Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Igazán hízelgő. Csak gondold tovább, ha abból a hopp-á-ból egyszer csak hoppezittammm-g lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Az üveg orosz vodkát, amit tévedésből vettem, lévén, hogy egy röpke - habár a legrosszabb - pillanatra azt hittem, hogy a dán tyúk kevésbé dán, mint amennyire orosz, dá, széles vigyorral passzolom le az ünnepeltnek, még azt is hagyom, hogy körbeörömködjön kicsit, arconnyalás mondjuk nem játszik meg az öleléstől is hányok, de azt bírom, mikor nevet, szóval ja, fogjuk rá, hogy megérte.
Közben persze megy a násztánc, pacsi ennek, pacsi annak, tüzetesebben egyiket sem ismerem, de az azért így első blikkre is gyorsan megvan, hogy mindnek van valami fenszi kis stikkje, hát ámen, szexepilnek elmegy, nekem nem fáj, és amúgy is jobb, mintha karót nyelt kispöcsökkel lenne dugig tolva a hely. Jahm, izgi.
Koccintok Marikával, a díszes társasággal, de még XYZ-vel is, és már a nyolcadik kiscsaj sikítja bele a fülembe, hogy mennyire ariii, ha egy pasin sok a tetkó, grrr, azok a cukcsi vajszívű rosszfiúúúúk!, mikor megpillantom a peremvidéken ragadt Haydent. Egyem meg.
- Ne várj tőle sokat - mondom köszönésképp, mikor mellé érve átnyújtok neki egy fehér műanyag poharat. - Vörösbornak hazudott olcsó cefre, de raktam bele neked narancsot, hátha.
Nem tudom, él-e bárki a földön, aki szeletekre vágott narancsot tesz az italába, de ez önmagában olyan szar volt, kóstoltam!, hogy ha nem tunkolom tele gyümölccsel, Hayden biztos nem kér belőle többet. Rögtönzött kényszermegoldás. Nem mintha az lenne a célom, hogy korán este fejreálljon itt nekem, azt viszont nem bánnám, ha megszólalna végre. Ismét. És nem épp azért, hogy felszólítson arra, hogy ne nyúljak a hajához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Akkor asszem ennyit arról, hogy a ma estét - megtörve a nem is olyan mély csendet - végigmókázzuk, és a tömegben vagy a tömegen túl, szarom is én le hol, kikkel és hogyan, de világosodásig fejtegetjük az életet, egymás szavába vágva keressük a válaszokat az emberiség hajnala óta létező, mindenki fantáziáját bizgeráló kérdésekre, aztán beleröhögünk az új nap első fényeibe, what a lovely thought!, hogy végül könnyes búcsút vegyünk egymástól - szigorúan azután persze, hogy daliás lovagként visszakísértem őt a Navinébe. Mert hogy Navinés, ugye?
Egyébként nem.
Hülye lettem volna bízni az előzőkben, őszintén, még azzal sem számolhattam, hogy egyáltalán megszólal, de így, hogy fasztudja miféle hirtelen felindulásból a füzetét sem hozta magával, egy az egyben vágta el a lehetséges kommunikációt kettőnk között. Mire számított? Úgy mégis. Hogy majd állunk egymás mellett, és minden válasz nélkül, minimál reakcióval az arcán végigstandupolom neki az éjszakát? HELL NO.
