Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Kétségtelenül furcsa hangulata volt a beszélgetésünknek. Ha pedig valaki látott volna minket így, valaki, aki ismer, biztosan nem tudta volna hova tenni a köztünk elhangzó csendes, már-már barátságos szavakat. Azonban ha megnézte volna Lillát, bárki más megtalálhatta az okát, hogy most miért nem veszekszünk. Igaz, éles a nyelvem, és az is igaz, hogy sokszor élvezem a csipkelődést a Vizsnyiczky lánnyal, ám az is tény, hogy szörnyeteg nem vagyok. Nem tipornék olyan valakit a porba, aki már amúgy is a sárban fekszik. Ha pedig nem adtam volna neki kávét, Lillánál a sárban fekvés talán nem csak képletes feltevés maradt volna.
Halak kortyoltam a megcukrozott kávémba, s közben végigkövettem az arcán legördülő könnycseppet. Bakker, tényleg megsajnáltam volna Vizsnyiczky Lillát? Mégpedig azért, mert megbántotta a legjobb barátnőmet? Talán teljesen bediliztem...
Még mindig nem láttam tisztán, pontosan mi is a baja a lánynak. Beláthatná volna már, hogy Sári 18 évesen el tudja dönteni, mi a jó neki, meg tudja védeni magát és vannak saját érzései. Nincs szüksége a nővére babusgatására. Pláne nem a kiosztó szavaira. Csak ilyenkor érzem meg igazán, mekkora szerencsém van, hogy az én drága Lídiám idén már nem boldogít a Bagolykőben.
Lassan tettem le a bögrém a pultra, ahogy beszélni kezdett. Csak ekkor éreztem meg, hogy ez valami nagyobb Lillában annál, minthogy féltékeny a húgára, vagy, hogy nem szimpatikus neki a navinés srác. Mégis megráztam a fejem, jelezve, hogy irrelevánsnak gondolom az érveit.
- És ki védi meg, mikor te bántod? - kérdeztem halkan. Szavaimat most nem rosszindulat vezérelte, hanem az őszinteség. Az pedig fájni tud, még ha a legnagyobb jóindulattal is mondják ki. Közben értettem, miért mondja amit mond, s ahogy ő is, én is szerettem volna, ha barátnőm biztonságban van. Tudtam azonban, hogy Sári tud vigyázni magára. A trauma mellett talán erőt is adott neki az, amin keresztül ment.
Egy darabig csak figyeltem a levitást, vártam, hogy kisírja magát. Egy idő után azonban nem bírtam, kénytelen voltam hozzászólni: - A könnyek nem fogják kibékíteni. Inkább szedd össze magad, és eszelj ki valami jó bocsánatkérést a mindentudó levitás agyaddal! - Végszóra ittam ki bögrémből az utolsó kortyokat. Nem szóltam többet, csak, mikor már megnyugodott kicsit. - Nem fog gyűlölni, ha látja, hogy elfogadod a boldogságát - adtam át neki újabb bölcsességem. Hogy én milyen jó tanácsadó lettem itt hirtelen!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Rossz tulajdonságom, hogy másokon töltöm ki a mérgemet. Fene tud viszont figyelni másokra, mikor szétpattan az agya! Ráadásul ebben a helyzetben valaki más volt, aki feldühített, így teljesen jogos, hogy ezt a képébe is vágom. Pláne, amikor még ő van megsértve, amiért nem teszi a dolgát.
- Azért rikácsolok, mert nem értem, miért vagy, ha nem teszed a dolgod! -
A rikácsolok szó különösen sértett, és abban a pillanatban tényleg azt kívántam, hogy Lucas tűnjön el onnan. Összefont karokkal álltam a színpadon. Ha egy képeskönyvben lettem volna, az orromból fehéren szállt volna ki a levegő, ahogy fújtattam egyet. Szemeim közben Lucasra estek, s végig követték, ahogy leugrik az emelvényről. Ahelyett, hogy hagytam volna békén, a vörös gőzzel telt agyam inkább úgy döntött, utánamegyek, s folytatjuk a nézőtéren a műsort, amit már elkezdtünk.
Kijelentésére elégedetten bólintottam. Nem lesz, aki megzavarjon. Csak az nem jutott ott eszembe, hogy más nem tudja Lucas szerepét, no meg, hogy mennyire nem akarta eljátszani azt senki a navinésen kívül. Ha őszinte akarok lenni, nem is érdekelt a darab a veszekedés közben, nem érdekelt, hogy feltartjuk a próbát, hogy folytathatnánk Lucas nélkül is, ha én annyiban hagynám az egészet. Jól esett kiadni a mérgemet, a feszültséget, haverom pedig tökéletes táptalaj volt erre.
- Mindenben is különb vagyok! - csattantam fel ismét. Egyáltalán nem vettem észre, hogy valóban pont úgy viselkedem, s míg őt azzal vádoltam, hogy feltartja a próbát, én is pontosan úgy feltartottam, mint ő. Pont úgy kiabáltam rá, ok nélkül, és dühös tekintettem én is elijesztettem egy háztársamat, akárcsak ő a díszlettervezőt.
- Tökéletesen megcsináljuk nélküled is! -Szemeimet az övéibe fúrtam pár pillanatra, majd fordultam is meg, hogy a színpadra visszatérve folytathassuk a próbát.
