36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kőszegi Róza Amélia összes hozzászólása (208 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 7 » Le
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. április 10. 23:30 Ugrás a poszthoz

Ki érti ezt?
[Hunor / Kövirózsa /professzionális túlgondoló / ne less

Miért? Néhányan túl ritkán, egyesek túl gyakran teszik fel ezt a kérdést és nem csak maguknak, hanem jóformán bármire. Aki ismer, az egyértelműen tudja hova kerülök én. Az agyalás, a túlgondolás abszolút a hobbimmá vált már nagyon rég, legtöbbször eredményt is hozott, most meg… talán most is így van, csak nem látok még rá. Kimondtam hangosan, pedig azt sem tudom mit jelen ez az érzés. A szerelem. Tudja bizton ezt bárki? Sokkal bonyolultabb, mint az éhség érzete, hiába vannak meg ennek is ugyanúgy a jelei. Hacsak nem keverem  a szezont, a fazonnal és megyek el elvakultan a lényeg mellett. Gondolkodom, túlbonyolítom, miközben teljesen egyértelmű már számomra, hogy érzek iránta valamit. Ez a lényeg. És bár járnának még a fogaskerekek a fejemben, ugyanazt a mókuskerekek végig pörgetve, de nem tehetik, ugyanis hangosan kimondott szavaimat a legjobb barátomnak szántam, aki most csak hallgat. Már sokkal korábban be kellett volna avatnom őt, de sosem gondoltam, hogy ennyire elfajulnak bennem a dolgok. Hunor csendje szinte kényszerít, hogy felé forduljak. Gondoltam, hogy nem lesz szívéjjes fogadtatása az információnak, hát, jól gondoltam. Korábbi mosolyom teljesen eltűnik, valami bizsergeti a mellkasomat. Ez a félelem? Lehet bizonytalanság? Gyorsan jött. Nem akarok az a lány lenni, akinek muszáj a csendet éreznie. Szótlansága megijeszt mert Hunor véleményét kiabálja. Nem szeretném, ha azt mondaná nekem: ezt a beszélgetést már lefolytattuk hónapokkal ezelőtt. Szükségem van most rá.
- Szuper - fejezem be a mondatát. Kihúzom magam, hátamat a fa törzsének szorítom, így támaszthat, miközben felhúzott térdemnek döntöm a könyvet és inkább a költő nevén végighúzva mutatóujjamat annak menetét figyelem. - Sok mindent nem tudsz róla - halkan szólok, el is harapom a mondat végét. Talán nem is akarja tudni. - Kérlek, ne legyél azonnal dühös. Mesélhetek, vagy nem szeretnéd tudni?  - teljesen komoly arccal, mégis kedves hangon kérdezek rá, miközben erőt veszek magamon és fejemmel felé fordulok. Még  a hajamat is félre simítom, hogy ne lógjon arcomba, így teljesen lássuk egymást Hunorral.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. április 11. 20:54 Ugrás a poszthoz

Ki érti ezt?
[Hunor / Kövirózsa /professzionális túlgondoló / ne less

Éppen te? kérdezte Móric a folyosón. Miért pont ő? kérdezi Hunor a réten. Csalódott bennem. Én pedig neki sem tudok megfelelni. Úgy néz most rám, ahogy az hónapokig a tükörből is visszaköszönt rám: mintha elment volna az eszem. Hivatalosan is úgy érzem nem helyes ami bennem zajlik és amit hiszek, hogy érzek. Lehet tényleg valami bajom van? Igen, valami baj lehet velem. El is kapom barátomról a pillantásom, a kastélyt figyelem, amint ajkamba harapok és minden emlékemet, kérdésemet és érzésemet elzárom, ami bármennyire is a gyengeségemre utalhat. Úgy veszem a levegőt mintha visszaszívhatnám a szavaimat. Pedig tanulok a hibáimból, nem szaladtam bele abba, hogy csak gondolkodás nélkül beszélek. Átgondoltam, célzott volt, mert készen állok rá, hogy valakivel végre beszéljek róla. Jó lett volna. Még anyámmal is megpróbáltam a szünetben, de bele se kezdhettem hümmögve fordult el és hagyott egyedül a konyhában. A legnevetségesebb ebben az, hogy nekem lenne okom menekülni a beszélgetéseink elől - amit valahogy meg is teszek, hónapok óta nem tudom feladni a struccpolitikát - és nem anyámnak, előlem. Akaratlan rázom azonnal a fejemet, hogy a negatívumok ne tetőzzenek bennem tovább, amikor rajtuk túl meghallom Hunort. - Nekem? Én… - máshogy érzem magam mellette. Erről szeretnék mesélni, de nem fogok, ez már nyilvánvaló. Hogy is gondoltam? Amúgy sem változik tőle semmi, csak jól esett volna más véleményét hallani, más szemszögből látni a dolgot. Azt hittem, így lesz, mivel mi ketten mindig jók voltunk eszmecserékben. - Minek mondjam, ha csak dühösebb leszel?
Fülembe dobog a szívem, nem hallom tisztán, ahogy igazán belekezd, de attól még nagyon is felfogom. Elnyílnak ajkaim, préselem is össze őket. Minden szó bennem marad, ahogy befejezi és én homlokomat ráncolom. Őrülnek, őrült, és kiszámíthatatlan is, rosszindulatú... teljesen lefagyok. - Hm? Hogy érted, hogy te? - hajam omlik előre, ahogy előrébb hajolok és összekulcsolt ujjaimat térdem alá helyezem. Sem nem unalmas, sem nem normális. Mármint, normális. Normális? Egyáltalán hogy érti, hogy normális? - Nincs veled semmi baj, ezt tudod, ugye? - óvatos a hangom, de egyértelmű számomra, hogy valamivel eltértünk a témától. Azt nem tudom még mibe futottunk bele, de csak csendben várom, hogy bármit mondjon. Tekintetem bizonytalanul vezetem vissza rá és kémlelem arcát.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. április 16. 00:04 Ugrás a poszthoz

Ki érti ezt?
[Hunor / Kövirózsa /professzionális túlgondoló / ne less

Egyre hevesebben reagál, én pedig próbálom minél racionálisabban látni a dolgokat. Így sem értem, mégis, hogyan szaladt át a beszélgetés arra, hogy Hunor unalmas… ami még csak nem is igaz és ez bosszantóan hat rám. Az, hogy így gondolkodik magáról a legjobb barátom. Így persze, automatikusan felé fordulok, ahogy agyam rááll a téma fontosságára, de az eredmény tőlem, csak egy halk fújtatás, ami azt mutatja, hogy bosszant, amit csinál. Rólam gondoljon, amit akar, főleg ezzel a helyzettel, amit bevallottam neki, de semmiképp sem engedem, hogy saját magáról ilyen tévhitbe szaladjon. - Hogy én? Én aztán nem tereltem. Ha megtettem volna, sem ilyen irányba haladna a beszélgetésünk, Hunor - élesebb a hangom, de nem emelem meg. Mindössze közlöm az igazam.
Megszeppenve figyelem, ahogy bújócskázik, és valami bizsergetni kezdi a mellkasomat. Már ennyiből is aggódnék érte? Lehet, azért teszem mert tényleg nem tudom mi zajlik le benne. És ha már azt se tudom, meg a sajátomat se, akkor mégis mit? Komolyan nagy problémák vannak az érzelmi intelligenciával, azt hiszem. Főleg, hogy a következő pillanatban szememet forgathathatom. Hihetetlen. Még, hogy rám mérges! Aztán folytatja és nem bírom ki, hogy ne mondjam: - Nincsen jogod megvétózni - ahogy nekem se. Erre már rájöttem egy röpke fél év alatt. Hallgatom tovább és minden szavával hol épül, hol összeroppan a fal köztünk. Persze a szívem szorul össze, de azt nem mutathatom, ami erős jele, hogy később keresnem kell egy magányos zugot, ahol kiadhatom a most elnyomott könnyeimet. Így is elég volt. - Ne sajnáld. Elmondod a véleményedet, ami sokkal jobb, mintha az arcomba hazudnál. Többet jelent nekem, hogy őszintén elmondod. Akkor is, ha nem kellemes - egy reszketeg sóhajt engedek ki, könyvem szélét birizgálom és onnan nézek oldalasan fel, majd Hunorra. - Ne aggódj. Nem fogok mesélni - már nem látom értelmét. Majd valahogy megoldom ezt is egymagam, úgy is néha úgy érzem saját magam képzeletbeli barátja vagyok.
Látom, hogy elmereng, viszont én nem adom fel ilyen könnyen. Főleg nem, ha róla van szó. - Én legalább bevallom, hogy nem vagyok a legjobb önmagam mostanában. Szerettem volna, ha tudod, hogy bizonytalan vagyok dolgokkal, amik újak számomra, mégis van, amit biztosan érzek. Kusza. De ilyen...így gondolom én - újra a fának döntöm hátamat. - Szeretném tudni, bármi van veled, Hunor. Ha jó, ha rossz. Mert te vagy a legjobb barátom és ez jelentéssel bír - mondom magam elé, ahogy letörlöm azt az egy kósza könnycseppet, ami utat engedett törni magának. Több nem fogja követni, arra mind mérget vehet.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. április 17. 12:34 Ugrás a poszthoz

Csipegető csibe csíny
[Tökfej / A reggeli kész-e?” / ne less / április 5.]

Még én is elismerem, hogy hatalmas az a sóhaj, amit kiengedek, mielőtt homlokomat vakargatom. - Te tényleg Tökfej vagy - ezzel  aztán senki nem vitázhat. - Nem maradtál le - azonban nem folytatom, majd talán később közlöm vele a nap információját.
-A barátod alszik órán? - elképedve pislogok rá, majd azonnal legyintek. - Tudod mit. El is tudom képzelni róla - ezzel már aztán tényleg teljes a kirakós a srácról. - Te alszol az órákon? - változik meg a kérdésem.
A plafonra emelem pillantásom a szavaira és nem is feszegetem, hanem visszatérek a másik két rellonos jómadárhoz. Morcosan nézek rá, hogy most komolyan elaludt? Aztán persze ugrok egyet, amint rácsap a füzetre. - Jajj, Móric! - nyúlok inkább a könyvemért újra. - Tudod mit? Kár. Jól áll, ha pencikézel és csendben vagy. Tégy így, én meg olvasok inkább - nyitom is ki Krúdyt, közben hamar megeszem a töltött kiflim. De a sorok olvasása helyett mellettem beszél és beszél és beszél is. Lemondóan sóhajtok, ma már másodjára. - Ez is egy hozzáállás. De akkor is furcsák voltak a kérdéseikkel és a koccintással. Lehet ők is azt hiszik, hogy ma lesznek tanóráink - jelentőségteljesen pillantok rá, ahogy füzetére bökök. - Szünnap van, Móric. Jó reggelt kívánok! - szórakozottan mosolygok rá, szinte már kuncogok, ahogy felkelek, majd huppanok vissza a fenekemre. Valami nem jó. Nagyon nem, persze ezt igyekszem palástolni. Ujjam alig láthatóan kapaszkodik a pad szélébe, ahogy valami kellemetlen érzés szalad végig bennem. Ez így nem jó! - Nekem mennem kell a szerkesztőségbe - mondom hangosan, ahogy ismét felkelek, bólintok és el is indulok. Nem úgy van az, hogy bármi csak levesz a lábamról!
Persze nem sokkal később a folyosón a falat támasztva hirtelen már egészen máshogy gondolom. Tisztán formált szavaim helyett csipogással kommunikálok, és nehogy, azt hidd, hogy tollas a hátam! Nem csak a hátam… engem… engem mindenhol pihék borítanak! Mórocz, csak tudjam meg miféle tréfát űzöl és nagyon, de nagyon meg fogod ezt a viccet bánni!
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. április 17. 13:43 Ugrás a poszthoz