- Füzeted betelt? - kérdezem, hátha kibújik a szög a zsákból, és Hayden valójában tényleg azzal az eltökélt szándékkal hagyta azt a szobájában, hogy erőt vesz magán és majd ma jól megszólal. Nem akarok bunkón viselkedni vele, vagy feleslegesen bántani őt, hiszen élvezem a társaságát, és jelenleg semmire sem vágyom jobban, mint hogy újra halljam a hangját. Pillantásom a poharam tartalmára vándorol, kicsit meglötykölöm benne az olcsó bort, aztán egy levegővel eltüntetem az egészet. Vesszen csak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Rápillantok a felmutatott tollra, a bizonyítékra, hogy ő készült, csak épp a füzet maradt le - hát istenem, a vonalastrend biztos nincs partiban a dresszel, vagy úgy volt vele, hogy a sötétben minek is erőltetné meg a szemét, tököm se tudja, de tudjátok... nem is érdekel. Felesleges filózgatás helyett inkább visszanézek rá. Seszínű, általában szürkének mondott szemeim az arcára függesztem és várok. Még nem biztos, hogy érdemes ezt tennem; kezemben az üres pohárral itt állnom és abban bíznom, hogy átfordul benne valami velem kapcsolatosan, ami miatt szépen lassan megnyílik majd előttem.
Vetek egy pillantást a borfoltos pohár fenekére, és bár pofás lenne még néhány kör, pláne, ha ennyi várható a ma estétől, nem indulok vissza, s tűnök el a tömegben, dáh, meg se moccanok. Elég jól ismerem magam - az évek meg a rutin, jah, úgy, úgy - ahhoz, hogy tudjam: az alkohol ráerősít a mindenkori frusztrációmra, azt pedig kicsit sem hiszem, hogy Hayden szeretné megismerni a tárgyalótermi szituációkban növesztett, alighanem tökéletesre finomított, alázatos vonások mögé rejtett fölényes énem, akit nem érdekel részvét vagy más körülmény, csakis a másik fölé kerekedés. Tisztelettel, hódolattal... és az utolsó szó birtokában, természetesen.
- Oké, még a vak is látja, hogy utálsz itt lenni - szólalok meg aztán, tekintetemmel az övét keresve. - Szeretnél lelépni egy csendesebb helyre vagy nyomjunk sztornót az egész estére?
Nem mintha amúgy sűrűn tenném, most viszont egyáltalán nincs kedvem kertelni. Mondja meg, hopppardonelnézést, how dare i!, jelezze, tátogja, mutogassa el, mire vágyik, mindegy, hogyan, csak adja tudtomra hogyan tehetném egy kicsit is boldoggá. Rendben van, hogy nem ebben a környezetben. Tehát hol?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Megugró szívvel és a másik lendületétől felnyögve tárom szét karjaim, hogy a tőlem telhető legnagyobb hősiességgel viselve a lesből ránk támadó idegen ölelését, jobbommal - mintegy viszonozva a már kevésbé szomjas gesztust - még a hátához is hozzáérjek. Semmi bajom a spontán emberekkel és a csajok közeledésének fogadása sem esik különösebben nehezemre, de most pont nem sikerült coolheadpartyface hangulatban elkapnia. Míg a nyakamban lógó lány úgy puszilgat, mintha egyébként közeli viszonyban lennénk, én le sem veszem a szemem Hayden-ről. Tekintetem meredten, már-már szúrósan mélyül az övébe, mintha az engem kerülgető lázas gondolat a pillantásomon át üzenné: kár, hogy nem te vagy itt.
Aztán a támadó lecserél Hayden-re, és érkezik a kulcskérdés meg a tipikus iamthebestfriend-féle hegyibeszéd is. Heh, horkantok fel válaszul, és a mellkasom előtt összefűzött kezeim fölött bámulni kezdem azt szerencsétlen, üres poharat. Mondhatnám, hogy ez életem bulija, sis' meg azt is, hogy f*ck, marha csalódott vagyok, mert tökmáshogy képzeltem ezt az estét, de nincs kedvem kinyilatkoztatni, hogy amúgy én is emberből vagyok, akit ritkábban ugyan, de dettó ugyanúgy, mint bárki mást, olykor elsodornak a gyarló vágyak.
