Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az utóbbi két hétben ha az asztronómiára gondoltam felsejlett bennem a Apocalypse dal hangfoszlánya. Micsoda ironikus dallamtapadás, kár, hogy a világ felé nem ilyen humoros az elmém. Az asztal felé görnyedve harmadjára olvastam újra ugyanazt a sort egy jelenség megfigyelésből, annyira nyakatekert volt. Tudtam, nem abból áll majd a tárgy, hogy fel kell ismerni a göncölszekeret, - elvégre bájitaltanon sem pálinkát főzünk - de azért ez túlzás.
 Nem hagytam, hogy felbosszantson. Jobb kezem automatikusan nyúlt a segítségért, azonban ahelyett csak a levegőben hadonásztam. Pillantásomat elszakítva a betűk sokaságától, odafordultam. Az asztal szélére eltolt több tantárgyat összefoglaló könyvnek hűlt helye volt. Összevontam a szemöldökömet és körbelestem, hátha máshova toltam, azonban a rendezett jegyzeteimen kívül semmi más nem vett körül. Értetlenül elindultam a sorok között újra levadászni az elpárolgott darabot, ami hetek óta a legnagyobb segítségem. Szinte több időt töltök a könyvtárban, mint a hálóteremben, így már olyan otthonosan mozgok benne, mint a családi könyvesboltban. Ahogy lépdeltem, gondoltam előbb a bájitaltan könyvet veszem magamhoz, elvégre útba is esik.
 Elértem a sorát, végigmentem a polcok között és belülről kifelé indulva kezdtem el keresni. Leguggoltam, hogy egyszerűbben leolvassam az alul lévő gerinceket, de egyik sem az volt, ami kellett. ABC szerint, még arréb lesz - gondoltam. Töprengésemből valamiféle dallamos halandzsa szakított ki, ami már nem a Cigarettes After dal volt. Nagyon nem. Éppen nyílt volna a szám, hogy megkérjem legyen csendesebben, de az egyre hangosodó mély hang mellé végül egy test is párosult. A két könyvespolc között, úgy slisszant el, mint aki valami latin táncóráról hopponált ide. Hátrahőköltem, a szavak bennem maradtak. Komolyan attól tartok, hogy hallucinálni kezdtem a sok tananyagtól. Először lelépett a könyvem, most meg ez...  Hosszasan pislogva emelkedtem állásban, amikor végre megtaláltam! - Ez az! - mosolyodtam el izgatottan. A bájitaltan kötet nálam kicsit magasabban ült a roskadásik pakolt könyvespolcon. Megfogtam, de legnagyobb meglepetésemre nem én kezdtem húzni, hanem az húzott engem. A lendülettől majdnem előre estem, de még idejében megtámaszkodtam. A rázkódástól néhány kötet tompa puffanással ért földet mellettem, de mintha a túloldalról valami "bum, bum" még mindig szólna. Nem hagytam magam, kapaszkodtam a könyvbe, és újra húztam egyet rajta. Csak nem tudtam leemelni!
- Hahó! - szóltam át. - Elengednéd? - kértem. Reménykedtem benne, hogy valóban valakihez beszélek, és nem egy elvarázsolt részleggel van dolgom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Viszonylag több éves, nem túl különleges laptopom áráért nem mondanám, hogy kissebb vagyont kaptam, de addig sem kell anyáéknak pluszban rám költeni, amíg ez kitart. Gyors fejszámolást végeztem, hogy a forintot átváltsam - Olyan 15-17 galleon körül volt az enyém. - állapítom meg. - Ennél persze vannak drágábbak is. - legyintek, hogy ez annyira nem fontos. Van, ami jobban érdekelt.
 Liza arcszíne fokozatosan veszi fel az Eridon vörös színét, ahogy a szóban forgó háztársam még mindig a témánk tárgya. Na igen, általában ez a magas fiúk hatása. Nagy szemekkel figyelem, ahogy magába nyomja a maradék gofriját lányos zavarában. Ettől csak még vörösebbnek tűnik az arca, és én csak remélem, hogy nem kerül a gofritól gyengélkedőre. De átvitt értelemben az a gofri akár Benett is lehet.
 Csendben hallgatta, ahogy próbál megetetni a "csak egy srác" szöveggel. Lassan oldalra döntöttem a fejemet, hiszen azért tudhatná, hogy ennél eszesebb vagyok. Pillantásomból kiolvashatott valamit, mert aztán egy "na jó" őszinte beszéd következett. - Akkor egy hajóban evezünk - mondom neki, amikor befejezte mondandóját. Elvégre, fogalmam sincs mi a szerelem. Minden tudásom a témában kimerül a könyvek által szerzett tudásomban és pedig a csöpögős regények nem a kedvenc műfajom. Viszont, amiben száz százalékig biztos voltam: Sosem leszek szerelmes valakibe, akivel egy szót sem váltottam. - Az, hogy észre veszünk valakit... hát és aztán? Ez így természetes - mondtam ki hangosan mindannak a lényegét, amin a szünetben töprengtem.
 Tudom, hogy sok órát vettem fel, de nem érzem úgy, hogy túlvállaltam magam - most még. Adok neki időt, tartom a lépést és majd kiderül. Két okból vettem fel ennyi mindent: nehéz volt dönteni, és még most érzem igazán magamban a lendületet. Lizát nem akarom ezzel untatni, így inkább egy újabb szóbakerült háztársamra reflektálok.
- Hunor jófej - bólogatok és kezeim közt a kiürült bögrémet forgatom. - És igaza is van. Örülök, hogy nem adtad fel - mosolyodok el bíztatóan. - Ráadásul így tudjuk majd egymást motiválni. - A bájitaltanról azonban eszembe jut egy tankönyv, amiért a héten még be kell mennem a könyvtárba, így igyekszem megjegyezni, nem elfelejteni. - Teljesen jó az a kilenc óra. Főleg, hogy ezek szerint lesz köztük közös is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Valamilyen bűbájjal szedjem le? Az a trükk? - töprengek. Akkor viszont biztos nem csak egy vingardium leviosa-ról beszélünk, hanem valami komolyabb és bonyolultabb bűbájról. Hirtelen csak egy apó robbantó varázslat jut eszembe, amiről hamar belátom, hogy nem az lesz az idevaló. Még a végén kárt tennék a könyvekben!
 A kérdésemre válasz érkezik, egy mély, igencsak magabiztosnak tűnő hangtól. Oldalra fordítom a fejem és fülelek, hátha jön bármilyen utasítás. Közelebb lépnem már nem is kell, hiszen másképp nem tudok felérni a könyvig, csak ha szinte odasimulok. Sőt, már pipiskedek is. Az előttem lévő polc sorakozó tartalma egyszerre megmozdul. Felkapom a fejem, hevesebben kezd verni a szívem. Mindegy, bármibe is keveredtem, megoldom! Figyelmem a túloldalra terelődik, ahonnan egy srác kandikál át hozzám. Na jó, ez valóban megoldható. Fogásom éppen lazulna, engedném a kötetet, hogy utána szóban szépen elkérjem, de aztán a srác megszólal és én úgy kapaszkodom újra, ahogy kviddicsezés közben vigyázok a kvaffra. Mégis kinek jut az eszébe egy könyvet koncertkelléknek használni? Felvonom a szemöldökömet, hisz úgy mondja nekem, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Vagy... na de csak nem! Lehetséges volna, hogy a mágus világban a könyv valamilyen kellékként szolgál egy koncerten? Aztán végre összeáll a kép. Ő a latin táncos dalos pacsirta. Fájdalmasan lehunyom a szemem a képtelen gondolataimra. Akárhogy is, valamiben igazat adok az ismeretlennek, mégpedig abban, hogy nekem kell a kelléke. - Nem mondom, hogy nem vagy kreatív - szögezem le szórakozottan. - De itt te vagy az, aki elvennéd tőlem. Nem tudnál magadnak egy pofás kis kötetet találni a performanszhoz? - kérdezem keményebb hangszínen. - Kérlek. - teszem hozzá. Mégis csak így neveltek. És ha már a neveltetésem... amíg ott ácsorgunk a tekintetem a fiú mögé téved, tehát éppen rálátok a földön heverő könyv csücskére. Biztos az ő oldalán is több darab bánta a huzavonánkat! Az ajkamba harapva vezetem le a frusztrációmat, hiszen így is alig bírtam a késztetéssel, hogy ne pakoljam mindet rögtön vissza a tisztes helyére. Nem gond, amint elengedi a bájitaltant, rendet rakok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Kiszárad a szám, ahogy kíváncsi elmém elgondolkozik fürkészésének okán. Tekintete új vizslat, mintha vizsgáznék és a jó válaszra várna, amihez közeli gondolat nekem még csak a fejemben sincsen. Érzem, meg tudnék inni egy nagy pohár vizet, de ha most ezt tenném, bizonyára meg is fulladnék azon nyomban, hogy kiscsibének nevez. A megszólításra eltorzul az arcom. Egészen elképesztő az az arrogancia, ami sugárzik a srácról, ahogy nagy nehezére kimondja nekem címzett szavait. Nem muszáj ám beszélgetni velem, menjen szépen a dolgára, csak előtte engedje el a könyvet. Aztán mégis folytatja. – Járulék – ízlelgetem hangosan megismételve a szavát. – Mondd csak, szükséged van valakire, aki felolvassa neked? Megzavarnak a betűk a képek mellett? Erről van szó? – kérdéseim közben játszom a komolyat. – Így már értem miért döntesz inkább az erő mellett az ész helyett. - konstatálom - De akkor szólok ember: ezen nem férek át. – mérem fel a helyzetet, és tudatom vele is. Jó, lehet, ha ezek után megpróbálja annyira kapaszkodok a könyvbe, hogy elemel a földtől, és a lábaimmal a talaj fölött kalimpálok majd, de bízom benne, hogy csak fenyegetőzik.
