37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - dr. Hollóvölgyi Zsófia összes hozzászólása (119 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] Le
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2021. szeptember 4. 15:24 Ugrás a poszthoz

Elektra


Nem jellemező rém a haragtartás, és habár akkor nagyon egyedül voltam, és nagyon nem tetszett az, ahogy el lettem "hagyva", mégsem tartott sokáig a haragom, inkább amolyan ki így, ki meg úgy gondolattal éltem tovább, és, ami a jelen állapotot illeti, ha egy hete még haragudtam volna, mostanra már biztosan nem maradna rá energiám. A hang irányába fordulok, és azért, ahogy ez a csöppnyi embergyerek ásítva O alakra nyitja pinduri ajkait, nem tudok nem ellágyulni. Olyan árulkodó ez a nőknél. Én sosem hittem, hogy valaha anya leszek, aztán jött Erika, és úgy voltam vele, hogy elég lesz nekem őt átvinnem az elkövetkezendő évtizedek őrületén, majd, hirtelen kisbaba is költözött a házba, és valahogy minden annyira bonyolulttá vált.
- Ő Aina. Egy igen hangos, makacs emberlány, aki átmenetileg élvezi az elemi mágia meleg szeretetét.
Mert, hogy még mindig a gyereket fűtöm, aki láthatóan nagyon is jól érzi magát így. Szorosan a mellkasomhoz bújva újra ásít, és ahogy lassan kinyitja a szemeit, olyan, kissé talán meglepően élénk zöld szemekkel pillant körbe, amit az ember nem tud nem megjegyezni. Apró ujjait mozgatja kicsit szeme felé nyúl, de nem sír. Azt azonban nem mondhatom, hogy hála Merlinnek, mert bármikor, a legnagyobb boldog kacsajt követően is hajlamos nekiállni a sírásnak.
- Felhívtak, és azt mondták, hogy a szerződésben foglaltak szerint igénybe vennének, mint átmeneti nevelőszülő. Egy kicsit váratlanul ért, mert a rokonaim és közeli hozzátartozóim között nincs kisbaba, nem is volt, szóval fogalmam sincs, hogy mit csinálok, de egyelőre túléltük a napokat.
Életben tartok, leginkább. Jól jönne anya segítsége, ő biztos tudná, hogy hogyan kellene tényleg jól tartani, jól etetni. Az például normális, ha nevetve pukizik húsz percig? Szerintem nem, de hát, eltérő a szakirodalom erről is.
- Állítólag több szülőjelölt is esélyes, de nem tudják megmondani, hogy meddig marad náluk. Az Isten nagyon unatkozik, vagy most ért el a H betűhöz, de nagyon szeret szórakozni velem. És... te? Um, hogy vagy?
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2021. szeptember 7. 17:27 Ugrás a poszthoz

Elektra


Nem tiltakozik, sőt, észrevehetően látszik, hogy igencsak élvezi a helyzetet, ugyanis előszeretettel bújik a nő keze alá. Valahogy teljesen más, mint Erika, mert Erika egy ilyen mozdulat közben már elérte volna azt, hogy a másik a fél paradis-t megvásárolja a részére. Aina csak úgy szereti, és bár nem mondom ki hangosan, főleg a lányom előtt nem, de néha nagyon is élvezem a puha és illatos bababőrt simogatni, miközben nevet, és megbízik bennem. Jó neki, mert én néha fogalmam sincs, hogy mit csinálok. Mivel igen nagy az esélyem az ikerterhességre, így pedig azt hiszem, az a legjobb a világnak, ha sosem kerülök a szülés közelébe, mert eggyel még valahogy csak megoldom, de kettővel... egészen biztos vagyok benne, hogy ha lenne férfi, aki elköteleződne irántam, az van auror lenne, vagy katona, vagy ereklyekutató, vagy bármi, ami azzal jár, hogy az életünk nagy részében nincs jelen. Valahogy nem csodálkoznék, ha így járnék, úgy illene hozzám. Mintha valamiféle káoszkirálynő lennék, pedig esküszöm nem szándékos. Eddig olyan nyugodt életem volt, most meg... mintha nem is az én életemet élném.
- Miért, ezt állva is le lehet venni?
Bukik ki belőlem a kérdés, amit lehet, hogy nem kellett volna feltennem. Állva nem sikerült, szóval rendszerint fekve tekerem magunk köré, és állva már csak a gyereket igazítom meg benne, levetni pedig ugyanígy vetem le. Oké, hivatalosan is szörnyű szülőalap vagyok, mert a legegyszerűbb dolgokat se tudom megoldani, és szívem szerint az ilyen pillanatokban elsírnám magam. Mi van veled, Zsófia? Úgy tűnik a hormonjaim teljesen felborultak a ténytől, hogy életben kell tartanom most már nem csak egy, de két gyereket is. Hogy bírják ezt a nagycsaládosok?
- Szerencsés vagy, azt hiszem. Szeretném már ezt a szót én is kimondani, de Lia a napokban a házamba költözik, ami azt jelenti, hogy lesz egy lányom, aki féltékeny és túl jó stratéga, egy kisbaba, aki olykor csak sír, és nem tudom sehogy megvigasztalni, és egy nő, aki korlátozottan tudja ellátni magát, miközben a jelenléte gyakorlatilag halálos fenyegetés. Ha ennek vége, fontolgatom, hogy messzire költözzünk, hiába szeretem a munkámat és a főnökeimet mindennél jobban. Sosem voltam ekkora nyomás alatt, és lassan kezdem megérteni a függőket. Az elmúlt két hétben négy kilót híztam, és a gyerek igazából csak alibi, hogy ez ne látszon.
Próbálok lazán beszélni róla, és szerintem lazán is beszélek, de tegyük hozzá, hogy ez az idegállapotom miatt is van. Valahogy már tényleg csak nézem, ahogy az újabb és újabb őrület elér. Van az a pont, amikor már csak mosolyogsz, és azt hiszem, én éppen itt tartok.
- Nem bánom, hogy belefogtunk, csak, azt hiszem, nem számoltam vele, hogy ennyire belekeveredek. Azt hittem, hogy simán megoldjuk és boldogság, de nem. Akkor... nem jött össze nektek?
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2021. szeptember 7. 21:19 Ugrás a poszthoz

Elektra


Bólintással jelzem, hogy egészen nyugodtan csináljon csak, amit szeretne, és bár én is mindig frászt kapok a mozdulataimtól, még jobban frászt kapok attól, hogy más csinálja rajtam, vele. De csak engedek, mert bízok benne, rutinos anyaként ő tudja, hogy mit csinál, én meg, nos, egy életre bepótoltam a frászkapást. Féltem, és mégis megborzongok akkor, amikor anyának hív. Én nem vagyok jó anya, és be kell vallanom, örülök, hogy a sajátom nem látja ezt, mert ő csodálatos érzékkel volt nagyon jó édesanya. Zavartan összehúzom kicsit magam, és a hirtelen jött távolság zavarát azzal próbálom magyarázni, hogy fázom, ezért saját magam testét kezdem el az elememmel melegíteni. Szörnyűek ezek az anyai érzések, ha így haladok tényleg rászokok valamire. Nyugtatóra, cigire, mindegy, csak csökkenjen a stressz. Nem vették el a kisbabámat, mivel nem is az enyém.
- Köszönöm, az nagyon jó lenne. Sokat olvastam a nevelésről, jó vagyok az elméletben, de sosem hittem, hogy gyakorlatban kell csinálnom. Anyu egyedül felnevelt, és fogalmam sincs, hogy hogyan csinálta, és nagyon sok kérdésem van, valójában. Nem is gondolkoztam soha Erikánál kisebb gyerekben. Önzőségnek tűnhet, de valójában tudtam, hogy nem tudom megcsinálni. Erika meg... ő tökéletes volt. Egy zsebmaffiózó.
Tényleg, már az első alkalommal ahelyett, hogy én kérdezgettem volna, hogy mi a kedvenc állata, vagy minek örülne a születésnapjára, azzal indított, hogy miért gondolom, hogy jó anya lennék. Nekem kellett válaszolnom, és valljuk be, számos alkalommal kínos kérdéseket tett fel. Tudtam, hogy őt akarom, mert a jég hátán is képes megélni. A levegőváltozás tudom, hogy nem megoldás, és most már nem csak rólam van szó, hanem Erikáról is, oda kell figyelnem rá.
- Umm... ennek eléggé banális oka van. Hat évesen vérszövetséget kötöttünk. Otília, Lizbet és én. Unokatestvérek vagyunk, de nagyon hasonlítunk egymásra. Szeplők, vörös haj, hasonló arcforma, száj, orr, még a fülünk is. Csak a szemünk más színű. Beté zöld volt, mint Aináé, Liáé barna, az enyém kék. Megfogadtuk, hogy sosem hagyunk hátra senkit. Lizbet néhány hónappal később játék közben összeesett, lázas lett és elaludt. Ketten maradtunk. Aztán Otília szerelmes lett, férjhez ment, kizárt, én pedig akkor zártam ki őt, amikor megkeresett. Az első ügyem a válása volt, de én Hegét képviseltem. Nem volt fair lépés. Elsodródtunk. A kórházban hagyhattam volna abban az állapotban, amiben volt, de nagyon régen megígértük Lizbetnek, hogy nem hagyjuk el egymást. Nem hagyhattam ott. Amikor felébredt, két dolgot kért. "Ne szólj nekik. Ne vigyél haza." Mit tehettem volna?
Azt, hogy hova kerül végül, csak két ember tudja, hivatalosan megszökik az ispotályból, és eltűnik a süllyesztőben. Gyakorlatilag haza jön, hozzám, és végre, remélhetőleg pontot teszünk az ügy végére. Csak tényleg olyan simán menne minden, mint, ahogy elképzeljük. Álmok.
- És, ha mindennek vége? Azt mondják, hogy a szép szerelmek mindent túlélnek. Ha már nem lesz fenyegetés, nem lesz, aki ártson, akkor együtt lehettek. Akár most is, Karsaként biztonságban van, letelt a gyászidő, szerethetsz szabadon, nem ítélne el senki, nem? Ne haragudj, én, nem nagyon értem a gyengéd érzelmek nyelvét, csak próbálok racionálisan gondolkozni valamiben, amit mindennel le szoktak írni, csak a racionális szóval nem. Elég sok mindent nem tudok a világról, én, kialakítottam egy burkot, amibe nem engedtem be senkit, és most, hogy szükségem lenne a felnőtt lét alapvető ismereteire, sorra bukom el.
Zavartan emelem az égre a tekintetemet, érezhető, hogy tényleg zavarban vagyok, elpirultam a tényen, hogy a nagy tudásom nem is olyan nagy. Szusszanva hunyom be a szemem, majd nyitom ki újra, mosolyogva pillantva rájuk.
- Nagyon jól csinálod, remek édesanya vagy.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2021. szeptember 26. 08:49 Ugrás a poszthoz