Csak akkor pillantok fel újra, mikor a harmadik elhagyja a terepet. Kérdő tekintetem Hayden-re vezetem, várok, hátha választ kapok az előzőleg feltett, és azóta is a levegőben lógó kérdésemre: megyünk vagy maradunk? Türelmesen nézem végig, ahogy ismét előkerül a toll, ahogy felgyűrődik a karján a pulóver, és bár látom a bőrén hegesedő emlékeket, engem most egyedül az érdekel, amit ír. Közelebb lépek hozzá, és a válla fölött, a sötéttől hunyorgó szemekkel olvasom össze az itt-ott elmosódott, bőréből a hegekkel együtt kitüremkedő betűket.
Végül elmosolyodom. Sajnálom, hogy nem örömmosoly ez, hogy ajkaimat a gőg húzza oldalra és nem az izgalom, de nem érdekel, senkinek sem fogok könyörögni azért, hogy vele lehessek. Dölyfösen lépek el tőle, és a fejemet meg-megingatva, csalódott nevetéssel kezdek hátrálni. A szemeimből lassacskán kihuny az érdeklődés fénye, vonásaimba belesimul a komorság, hogy helyét valami egészen más, az új iránti megfoghatatlan vágy vegye át. Poharamat még Hayden felé emelem, egészségedre!, azután eggyé válok a hangos zenére tomboló tömeggel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Nincs nagy kérésem, csak néhány új vászon, egészen konkrétan három darab harmincszor ötvenötös, that's it, aztán már itt se vagyok. Kerülget az érzés, hogy kicsit morci vagyok ma, legalábbis a tükörből valami egészen szarkedvű pofa nézett vissza rám, és a becsmérléséből ítélve nem túlzottan örült, hogy lát, szóval tehát ha megvannak a vásznak irány a cadillac - ja, hogyne, meg a kulcshoz bónuszként járó két szőke bomba is, mi? - csónak meg a kastélytól nem messze húzódó apróbb fajta pocsolya, hogy kifessem magamból azt a tükörben lakó nem épp impozáns fazont.
- Hallod - szólítom meg figyelemreméltóan flegma arccal a vásznam mellett násztáncot járó konkurens felet. - Megtennéd, hogy arrébb tipegsz? Útban van a segged. Meg ha már itt tartunk, a végtagjaid is.
Azt csak épp nem teszem hozzá, hogy egyébként is kezdi elszívni előlem az éltető oxigént. Daaamn', az a jó szívem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Ha nem érezném lealacsonyítónak, most rendesen hátrahőkölnék a jeleneten, hogy ez a százötven centis minimazsorett pukkadozva nekem áll, de így, hogy de, baromira annak érzem, csak pislogok egyet. Egy igen lassút - amolyan jelentőségteljeset.
- Azt a vásznat már azelőtt kinéztem, hogy te a tejeskávéd mellett kitaláltad, mivel üsd el ma a drága idődet, szóval... - oldalra döntött fejjel, határozottan nyújtom ki felé a kezem. Bár nem fogadnék rá, de tudjátok, hátha ért a szép szóból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Csak, hogy tisztázzuk:
- Én már bent voltam a boltban, mikor átestél a küszöbön, Mary Cassatt - jegyzem meg az utolsó szavaknak különösen erős hangsúlyt adva, míg felé nyújtott balomat visszaengedem magam mellé. Nem tudom, ismerősen cseng-e számára a név, mondhattam volna akár a jóval nagyobb népszerűségnek örvendő Frida Kahlót is, de sosem vagyok elég erős elvonatkoztatni a művésznő összenőtt szemöldökétől... maradjunk inkább a pennsylvaniai születésű feminista élharcosnál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