A teremben mindenki haláli csendben állt, s hol rám bámultak, hogy Lucasra, néhányan pedig a még mindig síró díszletes csajra. A rendező srác volt az egyetlen, aki próbálta összeszedni a csapatot, kisebb-nagyobb sikerrel. Mert néhányan mintha élvezték is volna a műsort. Páran elhelyezkedtek a nézőtéren, s onnan figyeltek minket, páran a színpad szélén telepedtek le. Egy-két ember volt, aki folytatta volna a próbát, ám az elsős navinés lányka, akinek mellém kellett volna állnia, mintha megszeppenve inkább hátrált volna tőlem.
Körbenéztem a termen, és szemeim kin akadnak meg? Hát nem megint Lucason? Valamiért idegesített már csak a jelenléte is, az, ahogy ott ült, bekussolva teljesen. Barnáimat mélyen az övéibe fúrtam, tekintetemben pedig minden haragom benne volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Visszahúztam kezemet, hiszen Emmától nem volt tartanivalóm, nem volt szükségem a pálcámra. Bár igazán jól esett volna ketté átkozni valakit, nem barátnőmnek szántam ezt a bánásmódot. Sokkal inkább a nagyanyámnak. Hiszen kétségtelenül a vén boszorka keze volt ebben az egészben. Bogarat ültetett a szüleim fülébe, rábeszélte őket, hogy ez az egyetlen esélyünk, mielőtt összekötnek bennünket Veréna nevével. Abba bele sem gondolt, hogy az unokája hogyan akar élni. Nem érdekelte őt semmi, csak a hírnév, az, hogy az aranyvérűek rangsorának legtetején tudhassa családját. Bernáthyék pedig csak örültek, hiszen ha én vagy Lidi beházasodunk egy jó családba, az az ő státuszukat, kapcsolataikat is emeli. Főleg, ha magyar családokba házasodunk be. Az unokatestvéreim közül sokan külföldi családokkal kötöttek házasságot. Néhányuknak sikerült kibújniuk az aranyvér kötelékéből, és félvérekkel, vagy új aranyvérűekkel házasodtak. Egyikük muglit vett el, őt azóta sem láttam, mert a nagybátyámék nem beszélnek vele, ahogy az én szüleim sem. Ha nagyon akarnék, kapcsolatba tudnék vele lépni, de sosem voltunk olyan jóban, inkább hagyom, had felejtse el nyugalomban a családját.
Visszafordítottam a fejem a rellonos felé, ahogy megszólalt. Őszintén szólva jól esett, hogy ő is így kiakadt a levélen. Jól esett, hogy segíteni akart. Ölelésére halványan elmosolyodtam, s közben próbáltam rendezni a légzésem, hogy szóhoz tudjak jutni.
- Sajnos de, lehet - szusszantam fel. Halkan szóltam, hangom azonban így is fűtve volt a dühtől.
Reméltem, hogy van még egy-két évem, míg megkapom ezt a levelet. Most váratlanul ért, hihetetlenül váratlanul. Elképesztett, hogy a szüleim ezzel foglalkoztak, mikor sokkal nagyobb gonddal kellett megküzdenünk Veréna személyében.
- Az a titok az oka, amit a levélben is említettek - hajtottam le a fejem. Norinán kívül eddig senkinek sem beszéltem róla, se Sárinak, se Emmának. Nem is ott akartam viszont beavatni őket, ahol még a falnak is füle van. Mert ugyan a hírnevünk nem érdekelt, a bámészkodó szempároktól meg akartam kímélni magam. Na meg, talán mélyen, nagyon mélyen, mégiscsak volt bennem némi tisztelet a családom iránt, amiért nem akartam lerombolni azt, amit ők viszont szerettek, a "nemesi életet". - Máskor és máshol beavatlak majd, ha érdekel. - Hatalmas sóhajtással nyomatékosítottam a dolgot, s még egyszer megdörzsöltem az arcom, hátha kicsit ki tudom szedni a szememből a gyötrelmes kinézetet. - Addig viszont, úgy tűnik, végig kell néznem, kikhez akarnak hozzákényszeríteni - nyúltam a levélért, és egyszerűen kihúztam a könyv lapjai közül. Hangom rekedt volt a sírás után.
Pár sor üzenet szerepelt a papíron, a házasság miértje, pár szó Verénáról - csak burkoltan -, az első jelenésem időpontja, ahol ruhákat akartak velem próbáltatni. Néhány ismerős név szerepelt a listán, néhányuk még a Bagolykőben tanult. Mint a navinés Reiner, akinek felismertem a nevét, bár a sráccal még nem beszéltünk soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Lassan kortyolgattam a kávét. Úgy éreztem, nekem is szükségem van az italra, ha ezt a beszélgetést túl akarom élni. Szörnyen furcsa volt Lillával beszélgetni. Beszélgetni egy olyan témáról, amiről igen agresszív véleményt alkottam. Most mégis kedvesen szóltam hozzá. keserű őszinteséggel, de kedvesen. Túlságosan rossz állapotban volt ahhoz, hogy kiabáljak vele. Valószínűleg felállt volna, és ott hagy, abban pedig hol a szórakozás? Akkora szörnyeteg pedig én sem vagyok, hogy még jobban megkeserítsem a napját, még jobban meggyötörtté tegyem, mint ahogy bejött az étterembe. Még kávét is kapott tőlem, végig is hallgattam, még tanácsokkal is elláttam! Hátha jobb állapotban távozik, mint ahogy bejött.