 Mintha oviban lennénk, és elvettem volna előle a legmenőbb ScoobyDoo járgányt. Mi volna bölcs? Az átadás. Vigye, szórakozzon, ha számára ez hozzátartozik. Én pedig máskor eljövök és kiveszem, nála úgy is többször fordulok itt meg. De ahogy sóhajtozik, és gúnyolódik, a méltóságom nem hagy. Azért hozzám képest a fiú tagbaszakadtnak számított. Kezdett zsibbadni a vádlim, és húzni a karom. Életemben most gondolok bele először milyen lehetett Krisztusnak a kereszten. Fejemet fordítva újra ránézek, aki megint az arcomat fürkészi. Mi van már? Enged el! – tekintetem összefut az övével. Nem tudtam hinni sem a szemeimnek, sem a füleimnek. A fiú első pillantásra jóképű, a maga középvilágos, vöröses hajával, hófehér bőrével és magasságával, biztos vagyok benne, hogy sok lány figyelmét magára tereli. Még azt is mondanám, hogy szimpatikus. Kár, hogy nem ő a legélesebb kés a fiókban. Nem vagyok vak, állom kék tekintetét, ahogy lenéz rám. Azonban nem vagyok Boleyn Anna sem. Az a hibbant nő is a szívére hallgatott az esze helyett, le is csapták a fejét. Sokat mondjuk nem vesztett, úgy sem használta. De nem példálózok neki mugli történelmi alakokkal. Picit előrébb hajolva, mint aki bizalmas infót oszt meg, válaszolok: - Hívj csak kiscsibének – állom még mindig a tekintetét. – az úgy is a jó szempontból méri a kreativitásodat. – mosolyodok el szélesen, és azért büszkén, mert nem godnoltam, hogy egy ilyen helyzetben így tartom magam. Becsüljön csak alá, de be kell látnom meglepően jól szórakozok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Várakozva nézek az idei tantárgyaim elébe. Sok új van közöttük, ami megmozgatja a fantáziámat, így épp azzal a hangulattal bólogatok Liza kérdésére. Tavaly nem sok közös óránk akadt, de az idei válogatásommal szinte elkerülhetetlen volt az egybeesés.  Az orrom hegye aprót mozdul a teásbögrémben maradt illat hatására. Igyak még egy adagot? Nem-nem, mára már elég lesz. Viszont holnap reggel magammal hozom a üvegemet is, és ha azt feltöltöm, egész napra lesz a jóból.
- Ez meg? – kérdezem kíváncsi tekintetemmel a bagoly mozgását követve. A levél szép ívben landol Liza előtt, aki úgy néz rám mintha én tudnám a választ arra mit, és miért kapott. Előrébb dőlök, és felvont szemöldökökkel figyelek.  – Azt hamarosan megtudjuk, de biztosan. – görbül szám sarka kissé felfelé. Liza akkora levegőt vesz, hogy szinte várakozó énemet is magával rántja. Ahhoz pedig kellett is a levegő, ami ezután következett. Sosem szenvedett még senkim autóbalesetet, de annyi szörnyű hírt lehet hallani a temérdek esetről. Hátrahőköltem, majd nagyra nyílt szemekkel vizslatni kezdtem Liza arcát. – Részleteket nem ír? – kérdezem, hátha mond bővebb információt, de egy ideig csendben marad. Látszik az arcán a viaskodó gondolatok hada, ami meggátol abban, hogy rárontsak további kérdéseimmel. Mégis csak a húgáról van szó! Említi is, amint újra szóra nyitja száját. – Az ispotályban biztos helyen van, megfigyelik. – próbálom nyugtatni. – Ha bármilyen helyzet áll fent, megoldják. – reméltem, hogy meghallja szavaimat a rossz hír okozta sokk-hatás ellenére. – Ha elütötték őt, nem hiszem, hogy a szüleid vezettek. – gondolkoztam hangosan. – Mármint, szerintem így legalább ők jól vannak. – A másik kérdés az, hogy cserbenhagyásos volt e, vagy aki okozta ott maradt Zsókával. Akárhogy is, nem cseverészhettünk tovább - Menj, beszéj a házvezetőddel, vagy az igazgatóval. Ki kell, hogy engedjenek a húgodhoz! - Ilyen esetben biztos van valami protokoll.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mosolyog, vigyorog, nem szól, hümmög, figyel és így tovább, mint akit folyamatos lejátszásra állítottak. Elismerő bólintására elönt az önbizalom és a kezem már szinte mozdulna a kötettel, hogy kihúzzam ujjai közül a könyvet, de…de… megint mosoly kerül az ajkaira és hajolni kezd. A rés felé. Felém hajol. A kezem leblokkol. Miért ne lehetne az az eshetőség, hogy most felajánlom neki: vigye, szórakozzon, és mielőtt kimegy, hagyja nálam az asztalon. De lehet e vele kompromisszumot kötni? Miért érzem úgy, hogy ez egy igen naiv gondolat? A szám kezd kiszáradni és csak bámulok vissza zafír pillantásommal. A fél szemöldököm magasabbra ugrik, és higgadtan elmosolyodok, amikor még mindig csak közeledik. Most farkasszemet néz velem? Nem fogok pislogni. Azt hiszi ha közelebb hajol, és úgy tesz, mint aki lefejel, megijedek, mint valami riadozó kislány? Akkor lenne alkalma persze elvinni kezeimből… na nem! Most meg döntögeti a fejét. Nekem csak ne döntögesse! – Mit csinálsz? – kérdezem, de alig hallom a hangomat. Nála nem tudhatom, mi fogja legközelebb elhagynia a száját. De most is elhagyja csak azok nem szavak voltak, hanem a nyelve. Méghozzá a kezemet nyalja, nem sajnálva a nyálát.
Fintorogva rázom a fejem, és erősen összeszorítom hirtelen lehunyt szemeimet. Mint egy gyerek, aki elé spenótfőzeléket tettek. – Gusztustalan. – közlöm kimérten. Nem nyitom ki a szemem, de a srác emlékeztet rá, hogy a nyála, apró buborékokkal, éppen a kezemen tocsog. – Csak volt. Kézkrém. Azzal reklámozzák, hogy ellenállhatatlan, én hülye meg szkeptikus voltam. – a vaníliás sütőtökös illatra gondolok, erről rögtön az ételre asszociálok, majd… Merlinre! Mármint, nem Merlinre asszociálok, hanem: Merlinre, ki tudja mi volt előtte a szájában!
Na erre a gondolatra kipattannak a szemeim, hiszen közben a könyv eltűnt a mancsomból. Hiába kaptam utána, csak a levegőt markoltam. Eközben a homlokom éppen, de a polcnak koppant. Nem tudom ki Ő és honnan bukkant elő pont ma, a legkedvencebb, legnyugisabb helyemen, de a fejem fájdul belé. Fizikailag. Téved, ha azt hiszi, csak úgy hagyom meglépni. Fürgén, kimegyek a sor végére. – Van egy óvatos vonal a bátorság és az idiótaság között. Elmostad. – Furcsa képzelőereje lehet. Ez nem rossz dolog, sose volt az, viszont valamiért zabossá tett. Lehet azért, mert legyőzött vele - ezt neki nem fogom beismerni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

  Lecövekelek, megvetem a lábaimat és csípőre tett kézzel úgy állok ott, mint, aki készen áll egy újabb meccsre. Azonban ahogy kihúzza magát és meglátom tetőtől talpig, már tudom, ha akar felemel, és arrébb tesz. Nos, én nem is örülök neki, hogy itt van. A tragikumikus előadását pedig figyelmen kívül hagyom. Mert habár a színházat szeretem, őt most nem kifejezetten. Telik az időm, pedig amennyi tárgyat magamra vállaltam nem pocsékolhatom el. Egészen jól behoztam magam korábbi varázstalan mindennapjaim ellenére. Ha most elrontom, amit eddig elkezdtem... Nem. Megint csak túlgondolom. Mindezt magamban tartva kifejezéstelen arccal állok előtte. Ami egészen egy pillanatig tart, hiszen az orrom hegye reflex-szerűen mozdulni kezd a testápoló evés gondolatára. Hogyne! – Valamiért ez eddig fel sem merült bennem… - a mázolt hangomat rövid szünet követi. – Miattad tesznek a szappanra is használati útmutatót. – mondom a fejemet ingatva.
