37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Süveges Lili összes RPG hozzászólása (262 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 8 9 » Le
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 9. 18:45 Ugrás a poszthoz

...Zentével!

Nem ő volt a legügyeseb boszorka, sőt, próbálkozásainak zöme először igen rútul csődbe fulladt, de most, természetesen folyamatos mellékelt ábra bámulás árán, és több kisebb anomália mellett (az egyik virágnak például kék lett a szára, és zöld a szirma) végül büszkeség öntötte el, ahogy végignézett kész művén. Azonban nem maradhatott soká a tett helyszínén, mert még lefülelik, és akkor teljesen hiábavaló volt az egész.
De persze nem ő lett volna, ha valamit nem bénázik, és ajkába harapba volt kénytelen konstatálni, hogy a könyvét a túlfelén hagyta a csapdának. Illetve nem az övé volt, a könyvtáré, de neve ott szerepelt a kölcsönzők listáján, szóval még annyi gógyival is, mint ami Lilkónak adatott, könnyen lefülelhetővé vált a plafon füvesítője. Szóval muszáj volt kerülnie egyet, és megkaparintania a terhelő bizonyítékot, hacsak nem akar büntetést (már megint).
Így aztán tett egy jó nagy kerülőt, méghozzá igen sietős tempóban, minek hála kissé zihálva érkezett meg, és ütközött kis híján a felé tartó Zentébe. Aki a tetthely felől érkezett éppen. Lili szemei kitágultak, és úgy meredt a prefektusra, mintha valami szörnyűséget mondott volna. Tisztán hallotta a fejében, amint levitás társa megkérdezi, "Te csináltad ezt?", ám ahogy szája válaszra nyílt, rájött, hogy egyáltalán nem ezt kérdezték tőle.
- Én..? Mit..? - hápogott, és Zente mögé nézett. A könyv ott volt a falnak támasztva, nem messze a táblától. Úgy tűnt, a srác nem szúrta ki, valószínűleg leköthette figyelmét a plafon. Pedig az egyik festett alak látványosan mutogatott a könyv irányába, és pofákat is vágott közben.
- Ó.. igen, szia! - vigyorodott el, és jókorákat gesztikulálva Zente orra elé szökellt, próbálva magára vonni figyelmét. - Noos igen, mármint nem. Láttam a plafont, de azt nem, hogy ki csinálta.
Elvégre nem volt tükör egyik falon sem, hogy közben magát nézegesse, gondolta, bólintva egyet. Nem, tökre nem látta magát, amint elvarázsolt kis kertet gyártott odafentre.
- És te láttad a tebót a másodikon? - kérdezte őszinte érdeklődéssel pislogva.
Ez azért is volt leleményes, mert a veszélyes bestia előszeretettel volt láthatatlan. Szóval nehéz látni. Úgyhogy akár tényleg lehetett is a másodikon egy, Lili nem tudhatta biztosan, hogy nincs, attól még, hogy épp most találta ki.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 10. 15:29 Ugrás a poszthoz

Olívia & Lucas

Lili ténylegesen az az ember volt, aki a légynek se ártana. Sőt, amikor csak tudta, ki is tessékelte őket az ablakon, menjenek Isten hírével. Akkor se csapta le őket, ha épp fáztak és emiatt nem tudtak olyan gyorsan reagálni a feléjük érkező veszélyekre, mint mondjuk valakinek a tenyere.
És ez igaz volt minden más élőlényre is, és nem csak fizikális értelemben. Nem volt szándékában megbántani, megsérteni, bosszantani sem soha senkit, egyszerűen nem szorult belé szemernyi rosszindulat se. Még most, mikor szembesült azzal, hogy becsapták, sem dühöt érzett, vagy csalódottságot, inkább értetlenséget. Kíváncsiságot, amiért nem értette, ugyan miért titkolná el valaki, hogy barátnője van. Ugyanakkor nem maradt negatív szájíz nélkül, ahogy kérdését a kissé pánikoló Lucasnak szegezte. Mert mégiscsak átértékelődött benne, amit átéltek.
És nem is önmaga miatt, inkább a másik lány, Olívia miatt kezdett benne növekedni némi rossz érzés, amolyan gyomorszájon ütés-szerű, mert látta rajta, hogy maszkja mögött mennyire meg van bántva. És Lili, bár Olívia egy rossz szót sem intézett őfelé, mégis bűntudatot kezdett érezni, amiért részese lett valaminak, ami ártott valaki másnak. Ő, akaratán kívül, de ártott ennek a lánynak. Pedig nem akart. Eszébe se jutott ilyesmit tenni.
Így aztán ahogy hallgatta őket, és fejében egyre inkább összeértek az információk, és kiegészültek olyan toldalékokkal, hogy még Lucas volt, aki Olíviát megvádolta hasonlóért, amibe most ő futott Lili részvételével, a levitás egyre szomorúbb lett. A főszerkesztő pedig végül faképnél hagyta őket, és mielőtt Lili szólásra nyitotta volna száját, a navinés nekiesett.
Lili megszeppenve pislogott rá, próbálta feldolgozni, hogy Lucas őt hibáztatja, és érezte, hogy szúrni kezd a szeme.
- Mondjuk.. megpróbálhattál volna azelőtt szólni, hogy megcsókoltál szilveszterkor, amikor kivételesen épp nem szorultam kibogozásra - mondta kissé reszketeg hangon, miközben megrebbenő szempilláin megcsillantak első könnyei.
Ez most új volt. És nem is tetszett neki. Hogy okozhat egy csók, és immár másodszor ekkora fájdalmat, ha egyszer olyan jó érzés? Ezen kezdett elmélkedni, ahogy sarkon fordult, és egy "sziát" mormogva elindult az ellenkező irányba, amerre Olívia eltűnt. És hogy mit kezdjen zavaros érzéseivel. Mert hát hiába mindez, azért csak kedvelte Lucast, és csak megmentette az életét. Ezeket azért nem fogja egyetlen rossz élmény végleg eltörölni. De most szüksége volt egy kis egyedüllétre, hogy lezárjon magában ezt-azt.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 12. 18:47 Ugrás a poszthoz

Lucas

Ugyan Bence eléggé letolta már egyszer az erdőben kódorgásért, és meg is gyűlt akkor a bajuk némi doxy-val, de Lili nem tehetett róla, nem volt épp megfontolt lány. Nem gondolta túl a dolgokat, és ritkán számolt esetleges következményekkel. Mindig azt csinálta, amiben kedvét lelte, és most is, bár felmerült benne, hogy háztársa bizonyára jól rászólna, amiért ide tart, rendületlenül trappolt a rügyező virágokat, tócsákat kerülgetve, meg persze a jóval komolyabb akadályt képző fákat is, amik bár nagyon barátságosnak tűntek a késő délelőtti fényben, a levitás úgy okoskodott, hogy fájna, ha figyelmetlenségében nullára redukálná a távolságot köztük és az arca között.
Szóval igyekezett az orra elé, és alá is nézni, mert szép cipő volt rajta, és egy karambol valószínűleg felborulással járna, és úgy harisnyája, és szoknyája is sárossá válna. Kapucnis kabátja, melyet azért felvett, mert még nem volt igazán meleg, legalább olyan anyagból volt, amiből könnyen kijött a dzsuva, de minden mást túlságosan is féltett.
Elvégre új év, új Lili volt, aki már nem csupán a sminkeléssel kezdett kicsit jobban és többet foglalkozni, de az öltözködéssel is. Eddig csak magára kapta, ami épp a kezébe került, de most már tudatosan igyekezett csinos lenni. A haját sem csak összefogta egy sima lófarokba, néha csatokat, fonatokat "varázsolt" bele, egyszóval foglalkozott a külsejével.
És hogy mégis miért volt mégis az erdő közepén? Mert úgy volt, hogy találkozik a réten pár barátnőjével, de azok valamiért nem jöttek el. Erre a normális reakció persze az lett volna, hogy Lili fogja magát, és visszamegy a kastélyba, de kellemes volt az idő, ha kicsit hűs is, meg szeles, szóval ha már kint volt, úgy döntött, sétál egyet.
Nem merészkedett mélyre, még látta a kiutat a mögötte összezáródó törzsek közt, mikor észrevett egy építményt az ég felé nyúló erdőlakók ágai közt. Egy faház volt, hangulatos kis menedék, és Lilkónak természetesen nyomban fel is csillant a szeme. Hallott már iskolatársaitól erről a helyről, de nem is remélte, hogy véletlenül belebotlik ma.
Gyorsan fel is mászott, hogy megnézze belülről is, és izgatottságában fel sem tűnt neki, hogy a fák koronái közt már nem szűrődik be annyi fény, és valahol a távolban meg is dörren az ég. Elég sokáig nézelődött odabent, hogy lassan szemerkélni kezdjen odakint az eső.
Utoljára módosította:Süveges Lili, 2021. április 12. 18:47
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 12. 20:02 Ugrás a poszthoz

