Asszonnyá válni egy férfi oldalán, nagyon sokrétű. Évek alatt megtanítják neked, hogyan tartsd életben a férfit, adj neki ételt, utódot, melegséget az otthonába. Adj szenvedélyt, figyelmet az ágyába. Étkeztesd változatosan, lefekvés előtt kerüld a nehéz ételeket, és amikor csak kedve van hozzá, add meg neki magad, hogy ne keressen másnál vigaszt. Amíg az ember főzni megtanul - kivéve Odettet, aki képtelen volt nem odaégetni a húslevest -, addig azt, hogy miként legyen áhitatos szerető, képtelenség csupán csak könyvekből elsajátítani. Azt meg kell tapasztalni. A férfi tapasztalt, az asszony nem, és sokan azt mondják, az első alkalommal merevek, félnek.
Ahogy Konrádra nézek, nem félek, nem érzem merevnek magam, nem érzem azt, hogy nem akarom. Nem várom meg, amíg ő szabadít meg az anyagtól, én fedem fel előtte magam, hogy érezze, nem akarok várni tovább. Nem akarom, hogy azt higgye, félek az övé lenni, mert nem. Már csak attól is, ahogy hozzám ér, ahogy érzem, hogy a libabőr végigfut rajtam, mellbimbóim egyetlen pillanat alatt keményednek meg. A vágy, nem idegen a számomra, nem először érzek vágyat Konrád iránt. Éreztem, amikor a képét a kezemben tartottam, éreztem akkor, amikor titkon együtt töltöttünk egy hétvégét, és hiába volt ott a tudat, hogy nem érinthet meg, és, hogy be fogja tartani a protokolt, a szívem egész éjjel hevesen verve várta őt, hogy benyisson, hogy megérintsen, hogy ne akarjon várni. Akkor éreztem azt először, hogy felrúgnék minden szabályt, csak, hogy megkapjam őt.
Belemosolygok a csókba, abba, hogy nem érint meg rendesen, és már éppen megjegyezném neki, hogy itt nem kell politikailag korrektnek maradnia, amikor végre érzem, hogy a vágy benne is elkezdett mozogni. Ahogy a fenekembe markol, belesóhajtok a pillanatba, és eszeveszetten kezd dobogni a szívem. Mint egy macska, úgy simulok hozzá, ujjaimmal a hajába marva, hogy érezze, akarom, igazán akarom őt. Ahogy az ágyra fektet, de nem hajol fölém, elmosolyodom, és bár a szemébe nézek, bal kezem ujjaival finoman elkezem végigsimítani a bőröm. A melleimen, majd közöttük, lassan lefelé, a köldököm irányába, egészen a szeméremdombomig. A mindig ártatlan őzike valahova eltűnt, hiszen most Konrád nem láthatja az a finom bizonytalanságot és kedvességet, ami mindig ott van. Amit láthat, az a vágy, a tűz, a mohóság. Alsó ajkamba harapva, kinyújtom jobb lábam, ahogy végigsimítsk lábujjaimmal nadrágján.
- Azt tanítják, a szex háború, melyet egymás ellen vívnak a felek, a tökéletes kielégülés érdekében. Le akarlak győzni, de ahhoz nem szabad úriembernek lenned, hogy ebben megakadályozz.
Édes, drága Elizabet, még a végén a férjed meglepődik, hogy milyen jól tájékozott vagy. Ha valaki, akkor Odry Elizabet mindig jól felkészült minden tárgyból, jól felkészült a házasságból is, annak minden velejárójával. Nem a férje fogja a legszebb kötött pulcsit kapni, lévén, hogy képtelen bánni a kötőtűvel, a hímzésről ne is beszéljünk, de abban biztos lehet, hogy már gyerekként eldöntötte, a férjét, ha egyszer lesz, nem hanyagolja el, nem engedi, hogy más nőnél keressen vígaszt, és ezért képes a végsőkig elmenni. Édes, drága Elizabet, fogalmad sincs, hogy mibe keveredtél.