 Valami kellemetlen érzés fog el. Feszengek talán, zavarban vagyok?... ahogy a pillantását nem sajnálva megnézi az egész lényemet. Csípőre tett kezem ekkor összefonom magam előtt, és mire kék szemei abbahagyják a bóklászást a lehető legközömbösebb tekintettel találkozhat. Az idegen hangja megváltozik, ahogy újra megszólal, ami némileg kizökkent, és észreveszem a kezében lévő könyvet. Nem marakodásunk tárgyát, hanem az asztalomról eltűnt összest. Ugye most csak szórakozik velem? Véletlen egybeesés lenne? Nem bírom ki, hitetlenül kuncogok párat, de abbahagyom, amint újra beszélni kezd. Egy pillanatra félre fordítom a fejem. Nincs egy órája, hogy tart csodálatos ismeretségünk és inkább maradtam volna még a testápolónál is, mintsem engem kezdjünk el elemezgetni. Ő pedig hirtelen bájologni kezd. Nem csak nézem, látom, mit csinál. Normál esetben megemlíteném az olvasást, a kviddicset, ami ugyan két teljesen különböző módon, de hagynak lazítani. Vagy ha igazi szabdságról beszélünk, akkor eszembe jut a zongora billenytűinek érzése az ujjam alatt, na meg a repülés! Elkalandozok. De az eszemre hallgatok, ami úgy gondolja, ő erre nem is kíváncsi. – Szokásom – lépek egyet felé. - de most muszáj visszafogni magam, mert általában annyira jófej vagyok, hogy a végén megkedvelnél.
Jobb kezemmel a könyv felé kezdek nyúlni. Remélem, hogy kissé megtekert mondatom is segít rajtam. Ha beválik a trükk, a másik kezemmel elcsenhetem az összest amaz oldaláról és legalább az meglesz, hogy befejezzem az asztronómia feladatomat. Legalábbis így képzeltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Elbíztam magam ezzel a Gurkóval szemben. A tervem dugába dől, és akkor még finoman gyakorlom az önkritikát. Megtorpanok, ahogy mindkét kezem a semmibe kap bele. Lecsukom szemeimet, pillanatnyi megbánást adok magamnak, amiért két lábbal ugrottam a hülyeségbe. Ez alatt a fiú kényelmetlenül közel hajol. Érzem, ahogy a fülembe beszél, és hátrahőkölök tőle, mert azért mégiscsak zavar. Meg sem kérdezem tőle, hogyan vélekedik a személyes térről, mert azt korábban már saját bőrömön megtapasztaltam. Éppen ezért nem gondolom, hogy odanyújtotta volna csak úgy a könyveket, és most sem hiszem. Fülemben visszhangzik, ahogy kimondja: nyert. Nem hajtom le a fejem, továbbra is magam elé nézek, így csak szemem sarkából látom azt az idegesítő vigyort, mintha filmvászonra lenne vetítve olyan széles. Kifejezetten idegesítőnek találom, azonban bölcsen, veszteségemet beismerve, bólintok. – Ma igen – szemeim összeszűkülnek. Tartom a szemkontaktust, még akkor is, ha egyik porcikám sem kívánja. Ahogy a fiú kihúzza magát, felém tornyosul, és onnan néz le rám. Ő is sokat állhatott az esőben.  Csak azzal zökkent ki, hogy kezemért nyúl és nemes egyszerűséggel belehelyezi a könyveket. Mi a fene? Tekintetem közte és a könyvek között jár, majd azokat a felsőtestemhez húzom, mint aki biztonságban akarja tudni őket. Mosolyogva nézek újra a fiúra – Na végre. – szabad kezem megpaskolja az arcát, azzal fordultamban elő is kapom a pálcámat és Tőle távolodva néhány mozdulatot írok le vele a levegőben. A könyvek megemelkednek, és a helyükre csusszannak. Talán ez a bűbáj megy már a legjobban, és mindjárt jobb a közérzetem is, ahogy a sorok között haladva újra célpontul veszem az asztalomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Három apró csillag. Lizával megbeszéltük az órára a feladatot, a könyvet visszavittem a könyvtárba, dehát akkor mégis mi lehet az a másik, igencsak tolakodó csillag a kézfejemen? A biológiai folyamatok életbelépnek és blokkolják A-tól Z-ig minden gondolatomat. Nem fog eszembe jutni! Nem hiszem el! Talán, ha elég sok ideig szugerálom azt a csillagot felsejlik majd, mi járt a fejembe, amikor odafirkantottam a reggeli órákban. Elvégre ebből a célból van ott. Mégis csak jobb az, ha egy kis csillag néz vissza rám, minthogy "Küldj levelet apádnak!". Ők segítenek nekem emlékezni, csak pont ma úgyfest elhasalunk. Megyek előre, nem nézek az orrom elé, így esett meg a hirtelen megtorpanás. Hátrahőkölve tettem két bizonytalan lépést hátra. - Bocsi. - mondom gyorsan és mennék is tovább, de a látóterem egy részét betakarja a tenyere. Kérdőn pislogok rá mögülle világoskék, szinte szükre szemeimmel. Komolyan nekem minden héten bele kell futnom valami kerge szerzetbe? Meglep, hiszen mindössze - jóindulatú leszek: rákérdez kilétemre. Felvont szemöldökkel pislogok egy nagyot megnévezésére, akcentusára, és - nem utolsó sorban - üvöltésére. - Nem. - válaszom egyszerű, de lényegretörő, még a fejem is oldalra mozdul kissé nyomatékosítás céljából. Igazán nem szeretném, ha az egész kastély átnevezne. A lány folytatja a beszédet, és a hónapban harmadszor fordul elő, hogy valakinek szavát sem értem. Sóhajom jelzi, értem már kiről beszél, valamint rájövök, hogy ő a tömegben eltűnt rózsaszín felhő a bálról, aki miatt nem láttam a fiút távolodni. Lokit talán? Loki? Mint a csínytevések... istenem, Ő lesz az. - Találó név - közbeszúrom megjegyzésem, és nem rejtem el szórakozott mosolyomat, még akkor sem, ha fel kellett néznem a lányra. Magas volt, és szép hosszú haja miatt még inkább nyúlánknak tűnt az alakja. Olyan lánnyak, mint akivel szívesen "lógnak" a srácok.
 A "haverlány" keze megint az arcomhoz közelített, így tettem egy lépést oldalra. Talán a croissanról maradt némi csokoládé a számon? - Ott van még? - nyúlok inkább én a saját arcomhoz, hiszen kérdésem feltettem, de valami fatális tévedés miatt nem bízom a Loki barátnőjében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Akkora ez a kastély, hogy első évben többször is eltévedtem, mire be tudtam azonosítani mi, merre, hány méter. De muszáj volt pont most, pont itt befordulnunk mindkettőnknek. Amint a lányban tudatosulnak a dolgok, a fülem mögé simítom tincsemet. Érzem, ez hosszabb lesz, mint szeretném, de nem húzom a nyúlcipőt. Nincs az az isten. Felfelé ívelő hümmögő hang hagyja el a torkomat összecsukott ajkaim mögül, ahogy büszkén beszél becenév barkácsolásáról. Ő is el van telve magától. És... egy pillanat, annyira a névre koncentráltam, de azt mondta, hogy nehezen vagyok nélküle azonosítható? Attól mentsen meg engem ég és föld, hogy bármilyen kontextusban együtt szerepeljünk a fiúval! A maszat azonban tovább tereli gondolataimat. Szemöldököm összeszökik nevetésére, és leengedem a karomat. Hát, mire értette? Fel nem tett kérdésemre érkezik is a válasz, amihez hasonlót szerintem még nem is mondtak nekem. - Ennyire látszik? - kérdezem oldalra billentett fejjel. Érdekes, hogy szerinte a Holdról látszik, magát mégsem veszi észre, hiszen nem enged tovább. De igyekszem nem ellenségesen kezelni, elvégre ő nem a barátja  - csak túlságosan hasonlónak tűnik - Csalódott is vagyok. Nem adtak csak egy töltött kiflit a konyhán. - sóhajtok pocsékul játszott drámai hangomon. Nem hiszem, hogy bármi más bántana, vagy ha így is van, az nem itt és nem miatta fog felszakadni belőlem. Sokkal inkább merengek el azon vajon két ekkora arc, hogyan fér össze amikor csókolóznak azzal az arcos harcos barátjával?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A szarkazmusbatyuba végül túlságosan belenyúltam. De egyszerűen minden idegvégződésem próbált visszautasító lenni mindenkivel, aki bármilyen formában a csipogó állatnak nevez. De így visszagondolva, a maga furcsa, kissé szeleburdi, esze veszett módján mégis csak kedves akart volna lenni? - Bocsi – nehezemre esik kipréselni magamból a szót még akkor is, ha komolyan gondolom – kissé harapós lettem a „csibétől” – mutatom neki a levegőben a macskakörmöket, aztán mindkét kezemmel legyintve hátra húzom őket, hogy hüvelykujjam a farzsebem szélébe akasztva ácsorogjak tovább. – Hogy hívnak? – kérdésem kíváncsian csenghet, de már a hátam is borsózott ettől az anonim helyzettől.
