36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kőszegi Róza Amélia összes RPG hozzászólása (187 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 » Le
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. január 24. 21:21 Ugrás a poszthoz

Mi lesz?
[Tökfej / bárcsak érteném / két ünnep között]

Nem is tudom mióta dolgozik a Félszemű Kukorica pincéreként, de olyan ritkán járok erre, hogy nem is láttam korábban munka közben. Most is csak a végét csípem el, ahogyan azt terveztem. Ajkam széle rezzen mosolyra, amikor int. Szemmel láthatóan elfáradt, de remekül palástolja, amikor az asztalhoz lép a vendégekhez. Halvány mosollyal zizeg rajta tekintetem kicsit, majd fordulok oldalasan. Háttérzajként érzékelem a csevelyt, a táskával ügyeskedve bújok ki a szövetkabátból és hajtom azt karomra, a sállal együtt. Arrébb lépek, elengedem a kifelé haladó társaságot, majd billentem fejemet Móric irányába.
- Szia - köszönök neki, míg ő beigazolja: tényleg borzalmasan elfáradt.
Válaszra nyitom ajkaimat, azonban nem szakítom félbe így szemöldökömet ráncolva pillogok immáron csak utána. - Még szerencse, hogy miattad jöttem - egész pontosan hozzá, de mindegy. Közelebb sétálok, egy asztalra teszem le a holmimat mielőtt alkaromat a pultra támasztom és összekulcsolt ujjakkal nehezedek kicsit rá, ahogy előrébb dőlök. - Láttalak korábban átszelni a teret, amikor visszaérkeztem. Gondoltam eléd jövök - mondom, amíg kezem a szalvétatartóért nyúl és ujjaim közt kezdem el forgatni a fémtárgyat. - Hogy telt a karácsony, Móric? Anyukád biztosan finomakat főzött - elég csak elképzelni, ahogy még türelmetlenül csen magának a még meleg süteményből. Talán még Móricnak is, ha éppen jobb napja van.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. január 25. 18:37 Ugrás a poszthoz

Mi lesz?
[Tökfej / bárcsak érteném / két ünnep között]

Miután semmi reakciót nem kapok és felém sem pillant, jobb szeretném ezt annak betudni, hogy tényleg kimerítő műszakon van túl. Lepakolok inkább, jelezvén, hogy maradok, amíg elkészül, majd helyezkedem el vele szemben. Tekintetem esik oda, amerre matat, majd arcára. Semmi piszkálódás? Vagy zseniális humorral fűszerezett megjegyzés? Kösz? Sőt… kedves tőlem? Ahogy megdörzsöli a szemeit döntöm el, hogy segítek neki, mielőtt még a végén nem lát a kimerültségtől.
Amíg válaszol összeszedem azt a néhány még asztalon hagyott poharat, ami a közelembe esik és fogok rá erősebben, amikor halkan nevetek a végén. A pulthoz visszalépve teszem le őket egy helyre, és helyezkedem vissza, hogy megkérdezzem segítsek e valamit. Fogalmam sincs nála mi a menet, de ő hamarabb kérdez. - Hiá… - kezdenék azonnal a válaszba, de megakadok, úgy is maradnak ajkaim. Értetlen ráncolom a szemöldököm, aztán még inkább úgy nézek rá, mint aki megzakkant. Egy árva szót sem értek. A csillanás a szemében, a mosolya… mellkasom ismerősen szorul össze, amíg pillanatokig csak nézek rá. Végül hajamat simítom vállam mögé, ahogy két kezemmel a pult szélébe kapaszkodva tartom a pillantását. - Tökfej vagy - közlöm egyszerűen. - Miért mondasz ilyeneket? - kérdő pillantásommal billen oldalra a fejem, majd sandítok tincseire, ahogy összeáll a kép. Megbántottam. Tudtam jól a reakciójából már akkor, de azt nem, hogy ennyire. Érzem a késztetést, hogy aprót hátrébb lépjek, így csak egyik lábam mozdul, végül maradok ott, ahol vagyok. Nem akartam, hogy így alakuljon. - Ha már felhoztad Zalánt, amúgy is akartam veled erről az egészről beszélni, arról is miért mondtam nemet, de talán nem most kellene, mivel mindjárt állva elalszol - tűröm fel a pulóverem ujját. - Mondd, mit szoktál ilyenkor? Pár suvickolj az asztalokra? - veszem elő a pálcámat.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. február 3. 19:53 Ugrás a poszthoz

Mon Dieu!
[Marina / Neked Babits kell / ne less]

Közeleg a negyedik évem vége. Azzal együtt a végzős évem is, így a figyelmem polipok csápjaként tapad rá mindenre, aminek köze van a mágusjoghoz, vagy a család-és bűnügy kifejezésekhez. Ha egy nap valóban védőügyvéd szeretnék lenni és ügyeket zárnék, akkor azért tennem kell. Ebben a szakmában jobban számít hol tanulsz, milyen gyakorlatod van, kik mellett virágzol ki. Egyes irodáknak megvan a szokásos rendszere: ugyanabból a nagy presztízsű egyetemről válogatnak. Ha megadatott, hogy az ország egyik legjobb ügyvédjét segítsem, akkor élni fogok a lehetőségeimmel. De jól tudom, hogy a hosszú munkaidő és a magas nyomás mellé gyors észjárású emberre van szükség, nem pedig karót nyelt klónokra, akik kisétálnak az egyetemről. Ezért is lépek már időben.
Ajkaimmal halkan cuppogva gondolkodom és lapozom át a jegyzeteimet, hogy közülük előkerüljön a post-it, a rajta lévő listával. A rendnek hála ez igen hamar meg is történik, de ahogy a részlegen elfordulok a roskadásig pakolt, fölém magasodó polcok közé, valami igazán szokatlanra kell felfigyelnem. Egyrészt, ez a mágusjogi szakasz. Ide aligha szoktan jönni diákok, a szerintük száraz és tömény anyagok közé. Bőven elég nekik, amit dr. Laines lead az órán. Ha engem kérdezne bárki, ez ostobaság. De ha már előfordul, hogy egy diák mégis kihasználja a sarokba rejtett, garantáltan néma csendbe burkolt asztalt, hogyan lehet az a diák Marina? - Eltévedtél? - halkan lépek közelebb a magassarkú csizmámban. Búzavirágkék tekintetem vizslatja az asztalt: a rellonos lány előtt zsúfoltan terülnek el könyvek és jegyzetek, mint a holmik a VS Teleshoppos tévéműsorokba, amit a nagyi hétvégén minden reggel nézett. Miután én meguntam a rajzfilmeket. - Mit csinálsz ennyi mindennel? - mosolyom mellé ráncolom szemöldököm, ahogy felnézek az arcára. Úgy is mindjárt rázendít.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. február 3. 20:02 Ugrás a poszthoz

Mi lesz?
[Tökfej / bárcsak érteném / két ünnep között]

Elvétve akaratlan is hallottam a folyosókon, majd tanteremről, tanteremre járva, hogy kik tervezik elhívni. Népszerű, felfogtam, de mi… szóval úgy éreztem okkal várok. És valóban, mert elhívott. Tényleg elhívott, és én hitetlen álltam előtte addigra Zalán partnereként. Képtelen voltam annál többet mondani, hogy másnak már elígérkeztem. Velem is előfordul, hogy a szavak adieu-t intenek, és cseppet sem kedvelem, amikor ez megtörténik. Számított volna, ha többet tudok mondani? Itt állva már oly mindegy.
Számára elképzelhető. Hallgatom azt is, ahogy befejezi és kikerekedő szemekkel meredek rá nevetése közben. Én speciel cseppet sem szórakozom, ahogy zavartan elkapom a tekintetem, pechemre a kabátomra. Egy pillanatig időzök el, majd bal szemöldököm rezzen és kapom felé vissza fejemet. - Tessék? - a kérdés élesen hagyja el ajkaimat. Szusszanva, választ nem várva szólalok meg újra, ha már felhozta a levitás fiút.
- Igen - bólintok egyet. Beszélni. Tekintetemmel követem, ahogy kihúzza magát. - Kettesben és egy pár tucat diákkal. - helyesbítek automatikusan. Utána? Volt utána valami buli? - Utána pedig Marinával voltam - teszem még hozzá. De nem megyek bele jobban, mert fogalmam sincs mennyit tud Móric Ádámról.
Mire tudatosul mire utalgatott, ő már eltűnik a fal mögött én meg nem mozdulok. Kezd felmenni a pumpa. Kiengedem a levegőt, ami felsőtestembe ragadva szúrt. Nem célozgatna ezekre komolyan, amikor ismer. Vagy pont ezért…
Észre sem veszem először, hogy visszaér, csak amikor a ruhákkal matat. Komoly arccal fürkészem onnan ahol állok, odalépek, lassú mozdulatokkal belebújok a kabátba, amíg átgondolom az utóbbi pár percet. Határozottan rántok a textilen. Gerjedni? Kettesben? Ami utána jött? Megfordulok, és rácsapok a vállára.
- Jaj, Móric! Akkora idióta tudsz lenni, ha valami nem tetszik! Pontosan tudod, hogy nem kezdenék ki egy tizenöt éves, másodikos fiúval, akit ráadásul korrepetálok! És ez még viccnek is rossz - nagyon sok szempontból. A táskáért nyúlok ki oldalra. - Sajnálom, hogy nemet mondtam, de ha arra hajtasz, hogy megsérts, amiért megsértettelek, akkor az irány remek - tárom szét karomat. Mert bunkó. És akkor még azt mondja, hogy neki elég elképzelhető lenne. Tényleg azért, mert másnak hamarabb elígérkeztem? Megpördülök és elindulok kifele, hogy ott is hagyjam. Nagyjában addig jutok, hogy kitárom az ajtót, majd értetlen visszapördülök vele szembe. Nem mehetek, hát magát sem érti! Féltékeny lenne? Természetesen, mint barát - ahogy arra már akadt precedens. Barátok vagyunk és ez itt a lényeg. Magam előtt szorosan összefont karokkal állok, az ajtó persze vissza, azzal nekem csapódik. Nagyot sóhajtok, aztán a kilincsben kapaszkodom meg. - Hogyha elkísérsz, beszélünk. Ezt az egészet nem fogom ennyiben hagyni - jóval visszafogottabban mondom, de még nem az igazi. Azért előre figyelmeztetem, hogy nincs olyan szerencséje, hogy némán kullogjak majd - már nem.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. február 13. 22:24 Ugrás a poszthoz

