzékelem. A mirelit gondolata is csupán a házammal köthető össze. Amolyan ösztönös valami.
Összehúzott szemöldökkel nézek végig magamon. – Divat – horkanok fel. Folytatnám sértettségem kifejezését, azonban a lány hátrébb lép és szemügyre vesz. Összeszorul a gyomrom. Zavarban vagyok. Ám a végeredmény pozitív. Bólintok egyet. – Igen – nyelek egyet. Nem kötöm az orrára, hogy a Harley-t el kellett adni. – Jelenleg egy… klasszikus Honda CB550-ösöm van – maradjunk a klasszikus szónál. – Tán boszorkány létedre érdekelnek a motorok? – az öltözködéséből kiindulva; buta kérdés. Jobb szemöldököm megemelkedik. Lenézek a felém nyújtott vékonyka, tetovált kézfejre. – Hege – mutatkozom be. – Ide jársz a tanodába?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Egy pillanat csupán, amíg elmerengek a kézfejen lévő, színes remekművön, majd fejemet megrázva tekintek fel a lányra, aki éppen vonásaimat vizsgálja. Ha eddig zavarban voltam, akkor most nem tudom, hogy ez pontosan micsoda, amit érzek. Nőneműtől ilyen jellegű vizsgálódást nem igazán tapasztaltam az elmúlt időben, s attól függetlenül, hogy körülbelül húsz év lehet közöttünk, mégis hízelgő, ha megnéz magának akárcsak egy másodpercre is. Elismerően biggyesztem ajkaimat, s biccentek is, amikor a jogosítvány szóba kerül.
– Köszönöm, hogy visszaadtad a fiatalságba vetett hitemet – engedek meg egy félmosolyt, így borostás arcom máris valamivel kevésbé tűnik sorozatgyilkos-alapanyagnak. Jó tudni, hogy vannak még ilyen lányok, akiket érdekelnek a járgányok. – Ha majd beszerzel egyet, akkor talán össze is futunk a hegyekben – elvégre a hegység girbegurba szerpentinjein a legcsodásabb motorozni ilyenkor.
„Hogy mennyit csacsog ez a lány egy idegennel”, fordul meg a fejemben a gondolat, de csak oldalra biccentett fejjel, még mindig halvány mosollyal hallgatom a lelkes beszédet. Ásványok. Kapom fel a fejem. Valóban egyre több bennünk a közös. Nem volt véletlenül néhány éve kalandom az édesanyáddal? Mert ez kísérteties.
– Én magam ásványkutató vagyok – gesztikulálok szabad, bal kezemmel. – És… az Eridon házvezető-helyettese voltam. Aztán elutaztam. És… most újra itt vagyok – nem is tudom, hogy beszéltem-e ennyit az utóbbi időben. – Egyébként, idejártam még a dinoszauruszokkal a meteorbecsapódás előtt. Eridonos voltam én magam is, így jó volt kicsit részt venni a ház vezetésében – egyébiránt, semmirekellő munkanélküli vagyok, köszönöm kérdésed.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Ami igaz, az igaz. Jómagam kedvelem az egyéniséggel megáldott fiatalokat, és ez a lány éppen olyannak tűnik, aki nem szenved hiányt különleges megjelenésből és személyiségből egyaránt. Ezért is használtam a választott szófordulatot. Hiszem azt, hogy nem kell kihalnia ezeknek a jegyeknek, amit Manka hordoz magában. Halványan mosolyogva, inkább amolyan jobbra húzott félmosollyal reagálok a „fenyegetésre”, miközben megjelenik az aprócska nevetőcsík arcom jobb felén borostáim között. Fejben válaszolok manapság sok mindenre, így most is ezt teszem, miszerint „engem már meglepetés nem érhet”. Volt már annyira öröm és bánat az utóbbi években, hogy teljes vállszélességgel kiállok amellett, hogy kevés olyan dolog létezik, ami megbotránkoztatna. Máshogyan állok az élethez. Máshogyan állok az emberekkel. Leginkább fenntartásokkal. Nagy kár… pedig egész jó arc voltam.
– Jól? – kérdezek vissza egy hitetlen fintorral arcomon. Meglepett. Ásványokra így reagálni. – Öhm… igen – felelem kissé zavartan, hiszen nem számítottam erre. – Kutattam utánuk Dél-Amerikában és Európa északi országaiban – hogy legyen jó nagy különbség a két kutatóhelyszín között. Nem igen találtam semmi érdekeset, de Caracas mellé még vissza kell mennem. Ott valamit érzett a kő a szívemben.
– Igen – tekintek feketéimmel hunyorítva a lányra. – Valóban érdekes.