 A lány tud ám beszélni! Csak úgy dőlnek belőle a szavak! Nem cáfolom meg. Tényleg nem olyan gyakori a mosolyom, főleg nem a vigyorom. – Szoktam mosolyogni – miközben mondom kissé feljebb is görbül a szám széle – csak nem érezném különlegesnek, ha mindig úgy mászkálnék, mint a macska az Alice Csodaországból. – vonok vállat. Ilyen egyszerű.  – Szeretem, ha oka van. – fogalmam sincs miért kezdek magyarázkodásba a lánynál, de bizonyos határon belül mozgok miközben megosztom vele a dolgokat. Azért csak nem lepődik meg, ha nem ő lesz az első számú bizalmasom. Még egy pillanat szünetet is tartok, de tényleg nem érzem mégis mit vár. Az arcom úgy nyúlik el, mint a rétestészta, amikor a semmiből előtör belőle a nagybetűs szerelem szó. Ahogy közelebb húzódik a tekintetem az arcán ragad. Most ő azt hiszi, hogy én szerelmi bánatban szenvedek? Hát, látni akarta, a mosolyom: jóízűen elnevetem magamat. Érzem, ahogy még a mellkasom is beleremeg – Ó, én nem… én nem vagyok szerelmes. – mondom a kezeimet keresztbe rázva előtte. Csak, hogy biztos átmenjen az üzenet – Megfeledkeztem valamiről, azon gondolkodtam. Ennyi az egész igazából. – bólintok egyet határozottan, azzal a reménnyel, hogy a témát itt lezártuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Amikor nem érkezik válasz az egyszerű kérdésemre, pillantásom a plafonra szalad. Ennyit a próbálkozásról. Pedig már majdnem elhittem, hogy lehet vele némileg értelmes beszélgetést folytatni, de ezek után talán még zárkózottabban nézek vissza rá. Azonban megtudok más, szinte haszontalan információt: rellonos. Kitaláltam magamtól is. Szinte az összes sztereotipikus jelzőt megtaláltam benne ez alatt a néhány perc alatt - ahogy gondolom ő is bennem. Ennyél jobban nem is különbözhetnénk. Nagy pislogására visszapislogok. Izgalmas egy találkozás, állni szemben a másikkal és értetlenül pislogni. Nem is egyezett a gondolatunk a mosolyt illetően (sem) - Nem érdekel az emberek véleménye. Amiatt nem fogok megváltozni. - mondom lassú, nyugodt hangomon és közben oldalra döntött fejjel nézek rá. Akié érdekel, azt megkérdezem, máskülönben pedig gondoljon mindenki, amit akar. - Te megváltoznál azért mert más azt kéri tőled? - A teóriája, amúgy is hülyeség: ő is mosolyog, meg nevetgél mégsem érzem túl pozitív jelenségnek. Szeretném elkerülni őt és a fiút is, amennyire csak tudom. De nem megyek hiszen bármilyen halucinogén alatt is áll, a szerelmi életemről akar velem beszélgetni. Hiába kér, továbbra is rázkódik a vállam. Miután kinevettem magam, a hajamat a fülem mögé simítva veszek egy nagy levegőt és hosszasan ki is fújom. Homlokráncolva hallgatom mondandóját. Mert természetesen még mindig van neki. - Nekem úgy hangzik te jobban tudod miért bánkódom, mint én. - mosolygok még mindig jókedvűen. Egyszerűen nem tudom megállni. Sok eszement dolog történt velem mostanság, de ez talán a legszórakoztatóbb. - Komolyan kíváncsivá tettél - mellkasom előtt fonom össze karjaimat. Gyerekes kérdését szinte meg sem hallom, úgy nézek fel szemeibe - Ámbár nagylelkűségre vall, hogy igyekszel másokon segíteni. Az ember azt gondolná a saját kapcsolatod épp elég kimerítő. - a helyében meg is bolondulnék attól a sráctól. Végülis, ahogy így elnézem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Az én anyám két dolgot akar ebben az életben: az N'Sync álljon össze egy utolsó koncertre, és a lánya legyen újra "normális". Akárhogy is számítjuk, mostantól keserűek lesznek a napjai. Szóval, jó a lánynak, még ha nem is hiszek neki. Szép, hosszú haja sűrűn hullik alá, ahogy hátradobja azt. Amíg készülődik, én helyezkedem és súllyomat a jobb lábamra helyezem. Fő a kényelem, ha egyhamar nem megyek innen tovább. Már pedig efelé hajlunk. Csodálkozik a lány, hogy nem mosolygok vagy nevetek csak úgy, ha az őszinte szórakozottságomat is hamisnak állítja be. Tetszik azonban a felvezetése és aprókat bólintok minden mondata végén, amíg újra rám nem terelődik a szó. És mégis kibe lenne "crushom"? Természetesen volt már, hogy tetszett valaki (egyszer), de kettes szint! Na, persze! - Szuperül definiáltad a jelenséget - ismerem el - de én senkihez nem kerültem olyan közel, hogy bármiféle kettes szintig szambázzunk. - mindkét vállam megemelkedik, majd vissza is ereszkedik. - Tizenöt vagyok, de ennyire kétségbeesett később sem leszek - ingatom a fejem. Az ki van zárva. Mégis látom magam előtt, ahogy egész nyáron otthon zabáltam a kekszet és ki sem jöttem a lakásból. - Remélem.
 Ó, na hát erről beszélek! Nem ítélem el. A helyében én sem akarnék tudomást szerezni az érzelmeimről. Érdekes különben, mintha korábban is azt mondta volna nem sokat tud a szerelemről. Nyilván nyitott a dolog, amilyen szabadszelleműek. De tulajdonképpen mit érdekel ez engem? - Öhm, a Tökfejjel, hogy mondtad... Lokival, ti nem....? - a kíváncsiság felülkerekedik rajtam. Elvégre, mit láttam én egész pontosan? Vagy milyen elmélet van a háttérben amire tudok hagyatkozni? - Lehet félreértettem. - mosolyodok el és szavaim szinte kérdésként csendülnek fel. Miért ne lehetnének barátok? Elvégre, nekem is vannak fiú barátaim. Ott van mindjárt Hunor, és... és Hunor tökre jófej. És ha jobban belegondolok, ez a lány sem annyira vészes, mint ahogy eddig éreztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Lássuk csak. Sosem néztem meg úgy a fiúkat, (meg sehogy) vagy keltették fel érdeklődésemet. Eltekintve egy sráctól, még a szünet előtt, de az amolyan fellángolás lehetett a lexikális tudásom alapján. Ami pedig bármennyire sokkoló lehet: van a fiúknál jobb dolgom is. Állj, hogy is jön ide a zavargó haverja?
- És azok is milyen jól sikerültek! - mutatok rá a lényegre szarkazmussal fűszerezve. A fiú gunyoros mosolyát, meg a sántikálós tekintetét szinte látom magam előtt. Na meg azok az elképesztően pupák visszavágásai, amikre visszagondolva egyszerre kell nevetnem és akarok kifutni a világból. Jó lehet nem foglalkozni semmivel és valóban azt tenni amit akar. Elengedni az elvárásokat, a megfelelési kényszert és az élénk képzeletével kitölteni a napot. Az már egyszer biztos, hogy fordulatos dolgok vannak azok mögött a kék szemek mögött.