Hangom tele volt keserűséggel, ahogy kérdeztem, mert tudtam, ő is pontosan tudja, sikerült bántania a testvérét. Ő legalább tudomást vesz róla, hogy bántotta a testvérét. Abban nem voltam biztos, hogy nem teszi meg újra. Hiszen láthatóan nem ismerte annyira Sárit, hogy tudja, mivel bántja meg. Persze erős nekem ítélkezni afölött, milyen testvér is Lilla, indulataim azonban erősebbek voltak annál, mint hogy az véleményt az agyam mélyére űzzem. Nem mondtam ki, de magamban megállapítottam a dolgot.
- Mégis sikerült - vetettem a szemébe. Talán gonosz volt tőlem, hiszen látszott rajta, hogy tudja. Én is dühös voltam azonban, nem tudtam megfékezni magam.
Hátra dőltem ismét, a pulton hagyva kiürült bögrémet. Kicsit elszégyelltem magam hirtelen reakcióm miatt, túlságosan dühös voltam azonban ahhoz, hogy bocsánatot kérjek. Elnéztem róla kérdésére. Nem akartam neki nemet mondani, hiszen ott volt az esélye annak, hogy kibékülnek. Ugyanakkor annak is, hogy nem. Összefontam karjaim mellkasom előtt, és a szemközti falat kezdtem bámulni.
- Talán - válaszoltam végül. Lassan fordítottam vissza rá arcomat. Nem akartam hazudni neki, így ez a szó tűnt a legkifejezőbbnek. Nagyon szerettem volna igent mondani, hiszen Sárinak is sokkal jobb lett volna, ha kibékülnek a nővérével. Tudtam azonban, hogy az én kapcsolatom Lídiával sosem állt helyre, és ahogy most állnak a dolgok, nem is fog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Teljesen kikészített az a levél. Mélyen legbelül mindig is tudtam, hogy egyszer a kezemben fogom tartani a kérőim listáját, csak azt nem gondoltam, hogy mostanában fog eljönni ez  pillanat. Reméltem, hogy kihúzhatom legalább a Bagolykő végig, addig pedig kitalálom, hogyan is bújjak ki alóla. A levél azonban megérkezett, teljesen váratlanul, nekem pedig semmi tervem. A szüleim hajthatatlanok voltak, mondván, már bőven elmúltam 17, így is hagytak nekem időt. Közben láttam a nagyi kezét a dologban, hallottam a hangját a levél olvasása közben. A házasság téma mellett pedig megy a cirkusz a választott szakom miatt, az örömködés Lídia eljegyzése fölött, a dráma az unokatesóim miatt és a szokásos cirkusz az aranyvér miatt. Sok lett. Sok lett az egész, ami otthon folyik, a tanulni való és a diákok drámái. Csak szabadulni akartam az egésztől. Már nem érdekelt a kötelesség, az iskola, csak menni akartam, kikapcsolódni, kiszellőztetni a fejem. Előkotortam hát valamennyit a megtakarított pénzemből, szabadságot vettem ki a hétvégére és a pénteki óráimmal nem törődve vettem célba Dél-Európát.
Bizonyíték, hogy valamire azért mégis jók a nagy családok: az egyik unokatesóm egy olasz lányt vett el, majd a lány szüleinek közelébe, Milánó külvárosába költöztek. Egy bagolyba került a dolog, szívesen láttak, és mivel tudtam, hogy úgyis csak aludni járok majd oda, a két éves kislányaik sem jelentettek gondot. Legalább megismertem őket is. Merthogy a házassággal és az elköltözéssel unokatesóm kiszakadt a családi események alól, nem is láttam már vagy három éve. Talán még örült is neki, hogy nem kellett az apáink vitáját hallgatnia. Bár ha innen nézzük, nem tudom, mennyivel jobb, egy olasz vérmérsékletű, aranyvérű család összejövetele.
Első estére egy új klubbot néztem ki, ott terveztem eltölteni az estét, és találni egy srácot, akivel iszogathatok kicsit az éjjel. A sor nem volt rövid, de beálltam, reménykedve, hogy nem hiába fogok várni, előbb vagy utóbb bejutok. A befelé vezető utam azonban máshogy alakult, mint hittem.
- Én sem - nevettem fel, miközben köszöntünk egymásnak a rellonossal. - Igen, egyedül. Csak ki akartam kapcsolódni kicsit - vontam vállat.
Ahogy beléptünk a klubba, azonnal felpezsdült bennem minden. Zene, fények, táncoló és nevető tömeg. Ez kellett nekem!
- Te meg hogyan jutottál be ide? - érdeklődtem, kicsit hangosabban most már, hogy a zenén túl is hallja a kérdést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Azt hiszem, joggal nevezhetjük ezt életem egyik legrosszabb napjának. Egyedül ültem egy olyan étteremben, ahova máskor sosem mentem, rémálmaim ruhájában, amit nagyanyám vett, mert szerinte csinos vagyok benne. De a legfontosabb: nem tükrözi a személyiségemet, és nem túl rövid, mint a saját szoknyáim. Sosem engedték volna, hogy olyan ruhában menjek, ami nekem tetszik, pedig sosem tartottam kihívónak az öltözködésemet. Ők úgy tűnik igen. Lídia persze sehol sem volt, anya szerint a távolból gondolt rám és támogatott. Én nem éreztem. Szerintem gőze sem volt hol vagyok, ha pedig igen, eszébe sem jutott, hogy én nem akarok ott lenni. És, hogy mégis hol? Hát egy Erdélyi kis ház kertjében, teát szürcsölgetve egy balfék harmincas hapsival. Valóban furcsa képet fest. A szüleim szerint azonban sajnos nem, mert úgy gondolták, szépen beillik a kérőim sorába, ami sajnálatukra nem túl hosszú. Az Álmosnak keresztelt srácra nem is lehetett volna illőbb nevet találni. Körülbelül háromszor szólalt meg, amúgy csak tömte a kikerekedett pofájába a teasüteményt, és néha kulturáltan felásított. Nem csoda, hogy egyik család sem akarta hozzá adni a lányát. Azonban ha nekem nem akad jobb kérőm, a szüleim vészmegoldásként simán hozzá adnak, hiszen, bár hírneve Álmos családjának sincsen, pénzük annál több, így amint megörököli öregedő apja vagyonát, még dolgoznia sem kell majd, amire amúgy nem hiszem, hogy képes. A randi végeztével a szüleimnek persze eszükbe sem jutott megkérdezni, milyen volt, hogy éreztem magam? Áh, lehet, hogy jobb is így, mert amit válaszul kaptak volna, azt nem biztos, hogy jól tolerálták volna.
