36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kőszegi Róza Amélia összes RPG hozzászólása (109 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] Le
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. május 1. 23:57 Ugrás a poszthoz

Betti
[Legédesebb a dal / beszélgessünk? / ne less]

Új ez még nekem, és azt tudjuk hogyan állok az újdonságokhoz. Sosem jártam még itt a faháznál, de a minap az erdő felé vettem a kocogás közben az irányt és megpillantva elfogott a kíváncsiság. Persze egyedül nem mentem fel. Hunornak szerettem volna róla mesélni, de a legutóbbi beszélgetésünk óta kerüljük egymást. Bármennyire is elszomorít a helyzet, úgy gondolom nem én tartozom bocsánatkéréssel. A lényeg, hogy végül Bettivel találtam magam a levita körleten belül és megbeszéltük, hogy kihasználjuk a faház adta lehetőségeket. Ez annyit tesz, hogy kiszabadulunk kicsit friss levegőt szívni és másik környezetben belevágni a feladatokba. Korábban tanultunk már együtt, futottunk még össze, de ez az ismerettség is viszonylag még új nekem. Ezért is örültem, hogy elsőként értem a faházhoz, mert mindenemet elrendezhettem a padlón a pokróccal és a párnával, hogy törökülésbe húzott füzetembe beleolvasva tegyem a helyzetet konfortosabbá magamnak. fogalmam sincs mennyi idő telik el mire köszönésére felpillantok. - Szia Betti! - mosolyogva várom meg, hogy beljebb kerüljön. - Nem, cseppet sem, elvoltam - kopogok egy kettőt a füzetem borítóján. - A múltheti jegyzeteimet nézem át egyelőre. A mágusjoggal lassan végzek, aztán… aztán bájitaltan jön - bólintok szélesebben mosolyogva. Ritkán érdeklődnek a tanulás után és valahogy mindig örülök, ha más is megérti miért szeretem feszegetni a tudásom. - Látom nálad ott a mítoszok - biccentek a holmija felé, miután helyet foglal mellettem. Egy párnát teszek még a hátam mögé, és dőlök hátra kényelmesebben. Kérdésére pillantok újra Betti irányába, kissé megilletődve kezdek töprengeni. Csak nem Hunor próbál általa puhatolózni? Ugyanmár! Csak sok volt a rellonosokból. Fülem mögé simítom a kósza tincsemet. - Képzeld tanársegédi pozíciót ajánlottak - ha már a tanóráknál tartunk. - Most ott próbálok helytállni. Meg persze a szerkesztőségben az Edictumnál - újabb kötelesség. Majd pontosan eddig bírom ki, hogy én ne kérdezzek kíváncsiságomnak engedve. - És te? Beszéltél mostanában Hunorral? - egész szép puhatolózás, talán még eredménye is lehet.

Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. május 1. 23:57
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. május 5. 19:44 Ugrás a poszthoz

Ignorantia iuris non excusat
[dr. Laines / mágusjog / pontosan / ne less]

Amíg beszélek a táblán álló szavak már nem tartják figyelmemet,szimplán igyekszem gondolataimat kerek mondatokká formálni. Úgy kifejezni magam, hogy minden szó a helyén legyen és ne makogó, ööö-ző locsogás hagyjon el. Nem engedhetem meg magamnak, abszolút nem egy ügyvéddel szemben! Így tehát gondolkodom, ami segíti, hogy hangom ne remegjen meg, enyhe zavarom pedig ne látszódjon határozott arcomon. Hamar ellágyul azonban, amikor dr. Laines mosolyát meglátom. Ennyit még én is tudok, hogy ez nem lehet olyan rossz jel, így óvatosan húzódik ajkam széle, majd válik egyre elégedetebbé a tanár úr minden enyémet követő szavával. Ugyanis egyetért velem! Egyetérteni ugyan még nem merek, de bólintok egyet, ami annak a jelzése, hogy megjegyeztem: Ügyvédként nem szabad állást foglalni. Ez különben logikus és gondolkodásra adhatna okot, ha éppen nem arra figyelnék, milyen visszajelzést kapok. Komolyan úgy figyelhetek, mint amikor egy hegyes fülű kutya feje biccen félre, fülei pedig aprót rezzennek. Fogalmam sincs ugyanis mire szeretne kifutni ez az egész helyzet. A válasz pedig nem, hogy közel van, de orron is pöcköl, így húzom ki magam azonnal, akár egy damil rántana a terem plafonjához. Minden évfolyamról? Éppen én, mint mágusjog tanársegéd? Igen, biztosan ezt mondta.
-Igazán köszönöm, hogy rám gondolt - szólalok meg, amint megtalálom a hangomat. Istenem! El sem hiszem! Hajlamos vagyok átrágni, adni, vetni a dolgokon mielőtt döntést hozok, de egy ilyen megtisztelő ajánlatot igazán nem várathatok meg sokáig a válasszal. Nincs olyan, hogy ne férjen bele. Ennek mindenképpen csinálok időt! Mégsem tehetem meg, hogy azonnal válaszoljak bármennyire is kiül arcomra, hogyfelvillanyozott a kérés. Túl új még a tantárgy. - Érdekelne a lehetőség - zizeg tekintetem az arcán. Komolyan megkért engem. - A következő óra utánra meghozom a döntést - bólintok, kezem kissé ügyetlen nyúl a táskáért és a könyvekért, hogy én is magamhoz megyek mindent, majd sétálok ki a teremből. Mosolyom minden lépéssel egyre szélesedik vigyorrá, végül halk, ám boldog nevetésem  visszhangja keveredik igyekvő lépteimmel. Már most érzem, hogy ez egy igen lesz. Már csak így is kell gondolnom.


Köszönöm a játékot!
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. május 14. 10:43 Ugrás a poszthoz

Betti
[Legédesebb a dal / beszélgessünk? / ne less]

A mítoszok is érdekelt. Felszínes szinten igazából, nem a legmélyebb történetekbe szeretnék belelátni és kívül-belül megismerni, hiszen az órák nem igen adhatnak többet olyan tudásnál, amiről önállóan is képes lennék olvasni. Fiktív és még csak nem is gyakorlatorientált. Pont arra a sorsra jutott, mint a Jóslás. Kihúzom az érdeklődéseim listájáról, ha pedig rám jön a kíváncsi éhség , a könyvtárban sorakozó poros kötetek előszeretettel lesznek majd most is barátaim. Persze, máshogy gondolkodunk - eszembe is jut pár ember és tulajdonképpen ennek örülök is, hogy így van - így csak aprót bólintok. Biztos ügyesen megírja majd azt az összefoglalót a lány. Betti nagyjából úgy lehet a bájitaltannal, mint én a mítoszok és legendákkal. Szuperül leültünk tanulni együtt. Meg is mosolyogtat a gondolat, ami lesz még szélesebb kérdésétől. - Nehéz. Összetett, mégis enged gondolkodni. Rengeteg a jegyzet, de nem felesleges locsogást kell átgondolni, hanem tényleg tartalmas - számolom fél kezemmel az előttem lévő lapokat. olyan négy avagy öt oldal lehet a múlt órám összességében. Persze, ezen sűrítenek a felírásaim és a gyorsan felvázolt gondolattérképeim.
- El nem találnád - mosolygok rá. - De dr. Laines-nél - és mióta megkaptam, azzal telnek az órák is hétről hétre, és én egyre büszkébb vagyok. Az ügyvéd Úr nem csak a szakmájában tűnik tényleg kiválónak, hanem még az anyagot is nagyon jól át tudja adni. Ami a legfontosabb, hogy talán az egyik legrendezettebb tanárom. Meglepettség ülhet ki arcomra. Olvassa a cikkeimet? - Köszönöm. Ritkán kapok bármi visszajelzést, szóval most ennek tényleg örülök. Te gondoltál rá, hogy kipróbáld? - kérdezek rá végül kékjeimet rajta tartva. Nem is hagyják el, amíg Hunor gondolata fel nem merül bennem. Akkor inkább lesütött szemmel a leírt szavaimat pásztázom, mintha annyira érdekes volna.
Kérdése után nem válaszolok azonnal. Nem teszem, mert pontosan még mindig nem értem mi zajlott tavasz elején a legjobb barátom és köztem. - Biztosan meg tudnánk beszélni. Úgy képzelem éppen egymásra várunk - ejtem ölembe kezeimet és húzom ki magam. Éppen minimális emelkedik magam elé tekintetem.  Ráadásul Betti tényleg mindkettőnkkel jóban van, nem csodálom, ha nem dukál neki a célkeresztben lenni. Úgy döntök megpróbálok hangosan válaszolni első kérdésére, hátha akkor magam is rájövök. - Elmondtam neki valamit, de mesélni róla nem engedett. Megsértett azt hiszem - ujjaim kapaszkodnak a füzet szélébe, ahogy erre most jövök rá igazán. Hogyne sértett volna, ha egyszer leteremtett? - Megharagudott rám, habár az okát nem tudom. Próbáltam rájönni, de nem mondta el - újabb ok sértettségemre. - Így csak arra tudok gondolni, hogy csalódott, mert megkedveltem valakit. Mármint, akit ő nem. - hátha ketten okosabbak lehetünk, vagy tud valamit mondani, amivel előrébb jutok, hogy mi lehet a gond.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. május 26. 20:29 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Sosem beszéltünk róla mikor van Marina születésnapja. Biztosra veszem, hogy a két nagyon jó barátja nézett el valamit a szervezéskor és bizony az esemény kitudódott. Ha tudtam volna, a naptáram, nem pedig a kastélyon futótűzként végigszaladó susmorgás miatt csomagolnám az ajándékát. Hamar és egyszerűen kitaláltam az ajándékötletet és miután minden feladat kész volt a napra, elégedetten vettem át a felsőmet valami másra. Nem vagyok egy tipikus tinédzser, aki kicsattan, ha partikra járhat. Nem szoktam inni és nem szórakozom fiúkkal, amolyan könyvekkel összegömbölyödős típusú hétvégéket tartok inkább. Tehát, nem több a tervem, mint elnézni egy órára, felköszönteni Marinat és visszaindulni a kastélyba. Iskolatársaim hömpölyögnek a tó felé, a zene egyre hangosodik minden lépéssel és ahogy közelebb értek az optimizmus, amit kezdetben éreztem, meginog. Három srácból álló csoport, akiket felismerek bűbájtanról rohan el mellettem, hogy csatlakozzanak a súlyos testi sértéshez, ami két sörpad között zajlik. Tudod, ha engem kérdezel én máshogy definiálom a táncolást. Nem találok egy nyugodt helyet, ahol megpihenhetne a szemem, úgy tűnik az emberek mindenhol valami olyasmit csinálnak, amire pont nem vagyok kíváncsi. Hiába csípek a kézfejemre, itt állok. Oké, csak jövök és megyek. Jövök, megyek. Kezem azonnal a vállamon lógó kis bőrtáskámhoz nyúl benne az ajándékkal, hogy akkor legyünk is meg vele minél hamarabb. Végül megindulok, tekintetemmel Marinat keresve és amint sikerül megtalálni a születésnapost, csak intek neki.

Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. május 29. 16:14 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Alig néhány perce vagyok itt, de el-el pillantgatok igencsak intimnek mondható testi érintkezésekről. Természetesen logikus, hogy csak akkor találkozhat tekintetem a barnáéval, ha azt járatom körbe a teren, de egyre inkább úgy érzem, hogy leülök az egyik padhoz és egyszer csak majd megjelenik. Amúgy is hajlamos egyik embertől a másikig járni és csacsogni szinte akármiről. Nem tartok tőle, hogy ez ma is megesne, de ahogy a gondolat megfogalmazódik bennem kékjeim Denis A . Brightmore professzorra esnek és torpanok meg ismételten. Fejem biccen félre, egy pillanatig nem hiszek a szemeimnek, amik végül Marinára esnek és intek oda. Na, végre!
A társaságot mérném fel, amikor a mély férfi hang közvetlen mellőlem kizökkent. Kérdőn emelem rá a szemöldökömet és nézek fel a magas férfira, majd a képre, amit az orrom alá tol. Felismerem Lénát, bár sosem beszéltem vele, sokakkal tisztában vagyok a kastélyból leginkább az Edictum miatt, ám az előttem álló alak idegen. Összehúzott szemmel lépek hátrébb és fordulok felé testemmel, magam előtt összefonva karomat. - Tudja, ma nem láttam, de gondolom megérti, ha láttam volna sem biztos, hogy megosztanám egy idegennel, hacsak nem auror. Az volna? – utolsó szavaimmal válik hangsúlyom kérdővé. Nem adhatok ki információt egy ismeretlennek, aki akár egy pedofil szélhámos is lehet. Méregetem, nem e ismerős mégis, de gyanús nekem a férfi, aki egyáltalán nem illik a diáktársaim közé. Még annyira sem, mint a Sárkánytan professzor és bizony ez sokat elárul. - Ha oktató lenne, arról szintén tudnék – erre bárki mérget vehet.
Fejem kapom az ismerősen csengő akcentus felé. Marina Darik ma is eléri, hogy homlokráncolva pislogjak rá. Az én születésnapom? Te jó isten, ez a lány! Csípőre tett kézzel fordulok felé, mellékesen sandítok fel a férfire mellettem, majd vissza a lányra, amíg arról hadovál hogyan főztem sört vele. – Vegyél levegőt – kezdem, majd bólintok és fülem mögé simítom tincsemet. - Először is, még mindig nem alkoholizálok - kétkedve nézem a dán sört kezeiben, majd nézek a szemeibe, mélyen, nehogy elvesszen a figyelme. – Másodszor, köszönöm, az ajándékom pont aktuális lesz, ha két hónap múlva megérkezik, a szülinapomra – félre biccen a fejem, szemem sokat üzen felé. - Marina Darik, azt legalább tudod a te szülinapod mikor van? – kérdezem, ajkam pedig akaratlan rándul egy szórakozott mosolyra. Mellékesen nézek fel a férfire, magam mellett, aki premierként tekintheti végig a diskurzust.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. május 29. 17:09 Ugrás a poszthoz

Betti
[Legédesebb a dal / beszélgessünk? / ne less]

Nem fogom tagadni, hogy bizony rövid idő alatt magával ragadott maga a mágusjog és az a rendszer-szerű gondolkodás, ami bár spekulációk helyett tényekkel épül, mégis ad némi szabadságot az észjárásnak. Azt sem fogom tagadni, hogy a szünetben elgondolkodtam mi leszek, ha nagy leszek. Mindig is szerettem előre tervezni és mielőtt megtudtam, hogy boszorkány vagyok még azt hittem zongorajátékot fogok oktatni valahol Franciaországban. Egy álmom volt. Aztán hirtelen fenekestül felfordult az életem, nekem pedig helyt kell állnom egy új környezetben. Talán mostanra meg is értem rá. Hiába mágusjog még friss bennem, ahogy a tanársegéd lét is, mégis Betti szavai túlságosan elindítanak valamit a fejemben. Halkan hümmentek. - Őszintén erre még nem gondoltam. De az biztos, hogy dr. Laines mellett rengeteget tanulhatok, ha mégis így döntenék – töprengek hangosan, majd a lányra nézek. - Te gondolkodtál már azon mit csinálsz majd később? – neki hamarabb is lehet aktuális, hiszen egy évvel felettem jár.
Kíváncsian várom a válaszát, majd apró bólintásomat követően csillan a szemem. - Komolyan? Olvashattam már tőle valamilyen írást? – kérdezem, ám mosolyom visszafogott, hiszen a múlt idő nem kerülte el a figyelmemet. - Ha szeretnéd, utána kérdezhetek keresünk e írót - ajánlom fel, mivel nekem is egy apró lökés kellett, hogy jelentkezzek, akkor is ha az illető nem tud róla. Ujjaim piszkálják a füzetem szélét, hallgatom a választ, ha kapok. Sokáig engem is visszatartott valami. Ha nem leszek elég jó, egy Agatha, vagy egy Dickens, akkor mégis miért szánnám rá az időt? Majd a Tökfej miatt valahogy fokozatosan elkezdett bennem kibontakozni valami. Végül, az ominózus beszélgetés a vízesésnél elindított bennem valamit. A tudományos hangvételű esszék mellett hirtelen jól esett kiírnom magamból dolgokat. Titkos napló bejegyzések, versek, amiknek a vége az lett, hogy mást is írni akartam. Móric akaratlan elindított valamit, én pedig tovább vittem azzal, hogy egy nap bekopogtam a szerkesztőség ajtaján. Ez is egy olyan dolog volt, amit senkivel nem beszélhettem meg, mióta a legjobb barátom maga se kíváncsi rá.
Betti kérdése több, mint kiváló. Azt mondanám: nem tudom, de ez a két szó ritkán és nehezen, hagyja el a számat, így aztán csak aprón széttárom karjaimat. - Úgy hiszi, hogy nem kellene így tennem, mert… szóval nem mindig volt rendes velem az illető és Hunor ezt tudja. Az, hogy utána mi és hogyan történt, arról nem tud nekem pedig lassan kihull a hajam a folyamatos magyarázkodástól – ködösen hathat Bettinek, de őszintén hálás vagyok neki, amiért csak ennyit is elmondhattam. Hunor nagyon fontos nekem és nyomja a mellkasomat a helyzet, amibe kerültünk. Mégis, úgy érzem Bettinek igaza van, akkor is, ha meglep: ő is így gondolja. Apró mosolyom jelzi számára mit gondolok. - Nem szeretnélek belekeverni. Biztos rengeteg dolgod van, és ezt nem kérhetem tőled. Kivéve, ha van ötleted hogyan jussunk el addig, hogy újra beszélünk – az utolsó mondatot halkabban mondom ki, éppen csak felé sandítva. Felsőbb éves, tudom, ahogy azt is, hogy jövőre ötödéves lesz. Rendkívül okos lány, sokat készül és lelkiismeretes, nem gondolom, hogy épp az én problémám az, aminek fel kellene ölelnie az idejét.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 8. 11:24 Ugrás a poszthoz

Ki érti ezt?
[Hunor / Kövirózsa /professzionális túlgondoló / ne less

Megijedek. A végére már palástolni is nehezemre esik. Megijeszt ahogy reagál, az, hogy valóban magányosan kell rájönnöm mi az, ami bennem lezajlik. Rádöbbenek: nincs senkim, akivel megbeszélhetném és a gondolat olyan ürességet hagy bennem, ami után képtelen vagyok szinte kapálózni Hunor után. Nem beszélek róla, csak ne legyen rám mérges. Olyan vagyok, mint egy kisgyerek, mintha nem éppen a harmadik évfolyamra lépnék, mintha nem kaptam volna díjat a kiválóságomért, a felelősségtudatomért. Ülök itt, legbelül hirtelen kétségbeesve. Ennyire nem ismerhettem félre! Az lehetetlen. A szavak szorítják a torkomat, de nem bírom őket bent tartani, azok csak jönnek és teszek egy vallomást ismét: ő a legjobb barátom. Jelentéssel bír. Soha nem volt még ilyenben részem, és a mostani helyzetben a családdal a sok kérdéssel bennem az érzelmeim kapcsán szükségem van rá. Csak elképzelni tudom neki mennyire van énrám. Már mélyen bánom, hogy csúnyán szóltam vissza neki miszerint nincs joga beleszólni. Így igaz, ez a véleményem, de nem eltaszítani akartam. Éppen az ő véleménye is érdekelt, mégha a szerint mérget inna, de nem sülhet ki semmi abból, amibe belekevertem magam. Igaza lehet. Lehet degradálva is szól hozzám, akár egy buta csitri lennék. Az volnék? Hiszen, nekem csak… én csak… Én csak tudom, benne is van valami, amit nem mond el és olybá tűnik már nem is fog. Könnyemet szinte le sem törlöm arcomról, Hunor szól. Hagyjuk. Szemöldököm kérdőn rebben meg, szorosabban ölelem magamhoz felhúzott térdeimet. Itt hagy.
Tényleg itt hagyott, bármennyire szorítom össze fogaimat tekintetem üvegessé válik. Homlokom közepe feszül, ahogy éppen csak rásimítok a mellettem maradt pulóverre. Valamit ismét rosszul csinálhattam. Karom húzom fentebb, hogy fejemet lehajtva takarhassam arcomat amíg a könnyeim némán hullnak előre. És még én vagyok a rideg és csodálják, ha még a barátaimat is fenntartásokkal kezelem? Magamra hagyott.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 8. 11:33 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Gondolhattam volna. Jajj, Móric! Tulajdonképpen miért is nem hasított a fejembe azonnal a megoldás: ő hozta előre idén a születésnapomat. Csak tudnám miért! Marina válla felett tekintek rá a távolban, ahogy Bettivel beszélget és az a eszement haverja is körülöttük sertepertél. Nem időzik el pillantásom, hiszen a születésnapos összeteszi milyen hónap és nap van. Összeáll neki: őt ünneplik ma. Mosolyom kitart, magam előtt fonom karba a kezem, majd bólintok egyet kérdésére. Többet mondanom sem kell, a kezembe nyom egy üveg italt, így tesz az idegen férfivel is, majd úgy viharzik el, mint aki itt sem volt. Ha valóban kinyírja, remélem nem nagyon fogja kímélni a Tökfejet. Innen éppen addig nézem el őket, amíg az az idióta dőlni nem kezd. Összetörik magukat, az még remek lesz.
Nem akarok udvariatlan lenni, így aztán fordulok is a férfihez, aki mint kiderült nem aurori pozícióban van. Akkor vajon miért kérdezget itt engem? Bocsánatkérően pillantok fel rá, majd leszek ismét szkeptikus, ahogy beszélni kezd. Persze! Ha tartanom kellene tőle, biztosan nem mondaná, hogy „tőlem nem kell tartanod”. Aztán mintha a zene megakadna, de nyilván csak a szívverésem csapódik vissza a fülemből. Perverznek néztem egy papot? Elnyúlt arcomat igyekszem rendezni, ami nem sikerül egyhamar. Lesütöm a szemem és hallgatom tovább. Atya isten! Jaj, egyáltalán illik ilyesmit gondolni ilyenkor? Miért az jut eszembe, hogy áldássék a gyümölcs? Zavarba jöttem talán, azért? Megköszörülöm a torkomat, tincsemet simítom a fülem mögé. – Értem, bocsánatot kérek – őszintén, aztán mégis hamar összekapom magam és kihúzva tartásomat nézek fel rá. – Én Amélia vagyok. Nem láttam sajnos ma Lénát, de ha gondolja szívesen megkérdezek egy két embert – ajánlom fel, hátha a segítségére lehetek és akkor máris több értelme volna itt lennem. A kezében tartott sörre nézek, majd sajátomra. – Fogalmam sincs. Kóstolja meg esetleg – helyettem is, mondanám, ám azzal lehet átlépnék valami erkölcsi határfélét. – Tehát, rendes pap? Templommal és gyülekezettel? – kérdezek rá a férfinál, mert nem is gondoltam volna, hogy ez a varázsvilágban is jelen van. Érdekes. Újabb kérdése érkezne, de újabb ismeretlen lép mellém és köszön az atyának. Balázsnak. Bettivel szalad közben össze a tekintetem és intek neki egy aprót szabad kezemmel, a másikban tartott sörre pedig furcsán sandítok rá, amíg Balázs atya és a lány beszélgetnek.
 Ha ezt Hunornak elmesélhetném egy teljes napon át rajtam nevetne… Egy buliba jutok el és az első ember akibe belefutok az egy pap. Nem is én lennék.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 8. 11:35
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 11. 18:46 Ugrás a poszthoz

Mágusjogi ügy
[Csonka Zsombor / ne less]