 Heves fejrázása egy kínos nevetést vált ki belőlem. Ez a lány elvégre elég szép, nem lepne meg, ha a srác érdeklődését felkeltette. Azt is nehezemre esik elképzelni, hogy a fiú tud romantikus lenni. Szóóval, legjobb barátok. A legjobb barátjával csevegek a szerelemről, ez pompás! Igazán. A lánnyal, aki szerint van olyan, hogy "aranyosan" ad kölcsön jegyzetet a másik! Hát járjon be órára! Bármi jut eszembe, az... az... khm. A torkom összeszorul és elnyílt ajkakkal mélyen beszívom a levegőt, de mintha a cikesz röppenne be, alig bírom kifújni. Istenem! Bármilyen bűntetést elbírok, csak ezt ne! Mert, nekem az a tökfej tényleg az agyamra megy! Ez nem történik meg. Nem itt, nem most, soha. Főleg, nem miss szerelmi orákulummal. Én... nem. Egy porcikám sincs, ami bármit is kedvelne abban a nárcisztikus tébolyban!
- Szokatlan érzés, de üres a fejem, pedig a tanácsaid meglepően elgondolkodtatóak - ügyetlenül és feszengve, de valami ismeretlen indíttatásból megveregetem a vállát, majd a kézfejemen éktelenkedő csillagra bökök - Azt sem tudom miről feledkeztem meg, de nekem azt hiszem mennem kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Már teljesen lehűlt a levegő, mire Hunorral sikerült találnunk egy mindkettőnknek szabad délutánt. Tehát, az időjárás megkövetelte a meleg öltözetet. Testhezálló, de vastag anyagú holmimban lépek ki a kastély kapuján és kocogok a nyilvános pályához. Egyre szaporább lépteim közben lófarokba fogom hosszú hajamat, a praktikusság kedvéért. Világos tincseit egészen messziről meglátom a sötétkék háttér előtt. A szurkolópáholyhoz érve lassulnak lépteim, majd óvatosan közeledek a fiúhoz. Igyekszem nem nagy neszt csapni, hogy egy váratlan pillanatban toppanjak mellé – Nem hangzik rosszul – mosolygok le háztársamra, és közben befordulok vele szembe. – Régóta ücsörögsz kint? - kérdésem közben hunyorogva hátra tekintek a két repkedő emberre. Nem ismerem fel őket, de mintha a nap küszködne arra a szürke felhők mögött. Szabadon maradt ujjaimra lehúzom a meleg anyagot és úgy pislogok vissza Hunorra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a kultikus filmek terén és azok filmzenéivel jobban tisztában vagyok, mint a magyar mugli rappel. De itt a lehetőség megismerni - Milyen együttes? - teszem fel a kérdést, majd szélesen elmosolyodok amikor elismeri, hogy sikeresen megleptem. Jómagam nem szeretem őket, mármint a meglepetéseket, jobb az, ha mindenről teljesen tisztában vagyok és a dolgok terv szerint haladnak. Viszont a napokban kifejezetten jókedvű vagyok, ami okozhatja indokolatlan viselkedésem. Azért a tudat, hogy nem fagyoskodik itt régóta, megnyugtat. Szemöldököm kíváncsian felugrik, ahogy a cetliért nyúlok. Leolvasom a nevet, közben Hunor felteszi a kérdést. - Hm. - összecsukott ajkaim mögül jön a hang. - Én hallottam már róla, de nem tudtam, hogy ő az, akit keresni kell - jegyzem meg mellékesen, majd ahogy felteszi újabb kérdését elfoglalom mellette a helyet. - Köszönöm - emelem meg a cetlit, majd a pulóverem zsebébe rejtem a cipzár mögé - Mostanában sűrűek a napjaim, de azt hiszem lesz még lehetőségem jelentkezni - fordulok felé oldalasan, lábaimat keresztbe teszem. - Nem igazán. - hunyorgok a bújkáló napra pillantva. Azért kisüthetne. A tejfelszőke tincsek alatti kék szemekbe nézek - Mi az amire a legkíváncsibb vagy? - hiányoztak az edzések, és mivel mások annyira nem örültek, ha a sportról beszéltem, vártam már ezt a délutánt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A Quimbyt ismerem, de a dalt amelyikről beszél még nem hallottam. Csak bólogatok visszajelzésként ajánlatára és biztosítom róla, hogy érdekel amin dolgozik. Várakozón nézek rá, amikor kiböki első kérdését.
 Lejátszottam ugyan egy szezont, de tartottam tőle, hogy olyat kérdez, amire nem fogok tudni választ adni. – Sok mindentől függ. Leginkább, hogy milyen az a találkozás. – nem mindegy hol éri a játékost az a gurkó, valamint, hogy van e olyan lélekjelenléte és ereje, hogy a járgányán maradjon – A terelőtől is függ, aki elüti, és aki veled van, elvégre azért is csapatjáték. De ha szükséges a játékvezető megállítja a meccset, így nem lehet végzetes baj a pályán. – töprengek pár pillanatig visszagondolva korábbi emlékemre, amikor Volkov kénytelen volt így tenni. – Szemfülesnek kell lenni és odafigyelni rájuk. – talán ez az egyszerű és naivnak tűnő válasz a legigazabb.
 Kicsit fészkelődök ültömben, amint felhúzom törökülésbe lábaimat, teljesen Hunor felé fordulva. Nem tudom az én tapasztalatom elég e ahhoz a tanácshoz amire szüksége van, de egy pillanatig csöndben átgondolom a minél pontosabb választ. – Feldobja az adrenalin szintet - mosolyom nem is lehetne őszintébb – főleg azért, mert az emberek , akikkel nap mint nap összefutsz, a pályára lépve átkattannak. - Lehet, hogy jóban van az ember valamely ellenféllel, de az ott nem sokat számít. - Csapattagnak lenni szuper – másfél éve sosem hittem, hogy ez a mondat elhagyja a számat. A csoportmunkákat is gyűlöltem, mert mindenki más lelassított vagy visszafogott a munkával, netán volt olyan gügye, hogy elhitte én megcsinálok mindent helyette, aztán lapulok. A kviddiccsel más volt a helyzet – Elsősként kerültem be, de teljesen fair play volt az egész szezon alatt. Passzoltak, ha úgy látták pozícióban vagyok, edzéseken is bevontak, tanácsokat adtak, tudtam a csapattársaimtól tanulni. – ahogy beszéltem róla egyre inkább hiányzott a szezon. – Nyilván vannak nézeteltérések, de melyik sportban nincsenek? – teszem fel a kérdést.
 Hajamba kap a szél, amitől megborzongok. Felnyúlok a kapucniért, ami a homlokomra hajolva védi a fejemet – Ha jönnél, talán fogónak tudlak elképzelni – mérem fel pillantásommal – de érdemes más tanácsát is kikérned – ismerem be. Azért még hozzáfűzöm, hogy én örülnék, ha csatlakozna, még akkor is, ha maga a játék el tud fajulni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem bánom kérdéseit, de ha kérdez igyekszem mindet, magamtól telhetően hasznosan megválaszolni. Főleg, hogy tanácsra van szüksége. Szeretnék segíteni neki, de eszemet nem tudom mikor volt valaki utoljára kíváncsi a tanácsomra. Nevetését pedig újabb kérdés követi - Nem, de lehet megfordul egy kettő fejében - válaszolom teljesen komoly arccal, aztán előhívom mosolyomat - Hunor, nem nyírjuk ki egymást sem gurkókkal, sem sehogy. De attól még kemény sport. - bólintok határozottan. Még örülhetek, hogy a seb a fejemen nem látszik a sűrű hajam miatt, főleg most, hogy lófarokban van.
Nevetésem hangosan felcsendül vicces megjegyzésén. Nem tudom megállapítani, de remélem nem vagyok érzéketlen. - Na igen, a testalkatod miatt is gondoltam egy fogóra. Bár, nem tudom milyen szemeid vannak - karomat széttárom, majd felmutatok a levegőbe - majd ott kiderül - mondom, mint valami kihívást. Helyezkedni kezdek, ami nem is baj, mert érkezik a további kérdés zuhatag. Bólintok - Azért vagyunk itt. - amúgy sem bírom, ha haszontalanul telik az idő. Lizával mindig kitalálunk valamit, a Tökfejékkel is legalább zajlott valami, de mondjuk egy olyan tanóra, ahol konkrétan felolvassák, amit magamtól is megtehetek tejesen fölösleges.