Máshogy mosolygunk egymásra, és tudom, hogy ez a mosoly csak itt fog előkerülni. A hivatalban nem leszünk férj és feleség, csak polgármester és képviselő, ott úgy vélem másféle harcokat vívunk majd. Én leszek a szív és Konrád az ész, aki racionális keretek között tartja a vágyamat arra, hogy mindenkit megmentsek. A város lakói előtt férj és feleség leszünk, olyanok, akik mindenkit a saját boldogságuk elé helyeznek. De itt, a négy fal között, a házban, amiben már ott a kéznyomunk, a tökéletes rendben, csak ott, csak egymásnak, ezt a mosolyt villantjuk majd. Tudom, hogy amíg megadjuk egymásnak azt, amire vágyunk, addig nem kell aggódnom. És én mindent meg akarok adni neki, mert, ahogy elnézem, ő is mindent meg fog adni nekem. Ó azok a bájos asszonyi álmok. Milyen törékenyek és milyen hamar széthullanak majd.
Szemérmetlenül pillantok lejjebb, és ajkaim a mosoly kiszélesedik, ahogy a rántást érzem, úgy nevetek fel. Imádom, hogy itt csak ő van és én vagyok, hogy nem kell azon gondolkoznunk, vajon a kíváncsi szemek mit szűrnek le abból, ahogy egymással viselkedünk. Amíg nem voltunk házasok, egymást alig-alig érinthettük nyíltan, csupán apró mozdulatokkal hívhattuk fel a figyelmet arra, hogy egymáshoz fogunk tartozni. Most viszont háborúban állunk egymással, mert a finomkodó stílusa eltűnik és én élvezem, hogy nem akar olyan lenni velem, mint annak előtte. Érezni akarom, hogy a férjem hozzám ér, hogy nem fél tőle, hogy nyomot hagy. Akarom, hogy nyomot hagyjon. Érzem rajta, hogy sokkal másabb a kisugárzása, hogy vágyik arra, hogy magáévá tegyen, és ezt élvezem. Féltem, hogy nem fogok tetszeni neki, de ahogy elnézem, nem lesznek itt bajok.
Felkönyökölve állom a tekintetét, élvezem, ahogy a bőröm egyre forróbbá válik a csókjai alatt, ahogy meg-megrezzenek a tekintete és a bőrének érintése alatt. Úgy vélem, hogy képes leszek végig fenntartani a szemkontaktust, ám elég egyetlen jól irányzott mozdulat Konrádtól, hogy rájöjjek, képtelen vagyok rá. Lehunyom a pilláimat, és felnyögve fogadom a felismerést, hogy bármeddig is vártam erre, nem bánok egyetlen pillanatot sem, mert senki sem lett volna tökéletesebb, mint Konrád. Milyen figyelmes, milyen kedves, milyen jó, milyen…
- Konrád…
Lehelem nevét az égbe, ahogy megérzem magamban az ujját, combjaim összerezzennek, mintha védekezni próbálnék, holott csak maga az élmény ragad el teljesen. Nem ismeretlen maga a mozdulat, ám most először nem az én ujjam, hanem egy férfi, a férjemé van bennem, ez az élmény, úgy, hogy vonzódom hozzá, hogy szeretem őt, mint férfit, mint férjet, egyenesen földöntúlivá teszi. Annyira örülök, hogy ezt az élményt egy olyan emberrel oszthatom meg, akiben maradéktalanul megbízok, és akinek a kezébe képes lennék az életemet is beletenni. Tudom, hogy ha ő nem is, de én egy nap, lehet, hogy nem is olyan sokára, de beleszeretek ebbe a férfiba. Egyetlen egyet bánok csak, hogy az átlag házasságokhoz képest nekünk tíz évvel kevesebb jut majd, de éppen most és éppen vele kellett megtörténnie. Ebben biztos vagyok.
Elmerülve benne, az élményben sóhajtva fogadom minden mozdulatát, és csak jó pár pillanattal később válok képessé arra, hogy kicsit megemelkedve, ujjaim a hajába mélyesszem, és bár simogatni szeretném, a vágy erősebb nálam, és érzem, ahogy ujjaim rámarkolnak a hajára. Képtelen vagyok ellenállni neki, képtelen vagyok kiszakadni abból a mámorból, amit nekem okoz. Ajkaim között a “még” szó, hol érthetően, hogy a sóhajok és nyögések miatt érthetetlenül szakad ki belőlem.

