34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek:
Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kőszegi Róza Amélia összes RPG hozzászólása (170 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 » Le
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. július 5. 11:57 Ugrás a poszthoz

Ez még a tiéd
[Tökfej / Kolibri? / Kolibrik. / ne less ]

Megijedtem, mert az egyik pillanatban megkérdezte bízom-e benne, a másikban fuldokoltam és a végén ott ültem, hogy a bennem lévő kételyeket az egész helyzet hatalmassá nagyítsa. Miközben ő előttem a szeplőivel, meg a kék szemeivel csalódott. Szeretem, ha igazam van. Igazam is szokott lenni, ez nem is vita tárgya a legtöbb esetben - most csúfosan elbuktam. Tudtam, hogy kell valaminek a háttérben lennie, de sokkal jobban kellett volna a véleményembe kapaszkodnom ezúttal is, csak már sokakat félreismertem. Ezek szerint őt nem. Most már annyira össze lehet tenni, hogy miért reagált akkor úgy, ahogy! Nyilván, mert elmondta, de amúgy is... Haragszom magamra, amiért ez eszembe sem jutott, amikor annyira logikus! Móric ilyen. Nem is tudom mikor aggódtak értem mások. Azt hittem haragszik, ami sodorta a gondolataimat, így most bár rápillantok felém mozduló kezére csak látóteremből sandítok. - És mert ahelyett, hogy elmondanád mi bajod személyeskedésbe kezdesz, mint egy barom - közlöm egyszerűen, amíg fürkészem. Tényleg megcsapkodnám, nem is tudom mi tart vissza. Talán a gondolat, hogy ezek után szinte csak kérdezni fogok. - Viszont, tőlem indult - vagyok olyan intelligens, hogy beismerjem. Még ha idióta is volt, hogy beugrott velem a vízbe, teljesen másba vágtam át. Jutnak is eszembe a kérdései, de a lényeg… valahogy sokkal fontosabbnak érzem a válaszadás helyett, ha tisztázzuk mégis min ment el az egész helyzet. Ijesztő, ha megismerik az embert.
Hallom, hogy helyesel így picit megakadok a mozdulatban, végül hátára simulnak kezeim, ahogy lehunyt szemekkel fejem fordul oldalasan és megölelem. - Tudtam - halkan mondom, aligha érthető. Ha nem lett volna még bennem az egész, hogy valójában megsértettem, ma nem sétáltam volna oda hozzá és mondtam volna, hogy olvassa el. Készülnék elengedni, de visszaölel és hirtelen úgy maradok. Aztán megszólal én meg a szememet forgatom, mert elég lesz mostmár. Lehet, hogy hülye voltam, elismerem. Ő is. - Mégis hiányoztam neked, akárcsak a hosszú hajad, ahogy elnézem - fel is pillantok a rövidebb tincsekre, majd szemeibe, ahogy folytatja. Van egy pár tanulság, de ahogy megszólal emelem rá szemöldökömet és bökök a mellkasára. - Jaj, Móric! Meg sem vagyok lepve. Komolyan - le is pillantok a kezemre, rajta a csillaggal, ahogy eszembe jut a bakancslistám többi része. - Idefigyelj, megérdemelnéd, hogy kiindegeljelek még egy kicsit, mert egy ilyen csillagot öt vonás megrajzolni, azért az nem egy nagy művészet - vonok vállat, visszanézek rá, ahogy hátrébb lépek tőle. A táskához nyúlva veszem ki a bőrkötésű naplót, amiből rendezetten kandikálnak ki lapok szélei. Pálcámmal nyitom ki, majd az elejébe ragasztott egyvonalas kolibri elől veszem ki az apró négyzetre vágott rajzlapot, lefelé fordítva -tehát a Tökfej jelenleg a béna kis vázlatomat pillanthatja meg-, két ujjam között tartva nyújtom felé. - Ez még a tiéd - bólintok egyet, inkább magamnak. Mert bizonytalan vagyok a rajzzal kapcsolatban és mert próbáltam azt is a lehető legmaximálisabban kivitelezni. Nem tudom, hogyan sikerült és az ő tudásával... jó, legrosszabb esetben is közli, hogy pocsék a kézügyességem és ennyit a motiválásról. Aprót nyelve teszem le a padra a naplót és lépek vissza elé. - Fordítsd meg - bal felkarom köré kulcsolom másik kezem ujjait.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. július 5. 11:59
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. július 5. 20:30 Ugrás a poszthoz

Ez még a tiéd
[Tökfej / Kolibri? / Kolibrik. / ne less ]

Sokkal nagyobb megkönnyebbülésnek élem meg a hónapokig tartó mosolyszünet lezárását, mint az először gondoltam volna. Természetesen a Tökfej egyértelmű jeleit adja, hogy mennyire nem értékeli, ha nem csak én vagyok elkönyvelve hibásnak, hanem ő is. Fújtat, csípője mozdul és a karjait fonja össze. Ez a “durcás Móric” póz, amit összerakva inkább még kiegészítem mondandómat. Az első soromhoz visszakanyarodva történhet meg, hogy megölelem. Remélem ezt most egy életre megjegyzi mindenki, mert nem fog egyhamar megtörténni ismét. Azonban, ahogy visszaölel, nem is olyan rossz ez. Elhúzódva figyelek a reakciójára, magamon igencsak jót szórakozom közben. Bár nem csoda ha nem tudja megszokni a rövid tincseit. Szememet forgatom, majd mosolyodom el ismét. Micsoda határozottság! - Összekeversz valakivel - csóválom a fejemet. - Nincs az az isten, hogy én ezt mindennap felhozzam - értetlen is nézek rá.
Hallgatom, ahogy csacsog a halakról, meg Kendéről, mert gondolom a becenév ismét a legjobb barátját takarja. Ez lehet neki az ötvenedik. Ha a sporttal kapcsolom össze egyértelmű, na meg abból, ahogy a fiúról beszél. Hamar túlléppek a témán, mert jobban foglalkoztat, hogy átadjam a rajzot. Sóhajtok egyet, mert rögtön gondoltam, hogy megjegyzést tesz a szerencsétlenebbik darabra, de halk nevetésbe fullad, mert megdicséri. Jogos, úgy rajzolnék koncepció nélkül. - Hogyne. Ha elforgatod - körözök mutatóujjammal. - Olyan, mint egy orka, csak kicsit csálé, mert előrébb csúsztak az uszonyai - mutatom neki, majd a másik irányba mozdul az ujjam. - Ha meg így, akkor egy nyúl is lehet. Bárhogy máshogy pedig egy motorcsónak ventilátora - dől is a fejem. Nincs kézügyességem, még mindig tehetségtelen vagyok, és ezt pontosan tudom - és mostmár ő is. Inkább mondom, hogy fordítsa meg, mert ott a lényeg. Aprót nyelek, tényleg izgulok. Írtam, nem segített rájönnöm. Poe-t olvastam, nem sikerült elvonatkoztatnom, végül kézbe vettem egy alkoholos filcet és egy vonalzót. Rajzoltam és pontosan tudom mennyit görnyedtem a két kolibri felett. Hosszú órákon keresztül, más formát öltöttek a bennem lévő dolgok, miközben egyik pontot kötöttem össze a másikkal. Eközben nem gondolkodtam, hogyan jutott eddig a veszekedés. Kérdésére kurtán bólintok. - Van benne hiba. Megremegett a kezem - eszembe jutott, hogy akkor a tónál konkrétan végig fogdosta a testemet, és nem meglepő módon zavarba jöttem, de ezt biztos el nem mondom neki, már hessegetem is el a gondolatot. - De ez már tényleg egész jó. Sőt, tőlem egy műremek - értékelem a képességeimet, ahogy bólintok határozottan, mert akkor a mennyire tudok rajzolni témát le is zárhatjuk. A mondat feléig se jutok el gondolatba, amikor megérzem ajkait az arcomon. Ó. Sandítok arra, majd meghökkenve emelem arcára pillantásomat. Megpuszilt? Dobban a szívem, miközben már pakolászik. - Szívesen - préselem ki magamból, majd elfordulok, hogy a cuccaimat rendezzem a rózsaszín pírrel az arcomon. Fülelek arra, amit mond, mikor hirtelen megállok és fordulok felé. Most hova megy? Órára! Atayég, már rég megy az óra! Nyúlok is a táskáért, de az sokkal nagyobb elánnal kerül a vállamra, mint akartam. Már megbocsásson, de odamentem, elolvashatta a levelet, elismerem a hibám, bocsánatot kértem, megöleltem, rajzoltam neki, kaptam tőle puszit és még mindig… Elnyílnak ajkaim, csak pislákolok. Kérlek, csak ne játszd el. Pár rövid pillanatig csendben vagyok, majd elindulok felé, hátra lesek nem-e ott hagytunk valamit, de minden tiszta. - Ha most a bagolyházba viszel és ismét találkoznom kell azzal a fura szerzettel, lehet inkább bemegyek Bájitaltanra, Tökfej - simítom kósza tincsemet fülem mögé. - Hova megyünk? - nem mellékesen ez egy fontos kérdés, amit fel is teszek mikor somolyogva megállok mellette.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. július 5. 22:33 Ugrás a poszthoz

Ez még a tiéd
[Tökfej / Kolibri? / Kolibrik. / ne less ]

Volt egy kellemetlen találkozásom az egyik bagollyal a bagolyházban és igazán nem volt célom megismételni. Ráadásul A Tökfej végig is nézte az egészet, így aztán valamiért az első gondolatom a kastély azon tornyára esik. Nem tudom merre szeretne menni, de amikor lereagálja a megszólalásomat hirtelen másra figyelek egy pillanatig. Említettem ezt a vigyort, amit régen nem címzett nekem. Most megteszi és akaratlan rándul ajkam széle hasonlóra, amíg nem folytatja és fagy oda. Lógás? Egész nap? Hogy tessék? Kikerekedett szemeim merednek rá, mint akinek elment az esze. Dobpergés ad nekem, fürkészem értetlen, majd suhintok rá a vállára. - Komolyan? A tóhoz? Azért legyek renitens, hogy elsüllyedjek? - Ez az idióta tényleg ezt vonta le tanulságnak? Sűrűn pislogok, ajkaimat csukom össze. Szépen lassan átgondolom. Tulajdonképpen most jöttem vissza otthonról, a mai napra el tudom intézni még az igazolást, de csak ha egy-egy óráról csúszok le, akkor az inkább tükrözné a renitens viselkedést, amin most egyeltalán gondolkodom. És... még tovább is fűzi. Ahogy elnézem Móricot, mégis inkább mennék vele. Régen töltöttünk együtt időt. Nem hiszem, hogy sűrűn hívna még így és azt hiszem ő is szeretné, mert ha nem így lenne nem vigyorogna így. Egyetlen napról van szó. Nekem is jár egy nap szünet, minden alól. Úristen. Mégsem jó ötlet ez. Majd tekintetem kapja el a kékjeit, amíg esküdözik nekem, és azt mondja vigyáz rám. Szeretné, hogy menjek. Akkor is velem akarta jól érezni magát és lássuk be, rólam van szó előre dolgozom, minden teljesen rendben lenne, mert pótolnám hibátlanul. Ez nem is lehet kérdés.  - Jól van. Menjünk, de ebből nem lesz rendszer. Egyetlen napról van szó - mutatom az ujjammal mielőtt még megfognám a kezét. - Megnézem, hogyan tanítasz te meg engem úszni két-három óra alatt - teszem hozzá, és kezdem el én húzni magam után. - És Budanekeresd annyira nem is hangzik rosszul, örülnék ha túlélném addig - közlöm, fejben már tervezgetek, mert ha már csináljuk, csináljuk rendesen.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. július 6. 00:48 Ugrás a poszthoz