Zente

Nem szokott ő csíntalankodni, rossz fát tenni a tűzre. Egyáltalán, milyen az a rossz fa? Büdin ég? Vagy meg se gyullad? Vagy vizes? És van, aki direkt ilyen selejt fát tenne a lángok közé, mikor az olyan jó, szép és meleg? Ugyan ki akarna elrontani egy tüzet? Lili biztos nem.
De kiskertet varázsolni egy folyosó plafonjából nem tűnt valami jó elrontásának, bár persze ez nézőpont kérdése. Meglehet, hogy az igen morcosan integető festményalak nagyon is megbarátkozott már a csupasz plafonnal, esetleg boldog, amiért nem a szabadban van kiállítva, és így nem kell a szerinte undok virágokat nézegetnie. Bezzeg most! Most aztán mit csinált ez a Lili! Ám a lánynak úgy tűnt, nagyjából egyedül van a véleményével, a többieket nem zavarta, vagy már túl részegek voltak ahhoz, hogy foglalkoztassa őket ilyen apróság.
Viszont itt volt Zente. Aki bár aranyos srácnak tűnt, prefektus volt, és nagyon úgy nézett ki, mint aki épp fel akarja nagyon fújni ezt az ügyet, és megbüntetni érte mindenkit is. De főleg Lilit, csak ezt még nem tudta. És őszintén szólva, a lány nem bánta volna, ha ez így is marad. Nem akarta lehazudni az eget is, bár ha a plafonra került a fű, igazából belefért volna a látványba. De büntetést még kevésbé akart a nyakába, meg azt, hogy neki kelljen eltűntetnie a plafon-rétet odafentről. Épp elég melós volt felpakolni, már a nyaka is elgémberedett belé.
Mielőtt azonban kitalálhatta volna, mint mondjon, kit látott elszaladni, háztársa elhatározta, hogy keres egy tanárt. Ajaj.
- Egy tanáárt? Gondolod..? Neem! Szerintem most nem lenne jó ilyen csipcsup dologgal zavarni őket - rázta a fejét. - Az is lehet, hogy Palmer tanárnő csinálta, mert ott senki se tud rálépni - mutatott rá.
Maga a tréfa persze valóban származhatott valamelyik tanártól, Lilinek tényleg fogalma sem volt róla, hogy kinek is vállalta ezt a "megbízatást", de mivel jó mókának tűnt, természetesen nem tudott ellenállni.
Úgy tűnt mindenesetre, hogy a tebós elterelés működni látszik, legalábbis Zente mintha elhitte volna, hogy valaki a teljes kastélyt felforgatta.
- Fú, ne tudd meg! Szerintem jobban is jársz, ha megnézed... Vagy nem! Igazából nem tudom. - Közben rájött, ha fel akarja küldeni a prefit a másodikra, a legrövidebb út a táblákkal övezett folyosószakaszon át vezet.
Utoljára módosította:Süveges Lili, 2021. április 12. 20:06
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 13. 18:44 Ugrás a poszthoz

Lucas

Később Lili megtudta, hogy barátnői azért nem jöttek el, mert ők, ellentétben a szőkével, tudták, hogy esni fog, ezért egy benti programot egyeztettek, csak valahogy az információ nem jutott el mindenkihez. Egész pontosan Lilkó maradt ki, de jelenleg nem foglalkoztatta különösebben, elvégre rálelt a diákság körében már sokat emlegetett házikóra a fák között.
Megtalálta az „ELŐRE UNIKORNISOK!” jelmondatot is, ami alá valaki már odafirkálta, hogy „CSAK A KÉKEK!”, és sok más kaparást, és festékkel vagy tollal mívelt más feliratot is ki tudott olvasni. Meg persze tucatszám különböző monogramokat, szívecskékkel keretezve. Volt itt T+S, K+E, Z+D és még miegyéb.
Ő magának ugyan nem támadt firkálhatnékja, de egészen átadva magát a helynek nézelődni annál inkább. Ezért sem figyelt fel előbb a tetőn kopogó esőre, és az egyre közeledő dörenésekre, de még a váratlanul betoppanó srácra is csak aztán fordította meglepettségtől elkerekedő, barna szemeit, mikor az már összevizezett mindent. Jó, persze csak maga körül. De a lányt egyből hátrálásra késztette. Csak egyet lépett, de kettőt pislogott.
- Jé, szia! Nem ijesztettél... - mondta, és mondatát hirtelen két újabb pislogással le is zárta. Kicsit úgy festhetett, mint akinek belement valami a szemébe, pedig csak azért pillázott ennyire, mert egyszeriben túl sok infót kellett feldolgoznia, és még le volt ragadva ott, hogy vajon ki írhatta szívecskébe Darcy Palmer tanárnő nevét.
Eszébe jutott legutóbbi találkozásuk a navinéssel, és főként az, ahogy elváltak, és Lili fülében még ott csengtek a durva szavak, amiket Lucas utána kiálltott akkor. Elég rosszul estek, de nem ezen akadt most fent, hanem azon, hogy mennyire furcsán hangzik azok után mostani kérdése.
- Én nem keresek.. jaj! - Kicsit összerezzent a villámlás hangjára. Elég közel volt, és most már azt is hallotta, hogy odakint szakad az eső. Meg mondjuk Lucason is látta.
- Szóval én csak erre jártam és meg akartam nézni, milyen itt. Akkor még nem esett. De téged jól elkapott - állapította meg. Nem tűnt sajnálkozónak, de kárörvendőnek sem. Csak nézett Lucasra, arcán színtiszta érdeklődéssel, mint aki visszapasszolta a kérdést.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 14. 16:34 Ugrás a poszthoz

Zente

Már csak azért se lett volna túl szerencsés, ha Zente bevon egy tanárt is, mert a legközelebbi lakrész Várffy-Zoller Róberté volt, aki nem elég, hogy tanár, még igazgatóhelyettes is volt! Ráadsául mintha hírhedten Levita-ellenes lenne, így ha megzavarja egy kékházi prefektus, és kiderül, hogy az elkövető is levitás, lehet, hogy már év elején keresztet vethetnek a házkupára.
Szóval nem volt túl jó kilátás hagyni, hogy Zente túllihegje a dolgot, így Lili minden energiájával azon volt, hogy magára, illetve valami egész más, nem létező problémára terelje a figyelmét.
- Azért inkább tanítani vannak itt, szerintem - mutatott rá, és szentül hitte is, hogy ha megkérdeznék őket, tízből kilenc okító azt felelné, hogy semmi kedve fegyelmezni.
- A prefektusok, na! Mint te is. Na ők vannak erre.
Ezzel persze tudta, hogy kvázi arra bíztatja háztársát, hogy oldja meg maga a dolgot, de tényleg inkább az, mintsem tanári közbenjárás történjen. De szerencsére elgondolkodtatta azzal az elméletével is, hogy talán épp egy oktató rendezte be odafent a kiskertet. Úgy tűnt legalábbis, hogy Zente komolyan fontolóra veszi, hogy így van. De aztán meg mégis inkább amellett voksolt, hogy kell ide egy tanár. Lili pedig az ajkába harapott, és nem volt más lehetőség, mint bízni benne, hogy a tebó jelentette zűrzavar jobban leköti Zentét, és inkább feladatának tekinti megoldani azt. Persze azon nem volt mit megoldani, de ezt nem tudhatta.
Viszont jókat kérdezett, Lilinek pedig csak úgy sisteregtek a fogaskerekek a fejében, annyira igyekeztek válaszokat gyártani. Nem volt ő ehhez hozzászokva!
- Nem látniii, de attól még érezni igen. Persze veszélyes lenne fogdosni őket, csak úgy értem, hogy van nekik testük meg minden, leverik a vázákat meg felborogatják a lovagi páncélokat. Mint a cicák, csak nagyobban.
Míg magyarázott, azon is túráztatta kis kobakját, hogy mit mondjon arra, hogy vele tart-e. Igazából csak el akarta őt innen küldeni, míg ő felkapja a könyvet és kereket old, de ha csatlakozik hozzá, úgy ketten sétálnának a csapdába, ráadásul az még nem is szolgáltatna neki alibit (mert ugye ki tréfálja meg saját magát?), mert a könyv továbbra is ott maradna a falnak támasztva.
- ÖÖö, jó! - mondta hirtelen, és arcára diadalmas mosoly költözött. - Te menj arra, én meg emerre, és akkor odafent találkozunk. És így nem tud meglépni az illető. Meg a tebó se.
Oké, annyira nem volt zseniális terv, ráadásul Zentét irányította a hosszabb, kerülő útra, míg ő ment volna az elvarázsolt szakaszon keresztül ugye, de mivel nem akart belesétálni ténylegesen, végül, hogy ne hazudtolja meg magát, ha mégis csatlakozik hozzá a másodikon, csak egy még nagyobb kerülővel sikerülne, és az bizony fura lenne. De ennél jobbal nem tudott előrukkolni.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 18. 11:48 Ugrás a poszthoz