Elektra


Van némi ösztönöm, ami eddig nem volt, de ezzel a csöpp embergyerekkel jócskán megváltozott, ha nyöszörög, ahogy most is, elindul bennem a vágy, hogy mozduljak, hogy megmentsem, hogy ne nyöszörögjön, ne sírjon. Egészen nyugodt gyerek, ami lehet, hogy azért van, mert érzi Erika frusztrált és féltékeny hullámait, amit felé bocsát ki. Még én is érzem, pedig egyáltalán semmi oka nincs. A kislány csak átmenetileg lakik velünk, addig, amíg el nem döntik, hogy kik legyenek a szülei, és még nincs abban a korban, hogy elegye a csokiját. Vagyis, tökéletesen ideális lenne, még akkor is, ha velünk maradna örökre. De nem, én tudom, hogy képtelen lennék egyedül egy ilyen pici babával hosszútávon eredményes lenni, és azt is tudom, hogy nem akarom azt, hogy Riri állandóan frusztrált legyen. Nem látom magam sem terhesen, sem házason, sem picike gyerekesen, szóval nem hiszem, hogy ebből bármi jó kijöhetne.
- Összeírom őket, mert rengeteg van.
Nagyon kellemetlenül érzem magam, mert igent se mondtam igazából, pár pillanatnak tűnő perc alatt megtörtént, és én csak arra eszméltem fel, hogy itt vagyok, hogy nem tudok semmit sem csinálni, mert már benne vagyok a helyzetbe, és nem volt időm gondolkozni és mérlegelni. Ez meg engem frusztrál, elképesztő mértékben. De meg akarom oldani, mert jót akarok ennek a csöppnyi kis nőszemélynek. A sectumsemprára kissé megreszketek, érzem, ahogy védőn elkezd bennem mozdulni a tűz, átjárva hirtelen jött hidegséget, mintha kifutott volna a vér a testemből. Így is van. Hetekkel később még mindig nem varázsolok, nem vagyok képes a pálcámat a kezembe venni, ellenben extra igénybevétellel működik az elemem, hogy megfelelő manaáramlásom legyen. Hogy miért? Na ez megint egy eléggé "vicces" történet.
- Attól tartok, hogy ha megtudja, hogy a volt felesége a rokonom, akartatlanul is elkezd egy falat építeni, elkezd hasonlóságokat keresni. Lia szebb, mint én, sokkal, de a legfőbb jegyeink egyeznek. A hajunk, a szemünk, a szeplőink. Örülnék neki, ha legalább a barátságunk megmaradna. És, én elmondtam neki ezt az egészet, a mágiám felbukkanását, az érzést, és nem váltott ki semmit. Ezt újra elmondani, félek, csak magamnak okoznék szenvedést.
Hűséges lennék, ez kétségtelen, de nem hiszem, hogy Marcell arra vágyik, amit én adhatok. Én rá vágyom, ő meg rá, és tekintve, hogy a mi kettőnk vérmérséklete ég és föld, nem hiszem, hogy más lennék egy adott esetben, mint a maradék, aki akkor jön, ha nem sikerül a tökéletessel. Én pedig nem akarok második lenni, nem tudok úgy élni, hogy elégedett legyek ezzel. Viszont akkor, amikor megvallottam az érzéseimet, és megkaptam, pontosabban nem kaptam meg a visszacsatolást, rájöttem, hogy ennek nincs értelme. Nem is tudom, hogy mit reméltem akkor, semmit talán, csak szerettem volna, ha tudja, és szerettem volna, ha valamit mond. Veszett fejsze nyele. Sosem fedtem volna fel az érzéseimet, ha ő nem kérdez rá. De szeretni valakit egy dolog, az összes többi érzést azonban nem lehet kívül hagyni, és nekem nagyon sok negatív érzésem van.
- Ösztönök. Akkor nem csak a szerencsén múlt, hogy három napnál tovább sikerült életben tartanom.
Egyedül, tegyük hozzá. Eléggé nagy lépés ez tőlem, amire büszke is leszek egy nap, amikor már a kicsi tényleg olyan közegben lesz, ahol vigyázni is tudnak rá. Én egy sikítozó nőszemély vagyok odabent, aki az elmúlt napokban mindent is megtapasztalt.
- Merrefelé mentél? Váratlanul kereszteztük az utad, nem késel el?
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2021. október 2. 07:45 Ugrás a poszthoz

Elektra


- Szerintem nem volt virágnyelv, de, nem tudom, hogy én alkalmas lennék-e számára. Mi ketten mások vagyunk, és mivel tudom, hogy téged mennyire és milyen mélyen szeret, azt hiszem, már régen elfogadtam, hogy ez a történet egyirányú. Ott a munkám, Erika, most itt van Aina. Az életemet rendbe kell tennem. Amikor Erikát választottam, eldöntöttem, hogy a döntéseimnél őt veszem először figyelembe.
Erika pedig nem egyszer jelentette ki, hogy nem akarja, hogy legyen apja, és noha állandóan az édességkészlete felemésztését hozza fel indoknak, hiszen, engem, az anyját már ismer, tudja, hogy édességet csak akkor eszek, ha éppen egy katasztrófa közepén ülök, vagyis, szinte soha, mégis ez az érve. A pszichológus szerint így fejezi ki az érzéseit, és nem az édességét, hanem engem nem akar megosztani mással, ami melegséggel tölti el a szívem, hiszen az együtt töltött idő során mélyen megszerettem én is a cserfes kis szőkét. A dicséretre lesütöm a szemem, zavarban vagyok, és szeretnék valami helyeset mondani erre, de nem könnyű. Nagyon sok frusztráló gondolatom van ezzel az egész helyzettel kapcsolatban. Kicsit, mintha hazudtam volna, hiszen hosszú évekig nem mondtam ki a nyilvánvalót. De már ténnyé vált, ahogy az is, hogy Otília itt fog élni egy ideig, amíg lábadozik. Még jó, hogy nagy házat vettünk, és, hogy van lehetőségem otthonról is dolgozni. Nem mindig, de pár órát a héten muszáj.
- Mhm.
Valószínűleg nem, ha látnák Erika cukorfogyasztását, és azt, hogy átvette a hatalmat a családban. Inkább csak túl gyorsan mondtam igent, és mire felfogtam, hogy mit tettem, már késő volt. Aztán meg, hogyan kockáztathatnám azt, hogy a gyerekemet, már azt, amelyik az enyém, elvegyék tőlem, mondván, hogy baromira felelőtlen nőszemély vagyok. Naugye. Finoman segítek visszahelyezni a gyereket a kiindulási pozíciójába, és közben olyan érdekes megtapasztalni azt a sok érzést, ami eláraszt. A féltést, a szeretetet, a vágyat, hogy újra az én közelemben legyen. Remélem, hogy gyorsan eldöntik, hova kerüljön, mert még egy kis idő, és már erőszakkal kell majd elvenni tőlem.
- Óóó, máris ennyire elszaladt az idő? Ne aggódj, imádni fogja, amikor nem az igazgatóiba ülök meghallgatni Erika bűnlajstromát, egészen szeretek bejárni az intézménybe. Mindenki nagyon kedves és precíz, és elképesztően rendesek a gyerekekkel. És nagyon tetszik, hogy mindenkiről tudnak mindent. Szóval extrán odafigyelnek arra is, aki nem az ő csoportjukba tartozik.
Lelkesen és megnyugtatón mesélem el a tapasztalataimat. Ki hitte volna, hogy egyszer én, Hollóvölgyi Zsófia arról mesélek, milyen profi az előkészítő. Senki. Ez se véletlen.
- Viszont, ha tíz, akkor lassan el kell engedjünk, mert még a végén elkésel miattunk. De ha van kedved babázni, akkor szívesen látunk bármikor. Akár Imolával is, Erika jobb is, ha megismerkedik vele, így tudja, hogy kit kell majd megvédenie.
Nem rossz az, ha van egy olyan ember a hátad mögött, mint a lányom, de persze az sem baj, ha a lányom tudja, hogy ki az, aki szent és sérthetetlen.  
Utoljára módosította:dr. Hollóvölgyi Zsófia, 2021. október 2. 07:54
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2021. november 28. 19:17 Ugrás a poszthoz