Mi lesz?
[Tökfej / bárcsak érteném / két ünnep között]

A szemforgatást követő szavak mindegyike csak jobban összezavar. Először. Aztán pusztán olaj a tűzre. Mert nem érdekel, ha nem gondolja komolyan. Ismét be kell lássam mennyire sértődékeny vagyok és nem könnyű elengednem a fülem mellett, amiket mond és nem is kell megtennem. Komoly és mérges ábrázatom torzul el meglepődésemben, szempilláim rebbennek mikor ismét, nagyobb elánnal rákérdez arra mégis mi történt a bálon Marinaval. Talán ő is szemtanúja volt, hogy veszekedett Ádámmal? Aggódik érte. Tincsemet simítom fülem mögé, ahogy zavartan elnyílnak ajkaim, hogy válaszoljak, de közben mégsem szeretném kiadni a másik problémáit. Mégis, mit kellene mondanom? Nem sokáig gondolkodnom, gyorsan futnak át elmémen a szavak, de mire egyet is kiragadnék, Móric elsétál hátra.
Mielőtt azt hinné ellágyulok, ez nem következik be. Olyannyira nem, hogy még az sem zökkent ki, amikor hajszál híján neki ütközöm. A sálamat igazítom már a nyakamban. - Tudok magamra vigyázni - hátrálok, megfordulok és lépek ki a hideg levegőre, ahogy jobban összehúzom magamon az anyagot. Ezerszer megtettem már ezt az utat, mégsem mozdulok, hanem várok. Jobbommal piszkálva, a befagyott pocsolyát repesztem meg, majd akaratlan töröm is be a tetejét.
Volt egy elképzelésem arról mit mondok neki. Hogy hogyan hozzam helyre. Hogy nem beszélhet így rólam. Ami kitart addig, amíg a hideg levegőn belém nem fagy a drámázhatnék. Mielőtt Móric elindul, már teszek egy két lépést, hogy előre haladva, magam elé nézve gondoljam át újra. Aztán újra, meg újra. De nem jön semmi, a gondolataim cserben hagynak, a fejem üresen kong, amit szimplán nem értek. Az út felénél járunk, tudom, mert éppen csak rálátok a kastélyra. - Nagyon haragszol rám? - szólalok meg, ebben a csendben akár kiabálásnak is mondhatnám.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. február 16. 23:31 Ugrás a poszthoz

Mi lesz?
[Tökfej / bárcsak érteném / két ünnep között]

A percek csigalassúsággal telnek. Onnantól, hogy a nevetését grimaszolva elengedem a fülem mellett, még csendben is. A többiek, akik már visszajöttek - vagy el sem utaztak a szünetre - már biztosan a klubhelyiség melegében beszélgetnek, sőt benne van a pakliban, hogy már alváshoz készülődnek. Én meg mit csinálok? Itt baktatok Móric mellett a végtelennek tűnő csendkirályban. Vajon a legtöbb tizenhét éves lány tudna ezzel mit kezdeni? Mert én hirtelen képtelen vagyok eltalálni mivel törjem meg a csendet. Szóval csak egyszerűen megteszem, mielőtt megőrülök tőle.
Az első reakció után csak a távolba meresztem a szemem. A fenébe, hogy ilyen bőbeszédű! Alany, állítmány, tárgy, nem olyan nehéz ez. Sőt, egy igen vagy nem is bőven megtenné. Megtenné, mi? Mintha bolha csípne meg, hirtelen fordulok Móric felé és torpanok meg, mellém ér, én pedig észbe kapva tartom vele újra a lépést. Elég ebből a szerencsétlenkedésből. - Igen. Az én döntésem volt - az ajkaim közt kifújt levegő gomolyog el mellettem. Zalán kedves srác, aki épp annyira tart dolgoktól, amennyire kíváncsi rájuk. Nem bánom, hogy vele mentem, mert túlságosan a másodikos énemre emlékeztet és tudom, hogy ezzel szereztem neki egy jó emléket. Ráadásul jól telt, és azt kaptam tőle, amit vártam: nem csak a korrepetáltam, de a barátom is lett.
- Veled szerettem volna menni - pedig már megtanulhattam volna, hogy az  iskolai bulik egyike sem nekem való. Csak a fejem fáj tőlük. Szabad kezem igazít a sálamon, a másik lassan csúszik a zsebembe. Az ott lapuló boríték azonnal a két ujjam közé simul. - Végül máshogy alakult - felnézek rá, majd újra magam elé.
- Ma éppen nem emiatt jöttem hozzád, mármint nem egészen emiatt - hátra söprök egy tincset. Egyáltalán miért nem maradok csak egyszerűen csendben? Azok után, amiket a fejemhez vágott inkább mérgesnek és sértettnek kellene lennem, mintsem szomorúnak. Komolyan, én leszek a legboldogabb, ha végre véget ér a kamaszkor és racionális, érett felnőtt leszek.

Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. február 17. 22:26 Ugrás a poszthoz

Mi lesz?
[Tökfej / bárcsak érteném / két ünnep között]

Félreértés ne essék, egy percig sem gondoltam, hogy elfelejtette az egészet, ám bár tudtam, hogy aggasztja, nem hívogathattam ilyesmi miatt karácsonykor, amikor meghitten időt tölthetett a családjával. Azért van egy határ, ha mérlegelünk.
- Nem tudtam, hogy Csermelymenedékre mennél vissza - honnan tudtam volna? - Szóval szívesen beavatnálak, de ezt te tudhatod. Én mondtam, hogy visszatalálok - vonok vállat, majd sóhajtok egyet. Ez nevetséges. - Azért teszed, Móric, mert ilyen vagy - ez így elég tág, de akinek kell az érti.
Mozdulatlan hallgatom végig, ahogy összegzi az egészet, a maga Móricos módján. Ugyan. Nem sírok. Nem is fogok sírni. Pláne nem a bál miatt… Szemeim kerekednek el.
- Zalán? - a hangsúlyom már talán egy válasz, de mellé hevesen rázom meg a fejemet. - Ó, jaj, dehogy. Nem bántott - sőt, inkább én szoktam ellátni a baját a párbajteremben. A légynek se merne ártani. - Ha valaha ilyesmi történne, valószínűleg azonnal szólnék. Vagyis azonnal, miután megpróbálom egyedül megoldani - teszem hozzá, ahogy még néhányat lépünk, hezitálok, végül mégis elkapom a karját, hogy így felé forduljak.
- Figyelj - elengedem, elpillantok a kastély felé, majd vissza Móric arcára. - Szünet van, Móric - a mozdulatot elnyújtva pislogok egyet. Köszönjük, Amélia. Nem egyértelmű az infó cseppet sem. - Ha emlékszel, mielőtt elutaztam Franciaországba, arról volt szó, hogy bepótoljuk. Amíg el nem ballagsz - érzem, hogy kezdek zavarba jönni, hogy a nyakamon végig szalad a pír. De itt már késő lenne abbahagyni. - Miattam nem tudtunk a szünetben elmenni a koncertre, most nem szeretném, ha újra ez lenne és nem találkoznánk, mert ezen nem lépünk túl, aztán végzel - sorolom szinte levegővétel nélkül. - És most kivételesen én hozakodok elő valamivel... - ujjaim közé szorítom a papírt, mielőtt meggondolom magam egy gyorsabb mozdulattal kiemelem a zsebemből. A pizzázóban eszembe jutott, hogy csak hozzávágom és kezdjen vele amit akar, vagy át se adom, végül csak felé nyújtom.
- Mielőtt még elkezdenél tanulni a VAV-ra - jelentőségteljesen nézek rá és húzom visszább a borítékot. - És neki állnál az idei művészetis projektnek - teszem hozzá, mert ezek nem kevés előnyt élveznek minden mással szemben. - Bármikor beválthatod - nyújtom végül tényleg oda, miközben úgy hajt a szívverésem, hogy akár el is repülhetnék.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. február 17. 23:02 Ugrás a poszthoz