Zente

Az volt Lili egyedüli szerencséje, hogy Zente jól láthatóan még csak most jött le a falvédőről. Amit amúgy nem értett a lány, minek lenne rajta bárki is, de nem ez volt a lényeg. Az az volt, hogy a srác még nem volt profi a prefiskedésben, ahogy azt ő mondta is, és bár a falon csak festmények voltak, fura módon odaaggatott szőnyegek nem, mégis úgy tűnt, megúszhatja a szőke a dolgot. Nem akart ő rosszalkodni persze, de nem is gondolt bele először, hogy emiatt a kis csíny miatt megütheti a bokáját. Főleg, ha mondjuk felkerül oda, akkor ténylegesen is beütheti, de az most más kérdés.
Most arra kellett koncentrálnia, hogy valahogy elterelje innen Zentét, és rávegye, hogy ne hozzon ide tanárt. Jó ötletnek tűnt fényezni kicsit, meg elültetni a bogarat a fülében, amit persze remélt, hogy aztán kijön onnan mert undi lett volna.
- Szerintem meg tutira tök ügyes leszel. Lehet elő is léptetnek egyből főprefektussá, ha megoldod egyedül az ügyet - jelentette ki teljes meggyőződéssel, de aztán hangyányit elbizonytalanodott. - Van olyan, hogy főprefi, ugye?
Szerencsére mindennek ellenére sem gyanakodott rá Zente, vagy ha mégis, irtó jól titkolta, és még biztosította is Lilit arról, hogy ha sikerül tanárt találni, őt egyből lehúzzák a gyanúsítottak listájáról. Így bevált volna a boci szeme? Vagy lehet, hogy az lehet a titok nyitja, hogy a srác tudja, milyen kis béna boszorkány ő, és ezért ki se nézi belőle, hogy tudna egy rétet varázsolni a plafonra? Ezen a gondolaton kicsit azért érezte, hogy elönti némi durci őt.
- Nem mintha ne tudnék virágokat varázsolni - motyogta maga elé, de addigra már Zente elindult a táblával határolt folyosószakasz felé.
Lili szólásra nyitotta a száját, és még a kezét is felemelte, mutatóujjával figyelmeztetőleg fellépni, de persze ezt a másik se nem láthatta, se nem hallhatta, mert éppen megfordult vele a világ, és máris azon kapta magát, hogy a plafonon térdepel.
Pedig a lány szeretett volna ellenkezni. Megmondani, hogy nincs is jobb ötlet most annál, hogy szétváljanak, mert hát.. azért. De még attól sem tudta megóvni, hogy belesétáljon a csapdába, pedig hát ő tényleg nem kívánta neki ezt. Illetve valahol talán mégis, elvégre nem azért csinálta meg ezt a kis húsvéti csínyt, hogy aztán senki se járjon pórul és nevethessen saját magán. De sajnos Zente nem élvezte a fenti létet.
Lili, megfeledkezve róla, hogy még mindig ott a terhelő bizonyítékot jelentő könyv, odasietett a táblához, és megkapaszkodva benne felpillantott társára.
- Ne félj, nem fogsz leesni! Mármint.. felesni..? Vagyis hát.. asszem! - kiálltotta neki, annyira határozottan, mint görkoris a jégpályán.
Nagyjából fogalma sem volt róla, hogy pontosan hogyan is működik ez a kis varázslat.
- Na jó, lehet mégis keresek valakit - határozta el magát, és ekkor megpillantotta a könyvet. Gyorsan magához szorította. - Jé.. egy könyv. Nem tudom, kié lehet, de biztos nagyon hiányolja már a könyvtáros. Útközben visszaviszem!
Mindenzt olyan gyanúsan adta elő, hogy szegény Zentének maximum akkor nem esik le, hogy konkrétan folyik ki a vaj Lili füle mögül, ha túlságosan is leköti, hogy az életéért reszkessen a plafonon.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 18. 14:59 Ugrás a poszthoz

Lucas

Sok mindenben nem volt jó Lili, és ezeket többnyire a gyengeségeiként lehetett számon tartani, de nem úgy a haragtartást, amiben szintén elég gyéren teljesített. Pedig az előtte álló, csurom víz srác tavaly év végén nagyon ronda dolgokat vágott a fejéhez, lényegében őt okolta a szakításáért, és Lili nem is tagadhatta, hogy kivette belőle a részét, de azt igen, hogy azt szándékosan tette volna. Ugyan ő is megkérdezhette volna a navinést, hogy ugye nincs-e senki a képben, mert hiába nem akartak komolyabban egymásnak esni akkor éjszaka, főleg nem egy táncolós buli kellős közepén, azért egy ártatlan csók is csók, de mégiscsak Lucasé volt a nagyobb felelősség. És ha Lili tudja, hogy nem őt kellene megcsókolnia, akkor nem is ment volna bele az egészbe.
De ezen már kár volt búsulni, és rágódni, legalábbis remélte, hogy a fiú nem kap az alkalmon, hogy újból letolja, mert ő igazán nem szeretett volna rá haragudni, és azt se, hogy Lucas nehezteljen őrá. Ezért kissé óvatosan pislogott rá, és karba tette kezeit, miközben ő megszabadult pulcsijától.
- Én meg nem öltöztem kutyás időhöz - húzta el a száját ő is, becsatlakozva a kissé esetlen, időjárás kitárgyaló beszélgetésbe. - Még nyakörv sincs rajtam.
Vicceskedett, ahogy szokott, ha valami komoly témát kellett elütni, mert érezte, hogy nem csak az eső, de valami más is a levegőben van. Kénytelenek lesznek beszélni arról, ami történt, és nem tudta, milyen irányban fog az a társalgás elindulni. Így aztán kissé megkönnyebbült, mikor Lucas bocsánatot kért tőle.
Leeresztette karjait, és arcára mosoly csúszott, de csak egy pillanatra, mert a következőben egy jókora dörrenést követően egy faág is úgy döntött, hogy beszáll közéjük. Az ablakon keresztül. Lili fel is sikkantott, és összébb húzta magát, ahogy Lucas elrántotta a bezúduló szilánkok és víz elől. Hősiesen felfogta a hátával azokat.
- Jól... köszi! - fújta ki a levegőt, szíve a torkában dobogott. Lucas arcába pillantott, aztán lesütve szemét lépett egyet hátra. - Te jól vagy? Nem sérültél meg?
A navinés pólója is jól elázott most már, de mást egyelőre nem látott rajta a szőke.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 23. 15:53 Ugrás a poszthoz

Sári

Nagyon szeretett volna Lili jó barátnője lenni Sárinak, olyan, akivel alkalomtól és helyzettől függően önfeledten mulathatnak, megoszthatják titkaikat (mármint a komolyakat) egymással, ha kell, sírásra ajánlhatják vállaikat a másiknak, vagy csak beszélgethetnek, mindenféle  rossz vagy elnyomott érzés nélkül, őszintén. Úgy gondolta, hogy túlvan rajta, hogy már nem úgy szereti, hogy szereti, csak szereti. De a belsőjét mardosó gondolatok, amiket a teljesen ártatlanul, komolytalanul felvetett téma előhozott, másról tanúskodtak.
És ő ezt nem akarta. Tudta, hogy nem lesznek együtt úgysem, Sári mást választott, szóval hiába epekedik utána. Akkor meg miért nem múlik el teljesen ez a haszontalan, senkinek se kellő fájdalom? Miért nem enged a szíve, lép tovább, és hozza ilyen helyzetbe? Hogy lehetne így jó barát, ha nem őszinte vele? Mert persze, lehetne, megmondhatná neki, hogy mit érez, de azzal csak azt érné el, hogy Sári távolságot tartana tőle. Mert úgy gondolná, az a helyes, és igaza is lenne. De Lili nem akarta, hogy ne találkozzanak, hogy ne legyenek jóban. És részben pont azért, mert még mindig úgy nézett rá.
Viszont tudta, hogy enélkül is a közelében szeretne lenni, nem csak a szerelemre éhes szíve, de olyan érzések is kötötték őt az eridonoshoz, melyek ugyancsak ott voltak köztük Benivel, vagy Pollival például. Szóval csak ki kellett vonni az egyenletből az ábrándokat, attól még semmi sem változna meg köztük Sárival, csupán nem kéne olyan nyomorultul érezze magát, mint most.
De most, ebben a pillanatban nem tudott segíteni ezen a helyzeten, és ahogy ezt realizálta, rájött arra is, hogy bár jó lenne még itt maradni az eredetileg barna, de most szőkével, jobb, ha megy, mielőtt még mindent elront.
- Rám örökké számíthatsz - jelentette ki tőle szokatlan komolysággal, úgyhogy gyorsan el is vigyorodott, hogy elüsse valami mókázással. - Feltéve, hogy mindketten vámpírok leszünk, vagy szellemekké leszünk. Bár egyik se túl vicces, azt mondják.
Megsimogatta még egyszer Sári állatkájának hasát, majd felemelte, és maga mellé helyezte, hogy fel tudjon állni.
- Bocsi, de közben rájöttem, hogy mennem kell. Van itt egy.. valami, amit el kell még intézzek, és.. szóval.. szóval érted.
Nem tudott mit kitalálni, mert lévén, hogy nem volt szokása hazudni, természetesen iszonyú béna is volt benne.
- Örülök, hogy láthattam a hajad így, de csináld vissza - nevetett még búcsúzkodás közben, majd pápát intett, és már kapkodta is a lábait.
Szüksége volt egy kis egyedüllétre most.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 24. 10:26 Ugrás a poszthoz

