Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hű, de nagyon látszik az arcán, hogy jobban örült, amíg feltétel nélkül álltam a feladat elé. Marina nem egy buta lány, maximum könnyű szellemű, de tudom, hogy kompromisszumra juthatunk a… a sörfőzést illetően. Sosem hittem, hogy ez a gondolat egyszer megformálódik bennem, de tökéletesen mutatja hova kerülök, ha ilyen, és hasonló barátságokba kezdek gabalyodni. És témánál is vagyunk, aki kicsit gyakrabban jön, mint, ami jólesik. – Ó, őt ne kíméld – megfontolás nélkül szalad ki számon. – Mármint, részletkérdés. Számítottam rá. – biccentek. Talán kicsit pipa vagyok, amiért nem tudok kiigazodni rajta. Talán. Kicsit. Megjegyzem örültem volna, ha Marina kihagy a történetből, de van annyi eszem, hogy erre nem kérem meg, helyette az alsó ajkamba harapva visszadőlök a füzetemre. Minél kevesebbet szólok ehhez hozzá, annál jobb.
- Rendben, ez így fair. – bólintásom fejrázásba megy át – Kényszerítettél? Engem – bökök a mellkasomra - Ez nem valami haláltusa ám, és értékelem a jó szándékod, de hülyeségeket beszélsz...  – változtatok a stílusomon és csípőmmel a pultnak dőlök. – Ne hidd azt rólam, hogy nem vállalom a felességet azért, amibe belefogok. Végigcsináljuk együtt. – Onnan nézve, ahol én álltam, volt ami fontosabbnak tűnt némi feltételes büntetésnél. Igaz, még sosem volt benne igazán részem, de annyira nem lehet vészes, hogy megtörjön. Ha egyáltalán bekövetkezik. Mondanám, hogy maximum tanulok belőle, de mégis mit? Hogy többet ne főzzek zugában sört a kastélyban? Bólintok erősítve hangos szavaimat - Kezdve a hozzávalókkal ugye…
Elszaladok, visszatérek és úgy beszippant a feladat, a kihívás teljesítése, hogy egy darabig se kép, se hang nem ér. Csak az agyam és én. Mígnem a dolgosan járó-kelő manók kérdezni nem kezdenek Marinától. Hogy ez nekem nem jutott eszembe! Hasznosak lesznek. Elismerően tekintek fel az asztalon gubbasztó lányra – Ez igen – biccentem oldalra a fejem, majd elmosolyodok, nem sokáig tart a pillanat, vissza is merülök a dolgomba. Ahonnan elhűlve érzékelem a hang forrását, lassan feldolgozva azt. Ha ezt tudom, befogtam volna a számat. Mint akit nyúznak. Ő úgy vernyákolt, én úgy szenvedtem. – Te figyelj csak – szólok közbe – felőlem aztán ezt is hallgathatjuk – vonok vállat, mert nekem aztán tényleg fene mindegy - de nem lehetne inkább valamin lejátszani. – már szinte kérem. - Vagy gyakorolsz, hogyha menekülőre kell fognunk lebénítsd az ellenséget? Mert akkor jó úton haladsz - Ha így folytatja, esküszöm előadom neki a High School Musical második részéből a konyhai edény csapkodós darabot… habár, kit áltatok? Ha ismeri, ha nem, Marina becsatlakozna.
 Na ennyit arról, hogy majd a zenével könnyebb lesz! Teljesen kizökkentett a kántálás, pedig már tehetném is fel a vizet. Kipakolok a lábasból lépésről, lépésre elhelyezve a hozzávalókat a pulton. Azonnal bele is fogok, majd folyamatosan haladva, az összeillesztett receptek szerint dolgozni kezdek a dolgon, néha besegítést kérve. Amikor a víz felforr és beledobok mindent az adott lépés szerint, elsétálok a péksüteményekkel teli kosárig, amivel már egy ideje szemezgettem. Két szalvétát elemelve megfogok egy croissant és egy kakaós csigát, utóbbit Marina felé nyújtom, miközben aprót harapok a zsákmányomba. Sajtos-sonkás, amitől egy elégedett sóhaj hagyja el a számat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Mindig előttem van a kép, hogy a kaméleon kis buksiját a plafonnak koppintja, szemei meglepetten járnak mindenfele. De most ahogy elnézem, teljesen jól van - már nem mintha értenék hozzá – ahogy a levegőben megközelíti a padot. - Hogy ezek után félsz a kastélyban reptetni  – utalok vissza korábbi szavaira.
 Aprókat bólintok miközben beszél, és elmerengek vajon én mit reagálnék egy állatnak ünnepi ajándékként. Nem rajongok a meglepetésekért és egy állat érkezésére, mint felelősség, mindenképpen jó lenne felkészülni…  közben persze, mennyire szuper lenne kapni egy kedvencet! A kaméleon gazdája szavait alátámasztva nem lófrál el, marad a közelünkben – Így legalább nem kell aggódnod, hogy elveszik, még akkor sem, ha kihozod a levegőre – mosolyodok el. - Ó, a nevét még nem is kérdeztem – sandítok fel a háztársamra.
 A nemrég felfogott lófarkam balra, majd jobbra lendül, a fejrázásom ritmusára. – Nincsen, sajnos. Régóta szeretnék egy kutyát, de otthon a könyvesboltunkkal egybekötve élünk, így a szüleim már a gondolatot is elutasították – megvonom a vállam. – Különben nagyon szeretem az állatokat, a mágikus lények pedig főleg érdekelnek szóval, ha majd megtehetem biztosan lesz - ezt határozottan állíthatom. De azért mégis, a magam tizenöt évével és az anyagi helyzetünkkel nem is tudom hogyan férhetne bele. Pedig, ha mágikus is lenne, akkor sem aggódnék, rengeteg hely van, ahonnan segítséget kérhetnék a gondozásában.
– Éppen azon vagyok, hogy kitaláljam, melyik napomon lehetne benézni a városba, mielőtt még hazautaznék az ünnepekre – válaszolom a pillantásomat Benett-re emelve. – Szeretnék ajándékot nézni, meg persze jó lenne némi itteni édességet is magammal vinni a szünetre. – mosolyodok el. Bár ne ódzkodnék ennyire a hazalátogatástól, de a nasimmal átlendülhetek rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Mire feldolgozom a megjegyzését, folytatja, amit egy visszafogott mosollyal hallgatok. Tényleg baromi vicces, ezért volt értelme egy hétig elviselni a karomban sajgó izomlázat… – Értem, persze. - aprót bólintok és egy pillanattal később már magára is hagyom örömködni. Azt bezzeg nem gondoltam, amikor gyanútlanul visszajöttem, hogy átköltött karácsonyi dalba kezd természetesen az anyanyelvén, ami nem tudom javít vagy ront a helyzeten, de sehogy sem fényes. Várom a visszavágást. Nem ez történik. Szuszogva nevetem el magam a… dicséreten? – Ritkán sziporkáztatom nehogy elkopjon – értetlenül azon töprengek, hogy nem vette magára vagy nevetett ki, ahogy a legtöbben?
- Majd azért egyszer meghallgatom az eredetit – biccentek, habár biztos nem az lesz a kedvencem. – Azt nem csodálom – ráncolom a homlokomat.