Beni
[Megint tavasz... / mágusjog / ne less]

A mágusjoggal nem viccelek. Egyik tantárggyal sem teszem, de dr. Laines órájára ez különösképpen igaz. Most, hogy a Tanársegéde lettem komolyabban veszem a feladatomat, mint bármit a korábbi tanévekben, ami úgy vélem sokat elárul. Ha ez nem, akkor a karomon piheni kettő vaskosabb kötet és három karcsúbb abszolút képet ad arról, hogy ismét céllal látogatok a könyvtárba. A különböző korszakokat érintő történeti áttekintés, a szankciók, és egyéb változások folyamata és persze ezekkel együtt rengeteg esettanulmány vár rám, hogy a mai napomat igazán neki szenteljem. Elkezdem valahonnan a mugliknál, hogy könnyebben térjek át a mágusjogra. Azt még magamtól se várom el, hogy egy nap alatt jóformán ügyvéddé avanzsáljak, ami nem is célom, de a tisztán látás érdekében csakis a javamra válhat. Ráaádsul érdekes is.
Na most. Legnagyobb sajnálomra, avagy örömömre a könyvtár igazán nem a legnépszerűbb helye a kastélynak. Sose botlok bele abba, vagy kerülök olyan helyzetbe, hogy minden asztalt elfoglalnak a diákok, én pedig azonnali megoldásként ülnék a szőnyegre mindennel, ahogy otthon a libresszióban. Most is több hely közül válogathatok, de megpillantva a felsőbb éves sötét, kusza tincseit lábaim egyértelműen visznek Beni irányába. Még nem is tudom mi történt vele a szünetben, pedig előtte való napokban meglepően sokáig beszélgettünk a klubhelyiségben. Sok tervével nem tudom, hogy halad és a mostani időszakban jól esik csak úgy bármiről beszélgetni valakivel. Ez még éppen belefér az időmbe és ki tudja, még az is lehet, hogy jót fog tenni. Ezért is kérdezek, amint elérem az asztalát. - Csatlakozhatok? - igazán nem akarom megzavarni, de még két perc és kviddics ide vagy oda, de leszakadnak a karjaim.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. április 20. 12:40 Ugrás a poszthoz

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember / ne les]

Nézőpont kérdése - mondja nekem. Én pedig egyet kell, hogy értsek vele. Kifejezetten érdekesnek mondanám ezt a mai találkozásunkat itt, a művészboltban. Civakodás és csipkelődések ide vagy oda, egy elveszett gyereken - mert, hogy tagadhatatlanul ez volnék én - segített az a gyerek - avagy srác, hiszen azért idősebb nálam, - aki még ezekhez a vonalrajzokhoz is úgy ért, mintha kalligráfia szakon ezt is oktaták. Hacsak nem elfogult vagyok… De nézőpont kérdése ugyebár. Akárhonnan is tekintünk rá abban egyet kell értenünk, hogy legközelebb akkor jövök ide, ha bekergetnek. Komolyan vicces, hogy azt állítja én rajzoltam, amikor a bakancslistámon helyet kapott egy “megtanulni rendesen virágot rajzolni” pont. Mindig csáléra szaladnak a vonalak és idétlenre sikerül, de ez a kolibri most tetszik. Ezért sem mondom ki hangosan, hogy úgy vélem benyelt valami ócska reklámszöveget az egyszerűségről. Nem, tényleg nem értek vele egyet, de éppen azon vagyok merjek e rákérdezni, hogy a rajza/om/unk nálam maradhat e? A válasszal együtt húzom is magamhoz közelebb a madarat.- Köszönöm -  mondom, majd szemöldököm emelkedik kissé, ahogy a Tökfejre pillantok, amint felkel. Mellette még mindig megannyi holmi vár arra, hogy kigondoljam mit veszek ajándékba.
-Miért állnék? Hasznosnak tartom az ilyesmihez - bólogatok. Tekintetem zizeg a Tökfej és a polcsor között és megengedek magamnak egy nevetést, ahogy a ceruza szetthez a kezembe nyomja a hegyezőt is. - Ez szuper -  forgatom, de igazából nem is tudom miért teszem.
-Ott találkozunk - mondom még mindig a holmikat vizsgálgatva, de rajzot tartó kezemmel intek neki vissza mielőtt még kilépne,  hogy aztán alig láthatóan sandítsak utána, amíg eltűnik szem elől. Pénztárcámat előkeresve lépek a kasszához és rándul meg ajkam széle, amikor közlik, hogy a papírt már rendezték. Aprót biccentek és mindennel felpakolva indulok tovább a könyvesboltba.

Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. május 1. 14:58 Ugrás a poszthoz

Csipegető csibe csíny
[Tökfej / A reggeli kész-e?” / ne less / április 5.]

Éppenséggel hallottam már tanároknak furcsa ötleteiről, amikkel nem igazán tudtam egyetérteni, de úgy véltem nem is az én tisztem. Aztán most itt van Tökfej, aki arról beszél, hogy az oktató azzal bünteti az alvó diákot, hogy a tanársegédévé teszi. - Ez vagy ökörség a részéről, vagy zseniális - mondom, amíg kuncog. Latolgassam? Hiszen lehet Brightmore csak jobban kiszúr saját magával, igaz nem úgy néz ki, mint aki nem tudja megtanítani kesztyűbe dudálni. Arra a fiúra rá is fér. Hm, jó, igen. - Az utóbbi - döntök végül, és az agyam hátsó zugában egy fogaskerék új ötletet indít el.
A Tökfej csodálkozik, ha elalszik a Nagyterem asztalán, ha egyszer 4-5 órákat alszik? Mondjuk még mindig inkább itt tegye, mint amikor folyik az oktatás. Komolyan elképesztő.
Nem tehetek mást, felnevetek. Még, hogy minden jól áll neki! Azért... - Ez vitatható, Tökfej - sandítok felé, majd dobom be a remek ötletet, hogy csendben tudjam. - 20 perc múlva már nem leszek itt, de ha indulok, majd befogom az orrod. Arra biztos felkelsz. - mondom egy újabb falat előtt és fordulok a POKET-emhez, ami lassan inkább lábat növeszt és sértetten itt hagy.
Kifakadásától valahogy nem hagy jobban alá a kuncogásom, csak kikerekedett szemekkel hallgatom azt a megtekert mondatot, mígnem kissé megszédülök. Biztos csak hirtelen mozdultam, így hamar szedem össze magam. - Használd ki a napot - tanácsolom, majd zsebkönyvemet szorongatva indulok meg ki. Azon kívül, hogy a szívem kissé hevesebben kezd verni, nem sokat érzek meg abból, hogy változás üt be. Egy két pislogás, annyi és karom helyett már szárnyamat emelem mérgemben, ahogy lábam teljesen más alakban toppantana a padlón. Érzem, ahogy légzésem egyre csak gyorsul. Azt hiszem épp felfogom. Szökkenve kapom magam az hang felé, minden tollam meredezik, ahogy felnézek a Tökfejre. Na nem mondja! Felfújom az arcom a “bókjára.” - Móric! - nagyjából ennyi az annyi, amit ki tudok bökni. Úristen! Mi lett a hangommal? Elkezdek hátrálni, de elkap és tenyerébe érve fordulok körbe magam körül, ahogy fejem mozdul, hogy megnézzem magam. Csibe lettem. Szusszanva állok meg felnézve rá, és húzom össze szemeimet a silány és megkésett bocsánatkérésre. - Azt hittem nem lehetsz nagyképűbb - csipogom talán még számára is érthetően, majd szárnyammal mutatok fel hatalmas fejére. Ahogy ezt végig gondolom, igazán felfogom és huppanok a farktoll pihéimre. Tanácstalanul pislogok fel rá, fejem dől oldalra, hogy akkor most mi lesz? Merlinre! Nem tölthetem vele a napot! Nem. Nem-nem. Nem. Kezdem is el rázni a fejem, mert félek, hogy a mai napom egy elcsépelt vígjáték montázsává fog alakulni.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. május 1. 15:28 Ugrás a poszthoz

Benett
[Megint tavasz... / mágusjog / ne less]

Az utóbbi időben tényleg többet találkoztunk és beszélgettünk, azonban csak most jövök erre rá, ahogy meglátom őt és hirtelen realizálom, hogy beszélgetéseink hiányoztak a szünetemből.
Lépteim egész halkak, ahogy közeledek a holmijába hajló háztársamhoz. Ajkam széle rándul apró mosolyra a képre mennyire belemerül abba, amit csinál, legyen az bármi is, de abszolút nem volt célom ráhozni a frászt. Mosolyom lesz látványosabb, amikor megkapom a választ. Félre biccentem a fejem, így a kósza tincsemet arrébb lendítve az útból. Érzem a késztetést, hogy a fülem mögé simuljon, de előbb a könyveimet kell az asztalra helyezni anélkül, hogy dörgedelemmel csapódnának a falapra. Közben figyelek Benire. - Köszönöm, megleszek. Mágusjoghoz kellenek - lassan, de biztosan engedem le a köteteket és kezdem is el rendezni. - Te felvetted? - érdeklődöm, utána a vállamon lévő vászontáskából szedem ki az üres pergameneket, amikre szükségem lesz. Fülem mögé simítom a bizonyos kószáló hajszálakat.
- Tényleg nem volt alkalmunk - bólintok, majd leülök vele szemben és tolok mindent az asztal szélére magam elől a papírokon kívül. - Kíváncsi voltam már, hogy vagy. A minap csak átsuhantál a klubhelyiségen - mesélem. - De elkapott egy első éves és neki segítettem pár dologgal, így gondoltam, majd összefutunk máshol és nézd meg - tárom szét karom. - Szóval, mesélj. Volt időd zongorázni? - kérdezem, közben félre, tolltartómba pillantok. Kell majd a vonalzóm is a táblázatok miatt! Hol a vonalzóm? A vászontáskámban találom meg, majd magam elé helyezem. - Figyelek - alkaromon támaszkodom meg és dőlök előrébb, mielőtt még esetleg azt hinné, hogy nem vagyok itt fejben.

Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. május 1. 16:16 Ugrás a poszthoz

Ignorantia iuris non excusat
[dr. Laines / mágusjog / pontosan / ne less]

Ki mint vet, úgy arat. Csak ehhez tudom tartani magam. Minden kíváncsiságom ellenére bizony úgy érzem újra olyan helyzetbe keveredtem, ahol ez ismételten számít. Az új oktatóm válasza csalogat elő egy még mindig kissé bizonytalan mosolyt arcomra, tekintetem továbbra is figyeli, főleg, hogy dr. Laines belefog valamibe. Akaratlan kalandoznak oda a gondolataim, hogy mégis miképpen hagyatkozhat valaki pusztán megérzésekre? Érzésekre építeni a valóban tiszta tények helyett? Meglepődök kissé, szavai kíváncsiságomat cseppet sem csillapítják. Azzal, hogy a véleményemet kéri helyezkedem kissé, karomat fonom össze magam előtt, amíg az ügyvéd úr letisztázza mégis miről lenne szó és a táblához lép. Mindig van rossz válasz.  Ki gondolta volna, hogy itt fog tartani felelni? Ezért vajon fogok értékelést kapni?
A törvény nem tudása nem mentesít. - A törvény, az törvény. Valaki leírta, megfogalmazta, tehát az adott társadalom tagjaira egyénenként ugyanúgy vonatkozik az - kezdem mondani a szavakat figyelve a táblán. - A tudatlanság nem jelenthet mentességet, nem elég jó érv a védelem számára. Ráadásul ezt állíthatja a bűnös is, aki valójában tisztában volt vele, hogy cselekedete közben törvényt sért - aprót bólintok, ahogy kezeimet engedem le magam mellé. - Egyet kell értenem vele - ez a válaszom. Tekintetemet emelem ismét az oktatóra bármilyen visszajelzést várva. Akkor is, ha tudom, hogy nem butaságokat hordtam össze és ha még belekérdez, akkor meglesznek a válaszaim. - Megkérdezhetem, Ön mit gondol? - azzal együtt hátha magam is választ kaphatok az oldalamat furdaló kíváncsiságra.

Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. május 1. 23:57 Ugrás a poszthoz

Betti
[Legédesebb a dal / beszélgessünk? / ne less]

Új ez még nekem, és azt tudjuk hogyan állok az újdonságokhoz. Sosem jártam még itt a faháznál, de a minap az erdő felé vettem a kocogás közben az irányt és megpillantva elfogott a kíváncsiság. Persze egyedül nem mentem fel. Hunornak szerettem volna róla mesélni, de a legutóbbi beszélgetésünk óta kerüljük egymást. Bármennyire is elszomorít a helyzet, úgy gondolom nem én tartozom bocsánatkéréssel. A lényeg, hogy végül Bettivel találtam magam a levita körleten belül és megbeszéltük, hogy kihasználjuk a faház adta lehetőségeket. Ez annyit tesz, hogy kiszabadulunk kicsit friss levegőt szívni és másik környezetben belevágni a feladatokba. Korábban tanultunk már együtt, futottunk még össze, de ez az ismerettség is viszonylag még új nekem. Ezért is örültem, hogy elsőként értem a faházhoz, mert mindenemet elrendezhettem a padlón a pokróccal és a párnával, hogy törökülésbe húzott füzetembe beleolvasva tegyem a helyzetet konfortosabbá magamnak. fogalmam sincs mennyi idő telik el mire köszönésére felpillantok. - Szia Betti! - mosolyogva várom meg, hogy beljebb kerüljön. - Nem, cseppet sem, elvoltam - kopogok egy kettőt a füzetem borítóján. - A múltheti jegyzeteimet nézem át egyelőre. A mágusjoggal lassan végzek, aztán… aztán bájitaltan jön - bólintok szélesebben mosolyogva. Ritkán érdeklődnek a tanulás után és valahogy mindig örülök, ha más is megérti miért szeretem feszegetni a tudásom. - Látom nálad ott a mítoszok - biccentek a holmija felé, miután helyet foglal mellettem. Egy párnát teszek még a hátam mögé, és dőlök hátra kényelmesebben. Kérdésére pillantok újra Betti irányába, kissé megilletődve kezdek töprengeni. Csak nem Hunor próbál általa puhatolózni? Ugyanmár! Csak sok volt a rellonosokból. Fülem mögé simítom a kósza tincsemet. - Képzeld tanársegédi pozíciót ajánlottak - ha már a tanóráknál tartunk. - Most ott próbálok helytállni. Meg persze a szerkesztőségben az Edictumnál - újabb kötelesség. Majd pontosan eddig bírom ki, hogy én ne kérdezzek kíváncsiságomnak engedve. - És te? Beszéltél mostanában Hunorral? - egész szép puhatolózás, talán még eredménye is lehet.

Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. május 1. 23:57
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. május 5. 19:44 Ugrás a poszthoz

Ignorantia iuris non excusat
[dr. Laines / mágusjog / pontosan / ne less]

Amíg beszélek a táblán álló szavak már nem tartják figyelmemet,szimplán igyekszem gondolataimat kerek mondatokká formálni. Úgy kifejezni magam, hogy minden szó a helyén legyen és ne makogó, ööö-ző locsogás hagyjon el. Nem engedhetem meg magamnak, abszolút nem egy ügyvéddel szemben! Így tehát gondolkodom, ami segíti, hogy hangom ne remegjen meg, enyhe zavarom pedig ne látszódjon határozott arcomon. Hamar ellágyul azonban, amikor dr. Laines mosolyát meglátom. Ennyit még én is tudok, hogy ez nem lehet olyan rossz jel, így óvatosan húzódik ajkam széle, majd válik egyre elégedetebbé a tanár úr minden enyémet követő szavával. Ugyanis egyetért velem! Egyetérteni ugyan még nem merek, de bólintok egyet, ami annak a jelzése, hogy megjegyeztem: Ügyvédként nem szabad állást foglalni. Ez különben logikus és gondolkodásra adhatna okot, ha éppen nem arra figyelnék, milyen visszajelzést kapok. Komolyan úgy figyelhetek, mint amikor egy hegyes fülű kutya feje biccen félre, fülei pedig aprót rezzennek. Fogalmam sincs ugyanis mire szeretne kifutni ez az egész helyzet. A válasz pedig nem, hogy közel van, de orron is pöcköl, így húzom ki magam azonnal, akár egy damil rántana a terem plafonjához. Minden évfolyamról? Éppen én, mint mágusjog tanársegéd? Igen, biztosan ezt mondta.
-Igazán köszönöm, hogy rám gondolt - szólalok meg, amint megtalálom a hangomat. Istenem! El sem hiszem! Hajlamos vagyok átrágni, adni, vetni a dolgokon mielőtt döntést hozok, de egy ilyen megtisztelő ajánlatot igazán nem várathatok meg sokáig a válasszal. Nincs olyan, hogy ne férjen bele. Ennek mindenképpen csinálok időt! Mégsem tehetem meg, hogy azonnal válaszoljak bármennyire is kiül arcomra, hogyfelvillanyozott a kérés. Túl új még a tantárgy. - Érdekelne a lehetőség - zizeg tekintetem az arcán. Komolyan megkért engem. - A következő óra utánra meghozom a döntést - bólintok, kezem kissé ügyetlen nyúl a táskáért és a könyvekért, hogy én is magamhoz megyek mindent, majd sétálok ki a teremből. Mosolyom minden lépéssel egyre szélesedik vigyorrá, végül halk, ám boldog nevetésem  visszhangja keveredik igyekvő lépteimmel. Már most érzem, hogy ez egy igen lesz. Már csak így is kell gondolnom.


Köszönöm a játékot!
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. május 14. 10:43 Ugrás a poszthoz

Betti
[Legédesebb a dal / beszélgessünk? / ne less]

A mítoszok is érdekelt. Felszínes szinten igazából, nem a legmélyebb történetekbe szeretnék belelátni és kívül-belül megismerni, hiszen az órák nem igen adhatnak többet olyan tudásnál, amiről önállóan is képes lennék olvasni. Fiktív és még csak nem is gyakorlatorientált. Pont arra a sorsra jutott, mint a Jóslás. Kihúzom az érdeklődéseim listájáról, ha pedig rám jön a kíváncsi éhség , a könyvtárban sorakozó poros kötetek előszeretettel lesznek majd most is barátaim. Persze, máshogy gondolkodunk - eszembe is jut pár ember és tulajdonképpen ennek örülök is, hogy így van - így csak aprót bólintok. Biztos ügyesen megírja majd azt az összefoglalót a lány. Betti nagyjából úgy lehet a bájitaltannal, mint én a mítoszok és legendákkal. Szuperül leültünk tanulni együtt. Meg is mosolyogtat a gondolat, ami lesz még szélesebb kérdésétől. - Nehéz. Összetett, mégis enged gondolkodni. Rengeteg a jegyzet, de nem felesleges locsogást kell átgondolni, hanem tényleg tartalmas - számolom fél kezemmel az előttem lévő lapokat. olyan négy avagy öt oldal lehet a múlt órám összességében. Persze, ezen sűrítenek a felírásaim és a gyorsan felvázolt gondolattérképeim.
- El nem találnád - mosolygok rá. - De dr. Laines-nél - és mióta megkaptam, azzal telnek az órák is hétről hétre, és én egyre büszkébb vagyok. Az ügyvéd Úr nem csak a szakmájában tűnik tényleg kiválónak, hanem még az anyagot is nagyon jól át tudja adni. Ami a legfontosabb, hogy talán az egyik legrendezettebb tanárom. Meglepettség ülhet ki arcomra. Olvassa a cikkeimet? - Köszönöm. Ritkán kapok bármi visszajelzést, szóval most ennek tényleg örülök. Te gondoltál rá, hogy kipróbáld? - kérdezek rá végül kékjeimet rajta tartva. Nem is hagyják el, amíg Hunor gondolata fel nem merül bennem. Akkor inkább lesütött szemmel a leírt szavaimat pásztázom, mintha annyira érdekes volna.
Kérdése után nem válaszolok azonnal. Nem teszem, mert pontosan még mindig nem értem mi zajlott tavasz elején a legjobb barátom és köztem. - Biztosan meg tudnánk beszélni. Úgy képzelem éppen egymásra várunk - ejtem ölembe kezeimet és húzom ki magam. Éppen minimális emelkedik magam elé tekintetem.  Ráadásul Betti tényleg mindkettőnkkel jóban van, nem csodálom, ha nem dukál neki a célkeresztben lenni. Úgy döntök megpróbálok hangosan válaszolni első kérdésére, hátha akkor magam is rájövök. - Elmondtam neki valamit, de mesélni róla nem engedett. Megsértett azt hiszem - ujjaim kapaszkodnak a füzet szélébe, ahogy erre most jövök rá igazán. Hogyne sértett volna, ha egyszer leteremtett? - Megharagudott rám, habár az okát nem tudom. Próbáltam rájönni, de nem mondta el - újabb ok sértettségemre. - Így csak arra tudok gondolni, hogy csalódott, mert megkedveltem valakit. Mármint, akit ő nem. - hátha ketten okosabbak lehetünk, vagy tud valamit mondani, amivel előrébb jutok, hogy mi lehet a gond.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. május 26. 20:29 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Sosem beszéltünk róla mikor van Marina születésnapja. Biztosra veszem, hogy a két nagyon jó barátja nézett el valamit a szervezéskor és bizony az esemény kitudódott. Ha tudtam volna, a naptáram, nem pedig a kastélyon futótűzként végigszaladó susmorgás miatt csomagolnám az ajándékát. Hamar és egyszerűen kitaláltam az ajándékötletet és miután minden feladat kész volt a napra, elégedetten vettem át a felsőmet valami másra. Nem vagyok egy tipikus tinédzser, aki kicsattan, ha partikra járhat. Nem szoktam inni és nem szórakozom fiúkkal, amolyan könyvekkel összegömbölyödős típusú hétvégéket tartok inkább. Tehát, nem több a tervem, mint elnézni egy órára, felköszönteni Marinat és visszaindulni a kastélyba. Iskolatársaim hömpölyögnek a tó felé, a zene egyre hangosodik minden lépéssel és ahogy közelebb értek az optimizmus, amit kezdetben éreztem, meginog. Három srácból álló csoport, akiket felismerek bűbájtanról rohan el mellettem, hogy csatlakozzanak a súlyos testi sértéshez, ami két sörpad között zajlik. Tudod, ha engem kérdezel én máshogy definiálom a táncolást. Nem találok egy nyugodt helyet, ahol megpihenhetne a szemem, úgy tűnik az emberek mindenhol valami olyasmit csinálnak, amire pont nem vagyok kíváncsi. Hiába csípek a kézfejemre, itt állok. Oké, csak jövök és megyek. Jövök, megyek. Kezem azonnal a vállamon lógó kis bőrtáskámhoz nyúl benne az ajándékkal, hogy akkor legyünk is meg vele minél hamarabb. Végül megindulok, tekintetemmel Marinat keresve és amint sikerül megtalálni a születésnapost, csak intek neki.

Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. május 29. 16:14 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Alig néhány perce vagyok itt, de el-el pillantgatok igencsak intimnek mondható testi érintkezésekről. Természetesen logikus, hogy csak akkor találkozhat tekintetem a barnáéval, ha azt járatom körbe a teren, de egyre inkább úgy érzem, hogy leülök az egyik padhoz és egyszer csak majd megjelenik. Amúgy is hajlamos egyik embertől a másikig járni és csacsogni szinte akármiről. Nem tartok tőle, hogy ez ma is megesne, de ahogy a gondolat megfogalmazódik bennem kékjeim Denis A . Brightmore professzorra esnek és torpanok meg ismételten. Fejem biccen félre, egy pillanatig nem hiszek a szemeimnek, amik végül Marinára esnek és intek oda. Na, végre!
A társaságot mérném fel, amikor a mély férfi hang közvetlen mellőlem kizökkent. Kérdőn emelem rá a szemöldökömet és nézek fel a magas férfira, majd a képre, amit az orrom alá tol. Felismerem Lénát, bár sosem beszéltem vele, sokakkal tisztában vagyok a kastélyból leginkább az Edictum miatt, ám az előttem álló alak idegen. Összehúzott szemmel lépek hátrébb és fordulok felé testemmel, magam előtt összefonva karomat. - Tudja, ma nem láttam, de gondolom megérti, ha láttam volna sem biztos, hogy megosztanám egy idegennel, hacsak nem auror. Az volna? – utolsó szavaimmal válik hangsúlyom kérdővé. Nem adhatok ki információt egy ismeretlennek, aki akár egy pedofil szélhámos is lehet. Méregetem, nem e ismerős mégis, de gyanús nekem a férfi, aki egyáltalán nem illik a diáktársaim közé. Még annyira sem, mint a Sárkánytan professzor és bizony ez sokat elárul. - Ha oktató lenne, arról szintén tudnék – erre bárki mérget vehet.
Fejem kapom az ismerősen csengő akcentus felé. Marina Darik ma is eléri, hogy homlokráncolva pislogjak rá. Az én születésnapom? Te jó isten, ez a lány! Csípőre tett kézzel fordulok felé, mellékesen sandítok fel a férfire mellettem, majd vissza a lányra, amíg arról hadovál hogyan főztem sört vele. – Vegyél levegőt – kezdem, majd bólintok és fülem mögé simítom tincsemet. - Először is, még mindig nem alkoholizálok - kétkedve nézem a dán sört kezeiben, majd nézek a szemeibe, mélyen, nehogy elvesszen a figyelme. – Másodszor, köszönöm, az ajándékom pont aktuális lesz, ha két hónap múlva megérkezik, a szülinapomra – félre biccen a fejem, szemem sokat üzen felé. - Marina Darik, azt legalább tudod a te szülinapod mikor van? – kérdezem, ajkam pedig akaratlan rándul egy szórakozott mosolyra. Mellékesen nézek fel a férfire, magam mellett, aki premierként tekintheti végig a diskurzust.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. május 29. 17:09 Ugrás a poszthoz

Betti
[Legédesebb a dal / beszélgessünk? / ne less]

Nem fogom tagadni, hogy bizony rövid idő alatt magával ragadott maga a mágusjog és az a rendszer-szerű gondolkodás, ami bár spekulációk helyett tényekkel épül, mégis ad némi szabadságot az észjárásnak. Azt sem fogom tagadni, hogy a szünetben elgondolkodtam mi leszek, ha nagy leszek. Mindig is szerettem előre tervezni és mielőtt megtudtam, hogy boszorkány vagyok még azt hittem zongorajátékot fogok oktatni valahol Franciaországban. Egy álmom volt. Aztán hirtelen fenekestül felfordult az életem, nekem pedig helyt kell állnom egy új környezetben. Talán mostanra meg is értem rá. Hiába mágusjog még friss bennem, ahogy a tanársegéd lét is, mégis Betti szavai túlságosan elindítanak valamit a fejemben. Halkan hümmentek. - Őszintén erre még nem gondoltam. De az biztos, hogy dr. Laines mellett rengeteget tanulhatok, ha mégis így döntenék – töprengek hangosan, majd a lányra nézek. - Te gondolkodtál már azon mit csinálsz majd később? – neki hamarabb is lehet aktuális, hiszen egy évvel felettem jár.
Kíváncsian várom a válaszát, majd apró bólintásomat követően csillan a szemem. - Komolyan? Olvashattam már tőle valamilyen írást? – kérdezem, ám mosolyom visszafogott, hiszen a múlt idő nem kerülte el a figyelmemet. - Ha szeretnéd, utána kérdezhetek keresünk e írót - ajánlom fel, mivel nekem is egy apró lökés kellett, hogy jelentkezzek, akkor is ha az illető nem tud róla. Ujjaim piszkálják a füzetem szélét, hallgatom a választ, ha kapok. Sokáig engem is visszatartott valami. Ha nem leszek elég jó, egy Agatha, vagy egy Dickens, akkor mégis miért szánnám rá az időt? Majd a Tökfej miatt valahogy fokozatosan elkezdett bennem kibontakozni valami. Végül, az ominózus beszélgetés a vízesésnél elindított bennem valamit. A tudományos hangvételű esszék mellett hirtelen jól esett kiírnom magamból dolgokat. Titkos napló bejegyzések, versek, amiknek a vége az lett, hogy mást is írni akartam. Móric akaratlan elindított valamit, én pedig tovább vittem azzal, hogy egy nap bekopogtam a szerkesztőség ajtaján. Ez is egy olyan dolog volt, amit senkivel nem beszélhettem meg, mióta a legjobb barátom maga se kíváncsi rá.
Betti kérdése több, mint kiváló. Azt mondanám: nem tudom, de ez a két szó ritkán és nehezen, hagyja el a számat, így aztán csak aprón széttárom karjaimat. - Úgy hiszi, hogy nem kellene így tennem, mert… szóval nem mindig volt rendes velem az illető és Hunor ezt tudja. Az, hogy utána mi és hogyan történt, arról nem tud nekem pedig lassan kihull a hajam a folyamatos magyarázkodástól – ködösen hathat Bettinek, de őszintén hálás vagyok neki, amiért csak ennyit is elmondhattam. Hunor nagyon fontos nekem és nyomja a mellkasomat a helyzet, amibe kerültünk. Mégis, úgy érzem Bettinek igaza van, akkor is, ha meglep: ő is így gondolja. Apró mosolyom jelzi számára mit gondolok. - Nem szeretnélek belekeverni. Biztos rengeteg dolgod van, és ezt nem kérhetem tőled. Kivéve, ha van ötleted hogyan jussunk el addig, hogy újra beszélünk – az utolsó mondatot halkabban mondom ki, éppen csak felé sandítva. Felsőbb éves, tudom, ahogy azt is, hogy jövőre ötödéves lesz. Rendkívül okos lány, sokat készül és lelkiismeretes, nem gondolom, hogy épp az én problémám az, aminek fel kellene ölelnie az idejét.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 8. 11:24 Ugrás a poszthoz