B O N G Y O L A most csak te vagy

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Néhány szó elég, hogy a tekintetem változni kezdjen. A szembogár körül hömpölygő fenyegetés elhalványul, vagy inkább más érzésekkel mosódik össze. Düh és csalódottság járja át a testem, amit Hayden is könnyen kiolvashat a szememből, feltéve, ha az asztal erezetén kívül mondjuk rám is hajlandó nézni. Kifejezetten bosszant a jelenetünk; a helyszín és a mód, de ez sem tartásomból, sem pedig lassú, megfontoltnak ható mozdulataimból nem derül ki. Nyugodtnak, sőt békésnek tűnök, csak az egymásnak nyomódó ajkaim és felületes légzésem árulkodik arról a kínról, amit belülről érzek. Nem tudom elmondani, mi ez. Csak azt tudom, mert ezt élem meg, hogy az őrület határán mozgok minden alkalommal, amikor ezt a lányt látom. Nevet, beszél, láthatóan jól van. És én? Én miért nem vagyok jól?
- Akartam - préselem át az egyetlen szót összeszorított fogaimon, ami hosszúra nyúló fejezeteket képes elmesélni egymaga.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

B O N G Y O L A most csak te vagy

Hayden hangja csúnyán elárulja a fájdalmat, amit érez, és amit a megvetés dísztálcáján, költőinek szánt - választ tehát köszöni, de nem szükséges kapnia - kérdésként nyújt át. Trófea. Szóval így érzed magad a közelemben. A lesújtó válasz már a nyelvem hegyén, csőre töltve vár, azonban a tekintetem, amivel felé fordulok, érthetetlen módon megértést és valamiféle együttérzést tükröz.
Szóban viszont nem adom meg neki. Arra nem vagyok hajlandó.
- Lehetnél a helyükben - vetem oda sértett daccal, csak azért is, hogy fájjon, hogy égessen, hogy az igazságot az én számból hallja: a kastélyban terjedő pletykák nem alaptalanok; vannak lányok, akik előtt a szükség órájában kitárul a szobám ajtaja. Arról persze eszem ágában sincs beszélni, hogy akkor is ő jár a fejemben, amikor arctalan testeket ölelek.
- Mióta beszélsz? - kérdezem rekedten, arcomat elfordítva tőle. Nem akarom látni, egyetlen szeplőjét és vörös tincsét sem. Az illatát éreznem is éppen elég. Ajkaimat szorosan egymásba passzírozom, arcizmaim megfeszülnek. Utálom a gondolatot, hogy jobban van, mióta nem képezem a mindennapjai részét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Lassú léptekkel, az orromat futólag meg-megérintve sétálok el a terem előtt újra meg újra. Saroktól-sarokig járok, az ajtó előtt épp csak lelassítva igyekszem kivenni valami zajt bentről, de hiába. Nem hallok semmit, egyetlen árva hangot; a sóhaját vagy a zsákot tartó lánc csörgését sem. A terem akár üres is lehetne, de Rékától tudom, hogy nem az. Ő mondta azt is, hogy Hayden egy félőrült megszállottságával jár ide a Baszódj meg-incidens óta, és azt is hozzátette, hogy jobb lesz, ha mihamarabb módot találok arra, hogy ez megváltozzon.
Nem szokásom locsogó-fröcsögő fenyegetéseknek bedőlni, nem is a barátnői indulat hozott ide. Annál valami sokkal rosszabb: a meg nem értés és az együttérzés szerencsétlen kettőse.

Az ajtót mágiával zárom be magam mögött, és indulok el a láthatatlan ellenfelét - vajon kit képzelhet maga elé? tippem sincs - dühödten ütlegelő vörös irányába. Útközben belekapaszkodok egy zsámolyba, amit vele szemközt, a zsáktól alig néhány méterre teszek le, s leülvén rá, erősen szuggerálni kezdem őt. Nem mozdulok, nem szólalok, a szemem sem rebben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Elfordítom az arcom, mikor látom, hogy egyensúlyából kibillenve dőlni kezd. Nem pattanok fel, nem rohanok torkomban dobogó szívvel, hogy álmai hercegeként alá csússzak és ő - mesébe, de legalábbis színpadi jelenetbe illően - karjaimba omoljon, és áhítatos tekintettel pillantson fel rám. Annyit tehetek, hogy a balesetről tudomást sem véve elegánsan elfordulok, és csak azután nézek vissza, hogy megszólít.
A választ azonban hiába is várja, elmarad. Nincs mit mondanom neki, egyrészt, mert zaklatott állapotban van, és köszönöm, de a korábbi baszódj meg szituációt semmi kedvem megismételni, másrészt nem is rajtam a sor, hogy utána fussak, mégis itt vagyok. Az ajkaim ha mozdulnak is, csupán az izmok véletlen összehúzódását vagy egy akaratlan grimaszt tudok okolni érte. Mert nekem eszem ágában sincs megmozdulni, én nem szólalok és a szemem sem rebben. Csak nézem őt, és a haragommal vívok néma küzdelmet.
Kisvártatva aztán előveszek a mellkasomon keresztben futó övtáskából egy viseltes füzetet meg egy fekete ceruzát, és elhelyezkedve rajzolni kezdek. Fel-felpillantok, közben a lapra halvány segédvonalakat húzok. Szeretném, ha az a méreg és indulat, ami még Hayden bőre alól is süt felém, ott maradna a füzetemben, fekete vonalakba zárva, örökre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Dúdoló hangja libabőrként fut végig karjaimon, tetovált bőrömön meg-megemelve a szőrt; talán nem látja, de felpillantok rá, mikor ajkai között kiszökik a dallam, amit ismerek. Ujjaim között megáll a ceruza, hegye nem serceg többé a papíron, s megengedem az arcomnak, mozduló államnak, hogy a lányra emelkedjen. Nem tudok betelni vele, bárhogy is szeretném. Tekintetem göndör fürtjei közé keveredik, belső fülemben mintha el nem sóhajtott sóhajait hallanám, és ennyi volt, őket addig feszesen tartott, de most szíjukat veszített gondolataim máris messze járnak, a testem pedig reagál.
A levegőt hosszan szívom, s engedem ki, pillantásomat közben a készülő rajzra szegezem. Kényszerítem magam, hogy Hayden grafitszemeivel foglalkozzak, még a fejemben kibontakozó erotikus kép ellenére is. Mert odabent őrajta már sem pulcsi, sem más nincs, és én meztelen combjai között eltűnve, a legédesebb ízt forgatom nyelvemen.
Aztán felpillantok, igazán, és ha ő is épp így tesz, és a két szempár találkozik, hát láthatja az enyémben izzó tüzet, az őt felfalni vágyó férfit, azt a semmihez sem fogható akaratot, amit csak akkor érzek, ha ő a közelemben van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