– Nekünk Pálinka dalunk van – mosolyodok el szélesen. - Kvázi egy himnusz a kupica pálinkához, ami minden megoldása a búskomor, szedett-vedett sorsú magyaroknak. De, ha az egyenletből kivesszük az alkoholt, akkor bármelyik Republic dal is sokak által ismert és még jók is – fogom a tollat, és kerekded betűimmel az elhangzottakat követően skiccelem:
Bagossy – Van egy ház
Illegál - Örökké
Fish – Ne is figyelj rám
Tankcsapda – válassz régebbi dalokból
- Szerintem ezeknek adhatnál egy esélyt – tépem ki és felé nyújtom. – Így nem felejted el. - én annyit hallottam a libresszió rádiójában őket, hogy a könyökömön jönnek ki. Onnan ismerem a Margaretet is, na de kedvenc magyar bandám annyira nem stimmelt a lányhoz. Ahogy a kastélyhoz sem, hogy legyen itt komló a semmiből, pedig nélküle az egész terv dugába dől. Amíg az nem kerül az orrom elé a víz melegítésén kívül mást nem teszünk. Leg- és annál is nagyobb meglepetésemre a manók egy fonott kosárral térnek vissza, valamilyen raktár szerűségről motyogva, a kosárban ránézésre a megfelelő mennyiségű kenderfélével, meg némi árpával. Bólintok egy kis időt hagyva az államnak az eséshez, miközben csípőre vágom a kezeimet és a füzethez lépek. – Tizenöt és tizenhat évesen cefrézünk – karikázom be az adott lépést, majd Marinara nézek. Sok sikert hogy leolvassa mi van az arcomra írva, mert én magam sem tudom elképzelni. Ami biztos, az egyszerű együttműködésünk közben elkezdtem jól érezni magam. – Lassan meg kell mosni a ribizlit és az édesgyökeret is – mutogatok a hátam mögött, amíg a gázra is vetek egy pillantást és az elcsent péksüteménybe harapok. Utóbbi növényt különben ez idáig sosem láttam élőben, de ezt jobbnak látom elhallgatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Annyira van jól, mint én éber a mai nap folyamán. Amint kimondja szinte már borul is, amit tiszta jelnek vehettek, hogy a labda erősebben csapódott, mint hittem. Aggódom ugyan, de hidegvéremet megtartva odafigyelek rá, miközben beszéltetem. Ahogy a szavak egészen érthetően és megformálva hagyják el száját némileg meg is nyugszom több teret engedve a koncentrációnak. – Akkor jól emlékeztem, mármint a nevedet is hallottam már egyszer kétszer, csak nem tudtam arcot párosítani hozzá – mesélem, közben arcát fürkészem. Mintha a homlokát ráncolná fájdalmában. Nesze nekem könyvtár és olvasás, ha másodikos létemre nem tudok bűbájjal megoldani egy ilyen helyzetet. A nyakamat nyújtogatom, hátha valaki más megnézi mi lett a repülő labda okozta sérülés eredménye, de senkit nem látok közeledni. Lédára ugró pillantásom után el is húzom a számat – Igen, a sebességnél amit a seprűn diktálunk muszáj, és nem is számítottunk rád – nem mondanám, hogy nem volt szemrehányásnak nyoma a hangomban, de szemeim abszolút bocsánatkérően néztek le a lányra. Mert ha ott volt, ha nem, elismerem az én hibám volt és a figyelmetlenségemé. - Hogy érzed, bemenjünk a gyengélkedőre? – ácsorgok ott karomat összefonva. Ahogy elnézem őt, addig még baj nélkül be tudunk botorkálni, ha szükséges, máskülönben már rég bent lennék vele.
Léda kérdésére rövid pillanat után ontani kezdem a választ, hátha a beszéléssel elterelhetem a figyelmét a fájdalomról. – Látod felőlünk a három karikát a magasban, és ott messzebb is van belőle – na ha azt látja és bólint, nincs baj. Főleg, ha három és nem hat vagy netán kilenc az a karika. – Három féle labda repül a levegőben. Azokat őrzők védik, hogy a három hajtó – mutatok az éppen alakzatban repülő ellencsapat tagjaira, mivel mi nélkülem foghíjasan vagyunk éppen – ne dobhassa be a kvaffot - a labdát, ami eltalált – ugyanis azzal pontot szerezhetnek. A terelők az ellenfél hajtóinak feladatát nehezítik és csapattársaikat védik a gurkótól. Abból normál esetben kettő lenne, de mi ma csak egyet engedtünk fel – leguggolok mellé, hogy a gyorsan, de robosztusan suhanó labdát is megtaláljuk – ott megy most. Azokat ütővel ütik el. A harmadik fajta labda az aranycikesz, ami nagyon fürge, tehát a fogó poszton lévő ember ha elkapja, az ér a legtöbbet egy meccsen – magyarázom hosszasan és remélem némileg érhetően össze tudtam foglalni. – Jobban leszel és érdekel, a körletben odaadhatom a könyvemet, ami a kviddicsről szól. – ajánlom fel egy apró mosollyal.
 Meglep a lány köszönete, hiszen miattam kell most itt ülnie – Ne viccelj, ez természetes – biccentek - Én nem viseltem ilyen jól, amikor engem először eltalált repülés közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Töprengések, elkalandozások, talán a legjobb barátaim voltak, így nem idegen érzés számomra, ha egy időközben tovább gurult gombolyag fonala után kell kapnom, mielőtt még elveszne. Felismertem az általam már komfortossá vált helyzetet, amibe Benett belecsöppen, és csak helyeslően bólintok egy apró mosoly kíséretében. Az lesz az. Félre biccentett fejjel hallgatom a történetet, amibe belekezd, majd végére érdeklődőn pislogó szemeim kikerekednek. Én is hallottam az állatkájáról, de kíváncsiságom hatására nem éppen a ketrecestül rázogatás ötlött az eszembe. – Eszementek, istenem… - rázom a fejem. – Jajj, elképzeltem, hogy velük történik ez meg. Szerintem cseppet sem találnák szórakoztatónak. – pillantásom a kisállatra téved, akinek közben a nevét is megtudom. – Ne csináld, legalább illik hozzá – teszem csípőre a kezeimet. – Jobb, mint egy Jenő, mondjuk – húzom el a számat és nagyon remélem, hogy nem pont így hívják a testvérét, vagy az apukáját, vagy én nem is tudom kiét.
– Libresszió – bólintok. – Mondjuk a kávézó csak nemrégen nyílt mellé - csípőre tett karom összefonom magam előtt. - Azért sem tudhatsz róla, mert nem a közelben hanem otthon, Tölgyhegyen van – és nem is sokaknak említettem. Aki jobban ismer, az tudja, hiszen a természetemet és jellememet jobban formálta a hely, mint a családom maga és most újra kétesnek érezem, hogy valóban olyan jó e nekem, vagy sem. És, nem ennek semmi köze a rellonos megjegyzéseihez.
– De, de, remélem így lesz – nézek újra a közelünkben ólálkodó Kamcsira. – Benett? Olyat lehet, hogy rárepüljön az alkaromra? – kérdezem óvatosan éppen csak a fiúra sandítva a kisállatról. Megvárom a válaszát úgy kérdezek vissza – Neked milyen terved van a szünetre?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A barna mosolyog, az agyam egy hátsó zugában beindul egy kósza gondolat. Azt hiszem soha, senkit nem sikerült még kiismernem. Nem a megfigyeléssel volt a gond, csak a magam módján értelmezve a jeleket a legtöbbször talajt fogok, így aztán már mindketten tudjuk, hogy kiismerni valakit, a részemről valóban lehetetlen próbálkozás.
 Hiába nyitom szóra a számat, visszacsukom. Meglep, hogy elhagyja felmelegített helyét és a csaphoz lép, na meg az is, hogy van még remény, ha nincs tisztában a kifejezéssel. Ezek szerint a barátja ilyesmire nem tért még ki, ami nyilván azért lehet, mert normális tizenhat évesek, de ezt a magyarázatot élből visszautasítom. Így is szürreális a napom. Felteszem az ujjam és a könyvbe kukkantok. -  Amikor szeszes italt főznek, általában az alapanyag melegítése közben a hő – az erjedés sem lehet Marina szótára része – cukrossá teszi. – fejezem be magamtól. – A magyarok emiatt szokták mondani, hogy "cefreszag" van – ujjaimmal a levegőt karmolom - amikor erős alkoholt isznak. Szerintem mindjárt érezzük mi is. Bár, még nem volt ilyenben részem.