Szabadnapnak hívnám
[Tökfej / Kolibri? / Kolibrik. / ne less ]

Orrom automatikusan moccan, mert még szép, hogy még szemtelenkedik, amikor mindezt magamban már lerendeztem, amit ő ki is mond. Ráadásul tudok én vigyázni magamra. Mégis mi vagyok én, tényleg valami madár, ami megijed ha víz éri a tollát? De közben meg vigyázna rám és ezzel a pompás kétes helyzettel egyensúlyozom közel egy éve. Az agyam és a szívem. Remek kombinációt nyújtanak és valahogy hirtelen összefogni látszanak, mert elindulok és azon gondolkodom mégis mivel tölthetnénk a mai napunkat a zseniális terve után? Kíváncsi vagyok mi történhet ma, az az igazság és az én kíváncsiságom egy túlságosan veszélyes hajtóerő. Kissé kikerekednek szemeim, ahogy ismét érzem, hogy elkapja a kezem, de ujjai fonódnak enyéim közé. Soha korábban nem fogta meg így a kezem, pedig rengetegszer rángatott már magával. Még akkor sem igazán ocsúdok fel, mikor a tóhoz érünk és Móric még mindig fogja a kezemet. Azt mondta nekem, hogy mostantól gondolkodik majd mellettem és valahogy most esik le, hogy szerencsére ez nem így történik.
Ez az. Végem van. - Üdv a paradicsomban, gondolom - Tekintetem pásztázza a környezetet, amíg követem és teszem le táskámat, hogy utána pillantásom azonnal ráessen, ahogy vetkőzni kezd. Ó, atyaisten! Igen, gondoltam, hogy nem ruhástul megyünk a vízbe, de zavartan nem tudok elpillantani a felsőtestéről. Semmi gond. Megy ő magától én meg végre kifújhatom a bent tartott levegőt, ahogy nézek utána. Hálát adok az égnek, amiért nem vagyok nem csak a nyárra való tekintettel, de sosem slampos, ráadásul nagyon sok kézenfekvő bűbáj van lányoknak, amit nem hangoztatnak eleget, de még így is kissé hezitálva gombolom ki a nadrágomat, majd kilépve belőle hajtom a levett cipőmre. A pólómat kötöm meg oldalasan a derekamon, amíg felé fordulva lépkedek a tóhoz, abban meg a sötétkék fehérneműben, amit viselek. Nem baj, úgysem foglalkozik vele - gondolattal harapok szám belsejébe. - Negyven fokban a nap megtette a dolgát. Plusz, ha hideg lenne a víz valami fatális véletlen folytán megállt volna a szíved, amikor beleugrottál, mint egy őrült - húzom meg szorosan a felsőt, mielőtt még kedve támadna kikötődni, és szkeptikusan mérem végig a partrészt. Nekem itt jobban tetszik. Határozottan. Hirtelen és őszintén nevetek fel a megszólalására, reagálnék, hogy azt lesheti, mikor kinyújtja a kezét. Idáig jöttem. Lógok - ezt írhatnám csupa nagybetűvel is. Akkor most már befelé a vízbe! Hosszasan fújom ki a levegőt, amíg behajlítom a térdem és Móric kezébe kapaszkodva minimálisan elrugaszkodom. A  lábam is leér, mikor aprót nyelek, mert megérzem hátamon a kezét. A szabad kezem mozdul a víz felszínén. - Oké. Várj - nézek rá, majd egy pillanatot várok, hevesen ver a mellkasomban a szívem, és jelenleg még cseppet sem élvezem a dolgom. Majd teszem, amit tanácsolt. Csak tényleg tartson. - Öhm, biztos vagy benne, hogy ezt így kell? - kérdezem, de ahogy megszólalok fogok rá a karjára, mert mindjárt beleesek a pocsolyába! Szusszanok. A hátamon fekve mozdul aprót a lábam, felettem a felhők kúsznak el és dübörög a mellkasom. Erre kérdez. Nem is akármit. Rá villan a pillantásom, mert ez nem volt szép. - Szerinted? - kérdezek vissza, bár lehet nem ez a legjobb ötlet, hogy szeszélyeskedjek vele, amikor össze-összeszorul a torkom, mert a víz felszínén lebegek. - Mert szeretem. Egy jó dal - válaszolok végül, szinte kimondva azt, amik a fejembe siklanak. - Tetszett, ahogy előadtad és nagyon jól éreztem magam aznap - remeg meg ismét a kapaszkodó kezem. Én tényleg nem vagyok normális! Összepréselem ajkaimat, mert már nagyon sok mindent bevallottam neki. Tudja, hogy kedvelem nem is értem miért kérdezi. Ráadásul tényleg nem tudtam, hogy el fogja olvasni azt a levelet!
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. július 6. 00:52
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. július 6. 14:42 Ugrás a poszthoz

Szabadnapnak hívnám
[Tökfej / Kolibri? / Kolibrik. / ne less ]

Tanórán való figyelés helyett, vízben lebegek. A “nyugi” nálam sose adott elég okot a megnyugvásra. Nem értem azokat, akiknek esetleg igen. Miért nyugodnék meg annyitól, hogy valaki azt mondja nyugi? A nevetése más kérdés, aközben ujjaim engednek egy pillanatra, mert aztán folytatja és ott is a bizonyíték, hogy egy puszta “nyugi” miért nem elég érvnek. És csodálkozik, hogy merev vagyok? Megemelkedik a szemöldököm és mióta így tart először hagyom, hogy elkapja a tekintetem. Liának hív, ami valahogy inkább segít az aggodalmamat csillapítani. Tartani fog. Aprót sóhajtva engedem kissé hátrébb a fejemet, a hajam érzem, hogy hol elsüllyed, hol körülöttem lebeg, lábaim és szabad karom is aprót mozdul. A madarak nagyon magasan repkednek, a nap még éppen nem olyan szögben áll, hogy megvakuljak, mégis septibe hunyom le a szemem mikor kezét érzem meg a csípőmnél, ahova a pólóm már nem fed, mint a másik kezénél. A lepkék nagy szórakozásba kezdenek, én meg szinte félszavakkal válaszolom meg a kérdést, amit a végére el is felejtek mi volt. Ó, igen, karaoke. - Nem felejtem el neked, hogy nem ismered a Queen-t - csukott szemmel is biztosra veszem, hogy vigyorog, mégis kisandítok, majd rendesen rányitom kékjeimet. - Mondd - fürkészem kíváncsian vonásait, és csak még inkább az leszek mikor beszélni kezd, hogy végére lepődjek meg igencsak erőteljesen. - Hunor a legjobb barátom, nem pedig a haverom és nem fura - védem szinte azonnal és őszintén észre sem veszem, hogy minimálisan jobban a vízben vagyok, ő meg közelebb van. - Rendben, egy kicsit furcsa, ebben nem különbözünk az biztos - visszafogott mosollyal fordulok el fejemmel, lábaimat tovább mozgatva óvatosan. - Összevesztünk a tavaszi szünet után - ujjam a víz felszínére pöcköl, utána nézek vissza a Tökfejre. - Elmondtam neki valamit, amin nem tudok változtatni, és nem is akarok, erre megharagudott rám - azóta egymáshoz sem szólva megnéztük egy filmet, és vérremően megküzdöttünk a zászlókért a levitás kiránduláson. Mély levegőt veszek. - Érted, ő tényleg haragos - elég volt hallani, ahogy beszélt velem és ahogy kiábrándultan nézett rám szemeivel. Megpróbálok majd beszélni vele, mert ragaszkodom hozzá, hogy magyarázza meg érthetően mi történt akkor. Fogalmam sincs mikor sütöttem le a szememet, de hamar kipattan, ahogy figyelmem arra esik, hogy ki tudja hanyadjára elenged. Ha Móric nem tud semmit, akkor biztosan állhat más a háttérben. - Te nem vettél észre semmit? - kérdezem hirtelen, majd megingok és szorítok rá a karjára. Megköszörülöm a torkomat. - Figyelj, értem, hogy fogalmad sincs mit csinálunk tulajdonképpen, de szerintem kezdjük el, majd beszélek a parton még eleget, ne aggódj - hadarom el.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. július 6. 21:04 Ugrás a poszthoz

Szabadnapnak hívnám
[Tökfej / Kolibri? / Kolibrik. / ne less ]

Az a szerencséje, hogy itt feküdve most tényleg egyre inkább próbálok elvonatkoztatni a feszültségtől csakhogy ezt egy részt úgy érem el, hogy rá figyelek. Kimondja, hogy ismeri a Queen-t, de nem szereti és én nézek rá mint egy űrlényre. - Mi az, hogy eh? A don’t stop me now is, eh? - megemelem a kezem próbálok csettinteni, de vizes ujjakkal csúnyán nem jön össze a dolog. -  Az illene hozzád, eszelős szám - legyintek inkább szélesebben mosolyogva ahogy egy pillanatra megfeledkezem róla hol vagyok. Hamar jut eszembe újra, mikor kezem visszaesik a vízre, majd alá is engedem.
- Az, de te ezt nem mondhatod rá - ugrik a szemöldököm. Az rendben van, ha én hülyézem le alkalomadtán, mert zakkantabbul viselkedik nálam, de Móric ne tegye. Akkor sem, ha Hunor ennél sokkal rosszabb jelzőkkel illette őt. Vagyis… Miért ilyen nehéz ez? Közben figyelek a többi kérdésére, majd mosolyára és biccenő fejére. - Mert talán tudnék, de nem szeretnék. Ezért haragszik - vonok vállat, ami megakad és nevetek fel jobban kapaszkodva fél kezemmel. - Ennyi önkritika nem fér el egy ekkora tavacskában! - kuncogok, majd engedem el és kapom el a pillantását. - Kösz - tudja mire értem, legalábbis remélem, csak már nem merek nagyon beszélni, mert mintha akkor süllyednék lentebb. A lényeg, hogy jól esik, hogy ezt gondolja és igyekszem is megoldani, főleg a mai nap után, ehhez kétség sem férhet! Erre a válaszra amúgy is számíthattam volna, ha nem kapkodva teszem fel a kérdést. - Semmit - oké, biztos más is a háttérben, a Tökfejnek meg a keze a hátamon. Egészen visszarázódom a jelenbe ujjaitól, ahogy a bőrömet érik, a mellkasomban a szívem pedig ismét rákezd. - Ne pufogj, szeretnék túl lenni raja és nem meghalni - fölém hajol, közli amit, mire ajkam ‘o’ alakot formál. Hirtelen kelek fel és mellkasom alá, ameddig a felkötött póló tart, nagyjából addig is ér a víz. Toporgok picit egyhelyben, ahogy figyelem. Nagyon figyelem. Elment az esze, nekem meg főleg. Arrébb hajolok a rám csapódó vízcseppek elől, nem mintha amúgy nem lennék csuromvíz, karommal idétlenül utánzom és kínomban nevetek fel ismét. - Így? - kérdezem szkeptikusan, majd pillantok rá, hagy leereszkedik a vízbe. Fogalmam sincs, hogy jó e amit csinálok, hogy látásból utánozni tudom e, az egyedüli biztosítékom, hogyha ebbe belekezdek, hogy tényleg mellettem marad. Elpillantok róla, aprót nyelek, ahogy bólintva húzom fel lábaimat, majd tolom fel magam háttal a víz tetejére. Utánzom a mozdulatait, amennyire bírom, mert a fenébe már az úszással! Majd pont kifog rajtam, hogy ne maradjak fent a tetején! Lentebb kezdek mozdulni és azonnal kapok érte és nagyon remélem, hogy ott van. - Oké, mehet újra - közlöm már én magam. Biztos nem adom fel.
- Írok majd egy könyvet, “Így lettem olimpikon” címmel. Majd lehet megemlítelek benne - jegyzem meg egy ritka mosollyal, amikor már egy bő fél órát eltöltünk a vízben és annyit elérünk, hogy fent tudjak maradni, ha nem is ér le a lábam. Kell hozzám türelem, abból én edzem őt. Taposom a vizet, kezem úgy csinál a víz felszínén, mintha tudnék is úszni, a jobbomat szemeim fölé emelve hunyorgok a naptól az arcára. - Gondolom Kendét nem így edzed - mondom neki.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. július 22. 16:22 Ugrás a poszthoz