A kérdései remekelnek. Kezdjük ott, hogy én repülni sem tudtam, úgy hoppantam ide - Ismételtem amit repüléstanon vettünk, aztán egyre többet jártam ki gyakorolni. De én hátránnyal indultam, szóval nekem sokat kellett gyakorolni. - válaszolom meg első kérdését, majd visszább a homlokomra húzom a szökni készülő kapucnimat - Az idény előtt jelentkeztem, szerintem akkor érdemes. Igaz, most változások is lesznek nálunk. - töprengek - Ha már biztos leszel, akkor utána járok most hogyan mennek pontosan a dolgok. - kérdőn pillantok rá, hogy ez így jó lesz e neki is. A tekintetem az égre merészkedik. - Szeretnél felmerészkedni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Izgatott leszek a repülés gondolatától. Az utóbbi időszakban annyi minden mást keleltt csinálnom, hogy nem jutott rá időm. Hiányzott már. Lelkesen szinte ugrok fel helyemről, hogy aztán Hunor mellett haladva megközelítsük az eszközöket.
 Nincs annyira vészes időnk. Hűvös van, szürke az ég, de nem ködös, és nem is fest úgy, hogy alkonyat előtt ránk szakadna. Na nem mintha értenék a meterológiához, de a szél sem fújt túl erősen. Mindenesetre fura érzés fog el - Szerintem egyelőre maradjunk meg a kvaffnál - vetem fel az ötletet, kapucnimat ledurva a fejemről.  Hangosan nem ismerem be, csak magamban érzem a bizonytalanságot a többi labda kapcsán. Jó lesz nekik még a lábádan pihenni. - A játékvezetőnkkel kapcsolatban, de többet szerintem még s... - megakadok, hiszen kezem alatt a fa tároló ajtaja nem akar mozdulni. Nincs bezárva, hiszen felső részénél rés van - Beszorult. - állapítom meg a helyzetünket. Feltűröm a pulóverem ujját, majd erősen nyomni kezdem az ajtót, de az éppen csak mozdul. - Nagyszerű. - motyogom az orrom alatt - Megpróbálod? - fordulok Hunor felé. - Addig idehozom a kvaffot!- hátrálok sietősen. Remélem mire visszaérek már mehetünk is fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy dalt dúdolok, amit fogalmam sincs mikor tettem utoljára. A labdát halvány mosollyal ajkaimon a kezeimbe veszem, visszacsukoma  láda fedelét és fejemet azon töröm, honnan ismerős ez a dallam. Nem rémlik, de éppen amikor idegesíteni kezdene, Hunor hangja megüti a fülemet. - Ügyes vagy - villan pillantásom arcára, ahogy igyekvő léptekkel közeledek felé, majd értetlenül szuggerálom a kezében lévő seprűszámot. – Jönnek mások is? – kérdezem őszinte kíváncsisággal végigmérve a darabokat – Már értem – teszem fel a kezemet elmosolyodva – nem a legfrissebb darabok.
Elveszem a legszimpatikusabb járgányt, majd a vonalhoz sétálok vele, és a vörös bőrrel a hónom alatt. Még egyszer végigmérem az eget az időjárást fontolgatva, de csak nem fog esni! Mindesetre a kapucnimat fél kézzel megigazítom, hogy a lehető legkönnyebb legyen majd a seprűn a fejemre húzni azt. Semmilyen bűbájt nem alkalmazok a ruhámon, habár a cipőmre ráfér majd egy suvickol később.
 – Emlékszel az első repülésedre? – kérdezem Hunortól, miközben lassan emelkedni kezdek és vele összehangolódva, mellé érve követem mozgását. Kissé feljebb húzom a fa elejét, hogy hamarabb kerüljünk egy vonalba a karikákkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Könyvem és jegyzetem felsőtestemhez ölelve gyorsítok már eleve igyekvő lépteimen. Kivételesen nem azért a nagy rohanás mert időre oda szeretnék érni valahova, sokkal inkább azért, mert kezeim közül csúszni kezd a füzetem és a könyvem kupaca. Éppen csak elérem az udvarban a padot, hogy lecsúsztassam őket rá. A mai napom még sűrűbb, mint a korábbiak. A holnapi napom sem fog különösebben máshogy zajlani, ahogyan az azutáni sem, és a naptáram kezd egyre inkább fodrosodni. Egy pillanatnyi időt sem akarok magamnak hagyni, hogy fölösleges időpocsékolásként teljen, mert azt türelmetlen, elkalandozott gondolataim követik és arra nincs szükségem. Tényekre van szükségem, ahhoz azonban a válasz üzenet kell a családomtól. Már ha még egyben van egyáltalán. Gyűlölöm, hogy üzengetve kell megbeszélnünk, márpedig nem kértek haza, én meg csak azért sem megyek. És tessék, megint ezen töröm a fejem! Helyette inkább vászontáskámba lesek. Valahogy csak bele tudok még illeszteni egy-két füzetet. Kényelmesen elhelyezkedem a padon, de fel is ugrom elhúzott szájjal. Hideg. Nem meglepő, lehettem volna okosabb. Húzok egyet meglazul copfomon, ahogy meglátom közeledni a háztársam nyúlánk alakját. Amikor tekintetünk találkozik, intek neki, de pillantásom tovább szökik, és azonnal kíváncsiság csillan meg benne. – Sziasztok – apró mosoly jelenik meg szám szélén, ahogy előrébb dőlve lesem meg az állatot. Hallottam már róla, de még nem találkoztunk a kaméleonnal, sőt eddig semmilyen kaméleont nem láttam élőben.– Mi járatban erre? – nézek fel a fiú arcára. - Ugye tudod, hogy egy kishaver közlekedik veled? - teszem fel költői kérdésem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Most, hogy újra seprűnyelet fognak kezeim jövök csak igazán rá milyen jó ötlet volt Hunortól, hogy kijöjjünk. A lábaimat stabilabban helyezem a tartóra és némileg lassítok, hogy ne legyen akkora menetszelem, hogy se ne halljak, se ne tudjak tőle megszólalni. – Abszolút! – válaszolom Hunornak, kissé jobbra húzva a seprű orrát. Kissé „pöfékelve” akarja tenni, amit szeretnék, de egy laza dobáláshoz megfelel, nem megyek le másikért, hiszen annyival jobb egyik sem lehet. Helyette a történetét hallgatom, miközben kényelmesen haladunk a karikák irányába. Elképzeltem a fiút három évesen a nagy kék szemeivel és a szöszke hajával, ahogy egy varázslócsalád tagja és megjelenik előttem egy karácsonyi kép. – Látnom kell majd rólad egy ilyen fotót! – mondom neki határozottan, majd elcsendesedek, hiszen folytatja. Jobb karom eközben mozog és a vörös bőrt legurítja egészen a combomig, hogy aztán kényelmesen tenyerembe fogjam. Na, ez az érzés a levegőben, amibe kapaszkodtam tavaly és ami most is felbukkan, csak a helyzetet nézve kevésbé intenzíven. Attól még örülök neki, azt hiszem. Halkan nevetés hagyja el ajkaimat a történet folytatásán – Képzelem, nem csodálom, szerintem én se szálltam volna le róla – főleg amilyen kitartóan tudok ragaszkodni – Persze. Tavaly, repüléstanon. Kissé lekezelően gondoltam rá, hogy ez valóságos, de utána felültem és az elméletre hagyatkozva megtettem az első körömet a többiekkel. - Amit csináltam, nem volt nagy szám, de tekintve, hogy előtte a létezéséről sem tudtam büszke vagyok az eredményre. - Igaz, majdnem nekimentem egy srácnak, de túléltük mindketten – vonom meg vállamat és Hunorra lesek. Elmosolyodok mozdulatán, bal kezemmel erősebben ráfogok a nyélre - Na, de kezem jár, nem a szám – mondom hangosan, ahogy a kvaffot felé, némileg elé dobom, hogy rágyorsítson. Én is így teszek miközben figyelem elkapja e a passzomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Megfigyelem mozgását, így tekintetem kezeit, vállát, és néha elpillantva a kvaffot lesik. El fogja kapni, így visszább veszek, hogy ne kerüljünk olyan távol egymástól, ha passzolna, hosszú legyen. Mosolyogva az égre emelem a tekintetem, amíg örül magának, igaz, vele együtt én is, hiszen a csapaton kívül még nem igen voltam így kint, játszani, csak úgy. Jó volt látni, hogy ő is jól szórakozik. De az örömködésnek hamar véget vetek, elvégre várakozom, mi lesz a következő lépése. Furfangos a fiú! Olyan ívbe indul meg a labda fel, hogy megkapaszkodva ráhasalok erre a katasztrofális seprűre. Komolyan, ha végeztünk mást sem hallgat majd tőlem, csak kritizálást, mert ez a járgány, ez... hagyjuk is. A vörös bőr szeli a levegőt, ahogy jobb kezem előre nyúl érte és tenyeremnek pattan, elsőre nem kapom el, de haladva előre, karommal átfogva a testemhez tudom húzni. A szívem heves dobogása kissé lassul, ahogy biztonságban tudom. Újra előrébb hajolok, és ahogy dobó távba kerülök, pontos passzt igyekszem adni a fiúnak, beszámítva, hogy a szél szórakozhat velünk. A menetszél miatt nem tudok odakiáltani, így azzal jelzem neki: várom a rádobást, hogy ahogy csak bírok a karikákhoz igyekszem, hogyha érkezik a labda, ne kelljen lebénázni összeszedni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Hajam lobogása mögöttem mutatja a sebességet, amivel robogok a seprűn a karikákhoz, azonban figyelmem ide oda zizzen köztük, Hunor és a kvaff között. A kvaff, ami éppen csak el lett dobva, de tőlem jóval arrébb. Hirtelen balra rántom az orrát, nagy ívet veszek a vörös bőrhöz, amit ezúttal pontosabban elkapva lassítok tekintetemet Hunorra szögezve. Fogalmam sincs mit kellene tennem, néhány bűbáj ugrik be megoládsképpen, de mire ügyetlenül próbálok a pálcámért nyúlni a sípccsontomhoz, a fiú már stabilabban üli meg azt a fránya seprűt, jóval alattam. Ahogy keze jelzi, minden rendben, halk nyugodt sóhajt engedek ki ajkaim között, ami után a leheletem táncol előttem. Megragadom a fát, hurokban átfordulok, és a seprűre hasalva átszelem a lemaradt távokat. Fél kezemmel ráfogva a kvaffra, felegyenesedek, még a lábam is elemelem kicsit, ahogy lendületből dobom át a karikán a bőrt. Felmérgeltek ezek a seprűk, így aztán tényleg nem semmi lesz, amit Hunornak hallgatnia kell, amint talajt érnek lábaink. Remélem azért legközelebb még lesz kedve kijönni ide, főleg jó időben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Amíg kint tudtunk lenni és a szürke felhők ránk nem kezdtél engedni könnyeiket, addig teljesen jól elvoltunk. Jól esett csak rádobálni kicsit, még ha nem is volt benne túl nagy kihívás, passzolgatni, gyakorolni megfordulásokat a seprűvel, és remélni, hogy se ő sem én nem fogunk zuhanni. Az eső sem veszi el a kedvemet a folytatástól, és csak örülni tudok a kapucnimnak, de az most ide kevés. A gyengélkedőről nem tudok teljesíteni a következő hetekben, ha most nem állok két lábbal a talajon. Ahogy leszállunk, kézbe kapom a seprűt és kissé morcosan méregetem. Nem ő lesz a kedvencem.
- Hogy bizonyos passzaim még pontatlanok, ha megzavar az eső. Emellett, hogy a förtelmes seprű ellenére is mennek bizonyos megfordulások és, hogy legközelebb valamelyikünk beáll örzőnek – sorolom a választ mielőtt visszakérdeznék. – Jó reflexek – megveregetem a vállát, majd igazítok a kapucnimon, mielőtt a szememet forgatnám halk nevetésem mellé. – Fhú, innen a kastélyig fogsz hallgatni, csak szólok! Nem a seprűm múlott, hogy rajta maradj ahogy elnéztem… Még egy ilyen isten verte…
 - és ahogy mondtam, Hunor a kastélyig kitartóan hallgatott, minden érvemmel és okoskodásommal karöltve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Ahhoz képest reggel mennyire lassan tudtam követni Lizát és Hunort a croissant felett elkalandozva, és habár az órák segítettek a figyelmemet helyre rázni, nem voltam az igazi. Most a pályán teljes koncentráció hiányával, egy U2 dalt dudorászva didergek, a hidegtől a fába kapaszkodó ujjaimmal. Ez volt a probléma, az elgémberedett ujjak, amelyek nem tudták a vörös bőrt a megfelelő irányba elküldeni. Annál inkább erőteljesebben suhant lendületesen szelve a levegőt. A többi hajtó először utána indult, majd belassítottak, amikor egyértelművé vált, ezt bizony ügyetlenül elküldtem a messzibe. Összeszűkült szemeim kipattannak, ahogy meglátom az alakot, aki felé kíméletlenül tart a kvaff. Balra rántva a seprű orrát, gyorsítva igyekezem le hozzá, amíg a többiek felküldenek egy másik labdát folytatni az edzés maradék öt, tíz percét.
 A menetszéltől esélytelen megszólalnom, de lassításra késztet, hogy nem szeretném végig szelni a pályát egy rossz landolással. Kiáltanám én, hogy vigyázzon, de addigra visszapattan a labda szegény fejéről. Elhúzott szájjal csapom a talajnak a lábam, ahogy elnyújtott léptekkel sietek felé – Basszus – az őszinte reakció kibukik ajkaim közt, ahogy a seprűt gyorsan a földre fektetem - jól vagy? – fürkészem egyre közelebbről az első éves lányt, ahogy tisztes távon lefékezek előtte. A háztársam, akit néha még itt-ott láttam is, amikor elrángattam tekintetem a könyvem soraitól, vagy gondolataimat az ábrándozástól. – Nem számítottam erre kószálókra, és teljesen használhatatlan vagyok ma, igazán nem volt szándékos – elkezdem és abba is hagyom a magyarázkodást. Nagyokat pislogva mérem fel, vajon rendben van e a barna, elvégre éppen a fejét érte az ütés – Lehet le kellene ülnöd egy kicsit – felpillantok a lelátóra, na de mire oda felcammogunk… ekkor eszembe jut – Van arrébb egy pad, messzebb a játéktól – mutatok a fölöttünk röpködőkre – Gyere, odakísérlek. – biccentek – Amélia vagyok, háztársak vagyunk, igaz? – beszéltetem, miközben figyelem, nem e kell neki segítség. Magamban persze csakis azon töprengek, mégis miért császkált erre az elsős?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ezer és ezer dolog ötlött a fejembe, amit csinálhatnék ahelyett, hogy az eridonos fiút hallgatom. Már legalább három percemet vesztegettem rá, és a kérlelésére, hogy adjam át neki a szorgalmimat, hogy lemásolva pontokat szerezzen a házának. Nem ismer még engem. Szemforgatásomat egy erősen cinikus mosoly követi. Éppen határozottan elküldöm a könyvtárba a megfelelő szekcióhoz, hogy némileg hasznos tanáccsal menjen el a francba tanulni, amikor ezúttal mögülem érkezett a csapás, abból is a jobbik. Alig merészkedek ki a körletből, az ominózus este óta, így egy pillanatra el is kap valami rémes érzés, de meglátva, hogy a szőke srác helyett a barna lány morcos tekintete villan rám, megkönnyebbülök. – Mennem kell – húzom el a számat a gyerek felé, és egyeltalán nem bánom, de ott is hagyjuk a dán lány visszhangjában.