Köszörülöm meg a torkom, hiszen kényelmetlen, hogy már nem tudok olyan közvetlenséggel fordulni másokhoz. Régi énem már régen megragadta volna az alkalmat, hogy egy kávé mellett csacsogjunk tovább. Most viszont ajkaimat zavartan összeszorítva ácsorgok Manka előtt. – Nem akarlak amúgy… feltartani. A barátnőid biztosan várnak – nyögöm ki végül karcos hangomon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Szinte én magam érzek fizikai fájdalmat attól, hogy ennyire tré, ahogyan viselkedek. Attól, hogy megjegesedett a viselkedésem, attól függetlenül hülye nem lettem. Csak magamra húztam egy páncélt a jövőbeli lehetséges sérülések végett. És ez így van jól. Ez jó ötlet volt. Teljesen baró, hogy egyedül fogod leélni az életed, mert ennyire hagytad magad megcincálni. Ooooolyan büszke vagyok rád, Hegedüsh Marcell. Minek is álltatom magam? Itt van ez a helyes, kedves lány, aki csak beszélgetni szeretne velem – hozzáteszem a kedvenc témáimban –, én pedig érdektelen tekintettel figyelem őt; néhány ösztönös mosollyal persze. De igazi motoros parasztnak tűnhetek. Olyannak, akikről elindultak a sztereotípiák annak idején.
„Ez nagyon érdekesen hangzik”, emelem rá ismét sötét tekintetemet, hogy most bennük ismét valami kedvesség csillanjon meg lelkem barlangjából. Mesélnék én. Ha egy évvel ezelőtt lennénk. Most nem megy. És ezt Manka is látja. Ennyit arról, hogy szerezhettem volna egy csinos, fiatal lányismerőst magamnak. Megrázom gondolatban a fejem; mégis mit várok. Ő kedves volt velem, mert bizonyára egy alapjában véve kedves teremtés. Én egy bunkó voltam. Különben is; mit akarna tőlem egy körülbelül húsz évvel fiatalabb nő? Figyelem őt, ahogyan eljut tudatáig, hogy felesleges több időt fecsérelni rám. Már fordul is a köszönet után, én pedig automatikusan lépek egyet utána, mintha marasztalni szeretném vagy utána szólni, tán bocsánatot kérni, hogy ekkora suttyó voltam, de… nagyot nyelek, és csak állok egyhelyben.
– Neked is… – engedek meg egy magamban csalódott fintort. Mégis mi a fene történt velem? Figyelem, ahogyan visszatér a többi lányhoz, majd elkapom tekintetemmel, ahogyan felém int. Én is így teszek egy aprócska félmosollyal, majd tovább állok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Remélem, hogy mindenkinek csodásan telt a húsvéti hétvége

*visszakullog a kis mókuskerekébe*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ma reggel végre madárcsicsergésre ébredtem. Nem arra a keservesre, amiben csak sírnak a jó idő után, hanem arra, amikor virgoncmód csivitelnek, és mintha pletykálnának valamiről. Be sem áll a csőrük, én pedig mosolyogva nyújtózkodom egyet kényelmes franciaágyamban. A takaró szinte teljesen lekerült rólam, csupán deréktól lefelé takar valamennyire, párnáim teljesen összegyömöszölve. Látszik, hogy ez bizony egy jó alvás volt. Ébredező feketéimet az éjjeliszekrényre emelem, ahol a magam káoszos rendjében pihen a lámpa alatt karórám, kulcsaim és az ásvány, amit Dél-Amerikából hoztam. Ismét felvillan. Vöröses fénye egy pillanatra bejárja a szobát, amire én felülök hátam mögött támaszkodva az ágyon. Szájam tátva marad, szemeimet vénségemre összeszűkítem és koncentrálok a megjelent különös látványra, majd a fény egyre halványodik, s én mintha el is felejtettem volna, hogy mi történt pattanok ki az ágyból, hogy kockás alsónadrágomban elinduljak a fürdőszobába zuhanyozni.

Bukósisakomat és a bőrruházatot tépi a szél, nekem pedig csak egy dallam jár a fejemben. Az egyre zöldülő fák árnyékában száguldok a szerpentines utakon, miközben énekelgetem a számomra oly’ kedves nótát. Most valóban szerencsefiának érzem magam. Ugyan egyedül, emberekkel a legkevesebbet érintkezve, de jól vagyok. Kell a magány néha, hogy átgondold életed döntéseit. S azt is, ami még rád vár. Sehol egy jármű. Most is egyedül vagyok magammal. Én és önmagam. Klasszikus rockzene és motorozás. Mi lehetne ennél hegésebb? Tiszta vagyok. Noha egy szendvicset jó lenne elfogyasztani, ezért a legközelebbi megállóhelyre be is fordulok, és mélyet kordul motorom gyomra is, ahogyan leállom azt. A támasz a nedves fűben éppen csak annyira süllyed be, hogy megtartsa, majd a járgány sárkánybőr oldaltáskájához nyúlok, hogy előhalásszam löncshúsos szendvicsemet. Szalvétába csomagolva, ahogyan azt kell. Az egyik közeli padhoz sétálok, leteszem az ételt, majd lehúzom bőrkesztyűmet, kicsatolom sisakomat. Magam mellé hajítom, és nekilátok az ebédnek. Micsoda gyönyörű nap…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Teli pofával rágom a szendvicset, miközben nézem az előttem elfekvő domborzatot. Madárhangok, semmi mesterséges, csupán a természet maga. Jobb lábam – szokásomhoz híven – erősen és gyorsan dobol, elvégre nekem egy helyben maradni igencsak embert próbáló feladat. Éppen egy kisebb darab szalvétát szeretnék leszedni nyelvemről, amikor ezt a meghitt pillanatot egy másik motoros töri meg. Érdeklődőn fordulok hát a hang irányába, miközben hosszú mutató- és hüvelyujjam közé csípem a szalvétát, hogy aztán elpöccintsem a távolba. Csúnya ez a hang. Szegény motor kissé betegnek hangzik. Erre fájdalmas fintor terül szét borostás arcomon, majd figyelem a motorost leszállni a járműről. Nem egy férfias alkat, így összehúzom szemöldökömet, s amikor lekerül a sisak ismerem fel a néhány hete – vagy már nem is tudom, hogy mikor – látott lányt. Manka, ha jól emlékszem. A különleges nevek és a hozzá tartozó karakterek megmaradnak a fejemben. S elvégre ő volt az első találkozásom visszatérésemkor. Szendvicset tartó kezemmel integetve köszönök felé.