Fontos dolgom van. dr. Laines egy elég komoly feladatot bízott rám, ami a felsőbb évesek tananyagára vonatkozik, tehát pontosnak kell lennem és egy kis kutatómunkát is igényel. A könyvtárban már előre szétnéztem, hogy mit és hol fogok megtalálni, az egyedüli akadály néhány kiolvashatatlan szó volt a papíron, amire rávetett pár sort, amolyan iránymutatásként. Így vezet utam a tanáriszoba felé, nem ritka látogatónak számítok itt, így az odavezető utat tökéletesen tudom úgy is ha orrom a papír fecnibe van esve.  Apró szusszanással engedem le magam mellé és emelem meg állam, hogy megpillantsam a magas, göndör hajú alakot velem szembe jönni. Nem, nem a Tökfej. Ez az alak navinés, és sötét. Már a haja. Aprót ugrik a szemöldököm, meg sem toppanok, ahogy csak jobban kihúzom magam és éles fordulattal kerülök szemtől szembe a tanári ajtajával. Nem nézek felé, így csak sejtem, hogy szinte egy időben érjük el. Karom hátrahúzott vállakkal nyúl előre a kopogtatás céljával, ám a Rúnatan tanárunk épp kilépőben van. Béliveau kedves ember, apró mosollyal kérem meg, hogy szóljon legyen szíves dr. Lainesnek, de a válasz lehangol. Nincs bent. Lehetséges, hogy rosszul írtam fel mikor tartózkodik a kastélyban? Nem, az lehetetlen. Tekintetem tanácstalanul néz utána, majd le a kezeim közt tartott cetlire. Sürgősen ki kell találnom valamit! Már lépek is, mennék tovább, de a terelő jelenlétéről egy pillanatig meg is feledkeztem. – Zsombor – biccentek köszönésnek szánva, mégse legyek bunkó, majd indulnék tovább. Két nap és kész kellene lennem. Ez kész katasztrófa! Nem baj, Amélia. Nem baj! Kész leszel határidőre és pont.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 11. 19:46 Ugrás a poszthoz

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Nagy baj. Ha valami az, akkor Ez: Nagy baj. Nem katasztrófa. Ezért vannak a problémák, megoldást találni rájuk. Oké. Kell azért egy-két mélyebb levegővétel, hogy a hirtelen gyorsabban dobogó szívemet lenyugtassam. Csenge elment zuhanyozni, lassan nekem is követni kellene, de én a törökülésbe húzott lábaim körül tüzetesebben újra átnézem az összes jegyzetet, amit az ágyamra kiterítettem. Nem. Nincs itt, mert egyik sem az, hogy a macska rúgná meg! Tenyereim csattannak a térdeimen. Van – nem volt, mert valahol még meg kell lennie! – egy papír fecni, rajta dr. Laines írásával, ami rendkívül fontos lenne holnapra egy nem kicsit fontos tanársegéd feladathoz. Gondolkodom, mégis hol lehet még, hiszen elég körbepillantanom, mindig rendet tartok és sehol egy oda nem illő cetli. Átnézem a táskám, könyveket lapozok át, amikor belefutok a Mágiajogi Esetek tetején egy levélbe, amit Liza küldött. Fejemet felkapva ütöm bele a nyitva lévő ablakkeretbe. Épp annyi habozási időt adok magamnak, amíg a fejemre szorítom kezemet, majd kardigánomért nyúlok és a lehető legészrevétlenebb módon hagyom el a körletet. Utam a keleti szárnyig vezet, akkor is ha tudom mire odaérek már takarodóra áll az óra, így nem kicsit gyorsul ismét a szívverésem. Megkockáztatom, mert nem ér rá holnap reggelig, ezzel túlságosan tisztában vagyok. A jegyemet, a pozíciómat és nem mellesleg dr. Laines bizalmát játszanám el, ha ez nem kellő motiváció, akkor semmi. Csak ezt tudom magamban ismételni mielőtt orromat megütné a bűz és fülemet a szárnyak visszhangzó zaja. A padlót kémlelem, a lehullott tollakat tolom arrébb lábammal, hátha már ráhullottak. Itt kell lennie! Tudom! Mert ha itt nincs, fogalmam sincs hol máshol keressem és akkor felesleges volt kislisszolnom. Megpillantom az ablakot, ahol álltam. Ki nem találnád: tele van baglyokkal. Hatalmas sóhajjal nézek körbe, majd veszek egy marék magot az egyik tálból. – Éhes vagy? – suttogom neki, szuggerálom a madarat. Picit lendítek a kezemen, hogy kiszórjam eléjük, amikor az egyik megrebbenti a szárnyát, reménytelien csillan a szemem, erre ül tovább mozdulatlan. – Nagyon tréfás vagy… hogy kapikálnád be - Lemondóan szusszanok, kezdem elveszteni a türelmemet.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 11. 22:38 Ugrás a poszthoz

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Baglyok. Komolyan baglyok tartanak vissza attól, hogy odamenjek és megnézzem valóban csak kiesett az esettanulmányok kötetemből? Igen. Ráadásul úgy néznek rám a nagy szemeikkel mintha azt üzennék: fel a kezekkel vagy csípek. Lehet a morcos ábrázatom nem segít ezen, de tényleg kezdenek felmérgelni így egy igen ritkán, de mindig okkal használt káromkodás bukik ki ajkaim közül. Szusszanásom iziben szakad félbe, amint a madarak zaján túl meghallom a hangot. Vállaimat lassan engedem le, majd hátrébb, míg fejem azzal együtt biccen félre a madarat bámulva, bár egyértelműen nem az válaszolt nekem. Ezt. Nem. Hiszem. El. Szemem kerekedik el egy pillanatra, ajkaim nyílnak el, ahogy tudatosul itt áll valahol mögöttem az egyetlen ember, akinek nem kellene. Annak nagyon sok oka van, de takarodó után vagyunk, ő pedig prefektus. Jaj, ne. Ne ne ne ne. Amíg csak bírom erre nem emlékeztetem. Szabad kezem mozdul, szemöldököm közé érintem ujjaimat, mert beszél tovább. Nagyon is itt van és a perverzióimról magyaráz. Remek, ezzel ennyit a nagy bajról. A katasztrófa révbe ért. Magvakat tartó kezemmel azon gondolkodom megdobálom velük amúgy is nyugodt hangulatomban, végül csak felvont szemöldökkel fordulok felé oldalasan. Talárban van, stimmel, járőrözik és nekem lőttek. – Várd meg míg… - reagálnék, de a nevetésével egybeesően a madarak szárnyainak csapkodására kapom a fejem. – Igen! Megmozdultak! – csillan a szemem, mosolyodom el egy pillanatra majd jut eszembe a lényeg. A magokat szórom ki a tenyeremből arrébb, majd lépek az ablakhoz. Sokkosan meredek magam elé, mert ha a párkányon volt, már rég kieshetett az ablakon ha a baglyok kilökték, így előbb kihajolok. – Sosem örültem jobban a kitörő nevetésednek – mondom. Kis fintorral, hezitálva de leguggolok és forgolódva pásztázom a földet, amikor a fal tövénél meglátom a papírdarab sarkát. Azonnal nyúlnék érte, de egy hóbagoly ennek annyira nem örül, én pedig azzal esek is a fenekemre. Pár pillanatig csak pislákolok, majd kínomban nevetem el magam. A bagyol a nevetés ellenére marad, akkor csak nem félhet tőlem? Lassan nyújtom ki a kezemet, megsimogatom a feje tetejét, ha hagyja. Ahogy úgy néz ki, másik kezem nyúl oldalasan a cetliért és függőlegesen, ahogy állok fel emelem azt is. - Jól van, oké – simogatom meg utoljára, de ugrik felém én meg hátrálok egy-két lépést. Eldönti a fejét, majd arrébb megy és az általam elszórt magokkal kezd foglalkozni. – Ugye te is láttad? – sandítok Móric felé. Nehezen hiszem el, hogy az előbbiek megtörténtek. Azt meg főleg, hogy ezt kérdezem tőle, amikor bárcsak ne látta volna! Nagyjából félőrültnek nézhet jelenleg. De a kezemben van a fecni. Széles mosollyal emelem magam elé, rajta dr. Laines írásával és tudom innen bármit bevállalok, csak ezt tudjam biztos helyen.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 11. 22:39
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 11. 23:38 Ugrás a poszthoz

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Lehet, hogy őrült vagyok, de tudom mennyi minden múlhat ezen az egyetlen cetlin, rajta a legfontosabb információmorzsákkal, amikből összeállhat a tananyag. Nem hagyhatom cserben Laines-t. Benne van a szóban: tanársegéd. Nem tanárhátráltató. De rá kell jönnöm, hogy emellett és minden más mellett ezzel a renitens viselkedéssel saját magamat igenis hátráltatom. Pontosan büntetésekre nem kellene pazarolni az időmet, azzal együtt vállaltam, ahogy elindultam. A fecni pedig meglett, akármennyire is kalandos módon. – Senki nem mondta, hogy állj ott – jegyzem meg még mindig elégedetten mosolyogva. Félbehajtom a papírt, nadrágom zsebébe süllyesztem, utolsó pillantás a hóbagolyra és fordulok az ajtó irányába. – Tudom, elég gusztustalan – ráncolom az orromat, majd el is indulok, bár húznám ahogy csak lehet, hogy folytatódjanak az este történései. – Jajj, Móric! Istenem, de türelmetlen vagy – sóhajtok, kezem csúszik a zsebemre benne a papírral és haladok picit gyorsabban. – Ahelyett, hogy pontosítanám, inkább csak felejtsd el – vetem oda, egy a plafonról hulló tollat söprök el az utamból amint ellépek mellette, hogy a lépcsőn folytassam utamat. Vele. Említettem, hogy: Remek?Felfogott hajamon igazítok, majd kardigánomat húzom szorosabban magam köré, hogy éppen fél percre rá egy bébirépával szemezzek. – Mi… miért van… mi? – hitetlen kezdek kuncogni, köhintéssel nyomom el, ahogy fordulok felé kérdőn. – Nem. – közlöm, mint tényt, hogy aztán a velem nagyjából egy szinten lévő furcsaságot elkapja tekintetem. – Te Tökfej… Miért mozog a mellkasod? Azon túl, hogy lélegzel – rezignáltak a szavak, majd kerekednek el a szemeim, mert nem megőrültem ma sokadjára. A talár igencsak szokatlan hullámzásba kezd.  – Ott valami mozog – mutatok rá ujjammal, hangom csuklik meg és csak kapkodom a mellkasa és az arca között a pillantásomat. A bébirépa talán a legkisebb furcsaság, ami nagyon, nagyon sokat elárul.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 11. 23:40
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 18. 12:50 Ugrás a poszthoz