Azonnal eljöttem, nem próbáltam meg csevegni a családommal. Vissza Bogolyfalvára egyenest. Az első étterembe ültem be, aminek kilincsét érte a kezem. Bort rendeltem valami tésztával, de az ételt éppen csak megpiszkáltam. Üveges tekintettel bámultam a veszekedő párra a borospoharam fölött, akik túlharsogták a hangszigetelő bűbájokat is. Szerencsétlenségemre pont az az ajtó mellett sikerült letelepednem, így az elviharzó nő pont mellettem rohant ki, nekem lökve az éppen belépő srácot. Csak akkor fordultam a navinés felé, és ismertem fel, mikor a nevemen szólított.
- Kivételes alkalom, hogy erre látni - mosolyodtam el halványan. - Ülj le nyugodtan, ha egyedül vagy - mutattam a szemközti székre. Merthogy egyszemélyes asztalokat nem tettek ki. Különösen szánalmas látványt festhettem, ahogy ott üldögéltem, egyedül egy két főre előkészített asztallal, fancsali képpel egy üveg bor társaságában. Pont úgy nézhettem ki, mint egy frissen elvált anyuka. Bár ahhoz előbb meg kéne házasodnom, amire reményeim szerint a lehető legkésőbb kerül sor. - Kérdésedre pedig nem biztos, hogy az őszinte válaszom a legudvariasabb. - Halvány mosolyom keserűbe csap át, ahogy kiiszom poharamból az utolsó csepp vörös folyadékot. - Inkább csak annyit mondok, hogy megvagyok. Na, és veled mi újság? - Ha már a szüleim az udvariasságot várják el tőlem, megkapják így is, méghozzá akaratom ellenére! Amúgy sem akartam ráborítani Alexre azt, ami bennem volt, mert minden bizonnyal többé nem akart volna beszélni velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Kedvesen nevettem fel a szóhasználatra. Igen, talán az őrürt kifejezés is illik a helyzetbe. Legalábbis fog, bizonyos helyzetekben biztosan. Nekem soha nem lenne elég erőm és energiám ahhoz, hogy egyedül felneveljek egy gyereket. Már ahhoz se, hogy valaki mással neveljek föl egy gyereket. Az én szüleim pedig sosem fogadnának be a családba valaki olyat, aki nem az ő vérükből származik. Nem tekintenének rá úgy, mint örökösre, saját unokára, úgy, mint ahogy Lídia gyerekeire fognak. A kérdés az, a vérszerinti gyerekeimre fognak-e valaha úgy tekinteni, mint Lídia gyerekeire. Már ha lesznek, és remélem, hogy nem. Ha már hozzá kell mennem egy idegenhez, legalább a gyerekektől kíméljen meg Merlin!
Mosolyogva hallgattam, ahogy mesél. Jó az, ha az embert ennyien támogatják egy ilyen nagy döntésben. Vajon az én családomból lenne bárki is, aki mellém áll? Norina valószínűleg igen, de ő az egyetlen.
- Akkor megbékélt azzal is, hogy nem vérszerinti utóddal ajándékozod meg? - Bár, ha így gondolkodna, talán a nevére vette volna a lányát, amikor megszületett, és nem hagyta volna különcként felnőni. Ha a saját lányával nem tudott rendesen bánni, egy unokához talán annyira sem tud jól hozzáálni. Ha viszont Zsófi bízik benne, az azt jelenti, hogy a férfi talán felelősségteljesebb. Azért még így is remélem, hogy nem Richárd lesz az, aki el akar majd venni.
Nem számítottam a hirtelen dícséretre, csak meghatott mosollyal pillantottam hát Zsófira. Tényleg reménykedtem benne, hogy igaza lesz, de a családom teljesen másképp gondolkodik, mint én. Az eljegyzésemig pedig sokkal kevesebb idő telt el, mint reméltem, hogy fog.
- Őszintén szólva nem hiszem, hogy megváltoznak majd a dolgok, de majd kitalálok valami - szóltam keserűen.
A pizzámnak közben lassan már a fele is elfogyott, én pedig teli hassal dőltem hátra a széken.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Mindennél nagyobb szükségem volt erre az estére, a kikapcsolódásra. És úgy tűnik a sors is így gondolta, mert a szerencse mellém állt, és pont abba a klubba irányított, ahova a rellonos csajnak szabad bejárása volt. Olyan könnyedén jutottam be a helyre, mintha oda tartoznék születésemtől fogva. Reina pedig igazán segítőkésznek mutatkozott a helyzetben, és rögtön biztosra vettem, hogy sikeresen fogom elkönyvelni az estét. Követtem is hát lányt rögtön. Válaszára csak bólintottam, nem kérdeztem többet. Ismerem én ezt a "jó kapcsolatok" dolgot, a családom erre építette az életét. Én mondjuk lassanként vágom el minden aranyvérű kapcsolatomat, de csak idő kérdése, hogy más körökből hasonló ismeretségekre tegyek szert. A családon belül pedig így is könnyen megszerzek bármit, hiszen pont Milánóban is így kötöttem ki.