– Hé! – lehetett volna kedvesebb is maga a köszönés, de a hangnemem barátságos marad. Leugrok a padról, és sietős léptekkel indul el a lány irányába. Amikor odaérek, és a motorra tekintek ismét elhúzom színtelen ajkaimat. – Ez pech – baromi nagy segítség is vagyok, igen. – Leellenőriztél mindent, mielőtt beindítottad volna? – meglehet, hogy már jó ideje állt a garázsban, és előtte a csekkolás kardinális dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

– Valódi drámakirálynő, nem igaz? – mosolygok kedvesen a járműre, miközben egy pillanatra feltekintek Mankára. Én hiszek abban, hogy különleges a kapcsolat a motoros és a motor között. Elvégre én magam is ezt tapasztalom, akárhányszor folytatjuk a megkezdett utat. Noha előző „utazótársammal” szorosabb volt a kapocs; ez a mostani még friss. Hagyni kell időt nekünk is az egymásra találásra. – Mi történhetett akkor? – harapok újabbat a szendvicsbe. – Azon kívül, hogy haragszik – teszem hozzá alig érthetően, mert éppen rágás előtt állok szendvicsfronton. El sem tudom képzelni, hogy mi lehet a probléma, és eléggé intim kérdés lenne az, hogy én is átnézzem-e. Elsősorban azért, mert nem akarom megsérteni a lányt azzal, hogy nem ért a motorhoz – azt nem is tudva, hogy édesapja is részt vett benne –, illetve nem szép más járgányával kapcsolatban okoskodni. Én sem lennék elragadtatva, ha fordítva lenne.
– Még lehet szerencsés – engedek felé egy lágy mosolyt. Minden rendben lesz. Attól, hogy még valami nehezen indul, lehet pozitív a végkimenetel. – Nos… fújjunk egyet, aztán megnézzük ezt a bestiát – javaslom, és indulok vissza a pad felé. Ha nem követ néhány lépés után sem, visszafordulok, hogy intsek fejemmel. – Gyere, baró a kilátás innen…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Nagyot fújtatva tolom el magam elől az üres tányért, amiről az egész marhaburger eltűnt, és a mellé tartozó, nagy adag sült krumpli is mind a gyomromban végezte. Általában jó étvágyam van, noha az utóbbi pár hónapban annyi minden járt a fejemben, hogy csupán akkor ettem valamit, amikor Elektra belém tessékelte. Pedig egy igazi konyhatündér, én mégis képtelen voltam rendesen enni a folytonos gyomorideg miatt. Most legalább úgy néz ki, hogy kapok egy szerény kis állást a temetőben, de nem szeretném elkiabálni. Éppen erről számoltam az imént Rudolfnak is, hogy még tereljem addig a figyelmet találkozónk valódi okáról, amíg nem állok rá készen. Furcsa. Most is ideges a gyomrom, mégis befért az a fejem-méretű burger. Talán valahol megnyugtat így is Rudolf társasága. Nem beszéltem felszínes dolgokról, de az ok, amiért ma ide hívtam még mindig a levegőben lebeg felettünk. Egy apróbb böfögést elfojtva dőlök hátra, és látványosan fogok rá teli pocakomra. Finoman meg is paskolom, már szinte Télapó módjára, majd tovább fújtatva dőlök előre a korsó sörért. Szerényen mosolygok barátomra, amikor összetalálkozik tekintetünk. Azt hiszem, hogy itt lesz az ideje végre beszélnünk erről az „elefántról a szobában” – ahogyan a művelt angol mondaná. Elhúzom hát elgondolkodón ajkaimat, majd, amikor beáll egy kicsi csend kettőnk között; váratlanul belekezdek.