Szabadnapnak hívnám
[ Tökfej / ne less ]

Tény és való, hogy a bakelitek és a megannyi könyv között felnőve kissé visszább vagyok maradva a popkultúra területén. Nagyjából, mint Magyarország a nyugati országokhoz képest minden téren. A filmekkel más a helyzet. Amíg apa otthon lakott rengetegszer mentem át a szobájukba és fészkeltem magam a nagypárnák közé arra a másfél-két órákra. Ő imádja a filmeket. Én pedig történetesen tudom ki az a Megan Fox, ami probléma, mivel a hátamon lebegek a vízben és hirtelen tör rám a nevetés ingere. - Ez aztán a hasonlat - szorítom is össze ajkaimat. A hirtelen jött jókedv is csillapodik, ahogy a Hunor-téma felmerül. Taktikus, nem fair, mert ezt én szoktam. - Hogyne. Vigyázni kell velünk - vonok vállat, majd elmosolyodva pillantok le lábaimra. Komolyan, ha a szánk fog járni sosem tanulok megmaradni egyedül a vízen. Így meg igencsak furcsán érzem magam.
Izgulok, hevesen ver a szívem, még a fülembe is dobog néha, ami keveredik a víz csapkodó hangjával, de akkor is figyelek arra amit mond, vagy mutat, mert jobb szeretek lélegezni, mint megfulladni. Szóval, ha hozzám is ér, és húzza kezemet, akkor én kinyújtom és úgy folytatom. Hol erre, hol arra billenek amitől az egész ijesztően instabil.
Lenyűgözetlen billen félre a fejem, ahogy újabb becenevet kapok. - Lehetsz is. Sokra viszem majd - nyilvánvalóan, csak nem úszóként. Szkeptikusan le is pillantok a vízre, majd kerekednek ki a szemeim az ostorra. - Majdnem megsajnáltam Kendét, de tulajdonképpen azt kell mondjam, ti igazán összeilletek - pislogok nagyokat. Elértük, hogy fent maradjak és -nagyjából- tapossam a vizet, erre vissza akar térni a gyakorláshoz! - Hasra? - állok meg, majd ahogy lentebb kezdek bukni, kapok észbe és mozdul újra lábam. - Előbb mondd el, utána megteszem - szóval figyelmesen hallgatom hogy mit és hogyan kell. - Minden nemet egy délután alatt megtanulok vagy mi a terv? - morgom halkan, ahogy végül csak a hasamra fordulok, fejemmel kint a vízből, nyújtogatom a nyakamat. Karom mellkasomtól nyúl előre és húzom magam alá a vizet. A lábam lentebb van annál amit Móric mutatott, de rúgok vele. Nem tökéletes, ami frusztrál, mégis előrébb tudok haladni és mikor bíztat, akkor folytatom. A végére húzódik a nyakamon az izom és a szívem fáradtan ver. Van, aki élvezi az úszást? - Ennyi. Eldőlt. Maradok a levegőnél, a seprűnél és a kvaffnál. A kviddics jó nekem - győzködöm magam hangosan, miután szusszanva megállok és levegő után kapkodok. Móricra pillantok. - Köszönöm, hogy segítettél - pöckölök a víz felszínére, majd kézfejemmel sodrok a vizen, ami épp úgy fröcsköli le, ahogy én azt szerettem volna. Halkan nevetem el magam. - Ezt mert szórakoztál az ügyetlenségemen. Ne is tagadd. Megérdemelted - emelem meg a szemöldököm, vonok vállat, majd fordulok a part felé. Inkább a kalandozó kezei miatt járt ez, de azt nem mondom ki hangosan.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. július 23. 16:13 Ugrás a poszthoz

07.23.
[ Tökfej / 16. születésnapom / ne less ]

Születésnapom van. Erről szinte senki nem tud a kastélyban, akinek véletlen mégis megemlítettem az tudja, hogy nem ünnepelem. A mindenkibe beletartozik Móric is, aki a folyosón még utánam kiabált, hogy megállítsa bennem az ütőt ugyanis kitalál valamit. A lányregényekben ilyenkor a tinédzserlány napokig másra sem tud gondolni csak arra, hogy éppen az, aki tetszik neki érte jön azért, hogy együtt megünnepeljék a születésnapját. Igen ám, de a fiú karaktere meg sem közelítheti Móricot. Tehát én említett főhősnőnknél is többet agyaltam. Móric esetében a hova, hogyan, miért kérdésekre a válasz klasszisokkal fontosabb lenne ahhoz a biztonsági játékhoz, amit én űzök. Azt sem tudtam mit viseljek, mire eldöntöttem, addigra írt, hogy öltözzek ki. Erről beszélek! Hosszú pillanatokig néztem az üzenetet és a küldő nevét és a többit nincs időm kifejteni. Egyáltalán tegyem össze a kezeimet egy letisztázott időpontért.
Utolsó simításokat végzek a hajamon, és a világos térdig érő szoknyás ruhán mielőtt még a hozzáillő lapostalpúba lépnék. Leheletnyi sminkemet befejezem a cseresznyés ajakbalzsammal, majd a táskám pántját vállamra emelve indulok el és pontosan nyolcra ki is érek a Levita elé. Nem késett, így azonnal kíváncsian kezdhetem fürkészni az arcát. Köszön. Ritka alkalom, tényleg születésnapom van.
- Szia - kapaszkodom meg a táskám pántjában. Aprót moccan a szemöldököm, mert mintha ideges lenne. Istenem, ez nem egy randi, igaz? Biztos nem. Ugyan! Na, ha valami ebben biztos lehetek. Hányszor történt már ilyen? Csak szülinapomon van… - üdv az utóbbi napjaimban. Inkább bólintva fordulok is irányba. - Menjünk. Hova is megyünk egész pontosan? - oldalasan sandítok fel rá, mert már nagyon tudni szeretném a választ.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. július 25. 12:45 Ugrás a poszthoz

07.23.
[ Tökfej / 16. születésnapom / ne less ]

Ha már egyszer elhívott, hogy ünnepeljük meg a születésnapomat és nem mellesleg megírta, hogy öltözzek ki, úgy döntöttem megpróbálom a legtöbbet kihozni magamból. A karaokenál is bevált és mostanra már ő is tudja, hogy aznap jól éreztem magam. Meglepően jól. Ez mégsem jelenti, hogy a ma ne fulladhatna katasztrófába, vagy zárulhat kardiológussal. Nem normálisan ver a szívem, amikor megpillantom az ingben, amit visel. Diszkriminálok néhány gondolatot, mikor… bókol. Meglepettségemet próbálom palástolni, valahol furcsán érzem magam mert nagyon ritkán szoktam nekem ilyesmit mondani, és most még Ő mondja. Megállítom kezemet, ami azonnal szoknyámat kezdené birizgálni és halvány mosollyal biccentek neki amolyan köszönetképpen. - Amíg nem üzentél már majdnem, ismétlem - emelem meg ujjamat - majdnem felvettem azt az idióta pólót - ezt persze ő és én is tudjuk, hogy nem igaz.
- Ahova megyünk, ott unalmas lesz? - Egyáltalán nem vagyok megelégedve a válasszal, amit kapok és nem teljesen értem, hogy mit akar vele mondani. Nem is hagyom annyiban, mert út közben a témák között még vissza-visszakanyarodok, hogy elmondjam a legújabb teóriámat. Aztán megérkezünk a vonatállomásra. Mi a fene? - Kiöltözött kalauzok leszünk? - cinikus a kérdés, mikor már lépünk is fel a szerelvényre. Nem izgulok kevésbé attól, hogy nem tudom még mindig mi lesz a program. A kabinba azonnal résnyire nyitok ablakot, hogy a műbőr, a por és a fém dobozos szemetesláda által kreált bűz kiszellőzzön, csak aztán ülök le. Tökfej felteszi a kérdést, elakad a levegőt, mert nem igazán szeretném megválaszolni, azzal úgy olvadok bele a támlába, szinte eggyé is válok vele. Mikor újra megszólal jobban felé fordulok és visszafogottan visszamosolygok rá. - Vagy úgy! Szinte semmit nem tudok, de kötelező lesz jól érezni magam - bólogatok lassan, majd értetlen nézek rá. - Oké, a társaság lehetne rosszabb - vonok vállat és kapásból túl sok ember eszembe is jut. Elmosolyodom és a táskám pántját kezdem kezeimmel piszkálni. - Kíváncsi leszek - sandítok felé, majd jut eszembe! - Tényleg… hogy sikerült a művészeti vizsgád? - furdalja az oldalam mióta csikorgó cipővel rohant el.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. július 31. 18:10 Ugrás a poszthoz

Tilosban
[ Móric / Amerikai Pszichó / kellemetlen ]

Ülök a vonat kabinjában kezemben a papírköteggel, ami eldöntheti a nyaram sorsát, ami rengeteg bakancslistás pontomat foglalja magában és szinte a legnagyobb álmomat dédelgeti, hogy egyszer valóság legyen. Majd egy majom fordul le a fejem feletti csomagtartóról, ekkor a papírhalmazba belekap a szél és a huzat viszi ki az ablakon. Utána kapnék, beesek egy terembe, ahol Keserű professzor mérgesen - ami már magában szürreális - faggat a válaszokról, ugyanazzal a majommal a vállán. És engem az zavar, hogy nem tudom a válaszokat.
Sűrűn pislogva ébredek a rémálomból, izzadt kezem a pergamenhez ragadt, pedig arcomba omló hajamat simítanám fülem mögé. Lassan kelek fel, és homályos tekintettel realizálom nem a hálókörletben kumtam be tanulás közben, hiszen a könyvtár illata tölt el mikor mély levegőt veszek az annál is hatalmasabb sóhajomhoz. Előttem a legilimencia jegyzetek, szorgalmik. Nem kockáztathatom meg az év végi jegyemet. Kitaláltam kezdésnek, hogy az Amerikai Pszichóban, - bár nem egy tizenhat évesnek való olvasmány lenne - a főszereplő bonyolult elméjét fogom elemezni. Párhuzamokat húzok legilimenciával vele mire mehettek volna. Muszáj, mert egyszerűen képtelen vagyok mások fejébe belelátni alapból is, nem még konkrétan. Tehát gyakorolnom kell. Kihúzom magam, ujjaim szöknek a hajamba és pillantok körbe. A könyvtár nem a legnépszerűbb hely, de teljesen egyedül vagyok - a gondolatmenetem akad meg azonnal és félve sandítok az órám számlapjára, ahol a mutató már tovább szökött a takarodónál. Jaj, ne! Ne! Ne, ne, ne. Felugrok, székem csikordul meg, és mindent egy mozdulattal söprök vászontáskámba. Hirtelen közeledő léptek ütik meg a fülemet. Kazanov. Kissé kikerekedett szemmel szökkenek a polcsorok közé és labirintus-szerűen haladva, sietős léptekkel toppanok ki a folyosóra. Vajon utánam jön? Hátrafordulva haladok tovább, és rezzenek meg a visszhangra a másik irányból, odafordulok, megannyi szem vizslat, amitől benem ragad a levegőm. Soha többet nem olvasok horrort! És ezt még csak nem is az atrocitások miatt mondom, hanem mert rezignáltan végigmérem. A prefektusi jelvény csillan a felsőjén.
- Ez... komolyan hihetetlen, Tökfej… te tényleg mindenhol ott vagy? - Nem tudom örüljek e vagy sem, hogy nem másik prefektus kapott el. Félre-félre pillantgatok a portrékra, amíg halkan lépdelek közelebb Mórichoz. A festményen meredező banya, hol őt, hol engem méreget megvető tekintettel. - Festményként is lehet produktívabb, elvégre mozog. Örüljön neki, hogy nem egy mugli portré és foglalkozzon a saját dolgával - mondom felvont szemöldökkel. A pletykás morogva fordul el, én pedig csípőre tett kézzel toppanok meg a Tökfej előtt.
Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Négyet nem léptem a könyvtárból már el is kap amikor, ha valamire, büntetőmunkára az év vége közeledésével főleg nincs időm.
- Oké - szusszanok. - Móric mindketten tudjuk, megtudlak győzni arról, hogy ne büntess meg - mondom egyszerűen, bár izgulok és hogy ezt véletlenül se lássa kezdem el igazgatni a táskám tartalmát.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. július 31. 19:51
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. július 31. 19:00 Ugrás a poszthoz