A zene azonnal magával ragadott, arcomon pedig széles mosoly ült, úgy engedtem, hogy iskolatársam vezessen tovább. A két őrt csak egy gyors pillantásra méltattam, és nevetve haladtam is tovább. Csak a vélák említésére fagytam le egy pillanatra, merthogy velük volt némi kellemetlen tapasztalatom. A hely aurája azonban erősebb volt annál, minthogy itt leragadjak. A zene húzott magával, az ital gondolata már önmagában jókedvre derített, a tánc pedig mindennél jobban vonzott. Reina azonban a pult felé indult, nekem pedig egyelőre nem volt kedvem egyedül maradni, így követtem a lányt, és kezdetnek rendeltem egy Gin Tonic-ot.
- Egészség! - emeltem meg kicsit a poharam, mielőtt belekortyoltam volna a hideg italba. - Na, mi a terv? Látsz jó pasit? - Szememet körbejárattam a helyen, mint a vadmacska, aki prédája után kutat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bár azt hittem, idegenekkel akarok lenni, örültem, hogy összefutottam Reinával. Az erőteljes természete, az elbűvölő kisugárzása csak felhúzta a jókedvemet, és segített, hogy hangulatba kerüljek a bulihoz. Persze abban a toniknak sem kevés szerepe volt. A pohár tartalma éppen elég volt ahhoz, hogy eltűntesse amúgysem sok felelősség tudatomat, és feloldja bennem a feszültséget. Jöhet a felhőtlen bulizás! Elégedett mosollyal koccintottam a rellonossal, és már fordultam is a táncoló tömeg felé, hogy felmérjem a bulizók felhozatalát. - Tetszik a hozzáállásod! - bólintottam nagyot, és könyökömet a pultnak támasztva dőltem is már hátra, várakozva a jelentkezőkre.
Nem mondhatom, hogy kérdése meglepett. Én sem gondoltam volna, hogy pont itt futok bele valakibe a Bagolykőből. Mégis megtörtént, és engem éppúgy érdekelt, hogy ő mit keres itt, mint őt az én ittlétem. Rögtön válaszolt is magának, én pedig csak nevetve kortyoltam az italomba. Megvártam, amíg befejezi a találgatást, csak aztán ráztam meg a fejem. Nevetve le is hajtottam, mintha húznám még kicsit az agyát, pedig csak a megfelelő szavakat próbáltam megkeresni.
- Pasi? Ugyan! Aki nincs, az nehezen fog megcsalni - legyintettem. A házasság mellé már csak egy hűtlen hapsi hiányozna nekem! - Menekülök - feleltem végül, még mindig széles mosollyal az arcomon. Kivillanó, fehér fogaim leplezték az elkeseredettségemet, a kétségbeesettségemet, amiért valójában Milánóba menekültem.
Kiittam az utolsó kortyokat poharamból, majd a pultra téve azt léptem párat arrébb, hogy aztán mindenkinek megmutathassam, hogyan is mozog a csípőm. No meg a lábaim átlátszó tűsarkúmban. Fekete tincsimet még készülődéskor szoros lófarokba fogtam, gondoskodva róla, hogy semmi ne lógjon arcomba, szemembe, és mindenki láthassa elszánt mosolyom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A legtöbb lány oda és vissza lenne azért, ha a szülei minden héten új ruhát vennének neki. Csak az a gond, hogy én nem a "legtöbb lány" vagyok. Gyűlölöm, hogy rám erőltették ezeket a göncöket, a masnikkal és virágokkal, amiket másképp sohasem vettem volna fel. Még jobban gyűlölöm az indokot. Utáltam az összes csávót, akinek bemutattak. Volt köztük playboyt játszó negyvenes, és olyan, akihez senki sem akarta hozzáadni a lányát, bármilyen kegyetlenek is a szülők. Csak apám becsületén múlt, hogy nem ígért oda annak a kövér disznónak, akihez egészen Erdélybe mentünk. Az pedig, hogy én nem köszöntem meg neki a dolgot, az én becsületem kérdése volt.
Most pedig jöttek Reinerék. A szüleim bizakodóan jöttek ide, és csak ötvenszer mondták el, hogy mosolyogjak szépen, legyek illedelmes, ne tegyem tönkre a legjobb esélyemet egy jó házasságra. Így, miközben anyám a háziasszonnyal csevegett, megdicsérte az ócska kanapét, én a nappali oldalán álltam, és a Reiner gyereket vártam. Hallottam róla pletykákat, de sosem találkoztunk személyesen. De nem baj, mert ma eltölthetünk egy bájos estét együtt. Pff. Anyám szerint imádni fog, ahogy az anyja is imádta a ruhámat. Azt a ruhát, amit természetesen nem én választottam. Az anyám húzta rám, aztán kijelentette, hogy milyen csodásan nézek ki benne. Azt hittem, a legutóbbi masninál már semmi nem lehet rosszabb. De virágok? A szüleim nagyon kétségbeesetten próbálják eladni, hogy az az ártatlan szűz vagyok, akinek lennem kéne. A gond csak az, hogy sosem voltam. Ó, és mellesleg, nem is akarok lenni.
