34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek:
Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kőszegi Róza Amélia összes RPG hozzászólása (170 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 » Le
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. november 18. 23:06 Ugrás a poszthoz

Francia Felvilágosodás Dánul
[cries in danish]


Akkora ez a kastély, hogy első évben többször is eltévedtem, mire be tudtam azonosítani mi, merre, hány méter. De muszáj volt pont most, pont itt befordulnunk mindkettőnknek. Amint a lányban tudatosulnak a dolgok, a fülem mögé simítom tincsemet. Érzem, ez hosszabb lesz, mint szeretném, de nem húzom a nyúlcipőt. Nincs az az isten. Felfelé ívelő hümmögő hang hagyja el a torkomat összecsukott ajkaim mögül, ahogy büszkén beszél becenév barkácsolásáról. Ő is el van telve magától. És... egy pillanat, annyira a névre koncentráltam, de azt mondta, hogy nehezen vagyok nélküle azonosítható? Attól mentsen meg engem ég és föld, hogy bármilyen kontextusban együtt szerepeljünk a fiúval! A maszat azonban tovább tereli gondolataimat. Szemöldököm összeszökik nevetésére, és leengedem a karomat. Hát, mire értette? Fel nem tett kérdésemre érkezik is a válasz, amihez hasonlót szerintem még nem is mondtak nekem. - Ennyire látszik? - kérdezem oldalra billentett fejjel. Érdekes, hogy szerinte a Holdról látszik, magát mégsem veszi észre, hiszen nem enged tovább. De igyekszem nem ellenségesen kezelni, elvégre ő nem a barátja  - csak túlságosan hasonlónak tűnik - Csalódott is vagyok. Nem adtak csak egy töltött kiflit a konyhán. - sóhajtok pocsékul játszott drámai hangomon. Nem hiszem, hogy bármi más bántana, vagy ha így is van, az nem itt és nem miatta fog felszakadni belőlem. Sokkal inkább merengek el azon vajon két ekkora arc, hogyan fér össze amikor csókolóznak azzal az arcos harcos barátjával?
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. november 19. 00:04 Ugrás a poszthoz

Francia Felvilágosodás Dánul
[cries in danish]

A szarkazmusbatyuba végül túlságosan belenyúltam. De egyszerűen minden idegvégződésem próbált visszautasító lenni mindenkivel, aki bármilyen formában a csipogó állatnak nevez. De így visszagondolva, a maga furcsa, kissé szeleburdi, esze veszett módján mégis csak kedves akart volna lenni? - Bocsi – nehezemre esik kipréselni magamból a szót még akkor is, ha komolyan gondolom – kissé harapós lettem a „csibétől” – mutatom neki a levegőben a macskakörmöket, aztán mindkét kezemmel legyintve hátra húzom őket, hogy hüvelykujjam a farzsebem szélébe akasztva ácsorogjak tovább. – Hogy hívnak? – kérdésem kíváncsian csenghet, de már a hátam is borsózott ettől az anonim helyzettől.
 A lány tud ám beszélni! Csak úgy dőlnek belőle a szavak! Nem cáfolom meg. Tényleg nem olyan gyakori a mosolyom, főleg nem a vigyorom. – Szoktam mosolyogni – miközben mondom kissé feljebb is görbül a szám széle – csak nem érezném különlegesnek, ha mindig úgy mászkálnék, mint a macska az Alice Csodaországból. – vonok vállat. Ilyen egyszerű.  – Szeretem, ha oka van. – fogalmam sincs miért kezdek magyarázkodásba a lánynál, de bizonyos határon belül mozgok miközben megosztom vele a dolgokat. Azért csak nem lepődik meg, ha nem ő lesz az első számú bizalmasom. Még egy pillanat szünetet is tartok, de tényleg nem érzem mégis mit vár. Az arcom úgy nyúlik el, mint a rétestészta, amikor a semmiből előtör belőle a nagybetűs szerelem szó. Ahogy közelebb húzódik a tekintetem az arcán ragad. Most ő azt hiszi, hogy én szerelmi bánatban szenvedek? Hát, látni akarta, a mosolyom: jóízűen elnevetem magamat. Érzem, ahogy még a mellkasom is beleremeg – Ó, én nem… én nem vagyok szerelmes. – mondom a kezeimet keresztbe rázva előtte. Csak, hogy biztos átmenjen az üzenet – Megfeledkeztem valamiről, azon gondolkodtam. Ennyi az egész igazából. – bólintok egyet határozottan, azzal a reménnyel, hogy a témát itt lezártuk.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. november 19. 22:53 Ugrás a poszthoz

Francia Felvilágosodás Dánul
[cries in danish]

Amikor nem érkezik válasz az egyszerű kérdésemre, pillantásom a plafonra szalad. Ennyit a próbálkozásról. Pedig már majdnem elhittem, hogy lehet vele némileg értelmes beszélgetést folytatni, de ezek után talán még zárkózottabban nézek vissza rá. Azonban megtudok más, szinte haszontalan információt: rellonos. Kitaláltam magamtól is. Szinte az összes sztereotipikus jelzőt megtaláltam benne ez alatt a néhány perc alatt - ahogy gondolom ő is bennem. Ennyél jobban nem is különbözhetnénk. Nagy pislogására visszapislogok. Izgalmas egy találkozás, állni szemben a másikkal és értetlenül pislogni. Nem is egyezett a gondolatunk a mosolyt illetően (sem) - Nem érdekel az emberek véleménye. Amiatt nem fogok megváltozni. - mondom lassú, nyugodt hangomon és közben oldalra döntött fejjel nézek rá. Akié érdekel, azt megkérdezem, máskülönben pedig gondoljon mindenki, amit akar. - Te megváltoznál azért mert más azt kéri tőled? - A teóriája, amúgy is hülyeség: ő is mosolyog, meg nevetgél mégsem érzem túl pozitív jelenségnek. Szeretném elkerülni őt és a fiút is, amennyire csak tudom. De nem megyek hiszen bármilyen halucinogén alatt is áll, a szerelmi életemről akar velem beszélgetni. Hiába kér, továbbra is rázkódik a vállam. Miután kinevettem magam, a hajamat a fülem mögé simítva veszek egy nagy levegőt és hosszasan ki is fújom. Homlokráncolva hallgatom mondandóját. Mert természetesen még mindig van neki. - Nekem úgy hangzik te jobban tudod miért bánkódom, mint én. - mosolygok még mindig jókedvűen. Egyszerűen nem tudom megállni. Sok eszement dolog történt velem mostanság, de ez talán a legszórakoztatóbb. - Komolyan kíváncsivá tettél - mellkasom előtt fonom össze karjaimat. Gyerekes kérdését szinte meg sem hallom, úgy nézek fel szemeibe - Ámbár nagylelkűségre vall, hogy igyekszel másokon segíteni. Az ember azt gondolná a saját kapcsolatod épp elég kimerítő. - a helyében meg is bolondulnék attól a sráctól. Végülis, ahogy így elnézem.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. november 20. 00:29 Ugrás a poszthoz

Francia Felvilágosodás Dánul
[cries in danish]

Az én anyám két dolgot akar ebben az életben: az N'Sync álljon össze egy utolsó koncertre, és a lánya legyen újra "normális". Akárhogy is számítjuk, mostantól keserűek lesznek a napjai. Szóval, jó a lánynak, még ha nem is hiszek neki. Szép, hosszú haja sűrűn hullik alá, ahogy hátradobja azt. Amíg készülődik, én helyezkedem és súllyomat a jobb lábamra helyezem. Fő a kényelem, ha egyhamar nem megyek innen tovább. Már pedig efelé hajlunk. Csodálkozik a lány, hogy nem mosolygok vagy nevetek csak úgy, ha az őszinte szórakozottságomat is hamisnak állítja be. Tetszik azonban a felvezetése és aprókat bólintok minden mondata végén, amíg újra rám nem terelődik a szó. És mégis kibe lenne "crushom"? Természetesen volt már, hogy tetszett valaki (egyszer), de kettes szint! Na, persze! - Szuperül definiáltad a jelenséget - ismerem el - de én senkihez nem kerültem olyan közel, hogy bármiféle kettes szintig szambázzunk. - mindkét vállam megemelkedik, majd vissza is ereszkedik. - Tizenöt vagyok, de ennyire kétségbeesett később sem leszek - ingatom a fejem. Az ki van zárva. Mégis látom magam előtt, ahogy egész nyáron otthon zabáltam a kekszet és ki sem jöttem a lakásból. - Remélem.
 Ó, na hát erről beszélek! Nem ítélem el. A helyében én sem akarnék tudomást szerezni az érzelmeimről. Érdekes különben, mintha korábban is azt mondta volna nem sokat tud a szerelemről. Nyilván nyitott a dolog, amilyen szabadszelleműek. De tulajdonképpen mit érdekel ez engem? - Öhm, a Tökfejjel, hogy mondtad... Lokival, ti nem....? - a kíváncsiság felülkerekedik rajtam. Elvégre, mit láttam én egész pontosan? Vagy milyen elmélet van a háttérben amire tudok hagyatkozni? - Lehet félreértettem. - mosolyodok el és szavaim szinte kérdésként csendülnek fel. Miért ne lehetnének barátok? Elvégre, nekem is vannak fiú barátaim. Ott van mindjárt Hunor, és... és Hunor tökre jófej. És ha jobban belegondolok, ez a lány sem annyira vészes, mint ahogy eddig éreztem.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. november 20. 23:34 Ugrás a poszthoz