07.23.
[ Tökfej / 16. születésnapom / ne less ]

Én megmondtam: mindketten tudjuk, hogy tényleg nem vettem volna fel. Viszont számítottam rá, hogy ettől jobb kedve lesz, vagy megsértődik amiért nem vettem tényleg fel, mikor annyira “szuper” ajándékként kaptam tőle. Igazából rengeteg kimenetele lehetett volna - lásd a korábbi gondolataim - mégis bevált és nevet, amitől én is némileg könnyedebben mosolyodom el és haladok mellette. De hova megyünk? Nekem nem lesz unalmas, de neki igen? Miért lep meg, elvégre az én születésnapom van, ez a felállás normálisnak tűnik. De biztos nem könyvesboltba visz így felöltözve. Ugye, nem? Volna még egy pár kérdésem, idővel talán a válaszokat is megkapom rájuk.
- A kalauz mindjárt hoz egy takarót is - halkan motyogom, míg elfekszik, majd térek ki a társaságomra. Tulajdonképpen el sem képzelem Kendét és magamat egy kabinban, mert semmi értelme, mikor tíz perc után kimennék. Az a tíz perc is a kitartásomnak köszönhetően annyi. Nincs az a párhuzamos univerzum ahol ez megtörténhetne, de neki miért éppen a legjobb barátja jutott eszébe? A fiúk furcsák. - Ezt nem gondoltad át. Biztos szeretnéd, hogy azután veled beszélgessek? - kérdezem apró szórakozott mosollyal lepillantva a Tökfejre. Szerintem nem a válasz és ez tisztább tény, a vonat ablaküvegénél, az egyszer biztos. - Nagyjából olyan lennék, mint mikor izomlázam volt az úszás után.
- szép napok voltak. Remek volt minden perce...
- Jaj, Móric! - fordítom el róla fejem amíg fintorogva közbeszólok a prasnya hasonlatra. Óvakodva hallgatom a történet folytatását, majd bólintok aprókat. Talán abban hasonlítunk, hogy ki tudjuk magunkat magyarázni a meleghelyzetekből, akkor is, ha a módja nagyon is különböző. - Fogadni mertem volna rá, hogy elkéstél. De arra is, hogy attól még átmész - követve tekintetét nézek ki arra amerre ő. - Ismerem a barátságos vitáidat - szemöldököm emelkedik meg. A barátságtalanról is van némi fogalmam és az nem probléma, hogy a vizsgaelnökkel inkább nem az utóbbiba kezdett bele. Szerencsére és szerencsétlenségemre, nem hülye. Kíváncsi gondolat szökik a fejembe, ajkamba harapok mielőtt kiböknék hirtelen, töprengek, de mégis felteszem. - A szüleid mit szólnak hozzá, hogy a művészeti suliba jársz? - kérdezek ismét, méghozzá elég személyeset.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. július 31. 19:04
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. július 31. 19:15 Ugrás a poszthoz

Szabadnapnak hívnám
[ Tökfej / ne less ]

Még mindig nem szeretem, ha beskatulyázzák a tanulókat házak szerint. Megmondtam Hunornak is tavaly a kilátóban, most sem gondolom másképpen. Van értelme a házak szerinti rendezésnek, abszolút, de sokan összekeverik ennek lényegét és a sztereotípiákat csak egyre inkább hangsúlyozzák, ami aztán az Edictumból, a tanórákról és a kastély minden pontjáról süt. Egy pillanatra kizökkent az is, hogy épp Móric jön ismét a “ti levitások” dologgal, mert róla valahogy nem gondolnám, hogy ilyesmivel dobálózik. Attól mert rellonos nem fog hagyni elsüllyedni, hogy majd én oldjam meg és evickéljek ki a partra. Mikor Kende ismét felmerül, akaratlan jut eszembe még  az évfolyamtársam, Hayden vagy akár a terelő, Csonka Zsombor. Nem ismerem igazán őket, de különbözik mindhárom ember, attól mert navinés. Nem venném őket egy kalap alá. Főleg Kendét nem. Homlokráncolva mosolygok, arra, hogy “vágom-e” a "másik felét". Azt igen, de néhány szavával meggyűlik a bajom. - Kétségbe vonnám, de a ti agyi síkotok biztosan képes találkozni. Várj csak, az nem akadály, ha Kende alszik? Hallottam hírét, hogyan vált prefektussá... - nevetek visszafogottan, amíg kezem és lábam is jár a vízben. Mindent tudok. Még amikor Bightmore professzorral csináltam az interjút, akkor készültem fel a tanársegédéből is. Hírlik, hogy a navinés szeret órán aludni, akkor pedig nehezen veszi észre, hogy a másik idióta köddé vált.
Minden izmom fáj és zsibog, de a megjegyzésre küldök felé egy pillantást. Arra gondolok az én önkritikám olyan kicsit, bőven elfér a Tökfejé mellett, aztán szemtelen mosolyogva sandítgat rám. Jaj, sokáig leszek még tinédzser. Nagyobbat dobban a mozgástól még mindig gyorsabban járó szívem.
Nem száradunk meg soha. Hirtelen kapom fentebb, majd hátra a fejemen, ahogy meghallom a hangját. Elnyílnak ajkaim, sikkantok is - én, igen... ha ezek után túléli az lesz a világ nyolcadik muglicsodája -  mikor kikap a vízből és elindul velem beljebb. - Ne, figyelj… Idefigyelj... - szólok közbe, de esélytelen, tudom, hogy befejezi a mondandóját, így még időben kapok nagy levegő után idétlenül és szorítom össze szemeimet, közben kapaszkodom belé. Kilesek inkább, sóhajtva nézek fel rá, majd elengedem erre elkezd lendítgetni és ismétlem meg a levegővevős procedúrát mielőtt teljesen víz alá merülnék. Felhúzom térdeimet, azokkal rúgva, kezemmel csapkodva igyekszem a felszínen levegőt venni. Mielőtt Móric bármi mást cselekedne nyújtom ki előre tenyerem, taposom ismét a vizet. Lassan nyitom ki a szemem, nem is jó irányba mutogattam, azonnal felfújom arcom és orromat ráncolva kezdem keresni, hajamat elsöpörve arcomból. Hevesen dobog a szívem.
- Mórocz Aser Móric akkora szerencséd van, hogy nincs nálam a pálcám! El nem tudod képzelni - mutogatok felé, mire mindkét szememet sikerül a vízcseppek ellenére kinyitni. - Ne merészelj közelebb jönni - kézfejemmel hessegetem felé a víz felszínét, amíg araszolok kintebb. Idióta Tökfej...
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. július 31. 19:41 Ugrás a poszthoz

Mágusjogi ügy
[Csonka Zsombor / ne less]

Csonka Zsombor. Sokat hallottam róla, - Egyedül lennék ezzel? Nem hinném. - aztán annál többet próbáltam utánanézni hogy vajon mi lehet abból igaz vagy sem. Nem mintha annyira ráérnek, szóval éppen csak a veszekedésünk után egy pár napig foglalkoztam azzal, amit róla suttognak a kőfalak között. A legtöbbet nem is hiszem el. A veszekedésünk hátterében is igazából a felszínes információ továbbítás állt. Tulajdonképpen ki voltam akadva pletykákra most pedig itt állunk a köztünk lévő feszültséggel és azokkal az ellenszenves pillantásokkal a másik felé. Aztán valahogy hirtelen mégis elnézi nekem a dolgokat. Hm.
Összefonom magam előtt karomat immáron a könyvvel a kezemben, amit Zsombor hozott nekem. Reece-nek megfelelő kommunikációval kell átadni azt, hogy fókuszálok és figyelek a határidőkre, amiket megad. Tehát nem az a lényeg, hogy nincs kész, hanem, hogy még nem esedékes a határidő szerint. Ennyi.
Ellenkezik a Nagyterem ötletével. Nem reagálom le ellenszenvesen, pusztán megemelkedik szemöldököm. - Rendben. Legyen az szfinx portréja előtt, hétkor. - tulajdonképpen ha ma Zsombor nem jön hajkurászni, akkor mindenféle probléma nélkül időre készen lettem volna. Anélkül hogy bárki megkérdőjelezi azt. Zsombor mégsem szúrja ez el nekem, így zavartan egy apró mosolyt erőltetek magamra, amit annyira talán nem is kell hogy erőltessek. Ezt szánom köszönetképpen.
- Mire találkozunk, lehet hogy vissza tudnám szolgáltatni a könyvet. Szerintem reggeli előtt még ki tudom jegyzetelni - bólintok, miközben arrébb lépek. - Oké, azért furcsa, hogy éppen mi ketten segítünk dr. Laines-nek, de részemről ez nem akadály - közlöm és kíváncsian várom ő vajon mestertanonc létére elég érett-e ehhez a hozzáálláshoz. Semmi, avagy senki nem akadályozhatja a gördülékeny munkát, a mágusjog terén ez kifejezetten érvényes.
- Akkor holnap, Zsombor - sarkon fordulva kezdek el lépkedni a Levita felé ezzel jelezve Zsombor számára, hogy amit kellett azt elrendeztük.
Arról is mindenféle pletykák szólnak miért Zsombor, dr. Laines aszisztense. Én úgy vagyok vele, hogy a férfi biztos okkal vette fel, amit nekem vagy másoknak nincsen oka megkérdőjelezni. Az ügyvéd Úr, okos, intelligens és ha Zsombor segítségre szorult mondjuk, akkor ő gálánsan felajánlotta hogy kihúzza a csávából. És ennél többet nem is foglalkozom vele.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. július 31. 20:16 Ugrás a poszthoz

Betti
[Legédesebb a dal / beszélgessünk? / ne less]