- Hogyne - feleltem mímelt mosollyal a srácnak, és apró, fehér táskámat felkapva kiléptem az ajtón. Egy bólintással köszöntem meg az ajtó nyitást, mintha szükségem lett volna a gesztusra és mintha értékeltem volna azt.
Már csak pár méter. Mantráztam magamnak, míg elhaladtunk a ház mellett. Szinte biztos voltam benne, hogy nem veszi be a színjátékomat, hogy feleslegesen mosolygok, és bárhová is megyünk, nem bájcsevegni fogunk. Arról sejtésem se volt, hová megyünk. Merthogy eredeti tudásom szerint vacsorára jöttünk. A szüleim szintén értetlenül álltak a dolog előtt, ennek ellenére nem szóltak, mindössze egy figyelmeztető pillantást kaptam az anyámtól, mikor kiléptem. Csak addig kellett fenntartanom a színjátékot, míg láthattak. Csak amíg elfordultunk. Nem érdekelt, hogy a navinés mit gondol rólam. Előbb-utóbb úgyis megtudná az  igazságot, még akkor, ha nem vesz el végül.
Helyette Alexander ajánlata járt a fejemben. Nem húzhattam bele ebbe a családba. Nem tehettem meg vele. Ha titok kitudódna, az ő nevét is tönkre tenné. Ezt pedig - bármennyire is önző tudok lenni néha - nem akartam neki. Pedig azt mondta nem gond. Beavattam, mert így láttam helyesnek, ő pedig elsiklott a dolog felett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Láttam a féltékenységet a szüleimet. Legalábbis látni véltem. Ahogy beléptünk abba a hatalmas házba, ugyan nem feltűnően, de ők is körbebámultak. Holott nem volt szerénynek nevezhető a mi két szintes Budanekeresdi lakásunk sem. Az ékes csillárok, a faragott lépcsőkorlát, a magas mennyezet, mind nálunk is megtalálhatóak voltak. Csak éppen kisebb kiadásban. Én pedig látni véltem apámon, hogy ez mennyire böki a csőrét. Pontosan olyan arcot vágott, mint mikor a testvéréhez, legidősebb bátyjához lép be. Ahhoz a Bernáthy-hoz, aki megörököltek a nagyapám vagyonát. A mintafiúhoz, aki korán megházasodott, és mg fia is született. Állítása szerint nem, de én mindig úgy véltem, hogy apa éppolyan utálattal tudott nézni a bátyjára, ahogy mi nézünk egymásra Lídiával.
Bármennyire is kotnyelesek Bernáthy-ék, abba nem szólhattak bele, mit akar a házigazda, a Reiner örökös. Tudom, hogy anyám mindennél jobban szeretetett volna szemmel tartani egész este. Tudom, mert hallottam, ott voltam, amikor a nagyanyám ráparancsolt, hogy így tegyen. A vén boszorka nem bízik sem a saját lányában, se bennem. Utóbbit meg tudom érteni, megbánni azonban nem. Nem akartam soha az aranyvérű, agymosott leánykák egyike lenni.
Amíg azonban a szülők figyeltek, kénytelen voltam színlelni, mert nem akartam fejmosást kapni otthon ismét. Bájos mosolyom akkor tűnik csak el tehát, mikor biztonságos távolságra kerülünk a hatalmas háztól. A házzal együtt pedig a szülőktől is. Arcomra lassan ült ki ismét az unalom és az idegesség keveréke. Így fordultam Kende felé is, követve őt az ösvényen. Kérdését nem kellett át gondolnom, csupán azt, mit feleljek neki pontosan. Nem tudtam még, mennyit akarok elé tárni. Nem tudtam, a szüleinek mi a célja velem. Mert abban biztos voltam, hogy nem én vagyok a legígéretesebb házassági ajánlat a kicsi fiúcskájuk mellé.
- Őszintén? - kérdeztem aztán halkan, egy olyan hangnemben, ami alapvetően nem jellemző rám. - Gyűlölöm. Minden pillanatát. Minden férj-jelöltet, bármennyire udvariasak is - fújtattam idegesen. - Sosem akartam férjhez menni - ráztam meg a fejem.- Talán mert születésemtől arra neveltek, hogy ebben az elcseszett aranyvérű családban ez az egyetlen dolgom, az egyetlen értékem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Amint kiértünk a birtokról le is vetettem az álcámat. Nem volt szükség rá, hogy Kende előtt megtartsam a mímelt mosolyomat, a szülőket pedig messze mögöttünk hagytuk, ők már nem árthattak nekem. Beszédhez azonban nem volt kedvem, bármennyit is tudok csevegni amúgy. Értelmetlennek láttam bármit is mondani a fiúnak, és nem tudtam, neki mik a szándékai ezzel a helyzettel. Csak némán követtem őt az ösvényen, amiről feltételeztem, hogy a Balatonhoz visz.
Aztán ő megszólalt, én pedig nem tettem némasági fogadalmat, válaszoltam hát neki. Kérdése és mozdulatai megerősítettek abban, hogy bizony, ő sem az a tökéletes aranyvérű fiúcska, akinek a szülei beállították. Egy csónakban eveztünk tehát.