B O N G Y O L A femme like you

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

B O N G Y O L A femme like you

Damm, damm, damm. Damm, damm, damm. Ütemesen dobol a szívem, és már érzem a zsibbadást is, azt a bizonyost, a semmivel össze nem téveszthetőt. A testem vibrál, én mégis húzom az időt. Szúrós tekintetem az övében, a lelkéig hatol, és bár hihetnénk, az nem kérdez, nem kér engedélyt. Csupán ott van; megingathatatlan állandóságot képezve közöttünk. Csakugyan ez lehet az emberi lét egyik legszebb pillanata, ezt kell a végtelenségig kitartani - olyasmi, ami majd egyszer, a legvégén, mielőtt megszűnök mostani formámban létezni, visszatér hozzám. Talán pont ugyanitt leszek majd, hogy pont ugyanígy lássam. Ő a legtökéletesebb lény, akivel valaha találkoztam.

Aztán - egyik pillanatról a másikra - kiesik kezemből a ceruza. Le sem pillantva csukom rá a füzetet, amit már felegyenesedés közben dobok a zsámoly mellé. A következő lépésnél a nyakamba akasztott övtáskából is kibújok, és egy újabb lépést téve, már Hayden előre nyújtott lábai fölött állva fekete pólómtól is megszabadulok. De még most sem engedem a tekintetét; látni akarom, ahogy pillantása vonalról vonalra siklik rajtam. Látni akarom az érzéseit, amit a tetovált test látványa és a piercinggel átszúrt mellbimbók váltanak ki belőle. Látni akarom, megrémíti-e a (majdnem) meztelen valóság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Egy ideje már A bájitalok hatása címet viselő, meglehetősen kopott (maradjunk annyiban, hogy nem én emeltem le először a polcról) kötet mögött ülök, hátamat kényelmesen a széktámlának támasztom, a vaskos könyvet pedig nyitott állapotában, az asztal legszélére állítva futok végig bonyolult sorain. Odakint rég besötétedett már, de nem bánom, szeretem az éjszakák meghitt békéjét. Bár a legtöbben nappal is találnak jobb elfoglaltságot annál, minthogy itt legyenek, ilyenkorra már tényleg senki nincs bent. Nekem is külön engedélyem van arra, hogy hajnalig a kedvenc asztalomnál ücsörögjek. A magam csendjében, zavartalanul. Csak a bal kezemben tartott penna serceg a könyv melletti sárga pergamenen; számolok, így sokáig fel sem tűnik, hogy társaságom akadt.

Aztán kipillantok a számokból, és szürkészöldes tekintetem azonnal rátalál a közelben üldögélő bongyorra. Ajkaim halvány mosolyra húzódnak, de ahelyett, hogy sokáig nézném a lányt, visszafordulok a munkámhoz, és változatlan nyugalommal tintába mártom a penna hegyét, hogy azután újra írni kezdjek. Az erőnlét termében történtek óta nem beszéltünk, igaz, ott sem szóltunk egymáshoz egy szót sem, így továbbra is kérdés, hányadán is állunk. Hányadán állunk, Hayden?