Egyszerre imádom és gyűlölöm, hogy tapasztalt, hogy voltak mások is előttem, hogy volt, aki megkaphatta őt. Itt és most féltékeny vagyok minden nőre, akinek köze volt a férjemhez, és mégis, hálával adózok nekik, mert általuk nem kínos most ez. A szex intim, nem beszélünk róla, mert erre tanítottak minket, de, ha csak elméletileg, mégis van tapasztalatom benne. Négyünk közül egyedül Jadviga volt az, aki elmesélte a nászéjszakáját, és ő olyan fiúval kötött házasságot, aki maga is tapasztalatlan volt még. Az érintések rosszul estek mindkettejüknek, nehezen találtak rá arra, mit szeret a másik.
Bevallom, féltem, hogy velünk is ez lesz majd, hogy fogalma se lesz, hogyan érjen hozzám, a bevallottan szűz nőhöz, aki nem bevallottan, de szívesen és sokszor kényezteti magát, kifejezetten akkor, ha stresszes helyzetben van. De hogy mondasz el ilyet bárkinek? Hogy mondod a férjednek, hogy másfél évtizedes jó viszonyt ápolsz magaddal? A fejemben ez olyan érzést keltett, mintha megcsaltam volna őt, és mintha nem hinnék a képességeiben. Inkább hallgattam, és egyáltalán nem bántam meg, mert Konrád tökéletes. Ahogy hátam ívbe feszül, ahogy érzem, hogy minden mozdulatával boldoggá tesz, tudom, hogy őt tényleg nekem szánta az ég. Őt nekem találták ki, és mindent el kell követnem annak érdekében, hogy ő is úgy gondolja, hogy engem pedig neki. Meg akarom ismerni egészen. Nem csak azt, hogy mit vacsorázik szívesen, vagy melyik öltönyére a legérzékenyebb. Meg akarom ismerni a lelkét, a vágyait, azt, hogyan tudok a legjobban örömet okozni neki. Úgy érzem, a mai éjszaka, a tény, hogy végre a nevét viselem, engedélyt ad azoknak a kérdéseknek a feltételére, melyeket korábban nem mertem. Engem nagyon sok minden érdekel, olyan, amiket tiltottak, hogy megkérdezzünk a másik féltől, de én tudni akarom. Egy nap, nem most, mert most képtelen vagyok a koncentrációra. Most csak abban vagyok biztos, hogy vele akarok lenni. Nem a szüzességemet akarom elveszteni, nem azért hajtanék, hanem azért, hogy végre magamban tudjam őt, hogy, mint férfi és nő egyesüljünk. Érzem őt, ahogy halad a testemen, de még képtelen vagyok elválasztani az egymás utáni mozdulatokat egymástól, csak azt tudom, hogy minden porcikám egyre jobban érzi magát Konrádot. Érzem, ahogy a bőröm ajkai alatt jobban átforrósodik, érzem, ahogy az érzékeny bimbók érintésére összerezzenek a kéjes vágytól. Sosem akarom, hogy eljöjjön a hajnal, örökké ebben a mámorban szeretnék úszni.
Csillogó, vágytól teljes tekintettel pillantok fel rá, ahogy fölém magasodik, és olyan nehéz az általa okozott önkívületi állapotból visszatérni oda, hogy most értelmes választ adjak, hogy mire akár csak bólintani tudnék, már érzem, ahogy belémhatol, miközben körmeim a különös és sosem tapasztalt élménytől mélyen háta húsába vájnak. A nyakamon a bőr megfeszül, miközben egy újfajta mámor kezd csatlakozni a korábbihoz, és én képtelen vagyok visszafogni magam, ahogy mozdul, mozdulok én is. Nem foglalkozva azzal, hogy esetleg fájdalmat okozok neki. Mindent most tapasztalok először, így úgy cselekszem, ahogy nekem kényelmes, még, ha ez azzal is jár, hogy hátán és nyakán karmolásnyomok, ajkaink apró vérző sebek keletkeznek. Majd holnap, holnap biztos megvitatjuk, hogy mi helyes és mi nem az, de most, hogy végre vele lehetek, nem tudok úri lány lenni, és az a nagy helyzet, hogy nem is akarok. Tudom, hogy ő megállítana, ha átlépek egy határt, tudom, hogy ő, ahogy ismeretségünk alatt oly sokszor, a helyes irányba terelne. Mert tisztel, érzem rajta, hogy tisztel és nem bánja, hogy kihívást jelentek neki, hogy én nem olyan vagyok, mint mások.