- Nem. Sokkal rosszabb alakokkal találkoztam már, mint te - erősítettem meg a megállapítását, miközben finoman végig mértem azért. Eddig nem tettem meg, csak túl akartam élni az estét, de megnézve nem is volna olyan rossz fogás a srác. Persze, nekem semmi szavam ebben az egészben, és, ha ilyen részleteket megemlítenék anyámnak, kétszer olyan hosszú helyibeszédet kapnék, mint egyébként fogok, mikor hazaértünk. - Én sem akartam, és nem is terveztem - vágtam rá azonnal. - Csak tudod, az a különbség kettőnk között, hogy te mondhatsz nemet, nekem pedig nincs meg ez a jogom - ráztam meg a fejem. Szavaim kisség kioktatóan csengtek, bár elsősorban nem kendének, hanem a helyzetnek szólt a dolog. A helyzet tett indulatossá.
- A szüleimnek semmi sem érték, ami nem méltó egy "valódi aranyvérű hölgyhöz" - mutattam macskakörmöket mindkét kezemmel. Sosem értettem, ez mit jelent. De azt tudtam, hogy nem tartozik bele az, ahogy öltözködöm, ahogy beszélek, ami iránt érdeklődöm. - Igazából nem tudom, mit kéne nekik mutatnom, hogy békén hagyjanak végre - közöltem egyszerűen.
- De látom, téged az sem mentett meg, hogy fiúnak születtél - fintorodtam el aztán. Hiszen ő pont úgy akaratán kívül volt ott, ahogy én is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem reagáltam megszólalására, nem tudtam mivel. Csak követtem tekintetét a víz felé. Nagyon régen jártam erre, nem láttam már a Balatont egy ideje. A családi nyaralások nálunk réges-régen elmaradtak. Mindenkinek elege lett a szűnni nem akaró veszekedésekből köztem és a nővérem között, nekem pedig elegem lett a családomból, akik nem tudtak mást tenni, csak próbáltak megváltoztatni. Próbáltak kiírtani belőlem minden emberit, minden egyediséget. Ez odáig vezetett, hogy inkább töltöttem a nyáriszünetet is a kastélyban vagy Bogolyfalván a panzióban.
- Nem! - Kérdésére azonnal, és talán hevesebben vágtam rá a választ, mint kellett volna. Megfordult a fejemben ennek az eshetősége, mégsem éreztem soha reálisnak. Nem fenyegettek vele soha, nem is került szóba, mégis ott volt a tény, hogy ez is megtörténhet. És bár magamnak se vallottam be, valahol nagyon mélyen volt bennem félelem a kitagadással kapcsolatban. Elkergettem inkább a gondolatot, ahogy tettem az elmúlt években is. Hiszen nem értettem a félelmet. Ha valóban kitagadnának, elérném azt, amiért áhítozom, hogy mindentől független lehessek, a magam ura.
Meghallottam a navinés nevetését, én azonban nem tudtam nevetni. Túlságosan feszült voltam hozzá. Mint az utóbbi egy évben, mindig. Nagyon régen volt olyan alkalom, hogy gondtalanul nevethettem volna. Hiszen még a Milánói hétvége során is végig bennem volt ez az egész. Veréna képe, az ujjamra húzott gyűrű, amit kényszerből fognak ráhúzni. No meg az, mennyire ki fogok kapni, mikor hazaérek. Az én szüleim pont úgy akarnak kontrollálni mindent, mint a Reiner szülők. Azért is voltam ennyire őszinte Kendével, mert tudtam, hogy megérti. Mert a kastély falai között keringő sztorik nem voltak összeegyeztethetőek a hatalmas birtokkal, amit a fiú egyszer majd megörököl. Példájára csak a fejemet ráztam meg, együttérzően. Nálam sosem merült fel, hogy bármit komolyabban sportoljak. A nagyanyám ősrégi látásmódjába nem passzol bele, hogy egy "hölgy" versenysportokat űzzön.
- Köszönöm - néztem a szemeibe. - De lesz majd akkor más, aki igent mond - sóhajtottam lemondóan. Nem tudtam már hová nyúlni, kapaszkodót találni, nem tudtam, hogyan mondhatnék nemet. Egyedül Alex képe lebegett a szemem elé, mint kiút. Napok óta próbáltam magamtól elkergetni a gondolatot, hogy igent mondjak neki. Nem akartam belerángatni az egészbe. Nem akartam, hogy szenvednie kelljen a titok miatt, a álházasság miatt, ha esetleg egy idő után valóba el szeretne venni valakit.
- Éhen halok - feleltem halkan. Megpróbáltam egy sóhajtás formájában kiadni a feszültséget, de a köztünk feszülő indulatoktól nem tudtam szabadulni. Valószínűleg egyikünk sem a másikra volt dühös, csak a helyzetre, a szülőkre. - Végülis vacsorára jöttem. - Nem volt se időm, se kedvem enni, mielőtt idejöttünk.
Szemeim Kendéről a víz felé fordítottam, majd léptem párat a Balaton felé. Karjaim egymásba fonódtak a mellkasom előtt, ám csak egy pillanatra, mert aztán inkább lehajoltam, hogy kicsatoljam a cipőmet, és ott helyben lerúgjam azt a förtelmesen ronda párt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Kérdésére csak megráztam a fejem. Ha törzshelyet kellett volna mondanom, valószínűleg a bárka volna az, ott fordultam meg a legtöbbet, már csak munkából adódóan is.
- Legtöbbet a Noé Bárkájában vagyok. - Halvány mosollyal fordultam felé, ám talán ő is észrevette, hogy a mosoly inkább csak udvariasság, mint valódi öröm jele. Egészen addig, míg el nem ejtette udvariatlannak nevezhető mondatát.