– Tudod, hogy nem azért nem kerestelek eddig annyira, mert… – sóhajtok. – Mert akármi bajom is lenne, vagy mert nem érdekelsz. Mert nagyon is, csak… újfent össze kellett kaparnom magam. Megérted? – és még tényleg őszintén csodálkozom azon, hogy házaspárnak néznek bennünket olykor?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Mivel az utóbbi időben elsajátítottam a jobban kommunikálás művészetét, ezért valamivel mégis kellemesebb kimondani magamból ezeket a szavakat. Mert már lassan elkezdtek bennem érni, és sajnos csak a pálinkánál jó, hogyha elindul ez a folyamat. Most csak várakozó, fancsali képpel meredek barátomra, és remélem, hogy lesz a ma estének folytatása. Szeretném megtudni, hogy mi van vele mostanában, hogyan érzi magát, merre lesz az „arra”. Nekem végre a magánéletem egyenesbe kerül, már csak a munkát kellene mihamarabb fixálni. Mert ezekből a mellékes melókból nem fogok tudni eltartani egy egész családot. Nem mintha nem tudnánk Elektrával mindent megbeszélni már, de azért kerüljük el a pénz-okozta feszültséget, hogy maradjon még a férfiasságomból valami apró morzsa. De aztán megszólal. Megbocsátó hangnemet hallok. Halvány, köszönetnyilvánító mosoly terül szét idősödő vonásaim között.
– Köszönöm, Barátom – zárom össze szemhéjaimat lágyan, majd ugyanolyan kedvességgel tekintek rá vissza, mint azelőtt. – Nem volt egyszerű újra visszakerülnöm a valóságba – nyúlok újfent a korsóért, hogy ajkaimhoz emeljem és két, három kortyot legurítsak a gigámon.
– Veled mi újság manapság? – kérdezem, majd figyelem, ahogyan egy lány – aki már többször elsétált az asztalunk mellett – elhalad mellettünk, és kedvesen Rudolfra mosolyog. Vigyorogva nyalom meg ijesztően egységes fogsoromat, majd ajkaimat érem nyelvemmel, és kissé előre dőlök. – Szerintem bejössz neki – bökök fejemmel a barnahajú leány után, aki éppen vissza is néz, és szemérmes kihívósággal tekint vissza barátomra. Élvezem most ezt a helyzetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kicsit posh nekem ez az összejövetel. Az egyik megrendelőm hívott meg, mielőtt még elmennék Angliába, hogy a magyar társasággal is megismerkedjek. Nem tudtam, hogy mi is lesz ez pontosan. Szalánczy úr is csak annyit mondott, hogy; öltözzön kényelmesen, Marcell. Én pedig így tettem. Felkaptam egy fekete inget – a biztonság kedvéért –, amihez természetesen egy szintén fekete farmernadrág párosult, és a bőrdzsekimet is magamra kaptam. Egy brutálisan száraz franciapezsgőt szorongatok vékony, hosszúkás ujjaim között, arcomon pedig megjátszott mosoly ül, miközben az idősebb hölgy beszámolóját hallgatom.
– És aztán elvitte a fél vagyonomat… most mondja meg, Marcell… egy hölgy odaadja a szívét egy fiúnak, aztán ő csak rálép… majd le egy fiatalabb nővel – mély levegőt veszek, miközben próbálom fenn tartani annak a látszatát, hogy érdekel, amiről beszél. Közben persze az megy a fejemben, hogy nem is értem, hogy mit várt… nem kellene hatvanévesen huszonéves fuckboy-okat venni maga mellé, és akkor talán nem lenne annyira szegény, mint a dán királyi család. Mindjárt meg is sajnálom. Bakancsos lábam idegesen dobol a padlón, s tekintetem a táncoló tömegre emelem. Nagyon vegyes a korosztály. Szalánczy mindenféle ismerőse, befektetője és talpnyalója itt lehet. Illetve, a nagyon befolyásos emberei is. Kellemetlenül érzem itt magam, és ez a pezsgő is szörnyű. Egyszerű ember vagyok. Legyen egy hideg söröm, ami mellé egy whiskyt el tudok szürcsölgetni, és ennyi. Már akkor, amikor iszom. Mert ugye ez sem jellemző egy ideje. Amióta Elektrával elváltak az útjaink mint egy pár; sokat vagyok Imolával, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem veszek magamhoz alkoholt. Elvégre vigyáznom kell rá. Nem lenne a legfelelősségteljesebb lépés. Azonban most magam vagyok, és már tééééényleg nagyon unom ezt a sznob bulit. Az idős nő pedig csak mondja és mondja. Amikor már elérem a határaimat, gyorsan felé fordítom ismét arcomat, és egy színpadiasan bájos mosollyal exkuzálom magam, amire ő szomorkásan, de egy görbével az arcán biccent. A pulthoz sétálok. Az egész termet bejárja a kétségbeesett urizálás illata, amitől szinte felfordul a gyomrom.