Néhány óra múlva a falak közti teret fel is tölti ez a bizonyos technokol szag, ami okkal nem illatnak lett keresztelve. Mellé párosul Marina melódia szegény éneklése, de legalább már magyarul. Ő adja a talpalávalót, én pedig a szűréshez készítem elő a terepet. Csapatmunka a köbön. De nem bánom, így legalább minden az én kéz és észjárásom szerinti rendben zajlik. Épp a csuklómmal igyekszem egy arcomhoz tapadt hajtincset arrébb simítani, amikor Marina a vállát nyomó hatalmas problémákkal huppan a székre. Világos, szinte szürke szemem árnyalata a vacillálásommal változik. – Amikor kicsi voltam, azt énekeltem: „Álmaim kék vőlegény”, ahhoz képest neked jól megy a szöveg – nyomom meg a mondandóm végét. Apró sóhaj szökik ki ajkaim közt a felmelegedett levegőbe. – Álmaim kéklő egén, gyümölcsfáim tetején… - kezdek bele, a dallamot követve az első két sor végéig. – Most te jössz – biccentek és visszafordulok a fazékhoz. Megvárom Marina mit reagál, majd folytatom újabb két sorral. A Pálinka dalt tanítva főzök sört, egy jámbor, ámbár kerge dánnak. Valaki felkelthetne, ha pedig ezek után nem járok sikerrel, lőjön is le.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A plafonról vezetem vissza a tekintetem Marinara, arcomon helyet engedve véleményemnek. Egyértelműen látszik rajta, hogy szórakoztatja, amit kicsi kori énemről meséltem. Horkantás szerű hang hagyja el az ajkaim, mielőtt halkan elnevetném magam az asszociáción, ami automatikusan végbement a fejemben. Nem is tudja, milyen jól fején találta a szöget. Vagyis… - Ha nem lennél, nem is tudnám, hogy van esetem – a kezem a csípőmről a homlokomhoz szalad, hogy megdörzsöljem, amíg ő kigondolja a karácsonyi ajándékomat. Mondanám, hogy inkább védjük a környezetet és ne pazaroljuk a papírt, de a vigyora miatt meggondolom magam – Neked milyen az eseted Marina? – kérdezek rá, éppen csak oldalra biccentve a fejemet.
 Marina sok minden, de konyhatündér semmiképp. Miközben azt kívántam bár bot fülem lenne, a dalolászását hallgattam és egy újabb pipát kanyarodik részletes folyamatábrámra. - Nyújtsd hát a karod felém, - és a Magna Cum Laude éppen telibe is találta. Kellenek a kezek a sör szűréséhez, amit azonnal Marina-val is megosztok.
- Még két óra a terv szerint. – ujjamat pörgetve számolok. – De gyorsíthatok a folyamaton – sandítok rá, ahogy közelebb lép. – Ardai órája nem véletlenül az egyik kedvencem – mosolyodok el, hiszen a tanárnő csupa hasznos anyagot ad le. Az átváltoztatástan hallatán mindig aprót csillan a tekintetem. – De még most kell eldöntenünk, mert az élesztőnek meg kell hagyni azt az egy órátvarázslát nélkül – attól tönkre mehet, és én biztos nem kockáztatom meg.
- Elképzeltem – nevetek jóízűen, képzeletemben a csomagoló részlegen vagyunk – Te inkább felülnél a szalagra és bepalackoztatnád magad ahelyett, hogy mellette állj és pakolj. - erről eszembe is jut. Üvegeket kell keresnünk.
Abszurd ötletnek találtam eleinte ezt az egészet, aztán túl nagy falatnak éreztem, most viszont rájöttem, hogy feleslegesen kattogtam rajta, mert… igazából jól szórakozok. - Azt hiszem örülök, hogy hozzám fordultál – mondom a lánynak tétován.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Legalább egy kérdésemre kerek, összetett és értelmes választ kaphattam nem túl hosszú ismeretségünk során. Mire végzünk, talán megérem, hogy értelmes gondolkodásomat gátló lányos zavarom elpárologjon.
 Tetszik, ahogy csillan Tökfej szeme, miközben teljesen hétköznapi tárgyakról ilyen elánnal beszél. Bárcsak tudnám mit mire ért ilyen átszellemülten, de ennek hiánya mocorgásra késztet. Az egész olyan, mintha ugyanarra a hullámvasútra fizetnék be, amire korábban már felültem. Most az egyik pillanatban lelkesen beszél, az orrom elé nyomja az üres papírt, amit hiába szuggerálok, nem tudok fókuszálni. Mire beleszoknék a helyzetbe, mintha mindent elvágtak volna. Akárcsak a vízeséskor. Megtörtént, mint egy elfeledett csettintés, ami elnyomottan visszhangzik. Egyik papír itt, másik ott, sóhajtozik nekem, én nyelek egyet, ahogy hajába túr, és egészen más bújik meg a kék tekintet mögött. Meg se szólalok, így fogalmam sincs mit ronthattam el. Nem számítottam a jelenethez hozzácsapott újabb bunkó megnyilvánulására. A mellkasomba szúr ez az érzés és kényelmetlen bizsergés kezd futkosni a bőrömön fejtetőmtől a lábujjamig. Ennek így semmi értelme megint.
Épp rávenném magam a távozásra, de ahogy félbe hagyom léptem akaratlan közelebb kerülök hozzá. Nem fogok menekülni. Akkor Hunornak lenne igaza, én pedig hazuggá válnék. – Ne aggódj magadért Mórocz – biccentem félre a fejem, mint aki a visszatett papírköteget vizsgálgatja – Hamar találnál mást, akinek a vérét szívhatod - ennyit az elejtett megjegyzésekről.
Arrébb lépek, ki tudja miért, tovább kíváncsiskodok, amire őnagysága hajlandó választ adni. Annyit sóhajtozik, mindjárt hívok neki egy gyógyítót. Mondjuk… nem is kérte, hogy állítsak ide mellé interjúztatni, miközben egyértelműen dolga lenne. Mosolyra vont ajkaim lassan elnyílnak, ahogy a szavak kicsusszannak filtertelen számon. – Elég izgalmas – mondom. - Akkor ez az, amikor írás technikákat tanulsz? - nem akarok rosszul fogalmazni. Még a kezemmel is íves mozdulatokat írok le magam előtt, mint aki éppen pálca nélkül varázsol. Légvarázsol... Olyan vajon van? Mint a léggitár... Hmm.
 Szuper, hogy nem adja fel, hanem megpróbál másik utat találni a megoldáshoz és kísérletezik az eszközökkel, ezt viszont egy szikla szélén egyensúlyozva, pálcával a lapockáim közt sem mondtam volna ki hangosan. Nem is tudtam volna, ahogy felfigyelek méregetésére. Remek. Nem vagyok eléggé zavarban, Tökfej! Halkan elnevetem magam, elnyomva vele kínom, és keserűségem. – Aha. Igen. Vagyis, lehet a bakancs miatt még magasabb is vagyok – pillogok le a térdemig érő darabra. – Vagy megtéveszthetett a pipiskedésem, ahogy kapaszkodtam a könyvtári könyvbe - csípőre teszem a kezem. Ugyanis az erőviszonyokat nézve egészen jól álltam vele szemben a sarat. - De emiatt egy percig se becsülj alább. - nézek fel rá nagyjából egy kölyökkutya morcosságával. Ettől biztos nem fordul meg ilyesmi szőke fejében.
- Csak még egy kérdés: szerinted az – bökök a Tökfej testéhez szorított papír kötetre – a festék elvezetését is segíti, vagy csak a tintáét? – járatom az agyam, ahogy puhán a szám belsejébe harapok. Meg fogom találni azt az ajándékot most már, ha törik, ha szakad. Nem terelődik el a figyelmem, csakis az fog hajtani, amiért ide jöttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Egyre sűrűbben érnek olyan pillantok, amikor magamra sem ismerek. Ez is egy ilyen pillanat volt, hiszen nem vagyok olyan hülye, hogy ne tudjam megjegyzésemmel hova fogunk elkanyarodni. Az agyam hátsó zugából suttogta egy direkt hang, bár én foglaltam szavakba, kezem mégis megáll a homlokomon, sőt, egész testemmel kérdőn pásztázom Marina arcát. Mosolyog, biztos jól szórakozik a kis teóriáin, ami nálam idegszaggató agyalásokig fajult. Szemforgatás a válaszom, semmi több.