Őszinte volt, ahogy kimondta, én pedig sokkal jobban örültem neki, mintha udvariaskodott volna. Természetesnek éreztem, nekem pedig kellett a természetesség, miután az egész napomat bájcsevegéssel töltöttem. Tetszett Alex őszintesége és természetessége, még annak ellenére is, hogy vidámsága igencsak elütött az én hangulatomtól. Körülöttem a levegő szinte vibrált, míg neki őszintén jó kedve volt. Nem akartam volna lelombozni, rápakolni a terhemet, a beszéd gondolata azonban nagyon csábító volt. Feszített belülről az egész, a mindennapi események, az, amivé az életem vált az elmúlt pár hónapban.
- Rendben. És köszönöm - mosolyodtam el, most már őszintén. Egy ebédmeghívásra nem tudtam nemet mondani, ahogy még egy pohár borra sem. A beszédbe viszont nem sikerült belekezdenem, bármennyire is szerettem volna. - Nem is tudom, mivel kezdjem - sóhajtottam, miközben még egy pohár bort töltöttem magamnak. Kérdőn pillantottam aztán Alexre, kér-e ő is, hiszen nem egyedül kéne elfogyasztanom az italt.
- A lényeg annyi, hogy a családom úgy döntött, ideje romba dönteni az életemet - nevettem fel kényszeresen. Azt nem terveztem kifejteni neki, miért is döntöttek így. A Verénához való kapcsolatomat inkább fedje homály a nagyvilág számára, Bogolyfalván azonban nincsenek titkok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Néha komolyan elgondolkodtam azon, miért nem raktak még ki otthonról. Talán túl nagy szégyen lett volna a család számára, ha bevallják, hogy nem sikerült megnevelniük. Az azonban még nagyobb szégyen volna, ha egyszerűen megléptem volna. Mégsem tettem. Pedig talán az az egérút. De nagykorú, önálló boszorkány létemre nem voltam képes meglépni azt, amire vágytam. Merthogy a lelkem mélyén mindig élveztem az anyagi biztonságot, a kényelmes lakásunkat, és bármennyire is feleslegesnek tartottam mindig is a giccsességét, voltak pillanatok, mikor igenis szerettem ott felnőni. A szüleim veszekedései, a parancsolgatásuk és értelmetlen szabályaik azonban minden emléket képesek megmérgezni. Ahogyan a Lídiával való viszályom is.
- Dehogy vagyok - ráztam meg a fejem, majd húztam óvatos mosolyra ajkaiamt. - Köszönöm. - Óvatosan haraptam bele, majd fordultam vissza a fiú felé, felemelve jobbom hüvelykujját. - Tényleg jó - dicsértem meg az első lenyelt falat után.
- Üljünk le inkább - ezzel léptem is a sziklák felé, cipőimet otthagyva, ahová lerúgtam őket. Nem volt kár értük egyáltalán.
Kék ruhámat magam alá gyűrve ültem le egy sziklára, finomat Kende kezére támaszkodva közben. Egy bólintással köszöntem csak meg a gesztust. Nem is néztem rá, csak a vizet bámultam, úgy faltam be a hamburgert. Jól esett kicsit csendben lenni, kinyújtóztatni a lábaimat. Kende léte volt a bizonyíték arra, hogy voltak még normális emberek az elit körökben is, ráadásul a legnagyobb nevű családok körében. Jófejség volt tőle, hogy próbált jobb kedvre deríteni, és jó érzés volt, hogy valaki átérezte a problémámat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Vigyorom széles volt, ám nem teljesen őszinte. A cél azonban az volt, hogy teljesen elengedjem magam, és úgy élvezzem az estét, ahogy már régen tettem. A rellonos szavaira csak bólintottam, hogy aztán fordulva egyet rá kacsinthassak egy felém tartó, magas olaszra. Nem volt kedvem lelkizni, nem azért jöttem, így nem is zavart, hogy Reina nem kezdett kérdezősködni. Helyette mindketten a táncparkettre indultunk, s míg ő meghódította az egész bárt, én megelégedtem a magas, szélesvállú sráccal. Csípőm ide-oda mozgattam a zene ritmusára, miközben kezeimmel a széles vállakat és kigyúrt mellkast simogattam. Cipőm sarka kopogott a padlón, bár a zene elnyomta annak hangját. Valószínűleg nevetésem sem volt hallható senkinek, bár arról árulkodott, hogy végre ismét sikerült elengednem magam.
Jó volt végre ismét kikapcsolni az agyam, elveszteni a gondolataimat a hangos zenében. Jó volt érezni a zene ritmusát, ahogy az olasz érintéseit is a testemen. Régen éreztem ennyire jól és elengedettnek magam, a második, majd harmadik koktél pedig csak megdobta ezt az érzetet az este folyamán. A harmadik ital után pedig már nem kellett sok idő ahhoz sem, hogy a másik srác is rám találjon. Ujjaim lassan siklottak fekete tincsei közé, miközben ő megcsókolt. Nagyon szükségem volt már arra, hogy valaki olyan kincsként tartson a kezében, ahogy az az olasz legény tette. Csókjaival szenvedélyesen végig szórva az arcom és nyakam. Ugyan én sem panaszkodhattam, mégis volt bennem némi féltékenység Reina bájára és magabiztosságára. Ezt azonban neki soha nem tettem volna szóvá. Helyette csak megdicsértem a ruháját, elismerően bólintottam, mikor megláttam táncpartnerét, az este végén pedig, mikor ismét összefutottunk, megköszöntem neki, hogy bejuttatott. Azt hiszem, eredményesnek volt nevezhető ez a kis kiruccanás.