– Egy whiskyt kérek, jég nélkül – adom le a rendelést a középkorú férfinak a pultban, mire ő is bólint, majd kiadja egy rongyba öltözött házimanónak a feladatot. Jó nagy a kontraszt. Figyelem, ahogyan az aprócska, törékeny lény tesz-vesz, és rá kell jönnöm, hogy valahogy én is így érzem itt magam; egy kívülállónak, aki valószínűleg hamarosan fogja a kabátját, és lelép innen, mert ebben a buliban és bennem semmi közös nincsen az ég egy adta világon. De… legalább a zene nem klasszikus.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Korán keltem. Visszavittem Imolát Elektrához, aztán előkészítettem a garázsban a mai munkához a szerszámokat és a fát. Úgy döntöttem, hogy ez lesz a legjobb program mára, elvégre még várok a megrendelőm pontos utazási adataira, aztán a hónap végén irány Anglia. Újra. Mindig is szerettem utazni. Munkaügyeim is általában kellemesen alakultak. Kivéve azok a kellemetlen hetek Romániában. Na, de ne is legyen szemeink előtt az a néhány horrorisztikus kép, inkább élvezzük a napsütést. A piactér irányába többször is meg kell állnom, hogy az arra járó ismerősökkel váltsak egy pár szót. Mostanság újra visszatér a régi élet; embereket érdekli, hogy mi van velem, nem néznék rám furcsán, nem éreztetik, hogy kívülálló vagyok azok után, amik az elmúlt évek alatt történtek. Márpedig igencsak megküzdöttem a „ne szólj hozzám” címért. Most mégis hatalmas vigyorral az arcomon érkezek meg a térre, hogy ott is köszöntsem a kedvenc árusaimat egy-egy kedves szóval mint „ma is milyen csinos, Alma” vagy „nem is tudtam, hogy a Napnál is tud valaki ma szebben ragyogni, Irénke”. Csak a régi, szokásos Hege finomságok. Ebben az állapotban érkezek meg az egyik kedvenc zöldségárusomhoz. Éppen nagyon beszélget valakivel, ezért először a portékát veszem szemügyre. Gyönyörű cukkinik, hagymák sorakoznak előttem, így meg is kívánok egy kis cukkinitócsnit. Meg fog gyűlni vele a bajom, mert múltkor is olyan keményre sütöttem a burgonyából készült változatot, hogyha kihajítottam volna az ablakon, és eltalál valakit, akkor most a börtönből írnám az emlékirataimat. A cukkinitócsni gondolatán fellelkesülve fordulok gyorsan a kofa felé.
– Ebből olyan ebéd lesz ma, hogy megszólal – ekkor tekintek a vele beszélgető nőre, amire azonnal összehúzom a szemöldökömet. Látszik rajtam, hogy kutakodok a fejemben. Megnyalom ajkaimat, majd az alsóra ráharapok elgondolkodásom közben. Még nem tudom őt hová tenni, ezért az első gondolatomat elteszem a fejemben. Inkább a recepthez szólok hozzá. – Ne sajnálja belőle a fokhagymát – bökök fejemmel az említett zöldség felé. – Itt pedig úgyis a legjobbat találja majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Verőfényes napsütés fogadott ma reggel, amikor felnyitottam fekete szemeimet. Így máris jobban indul az ember napja. Álmosan bandukoltam a konyhába, ahol néhány álmos mozdulattal a tűzhelyre intettem a már este bekészített kotyogóst és bokszeralsós hátsómat a hűs konyhapultnak döntve vettem hosszú ujjaim közé az előző nap félbehagyott újságot. Miután elkészült a kávé, éhgyomorra, mindenféle kultúra nélkül öntöttem gyomromba, hogy egy frissítő zuhanyt vegyek. Mindez után kedélyesen tettem fel az egyik kedvenc Journey lemezem, ami alatt elhajítom a szürkeszín törölközőt, és máris öltözködni kezdek a mai találkozóhoz. Izgalmas nap a mai. Ugyan valószínűleg Zsófi fiúja külön tud majd beszerezni nekünk egy sárkánytigris babát, én mégis megnézném, hogy mit kínál a bogolyfalvi varázslény kereskedés.
Fekete farmernadrágot húzok, fölé egy sötétkék kapucnispulóvert. A tükör előtt felpróbálok néhány sapkát, ám végül egy még Amerikában beszerzett Brand X Stunts mellett döntök. Felsőtestem védelmében pedig egy barna bőrkabát kerül rám. A csörgő kulcscsomóval indulok az ajtó felé, hogy ott még gyorsan befújjam magam jellegzetes fűszeres illatommal, ami még egy kis bőr és borostyán aromát is ad a már engem körülvevő felhőnek. Mindez keveredik a reggeli kávéillattal.