Mi lesz?
[Tökfej / bárcsak érteném / két ünnep között]

Sehova se tart ez a beszélgetés, hiába pereg az idő és haladunk egyre csak előrébb a kastélyba vezető úton. A tömör válaszaitól megőrülök, és ha néha nem villantaná meg a normális oldalát, van olyan bunkó mióta beléptem a pizzériába, hogy itt hagyjam. De tegyem meg azért, mert éppen a művész lelke nagy túlzásokkal védi magát? Elment az esze, én pedig most elnézem neki, hogy ne tartsunk ott, mint két éve. Nem füllik a fogam újabb hónapokig tartó csendhez kettőnk között. Arról nem is beszélve, hogy még mindig nem tudom végül milyen döntést hozott. Megesz ugyan a kíváncsiság, ám ahelyett, hogy rákérdeznék, folyamatosan a borítékon jár az eszem:  van értelme átadnom? Azt fogja hinni, hogy csak kompenzálok a bál miatt? Vagy megérti, hogy miért lépek? Megkímélem az olvasót, a többi tinédzser lány kérdéstől. Amíg aztán a kavargás megakad.
- Móric! - rászólok, mert baromságokat beszél. Ismét. Okosabb annál, hogy erőszakkal kezdje a megoldást, de ezek után kétszer is meggondolom, hogy szóljak-e neki. Minek gondolkodok egyáltalán ilyesmin? Nem fog történni semmi baj. Elnyílnak ajkaim, hogy mindezt el is mondjam neki, rá kapom a tekintetem, de végül csendben maradok. Főleg ahogy forogni kezd a rossz irányba, amit csak értetlen elfogadok. - Te tudod a legjobban, hogy ki tudom magam érvelni a büntetés alól - mosolyodom el, ahogy halkabban szólalok meg mint korábban. - Különben is, ne haragudj már meg, de nekem igenis számítana, ha miattam megbüntetnek. Az meg pláne, ha bajod esne, tehát lehet, hogy ilyesmiről inkább ne is beszéljünk? - a végét dünnyögöm már, és hamar latolgatok újra, mígnem nem teszem tovább.
Unja? Lehet, hogy tényleg nem emlékszik, és nem tudom, hogy ez miért esik ennyire rosszul. Hazugság. Pontosan tudom miért. De egy idő után már csak arra vágyom, hogy átvegye azt a fránya borítékot, túl essünk rajta és a hálókörletben legyek a puha pokrócom alatt. Aztán megszólal. Leesik az állam, és csak nézek rá, hogy bármit mondott nekem ma este, eddig ez a legrosszabb! Majd szorosan követi a legjobb, én meg nézem az arcát. Kezem mozdul kezére, hogy még ne nyissa ki a borítékot, mert… - Először is… persze, hogy emlékszem. Nem csodálom, hogy kint tartották őket, mert nagyon jók lettek a munkáid. Gratulálok - bólintok, majd: - Másodszor teljesen elment az eszed, Mórocz Aser Móric? Mégis, hogy érted, hogy felesleges tanulni a VAV-ra? Ez… - hápogok, amíg elengedem, hogy széttárjam a karjaimat, majd teljesen rezignáltan intsek a kastély felé mindkét kezemmel. - Legfőképpen ezért töltöttél itt öt évet. Mi a terv? - kérdezem, de őszinte kíváncsisággal. - Beszambázol és majd lesz, ami lesz? Helyetted sem fogok aludni előtte való éjszaka, ez nagyszerű… ennyire hátradőlni csak azért, mert remek mágus vagy… nem is értem, attól még ez a VAV - talán egy csöppet fennakadtam a dolgon, dehát, könyörgöm, ő sem gondolhatta, hogy elmegyek e mellett. Ami biztos, hogy addig többszörösen is átnézheti a két darab jegyet a szabadulószobához. Nemrégiben nyílt. Tölgyhegyen.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. március 2. 20:51 Ugrás a poszthoz

Mi lesz?
[Tökfej / bárcsak érteném / két ünnep között]

Szemöldököm rezzen, fejem kicsit fordul az irányába, ahogy felnézek az arcára és lényemet szinte áthatja az arrogancia, ami süt Móricból. A keserű szájíz, az értetlenség, a szomorúság ellenére kunkorodik mosolyra ajkam széle, mielőtt legyintgetve elpillantana rólam. Ha így csináljuk, csináljuk így. - Nem? És mondd csak, miért nem? - felsőtestem minimálisan fordul felé, a mozdulattól libben a táskám oldalamon, így kapok a pántja után, de nem pillantok el Móric arcáról. Magamhoz képest bizonyosan játékosabb pillantással fürkészem, mert pontosan tudom a választ. Ezért is olyan fontos nekem. Bármiért is hülye most, igenis át fogom neki adni a jegyeket. És ezért sem húzom tovább a pillanatot, hanem szólalok meg újra. Mert azt tartom, hogy nem szeretném ha megsérülne, vagy megbüntetnék, akkor sem ha itt rángatja nekem a vállát. Ne essen semmi baja. Pont.
Hacsak nem én vágom mindjárt kupán! Felesleges tanulnia a VAVra. Mondja nekem, egyetlen szemrebbenés nélkül, én pedig úgy érzem huzatot kapott a fejem. Annyira azért nem, hogy tisztába legyek vele csak cukkol és nem vár valódi választ a kérdésre, amire először elnyílnak ajkaim. A következő pillanatban már csípőre tett kézzel nézek fel a szemeibe, kihúzva magam, semennyire sem korrigálva a nevetséges különbséget a magasságunk közt. - Azt mondtam, nem? - tűzöm oda, épp mielőtt belekezd. Figyelek rá, Merlinre, de még mennyire. Megemelkedik mind a kettő szemöldököm íve. - Hm - magam előtt fonom össze karomat. - Tudod ezen az indokláson múlott, hogy megcsapkodlak vagy sem - billen a fejem, a kastély felé pillantok, majd vissza rá. - Én biztosan nem így csinálnám, de igazából… hozzád pontosan ez illik - veszek egy mély levegőt. Nem hiszem el, hogy egyetértek azzal, amit mondott. De ez csakis azért van, mert kizártnak tartom, hogy megbukjon. Persze ez nem jelenti, hogy nem leszek éber egész előtte való éjszaka, mert az eredmény sem mindegy.
Vajon látja, hogy mi a cím? Jaj. Ahogy jelenleg állunk… de csak nem menne el Kendével. Vagy mással. Igaz?
- Igen? - dermedek meg kicsit. Megváltozik a pillantása - más lesz, mint eddig bármikor az este folyamán. Egy barátom sem járt még Tölgyhegyen. Behajlítom az egyik lábamat. - Amikor szeretnél, még nem foglaltam konkrétan időpontot, de ismerem a tulajt. Nekem a péntekek a legjobbak és a jövő heti szombat kivételével a többi - gondolom végig, majd a hűvös levegő feszíteni kezdi a tüdőmet. - Utána megmutathatnám a kávézót és a könyvesboltot. A volt sulim, vagy ahol a zongorát oktatom művészeti sulit. Vagy esetleg dartsozhatunk a kocsmában, amiről meséltem egyszer - megköszörülöm a torkomat. - Öhm, finom náluk a habzóbor, házilag készítik - Ki hívja el a másikat azért egy másik városba, hogy nyilakat dobáljon egy táblának? Egy kocsmában? Béna. - Tölgyhegy nem túl nagy, szóval… - persze, a magyarázkodással sokat segítek magamon. Hogyne. - A szabadulószoba ott a legérdekesebb. Tudod, a művészet szóba szokott jönni, de az illúzió sosem, ez pedig kicsit hajaz rá. Mármint a muglik szemével valahol illúziók ezek a szobák - billegetem a fejemet, majd elpillantok róla és a táska pántján igazítva indulok tovább. - És akkor én most el is hallgatok - bólintok. Tényleg eljön. Én meg talán most érzem mennyire rossz érzés lehetett neki, amikor visszautasítottam a meghívását. Fenébe.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. március 23. 21:57 Ugrás a poszthoz

Mon Dieu!
[Marina / Neked Babits kell / ne less]