Francia Felvilágosodás Dánul
[cries in danish]

Lássuk csak. Sosem néztem meg úgy a fiúkat, (meg sehogy) vagy keltették fel érdeklődésemet. Eltekintve egy sráctól, még a szünet előtt, de az amolyan fellángolás lehetett a lexikális tudásom alapján. Ami pedig bármennyire sokkoló lehet: van a fiúknál jobb dolgom is. Állj, hogy is jön ide a zavargó haverja?
- És azok is milyen jól sikerültek! - mutatok rá a lényegre szarkazmussal fűszerezve. A fiú gunyoros mosolyát, meg a sántikálós tekintetét szinte látom magam előtt. Na meg azok az elképesztően pupák visszavágásai, amikre visszagondolva egyszerre kell nevetnem és akarok kifutni a világból. Jó lehet nem foglalkozni semmivel és valóban azt tenni amit akar. Elengedni az elvárásokat, a megfelelési kényszert és az élénk képzeletével kitölteni a napot. Az már egyszer biztos, hogy fordulatos dolgok vannak azok mögött a kék szemek mögött.
 Heves fejrázása egy kínos nevetést vált ki belőlem. Ez a lány elvégre elég szép, nem lepne meg, ha a srác érdeklődését felkeltette. Azt is nehezemre esik elképzelni, hogy a fiú tud romantikus lenni. Szóóval, legjobb barátok. A legjobb barátjával csevegek a szerelemről, ez pompás! Igazán. A lánnyal, aki szerint van olyan, hogy "aranyosan" ad kölcsön jegyzetet a másik! Hát járjon be órára! Bármi jut eszembe, az... az... khm. A torkom összeszorul és elnyílt ajkakkal mélyen beszívom a levegőt, de mintha a cikesz röppenne be, alig bírom kifújni. Istenem! Bármilyen bűntetést elbírok, csak ezt ne! Mert, nekem az a tökfej tényleg az agyamra megy! Ez nem történik meg. Nem itt, nem most, soha. Főleg, nem miss szerelmi orákulummal. Én... nem. Egy porcikám sincs, ami bármit is kedvelne abban a nárcisztikus tébolyban!
- Szokatlan érzés, de üres a fejem, pedig a tanácsaid meglepően elgondolkodtatóak - ügyetlenül és feszengve, de valami ismeretlen indíttatásból megveregetem a vállát, majd a kézfejemen éktelenkedő csillagra bökök - Azt sem tudom miről feledkeztem meg, de nekem azt hiszem mennem kell.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. november 23. 10:27 Ugrás a poszthoz

Délután a levegő sportjával
[Hunor]

Már teljesen lehűlt a levegő, mire Hunorral sikerült találnunk egy mindkettőnknek szabad délutánt. Tehát, az időjárás megkövetelte a meleg öltözetet. Testhezálló, de vastag anyagú holmimban lépek ki a kastély kapuján és kocogok a nyilvános pályához. Egyre szaporább lépteim közben lófarokba fogom hosszú hajamat, a praktikusság kedvéért. Világos tincseit egészen messziről meglátom a sötétkék háttér előtt. A szurkolópáholyhoz érve lassulnak lépteim, majd óvatosan közeledek a fiúhoz. Igyekszem nem nagy neszt csapni, hogy egy váratlan pillanatban toppanjak mellé – Nem hangzik rosszul – mosolygok le háztársamra, és közben befordulok vele szembe. – Régóta ücsörögsz kint? - kérdésem közben hunyorogva hátra tekintek a két repkedő emberre. Nem ismerem fel őket, de mintha a nap küszködne arra a szürke felhők mögött. Szabadon maradt ujjaimra lehúzom a meleg anyagot és úgy pislogok vissza Hunorra.

Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. november 23. 10:28
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. november 23. 21:22 Ugrás a poszthoz

Délután a levegő sportjával
[Hunor]

Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a kultikus filmek terén és azok filmzenéivel jobban tisztában vagyok, mint a magyar mugli rappel. De itt a lehetőség megismerni - Milyen együttes? - teszem fel a kérdést, majd szélesen elmosolyodok amikor elismeri, hogy sikeresen megleptem. Jómagam nem szeretem őket, mármint a meglepetéseket, jobb az, ha mindenről teljesen tisztában vagyok és a dolgok terv szerint haladnak. Viszont a napokban kifejezetten jókedvű vagyok, ami okozhatja indokolatlan viselkedésem. Azért a tudat, hogy nem fagyoskodik itt régóta, megnyugtat. Szemöldököm kíváncsian felugrik, ahogy a cetliért nyúlok. Leolvasom a nevet, közben Hunor felteszi a kérdést. - Hm. - összecsukott ajkaim mögül jön a hang. - Én hallottam már róla, de nem tudtam, hogy ő az, akit keresni kell - jegyzem meg mellékesen, majd ahogy felteszi újabb kérdését elfoglalom mellette a helyet. - Köszönöm - emelem meg a cetlit, majd a pulóverem zsebébe rejtem a cipzár mögé - Mostanában sűrűek a napjaim, de azt hiszem lesz még lehetőségem jelentkezni - fordulok felé oldalasan, lábaimat keresztbe teszem. - Nem igazán. - hunyorgok a bújkáló napra pillantva. Azért kisüthetne. A tejfelszőke tincsek alatti kék szemekbe nézek - Mi az amire a legkíváncsibb vagy? - hiányoztak az edzések, és mivel mások annyira nem örültek, ha a sportról beszéltem, vártam már ezt a délutánt.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. november 23. 21:26
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. november 24. 11:07 Ugrás a poszthoz

Délután a levegő sportjával
[Hunor]

A Quimbyt ismerem, de a dalt amelyikről beszél még nem hallottam. Csak bólogatok visszajelzésként ajánlatára és biztosítom róla, hogy érdekel amin dolgozik. Várakozón nézek rá, amikor kiböki első kérdését.
 Lejátszottam ugyan egy szezont, de tartottam tőle, hogy olyat kérdez, amire nem fogok tudni választ adni. – Sok mindentől függ. Leginkább, hogy milyen az a találkozás. – nem mindegy hol éri a játékost az a gurkó, valamint, hogy van e olyan lélekjelenléte és ereje, hogy a járgányán maradjon – A terelőtől is függ, aki elüti, és aki veled van, elvégre azért is csapatjáték. De ha szükséges a játékvezető megállítja a meccset, így nem lehet végzetes baj a pályán. – töprengek pár pillanatig visszagondolva korábbi emlékemre, amikor Volkov kénytelen volt így tenni. – Szemfülesnek kell lenni és odafigyelni rájuk. – talán ez az egyszerű és naivnak tűnő válasz a legigazabb.
 Kicsit fészkelődök ültömben, amint felhúzom törökülésbe lábaimat, teljesen Hunor felé fordulva. Nem tudom az én tapasztalatom elég e ahhoz a tanácshoz amire szüksége van, de egy pillanatig csöndben átgondolom a minél pontosabb választ. – Feldobja az adrenalin szintet - mosolyom nem is lehetne őszintébb – főleg azért, mert az emberek , akikkel nap mint nap összefutsz, a pályára lépve átkattannak. - Lehet, hogy jóban van az ember valamely ellenféllel, de az ott nem sokat számít. - Csapattagnak lenni szuper – másfél éve sosem hittem, hogy ez a mondat elhagyja a számat. A csoportmunkákat is gyűlöltem, mert mindenki más lelassított vagy visszafogott a munkával, netán volt olyan gügye, hogy elhitte én megcsinálok mindent helyette, aztán lapulok. A kviddiccsel más volt a helyzet – Elsősként kerültem be, de teljesen fair play volt az egész szezon alatt. Passzoltak, ha úgy látták pozícióban vagyok, edzéseken is bevontak, tanácsokat adtak, tudtam a csapattársaimtól tanulni. – ahogy beszéltem róla egyre inkább hiányzott a szezon. – Nyilván vannak nézeteltérések, de melyik sportban nincsenek? – teszem fel a kérdést.
 Hajamba kap a szél, amitől megborzongok. Felnyúlok a kapucniért, ami a homlokomra hajolva védi a fejemet – Ha jönnél, talán fogónak tudlak elképzelni – mérem fel pillantásommal – de érdemes más tanácsát is kikérned – ismerem be. Azért még hozzáfűzöm, hogy én örülnék, ha csatlakozna, még akkor is, ha maga a játék el tud fajulni.

Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. november 26. 17:44 Ugrás a poszthoz

Délután a levegő sportjával
[Hunor]

Nem bánom kérdéseit, de ha kérdez igyekszem mindet, magamtól telhetően hasznosan megválaszolni. Főleg, hogy tanácsra van szüksége. Szeretnék segíteni neki, de eszemet nem tudom mikor volt valaki utoljára kíváncsi a tanácsomra. Nevetését pedig újabb kérdés követi - Nem, de lehet megfordul egy kettő fejében - válaszolom teljesen komoly arccal, aztán előhívom mosolyomat - Hunor, nem nyírjuk ki egymást sem gurkókkal, sem sehogy. De attól még kemény sport. - bólintok határozottan. Még örülhetek, hogy a seb a fejemen nem látszik a sűrű hajam miatt, főleg most, hogy lófarokban van.
Nevetésem hangosan felcsendül vicces megjegyzésén. Nem tudom megállapítani, de remélem nem vagyok érzéketlen. - Na igen, a testalkatod miatt is gondoltam egy fogóra. Bár, nem tudom milyen szemeid vannak - karomat széttárom, majd felmutatok a levegőbe - majd ott kiderül - mondom, mint valami kihívást. Helyezkedni kezdek, ami nem is baj, mert érkezik a további kérdés zuhatag. Bólintok - Azért vagyunk itt. - amúgy sem bírom, ha haszontalanul telik az idő. Lizával mindig kitalálunk valamit, a Tökfejékkel is legalább zajlott valami, de mondjuk egy olyan tanóra, ahol konkrétan felolvassák, amit magamtól is megtehetek tejesen fölösleges.
A kérdései remekelnek. Kezdjük ott, hogy én repülni sem tudtam, úgy hoppantam ide - Ismételtem amit repüléstanon vettünk, aztán egyre többet jártam ki gyakorolni. De én hátránnyal indultam, szóval nekem sokat kellett gyakorolni. - válaszolom meg első kérdését, majd visszább a homlokomra húzom a szökni készülő kapucnimat - Az idény előtt jelentkeztem, szerintem akkor érdemes. Igaz, most változások is lesznek nálunk. - töprengek - Ha már biztos leszel, akkor utána járok most hogyan mennek pontosan a dolgok. - kérdőn pillantok rá, hogy ez így jó lesz e neki is. A tekintetem az égre merészkedik. - Szeretnél felmerészkedni?
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. november 27. 19:50 Ugrás a poszthoz

Délután a levegő sportjával
[Hunor]

Izgatott leszek a repülés gondolatától. Az utóbbi időszakban annyi minden mást keleltt csinálnom, hogy nem jutott rá időm. Hiányzott már. Lelkesen szinte ugrok fel helyemről, hogy aztán Hunor mellett haladva megközelítsük az eszközöket.
 Nincs annyira vészes időnk. Hűvös van, szürke az ég, de nem ködös, és nem is fest úgy, hogy alkonyat előtt ránk szakadna. Na nem mintha értenék a meterológiához, de a szél sem fújt túl erősen. Mindenesetre fura érzés fog el - Szerintem egyelőre maradjunk meg a kvaffnál - vetem fel az ötletet, kapucnimat ledurva a fejemről.  Hangosan nem ismerem be, csak magamban érzem a bizonytalanságot a többi labda kapcsán. Jó lesz nekik még a lábádan pihenni. - A játékvezetőnkkel kapcsolatban, de többet szerintem még s... - megakadok, hiszen kezem alatt a fa tároló ajtaja nem akar mozdulni. Nincs bezárva, hiszen felső részénél rés van - Beszorult. - állapítom meg a helyzetünket. Feltűröm a pulóverem ujját, majd erősen nyomni kezdem az ajtót, de az éppen csak mozdul. - Nagyszerű. - motyogom az orrom alatt - Megpróbálod? - fordulok Hunor felé. - Addig idehozom a kvaffot!- hátrálok sietősen. Remélem mire visszaérek már mehetünk is fel.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. november 27. 19:52
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. december 1. 14:06 Ugrás a poszthoz

Délután a levegő sportjával
[Hunor]

Egy dalt dúdolok, amit fogalmam sincs mikor tettem utoljára. A labdát halvány mosollyal ajkaimon a kezeimbe veszem, visszacsukoma  láda fedelét és fejemet azon töröm, honnan ismerős ez a dallam. Nem rémlik, de éppen amikor idegesíteni kezdene, Hunor hangja megüti a fülemet. - Ügyes vagy - villan pillantásom arcára, ahogy igyekvő léptekkel közeledek felé, majd értetlenül szuggerálom a kezében lévő seprűszámot. – Jönnek mások is? – kérdezem őszinte kíváncsisággal végigmérve a darabokat – Már értem – teszem fel a kezemet elmosolyodva – nem a legfrissebb darabok.
Elveszem a legszimpatikusabb járgányt, majd a vonalhoz sétálok vele, és a vörös bőrrel a hónom alatt. Még egyszer végigmérem az eget az időjárást fontolgatva, de csak nem fog esni! Mindesetre a kapucnimat fél kézzel megigazítom, hogy a lehető legkönnyebb legyen majd a seprűn a fejemre húzni azt. Semmilyen bűbájt nem alkalmazok a ruhámon, habár a cipőmre ráfér majd egy suvickol később.
 – Emlékszel az első repülésedre? – kérdezem Hunortól, miközben lassan emelkedni kezdek és vele összehangolódva, mellé érve követem mozgását. Kissé feljebb húzom a fa elejét, hogy hamarabb kerüljünk egy vonalba a karikákkal.

Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. december 2. 21:03 Ugrás a poszthoz

Benett
[és a repülő kaméleon]

Könyvem és jegyzetem felsőtestemhez ölelve gyorsítok már eleve igyekvő lépteimen. Kivételesen nem azért a nagy rohanás mert időre oda szeretnék érni valahova, sokkal inkább azért, mert kezeim közül csúszni kezd a füzetem és a könyvem kupaca. Éppen csak elérem az udvarban a padot, hogy lecsúsztassam őket rá. A mai napom még sűrűbb, mint a korábbiak. A holnapi napom sem fog különösebben máshogy zajlani, ahogyan az azutáni sem, és a naptáram kezd egyre inkább fodrosodni. Egy pillanatnyi időt sem akarok magamnak hagyni, hogy fölösleges időpocsékolásként teljen, mert azt türelmetlen, elkalandozott gondolataim követik és arra nincs szükségem. Tényekre van szükségem, ahhoz azonban a válasz üzenet kell a családomtól. Már ha még egyben van egyáltalán. Gyűlölöm, hogy üzengetve kell megbeszélnünk, márpedig nem kértek haza, én meg csak azért sem megyek. És tessék, megint ezen töröm a fejem! Helyette inkább vászontáskámba lesek. Valahogy csak bele tudok még illeszteni egy-két füzetet. Kényelmesen elhelyezkedem a padon, de fel is ugrom elhúzott szájjal. Hideg. Nem meglepő, lehettem volna okosabb. Húzok egyet meglazul copfomon, ahogy meglátom közeledni a háztársam nyúlánk alakját. Amikor tekintetünk találkozik, intek neki, de pillantásom tovább szökik, és azonnal kíváncsiság csillan meg benne. – Sziasztok – apró mosoly jelenik meg szám szélén, ahogy előrébb dőlve lesem meg az állatot. Hallottam már róla, de még nem találkoztunk a kaméleonnal, sőt eddig semmilyen kaméleont nem láttam élőben.– Mi járatban erre? – nézek fel a fiú arcára. - Ugye tudod, hogy egy kishaver közlekedik veled? - teszem fel költői kérdésem.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. december 3. 11:45 Ugrás a poszthoz

Délután a levegő sportjával
[Hunor]

Most, hogy újra seprűnyelet fognak kezeim jövök csak igazán rá milyen jó ötlet volt Hunortól, hogy kijöjjünk. A lábaimat stabilabban helyezem a tartóra és némileg lassítok, hogy ne legyen akkora menetszelem, hogy se ne halljak, se ne tudjak tőle megszólalni. – Abszolút! – válaszolom Hunornak, kissé jobbra húzva a seprű orrát. Kissé „pöfékelve” akarja tenni, amit szeretnék, de egy laza dobáláshoz megfelel, nem megyek le másikért, hiszen annyival jobb egyik sem lehet. Helyette a történetét hallgatom, miközben kényelmesen haladunk a karikák irányába. Elképzeltem a fiút három évesen a nagy kék szemeivel és a szöszke hajával, ahogy egy varázslócsalád tagja és megjelenik előttem egy karácsonyi kép. – Látnom kell majd rólad egy ilyen fotót! – mondom neki határozottan, majd elcsendesedek, hiszen folytatja. Jobb karom eközben mozog és a vörös bőrt legurítja egészen a combomig, hogy aztán kényelmesen tenyerembe fogjam. Na, ez az érzés a levegőben, amibe kapaszkodtam tavaly és ami most is felbukkan, csak a helyzetet nézve kevésbé intenzíven. Attól még örülök neki, azt hiszem. Halkan nevetés hagyja el ajkaimat a történet folytatásán – Képzelem, nem csodálom, szerintem én se szálltam volna le róla – főleg amilyen kitartóan tudok ragaszkodni – Persze. Tavaly, repüléstanon. Kissé lekezelően gondoltam rá, hogy ez valóságos, de utána felültem és az elméletre hagyatkozva megtettem az első körömet a többiekkel. - Amit csináltam, nem volt nagy szám, de tekintve, hogy előtte a létezéséről sem tudtam büszke vagyok az eredményre. - Igaz, majdnem nekimentem egy srácnak, de túléltük mindketten – vonom meg vállamat és Hunorra lesek. Elmosolyodok mozdulatán, bal kezemmel erősebben ráfogok a nyélre - Na, de kezem jár, nem a szám – mondom hangosan, ahogy a kvaffot felé, némileg elé dobom, hogy rágyorsítson. Én is így teszek miközben figyelem elkapja e a passzomat.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. december 6. 13:32 Ugrás a poszthoz