Lucas

Meghökkent egy pillanatra Lucas megállapításán, miszerint randihoz öltözött, mert valójában erről szó sem volt, hiszen nem egy, de több barátjával tervezett eredetileg találkozni, és neki eszébe se jutott, hogy öltözéke annyira jól sikerülhetett, hogy az egy randevúhoz is megállná a helyét. Meg aztán, ha így is volt, ki találkozgat a másikkal egy erdei faházban? Persze, meghitt volt, és romantikus is lehetett akár, de sokkal inkább egy nem kiöltözős, inkább levetkőzős randevúhoz illett.
Ahogy ez a gondolat szöget ütött a fejében, Lucas neki is állt vetkőzi, szóval Lili csak pislogott, mint hal az akváriumban, mígnem a faág is üdvözletét tette. A lányt pedig L-man ismét megmentette, szó szerint rávetette magát, hogy megvédje, ami lehengerlő volt, de ténylegesen is, nem csak az átvitt értelemben. A földön feküdtek, alul Lili, felette Lucas, és a srác nevetett, Lili pedig kistányér méretű szemekkel pislogott vissza rá.
- Hogy mid..? - kérdezte, és amint tekintete a távcsőre tévedt, ő is elnevette magát. - Jaj, már azt hittem.. szóval tudod.
Nem egyszerűen ez hozta zavarba, de a navinés közelsége is. Azonban kényszerítette magát, hogy figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy milyen intim közelségbe is keveredtek, hiszen nem akarta újból elkövetni ugyanazt a hibát. Nem tudta, hogy végül most mi is a helyzet Olívia és közte. Lehet újból összejöttek, de ha mégse, akkor se gondolta volna, hogy illendő lenne összegabalyodnia Lucas-szal. Egyáltalán akarna?
- Hm? De, azt hiszem... várj, mindjárt eszembe jut - mondta, és miután lesimította ruháját, elővette táskájából pálcáját, és sűrűn pislogva próbált visszaemlékezni a varázsszóra és a hozzá tartozó mozdulatra.
A srác megjegyzése aztán megzavarta, és ismét nevetnie kellett.
- Igen, mondták már, hogy vonzzom a bajt - bólogatott. - De az is lehet ám, hogy te hozod rám.
Nem akart ezzel semmire célozni, nem volt benne semmi ítélkezés vagy sértő szándék, de mégis kicsúszott a száján. Aztán a varázslat is eszébe jutott.
- Wasser! - suhintott pálcájával, mire abból vízsugár csapott ki, és ha lehetséges, még jobban eláztatta Lucast.
Lili felsikkentott, és félrerántotta varázsvesszejét, hogy a maradék vízsugár ne a navinés arcában, és ruháján kössön ki.
- Bocsánat, bocsánat! Ez nem az! - szabadkozott, és jóformán meg kellett erőszakolja az arcát, hogy ne kezdjen el kacagni. Gyorsan rá is tapasztotta kezét szájára, és úgy meredt áldozatára. - Sajnálom - hallatszott elfojtott hangja.
Utoljára módosította:Süveges Lili, 2021. április 24. 10:28
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 24. 16:13 Ugrás a poszthoz

Artúr

Olyan kis csacsogós volt ez az Artúr, Lili, aki szintén sokat járatta a száját, nagyon élvezte ezt a kis diskurzust, és a srác érdeklődő szavaira lelkesen reflektált is. Bólogatott, kezeivel gesztikulált, és arcán is folyamatos izomjáték zajlott, mellyel érzéseit közvetítette.
- Ó nagyon finom volt minden is! Kipróbáltam vagy hatfélét, szóval attól függ, melyikre gondolsz.. volt, amitől csak pörögtem, mint a ventillátor, egy másiktól még a nyelvem is színes lett, de a kedvencem, na az csak simán olyan finom volt, hogy muszáj volt azonnal repetáznom. Szóval mindenképp nézz el oda - bólogatott, miközben azon tűnődött, hogyan is hívathatná meg magát nem túl pofátlan módon.
Ereszkedőre vették a figurát, Lili pedig közben már fészkelődött, alig bírt a hátsóján megmaradni, mert már szerette volna átpakolni a másik seprűre azt. Közben pedig elmerengett, majd bólintott egyet Artúr szavaira.
- Nos, igen, elvileg nem lehetne vele - mondta, aztán egy kis fintor jelent meg orra környékén, ahogy Arti azt taglalta, hogy mekkorát is tudna csapni. - Fura is, hogy mondod, nemrég leestem róla, és belerúgtam egy háztársam arcába, az csúnyán is végződhetett volna, de nem lett nagy baj. - Még szerencse, elvégre nem volt ő sem fizikailag, sem szellemileg felkészülve rá, hogy gyorsan el kelljen valakit kaparni a kviddicspálya gyepje alá. Nem mintha ez lett volna az ösztönös reakciója, csupán felmerült benne amolyan rémképként.
Figyelmesen hallgatta, ahogy a seprűjét tanulmányozva beszélt, de Lili őszintén nem tudott mit fűzni hozzá, pedig szeretett volna. De nem értett hozzá, csak azt tudta, hogy kell használni. Bár látszólag azt se mindig.
Immár ő is két lábbal a földön, két kezével a seprűn támaszkodva, kissé előredőlve nézett a navinésre, láthatóan várakozóan, de az egyelőre nem úgy tűnt, mintha át akarná neki engedni seprűjét. Helyette az ő, akrobatikusáról faggatta, Lili pedig grimaszolt egyet ajkaival.
- Aaazt hiszem. Nem tudom pontosan, mióta rosszalkodik - mondta tanácstalanul.
Irigyelte a Borlai szakértelmet, de most jobban örült volna, ha Artúr vele foglalkozik, és nem a rozoga járgányával.
- De amúgy nincs nagy baj, csak korrigálni kell vele néha - mondta, mintha nem is lenne érdekes. - Majd kérek legfeljebb védőhálót magam alá.
Tényleg hálás volt, amiért foglalkozni szeretne vele a másik, de legalább addig engedje már kipróbálni a seprűjét! El is kezdte szemmel szugerálni őt.
Nagyon szeretett volna ráülni Ari seprűjére.
Utoljára módosította:Süveges Lili, 2021. április 24. 16:19
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 24. 17:45 Ugrás a poszthoz

Lucas

Azt állította, nem pereverz, de azért szavaival mégsem annyira sikerült erről meggyőznie Lilit, aki egy bókot is bezsebelhetett. Úgy tűnt, tényleg nagyon kicsípte magát egy faházban ácsorgáshoz, ha Lucas ennyire megjegyezte, hogy mennyire csinos. És hogy még a kukkeron kívül más is "gondot" okozhat.
Nagy nehezen legyűrte a késztetést, hogy rákérdezzen, mivel is kéne szembenéznie, helyette szóváltásba kezdtek a balszerencse áradásáról, avagy arról, hogy melyiküket is lehetett okolni a helyzetekért, amibe Lili keveredett, és amiből Lucasnak kellett kihúznia őt.
- Nem ezt mondtam - rázta meg fejét, kissé somolyogva. - Csak hát különös módon, mindig csak akkor akar papírsárkány vagy egy faág az életemre törtni, ha te is ott vagy. Kezdek gyanakodni rád.
Persze viccelt csak, ugratta őt, hallani lehetett a hangján, azonban a locsolást teljesen akaratán kívül követte el, nem jó varázslat jutott eszébe. Nem akarta eláztatatni. Még a végén megfázik, nem volt annyira jó idő, főleg most, hogy odakint továbbra is zuhogott az eső, és a Nap melengető sugarainak nyoma se volt.
Szabadkozhatott, de hiába, és a végén már ő sem bírta ki, és együtt kacagott a navinéssel. De csak amíg el nem kezdte lerángatni magáról elázott ruháit.
- Öhm, tényleg nem volt direkt - mondta Lilkó, és bólogatva ígéretet tett, hogy nem megy el segélyszervezetbe önkkéntesnek. Még talán fizetnének is neki pedig, csak maradjon távol.
A reparo szerencsére egész jól ment, hiszen gyakran volt rá szüksége, ezért, hogy legalább a további beáramló esőt és hideget kizárja, megjavította az ablakot. Addig sem a nadrágját lehúzó srácot nézte, de feladata végeztével már nem tudta másra terelni figyelmét.
- Jó, várj, mindjárt eszembe jut, hogy kell - mondta, miközben tekintetét végigfuttatta Lucas csupasz mellkasán, egészen le. Még az a kevés ruhadarab is elázott, amit magán hagyott, de az ajkába harapó Lili ennek nagyon próbált nem tulajdonítani jelentőséget. Így se igazán jutott eszébe egyetlen épkézláb varázslat.
Miután újból lopva a navinésre pillantott, inkább gyorsan hátat fordított neki, és a falat bámulva hangos töprengésbe fogott.
- Szóval izé, nem tudod véletlenül, milyen betűvel kezdődik a varázslat? Hátha abból már eszembe jut - mondta, bár eddigre már végigpróálta az abc-t, és nem lett okosabb.
Utoljára módosította:Süveges Lili, 2021. április 24. 17:48
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 24. 18:54 Ugrás a poszthoz

