37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Angyal Odett Abigél összes hozzászólása (209 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 7 » Le
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 16. 21:11 Ugrás a poszthoz

Barnabás

- Tényleg? Oh, hát akkor felejtsd el, hogy elmondtam.
Vigyorodok el, és hátrafordulva kacsintok egy egyet. És akkor még azt sem mondtam el neki, hogy Zlatan volt az, akivel ez az egész történt. Nem jelentett semmit, nem volt a pasim, csak valaki, akivel úgy voltam, hogy jó lesz erre.
- Eszemben sincs. Lehetsz simán csak fáradt is.
Bármi lehet, én csak egy megállapítást tettem. A megtorpanása azonban meglep, kicsit összevonom a szemöldökeimet, mert furcsán jött ki, de biztos csak meglepi, hogy ennyire őszinte vagyok. Nem tudom, hogy miért, másokkal nem vagyok ilyen.
- Hogy fiú, harmincegy éves, aki a Barnabás nevet kapta, és július hetedikén született. Arra gondoltam, hogy betörök egyik éjjel a tanulmányi osztályra, hátha ide járt, és megtalálom a nevét. Na, alszik?
Utoljára módosította:Angyal Odett Abigél, 2020. február 16. 21:12
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 17. 10:35 Ugrás a poszthoz

Barnabás

- Csak a vezetéknevét nem. És az lenne a kulcs.
Mert anélkül aztán kiállhatok én a falu közepére és kiabálhatom, hogy keresem a hamincegy évvel ezelőtt született Barnabást, aki július hetedikén látta meg a napvilágot. Nagy csoda lenne, ha sikerülne.
- Ah, tudod mi lenne a csodálatos? Ha valaki csak úgy kimondaná a vezetéknevét. Csak simán. Rám nézne és azt mondaná, hogy ő az.
Sokkal egyszerűbb lenne minden, de hát miért is lenne ilyen egyszerű bármi is? Naugye.
- Ah, kár. Majd máskor.
Arra, hogy a fél falu arról fog beszélni, hogy felhozott magához, elvigyorodom, és bólintok kettőt.
- Aki a legpletykásabb vénasszony mellett lakik, az bizony így jár. Sajnos túl feltűnő vagyok ahhoz, hogy bárki másnak mondjanak, mint aki vagyok.
Pedig azért néha nem lenne rossz.
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 17. 12:09 Ugrás a poszthoz

Barnabás

- Mondjuk legalább így izgalmas is az életed.
Mosolyodom el, és remélem, hogy ő is kicsit elmosolyodik legalább, de nem. Helyette inkább fokozatosan válik egyre komorabbá az arca.
- Nem olyan vészes, hogy emiatt a béka popsija alatt legyen a lelkesedésed. Lehet, hogy ő hozza el álmaid asszonyát.
De csak nem enyhül a komorsága, én pedig engedelmesen hozzákomorodok.
- Barni.
Arra, hogy megmondja nekem, hogy ki az, akit keresek, megemelkedik a szemöldököm, és bizseregni kezd a gerincem mentén valami. Aztán...
- Bánki Barnabás testvérének a gyereke egy szobával arrébb alszik, és se Briginek, se nekem nincs gyerekem.
Igazából az agyam lefagyott, és ez az első gondolat, ami eszembe jut. Ez nem vicces.
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 17. 14:45 Ugrás a poszthoz

Barnabás

- Jogos.
Felelem csendesen. Mert rendben. Fejben értem, hogy mit mond, csak nem gondoltam bele, hogy éppen itt és éppen most ezt a választ kapom. Csak nézem őt, és próbálok valami okosat mondani, de nem tudok mit.
- Hülye vagy.
Mondom ki nem is gondolkozva ezt, mert miért akarnék mást? Azt se tudtam, hogy mibe nyúlok, csak válaszokat akartam kapni. De nem tudtam, hogy mit is vált ki ez. Hogy én mit okozok ezzel. És azt hiszem, hogy még most sem tudom. De tudom, hogy amit most érzek, az a szégyen. Lassan lépkedek utána.
- Ha a szüleinken múlna a választás, ők téged választanának.
Jelentem ki csendesen, miközben megállok mellette, és inkább a pultot nézem.
- Mióta tudod?
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 17. 20:45 Ugrás a poszthoz