Alexander
Kinézetem


Az elsőnél még nem voltam anya. Nem voltam szerelmes. Csak egy nő voltam, aki dolgozott és dolgozott, és semmi másra nem vágyott, mint, hogy dolgozzon. Nem volt életem, és be kell vallanom, hogy biztonságban éreztem magam. Aztán jött Alexander Burton, ismeretlenül, névtelenül, és olyat kért tőlem, amire nemet kellett volna mondanom. De elmentem hozzá. Mert el akartam menni. Egészen addig nem is tudtam, hogy mennyire nem élek, míg ott nem találtam magam a műteremben, és bár volt beleszólásom abba, hogy meddig igen és honnantól nem, mégis imádtam azt, ami mellette volt. Imádtam a folyamatot, az élményt, azt, hogy bár modell voltam csak, szépen lassan felfedeztem a nőiességemet.
Aztán szerelmes lettem. Majd anya is. De visszatértem, mert az érzést, hogy nő vagyok, ott élhettem meg igazán. A művészet oltárán. Nem, sosem volt intim viszonyunk, mindez arra szolgált, hogy én felfedezzem önmagam, hogy megismerkedjek azzal a nővel, aki bennem él, hogy megszeressem magam. A művészet valóban önkifejezés, és nem csak annak, aki alkot, hanem annak is, aki mozdulatlanul ül, és gondolataiba mélyedve végigveszi azt, hogy miként is tekint magára. Nővé lettem, és imádtam a folyamatot, így bár a képek még mindig nem olyanok, mint amire az ember a fejét csóválná, be kell vallanom, a gondolataim már olyanok, melyek talán nem illendőek. Nem vele, nem, hanem magával a helyzettel, a lehetőségekkel. Valami mást akarok, mint az eddigiek, valami merészebbet. Gátat szabtam, de csak időre volt szükségem. Most, hogy elfogadtam magam, már mást is szeretnék. Talán ma este kiderül.
- Szia, remélem nem öltöztem túl. Óóó, itt vagyok.
Csak páran lézengenek még, amikor végigszánkázok a termen, hogy egyenesen Alexanderhez menjek. Őt néztem, a mögötte lévő képeket nem, csak most, ahogy rámosolygok, ahogy már tudom, hogy jó helyen és jó időben vagyok, engedem meg magamnak azt, hogy a környezetet is megszemléljem, és rögtön sokadmagammal veszem körül a srácot. Az arcomon halvány pír, egy kis zavar belefér, elvégre mégiscsak ott lógok a falon. Rendben, lássuk be, nagyon büszke vagyok arra, hogy milyen jól néznek ki ezek a képek.
- Elképesztően tehetséges vagy.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2021. november 30. 09:05 Ugrás a poszthoz

Alexander


- Szeretek zöldet viselni, megnyugtat.
De még mennyire, hogy megnyugtat. Elmondani nem tudom, hogy milyen csodálatos az érzés, ami szétárad bennem, mennyire más leszek, amikor zöldet viselek. A munkában sosem, ez aranyszabály nálam, hiszen ott nem akarok nyugodt lenni, ott pörögni szeretek, alkotni, haladni. Egy nap alatt annyi feladatot elvégezni, mint két - három ember. Csinálni, menni, tenni. Muszáj. Nem vagyok lemaradva, már nem. Előre dolgozok, azért, hogy, ha bármi történik, akkor is meglegyen a legtöbb dolog. Most, hogy már anya vagyok, és a gyerekem valószínűleg szövetséget kötött a Sátánnal, még inkább odafigyelek arra, hogy ne halmozódjanak fel a dolgaim. A vörös tincsek közé simítok, és be kell vallanom, hogy nagyon is jól esik az, ahogy rám néz, még akkor is, ha ez az egész közöttünk tényleg csak az ihletről szól. Az életem bonyolult, még úgy is, hogy nincs benne olyan, akivel csak ideig-óráig, sem olyan, akivel napokig, hónapokig, vagy akár évek óta egy ágyon osztoznék. Valahogy ez a része nem működik, és lehet, hogy ez genetika, mert a szüleimnek sem igazán ment jól.
- Kicsit furcsa érzés. Nem rosszul furcsa, csak furcsa. Az is, hogy együtt vannak, az is, hogy emberek látják, az is, hogy én látom, miközben emberek látják. De azért valahol bizsergető érzés is, olyan, mintha műtárgy lennék, akit körbejárnak és szemrevételeznek.
Tudom, hogy butaság, ezért nem is mondom ki hangosan, inkább picit közelebb hajolva, éppen, hogy csak nem suttogva fejtem ki neki a véleményemet erről az egészről. De nem tudok nem mosolyogni, mert a helyzet az, hogy ettől az egésztől, tényleg bizseregnek a lábujjaim, és az egészben van egy olyan érzés, mintha valamiféle híresség lennék. Végre másabb tekintetek is vannak rajtam, mint, amilyenek ilyenkor általában lenni szoktak egy-egy összejövetelkor.
- Igen, köszönöm. És nagyon jól esik, hogy ezt mondod.
Húzódik szélesebbre a mosolyom. Nem, nem vigyorgok, inkább valami finom, lágy női kacérság van ebben az egészben. Jól esik ez az egész.
- Másnak érzem az első és az utolsó képet. Meg persze a másodikat is, mintha fokozatosan léptem volna be a jelenetbe. Itt még rejtőzködtem, de itt már szinte büszkének érzem magam.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2021. december 24. 06:13 Ugrás a poszthoz

Alex


- Igen. Amikor ruhát választok, sokszor nincs könnyű dolgom, mert a hajamhoz nem áll jól minden. Vannak színek, amiket szabályosan kerülnöm kell, hogy az összhatás ne legyen zavaró, mert olyankor én sem érzem jól magam.
Senki se hinné el, ha azt mondanám, hogy fogalmam sincs, hogyan kell megélni a nőiességét. Pedig ez az igazság. Fogalmam sincs. Nem volt mellettem stabil apa, akinek a hercegnője lehettem volna, majd férfi, akinek a szerelme. Egész eddigi életemben azt láttam, azt cselekedtem, amit anyutól tanultam, hogy egyedül vagyok a világban, és független nőként kell megállnom a helyem, olyan emberként, aki nem lehet gyenge. Ő is így élt, és most így élek én is. Titkon remélem csak, hogy Erika masszív jelleme segíti majd, hogy ő ne így végezze, mert bármennyire is erős vagyok, szeretnék gyenge lenni, de túl sok bennem a gát ahhoz, hogy ezt megcselekedjem.  
- Milyen volt a vászon másik oldalán lenni?
Én tudom, hogy milyen, viszont én sosem voltam festő, sosem tanultam vagy csináltam ezt a tevékenységet, ahhoz én racionálisabb ember vagyok, sokkal alacsonyabb képzelőerővel, mint ami szükséges ahhoz, hogy csodálatos képeket alkothassak. Szerintem nekem az a most népszerű számos kifestő lenne a legideálisabb, de még az sem, mert csak felidegesítene a sikertelenség.
- Dehogy, eszemben sem volt. Jó, egy kicsit zavarba hozott a tény, mert tudom, hogy vannak műkedvelők Bogolyfalván, vagyis, minden esély megvan rá, hogy valaki idesétálva meglátja a képeket, de a szívem szakadt volna meg, ha csak a sarokban porosodnának, mint, akik nem elég értékesek, hogy a falra kerüljenek.
Így hát bárki, aki erre jár, ismerős és ismeretlen megcsodálhatja a finom ecsetvonásokat, vagy a bőrömön pihenő millió szeplőt, melyek mintha önmagukban is öltöztetnének. Különleges védjegy ez, és szeretem. A kisboltra mosolygok, ott is szoktam, mindig, mikor eszembe jut, hogy hogyan is lépett oda hozzám. Vicces volt, de örömteli.
- Az utolsóra én is. Nagyon.
A gondolatra, hogy legyen egy negyedik is, halványan elpirulok, főleg a parázslás miatt. Tekintetem végigjár az első három képen, és lassan bólintok, miközben koccintok vele.
- Rendben van, legyen egy negyedik.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2022. március 18. 20:38 Ugrás a poszthoz

Könyvbemutató
Kinézetem
Csokor I.Csokor II.