Ki érti ezt?
[Hunor / Kövirózsa /professzionális túlgondoló / ne less

Megijedek. A végére már palástolni is nehezemre esik. Megijeszt ahogy reagál, az, hogy valóban magányosan kell rájönnöm mi az, ami bennem lezajlik. Rádöbbenek: nincs senkim, akivel megbeszélhetném és a gondolat olyan ürességet hagy bennem, ami után képtelen vagyok szinte kapálózni Hunor után. Nem beszélek róla, csak ne legyen rám mérges. Olyan vagyok, mint egy kisgyerek, mintha nem éppen a harmadik évfolyamra lépnék, mintha nem kaptam volna díjat a kiválóságomért, a felelősségtudatomért. Ülök itt, legbelül hirtelen kétségbeesve. Ennyire nem ismerhettem félre! Az lehetetlen. A szavak szorítják a torkomat, de nem bírom őket bent tartani, azok csak jönnek és teszek egy vallomást ismét: ő a legjobb barátom. Jelentéssel bír. Soha nem volt még ilyenben részem, és a mostani helyzetben a családdal a sok kérdéssel bennem az érzelmeim kapcsán szükségem van rá. Csak elképzelni tudom neki mennyire van énrám. Már mélyen bánom, hogy csúnyán szóltam vissza neki miszerint nincs joga beleszólni. Így igaz, ez a véleményem, de nem eltaszítani akartam. Éppen az ő véleménye is érdekelt, mégha a szerint mérget inna, de nem sülhet ki semmi abból, amibe belekevertem magam. Igaza lehet. Lehet degradálva is szól hozzám, akár egy buta csitri lennék. Az volnék? Hiszen, nekem csak… én csak… Én csak tudom, benne is van valami, amit nem mond el és olybá tűnik már nem is fog. Könnyemet szinte le sem törlöm arcomról, Hunor szól. Hagyjuk. Szemöldököm kérdőn rebben meg, szorosabban ölelem magamhoz felhúzott térdeimet. Itt hagy.
Tényleg itt hagyott, bármennyire szorítom össze fogaimat tekintetem üvegessé válik. Homlokom közepe feszül, ahogy éppen csak rásimítok a mellettem maradt pulóverre. Valamit ismét rosszul csinálhattam. Karom húzom fentebb, hogy fejemet lehajtva takarhassam arcomat amíg a könnyeim némán hullnak előre. És még én vagyok a rideg és csodálják, ha még a barátaimat is fenntartásokkal kezelem? Magamra hagyott.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 8. 11:33 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Gondolhattam volna. Jajj, Móric! Tulajdonképpen miért is nem hasított a fejembe azonnal a megoldás: ő hozta előre idén a születésnapomat. Csak tudnám miért! Marina válla felett tekintek rá a távolban, ahogy Bettivel beszélget és az a eszement haverja is körülöttük sertepertél. Nem időzik el pillantásom, hiszen a születésnapos összeteszi milyen hónap és nap van. Összeáll neki: őt ünneplik ma. Mosolyom kitart, magam előtt fonom karba a kezem, majd bólintok egyet kérdésére. Többet mondanom sem kell, a kezembe nyom egy üveg italt, így tesz az idegen férfivel is, majd úgy viharzik el, mint aki itt sem volt. Ha valóban kinyírja, remélem nem nagyon fogja kímélni a Tökfejet. Innen éppen addig nézem el őket, amíg az az idióta dőlni nem kezd. Összetörik magukat, az még remek lesz.
Nem akarok udvariatlan lenni, így aztán fordulok is a férfihez, aki mint kiderült nem aurori pozícióban van. Akkor vajon miért kérdezget itt engem? Bocsánatkérően pillantok fel rá, majd leszek ismét szkeptikus, ahogy beszélni kezd. Persze! Ha tartanom kellene tőle, biztosan nem mondaná, hogy „tőlem nem kell tartanod”. Aztán mintha a zene megakadna, de nyilván csak a szívverésem csapódik vissza a fülemből. Perverznek néztem egy papot? Elnyúlt arcomat igyekszem rendezni, ami nem sikerül egyhamar. Lesütöm a szemem és hallgatom tovább. Atya isten! Jaj, egyáltalán illik ilyesmit gondolni ilyenkor? Miért az jut eszembe, hogy áldássék a gyümölcs? Zavarba jöttem talán, azért? Megköszörülöm a torkomat, tincsemet simítom a fülem mögé. – Értem, bocsánatot kérek – őszintén, aztán mégis hamar összekapom magam és kihúzva tartásomat nézek fel rá. – Én Amélia vagyok. Nem láttam sajnos ma Lénát, de ha gondolja szívesen megkérdezek egy két embert – ajánlom fel, hátha a segítségére lehetek és akkor máris több értelme volna itt lennem. A kezében tartott sörre nézek, majd sajátomra. – Fogalmam sincs. Kóstolja meg esetleg – helyettem is, mondanám, ám azzal lehet átlépnék valami erkölcsi határfélét. – Tehát, rendes pap? Templommal és gyülekezettel? – kérdezek rá a férfinál, mert nem is gondoltam volna, hogy ez a varázsvilágban is jelen van. Érdekes. Újabb kérdése érkezne, de újabb ismeretlen lép mellém és köszön az atyának. Balázsnak. Bettivel szalad közben össze a tekintetem és intek neki egy aprót szabad kezemmel, a másikban tartott sörre pedig furcsán sandítok rá, amíg Balázs atya és a lány beszélgetnek.
 Ha ezt Hunornak elmesélhetném egy teljes napon át rajtam nevetne… Egy buliba jutok el és az első ember akibe belefutok az egy pap. Nem is én lennék.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 8. 11:35
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 11. 18:46 Ugrás a poszthoz

Mágusjogi ügy
[Csonka Zsombor / ne less]

Fontos dolgom van. dr. Laines egy elég komoly feladatot bízott rám, ami a felsőbb évesek tananyagára vonatkozik, tehát pontosnak kell lennem és egy kis kutatómunkát is igényel. A könyvtárban már előre szétnéztem, hogy mit és hol fogok megtalálni, az egyedüli akadály néhány kiolvashatatlan szó volt a papíron, amire rávetett pár sort, amolyan iránymutatásként. Így vezet utam a tanáriszoba felé, nem ritka látogatónak számítok itt, így az odavezető utat tökéletesen tudom úgy is ha orrom a papír fecnibe van esve.  Apró szusszanással engedem le magam mellé és emelem meg állam, hogy megpillantsam a magas, göndör hajú alakot velem szembe jönni. Nem, nem a Tökfej. Ez az alak navinés, és sötét. Már a haja. Aprót ugrik a szemöldököm, meg sem toppanok, ahogy csak jobban kihúzom magam és éles fordulattal kerülök szemtől szembe a tanári ajtajával. Nem nézek felé, így csak sejtem, hogy szinte egy időben érjük el. Karom hátrahúzott vállakkal nyúl előre a kopogtatás céljával, ám a Rúnatan tanárunk épp kilépőben van. Béliveau kedves ember, apró mosollyal kérem meg, hogy szóljon legyen szíves dr. Lainesnek, de a válasz lehangol. Nincs bent. Lehetséges, hogy rosszul írtam fel mikor tartózkodik a kastélyban? Nem, az lehetetlen. Tekintetem tanácstalanul néz utána, majd le a kezeim közt tartott cetlire. Sürgősen ki kell találnom valamit! Már lépek is, mennék tovább, de a terelő jelenlétéről egy pillanatig meg is feledkeztem. – Zsombor – biccentek köszönésnek szánva, mégse legyek bunkó, majd indulnék tovább. Két nap és kész kellene lennem. Ez kész katasztrófa! Nem baj, Amélia. Nem baj! Kész leszel határidőre és pont.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 11. 19:46 Ugrás a poszthoz

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Nagy baj. Ha valami az, akkor Ez: Nagy baj. Nem katasztrófa. Ezért vannak a problémák, megoldást találni rájuk. Oké. Kell azért egy-két mélyebb levegővétel, hogy a hirtelen gyorsabban dobogó szívemet lenyugtassam. Csenge elment zuhanyozni, lassan nekem is követni kellene, de én a törökülésbe húzott lábaim körül tüzetesebben újra átnézem az összes jegyzetet, amit az ágyamra kiterítettem. Nem. Nincs itt, mert egyik sem az, hogy a macska rúgná meg! Tenyereim csattannak a térdeimen. Van – nem volt, mert valahol még meg kell lennie! – egy papír fecni, rajta dr. Laines írásával, ami rendkívül fontos lenne holnapra egy nem kicsit fontos tanársegéd feladathoz. Gondolkodom, mégis hol lehet még, hiszen elég körbepillantanom, mindig rendet tartok és sehol egy oda nem illő cetli. Átnézem a táskám, könyveket lapozok át, amikor belefutok a Mágiajogi Esetek tetején egy levélbe, amit Liza küldött. Fejemet felkapva ütöm bele a nyitva lévő ablakkeretbe. Épp annyi habozási időt adok magamnak, amíg a fejemre szorítom kezemet, majd kardigánomért nyúlok és a lehető legészrevétlenebb módon hagyom el a körletet. Utam a keleti szárnyig vezet, akkor is ha tudom mire odaérek már takarodóra áll az óra, így nem kicsit gyorsul ismét a szívverésem. Megkockáztatom, mert nem ér rá holnap reggelig, ezzel túlságosan tisztában vagyok. A jegyemet, a pozíciómat és nem mellesleg dr. Laines bizalmát játszanám el, ha ez nem kellő motiváció, akkor semmi. Csak ezt tudom magamban ismételni mielőtt orromat megütné a bűz és fülemet a szárnyak visszhangzó zaja. A padlót kémlelem, a lehullott tollakat tolom arrébb lábammal, hátha már ráhullottak. Itt kell lennie! Tudom! Mert ha itt nincs, fogalmam sincs hol máshol keressem és akkor felesleges volt kislisszolnom. Megpillantom az ablakot, ahol álltam. Ki nem találnád: tele van baglyokkal. Hatalmas sóhajjal nézek körbe, majd veszek egy marék magot az egyik tálból. – Éhes vagy? – suttogom neki, szuggerálom a madarat. Picit lendítek a kezemen, hogy kiszórjam eléjük, amikor az egyik megrebbenti a szárnyát, reménytelien csillan a szemem, erre ül tovább mozdulatlan. – Nagyon tréfás vagy… hogy kapikálnád be - Lemondóan szusszanok, kezdem elveszteni a türelmemet.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 11. 22:38 Ugrás a poszthoz

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Baglyok. Komolyan baglyok tartanak vissza attól, hogy odamenjek és megnézzem valóban csak kiesett az esettanulmányok kötetemből? Igen. Ráadásul úgy néznek rám a nagy szemeikkel mintha azt üzennék: fel a kezekkel vagy csípek. Lehet a morcos ábrázatom nem segít ezen, de tényleg kezdenek felmérgelni így egy igen ritkán, de mindig okkal használt káromkodás bukik ki ajkaim közül. Szusszanásom iziben szakad félbe, amint a madarak zaján túl meghallom a hangot. Vállaimat lassan engedem le, majd hátrébb, míg fejem azzal együtt biccen félre a madarat bámulva, bár egyértelműen nem az válaszolt nekem. Ezt. Nem. Hiszem. El. Szemem kerekedik el egy pillanatra, ajkaim nyílnak el, ahogy tudatosul itt áll valahol mögöttem az egyetlen ember, akinek nem kellene. Annak nagyon sok oka van, de takarodó után vagyunk, ő pedig prefektus. Jaj, ne. Ne ne ne ne. Amíg csak bírom erre nem emlékeztetem. Szabad kezem mozdul, szemöldököm közé érintem ujjaimat, mert beszél tovább. Nagyon is itt van és a perverzióimról magyaráz. Remek, ezzel ennyit a nagy bajról. A katasztrófa révbe ért. Magvakat tartó kezemmel azon gondolkodom megdobálom velük amúgy is nyugodt hangulatomban, végül csak felvont szemöldökkel fordulok felé oldalasan. Talárban van, stimmel, járőrözik és nekem lőttek. – Várd meg míg… - reagálnék, de a nevetésével egybeesően a madarak szárnyainak csapkodására kapom a fejem. – Igen! Megmozdultak! – csillan a szemem, mosolyodom el egy pillanatra majd jut eszembe a lényeg. A magokat szórom ki a tenyeremből arrébb, majd lépek az ablakhoz. Sokkosan meredek magam elé, mert ha a párkányon volt, már rég kieshetett az ablakon ha a baglyok kilökték, így előbb kihajolok. – Sosem örültem jobban a kitörő nevetésednek – mondom. Kis fintorral, hezitálva de leguggolok és forgolódva pásztázom a földet, amikor a fal tövénél meglátom a papírdarab sarkát. Azonnal nyúlnék érte, de egy hóbagoly ennek annyira nem örül, én pedig azzal esek is a fenekemre. Pár pillanatig csak pislákolok, majd kínomban nevetem el magam. A bagyol a nevetés ellenére marad, akkor csak nem félhet tőlem? Lassan nyújtom ki a kezemet, megsimogatom a feje tetejét, ha hagyja. Ahogy úgy néz ki, másik kezem nyúl oldalasan a cetliért és függőlegesen, ahogy állok fel emelem azt is. - Jól van, oké – simogatom meg utoljára, de ugrik felém én meg hátrálok egy-két lépést. Eldönti a fejét, majd arrébb megy és az általam elszórt magokkal kezd foglalkozni. – Ugye te is láttad? – sandítok Móric felé. Nehezen hiszem el, hogy az előbbiek megtörténtek. Azt meg főleg, hogy ezt kérdezem tőle, amikor bárcsak ne látta volna! Nagyjából félőrültnek nézhet jelenleg. De a kezemben van a fecni. Széles mosollyal emelem magam elé, rajta dr. Laines írásával és tudom innen bármit bevállalok, csak ezt tudjam biztos helyen.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 11. 22:39
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 11. 23:38 Ugrás a poszthoz