 Mondanám, hogy ma mindenki a segítségemre pályázik, de amíg az eridonos kihasználni akart, addig Marina… is? Hacsak tényleg nem arról van szó, hogy valami olyasmibe vágná a fejszéjét, ami nélkülem nem megy neki. – Tudom – válaszolom tömören, de folytatja is, és kipattannak szemeim. - Úgy nézek én ki? - Ennek elment az esze! Nem hogy főzni, de alkoholt sem ittam még soha! Ezt a mondatot is elfelejthetem. Szóval sört, azt még nem ittam soha. De, hmmm, mármint... akármennyire is falról szedett ötletnek hangzik, kísérletezni, kihívásnak tökéletes, engem pedig teljes mértékig izgalomba hoz hirtelen a gondolat. – Fogalmam sincs mi az a dzsulebri, de neki futhatunk – döntöm oldalra a fejemet, ahogy a kerekek mozgásba lendülnek. Azzal együtt a konyhába toppanunk. Kifejezéstelen arccal kivárom, amíg a manók a lehető legmesszebbi zugba osonnak előlünk, közben némi receptúrán gondolkozom – Majd mi megcsináljuk – közlöm, mint aki olyan sokat csinált volna sört. Honnan ez a fene nagy önbizalom? Otthon többször segítettem be. Főztem már, sütöttem is, néhány fogás már szinte hibátlanul megy, de ez más tészta – Te Marina, kezdetnek mesélhetnél többet erről a sörről – ahogy elnézem a mindig felszabadult lányt, ahogy szétveti a frusztráció, valami nem volt a rendjén és ez felettébb zavart. Valahogy ügyetlenül, de elő kell szednem belőle a jókedvű lányt – meg vehetnél pár mély levegőt, nekem néha segít – mondja a legfeszültebb lány a világon. Nekem még talán el is hiszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Tavaly kezdtek először érdekelni a mágikus állatkák, amikor Lizával a vízesésénél az átlátszó cseppek között legjobb barátnőm mesélt nekem az ott úszkáló állatokról. Majd Sári elemi állatával való találkozás, és persze a könyv a hippogriffekről, mind felkeltette az érdeklődésemet, de sosem láttam még repülő kaméleont. De már hangzásra is csodásnak képzeltem el, és nem tévedtem sokat, mert Benett állatkája egészen elképesztő kis figura volt. Hihetetlen még mindig volt min elcsodálkoznom a kastélyban. – Cseppet sem – ingatom a fejemet el sem fedve vizslatásomat, majd tekintetem tovább suhan és nagyokat pislogok fel a fiúra. – Nem csodálom – közlöm és visszanyelem a halk nevetést, ami elő akart bukni. Igazán nem lenne illendő. – De úgy tűnik itt tökéletesen elvan – figyelmem az éppen meginduló kaméleonra terelődik, aki bizony tényleg repül. – Milyen magasra megy fel? Mármint akkor tovább haladt volna akár a körlet magas plafonjánál is, igaz? - illesztem össze az információmorzsákat - Régóta meg van különben? – buknak ki sorra a kérdések. – Szólj, ha sok vagyok, nem mindig tűnik fel. – emelem, majd ejtem alá mindkét vállam. Újra erősítek a copfomon, és pillantásom az állatkára ragadva követi annak mozgását. Kishaver, most aztán szívesen lennék a helyedben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Titok, avagy magánügy. Nagyon nem mindegy, és bizony van ebből, meg abból is. Hogy mi a közös bennük? Marinanak semmi köze hozzájuk, ahogy nekem sincs a sörfőzéshez. Azért amikor már egy ideje a vállamnál fogva tuszkol elrántom a testem érintésétől, mert bizony tudok menni magamtól is. Marina máshogy viselkedik, máshogy beszél, amiből arra következtetek, fontos neki ez a sör, ami fura, de az vele kapcsolatban meg sem lep. Csak rá kell nézni a legjobb barátjára. Na igen. Viszont nekem is megvannak azok az otthoni apróságok, amikhez ragaszkodom, a napokban ezekre érzékenyebb is lettem, de ilyen hülyeséget, hogy én sört főzzek! Abszurd. Saját magammal vitatkozom, és miután rájövök, a márkát hírből sem ismerem, némán olyan káromkodást bonyolítok le, amit nem tűr nyomdafesték.  – De hát nem mész haza a családodhoz az ünnepekre? Akkor December végéig tudnál inni belőle, meg alkohol, ergo biztos kell érlelni… hacsak, nem használunk mágiát  - azzal az agyam beindul. Töprengésem szinte észre sem veszem, de már a megoldás utat kutat.
 Aprókat bólintok miközben Marina beleéléssel kezd beszélni és fel is enged. Mármint mondandójából szinte semmivel nem vagyok előrébb, legalább ő már kevésbé pokróc és az is valami, nem? A dalolászásra csak ugrik egyet a szemöldököm. El tudom képzelni az illuminált állapotba mindent is ordibáló dánokat, csak ez itt nem releváns. Éppen oldalra döntöm a fejem és a pultnak támaszkodok, ahogy érzékeli egyre foszladozó türelmemet és folytatja az érdemi infókkal. Mosolyogva ingatom a fejem, majd megállok és kérdésére elnyílnak ajkaim. Tudom, hogy jólesik az egómnak, hogy hozzám fordult, még egy ilyen témában is, ami nyilvánvalóan távol áll tőlem és egyértelműen fontos számára. Sok hasznom nincs benne, de nem hagyhatom cserben, nem is akarom. Ahogy emelem kezem lehúzom csuklómon mindig készenlétben lévő hajgumimat és laza kontyba kötöm a hajam – Tehát kell fekete ribizli, édesgyökér, ez biztos. – mondom, majd a már pultra tett füzetemért nyúlok. A szorgalmit ellapozom és előhívok egy üres oldalt, arra jegyzem fel, amiket már tudunk. - Komlóból készül és kell hozzá maláta – bólintok – mint a barna cukor, az is van, hogy igazából a fehéret adják el malátával színezve – gondolkodom hangosan, aztán ráborulok a pultra és számolni kezdek. Feljegyzem a 20 litert, mint térfogatot, majd ahhoz mérten próbálom kalkulálni a sűrűséget és egyéb adatokat. De ebben sosem voltam jó, és hiányoznak is információk. – Marina nem tudok pontos adatokat, de tudom hol találom meg őket – ütögetem a tollat a papírnak. – Addig összeszeded a hozzávalókat, amiket találsz a listáról? Dobáld be őket a legnagyobb fazékba, amit találsz! – felé is lököm a papírt - De ne gyújts alá! - majd pálcámat kezembe ragadva megindulok – Maximum negyedóra és itt vagyok – mondom neki futólépésbe elsietve. Azt hiszem erre ráharaptam, tehát jól kell megcsinálni, vagy oda a délutánom, ami nem történhet meg!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A nyakatekert, kissé sem klisés avagy sablonos válasz hallatán megfordult a fejemben, hogy bizony mindenkinek megvan a maga baja, tehát sosem árt egy kis kedvesség, vagy éppen segítség, ha a másik arra szorul. Ennyit már megtanultam, haladok. Nem hallottam még olyanról, hogy valakinek meghívót kell kapnia a hazalátogatáshoz, a saját családjához. Azt pedig erősen kétlem, hogy a dán lány ne tudná, hogy a repjegyet nem meghívónak mondják a magyarok, hacsak nem mágikus módon közlekedne, mondjuk zsupszkulccsal. Izgalmasnak hangzott, de kissé elkanyarodtam a lényegtől, amire csak kurtán bólintok, és nem feszegetem tovább a lány és az otthona kérdését. Kell az a sör neki, ez a lényeg.  Olyannyira, hogy meglepetésemre, a nyakamba is borul tőle, amire éppen hátára bizonytalanul helyezett kezeimmel reagálok, amikor vissza is vesz. Viszonylag hamar elenged, így felocsódva halvány mosolyt küldök felé és visszatartok egy sóhajt – Van két feltételem. – csapok oda az örömének – Első: ha sikerül, és iszol, a kastély és az emberek épsége egyben marad – szögezem le félig viccelődve, félig halálosan komolyan. – Másodlagosan pedig tudom, az a fajta ember vagyok, aki elolvassa a házirendet mielőtt szabályt szegne, ami annyit tesz: Ha netán bajba keveredünk, én beszélek. Tudom mit mondanék, hogy kivágjam magunkat. – és talán a reputációm mindkettőnk büntetésén enyhít. Megvárom a reakcióját, mielőtt a füzetemet nekiadva elsuhannék.
 Igyekvő lépteimen lassítok a lépcsőhöz érve, de egész hamar a könyvtárba keveredem. Mintha csak mindennap ahhoz a részleghez járnék, olyan gyorsan kibogoztam hol kell keresnem. Kezem végigsiklott a könyvek gerincén a címeket leolvasva, majd a sikertől vigyorogva csaptam fel a kötetet, és ott se voltam, futás vissza. Figyelmesen követi szemem a sorokat. A gabona szív fel vizet, párolog is, szűrni is kell, a 20 liter teljesen reális elgondolás volt. – Tavaly utánanéztem a vajsörnek, – fel sem nézve a lapokból állok meg Marina előtt. Útközben így csattantam neki pár embernek is, de túlélték. – habár annak ehhez sok köze nincs, a kötetben több hasonló feljegyzés volt. Ez az a könyv – emelem meg a kezemet és tekintetemet a lányra emelem, amolyan „na ezért szeretem a könyvtárat” pillantással. – Meg van minden? Mert még kell pár apróság – aprót sóhajtok, és gyűröm is fel a pulóverem ujját. Kézbe kapom a jegyzetet a könyv fölé és felírom a tervezetet. – Remélem nincs más programod, mert itt töltjük a délutánt. Minimum 4-5 óra a főzési idő. – Marinára sandítok.– Esetleg indíthatnánk zenét, az segít lendületben lenni. – vetem fel az ötletet. Alsó ajkamat rágcsálva kezdem el a három különböző receptből összetenni a Marina jellemzéséhez hasonlót. Legalábbis hangzásra, mert mint tudjuk, ízre nem tudok hozzászólni. Csak csődöt ne mondjak, pofára esve a nagy lendülettől!