Vannak azok a napok, amikor szeretnéd, hogy minden simán menjen, mert esetleg vannak időpontok, amikhez tartanod kellene magad. Természetesen az ilyen napok torkollnak káoszba. Durva káoszba. A hivatalba fejetlenség volt, a polgármestert nem értem utol, de nem is feltétlenül próbálkoztam olyan erősen, Dominik úgyis jött, látott és győzött. Éppen ennyi kellett. Csak mire győzött, addigra az apróbb gondok lettek hatalmasak, és persze ennek megkoronázásaként még Erika is éppen mára időzítette úgy az életét, hogy egy órán át üljek az igazgatóiba, aminek eredményeként megint égtem, és nem tudom, hogy Mátyás vagy Teodor fog előbb véglegesen kiakadni, de valahogy nem mosolyogtak már, amikor azt mondtam, hogy "csak két év", én se mosolyognék, mert előbbi tanít a Bagolykőben is. A gyereket lepasszoltam Alinak, és kértem tőle, hogy szigorúan fogja, mert muszáj, hogy büntetve legyen, mert eredetileg igencsak jó dolga lett volna, és kényeztették volna. Legyünk őszinték, fogják. A Széles család valahogy sosem arról volt híres, hogy olyan keményen nevelnének bárkit is. Tőlük hazarohanva rendbe szedtem magam, gyors zuhany, smink, ruha, és már futottam is tovább, hogy összeszedjem a virágokat, aztán persze vissza a saját ajándékomért, így hát mire odaértem a könyvesbolt elé, már elindult befelé a tömeg.
Utálok késni. Jó, ez nem késés, de szívesebben lettem volna itt korábban, hogy ne ennyi mindennel mászkáljak az emberek között, de végül is, elégedett lehetek már azzal is, hogy sikerült ideérnem. Ez is egy igen szép teljesítmény. Így hát, kihúzva magam, magabiztosan sétálok be, felvéve a legkedvesebb mosolyomat és a legnyugodtabb arcomat. Az életben mindig vannak próbatételek, és vannak olyan napok is, amikor az egész havi adag pár órában jelenik meg. De a lényeg a lényeg, hogy felül tudjak kerekedni.
- Sziasztok. Nagyon gratulálok, hogy sikerült elérned mindent, nagyon jól áll a siker.
Mert lássuk be, a sok pozitív helyzet megszépíti az embert, ehhez egy kis rúzs már csak grátisz. Viszont el kell ismerni, hogy valóban jól áll Elektrának, hogy ennyire egyenesbe jött, és csak remélni tudom, hogy az élete jó irányba halad tovább.
- Átadhatom neked őket? Biztos van hátul egy hely, ahova le lehet tenni.
A kérdést Marcellnak intézem, és felé is fordulok, megemelve kicsit a kezembe tartott két csokrot, és az egy ajándéktasakot.
- A napraforgó csokrot Elizabet küldi, gratulál és sajnálja, hogy nem lehet itt, de az állapota nem teszi jelenleg lehetővé, hogy kimozduljon, viszont feltétlenül kérte, hogy vigyek neki is egy példányt. A lila pedig a polgármester úrtól, aki szintén gratulál, és sajnálja, hogy nem lehet jelen, de nem szívesen mozdul el a felesége mellől.
Ezt a kettőt át is nyújtom, hogy felszabaduljon a kezem, és elő tudjam húzni a felakasztható gömböt, amiben virágföld van, és zöld növény lóg ki belőle. Aki ismer, nem fog meglepődni a választáson, még ha elsőre nem is mondaná meg, hogy micsoda.
- Ezt pedig az én gratulálós ajándékom, egy kaktusz. De nyugi, teljesen gyerekbarát, így Imola se fog megsérülni. Ő egy Epiphyllum oxypetalum, vagy más néven az Éjszaka hölgye. Nagyon különleges és mégis igen igénytelen. Nagyon finom illata van, azonban csak éjjel virágzik, hatalmas, gyönyörű és hófehér virágokat bont. Szerintem érdemes kint elhelyezni, mert akár három méter magas is lehet, vagy mondjuk erkélyre. Viszont télen nem szabad kint tartani, mert nem szereti a fagyot, és... jobb ha befogom, mert órákig tudok beszélni róla, csináltam hozzá egy kis tájékoztatót is, ebben minden benne van róla.
Nos igen, látszik is a felfokozott boldogság, amit a kaktuszok jelentenek nekem, egész életemben mindig meghatározóak voltak, Bogolyfalvára egyetlen egyet hoztam magammal, mára pedig több, mint százötven van, mindegyiket ismerem és szeretem, és bármikor el tudom mondani, hogy melyik honnan jött. Nem vagyok nagy kertész, de a kaktuszok, ők a szenvedélyem. Át is nyújtom ezt is Hegének, aztán teljesen visszafordulok Elektra felé.
- Nagyon ügyes vagy és kitartó, tényleg nagyon gratulálok.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2022. április 15. 05:29 Ugrás a poszthoz

Elektra és Marcell


- Köszönöm.
Nekem nagy segítség, hogy a csokrok súlya már nem húzza le a kezeimet, egészen felfrissülök a ténytől, hogy már nem nálam vannak. Csodás virágok, habár a magam részéről szörnyűnek tartom a természet megkárosítását, de olykor, azt mondják, szükséges. Ha az időjárás vagy egy túl heves eb leszakítanak egy-egy virágot, akkor hazaviszem és vízbe teszem, de csak azért, hogy gyönyörködjek benne, nem teszem. Viszont mesés csokrok, ezt muszáj elismernem.
- Természetesen, Elizabet minden bizonnyal eljött volna, csak hát, az élet közbe szólt. De biztos vagyok benne, hogy boldog lesz, amiért a sok pihenés alatt tud valami mást is olvasni, mint a megszokott könyvei.
Én is biztos, hogy ma két kötettel távozom majd, sőt, talán hárommal is. A saját könyveimet nem nagyon szeretem kiadni, amikor valaki kölcsönkér belőlük, rendesen meg szoktam szívni a fogam, mielőtt igent mondok, de többnyire ez a részem győzedelmeskedik. Azonban szeretem megelőzni a bajt, az életem majdnem minden területén. Elképzelhető, hogy biztonsági játékos vagyok, egyre inkább, de sosem voltam az a fajta ember, aki szeret veszélyesen élni. Én építkezni szeretek, megvizsgálni az eseményeket, az előnyöket, a hátrányokat, és úgy elhelyezni őket a képzeletbeli házam falán, hogy az ne omolhasson le. Voltak pillanatok, amikor veszélyesen éltem, de láthatóan az az életforma nem én vagyok, és nem is szeretnék én lenni.
- Oh, szerintem már rég letettek róla, hogy megtérítsék. Benő anyukájával van. Mivel sem Benő, sem a húga nem prezentáltak még unokákat, ezért Aliyaah Erikán éli ki magát. Erika pedig odáig van a tényért, hogy Benő anyukája egy megszöktetett hercegnő. És mivel Ali félig indiai, félig török, elég sok, különleges és elképesztő cukortartalommal bíró desszertet csinál neki.
Vagyis, az is biztos, hogy ma este sem lesz alvás, mert nem csak elhozza a jó részét, de egy másik jó részét el is fogyasztja addigra, mire érte megyek. Mondanám, hogy bezzeg az én időmben nem voltak olyan tanárok, akik beleszerettek a diákjukba, és meg kívánták őket szöktetni, hogy aztán családosat játszanak, de ez nem igaz, pusztán a tény, hogy Vasváry vagyok, de mégsem, elég volt ahhoz, hogy ne nagyon közeledjenek hozzám.
- Imolának tetszik az előkészítő?

dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2022. április 20. 16:50 Ugrás a poszthoz