Lucas

Persze vicces volt, amit mondott, és egy pillanatra Lili el is gondolkozott Lucas szavain, de aztán nevetve megrázta a fejét. Amikor a sárkányába gabalyodva beleesett a vízbe, nem tudhatta, hogy lesz ott bárki is, most meg aztán végképp nem mondhatta, hogy már az időjárást is tudja irányítani, hogy az vihar formájában beköszönve az ablakon egymás karjába repítse őket. Ez nagyon mesébe illő lett volna, még akkor is, ha Lili szerette az ilyen történeteket.
És történetesen a Lois és Clark sem volt ismeretlen számára, hála az Edictumos cikkeknek.
- Tudsz te repülni, ha akarsz, legfeljebb nem olyan elegánsan érkezel földet - rántotta meg kuncogva a vállát.
És a nevetés nem szakadt itt meg, valahogy véget nem érősnek tűnt most, ahogy szerencsétlenkedése tovább fokozta Lucas ázottsági szintjét. De ezzel együtt felöltözöttségi szintje csökkenni kezdett, és Lilkóba is bent rekedt nevetése maradéka, ahogy ráébredt, hogy mi történik. El kellett volna fordulnia, de nem tette, Lucas sem kérte rá, és kíváncsisága erősebbnek bizonyult minden más érzésénél, mely arra sarkallta volna, hogy ne bámulja meg a srácot.
- De hát nem is, teljesen véletlenül vetkő.. mármint nem én, te csinálod! - hebegte-habogta a szavakat, és egészen összezavarodtak fejében lötykölődő gondolatai az érzéseivel, mert ez bizony új volt neki, és még nem tudta, mit kezdjen vele.
Eléggé későn realizálta, hogy ahhoz, hogy összeszedje magát, nem ártana a problémára fókuszálnia, és nem Lucasra, szóval miután megfordult, még lépett is párat a szemközti fal irányába, hátha a séta is segít beindítani agytekervényeit, és megoldásra jutni a varázslatot illetően. A nyelve hegyén volt pedig, csak épp nagyon kapaszkodott bele.
Aztán meghallotta a lépteket és ledermedt. És Lucas egyszerre ott volt mögötte és a fülébe suttogott, amitől Lilit teljesen kirázta a hideg. Egyfelől azért, mert neki sem volt épp melege, másrészt mert a nyakát és fülét simogatta végig a srác lehelete, ahogy a szavakat kiejtette, és persze ott volt az is, amit mondott.
- T-tényleg? - kérdezte elakadó hangon, torkában dobogó szívvel.
Nyelt egyet, és megfordult, megpróbált elhátrálni, de mindössze egyet tudott lépni, mielőtt a falba ütközött volna. Egyik tenyerét a fára tapasztotta, másik kezében görcsönsen szorongatta pálcáját.
Aztán ajkába harapva emelte fel barnáit a másik arcába, és testét megrázta kissé az izgatottság, és páni félelem kettőse.
- Egy t-tűzgyújtó varázslattal, ugye? - kérdezte bizonytalanul. - Az biztos meleg lenne, de lehet, hogy izé, szóval leégetnénk a házat vele, vagy ilyesmi. Esetleg feltalálhatunk egy.. tudod olyan varázst, hogy megidézünk vele egy izét, pokrócot! Igen, azt. Mondjuk.
Össze-vissza beszélt, nyilván nem volt valószínű, hogy feltalálnak egy varázslatot, miközben egy egyszerű szárító bűbáj nem jut eszükbe. Ami már létezett!
Utoljára módosította:Süveges Lili, 2021. április 24. 18:55
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 24. 20:45 Ugrás a poszthoz

Lucas

Nevetett, amíg még nevethetett, persze, nem gondolta komolyan, hogy Lucas majd kiveti magát az ablakon. Egyrészt, most javította meg. Másrészt pedig odakint esik az eső, majd ha elállt, kiugorhat. Most csak jobban elázna, bár arról gondoskodott Lili is végül, és onnantól kezdve kezdtek az események felpörögni és egészen új irányt venni. Lucasról lekerültek a ruhák, Lilkó pedig megkapta az ukászt, hogy szárítson. Azonban legfeljebb a szeme tudott kiszáradni jelenleg.
Teljesen összezavarodott, megkavarodott, és kétségbe volt esve. Ugyanakkor izgatottság járta át a testét, és hazudott volna, ha azt mondja, nem volt ínyére cseppet sem az, ahogy a srác a fülébe súgta a szavakat, és amilyen közel állt hozzá. Nem is jutott eszébe, hogy csak szórakozik vele, mert abban az esetben legalább hamar túllendült volna lányos zavarán, és talán a helyén tudta volna kezelni a dolgokat. Ám ez nem adatott meg, és ahogy szembefordult Lucas-szal, és megpróbált urrá lenni a válaszreakciókon, melyeket teste és elméje produkált, le sem véve tekintetét a másikéról magyarázott.
Amúgy is sokat járt a szája, ha pedig valamit el akart vele fedni, méginkább kinyílt a bagólesője, hátha hülyeségekkel, és légből kapott ötletekkel, vagy épp véletlenül benyögött valódi megoldásokkal oldani tudja a feszültséget, de hiába, Lucas csak közelebb lépett hozzá, és egyik kezével Lili pálcát szorongató kacsójáért nyúlt. A lány pedig megborzongott, és csak bámult bele a másik szemeibe, mintha sóbálványátokkal sújtották volna.
- De én.. én nem áztam el.. - próbálkozott még egy utolsóval, de hangja erőtlen, és hatázatlan volt.
Aztán meglátta Lucas tekintetében az apró változást, a döntés megszületését, és már azelőtt lehunyta szemeit, hogy a másik az ajkaihoz hajolt. Valahol fejében, gondolatai örvényében ott kalimpált egy józan felvetés, hogy talán nem kéne mindezt hagynia megtörténni, de hiába.
Elnyíló ajkakkal viszonozta a csókot, aztán az első találkozást hevesebben, követelőzve követte részéről egy újabb. Orrán át kapott levegőért, és kissé lábujjhegyre állva dőlt neki a srác csupasz mellkasának, hogy aztán egy pillanatra elhúzódva arcától ismét szemébe nézhessen.
Kicsit meglepettnek tűnt.
- Minek van nálad még mindig az a távcső?
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 24. 22:09 Ugrás a poszthoz

Lucas

Erőtlen ellenállása teljesen megszűnt abban a pillanatban, ahogy ajkaik találkoztak. Ez most nem a szilveszteri baráti szájrapuszi volt, nem volt mögötte magyarázkodás, hogy nincs valódi jelentősége. Ezúttal nem korlátozta le semmi, nem fogta vissza Lilit semmi attól, hogy engedelmeskedve vágyainak egészen átadja magát a pillanatnak.
Miközben Lucasét megérezte arcán, az ő keze a srác mellkasára vándorolt fel, közéjük kúszva, arra a kis helyre, amit meghagyott nekik, miután csípőjére helyezve kezét közelebb húzta magához a lányt. És Lili nem tiltakozott, nem adta jelét, hogy ellenére lenne bármi mindebből.
Csak aztán hozta a formáját, és hagyott egy buta gondolatot felszínre bukni, amin Lucas el is mosolyodott. És a magyarázattól, amit adott, Lili arcán is felváltotta kezdeti értetlenségét a zavar. Úgy tűnt, sikeresen izgalomba hozta a másikat, de még mekkorába!
- Ó, jaj - nyelt egyet Lili, és ajkába harapva lesütötte egy pillanatra szemeit, majd a dícséretet hallva újra visszaemelte azokat a másik arcára fókuszálva. Épp időben, hogy újra lecsukhassa pilláit, és egy újabb heves csókváltásba feledkezzenek.
Nem volt ez így jó, nem volt helyes. Valahol belül bizonyára eszébe jutott ez, de túl mélyen, és túlságosan elnyomva ahhoz, hogy ellenállásra késztessék. Kezeit Lucas nyakára vonta, belekapaszkodott, és úgy bújt hozzá. A srác pedig kezével délre tévedt, felfedezni Lili ülőpárnáit. Kicsit meg is ugrott érintésétől, és ajkába harapva elhúzódott tőle kissé. De nem eléggé, csak annyira, hogy meg tudjon szólalni.
- Na hát nekem melegem lett, szóval.. gondolom már te se fázol. - A hangsúly alapján kérdésnek is beillő szavakat szinte suttogta, de nem is kellett kiabálnia ilyen távolságból.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 24. 23:00 Ugrás a poszthoz