Délután a levegő sportjával
[Hunor]

Megfigyelem mozgását, így tekintetem kezeit, vállát, és néha elpillantva a kvaffot lesik. El fogja kapni, így visszább veszek, hogy ne kerüljünk olyan távol egymástól, ha passzolna, hosszú legyen. Mosolyogva az égre emelem a tekintetem, amíg örül magának, igaz, vele együtt én is, hiszen a csapaton kívül még nem igen voltam így kint, játszani, csak úgy. Jó volt látni, hogy ő is jól szórakozik. De az örömködésnek hamar véget vetek, elvégre várakozom, mi lesz a következő lépése. Furfangos a fiú! Olyan ívbe indul meg a labda fel, hogy megkapaszkodva ráhasalok erre a katasztrofális seprűre. Komolyan, ha végeztünk mást sem hallgat majd tőlem, csak kritizálást, mert ez a járgány, ez... hagyjuk is. A vörös bőr szeli a levegőt, ahogy jobb kezem előre nyúl érte és tenyeremnek pattan, elsőre nem kapom el, de haladva előre, karommal átfogva a testemhez tudom húzni. A szívem heves dobogása kissé lassul, ahogy biztonságban tudom. Újra előrébb hajolok, és ahogy dobó távba kerülök, pontos passzt igyekszem adni a fiúnak, beszámítva, hogy a szél szórakozhat velünk. A menetszél miatt nem tudok odakiáltani, így azzal jelzem neki: várom a rádobást, hogy ahogy csak bírok a karikákhoz igyekszem, hogyha érkezik a labda, ne kelljen lebénázni összeszedni.

Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. december 8. 22:37 Ugrás a poszthoz

Délután a levegő sportjával
[Hunor]

Hajam lobogása mögöttem mutatja a sebességet, amivel robogok a seprűn a karikákhoz, azonban figyelmem ide oda zizzen köztük, Hunor és a kvaff között. A kvaff, ami éppen csak el lett dobva, de tőlem jóval arrébb. Hirtelen balra rántom az orrát, nagy ívet veszek a vörös bőrhöz, amit ezúttal pontosabban elkapva lassítok tekintetemet Hunorra szögezve. Fogalmam sincs mit kellene tennem, néhány bűbáj ugrik be megoládsképpen, de mire ügyetlenül próbálok a pálcámért nyúlni a sípccsontomhoz, a fiú már stabilabban üli meg azt a fránya seprűt, jóval alattam. Ahogy keze jelzi, minden rendben, halk nyugodt sóhajt engedek ki ajkaim között, ami után a leheletem táncol előttem. Megragadom a fát, hurokban átfordulok, és a seprűre hasalva átszelem a lemaradt távokat. Fél kezemmel ráfogva a kvaffra, felegyenesedek, még a lábam is elemelem kicsit, ahogy lendületből dobom át a karikán a bőrt. Felmérgeltek ezek a seprűk, így aztán tényleg nem semmi lesz, amit Hunornak hallgatnia kell, amint talajt érnek lábaink. Remélem azért legközelebb még lesz kedve kijönni ide, főleg jó időben.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. december 8. 22:47
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. december 10. 13:10 Ugrás a poszthoz

Délután a levegő sportjával
[Hunor]

Amíg kint tudtunk lenni és a szürke felhők ránk nem kezdtél engedni könnyeiket, addig teljesen jól elvoltunk. Jól esett csak rádobálni kicsit, még ha nem is volt benne túl nagy kihívás, passzolgatni, gyakorolni megfordulásokat a seprűvel, és remélni, hogy se ő sem én nem fogunk zuhanni. Az eső sem veszi el a kedvemet a folytatástól, és csak örülni tudok a kapucnimnak, de az most ide kevés. A gyengélkedőről nem tudok teljesíteni a következő hetekben, ha most nem állok két lábbal a talajon. Ahogy leszállunk, kézbe kapom a seprűt és kissé morcosan méregetem. Nem ő lesz a kedvencem.
- Hogy bizonyos passzaim még pontatlanok, ha megzavar az eső. Emellett, hogy a förtelmes seprű ellenére is mennek bizonyos megfordulások és, hogy legközelebb valamelyikünk beáll örzőnek – sorolom a választ mielőtt visszakérdeznék. – Jó reflexek – megveregetem a vállát, majd igazítok a kapucnimon, mielőtt a szememet forgatnám halk nevetésem mellé. – Fhú, innen a kastélyig fogsz hallgatni, csak szólok! Nem a seprűm múlott, hogy rajta maradj ahogy elnéztem… Még egy ilyen isten verte…
 - és ahogy mondtam, Hunor a kastélyig kitartóan hallgatott, minden érvemmel és okoskodásommal karöltve.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. december 10. 13:11
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. december 10. 16:18 Ugrás a poszthoz

Újra alkotok
[Léda]

Ahhoz képest reggel mennyire lassan tudtam követni Lizát és Hunort a croissant felett elkalandozva, és habár az órák segítettek a figyelmemet helyre rázni, nem voltam az igazi. Most a pályán teljes koncentráció hiányával, egy U2 dalt dudorászva didergek, a hidegtől a fába kapaszkodó ujjaimmal. Ez volt a probléma, az elgémberedett ujjak, amelyek nem tudták a vörös bőrt a megfelelő irányba elküldeni. Annál inkább erőteljesebben suhant lendületesen szelve a levegőt. A többi hajtó először utána indult, majd belassítottak, amikor egyértelművé vált, ezt bizony ügyetlenül elküldtem a messzibe. Összeszűkült szemeim kipattannak, ahogy meglátom az alakot, aki felé kíméletlenül tart a kvaff. Balra rántva a seprű orrát, gyorsítva igyekezem le hozzá, amíg a többiek felküldenek egy másik labdát folytatni az edzés maradék öt, tíz percét.
 A menetszéltől esélytelen megszólalnom, de lassításra késztet, hogy nem szeretném végig szelni a pályát egy rossz landolással. Kiáltanám én, hogy vigyázzon, de addigra visszapattan a labda szegény fejéről. Elhúzott szájjal csapom a talajnak a lábam, ahogy elnyújtott léptekkel sietek felé – Basszus – az őszinte reakció kibukik ajkaim közt, ahogy a seprűt gyorsan a földre fektetem - jól vagy? – fürkészem egyre közelebbről az első éves lányt, ahogy tisztes távon lefékezek előtte. A háztársam, akit néha még itt-ott láttam is, amikor elrángattam tekintetem a könyvem soraitól, vagy gondolataimat az ábrándozástól. – Nem számítottam erre kószálókra, és teljesen használhatatlan vagyok ma, igazán nem volt szándékos – elkezdem és abba is hagyom a magyarázkodást. Nagyokat pislogva mérem fel, vajon rendben van e a barna, elvégre éppen a fejét érte az ütés – Lehet le kellene ülnöd egy kicsit – felpillantok a lelátóra, na de mire oda felcammogunk… ekkor eszembe jut – Van arrébb egy pad, messzebb a játéktól – mutatok a fölöttünk röpködőkre – Gyere, odakísérlek. – biccentek – Amélia vagyok, háztársak vagyunk, igaz? – beszéltetem, miközben figyelem, nem e kell neki segítség. Magamban persze csakis azon töprengek, mégis miért császkált erre az elsős?
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. december 10. 22:55 Ugrás a poszthoz

Újdonság a konyhában
[Marina / ne less]

Ezer és ezer dolog ötlött a fejembe, amit csinálhatnék ahelyett, hogy az eridonos fiút hallgatom. Már legalább három percemet vesztegettem rá, és a kérlelésére, hogy adjam át neki a szorgalmimat, hogy lemásolva pontokat szerezzen a házának. Nem ismer még engem. Szemforgatásomat egy erősen cinikus mosoly követi. Éppen határozottan elküldöm a könyvtárba a megfelelő szekcióhoz, hogy némileg hasznos tanáccsal menjen el a francba tanulni, amikor ezúttal mögülem érkezett a csapás, abból is a jobbik. Alig merészkedek ki a körletből, az ominózus este óta, így egy pillanatra el is kap valami rémes érzés, de meglátva, hogy a szőke srác helyett a barna lány morcos tekintete villan rám, megkönnyebbülök. – Mennem kell – húzom el a számat a gyerek felé, és egyeltalán nem bánom, de ott is hagyjuk a dán lány visszhangjában.
 Mondanám, hogy ma mindenki a segítségemre pályázik, de amíg az eridonos kihasználni akart, addig Marina… is? Hacsak tényleg nem arról van szó, hogy valami olyasmibe vágná a fejszéjét, ami nélkülem nem megy neki. – Tudom – válaszolom tömören, de folytatja is, és kipattannak szemeim. - Úgy nézek én ki? - Ennek elment az esze! Nem hogy főzni, de alkoholt sem ittam még soha! Ezt a mondatot is elfelejthetem. Szóval sört, azt még nem ittam soha. De, hmmm, mármint... akármennyire is falról szedett ötletnek hangzik, kísérletezni, kihívásnak tökéletes, engem pedig teljes mértékig izgalomba hoz hirtelen a gondolat. – Fogalmam sincs mi az a dzsulebri, de neki futhatunk – döntöm oldalra a fejemet, ahogy a kerekek mozgásba lendülnek. Azzal együtt a konyhába toppanunk. Kifejezéstelen arccal kivárom, amíg a manók a lehető legmesszebbi zugba osonnak előlünk, közben némi receptúrán gondolkozom – Majd mi megcsináljuk – közlöm, mint aki olyan sokat csinált volna sört. Honnan ez a fene nagy önbizalom? Otthon többször segítettem be. Főztem már, sütöttem is, néhány fogás már szinte hibátlanul megy, de ez más tészta – Te Marina, kezdetnek mesélhetnél többet erről a sörről – ahogy elnézem a mindig felszabadult lányt, ahogy szétveti a frusztráció, valami nem volt a rendjén és ez felettébb zavart. Valahogy ügyetlenül, de elő kell szednem belőle a jókedvű lányt – meg vehetnél pár mély levegőt, nekem néha segít – mondja a legfeszültebb lány a világon. Nekem még talán el is hiszi.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. december 10. 22:57
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. december 11. 22:16 Ugrás a poszthoz