Derűs léptekkel szedem lábaimat a Fő utczán, és már messziről megpillantom a rám váró Elektrát. Mélyet sóhajtok, visszavarázsolom a mosolyt arcomra. Amikor a nő felém tekint, zsebemből előveszem jobb, bőrkesztyűs kezem, hogy azzal integessek felé, és sietősebbre vegyem a sétát. – Szervusz! – köszönök még mindig lelkesen, miközben barátságosan simítok egyet karján, és elkezdem lehámozni ujjaimról a kesztyűt. – Remélem, hogy nem régóta vársz – emelem csillogó feketéim a bolt feliratára. – Mehetünk? – kérdezem még felfelé bámulva, majd gyorsan visszafordítom fejemet Elektra felé, hogy vidám görbémmel a szemeibe nézzek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Megjátszott sértettséggel reagálom le a „Háború és Béke” megjegyzést; feketén csillogó szemeimet meresztem, sötét, arcomat karakteresen díszítő szemöldököm feljebb mászik homlokom redőin, s még szájamat is majdnem úgy tátom el, hogy a kellemes fodormentás rágógumi kiessen onnan. Ám szerencsére bent marad, és így nyitom ajkaimat szólásra. – Már megint felcserélted a fahéjat a chilivel? – utalok a csípősségére, s csóválom a fejem játékosan, miközben máris megjelenik jellegzetes félmosolyom borostáim között. Egyre jobban küzdöm le görcsösségem. Újra rátaláltam arra az útra, ahol annak idején maszkomat hagytam. Palástolom érzelmeimet; nagyon jól ráadásul. Persze emellett valóban jól érzem magam, csupán nem akarom a nőt úton és útfélen az érzelmeimmel traktálni. Ő elmondta; itt a vége. Akkor én is elmondtam. Azonban nálam ez nem annyira hosszantartó dolog. A reménytelenül romantikus idióta vagyok és maradok is. Ha ezt egyedül kell megélnem? Legyen hát.
– Még jó! – adok hangot boldogságomnak, miközben Elektra besétál előttem az üzletbe, én pedig jobb kezem széles tenyerét terítem szét az ajtón, hogy megfogjam a továbbiakban is az arcunkba csapódástól. – Szeretem az állatokat. Még ha… nem is vagyok a tartásukra kifejezetten alkalmas – mérem fel a terepet, miközben nemtörődöm módon vállat vonok. Amikor sötéten meleg tekintetem találkozik az eladóéval; barátságos mosolyt engedek meg felé egy bólintással fűszerezve.
– Zsófi azt mondta, hogy a pasija jön éppen hazafelé valami üzleti útról – rezdül meg számomra észrevétlen módon ajkam bal széle. – És ha minden igaz, akkor tud hozni Imolának egy sárkánytigrist – csak én is szét szeretnék azért nézni, hátha ez a kis üzlet tartogat valamit számunkra. Illetve, közös program.
– Te mit gondolsz? – kúszik végre vissza tekintetem a nő arcára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Az összes állatkereskedésnek megvan a maga bája. A széna illata, a kisállatok jellegzetes hangjai, és persze a gyereksikolyok és -kacagások. Az előbbi hangja el a kiskölyök ajkát, amikor is először Elektrának megy félelmében, majd flippergolyó módjára nekem pattan. – Hé! Öcsi – mosolygok, és folytatnám, de egy idősebb fiú hahotázva, és hatalmas elnézések közepette viszi őt tovább. Megijedt egy törpegolymóktól, amikor az hosszú kis nyelvével megcsiklandozta. – Vérszomjas állatok ám a golymókok – szólok még utánuk, majd a szűk kis „járatokon” elindulok, miközben nézegetem a kiegészítőket. Egyáltalán mi kellene egy sárkánytigris kezdőszettjébe? El kellett volna olvasnom még egyszer azt a könyvet. – Emlékszem… – kezdek bele újabb mondandómba, miközben a mellettem lévő Elektrára tekintek egy pillanatra. – Amikor én megkaptam az első háziállatomat kölyökként. Vagyis – itt megfogok egy szőrös labdát, amit egyszer-kétszer a levegőbe dobok. – Nem kaptam, mert a mocsok kis padlásszörny egyszer csak befészkelt a fejem fölé – csak csacsogok és csacsogok, mint régen. Elvagyok az emlékeimben, amit ez a hely felidéz most bennem, aztán visszatérek Imolára és a várható elemi lényre. Éppen rosszgyerek módjára valami új állatka játékkal kezdenék babrálni, amikor meghallom Elektra megjegyzését. Összehúzom a szemöldököm. – Ezt mégis miből gondolod? Örülök Zsófinak – akaratlan reakció volt csupán. Talán még én magam sem ismerem be, hogy zavarnak az új dolgok és emberek. – Csupán nem ismerem a tagot – mosolygok végül ismét a nőre. – Igen, igazad van. Pedigrés egy sárkányka lesz – hallatom ismét hegésen cinikus hangomat, majd egy újabb labdát kaparintok meg, és Elektra felé hajítom játékosan. – Ezt vajon szeretné?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Mindig is szerettem az állatokat. Csak valahogy felnőtt koromra már nem lett volna felelősségteljes döntés magamhoz venni egyet, mert sajnos kevés időt töltök otthon. S ha otthon vagyok is általában van minden más dolgom. Mondjuk, ez sem kifogás, mert ha szereztem volna egy kisállatot, akkor biztosan beindulnának erős apai ösztöneim, és neki szenteltem volna minden időmet. Jó döntés lett volna? Lekötözött volna ide úgy, mint ahogyan emberek sem tudtak? Jó kérdés. Ám felesleges is ezen elmélkedni.