Lucas

Nem mondta ő, hogy baj lenne. Sőt. Csak éppen olyasmi, amivel még nem találkozott, pláne nem érintkezett. Most pedig itt volt, közel, nagyon közel, akárcsak Lucas ajkai, melyekkel szüntelenül az övéit kereste, és meg is találta.
Újból visszacsókolt, egészen rásimult a másikra, miközben az simogatta, magához vonta, mintha az amúgy is elhanyagolható távolságot akarná tovább redukálni köztük, és közelsége csak egyre jobban feltüzelte a szőke vágyait is.
Kalapált a szíve, agyát, elméjét elöntötte valami köd, ami semmiféle épkézláb, értelmes gondolatot nem engedett át. Nem mintha amúgy Lilkó bővelkedett volna ilyenekben, de nem volt teljesen ostoba azért. Tudta, hogy ha most nincsenek is együtt épp, Lucasnak akkor is ott van Olívia, akit valószínűleg még szeret, vagy ha nem, akkor sem helyes éppen azzal csókcsatába bonyolódnia, aki miatt a lány dobta őt. Még ha csak egy utolsó csepp is volt, és nem az egyedüli kiváltó ok.
Nem, mindebből semmi sem jutott el tudatáig, vagy ha mégis, elnyomta, háttérbe szorította az, hogy mennyire rettenetesen élvezte, amit épp csináltak. A csókokat, az eltévejedő simogatásokat. Nem is gondolta volna, hogy ilyen jó lehet kevés levegőhöz jutni.
Akart volna mondani valamit a srác szavaira, de a következő pillanatban már kapaszkodni kényszerült, és közben a csókolózásból sem szabadult. Aprót nyekkent, ahogy Lucas végül az egyik hálózsákra fektette, és fölé hajolt.
- Nem tudom, hogy.. megoldja-e a dolgot - lehelte levegőért kapkodva. Mellkasa sűrűn emelkedett fel alá, és azon kapta magát, hogy segít a navinésnek. Feltámaszkodva tette lehetővé, hogy kiszabaduljon a ruhaneműből, és ahogy ez megtörtént, Kezeit Lucas arcára simította, és magához vonta, hogy újabb csókkal folytatódjon, amit elkezdtek.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 25. 00:02 Ugrás a poszthoz

Lucas
>> Tovább a játékhoz <<
Utoljára módosította:Süveges Lili, 2021. április 25. 09:57
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 25. 09:53 Ugrás a poszthoz

Lucas
>> Tovább a játékhoz <<


Utoljára módosította:Süveges Lili, 2021. április 25. 09:53
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 25. 11:33 Ugrás a poszthoz

Lucas
>> Tovább a játékhoz <<


Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 25. 14:22 Ugrás a poszthoz

Lucas
>> Tovább a játékhoz <<


Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 25. 15:46 Ugrás a poszthoz

Lucas
>> Tovább a játékhoz <<


Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 25. 16:28 Ugrás a poszthoz

Lucas

Sosem volt hisztis, a legkevésbé olyan, aki tombolna, vagy veszekedésbe bonyolodna, túl békés volt, báránylelkületű. Ezért fogadta talán túlontúl elnézően Lucas, és persze a saját baklövését Lili. Vagyis nem is igazán elnéző volt, csupán nem tudott abba a hangulatba kerülni, ami egy ilyen helyzetben normális és valahol nagyon is indokolt lett volna.
És nem mondhatta, hogy a fiú nem bánja a történteket, mert Lilkó észlelte, hogy folyamatosan őt fürkészi, aggódva figyeli, mintha azt várná, mikor emeli a lány fel a kezét, hogy addig üsse, amíg ki nem fullad. Bár már alapból eléggé ki volt fáradva, még ha nem is ő vette ki a "munka" oroszlánrészét az előbbi eseményekből.
Lucas megszólította, és Lili újból ráemelte pillantását. Kezdett megnyugodni, legalábbis a légzése, az aggodalommal vegyes félelem viszont csak most kezdett el igazán belobbanni benne.
- Tudom - rázta meg a fejét, és behunyta szemét. Volt elképzelése róla, mivel akarta folytatni Lucas a mondatát, de nem kellett mondania, Lili nagyon is érzékelte, hogy a srác minden percét élvezte együttlétüknek. Egy kicsit túlságosan is, a jelek szerint.
- Gondolod..? - kérdezte kissé reszelős hangon, mintha sírás kerülgetné. Persze azt gondolta, hogy mással is megesik az ilyesmi, de inkább nem akarta tudni, az esetek hány százaléka végződik szerencsésen.
Túlzás lett volna azt mondani, hogy a srác vígasztalónak szánt szavai megnyugtatták, és ettől máris nem aggódott tovább, de azért elmosolyodott, ahogy magához ölelte őt. Jól esett, akárcsak a csók, amitől szintén nem húzódott el.
A köszönetére csak mosollyal tudott felelni, ha kicsit az aggodalomtól halvánnyal is. Mit mondhatott volna? Szívesen, máskor is? Az mindenesetre hazugság lett volna, ha azt állítja, nem volt jó vele. Csak mielőtt a repetázáson gondolkodhatott volna, volt egy sürgetőbb problémájuk is.
- Elkísérsz a gyengélkedőre? Hátha tudnak adni valamit ott, vagy tanácsolni, hogy mit tegyek.
Muszáj volt megerőltetnie magát, és kivételesen gondolkodni kicsit, és ennél tovább egyelőre nem jutott. de kezdetnek megfelelt.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 25. 19:08 Ugrás a poszthoz

Lucas

Kétségbe volt esve, amire valljuk be, megvolt az oka. Nem volt egy nagyon eszes lány, már csak emiatt is kerülhetett ilyen szituációba, de annyi sütnivalója volt, hogy igenis komolyan vegye a következményeit annak, hogy nem védekeztek.
De nem igazán engedte, hogy eluralkodjon rajta a pánik, mert Lucas még mindig ott volt vele. Sajnálta, és igyekezett megnyugtatni, ha kicsit esetlen módon is. A lényeg az volt, hogy próbálkozik. Hogy nem hagyja magára ebben a helyzetben.
Ezért is bátorkodott előállni azzal, hogy forduljanak egy gyógyítóhoz. Megtehette volna egyedül is, de a srác itt volt neki, szóval megkérhette rá. És szüksége is volt rá, mert miatta nem kezdett el igazán rettegni még. És hiába ment volna egyedül is, tudta, hogy ha van vele valaki, könnyebb. Akkor nem bizonytalanodik el. Akkor nem fordul vissza az ajtóból.
Először nem értette, miért kérdez vissza. Talán halkan mondta?
- Hát.. a gyenguszra. Ahol az okos gyógyító nénik és bácsik vannak, akik értenek az ilyesmihez is.
De aztán rá kellett ébrednie, hogy Lucas pontosan tudja, hogy mire gondolt, épp csak valamiért nem látja értelmét odamenni. Most Lilin volt a meghökkenés sora. Elkezdte visszavenni ruháit, egyiket a másik után, miközben a srác bájitalról meg arról magyarázott, hogy ha nem fáj, miért is menne a gyengélkedőre.
Lili megütközve pislogott rá vissza. A kastélyba visszakíséri? Hát, cuki pofa, de azzal mire megy?
- De.. nem akarsz segíteni? - kérdezte, és hangját megint sírásközeli állapot torzította el. Felállt, miután sikerült teljesen visszaöltöznie, és végignézett gyűrött ruháin. Legalább tiszták maradtak. Többnyire.
- Jól van.. menjünk akkor - bólintott, torkában gombóccal, és már tudta is, merre vegye az irányt. Legkedvesebb barátnői az Eridonban voltak, de Pollit nem akarta ilyesmivel felzaklatni, mert valószínűleg még nála is jobban kiborulna, ha megtudná, mi történt. Sári viszont olyan kemény volt, ő biztos tudja majd, mi a teendő.
Az ajtóhoz lépkedett, felhúzta cipőjét, és már lépett is ki a szabadba.
Utoljára módosította:Süveges Lili, 2021. április 25. 19:10
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 26. 17:07 Ugrás a poszthoz