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Akkor számoljunk. Van négy ház, annak négy prefektusa, ami összesen tizenhat darab embert jelent és ki az aki közülük éppen erre jár? Mórocz A. Móric személyesen. Hogyisne. Erre nem tudok mást mondani, csak azt, hogy ilyen a formám. Azonban mindez még mindig a magamtól meghozott döntéseim eredménye, úgy hát nagyon szívesen reflektálnék ő mégis mit felejt el… meg is teszem. - Nagyszerű, az már majdnem érett viselkedésre utal - igazítok a pólóm alján, ahogy rájövök az imént én hajkurásztam egy papírdarabot és puffantam a fenekemre egy bagoly előtt, de (!) én a jövőmért tettem. - Meg ne szólalj! - mutatok fel rá, mert valahogy tudom, hogy jönne a magas labda lecsapása. Ő nagy türelmetlensége pedig örülhet, mert végül megindulunk le a lépcsőn.
- Határozottan nem - tisztánlátás végett, majd zizzen fejem a roppantásra és szemöldököm akaratlan moccan. Mígnem észre nem veszem a másik mocorgást, amit bár nem érzek, de nagyon is látok a két szemmel. Figyelem, amint Tökfej megáll és teljes nyugalommal van. Olyannyira, hogy humorizálgat itt nekem. - Ha ha ha, annyira nevetek, majd kipukkadok - fonom karomat össze magam előtt, hangom szarkasztikus, ajkam széle kéretlen rándul, tekintetem mégis kíváncsi, ahogy fürkészem. Mégis mit művel már megint? Hamar érkezik a válasz, szavak helyett azonban egy élőlény formájában, akit elkerekedő szemekkel köszöntök. Első ránézésre kisegérnek nézem, de nem mondom ki hangosan mert előre látom azt a bűntető munkát, amit csuklóból szabna rám. Közelebb lépek. Ez egy hörcsög. Lett egy hörcsöge? Édes angyal gyere le és ne menj vissza, mert a földről kell vigyáznod ránk! - Csipesz? - emelkedik a szemöldököm, majd mosolyodom el. - Mint a ruhaszárító-csipesz? - kuncogok, hüvely és mutatóujjamat érintgetem össze. Az volna a csipesz. Ráncolom az orromat ahogy az állatka nyalogatni kezdi a Tökfejet és szkeptikusan lépek közelebb. - Szegénykém - fel sem pillantva folytatom. - Ne nézz így Tökfej, voltam a helyében és ha egy tanácsot, ha elfogadsz - nézek fel rá - figyelj rá, nehogy a végén elslisszoljon, amíg mosdóban vagy - rezzen a szemöldököm és elégedetten mosolyodom el. Éppen csak megérinteném a hörcsögöt, de tiszta nyál a feje, ami gusztustalan, így inkább nem teszem. Kérdésére bólintok, majd homlokomat ráncolva haladok mellette.
- Nekem? Te? - ujjam jár kettőnk közt. - Gondolom nem a Csipeszed lesz az - szólok tanácstalanul, mert elsőre ötletem sincs. Aztán dobban a szívem nagyobbat. A fenébe, most jön a feketeleves. Bármit megteszek, csak ne a bagolyházat kelljen kitakarítanom!
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 18. 17:21 Ugrás a poszthoz

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

A meglepődésnek egy újabb szintje az, amikor már nyitnám a számat, hogy mondtam, hogy inkább ne szóljon semmit, majd észreveszem: nincs mire reagálni. Pislákolásomnak tehát ez az oka, amíg összébb húzom magamon a kardigánt és zavartan billen félre a fejem. Bekarikázom a mai napot a naptáramban. A dátum, amikor Móric nem csapta le csípőből a magas labdát - piros betűs ünnep.
- Azért megnyugtató, hogy ezzel tisztában vagy - rezzen a vállam. Egy biztos pont, hogy a kishörcsög túlélhet mellette. Habár valójában van egy megérzésem, hogy jó dolga lesz mellette Csipesznek, mégsem tudom kihagyni, hogy ne adjam át neki a tanácsomat, ami percekkel korábban megfogalmazódott bennem.
- Meghat a priorizálás - mondom amikor már irányba fordulunk és túllendülök a nyálas hörcsögön. Bár feldolgozni még nem most fogom az egyszer biztos, főleg, hogy a Tökfej visszateszi a zsebébe a háziállatát. - Az, hogy rám tapostak volna az éppen csak a második. Különben is, az volt csúnya és nem vicces, hogy eleve átváltoztattál - emelem ki a lényeget, mert nem élveztem utána még napokig a sárga tollpihék kutatását a hosszú hajamban. - Örültem, hogy visszakaptam a lábaimat, miért is indultam külön utakra ahelyett, hogy a fiú mosdó mellett ácsorogjak rajtuk? Teljesen érthetetlen - tárom szét karjaimat.
Biztos is vagyok. Talán valahogy majd túlélem, hogy nem zavar a tanulásban egy mitugrász kis szőrgolyó, aki folyamatos ropogtatással teljesen elvonná a figyelmemet. Bármennyire is aranyos. Nem úgy a gazdája! Zavarba jőve sandítok rá, majd inkább előre nézve szólalok meg fél pillanattal később. - Micsoda szerencse, hogy az ideges hajtúrogatásadhoz nem az - zsebemhez nyúlok, kivételesen nem a nadrághoz, a cetlihez, hanem a kardigánomba az epres ajakbalzsamért. Ám elforgatom ujjammal mielőtt még kiemelném. Addig bizgerálom, hiszen nem tudom mit szab majd ki rám, azt tudom, hogy előre nem tetszik. Megáll, vele én is, majd leápolva ajkamat ejtem vissza a zsebembe és lépek közelebb. Tekintetem egyik vázlatról tér át a másik rajzra, mígnem inkább elfordulok. Nem szeretnék beletolakodni a személyes dolgába, akkor sem, ha megesz a fene nagy kíváncsiság. Majd ugrik a szemöldököm és vele kerekedik a szemem. - Nem fogsz? - sandítok rá, de a kérdésemhez nem fűzök sok reményt. - Mert tudod, tulajdonképpen nem “mászkáltam” - mutatom a levegőben a macskakörmöt, ahogy hirtelen fordulok felé. - Takarodó előtt indultam el, céllal, és azonnal vissza is mentem volna a hálókörletbe. Tehát, nem “mászkáltam” feleslegesen fel-alá, vagy csavarogtam - jutok a végére, az az majdnem. - Szóval? - tudom kell, mert úgy kell számolnom minden mással.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 18. 20:18 Ugrás a poszthoz

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Már az első mondatába több szempontból bele tudnék kötni, viszont ahogyan a második is befut, akaratlan somolygás tör rám, így nem szólok közbe. Nem tudom ez az egész Kiscsibe, csibe, csipe dolog honnan pattant ki, mi is az oka, de amikor átváltoztatott az egy igazán érdekes nappá faragta ki magát. - Nem lesz itt semmiféle legközelebb! Én akkor kaptam hátsófalit, amikor felemeltél a kezedbe és vigyorogtál rám a nagy fejeddel - emelem magam elé a kezeimet, mintha csak a kvaffot készülném megfogni. Halkan nevetve engem vissza kezeimet. - Ezt a húsvétot nehéz lenne elfelejteni - mert ha valami akkor ez totálisan biztos. És ha azt hinné az ember az imént vicceltem, tulajdonképpen nem, bekarikázom az ilyen napokat, ahogyan a mait úgy az áprilisit is.
Amint megérzem a bizonytalanság szikráját kezdek bele a védőbeszédembe és definiálom, hogy végtére is nem azt tettem, mert nem mászkáltam és bár tudom, hogy megérdemelném, nem bánnám, ha szemet hunyna nekem felette csak most az egyszer, mert többet úgy sem fordulna elő. Beszéd közben moccan a fejem a rajzok után, majd lezáró kérdésemmel guggolok le és veszek fel egy-kettőt, ami némileg mögém csúszott. Lesöpröm róla a padlóról ráragadt piszkot, aztán megállok a lapokat fogva. - Vágeszolod? - és? Úgy nézek ki mint akinek kötélből vannak az idegei? Hol a többi? Mikor jön a szemtelen vigyor? Egy pillanat, ha nem… Akkor mégis mit akar adni nekem? Összezavarodottságom gátolja, hogy meglássam az egyértelműt akkor is, a mikor átnyújtom neki a két lapot. Visszahúzva a kezemet fonom azt karba és megilletődve bólintok.
- Emlékszem - A kolibri, amit a papírbolt padlóján, guggolva, valójában ő rajzolt fejjel lefele, csak az én kezemet fogva. Amikor segített nekem. Hogyne emlékeznék? Még visszaszaladva meg is vettem a boltban azt a bőrkötésű naplót, ami miatt beszólt. Az idei naplóm, a fedőlapjának belső oldalán pedig ott van a kolibri. - Hm? Nekem? - kérdezem, majd lépek aprót, ahogy lepillantok a lapra. Atyaég! Dehát… csodaszép. Elnyílnak ajkaim, de nem tudom kimondani, ugyanis éppen szóhoz sem jutok. Én nem is tudom mit mondjak… Komolyan én kapom? Kérdőn fürkészve nézek fel rá, majd mosolyodom el végül. - Köszönöm - veszem át a lapot óvatosan, amint végül megmerem tenni. Két kezembe fogva nézek le rá, a hosszú csőrére, a kecses szárnyakra és az aprólékos munkára, ami benne van. Szinte kikelhetne a lapból és szárnyra is kaphatna. - Fogalmam sincs hogyan csináltad, de gyönyörű szép lett - őszintén. Tekintetemet nehezen veszem le róla, leginkább azért mert szárnyak csapkodásához hasonló érzés fog el belül és ha ránéznék minden borulna. Legfőképpen én. - Vigyázok majd rá - ennyi időt eltöltött valamivel, amit saját kézzel készített nekem, ráadásul nem is akármilyen lett. - Ugye tanulsz rajzolni? - nézek fel rá. És ahogy mondtam: üdv érzés.- Mármint, ez… szóval… szerintem megérné, hogy foglalkozz vele - kár lenne ha elfecsérelné, ha egyszer tehetséges. Majd vissza is pillantok a rajzra.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 18. 22:30 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Éppen csak bekerülök Marina forgatagába, majd itt a férfi, aki pap, hogy utána egy állat a semmiből támadjon meg. Hirtelen rugózik térdem, és sikkantok ijedtemben. Bármi is ez a csíkos, lompos farkú állat legalább egyikünket izgatja a sör. Tekintetem pedig Brightmore tanár úrra esik. Annyira nem lehetett kín az az Edictum interjú, hogy rám uszítsa a… bármi is ez az állat. Elfogadom egy bólintással a bocsánatkérést és fordulok is vissza Balázs atyához. Kihúzom magam. Értékeli, hogy nem adtam ki információt, majd mosolyogva rázom meg a kezét.
- Igazán? Ezt nem is tudtam - emelkedik a szemöldököm, majd billen oldalra a fejem. - Tudja, az iskolaújságnál vagyok. Fontosabb ügy kapcsán keressen fel, ha a diákok körében elterjesztené - ajánlom fel, majd csillan a szemem. - Akár egy interjút is készíthetnék - teszem hozzá, majd meglátva a süteményt veszem át megköszönve. - Én nem. Viszont zongorázom, bármikor szívesen kísérem a kórust - bár tagja nem lennék. Voltam kórista, elég volt. Lepillantok a süteményre. Nincsen rajta porcukor, az meg sem fordul a fejemben mi van benne. Vállamat megvonva harapok bele és eszegetem, amíg beszélgetünk.
Melankóliám folyamatosan oldódik, amint az utolsó falatot is megeszem. A zene mintha távolabbról szólna, és lelassulna, míg mosolyom szélesedik a bókra, a végére pánik-szerűen kerekedik ki a szemem és kapok oda. - Szikrázik? - de nem süt, engem pedig már visznek is táncolni, amin nevetek. Hiszen én nem táncolok! - Tadamm, Tadamm - bólogatok. Tyűha! Mégis táncolok. Mintha valahogy könnyed végtagjaimat emelné a dallam és pörgök-forgok. Vagy… nem. - Szia - vigyorom terül el arcomon. A Tökfej. Kezem nyúl fel és mutatóujjam löki arrébb az egyik homlokába lógó tincset. Boing boing. Ajkamba harapva kuncogok fel, ismétlem meg. - Ó, Balázs kedves fickó, biztos megbocsát... vagy gyere velünk! - fordulok az atyához. Tadamm, Tadamm, Tadamm lépek, ahogy Móric karjába kapaszkodva lépkedek gyorsabban, szinte repülünk. - Egy pillanat én vagyok a szárnyas? - kérdezem, ahogy megállunk Betti előtt és nevetek fel hangosan nem is tudom miért. Móric lába mellé teszem a lábam és nézek lefele. Kérdem én: csoda, ha szárnyamnak kell lennie, hogy beérjem, ha egyszer akkora, mint egy zsiráf? Felnézek rá, barátnőmhöz fordulok, majd lépek mellé. - Tetszik a szoknya - mondom, mert olyan szépen sorakoznak rajta a gombok. Pillantásom jár körbe, akad néha meg valamin amit elnézegetek. Kérdezgetem Bettit szinte mindenről, mosolygok a Tökfejre. Mert színesek. Minden színes lett.
- Kidőlnél, kapálózhatnál a hosszú lábaiddal, mint a zsiráf, ha felborul -imitálom, majd fordulok Bettihez. - Te tudod, hogyan kell csinálni, amit kért, hogy csináljunk? - karolok belé és lépdelek oda, ahova. - Biztos tudod - persze, mert Betti okos és szép. Ám hamar felkapom a fejemet, mert úgy tűnik a három muskétás sorba áll, mint tavasszal a madarak. Betti karjába kapaszkodva lépek arrébb a szomszédos asztalhoz és leülve húzom magammal. - Örülök, hogy itt vagy - vigyorodom el. - Képzeld, perverznek néztem egy papot - suttogom, ahogy elújságolom neki. - De ez titok - nézek rá, szám elé téve ujjamat.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 23. 22:29 Ugrás a poszthoz