Barnabás

- Mélyen vallásosak, minket is mindig eszerint neveltek. Kívülről tudok minden bibliai történetet. Mégsem tudták megállni, hogy ne szexeljenek. Mire észrevették a terhességet, már késő volt. Azért tették, hogy a látszatot fenntartsák.
Annyira borzalmas volt olvasni azt az aktát, a tényt, hogy egy hazugságban éltünk egészen eddig. Ő pedig ott volt, végig.
- Amikor megharaptak, azt hitték nem hallom, ahogy fojtott hangon veszekednek, de abban mind a ketten egyetértenek, hogy én vagyok a büntetés azért, mert lemondtak rólad, hogy Isten azzal állt bosszút, hogy a Sátán ivadékát adta nekik. De amúgy bájos emberek, botanikusok.
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 19. 21:12 Ugrás a poszthoz

Barnabás

- Rendben.
Ha nem, hát nem, tiszteletben tartom. A vízet el éve, aprót kortyolok belőle.
- Ő tökéletes... én lecseszett. Pont, mint mi.
Azért kellett a kis hstásszünet, de így gondolom. Tökéletesnek nevelték és ez tette tökéletlenné.
- De erről nem tud. Szerinte elhagytam Istent, azért történnek ezek a dolgok.
Pedig vitstkozhatnánk, hogy ki hagyott el kit.
- Van kedved mesélni a családodról?
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 20. 08:59 Ugrás a poszthoz

Barnabás

- Hogy milyen emberek.
Leginkább. A poharat forgatom a kezemben, szórakozom azzal, hogy éppen csak ne locsoljam ki a vizet. Ez az én fene nagy szuper képességem. Képes vagyok mindent - magamat is beleértve - a perem szélén egyensúlyozva, még a biztonsági zónába tartani.
- Nem tudom Barni, én... gondolom éreznem kellene valamit. De most még azt hiszem a szívem és az agyam is sokkot kapott.
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 20. 09:12 Ugrás a poszthoz

Barnabás

Elmosolyodom, ahogy beszél róluk, szeretettel, és tudom, hogy amit mond, az igaz, abban nincs egy csepp kétely sem. Jó körülmények között, a jó embereknél nevelkedett. Kicsit talán irigykedem is.
- Rendben.
Bólintok is egyet. Nem akarok gyengének tűnni, de most valahogy a menő lányos maszkom sem kívánkozik elő. Most csak Odett vagyok.
- Hogyan tovább? Ez furcsa lesz most közöttünk szerinted?
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 20. 18:01 Ugrás a poszthoz