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Lehet, hogy őrült vagyok, de tudom mennyi minden múlhat ezen az egyetlen cetlin, rajta a legfontosabb információmorzsákkal, amikből összeállhat a tananyag. Nem hagyhatom cserben Laines-t. Benne van a szóban: tanársegéd. Nem tanárhátráltató. De rá kell jönnöm, hogy emellett és minden más mellett ezzel a renitens viselkedéssel saját magamat igenis hátráltatom. Pontosan büntetésekre nem kellene pazarolni az időmet, azzal együtt vállaltam, ahogy elindultam. A fecni pedig meglett, akármennyire is kalandos módon. – Senki nem mondta, hogy állj ott – jegyzem meg még mindig elégedetten mosolyogva. Félbehajtom a papírt, nadrágom zsebébe süllyesztem, utolsó pillantás a hóbagolyra és fordulok az ajtó irányába. – Tudom, elég gusztustalan – ráncolom az orromat, majd el is indulok, bár húznám ahogy csak lehet, hogy folytatódjanak az este történései. – Jajj, Móric! Istenem, de türelmetlen vagy – sóhajtok, kezem csúszik a zsebemre benne a papírral és haladok picit gyorsabban. – Ahelyett, hogy pontosítanám, inkább csak felejtsd el – vetem oda, egy a plafonról hulló tollat söprök el az utamból amint ellépek mellette, hogy a lépcsőn folytassam utamat. Vele. Említettem, hogy: Remek?Felfogott hajamon igazítok, majd kardigánomat húzom szorosabban magam köré, hogy éppen fél percre rá egy bébirépával szemezzek. – Mi… miért van… mi? – hitetlen kezdek kuncogni, köhintéssel nyomom el, ahogy fordulok felé kérdőn. – Nem. – közlöm, mint tényt, hogy aztán a velem nagyjából egy szinten lévő furcsaságot elkapja tekintetem. – Te Tökfej… Miért mozog a mellkasod? Azon túl, hogy lélegzel – rezignáltak a szavak, majd kerekednek el a szemeim, mert nem megőrültem ma sokadjára. A talár igencsak szokatlan hullámzásba kezd.  – Ott valami mozog – mutatok rá ujjammal, hangom csuklik meg és csak kapkodom a mellkasa és az arca között a pillantásomat. A bébirépa talán a legkisebb furcsaság, ami nagyon, nagyon sokat elárul.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 11. 23:40
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 18. 12:50 Ugrás a poszthoz

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Akkor számoljunk. Van négy ház, annak négy prefektusa, ami összesen tizenhat darab embert jelent és ki az aki közülük éppen erre jár? Mórocz A. Móric személyesen. Hogyisne. Erre nem tudok mást mondani, csak azt, hogy ilyen a formám. Azonban mindez még mindig a magamtól meghozott döntéseim eredménye, úgy hát nagyon szívesen reflektálnék ő mégis mit felejt el… meg is teszem. - Nagyszerű, az már majdnem érett viselkedésre utal - igazítok a pólóm alján, ahogy rájövök az imént én hajkurásztam egy papírdarabot és puffantam a fenekemre egy bagoly előtt, de (!) én a jövőmért tettem. - Meg ne szólalj! - mutatok fel rá, mert valahogy tudom, hogy jönne a magas labda lecsapása. Ő nagy türelmetlensége pedig örülhet, mert végül megindulunk le a lépcsőn.
- Határozottan nem - tisztánlátás végett, majd zizzen fejem a roppantásra és szemöldököm akaratlan moccan. Mígnem észre nem veszem a másik mocorgást, amit bár nem érzek, de nagyon is látok a két szemmel. Figyelem, amint Tökfej megáll és teljes nyugalommal van. Olyannyira, hogy humorizálgat itt nekem. - Ha ha ha, annyira nevetek, majd kipukkadok - fonom karomat össze magam előtt, hangom szarkasztikus, ajkam széle kéretlen rándul, tekintetem mégis kíváncsi, ahogy fürkészem. Mégis mit művel már megint? Hamar érkezik a válasz, szavak helyett azonban egy élőlény formájában, akit elkerekedő szemekkel köszöntök. Első ránézésre kisegérnek nézem, de nem mondom ki hangosan mert előre látom azt a bűntető munkát, amit csuklóból szabna rám. Közelebb lépek. Ez egy hörcsög. Lett egy hörcsöge? Édes angyal gyere le és ne menj vissza, mert a földről kell vigyáznod ránk! - Csipesz? - emelkedik a szemöldököm, majd mosolyodom el. - Mint a ruhaszárító-csipesz? - kuncogok, hüvely és mutatóujjamat érintgetem össze. Az volna a csipesz. Ráncolom az orromat ahogy az állatka nyalogatni kezdi a Tökfejet és szkeptikusan lépek közelebb. - Szegénykém - fel sem pillantva folytatom. - Ne nézz így Tökfej, voltam a helyében és ha egy tanácsot, ha elfogadsz - nézek fel rá - figyelj rá, nehogy a végén elslisszoljon, amíg mosdóban vagy - rezzen a szemöldököm és elégedetten mosolyodom el. Éppen csak megérinteném a hörcsögöt, de tiszta nyál a feje, ami gusztustalan, így inkább nem teszem. Kérdésére bólintok, majd homlokomat ráncolva haladok mellette.
- Nekem? Te? - ujjam jár kettőnk közt. - Gondolom nem a Csipeszed lesz az - szólok tanácstalanul, mert elsőre ötletem sincs. Aztán dobban a szívem nagyobbat. A fenébe, most jön a feketeleves. Bármit megteszek, csak ne a bagolyházat kelljen kitakarítanom!
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 18. 17:21 Ugrás a poszthoz

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

A meglepődésnek egy újabb szintje az, amikor már nyitnám a számat, hogy mondtam, hogy inkább ne szóljon semmit, majd észreveszem: nincs mire reagálni. Pislákolásomnak tehát ez az oka, amíg összébb húzom magamon a kardigánt és zavartan billen félre a fejem. Bekarikázom a mai napot a naptáramban. A dátum, amikor Móric nem csapta le csípőből a magas labdát - piros betűs ünnep.
- Azért megnyugtató, hogy ezzel tisztában vagy - rezzen a vállam. Egy biztos pont, hogy a kishörcsög túlélhet mellette. Habár valójában van egy megérzésem, hogy jó dolga lesz mellette Csipesznek, mégsem tudom kihagyni, hogy ne adjam át neki a tanácsomat, ami percekkel korábban megfogalmazódott bennem.
- Meghat a priorizálás - mondom amikor már irányba fordulunk és túllendülök a nyálas hörcsögön. Bár feldolgozni még nem most fogom az egyszer biztos, főleg, hogy a Tökfej visszateszi a zsebébe a háziállatát. - Az, hogy rám tapostak volna az éppen csak a második. Különben is, az volt csúnya és nem vicces, hogy eleve átváltoztattál - emelem ki a lényeget, mert nem élveztem utána még napokig a sárga tollpihék kutatását a hosszú hajamban. - Örültem, hogy visszakaptam a lábaimat, miért is indultam külön utakra ahelyett, hogy a fiú mosdó mellett ácsorogjak rajtuk? Teljesen érthetetlen - tárom szét karjaimat.
Biztos is vagyok. Talán valahogy majd túlélem, hogy nem zavar a tanulásban egy mitugrász kis szőrgolyó, aki folyamatos ropogtatással teljesen elvonná a figyelmemet. Bármennyire is aranyos. Nem úgy a gazdája! Zavarba jőve sandítok rá, majd inkább előre nézve szólalok meg fél pillanattal később. - Micsoda szerencse, hogy az ideges hajtúrogatásadhoz nem az - zsebemhez nyúlok, kivételesen nem a nadrághoz, a cetlihez, hanem a kardigánomba az epres ajakbalzsamért. Ám elforgatom ujjammal mielőtt még kiemelném. Addig bizgerálom, hiszen nem tudom mit szab majd ki rám, azt tudom, hogy előre nem tetszik. Megáll, vele én is, majd leápolva ajkamat ejtem vissza a zsebembe és lépek közelebb. Tekintetem egyik vázlatról tér át a másik rajzra, mígnem inkább elfordulok. Nem szeretnék beletolakodni a személyes dolgába, akkor sem, ha megesz a fene nagy kíváncsiság. Majd ugrik a szemöldököm és vele kerekedik a szemem. - Nem fogsz? - sandítok rá, de a kérdésemhez nem fűzök sok reményt. - Mert tudod, tulajdonképpen nem “mászkáltam” - mutatom a levegőben a macskakörmöt, ahogy hirtelen fordulok felé. - Takarodó előtt indultam el, céllal, és azonnal vissza is mentem volna a hálókörletbe. Tehát, nem “mászkáltam” feleslegesen fel-alá, vagy csavarogtam - jutok a végére, az az majdnem. - Szóval? - tudom kell, mert úgy kell számolnom minden mással.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 18. 20:18 Ugrás a poszthoz