Annyira rengeteget tud jelenteni, hogy mennyire ismered a másikat, hogy az elképesztő. Már akár az első találkozások alkalmával is. Pocsék emberismerőnek tartom magam, mert mindig igyekszem leolvasni a jeleket, cseppet sem értem az emberi érzelmek kavalkádját. Magamban sem, másokon sem. Mindig arra próbálok hagyatkozni amit eszem diktál, amit logikusnak látok, az pedig sűrűn igen fekete-fehér világot varázsol. Kevesen tudják beszínesíteni. Az a helyzet, hogy Hunor ezen kevesek közé tartozik, a szőkeség, aki miatt most Bettivel is itt ücsörgünk. Nem ismerem Harmat Bettit, de szívesen megtudnék róla többet, mert jobban hasonlítunk egymásra, mint én azt eleinte gondoltam volna. Őszintén mosolygok rá, ami ahogy neki, úgy nekem is folyamatosan tünedezik el. Bonyolult tinédzser barátságok. Még egy dolog, amihez nem értek annyira, mint szeretnék.
- Így gondolod? - kérdezek vissza, halkan sóhajtanék, de nem engedem meg magamnak. Inkább tisztábban felvázolom a dolgokat. Reakciójára csak bólintok és folytatom a beszédet, mintha kötelező lennem mondanom és mondanom, különben átkot szór rám. Remek. Kőszegi Róza Amélia és a szociális élet negyvedezredik rész. Csak bólogatni tudok arra, hogy mindig is utálta a sztereotípiákat. Velem sincs ez másképp és szerintem sokakkal, ugyanis mindenki be van valahogy skatulyázva, fel van címkézve. Erről beszélgettem Darya-val is és Hunorral is már első évben. Azt hittem itt nem lesz olyan komoly, mint a kugli suliban volt, de tévedtem. A varázslók és boszorkányok csak taktikusabbak és bár keménynek mutatom magam, sokkal könnyebben sértődök meg.
- Nem tudom mit érez, mert nem mondta el. Egy nagyjukkal ott hagyott - válaszolom automatikusan és bár úgy tűnhet nem gondoltam át, ki akartam mondani. Ki, mert senki mást nem érdekelheti és én elhiszem, hogy Bettit igen. Beszélnie kell Hunorral, ha egyszer engem kerül. Idióta az is. - Nem gondolhatja, hogy rosszabb. Azt hiszi, hogy aki tetszik a csúnya gonosz csábító, de nem ez a lényeg jelenleg - másra kell fókuszálnunk. Abban pedig biztos vagyok, hogy nem lehet Móric a rossz a történetben, mert akármilyen is, soha nem hagyott ott, mikor olyan téma merült fel köztünk. Akkor úgy éreztem, valahogy érti milyen vagyok, talán ezért is mertem megbízni benne, fogalmam sincs, nem értem magamat sem. De Hunorban is bíztam. Aki meg sem hallgatott, csak ott hagyott és még csak meg sem próbált megérteni. Nehéz ezen túllendülni, pedig az lenne az okosabb. Ezek után Betti mondatára hátrébb vetem a fejem.
- Ki fogunk találni valamit - bólintok végül és a visszatartott sóhajomat is kiengedem. A füzetem szélét pörgetem ujjaimmal. - A tanulmányaiban is segíteni kell majd. Pocsék az órákon, folyamatosan leszerepel - ezt Betti nem tudhatja, nem az évfolyamtársunk, de amit Hunor csinál a végén az évfolyamába kerülhet. - És, ha már itt tartunk a mágusjogom is borulhat, ha nem kezdek bele lassan - komolyan mondom, de a végére apró mosolyt küldök a barna felé. - Tanuljunk - biccentek a holmijára, majd fordulok sajátomhoz és folytatom a jogszabályok csodálatos kavalkádját kibogozni.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. július 31. 20:18
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. augusztus 18. 19:22 Ugrás a poszthoz

Szabadnapnak hívnám
[ Tökfej / ne less ]

Nekem nincs olyan barátságom mint ami kettejüknek, Móricnak és Reiner Kendének van. Meglep engem is, de kivételesen tényleg jó értelemben gondolom a szavakat. Kevesekkel jövök ki és még kevesebb az, akivel utána is képes vagyok tartani a jó kapcsolatot. Vagy elmegy a kastélyból, vagy magamra haragítom a barátaimat. De a Tökfejjel ma kibékültünk ezért hallgathatom ahogy az alapszükségleteiről beszél - és éppen csak egy szavára rándul szemöldököm, amihez még nem kell szlengszótár - aztán merüljek a víz alá, ahogy még neki támad kedve bosszúból dobálgatni engem a vízbe. Felbukkanok, de nehéz úgy mérgelődni, ha a szememet nem tudom kinyitni és érzem mennyire komolytalannak tűnhetek így, ezért csak a hanghordozásomra hagyatkozhatom. Nem is tudom mit képzeltem. Automatikusan csendül fel rá válaszképpen a szemtelen nevetése, amire szám széle megrándul és egy majdnem mosolyt hoz ki belőlem. Olyan gyorsan rendezem, mint az arcomba tapadó tincseket és a szempillámról kéretlen potyogó vízcseppeket. Bárcsak továbbra se látnék semmit - kívánom, mikor a szívem dobban nagyobbat és nagyon figyelnem kell ajkaimra, ne nyíljanak el. Úgy értem, a délelőtti napfény esik a bőrét fedő cseppekre, mikor ő kihúzza magát és hajába túr és mintha az egészet sokkal hosszabban élném meg, mint ahogyan valójában történik. Zavar, hogy fogalmam sincs mi történik. Inkább foglalkozom a ténnyel, hogy minél hamarabb meg kell száradnunk, ruhát húzni és ami a legfontosabb elhagyni a tavat és az úszás gondolatát. Én megyek innen. - Meg kell száradnunk és ezek után legalább három gombóc fagyira is meghívhatsz - mutogatok a víz felé, miközben fordulok és evickélek kifele. Evickélnék. De éppen megfog, egy szempillantás alatt megfordít és bennem marad a levegőm. Szemöldököm ráncolom morcosan, ami lassan nyúlik el, mikor érzem, hogy a magassága ellenére egyre közelebb van hozzá az arca. Szavaira szívem hevesebben ver és attól félek ilyen közelről Móric is hallhatja dübögni mikor ajkával arcomhoz ér és eléri, hogy elnyíljanak ajkaim. - Kösz a mai napot - ismétlem el, apró mosoly kerül arcomra. Miután elhúzódik nézek utána a vállam felett, pár pillanatig figyelem ahogy mozdul a vízben, és mikor kellő távolság áll közénk szusszanok nagyobbat. Jajj, Móric.
A partra érve csavarom ki a hajamat, nyitom le a pólót, hogy ne csak a mellkasomat, de a teljes felsőtestemet takarja, majd dőlök hátra a puha fűbe, hogy száradjak mielőtt felvenném a holmimat. Ugyanazt a kék eget látom, mégis jobb a szilárd talajon, mint az eszeveszett vízben. Percekig maradok úgy, majd mire Móric kiér már teljesen felöltözve várom, tekintetem esik a táskájára, amiben a levelem és a rajzom van. Nem hiszem el, hogy nála vannak. A gondolataim. Aprót rázok a fejemen, piszkáljuk egymást mielőtt a táskát a vállamra kapnám hitetlenkedve, mert Reiner Kende tényleg írt neki. Ez kész.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. augusztus 27. 12:06 Ugrás a poszthoz

07.23.
[ Tökfej / 16. születésnapom / ne less ]

Teljesen el van tévedve, ha azt hiszi harminc métert átkiabálnék neki. Még sonorussal sem. Lenne nekem annál jobb dolgom is, majd maximum később foglalkoznék vele. El sem hiszem, hogy fejben, hipotetikusan mérlegelem miért nem kiabálnám le. Aztán megszólal és elnyílt ajkakkal fordulok felé, míg ő nevet és én megmerevedek. Tekintetem pásztázza a szemtelen vigyorát, a felcsillanó kék szemeket amiket még most, ennyi hónap leforgása után sem tudok megszokni. Vállam rezzen és nevetek fel halkan míg aprót helyezkedem az ülésen. - Nem, nem vicceltél - mégis nevetek még ha visszafogottan is. Igaza van. Merev vagyok, a legtöbbször tényleg, éppen mellette nem annyira. Nem csapok vissza, hogy ő milyen legtöbbször, nem csapok sehova csak ha most azt mondja elkésett és elbukott a vizsgáján. Nagyon helyes, hogy erről szó sincs!
- Akkor most megdicsérjelek és megdorgáljalak én is? - kérdezem tőle és szemöldököm vonom fel rá, mert nem mellesleg attól még elkésett. Nem késhet vizsgákról mert nem lehet mindig ekkora mázlija, bármennyire megmentheti a beszélőkéje. Ez olyan, minthogy a törvény, az törvény. A vizsga, az vizsga.
Felteszem a kérdést, azzal a vonat lassulni kezd én pedig még hosszabbnak érzem az időt mikor leszállunk és a lábam érkezik a peronon. Körbepillantok, majd magam elé mielőtt elkapnék egy oszlopot. Történt már olyan és szerencsém volt, hogy az auror, akibe belefutottam rendes volt velem. Azért a Tökfej előtt nem hoznám ismét össze. Belekezd én pedig hallgatom végre.
- Az jó, hogy nem tesznek különbséget köztetek. Mármint... nem azért mert ikrek vagytok, nem így értettem -nem árt tisztázni. Ezen testvérpár mellé pedig kellhet is az az aktivitás. - Ráadásul gondolom örülnek, ha néha egyhelyben vagy - teszem hozzá a szememet forgatva, a végére egy apró mosollyal.
Ismét körbenézek, vállam is mozdul de egyszerűen elképzelésem sincs arról hova megyünk. - Messzire vagyunk? - kérdezem aztán, majd nagyot sóhajtok. - Olyan vagyok, mint a Shrekben a Szamár, aki folyamatosan azt kérdezgeti, hogy “Ott vagyunk már?”, nem igaz? - felpillantok rá. - Egyáltalán láttad a Shrek-et?
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. augusztus 27. 12:12
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. szeptember 4. 15:15 Ugrás a poszthoz

Szeptember 10.
[ Betti / Andersen's / születésnap / ne less ]

Ez az időszak számomra eddig a legnehezebb, és ez meglátszik a vizsgákon is. Készülök rájuk, az elutazásra, a szüleimmel lefolyó beszélgetésekre és nem beszélgetésekre. Meg arra, hogy barátokkal kellene közöli a távozást. Minden egybefolyik. Bettinek már meséltem Franciaországról, tudta miért tünedezek el méginkább, de a mai nap nem rólam fog szólni, hanem róla. Elhívott, én pedig már rég felírtam, hogy születésnapja lesz szeptemberben, ami kapóra jön mert legalább az elutazás előtt is tudunk tölteni egy kis időt együtt.
Belépdelek Betti mellett, azzal akaratlan jut eszembe, hogy utoljára Móriccal voltam itt fagyizni. Az ominózus alkalom, amikor megint sikerült összevesznünk. Ettől pedig nagy lendülettel igyekszem most elvonatkoztatni, leülök az asztalhoz.
és kíváncsian emelem Bettire a szemöldököm. - Mi lenne az? - visszafogottan mosolyodom el, majd meredek rá pislogás nélkül. - Atyavilág, rendben - könnyebbülök meg, ahogy átgondolom. Szétmegy tőle a fejem az utóbbi hetekben. - Most az egyszer ezt támogatom - teszem hozzá, mert azért ebből nem lesz rendszer. Szülinapja is van, ezt az egy kérést be tudom a kedvéért tartani - főleg, hogy én is így szeretném. Megforgatom a pergamenre írt menüt, Betti felé fordítom én pedig fejjel lefelé nézem ki magamnak a pisztáciás mousse-t. Rá is bökök pár aprót. - Én őt fogom kérni. Te? - dőlök hátra, a táskám pántját átemelem fejemen és magam mellé helyezem a székre.
Ha Betti is kiválasztotta és leadtuk a rendelést mosolyodom el szélesen. - Hoztam neked egy apróságot - veszem ki a táskából a papírcsomagolásba fordított kötetet. - Boldog születésnapot - két kézzel nyújtom át neki az asztal felett. Andersen meséit kapja, mivel emlékszem mit mondott a faházban az édesanyjáról.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. október 5. 15:50 Ugrás a poszthoz