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Mindig is herótom volt az olyan tinédzser regényektől, ahol a főszereplő lányon lehetetlen kiigazodni, a racionális gondolkodás legmegátalkodottabb ellensége és bizony szerelmes a népszerű fiúba, akinél semmi esélye nem lehet, de reménykedik. Olvastam egy-kettőt, de nem szeretem a mai napig. Nem úgy az igazi, a jó romantikus könyveket, ahol a szálak valóban hatnak az észen túl az érzelmekre és a főhős gondolkodik mielőtt döntene - ahol tudja, hogy bár kedvel valakit, mégsem enged a lehetséges károkozásnak a szívben. Mert amíg ő benne zajlik valami, nem erőltethet semmit a másikra. Főleg, ha még ő maga sem állna készen… bármire. Magamról beszélek. Mert hónapok teltek el, minden a korábbi medrében halad tovább és a Tökfej megjegyzéseire ugyanúgy szarkasztikusan csípőből válaszolok, nem hagyva magamat. Akkor is, ha már tudja: kedvelem. Mégsem sodor emiatt kínos helyzetbe, ami csak megerősít abban, amit gondolok róla. És bár elmondtam neki - maradok ennél és nem a rá kiabáltamnál, mert még most is szégyellem ezért magamat - még mindig nem értem saját magamat sem. Hiszen amolyan barát félék lettünk, ami teljesen rendben is van így, ehhez tartom magam. Most az egyik pillanatban még a bébi répa evés miatt piszkálom és szarkasztikusan forgatom szemeimet a szívesemre, a következőben, amikor egy meseszép rajzot kapok tőle, sokáig szóhoz sem jutok. Nem hiszem el, hogy egy igazi rajzot kapok tőle. Ami pontosabban festés. - Ha az én kezembe kerülne, biztos nem ilyen lenne az eredmény - az igazság halkan hagyja el számat. A szavai által sem tudom jobban hogyan varázsolta rá a pergamenre, de apró mosolyra késztet, míg szemeim nem engedik el a kolibrit.
Szinte a büntetést is elfelejtem. Szinte, mert a figyelmemet elvonja, hogy azt hiszem érzem, amit nem kellene. Ez nem helyes. Így hozom fel a tanulást, én, aki a fejlődést amúgy is mindig támogatom és egy ismerőst… egy barátot illik támogatni. Főleg, ha tényleg tehetséges. Mert bár nem értek hozzá, nem atomfizika, hogy ilyesmit nem tud akárki megalkotni. Ismét felpillantok rá, amíg pillanatokig nem érkezik válasz és szalad össze tekintetünk. Jön magától. Van, akinek az ilyesmi jön magától. - Úgy néz ki, mintha tanulnád. Képzeld el miket tudnál akkor... érdemes lehet megpróbálni - szemezek a kolibrivel, majd kíváncsi tekintetem zizzen közte és Tökfej arca közt. Elnyílnak ajkaim, ahogy a lap rezzen egyet. - Ezt te csinálod?  -  majd ismét és teljesen pillanatokkal később teljesen elámulva mozdul a kolibrivel együtt a fejem. Észre sem veszem állam milyen idétlenül lassan esik le, amikor a madár szürke világa színeket kap. El sem hiszem, nem is értem, mégis ott van. - Hékás, azt mondtam vigyázok rá, te meg máris segítenél neki szökni - aprót, halkan nevetek, amíg fejem moccan követve a hosszú csőrű kolibri minden mozdulatát. Tényleg kikelt a lapból. Színeivel kék pillantásomban tükröződik a mennyezet hátterével körbevéve. Én pedig ahogy itt állok, régóta a legfelszabadultabb és legnyugodtabb mosolyom költözik az arcomra.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 26. 17:29 Ugrás a poszthoz

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Az ilyesfajta alkotáshoz olyan kézügyességre van szükség, ami nekem messze nincs a toppon, tulajdonképpen sehol sincs. A türelmem az lenne hozzá, talán még időm is, hiszen a zongorának is mindig tudok beszorítani néhány órát és gyakorolhassam a billentyűkből előhivogató hangok játékát. Most füleim számára csak a halk fújtatás hallható, engem meg továbbra is a rajz köt le, amit kaptam tőle. Azért, mert… motiválna? Engem. - Jól van. Értem. Mindenki tud rajzolni - csak szám beszél, én a kolibrit figyelem. Mert mindenki tud zongorázni is. A Tökfej is megtette - csak éppen más eredményt hozott, mint utána én. Ezt is valahogy így értettem. Rajzolnék, de nem ilyen volna az eredmény. Fel is merül bennem: tanul rajzolni is? Hamar kiderül, hogy nem, mert unalmas lenne. Valahogy hasonló válaszra számítottam, a meglepettség vonásai az arcomra másért ül ki. Ritkán rajzol ilyesmit. Apró mosollyal köszönöm meg ismét, majd a lap rezzen a kezemben. Fel pillantok Móricra. Igen, egyértelműen ő babrál valamit és ahogy kiderül mit azzal esik le az állam is. - Ajánlom is - Ritka reakciómat még ritkább követ és annyira megkapó a színes szárnyak csapkodása, hogy pár pillanatig oda sem figyelek semmi másra. Akaratlan húzok párhuzamot magamban, amíg a szemeim figyelik milyen gyorsan repked ide-oda. Még a hangját is hallani! Mintha csak most látnék először mágiát. Vonakodik tekintetem, mígnem mégis csak a Tökfejre vezetem, ahogy beszél és újabb szavai még inkább meghökkentenek. Ő érte el mosolyom lassan tűnik el, csak nézek rá és fogalmam sincs mit mondjak, mert a szavak egy szempillantás alatt hagynak el. A laphoz fordulok, somolyogva kísérem végig amíg elterül rajta az imént még felettünk cikázó madár. - Nagyon tetszik - aprót bólintok utána kapom fel a fejemet. Arcát fürkészem értetlen, mozdulatait.
- Hogy… úgy érted, csak… csak így? - oda sem figyelve húzom magamhoz közelebb a rajzlapot, míg lépnék felé, de mégsem mozdulok. - Mármint, én… Nem tenném, nem fogom - fejezem be végül a motyogást. Sőt, beleharapok az ajkamba, kissé elfordulok, hogy véletlenül se kössek bele, ahogy a rajzait tartja. Avagy összehányja. Az a helyzet, hogy tisztában vagyok vele: megérdemelném a büntetést. Mégis az előttem álló feladatokkal túlságosan megkönnyebbülök, hogy elenged ennyivel. Az egyszer meg sem kérdezem miért teszi.
Ahogy összeszedett mindent indulok meg vele a Levita felé. Néha lepillantok a rajzra, de többnyire csak magamhoz tartom úgy, hogy ne gyűrődhessen. - Csipesz, mármint a hörcsögöd, ott kap levegőt? - kérdezem közeledve a házam körletéhez, majd pár lépésnyire megállva mérem végig a szfinx portréját. Azzal felnézek a Tökfej szemeibe. - Akkor, köszönöm. Legfőképp a rajzot - emelem meg egyik kezemmel a lapot, úgy hátrálok a portréhoz. - Arról pedig nem lesz molinó, amiről nem is fogok beszélni - összehúzom a szemeimet a körmönfont mondatomra. - Jó éjszakát - biccentek, majd megfordulok, a fogós kérdést is megválaszolom mielőtt még bejutok a körletbe. Halkan lépdelek, Csengét sem szeretném felkelteni, viszont a projektemet sokáig nem folytatom. Pizsamába öltözve húzom fel térdeimet az ágyon, hogy a combomnak döntött rajzot szuggeráljam. Arcomon ismét az a mosoly ül, mielőtt még eltenném az alkotást és apró sóhajjal nekiveselkedek a tanmenetnek. Persze ez nem jelenti, hogy utána nem a fejem felett röpködő kolibrival aludnék el.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 29. 15:20 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Történnek véletlenek, én ezt értem. Na de néha valóban annyira lehetetlennek gondolt helyzetbe keveredünk, hogy ott és akkor még a komoly, felelősségteljes emberek is megszeppenve, érzelmeik csapdájába eshetnek. Na, valahogy így történik ez velem is. Sorban. Egymás. Után. Fokozatosan ugyan, de egyszerre minden másabb. Könnyebb. Nem is! Sokkal inkább felszabadítóbb és hirtelen rengeteg dolgot csinálnék, ezzel szemben csak tekintetem zizeg a tó melletti környezeten. Balról-jobbra. Majd jobbról-balra. Az arcomra költözött mosolyt nem tudom kontrollálni, a legfurcsább pedig, hogy nem is akarom. Figyelmemet teljesen elkerüli mennyi az idő, vagy az, hogy Betti mennyire van saját magának tudatában. A Tökfejre kapom a fejem, majd vissza a lányra mellettem. Ő se tudja miket beszél ez a Tökfej. Nevetve totális tanácstalanságomon teszem fel a kérdést: akkor most mi legyen?
Fogalmam sincs, hogyan kerülök a padra, de Betti örül nekem, ahogy én is neki. Elsőre kicsit pánik-szerűen elkerekednek a szemeim, végül csak vissza ölelem halkan nevetgélve. Megtartja a titkomat. - Azért kössünk rá kisujj esküt - emelem felé legkisebbik ujjamat.
Teljesen elkerül, hogy Kende hozzám szól, amikor pedig a pici poharat a kezembe nyomja, csak bámulok bele. - Milyen pinduri - mondom Bettinek. A torkom pedig annál szárazabb, hogy ez elég legyen. - Vagy lehetséges, hogy sokkal több van benne? - Mókás. Nevetgélve hunyom le fél szememet és forgatom körbe. - Jól? - kérdezek vissza Bettinél, aki jól érzi magát, de a pohár túloldalán Móric zsiráf lábakon közeledik csak még inkább furcsa alakot felvéve, amitől kiszalad egy foszlány a gyilkos bálna hangjára emlékeztető nevetésemből. Mindkét szememet kinyitva engedem lentebb a poharat benne az itallal, és csak bólogatok. - Jól. Ennék egy kis pudingot, de én is jól érzem magam - ejtem ki a szavakat lassan és elhúzva. Igen. A puding nem lenne rossz. Megállok szemeim kerekednek ki, majd pislákolok mert a zene hirtelen gyorsul fel én pedig, szabad kezemmel szorosabban karolok a mellettem ülő lányba.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 29. 15:24
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 30. 20:16 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Felettébb nagy boldogsággal mosolygok szélesen de Betti váratlanul elkomolyodik, én pedig megilletődve próbálok szintén így tenni. Kisujjaink egymásba fonódnak. Miért is csináljuk? Nevetünk együtt tovább, mintha minden elszállt volna messze a felhőkkel, ahogy ma este lement a nap.
- Jajj, Móric! Miért veszed el, amikor olyan mókás? - testem kicsit emelkedik meg, ahogy előre nyúlok a pindur pohárért és visszaszerezzem. Fejemet balra jobbra billegtetve ülök vissza a sörpadra a pici poharat birizgálva ujjaim közt. Fejem fordul oldalra Bettire, ahogy köhög. Szinte ritmusra teszi a zenével. Jó magyar pálinka okozza. - Ami cigány útra ment. Betti mögé zizzen a szemem, emelkedik kezem és mutatok Marina irányába nevetgélve. - Dehát ő Lili. Lányok… csókolóznak… - engedem le kezem, fejem billen oldalra, majd sandítok Bettire. Kicsit araszolok tőle messzebb a padon, szkeptikusan méregetve. Varázsütésre a Tökfej elfoglalja a látóteremet én meg lassított felvételbe, elnyílt ajkakkal nézek rá. Bízom-e? Jé, van néhány sötétebb kék vonás a szemeiben. Sürgetne, pedig azt hiszem tudom a választ. Nem tudja meg, mert elkap és hirtelen kerülök talpra, majd hátára repülök. Nincs jobb gondolatom hogyan kerülök ide, csak vissza pillantok Bettire. Minden elmosódik, ahogy kezemmel kapaszkodok a vállába és csak jár a tekintetem. Megcsapkodom a vállait. - Mit csinálunk? - kérdezem, mert ha lenézek magasan vagyunk. Zsiráf. Erősebben kapaszkodok, szavain nevetgélek először, majd előrefordulok, és… mindennek vége ahogy ködösen jut el a tudatomig a gyorsulással mi következhet. Ne. Ne, ne, ne. Kérlek, ne. Nem tudok azonban megszólalni, ijedtemben markolok rá arra amit visel.
 Elakad a levegőm, érzem minden izmomat megfeszülni, a kiabálásra rezzenek össze és merülök a víz alá, pont amikor oxigénnel tölteném meg a tüdőmet. Nyelek valamit, ami nem hagy levegőhöz jutni. A zene tompa, hirtelen minden félbeszakad. Kezem a csapódástól lendül fejem fölé és csak annyit érzek, hogy süllyedek és hiába kalimpálok semmi nem változik. Akkor sem amikor a felszínre tör a fejem. Fel sem fogom, hogy azért kerülök állig vissza a vízbe, mert Móric fél lábamat elengedte. Fojtogat, hiába csapkodom, vagy mozdul erővel a lábam, egyszerűen fuldoklom a felszínen is. Ki akarok innen menni, de nem tudok, szívem hevesen ver, szorít a felsőtestem a visszafeszítő köhögéstől. Félelemmel bukok ismét alá.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 30. 20:16
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 30. 22:36 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