Elektra és Marcell


Nem követem a pillantásommal, ahogy elviszi a virágokat, teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy jó helyre teszi őket. Rendben, a kaktusz miatt van egy kis félelmem, de hát nem lehetek a kis szúrósok megszállottja. Egy anyának tudnia kell elengedni a fiókáit. Még ha ez esetben én vagyok az anya és a kaktuszok a gyermekeim. Ez nem azt jelenti, hogy Erika nem ad elég kihívást, csupán csak annyit, hogy a kapcsolatom a kaktuszokkal a gyermekkorom óta mit sem változott. Bízok Hegében, jól fog bánni a kaktusszal is, ő az a fajta ember, aki szívvel él, és sosem bántana meg senkit, és tudja, hogy mennyire fontosak nekem a növényeim. Rendben lesz. Tényleg, elengedem ezt a problémát, és képzeletben vállon veregetem magam, hogy nem pillantottam utána, hogy megfelelő mozgáskultúrával halad-e előre. Nehogy nekem megbotoljon!
- A korai szakaszban még nincsenek ezek a vérségi dolgok annyira letisztázva, később viszont meg fogják érteni. Nagyon jó nevelők vannak ott, aminek kifejezetten örülök, mert, ha a lányomból valaha normális ember lesz, azt nekik köszönhetem.
A saját szülői kompetenciáimat állandóan megkérdőjelezem, főleg, mert lassan annyit ülök az igazgatóiban, hogy már adományozhatnék szék újrakárpitozást nekik. Már Barnabás is megtanulta egy életre, hogy a pénteki pizzéria partik tündéri szőke lánykája valójában egy cukordémon. De ez a varázsvilág, gondoljunk arra, hogy ez nem kirívó eset. Igen, minél többször gondolok erre, annál jobban meggyőzöm magam. Ahogy Hege és a két fiú közelebb jön, hátrébb lépek, figyelem, ahogy Elektra kivirul, még jobban, hiszen nagyon szép és nagyon boldog volt már akkor is, amikor beléptem. Az aurája, reményeim szerint, kifényesedett, megtisztult attól a sok negatív érzéstől, ami benne volt, hiszen sikeres, elért mindent az életben, amit szeretett volna, itt van a könyv és ott áll mellette egy férfi, aki olyan szívvel szereti, aminek a feléért is ölnének a boldogságra áhítozók. A gondolatra halványan elmosolyodok, éppen akkor, amikor megsimogatja a fiú fejét.
- Én, körbenézek. Majd beszélünk.
Súgom oda Hegének, hiszen egy ilyen alkalommal csak pár perc jut egy-egy megjelenőre, én pedig kiélvezhettem a magam perceit. Intek egy aprót, hogy ne zavarjam a jelenetet, majd ő úgyis átadja Elektrának, és a délután folyamán még összesodródhatunk, habár a tömeget figyelve, erre kicsi az esély, szép számmal összegyűltek az emberek, ami a magamfajtákat is nyugtatja. Én tudtam, hogy sikerül neki, de nyugodt csak a teljes siker látványánál vagyok, és az most mutatkozik meg.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2022. augusztus 15. 09:29 Ugrás a poszthoz

John Harris

Vannak azok a napok, amikor tovább vagyok, annak érdekében, hogy amikor a gyerekem miatt ülök órákat Keserűnél, akkor ne kelljen szabadságot kivennem. Esküszöm, ha eléri a tanodás kort, akkor bentlakásos lesz, én meg letagadom, hogy Bogolyfalván élek. Hát nem hiszem el. Olyan, mint a nagyapja, pedig nem is vérszerinti. Szóval, egy szó, mint száz, dolgozom, teljes nyugalomban, csendben, és a Matyi féle pletykaáradattól kiégett aggyal. Olyanokat tudtam meg, hogy...fúj. Miért is kell nekem ezeket tudnom? Mert imádom Matyit, tudom.
- Szabad!
Rápillantok az órára, és elégedetten konstatálom, hogy van, aki még ismeri az órát, a nevetgélő, de cuki pár délután is hallott már róla, és alig másfél óra késéssel meg is jelent. De ez az úriember, pontos. Már jó pont.
- Üdvözlöm, Hollóvölgyi Zsófia.
Felállok, hogy kezet nyújtsak neki, majd hellyel kínálom, és ha leült, leülök én is.
- Egy ház érdekelné, de nem a szokásos módon.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2022. augusztus 15. 10:07 Ugrás a poszthoz

John Harris

- Igen, minden előzetes bejelentés nélkül.
Mivel a más fajúakat nyilván kell tartanunk, legyen szó egy vélavérű egyedről vagy egy vámpírról, ezért tisztában vagyunk azzal is, ha valaki távozik. Néhány esetben, mint például a negyedvéláknál igazán indokolatlannak találom az előírás szigorúságát, de más esetben, abszolút jogos a kérés.
- Azt tudnia kell, hogy a ház közelébe eddig még senki sem ment. Az eljárás az, hogy tizenöt napig érintetlenül hagyunk egy ingatlant, majd a rokonokat felkeressük, és az ő döntésük értelmében cselekszünk. Az említett hölgy esetében azonban nincsenek rokonok, de a tizenötödik napon már túlvagyunk.
Fontos, hogy letisztázzam az előzményeket, egy kicsit meg is nyugodtam, amikor a kérése eljutott hozzánk, mert semmi kedvem nem volt megátkozódni egy behatolás esetén. A szakértő, legyen bármilyen különleges is az ábrázata így, hogy este is napszemüvegben ül az irodámban, megnyugtatóan hat.
- Polgármester úr engedélyezte, hogy átadjam Önnek a kulcsokat, azonban szeretné, ha egy a kihelyezett aurorok közül is elkísérné. Nem kell bemennie, ha Ön nem akarja, de fontos, hogy legyen védelme az ott tartózkodás alatt. Nekem pedig a teljesen hivatalos engedélyhez szükségem lesz az irataira, illetve a társasági tagsági igazolványára, mely fedezet arra, hogy Ön valóban vámpírológus.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2022. augusztus 15. 11:46 Ugrás a poszthoz

John Harris

- Nincs, annak lenne nyoma vagy szóbeszéde.
Nem, egyáltalán nem alapozom semmilyen pletykára se igazságot, mert ha ez igaz volna, akkor én egy olyan házasságban élnék, amiben van három vagy négy férj, meg egy feleség, ha jól emlékszem poliandria a pontos megnevezése, és a polgármester a szeretőm, vagy a felesége. Igen, a pletykák alapján szörnyen izgalmas az amúgy nem létező szerelmi életem. Viszont, minden van alapja. A pletyka maga gonosz természetű dolog, de ha valaki ügyes, és vissza tudja fejteni az alapokat, akkor nagyon sok olyat is megtudhat, ami hasznos és valódi tudás. Tehát, következésképpen, ha a nő meghal, arról beszélnének, de nem teszik.
- Mindenről tudok, éppen ezért is szükséges az átvilágítás, és az, hogy külön kezeljük igazgató úr jóhiszemű és megbocsátó jellemét az hivatal engedélyeitől. Ez nem sértés, elővigyázatosság.
Mivel tényleg nagyon megbocsátóak a szerencsejátékfüggő, alkoholproblémákkal küzdő, saját diákjaikkal házasodó egyedekkel. Mindenkinek jár egy második esély, és én nem is ítélek el senkit, de tény, ami tény, mi sokkal nagyobb körültekintéssel járunk el, mint odafent.
- Egyáltalán nem, vannak, akik kifejezetten szeretnek éjjel szolgálatban lenni, így biztos, hogy sikerül megfelelő személyt találni. Szeretné Ön kiválasztani, vagy rám bízza a döntést?
Pillantok fel rá mosolyogva, oda se nézve, másolva az adatokat, amiket az előbb átadott nekem.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2022. augusztus 15. 13:15 Ugrás a poszthoz