Tilosban
[ Móric / Amerikai Pszichó / kellemetlen ]

Ki gondolná, hogy ilyen vége is lehet ennek a napnak? Én biztosan nem. Másodjára történik meg velem, hogy takarodó után kénytelen vagyok a folyosókat járni és másodjára is Móric ennek a szemtanúja. Amikor a maga oktondi módján köszön, meg sem próbálok lépést tartani a megannyi, kiejtett cs-betűs szóval, majd válaszolnék, de a portré a falon egyenesen bele szeretne szólni a dolgunkban. Onnan, hogy ezt felismerem, természetesen nem hagyhatom megtörténni. Anélkül is hamar elrendezzük a dolgot, hogy a Tökfej szurkolna az érdekemben, de gyanítom a porté nem csak miattam dönt úgy végül, hogy ott hagy bennünket egymásnak.
Meg sem lep, hogy a választ meg sem várva spekulál. Szemöldököm szalad ráncba, majd ugrik meg, és mindezt hamar palástolva nyílnak el ajkaim egymástól. - Pontosan ezt akartam mondani, honnan tudtad? - kérdezem, hangomat egészen sikerül kordában tartani, ám a végére benne van az a szarkasztikus él, ami kéz a kézben jár velem. Apró lépést teszek felé, azzal pedig karom is lendül és nemes egyszerűséggel suhintok felkarjára. Jogosan, mert nem ez nem volt szép azok után… azok után, hogy tisztában van vele, hogy amikor nem bosszant halálra, még kedvelem is. - Jajj, Móric! Direkt kóstolgatsz? - söpröm hátra a hajamat, majd magam előtt fonom össze a karomat. - Én ugyan nem kompenzálok természetben. Azt azok teszik akik nem rendelkeznek kellő intelligenciával - gondolom, mint a legtöbb lány, akivel kompenzált már. Ez a gondolat segít a tudatos kis falam építgetésében. - Szívesen kifejtem neked hosszú körmondatokban, miért tartózkodtam takarodó után a könyvtárban, de te is és én is tudjuk, hogy megvannak az indokaim, hiszen ismersz. Igazán kár lenne érte, ha ilyesmivel most felborulna az esténk - megállok egy pillanatra, ahogy felnézek rá és fürkészni kezdem. - Már a tiéd és az enyém, külön-külön - lépek hátrébb és fogok a vállamon lógó táska pántjára. Valami furcsa. Általában megérzem, ha a közelemben van, de most olyan kényelmetlen itt ácsorogni és szemeim el is zizzennek róla a folyosó vége felé. - Rám még vár egy befejezetlen vers, te pedig, nem tudom - sandítok le kezei irányába. - Hogy állsz a kalligráfiával? - Nincs nála a füzet, ami legutóbb. De a hörcsöge még könnyen lehet a talárja zsebében... - igen, ez a srác az, aki tetszik nekem.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. október 5. 15:53 Ugrás a poszthoz

07.23.
[ Tökfej / 16. születésnapom / ne less ]

Megy az alkudozás. Túl jól forgatja a szavakat, aminek hatására rezzen ajkam széle, majd emelem eléjük mutatóujjamat, hogy igazán úgy tehessek mint aki elgondolkodik mi is lenne a jobb opció. - Azt, hogy nem is lenne rossz tudnom, mit takar ez a bizonyos “minden” - mutatok rá a dologra, hogy fogalmam sincs a mai napi terveinkről. - De ha utána eszünk, máris kecsegtetőbb… Legyen: akkor gratulálok a sikeres vizsgához - lépdelek mellette tovább a helyszín felé és így megússza a hosszas körmondataimat. 
Pillantásom az épületeken siklik végig és egy-egy mellettünk elhaladó alakon. - Színészkedik? - kérdezek vissza hirtelen, kíváncsian és még kicsit felé is fordulok. - Feszített tempója lehet a sok szövegtanulással és mindig, minden előadásnál a maga módján kell hozni a karaktert. Ez nagyon izgalmas - őszintén gondolom és tény és való, hogy nem a legpihentetőbb hobbi. Hümmentek arra, hogy mikor néz rá az anyukája, szélesen mosolyodom el ahogy el is képzelem az egész jelenetet. - Ezért nem hibáztathatod - jegyzem meg és mielőtt még tovább haladnék. Felnevetek, ami a szűk utca falairól csapódik vissza. - Egy nagy zöld, ogréról - írom le, de tudom, ezzel nem jutottunk előrébb. - Egy mese, majd egyszer megmutatom, ha szeretnéd, de nem a legjobb - folytatom a nézelődést.
Szemöldököm emelkedik a tucatnyi ember látványára, akik az épület előtt tobzódnak. Sokan próbálnak bejutni, nem tudom hogyan fogjuk tudni kikerülni a csoportosulást. - Próbáljuk meg a másik párhuzamos utcán - tanácsolom, majd ‘o’-alakot vesznek fel ajkaim. Megérkeztünk. Kezemre pillantok le, ahogy megfogja és kísérem az ajtóhoz, ahol tovább engednek. Kapkodom a fejem. Én vagyok a plusz egy fője egy eseményre? Ahogy ő megáll, kissé lemaradok, amíg egy kedvesen mosolygó nő nyom a kezembe egy prospektust és azt olvasgatva, lassan fordulok Móric felé. Felnézek rá, igazítok a táskám pántján, mert ha jól értem… - Elhoztál egy kiállításra - inkább kijelentem, mint kérdezem. Még egyszer átfutom a tájékoztatást, ahol szerepel a neve, majd körbe pillantok. - Nem lesz baj, elvégre bármit is állítottak ki, te csináltad, nálad jobban senki nem ismeri őket - határozottan bólintok. Bár előbb tenyerem felé húzom az ujjaimat, utána mégis felé nyújtom és megfogom Móric kezét. - Gyere, menjünk be - főleg mert gondolom vannak bent emberek, akik várják és emellett a kíváncsiságom egyre csak nő.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. október 16. 14:30 Ugrás a poszthoz

07.23.
[ Tökfej / 16. születésnapom / ne less ]

Még nem jártam Bagolyfalván színházban, sőt, egyetlen varázslók és boszorkányok által készített darabot sem láttam még, pedig tudom, hogy Beni vezeti a kastélyon belüli színjátszó kört. A gondolatot így elrejtem agyam hátsó zugába, hogy majd később elővegyem és igenis megtapasztaljam milyen az ő közönségük részesének lenni. Ez olyasmi, amit be kell még pótolnom. Elmosolyodom azon, amilyen büszkeséggel beszél a testvéréről, meghallgatom, ignorálom a keserű szájízt és beszélgetünk tovább amíg oda nem érünk a(z) - ezek szerint - kiállítás megnyitóhoz.
Kis segítséggel teszem össze, hogy neki is bemutatásra kerülnek munkái, így értem már miért bujkál és tünedeznek el értetlen vonásaim. Várok még picit, majd elindulok és viszem magammal, mert minél hamarabb bekerül a helyzetbe, annál hamarabb meglátja, hogy nem lesz itt semmi gond. Ez a tervem, de végtére is, jön velem magától is. Odabent közbenézek, kellemes zene szól, a paravánok egy része még elrejti a műveket a másik oldalon. Emerről azonnal egy képen állapodik meg tekintetem, majd onnan zizeg tovább arra amerre Móric is néz. - Miért? - szemöldököm ráncolom.
Akkor most melyikek pontosan az ő munkái, lehet innen nem is látszódnak ahol mi állunk? Hamarabb töri meg a csendet, megemelt szemöldökkel fordulok vele szembe és nézek fel rá, úgy ingatok a fejemen. - Egy kiállítás nagyon is klassz ajándék - csak hogy ebben se értünk egyet. - Köszönöm - ahogy azt illik. Visszafogottan mosolyodom el, miközben már megesz a kíváncsiság, ami szememben is csillan. Tulajdonképpen örülök is neki, mert ha nem ma lenne a születésnapom, lehet nem is hozott volna el, pedig igazán szeretném látni miket csinált. - Abszolút van kedvem, kezdhetnénk a tieiddel, ha már összehozzuk a kellemeset a hasznossal - fordulok is, bár meglehetősen a rossz irányba teszem, amikor a recepciót pillantom meg. - Gondolom nem lep meg, hogy az érdekel a legjobban - nézek ismét rá. - Merre vannak? - oldalasan lépek el az újabb behömpölygő csoport elől, amikor odalép hozzánk egy férfi és Móric vállára téve a kezét megkérdezi, hogy esetleg később, a beszéd végén felmenne e mesélni pár szóban az alkotásokról, ahogy a többi jelen lévő kiállító. Ahogy elnézem a beszédhez pedig már teljes felkészültségben állnak.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. október 16. 22:51 Ugrás a poszthoz

07.23.
[ Tökfej / 16. születésnapom / ne less ]

Kinek marad ismét megválaszolatlanul a kérdése? Nekem. Sokkal rosszabb lenne, mint ahogyan azt gondolta? Nem is értem, hiszen a kiállítások hangulata, főleg egy hozzáértőnek... úgy gondolná az ember, hogy élvezhetné. De a mosolya cseppet sem az igazi. A legfurcsább mégis az, hogy... izgul? Egyáltalán láttam már izgulni Móricot? Szemem sarkából fürkészem mielőtt ismét körbe nézek, mert talán fel sem fogom mennyire fontos ez az egész neki. Pedig a paravánok még takarva vannak.
- Azt már fél lábon állva is kibírjuk - bólintok. A kolibri óta nagyon kíváncsi vagyok mégis milyen lehet a többi munkája, de sose mertem belátást kérni a vázlatai közé. Nem is hiszem, hogy kaptam volna. Majd jön a férfi, mosolyt magamra öltve hallgatom a beszélgetést, biccentek neki, majd tekintetem követi amíg távolodik. Hirtelen kapom fel a még hirtelenebb kérdésre a fejem. Beszélgetni? Micsoda? Amíg ő mindenfele nézelődik zavartan kapkodom a pillantásom és fagyok meg. Nem. Írt. Beszédet. Nem írt beszédet? Hevesen kezd dobogni a szívem, de felnézve az arcára ez szinte azonnal a helyére is rázódik. - Móric - szólok közbe, de folytatja, hogy kiadja magából milyen sokat jelent neki. Teljesen bepánikol a lámpaláztól, közben a beszéd elkezdődik, én pedig nem állhatok háttal. Folyamatosan gondolkodom mit lehetne tenni. Közelebb lépek hozzá, hogy halljon, hiába beszélek halkan. Utálok beszédek alatt pusmogni. - Figyelj rám - sandítok fel rá, kicsit még oldalasan is fordulok, kezemet teszem csípőmre, másikat karjára, hogy tényleg meghallgasson. - Hiába írtál volna előre, ha kiállsz oda, biztos nem azt mondtad volna el. A begyakorolt szöveg nem te vagy - rázok aprót a fejemen, teljesen komolyak a szavaim. - A művek a tieid. Senki más nem tudna róluk beszélni. Az, hogy beszédet mondasz nem jelenti, hogy neked ki kell tálalnod arról miért jelent sokat számodra - közben rezzen a telefonja. - Kezd úgy, hogy megköszönöd a tanárodnak... aztán tudni fogod mit mondj. Majd ott fent - bíztatóan simítok a karján, majd teszem azt a kezemet is csípőre. Ez a terv, de közben tapsolok, mert a férfi átadja a szót egy hölgynek.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. október 17. 00:12 Ugrás a poszthoz

07.23.
[ Tökfej / 16. születésnapom / ne less ]