Sötét szemeimmel Elektrát sasolom, és széles mosoly terül szét kölyökképemen a macskás sztori hallatán. Mindenkinek ehhez hasonló meghatározó élménye. – Szép, kerek macsek lehetett – nevetek is fel, ahogyan elképzelem a kisgömböc cicát, aki már majd’ kidurran, de még egy adag kaja azért becsúszik vacsorára. Ezután térünk vissza ismét Ezrára és Zsófira, amire most már inkább nem is mondok semmit, mert csak magam alatt vágnám a fát. Csupán szendén elmosolyodok, amolyan megadó módon, hiszen ez ahhoz túl jelentéktelen téma, hogy vitába szálljunk. Plusz valóban rándulhatott az arcom, különben az efféle jelekhez igencsak jól értő Elektra nem jegyezte volna meg. Talán féltékeny vagyok. De ennyi igazán belefér. Magamat kell összekapnom, és nem másokra irigykedni. A velem megmaradt kapcsolatokat kell újra építenem mindenkivel. Ó… micsoda érett gondolatok. Elromlottam?
Rajongó? Féloldalast megfordulok óvatosan, és vállam felett tekintek a felém mosolygó eladó nőre. Nem is rossz a helyzet. Így én is viszonzom a görbét, noha inkább Elektrára és a lányunk témájára koncentrálok. Majd visszatérek erre kifelé menet… talán.
– Zsófi azt mondta, hogy nagyon sokat segíthet egy ilyen kis lény – folytatom azt, amiért elsősorban jöttünk. – Csak nem tudom, hogy szüksége lehet a kistigrisnek valami otthoni dologra – vonom meg a vállaimat, majd egy újabb állatjáték kerül hosszú ujjaim szorításába. – Hogy viseli magát a terápia óta otthon egyébként? – kérdem. – Mert amikor velem van, és minden rendben, akkor is néha látom rajta, hogy el-elréved… – fordulok Elda felé kezemben a játékkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Az idejét nem tudom, hogy mikor voltam ilyen hivatalos randevún az utóbbi néhány évben. Természetesen volt egy-két találkozóm, de azok inkább baráti találkozókba csaptak át szinte az első pillanatban, hiszen melyik nő szeretne arról hallani, hogyan mentek tönkre az előző kapcsolataim. Elárulok; egyik sem. S mivel talán a végére érek az elvesztett szerelmek siratásának, így adtam egy újabb lehetőséget magamnak a társkereső oldalon – ahol már korábban is próbálkoztam. Elterültem a kanapén és görgetni kezdtem. Szemüveges orrnyergemen azonban hamarosan feljebb kell tolnom a látást segítő üvegeket, hogy aztán meglepetten pislogjak a képernyőre.
– RonnieMonnie – suttogom halványan mosolyogva magam elé. Rákattintok hát a profilra és elismerő grimaszra húzom ajkaimat. A göndör, sötét fürtök azonnal megfognak, s mivel nem ismerem a világ azon szegletét, ahol az interneten bárki kiadhatja magát a világ leggyönyörűbb nőjének is, ezért visszajelölök, és beszélgetni kezdünk. Humoros. Ez tetszik. Mindenhez van valami hozzászólni valója, miközben kifejezetten szórakoztató. Így vettem a bátorságot, hogy elhívjam egy randevúra.
Mivel visszatértem a fiatalos, sportos viseletekhez, ezért a randi-szerelésem sem lesz más. Fekete sportcipőt húzok, fekete farmerral. Felsőtestemre egy egyszerű, fehér póló kerül, végül egy baseball kabát koronázza meg kinézetemet.
Jó előérzetem van. Ugyan ez bármikor változhat – akár akkor is, amikor a kulcsra zárom a bejáratit –, de lerázom magamról a negatív energiákat, és a Czukorvarázs felé indulok. Régen jártam arra, és kissé gyermeteg helynek gondolom, ha randiról van szó, de igazából… annyira nem zavar. A helyszínnek túl sok jelentőséget tulajdonítanak az emberek. A lényeg, hogy megszülethessen valami kapocs két ember között. De nem akarom túlgondolni. Hová tűnt a régi Hege? Hozzuk már elő, könyörgöm.
Lassan érem el a megbeszélt helyszínt, és amikor meglátom, hogy a nő már ott vár, kiver a víz. Nekem kellett volna hamarabb érkezni, de amíg Grincs-módjára dobáltam össze-vissza a nem tetsző ruhadarabokat a gardróbban, ő már biztosan úton volt.
Intek neki egyet távolról, amikor felém fordítja az arcát, majd hagyok egy kis időt magamnak, hogy végig tudjak nézni rajta. Udvariasan, alig láthatóan.