 Ugyan kiül valami érzelem az arcára, de ember legyen, aki le is tudja azt fordítani, tehát kissé csücsörítve várakozom, majd bólintok. – Ez az egész túl van értékelve – nyúlok a konyharuháért. - Ráérünk, most vannak fontosabb dolgok, kihívások, mint… - el sem hiszem, hogy ezt mondom – a dzsulebrid? – és őszintén szólva jelenleg tényleg nem érdekel más. Teljesen rákapcsolódok ennek a receptúrának a folyamatára, az agyam járását a bájitaltanon megszokott pályára állítom, hiszen annyira nem ütköznek meg. De most más mágiához folyamodok és pálcámat elővéve rásegítettek a sör készülésére.
 Nincs helye felesleges szavaknak, pedig szívesen beszélgetnék még a tárgyakról. Helyette percekkel később megrökönyödve hallgatom a karrierista beszédét. A rajzfilmekben ilyenkor emelik a karaktert pódiumra, növelik meg a fejét, ilyesmi és ebben a pillanatban Marinat pontosan így képzelem el, ami széles mosolyra késztet. Az is benne van, hogy minden rám vetülő pillantás skatulyába tesz abban a bizonyos dobozban, és itt ez a lány, aki nagy lelkesen életemben talán először egészen mást mond. Ezt az ajtót nem nyitom ki, kulcsra zárom és ignorálom mielőtt melankóliába csöppennék, miközben, őszintén, most jól érzem magam. – Ez így nem is hangzik rosszul – töröm a fejem. – Én írnék szlogeneket, te pedig képzeld csak el, ha levezényelhetnéd a karácsonyi sör szezonját.
Még az hiányozna, pontos adat az esélyeire, amihez fel kellene érnem. – Jobb is így – ujjammal a jegyzetemre bökök és a pipák mentén követem azt a rengeteg mindent, amit az utóbbi órákban véghezvittünk. Az újabb szűrésen túlesve, már nem maradt más csak megfigyelni, hogy az élesztő hatott e. – Marina… - kezdem, szemem lassan engedi el a gömbölyded betűimet, hogy lássam a lány figyel e és nem egy másik univerzumban duzzog vagy dolgozik a kreatív osztályon. – Mindjárt kész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Tény, hogy nem sorolnám a legnagyobb erőségeim közé mások érzelmeinek a leolvasását, avagy lefordítását magamban, egyáltalán a befogadással vannak bajaim - mindezt foghatom az antiszociális neveltetésemre - de egy pillantás az előttem állónak az arcáról a mozduló kezeire, és azt hiszem értem. A történet, ami éppen felmerült nem csodálom, ha még mindig hatással van Benettre és én pontosan itt döntök úgy, hogy nem feszegetem tovább a dolgot. Ő maga le is zárja a témát egy utolsó elejtett mondattal, amely hatására akaratlan bukkan fel lelki szemeim előtt a rellonos pimasz mosolya és hallom fülembe a maró gúnyt. Szavak helyett aprót bólintok beleegyezően. Az biztos, Benett, ebben abszolút egyet tudok érteni!
- Igaz, én még sosem neveztem el állatot… vagy úgy, bármit – biccentem oldalra az állam. Ha mondjuk lenne egy kutyám egészen biztosan film, avagy könyv karakter után kapná a nevét. Tekintetem az egyedi kisállatot követi, el is mosolyodok néhány apró mozdulatán.
- Persze, legyen, ahogy mondod – bólintok, hiszen nem értek hozzá, ilyenkor jobb a hozzáértőre hagyatkozni, mintsem makacsságom hátszelével fejjel futni a falba. Kék szemeim Benett mozdulatait figyelik, amint megfogja Kamcsit, igyekszem őket leutánozni, ahogy szárnyaira ügyelve, egészen óvatosan átveszem a kaméleont. Az első simításnál kitapintom a testén lévő apró redőket és domborulatokat. Szája egy vonallá simul, alig látszik meg lassan mozduló szemei alatt ülve. Teste vége jobban kunkorodik, ahogy lábaival belém kapaszkodik, amíg tartom. Az aranyhajból Pascalra emlékeztet, csak Kamcsinak jobb ezekkel a szépen ízelt szárnyakkal. – Nagyon elegáns vagy – mondom Kamcsinak egy apró mosolyt megengedve magamnak, közben igyekszem nem kizökkeni a beszélgetésemből, a hús vér emberrel ugyebár. Tekintetem nehezen veszem le róla, mutatóujjam külsejével cirógatom az álla alatt, majd a hátán, közben hallgatom Benett terveit a szünetre. – Nyugalmasnak hangzik, az pedig sosem rossz – mondom neki, majd mozdul szám széle a nevetése hallatán. – Én, úgy néz ki, hogy a karácsonyi koncertre segítek majd felkészülni az otthoni diákoknak – még mindig nem értem a mesterem, hogyan gondolta. Türelmes vagyok, csak sose oktattam még senkit. Az, és a tudálékosság nem ugyanaz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Kalligráfia, írástechnika, egykutya. Helyesel, így szám széle apró kunkorra emelkedik, puffadtabbá téve arcizmaimat. Na de mégis, képes volt előttem elismerni, hogy valami kihívást jelenthet számára is? Halványan bevillan az emlék, amikor az illúziómágia miatt makacsolta meg magát, de idegenen csengő nevetése visszaránt. Rá emelem tekintetem kékjeit keresve. – És aztán? Feladni könnyebb lenne, de nem úgy tűnsz, mint aki arra készül. Keresed a megoldást, ebből tanulsz, ezért vagy ott - gondolom önszántából. Két perce nem úgy magyarázott nekem, mintha kötelező lenne. Elhallgatok, realizálva kihez beszélek. Az imént meg sem szólaltam és az is baj volt. Még, hogy pálcával a hátamba se mondanám! Merlinre… - Tudom, semmi közöm hozzá – ha egyszer így van. Fejemmel az ajtó felé fordulok, ahogy valaki kilépve beengedi a hűvös levegőt. Úgy csap meg, mint a Tökfej légből kapott kérdése.
Röhög a markába. Az, meg a szemeit keretező nyomok generálják a szemöldököm közti ránc előbukkanását, ahogy összevonom azokat. Zavarban vagyok, nem hülye! Aztán még képes tetőzni a helyzetét, amikor csípőre teszem a kezem! – Az hát, felesleges, nyilvánvalóan erősebb fizikumod van egy másodikos lányénál, szép munka... – paskolom meg kabátjába bújtatott felkarját, amelyikkel arcát takarta. Lehet inkább püfölés volt, mint paskolás, de ki kellett adnom magamból ahhoz, hogy utána a szavak elhagyhassák a számat. Türelmes lány vagyok, általában nyugodt, de neki különös képessége van a kedélyeim felborzolásához. – Viszont én kiábrándítanálak Tökfej, a mérleg nyelve a végén mindig az okos lányoknak kedvez – vonom meg szemöldököm. – Szóval te csak ne mond meg nekem, mit tudok, és mit nem, mert meglepődsz – elkapom a pillantásom. Vissza kell tartanom a kikívánkozó levegőm, kezemet zsebeimbe bújtatom, érzem, hogy megremeg, de mintha megmozdult volna bennem valami, mintha az eszem és az érzelmeim elkezdtek volna reagálni egymásra. Ekkora hatással lettek volna rám Hunor szavai, amikor kifejtette véleményét a kilátóban?