Mindent megteszek, folyamatosan gondolkodok, hogy olyan szavakat találjak amivel legalább egy kicsit megnyugtathatom. Biztos vagyok benne, hogy nem egy előre megírt beszédet mondott volna el a mikronfonnál, hiába van itt valószínűleg igencsak sok a közösségben fontosnak számító ember. Én meghalnék beszéd nélkül, de ő jól tud rögtönözni. Aztán kezem után kap, olyan hirtelen dobban szívem is mellkasomban, míg lassan bólogatok kérdésére. - Menni fog - erősítem meg halk szavakkal. Hallgatom tovább a beszédet, amiben az almamáter huszadjára hangzik el, ami igazán kiábrándító, mikor figyelmem visszaterelődik az ujjaimat szorító kéz tulajára. Móric megköszöni, visszamosolygok rá, mert ezek szerint bevált. Igenis sikerült, legalább egy kicsit megnyugtatnom, ha mással nem, azzal, hogy itt vagyok vele. Én... Akaratlan rezzen meg ajkam széle. Persze. Reiner Kende. Miatta forgatta a telefonját, idehívta. - Rendben. Ha úgy gondolod szükséged van rá - suttogom, nehogy hátra forduljanak ránk-ránk pillantgatva az emberek. Az igazán kellemetlen volna. - Ugyan, ne törődj vele. Ez nekem egy ugyanolyan nap. Már a kiállítással feldobtad - vonok vállat, mert őszintén még mindig nem különösebben tulajdonítok a születésnapomnak nagy jelentést. A kiállításának sokkal több értelme van és tudom, hogy Kende nélkül is menne neki. Minimálisan fordulok még jobban Móric felé, úgy igazítok a ingje gallérján, amire érzem a késztetést. - Itt várlak majd - bólintok aprót, mielőtt ismét magam elé nézek és néhány perc leforgása után már a művekre is fény derül. Én pedig ahogy odapillantok, ujjaim megremegnek.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. október 17. 00:14
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. október 17. 14:43 Ugrás a poszthoz

07.23.
[ Tökfej / 16. születésnapom / ne less ]

Azt hittem már tisztáztuk mit gondolok a születésnapomról, de valamiért annyira ragaszkodik a dologhoz... megfordul a fejemben, hogy elmesélem neki miért állok így az egészhez. Érdekelné? Úgy hiszem igen. De folyik tovább a beszélgetés és bizony Reiner Kende jelenlétében biztosan nem fogom megtenni.
- Neked határozottan nem. Lehet a szervezők sem tudták, hogy ilyen érdeklődés lesz - pillantok fel rá, majd vissza a nőre és annyira gyorsan történik minden, hogy pár pillanatra rá már a ponyvák is lekerülnek, azzal láthatóvá téve... engem? Kicsit előrébb mozdul a fejem nyakamon, ahogy kikerekedett szemmel nézek balra. Ujjaim megremegnek Móric ujjai közt, ahogy felfogom, hogy valóban magamat látom viszont az egyik alkotáson. Megihlettem? Vagy ez most... mi történik éppen? Tekintetem alig tudom elszakítani a többire, márpedig azokra is vetek egy pillantást, hogy utána újra saját vonásaimat vizslassam egyre csak félre billenő fejjel. Szóhoz sem jutok. Nem igaz ez Móricra, akiből mellettem árad a szó, melyek közül minden második homályosan jut el tudatomig. És az, hogy elengedi a kezemet. Szemem sarkából érzékelem, hogy valaki odalép hozzá, én pedig így egyedül indulok meg a paravánhoz és állok meg előtte a sok-sok ember mellett. Az egyik férfi rám néz, majd a festményre, így jár a feje mint az ingaóra. Igen, uram, hasonlóan érzek. Ugyanakkor az én szívem olyanokat dobban, hogy azok fülemben visszahangoznak.
- Merlinre - szólalok meg halkan, amikor már Kende képét nézem meg közelebbről. Móricot szinte megrohamozzák a kíváncsiskodók, éppen csak elkapom a tekintetét két ember között, hogy úgy mosolyogjak rá, mint a kolibrira, amit az illúzióval életre keltett és amelyik most a naplóm legelejében van elrejtve. Valószínűleg sokkal hosszabb percekkel később jutok oda hozzá, bár az időérzékem csődöt mondott. - Az volt a projekt lényege, hogy alkoss emberekről és a hobbijaikról? - kérdezek rá ugyanolyan mosollyal megállva előtte. Aztán megpillantok egy tükröződést, az ajtó felé fordulva pedig besétál a tűkön ülve várt legjobb barát.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. október 31. 21:50 Ugrás a poszthoz

07.23.
[ Tökfej / 16. születésnapom / ne less ]

Mégis mire gondolhatnék, amikor magamra nézek vissza? Mi másért lennék én az egyik, akit lefestett? Hiszen ott vagyok fent a paravánon és olvasok a Nagyteremben, mint minden egyszerű, normális hétköznapon. Pedig még emlékszem is, amikor ezt a kötetet bújtam, mert aznap véletlen sót tettem a teámba annyira elbambultam. Mielőtt hiányát érezném, ismét megfog és arrébb húz, amivel belém folytja a szót. Mintha megúszhatná, hogy kiderítsem mi volt az a fő szempont. Tudni akarom az okát, amiért rajta vagyok az egyik kiállított alkotásán. Reiner Kendét ez persze kevésbé foglalkoztatja. Megérkezik, mintha övé lenne a hely, konstatálja a róla készült festményt, majd pislogás nélkül meredek rá ahogy kifejti hogyan keveredett be, közénk. Idióta. Viszont Móric érezhetően felenged kissé, így amíg ők beszélgetnek én még mindig a kép felé fordulok. Elmerengő gondolataim közül a mikrofon kéretlen recsegése zökkent ki. Rosszallóan pillantok a színpadon állóra, majd figyelek a beszédekre és a mögöttük nagyobban kivetített alkotásokra. Náluk csak és kizárólag jobb lehet, akkor is ha meg sem fog szólalni. Természetesen, ezt kétlem.
Felnézek a Tökfejre, ahogy elhangzik a neve, ám szemöldököm rezzen, amint kiveszem a kétségbeesést arcvonásaiból. Kendére pillantok, majd Móricra. Talán azzal érvelni, hogy “mióta erre várt, itt az alkalom” nem a legjobb ötlet. A másik, hogy “rajta vagyok az alkotáson és jelen is vagyok, nem lehet hogy leégjek vele együtt”, de ezt igazán önző lenne hangosan kimondanom. Fontos neki.
- Dehogynem - szögezem le, hogy most se értsünk egyet. - Bizonyítsd be magadnak. Mi itt leszünk végig - nézek a barátjára, hogy értse: esélytelen, hogy hagyom megmozdulni és nem érdekel a véleménye. Majd ajkaimat összepréselve vacillálok, elvégre mégis itt van Kende is, de nincsen túl sok idő és nem is húzhatom tovább, ahogy még gyorsan mozdulva lehúzom magamhoz és az arcára adok egy puszit. - Menj - ereszkedek vissza a sarkamra, majd mosolygok a mikrofonnál várakozó bemondó felé, ahogy a taps is akadozva elhalni készül.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. november 30. 22:08 Ugrás a poszthoz

07.23.
[ Tökfej / 16. születésnapom / ne less ]

Amíg mellettem ők ketten beszélgetnek én mindenfele járatom a tekintetemet. Az alkotásokat fürkészem, mert ez a lány a mikrofonnál elképesztően unalmas és megalszik a tej a számba, mire egyetlen értelmes szót kinyög. Remélem, hogy osztanak itt vigaszdíjat: kap egy szinonímaszótárat, vagy minimum egy regényt, hogy bővíthesse a szókincsét. Móric azonban egy puszit kap az arcára tőlem, és ajánlatos volna hosszú időre előreláthatóan be is osztania. Talán így több értelme van a bátorításnak, ha egyszer a szavaimra olyan tekintettel pislog mintha franciául szavalnék. Halkan szusszanva nézek utána, onnan Kendére, akinek mellettem az arcán hatalmas bárgyú vigyor ül. - Megcsinálja - mondom halkan éppen mielőtt Móric a mikrofonba szólna, bemutatkozik, Kende mellettem pedig éjenezni kezd, mintha egy lelátón ülne.
A kezdésre ráncolom szemöldökömet, de ahogy előre halad a történet lágyulnak el vonásaim és mosolygok szélesen. A kacsintásra ismét jön az az ismeretlen borzongás, amit igyekszem kizárni és teljes figyelemmel végig kísérni a beszéd folytatását. Néhol bólintok, tekintetem akkor sem veszem le róla, amikor mindenki feje a képek felé fordul. Azért nem különcködök teljesen, nevetni együtt nevetek mindenkivel, a falakról csapódik a jókedv, ami az egész teret megtölti. Amikor róla van szó, Kende csak őszintébben nevet és bokszol a levegőbe, ezzel szemben én megszeppenek azon, amit mond. Szívemet hallom a fülembe dobogni, majd áll is meg, ahogy mindenki egy emberként fordul felénk. Furán intek, zavartan mosolygok, mellettem meg úgy áll a srác, mintha övé lenne a világ a bájgödrével az arcán. Talán ezért is csillan a “megöllek” és a “te is fontos vagy nekem” keveréke egyszerre a szemeimben. Furcsa lány vagyok, el kell ismerni. De a véleményem mindig meg van, így aztán most is úgy nevetek majd tapsolok hangosan, hogy az kifejezze mit gondolok. Megcsinálta.
Minket pedig szinte ledöntenek aztán a lábunkról, olyannyira, hogy lassan Kendétől is eltávolodok, ahogy besodródnak közénk az emberek. Nagyjából háromnegyed-egy órába telik mire mi ketten visszatalálunk egymáshoz, bár ő teljesen máshonnan kerül elő. Így nézelődünk, amíg Móric fel nem szabadul.
A kiállítás sikere el van könyvelve, amikor elhagyjuk a helyet és egy Duna parti gyorsétteremből kérünk elvitelre vacsorát, amit a rakparton eszünk meg. Talán nem is nevettem annyit, mint ezen az egy estén, kettejükkel, egy olcsó pita fölött. Amíg ők ketten minden második szavukkal akaratlan, minden idióta beszólással csak azt erősítették meg, hogy a barátságuk minden évben csak szorosabb, hiába ácsorogtam mosolyogva, engem sem hagytak csendben lenni. Így ünnepeltem meg a születésnapomat életemben először. Móriccal és Reiner Kendével. Az utóbbi indokolatlan, de nem bánom. Az előbbi pedig megajándékozott az egyik legjobb napommal, ismét. Emlékezetes lett és valahol ez így volt jó és szép.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. november 30. 22:11
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. november 30. 22:17 Ugrás a poszthoz

Szeptember 10.
[ Betti / Andersen's / születésnap / ne less ]

Mostanában egyre többet beszélgetek Bettivel. Biztosan köze lehet hozzá, hogy Hunorral hogyan alakult a barátságom és talán az övé is. Valahogy bízom ebben a franciaországi utazásban és a lehetőségekben, amiket kaphatok tőle. Akár ottani barátságokat, és annál is több tudást, csak azt bánom, hogy lesznek akiket itt kell hagynom. Pedig csak néhány hónapról van szó. Most mosolyogva figyelem és várom, hogy kikérje magának is a süteményt, így végre átadhatom az ajándékomat. Bettinek nem is kell mondania semmit, a mosolya tökéletesen elég és mindent elárul: örül neki. Mosolyom lesz őszintébb, mégis halványabb a meghatottságtól, ahogyan fürkészem a másikat. Egyedül az zavar meg, hogy a sütemény megérkezik és mindkettőnk elé odacsúsztatják. Aprót biccentek, majd szemezek a finom falatokkal, mielőtt tekintetem Bettire vezetem. - Nagyon szívesen. Bíztam benne, hogy tetszeni fog - mosolyodom el újra és forgatok a tányéron, hogy a süteményem másik oldalát is meglessem. - Annyira jól néz ki! És a tied is - össze is szalad a számban a nyál, majd egy apró darabot szúrok a villámra. - Örülök, hogy kicsit találkozunk a kastélyon kívül is. A vizs… - kezdeném, majd eszembe jut miben is egyeztünk meg. - Szóval biztosan a családoddal is megünneplitek majd a születésnapodat és Elijahval is - egyszer-kétszer láttam Betti barátját, de még nem beszélgettünk. Ami nem meglepő. Igazság szerint lehet, hogy így is jobban nyitok az emberek felé, de fiúkkal beszélgetni még mindig egy kihívás. Még jó, hogy most csak ketten vagyunk itt és a szénhidráttal teli édességek.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. december 5. 14:15 Ugrás a poszthoz