Farkaska

- Nem veheted észre.
Kuncogva közlöm, hogy igazándiból kár néznie a dolgot, nyilván elég jól el tudok rejtőzködni, hiszen ez a képesség jól megvan a magamfajtánál, meg aztán az ember sosem tudhatja, hogy mikor van szüksége egy álcára, ha éppen nem akar annyira feltűnő lenni, mégis igyekszik élhető életet élni. Mondjuk én egyelőre nagyon messze vagyok attól, amit az emberek élhető életnek neveznek.
- Kedves ember, de van az a hangsúly, amiben a hideg is kiráz, ha azt mondja: Angyalom.
Csak idézek a mestertől, mert bár Kazinak még nem adtam alkalmat arra, hogy vérfagyasztóan mondja ki a nevemet, és egyelőre nem is szeretnék eljutni oda, ő azt mondta, képes ilyesmire, én pedig hiszek neki. Egy pillanatig sem kérdőjelezem meg, hogy a jólelkű szemében tényleg képes haragos láng is gyúlni. Viszont van valami ösztönös ragaszkodásom és megfelelési kényszerem felé, ezért is van, hogy próbálok mindig hajnalban visszalopózni a kastélyba, amikor már amúgy is vannak fent járó diákok. Nem akarok én rosszat meg haragot, csak a természetem olyan, hogy általában együtt jár velem a rossz és a harag.
- Na és hány pont kell, hogy enyém legyen a plüssmaci?
Nyilván mindenki arra hajt, a céllövölde legnagyobb értéke, az óriás plüssmackó, ami nem is olyan óriás, mert különben lehúzná a hurkapálcikákat. De azért a lányok csípik, ha a fiú megszerzi nekik, vagy legalább lő egy koronát. Nézem én is Esztit, majd vigyorogva fordulok a srác felé, és kicsit érdeklődve hajolok közelebb.
- Vetélytársa vagy játszótársa?
Kékjeimben látható érdeklődés csillan a válasza iránt, hiszen egy fiút eléggé zavarba lehet hozni azzal, ha feltételezel egy olyan opciót, hogy nem csak egy lányt kaphat meg az éjszakára, hanem többet is. Noha nem nagyon szeretnék belebonyolódni egy édeshármasba, főleg, mivel hajnali kettőig, mire a lány felszabadul már kockásra ülöm a popóm, és minden hancurtól elmegy a kedvem. Nem mondom, ha addig mi mókázunk, és ő zárás után dobja fel a bulit, az úgy teljesen rendben van.
- Szülők. Kényes téma. De ha bosszantod őket, akkor a következő kört az egészségedre isszuk.
Mert, hogy én sem álok túl jól a szüleimmel, a család kicsit komplexebb és bonyolultabb lett, mint eddig bármikor, ennek pedig meg is van a következménye, mégpedig az, hogy én itt dekkolok, és úgy figyeltetnek, mintha szökött fegyenc lennék.
- Menjünk. Ezer éve nem láttam nem büdös, de tévés szobát.
Csapom össze a tenyereimet, és ha Farkaska elindul, akkor engedelmesen követem ebbe a bűvös szobába.

Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 20. 20:43 Ugrás a poszthoz

Barnabás

- Bevernéd valakinek a képét, csak mert azt hiszi ribanc vagyok? Ez kedves.
Döntöm oldalra a fejem, és még a végén elhiszem, hogy vannak rendes férfiak is a világon. Szinte pech, hogy testvérek vagyunk, de szerencsés, hogy ez most derült ki, és nem mondjuk akkor, amikor már el tudja mondni, hogy milyen vagyok.
- A jó válasz a nem nagy szám, olyan, mint a többi, megvolt. És egy vállvonás. Mindig kell, hogy legyen vállvonás.
Na szép, én tanítom meg arra, hogy milyen az egyéjszakásokat követő másnap. Én eddig más nem nagyon voltam, nem is volt sok alkalmam, amikor lehettem, de amikor voltam, se tudtam, hogyan reagálnak rám. Szóval nem tudom, hogy milyen vagyok az ágyban, mert többnyire a megszólalás előtt letudtam a dolgot annyival, hogy "kösz, csá".
- Megismernélek. De csak én, először, kérlek.
Nem tudom, hogy Briginek ezt hogy lennék képes elmondani.  
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 20. 21:07 Ugrás a poszthoz

Barnabás

- Komolyan?
Kuncogok, de tudom, hogy van itt egy alvó gyerek is, ezért a számra tapasztom a kezem, úrilányosan, és finoman rendezem a vonásaimat, mielőtt megszólalok.
- Mindenki feltételeket szab. Kazanov mesél a cirkuszos létéről, ha pontokat gyűjtök a háznak, te azt kéred, hogy inkább itt legyek. Furcsák az emberek.
Nem, ez nem olyan, hogy jaj mert én farkas vagyok, akkor nem is tudom, hogy milyen az ember lét, csak nagyon keveset voltam emberek között. Mégis, kinyújtom a kezem.
- Rendben, áll az alku.
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 20. 21:14 Ugrás a poszthoz

Barnabás

- Nagyobb? Ez bájos. Te vagy az első, aki nem a drámát várja. Amikor megharaptak, mindenki sajnáltatta magát. Mindenki várta a tragédiát. Én meg kiszöktem az ispotályból, és elmentem sajtburgert enni. Tizenkettő a rekordom.
Nem kell beszólni, legalább valamire büszke vagyok.
- Valóban nehéz lenne kimagyarázni, hogy miért vagy egy lány nyomában, akihez közöd sincs. Sőt, az én szintemen ez már elvadult fan állapot. Zaklatásért lecsukhatnak.
Nehéz lenne kimagyarázni a dolgot.
- Óóó, azt mondták, hogy a nyanyusokkal itt vigyázni kell. Főleg a szomszéd ablakban véletlenül ott dekkoló öreglánnyal.
Mutatok az alig feltűnően kémkedő nő irányába.  
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 20. 21:24 Ugrás a poszthoz

Barnabás

- Tuti testvérek vagyunk! Oké, most már hivatalos! Lehet, hogy engem a Sátán passzolt át, de tuti, hogy mi rokonok vagyunk!
Végre egy normálisan gondolkodó ember a környezetemben! Ez az! Most mit parázzak még azon, hogy vérfarkas vagyok? Ez amúgy csak nekem kell, hogy szar legyen, mindenki más csak a drámát tolja.
- Valamelyikük lányát kéne elvenned.
Állapítom meg nagyon bölcsen, miután a redőn leért.
- Ugye tudod, hogy most már nem tagadhatsz le? Pletyka lesz belőlünk.
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 20. 21:30 Ugrás a poszthoz

SünDel
Ez egy délután van.
Ruhám

Koppan a tollam a füzeten, és baromira utálom a dolgot, hogy pótolnom kell. De nyilván szeretnék levizsgázni, évfolyamot lépni, és ehhez tanulni kell. Viszont az, hogy közben meg Fisher tanci lelépett, mert kell valami ügyet intéznie az előkészítőben, nem nagyon lelkesít. Egoistán a saját számomat, az Abigél álmát dúdolgatom, miközben virágokat rajzolok. Persze izgis a behaviourizmus is, csak nem.
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 20. 21:37 Ugrás a poszthoz

Barnabás

- Nem, nekem csak egy kell, és te azt mondtad, hogy te vagy az, szóval így jártál. Már nem reklamálhatsz.
Hiszek neki, de azért kell az a papír. Látnom kell, tudnom kell, hogy igazat mondtak neki. Bár lehet, hogy ha nem lenne igaz se mondanám el neki, mert igaznak akarnám.
- Jesszus, akkor el ne vedd, inkább legyünk vérfertőzőek.
Vagyis ne, csak gondoljanak inkább így ránk. Amúgy sem egy darab hús, amit csak úgy odadobnék bárkinek.
- Ijesztően hasonlítunk, csak te szebb vagy, mint én. Kérhetek teát?
Nem akarok pofátlan lenni, csak egy kicsit azt jobban kedvelem.
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 20. 21:58 Ugrás a poszthoz

SünDel

Csendes az egész ház, mintha mindenkit arra késztettek volna, hogy csendben legyen. Pedig állítólag laknak itt mások is. A gyógyító meg valami pasi, csodálatos. Legalább lenne valami élvezet itt. És akkor "bumm" valami csapódik kint, én meg zavartan kapom magam azon, hogy már állok, és kifelé indulok.
- Óóó! Szuper Sün!
Na nem mintha gyakran láttam volna szupersünt, de ő cuki. Leguggolva megsimogatom az orrát, és kicsit megmozgatom a deszkáját.
- Szeretnéd, hogy kiszabadítsalak?
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 20. 22:05 Ugrás a poszthoz

SünDel

- Tutira azt szeretnéd. De ne szúrj meg!
Bár nem mintha tudná ezt értelmezni a kicsi. Lehuppanva a fenekemre, felhúzom a lábaimat, és a deszkát kiékelve szinte a térdeimre teszem. Na most aztán jól néznénk ki, ha valaki kinyitná az ajtót, és élből bugyit villantanék. Nagy műgonddal állok neki a leoldozásának, egészen közel hajolva hozzá.
- Jól rád szorították ezeket a köteleket. Ne haragudj, ha fáj.
Az első lábát ki is szabadítom, már csak három. Mekkora állatok vannak itt!
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 20. 22:20 Ugrás a poszthoz

SünDel

Talán felszisszenést vár a szúrásra, én azonban csak kuncorászok kicsit azon, hogy megszúrt. Nagy a fájdalom tűrő képességem, szóval nincs baj, nem is sejti, hogy mennyire nincs. Viszont ahogy az első kiszabadult, úgy a másik három is kiszabadul.
- A köpenyed szerintem maradjon, az eléggé menő. Na gyere.
Kapom fel, és lassan, de határozottan felkelek vele, hogy a konyhába vigyem, és ott a pszicho jegyzeteim mellé pakoljam.
- Mit eszik vagy iszik egy sün? Gondolom van itt neked táp valahol.
Elfordulva tőle kezdek el körülnézni, de hirtelen sehol semmi, pedig tuti van valami kaja neki. Ilyen hörcsög táp vagy mi a csoda.
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 20. 22:28 Ugrás a poszthoz

SünDel nem Sün

- Mi?
Hirtelen azt hiszem, hogy megbolondultam és már az állatok nyelvén is beszélek, de aztán, ahogy megpördülök a sünci helyett egy pasas áll. Biztos ő az egyik lakó.
- Animágia... de akkor miért voltál egy megkötözött sün?
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 20. 22:34 Ugrás a poszthoz

Nem Sünci

- Mondjuk azt látom.
Nevetek, ahogy a nyakára siklik a tekintetem. Majd vissza az arcára, kíváncsian.
- Na és, hogyan szeretnél törleszteni?
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 20. 22:40 Ugrás a poszthoz

Nem Sünci

- Ezen segíthetünk.
Lépek közelebb, és mivel nem vagyok valami alacsony példány ráadásul magassarkúban is vagyok, könnyedén hajolok előre, és nyomok egy csókot a halántékára. Itt vagyok, ezt is letisztáztuk.
- Kedvelem a kreatív embereket, szóval ne untass, és már jó vagy.
Utoljára módosította:Angyal Odett Abigél, 2020. február 20. 22:40
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 20. 23:59 Ugrás a poszthoz

Kazi mester

- A léleksimogatás?
Lepillantok a fordítómra, megforgatom kicsit, kellemetlen lenne, ha a nulladik percben befuccsolna, azért annyira csak nem lehet olcsó példány, jó pénzt fizettem érte. Inkább a fogalommal van a baj, és a homlokomra is csapok.
- Ja vagy úúúgy! Nem szándékozok senkinek a mellkasába belenyomni a kezem, ez tényleg bizarr. Um, szépeket mondani, udvarolni, kedveskedni.
Próbálom más szavakkal megfogalmazni a lélek simogatását, de így meg olyan furcsa az egész. Mint a vicc halála. Ha el kell magyaráznod, úgy már nem az igazi. Úgy már csak olyan “nyeh”.
- És ha előtte szólok, hogy megpróbálom majd megtenni? Mondjuk, hogy egyik éjjel feltett szándékom betörni a tanulmányi osztályra és egy korábbi diák aktáját ellopni? Vagy valami ilyesmi.
Mondjuk ezt vehetjük annak is, hogy én szóltam, nem? Ez olyasmi egészen. Csak ha meg bekövetkezik, és lebukok, akkor nem biztos, hogy ő is így értelmezi. De, technikailag szólás volt, szóval a lelkiismeretem tiszta. Már csak az a kérdéses, hogy mondjuk meddig tart ezt az információt elfelejtenie annyira, hogy ne kapjon frászt a ténytől, hogy én a tanulmányin vagyok. Talán egy hónap? Másfél? Mondjuk. Másfél hónapig relatíve jó kislánynak kell lennem. Azért ha teljesen jó vagyok, az is gyanús, meg ha ezt holnap megcsinálom, az is. Szóval nem. Most tudom, hogy nyugton kell maradnom. Van ebben az emberben valami furcsa, ami kivívja, hogy a dolgokat kimondjam. Alapból persze őszinte ember vagyok, csak ezeket a dolgokat inkább nem mondom ki. Ez pedig nem hazugság. Csupán csak lelkiismeretes csend. Persze, így nehezebb lesz a dolgom.
- Értem. Nos, mindenképpen célszerű lenne, ha valaki nem szomorodna el.
Nem szeretném én ezt, hogy azt se, hogy a csalódottság kiüljön az arcára. Köszönöm szépen, ebből kiváló szakmai tapasztalattal rendelkezem, ugyanis, amióta csak az eszemet tudom, a családom csalódottan néz rám. És mondhatnánk, hogy eggyel több vagy kevesebb már nem számít, de az igazság az, hogy számít. Fogalmam sincs, hogy hány csalódott arc lesz még itt, akiknek valamilyen oknál fogva majd nem felelek meg.
- Nem verekedhetek, mert akkor bontja a kiadóm a szerződésemet. Pedig sokan tök jó pénzeket kaszálnak ám a műbalhéval.
Nekem mi jutott? Az igazi balhé, oda már nem is kíván az ember műbalhét, ahol az igazival is ki lehet tapétázni a falat. Viszont arra, hogy nem kell kötelezően barátkoznom, nyugodtan sóhajtok. Ez a része legalább rendben lesz. Ha nem kötelező, akkor kivitelezhető. A kötelezőket nem csípem.
- Húsz pont, per titok. Rendben van. Ez eléggé vállalható. Vizsgaidőszakban pedig a kiváló, ugye?
Már alkudozok, hihetetlen vagyok, tudom. De élvezem, ó de még mennyire, hogy élvezem ezt.
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 21. 06:23 Ugrás a poszthoz

Nem Sün

- Nem semmi opció.
Állapítom meg bólogatva, hiszen ez tényleg nem egy átlagos opció. Tetszik a dolog.
- Szóval kergetőzzünk. Azon gondolkozom, hogy az első körben csalsz-e be a szobába, vagy csak a másodikban, miután elhiteted velem, hogy nem az a célod, hogy szexeljünk?
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 21. 11:43 Ugrás a poszthoz

Nem Sün

- Mert ha rajtakapnak, hogy veled szexelek a házi írás helyett, akkor még büntetést is kapok.
Ahhoz pedig nagyon nincs kedvem, szóval bár nem vagyok maradi, azért nem mennék feltétlen büntibe sem.
- Vagy te ilyen gyorstüzelő vagy? Kár lenne érted.
Ha meg mégis az, akkor már kár érte, szóval olyan mindegy, hogy kimondtam-e vagy sem.
- Mindig én vagyok felül. Vagy, ha úgy tetszik, sosem vagyok alul.
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 21. 11:51 Ugrás a poszthoz

Nem Sün

- Ma már senki sem az, akinek látszik, Sün Balázs.
Elvégre ő sem az volt, akinek látszott. Na nem mintha ebből olyan nagy baj lenne.
- Pszichológiát.
Ellépve megkerülöm, és lehajolva, az asztallapra könyökölök, szándékosan, hogy a szoknyám pont csak annyira csússzon fel, hogy a gondolatai már beinduljanak.
- Tanulnál velem?
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 21. 12:02 Ugrás a poszthoz

Sün Balázs

- Szóval, kedves Balázs.
Aki tuti, hogy nem Balázs, de kit érdekel. Kicsit megemelkedek, hátam homorúvá válik, és figyelmesen kivárok, hogy vajon kis barátunk mégis mit lép, miközben kicsit ringatom a csipőmet, dörgölőzök.
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 21. 18:50 Ugrás a poszthoz

FarkasPajtás

- Nos…
Erre nehéz lenne bármit is mondani, hiszen valljuk be, a legerősebb farkasos viccel indítottam, ami csak létezik a világon, és akkor mi van? Nem érti. Éppen ő, akinek aztán a leginkább értenie kellene. Nevetnie kellett volna, és Ó-zni, helyette meg csak hagyja, hogy a lecsapni való labda magától leessen, és a kínos csendben hallgassuk fokozatosan halkuló pattanásait és a kínos visszhangokat. Hát ez nem sikerült. De! És ezen van a hangsúly: Én nem adom fel. Nekem ezt a szituációt meg kell nyernem. Engedjük el, hogy miért cuki, nem fogok neki magyarázkodni. Helyette újra töltöm a fegyverem. Célra tartok, és tüzelek. Aztán… semmi.
Csak a koppanás. Szó szerint és átvitt értelemben is, mert ha nem farkasszem, akkor farkaséhség, de nem. Ez a viccem is, ahogy keletkezett, úgy érett ki, méghozzá fájdalmasan, én pedig legyengülve, mint Superman a kryptonite-tól, esek össze, és a szó szerintben koppan a fejem az asztalon, még szerencse, hogy nincs előttem se tányér, se kajamaradék. Tisztelem azt, aki kulturáltan tud étkezni.
- Oda se neki Belián.
Emelem fel a kezem, hogy legyintsek egyet, miközben a homlokomról a fejem átfordítom a bal orcámra, és ahogy fekszem ott az asztalon, és nézem a tanári kart, ahogy egymással dumcsiznak, azon gondolkozom, hogy hol rontottam el. Én tudom, hogy ő egy farkas, hát érzem a szagát, és neki is tudnia kéne, hogy én farkas vagyok. De helyette mi van? Ő közli, hogy jól van lakva - amúgy egészségedre -, én meg mint Chidori a Full Metal Panic!-ból fekszem az asztallapon, mintha Sōsuke mondott volna valami olyat, amitől egyszerűen lehetetlen nem kiakadni. Ha az animében lennénk, akkor tuti, hogy még egy olyan kis kilehellő jelenet is lenne benne, ahol a lelkem ez után a törés után dobbant a testemből, teljesen érthető lenne. Teljesen.
- Odett vagyok, ha láttál már Havi Igézőt, vagy bírod a főleg pop stílusú zenéket, akkor hallhattál már énekelni, amúgy vérfarkas, de mindegy, ez már így nem is olyan vicces.
Nem emelem fel a fejem, csak fekszem ott, és csendesen szenvedek. A hangom is monoton, egyhangú, mintha nem éppen most közöltem volna vele egy #ohmygod információt. Hát úgy néz ki a világ tényleg nagyon furcsává vált. Egy farkas, aki nem vevő a farkasos poénkra… mi jön ezután egy előkészítős, aki bedobja magát, hogy ő is farkas, lógjunk együtt? (Hahahaha, nos, igen.)
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 21. 20:12 Ugrás a poszthoz

Sün Balázs

- Szóval... pszichológiai irányzatok.
Nem vagyok hülye, hát nem fogok mindent én csinálni. Kicsit megtámaszkodva az asztalon, felé fordulok.
- Neked melyik a kedvenced?
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 21. 20:26 Ugrás a poszthoz

Sün Balázs

- Nem mindig értékelik.
Szoktak, csak hát valljuk be, általában rosszul jövök ki belőle. Ajkaim szinte ajkaihoz érnek, miközben elmosolyodom.
- Ha ruhában csináljuk, úgy nem kell gyorstüzelőnek se lenned.
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. február 21. 20:35 Ugrás a poszthoz

Sün Balázs

- Róla?
Kérdezem érdeklődve, miközben közelebb húzom, lábaim közé, és a sliccét finoman húzom le, nincs sok időnk, de nyilván, nem szeretnék balesetet sem. Viszont érdekel, hogy kiről beszél.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Angyal Odett Abigél összes hozzászólása (209 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 7 » Fel