- Mert nem értek hozzá – ismerem be sóhajtva, majd hajamba túrok. Pislákolok párat, mielőtt beleülnék a helyzetbe és oldalpillantásokat küldenék felé. Szeretek mindent önállóan véghezvinni, tehát sokáig csak csendben vacillálok. Tudom, hogy nem kedvel engem, most mégis segítséget ajánl, és ezzel telibe talál tanácstalan helyzetemben. – Ajándékot – mondom végül. – Egy tehetséges barátomnak szánom, örülne valami ilyesminek – méregetem a körülöttünk lévő holmikat. – Általában értelmezem az alkotásokat, nem csinálom őket, tudja a franc, már bocsánat, hogy mi ez a rengeteg mütyür. Például az – intek egy spatula alakú fémre. – Eddig csak orvosi rendelőben láttam hasonlót. Te érted ezt? – sóhajtom a combomnak csapva leengedett kezem. Tessék, beavattam. Technikailag ez nem segítségkérés, sokkal inkább megvitatás, nem? Nem. Ez segítségkérés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Marina Darik tökéletesen helyt áll a cápákkal teli akváriumban, amit másnéven iskolai státusz hierearchiának is nevezhetnék. A lány vicces a maga humorával, abszolút komolytalan, - mégis, a fülekbe bogarat ültető elejtett megjegyzésekkel - kreatív, laza, elkényeztetett és egyértelműen gyönyörű. Mindenki maga szájízének sorolja ezeket pró vagy kontra oldalra. Gondolhatnánk, hogy a hirtelen rám ereszkedő féltékenység legjobb barátja személye miatt ered, ez nem így van, mert más a fontos, sem nem egy kéretlen crush után sóvárgó tini hisztije. Ez a lány ismeri önmagát. Látszik rajta, hogyha kétségei akadnak, fényévekkel hamarabb rendezi azokat, mint én tenném. Ezért érzek féltékenységet, amelyet kontrollálni képtelen vagyok, mégis arcomon halvány mosoly jelenik meg, ahogy Marina felnevet. Vajon milyen lehet úgy megszólalni, hogy nem félsz a szavaid következménye miatt?
Na, ő aztán nem aggódik, dől belőle a mondandó, folyamatosan beszél a fiktív munkájáról, mindeközben én tényleg azzal foglalkozom. A munkával. A feladattal, mert sikerülnie kell. Elfordulva megengedek magamnak egy szemforgatást, de korábbi mosolyom egyre csak szélesedik alatta. - Pénteki szünnap? - kérdezem, megragadva a levegővételének csendjét. - Ez is hipotetikus, vagy Dániában van ilyen?
Kezem jár, a dolgokkal foglalkozom, ahogy helyesbít a megszólításon. Rosszban lehet a szüleivel? Hiába igyekszem magamat emlékeztetni: “mindenkinek meg van a maga baja, légy kedves”, néha megfeledkezem róla. Lehet fel kellene tűznöm egy pergamenttel a tükrömre. Mindegy is, ezt a kérdést nem teszem fel. - Lássuk csak... - húzom végig kezeim közt a konyharuhát. - Nagycsibe? - fél szemöldököm szórakozott ívet vesz fel, majd hümmögök. Biztos, hogy nem fogom Rinnek hívni. A Marieról pedig mindig a Macskaarisztokraták jut eszembe, ahogy kibál a kisegér, hogy “kiscicák, kiscicák!”. Erre igazán nem szeretnék asszociálni. A Mae pedig... ‘mé... fonetikusan olyan furcsa, nem áll rá a szám. Hosszú agyalásom eredményeként bólintok - Akkor, Rin, amíg nem jön valami találó becenév.
-Igazán? - pislogok. - Dehát olyan kesernyés, meg... - ez büdös. Orrom hegye ide-oda zizeg tőle, ezzel most nem foglalkozom, ha azt mondja jó, ez esetben el is hiszem. Azt már nem, hogy újra magához ölel. Gondoltam, hogy fontos neki, na de, hogy ekkora örömöt okozzon néhány liter folyadék! Megszeppenve viszonzom az ölelést. Még ő is felém magasodik! Ez elképesztő...
-Keressünk valamit, amibe kiszedhetjük - érkezik megkésett válaszom. - Aztán csak annyi a dolgod, hogy vársz. Néhány nap - azzal újabb pipát a helyén tudok listámon. - Jaj, és ha megkóstoltad, pontosítsunk a recepten - emelem meg a füzetet. - Tudod, csak a sörfőző karrierista tervekhez.
Rin Darik magasról tesz az iskolai státusz hierarchiára, ahogy én is. Ez az egyetlen, aminek sosem vágyok megfelelni. Talán ezért is mondhatom, hogy a konyha falai közé beszorult büdös gőzben szereztem egy új, hamisan dalolászó barátot. Mindig van értelme ráharapni a kihívásokra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nem sokszor gondolkodom el rajta, de egyre biztosabban érzem, hogy nem is lenne olyan rossz egy kisállat. Már olyan, amit képes vagyok gondozni és talán nem is varázslény, hiszen olyan hirtelen lettem a része ennek a világnak, talán egy kedvenc, mint egy kutya kicsit még komfortosabbá tenné nekem a változást. De nem igen kalandozok el, hiszen Benett kérdez. - Nem, még nem, de egyre több embert ismerek a kastélyban, akinek van. Lehet én is meg tudnék birkózni még egy kis felelősséggel - mosolyodok el háztársamra sandítva.
Figyelmesen hallgatom, kissé félre biccentett fejjel, mert nem mond butaságot a másik. Abszolút nem! És ettől kicsit fel is villanyozódom. - Sose jutott volna eszembe, de el kell ismernem, ez kreatív - bólogatok. - A végén lehet még onnan is vennék magamhoz valakit - gondolkodok el, hiszen ez rám vallana. A menhelyről elhozni egy állatot. - Mindenképpen elnézek majd arra - biztosítom róla Benettet, hogy tudja, megfogadom a tanácsát.
- Kicsit. Inkább csak szokatlan - válaszolom, majd úgy teszek, ahogy kér, és a kaméleon szárnyait megpróbálom inkább kerülni. Álla alatt cirógatom, miközben felmerül a legkedvesebb témám. - Igen, zenében. Zongorázok, és néha, ha úgy alakul, akkor énekelek - bár az iskolai kórus óta nem rajongok a nyilvános dalolászásért. Hagyjuk is, meg is tartom magamnak ezt az infót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Mindig is érdekesnek találtam a kultúrák közötti különbségeket és azzal, hogy a lány elejtett egy megjegyzést automatikus rá is hangolódott a kíváncsiságom. Figyelmesen hallgatom, amit az otthoni, dán munka szokásokról mesél nekem, néhol bólintok egyet, neki is és magamnak is jelezve, hogy értettem és megjegyeztem. - A hyggéről már olvastam - mondom neki halvány mosoly mellett. - Te is a szerint élsz ezek szerint? Mármint, gondolom érdekel - teszem hozzá nehogy félre értse esetleg mi után érdeklődöm, de így se biztos, hogy úgy csattan majd benne, mint én azt szeretném.
Miután a beceneveket tisztázzuk még mindig némileg furcsán érzem magam attól, hogy Rinnek neveztem, hangosan. Szinte hallom, ahogy a Tökfej kiejti a nevet a hangsúlyával és egyszerűen nem érzem úgy, hogy nekem ez feküdne. De majd még később gondolkodok ezen, a fő, hogy megtudtam, nem kedveli, ha Marinanak nevezik.
Fél szemöldökömet emelem rá, ahogy szarkasztikus mosoly kerül ajkamra. - Pedig, nem ittam még - bólintok és rögtön közben akadok el, ahogy a szűzesség szó fülemet üti. - A micsodát? - Kikerekedett szemekkel pislákolok fel a lányra. - Nem is terveztem, csak elkészítettem, számításaim szerint megfelelően - mondom határozottan, ugyanis, nem szándékoztam egy két kortynál többet inni ebből a gyümölcsös, ámbár büdös dologból.