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Már az első mondatába több szempontból bele tudnék kötni, viszont ahogyan a második is befut, akaratlan somolygás tör rám, így nem szólok közbe. Nem tudom ez az egész Kiscsibe, csibe, csipe dolog honnan pattant ki, mi is az oka, de amikor átváltoztatott az egy igazán érdekes nappá faragta ki magát. - Nem lesz itt semmiféle legközelebb! Én akkor kaptam hátsófalit, amikor felemeltél a kezedbe és vigyorogtál rám a nagy fejeddel - emelem magam elé a kezeimet, mintha csak a kvaffot készülném megfogni. Halkan nevetve engem vissza kezeimet. - Ezt a húsvétot nehéz lenne elfelejteni - mert ha valami akkor ez totálisan biztos. És ha azt hinné az ember az imént vicceltem, tulajdonképpen nem, bekarikázom az ilyen napokat, ahogyan a mait úgy az áprilisit is.
Amint megérzem a bizonytalanság szikráját kezdek bele a védőbeszédembe és definiálom, hogy végtére is nem azt tettem, mert nem mászkáltam és bár tudom, hogy megérdemelném, nem bánnám, ha szemet hunyna nekem felette csak most az egyszer, mert többet úgy sem fordulna elő. Beszéd közben moccan a fejem a rajzok után, majd lezáró kérdésemmel guggolok le és veszek fel egy-kettőt, ami némileg mögém csúszott. Lesöpröm róla a padlóról ráragadt piszkot, aztán megállok a lapokat fogva. - Vágeszolod? - és? Úgy nézek ki mint akinek kötélből vannak az idegei? Hol a többi? Mikor jön a szemtelen vigyor? Egy pillanat, ha nem… Akkor mégis mit akar adni nekem? Összezavarodottságom gátolja, hogy meglássam az egyértelműt akkor is, a mikor átnyújtom neki a két lapot. Visszahúzva a kezemet fonom azt karba és megilletődve bólintok.
- Emlékszem - A kolibri, amit a papírbolt padlóján, guggolva, valójában ő rajzolt fejjel lefele, csak az én kezemet fogva. Amikor segített nekem. Hogyne emlékeznék? Még visszaszaladva meg is vettem a boltban azt a bőrkötésű naplót, ami miatt beszólt. Az idei naplóm, a fedőlapjának belső oldalán pedig ott van a kolibri. - Hm? Nekem? - kérdezem, majd lépek aprót, ahogy lepillantok a lapra. Atyaég! Dehát… csodaszép. Elnyílnak ajkaim, de nem tudom kimondani, ugyanis éppen szóhoz sem jutok. Én nem is tudom mit mondjak… Komolyan én kapom? Kérdőn fürkészve nézek fel rá, majd mosolyodom el végül. - Köszönöm - veszem át a lapot óvatosan, amint végül megmerem tenni. Két kezembe fogva nézek le rá, a hosszú csőrére, a kecses szárnyakra és az aprólékos munkára, ami benne van. Szinte kikelhetne a lapból és szárnyra is kaphatna. - Fogalmam sincs hogyan csináltad, de gyönyörű szép lett - őszintén. Tekintetemet nehezen veszem le róla, leginkább azért mert szárnyak csapkodásához hasonló érzés fog el belül és ha ránéznék minden borulna. Legfőképpen én. - Vigyázok majd rá - ennyi időt eltöltött valamivel, amit saját kézzel készített nekem, ráadásul nem is akármilyen lett. - Ugye tanulsz rajzolni? - nézek fel rá. És ahogy mondtam: üdv érzés.- Mármint, ez… szóval… szerintem megérné, hogy foglalkozz vele - kár lenne ha elfecsérelné, ha egyszer tehetséges. Majd vissza is pillantok a rajzra.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 18. 22:30 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Éppen csak bekerülök Marina forgatagába, majd itt a férfi, aki pap, hogy utána egy állat a semmiből támadjon meg. Hirtelen rugózik térdem, és sikkantok ijedtemben. Bármi is ez a csíkos, lompos farkú állat legalább egyikünket izgatja a sör. Tekintetem pedig Brightmore tanár úrra esik. Annyira nem lehetett kín az az Edictum interjú, hogy rám uszítsa a… bármi is ez az állat. Elfogadom egy bólintással a bocsánatkérést és fordulok is vissza Balázs atyához. Kihúzom magam. Értékeli, hogy nem adtam ki információt, majd mosolyogva rázom meg a kezét.
- Igazán? Ezt nem is tudtam - emelkedik a szemöldököm, majd billen oldalra a fejem. - Tudja, az iskolaújságnál vagyok. Fontosabb ügy kapcsán keressen fel, ha a diákok körében elterjesztené - ajánlom fel, majd csillan a szemem. - Akár egy interjút is készíthetnék - teszem hozzá, majd meglátva a süteményt veszem át megköszönve. - Én nem. Viszont zongorázom, bármikor szívesen kísérem a kórust - bár tagja nem lennék. Voltam kórista, elég volt. Lepillantok a süteményre. Nincsen rajta porcukor, az meg sem fordul a fejemben mi van benne. Vállamat megvonva harapok bele és eszegetem, amíg beszélgetünk.
Melankóliám folyamatosan oldódik, amint az utolsó falatot is megeszem. A zene mintha távolabbról szólna, és lelassulna, míg mosolyom szélesedik a bókra, a végére pánik-szerűen kerekedik ki a szemem és kapok oda. - Szikrázik? - de nem süt, engem pedig már visznek is táncolni, amin nevetek. Hiszen én nem táncolok! - Tadamm, Tadamm - bólogatok. Tyűha! Mégis táncolok. Mintha valahogy könnyed végtagjaimat emelné a dallam és pörgök-forgok. Vagy… nem. - Szia - vigyorom terül el arcomon. A Tökfej. Kezem nyúl fel és mutatóujjam löki arrébb az egyik homlokába lógó tincset. Boing boing. Ajkamba harapva kuncogok fel, ismétlem meg. - Ó, Balázs kedves fickó, biztos megbocsát... vagy gyere velünk! - fordulok az atyához. Tadamm, Tadamm, Tadamm lépek, ahogy Móric karjába kapaszkodva lépkedek gyorsabban, szinte repülünk. - Egy pillanat én vagyok a szárnyas? - kérdezem, ahogy megállunk Betti előtt és nevetek fel hangosan nem is tudom miért. Móric lába mellé teszem a lábam és nézek lefele. Kérdem én: csoda, ha szárnyamnak kell lennie, hogy beérjem, ha egyszer akkora, mint egy zsiráf? Felnézek rá, barátnőmhöz fordulok, majd lépek mellé. - Tetszik a szoknya - mondom, mert olyan szépen sorakoznak rajta a gombok. Pillantásom jár körbe, akad néha meg valamin amit elnézegetek. Kérdezgetem Bettit szinte mindenről, mosolygok a Tökfejre. Mert színesek. Minden színes lett.
- Kidőlnél, kapálózhatnál a hosszú lábaiddal, mint a zsiráf, ha felborul -imitálom, majd fordulok Bettihez. - Te tudod, hogyan kell csinálni, amit kért, hogy csináljunk? - karolok belé és lépdelek oda, ahova. - Biztos tudod - persze, mert Betti okos és szép. Ám hamar felkapom a fejemet, mert úgy tűnik a három muskétás sorba áll, mint tavasszal a madarak. Betti karjába kapaszkodva lépek arrébb a szomszédos asztalhoz és leülve húzom magammal. - Örülök, hogy itt vagy - vigyorodom el. - Képzeld, perverznek néztem egy papot - suttogom, ahogy elújságolom neki. - De ez titok - nézek rá, szám elé téve ujjamat.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 23. 22:29 Ugrás a poszthoz

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Mindig is herótom volt az olyan tinédzser regényektől, ahol a főszereplő lányon lehetetlen kiigazodni, a racionális gondolkodás legmegátalkodottabb ellensége és bizony szerelmes a népszerű fiúba, akinél semmi esélye nem lehet, de reménykedik. Olvastam egy-kettőt, de nem szeretem a mai napig. Nem úgy az igazi, a jó romantikus könyveket, ahol a szálak valóban hatnak az észen túl az érzelmekre és a főhős gondolkodik mielőtt döntene - ahol tudja, hogy bár kedvel valakit, mégsem enged a lehetséges károkozásnak a szívben. Mert amíg ő benne zajlik valami, nem erőltethet semmit a másikra. Főleg, ha még ő maga sem állna készen… bármire. Magamról beszélek. Mert hónapok teltek el, minden a korábbi medrében halad tovább és a Tökfej megjegyzéseire ugyanúgy szarkasztikusan csípőből válaszolok, nem hagyva magamat. Akkor is, ha már tudja: kedvelem. Mégsem sodor emiatt kínos helyzetbe, ami csak megerősít abban, amit gondolok róla. És bár elmondtam neki - maradok ennél és nem a rá kiabáltamnál, mert még most is szégyellem ezért magamat - még mindig nem értem saját magamat sem. Hiszen amolyan barát félék lettünk, ami teljesen rendben is van így, ehhez tartom magam. Most az egyik pillanatban még a bébi répa evés miatt piszkálom és szarkasztikusan forgatom szemeimet a szívesemre, a következőben, amikor egy meseszép rajzot kapok tőle, sokáig szóhoz sem jutok. Nem hiszem el, hogy egy igazi rajzot kapok tőle. Ami pontosabban festés. - Ha az én kezembe kerülne, biztos nem ilyen lenne az eredmény - az igazság halkan hagyja el számat. A szavai által sem tudom jobban hogyan varázsolta rá a pergamenre, de apró mosolyra késztet, míg szemeim nem engedik el a kolibrit.
Szinte a büntetést is elfelejtem. Szinte, mert a figyelmemet elvonja, hogy azt hiszem érzem, amit nem kellene. Ez nem helyes. Így hozom fel a tanulást, én, aki a fejlődést amúgy is mindig támogatom és egy ismerőst… egy barátot illik támogatni. Főleg, ha tényleg tehetséges. Mert bár nem értek hozzá, nem atomfizika, hogy ilyesmit nem tud akárki megalkotni. Ismét felpillantok rá, amíg pillanatokig nem érkezik válasz és szalad össze tekintetünk. Jön magától. Van, akinek az ilyesmi jön magától. - Úgy néz ki, mintha tanulnád. Képzeld el miket tudnál akkor... érdemes lehet megpróbálni - szemezek a kolibrivel, majd kíváncsi tekintetem zizzen közte és Tökfej arca közt. Elnyílnak ajkaim, ahogy a lap rezzen egyet. - Ezt te csinálod?  -  majd ismét és teljesen pillanatokkal később teljesen elámulva mozdul a kolibrivel együtt a fejem. Észre sem veszem állam milyen idétlenül lassan esik le, amikor a madár szürke világa színeket kap. El sem hiszem, nem is értem, mégis ott van. - Hékás, azt mondtam vigyázok rá, te meg máris segítenél neki szökni - aprót, halkan nevetek, amíg fejem moccan követve a hosszú csőrű kolibri minden mozdulatát. Tényleg kikelt a lapból. Színeivel kék pillantásomban tükröződik a mennyezet hátterével körbevéve. Én pedig ahogy itt állok, régóta a legfelszabadultabb és legnyugodtabb mosolyom költözik az arcomra.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 26. 17:29 Ugrás a poszthoz