Mindig ez van. Nem vagyok elég óvatos, megközelítem és mi a vége? A nyakamba ugrik. Fél karral ölelem vissza, hátát lapogatom, ahogy tekintetem értetlen bóklászik az asztalon heverő holmikon. Ismét. Marina Darik és a hét könyve, olyan mese ez, amiben a sármás herceg helyett, én jövök őt megmenteni. Hosszasan bólintok, ahogy folytatja. Kicsit. Állítólag. Nem csak Móric miatt fogok a VAV előtti éjszaka forgolódni.
- Ne félj tőle, Marina. Bocs, öhm, Mae - javítom ki magam. Igyekszem, esküszöm, ezért hangozhattam most úgy mintha most találkoztunk volna, nem pedig évekkel ezelőtt. - Ha már itt ülsz az csak segíthet. Bár… - emelem meg az egyik könyvet.
- Szerintem a Mágusdiktátorok Tanácsai kötetre nem lesz szükséged - tolom is félre a nagyon dohos szagú darabot. Kicsit az otthonomra emlékeztet. A nosztalgia nem tart sokáig, mert a következő kérdésre, karomat összefonva fordulok felé.
- Mágusjogi részleg. Mágusjog tanársegéd vagyok. Ügyvéd szeretnék lenni - mondom minden szót alaposan kiejtve, hogy egyértelműsítsem… Még, hogy szinte senki nem jár erre. Elképesztő. Felháborító, tény, hogy pont azért mert igaz, de erre most nincs idő. - Azért vagyok itt mert szükségem van néhány kötetre egy precedenshez a tananyaghoz, dr. Lainesnek - dióhéjban.
Az órámra pillantok, majd végig az asztalon és a lányra, aki a barátom és két pillanattal ezelőtt majdnem megfojtott az ölelésében. Talán pár perc belefér. Azzal be is csusszanok egy neki szembe eső székre.
- Hogy vagy amúgy? - teszem fel a kérdést, amit nekem szerintem nagyon rég senki nem tett fel, pedig elég jól tudna esni néha. Hátha Marina is így lesz ezzel. - Ádámmal megbeszéltétek a dolgokat? - fürkészem a lányt.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. március 23. 22:11 Ugrás a poszthoz

Mi lesz?
[Tökfej / bárcsak érteném / két ünnep között]

Apró mosolyom közben játszik ajkam szélén az ív, amikor fújtatva válaszol. Szeretek visszaemlékezni arra az estére, pedig tény, hogy még mindig kicsit bűntudatom van, hogy takarodó után tilosban jártam, azonban jó okkal tettem.
Megforgatom a szemeimet arra, hogyha megcsapkodom, akkor sem fog készülni a VAV-ra. Na nem mondja… Merlinre. Annyira lehetetlen tud lenni, hogy az elképesztő. Na jó, azért arra felnevetek, hogy előre szóljak, mert akkor felkészül a maga módján. - Természetesen nem a VAV-ra, hanem a csapásra… - Ugyan már, hiszen mindketten tudjuk, hogy amúgy sem fáj neki. Elég ránk nézni.
Elmondom, néhol hadarom, amit szeretnék, miközben rá pillantgatok, és látom, ahogy a jegyet fürkészi, de nem hagyom abba. Már nem. Bepótolni a találkozást, ahogyan azt még hónapokkal ezelőtt beszéltük, jó ötletnek tűnt. Mert elballag. Azt nem tudom utána milyen tervei vannak, de nem fogok elfelejteni rákérdezni. Ahogy tovább itt ácsorgok több beszédre gondolni sem merek, de nem enged meglépnem. Persze, hogy nem.
A maradék méltóságomat megtartva nézzek fel rá és nyílnak el ajkaim. Érdekli. Arcomon hatalmas mosoly terül el és egyszerre leszek tényleg izgatottabb. - Nem baj, ne is törődj vele, majd szívesen megmutatom - életveszélyes lesz és biztos hogy a végén, valakinek, valamilyét be kell kötni, de ha eljön, én tényleg megmutatok neki, amit csak tudok és egy kicsit is érdekelheti. Istenem, tényleg eljön hozzám. Majd az ütő áll meg bennem.
Randit? Hogy micsodát? De én… Pusztán ködösen hallom beszélni, mintha a víz alól ütné meg a fülemet az elmosódott hang. Most… ennyi idő után, még képes úgy forgatni, hogy randira hivassa magát velem? Amikor szemtelenül elmosolyodik visszahoz, hogy felületesen megértsem, amit éppen beszél. Szemeire kapom tekintetem, mert kimondja újra. Randi. És, hogy azért tegyem oda magam? Hova? Az állomásra? - Tegyem oda magam? - őszinte kíváncsisággal kérdezek vissza, mellé ráncolom szemöldökömet. Zavartan nevetek, mert nem értem, de valamiben nagyon is biztos vagyok. Csípőre tett kezekkel, aprót ingatok a fejemen.
- Figyelj, Móric, én ezt nem randinak szántam. Mondtam volna, ha az - fürkészem az arcát. Szeretné, ha az lenne? - Ha szeretnél velem randevúzni, hívj el, csak ne forgasd ki a szavaimat, kérlek - óvatosan söpröm félre az arcomba hulló tincsemet, miközben a mellkasomban heves iramot diktál a szívverésem, de nem pillantok el róla. Tudom, hogy nem könnyű ide vagy oda elhívni a másikat, de hát, eddig meg sem fordult a fejemben, hogy őt érdekelhetem így. Már régen tisztázta felém, hogy barátok vagyunk. Ajkamba harapva bólintok végül és zsebeimbe süllyesztem megremegő ujjaimat. Ott rejtve vannak.
- Ha tényleg eljössz Tölgyhegyre, akkor megmutatom majd azt az édességboltot, amihez nem lehetsz elég nagy. Ha belépsz, minden csillag úgy áll, hogy ismét gyerek legyél - mesélem, ahogy lassan tovább indulok a kastély felé. Sálamat igazítva nézek rá oldalasan, somolygós arccal. - Mondjuk te éppen megkönnyíted a csillagok dolgát - mosolyodom el, majd lépkedek tovább.
Lekéste miattam a vonatot.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2022. március 23. 22:14
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. március 26. 17:17 Ugrás a poszthoz

Számít a művészeted.
[Tökfej és a csarnokban búcsúzkodók  / Bon voyage!]

Szempilláim még összetapadnak, ahogy jobban magamra húzom a takarót. Visszamerülnék a fantáziám világába, ugyanakkor az egyetlen, apró pislogás elég, hogy meglássam az asztalom felett lógó rajzot. Úgy ugrom ki az ágyból, mintha kilőttek volna, a tükör elé ugorva mentem a menthetőt, de a karórám szerint sietnem kell. Bármelyik pillanatban elindulhat és ahogy a folyosón megüti a fülemet: ez az a pillanat, cipőm csikordul, szedem a lábaimat a csarnok felé a toronyból.
El akartam köszönni tőle. Úgy, ahogy ő is tette Párizs előtt. De sokkal nehezebb bejutni a rellonba, mint azt bárki is elsőre gondolná, utána az üzeneteinket nézve… nem akartam zavarni az indulása előtti estén. Milyen jogon tenném? Egész este, egy szemhunyásnyit sem aludtam, napközben nyomott el. Pedig el kell mondanom neki, hogy nem haragszom már és, hogy számít a művészete. Rómában kivirágozhat… Heves szívdobogással sietek végig az utolsó néhány méteren, majd lassítva nyujtogatom a nyakam az emberek mögül, hogy egy pillanatra meglássam még a mosolyát.
Szófoszlányok, majd tekintetem zizeg az összetapadó ajkakon. Zavartan, a jelenetet aligha nézem végig, elkapom pillantásom és vissza lépkedek az emberek mögé. Fülem zúg, kissé mintha lebénulnék, mert bár vissza akarok menni a hálókörletbe, nem tehetem meg. Belül a mellkasomtól terjed el ez a facsaró érzés, ami korábban nem volt ennyire erős, de pont azért nem tehetem meg. Nem én lennék, ha a gyermeteg, szánalmas érzések miatt nem köszönnék el tőle. Lehet, hogy soha többé nem látom. Hosszan, reszketegen kifújom a levegőmet, majd ahogy mozdulok, a vigyorát látom meg, és egyértelmű: elindul. Az embereket arrébb tolva kerülök mögé a nyitott ajtóba.
- Hé, Tökfej! - szólok utána. - Legalább tudom, hogy most esélyed sincs eltévedni: minden út Rómába vezet - mosolyodom el szélesen. - Mutasd meg az olaszoknak, hogy a temperamentumuk hozzád képest semmi - legyintek. A mellkasom fel kíván robbanni, fülemben dobog, nem is biztos, hogy a szavak a helyükön voltak, de nem érdekel. Teljesen ellent mondva szomorú és aggodalmas pillantásomnak, mosolyom attól lesz őszinte, hogy pontosan tudom: számít a művészete. Egyszer talán tényleg elmondom neki.
- Majd megölellek Rómába - teszem csípőre a kezem, most nem fogok búcsúzkodni. Szóval csak megemelem a kisujjamat, bár elég messze vagyunk, így némán megígérve húzom vissza magam mellé. Móricnak mennie kell, én pedig nagyon nehezen állok itt tovább.
Valamiért akkor sem fogom fel, hogy elmegy, amikor végignézem, ahogy elsétál.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2022. március 26. 17:19
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. április 11. 12:25 Ugrás a poszthoz

Mon Dieu!
[Marina / Neked Babits kell / ne less]