Ajkam belsejébe harapok, ahogy átgondolom amit mond. Biztos vagyok benne, hogy a tanárnő nem éppen ezek miatt oktatok minket a hőmérséklet változtatására és bármennyire is szívesen mondanám most Marinanak, hogy bizony, megkóstolhatjuk, nem a hőmérséklet a fő problémánk. - Össze kell állnia, nem elég, ha csak lehűtjük. Sajnálom, de nem ronthatjuk el éppen a  végén - rázom a fejem, ahogy hajgumival szorosabb copfba kötöm a hajamat. - Később fog kiderülni, hogy sikerült e - közlöm, mert sajnos, nem sajnos, ez a helyzet. Addig nem is fogom sikeresnek tekinteni, amíg nem történt meg a teszt. Halkan szusszanok végül, ugyanis meglepően elfáradhat az ember ilyen procedúrákban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Észre sem veszem, hogy belül igenis zavarba jövök attól, ahogy tekintete zizeg miközben beszélek, de valahogy az agyam inkább a szavakra fókuszál, amiket nem vagyok rest kimondani neki. Alsó ajkam belsejébe harapok, ahogy igazat ad nekem, és ettől valahogy jobban is érzem magam. Merlin tudja miért töprengek ennyit egy pimasz kamasz fiún, mintha fel kellene térképeznem, ahhoz, hogy megértsem miért kedvelem, ugyan már, de komolyan!
Az a probléma, hogy ahogy folytatjuk, eszembe jut mennyit lógtam én azon a könyvön vele szemben és ha most ezt felhozom, akkor mondhatja, hogy egyértelműen az én döntésem volt nem elengedni, én álltam bele, a saját erőmmel, tehát ez így nem jó.  Aztán halad tovább a beszélgetés és egészen oda lyukadunk ki, ami már inkább ránk vall. Civakodunk. Pontosabban, gondolnám tovább, de ujja éri a homlokomat, mire hátrahőkölök és csak megszeppenve pislogok fel rá. - Akkor talán ne az én homlokomat bökdösd - fürgészem mérgesen, majd félre pillantok, hogy végül újra az arcára vezessem tekintetem. - Most arról civakodunk, hogy hogyan civakodunk? - mert azért ez abszurd és okát se tudom, de akaratlan mosolyodok el egy pillanatra. Gyorsan rendezem az arcvonásaimat.
- Köszönöm - teljesen komolyan fogadom, mert igen, erre ment ki. Megformálja a szavakat, amiket továbbra is dacos arckifejezéssel hallgatok, majd elmosolyodik. Rám kacsint… és én libabőrös leszek. Pusztító, elárasztó érzés ez a bőrömön, aminek jelenlétét teljes mértékben igyekszem nem figyelemmel kísérni. Kizárom, mert nem eshet jól az, amit gúnyolódás okául cselekszik velem szemben. Majd mégis segítséget ajánl nekem, én pedig kínomban elfogadom.
- Fest - bólintok, ami igen csáléra sikerül, ahogy felém lép és azonnal a másik irányba topogok, hogy elférjen, mert azért nem kicsi. Inkább beszélek még neki a spatulá szerű dolgokról, hogy lássa, nem véletlen fordulok hozzá, tényleg nem tudtam mibe vágom a fejszémet. Pedig ez ritka. - Jó, ez mondjuk logikus - mondom, ahogy meredek a tárgyra. Lehet azzal még én is tudnék kezdeni valamit. Majd a Tökfej visszaér, felnézek rá, aztán le a kezemre, avagy kezünkre, ahogy a következő percbe, már mindenem libben utána. Tudok ám menni magamtól, mondanám is, de miért nem teszem? Mindennek tetejébe még neki csapódok a polcnál, hiszen én nem is tudtam hova tart aztán egyszer csak megáll. Fülem mögé simítom a lendületben elszabadult tincsem, ahogy hátrébb lépek és elhúzva a kezemet a polcot kezdem méregetni. - Várj. Tudom - összeszorítom a szemeimet, igyekszem felidézni miket rejtett a mappája. - Pávát faragott a tökbe - mondom ki halkan. - Állatosak - pattannak ki a szemeim - olyan, egy vonallal - mutatom a levegőbe, a termékekről nézek a Tökfejre. Teljesen idétlen vagyok. - Szóval, állatokat szokott a legtöbbször. Nagyon színesek, szépek, de nem tudok többet mondani - engedem le a kezem magam mellé, mert tényleg ennyire jutottam. Legszívesebben vennék neki egy naptárat, de nem hátrálok meg. Főleg, ha már eddig fajult a dolog, hogy a rellonos segít benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Mióta ismerem ez van. Egyik pillanatban mérgesen ráncolt orrommal nézek fel rá, a másikban pici mosollyal ajkaimon pislákolok, mint valami tökkelütött kasu. Civakodásunkat a civakodásunkról nem követi további civakodás - ennyi szóismétléstől megfájdul a fejem, borzalmas - hiszen csak egy egyszerű igen a Tökfej válasza, amire már már vele egyszerre bólintok. A folytatásra pedig morcos arcom újra csak feloldódik. Na tessék! Erről beszéltem! Kasu. Mégis, ezt még mindig inkább könnyebb megélni, mint a segítségkérést és az azt követő értetlenkedést, amibe belekerülök.
- Gondolom azokat. És igen, tényleg, öhm, látványosak - eddig sem titkoltam, hogy barátnőm munkái igenis megszólalhatnának, olyan ízlésesek. Ráemelem szemöldökömet, majd fejem moccan követve a mozdulatait. Most vegyek neki egy papírt meg egy ceruzát? Erre leguggol velük és kettőt tippelhetünk mi jön: Pislog rám. Államat kicsit behúzva moccan a fejem kérdőn, hogy most… jajj, rendben van. Combomon simít végig a tenyerem térdemig, amint leguggolok a Tökfejjel szemben.
- Olyasmi - azért a festészetet és a ceruza rajzokat képes vagyok felfogni, jártam már kiállításokon és olvastam róluk. Neki nem fogom tovább fejtegetni, már elégszer elmondtam. Aztán mégis ceruza kerül az ujjaim közé, tekintetem idegenkedve villan arcára, onnan kezére. Meglepetten nyílnak el ajkaim, a grafit hegye finoman érinti a lapot mielőtt még irányítva kezem rajzolni kezdene. Egyszer nézek fel arcára miközben hallgatom a koncentrációtól elnyújtott szavakat. Különben, ahogy a ceruza sem a papírlapot úgy a tekintetem sem engedi a vonal alakulásának folyamatát, hiába ver hevesen a szívem. Kedves velem. Hümmögök, ahogy valami kunkort visz még bele, és a semmiből madár lesz. Kérdésére nem mondok semmit, ahogy elenged, megfogom és közelebb emelem a lapot. Csodálkozva meredek a kolibrire, majd rázom meg a fejem. - Az én rajzom erre még csak nem is hajazna, Tökfej - hitetlen elnevetem magam. - Tényleg jól néz ki, talán épp azért, mert egyszerű - pillanatig nézem arcát somolyogva, tekintetem vezetem vissza a kezeim közt tartott rajzra. - Megtarthatom?
Valóban hasznos ajándékot szeretnék neki nézni, ez változatlan. Állásba emelkedem és megvárom, amíg ő is így tesz. - Hasonlókat csinál, de csak egyszer láthattam a dolgait. Azt mondod ezt festékkel nem lehet- kijelentem a megállapításom. - Ehhez logikusan sok ceruza kell, tehát, egy hegyező nem lehet rossz. Vagy valami készlet, amiben van hegyező - töprengve osztom meg vele új ötletemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Igyekszik a tudtomra adni a jelenség lényegét. Őszintén, igazán próbálom megérteni mégis miről beszél és ezt a lehetetlen hasonlatot, amit sikerül összehoznia Marinanak, szerencsére nem is bukok el benne vészesen. -Az néphagyomány, és a disznóvágás mondhatni a szeánsza, de annak nincs köze a lélekállapothoz - ráncolom a szemöldököm. - De azt hiszem értelek. Te inkább arra próbáltál rávilágítani, hogy hiába magyarázol most róla, ha egyszer ezt inkább megélni lehet - apró bólintás után sandítok felé, hogy jól gondolom e.