A fülemben dübörgő szívverésem keveredik a víz adta tompítással. Kijózanító. Kikerekedett szemeim alig vesznek ki bármit is az előttem lévő homályos sötétségből, mikor érzem, hogy a víznek ellenáll testem és gyorsan kerül a felszínre. Összeszorítom a szemem, amint a víz folyik le rólam, és akad torkomon, csapkodok mígnem rámarkolok ismét az anyagra a mellkasán. Szívverésem erősödik, majd rezzenek meg amikor megérzem, hogy valami tart, nézek rá, ahogy arcomhoz ér és az oda tapadó tincsektől szabadít meg. Móric az. Nyelek egyet, majd kezemet számhoz kapva kezdek el köhögni. Üveges tekintetem elrejtve szorítom össze ismét szemeimet, a száraz, szúró levegőtől észhez térek, mintha csak lekevertek volna egyet. Hallom, hogy beszél, de csak azt fogom fel, hogy ki tudna vinni, én meg úgy kapaszkodok ismét a nyakába, mintha ő lenne a mentőmellény. - Vigyél ki innen - szólalok meg végül halkan. - Csak... vigyél ki - Szorosabban fogom, és ha tényleg kivinne, és érzem a talajt úgy igyekszem lélegezni minél mélyebbeket, minél normálisabban, de pillanatokig csak vagyok és ülök. Úgy érzem magam mintha megrepedt volna a tüdőm. Az ijedtséget egyre jobban felváltja más. A szorító érzések alábbhagyásával igyekszem a megkönnyebbüléstől nem elsírni magam, mikor ennyi ember itt van és látom rajta is, hogy mit váltott ki az egész. Egyszerre van bűntudatom és érzek valami mást. Tudom: nem tudhatta. Nem tudok úszni, de honnan is tudhatta volna? Móric... - Olyan idióta vagy - támasztom meg a homlokomat kezemet, ahogy ingatom a fejemet és sandítok fel rá. Az esti hűvös levegő kap bele a nedves ruhába és igyekszem kontrollálni, hogy ne rezzenjek meg. Elfáradtam.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 30. 22:38
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. július 1. 00:05 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

A fáradtság elemi erővel tör rám, zúg a fejem és minél több levegőhöz jut agyam a kimerültségben, akkor is képtelen a gondolkodásra. Magamra sem ismerek, megannyi érzés kavarog bennem a történések hatására, ahogy csak itt ülök és vizes hajamba túrok mindkét kezemmel, közben kihúzva a hátamat. Megakadok. Azt mondja tudja? Elképedve nézek rá. Mi az, hogy tudja? Feljebb szökik a szemöldököm, majd nyílnak el ajkaim. Sajnálja. De folytatja és fújtatva fordulok el, felhúzott térdeimet ölelem át. - Nem félek - hazudom. - Csak nem tudok úszni - aligha érthetőek szavaim. Nem is hirtelen emlékszem mit csináltam korábban, mintha kimaradnának dolgok és ez frusztrál, mert minden ami bennem van az a riadalom ahogy a vízbe kerültünk és a fejem alá bukik. Közben az emberek meg bámulnak minket, én pedig feszengek. - Nincs itt semmi látnivaló! - dörrenek rájuk dühösebben, éppen annyira hangosan amennyire a torkom jelenleg engedi, tenyerem mutatja merre tágasabb. Tekintetem zizeg a tőlünk távol eső tó felszínén. Nem is tudom mit keresek itt. Majd érzem meg a hátamon a száraz és meleg anyagot, amit szinte rám vág, míg ő hallhatóan puffog. Szorosabban húzom magamra a pulóvert. Mérges rám? Azt hiheti, mint mindig, hogy képtelen vagyok elengedni magam? A légzésem lassan a helyére rázódik, úgy jut annyi oxigén valóban az agyamig, hogy emlékezzek: megkérdezte bízom-e benne. Szemem szikrákat szórva fordul felé. Fel nem foghatom honnan gondolta, hogy vicces lesz velem a vízbe ugornia. - Remek, ha egyikünk sem tudja mi ütött beléd... Azért megkérdezted bízok e benned, mintha számított volna bármit is a válaszom! De ugye csak nem gondolkodtál, akkor felesleges megkérdeznem mi volt a cél, mert csak jó buli? - a szavaimtól csak talán még mérgesebb leszek. Fújtatok. - Elhiszem, hogy sajnálod. Honnan tudtad volna? Nem ismersz. - Maximum a flúgos könyvtáros lányt, akit olyan jól leképezz rólam magában, talán nem is olyan tévesen. - Elfogadom, hogy bocsánatot kértél, rendben - de ez eszembe sem jutott, amikor azt mondtam neki kedvelem ha a határaimat feszegeti - én... én megpróbáltam és legyél mérges, de... - csak nézek rá, ahogy a vízcseppek potyognak a hajából a kipirosodott arca előtt. Hajamba túrok, a fejem majd széthasad úgy tárom szét karomat. - Nem magyarázkodom. Nem fogok mindig, mindenkinek magyarázkodni. Rohadtul unom. Tudod, nem fogok megváltozni, nem értem minek töröm magam. Ha ez így nem felel meg, keress egy eszelős lánykát csobbanni - Össze kell szednem magamat és visszajutni a kastélyba, minél előbb, annál jobb. - Az lesz a legjobb, ha én hazamegyek - Felkelek, meginogok, így tenyeremmel térdeimre támaszkodva lassan húzom ki magamat és indulok meg, vállam felett hátra pillantva rá, majd előrefordulva lesznek lépteim szaporábbak.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. július 1. 11:30 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Zúg a fejem, és rosszul vagyok. Nem tudok így rendesen gondolkodni és olyan mondatokat formálni, hogy elmondjam neki mégis miért ijedhettem meg ennyire - minden rosszabb attól, hogy nem magam sem tudom. Pedig ezt kellene, mert ő sem tudja hirtelen mi üthetett belém. Még csak nem is ittam semmit. Sötét van, nyom mindenem, de valahogy olyan mérges leszek a gondolatra, hogy jól éreztem magam, és mentem volna vele mert bár mindenkit fenntartásokkal kezelek, bízom benne. Senkinek nem mondta el, ami a vízesésnél történt, pontos információk nélkül találkoztam vele a szünetben és elérte, hogy énekeljek előtte, nyilvánosan, majd legutóbb, amikor elkapott takarodó után, arra is többször gondolok, mint kellene. A hirtelen jókedvből a pánikba való ugrás és az elázott ruhákban üldögélés váltja ki azt a frusztrációt, ami bennem van. Nem szólal meg. Én azonban megteszem, utána felkelek és szeretnék innen elmenni. Utánam szól, szapora lépteim torpannak meg, ahogy néhány méterre tőle pillantok hátra ismét a vállam felett.
 Karomat magam előtt fonom össze, ahogy lassan fordulok vissza felé. Miatta? Elnyílik a szám, reflexből szólnék ingerültebben, hogy nem miatta akartam változni, magam miatt, de segített nekem benne. Folyton segít nekem, ha kérem, ha nem és ezzel bár ez nem feltétlen rossz, de nem tudok mit kezdeni. Ez van bennem és marad is. Elbasztam volna? Megrökönyödöm, csak állok egyhelyben és, ahogy körülöttünk sokan, úgy én is hallgatom, de nem pillantok el róla. Akaratlan válaszolja meg mi volt a célja és meglepődök. Hevesen dobok a szívem, majd szorul össze az utolsó mondatra. Máshogy folytattam volna, de ő visszasétál. Az agyam nem úgy működik, ahogy szokott, fázom és zsibogok. Felhúzom a hátamra dobott pulóvert, ami röhejesen nagy, de legalább nem fázok meg. Pillanatok múlva pislogok sűrűn és követem, amikor az ő szájához már egy üveg tapad. - Jaj, Móric! - kiveszem a kezéből, amint elkezdi leengedni, majd az asztalra teszem az alkoholt. Felkapom a táskámat, az üveg mellé csapom a dán/magyar szlengszótárat, amit bunkóság lenne nem átadnom, de én nem maradok itt tovább. Közelebb lépek, felnézek rá. - Remek, hogy a végére még én “basztam el” - vetem oda, de nem kiabálok. Legyen így, nem újdonság, sorban teszek tönkre minden emberi kapcsolatom. Összeszorul a mellkasom, de kívül csak a vállam vonom. - Ó, és sajnálom, ha nem segítettem a bulit a tető fokára hágni, érdekes én addig is jól tudtam magam érezni veled - Legszívesebben megcsapkodnám, de túl fáradt vagyok már ezt itt folytatni. Megint nem gondolkodom mielőtt beszélek. Elpillantok róla Bettire és a táskám pántját átdobva fejemen kérdezek. - Visszajössz velem vagy maradnál? - így lassan hajnalban.
 Ugorj be bulizni, mondták. Tölts időt veled egykorúakkal, mondták.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. július 1. 16:25 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Magamra vettem-e? Igen. Nem arra mondom, hogy miatta lépnék ki a komfortzónából és amíg a gonoszkás vigyora meg nem jelenik nekem le sem esik, hogy másra értettem.
Úgy van vele, ha azt mondtam nem ismer, akkor oda is vág. Nem tudtam, hogy ennyire lenéz engem, hogy ennyire csakis az szórakoztatja, ha mérges leszek, és én még a barátomnak tartottam. A vízesésénél azt mondta az jön magától én pedig észre sem vettem, hogy beengedtem őt, egyre inkább. Erre kiderül, hogy velem nem érezné csak úgy jól magát. Lehajtom a fejem, mire kapcsolok és emelem vissza az államat.
Azt már nem! Szemem rebben, arra hogy mi nem elég, megvárom, hogy a nevetése is alábbhagyjon, ami folyamatosan visszhangzik fájó fejemben. Nevessen csak az arcomba. - Így állunk? - rezzen szemöldököm. -  Ha tényleg, akkor majd ehhez tartom magam, Móric - közlöm kimérten. Majd elnyúl mellettem, megragadom az üveget, amíg elmondom amit akarok, mert elég ebből. Komolyan, és magamhoz képest meglepően halkan szólalok meg, mintha egy titkáról beszélnék. - Már átlátok rajtad. Tudom miért mondod ezeket nekem, így - hangomból kisüt, hogy csak remélem, hogy tudom és szinte kérdezem. Felvette azt a hülye védekező stílusát, ami mögött valami biztosan van. - Csakis ezért nem küldelek most el a francba, de ha tévednék, és komolyan beszélsz, és tényleg ennyire mérges vagy rám, akkor vedd magadra - engedem el az üveget.
Magamhoz veszem a szótárat, hajamat söpröm ki arcomból, ahogy Marinához lépkedek jóval arrébb. - Boldog születésnapot - nyújtom felé csurom vizesen, a hangom fojtogató mintsem köszöntésre illő. Nyilvánvalóan nem ölelkezem ma. Visszakarolok Bettibe hagyom el vele a tavat.
 A családom tiszta lapot nyit nélkülem. A legjobb barátom ott hagyott, mert csalódást okoztam és… ma őt is eltaszítottam. Mindig próbálok belőle tanulni, de sok bennem ahhoz az önsajnálatban tocsogó kérdés? Miért kerülök mindig ide? Mi a baj velem? Ennyire kiábrándító lennék, hiába igyekszem? - Betti - szólalok meg halkan, ahogy haladunk előre és lehúzom ujjaimra a pulóver ujját. - Gondold át, hogy barátkoznál e velem - mondom ki teljesen komolyan a szavakat, mint egy figyelmeztetést. A lépteim elé figyelek, azok egyre csak több körvonalat kapnak a könnyektől. Amúgy is sajgó fejembe hasít ismét a fájdalom. Igaza volt. Elrontottam. A kastélyba érve már ezerszer megbánom, hogy ma kimentem, pedig jól indult.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. július 4. 11:34
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. július 1. 20:58 Ugrás a poszthoz