Benett
[és a repülő kaméleon]

Tavaly kezdtek először érdekelni a mágikus állatkák, amikor Lizával a vízesésénél az átlátszó cseppek között legjobb barátnőm mesélt nekem az ott úszkáló állatokról. Majd Sári elemi állatával való találkozás, és persze a könyv a hippogriffekről, mind felkeltette az érdeklődésemet, de sosem láttam még repülő kaméleont. De már hangzásra is csodásnak képzeltem el, és nem tévedtem sokat, mert Benett állatkája egészen elképesztő kis figura volt. Hihetetlen még mindig volt min elcsodálkoznom a kastélyban. – Cseppet sem – ingatom a fejemet el sem fedve vizslatásomat, majd tekintetem tovább suhan és nagyokat pislogok fel a fiúra. – Nem csodálom – közlöm és visszanyelem a halk nevetést, ami elő akart bukni. Igazán nem lenne illendő. – De úgy tűnik itt tökéletesen elvan – figyelmem az éppen meginduló kaméleonra terelődik, aki bizony tényleg repül. – Milyen magasra megy fel? Mármint akkor tovább haladt volna akár a körlet magas plafonjánál is, igaz? - illesztem össze az információmorzsákat - Régóta meg van különben? – buknak ki sorra a kérdések. – Szólj, ha sok vagyok, nem mindig tűnik fel. – emelem, majd ejtem alá mindkét vállam. Újra erősítek a copfomon, és pillantásom az állatkára ragadva követi annak mozgását. Kishaver, most aztán szívesen lennék a helyedben.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. december 11. 22:18
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. december 12. 23:20 Ugrás a poszthoz

Újdonság a konyhában
[Marina / ne less]

Titok, avagy magánügy. Nagyon nem mindegy, és bizony van ebből, meg abból is. Hogy mi a közös bennük? Marinanak semmi köze hozzájuk, ahogy nekem sincs a sörfőzéshez. Azért amikor már egy ideje a vállamnál fogva tuszkol elrántom a testem érintésétől, mert bizony tudok menni magamtól is. Marina máshogy viselkedik, máshogy beszél, amiből arra következtetek, fontos neki ez a sör, ami fura, de az vele kapcsolatban meg sem lep. Csak rá kell nézni a legjobb barátjára. Na igen. Viszont nekem is megvannak azok az otthoni apróságok, amikhez ragaszkodom, a napokban ezekre érzékenyebb is lettem, de ilyen hülyeséget, hogy én sört főzzek! Abszurd. Saját magammal vitatkozom, és miután rájövök, a márkát hírből sem ismerem, némán olyan káromkodást bonyolítok le, amit nem tűr nyomdafesték.  – De hát nem mész haza a családodhoz az ünnepekre? Akkor December végéig tudnál inni belőle, meg alkohol, ergo biztos kell érlelni… hacsak, nem használunk mágiát  - azzal az agyam beindul. Töprengésem szinte észre sem veszem, de már a megoldás utat kutat.
 Aprókat bólintok miközben Marina beleéléssel kezd beszélni és fel is enged. Mármint mondandójából szinte semmivel nem vagyok előrébb, legalább ő már kevésbé pokróc és az is valami, nem? A dalolászásra csak ugrik egyet a szemöldököm. El tudom képzelni az illuminált állapotba mindent is ordibáló dánokat, csak ez itt nem releváns. Éppen oldalra döntöm a fejem és a pultnak támaszkodok, ahogy érzékeli egyre foszladozó türelmemet és folytatja az érdemi infókkal. Mosolyogva ingatom a fejem, majd megállok és kérdésére elnyílnak ajkaim. Tudom, hogy jólesik az egómnak, hogy hozzám fordult, még egy ilyen témában is, ami nyilvánvalóan távol áll tőlem és egyértelműen fontos számára. Sok hasznom nincs benne, de nem hagyhatom cserben, nem is akarom. Ahogy emelem kezem lehúzom csuklómon mindig készenlétben lévő hajgumimat és laza kontyba kötöm a hajam – Tehát kell fekete ribizli, édesgyökér, ez biztos. – mondom, majd a már pultra tett füzetemért nyúlok. A szorgalmit ellapozom és előhívok egy üres oldalt, arra jegyzem fel, amiket már tudunk. - Komlóból készül és kell hozzá maláta – bólintok – mint a barna cukor, az is van, hogy igazából a fehéret adják el malátával színezve – gondolkodom hangosan, aztán ráborulok a pultra és számolni kezdek. Feljegyzem a 20 litert, mint térfogatot, majd ahhoz mérten próbálom kalkulálni a sűrűséget és egyéb adatokat. De ebben sosem voltam jó, és hiányoznak is információk. – Marina nem tudok pontos adatokat, de tudom hol találom meg őket – ütögetem a tollat a papírnak. – Addig összeszeded a hozzávalókat, amiket találsz a listáról? Dobáld be őket a legnagyobb fazékba, amit találsz! – felé is lököm a papírt - De ne gyújts alá! - majd pálcámat kezembe ragadva megindulok – Maximum negyedóra és itt vagyok – mondom neki futólépésbe elsietve. Azt hiszem erre ráharaptam, tehát jól kell megcsinálni, vagy oda a délutánom, ami nem történhet meg!
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. december 13. 19:57 Ugrás a poszthoz

Újdonság a konyhában
[Marina / ne less]

A nyakatekert, kissé sem klisés avagy sablonos válasz hallatán megfordult a fejemben, hogy bizony mindenkinek megvan a maga baja, tehát sosem árt egy kis kedvesség, vagy éppen segítség, ha a másik arra szorul. Ennyit már megtanultam, haladok. Nem hallottam még olyanról, hogy valakinek meghívót kell kapnia a hazalátogatáshoz, a saját családjához. Azt pedig erősen kétlem, hogy a dán lány ne tudná, hogy a repjegyet nem meghívónak mondják a magyarok, hacsak nem mágikus módon közlekedne, mondjuk zsupszkulccsal. Izgalmasnak hangzott, de kissé elkanyarodtam a lényegtől, amire csak kurtán bólintok, és nem feszegetem tovább a lány és az otthona kérdését. Kell az a sör neki, ez a lényeg.  Olyannyira, hogy meglepetésemre, a nyakamba is borul tőle, amire éppen hátára bizonytalanul helyezett kezeimmel reagálok, amikor vissza is vesz. Viszonylag hamar elenged, így felocsódva halvány mosolyt küldök felé és visszatartok egy sóhajt – Van két feltételem. – csapok oda az örömének – Első: ha sikerül, és iszol, a kastély és az emberek épsége egyben marad – szögezem le félig viccelődve, félig halálosan komolyan. – Másodlagosan pedig tudom, az a fajta ember vagyok, aki elolvassa a házirendet mielőtt szabályt szegne, ami annyit tesz: Ha netán bajba keveredünk, én beszélek. Tudom mit mondanék, hogy kivágjam magunkat. – és talán a reputációm mindkettőnk büntetésén enyhít. Megvárom a reakcióját, mielőtt a füzetemet nekiadva elsuhannék.
 Igyekvő lépteimen lassítok a lépcsőhöz érve, de egész hamar a könyvtárba keveredem. Mintha csak mindennap ahhoz a részleghez járnék, olyan gyorsan kibogoztam hol kell keresnem. Kezem végigsiklott a könyvek gerincén a címeket leolvasva, majd a sikertől vigyorogva csaptam fel a kötetet, és ott se voltam, futás vissza. Figyelmesen követi szemem a sorokat. A gabona szív fel vizet, párolog is, szűrni is kell, a 20 liter teljesen reális elgondolás volt. – Tavaly utánanéztem a vajsörnek, – fel sem nézve a lapokból állok meg Marina előtt. Útközben így csattantam neki pár embernek is, de túlélték. – habár annak ehhez sok köze nincs, a kötetben több hasonló feljegyzés volt. Ez az a könyv – emelem meg a kezemet és tekintetemet a lányra emelem, amolyan „na ezért szeretem a könyvtárat” pillantással. – Meg van minden? Mert még kell pár apróság – aprót sóhajtok, és gyűröm is fel a pulóverem ujját. Kézbe kapom a jegyzetet a könyv fölé és felírom a tervezetet. – Remélem nincs más programod, mert itt töltjük a délutánt. Minimum 4-5 óra a főzési idő. – Marinára sandítok.– Esetleg indíthatnánk zenét, az segít lendületben lenni. – vetem fel az ötletet. Alsó ajkamat rágcsálva kezdem el a három különböző receptből összetenni a Marina jellemzéséhez hasonlót. Legalábbis hangzásra, mert mint tudjuk, ízre nem tudok hozzászólni. Csak csődöt ne mondjak, pofára esve a nagy lendülettől!
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. december 16. 19:53 Ugrás a poszthoz