Nem számítottam a hiperventillálás jeleira attól, hogy még nem ittam sört, azonban a lányból mégis kiváltom, én pedig csak pislogok rá. - A korom itt nem releváns - mosolyodom el, de lesz az egyre kurtább meghallva ezt a sörszüzesség dolgot. - Szerintem ilyen szó, akkor sem létezik, de a sörszüzességem teljesen jól van, köszöni - emelem meg mindkét kezem és rázom mellé fejemet. Ki van zárva, hogy újra alkoholizáljak azok után, hogy a Tökfejet ölelgettem. Káros. Amúgy is, de rám nézve meg főleg.
Mindenáron meg akarja velem kóstoltatni a kreálmányunkat, amire én összepréselt ajkakkal fordulok felé. Kemény pillantásom enged fel, ahogy érvel nekem. Értelmes érvet kapok, amitől meglepetten szalad feljebb szemöldököm. Hiszen vártam a Tudod miért után a “csak mert”-et és igazán kellemes meglepetés, hogy az végül elmaradt. - Legyen. Megkóstolom, de mindössze egy kortyról lehet szó - mutatom is az ujjammal magam mellett. Orrom ráncolódik, ahogy a kondér felé hajolok. Mégis mit műveltem én magamnak? Vigasztaljon a tudat, hogy kaptam érte két ölelést. Kéne, hogy vigasztaljon, igaz?
- Ez remek! - enyhe szarkazmussal hangomban indulok meg, hiszen barátnőm irányba állít. Nekik meg van ez a rángatós, tologatós szokásuk, amiért most aprót moccannak vállaim, majd lépek Marina mellé. - Jó, de valami finomat válassz nekem, Rin - szögezem le.
Vállam felett pillantok hátra megköszönni a segítséget, de Marina hamarabb szól, mint én, nem meglepő módon, tehát csak megerősítse őt bólintok egyet. Részemről a puszi elmarad, fejben pedig már azon gondolkodom, hogy pontosan hány napot várjunk mire kiderül, hogy sikeresen teljesítve lett e maga a kihívás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Újabb tanév köszöntött be, aminek újult erővel vágok neki. Utóbbi éveim meghozták gyümölcsét, így most eredményeimmel, lelkesen vettem fel az újabb tárgyakat. Mágusjog. Viszonylag hosszas töprengés után, végül odaillesztettem az összes többi mellé. Nem árt tisztában lennem a jogaimmal, arról nem is beszélve, hogy a Bagolykőbe kerülésemkor minden szabályzatot átolvastam, ha esetleg bajba kerülnék megtaláljam a kiskapukat. Hasznos lett volna a Marina-val történt sörfőzéskor, de végül nem buktunk le, amit nem mondanám, hogy bánok. De a lényeg: Ki mint vet, úgy arat.
Az asztalhoz kényelmesen elhelyezkedve pillantok Hunorra, majd nevetek fel halkan szavaira. Aprót köhintve komolyodok el, hiszen az oktatónk bármelyik pillanatban beléphet és fontos az első benyomás. Emellett újra bennem van némi kétely, hogy jó döntés volt e. Mármint, még leadhatom, de a maga kihívásaival a jog már megmozgatta az agytekervényeimet és kíváncsiság éhségemet. Abban a pillanatban lép be dr. Laines, fejem kapom felé, majd csillan a szemem a kezében tartott Orwell kötet láttán. Úgy érzem nem fogom leadni ezt a tárgyat. Azonnal pennát ragadok és feljegyzem a pergamen tetejére a dátumot és a legfontosabb információkat a tárgyról mielőtt még egy egyenesnek nem mondható vízszintes vonal után belevágnék a mai óra pontba szedésébe. A táblán látottakat, hol szó szerint másolom, hol hozzátéve saját gondolataim dr.Laines szavai alapján. Szeretek Hunor mellett ülni, mert ő teljes mértékben hagy a dolgommal foglalkozni, így aztán bele is merülök a szankciók témájába, ahogy járó kezem írását követem szemeimmel. Az óra végéhez érve elégedetten rendezem a tartalmas jegyzeteket az asztalon, majd csúsztatom őket a vászontáskámba. Talárom alatt megigazítom pulóverem ujját, mielőtt felkelnék és könyveimmel kezembe megindulnék barátom után. Tegnap memorizáltam az órarendem, tehát tudom, hogy most egy másik szárnyba kell majd megjelennem. Ó, de melyikbe is?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Összepréselt ajkaim a jelei annak, hogy próbálom felidézni az irányt amerre fordulnom kell. Az a baj, hogy még Hunort sem tudom megkérdezni, hiszen erre az órára csak egyedül jelentkeztem, így ő most szabad, mint a madár, míg én loholhatok át a ki tudja melyik szárnyba! Nem is hiszem el magam! Annyiszor átnéztem pedig mára a dolgokat, mégis most kénytelen vagyok a kezemben tartott könyvek legfelső fedőlapját felnyitni, hogy alá kukkantva, a gyorsan elrejtett pergamenre írt segítségemhez fussak. Az első héten mindennek rendben kell mennie, és akkor nem lesz az máshogy az év további részében sem, ebben biztos vagyok. Eddig is bejött, most is befog.
Ekkor hallom meg nevemet, toppanok meg és fordulok meg sarkamon. - Igen? - Kicsit gyorsabban kezd verni a szívem, azon gondolkodom, milyen bajba keveredhettem, amiért óra után még beszélni szeretne velem, hiszen ilyen még sose volt korábban. Kivéve persze, amikor én odamentem fontosabb információkat kérni. Abban is biztos vagyok, hogy nem a múlt évi eredményeimhez fog gratulálni, mivel ma látjuk egymást először. Ujjaim a kezeimben tartott könyveimre fognak rá erősebben, úgy húzom ki magamat. - Igen. Hogyne, Tanár úr! - bólint egy aprót, ahogy vissza lépkedek és felnézek a magas alakra. Rákérdeznék miben segíthetek, de elképzelésem sincs miért ácsorgok ott kíváncsi tekintetemmel fürkészve dr. Laines arcát. Fiatal lehet, mégis biztosan idősebbnek tűnik a valódi koránál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Jajj, csak a meglepetések kerüljenek el! Bőven jutott számomra elég belőlük az évre és amúgy sem kedvemre valók, az ideiek ennek okát pedig teljes mértékben alá is támasszák. - Ha olyan felelősség kerül a kezemben, mint egy kisállat, azt azért jobb lenne előre tudni - bólintok mellé határozottan. Akkor már magam szeretném eldönteni a fajtáját és beszerezni előtte minden szükséges kelléket, hogy már komfortosan kerüljön hozzám. Meg persze, jó volna, ha anyukám tudna róla, sőt, ha már anya... semmiképp sem rontanék a helyzetünkön egy mágikus állatkával, akkor aztán biztos megszűnne a csend király köztünk. Csak éppen nem úgy, ahogyan én azt szeretném.
- Az igazán remek lenne! Szerintem támogatnák a DÖK-ösök - bólogatok, majd megállok és felsandítok Benettre. - Az Edictumba is lehozhatnék róla valamit most, hogy az újság is szóba került. Azért elég nívós az iskolalap, egyre több emberről hallom, hogy olvassa - magyarázom, csak utána veszem észre, hogy a kezemben a kishaver lelkesen mocorog. Remélem nem fogtam le a szárnyát! Lazítok még inkább a fogáson és hagyom, hadd tegye, amit szeretne.