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Az ilyesfajta alkotáshoz olyan kézügyességre van szükség, ami nekem messze nincs a toppon, tulajdonképpen sehol sincs. A türelmem az lenne hozzá, talán még időm is, hiszen a zongorának is mindig tudok beszorítani néhány órát és gyakorolhassam a billentyűkből előhivogató hangok játékát. Most füleim számára csak a halk fújtatás hallható, engem meg továbbra is a rajz köt le, amit kaptam tőle. Azért, mert… motiválna? Engem. - Jól van. Értem. Mindenki tud rajzolni - csak szám beszél, én a kolibrit figyelem. Mert mindenki tud zongorázni is. A Tökfej is megtette - csak éppen más eredményt hozott, mint utána én. Ezt is valahogy így értettem. Rajzolnék, de nem ilyen volna az eredmény. Fel is merül bennem: tanul rajzolni is? Hamar kiderül, hogy nem, mert unalmas lenne. Valahogy hasonló válaszra számítottam, a meglepettség vonásai az arcomra másért ül ki. Ritkán rajzol ilyesmit. Apró mosollyal köszönöm meg ismét, majd a lap rezzen a kezemben. Fel pillantok Móricra. Igen, egyértelműen ő babrál valamit és ahogy kiderül mit azzal esik le az állam is. - Ajánlom is - Ritka reakciómat még ritkább követ és annyira megkapó a színes szárnyak csapkodása, hogy pár pillanatig oda sem figyelek semmi másra. Akaratlan húzok párhuzamot magamban, amíg a szemeim figyelik milyen gyorsan repked ide-oda. Még a hangját is hallani! Mintha csak most látnék először mágiát. Vonakodik tekintetem, mígnem mégis csak a Tökfejre vezetem, ahogy beszél és újabb szavai még inkább meghökkentenek. Ő érte el mosolyom lassan tűnik el, csak nézek rá és fogalmam sincs mit mondjak, mert a szavak egy szempillantás alatt hagynak el. A laphoz fordulok, somolyogva kísérem végig amíg elterül rajta az imént még felettünk cikázó madár. - Nagyon tetszik - aprót bólintok utána kapom fel a fejemet. Arcát fürkészem értetlen, mozdulatait.
- Hogy… úgy érted, csak… csak így? - oda sem figyelve húzom magamhoz közelebb a rajzlapot, míg lépnék felé, de mégsem mozdulok. - Mármint, én… Nem tenném, nem fogom - fejezem be végül a motyogást. Sőt, beleharapok az ajkamba, kissé elfordulok, hogy véletlenül se kössek bele, ahogy a rajzait tartja. Avagy összehányja. Az a helyzet, hogy tisztában vagyok vele: megérdemelném a büntetést. Mégis az előttem álló feladatokkal túlságosan megkönnyebbülök, hogy elenged ennyivel. Az egyszer meg sem kérdezem miért teszi.
Ahogy összeszedett mindent indulok meg vele a Levita felé. Néha lepillantok a rajzra, de többnyire csak magamhoz tartom úgy, hogy ne gyűrődhessen. - Csipesz, mármint a hörcsögöd, ott kap levegőt? - kérdezem közeledve a házam körletéhez, majd pár lépésnyire megállva mérem végig a szfinx portréját. Azzal felnézek a Tökfej szemeibe. - Akkor, köszönöm. Legfőképp a rajzot - emelem meg egyik kezemmel a lapot, úgy hátrálok a portréhoz. - Arról pedig nem lesz molinó, amiről nem is fogok beszélni - összehúzom a szemeimet a körmönfont mondatomra. - Jó éjszakát - biccentek, majd megfordulok, a fogós kérdést is megválaszolom mielőtt még bejutok a körletbe. Halkan lépdelek, Csengét sem szeretném felkelteni, viszont a projektemet sokáig nem folytatom. Pizsamába öltözve húzom fel térdeimet az ágyon, hogy a combomnak döntött rajzot szuggeráljam. Arcomon ismét az a mosoly ül, mielőtt még eltenném az alkotást és apró sóhajjal nekiveselkedek a tanmenetnek. Persze ez nem jelenti, hogy utána nem a fejem felett röpködő kolibrival aludnék el.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 29. 15:20 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Történnek véletlenek, én ezt értem. Na de néha valóban annyira lehetetlennek gondolt helyzetbe keveredünk, hogy ott és akkor még a komoly, felelősségteljes emberek is megszeppenve, érzelmeik csapdájába eshetnek. Na, valahogy így történik ez velem is. Sorban. Egymás. Után. Fokozatosan ugyan, de egyszerre minden másabb. Könnyebb. Nem is! Sokkal inkább felszabadítóbb és hirtelen rengeteg dolgot csinálnék, ezzel szemben csak tekintetem zizeg a tó melletti környezeten. Balról-jobbra. Majd jobbról-balra. Az arcomra költözött mosolyt nem tudom kontrollálni, a legfurcsább pedig, hogy nem is akarom. Figyelmemet teljesen elkerüli mennyi az idő, vagy az, hogy Betti mennyire van saját magának tudatában. A Tökfejre kapom a fejem, majd vissza a lányra mellettem. Ő se tudja miket beszél ez a Tökfej. Nevetve totális tanácstalanságomon teszem fel a kérdést: akkor most mi legyen?
Fogalmam sincs, hogyan kerülök a padra, de Betti örül nekem, ahogy én is neki. Elsőre kicsit pánik-szerűen elkerekednek a szemeim, végül csak vissza ölelem halkan nevetgélve. Megtartja a titkomat. - Azért kössünk rá kisujj esküt - emelem felé legkisebbik ujjamat.
Teljesen elkerül, hogy Kende hozzám szól, amikor pedig a pici poharat a kezembe nyomja, csak bámulok bele. - Milyen pinduri - mondom Bettinek. A torkom pedig annál szárazabb, hogy ez elég legyen. - Vagy lehetséges, hogy sokkal több van benne? - Mókás. Nevetgélve hunyom le fél szememet és forgatom körbe. - Jól? - kérdezek vissza Bettinél, aki jól érzi magát, de a pohár túloldalán Móric zsiráf lábakon közeledik csak még inkább furcsa alakot felvéve, amitől kiszalad egy foszlány a gyilkos bálna hangjára emlékeztető nevetésemből. Mindkét szememet kinyitva engedem lentebb a poharat benne az itallal, és csak bólogatok. - Jól. Ennék egy kis pudingot, de én is jól érzem magam - ejtem ki a szavakat lassan és elhúzva. Igen. A puding nem lenne rossz. Megállok szemeim kerekednek ki, majd pislákolok mert a zene hirtelen gyorsul fel én pedig, szabad kezemmel szorosabban karolok a mellettem ülő lányba.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 29. 15:24
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 30. 20:16 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Felettébb nagy boldogsággal mosolygok szélesen de Betti váratlanul elkomolyodik, én pedig megilletődve próbálok szintén így tenni. Kisujjaink egymásba fonódnak. Miért is csináljuk? Nevetünk együtt tovább, mintha minden elszállt volna messze a felhőkkel, ahogy ma este lement a nap.
- Jajj, Móric! Miért veszed el, amikor olyan mókás? - testem kicsit emelkedik meg, ahogy előre nyúlok a pindur pohárért és visszaszerezzem. Fejemet balra jobbra billegtetve ülök vissza a sörpadra a pici poharat birizgálva ujjaim közt. Fejem fordul oldalra Bettire, ahogy köhög. Szinte ritmusra teszi a zenével. Jó magyar pálinka okozza. - Ami cigány útra ment. Betti mögé zizzen a szemem, emelkedik kezem és mutatok Marina irányába nevetgélve. - Dehát ő Lili. Lányok… csókolóznak… - engedem le kezem, fejem billen oldalra, majd sandítok Bettire. Kicsit araszolok tőle messzebb a padon, szkeptikusan méregetve. Varázsütésre a Tökfej elfoglalja a látóteremet én meg lassított felvételbe, elnyílt ajkakkal nézek rá. Bízom-e? Jé, van néhány sötétebb kék vonás a szemeiben. Sürgetne, pedig azt hiszem tudom a választ. Nem tudja meg, mert elkap és hirtelen kerülök talpra, majd hátára repülök. Nincs jobb gondolatom hogyan kerülök ide, csak vissza pillantok Bettire. Minden elmosódik, ahogy kezemmel kapaszkodok a vállába és csak jár a tekintetem. Megcsapkodom a vállait. - Mit csinálunk? - kérdezem, mert ha lenézek magasan vagyunk. Zsiráf. Erősebben kapaszkodok, szavain nevetgélek először, majd előrefordulok, és… mindennek vége ahogy ködösen jut el a tudatomig a gyorsulással mi következhet. Ne. Ne, ne, ne. Kérlek, ne. Nem tudok azonban megszólalni, ijedtemben markolok rá arra amit visel.
 Elakad a levegőm, érzem minden izmomat megfeszülni, a kiabálásra rezzenek össze és merülök a víz alá, pont amikor oxigénnel tölteném meg a tüdőmet. Nyelek valamit, ami nem hagy levegőhöz jutni. A zene tompa, hirtelen minden félbeszakad. Kezem a csapódástól lendül fejem fölé és csak annyit érzek, hogy süllyedek és hiába kalimpálok semmi nem változik. Akkor sem amikor a felszínre tör a fejem. Fel sem fogom, hogy azért kerülök állig vissza a vízbe, mert Móric fél lábamat elengedte. Fojtogat, hiába csapkodom, vagy mozdul erővel a lábam, egyszerűen fuldoklom a felszínen is. Ki akarok innen menni, de nem tudok, szívem hevesen ver, szorít a felsőtestem a visszafeszítő köhögéstől. Félelemmel bukok ismét alá.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 30. 20:16
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 30. 22:36 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

A fülemben dübörgő szívverésem keveredik a víz adta tompítással. Kijózanító. Kikerekedett szemeim alig vesznek ki bármit is az előttem lévő homályos sötétségből, mikor érzem, hogy a víznek ellenáll testem és gyorsan kerül a felszínre. Összeszorítom a szemem, amint a víz folyik le rólam, és akad torkomon, csapkodok mígnem rámarkolok ismét az anyagra a mellkasán. Szívverésem erősödik, majd rezzenek meg amikor megérzem, hogy valami tart, nézek rá, ahogy arcomhoz ér és az oda tapadó tincsektől szabadít meg. Móric az. Nyelek egyet, majd kezemet számhoz kapva kezdek el köhögni. Üveges tekintetem elrejtve szorítom össze ismét szemeimet, a száraz, szúró levegőtől észhez térek, mintha csak lekevertek volna egyet. Hallom, hogy beszél, de csak azt fogom fel, hogy ki tudna vinni, én meg úgy kapaszkodok ismét a nyakába, mintha ő lenne a mentőmellény. - Vigyél ki innen - szólalok meg végül halkan. - Csak... vigyél ki - Szorosabban fogom, és ha tényleg kivinne, és érzem a talajt úgy igyekszem lélegezni minél mélyebbeket, minél normálisabban, de pillanatokig csak vagyok és ülök. Úgy érzem magam mintha megrepedt volna a tüdőm. Az ijedtséget egyre jobban felváltja más. A szorító érzések alábbhagyásával igyekszem a megkönnyebbüléstől nem elsírni magam, mikor ennyi ember itt van és látom rajta is, hogy mit váltott ki az egész. Egyszerre van bűntudatom és érzek valami mást. Tudom: nem tudhatta. Nem tudok úszni, de honnan is tudhatta volna? Móric... - Olyan idióta vagy - támasztom meg a homlokomat kezemet, ahogy ingatom a fejemet és sandítok fel rá. Az esti hűvös levegő kap bele a nedves ruhába és igyekszem kontrollálni, hogy ne rezzenjek meg. Elfáradtam.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 30. 22:38
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kőszegi Róza Amélia összes hozzászólása (208 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 7 » Fel