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember]

A legjobb barátnőm - velem ellentétben - álomvilágát bármin életre tudja kelteni két keze által. Nem is akárhogy! Még mindig elképedek, visszagondolva arra a pávára, amit a bálon faragott a tökre még az ősszel, amikor az anyukája házi süteményével lepett meg, hiszen tudja, mennyire szeretem a hasamat. Liza megérdemli, hogy megerőltessem magam és kedvére való karácsonyi ajándékot vadásszak neki. Így kerültem a szitáló esőről abba a bagolyfalvi üzletbe, ahova ezelőtt még sosem tettem be a lábam. Most kénytelen vagyok. Emlékszem, első utamon eltévedtem a városban, és jelenleg hasonló érzések vesznek hatalmába. A kirakat tele volt eszközökkel és kiegészítőkkel, de odabent a helyzet sokkal komolyabb. Teljesen tanácstalanul lépdelek a sorok között éppen csak pillantást vetve a termékekre, nehogy hozzá nem értő kezem nyomán katasztrófába torkolljon ajándékkereső tervem. Csípőre tett kézzel ácsorgok először az ecsetek előtt, elámulva figyelem a sarokban dolgozó elvarázsolt tollat, majd öklömmel államat támasztva hajolok a színesebbnél színesebb festékek és tinták felé. Legyintve lépdelek tovább, a nyakamat melegítő sálat ívesen átlendítve fejemen, de a kötött anyag beleakad az egyik festőállványba, ami nyikorogva dőlni kezd. Elnyújtott léptemmel állítom vissza stabil állapotba, és lopva az eladóra nézek. Rám se bagózik, valamin ügyködik. Történetesen kérhetnék segítséget, de nem teszem, hiába töltök ott már hosszú perceket. Pedig nem kaphat tőlem sniccert! Nem is biztos, hogy itt van olyan, elég mugli dolognak tűnik, amit a mágusok seperc alatt helyettesítenek bűbájjal. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok váltják egymást, amint leguggolok egy vastag stóchoz. Pauszpapír, írja a jelölő címke. – Ó, meg a moszkvai nénikédet… – fájdalmasan szelíd káromkodásomat halkan motyogom az orrom alatt. Tekintetem tétován esik az alsó polcra. Rakoncátlan hajam előre omlik fülem mögül, így nem is látok mást, csak a bőr naplót, amin óvatosan végigsimítok halkan hümmögve. Na, az pont olyan lenne, amit magamnak vennék. Unalmas, hasznos, csakhogy éppen művészibb ösztönökre kell hallgatnom, nekem, aki pálcikaembert is felismerhetetlenül rajzolok.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. december 21. 22:26 Ugrás a poszthoz

Újdonság a konyhában
[Marina / ne less]

Hű, de nagyon látszik az arcán, hogy jobban örült, amíg feltétel nélkül álltam a feladat elé. Marina nem egy buta lány, maximum könnyű szellemű, de tudom, hogy kompromisszumra juthatunk a… a sörfőzést illetően. Sosem hittem, hogy ez a gondolat egyszer megformálódik bennem, de tökéletesen mutatja hova kerülök, ha ilyen, és hasonló barátságokba kezdek gabalyodni. És témánál is vagyunk, aki kicsit gyakrabban jön, mint, ami jólesik. – Ó, őt ne kíméld – megfontolás nélkül szalad ki számon. – Mármint, részletkérdés. Számítottam rá. – biccentek. Talán kicsit pipa vagyok, amiért nem tudok kiigazodni rajta. Talán. Kicsit. Megjegyzem örültem volna, ha Marina kihagy a történetből, de van annyi eszem, hogy erre nem kérem meg, helyette az alsó ajkamba harapva visszadőlök a füzetemre. Minél kevesebbet szólok ehhez hozzá, annál jobb.
- Rendben, ez így fair. – bólintásom fejrázásba megy át – Kényszerítettél? Engem – bökök a mellkasomra - Ez nem valami haláltusa ám, és értékelem a jó szándékod, de hülyeségeket beszélsz...  – változtatok a stílusomon és csípőmmel a pultnak dőlök. – Ne hidd azt rólam, hogy nem vállalom a felességet azért, amibe belefogok. Végigcsináljuk együtt. – Onnan nézve, ahol én álltam, volt ami fontosabbnak tűnt némi feltételes büntetésnél. Igaz, még sosem volt benne igazán részem, de annyira nem lehet vészes, hogy megtörjön. Ha egyáltalán bekövetkezik. Mondanám, hogy maximum tanulok belőle, de mégis mit? Hogy többet ne főzzek zugában sört a kastélyban? Bólintok erősítve hangos szavaimat - Kezdve a hozzávalókkal ugye…
Elszaladok, visszatérek és úgy beszippant a feladat, a kihívás teljesítése, hogy egy darabig se kép, se hang nem ér. Csak az agyam és én. Mígnem a dolgosan járó-kelő manók kérdezni nem kezdenek Marinától. Hogy ez nekem nem jutott eszembe! Hasznosak lesznek. Elismerően tekintek fel az asztalon gubbasztó lányra – Ez igen – biccentem oldalra a fejem, majd elmosolyodok, nem sokáig tart a pillanat, vissza is merülök a dolgomba. Ahonnan elhűlve érzékelem a hang forrását, lassan feldolgozva azt. Ha ezt tudom, befogtam volna a számat. Mint akit nyúznak. Ő úgy vernyákolt, én úgy szenvedtem. – Te figyelj csak – szólok közbe – felőlem aztán ezt is hallgathatjuk – vonok vállat, mert nekem aztán tényleg fene mindegy - de nem lehetne inkább valamin lejátszani. – már szinte kérem. - Vagy gyakorolsz, hogyha menekülőre kell fognunk lebénítsd az ellenséget? Mert akkor jó úton haladsz - Ha így folytatja, esküszöm előadom neki a High School Musical második részéből a konyhai edény csapkodós darabot… habár, kit áltatok? Ha ismeri, ha nem, Marina becsatlakozna.
 Na ennyit arról, hogy majd a zenével könnyebb lesz! Teljesen kizökkentett a kántálás, pedig már tehetném is fel a vizet. Kipakolok a lábasból lépésről, lépésre elhelyezve a hozzávalókat a pulton. Azonnal bele is fogok, majd folyamatosan haladva, az összeillesztett receptek szerint dolgozni kezdek a dolgon, néha besegítést kérve. Amikor a víz felforr és beledobok mindent az adott lépés szerint, elsétálok a péksüteményekkel teli kosárig, amivel már egy ideje szemezgettem. Két szalvétát elemelve megfogok egy croissant és egy kakaós csigát, utóbbit Marina felé nyújtom, miközben aprót harapok a zsákmányomba. Sajtos-sonkás, amitől egy elégedett sóhaj hagyja el a számat.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. december 21. 22:59
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. december 25. 22:18 Ugrás a poszthoz

Benett
[és a repülő kaméleon]

Mindig előttem van a kép, hogy a kaméleon kis buksiját a plafonnak koppintja, szemei meglepetten járnak mindenfele. De most ahogy elnézem, teljesen jól van - már nem mintha értenék hozzá – ahogy a levegőben megközelíti a padot. - Hogy ezek után félsz a kastélyban reptetni  – utalok vissza korábbi szavaira.
 Aprókat bólintok miközben beszél, és elmerengek vajon én mit reagálnék egy állatnak ünnepi ajándékként. Nem rajongok a meglepetésekért és egy állat érkezésére, mint felelősség, mindenképpen jó lenne felkészülni…  közben persze, mennyire szuper lenne kapni egy kedvencet! A kaméleon gazdája szavait alátámasztva nem lófrál el, marad a közelünkben – Így legalább nem kell aggódnod, hogy elveszik, még akkor sem, ha kihozod a levegőre – mosolyodok el. - Ó, a nevét még nem is kérdeztem – sandítok fel a háztársamra.
 A nemrég felfogott lófarkam balra, majd jobbra lendül, a fejrázásom ritmusára. – Nincsen, sajnos. Régóta szeretnék egy kutyát, de otthon a könyvesboltunkkal egybekötve élünk, így a szüleim már a gondolatot is elutasították – megvonom a vállam. – Különben nagyon szeretem az állatokat, a mágikus lények pedig főleg érdekelnek szóval, ha majd megtehetem biztosan lesz - ezt határozottan állíthatom. De azért mégis, a magam tizenöt évével és az anyagi helyzetünkkel nem is tudom hogyan férhetne bele. Pedig, ha mágikus is lenne, akkor sem aggódnék, rengeteg hely van, ahonnan segítséget kérhetnék a gondozásában.
– Éppen azon vagyok, hogy kitaláljam, melyik napomon lehetne benézni a városba, mielőtt még hazautaznék az ünnepekre – válaszolom a pillantásomat Benett-re emelve. – Szeretnék ajándékot nézni, meg persze jó lenne némi itteni édességet is magammal vinni a szünetre. – mosolyodok el. Bár ne ódzkodnék ennyire a hazalátogatástól, de a nasimmal átlendülhetek rajta.


Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. december 25. 22:19
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. december 26. 00:13 Ugrás a poszthoz

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember]

Tétován emelem meg az állam a csendet megtörő, ismerős hangra. - Tökfej –nem lehet palástolni a meglepettséget hangomban. Hajamat fülem mögé simítva nézek fel rá, pontosabban szemtelen vigyorára, ami szinte kitölti a látóteremet. Fejjemmel újra a naplókhoz fordulok.
 A kékség találkozása világos, szinte szürke pillantásommal, teljesen össze tud zavarni. Vegyük azt a rellonos talárt a komódom aljába, amiben aznap este ruhástul aludtam el, azzal a keserű ténnyel ébredve, hogy a megnyílás eredménye mindössze némi szerencsesütibe íródott idézet. Majd szétment a fejem, ahogy a gyűrött takaróm alá rejtőzve, arra az ügyefogyott ölelésre gondoltam. Tökfej kínjában a kisujját nyújtotta, én pedig kétségbeesésemben az egész karját – törzsét – vittem. Kapaszkodtam belé, mintha az lenne a megoldás. Innen nézve, én figyelemelterelésként akartam használni őt és az alkoholt, aztán a fagyi vissza is nyalt, amikor pont előtte érzékenyültem el. Ki nem állhatom az érzést, amikor utólag gondolom ki a jó reakciót, amihez törvényszerűen társul a mi lett volna ha… Mi lett volna ha miután átkarol megkérdezem, mi a fenét művel? Teljesen mindegy. Hangyányit sem érdeklem. Érthető, hogy kínjában nem tudott mit kezdeni velem. Még ha köztünk is maradt, azt tettem, amit az ösztönöm súgott, és pajzsot emeltem a szívem köré.
 Belátom, a némajáték még a tizenöt évemmel is gyerekes és gyenge megoldás a bajaimra, így hát belekezdtem. – Mire célozgatsz, mitől kellene félnem? Nem tették el az éles tárgyakat, amikor beléptél? - tettetett kétségbeeséssel kérdezem, ahogy ajkam széle mosolyra görbül, végül kiábrándultan legyintek egyet a polcot nyomó kínálat felé. – Mellesleg, errefelé gyakran alkalmazzák ezt a dolgot – morzsolom az ujjaimat, ahogy talpra emelkedem, kinyújtva elzsibbadt végtagjaimat, majd csettintek egyet – úgy hívják mágia. Tehát, nincs kizárva, hogy visszasimogat, de sajnálom, ha te ennyiből ilyesmire asszociálsz. Ha magányos vagy ajánlhatok pár horror filmet, ami mellett úgy érzed majd van veled valaki, vagy tégy próbát az egyik tollon, hátha megcsiklandoz, engem pedig hagyjál szépen tengeni, mint egy megcímzetlen borítékot. Köszi. – remélem, hogy igyekvő közömbösségemtől magamra hagy. Nem nézek rá, akkor már inkább pásztázom a lehetőségeimet és az árcímkéket. Megfordulok, egy illatosított toll kerül elém, aminek a rugós végét megpöccintve figyelem az ugráló hippogriffet. – Giccsparádé – szemforgatásomat követően sóhajtok fel.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. december 28. 12:40 Ugrás a poszthoz

Újdonság a konyhában
[Marina / ne less]

Mire feldolgozom a megjegyzését, folytatja, amit egy visszafogott mosollyal hallgatok. Tényleg baromi vicces, ezért volt értelme egy hétig elviselni a karomban sajgó izomlázat… – Értem, persze. - aprót bólintok és egy pillanattal később már magára is hagyom örömködni. Azt bezzeg nem gondoltam, amikor gyanútlanul visszajöttem, hogy átköltött karácsonyi dalba kezd természetesen az anyanyelvén, ami nem tudom javít vagy ront a helyzeten, de sehogy sem fényes. Várom a visszavágást. Nem ez történik. Szuszogva nevetem el magam a… dicséreten? – Ritkán sziporkáztatom nehogy elkopjon – értetlenül azon töprengek, hogy nem vette magára vagy nevetett ki, ahogy a legtöbben?
- Majd azért egyszer meghallgatom az eredetit – biccentek, habár biztos nem az lesz a kedvencem. – Azt nem csodálom – ráncolom a homlokomat.
– Nekünk Pálinka dalunk van – mosolyodok el szélesen. - Kvázi egy himnusz a kupica pálinkához, ami minden megoldása a búskomor, szedett-vedett sorsú magyaroknak. De, ha az egyenletből kivesszük az alkoholt, akkor bármelyik Republic dal is sokak által ismert és még jók is – fogom a tollat, és kerekded betűimmel az elhangzottakat követően skiccelem:
Bagossy – Van egy ház
Illegál - Örökké
Fish – Ne is figyelj rám
Tankcsapda – válassz régebbi dalokból

- Szerintem ezeknek adhatnál egy esélyt – tépem ki és felé nyújtom. – Így nem felejted el. - én annyit hallottam a libresszió rádiójában őket, hogy a könyökömön jönnek ki. Onnan ismerem a Margaretet is, na de kedvenc magyar bandám annyira nem stimmelt a lányhoz. Ahogy a kastélyhoz sem, hogy legyen itt komló a semmiből, pedig nélküle az egész terv dugába dől. Amíg az nem kerül az orrom elé a víz melegítésén kívül mást nem teszünk. Leg- és annál is nagyobb meglepetésemre a manók egy fonott kosárral térnek vissza, valamilyen raktár szerűségről motyogva, a kosárban ránézésre a megfelelő mennyiségű kenderfélével, meg némi árpával. Bólintok egy kis időt hagyva az államnak az eséshez, miközben csípőre vágom a kezeimet és a füzethez lépek. – Tizenöt és tizenhat évesen cefrézünk – karikázom be az adott lépést, majd Marinara nézek. Sok sikert hogy leolvassa mi van az arcomra írva, mert én magam sem tudom elképzelni. Ami biztos, az egyszerű együttműködésünk közben elkezdtem jól érezni magam. – Lassan meg kell mosni a ribizlit és az édesgyökeret is – mutogatok a hátam mögött, amíg a gázra is vetek egy pillantást és az elcsent péksüteménybe harapok. Utóbbi növényt különben ez idáig sosem láttam élőben, de ezt jobbnak látom elhallgatni.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. december 28. 12:48
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2020. december 28. 18:03 Ugrás a poszthoz

Újra alkotok
[Léda]

Annyira van jól, mint én éber a mai nap folyamán. Amint kimondja szinte már borul is, amit tiszta jelnek vehettek, hogy a labda erősebben csapódott, mint hittem. Aggódom ugyan, de hidegvéremet megtartva odafigyelek rá, miközben beszéltetem. Ahogy a szavak egészen érthetően és megformálva hagyják el száját némileg meg is nyugszom több teret engedve a koncentrációnak. – Akkor jól emlékeztem, mármint a nevedet is hallottam már egyszer kétszer, csak nem tudtam arcot párosítani hozzá – mesélem, közben arcát fürkészem. Mintha a homlokát ráncolná fájdalmában. Nesze nekem könyvtár és olvasás, ha másodikos létemre nem tudok bűbájjal megoldani egy ilyen helyzetet. A nyakamat nyújtogatom, hátha valaki más megnézi mi lett a repülő labda okozta sérülés eredménye, de senkit nem látok közeledni. Lédára ugró pillantásom után el is húzom a számat – Igen, a sebességnél amit a seprűn diktálunk muszáj, és nem is számítottunk rád – nem mondanám, hogy nem volt szemrehányásnak nyoma a hangomban, de szemeim abszolút bocsánatkérően néztek le a lányra. Mert ha ott volt, ha nem, elismerem az én hibám volt és a figyelmetlenségemé. - Hogy érzed, bemenjünk a gyengélkedőre? – ácsorgok ott karomat összefonva. Ahogy elnézem őt, addig még baj nélkül be tudunk botorkálni, ha szükséges, máskülönben már rég bent lennék vele.
Léda kérdésére rövid pillanat után ontani kezdem a választ, hátha a beszéléssel elterelhetem a figyelmét a fájdalomról. – Látod felőlünk a három karikát a magasban, és ott messzebb is van belőle – na ha azt látja és bólint, nincs baj. Főleg, ha három és nem hat vagy netán kilenc az a karika. – Három féle labda repül a levegőben. Azokat őrzők védik, hogy a három hajtó – mutatok az éppen alakzatban repülő ellencsapat tagjaira, mivel mi nélkülem foghíjasan vagyunk éppen – ne dobhassa be a kvaffot - a labdát, ami eltalált – ugyanis azzal pontot szerezhetnek. A terelők az ellenfél hajtóinak feladatát nehezítik és csapattársaikat védik a gurkótól. Abból normál esetben kettő lenne, de mi ma csak egyet engedtünk fel – leguggolok mellé, hogy a gyorsan, de robosztusan suhanó labdát is megtaláljuk – ott megy most. Azokat ütővel ütik el. A harmadik fajta labda az aranycikesz, ami nagyon fürge, tehát a fogó poszton lévő ember ha elkapja, az ér a legtöbbet egy meccsen – magyarázom hosszasan és remélem némileg érhetően össze tudtam foglalni. – Jobban leszel és érdekel, a körletben odaadhatom a könyvemet, ami a kviddicsről szól. – ajánlom fel egy apró mosollyal.
 Meglep a lány köszönete, hiszen miattam kell most itt ülnie – Ne viccelj, ez természetes – biccentek - Én nem viseltem ilyen jól, amikor engem először eltalált repülés közben.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. január 4. 23:32 Ugrás a poszthoz