Mások számítanak Rád
[Margaréta / idei adományozás / ne less]

Azóta a kellemetlen születésnapi incidens óta egyszer-kétszer volt szerencsém találkozni Balázs atyával. A kórusa tagja ugyan nem vagyok, azért futottam már össze velük, amikor első alkalommal ki kellett szabadítanom a pormacskák és pókhálók fogságából a művház régi Girikowsky zongoráját. Megérte. A számomra legkedvesebb Paterlini darab egészen szépen szólt rajta ősszel. Pár hete is ott jártam, amikor az adományozásról értesültem.
Hamarabb elköszöntem dr. Laines-től, így a szobámban marad időm véglegesíteni a termetes dobozom idei tartalmát mielőtt elindulnék Bagolyfalvára. Út közben a furcsán méregető tekintetekre fittyet sem hányok, épp mint a doboz súlyának tényére. Az oldalt a meleg kabátban panaszkodva ácsorgók nem tartanak velem, arra forgatok szememen. Bakancsom tompa hangja alatt még nem ropog a hó, és nem csúszik a jég, a rendkívül hideg levegő hatására rózsaszínesedik arcom fehér bőre.
A Boglyas tér szélén már elmosolyodom a több tucatnyi ember láttán. Mégis van, akit érdekel! Az emberiségbe vetett hitem még menthető, de akkor sem megyek közelebb, hanem egy padra csúsztatva a papírdobozt nyitom fel és igazítok a szétrázódott holmikon. Egy könyvet csúsztatok le a lisztről és a cukorról, amikor kérdő tekintetem a nevemet megformáló hang irányába vezetem. Lassan egyenesedem fel.
- Szia Margaréta - természetesen tudom ki ő. Egy évvel felettem jár, tanársegéd, iskola első és párszor már egymásnak ütköztünk, vagy segítettünk a másik elszóródó jegyzeteit összeszedni a folyosó padlójáról. Azt hiszem így találkoztunk először, de amilyen sokszor változik a külleme nem vagyok biztos benne, hogy az ő volt. Most bólogatva nyitom szélesebbre a doboz tetejét. Az alján ruhák, azokon némi élelmiszer, írószer, és a libresszióból mentett könyvek csoportosulnak. - Igyekeztem. Most várok, hogy kevesebben legyenek és odaférjek - mosolyodom el. - Abban bízom, hogy karácsonyig még lehet bevinni Balázs atyának további adományokat - söprök félre egy tincset arcomból, amivel a hűvös szellő játszik tovább.
- Persze - Közelebb lépek, közben a csoportosulás felé fordulok és diszkréten mutatok a kijelölt személyre. - A hölgy a szép kabátban, a polgármester feleségétől és az atyától picit arrébb. Szerintem hozzájuk kell vinni idén is - teszem hozzá, mint jól informált Edictumos. Brightmore is megmondta. Hm. A tanár úr biztos nem rajong a karácsonyi ünnepekért.
- Látom te is jól megpakoltad a táskádat - bökdösöm meg ujjammal a kikerekedő, puha részt, ahol gondolom ruhát rejt a vászon. Majd észreveszem magam. Összedörzsölöm tenyeremet, amit fülemhez emelek és kis kagylót formázok belőlük.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. december 5. 14:24
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. december 8. 12:27 Ugrás a poszthoz

Mások számítanak Rád
[Margaréta / idei adományozás / ne less]

Az adakozás fontos. Nem ringatom magam tévképzetekbe, tudom, hogy sokan csak a saját önérzetük javára vetemednek ilyesmire, de addig amíg megteszik az indíttatás nem fontos. Jusson el azokhoz, akiknek szükségük van rá és a helyzetük lassan, de biztosan váljon jobbá. Szerintem az nagyobb segítség nekik is, ha nem egyszerre rengeteg adomány kerül a kezeik közé, hanem folyamatosan kapnak valamennyit. Praktikusabb és hatékonyabb.
- Igazán nincs mit. Majd közelebb megyünk és megnézzük idén hogyan működik - mert innen semmi rálátásunk arra mi van a tömegen túl, hiába nyújtogatom a nyakamat és Margaréta sem magasabb termet nálam, sőt. Felcsillan a szemem a szavaira. - Szuper. Én közzé tennék egy cikket az Edictumban, hogy felhozzam rá a figyelmet. Meglátjuk, hogy a következő számban mennyire lesz ilyesmiről szó és beszélek a szerkesztőkkel és az atyával - elmélkedem hangosan, mielőtt a navinés lányra vissza pillantok. - Mondjuk több emberre is lesz szükségük akkor, mint önkéntesek - ujjam köröz a tömeg irányába. - Így sincsenek kevesen az adakozók, hála Merlinnek, de ha nagyobb visszhangot kap... - mosolygok szélesen, mert őszintén jó látni, hogy ennyi embert képes megmozgatni ez a kezdeményezés. Annak is örülök, hogy éppen Margarétával futottunk össze. Kíváncsian lesek bele a táskája tartalmába, amikor az a padra kerül.
- Ennek is nagyon fog örülni több rászoruló is - sőt, ha valóban lehet ilyet máskor is, akkor bepótolhatja. Margarétából ki is nézem, hogy nem csak mondja. - Nem is olyan kevés dolgot hoztál - pillantok rá a táskáról, bár tekintetem automatikusan megakad a kezében tartott köteten. - Szereted József Attilát? - nem bírom ki, muszáj rákérdeznem. Ki tudja, lehet éppen azért adja tovább, mert éppen az ellenkezője áll fent.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2022. január 3. 11:29 Ugrás a poszthoz

Mások számítanak Rád
[Margaréta és a szervezők / idei adományozás / ne less]

Sokan állnak még ott, az időt ilyenkor a legjobb azoknak a fürkészésével eltölteni, amiket az ember felajánlani készül, és beszélgetéssel. Szemöldököm kicsit megemelkedik, amikor Margaréta azt mondja nincsen sok barátja. Nehezen hiszek neki. Egy szép, felsőbb éves lány, aki mellé még okos és kedves is. Ha ez valóban így van és nincsenek barátai a világ megérett a pusztulásra. A gondolattal azonos időben a metaforája is elhangzik: Kende. Ez Reiner lesz.
- Biztosan megtenné, ha nem felejti el - felém is remekül továbbította a baglyot. Amiért már nem haragszom. Ha az nincs lehet nem Móriccal és vele töltöm a születésnapomat.
- Ez… - nagyszerű. Vágnék szavába, amikor folytatja és ujjaimon számolhatnám mennyi mindent jobb ha kerül. Senki nem lehet ennyire ügyetlen. - Dehogynem - teszem karba kezeimet. Ebbe szívesen beleállok. - Biztosan máshogy is segíthetsz, adminisztrációval, és akkor sem magad sem mást sem semmit nem kell összetörnöd - mosolyodom el, éppen csak megérintem a vállát, majd engedem vissza magam mellé.
- A kastélytól idáig? Nekem is csak azért ment, mert folyamatosan meg-megálltam - ha nem lennék ennyire büszke, szóltam volna Móricnak. Lefogadom mennyire örült volna neki. - Ebben is kérhetnéd Kende segítségét. Használja az izmait, ha annyira büszke rájuk - szemforgatva lépek aztán közelebb és veszem észre a kötetet.
Nem csak szereti: nagyon szereti József Attilát. Egyre szélesebb mosollyal bólintok és az apukája említésére lágyul el kissé akaratom ellenére. - Ez nagyon kedves dolog - jegyzem meg halkan, majd aprót köszörülök a torkomon és nyitom ki véletlenszerűen a kötetet. Olyan bolond vagy. Margaréta felé fordítom egy pillanatra, közben bólintok a kérdésre. - Még mennyire! Az egyik kedvencem - nem könnyen megszerezhető pozíció. - A Külvárosi éj és a Medvetánc körüli időszakai a legszebbek - lapozok még bele, majd összecsukva simítok a tetejére és nyújtom vissza. - Bárki is kapja, ajánlom neki, hogy nagyon örüljön - halkan nevetve húzom magamon össze a szövetkabátot, búzavirágkék tekintetem pedig egyenesen elkapja Balázs atya intését.
- Mehetünk - biccentek, rákarolok a dobozomra, és margarétára sandítva indulok el az atya felé. Azt az első találkozást sem felejtem el soha, amikor pedofilnak néztem szerencsétlent.
- Üdvözletem - járatom köztük pillantásomat, a dobozt nyújtom közelebb. - Egyelőre ennyi fért a kezem ügyébe - elmosolyodva kapom el aztán a pillantását. - Volna egy kérdésem: van rá lehetőség, hogy év közben is adományozzunk? - billen félre a fejem, fürkészem, végül pedig a polgármester feleségére sandítok. Csinos a kabátja.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2022. január 23. 22:25 Ugrás a poszthoz

Mi lesz?
[Tökfej / bárcsak érteném / két ünnep között]

A libresszó karácsony előtti forgalma után a két ünnep között sem lett sokkal nyugalmasabb. Az éppen ráérők, szüneten lévő fiatalok betértek a kávézóba és szinte mindenkit csalogatni kezdett a vele keveredő könyvillat a helyiség másik végébe. Maradtam, segítettem anyának, most is ahogy mindig, rendben hagytam a dolgokat magam mögött mielőtt visszatértem volna Bagolyfalvára. Kicsit több időm akadt, mert dr. Laines a húgával elutazott, és a legminimálisabb feladataim maradtak - amiket jóformán én adtam magamnak, karácsonyra, szeretettel. És ha már ajándék…
 A vonatállomásról a kastély felé haladva vettem észre a magas alakot, szőke göndör tincsekkel, akit már bárhol felismernék. A pizzériába tartott. Mivel Móriccal mostanában elkerültük egymást az ünnepi forgatag miatt, a hiányt megelégelve pakoltam le a hálókörletben. Lekötöttem magam, hogy ne a csúcsidőbe zavarjam meg, addig a karácsonyra Hunortól kapott könyvemet olvastam. Mégis csak az járt a fejemben, hogy ismét eltelt volna egy szünet anélkül, hogy találkozunk. Ezt nem megengedve veszek fel egy pulcsit, ajkaimra vörös rúzst kenek, aztán törlöm is le, hogy csak egy leheletnyi sminkkel húzzam fel a szövetkabátomat.
Az étterem ablakán nézek be először, szemeimmel keresem a barátomat. Hajamat kiküszködöm a sál alól, próbálok nem kócosan festeni mielőtt belépek és lassan behúzni magam mögött az ajtót, kizárva a téli hideget, ami kicsípte arcomat. Megpróbálom elkapni a pillantását, majd intek, ami közben a táska bénázva esik le a vállamról és kapok a pánt után sikeresen. Remek indulás.

Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2022. január 23. 22:26
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kőszegi Róza Amélia összes RPG hozzászólása (170 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 » Fel