Szemeim szűkülnek össze amikor a korrupt szó elhagyja Marina száját. A folytatással billen hátrébb a fejem, mert így máris minden világos. - Taktikának nem rossz - forgatok a szememen hitetlen nevetve. Ez a lány…
- Nem vagy buta és igen, lehet - mosolyodom el szélesen, majd csak fürkészem amikor úgy ül le a székre, mint egy kis majom. Annyi mindennel eltelnek a napok, nem is tudom mi van vele most. Sőt, a remekül sikerült végzős bál óta, ami miatt már nem is kettős hanem minimum négyes érzéseim vannak. A gondolataimat hagyjuk, azok végtelenek. Talán jövőre sikerül kicsit jobban felnőnöm és összeszedni magamat. De most nem rólam van szó, hanem tényleg érdeklődve figyelek Marinara, aki aztán bele is kezd. Neki sem könnyű most. Még a végén belejövök az empátiába… abba bele lehet jönni?
- Semmi baj, megértem ha ez a gondolat taszít - még mennyire! Feleségnek menni vagy továbbtanulás? Nem is kérdés.
- Ez nem hangzik túl jól - lássuk be. Szusszanok. - Bármennyire is reagáltad túl, az én szintemet biztos nem hoztad, szóval ne aggódj miatta. A másik, hogy ahogy elnéztelek Ádám nem lehetett teljesen ártatlan, remélem meg tudják majd beszélni - szólok bele kéretlenül.
- Különben igen, ilyesmi varázslat-szerűség nekem is feltűnt, hogy… - elnyílnak ajkaim. Ő szervezte. Tudhatott róla és azért nem szólt hozzám szinte egész este? Azért sem. És mert egyszerűen kiábrándult. Fejemen rázok minimálisan. - Feltűnt, hogy Zalán sem volt teljesen a helyzet magaslatán. Sokszor teljesen mást mondott, mint ahogy cselekedett, én pedig többször is bunkóbb voltam, mint amúgy lenni szoktam - vonok a vállaimon egy mosollyal. Ez van, kiakadni kár.
Szám belsejébe harapok végül.
- Emlékszel, amikor Párizsban összefutottunk Damien-nel? A nővére, Emilie idejött a Bagolykőbe tanulni és levitás lett, aminek nagyon örülök - hajamat söpröm hátra, ahogy hátradőlök. - Mondta, hogy majd elmehetnénk valamerre hárman, és megígértem, hogy megkérdezlek - mosolygok rá a lányra, aki szépen lassan lett valóban a barátnőm.
- Ezen kívül a szokásos van. Tanulok, igyekszem az otthoni dolgokat is a helyükre billenteni a szüleim helyett is - vonok vállat, majd az asztal alatt kezdem tördelni az ujjaimat, Marina arcát fürkészve.
- Kérdezhetek valamit?
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. augusztus 15. 22:20 Ugrás a poszthoz

Idióta
[ Móric / Róma]

A dátumot bámultam. Hosszasan és forrongva. Onnan újra a levélre néztem, és olyan érzelmi kavalkád szaladt végig bennem, mint még soha. A szívem hevesen vert, a mellkasom járt, a fejem majd szét hasadt - egyik sem túl kellemes érzés. Úgy felkaptam a vizet, hogy mindenki elcsendesedett a szobában.
Pár nap telt csak el, mielőtt megérkezek a zajosabb, macskakővel végig pakolt úthoz. Kezemben a levél, másikban a telefonom térképe, tekintetem zizeg fel a házak falának oldalán. Cipőm alatt a kavicsok halkan morrannak nem tetszően, végül megállok az egyik épületnél, amiről potyog a vakolat. Az ablakokra nézek fel, majd tanácstalanul pillantok körbe. Fogalmam sincs melyik lesz az, nem tudom egyáltalán mit művelek. Azt sem hogy miért. Ez pedig egyáltalán nem tetszik.
Terveim szerint keresek valakit, akit esélyesnek látok arra, hogy beszél angolul, ebből csak a földszinti néni maradt, akivel activityizve térnék a göndör és rám jelenleg igen mérges lényegre. Nem egyszer írta meg, hogy mennyien ismerik a környéken, mégha ezt magamtól is kitaláltam volna… Szemöldököm rebben meg a furcsa akcentusba csomagolt válaszra, amire szükségem volt. Megköszönöm, hosszasan sóhajtva fordulok a lépcső felé és bár a kezdetleges lendületem hatalmas volt, most belassítva a lépteimen állok meg az ajtó előtt. Mellkasomból a szívem mindjárt kiszakad, akkorákat dobban. Borzalmas idegességem érződik meg azon is, ahogyan jelzem érkezésemet. Hirtelen mozdulattal, tenyérrel kezdem csapkodni két kézzel az ajtaját. Ha már itt vagyok, csináljam rendesen.
Ha nincs itthon, megvárom. Ráérek... nem mintha vizsgaidőszak lenne. A VAV előtt. Én nem vagyok normális.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. augusztus 16. 17:33 Ugrás a poszthoz

Idióta
[Móric / Róma]

Alszik? Dolgozna? Tenyerem halkabban koppan egy utolsót mielőtt magam mellé ejteném őket. Valami hajt, de valószínűleg ugyanaz, ami miatt ajkam nyílik el, majd préselem össze, ahogy csak szemezgetek a csukott ajtóval. Rómában. Ebben az a legrosszabb, hogy az agyam megállt működni, fel sem fogom mit teszek, azon kívül, hogy nyilván nem fogok betörni hozzá. Csípőre tett kézzel lépek hátrébb, hogy megtaláljam a lakás számát, mert nagyon úgy fest, hogy később kell visszajönnöm, amikor a visszhangot verő csattanás megtöri a lakóházi csendet. Fejemet kapom arra, tekintetem a hangforrást követve a labdára ejtem, onnan hirtelen jóval magasabbra. Ő pedig előttem áll. Tessék, nekem volt muszáj látnom. Itt van.
Tekintetem lassan issza magába a göndör tincseket, az arcát, ami most férfiasabb, mint emlékeztem és a szemeit. Ajkam széle mosolyra rezzen. Ahhoz képest amennyi mindent mondani akartam, most hirtelen csak annyit tudok, hogy meg kellene szólalnom. Elnézve az arcát, pláne. Egy kósza tincset simítok fülem mögé.
- Jövök eggyel a hölgynek, aki a földszinten lakik - mozgatom át ujjaimat magam mellett, mielőtt a rövidnadrág hátsó zsebébe akasztanám őket. - Mondtam neki, hogy egy szemtelen göndört keresek. Nagyon gyorsan tudta, hogy rólad van szó - az ajtó felé pillantok, majd felé fordulok.

Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. augusztus 16. 21:34 Ugrás a poszthoz

Idióta
[Móric / Róma]

Az Edictum megjelent, a szorgalmi időszak véget ért. Általában ilyenkor átszaladom a jegyzeteimet és a könyvtárba a kényelmes helyemen, a csendben, teával és valami rágcsával nekiülök a vizsgákra való készülésnek. Hogy évfolyamelső legyek. Ezt idén már év elején elengedtem, amikor rájöttem, hogy sokkal izgalmasabb, ha csak arra fókuszálok ennyire, ami igazán én vagyok. Akkor még nem tudtam, hogy a VAV előtt mit fogok művelni. De véletlenül sem tartok attól, hogy lekésem és nem sikerülne a magán akcióm miatt. Ámbár, jelenleg ismét megkérdőjelezném mennyire vagyok valójában okos.
Merlinre, de régen láttam utoljára… és mégis tudom mit fog kérdezni. Hogyan fogja kérdezni. Főleg a levele után. Aztán a szavamba vág.
Fejem billen oldalra, ahogy fürkészem.
- Téged -azzal ismét az ellenkezőjét csinálom annak, amit mondott. - Elkezdtem válaszolni a leveledre, de valahol a felénél elakadtam. Nem tudtam neked leírni… - nem emelem meg a hangom miközben beszélek, végül fejemet rázom meg egy visszafogott mosollyal. Nem érdekel, hogy a folyosón állunk csak, hogy végre beszélhetek hozzá. - Az útra spórolt pénzem hónapok óta megvan, szóval itt vagyok, hogy helyette elmondjam. Nem veszekedni jöttem, oda szúrni ahol fáj, és a szőnyeg alá söpörni, hanem leülni veled. Ezúttal én voltam az idióta, az én dolgom rendbe hozni, de nélküled nem megy, szóval - lassítok - bemehetnénk?
Tény, hogy a levele adta meg a lökést, viszont nem csak amiatt jöttem. Ha elküld, szíve joga. Én utoljára megpróbálom.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. augusztus 17. 14:34 Ugrás a poszthoz

Idióta
[Móric / Róma]