- Oktató hiány miatt? - kérdezek rá. - Mert Domonkos és én is a kívánságok termébe szoktam járni. Elég népszerű a hely, így aztán nehéz olyan alkalmat kifogni, amikor szabad. Viszont megéri, mert nagyon szépen szól - szebben, mint az akváriumban a víztől zajos és tompa hangú hangszer. - Tanácsért, tanács: próbáld meg a termet - mosolyodom el, ahogy előre nyújtom lassan a karomat, hogy Kamcsi vissza kerülhessen a gazdájához, hacsak nem kap szárnyra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Igazán kár lett volna ezért az időért, ha nem használjuk ki, hanem csak bent porosodunk Hunorral. Nyugodtan szívom be a friss tavaszi levegőt tele virágillattal, miközben egyik költeményről lapozok a másikra. A szünetben hangolódtam a versekre és még keresem azt, ami igazán tetszene, de a mostani összes határozottan kedvemre való. Igen, tudom, tisztában vagyok vele mennyivel jobban tenném, ha már most inkább a kötelezőkkel haladnék, de egyszerűen nem tudom letenni. Most is magába szippant minden sor és erős, helyén álló szava. Akármennyire is markánsak, nem segítenek elmém hátsó zugán. Akkor is motoszkál bennem valami, nem találja a helyét és arra késztet, hogy felpillantsak magam elé a kastély irányába. Újra itt vagyunk és én még mindig nem meséltem el Hunornak mi minden történt. Nem csak neki, senkinek nem tettem. Most még csak felé sem merek pillantani. Bevallom: félek tőle mit gondolhat, és mégis csak a legkedvesebb barátomnak tartom, de a kilátóban történt beszélgetésünk után, nem is tudom… félek azt vágná a fejemhez, amit valójában én is tudok. Most igazán a bögyömben van a tinédzser lét, szívesen tovább lapoznék, helyette valódi fizikai kötetemre nézek le, csukom össze, majd pillanatokig csak némán szemezek Edgar Allan Poe nevével. Ajkam széle rándul meg, ahogy visszagondolok a szünetben zajló beszélgetésünkre a Tökfejjel, amikor találkoztunk. Lehet sose olvasnám az amerikai misztikus és igencsak hátborzongató sorokat, ha ő nem mondta volna. Amélia, Merlinre! Ezredjére: Nem randi volt. Tudom jól, hogy csak a fantáziám szüleménye, hogy akaratlan többet olvasok bele valamibe, ami igazából sokkal egyszerűbb. Nem kedvel engem. Nem ismer. Éppen annyit tudok, hogy szórakoztatja, ha az orromat ráncolom, ha felmérgel, ami édeskedvés, ahhoz képest, amit én képes voltam elmondani neki. Atyaég... Tudom, hogy rossz vége lesz. Hogy sérülni fogok, amiért esek belé. Valaki mondja meg mégis mit tehetnék? A kötetet magamhoz ölelve emelem meg a fejem és nézek ugyanúgy magam elé. - Szerelmes vagyok a Tökfejbe - a szavak tisztán és még mindig hitetlenül megremegve hagyják el ajkaimat egy szusszra. Mereven előre nézek, vállaim esnek be és akaratlan elmosolyodom egy pillanatra. Ezt így még sosem mondtam ki hangosan. Kedvelni. Azt igen. - Móricba - lágyabb hangon ejtem ki valódi nevét, hiszen tudom, hogy Hunor nem kedveli, ha Tökfejnek nevezem a fiút. Eltakarnám arcomat kínomban, érzem, ugyanúgy kezdek elvörösödni, mint akkor a folyosón, mégis inkább Poe-ba kapaszkodok. - És bevallottam neki, hogy kedvelem őt. Úgy.
Kérlek Hunor, téríts észhez, segíts nekem, mondj bármit, amitől könnyebb lesz megértenem miért remeg meg mindig kellemesen a gyomrom, ha rá gondolok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nem ismerem a DÖK elnököt és a helyettest, de viszonylag sokakról - jó, magamhoz képest sokakról - tudom, hogy tagok. Egy ilyen ügyet pedig még ők is támogatnának. Rellonosok ide vagy oda. Így aztán őszintén bólinthatok és mosolyodhatok fel Benettre, mert igen, tényleg így gondolom. Komolyan akaratlan nevetem el magam, tekintetem téved a padra letett holmimra, mivel éppenséggel most is volna mit csinálnom. De ha egyszer végre alkalmam van kicsit közelebbről szemügyre venni egy ilyen különleges teremtményt - mármint nyilván Kamcsit és nem Benettet, ezt azért tisztázzuk, mert lehet egyértelmű, de ismerek olyat, akinél nem volna az. - Igen, elég elfoglalt szoktam lenni - dehát magamnak csinálom. A méregető pillantásától pislákolok, hogy mégis mi fog jönni ez után, de közben Kamcsira s lepillantok. - Nem szoktam pletykákat írni - szögezem le, ha erre kíváncsi. - A szerkesztőségbe sem viszem őket. Nem kedvelem az ilyesmit. Inkább foglalkozok akár a menhely témájával, interjúkkal, ilyesmi - magyarázom, hogy végül a kérdésére is választ adjak. - Miért ne volna? Birdie névvel írom a cikkeket.
Elengedem Kamcsit, figyelem a mozgását, majd visszarázódok a beszélgetésbe. - Igen vele, navinés, lehet ismered őt - húzom jobban össze magamon a felsőmet, közben hallgatom, ahogy mesél. - Persze, mindenképpen jó ötlet! Ha gondolod segíthetek is vele, ha akad úgy időnk - indokolt a többes szám, mert bár én tudom, hogy ritkán van szabadidőm, Benett is épp úgy hangzott, mint akinek bőven van mivel foglalkoznia az elkövetkezendő napokban, avagy hetekben. - Nekem most mennem kell - lépek a dolgaimhoz, amiket magamhoz veszek és csak utána fordulok háztársamhoz. - De igazán köszönöm, hogy bemutattál a kisállatodnak. Majd úgy is összefutunk még - intek neki, és kicsit kapkodva lépteimet megyek a dolgomra. Csak jó lenne, ha figyelnék, mert ebből lesznek az esések, ha így sietek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Egy ideje már iskolába járok. A Bagyolykőbe éppen csak belekóstoltam a harmadik évembe, de soha eddig nem akarták elkérni a jegyzeteimet. - Máris adom - könyveimet csúsztatom a legközelebbi padra, így a táskámból ki tudom venni a mappámat, és abból a kapoccsal összetűzött néhány oldalt. Határozottan nyújtom át a papírokat, mert magabiztosan tudom, hogy a tartalmával nem lehet gond… Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy esetleg dr. Laines rálátott, ahogy a magam módján rajzoltam fel a szankciók lényegi összesítését egy felhővel keretezve azt? Jó, felhőnek túlzás nevezni, de valami olyasmivel. Így könnyebben megragadja a figyelmem, ez olyasmi mint a kezemre rajzolt csillag, ami jelenleg is ott ékeskedik, hiszen pontosan tudom, hogy még utolsó simításokat kell végeznem az Edictum interjúmon, viszont, ha már az első órán marasztal az oktatóm, lehet át kell szerveznem mindent. Ezek és hasonló gondolatok futnak végig az agyamban, ahogy mosolygó arcát nézem, amiből különben semmit nem tudok leolvasni, tehát nem igen vagyok előrébb. Kellemetlen. Az persze nem, amit akkor mond, miután újra hozzám kerülnek a jegyzeteim. Meglepetten nyílnak el ajkaim. Ezek szerint még megfelelően működik az agyam. - Köszönöm - szólalok meg végül. - Igyekeztem megérteni, és a szerint kiegészíteni magamnak. Nem mondhatom, hogy teljes mértékben tisztában vagyok még a tananyaggal, de úgy vélem határozottan értem. Egy-két átolvasás és összeáll a kép - így szokott lenni. - Mindig van hova fejlődni, nem igaz? - kérdezek vissza, közben újra ráemelve tekintetemet arcára. Minden figyelmem az övé, mert nem tudom mit szeretne tőlem és nagyon kíváncsivá tett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem