Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Fürkészőn pillant a férfira és látszik rajta, hogy tele van gyanakvással. Gondolatai csak úgy cikáznak, hogy koponyája zsong belé. Ezek szerint tehát, nem hallgat rádiót, sőt mi több, még újságot sem olvas. Jut végül következtetésre. Élhet valaki ennyire zárt burokban? Mint a mellékelt ábra mutatja, igen. Akkor maradjon is meg ez így, amíg lehet. Ítéletek és előre eldöntött vélemények nélkül. - Felejtse el, nem érdekes - rázza meg fejét elodázó mosollyal. Nem most fog kiselőadást és instant útmutatót adni magáról a mellette haladónak. Ezután hála a férfinek a gyermekeik nem lesznek elütve két kerékpáros által. Erről az "úttesten átkeléskor mindig körülnezünk" dologról otthonukban Imola megint kap majd egy gyorstalpalót. Ismétlés a tudás anyja, igaz? Lépteikkel mind közelebb jutnak céljukhoz, de vajon ugyanez elmondható kommunikációjuk gördülékenységéről? Talán hősnőnk csípős és kendőzetlen őszintesége felhasítja szomszédja burkát. Beszédre késztette az imént, de a szavak, amiket végül kimondott, vérlázítóbbra sikerülnek, mint azt Elektra várta. Fel is neszel harcias oroszlán énje, mely nem hagyja megválaszolatlanul őket. - Ahogy süt magából a konstans "miért van ez itt és miért vesz egyáltalán levegőt" típusú emberundor, az nem igazán fedi az én olvasatomban a megfelelőt - reagál laza humorral, azonban sötét szemei élesen villannak meg, s vonásai is keményebbé válnak. Hiszen azért a mizantróp viselkedésnek is van egy határa - Tudja mit nem értek? - folytatja, miközben befordulnak a Holdfény elején - Miért teszi ezt a lányával? Mert az a maga döntése, hogy bezárkózik. Szíve joga. De a gyermekét miért zárja kalitkába? Évek óta lakunk itt Imolával, de egyszer sem láttam őt, pedig sokat kinn vagyunk a kertben - ingatja fejét hitetlen szomorúan - Nézze, milyen jó kijönnek egymással. Mi lett volna ha korábban is együtt lehetnek? - kérdezi, tekintetével a két kislányt követve, akik tényleg remekül elvannak egymással, miközben nevetgélnek meg csacsognak. Hősnőnkben ott sorjáz a megannyi elszalasztott lehetőség felett érzett szomorúság - Tudja, amikor a kigyulladt a házunk, az akkori szomszédaim megmentették az életemet, mert nem engedtek visszamenni a lángok közé...Vajon maga kinézne az ablakán egyáltalán?... - veti átható pillantását a férfira miközben beszél hozzá, hogy azután megszaporázva lépteit, beérje a lányokat és megkérdezze Ginát, hogy volna-e kedve néha átjönni hozzájuk. Imola hozzá mérten igen lelkesen kérleli és még félszemű csatakandúrjukkal, Felessel is rákínál a meghívásra. A vén macska biztosan hálás lesz a sok szeretgetésért. Ez szinte borítékolható.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Minden érzelem, még a harag is jobb a semlegességnél. Ezt még az édesapja mondogatta neki, amikor annyi idős lehetett, mint most a saját lánya. Érzi a szikrák pattogását és talán valahol várja is, hogy a szomszéd most majd a torkának ugrik, azonban nem ez történik. Csalódott emiatt? Meglehet. Kezelhette volna jobban a kialakult helyzetet? Bizonyára. Mégsem tette. Helyette úgy döntött, nem konfrontálódik a férfival, hanem egyszerűen megkérdezi a lányát, hogy van-e kedve néha átmenni. Mivel nem emlékszik a szőke kislányra -elméletileg- ezért nem is intheti óva sem a saját, sem a másik fél gyermekét. Szíve szerint pedig megtenné. Az a lányka egy mini maffiózó, s ez predesztinál pár dolgot, amit nem kíván Zsófiának. Ezért csak biccentett, megértette az elmondottakat. Közben lassan meg is érkeznek. Újból lemarad, hogy még pár szót váltson a szomszédjával. - Nos, azt hiszem mindkettőnk érdekében jobb, ha mi ketten nem keresztezzük egymás útját. A lányát ettől függetlenül bármikor szívesen látjuk - mosolyodik el alig láthatóan, de csak mert örül, hogy Imola talált magának egy kis barátnőt. Kisvártatva elérnek a lila falú, türkiz ajtós házig. Így nem marad más hátra, csak a búcsúzás. Hirtelen nem jut jobb az eszébe. Nincs miről szót váltaniuk tovább. Mert ugyan mi közös lehet a férfiban és benne? Meglehet, semmi. Egy új ismerőssel többje lett. Ennyi. Abban azonban szinte teljesen biztos, hogy a Remetének semmi köze ahhoz, amiért Hege kénytelen Karsa álarcát magán viselve élni. Sem azokhoz, akik miatt Otília abba a kórházi ágyba jutott Írországban. Ez az ember csupán a sötét ló, Elektra színes-hangos- olykor véres és könnyektől sem mentes sakktábláján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Különös jelenség a deja vu...Egyesek úgy vélik csupán emlékezetünk villanásnyi csalódása, míg mások azt gondolják, hibás szál életünk szövetében, melyet az azt megalkotó hatalom, mementó gyanánt látni enged számunkra, egy adott pillanatban. Amikor arra már készen állunk. Bármi is legyen az igazság, a tényen, miszerint zavarba ejtő élmény, jottányit sem változtat. Újraélni egy már megtörtént eseményt, hősnőnknek pedig, egyenesen felkavaró. Elsodorta az idő, mely szinte száguldott vele. Annyi minden történt, hogy ocsúdni is alig volt érkezése legutóbbi kontrollja óta. Visszatért az emlékezete, de ezt senki sem tudhatja. Egyedül orvosa fogja csak, mert neki bevallja. Legalább egy valakinek nem kell hazudnia. Mellette szól még az is, hogy titoktartás kötelezi a fehér taláros mágust, akiben hősnőnk bizalma, nem csak emiatt, de mély és töretlen. Az idősödő férfi szemeiben ott volt minden. Elég volt csak látnia, hogy Elektra bízzon és higgyen benne. Hozzá érkezett most tehát a szokásos ellenőrzésre. Havi egy alkalommal jön el, hogy megvizsgálják és biztosítsák afelől, hogy gyógyulása jó úton halad. Lehet teljes is a végén. Ez volt kezdetektől a prognózis ez lett ma is az eredmény. Erős a szervezete, s agya sem szenvedett olyan sérülést, ami gátja volna tökéletes felépülésének. Mindig ezt mondják, mióta csak felébredt. Most is minden rendben ment, s már csak zárójelentésére kell várnia. Közben, míg készül nincs nyugovása. Sétálni kezd végig, a folyosó hosszán. Ezen szobák egyikében feküdt. Emlékszik még arra is, hogy a kilencvenkilences számúban. Sorjáz immár az ajtók előtt egy ideje. Csizmája sarka halkan koppan, majd hirtelen megtorpan. Az egyik ajtó résnyire nyitva maradt. Óvatosan nyúl a kilincsért, hogy becsukja. Egyszerű gesztus volna, s nehezére sem esne, azonban vesztére bepillant a szűk résen, s azonnal megdermed a mozdulatban. Rőten csillan a téli napfény a beteg haján. A deja vu azonnal összeszorítja hősnőnk szíve táját. - Ugye nem Ő az? Ugye nem!? - kérdezi kétségbeesett belső hangja, pedig az igazság nyilvánvaló. A páciens, aki a speciális, hosszú mozdulatlanságra tervezett, ám látványosan kórházi ágyon fekszik, számára teljesen idegen. Összeszorítja szemeit, mélyet lélegezve próbál uralkodni magán és a valóságot tudatosítani elméjében a gyötrő-hamis balsejtelmek helyett. - Vajon ki lehet? - terelődnek gondolatai a helyes mederbe, hogy ugyanekkor, ösztönösen mozdulva, belépjen a kórterembe. Tudja, hogy ez nem helyes, sőt mondhatni tilos, mégis megteszi ennek dacára. Orrába belemar a helyiség jellegzetes aromája, de ez sem tántorítja el, ahogy a feltörő emlékek árja sem készteti visszakozásra. Megáll hát az ágy mellett, majd lenéz, egyenesen a betegre. - Fiatal. Túl fiatal... - állapítja meg némán, mialatt sötét, kifejező szemei megtelnek érzelmekkel. Egy másodpercre magát véli látni a lány helyén. Újabb deja vu rohan át egész lényén, utat nyitva ajkán gyöngyként kigördülő szavainak. - Nem ismersz engem, ahogy én sem téged...De jártam ott, ahol te most és tudom, hogy van kiút...- suttogja bizonysággal telt, bársonyos hangon. Igazat beszél. Neki sikerült visszajönnie. Ezért hiszi azt megingathatatlanul, hogy akár ez a névtelen, fiatal lány is képes lehet az ébredésre. Kómában lenni és visszatérni, Elektra számára nem a véget jelentette, hanem egy új kezdetet. Szerencsés ezért? Meglehet. Azonban talán ki is érdemelte ezt a mondhatni második életet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Olykor önnön képzelete űz játékot az emberrel. Néha egyenesen holtat idéz, hogy ezáltal korbácsoljon fel érzéseket, s keltsen életre elfeledettnek hitt emlékeket. Puhán ér a fiatal lán hajához, ami a fényben, mintha lángolna. Törékeny, békés, akárha csupán pihenne. Hősnőnk teljesen belevész a kettősüket körül ölelő, éteri csendbe. Fogalma sincs, hogy kicsoda, mit sem számít, hiszen az sokkal fontosabb, amit mellette átél. Ugyanígy feküdt nemrég, pár kórteremmel arrébb. Bezárva saját elméje labirintusába. Vajon tényleg a férje és a fia vezették ki onnan? Vagy saját erejének manifesztálódása volt két elhunyt szerette? Akkor sem értette, ahogy most sem, hogy miért és miképp jutott vissza az életbe. Még néha manapság is elmereng ezen, próbálva magyarázatot találni, sikertelen. Talán vannak olyan kérdések, amikre nem is kell válaszokat kapnia. Ezt nehéz megszoknia. Pedig tudja, hogy elég volna egyszerűen csak elfogadnia a történteket. Ebből a gondolatmenetből zökkenti ki a mögötte megszólaló hang. Újabb deja vu hulláma gerjed lényében. Férje hallja, s ahogy megfordul, a másodperc tört részéig őt is látja az érkezőben. Rádöbben azonban, még idejében, hogy a vele szemben álló férfi egy másik idegen. Szemeiben különös fény csillan a benne időközben gyűlt könnyek mellett. - Bocsásson meg, csak nyitva maradt az ajtó...- kezd bársonyos, kissé rekedt hangon beszélni - Megláttam őt idebenn, ahogy be akartam csukni, és eszembe jutott, hogy milyen volt, ugyanitt lenni... - magyarázza visszanézve a fiatal lányra - Egek, miket beszélek! - rázza meg fejét, amitől sötét fürtjein táncolni kezd a fény - Sajnálom én csak, annyit mondtam neki, hogy van kiút. Tudom, mert nekem sikerült megtalálnom - szorulnak össze vékony, hosszú ujjai ősöreg táskája pántján, miközben szép ívű ajkát szomorkás mosolyra íveli. Ezután csak áll némán, mert nem tudja mit mondhatna még a vele szembenállónak, akiről azt sem tudja hozzátartozó-e vagy épp a lány orvosa, civil öltözetben. Hősnőnket felzaklatta ez a néhány perc. Talán jobban, mint az a rövidke találkozás Zsófiával és Otíliával. Nehéz titkát egymagának kell cipelnie. Döntése szép lassan belülről emészti majd el azt, akit egykor Rothstein Elektra Imeldának hívtak. Bárcsak beszélhetne. Elmondhatná az egészet, de nem lehet. Senki sem tudhatja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Kijózanító erejű a mozdulat melyeket észrevesz. Apróság csupán, de beszédes az, ahogy a férfi fejét mozdítja. Kimért és visszafogott hanghordozása egyként összecseng vele. Hősnőnk rádöbben, betolakodó vált belőle. Szándéka szerint menekülne, de valami mégis itt tartja, több lépésre az érkezőtől. Visszapillant a lányra, majd a vele szemben álló arcára vet fürkésző pillantást. Ennyi is elég, hogy megállapítsa, rokoni szálak fűzhetik őket össze. Erre bizonyság számára a két idegen hasonló vonallal metszett orra és állkapcsa. További vizsgálódásának a férfi kérdése vet véget. - Csupán nagyjából két hónapig voltam saját elmém labirintusába zárva - kezd felelni és kezeit leengedi maga mellé. Végre beszélhet valakivel anélkül, hogy hazudnia kellene. A szavak, akár a friss levegő úgy esnek most neki. - Életem legkülönösebb élménye volt, ha az ilyesmi annak nevezhető - folytatja révedőn, mialatt megeleveníti magában azt a furcsa, álomszerű helyet, ahol emléki közt sorjázott a kiutat keresve. A vörös ajtót, ami mögé, ma már szinte biztosan tudja, hogy a Hegével kapcsolatos emlékeit rejtette, hogy biztonságban legyenek. Derengő fényű folyosók jelennek meg lelki szemei előtt. Ajtók és fojtott hangú neszezés sejlik elé, s vet visszhangot koponyájában. Sötét lélektükrei mélyén örvénylenek érzései - Tudja, rám omlott egy épület. A holmimért mentem be, hogy elhozzam, de ki már nem jutottam - fedi fel azokat a részleteket, amikre egyfelől emlékszik, másfelől elmesélték neki a szülei. Egy dolog veszett el memóriájából mondhatni végleg és az a baleset konkrét pillanata. Valójában az a néhány perc, ami azt a fura hangot követte, amire odabenn, a lemezeket keresve felneszelt. - Ő mióta van itt? - tereli vissza gondolatait azzal, amihez még mindig a legjobban ért elméletileg. Kérdez tehát, hogy visszazökkenjen ebből a meglehetősen inkompetens lelkiállapotból, a rá jellemzően határozott és céltudatos viselkedésbe. Nem ragadhat a múltban. Nem kószálhat annak a labirintusnak a folyosóin most, hogy visszatért az életbe. Rengeteg feladat vár rá még, amiket eltervezett. Ott a lánya nevelése, a képregénye és az a szomorú, döglött akta. Az öngyilkos színésznő naplója.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

"Szerencsés, hogy viszonylag sértetlen maradt". Ez a mondat annyira szépen hangzik. Olyan pozitívan, amennyire csak az adott helyzetben lehetséges. Pontosan úgy, mintha csak az egyik orvosa mondta volna bíztatás gyanánt. Hősnőnk szép ívű ajka megrándul. - Mondja ezt a lelkemnek - ejti ki szomorúan megjegyzését, amit nem képes magában tartani. Elpillant az ablak felé, hogy inkább a hóval fedett fát lássa, majd folytatja - Néha azt kívánom, bárcsak ne ébredtem volna fel, de tudom akkor önző volnék. A családom ezt a keveset is megszenvedte - beszél egyre elfúlóbb, sötét tónusú hangon, ezért inkább elhallgat. Nem tudja befejezni gondolatmenetét. Túl fájdalmas elképzelnie min mentek keresztül a számára fontos emberek. Illetve abba, mit állhat ki a vele szemben álló, az ágyban fekvő lány miatt, nap nap után. Kisvártatva a férfi válaszol korábbi kérdésére, s bár ne mondta volna ki a napok számát, amit rokona itt töltött - Megkövetem önt, uram és tisztelem az erejéért. Mert ez nagyon hosszú idő - néz vissza az idegenre és legördül egy könnycsepp az arcán. Érzelmei még mindig sokkal labilisabbak, mint régen. Akkor sem volt a nyugalom szobra, vagy épp passzívnak mondható jellem. Manapság pedig még inkább el tudják ragadni az emóciói. - Most biztosan szánalmasnak tart - töröli meg kapkodva arcát kézfejével, hogy azután egy fanyar szépségű mosollyal odázza el ezt a banális helyzetet - Nem szoktam ennyire inkompetensen viselkedni. Úgy lehet ez még a kóma utóhatása - magyarázkodik, majd egy kicsit közelebb lép, hogy ha már így esett bemutatkozhasson. Azonban nem veszi észre, hogy táskája pántja épp most adta meg magát az idő vasfogának. Nem csoda. Férjétől kapta sok éve, s hordta magával mindenhova. A táska tehát olyan gyorsan zuhan le és csattan a padlón, hogy érkezése sincs utánakapni. Tartalma kiömlik a padlóra. Ott hever pénztárcája, kopott jegyzettömbje, rádiós belépője, bicskája, képregénye első nyomata és egy kis szaténnal fedett, aranyozott fedlapú napló mind kettejük között. - Fenébe! - szentségel kétségbeesetten, majd ajka elé kapja a kezét, s lehajolva próbálja menteni a menthető. Mióta kijött a rehabilitációról kétbalkezesebb lett. Ennyit arról, hogy viszonylag sértetlen. Régen simán elkapta volna a lefelé csúszó táskáját, olyan jó reflexekkel rendelkezett. Erre most már nem képes és csupán remélni meri, hogy ahogy az emlékei, egyszer ügyessége is vissza fog térni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Csendbe burkolódzik, amit csupán a férfi kellemesen búgó hangján kiejtett szavai törnek meg olykor. A vele szembenálló, bár vitathatatlan joga lenne hozzá, nem akolbólította ki a kórteremből, s nem is ítélkezett felette. Ezzel hősnőnk érdeklődését, mondhatni felkeltette. Ezért immár figyelmesen hallgatja őt, s próbál koncentrálni, hogy arcából és mozdulataiból olvashasson. Így most tanult tudását felelevenítve, komolyan elemezni kezdi. Tekintetét kifürkészhetetlennek látja, szemei be nem kategorizálható árnyalattal rendelkeznek. Beszéde bár nem bő, mégis választékosnak hat Elektra fülének. Amikor úgy tűnt elmondott mindent, akkor szerette volna megtudni a nevét, ám megtörtént a baleset. Táskája leesett. Mindketten lehajoltak és a holmik felszedése közben a férfi elhúzta a száját rádiós belépője láttán. Szóvá nem tette, de egyértelműbb jel volt arckifejezése bármilyen frázisnál. Elvéve tőle azonban hősnőnk nem sütötte le szemét. Sosem szégyellte hivatását, s ezen nem ma fog változtatni, annak ellenére sem, hogy rosszul esett neki a férfi reakciója. Emberből vannak a riporterek is, ám ezt sokan szeretik elfelejteni. Könnyebb démoni lényekként tekinteni rájuk. Tudja jól, hogy ez így van, csak néha ez egy arculcsapással felérő emlékeztető. - Az egyik esetem áldozatáé volt - szólal meg miközben kezébe veszi a naplót, s ujjain megérzi a selyem hűvösségét - Oknyomozó riporter...vagyok - ejti ki bizonytalanul az utolsó szót. Olykor úgy hiszi már nincs jogalapja azt állítani, hogy felderít eseteket. Azonban ha valóban vissza szeretné kapni az életét, melyet valójában hazugságra épít, akkor el kell hinnie, hogy még képes igazi újságíróként viselkedni, aki felderíti és napvilágra hozza az igazságot. - Régi ügy, amit már akkoriban lezártak, de most megtaláltam ezt, és nem hagy nyugodni a tartalma - pillant le a könyvecskére, hogy azután visszacsúsztassa hűtlen táskájába. Nem akar többet elárulni, de olyan felszabadító érzés végre az igazat mondani. Félelem nélkül beszélni valakivel, akinek semmi köze kusza életéhez. Napról napra egyre jobban fojtogatja a valótlanság. Annyira erősen szorítja, hogy amikor már nem bírja, bezárkózik dolgozószobájába, lefedi bűbájokkal, majd addig ismételgeti az igazságot, s tettetésének okát, míg ki nem tisztul tüdeje, elméjével egyként.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Felnyalábolja táskáját és maga elé szorítja amolyan védőfal gyanánt. Nem tart a férfitól, ahhoz nézete szerint túlságosan jólszituált, hogy belé kössön. Ezért sem rest szóra nyitni a száját. Annyira jó igazat mondania, hogy kihasznál minden adandó lehetőséget. - Nekem sincsenek - mondja válaszul tehát, s megelőzendő a félreértést folytatja - Amikor a férjem és a fiam meghalt, akkor nálam is megjelentek azok a keselyűk, akik miatt általános közutálat övez bennünket - megcsóválja fejét, mely rosszallásának egyértelmű jeleként értelmezhető - Szóval megértem - teszi még hozzá, majd kinyújtja kezét és fél lépést közelebb megy a férfihoz - Rothstein Elektra, egyébként - mutatkozik be és amennyiben a férfi viszonozza gesztusát, úgy röviden de határozottan megrázza a kezét, ha viszont nem akkor visszateszi táskájára. - Igen. Nálunk így nevezik azokat az ügyeket, amikről már mindenki lemondott - válaszol és örömmel konstatálja, hogy némi érdeklődést vél felfedezni a férfin a totális elutasítás helyett. Ezért tovább beszél úgy, hogy beleszövi ezt az aktuális ügyet is szavaiba - Köszönöm, rám is fér a siker. Az ilyen döglött aktákat ugyanis nem sokan merik felnyitni, mert sokszor olyasmit rejtenek, ami olyan köröket érint, amelyeknek nagy befolyása van. Nem vet jó fényt senkire, ha évek múltával rábizonyítanak egy lelkén közvetve száradó halálesetet -  meséli és szinte látszik rajta, hogy életre kel egész lénye - Nekem az célom, hogy ezt az ügyet lezárjam és az eddig rejtve tartott igazságot feltárjam. A kérdés ilyenkor mindig az: Hogyan? - fejezi be végül és magában valóban eltanakodik egy pillanatra az iménti kérdésen. Fogalma sincs miként fogjon hozzá. Van egy naplója, de a benne szereplő emberek köre számára túl zárt. Egy kapocsra volna szüksége, aki segít neki és bejuttatja. Inkognitóban, ha kell egy másik ember bőrében. Ehhez majd Zlatan segítségét kéri. Mark túl fontos számára. Nem sodorhatja veszélybe. Az aurorba úgy érzi kezd beleszeretni, pedig az ő helyzete sem épp könnyű. Hiszen lehet, hogy él és egyszer visszatér a neje. De az érzéseknek nem lehet parancsolni, ugye? Nem. Nem lehet. Ezért tehát inkább a lányára és a munkára koncentrál. Közelébe kell kerülnie annak a személynek aki miatt a naplót egykor birtokló szépséges ifjú színésznő öngyilkos lett. Ez a legfőbb célja most. A szívnek az ő ügye várhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Most csend kell és béke. Egy hely, ahol a múlt és a jelen összeér, mint tó vizével az alkony fénye. Ahol lelke, akár egy régvolt estén a Nap, megpihenhet. Elhagyta otthonát. Sétálni indult. Átgondolni mindent, ami eddig történt. Ez a célja. Mérlegre tenni szívét, s akárha ítéltetne bírák előtt, tollpihével mérni össze súlyát. Megérte? Ennyi szenvedés, ennyi bánat, ennyi hazugság? Meglehet a választ sohasem leli. Bakancsos lábai viszik előre. Nem figyel csak belső hangja suttog, s narrálja a lelki szemei előtt sorjázó képeket. Nála van Hege házának kulcsa és titkát Zsófia már tudja. Nem ez volt a terve. Miért kellett szövetségesének olyan erőszakosnak lennie? Nem! Nem hárítja rá a felelősséget. Egy itt, aki gyenge volt az ő maga. Neki kellett volna elvéhez hűnek maradnia. Késő. Elbukott. Megint. Ezen jár agya szűntelen, ahogy lendületes léptekkel fordul rá a stég rozoga fájára. Léptei alatt alig reccsennek a gerendák, mégis felkapja fejét. Időben. Éppen. Szép ívű ajka elnyílik, melyre azonnal rászorítja balját, még mielőtt felkiáltana. Tekintete felrohan egy széles háton, megállapodva egy nagyon is jellegzetes üstökön. Pontosabban az ő Két méteres gavallérjáén, akinek alakját ezer közül is felismerné. A férfi mögött torpan meg tehát, de megszólalni képtelen. Úgy rohanják meg az emlékek, hogy majdnem összerogy, azonban tartja magát. Ereje teljében van, így hamar ocsúdik. Nem számított rá épp itt és ilyenkor. Lassan engedi le szájáról kezét. - Szép ez az este... - ejti ki lágy bársonyossággal a szavakat. Szíve szerint közelebb menne, de egyelőre távolságot tart. Nem tudván mennyit hallott róla az ő Ellenőre, nem kockáztat. Szíve nagyot dobban. Régen látta. Bármi is történt, még mindig fontos számára a hallgatag férfi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Mosolyára átjárja valamiféle észrevétlen megnyugvás. Állandóság a folytonos változások közepette. Ez volt számára mindig a férfi, aki most is eltakarja előle a Napot. Árnyékot vet rá ebben a koraesti félhomályban is, melyben szinte elvész. Zöld szemei, a hangsúly, ahogyan nevét kiejti és az a rá jellemző szelíd óvatosság, amivel állapota felől érdeklődik, egészen átformálja a pillanatot. Hősnőnk sötét szemei megtelnek aranyló ragyogással, mint régen. Már csupán az a kérdés, mit tegyen? Szíve szerint dönt esze helyett. Szabad akaratából választja az igazság útját. Hajkoronáját a lágy fuvallat meglebbenti, petrolzöld kabátjában eddig nem fázott, most mégis reszketni kezd. Lényegtelen intermezzo csupán, hiszen minden figyelmét a rég látott férfire összpontosítja. Nem fog hazudni neki. Képtelen volna ezekbe a lélektükrökbe úgy belepillantani, hogy nem az igazat mondja. Tudja mélyen, legbelül jól, hogy azonnal átlátna rajta, akár az üvegen. Mert Sándor nem a szavait figyelné. Egyszerűen csak megértené a jeleit, ahogyan anno, amikor karamellás melange-ot készített, s elég volt egy pillantást váltaniuk, hogy helyre gombolja ingét. - Megmondom, ha megkínálsz - biccent fejével a sörösüveg felé, melyet a másik szorongat, s közben ajkát a rá jellemző ravasz félmosolyra húzza. - Fenébe már! Ne nézz rám ilyen rémülten! - nevet fel és beharapja alsó ajkát, hogy azután egy lépéssel közelebb sétáljon és felnézzen egyenesen a férfi szemeibe - Szigethy, hát képes vagy itt állni és hagyni, hogy szomjazzak? - beszél úgy, ahogyan annak idején, amikor még sűrűbben látták egymást. Ezzel együtt fel is fedte magát a vele szemben álló előtt, aki ha szemfüles, észre veheti azt a ragyogást és könnyed üdeséget, ami mindig ott bujkált hősnőnk tekintetében és hangjában, amikor vele beszélt. Tehát mindenre emlékszik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Átveszi a sörösüveget és csak mosolyog. Annyira hiányzott neki a férfi  jó értelemben vett ügyetlenkedése és tétovasága, hogy képes hinni benne, hogy az élet mégsem olyan kegyetlen. Megérdemli még a jót, a szeretetet és az örömöt, melyből mostanság szükséget szenved. Lazán szemtelen mozdulattal hajol le oldalra, hogy a stég vasalatának segítségével, egyetlen határozott ütéssel szabadítsa meg palackját a kupaktól. - Most már igen - kortyol bele az italba - Egyértelműen - folytatja miután az első adagot lenyelte. Sejtelmes mosolyával, tudja jól, hogy Sándor nem igazán tud mit kezdeni. Ezért inkább szóra nyitja szép ívű ajkát, megnyugtatás gyanánt. - Neked nem ismerős ez a helyzet? Mert én emlékszem, hogy ittunk mi már itt, ugyanígy együtt - emeli fel fejét, hogy kifürkéssze beszéd közben a férfi vonásait. Két korty közt olvasni igyekszik tekintetéből, s arcának rezdüléseiből. Ugyanis tökéletesen tisztában van vele, hogy a csevegés nem épp Sándor terepe. Elméletileg. - Azt is tudom - billenti oldalra fejét - Hogy kérdezni szeretsz válaszolgatás helyett. Szóval húzz egy szürke öltönyt, hajtogasd be magad a mikrofon elé, persze csak képletesen és kérdezz...Bármit - incselkedik a férfival szokásához híven, hogy kizökkentse végre abból a hitetlenkedő döbbenetből, amiben épp tobzódik. Hősnőnk közben, míg Sándor reakciójára vár, addig már tervet hegeszt fejben. Azon töpreng szűntelen, miként tartsa meg titkát, s maradjon mégis a végletekig őszinte Két méteres gavallérjával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Szűkszavú, mint mindig, ha felelnie kell. Hála az égnek ez sem változott. Kellenek az ilyen fix pontok, amikhez az ember lánya kötődhet. Olykor elfogja a félelem, hogy semmi sem maradt abból a nőből, aki egykor volt. Aztán ilyenkor jön az ellenvetés, hogy márpedig mégis. Hiszen megint csillogó szemmel húzza Két méteres gavallérját és sört nyit egy mozdulattal, és egyáltalán nem érez fájdalmat, vagy keserűséget, sem pedig szégyent, amiért ezeket teszi. Hiába az erős deja vu, nem vádolja a férfit semmivel. Nem miatta alakult úgy az élete, ahogyan. Saját gyengeségének köszönhet mindent. Ostoba hiba volt elmenekülnie, és ezért egyedül önmagát hibáztatja. Rossz döntések sorát hozta meg, pedig csupán helyesen akart cselekedni, mindig. Vajon, ha nem utazik el Prágába, most itt beszélgetnének ők ketten? Ki tudja. Talán igen, talán nem. Akkor lehet Hegével töltené az estét és vitatkoznának valamin, vagy épp fegyverszünet volna a menü étlapjukon. Nála sosem tudhatta mire számítson, ahogy a nevezett is a legszélsőségesebb viselkedést hozta ki belőle. Mi sem bizonyította ezt jobban annál a ténynél, hogy nem átallott megátkoztatni magát és a halál szélére sodródni, csak azért, hogy rátaláljon a nyomára és kiderítse, él-e még, vagy valóban halott. Elektra figyelme nagyon elkalandozott. Szerencsére Sándor kellemes hangja visszahúzza parttalanná váló gondolataiból. Tekintete megrebben, ahogy eljut tudatáig a férfi által kimondott szavak értelme - Mondjuk úgy, hogy Te az a fajta könyv vagy, ami nem hivalkodik, mégis olvasmányos - mosolyodik el kedvesen a helytálló feltételezésekre alapuló megnyilatkozását hallva. Valóban ennyire nem ismerik mások? Vagy egyszerűen csak, nem látják úgy, ahogyan hősnőnk? Kétségei vannak efelől, ám ezeket inkább megtartja magának. Ha igazak feltevései, hát azért. Ha pedig esetleg téved, hát annak okán jobb nem megosztania a vele szemben állóval további nézeteit a kérdéskörben. Elvégre egy jó riporter és egy jó barát is diplomatikus, nem igaz? - Elég sok dolog történt. A lányom, Imola ugyan még mindig nem mutat semmi mágiát, előkészítőbe jár és nagyon élvezi. Mindig is fejlettebb volt a gondolkodása a kortársainál, ezért már rögtön középsős lett - meséli büszkén, majd kortyol egy jóízűt söréből mielőtt folytatná - Aztán hamarosan megjelenik a képregényem. Tudod, amiről meséltem, hogy sok év után befejeztem - ecseteli őszinte örömmel a helyzetet, mely most rengeteg energiát ad számára - Nyomozgatok, vadászom az igazságot, ahogy szoktam - teszi még hozzá, de egy pillanatra elhallgat. Újabb kortyot vesz le az üvegből, miközben magában összerakja következő gondolatsorát - Részben, de még rengeteg a sötét folt és valószínű azokat az emlékeimet már nem nyerem vissza soha. Azonban te felejthetetlennek bizonyultál - nevet kedélyesen, bár azt ki nem mondaná semmi áron, hogy ez az utolsó pár mondat csak az igazság egy erősen átretusált verziója. Mindkettejük érdekében hallgatja el a teljes verziót. Nem áll szándékában belekeverni Sándort abba a kálváriába, melyben azóta része van, hogy Hege "öngyikosságáról" tudomást szerzett. Nehéz időszak áll mögötte, amit remél hamarosan megbékélve a Sors akaratával zárhat le, örökre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Egyetértőn biccent, ajkán lágy mosoly játszik. Lánya miatt ezen a téren valóban nem aggódik. Letlégyen kvibli vagy kis boszorka, az életben a helyét megállja. Rengeteg dolgon ment ifjú korához képest keresztül, de ez később talán majd a javára válik. Szeretik és féltik ennek ellenére persze, mindannyian. Szüleivel és Tamással is sokat van, akikben mind támaszra és bizalmasra találhat hősnőnk mellett. Túl leszenek majd ezeken a nehezebb heteken, aztán beáll egyfajta rend. Békésen élnek majd csendesen. Karsa jobbra, Elektra balra, Mark meg, ki tudja...esetleg egyenesen. Egy aki tartotta a helyét, az a vele szemben álló. Barát lett és maradt. - Szeretettel várlak a könyvbemutatóra! - koccantja üvegét a férfiéhoz és csillogó, büszke tekintettel kortyol belőle egy nagyot. Valóban úgy érzi nagy áttörést ért el karrierjében. Immár nem csak zsurnaliszta, hiszen hivatalosan is íróvá avanzsált. Ezután emlékezetvesztésének és visszatérésének utóhatására terelődik Sándor szava. - Hetente járok kontrollra és terápiára. Ennyit még a tűz után sem kellett. Komolyan veszik a dolgukat a dokik - meséli könnyed hangnemben - Ne félts Ellenőrkém, bájos önmagam vagyok és ezen az sem változtatott, hogy fejjel tompítottam egy épület rám omlását - nyugtatja meg kaján mosolyával, majd szabad kezével beletúr hajába és eligazgatja rakoncátlan, sötét zuhatagként hullámzó fürtjeit. - Arról viszont te mesélhetnél, hogy veled mi történt mióta nem takartad ki előlem a Napot? - tereli a beszélgetést óvatosan elfelé magáról. Jól esne kicsit mindent feledni. Mellette pedig azt szeretné, hogy a férfi ne aggódjon miatta, hanem egyszerűen körül venné azzal a kedves, csendes hatalmasságával. Sándor közelében nem érezte soha, hogy magyarázkodnia kell és arra vágyik, hogy ez így is maradjon. Ahogy egyszer régen, még a romos dolgozószobájában lezajlottak előtti időkben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A férfi neve kellemes, s némiképp ismerősen cseng számára. Valahol talán már látta nyomtatásban, vagy halhatta. De honnan is rémlik? Tűnődik pár pillanatig, de nem ugrik be neki hirtelen semmi, így el is dönti, ott helyben, hogy utána fog nézni egy kicsit. Ujjgyakorlat lesz, erre akár fogadni merne. Sok mindent megtudott róla. Még kézfogása is beszédes. - Mi is csak gyarló emberek vagyunk, akiknek meg kell élniük valamiből. A bulvár pedig a legpiacképesebb irány a szakmában - magyarázza beletörődő arckifejezéssel. Sosem vonzotta, hogy mások jó vagy épp rossz sorsán csámcsogjon. Neki nem ment a pletyka gyártás, így nem is lett vagyonos sztárriporter. Ezért is kellett mindig takarékoskodnia és használ most egy olyan tűzhelyet, amit másodkézből kapott. - Ebben nem értek egyet. Az igazság felszabadít, megnyugvást ad vagy épp segíthet túljutni az élet nehézségein - osztja meg a férfival vélekedését. Tudja jól, hogy most valójában maga ellen beszél, de talán egyszer eljön a nap, amikor nem kell majd hazudnia. Megélheti az igazság kiderülésének katarktikus, mindent felülíró élményét. Ebben hisz. Ebben kell hinnie, hogy napról napra hitelesen játszhassa szerepét. - Igen. Vannak nyomaim. Ariadnéként fogom felgöngyölíteni a szálakat. Első lépésként mindig kutatok. Ebben az esetben végig fogom járni ennek a fiatal nőnek az útját. Megkeresek mindenkit, akit csak lehet. Informálódom...Tudja, az a legerősebb fegyver, amivel a magamfajta harcolhat - magyarázza átszellemült, őszinte elhivatottsággal - A szülők elvesztették a lányukat. Megölte magát, de ők nem tudják miért. Az én küldetésem, amire a lány maga választott ki engem, hogy igazságot szolgáltassak neki és válaszokat a családjának. Ezt fogom tenni... - beszél csendesen, mert tudja, tapasztalatból, hogy a mellettük fekvő lány hallhatja őket. Nem szeretné zavarni őt ott, ahol van gondolatban. Nem ez volt a szándéka akkor sem, amikor bejött hozzá. Így ha a férfi nem folytatja vele a beszélgetést, elbúcsúzik, majd minden jót kívánva távozik a kórteremből. Mielőtt kilépne az ajtón, még visszanéz az ágyban fekvő lányra és azt kívánja, találjon rá a kivezető útra elméje labirintusában. Térjen vissza, mert bármilyen nehéznek is tűnik, meg lehet bírkózni az élettel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Rajta a bölcs hallgatás sora. Unokafívére is megirigyelné csendességét és ősöreg tölgyhöz való hasonlatosságát, ahogy mosolyogva figyeli miként válaszol kérdésére a férfi, aki előtte áll a maga óriásságával és tétova aggodalmával. Valóban nem lepődik meg és épp ez a kiszámíthatóság az ami egykor megragadta Sándorban. Benne könnyű volt olvasnia. Egyszer tudta csupán meglepni. Ott fenn, a toronyszobában. Hősnőnk azt hitte ő zökkenti majd ki vendégét, ehelyett amaz okozott számára rövid, ám annál fájdalmasabb döbbenetet. Elmúlt? Talán. Másként tenné, ha visszaforgathatná az idő kerekét? Soha. Tudnia kellett az igazat, mindkettejüknek. - Néha árnyékban kell állnunk, hogy tisztán lássuk azt, ami elvakított bennünket - szólal meg lágy mosollyal, s közben szabad kezét a férfi karjára teszi - Ha akkor nem utasítasz vissza, lehet ezer szenvedéstől óvtál volna meg engem, de magadra csak bajt hozol. Hiszen tudod mi történik azokkal, akik beleszeretnek Rothstein Elektrába és akiket viszontszeret - réved el tekintete a víz felszínén táncoló ezüstös sugarakat figyelve. Nehéz, ugyanakkor könnyű is a szíve. Mégis abban a tudatban állhat itt Sándorral, hogy őt nem érheti baj és nem veszélyezteti semmiféle veszedelem, mert egy több évvel ezelőtti alkonyon ellenállt az Elektra hurrikánnak. Így kellett lennie. Sokszor  elgondolkozott akkoriban rajata, hogy mi történt volna, s a férfi szavai most újra felélesztették benne ezeknek az eszmefuttatásoknak az emlékét. Mi lett volna ha...? Sosem tudják meg. Felmosolyog az ő Óriására és még néhány szót váltanak. Hősnőnk ezután a ferfi arcára puszit nyomva búcsúzik, majd alakját kisvártatva elnyeli a félhomály.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Elérkezett a nagy nap, amikor a polcokra kerül első, nem újságíróként írt műve. Hetek óta szervezte már ezt a rendezvényt és most itt állva a kirakat bolt felőli oldalán úgy érzi valami teljesen új kezdődik az életében. A legtöbben tudták róla, hogy mekkora képregényrajongó és hőshívő, de azt talán kevesebben, hogy saját maga is elkezdett írni egy történetet, még férje és fia halála előtt. Aztán jött a tűz és minden álma néhány óra leforgása alatt porig égett. Egyetlen doboznyi holmit tudtak kimenteni a hamvak és elszenesedett romok markából. Ebben a maroknyi értékben két irat hevert. Az egyik egy ügy terhelő bizonyítéka, míg a másik, képregény ötletének kézirata volt. Múltak a gyászos évek és a kincseket rejtő dobozra, a többi kacattal együtt a feledés pora ült, míg egy nap hősnőnk el nem veszítette az emlékezetét. Az eltűnt idő nyomait kutatva lelt rájuk Elektra és éled fel benne újra az írás iránti, egykor olthatatlannak hitt vágy. Nem telt sok időbe újra felvennie a fantáziája szülte események fonalát, s befejeznie a mesét úgy, hogy adott esetben folytatni is tudja. Mivel ő maga is utálja a függővégeket, ezért méltón zárta le a történetet, s nem hagyta olvasóit kétségek közt hánykolódni, de elrejtett néhány elvarratlan szálat a cselekmény szövetébe, hogy azokhoz köthessen újakat, amennyiben írása értő olvasókra talál. Minden készen áll a vendégek fogadására így nincs más hátra, mint kitárni a bolt ajtaját és várni az igazi csodát, vagyis az érdeklődők sorát. Elektra elfordítja a kulcsot a zárban és kezébe veszi az egyik példányt. Ujjaival finoman végig simít a csodás keményborítón, majd fellapozza és mélyen beszívja a frissen nyomtatott tinta jellegzetes illatát. Sötét szemei, mondhatni beisszák a káprázatosan élethű látványt. Minden karakter pontosan olyan lett, amilyennek elképzelte őket. A színek, a formák mind szemet gyönyörködtetők. Ha pedig pálcával rákoppintanak és kimondják a csak a varázsvilágban látható tintával, a fedlap belsejébe nyomtatott igét, megelevenednek a képek és a hangok egyaránt. Hálával tartozik a Bogoly színház társulatának, akik felolvasták a szövegeket és előadták az egész művet, amit számítógépre is rögzítettek. Ezzel a látássérültek is élvezhetik majd a képregényt, mert lesz hozzá egy hang file melléklet. Több ehhez hasonlóan kreatív módszerrel oldották meg, hogy mágus és mugli környezetben egyformán kiadható legyen a kötet, melynek címe -igen hosszas gondolkodás után- a "Mantikór protokoll" lett. - Remélem büszkék vagytok rám odafenn - pillant a mennyezetre a riporternő, majd összecsukva magához öleli a könyvet, s kisvártatva odasétál a pogácsás tálcákkal és ásványvízzel megrakott kínálóasztal mellé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Megnyugtató hangon kiejtett, szeretettel átitatott szavak simogatják, majd lágy érintés és csók bizonyítja, hogy a férfi visszatért. Eligazította a segítőjüket, aki az asztalok bőségét biztosítja majd a rendezvény ideje alatt. Megosztották a feladatokat, egységben és erőben állva helyt. Mióta ismét része életüknek, más szabályok szerint játszanak, s jobban összetartanak. - Köszönöm és azt is, hogy itt vagy velem... - suttogja mosolyogva, majd jóval kevésbé visszafogottan csókolja meg Kedvesét, mint ahogyan azt ő tette az imént - Készen állsz? - hangzik fel a kérdés, amit egyszerre címzett saját magának és a mellette lévőnek, ám amint kiejti az utolsó szót, meg is hallja az első néhány érkező által csapott zajt - Akkor kezdjük! - sóhajt mélyet, hogy azután a rá jellemző erős és lendületes léptekkel elinduljon a vendégek felé, köszönteni őket. Rothstein Elektra ma szinte ragyog. Vonásai kisimultak, sminkje, haja és ruhája mondhatni tökéletes. Izgalma csupán hangjának tónusán és tekintetének csillogásában érhető tetten. Más oka is van erre a felfokozott érzelmi állapotra, mint a képregény. Titokban megpályázott egy tanári állást, de nem a Bagolykőben. Ez a csavar az egészben. Valamint az, hogy nem szólt róla senkinek. Sokat gondolkozott az éjszaka csendjében, amikor a még néha visszatérő rémálmok felébresztették és arra késztették, hogy saját Magány Erődjében elmélkedjen. Okult az elmúlt évek megannyi eseményéből, s arra jutott, hogy biztonságosabb vizeken kell tovább eveznie. Hiszen kis híján elvesztett mindent. A lányát, a szerelmét, a családját és az életét. Nincs több esély. Így is kegyesebb volt vele a Sors, mint remélte. Bizonyság erre minden nap, amit a szeretteivel tölthet, meg persze ez a mostani esemény, ahol sikerét ünnepelheti. Meghívta mindazokat, akik számítanak. Most már csak várja, hogy vajon eljönnek-e hozzá. Mert Elektra azt vallja, nem csak a bajban kell osztozni, de a boldogságban is ugyanúgy. Segítették őt, mellette álltak. Szeretné viszonozni, a maga módján. Reméli ezt Hege is megérti majd, amikor befutnak a várt személyek. Talán már képes elhinni, hogy hősnőnk életében nincs más senki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Voltak rossz napok, szörnyű időszakok és megannyi vihar. Azonban ma ragyog az ég is felettük. Minden olyan hihetetlenül kisimult és egyszerű. Mondhatni már-már túlszép ahhoz, hogy igaz legyen. Ilyenkor szoktak jönni a sorscsapások, amiket hősnőnk tudatalatt szinte vár is mindig. Fel kell készülni a legrosszabbra, mert jöhet bármi. Jelen esetben egy vörös szépség. Meglátva közeledtét Elektra pillantása megrebben, de nem esik ki "szerepéből", azok az idők elmúltak. Megérkezett tehát az első olyan vendég, akinek jelenlétét egyszerre vágyta és félte is, amikor megírta az invitáló levelét. - Köszönöm - mosolyog vissza Zsófiára, de szóhasználata szeget ver koponyájának egy hátsó és baljós árnyakkal még mindig tele lévő szegletébe - Nélküled nem ment volna - teszi hozzá sokat mondó, hálás pillantással. - Elért mindent? Mit is valójában? Mellette van Hege, kiadták a képregényét és olyan helyen oktat majd fiziognómiát, ahol nem jöhet szóba az összeférhetetlenség. Ez volna az a siker, ami jól áll neki? - kérdezi önmagától, mialatt a virágokcsokrokról, valamint a kaktuszról is kap a nőre jellemzően összeszedett, kedvesen vehemens tálalású információt. - Hamarosan tervezem meglátogatni Elizabetet, így inkább személyesen adom át neki a tiszteletpéldányt, ha nem bánod - jegyzi meg futólag, majd hagyja, hogy a mellette álló közös szerettük átvegye a csokrokat és a kaktuszt. Kicsit még arrébb is húzódik, hogy teret engedjen nekik. Közben elhalad mellette egy kocka srác és be is húz egy példányt a művéből, majd jól elrejtőzve leül, hogy azonnal belelapozzon. Ezt látva hősnőnk szép ívű ajka mosolyra görbül. Igen. Pontosan erre vágyott. Ezt a hatást szerette volna elérni. Figyelni kezdi a srác testbeszédét és mimikáját. Megnyugvással töltik el a döbbenet egyértelmű jelei, melyet leolvas az ifjú vonásairól. Ekkor szól hozzá ismét Zsófia. - Inkább kicsit őrült vagyok, de ezt te pontosan tudod - terel tréfálkozva, ám szavainak veleje igen tömör igazságtartalommal bír, mellyel mindketten tökéletesen tisztában vannak. Mosolyogva néz a vele szemben állóra, de nem tudja mit mondhatna még neki. Zavarát úgy palástolja, hogy átlényegül riporterré, majd átveszi a beszélgetés fonalát. Könnyebb kérdeznie. - A város legifjabb és legszőkébb maffiavezért hol hagytad? - tudakolja ártatlan érdeklődéssel, majd ravasz félmosollyal folytatja - Nyugi, nem mószerolom be a cukorka felügyeletnél, de jobb ha tudod, Imolánál keresve sem találnék megbízhatóbb informátort - beszél vidáman, mialatt egyre többen érkeznek így töltve meg a helységet. Lehet hogy csak a pogácsára pályáznak? Meglehet. Minden esetre kezd nőni az alapzaj. Derűs beszélgetések zsibongása rezeg a levegőben. Lassan elérkezik a kötelező bemutató beszéd ideje.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Kiszámíthatóság. Olyan jelző ez, mely a legcsekélyebb mértékben sem degradáló. Jelen esetben inkább számít igen komoly dicséretnek, melyet megfogalmaz a vele szemben állóval kapcsolatban. Biztonsági játékot játszik ezen a délutánon, így megnyugvással eltelve hallgatja, hogy gyermeke témájának felhozására már áradnak is egykor volt szövetségeséből az anyai szavak. Arcelemzői tudását kamatoztatva, s kicsit gyakorolva is az előtte álló időszakra, az érdeklődés tökéletes mimikájára rendezi vonásait, pedig valójában azt figyeli, hogyan reagálnak egymásra Hege és Zsófia. Nekik sem lehet ez a mai találkozás könnyű. Különösen a nőnek, akiről tudja, hogy mennyire szereti a férfit. Megvan az a geg, amikor két úriember egymás előtt hajlongva igyekszik bejutni egy ajtón, mondván: Csak ön után! Mi tagadás, pontosan ezt csinálták. Mindketten hajlandók lettek volna a másik javára lemondani a szeretett személyről, s az a tény, hogy ma nem fordított az alapállás, csak annak köszönhető, hogy Hege valami oknál fogva - váltig állítja, hogy ez az örök szerelem - hősnőnket választotta. Van ebben az egészben valami keserédes kegyetlenség, amit Elektra mind a mai napig nem tudott elfogadni. Ettől függetlenül most jól megvannak Hegével. Mondhatni boldogok. Azonban minden reggel azzal kel, s minden este azzal hajtja álomra a fejét, hogy ez a jó időszak törékenyebb az üvegnél. Nem szabad hozzászoknia. Örülnie csak a jelenben, az itt és mostban megélt jó dolgoknak szabad. A jövő mindig bizonytalan, a múlt pedig mementó, mely figyelmeztet az események végkimenetelére. Veszteségek sorára, melyeket már elszenvedtek Imolával és Szüleivel együtt. Óvatosságra intik nap nap után. Elméjében ezek a gondolatok kergetik egymást felhőket festve a ragyogó égre, ám szerencsére póker arcáról, ezen belső vívódása le nem olvasható. - Tetszik neki, de nem olvad be a csoportjába, inkább külső szemlélődő. Ebben az apjára hasonlít - felel a neki címzett kérdésre visszafogottan - Néhányan már piszkálták, hogy csak egy kvibli, de szerencsére mindent elmond nekem, így helyre tudom benne tenni ezeket a dolgokat - teszi még hozzá, ám amikor folytatná Hege két fiúval az oldalán tér hozzájuk vissza, akik szemmel láthatóan zavarban vannak. Ezt akkor is látná, ha nem ez volna a szakterülete. Feléjük fordul teljes testével, s minden figyelmét nekik szenteli. - Örülök, hogy ezt mondod, mert kicsit tartottam tőle, hogy túl nyálas lett...Tudod a szerelmi rész... - súgja a mondat végét keze mögül, majd széles és kedves mosolyra húzza ajkát. Egész attitűdje vidám nyitottságot és nyugalmat sugároz. Ezt nem kell tettetnie, hiszen kedveli a kamaszokat, s ha a fia élne, hasonló korú volna - Köszönöm - reagál elodázóan a suta bókra, melyet kap az ifjonctól, hogy azután rátérjenek arra amiért idejöttek hozzá. - Semmi akadálya - vesz elő egy tollat ruhája rejtett zsebéből hősnőnk, hogy azután néhány jó szó kíséretében ellássa kézjegyével képregénye első példányát valaha - Vigyázz rá, mert ez a legelső, amit aláírtam! Talán, egyszer még sokat fog érni! - viccelődik, majd a kisebbik fiúcskához hajol, hogy közelebb kerüljenek szemmagasságban - Szeretnélek megkérni egy nagyon fontos dologra - kezdi halkan, hogy csak a kisebb lurkó hallja - Segíts a bátyádnak és legyél mellette mindig. Ez nagyon fontos és az is még, hogy bármit is olvasson neked, tudd az csak mese. Legyél bátor kis varázsló! Rendben? - kérdezi megsimogatva a kisfiú üstökét, majd visszaemelkedik állóhelyzetbe, s várja a testvérpár reakcióját. Látótere szélén észreveszi Hege arckifejezését. Büszkeséget olvas le vonásairól és azt a különös, túlcsorduló szerelemtől fűtött vakhitet, ami oly jellemző a férfira mióta újjászületett. Még mindig alig ismerik egymást, ez az érzés nem hagyja nyugodni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Vannak olyanok, akik elrohannak a gondok elől. Akadnak mások, akik maradnak, s történjék bármi, harcolnak tovább a végsőkig. Megesik néha, hogy mindkettő rossz taktika, de muszáj dönteni. Menni vagy maradni? Ez most itt nem kérdés. Rothstein Elektra életének zászlaján egykor a küzdelem, a kitartás és az erő voltak a jelszavak. Mára ez teljes egészében megváltozott. Az élet hozta ezt a nem épp reményteli átalakulást. Mondhatni a sors szőtt új, sötét szín elveket létezésének szövetébe. Gyengeség, gyávaság és bűntudat lettek a mindennapjait át meg átható tényezők, melyek irányt mutatnak számára. Ennek okán képtelen kitartani és szembenézni azzal, ami mindig is ott volt a szeme előtt. Egyetlen emberhez tartozott, amióta csak megpillantották egymást. Azonban könnyebb vaknak lenni és futni a végzet elől, mint vállalni azt, ám bárhová is vezet hősnőnk útja, az igazság mindig rátalál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Első napjait egyszerre jellemezte a nosztalgia és a friss élmények hullámzó váltakozása. Tanárként aposztrofálva magát igyekezett egy olyan új attitűdöt kialakítani a diáksággal szemben, mely méltó tantárgyához. Vajmi kevéssé lehet olvasni arcáról és gesztusaiból tanítási időben. Azonban annak végeztével enyhült ez a tartózkodás, hogy helyét visszaadja a nőnek, aki egykori rellonosként kószálhat, immár szabadon és kötetlenül egykori alma materében. Így hősnőnk nem tudta megállni, hogy fel ne keresse diákkori kedvenc helyeit, ahová emlékei fűzik. Kezdve a monogramjával vésett padot a Mágiatörténet teremben. Újra felfedezte a Kastély minden szegletét, érzékszervei mondhatni elteltek az ismerősen ismeretlen látvánnyal, zajokkal és textúrákkal. Vékony ujjaival ma épp a freskókkal és a folyton fecsegő dámák portréival díszített folyosó oszlopait sorjázza. Tapintásuktól mosoly suhan szép ívű ajkára. Az a fajta, melyet látva bárki megmondaná, hogy viselője lelki szemei előtt szép képek idéződtek. Elektra éles metszésű arca szinte megfiatalodik, hiába hord elegáns öltözéket a tanoda falai között. Hűen önmagához, talárt persze egyáltalán nem vesz fel. Ezen a napon is csupán fekete blúzt, szürke kosztüm nadrágot, vállára vetve kedvenc bőrkabátját viseli. Lapos talpú bokacsizmája csendes, puha léptet kölcsönöz számára. Mondhatni észrevétlen halad mindaddig míg meg nem pillant valakit alig két lépésre maga előtt. Azonnal felismeri, bár szívébe édesbúsan nyilall a fájdalom, a férfi látványától való megdöbbenés elmos minde érzést. - Veled meg mi a fene történt?! - szólal meg kemény tónusú hangon, melyben az emberségből fakadó aggodalomtól több nem hallatszik. Elfogadta a férfi döntését, hogy nem jött el hozzá Görögországba, hanem helyette ő maga is elutazott. Volt felesége viselkedése után érthetőnek is tűnt, hogy Hege nem tudta elfogadni Mark iránti kialakult érzéseit. Nehéz volt, de megtanult kettejük nélkül, ismét egymagában a lányának és hivatásának élni. Egyetlen okból érez csupán fájdalmat Elektra lelke mélyén. Mégpedig amiatt, hogy a férfi nagy szavainak és igéreteinek ellenére, mégsem kellett neki eléggé. Talán sosem kellett, ám ezen kár volt örlődnie. Hiszen ami elmúlt, el kell engedni. Még ha így, a közelében nem is lesz egyszerü.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Lánya és a tanítás mellett is szakít rá időt, hogy továbbra is hasznára legyen Zlatannak. Átható tekintetű, sötét szemeit éppúgy nyitva tartja, mint éles füleit. Figyel minden környezetében történő szokatlan eseményre, s ezt immár egy olyan zárt helyen is megteheti, mint a tanoda. Arra oktatja diákjait miként láthatnak bele másokba legilimencia híján. Tantárgyát a fiziognómiát azonban nem csak a katedrán alkalmazza. Jártában-keltében igyekszik elemezni az iskola közösségének azon tagjait, akikkel kapcsolatba kerül. Egyszerre gyakorlat és feladat is ez számára. Az auror parancsnokság vezetője kérte fel rá, hogy ha már úgyis ott van a tűz közelében, legyen éber, s értesítse őt ha bármiféle gyanús dolgot venne észre akár a diákok, akár a tanárok esetében. Semmi konkrétumot nem mondott, ez a férfi szokása, csak egy-két morzsát hintett elé, melyekkel hősnőnk azt kezd, amit csak akar. Megállapodásuk nem is szólt sem többről, sem másról. Cserébe pedig Elektra nem kért mást, mint titkos hozzáférést az általuk vezetett aktákhoz. Elvégre valamit, valamiért. Méhesről már vaskos dosszié pihent az irattárban. Hamarosan talán elég mocskot talicskáznak össze, hogy elkapják azt az Armaniba bújt Patkányt. Emiatt már nem fáj riporternőnk feje. Arra vár csupán, hogy ez megtörténjen, s ő publikálhassa leleplező cikkét az üggyel kapcsolatban. Természetesen ezzel Kállay kollégának is elégtételt szerezve, akit az évnyitón látot, s megnyigvással konstaálta, hogy sokkal jobban van, mint annak idején, amikor először találkoztak. Késő este van már, amikor végez Zlatannál. Egyelőre nincs mit mondania, hiszen még csak október eleje van. Ennek fényében a csevely ezen része rövi lélegzetű. Még váltanak pár szót a tanításról és arról, milyen érzés ennyi év után újra a kastély falai között lenni, hogy azután Elektra átmenjen és beleássa magát néhány lezáratlan erőszakolási ügy anyagába. Hála az aurorok parancsnokának teljes lelki nyugalommal görnyedhet a billenytűzet és a papírok fölé, megigazítva szemüvegét. Fekete pulóvere ujja feltűrve, lábán bőr bokacsizma, melyre rálóg kopott-kék farmere szára. Haját kusza kontyba tornyozta feje tetején, s baljában tollat szorítva a hagyományos módon, kézírással jegyzetel egy füzetbe. Nem hozta el gépét. Az ott pihen toronyszobájának biztonságában, íróasztala fiókjában. Egy-két lapot mondhatni könnyebb szívvel gyújtana fel szükség esetén, bár erre nem hinné, hogy sor kerülne. Egyedül vannak az épületben. Elméletileg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Azonos rassz és közel azonos kinézet. Mind fehér nők, sötét hajjal, világos bőrrel. Természetesen törékeny fizikummal, arcukon az áldozatokra jellemző vonásokkal. Valóban vannak, akiket még küllemük is nehéz sorsra predesztinál... Tűnődik el az egyik fotót elemezve, majd átlép a következő aktára. Korban sem nagy a flotáció, a legfiatalab tizenhét a legidősebb huszonegy éves volt akkor. Aztán következik egy szünet, ám úgy négy év múltán ismét előkerülnek újabb hasonló ügyek. Valószínűleg megházasodott? Esetleg gyermeke született, de beleunt a szerepébe? Jegyzetel hősnőnk szálkás, alig olvasható betűivel a mellette fekvő füzetbe, majd mélyet sóhajtva lapoz egyet. A lelkét eladná egy kávéért, de már így is hármat ivott. Sok lenne a jóból, ezért inkább egyszerűen csak folytatja a munkát. Ez az egy éjszakája van rá csupán. Így szólt a megállapodás. Ki kell használnia minden percet a cél érdekében. Tehát görget tovább. Földrajzilag jórészt a fővároshoz lokalizál, egy-két kivétellel. Kerül fel ez a megállípítás is a lapra. Minden eset egyedinek tűnik, mégis nagyon sok köztük a hasonlóság. A tettes ismeretlen, a körülmények ugyan jórészt változóak, de a nők háttértörténetében szintén vannak közös pontok szép számmal. Lecsúszott nemesi család, beteg szülő, vagy testvér, aki miatt még akkor sem fednék fel a bántalmazójuk kilétét, ha az életük múlna rajta. Maradék jóhírük, rokonaik testi épsége nagy ár lenne az elégtételért. Valószínűleg megvett hallgatás, esetleg fenyegetések is ráróhatók tehát az elkövetőre. Egyikük sem arany vérű, ami nem meglepő. - Szereted bemocskolni magad? Játszani egy kicsit, majd mosni kezeidet, tudván, hogy úgysem derül rá fény, igaz? - beszél  magábban, ahogy az országos adatok közt sorjázva keresi az összecsengő eseteket az elmúlt tizenöt évre visszamenőleg. Teljesen bele van merülve kutatásába, így semmit sem hall abból, hogy valaki bejött a helyiségbe. Ezért éri váratlanul a hozzá intézett kérdés. Teljes testében összerándul, hogy ezzel egyidőben fel is pattanjon az asztal mellől. Tekintete ekkor találkozik a férfi alakjával, amitől mellkasát is szűkülni érzi. - Te mit keresel itt? - fordítja vissza azonnal a kérdést, s míg ezt tszi magához veszi füzetét, de nem néz az aurorra. Szokásához híven terelni próbál. - Egek, a frászt hozod az emberre! - perlekedik a maga élesnyelvű módján, mintha joga volna hozzá, pedig jól tudja a világon semmihez sincs joga, ami a férfival kapcsolatos. Szavai ellenére óvatosan lép egyet a gép felé és a kikapcsoló gomb felé nyúl, hogy mentse a menthetőt. Ebbe az ügybe nem akarta belevonni annak idején sem Markot. Éppen elég volt Méhest a nyakába varrni. Ekkor veszi észre a tekintetét. Haragot lát a szemében, ami megtorpanásra készteti. - Miért nézel így rám? - szökik ki szép ívű ajkai közül a bársonyos hangú kérdés, amit talán nem kellett volna feltennie. Nem érti mivel szolgált rá erre a győlölséggel terhes tekintetre, mely most már perzselte bőrét. Tisztázták a helyzetüket mielőtt elutazott. Mi történhetett? Az zavarja ennyire, hogy itt találta? Meglehet. Mégsem tűnik elg nyomós indoknak ahhoz ez a tényállás, hogy ennyi mérget és malíciát vessen felé. Elektra szíve megremeg a kétely hullámától, mely átrohan egész lényén. Mégis ártott neki. Helyesen akart cselekedni, elmondta az igazat, s lásd az ő megmentője meggyűlölte. Ki tudja, talán kiderül, perceken belül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Meglehet őrültség. Talán csak ennek az új státusznak, a kastélyban eltöltött heteknek a hatása. Mégis...Szeget vert koponyájába, s a gondolat ott terpeszkedett gondolatai homlokterében, s nem hagyott hősnőnknek nyugovást. Egy próbát megér! Ezt mondogatta magának, míg a megfelelő pillanatra várt, hogy megkeresse kollégáját és előálljon kérésével. Előtte persze felkészüt. Nem is ő volna, ha nem túrta volna fel szülei padlását a régi tankönyvei és jegyzetei után, majd olvasta volna végig az összeset. Hiszen Elektra már egyszer belevágott ebbe, csak azok a fránya szemproblémák, az éjszakai látás-káprázás, az astigmia meg a némi magasabb rendű fénytörési hiba gyanúja és viszlát auror élet. Hurrikánként feltörő csalódott dühében akkor azonnal kukázta a legilimenciával és animágiával töltött időt és minden egyebet. Szerencsére Szülei megmentettek mindent és elrejtették, s most ennyi év múltán, lásd valóban jól jöttek. Egykor volt tudásának birtokában sétál oda a férfi asztalához és áll meg előtte. Lelke mélyén a vesztesek nyugalmának megnyugtató érzésével, de a remény soha ki nem hunyó zsarátnokával szívében nyitja szóra szép ívű ajkát. - Jó estét Kolléga! Volna rám néhány perce? - kezdi bársonyos hangján és minden szava olyan tiszta, mint a szándék, mely vezérli. Haja fonatban van, de pár tincs kiszabadult már belőle a hosszú nap végére. Lábán kénylemes, bőrbakancs, hozzá fenyzöld farmert és sötétszürke pulóvert vett fel, de ékszert azt nem visel, ahogyan sminket sem tett magára. Rajtuk kívül senki sincs a tanáriban. Eljött hát az ideje, hogy cselekedjen végre tervezgetés helyett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Vonásai megenyhülnek, mialatt sötét, kifejező szemeiben az őszinte aggodalom zsarátnoka gyúl ki ösztönösen. Végigméri a szívének egykor oly kedves férfit, s mondjon bármit, hősnőnk tekintete az arcán állapodik meg, melyből már, szakmai ártalom okán is, azonmód olvasni igyekszik. - Akkor most azt mond el, valójában mi történt, mert szörnyen nézel ki...Nagymenő - ejti ki csendesen a megszólítást. Szándéka szerint nem hívja többé Hegének. Könnyebb a távolságot tartania, ha a kommunikációban is megteszi. Visszaminősítette a vele szemben állót? Igen. Azonban ez mindkettőjük érdeke. - Köszönöm - mosolyodik el szinte alig láthatóan, hogy azután tovább beszéljen. Nem lép közelebb, nem öleli meg Marcellt, pedig tudja jól, ez volna az útjuk egymás felé. Ugyanabba a folyóba kétszer...sőt harmadjára már tényleg nem szabad belelépnie. Tehetnének új fogadalmakat, hogy azokat újra megszegjék, s ez szívükben egyként döfne megint kést. Te pedig már nem vagy az Eridonosok házvezető helyettese...Elhagyod a várat, aztán a várost is végül? Nincs már semmi, ami ide kötne? - kérdezi remegő hangon, melynek tónusa komor sötét, mint a gyász, melyet már Elektra régi barátként üdvözöl. Ott oson nap nap után nesztelen, háta mögé húzódva, hogy olykor szárnyként vállára hulljék, ám nem feleleli, mint inkább újra és újra a porba veti. - Miért nem jöttél utánam? Mit értek a nagy igéreteid? Mit értek az én szavaim neked? Volt egyáltalán értelme ennyi évet arra áldoznunk, hogy egymás lelkében szinte helyrehozhatatlan károkat okozzunk? - kérdezi meg mégis mindazt, amit talán nem kellene. Arca kifürkészhetetlen marad, de pillantásán érződik kérlelhetetlen szomorúsága. Megnyugvást keres, hogy végre Marcell is belássa azt, amit neki is csak kínok és könnyek árán, magányosan, őt várva töltött tengerparti éjaszakák sora után sikerült. Nem kellett eléggé a férfinak. Ahogy egykor, úgy most sem, s ez nem változik meg soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Szép ívű ajka megrándul nevének becézésére, mely oly ismerősen cseng. Egykor ezért az egyetlen szóért kész volt szembenézni a Halállal, mert azt hitte elvette tőle a szerelmét. Nem bánta meg, s újra ugyanezt tenné akkor is, ha ez lenne a vége a történetnek megint. Áldozatok, cselekedetek és bizalom. Kegyetlen szentháromság, melynek híján egy kapcsolat nem létezhet. A legerősebb halhatatlannak hitt szerelem sem képes ezek nélkül életben maradni. Most már tudja jól, hisz a Sors megtanította ezt a leckét. Hoztak egyként áldozatokat? Talán. Cselekedtek, amikor arra szükség volt? Meglehet. De a bizalom már hősnőnkből egy ideje odalett. Nem maradt más a helyén csupán a remény, ám arról is lemondott Zákinthosz szigetén. - Engem sem ment fel, hogy vártam rád minden áldott nap, hátha eljössz hozzám - mondja csendesen. Hiába a szakmai sikerek, Elektra lénye már nem ragyog úgy mint akkoriban, amikor a Piacon találkoztak. Kihunyt benne valami, amit talán senki sem tud újra feléleszteni. Lelke melegénél nem lel menedéket senki. Sajog a szíve, szinte hallatszik miként roppan rianó jégként, s képződik megannyi repedés megtépázott, egyenetlen felszínén. Szenved belül, mert míg él fájni fog hősnőnknek az, ami történt. Maradj... - sóhajtja a szót, mint imát, majd lehajtott fejjel vesz mély lélegzetet. Körülöttük minden üres. A dámák csacsogása puszta zsongás. Figyeli a férfit, ahogy mozdul, s mozdulna ő is tükörképeként, de megálljt parancsol belső hangja. Régen mennyit narálta, s most lásd hosszú hallgatás után ismét beszél. Azt susogja bár nem szabadna, mert csak ugyanaz lesz a vége megint, egy érintés még kell. Egy utolsó. Ekkor hallja meg a mondat végét. - Bárcsak eljöttél volna...Minden rosszat legyőzhettünk volna Együtt...De neked én mindig csak a második opció voltam. Ez fáj úgy, hogy néha lélegezni sem tudok...Mert nem értettem és nem is fogom. De tudod beletörődtem. Már nincs bennem tüske, de bizalom sincsen... - mondja ki végül azokat a szavakat, melyek megszabják ettől a perctől életük útját, majd kisvártatva ismét megszólal. - A szívemben mindig lesz számodra hely, ez sosem változik bárhányszor okozunk is egymásnak csalódást... - telnek meg könnyekkel lélektükrei. Égetik őket de próbál nem engedin nekik. - Milyen rossz hírt kaptál? - tereli a beszélgetést finoman, s mert gondoakodása, odaadása nem valami szerkezet, mely csak úgy kikapcsolható. Lépései ösztönösek és halkak. Karnyújtásra van a férfitól, ujjai észrevétlen nyúlnak felé. A szerelem fáj, a szerelem kegyetlen, de a tiszta szeretet megmentheti mindkettejüket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Arca éles vonású maszkká szilárdul az őt feddő szavak hallatán. Dühe úgy égeti torkát, mint a legtöményebb vitriol. Belső hangja üvöltve tiltakozik, mert egyszerűen nem érti, mi okból beszél vele ilyen megalázó módon a férfi. Ugyanazért harcolnak, egy oldalon állnak, csupán hősnőnk eszköztára más, vagyis inkább szűkösebb. Ajkát összepréselei, hogy ne kezdjen hurrikánként