Beállt közénk a távolság, minden szempontból, így aztán arra is felkészültem, hogy valóban elküld. Mikor nem így dönt, a fal tövébe dobott táskámat veszem magamhoz és még csak véletlen sem pillantva fel rá, belépek előtte. A szívem dobban a lépésemmel és a mögöttem csapódó ajtóval. Nem torpanok meg, akkor sem amikor dobálozik tovább, és ahhoz illik a táskám tompa puffanása is a kanapén. Ekkor már tekintetem jár körbe a teren, a falakon, a bútorokon és a megbújó ajtókon. Egy-egy festményre pillantok rá, van amelyiket jobban megnézem, ahogy megmozdulnak. Itt él. Halkan hümmentve somolygok, hajamat két kézzel a vállam mögé igazítom, így nem zavar amikor még egyszer körbepillantok, majd onnan, ismét nem elkapkodva lépek oda a velem szemben lévő falhoz. Egyrészt valószínűleg majd megeszi a fene, hogy nézelődöm és nem a lényegre térek rá, de úgy érzem rámszólni nem most fog. Másrészt ha már eljöttem, nagy elánnal élni az életem, akkor igazán nem sietek sehova. Jut eszembe...
- Ma kell menned dolgozni? - felé nézek, hátha a nagy szótlanságba legalább a fejét megmozdítja valami reakciónak. Megfordulva találom szembe magamat egy növénnyel, akit szegényt jól megviselt az elmúlás. Remek.
- Abban sem vagyok biztos, hogy segít ha megszólalok. Mondjuk ez eddig sem volt visszahúzó erő… - mondom ki végül a szavakat. Csak kezdj bele. - Kerestelek. Egy baglyot írtam, amit - minden jel arra utal -, hogy nem kaptál meg. Én pedig erre nem gondolva, nem hívtalak. Sajnálom. Készültél, vártál, én pedig nem jöttem, és technikailag valóban le sem mondtam - összegzem, majd karomat összefonva fordulok vele szemben, vállammal az ablak melletti falnak dőlve. - Az az igazság, hogy meghátráltam attól, hogy…  Lennél szíves felvenni egy pólót? - teszem csípőre a kezem. - Komolyan. Ha így mászkálsz, mióta itt vagy nem csoda ha a szomszéd néni és a fél utca ennyire tudja ki vagy - kezem lendül az ajtó felé. Nem tudom miért, talán mégis inkább lennék a másik oldalán.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2022. augusztus 17. 14:44
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. augusztus 17. 16:01 Ugrás a poszthoz

Idióta
[Móric / Róma]

Aprót bólintok a válaszra miközben mozdulok. Szóval nem. Nem dolgozik, tehát teljesen ráérnék elmondani a dolgokat, de a gondolataim még mindig nem sejlenek fel. Bármennyi időt nyerek nem segít. És az sem, hogy bár tényleg nem veszekedni jöttem, elég hamar átbillent oda, hogy elkezdjen felidegesíteni. Még csak nem is a mosolya, tudom jól mit csinál, így is csillan rá vissza a szemem, hogy tudja ez most úgy pereg le rólam, mint a tetőcserépről az esőcseppek. Nem kérdezem meg, hogy fordított helyzetben nyilván tudna ilyesmiről csak úgy beszélni. Aztán a szavaira mosolyodom el.
- Nem sokat változtál - közlöm, amíg a fejemen rázok. Mintha nem esne rosszul amit mond. - Én pedig még nem végeztem - teszem hozzá határozottan. Magam előtt összefonva a karomat helyezkedem vissza a falnak dőlve. Felpillantok rá, fejem billen oldalasan.
- Meghátráltam, amikor arra gondoltam, hogy túl hamar megszokom majd, hogy ismét mellettem vagy, aztán amikor nem leszel, újra végig kell csinálni az egészet. Mindent. Érted? Értened kell, mert a változás sehogy nem könnyű és hátrahagytál mindent - nézek rá és próbálom kivenni bármit az arcáról, annak ellenére, hogy a lakás szinte két pontján ácsorgunk. - Önző módon viselkedtem. Szerettem volna látni is és nem csak olvasni róla milyen neked itt de a gondolata, hogy ismét végig kell csinálni… - rázok a fejemen. - Írtam neked, nem jött válasz, aznap sem amikor tizennyolc lettem. Gondoltam mosolyszünet van, amiért lemondtam, de rosszul esett, aztán… hagyjuk - a többi nem fontos.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. augusztus 17. 18:03 Ugrás a poszthoz

Idióta
[Móric / Róma]

Szemem kerekedik el. Pontosan arra utaltam, amit elmond hangosan és tisztában vagyok vele, hogy nem lehet összehasonlítani a kettőt. Cseppet sem. De ha szerinte képes lennék ezt a kettőt egy szintre tenni, talán már én sem tudom mit keresek itt.
- Bármikor visszajöhettem volna? - fojtott hangon kérdezek vissza miközben még beszél. Bárcsak lehetnék olyan anyagi helyzetben, hogy ez igaz legyen. Mindegy, hogy mágikus úton vagy máshogy oldottam volna meg, ha az idő és a felelősség érzetem engedte is volna - nem telik többre. Múlt hónapig a családom beelegyezése is kellett volna hozzá, amit nem kaptam volna meg mindkét oldalról. És… - Nem mehetsz haza?- hirtelen szalad ki a kérdés. Ajkamba harapva lépek egyet felé. - Tudod, nem tudtam elmenni a felett sem, amit a levélben írtál - tekintetem kíváncsian vezetem rá. - Hogy értetted azt, hogy még anyukád is hamarabb írt, mint én? - teszem fel a kérdést óvatosan. A szívem dobban nagyobbat, ahogy ránézek. Főleg mert, nem ez lenne az első, ha félreérteném őt.
Csendben állok és figyelem mit csinál. Csak nézem, majd pillantásom lassan vezetem a keretre és érintem meg óvatosan, hogy a kép szélére fogva átvegyem. Szemeim járják be minden szegletét, miközben a párja jut eszembe, ami a falamon van. Mindkettő gyönyörű, de ez… rengeteget fejlődött. Pillanatokig nem szólalok meg, aztán felpillantok az arcára. A képre, és ismétlem az egész mozdulatot újra. Torkomon köszörülök, amikor megszólalok szinte suttogva.
- Ne. Tényleg inkább hagynám - mondom mellékesen, még mindig a képet figyelve, majd óvatosan engedem lentebb. - Önző vagyok, legalább felvállalom. Te is önző voltál Móric - akadozva nézek fel rá. - Ezidáig eszembe sem jutott volna a fejedhez szegezni, mert ez Róma. Mert tudom, hogy akartad. Most azt mondod életed legjobb döntése volt, és Merlinre, örülök neki! De te jöttél el. Hónapokat adtál magadnak, amíg másoknak, akik szeretnek, alig valamennyi időt. Talán nekik akartad megkönnyíteni… nem tudom, de önző döntés volt, és másoknak is hozzá kellett ehhez szokni. És tudod mit? Úgy is elmondom a véleményem, jól döntöttél, mert erre volt szükséged -nem akarom bántani, mégis megteszem. Mert ez egy érzékeny téma, már akkor is az volt. De szükséges, mert folytatnom kell. - Megérte, mert ez eszméletlen - óvatosan billentem felé a rajzot. - Rengeteget fejlődtél. Több felelősség van rajtad, mint valaha, egy olyan lakást tartasz fent, amit én ketten az anyámmal, mégis élvezed. Jót tesz neked, én pedig tudtam, hogyha idejövök többé nem reménykedem, hogy hazajössz -érdekes lesz ezzel a helyzettel megbirkózni mindezek után. - Nem érdekel, ha önző vagyok és az sem, ha valamiért te az vagy.
Lassan emelem magam felé a festményt, hogy még egyszer végig pillanthassak rajta. Minden emlék, amit kivált belőlem az, amikor tényleg éltem az életem. Vele és aztán Párizsban. Egyszer visszamennék.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2022. augusztus 17. 18:11
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. augusztus 17. 22:53 Ugrás a poszthoz

Idióták
[Móric / Róma]