John Harris

Mindig meglepődök, amikor a keresztnevemen szólítanak, többnyire a "Hollóvölgyi kisasszony" szokott elhangozni ebben az irodában, néha még olyanoktól is, akik a kollégáim, és valljuk be, ez utóbbi számos alkalommal ijesztőnek hat, hiszen nem emlékszem rá, hogy bármikor is annyira kemény voltam, hogy nem mernek Zsófiának hívni. Érdeklődve fordítom rá a tekintetem, és ösztönösen egy halvány kis mosoly is előbukkan. Mondom, egészen kedves vagyok. A virágcsokrokat és hálaüzeneteket mondjuk Benőnek kell elküldeni, mert tudom, hogy ha ő nincs, akkor egy gonosz kis boszorka leszek.
- Véleményem szerint az emberekre szintén igaz.
Elvégre, ha az ember hallja, hogy mi mindent követnek el az emberek, felmerül benne a kérdés, hogy miért éppen a kentaurokat próbálják meg bekeríteni. Mondjuk szerencsére esélytelenül. Egy pillanattal tovább nézem őt, és azon gondolkozom, hogy miért is olyan érdekes, kire hasonlít, és amikor eszembe jut, hogy egy pókerjátékosra, majdnem elnevetem magam, de a kérése sokkal fontosabb annál, mint, hogy ezt itt kifejtsem neki, így csak határozottan bólintok.
- Ez csak természetes. Szerencsére békésnek mondható település vagyunk, így az itteni aurorok sem kényszerültek eddig még igazán véres lépéseket tenni. Ha jól emlékszem a legutóbbi eset még a temetőbéli gyilkosság-öngyilkosság eset volt, és az is már olyan régen történt, hogy az emberek teljesen elfelejtették.
De persze ez nem jelenti azt, hogy indokolt esetben ne tennének meg mindent a civilek megoldása érdekében.
- Kelemen Farkas nemrég költözött vissza a településre a családjával, ugyan a minisztériumban dolgozik, mint kihallgató tiszt, de akár ő is ideális lehetne, képzett auror, aki jól tudja feltenni a kérdéseket, talán segíthetne Önnek abban is, hogy mit láttak a szomszédok.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2022. augusztus 15. 15:41 Ugrás a poszthoz

John Harris

Csendben hallgatom a történetet, amit mesél, nem szólok közbe, a szemem csak meg-megrebben a történetre, amit jól ismerek. Nem tanítják feltétlenül, azonban vannak olyan tanárok, akik őszintébbek másoknál, így vannak olyan évfolyamok, melyek több szörnyűséget ismernek meg, mint mások.
- Az apám is a tanodában tanított. Nem mágiatörténetet, számmisztikát. Nem nézné ki belőle az ember, de nagyon jó tanár volt.
Hozzátenném, hogy mostanság kiváló alkoholista, és riasztóan jól tud felszedni velem egykorú nőket, sőt, nálam fiatalabb kislányokat.
- A mágiatörténet és a számmisztika nagyon sok ponton összekapcsolódik, sokat mesélt a nagy, történelmi eseményekről.
Próbálkozott. Ha fia lett volna, nyilván értékelte volna, de én akkoriban egy megszeppent kislány voltam, rossz emlékként éltem meg, hogy kettesben maradtunk, és azt is, hogy ilyen szörnyűségeket kell hallgatnom. De tudni kell megbocsátani, és láttam, hogy őszintén jól esett neki, amikor felnőtt fejjel kértem, hogy újra mesélje el.
- Természetesen. A levéltár hetente rövid időre van nyitva, de engedélyezhetnek extra bejárást. Hétfőn és csütörtökön tíztől délig, míg kedden és csütörtökön este  öttől hétig. Ahhoz adok máris egy nyomtatványt.
Felkelve a falon húzódó iratokhoz lépek, és előhúzom a rendezett sorokból azt a mappát, amire szükségem van, és amiből két lapot ki is veszek a férfi részére. Aki ismeri az emberek viselkedését, felfedezheti a finom kényszerességet a rendre és a  precizitásra, szeretem, ha minden úgy áll, ahogy állnia kell, nincs káosz, minden megtalálható.
- Természetesen. Én csak akkor cselekszem, amikor Ön engedélyezi, elvégre mindannyiunk érdeke pontot tenni az ügyre.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2022. augusztus 20. 09:43 Ugrás a poszthoz

John Harris

- Ahogy Vasváry Richárd is.
Felelek mosolyogva. Nem csak a számmisztika félreérthető, de nagyon sokszor az apám is. Rendeződtünk, már amennyire lehetséges volt, aminek örülök. Bennem sok a sérelem anya miatt, mert láttam, hogy ő mennyire nagyon szereti apát, és nagyon utáltam, amiért nem volt jelen. Aztán, amikor a rúnát, amit a testemre helyeztek, feltörték, sok minden napvilágot látott, hogy miért volt velem távolságtartó, hogy miért nem sikerült közelednünk. Ezt követően pedig jött az a mondat, amit én magam is mondtam anyának, csak most Erika volt, és nekem címezte. Egyértelmű jelzéssel, hogy a mi családunk, ha szeretek is valakit, akkor sem fogad be több embert. Már látom, hogy én hol rontottam el egy-egy életszakaszt a szüleimmel, tehát a sérelmeim is átalakultak vagy eltűntek. Fenntartásaim még vannak.
- Meglátom, hogy mit tehetek Önért.
Szeretem a problémákat, szeretek megküzdeni velük, és nagyon elégedett vagyok, amikor győztesként jövök ki belőlük. Azt hiszem, az oroszlán csillagjegy számos igen érdekes tulajdonságával rendelkezem, és, még ha más a szemét is forgatja rá, én, a magam részéről nagyon elégedett vagyok vele. Most sem ígérem meg, hogy úgy lesz, ahogyan szeretnl, de magamban már tudom, hogy el fogom érni a célom. Fejben már az útvonalat járom be, amin haladnom kell a cél érdekében, míg kívülről csak egy mosolyt villantok meg felé. Igen, erőteljesen kihíváskereső ember vagyok, és igen, imádom, amikor én nyerek. Hogy ez egészséges-e? Kérdéses, de élvezem.
- Nos, az alapokkal megvagyunk, a folyamatot elindítom, feljegyeztem azokat a lépéseket, ahol az Ön visszaigazolása kell, és azokat is, amelyeket nekem kell intéznem. A kulcsok másolatát adom át Önnek, melyeken nyomjel van, vagyis rögzítve lesz, hogy Ön mikor ment be és mikor hagyta el a házat. Van esetleg kérdés még Önben, amire nem kapott választ?
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2022. október 1. 19:16 Ugrás a poszthoz

Leander
Kinézetem

Ezt simán csak iktatni kellene, ezt pedig postázni is utána. Fontos, hogy elsőbbségi bagollyal menjenek ki, mert nagyon rövid a határidő. Még ma mindenképpen útnak kell indítani őket. Nyugodtan fogj két három lányt, akik addig megcímzik a borítékokat, van az elején lista, tudtok külön dolgozni.
Az eddig a kezemben tartott, vaskosabb mappát a kezében lévő kupac tetejére teszem, csak utána engedem útjára. Már vannak olyanok, akik az én beosztottaim, így az egyre bővülő munkakörömet jól el tudom látni, hiszen az apróságokkal, mint a levelezés, másolás, nem én foglalkozom. Ez pedig nagyszerű. Mosolyogva pillantok után, és a mosolyom egy pillanatra zavarttá válik, hogy lezsófiznak, hiszen itt mindenki Zsófiának szólít, vagy asszonyomnak, amitől a hideg futkos a hátamon. Valószínűleg azért, mert nem vagyok senki asszonya. De aztán egy pillanattal később a zavarom semmis lesz, és újra kiszélesedik.
- Esthy Leander Benjámin!
A hangomból csak úgy sugárzik az öröm, ahogy közelebb lépek felé, és nem törődve az illemmel, meg a protokollal, megölelem őt. Nem hiszem el, hogy itt van, ezer éve nem láttam.
- Benő tud rólad, ugye? Éreztem én, hogy sunnyog valamit, de nem tudtam, hogy mit. Hát ezt, hogy itt vagy. Jön pár perc múlva egy pár, akik csak néhány kelléket hoznak a holnapi esküvőjükhöz, de most éppen van egy kis időm, ha ráérsz. Mesélj, mit csinálsz itt?

dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2022. október 1. 20:02 Ugrás a poszthoz

Leander

- Ha az ügyintézők rémálma szeretnék lenni, akkor mindenképpen megkérlek, hogy vegyél feleségül, és akkor én leszek Dr. Esthyné Dr. Hollóvölgyi Zsófia, sőt, még az Esztellát is kiírnám.
Mert, hogy úgy is hívnak, de azt nem nagyon reklámozom. Nem vagyok egy ölelgetős valaki, de a barátaimat végtelenül szeretem megérinteni, és teljen el bármennyi év is, ők olyan emberek maradnak, akiket nagyon szeretek, és akikkel nagyon sok időt szeretnék együtt tölteni.
- Akkor tényleg elkezdhetek félni. Van egy hagyományunk, a PizzaPéntek, minden pénteken pizzát eszünk, meglepetés a pizzériában, ha van kedved, a következőre csatlakozz, és akkor én okozok neki meglepetést.
Hátha kiböki, hogy mi az ő titka. Érzem én, egész héten éreztem, hogy sunyul, de a fenének nem jöttem rá, hogy mit. Azt hittem, hogy Leander a kulcs, de ezek szerint van itt még valami. Vagy talán valaki.
- Megbeszéltük. Gyorsan elintézem, mert csak átveszem, megbeszéljük a részleteket, és kész. Holnap házasodnak csak össze.
Viszont benne vagyok abban, hogy tíz perc múlta itt legyen, mert tényleg tudni szeretném, hogy hogyan alakult az élete. Milyen kicsi a világ! A Bagolykő után szétszéledtünk, és most mintha mindenki visszaszivárogna ide. Ez a hely valóban mágikusabb, mint bármi más.
- És gratulálok, a sikeres felvételhez!
Kiáltok még utána nevetve, mert nem szokásom kiabálni, de tényleg, most nagyon boldog vagyok, hogy itt van. Micsoda nap ez a mai! Alig várom, hogy tíz perc múlva legyen.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2023. április 24. 19:24 Ugrás a poszthoz