Benett
[és a repülő kaméleon]

Töprengések, elkalandozások, talán a legjobb barátaim voltak, így nem idegen érzés számomra, ha egy időközben tovább gurult gombolyag fonala után kell kapnom, mielőtt még elveszne. Felismertem az általam már komfortossá vált helyzetet, amibe Benett belecsöppen, és csak helyeslően bólintok egy apró mosoly kíséretében. Az lesz az. Félre biccentett fejjel hallgatom a történetet, amibe belekezd, majd végére érdeklődőn pislogó szemeim kikerekednek. Én is hallottam az állatkájáról, de kíváncsiságom hatására nem éppen a ketrecestül rázogatás ötlött az eszembe. – Eszementek, istenem… - rázom a fejem. – Jajj, elképzeltem, hogy velük történik ez meg. Szerintem cseppet sem találnák szórakoztatónak. – pillantásom a kisállatra téved, akinek közben a nevét is megtudom. – Ne csináld, legalább illik hozzá – teszem csípőre a kezeimet. – Jobb, mint egy Jenő, mondjuk – húzom el a számat és nagyon remélem, hogy nem pont így hívják a testvérét, vagy az apukáját, vagy én nem is tudom kiét.
– Libresszió – bólintok. – Mondjuk a kávézó csak nemrégen nyílt mellé - csípőre tett karom összefonom magam előtt. - Azért sem tudhatsz róla, mert nem a közelben hanem otthon, Tölgyhegyen van – és nem is sokaknak említettem. Aki jobban ismer, az tudja, hiszen a természetemet és jellememet jobban formálta a hely, mint a családom maga és most újra kétesnek érezem, hogy valóban olyan jó e nekem, vagy sem. És, nem ennek semmi köze a rellonos megjegyzéseihez.
– De, de, remélem így lesz – nézek újra a közelünkben ólálkodó Kamcsira. – Benett? Olyat lehet, hogy rárepüljön az alkaromra? – kérdezem óvatosan éppen csak a fiúra sandítva a kisállatról. Megvárom a válaszát úgy kérdezek vissza – Neked milyen terved van a szünetre?

Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. január 7. 11:29 Ugrás a poszthoz

Újdonság a konyhában
[Marina / ne less]

A barna mosolyog, az agyam egy hátsó zugában beindul egy kósza gondolat. Azt hiszem soha, senkit nem sikerült még kiismernem. Nem a megfigyeléssel volt a gond, csak a magam módján értelmezve a jeleket a legtöbbször talajt fogok, így aztán már mindketten tudjuk, hogy kiismerni valakit, a részemről valóban lehetetlen próbálkozás.
 Hiába nyitom szóra a számat, visszacsukom. Meglep, hogy elhagyja felmelegített helyét és a csaphoz lép, na meg az is, hogy van még remény, ha nincs tisztában a kifejezéssel. Ezek szerint a barátja ilyesmire nem tért még ki, ami nyilván azért lehet, mert normális tizenhat évesek, de ezt a magyarázatot élből visszautasítom. Így is szürreális a napom. Felteszem az ujjam és a könyvbe kukkantok. -  Amikor szeszes italt főznek, általában az alapanyag melegítése közben a hő – az erjedés sem lehet Marina szótára része – cukrossá teszi. – fejezem be magamtól. – A magyarok emiatt szokták mondani, hogy "cefreszag" van – ujjaimmal a levegőt karmolom - amikor erős alkoholt isznak. Szerintem mindjárt érezzük mi is. Bár, még nem volt ilyenben részem.

Néhány óra múlva a falak közti teret fel is tölti ez a bizonyos technokol szag, ami okkal nem illatnak lett keresztelve. Mellé párosul Marina melódia szegény éneklése, de legalább már magyarul. Ő adja a talpalávalót, én pedig a szűréshez készítem elő a terepet. Csapatmunka a köbön. De nem bánom, így legalább minden az én kéz és észjárásom szerinti rendben zajlik. Épp a csuklómmal igyekszem egy arcomhoz tapadt hajtincset arrébb simítani, amikor Marina a vállát nyomó hatalmas problémákkal huppan a székre. Világos, szinte szürke szemem árnyalata a vacillálásommal változik. – Amikor kicsi voltam, azt énekeltem: „Álmaim kék vőlegény”, ahhoz képest neked jól megy a szöveg – nyomom meg a mondandóm végét. Apró sóhaj szökik ki ajkaim közt a felmelegedett levegőbe. – Álmaim kéklő egén, gyümölcsfáim tetején… - kezdek bele, a dallamot követve az első két sor végéig. – Most te jössz – biccentek és visszafordulok a fazékhoz. Megvárom Marina mit reagál, majd folytatom újabb két sorral. A Pálinka dalt tanítva főzök sört, egy jámbor, ámbár kerge dánnak. Valaki felkelthetne, ha pedig ezek után nem járok sikerrel, lőjön is le.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 338
Összes hsz: 585
Írta: 2021. január 11. 00:14 Ugrás a poszthoz

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember / ne les]

A polcot figyeld. A kiírásokat. Így teszek, közben a szemem megrebben Tökfej hanyagon elejtett szavain, amire inkább nem is mondok semmit. Helyette korábbi megjegyzésére térek vissza, miközben talpra ereszkedem. Várom, hogy fesztelen módon kigúnyoljon, már előre el is fordulok a másik irányba, de meglepetésemre nem ragadja meg az alkalmat. Nem szavakkal. Inkább cselekszik, olyan Tökfejesen, és nagy hévvel a tollakra veti magát. Kis termetemmel automatikusan lépek arrébb.
  Sokszor hallom Móric a testvére nevét Marina szoros kíséretében, sőt, lassan az egész rellon házzal tisztában leszek mire megtudom őt hogyan nevezik az állami szervek. Az agyam ráharapna egy kirajzolódó gondolatra, de kérdése visszaránt. Ujjaim a polc szélét birizgálják, miközben számat válaszra nyitom – Nnn… - ahogy közbeszól pillantásom a mellkasára suhan. A szám belsejébe harapok. Bunkó. Meg sem érdemli a rendes válaszom. Úgy tesz, ahogy kértem és elsétál. Én sem teszek másképp, csak a másik irányba.
 Azt hiszem meg voltam rá sértődve. Nem most kezdődött, csak az érzés megütközött ismeretlen társaival, így a szünet maradt az egyedüli reményem, hogy helyre rázzam a dolgaim. Ez a hozzáállássom kitart egészen a sor végéig. Azon kapom magam, hogy felé sandítok. Tényleg a pergameneknél áll, kockás kabátja széles vállán és hátán gyűrődik, ahogy mozog. Annyira kíváncsivá tud tenni a morzsákkal, amiket elejt magáról, nem is... inkább amiket megfigyelek rajta. Szeretném megismerni, tudni, mire fel ez a viselkedés, miért fogja azokat a tintákat a kezében, mert rossz májam azt súgja valami flancos csínytevést fontolgatva szorongatja, közben mégis arra jutok, illik hozzá. Nem véletlen van sok idióta a világhírű művészlelkek között. Ott van rögtön Dali, na ő is elég szürreális egy figura, jóban lettek volna Tökfejjel. Elhessegetem a váratlan gondolatokat és halkan motyogva emlékeztetem magam – Bunkó. – Megjegyzésem más fülekre talál. A mellettem álló nagydarab fiú, mérgesen néz le rám, egyedüli szerencsém, hogy telefonál tehát egy halk magyarázkodás közepette suhannék el mellette. Ha elférnék. Félek, hangos reakciómat érthette arra is… bármit is mondott a telefonba. Így csak tenyeremet megemelve megfordulok és elslisszolok, arra kénnyszerülve, hogy elsétáljak a Tökfej mögött. Alsó ajkamat rágcsálva vacillálok, majd sarkon fordulok – Ezek neked lesznek? - biccentek a kezei felé, mielőtt rátévednék a kék tekintetre. Zavarban érzem magam, mintha kiolvashatná belőlük mire föl ez a csapongás, pedig nyilvánvalóan újra csak házhoz megyek a beszólásért, ahogy megjelenése óta se a dolgomra koncentrálok. Haragszom magamra, tudtam, ha a kékekre tévedek, azonnal: hókusz pókusz, viszlát fókusz.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. január 11. 00:20
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kőszegi Róza Amélia összes RPG hozzászólása (170 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 » Fel