Kezdek attól tartani, hogy gondolatolvasó lett. Komolyan. Hangosan nevetek fel, mert ez kész. Meg ne próbálj… soha nem tettem volna. Soha nem hoztam fel neki a helyzetemet. Hamar tartunk újra ott, hogy én vagyok a rossz. Mert most éppen túl büszke vagyok, más oka nem lehet, csakis ez. Hát és aztán? Ő sem lát tovább az orránál, mert legyen annyi hibám, mint csillag az égen, de ennél sokkal több van bennem. És ahogy hallgatom, csak nézem mikor velem egyszerre mozdul, de ő hátrébb lép. Annak és a mérges tónusa ellenére kérdezek, mert nem tetszik nekem ez az egész, ahogy a családjáról beszél. Nagyon nem. Végül ajkaimat préselem össze, amíg fürkészem. Rendben. Olyasmit érintettünk, amit nem szabadna, csak azt remélem, hogy legalább egy valaki van, akinek beszél róla.
Mindezek után van képe odaadni nekem a rajzot. Párizs. Közben hallgatom tovább. Régen történt, hogy a vízesésnél voltunk, miután apám elhagyott minket, utána sem voltam senki előtt annyira sebezhető, mint akkor Móric előtt. Amikor a változásról beszéltem neki és a félelmeimről. Olyan feledékeny, hogy eszembe sem jutna feltételezni, hogy ez eszébe jut. Azt nem tudom: miért éreztem, hogy megoszthatom vele, hogy nehéz volt és meg fogja érteni? Nincs így. És ezt az első négy szavából kiérzem, és még csak aztán jön a folytatás, amivel mintha erőteljesen a gyomromba vágna ahogy ilyen hangon idéz. Ez már nem a mérge, csalódottság vagy szomorúság. Nem úgy arrogáns. Lassan húzom ki magam, nem mozdulok el tőle. Ha az arcomba akarja mondani, tegye úgy. A hasam megremeg, állom minden szavát. Nem azért mondtam el neki, hogy nem tudom kezelni, hogy utána azzal belém szúrjon újra. De nem érdekli. Csak elmosolyodom, tekintetem nem követi, ahogy felegyenesedik. - Sejtettem a titkot, nem ez lenne az első alkalom. És aztán? Messze nem vagyok tökéletes, és én nem vagyok mindenki - kapom fel rá a pillantásomat, ahogy szabad kezemmel megbököm a mellkasát. - Pontosan ezért tudtam megérteni mit érezhettél, amikor elutaztam Franciaországba - végig tartom a pillantását.
Kalapál a szívem, amíg túl sok minden jut eszembe a fekete vonalakat pásztázva. Élete legcsodálatosabb időszaka. Elengedsz? Nem érintem, csak óvatosan nyúlok a torony íve felé, ami minimálisan mosódik el. Inkább elfordítom a rajzot, hogy valójában ne történjen meg, közben nézek fel Móricra, ahogy a második kérdés elhangzik.
Visszajövök.
Őszinte mosolyra húzódik ajkam, szélesebbre, mint hittem.
- Mert soha nem kérném tőled, hogy hagyj ott valamit, ami ennyire boldoggá tesz téged. Mindent, ami itt történik veled, amire azt mondod csodálatos. El fogom fogadni, ha maradsz, akkor is ha cseppet sem szeretnélek elveszíteni. Jajj, Móric, ezért jöttem Rómába. Kénytelen voltam összeszedni magam, mert elfelejteni biztosan nem foglak - kezem külső részével söpröm félre a hajamat, hogy elkaphassam pillantását. - Te idióta, szerinted, komolyan idejöttem volna éppen most, éppen én, azért, hogy közöljem elengedlek? - ráncolom szemöldököm.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2022. augusztus 17. 23:09
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. augusztus 19. 14:03 Ugrás a poszthoz

Kedves Tökfej,
[Móric / Róma]

- Épp erről van szó! gondolkodás nélkül mozdul szabad karom, majd mutatok rá. - Nem foglalkoztál volna velük és élveztem! Partner lettél benne! De könyörgöm, Móric, nem csak azért kerestem a társaságod, hogy belerángass bármibe és hasznot húzzak! Éreztem, hogy más vagy. Milyen ha őrült mód nevetsz vagy haragszol. Hogy mit jelent neked a testvéred, vagy a barátaid. Később az, hogy alkoss! - billentem felé a képet, másik kezem mutat a kanapé mögötti festmények irányába. - Amiben támogatni szeretnélek tovább, hiába bánt téged, hogy hatással van rám a távolság... Kiscsibének hívtál. Már szinte nem is szólítanak a nevemen, pedig azt akitől szerettem hallani hiába várom, hogy felbukkan a semmiből! Szóval, Merlin bocsássa meg, amiért mostanra nehéz megélnem, hogy messze vagy egy idegen országban, ahol nem vagyok melletted -szusszanva pillantok félre és fordulok el oldalasan.
Gondolhattam volna, hogyha rólunk van szó, nyakig merülünk a veszekedésbe. Örülhetek, hogy meglepően sokáig húztuk anélkül, hogy megemeljük a hangunkat, de persze ismét itt tartunk. Ahogy beszélek és Móricra nézek nem könnyű elpillantanom arról, ahogy ül a padlón. A képet óvatosan támasztom a falhoz, miközben még záporoznak a kérdések. Halkan sóhajtok.
- Zavaros, tudom jól -puhán lépek Móric felé, hogy vele szemben, valamivel távolabb törökülésbe üljek. A göndör tincsek felett a falra pillantok, majd le rá.- Igazából nem az a fontos, hogy maradsz vagy visszajössz. Hiányzol és elhittem, amikor azt mondtad visszajössz, viszont a legjobbat szeretném neked, ami úgy tűnik itt van. Bárhogy lesz, megoldást találunk. És ezek szerint el kell mondjam, hogy mindegy hol vagy, bennem nem változik semmi - ennyi minden után ez nem ilyen egyszerű. Fejemet hajtom hátra, hogy a plafont nézzem, amíg csak egy pillanatig vagyok csendben, majd ejtem vissza előre egy szemforgatással.
- Tudod, ha nekem csigaházam van, neked színfalaid. A legszebb az egészben, hogy korábban láttam meg, több van benned is annál, amit mutatsz. Mert érzékeny vagy és hatalmas szíved van Móric, ami hajt. Persze, hogy vigyázol rá. Gondolkodás nélkül éreztem, hogy ide kell jönnöm, mert személyesen más látnom, hogy mi van benned, mint akkor ha írsz. Sajnálom, hogy nem jöttem korábban, csalódást okoztam és azt hitted elengednélek. Nincs így - csóválok a fejemen, aminek hatására hajamat ismét hátrébb söpörhetem. Az a pazar hírem van, hogy nem fogok csak úgy eltűnni az életéből. Talán elkéstem, mégis itt vagyok.
- Elkéstem?- akaratlanul is az ajtó felé fordul a fejem, mielőtt visszapillantok rá. Részemről folytathatjuk, hirtelen tényleg ráérek, de túl sok mindent nem tudok megmagyarázni neki, bármennyire szeretném. Ahhoz tudnom kellene gondolkodni a közelében. Vagy ha róla van szó.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2022. augusztus 19. 14:39
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. augusztus 20. 01:09 Ugrás a poszthoz

Kedves Tökfej,
[Móric / Róma]

A koppanás hangjára pillantok vissza rá, majd amikor látom, hogy túléli, elfordulok oldalasan, hogy inkább a konyhát pásztázzam. Ő mondja a magáét, és én is. Gyanítom, hogy elege van belőle, én pedig kissé kipirosodom a sok beszédtől. Kezdek elfáradni, ahogy végül felteszem a kérdést.
Látom szája íve hogyan mozdul mielőtt elpillantok. Vállam felett a falnak támasztott keretre sandítok, a ránk telepedő csendet is válaszul tudnám venni, de kivárok.
Erre nevet. - Most mi az? - Visszafogott mosollyal fürkészem kíváncsian, mielőtt… rákérdez. Három kiejtett szótól képes körülöttem minden megállni és csak Ő ül velem szemben egy karnyújtásnyira. Vajon felfogta mit kérdezett? Szívem dobban úgy, mintha eddig kómás lett volna, ajkaim elnyílnak, de némán hiába mozdulnak. Válaszolnom kell. Móricról van szó. Egy pillanatig szájára ejtett tekintetem újra kékjeit keresi, amíg kósza tincsem szabadul előre az apró bólintással.
- Igen, Móric. Elvetted az eszem - lágyan, kikívánkozva görbül le ajkamról a válasz. - Attól még néha az agyamra mész… de olyankor is szeretlek - nevetés kúszik ki ajkaim közül, majd préselem össze őket egy halvány mosollyá. Mellkasom jár gyorsabban, és pillanatnyilag csak azt szeretném tudni hogyan fogadja és mindezek után mennyire borul ki. A háta mögött lévő ajtó hirtelen nagyon érdekes lesz, mielőtt óvatosan nézek vonásaira.
- Nem kell mondanod semmit - biztos voltam benne, hogy amíg itt vagyok, valahogy elmondom neki. Csak nem így szerettem volna, hogy megtudja. De minek is képzeltem el? Amikor vele szinte sosem alakul úgy, ahogy tervezem. Most még csak terv sem volt.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. augusztus 20. 13:03 Ugrás a poszthoz

Kedves Tökfej,
[Móric / Róma]

A minimális megkönnyebbülés olyan édes, amire nem is számítottam. Tizennyolc évesen kételkedem, hogy valóban tudnám tudom mi a szerelem, de érzem. Nekem ez az. És az, hogyha rápillantok, nem borul ki, nem szükséges megmagyaráznom, sőt eleve ő adta a hátszelet. Igazán meglepettséget sem látok vonásain. Heves szívverésem lassul és csak hagyom, hogy legyen. Tényleg nem kell mondania erre semmit, tudom, hogy benne más van. Mégis, úgy néz ki valahol mindketten tudtuk, nyilván okkal nem kaptam volna meg a legpazarabb barát címet.
Ajkamba harapva bólintok aprót. Semmi baj - mondanám, amikor fürkészésére kérdőn billentem félre a fejem. Jaj. Talán mégis kiborul, de mielőtt tovább találgathatnék elég gyorsan cselekszik. Mozgolódásának zajai ellenére alig hallok valamit a dobogáson kívül, mielőtt megérint, magához húz, végül szemtelen ajka összeér az enyémmel. Szempillám rebben, behunyt szemeim alatt, míg fel nem fogom, csak viszonzom a csókot. Közelségétől borzong végig bőröm, mielőtt megszakad és elnyílt ajkakkal, teljesen hitetlenül ott maradok a kezében, ujjaim fogalmam sincs mikor kerültek a csuklójára. Suttogjon bármit a hangján hallom, hogy mosolyog én pedig végleg nem tudom mi történik. Itt is hagy, így meg pláne. Lassan nyitom fel a szemem, ujjbegyem akaratlan is érinti ajkamat, de nem nézek utána, csak magam elé. Egyszer azt mondtam semmilyen tettén nem tudnék csodálkozni, hát
- Te megcsókoltál... - szólok, ahogy eljut tudatomig. Felkelek, aprót lépek arrébb, ahogy felé fordulok és tekintetét keresem. Elnyílt ajkaim közt mélyen veszek levegőt, amit hanyagoltam mióta feltette a kérdést.
Miért csókolt meg?
- Akartad?
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2022. augusztus 20. 13:04
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. augusztus 20. 14:16 Ugrás a poszthoz