Elektra - Egy pénteken
Kinézet

A péntek este a hét legjobb része azóta, hogy itt lakom és Erika az életem része, ilyenkor ugyanis pizza péntek van, nincs főzés, hanem irány a pizzéria, és eszünk amennyi belénk fér, ketten vagy Benővel kiegészülve, olykor Ezrával is, kinek hogyan jó, de a péntek az szent és sérthetetlen volt. Eddig. Erika valami iskolai összejövetel miatt nem jött, aminek örültem, mert ezek szerint jól érzi magát a Bagolykőben és az iskolai összejövetel nem azt jelentette, hogy tanárok gyűltek össze, hogy engem körülállva panaszkodjanak. Ez csoda számba ment, eszembe se jutott, hogy elrángassam, így úgy gondoltam, hogy majd életem pasijaival pizzázom, ám ők meccset terveztek be a hétvégére, így romantikusan Ezra motorján elrobogtak a naplementébe, az apámnak meg éppen randija volt. Én viszont pizzát ettem volna. Az a szervezetemnek be van ígérve. A terveim szerint csak megvettem volna, és hazamegyek, de annyira jó hangulat van mindig a pizzériában, hogy végül a helyben fogyasztás mellett döntöttem. Az egyik ablak melletti helyre letelepedve pedig úgy döntöttem, hogy ez így teljesen tökéletes is.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2023. április 24. 20:38 Ugrás a poszthoz

Elektra

Semmi újdonság nincs abban, amit rendelek, szokás szerint a csípős pizza mellett döntök, elvégre pontosan az az, ami nekem való. Szeretem, ha a tűz áramlik a kis testemben. Fel-felpillantok, hol a kinti járókelőkre, hol az érkezőkre, így akad meg a tekintetem Elektrán is. A testtartása arra enged következtetni, hogy megint valami nem jól sikerült, de nem szeretnék találgatni, főleg nem visszaidézni a múltat.
- Szia. Egyedül?
Köszönök neki, ha már szinte előttem áll, és még intek is, hogy ha ez a helyzet, akkor, ha van kedve, csatlakozzon hozzám. Egy emberrel beszélgetni mégiscsak sokkal jobb, mint a telefont görgetni.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2023. április 24. 21:32 Ugrás a poszthoz

Elektra

- Részvétem érte, igazi bosszúság tud lenni, főleg gyerek mellett.
Én annyira megszoktam, hogy Erika miatt minden tökéletesen menjen, hogy teljesen át tudom érezni, mennyire rossz is ez. Én is utáltam, amikor valami feladta a szolgálatot, de csak kisebb problémáim voltak, mint például a fokhagyma nyomó eltörése, a sütő egy vagyon és nem nagyon helyettesíthető.
- Erika a kastélyban marad a hétvégére, Benő és Ezra valamilyen olyan meccsre mentek, amit szerintük nem élveznék, és rájöttem, hogy nem is akarom tudni inkább, milyen lehet az, az apam meg randizik, nem ér rá velem lógni.
Erre az utóbbira elnevetem magam, mert lepattintott, ahogy mindenki.
- De minden pénteken együtt pizzázunk, a testem már készült rá, így eljöttem.
Nekem is jár a boldogság, ha már mindenki meglépett, nem igaz?
- Elég fájdalmasnak tűnik a sérülésed.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2023. április 25. 19:07 Ugrás a poszthoz

Elektra

- Az elemi mágus Ezra.
Erősítem meg a beazonosítást, még bólintok is hozzá, hogy aztán vidáman, csilingelve elnevessem magam a következő kérdésre, minden elismerésem a kifejezés kellemessége iránt.
- Szép megfogalmazás, és nem is valótlan, sőt. A felélesztett tűz, mert hát fel van éledve, szívesen megperzselgetné a földet, ha az ne volna olyan indifferens iránta, hogy már-már azt hinné jobban vonzódik széles vállú közös barátjukhoz. De nem, határozottan lányokkal randizik, szép lányokkal.
Sajnos egynek a szemtanúja is voltam, és az akkori rossz érzések, az a kis féltékenység, ténnyé formálta a feltételezést, amit egészen addig nem vettem figyelembe, vagyis, hogy egyáltalán nem vagyok közömbös Ezra iránt. De ismerjük az én szerencsémet.
- Lehet, hogy egy nyugisabb állásra lenne szükséged, legalább addig, amíg a tested regenerálódik. Köszönjük.
Az utolsó szót kedvesen a fiúnak mondom, aki kihozta a pizzákat, és aki pontosan tudta, hogy én vagyok a nagyon csípős verzió.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2023. április 25. 21:05 Ugrás a poszthoz

Elektra

Zavarba jövök attól, amit mond, érzem, ahogy elpirulok, és lehajtom a fejem, hogy egy kicsit rendezzem a vonásaimat, mielőtt visszapillantok rá, és zavartan kuncogok egy kicsit.
- Az anyukámon kívül csak te mondtad ezt eddig, és láthatóan nem tudok még mindig mit kezdeni a helyzettel.
Én sosem láttam igazán szépnek magam. Csúnyának sem, de nyilván azért ennek többször adtak nyomatékot. A vörös hajam, a spirál nélkül nem is látszó szempilláim, a millió szeplőm és az arcélem mind-mind azt mutatták, hogy nem igazán lehet engem a kívánatos nők közé sorolni. Nem véletlenül vagyok egyedül.
- Évek óta barátok vagyunk. Benő jó barátja volt korábban, és amikor Ezra ide került, akkor azt mondta neki, hogy nálam nyugodtan tárolhatja a motorját. A romantikus emberek azt gondolnák, hogy kerítőt játszott, de nem, ő teljesen nyugodtan bánik a dolgaimmal.
Nem mintha bántam volna, hiszen Ezra mindig jó társaság volt, amikor jött, jó volt beszélgetni, barátkozni, egy új embert megismerni. Csak szokás szerint az én szívem kezdi ezt túlkomplikálni.
- Mondjuk ez jó, tervezel a nyolcvan éves magaddal. Már aggódtam is, hogy mi lesz, ha Jolikáék kihalnak, de ezek szerint jön az utódlás, csak ha neked nem tetszik valaki, akkor nem tüntetgetsz, hanem szétrúgod a másik fenekét. Kérlek, emlékeztess majd előtte, hogy menjek nyugdíjba, mert nem szeretnék  a polgármester előtt páncél lenni veled szemben. Imola hogy van?
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2023. április 25. 21:52 Ugrás a poszthoz

Elektra

- Igen, ebbe már egyszer belefutottam, és nem lett jó vége.
Annyira nem, hogy az első ember, akinek a motorját megőriztem simán egy másik lányra hitte azt, hogy én vagyok, és csókolózott vele. Hálistennek csak ennyi. Nem szeretném, ha más is lett volna köztük, vagyis, az nem érdekelt volna, csak ne úgy, hogy azt hiszi, hogy én vagyok. Ezrával legalább ez nem fordulhat elő, sosem voltunk olyan helyzetben, hogy bármi feljöjjön neki.
- Én eléggé el tudom képzelni, hogy ez a valóság lesz. De elég izgalmas valóság. Szerintem én leszek majd a feljelentgetős néni. Mindenkiről tudni fogok mindent, és hetente két-három embert feljelentek.
Szép is lesz az, már most látom magam előtt, hogy micsoda jó kis nyugdíjas éveink lesznek. Persze odáig el kell jutni.
- Ez gyereksors sajnos, amit nem tud kikerülni. Én is mindig anyához igazított életet éltem, de lehetett volna rosszabb is, ha nincsenek szüleim például. Valószínű, hogy inkább a varázsereje miatt frusztrált, és könnyen elpattan.
Arra, hogy Erikával minden rendben csak megrázom a fejem. Valójában sosem volt rendben.
- Vele másként nehéz. A kis maffiózó énjével most a nagy kastély fél diákságát tartja rettegésben. Szervezkedik, ügyleteket bonyolít, mint az előkészítőben, csak több a diák, és a tanárok nehezebben találnak meg. Erika valószínűleg azon akadna ki a legjobban, ha lenne valakim, akivel mondjuk gyerekünk is lenne. Azzal igazán válságba kerülne a kapcsolatunk.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2023. április 26. 08:20 Ugrás a poszthoz