Akarom. Az első pillanattól az utolsóig, és még tovább. Ez az élmény valami olyan, ami úgy érzem, hogy teljessé tesz. Letaglóz és mégis felemel az érzés. Annyira szeretem, hogy vele van ez az egész, és egészen biztosan tudom, hogy közöttünk sosem lesz komolyabb súrlódás, mert élvez engem, élvezzük egymást. Ha ez működik, akkor minden működik.
Tudom, hogy nem olyan vagyok most, mint a hétköznapokban, de egész életemben arra tanítottak, hogy moderáljam magam, hogy elbűvölő és tiszteletteljes legyek, hogy alkalmas legyek arra a szerepre, ami rám vár. Egész életemben egy magas rangú férfi feleségének szántak, és tessék, most itt vagyok, a nő, akit sosem tanítottak arra, hogy intim helyzetben hogyan kell viselkedni, hogy illik-e olyan dolgokat csinálni, amiket az ösztönöm súg és amiket cselekszem. Sosem neveltek, mert mindig azt mondták rá, hogy ezen túl kell esni és hogy meg kell adni a férfinek mindent, amire vágyik, annyiszor, ahányszor csak akarja, hogy a nő másodlagos. Vajon mit tanítanak egy aranyvérű férfinek? Mert biztos vagyok benne, hogy Konrád nem azt tanulta, hogy a nő másodlagos, ennél jobban egyenlők szerintem még sosem voltunk.
Érzem, hogy a szemeim egy-egy pillanatban hosszan lecsukódnának, mégis ellenállok nekik, mert látni akarom Konrádot. Látni akarom a férfit, aki gyönyörű, izgató, kívánatos. A szívem félrever attól, ahogy tincsei aláhullanat, ahogy tekintetünk találkozik. A vágy az arcomra van írva, a szememben játszik, ahogy a kéjes öröm is. Annyira féltem ettől, és annyira mellőzötté vált most ez az érzelem, mintha sosem lett volna. Nem általlom hangosabb nyögésekkel és sóhajokkal jelezni, hogy élvezem a vadságát, és minél hevesebbé válik, minél gyorsabb tempót diktál, én annál vadabbul kapok a bőrébe, bele se gondolva abba, hogy sérüléseket okozok neki, szükségem van rá, izgat az is, hogy érezhetem végre a bőrét, hogy érinthetem, hogy eggyé váltunk, hogy érzem őt, igazán érzem.
- Még.
Suttogom elhaltan, mert valahol egészen máshol járok már. Nem akarom, hogy ennek az élménynek vége szakadjon, holott tudom, hogy már nincs sok vissza, hogy hamarosan olyan orgazmust élek majd át, amit talán még sosem tapasztaltam. Ma minden egy csoda, a mai nap olyan, mintha egy teljesen új életet kezdtem volna, a férfival, akibe határozottan kezdek beleszeretni. Nekem ez tökéletes, ez így, ahogy vagyunk, és tudom, hogy nem leszünk mindig ilyenek, hogy nem lehetünk mindig ilyenek. Lesznek napok, amikor fáradtabbak leszünk, amikor a szex vígasz lesz, amikor nagyobb hangsúly kell a meghittségre, amikor eljön életünknek az az időszaka, amikor gyorsnak kell lennünk vagy éppen halknak. De itt és most szeretném azt hinni, hogy ez a csoda örökké fog tartani közöttünk.
A végjáték küszöbén, hátam ívbe hajlik, nem csak körmeimet, de fogaimat is mélyen vájom Konrád bőrébe, ahogy újabb és újabb hullámmal söpör végig rajtam, fel-felszakadó sóhajok kíséretében az élvezet. A testem finoman megremeg, ahogy végül ő is elmegy, és ajkaimra mosoly kúszik, tekintetemmel a tekintetét keresem, hogy végül apró csókkal köszönjem meg, hogy a felesége lehetek, és hogy élvez engem, hogy jól érzi magát velem.
- És képzeld el, hogy ez még csak az első volt?
Suttogom mosolyogva ajkai közé, finoman jelezve, hogy nem szeretnék itt megállni, és remélem, hogy ő is benne van abba, hogy kiélvezzük a nászutunk minden pillanatát.