Kedves Tökfej,
[Móric / Róma]

A felhők felett jó szelet vár az ember, de én egyelőre azt tudom, hogy mindenre számítottam, csak csókra nem. Nem is tagadhatnám régen mennyire reménykedtem ebben. Hirtelen annyi emlék jut eszembe, amikor kíváncsian eltöprengtem a helyzetben: Móric csókja biztosan olyan lenne, mint a személyisége. Olyan régen jutott ez utoljára eszembe. Aztán ahogy alakultak a dolgok, majd most, az utóbbi napok után... pokolba az egésszel, amikor éppen teljesen meglőve zizzen tekintetem a hátán. Valamiért megtette és jelenleg nem érdekel más, csak hogy őszintén akarta-e?
Nem változnak vonásaim, ahogy megfordul és rögtön látom rajta, hogy talán ő sem erre várt. Márpedig, nagyon figyelek. Mert megtörtént, már sejtem milyen és... nem elég. Határozott válasza hallatán engednek el vállaim és sóhajtok halkan, ahogy a bent tartott levegőt kiengedem. Majd kontrázik. Remek. Értem. Végig pillantok rajta, ahogy fene nagy magabiztossággal a pultnak dől, majd tekintetem a kék pillantásánál köt ki. Magamnál tartom mielőtt megszólalok. - Jó.
Fogalmam sincs mi szalad végig egész testemen, amikor elindulok, gyorsuló léptekkel átszelem kettőnk közt a távolságot és kerülök elé. Szemébe nézve mosolyodom el, míg kezem szalad tarkójához és lépek közelebb. - Akkor csókolj meg igazán - hangom olyan halk, hogy csak azért biztos, hogy megszólaltam mert elég határozottan szóltak a szavak.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. augusztus 20. 15:12 Ugrás a poszthoz

Olyan Ő
[Móric / Róma]

Azt írta elege lett a huzavonából, megunta a reménykedést és várakozást. Nem csodálkozom. Akkor sem ha Móric egyetlen évre gondolt, arra hogy nem jöttem ki, akkor sem, ha többre, mert négy éves rutinnal túl jól meg tudtam érteni amiket papírra vetett. A csókja pedig belelökött abba, hogy ne csak okoskodjak az érzelmeimről, hanem átéljem őket. Mert jó. Túlontúl jól esik. Semmi nem tart vissza csak elindulok hozzá, amikor mindketten akarjuk.
Határozott hangom ellenére, a bizonytalanság még megbújik bennem, mert nálunk sosem lehet tudni mikor fordul meg fenekestül a helyzet. Viszont ahogy mozdul és megragad, belül megbizsergek. Ajkaim mozdulnak a hevességre, ami hatására sóhajtok halkan, arra a pillanatra amíg elhúzódik. Szemem kikerekedik, ahogy felkap, halkan nevetve söpröm félre a haját, másik kezem kapaszkodik míg felé hajolva újra visszacsókolom. Már bátrabban, mégis kíváncsian, mintha Móric most is belerángatna valamibe és én csak követném. Pedig most egymást rángattuk bele ebben az egészbe. Bármi is történik.
Ujjaim hajába markolnak, hogy kicsit közelebb húzzam, ha még lehetséges volna. De ahogy a lehunyt szemeim mögött színek játszanak és egész testemen eluralkodik valami. Nem tudom miért történik. Nem tudom helyesen cselekszem, vagy sem, csak ismét megsimítom ajkát ajkammal. Csak az ízét és a közelségét szeretném érezni, puha tincseit kezem alatt.

Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. augusztus 20. 20:39 Ugrás a poszthoz

Hogy tessék?
[ Marina / ne less / augusztus eleje]

A következő történt: nevetve sétáltunk be Emilievel a szobába, miközben ő az anyanyelvén kezdett egy hosszas történetben. A bátyja, egy papucs és egy nővér szerepelt a felvezetőben és mivel Damien közös ismerősünk, előre féltem, hogy mégis mi fog ebből kikerekedni. Miközben hallgattam, az asztalomon elrendezett jegyzetek közül húztam ki egy pakkot, amit Armandnak szántam, majd ismét egyet, más színnel megjelölve, ami Auguste-nak. Utóbbit át is tettem a szoba másik végében lévő asztalra, hiába tudtam, hogy nélkülem ott is fog megporosodni. Mosolyogva csóváltam a fejemen, mikor észrevettem a táskám mellett a délelőtt érkezett baglyot, amiről szinte meg is feledkeztem. Arra gondolni sem mertem, hogy esetleg Mórictól jött, amikor hetek óta beállt a csend. Nem, ezt a titkos csodálóm írta. Mert, hogy ezek szerint van olyanom. Emilie percekig nevetett, szinte már könnyezett. Mindegy. Visszatérve a másik idiótára, a magyar helyesírás néhol még fájó pont, azt meg kell hagyni, akkor is ha olvassa a cikkeimet. Ez egy remek kiindulópont volt, de hiába töprengtem rajta napközben, amikor ráértem mégis ki lehet az, fogalmam sincs. Menjek színházba egy teljesen ismeretlen emberrel? Szeretek élni. Az is megfordult a fejemben, hogy valaki szórakozik velem. Akkor viszont ő szeretett eddig élni. Ha nem hajtana a kíváncsiság nem foglalkoznék vele, de így, - és úgy, hogy a jegyek a Madáchba szólnak - és Emilie noszogatására odáig fajult a dolog, hogy elkísért egy darabon.
És most a körúton állok, nagyokat pislogva, és némán nyammogva - meg sem lep, komolyan.
- Akkor én megnézem a felhozatalt a Fügében - Emilie teszi kezét a vállamra. - Üdvözlöm Marinat - teszi hozzá. Persze, mert Marina Darik vöröslik a színház bejáratnál az osztott pályás út túloldalán. Szerencsére a lakástextil üzlet elől is könnyedén megállapítom, mert a lány a Holdról is látszana.
Táskámba kapaszkodva kelek át az úton, majd felé közeledve, karomat megemelve intek, hogy észrevegyen, mielőtt értetlen mosolyogva közelebb lépek.
- Először is nagyon szép vagy, másodszor nagyon érdekelne mi ez az egész? - intek végig a színház épületén, majd rajta. - Lemaradtam valamiről? - kevés esélyt látok rá, de hátha.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. augusztus 20. 22:10 Ugrás a poszthoz

Olyan Ő
[Móric / Róma]

Ajkaink szétválásakor is érzem még a bizsergést mielőtt újra találkoznának, ugyanazzal a fejvesztett hevességgel. A levegőhiány és az izgalom hatására szívem egyre gyorsabban ver mellkasomban, és az egészet fokozzák Móric combomba mélyedő ujjai. Mélyebben szusszanok meglepetten amikor nyakamra csókol és fejemet billentem félre a folytatásra.
Szemeim nyitom fel, annak hatására, ahogy dob rajtam, majd combjaimat szorítom jobban köré, és simulok hozzá, hogy segítsek neki. Apró csókokat adok álla vonalára, épp ahova sikerül, mielőtt a kilincs hangjától bensőm remeg meg. Már nagyon nem a pultnál vagyunk. Sőt, testem az ágyba süpped, és fejem alól tolom félre a bármilyen ágyneműt, ami éppen sikerül mielőtt kezeimet tarkója köré fonom és újra csókol. A pólóm alá simuló érintésekre eddig ismeretlen forróság jár át és egyszerre libabőrözöm, attól, hogy… nem csupán csókolózunk.
Tisztában vagyok vele mit teszek, amikor elengedem és keze mellett elnyúlva megfogom a póló szegélyét. Kissé fészkelődök miközben feltűröm, majd vonakodva válok el ajkától, hogy levegyem magamról a ruhadarabot. Aprókat sóhajtva kapkodom a levegőt, ritka mosollyal arcomon simítom kezem Móric széles vállára és húzom magamhoz, hogy hosszasan megcsókoljam.

Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2022. augusztus 20. 22:18
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. augusztus 21. 10:08 Ugrás a poszthoz

Olyan Ő
[Móric / Róma]

Parfois moins, parfois plus
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2022. augusztus 21. 15:15
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. augusztus 28. 20:30 Ugrás a poszthoz

Olyan Ő
[Móric / Róma]

Parfois moins, parfois plus
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2022. szeptember 11. 18:33 Ugrás a poszthoz

Olyan Ő
[Móric / Róma]

Parfois moins, parfois plus
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kőszegi Róza Amélia összes RPG hozzászólása (187 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 » Fel