Mágusjogi ügy
[Csonka Zsombor / ne less]

Nem esem pánikba. Nem szokásom, mert tudom hogy türelemmel és pár jól átgondolt döntéssel hamar sokkal jobb eredményt érhetek fel, mint idegeskedés hatására megcselekedett dolgokkal. Így aztán veszek egy mély levegőt és elkezdem kifundálni mégis hogyan haladhatnék anélkül a feladattal, hogy bizonyos fogalmak hiányoznak. Megoldom. Meg kell oldanom. Ahogy Bettivel is felmerült, ha netán egyszer valóban ügyvédnek állnék, vagy megfontolnám magamban a szakma felé fordulást, azt nem tehetem meg úgy hogy határidőre elbukok már az első megmérettetésnél holmi kiolvashatatlan szavak és információ hiányában. Azt fogom tenni amihez értek és bevetem magam a könyvtárba egy kis háttérkutatásért. A jogi szekció kulcsát Kazanov még oda is adná nekem. Ám lépteim hamar megtoppannak miután a szokásunkhoz hűen a nevével, biccentve köszönök Zsombornak. Akárhogyan is indult az ismerettségünk, nem vagyok bunkó. Ő azonban azon a néven hív, amin szinte már csak édesanyám teszi, csoda ha egyszerre megtoppanva oldalasan nézek fel rá? Magas ő is, sötét, göndör tincsei alatt fürkészem az arcát. Mit akarhat tőlem? Fel sem kell tennem hangosan a kérdést már folytatja is. - Hogyan? - veszem át a könyvet, pillantásom leesik rá. Igen, ezt a kötetet ismerem. - Köszönöm, hogy átadtad - lapozom át gyorsan. Azzal is tisztában vagyok, hogy Zsombor dr. Lainesnek dolgozik, amit bár nem értek nem kérdőjelezem meg az ügyvéd úr döntését. Biztos vagyok benne, hogy okkal van, amihez nekem semmi közöm, nem ütöm bele az orromat. Ez egyszer. Az én feladatom a vázlat, amit a barna szemeibe nézve agyam is elkap. Micsoda? Dehát, még van legalább harmincnégy órám addig. Eszem ágában sincs éppen neki elárulni, hogy csupán félkész. - Annak a dokumentumnak a határideje még nem esedékes - fektetem jobb alkaromnak a könyvnek. - Nem tudom mikor találkozol legközelebb dr. Laines-szel. Figyelj, megoldható volna a holnap. Megkereslek a Nagyteremben reggelikor és átadom - bólintok határozottan. Ez azt jelenti, hogy egész éjjel a tiltott varázsigékről fogok olvasni és körmölni napkeltéig, de megvan az ára mindennek.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. július 1. 21:54 Ugrás a poszthoz

Odaadnám
[Tökfej / Poe? Poe. / ne less ]

Utálnak a határidők. Komolyan valami elképesztő versenyfutáson vagyok az idővel, ami eddig is így volt, ám az utóbbi hónapokban ott vállaltam túl magamat ahol csak tudtam. Beletemetkezem, mindig van mire fókuszálni és hova tovább fejlődni. Ki mint vet úgy arat, nem igaz? Még édesanyám is hozzám szólt a minap- azt mondta feszültebb vagyok. Nem gondoltam, hogy lehetek feszültebb, mint általában, vagy ez ismét csak azt mutatja mennyire nem foglalkozik velem. Utána össze is vesztem vele, szobám ajtaja mögött pedig sokáig nem tudtam mihez kezdjek magammal. Először Poe-t olvastam. Kihagytam hogyan kerültem haza! Kénytelen voltam elutazni a Szentivánéji hangverseny miatt, így két napi pótlás áll előttem. Tegnap este érkeztem, ma a reggeli közben már Benett-re figyelek, aki a kapott jegyzeteket segít kiegészítenem. Nem hagynám, hogy belenyúljon, de jelenleg időszűke miatt kénytelen vagyok, továbbá felsőbb éves és tanultunk már együtt. Mindegy, később még átfutom a margóra mi mindent írt fel, amin ennyire jót nevet. Mosolygok rá, majd pillantásom rebben az ajtó irányába és fordulok is el azonnal. Szívverésem megugrik, arcom komolyodik el, ahogy kezem esik magam mellé a táskámra, benne a pulóverrel. Sose maradok itt eddig, ő meg későn kelő. Ma is már rég megreggeliztem, így könyvemet visszahúzva magam elé várakozom, miután Benett is elsiet a dolgára. Várok, meg ott van az is, ami most nem juthat ismét eszembe, mert akkor már gondolok rá és összeszorul a torkom. Komolyan mondta a szavait én pedig hetek óta ezen örlődöm és kapom fel a vizet hacsak eszembe jut egy kép is arról az estéről. Örlődnék, ha volna rá időm, de most olvasok.
 Hónapok teltek el és én ahhoz tartom magam, amit megbeszéltünk. Ha nem elég, nem elég, nem is kell kérnie belőle. Kerülöm, ami először adta magát, pokolian dühös voltam, könnyen ment, de egyre nehezebb, mert már csak sértett vagyok és mellé szinte naponta látom. Tekintetem esik bal kezemre, ami a könyvet tartja, rajta a két csillaggal. Beszélni Csonka Zsomborral a mágusjog kapcsán. Megírni egy baglyot Balázs atyának. Arra gondolom letörlöm onnan, aztán Móric felkel, összecsapom a könyvet és táskámat vállamra kapva igyekszem, hogy beérjem a folyosón. - Móric! - hangom furán cseng, nem mostanában mondtam ki utoljára. Furcsán is érzem magam és nem is biztos, hogy meghallott, vagy igen és akkor folytatjuk a gyerekes viselkedést. Azok is vagyunk. - Lehetséges volna, hogy két percre megállj egyhelyben, te Tökfej? - Ha megáll torpanok meg és lépek arrébb az egyre szálingózó diákok elől. Könyvemet tartó kezemet engedem le, amíg felnézek rá. Utálom, amiért nem tudom utálni.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. július 3. 14:09 Ugrás a poszthoz

Betti
[Legédesebb a dal / beszélgessünk? / ne less]

Izgatott leszek, mert ez a téma még korábban nem merült fel senkivel, pedig rendkívül fontos. Fontos tudni ki lesz belőled. Mit fogsz csinálni évtizedekig. Korábban sokáig azt mondtam Franciaországban fogok zongorát oktatni és így aztán erre a kérdésre volt egy válasz, ami egyrészt egy álom is. Majd mágus lettem, a helyzet megváltozott, most mégis előszeretettel hajtogatom, hogy ez így lesz. Könnyebb, mert a partnerem elengedi a témát és nem kell a bizonytalanságban rágódni. Határozott lánynak vallom magam. Most mégis itt a mágusjog, ami lássuk be igencsak messze áll a művészettől. Ajkamba harapva pillantok Bettire. Miért ne ismerhetném el neki? - Engem is több irány foglalkoztak. Még van idő és tulajdonképpen válthatsz akkor is, ha elsőre nem jön be a döntésed - szánom amolyan nyugtatásnak, mert ő tényleg közelebb áll hozzá, mint én.
- Nem, akkor tényleg nem olvastam tőle. Talán majd egyszer - mosolyodom el kedvesen. Természetesen sajnálom őt amiért ilyen hatalmas veszteség érte, látszik, hogy hiányzik az édesanyja, de nem szeretném, ha Betti számára a szomorúság avagy a sajnálatom kényelmetlenséget okozna. - Rendben, meg fogom kérdezni - bólintok, kezem lendül magam mellé és a határidőnaplóm heti teendőihez hatalmas betűkkel kanyarintok egy B-betűt,  majd a kezemre egy csillagot. - Hogy ne feledjem - magyarázom meg a lánynak és térünk is át Hunorra. Kiszárad a szám. Mert bármennyire bántott meg, akkor is a legjobb barátom, ahogy Bettinek is. - Tudom, hogy rossz kedve van, Betti. Azért sem értem, hogy mire várunk? Tapsra? Nem érzem úgy, hogy nekem kellene odasétálni hozzá, de aggódom érte. Azért Diana feltámadását akkor sem várom meg, de még húznám - dőlök hátra. Hangom nem emeltem fel, csak néhol élesebb, ami nem is neki szól, hanem a durcás barátomnak, meg nekem. - Bocsánat - döntöm felé a fejemet. - Nem akartam hőbörögni - fonom össze magam előtt a karomat. - Rendes tőled, hogy segítenél - de elsőként nekem kellene átlépni a büszkeségem és tenni egy újabb próbát. Viszont igaza van és most nagyon rossz barátnak érzem magam. Mellette kell lennünk. Nem mintha ő annyira mellettem lett volna… Eldobott magától ő is. Halkan sóhajtok és Betitre nézek, mert ha ők legalább beszélnek, hátha megtudhatunk valamit a lánnyal. - Nem az a baja, hogy valakit, hanem konkrétan, hogy kit. Nem volt mellettem, nem tud nagyon sok mindenről és a sztereotípiák szerint el lett minden könyvelben a fejében - forgatom a szemem, majd térdemre simulnak kezeim. - Nem is ez a lényeg, hanem ahogy észrevettem magát is sztereotípiák szerint határozza meg. Azt hiszi van vele valami baj, Betti. És annyira ellentétek ő és a másik, hogy Hunor nem is tudom.. összehasonlítja magát vele? Úgy hangzott - tárom szét a karom, mert annyira megszeppentem, ahogy leteremtett akkor, csoda, hogy ezek elnyerték a figyelmemet. - Ha beszélnél vele, ezeket nem árt tudnod - nem is biztos, hogy máskülönben elmeséltem volna. Viszont ha Betti beszél vele, utána én is megpróbálhatom, ha magától nem somfordál oda hozzám. Tényleg fontos nekem. Csakhogy el is mondtam neki, és akkor is mit kaptam: hagyjuk. Akkor hagyja, ha majd úgy dönt, hogy nem "hagyná" akkor tudja hol talál.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. július 3. 14:52 Ugrás a poszthoz