Rettenetesen furán érezte magát, ahogy Lucas-szal az oldalán visszasétált az iskolába. Alig szóltak egymáshoz, noha érzékelte, hogy a navinés próbálkozott társalogni. De Lilinek csak egy-egy "aha" meg "persze" hagyta el a száját, olyan szokatlanul szótlan volt, hogy az még őt is megijesztette. De nemkevésbé a helyzet, amibe kerültek.
Hiába nem volt a fejében egy konkrét elképzelés, egy előre megírt forgatókönyv arról, hogy miként is kellene az ilyesminek először lezajlania két ember között, abban biztos volt, hogy nem épp így. Most boldognak kellene lennie, vagy legalábbis vidámnak, gondtalannak, vagy izgatottnak. És átölelnie, megcsókolnia azt, akivel eljutott idáig, akivel megtapasztalhatta mindezt.
Mert tényleg jó volt. Valóban tetszett neki, és élvezte, de aztán minden elromlott. Hirtelen már hibának érezte az egészet, és nem azért, mert nem várt a fehér lovon (azaz az ő fejében természetesen unikornison) érkező tökéletes hercegre, és valami rettenetesen romantikus, zenével, virágokkal meg minden csili-csáló dologgal tarkított giccsparádéra. Nem Lucas, és nem is a helyszín, vagy akár a dolog hirtelensége volt a bibi. Csupán a vége. Ha az másként alakul, alighanem még mindig a faházban lennének, és nem a kastély felé siettek volna éppen.
Lucas előreengedte őt, Lili pedig már fejben az útvonalat próbálta előkotorni, amin át az Eridonhoz juthat. Eszébe se jutott, hogy a srác esetleg vele akarna tartani, hiszen a gyengélkedőről is lebeszélte, amin Lilkó még mindig nem egészen tudta túltenni magát. Talán.. szégyellte őt? Félt, hogy ha felbukkan ott vele, majd mindenki megtudja?
Nem akart most mindenesetre ezen rágódni, leginkább azért nem, mert nem akarta ilyennek látni a másikat. Nagyon kedvelte ugyanis Lucast, és az ő kis saját hősének tekintette, L betűvel a mellkasán meg minden. De nem tudta, mit mondhatna neki búcsúzóul, szóval csak egy halvány mosolyt eresztett felé, aztán a lépcső felé fordulva egy pillanatra megtorpant.
- Sári!
Valami csoda folytán pont kiszúrta az épp nem messze tőlük elhaladó eridonos lányt, éppen azt, akit fel akart keresni. Még jó, hogy nem az iskolai házában kutatott utána, hiszen nem is ott volt.
Futólépésben közelítette meg barátnőjét, és amennyire jelenleg képes volt rá, mosolyogva. Ha őt meglátta, az mindig felvidította, és most is kicsit mintha könnyített volna lelkén. De a torkát szorító gombócot nem tudta lenyelni, és azt, hogy valami nem stimmelt vele, valószínűleg kissé zilált hajának, és gyűrött ruháinak összképe is megerősíteni látszott.
- Szia.. rá.. szóval ráérsz egy kicsit? Segítened kéne - mondta neki Lili, mikor odaért hozzá.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. április 27. 18:51 Ugrás a poszthoz

Artúr

Kicsit meglepődött ugyan Lilkó a kérdésen, de végül belátta, hogy előbbi felsorolása alapján tényleg úgy tűnhet, hogy sok kávét iszik. Pedig amúgy nem, általában magától is igen virgonc volt, nem kellett bele a barna pörkölt üzemanyag. Csak azt a sok különleges ízűt muszáj volt kipróbálnia.
- Csak akkor iszok amúgy, ha ilyen kávézós alkalom van, de nem azzal kezdem a napot, meg ilyenek - csacsogta magyarázatát, és aztán eszébe ötlött valami. - Amúgy ha majd mész, akkor szerezz ám társaságot is magad mellé, mert biztos sorba fogsz te is újra állni, vagy ha mégse, akkor is jó beszélgetni valakivel, amíg kortyolgatsz.
Nagy okosan bólogatott, de igazából magára volt büszke, amiért ilyen jól kifundálta, hogyan is vezesse fel a meghívattatását. Már gondolatban el is kezdte gyakorolni a meglepettséget, amivel fogadhatná Arti kérdését, hogy nincs-e kedve vele tartani kávézni egyet.
A földreérkezést gyakran számolta el a szőke, és nem egyszer bukott orra, vagy botladozott egy-két métert, mikor gyakorlata végén leerszekedett a fűre, de ezúttal ügyes volt, és meg is lepödött kicsit, hogy Artúr ellenben kicsit mintha nagyobbat zökkent volna, ahogy lába talajt ért. Rápillantott, hogy megnézze, minden rendben van-e, de aztán csakhamar járgányára terelődött a szó, így nem tudta meg, hogy mi történhetett.
Eltűnődött a szaki szavain, és a gondolat, hogy talán amiatt nem tört be szegény Amélia feje, mert valaki elrontotta a seprűjét, egészen meglepte. A sors keze lehetett, valami isteni csoda, vagy véletlen, ki minek tulajdonítja, mindenesetre Lili hajlott rá, hogy talán meg se kéne javítani, ha ez a helyzet. Persze ebben az állapotában meg az ő életére volt veszéllyel, de az megint más kérdés.
- Ez iskolai, nem saját - mondta Lilkó ki, amit már eddig is tudot Arti. Gyorsan tovább is fűzte a gondolatmenetet: - Szóóóval akárki hozzáférhet, bár seprűakrobatikát elég kevesen művelünk itt. És Csengének van saját seprűje. Meg szerintem Laylának is. Hát ő bajnok meg minden, csak nem ez ilyen rozoga micsodával versenyzik.
Kicsit elszégyellte magát, amiért nem tudta, hogy van-e barátnőjének sajátja. De hát ő pont ennyire volt szakavatott a témában, neki csak seprű volt meg nagyobb seprű, és az egyéb sok-sok ilyen-olyan extra meg különleges varázslat már meghaladta hozáértését.
Artúr közben annyira belemerült a magyarázatba, hogy észre se vette, hogy eldől mellette a seprűje, Lili viszont, aki már egy ideje folyamatosan fixírozta, lekövette tekintetével a röppeszköz mozgását, és még fel is szisszent, ahogy a földre puffant. Arca azonban egészen felderült, miután a navinés felvette azt, és egyből átnyújtotta neki.
Mintha porcelánból lenne, Lili úgy vette át az eszközt, és csillogó szemekkel, valamint fülig érő szájjal fejezte ki növekvő lelkesedését.
- Tizenhét éves vagyok. Majdnem tizennyolc - felelte, el sem gondolkodva azon, hogy ez az információ most vajon miért is releváns Artúr számára. Örömködését látva azonban kicsit nehéz volt elhinni, hogy elmúlt tizennégy.
Felült a seprűre, kicsit helyezkedett rajta, hogy pont kényelmes legyen, de a párnázó bűbáj nagyon jól szuperált, nem nyomta sehol, így hamar el is rúgta magát a földtől.
- Csak csinálok pár kört itt a közelben, nem megyek semmi közelébe, becsszó! - ígérte, és úgy tervezte, be is tartja szavát.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. május 5. 18:02 Ugrás a poszthoz

Sári és Lucas

Úgy képzelte, hogy elképzelésének trükkös részét az fogja jelenteni, hogy valahogy ráakadjon majd Sárira ilyenkor. Kezdett sötétedni, minek egyik lényeges velejárója az iskolában az volt, hogy gyakorlatilag minden diáknak vissza kellett térnie a házába, szóval meg volt lőve, mert bizony semmi keresnivalója nem lesz az Eridonban. De aztán csodák csodájára pont belebotlott a másikba, ami a jelenlegi helyzetében apró, de nem elhanyagolható megkönnyebbülést okozott.
Mintha nem azonnal ismerte volna fel a közeledő Lilit, vagy talán még kicsit meg is lepte, mindenesetre Sári leteremtette, amiért még kint kódorgott ilyenkor, de szavai kedvesen csengtek, és jelentésük ellenére melegséget szivárogtattak a szőke lelkébe. Egy másodperc töredékére el is feledkezett arról, hogy miért szólította le őt.
- Tudom-tudom - bólogatott, bár igazából teljesen elvesztette az időérzékét. A nem sokkal ezelőtti vihar úgy tűnik hosszabb időre a faházbe zárta őket, mint először hitte. Vagy talán visszafelé tévedtek el? Igazából nem számított.
- Szóval igen.. azt hiszem - bólintott kettőt, és ahogy látta megcsillanni az aggodalmat Sári arcán, hirtelen elárasztotta őt a kétségbeesés.
Nem tudta, hogy Lucas továbbra is mögötte van, illetve, hogy követte őt Sárihoz, aki ugyancsak nem adta jelét, hogy mást is üdvözölni készülne köreiben, úgyhogy Lili annak tudatában, hogy kettesben vannak, Sári nyakába borult, miközben érezte, hogy arcát egy könnycsepp szántja végig.
- Nagyon-nagyon-nagyon hülye voltam! Nem direkt, tök véletlenül, vagyis hát... nem terveztem, de aztán meg megtörtént, és hát... szóval lefeküdtem egy sráccal, és nem védekeztünk, és most nem tudom, mitévő legyek. Azt mondta, nem jó ötlet a gyengélkedőre menni, és én meg nem tudom, akkor mi a jó ötlet.
Akarta volna még folytani, ecsetelni, miért őt kérdezi, miért nem Pollit mondjuk, illetve majdnem nekiállt az egész eset elregélésének, hogy miként is történt, de összeszoruló torka nem engedte annyit fecsegni most.
Eleresztette Sárit, és reménykedve az arcára pillantott, hogy mit szól, mit tanácsol, mit kérdez vagy mondd, és közben minden más igyekezetét abba ölte, hogy ne sírja el magát.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. május 6. 17:23 Ugrás a poszthoz