tombolni, ám amikor az auror gúnyolni kezdi, önuralma semmivé válik egy pillanat alatt. Tekintete és hangja haraggal teli, ahogy megszólal - A munkámat végzem, ahogy te is a tiédet. Nincs jogod így beszélni velem. Ezt senkinek sem tűröm el, még Neked sem és most elmegyek! - nyúl a gép felé, szándékosan nem fedve fel Zlatant. Enegdélye volt itt lenni, s meg is szerezte nagyrészt, amiért jött. Nem fog visszaélni a Parancsnok bizalmával. Mozdulata nyomán ekkor már majdnem sikerült elérnie a masinát, hogy kikapcsolja. Azonban Mark erős ujjai a másodperc töredéke alatt fonódnak vékony, csontos csuklójára. A férfi iménti tettével jócskán túllőtt a célon. Magára szabadítva ezzel a harcias riporternőt, aki már emeli is szabad kezét, hogy egy jókora pofonnal honrálja a szíves marasztalást, amikor megcsapja az átható alkoholszag. A szentségit! Mark, te részeg vagy! - mondja szitkozódó tónussal hangjában, s tekintetét mondhatni belevési a vele szemben álló szemeibe. A férfi lélektükrei homályosak, be vannak véresedve, mintha...A felismerés letaglózó erővel sújt le Elektrára. Látta már ezt a mintát, annyiszor saját tükrében, hogy azonnal fel kellett volna ismernie. Másra koncentrált. Ennyi a mentsége. Viszont most, már teljes figyelme a férfié. Ütésre emelt jobbjával puhán ér az auror arcához. Tenyere rásimul, mely alatt érzi az italtól lángoló bőrfelületet. Haragja csillapszik, hogy helyét valami mélyről, lelke rejtett zugából elősuhanó érzésnek adja át, ami az aggodalom és a szerelem különös keveréke. - Mi történt? Kérlek, mond el... - beszél a férfihoz senkiével össze nem téveszthető, bársonyos hangon. Sötét kifejező szemei egy pillanatra sem eresztik a másik deliriumtól opálos barnáit, amiket annyira jó volt látnia, amikor még arra sem emlékezett, hogy kicsoda. Mark volt az, akivel bármit megoszthatott. Támaszt nyújtott, s a legsötetebb időkben reményt adott számára, puszta jelenlétével. Ugyanez az ember az, aki most olyan erősen szorítja a csuklóját, hogy az már fájdalmat okoz, mégsem húzódik el tőle. Marad...Vele.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Tisztában van vele, hogy a másik fél szemszögéből valóban betolakodó. Mégsem megy sehová, amire két jó indoka is akad. Egyrészt a csuklóját a férfi erős ujjai szorítják, akár egy satu. Másrészt valami nincs vele rendben, ezt hősnőnk egyre tisztábban látja. - Tudom, de nekem számít - reagál türelemmel az újabb felhördülésre. Immár aggodalma erősebb, mint gyengédsége, melyhez csipetnyi félelem is társul. Értetlenül állnak ebben patthelyzetben ők ketten, majd kisvártatva Markot teljesen eljárja az ital. Agresszivitása beigazolja Elektra baljós előérzetét. Ritkán riad meg bármitől, de most gerince mentén végigfut az elemi rettegés hulláma. Teljes valójában érezhetően megremeg, amint elhagzik az egyetlen vád, melytől egész életében menekült, s mely minduntalan utolérte. Feje mellett az auror belecsap a falba, melynek hangja keveredik hősnőnk nyögésével. Azonnal elfordítja fejét, attól tartva, a következőt ő maga kapja. Ütötték már meg, de azok idegenek voltak és nem olyasvalaki akit szeret. Elerednek könnyei, ám mindezt észre sem veszi. Sötét íriszei feketévé válnak, ahogy pupillái a veszélyérzet hatására kitágulnak. Lélegzete akadozik, ajka elfehéredik, míg szíve egyenetlenül kalapál majd szétfeszítve bordái ketrecét. Életre kel ösztönének legmélyebb része, az amigdala, hogy azonnal bekapcsolja az üss vagy fuss protokollt. - Te hagyd abba... - nyögi fájdalommtól reszkető hangon, ám még mielőtt maga szabadíthatná ki kezeit, a szívének oly kedves férfi elereszti és arrébb húzódva zokogni kezd. Elektra csak nézi őt és elméje színes szélesvászna elsöttétül. Tudata mondhatni beszűkül. Nem érez mást csak csuklói lüktető fájdalmát. Biztosan befognak lilulni ott, ahol az ujjak bilincse rájukfeszült. Jóbarátja a hegyomlásnyi kocsmáros egyszer régen megtanította neki a részegekkel való bánás szabályait. Első szabály, nem hatnak rájuk az észérvek. Második szabály, ha agresszívak, maradj csendben és ha közelednek fuss. Mindezeket totálisan semmibe véve lép közelebb hozzá. Baljával óvatosan nyúl felé, hogy vékony ujjait a hátára csúsztassa. Érzi a zokogás keltette rázkódást, megszólalni viszont egyelőre képtelen. Egyet tud csak biztosan, bármit is tett az imént Marknak szüksége van rá és ő nem megy sehová.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

A még mindig kellemes őszi időjárásra való tekintettel, s mert már majdnem teljesen ellepte a por, motorral érkezett. Éles kanyarral vágott be a Kastély bejárata elé, hogy azután a megfelelő helyre gurulva leparkolja a gépet. Zsebéből előhúzta pálcáját, aminek egyetlen intésére eltűnt fejéről a bukósisak bűbáj. Leszállva a nyeregből gondosan letámasztotta közlekedési eszközét és csak megszokásból, de le is zárta. Kinyújtóztatta az út alatt elgémberedett tagjait, mély lélegzetet vett és elnézett a még kelőben lévő nap felé. A horizont vörös arany színekben pompázott. Hátat fordítva a szépséges látványnak, elindult befelé. Az épületet jól ismeri, régről és nem olyan régről egyaránt, így azonnal megtalálta a Titkárságot, ahol fel is vette a havi terembeosztást. Egyelőre nincs sajátja, de lesz, ugyan megosztva Erdődy professzornővel, de ez számára nem okoz semminemű traumát. A fő, hogy legyenek asztalok, székek és a diákokban elszántság. A többit meg fogja oldani. Ebben a hónapban azonban marad a Tanulószoba. Való igaz nem számít ő maga sem az első órán nagy érdeklődésre, annak ellenére sem, hogy ezt az egyet mindenki számára nyilvánosan látogathatóként jelezte a Tanulmányi osztályon. Irány tehát a Keleti szárny második emelete. Felkaptatva elsőként érkezik. Ez is volt feltett szándéka. Besétál a helyiség közepére, hogy ott ismét pálcát húzva némi bútormozgatással egy félkör ívbe állítsa a székeket és az asztalokat. Ezután egy gyors, ám annál hatékonyabb szellőztetést eszközöl. Most már jöhet a siserehad. De előtte még kell egy kávé. Elrohan, hogy gyorsan megszerezze. Visszatérve még mindig van elég ideje, hogy igyon is belőle. Lassan kortyolja, a nebulók érkezésére várva, hogy közben elhelyezkedjen, megállva saját asztala mellett, a körív gyújtópontjában.


//Álmodói információk: Először is köszönöm, hogy csatlakoztok! A játék mától kezdődve egészen addig tart, míg aktívak vagyunk, de legkésőbb november 10.-éig. Az első érkező ehhez a kezdőhöz, a többiek rá, majd folyamatosan egymásra szálazzanak. Pontszerzési lehetőség lesz és ez alkalommal mindenki számára nyitott az óra, szerepjátékosan. Ha bármi kérdésetek, kérésetek volna, a dc-on és bagolyban megtaláltok. Mindenkinek jó játékot kívánok!//

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Figyeli a férfi ténykedését. Közben arcvonásait sem rest sorra venni, kezve az arcformájától a szemei állásán át egészen addig a tényig, hogy az arcszőrzete alól kivehető száj részt is elemezze. Összeveti magában azzal, ahogyan eddigi ittléte alatt láthatta őt mozogni, hallhatta beszélni. Erős ember benyomását kelti. Kissé talán konoknak is hat, akit a bájolgás csak felmérgesít. A problémákat és minden mást is szemöldök formája alapján, szeret részleteiben látni. Valószínüleg nem elégszik meg majd a "mert csak" jellegű válasszal. Ezért enyhe izgalommal és minden esehetőségre készen érkezett hozzá Elektra. Mire nem jó, ha valaki arcolvasó, igaz? Közben Kedves úr végzett és rápillant. - Igen, én volnék - mosolyog a férfira visszafogottan, de őszinte örömmel, amiért a másik tudja a nevét. Nem is húzza az időt, hiszen azonnal megkapta a kérdést, amire ilyen hirtelen talán nem is számított. Sötét szemei megcsillannak azért az izgalomtól, elvégre tétje van minden szavának. - Nos inkább nem kertelek, azt hiszem azt úgy sem szereti - szólal meg ismét jellegzetes hangszínén - Szeretnék animágiát tanulni, vagyis helyesebben befejezni a tanulmányaimat - mondja ki egyenesen, minden finomkodás és felesleges tiszteletkör nélkül, majd a férfi elé csúsztat egy vaskos dossziét benne az egykori képzése dokumentációjával. Kővágó professzor annak idején igen keményen oktatta őket és nagy reményeket fűzött néhányukhoz. Velük efféle fejlődés naplót vezettetett, melybe ő maga is írt bejegyzéseket, értékeléseket. - Sajnos nem tudtam annak idején befejezni a képzést egy mára elavult gyógyítói diagnózis és saját sértett önérzetem okán. Azonban úgy érzem, talán most, amennyiben Ön alkalmasnak ítél, volna lehetőségem animágussá válni - tekint le a férfira, aki ha csak egy kicsit is jó emberismerő, kihallja szavaiból mennyire vágyik erre az esélyre és milyen elszánt. Elektra tekintete izzó parázsként ragyog, halvány orcáira a várakozás bont rózsapírt. Minden azon áll, hogy kollégája mit felel. Belső hangja szugerálja, de ő meg sem szólal. Néma fegyelmezett figyelemmel várja a döntést.