Odaadnám
[Tökfej / Poe? Poe. / ne less ]

Olvasok. Ol-va-sok. Amikor a barom röhögése visszhangzik az egész Nagyteremben. Igen, ez nagyon illik a Város a tengerben eredeti angol hangulatához. Éppen csak egy pillanat pillanatának a töredékéig pillantok fel rá, amíg államat a kézfejemre teszem és merülök el újra. Komolyan hálás vagyok, amiért bárhogyan is érzek van bennem annyi, hogy ne világfájdalommal az arcomon rohangáljak a kastélyban, mint egy szellem. Nincsenek komor, sötét felhők, amik felettem gyülekeznének, és nincs bennem a senki nem ért meg tinédzser hisztéria, ami miatt önsanyargatásba kezdenék. Azóta akárhányszor összefutottunk kikerültük egymást, mehettünk a dolgunkra és büszke vagyok, mert kibírtam hogy egyszer se forduljak utána. Szerencsémre, van eszem. Minden mást lerendezek magamban, azt hiszem sikerült megtennem, de hamar kiderül, ha mégsem.
Lehetséges, hogy megáll, nagyon is én meg majdnem bele is rohanok. Felkapva a fejemet dőlök hátrébb, lábam lecövekel én meg tátogok, ahogy a további mondandóm veszik el. Ahogy megszólal, hangosan, - kimondva, amihez hasonlót magamba mormolok el - valami mosoly féle kerül arcomra és tűnik is el, hogy szememet forgassam, mert persze, hogy zenét hallgatott! Megköszörülve a torkomat lépek arrébb, fonom össze karomat és nézek rá.
Mi. a. pálya? A fenébe, hogy mindig ilyen bőbeszédű! Na, persze! Hah… Egy, kettő, három. - A szokásos - vonok vállat, mutatóujjammal vállam mögé dobva a hajamat, majd elvonul mellettünk egy diák csapat, a kezünkbe nyomva egy szórólapot. Mitológia szakkör? - Ilyen lehet a pokol - reagálom le, a lányok mellettünk nem értékelik a véleményem, hamar tovább is lépnek. Nézek fel Móricra ismét. - Igen, szóval, ne aggódj, nem szeretnélek kétszáznegyven részes szappanopera erejéig feltartani. Nem érek rá - pillantok is az órámra, majd a könyvet a hónom alá téve fordulok az ellenkező irányba a táskához, hogy kivegyem belőle a pulóvert. - Visszadnám. Köszönöm - nyújtom felé, az élére hajtogatott darabot. - Hallottam, hogy lebetegedtél. Sajnálom - főleg mert én megúsztam a másnap fájdalmaival. Meg persze sajnálok mást is, de akkor már átlépnék egy határt, amit egyetlen bólintásával húzott meg. - Visszaengedlek a teátrális zenédhez - bólintok, majd ha átvette a pulóvert fonom össze karomat magam előtt.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. július 4. 21:13 Ugrás a poszthoz

Nem adnám oda
[Tökfej / Számít ez még? / ne less ]

Nem mintha tudni akarnád az milyen. Amikor jól odamondja, egyenesen a szemembe tud nézni, annak rebbenése nélkül. Most meg rám sem néz. Akkor úgy szól, hogy tisztán csengjen minden szava, most meg itt motyorog nekem. Utána vártam, hogy üzenjen valamit, vagy odajöjjön, de nem tette. Hónapok után én vagyok az, aki ide sétált hozzá és még ő puffog nekem. Ezt, most az egyszer szó nélkül hagyom, mert a pulóverét odaadni jöttem, nem pedig vitatkozni.
 Ó. Történik valami a mellkasomban, míg szemem esik a ruhadarabra. Megtarthatom a próbálkozásomat, meg úgy minden magamnak a pulóverével együtt. Nem tudtam korábban odamenni vele hozzá, szinte az is hihetetlen, hogy most rávettem magam. - Már majdnem azt hittem megbombáztál érte e-mailekkel, csak a spambe tett - szarkazmus. Visszább húzom a kezem, miközben a megfázásáról kezdek beszélni. Hirtelen, az jut eszembe. És valahogy az elég hétköznapias megjegyzés, elfedheti, a sorok között sem kell olvasnom, hogy egyértelmű legyen: egyedül engem foglalkoztat még ez az egész.
- Az jó, ha nem volt komoly - mondom mert így van, és mert így illendő. Majd ujjaim engedik is el az anyagot, ahogy Móric átveszi. Akkor ezt kipipálhatom. Ennyi volt.
- Ismerem őket - folytatnám, de megjelenik a fiú, én pedig a könyvemet dobom a táskába, készülök tovább indulni. Se hozzá, se hozzám nem illik a bájcsevely. Visszafordulva pillantásom rögtön a vigyorára emelem, amit nagyon rég nem címzett nekem, ahogy most sem. Azonnal nézek is másfele, amikor meglátom a földre hulló, félbe hajtott lapot, ahogy az tető formájában koppan a padlón a hátlapon lévő írással egyenesen Móric cipője mellett. Szívverésem ezerre ugrik, a fülembe hallom véremet zubogni, lábaimmal automatikusan hátrálok aprókat. Nem kér belőlem. Elfelejtette. Én meg méginkább alázzam meg magam, még úgy utoljára! Legszívesebben arcom elé kapnám kezeimet, de mindkettő csak ökölbe szorul testem mellett. Futkos rajtam a hideg, késve mozdulnék, már hiába teszek bármit. A felindulásból írt, a haragomat elengedett inkább értetlen levelem ott van nála. Ami miatt most itt állok és ami így sem segített megértenem mi történt akkor este. Torkomban hatalmas gombóc van. - Az az enyém - szólalok meg végül, nyúlok is a lap felé, kezem mégis megáll. Mert bár az enyém, neki címeztem. Tudom mi minden van benne. Konkrétan minden, ami bennem. Tudom, hogy beleírtam: sajnálom és hiányzik. A legrosszabb, hogy mindez nagyobb viszonzatlanságot keresve sem találhatna, de én, hát én vagyok akkora szerencsétlen, hogy épp az ő pulóvere közé kerüljön. Ajkam remeg meg, azonnal össze is préselem a szám. - Tudod mit? Olvasd el. Csak ne előttem - mondom végül, megemelt állal az arcát fürkészve. - És ne itt - ahol a diákok jönnek-mennek körülöttünk. Megkérném, de úgy érzem jelenleg ennyit én is érdemlek. Tekintetem jár a levél és Móric arca közt, amíg automatikusan lépek hozzá közelebb. - Lemegyek az udvarra, ha reagálnál, ott megtalálsz - órám lenne. Mégis lépek egyet, majd még egyszer, hogy megfordulva szorítsam össze szemeimet, továbbra is zakatoló mellkassal és lépkedjek le a lépcsőn, ki a fénylő lelkek udvarára, ahol most rajtam kívül senki sincsen. Na, most kilépek a komfortzónámból. Magam miatt.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. július 5. 02:03 Ugrás a poszthoz

Nem adnám oda
[Tökfej / Számít ez még? / ne less ]

Táskám tompán puffan az udvar padján, mielőtt még fel-alá sétálgatnék. Mert igen, tényleg ráírtam a nevét jól láthatóan, arra a levélre, neki címeztem benne túl sok dologgal magamról. Idegesen túrok a hajamba azzal némileg lehet össze is kócolom, de szívem még mindig nem áll meg, csak dobog hevesen. Halkan fújom ki a levegőt, hosszasan. Olvassa csak el, legalább tisztázom, az én lelkiismeretem megnyugodhat, hogy nem mindent félbe csapva távolodunk el egymástól. Részemről pontot teszek az i-re. Nem fogok emiatt forgolódni éjszaka, hogy megtudjam mit szólt volna, ha elárulom ezeket a dolgokat. Majd most talán megtudom, ha pedig nem, azzal éppen eleget elmond. Hirtelen ülök le a padra, az udvar vöröses téglafalát ezek után fejből vissza tudnám rajzolni, addig meredek rá, és az idő csak telik. Nem jön. Becsengettek, én itt ülök próbálva felkészíteni magam a legrosszabbra. Szívverésem azt hiszem csillapodik, de csak kihagy egy ütemet amikor a mozgás felé sandítok és találkozik tekintetünk. Észre sem vettem, hogy ujjaimat tördeltem és az ezzel abba is marad, ahogy kékjeim riadtan esnek a levélre, amit nyújt felém és közben elhangzik a kérdés. Elpillantok róla, magam előtt összefonva karomat kelek fel és fordulok vele szembe. - A kirohanásom - szólalok meg határozottan, mert olyan mintha megerősítésre várna. Mert tényleg az, gondoljon bármit attól mert olvasta nem fog változni a tartalma. Kérdez tovább, rezzenéstelen arccal nézek rá, majd meglebegteti azt az istenverte papírlapot és olyan aprónak érzem magam tőle, mint még soha. A folytatásra emelem vissza arcára pillantásomat, fürkészem távolról. Mégis hová akar kilyukadni? Ilyen vagyok. Összeszalad a szemöldököm, amint hevesebben szól, de nem arra számítok amit mondd. Cseppet sem. - Mi? - szalad ki a számon az apró kérdés közbeszólva. Idegesen túrok ismét a hajamba, majd teszem azonnal csípőre a kezem. Persze, hogy annyi mindenből komolyan ezt szűrte le lényegként! Az eszem megáll! Nyugtalan tekintetem szaladgál rajta, ahogy olvas a levélből, de egyszerűen nem tudok megszólalni mert félek, hogy a feketeleves bármikor a nyakamba borulhat. Azonban teljesen ledöbbenek, fokozza minden szavával, kezeim engedem le, mellkasom egyre gyorsabban jár. Aggódott értem. Nem mérges volt. Istenem! Fejem billen oldalra, nem foglalkozom azzal hogyan rángatja a pulóverét. Moccan szemöldököm, majd megfagyok. Kikerekedett szemem mered az arcára, amibe most nem lógnak bele a szőke tincsek és észre sem veszem az apró sóhajt, ami elhagy. Alig értem mit mond, pedig hallani akarom. Tekintetem és arcvonásaim lágyulnak el, idétlen araszolok egy lépést közelebb hozzá. Megijesztettem. Félreértettem és megbántottam. És már tudom miért, így még inkább bűntudat hasít belém, főleg ahogy lesüti tekintetét. Reagálnék, majd mozdul a fejem, hogy felnézhessek az arcára, csak az megakad és nagyon lassan folytatom. Hogy micsoda? A lepkék csapkodnak ezúttal helyettem. Én is hiányzom neki. Tényleg kimondta. Hitetlen mosolyra húzódik ajkam széle, majd harapok az alsóba, ahogy csak szélesedne. Igaza van. Szusszanva csóválok a fejemen. - Tudom, én írtam oda - mosolyodom el. - Mostanában olyasmiket írok, amiket inkább el kellene mondanom - pillantok fel rá ismét. - De már értem. Istenem. Csoda, hogy így összevitatkoztunk? - szemöldököm ráncolom. A kérdéseit próbálom felidézni, mert megannyi volt és még egy. De van, ami most fontosabb. - Tudod, Móric, úgy gondoltam az egész kastélyban te ismersz a legjobban, aztán rájöttem, hogy azon kívül is. Abban a helyzetben mégis az ellenkezőjét mondtam ki hangosan, mert megijedtem - pillantok mellkasára, majd vissza a szemeibe. - Sajnálom, hogy megbántottalak - bólogatok aprókat. - Azt is, hogy mindent félreértettem, amit csak lehetett - Mert azt mondta aggódott. Én értem. Tényleg ilyen vagyok és nem néz le érte. Hogy ezek szerint szeretne ismerni. Hiányoztam neki. Kezem megremeg, végül hezitálás nélkül csak mozdulok és ölelem magamhoz.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. július 5. 02:22
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kőszegi Róza Amélia összes RPG hozzászólása (109 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] Fel