– Szia! – köszönök, amikor elé érek. – Bocsánat a késésért – nézek közben órámra egy pillanatra. – De a jó dolgokra várni kell, ugye – engedek meg egy csibészes vigyort. Eddig is vevő volt a humoromra. Remélem, hogy nem most kezdi el megvetni. – Hegedüsh Marcell – nyújtom végül jobbomat egy sármos mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Kellemes a kézfogás. Még akkor is, ha ilyen formális öregséggel teszem mindezt. Valahol kicsit zavarban vagyok, de hamarosan túllépek ezen is. Ujjbegyeimmel vizsgálom a finom kezet, miközben a mosolyt le sem lehet törölni az arcomról. Ahogy a szemembe néz, abban van valami kihívó visszafogottság. Ez is kellemes. Edit. Biccentek kíváncsian csillogó feketéimmel, ám ekkor ő közelebb hajol, hogy egy csókot leheljen az arcomra. Ez jó jel, nem? Kicsit elfordítom a fejem, ahogyan érzem, hogy a fülembe szeretne suttogni. A jóleső pára forrón csapódik arcomon, miközben érzek valami fesztelen bizsergést. Érzem a parfümjének az illatát, és belemosolygok a szavaiba. Kacagok.
– Igazad lehet – mondom, és tovább mosolyogva hagyom, hogy kézen fogjon, és végre betérjünk a cukrászdába. Amint beérünk, kihúzom magam, hogy „igen, én vagyok vele”, aztán máris nyúlok a kabátjáért, hogy lesegítsem róla. A sállal ugyanígy teszek, és karomon pihentetve sétálok az álló fogashoz, hogy leakasszam rá őket. Saját dzsekim is lekerül, így már csak fehér pólóm marad felsőtestemen. Lekapom a sapkát is, amit ugyanúgy a fogasra bízok. Barnás fürtjeim közé túrok csontos ujjaimmal, hogy megigazítsam azt, és úgy térek vissza Edit mellé. Hogy tudom-e mit szeretnék? – Én? Mindig – vigyorgok, miközben nyelvem fogammal játszik szájam belsőjében. Tekintetemmel nem engedem az őzike szemeket. – Egy presszót kérnék feketén – intézem a mondandóm elejét Edit felé, a végén pedig egy pillanatra nézek ki a pultosra. S ugyanazzal a lendülettel vissza a nő felé. – Szóval, RonnieMonnie… honnan a név?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem hazudok. Valóban mindig tudom, hogy mit akarok, csak éppen a kivitelezés vagy a körülmények nem engedik meg, hogy a dolgok úgy is alakuljanak. Borzasztóan kitartó tudok lenni, hogyha olyan emberről, témáról, dologról van szó, ami igazán belemart az elmémbe. Ez egyszerre becsülendő és félelmetes tulajdonság lehet mások számára.
Kikérem a feketémet, amire látom, hogy talán meg is rándul partnerem szája. Általában ezt a reakciót váltja ki az emberekből. Emlékszem, hogy Zsófi is teljesen ki volt készülve a kávés szokásaimtól. Szeretem a kesernyés ízt. Ha a koffein nem lenne elég, akkor mindig számíthatok arra, hogy maga az ízvilág ébreszt fel valamelyest.
Edit édes rendelése után éppen a helyválasztáson gondolkodnék, amikor ő már el is indul egy világosabb rész felé, ahonnan a fő utcára láthatunk. Érdekes. Irányító fajta, ahogyan elnézem. Ezt igencsak kedvelem egy nőben… Először ő „rángat” be a cukrászdába, aztán az ülőhely kiválasztásában is megmutatja, hogy ki hordja a nadrágot. Nem mondom, hogy tutyimutyi lennék, de az ilyen mindig megmosolyogtat.
– Pedig gyönyörű név a Veronika is – jegyzem meg, miközben már az asztalhoz is érünk. – Én a második nevemet nem használom – azon nyomban megbánom, hogy ezt ilyen könnyedén megosztottam, mert én pedig azt nem szeretem. Nagyon nem.
Tarkómat vakarom zavaromban, de aztán nagggyon gyorsan elfelejtem az előző témát, mert Edit úgy dönt, hogy megmutat még egyet és mást. Még a fejemet is oldalra döntöm, ahogyan a csinos formákat nézegetem, és amikor ezen rajta kap, elkapom tekintetét is, azonban nem látszik rajtam semminemű szemérmesség. Erről beszélt volna nekem Zsófi és Bertalan is? Csajozzak, ismerkedjek és majd kiderül, hogy mi lesz belőle?  Nem feszülök rá semmire. Érezzük jól magunkat. – Öhm, vannak – rázom meg a fejem, miközben széles bal tenyeremmel megtámaszkodok az asztallapon, hogy be tudjam húzni magam az ülőalkalmatosságra. – Vagyis, csak egy. Egy húgom, de jó ideje nem vagyunk egymáshoz túl közel – lélekben és távolságban is messze sodort bennünket az élet. Ennél a gondolatnál láthatóan elszomorodok, de mivel nem szeretnék erről beszélni, inkább felhozok egy másik témát. – Hogyan kerültél egyébként a társkeresőre? – kérdezem érdeklődőn, persze még mindig méregetve a másikat. – Egy ilyen gyönyörű nőnek bizonyára nem esik nehezére ismerkedni.