Elektra

- Ez igaz. Mondjuk, hogy kedves legyek, hát, nem igazán jellemző rám, hogy olyan igazi nagymama legyek.
Pedig szeretnék az lenni, és ha a most már nem is olyan zseb, de maffiózó lányomnak egyszer gyerekei lesznek, akkor egészen biztos, hogy el fogom őket kényeztetni, olyan nagyon, hogy arra szavak sincsenek. Persze odáig el kell jutni, lehet egy idegösszeroppanás a tetteitől előbb elvisz. Elektra kirohanására egy kicsit meglepődök, pislogok párat, de nem szólok közbe, csak utána.
- Óóó nem, ha lenne bárki a földön, bárki, aki csak egy hajszálnyi érdeklődést is mutatna az irányomba, akkor ezt a tényt pozitívan és bizakodóan kezelném. Ő nem hiszem, de vagy megszokja, vagy két éven belül nagykorú lesz, a mágusvilágban legalábbis. De azt egyáltalán nem gondolom, hogy idillien fogadná, sem a férfit, sem a testvér tényét, de melyik gyerek szereti, ha a neki járó figyelmen osztoznia kell?
Én egyke gyerek voltam, annak minden előnyével és hátrányával, de ha tényleges, férfival történő családalapításra adnám a fejem, semmiképpen sem csak egy gyerekünk lenne, képtelen lennék egy egykét nevelni.
- Fiatal vagyok még önmagam nyugdíjaztatására, csak eddig valószínűleg rossz helyen kerestem a szerelmet, mindig a bizalom volt az első, csak aztán a érzések. De ezt fejben kell rendbe tennem.
Viszont a tényen még nem aggódom. Jó, de, néha igen, de csak néha.
- Mi a helyzet veled ezen a téren? Marcell ismét?  
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2023. április 26. 09:32 Ugrás a poszthoz

Elektra

- Tényleg az, ezt tapasztalatból mondhatom. Nem azt mondom, hogy minden vágyam, hogy az apám valamelyik velem egykorú barátnője bejelentse, hogy terhes, de régebben szerettem volna testvért én is.
Könnyebb lett volna talán sok minden, és azt hiszem, hogy jobban ment volna a szocializálódás is. Talán kicsit a törtetés is alábbhagyott volna bennem, hiszen nézzük csak meg, Erika felbukkanása óta mennyit szelidültem.
- Igen, de ezt nem a kémeim jelentették, hanem egy nagyon harsány lány, aki szeplős és azt hiszem Amarilla a neve. A kávézóban dolgozik. Ő találkozott vele, és smároltak, mert azt hitte, hogy én vagyok. Innen is tudhatjuk, hogy nem különösebben hagytam benne mély nyomot.
Nevetem el magam, miközben ivásre emelem a poharamat. Ciki amúgy az egész, olyan szempontból, hogy a legjobb barátaim egyike volt, sőt, az első ember, akibe tényleg szerelmes voltam, de hát legalább már tudjuk, hogy én tényleg csak ennyi voltam neki.
- Nagyon harsány az a lány.
Ezen szintén nem tudom túltenni magam, mert én soha életemben nem leszek fele annyira se harsány, mint ő. Sosem rángatnék be az utcáról egy embert, hogy például ilyeneket elmeséljek neki.
- De csak az alkohol miatt volt gondolom, ami benne volt, és ha feljönne neki ez az emlék, nem én voltam. Ő hozzád tartozik, és remélem, hogy most már normálisan meg is marad. Imola is kaphatna kistestvért. Sőt, még a végén együtt babáznánk. Feldobnánk a Holdfény utca életét.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2023. április 26. 11:10 Ugrás a poszthoz

Elektra

- Fogalmam sincs.
Felelem teljesen őszintén, mert ha mondta is a lány, akkor arra nem figyeltem, elég sokkoló volt az egész esemény.
- Nekem csak annyi számított, hogy biztosítson róla, mást nem csináltak. Mondjuk ennyit se kellett volna, nem szeretem, ha nem irányíthatom a testem, és nem az én testem volt, de érted. Ne csináljanak semmit, semmilyen szinten.
Még mindig borzongat a tudat, hogy tettek, pedig aztán tényleg semmi, de semmi közöm nincs hozzá, de zavar, mert én nem tettem volna meg, nem árultam volna el Elektrát. Ennek az egész történetnek a részemről akkor és ott vége lett, abban a pillanatban, hogy ráeszméltem, az én szívem mennyire nem számít.
- Köszönöm! Én is ezt mondtam, semmi hasonlóság sincs, semmi. Ő is ezt mondta szerencsére, szóval teljesen megnyugtató. Megkértem, hogy többet ne legyen ilyen. Tudom, hogy túlreagálom, de még most is érzem, ahogy viszket a bőröm a gondolattól. Én nem tennék ilyet.
Tényleg nem, és ez a legrosszabb, hogy most gyakorlatilag úgy csináltam, hogy nem is csináltam. Hát komolyan mondom, meg kell néznem a zárdákat lassan a környéken, erre tessék, botrányba kevernek.
- Nem baj az, azt mondták, hogy pozitívnak kell lennünk, és hinni, hogy bármi megtörténhet. A jó dolgok, persze. A rosszak úgyis itt vannak.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2023. április 26. 12:43 Ugrás a poszthoz

Elektra

- Rengeteg vörös hajú van. A múltkor egy kislány a gördeszkájával majdnem elcsapott, és ő ijesztően hasonlított rám. Ha nem anyára hasonlítanék teljesen, akkor elgondolkoztam volna, hogy rokonok vagyunk.
Állítólag az apámnak egyetlen gyereke vagyok, de hát szerintem ezt ő maga sem tudja. Valószínűleg engem is azért tud, mert idejekorán jöttem, amikor még az iskolapadot koptatták.
- Ez az életfelfogás is tetszik. Rendben, te csalódj pozitívan, én meg mérhetetlen optimizmusommal támogatom a törekvésedet.
Nekem ez így is jó, én most tényleg nagyon próbálok nem görcsös lenni, hanem elengedni a dolgokat. Alíz azt mondta, hogy időt kell hagynom mindennek, és én éppen azt csinálom, de közben meg azért élvezem is a jó dolgokat, mint ezt a pizzát.
- Bármit, csak ténylegesen futni ne kelljen. Csinálhatnánk ezt gyakrabban. Hiányzik a társaságod.
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2023. április 26. 13:59 Ugrás a poszthoz

Elektra

- Sosem szeretném megtudni. Szeretem azt hinni, hogy más nem járt úgy, ahogy én.
Mostanra megkedveltem az apámat, sőt, képes vagyok Richárd helyett apaként hivatkozni rá, még ha mostanra se jutottunk el oda, hogy a neveink egyezzenek. Nem mintha kéne, én szeretem anya nevét viselni. Ez az én különlegességem, gyönyörű aranyvérű vérvonalak fattyú gyermeke vagyok én. Viszont jobb azt hinni, hogy más nem járt így. Tudtommal sosem kereste meg senki, és mivel segítek a könyvelésében, tudom, hogy nincs olyan tétel, ami az ellenkezőjét mondaná.
- Valószínűleg igen. Amikor egy rúna zárta el, nem voltam optimista, sőt, nagyon is pesszimista, ironikus és kicsit talán gonoszkodó is voltam. Aztán megtört a dolog, és Benő szerint tök jó arc lettem. Mindig öröm, ha a gyerekkori barátod közli veled, hogy előtte nem nagyon voltál jó arc.
Mondjuk ő választott, én nem is akartam különösebben hozzá szólni, aztán mi lett a vége? idén már tíz évesek leszünk. Az első barátom, de mentségemre szóljon, sokáig egy erdő közepi kisházban éltem, ahol magántanárok tanítottak.
- Mina víz, és letargikus, mint a víz. kedves lány, csak baromira nyugodt és van benne egy olyan...nem is tudom... totálisan az ellentétem, mint a tűz és a víz többségében. Emma levegő, ő igazi szabad szellem, Ezra pedig földként mindig olyan védelmező és higgadt hatást kelt, de melegségesen, nem mint Mina.
És akkor még nem tettük hozzá, hogy baromira rossz szóviccekkel, amiken én nagyon jókat tudok derülni, mert hasonlóan borzalmas készlettel rendelkezem.
- Sőt, a ő víz eleméhez egy tűz elemű szerelmes is jutott, szóval náluk aztán biztos, hogy nehéz a helyzet.
Nem is kicsit, de egészen jól is tudják venni az akadályokat. A mazochista kérdésre elnevetem magam, de örülök, hogy ő is nevet. Mi is ellentétek vagyunk, de sok minden összehozott minket. Ha tiramisut kér én hozzá sajtos rolót rendelek, mert nem szeretem az édességet, viszont a sajtos rolóba szívem szerint belefulladnék.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - dr. Hollóvölgyi Zsófia összes hozzászólása (119 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] Fel