Lucas

Nagyon kellett sietnie, ha még azelőtt vissza akart érni a kastélyba, hogy azt ellepik a későkre élvezettel lecsapó prefektusok, mert bizony kezdett sötétedni már. És bár több jelvényessel ápolt jó kapcsolatot, nem tudhatta, épp melyik csípi őt fülön, ha tilosban találna járni. Csakhát halaszthatatlan dolga akadt odakint, egész pontosan a kviddicspályán, méghozzá olyasmi, amiért hajlandó volt bevállalni a büntetést is.
Kizárt már minden más lehetőséget, így kénytelen volt rájönni, hogy bizony délután, mikor kint gyakorolt, elhagyta a hajgumiját. És persze, csak egy hajgumi, nem érték, minek is aggódni miatta? Csakhogy ez a kedvence volt, mondhatni a kabalája, és soha sehova nem ment nélküle. Ha nem a haját fogta össze vele, akkor a csuklóján figyelt, és még fürdésnél sem mindig vette le. És erre most elhagyta!
Szóval némiképp pánikolva, és emiatt arról teljesen megfeledkezve, hogy egy begyűjtő bűbájjal a szobája ablakából is magához hívhatná, lesietett a lelátók és póznák irányába. Biztos volt benne már, hogy ott fogja megtalálni, mert utólag elmerengve már derengett neki, hogy az egyik jól sikerült mozdulatsor végén diadalmasan széttárta karjait, büszkén magára, és akkor haja az arca elé omlott, és kis híján le is esett a seprűről. Utána pedig alig várta, hogy meséljen Csengének, szóval egyből megcélozta az iskolát.
Nem számított rá egyáltalán, hogy lesz itt más is, arra pedig végképp nem, hogy olyasvalaki, akit még elég közelről ismer is. Ezt azonban egyelőre nem láthatta, hiszen az illető egy seprűn ült, és a gyűrűs póznákat püfölte egy terelő ütővel. A kilengéséből ítélve pedig vagy nem tudta, hogy kell megülni a seprűt, vagy kissé szédült. Vagy épp nem tudta, hogy kell megülni a seprűt, mert szédelgett attól, hogy hülyére itta magát. Ezt se volt egyszerű megállapítani lentről, bár a kiürült üveg, amibe Lili véletlenül belerúgott, egész nagy segítségnek bizonyult.
- Héé, hahóó! Jól vagy ott fent? - kiabált fel a koordinálatlanul imbolygó alaknak, tölcsért formálva kezeiből szája köré. - Nincs kedved lejönni? Innen is lehet ütni azt az oszlopot ám.
Nem akarta persze vandálkodásra bátorítani, de a póznákat nem is féltette. Annak viszont nem szívesen lett volna szemtanúja, hogy valaki olyan magasról a földbe áll.
Utoljára módosította:Süveges Lili, 2021. május 6. 17:25
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. május 6. 18:09 Ugrás a poszthoz

Ervin

Amikor épp be nem állt a szája, Lili kiválló hallgatóságnak bizonyult, és ezt most is kamatoztatta, ahogy Ervin mellett, kissé ringatózó mozgással, máskor hátramenetbe fordulva, vagy épp szökdécselve haladt, és barnáit a srác, és környezete közt ingatta. Olykor bólogatott, máskor a hatás kedvéért eltátotta a száját, vagy csak kerekítette szemeit. Egy szó mint száz, igen nagy beleéléssel hallgatta a rellonost, ahogy az nővérére panaszkodott épp.
Igyekezett is megértő lenni, elvégre a tanulás neki sem volt szíve csücske, és ami a nővéri szigort illeti, abból neki is jutott.
- Víta is ilyen. A nővérem. Mindig nyaggat, hogy tanuljak meg igyekezzek jobban és kitalál különféle ösztönző gyakorlatokat nekem.. épp csak olyat nem, amivel ösztönözne, hogy foglalkozzak ezekkel az ösztönző gyakorlatokkal.
Pedig aztán a legidősebb Süveges minden tőle telhetőt bevetett már, hogy legalább szikráját nyújtsa Lili az ő és Nimród tehetségének, de eddig nem sok siker koronázta erőfeszítéseit.
- De őt így is imádom, szerintem biztos kijönnék a tesóddal is - tűnődött el mosolyogva, és mintha korábbi gondatlansága visszaköltözött volna arcára. Jó volt végre olyannal is lógni, aki nem kapcsolódott szorosan egyetlen közelmúltban megélt drámájához sem. Így át tudott kapcsolni. Viszont az erőszakot nem nézte jó szemmel ő sem, így némi töprengés után hozzátette az előbbihez:
- Persze csak ha nem kezd el engem is csapkodni azzal a pálcával. Egyáltalán honnét van neki olyanja? Szabad ilyet iskolába hozni? Vagy ez ilyen prefi kiváltság? Megkérdezem majd Sárit, neki milyen fegyvere van.
Lili sok mindent hajlamos volt elhinni, például azt is teljesen elképzelhetőenek tartotta, hogy ha valakit nagyon emlegetnek, az előbb vagy utóbb felbukkan ott. Elvégre a megidézés is erről szólt, csak míg utóbbi szándékos, úgy előbbit sokszor nem akarták.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. május 7. 17:15 Ugrás a poszthoz

Sári és Lucas

A trükkös rész, mint kiderült, mégsem Sári megtalálása volt, hanem minden más. Elmondani mindazt, ami történt, és feldolgozni azt, ami majd követi a vallomást. Mert odáig ugyan nem jutott gondolatban el, de bizony elindított ezzel egy lavinát, nem is sejtve, hány embert érint majd, ahogy lezúdul vele.
De szüksége volt rá, Sárira, a támogatására, a közelségére, arra, hogy megölelje, és kimondja azokat a szavakat, amire most a leginkább szüksége volt Lilinek. És nem is kellett csalódnia. De aztán a végére becsúszott egy kérdés is, ami eddigi bizonytalanságát tovább duzzasztotta a szőkének.
- Nem tudom. Talán. Azt hiszem, azért mondta... - kezdte volna mondani, de ekkor éppen az, akit emlegetni akart, ott termett mellettük, leszólítva Lilit, aki meghökkenve pislogott vissza a srácra.
- Lucas! - hápogta nagy szemeket meresztve.
Nem értette, miért jött most utána, azt hitte, már elköszöntek, és külön utakon folytatják. Hiszen nem akart vele tartani, nem igaz? Akkor most mit akarhatott? Mit beszéljenek meg?
Mielőtt válaszolhatott volna, Sári sóhajára rezzent össze, aki erényesen rá is szólt Lucasra, hogy ne most, bármit is akar, annál fontosabb dolguk van. Nem is sejtette, hogy amiről a srác akart beszélni, szorosan összefüggött Lili problémájával. De ezt a szőke sem igazán realizálta időben.
- Te mondtad, hogy kérdezzem meg egy barátnőmet, hogy tud-e segíteni. Épp azt csinálom, szóval.. nem várhat? - kérdezte halkan. Lényegében táblát akasztott Lucas nyakába, azzal a felirattal, hogy "Ő VOLT". Nem vádaskodásként, csupán segítségként, hogy össze lehessen kötni a pontokat.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. május 7. 20:24 Ugrás a poszthoz

Lucas

Ha egyelőre mást nem is, azt sikerült elérnie Lilinek, hogy a levegőben nem túl magabiztosan lebegő alak rá figyeljen. Aggodalom kezdett eluralkodni rajta, elvégre viszonylag hamar észlelte, hogy baj van, és erre rájött még az is, hogy amint az illető megszólalt, beigazolódott egy gyanúja, miszerint részegen ülte meg a seprűt, valamint rá is ismert az artikulálatlanul kiabáló Lucasra benne.
Nagyon nem tette boldoggá a gondolat, hogy láthat valakit tizenöt méterről földbe állni, és az, hogy még ismeri is, csak súlyosbította a dolgot. És ha még csak ismerte volna! De ennél többről volt szó.
- De héé, figyelj, a karikák nem ártottak neked. Túl nagyok ahhoz, hogy nem tudom, rászoruljanak az ujjadra! Az pedig tök rossz, volt már olyan gyűrűm, ami rám szorult, nagyon fájt lehúzni.
Miközben beszélt, érezte, ahogy a pánik kúszik egyre feljebb testében, és a végén már egészen elszorult a torka, látva, hogy mennyire bizonytalanul lebeg odafent Lucas. Meglendítette az ütőt, és Lilkó szinte lassított felvételben, előre rettegve minden következő másodperctől nézte, ahogy a srác elveszti az egyensúlyát, és elvétve a célt, a levegőbe suhint, teste viszont a lendülettől tovább mozdul.
A szőke felsikoltott, és még hátra is ugrott egy kicsit, ahogy az ütő pár méterre tőle keményen puffant a fövün. Behunyta szemeit, szíve pedig kihagyott egy ütemet. Ennyi volt, gondolta, de aztán nem hallotta egy újabb, nehezebb test becsapódását, így félve felpillantott a levegőbe. Lucas ott lógott, fent akadva ruhájánál fogva a seprűn, egy hajszálra attól, hogy nyakát szegje, Lilit pedig hirtelen elöntötte az adrenalin, és úgy kapta elő pálcáját, hogy majdnem el is dobta a fenébe azzal a lendülettel.
- Arresto Momentum! - lengette meg a varázsvesszőt, rászegezve azt Lucasra, éppen akkor, amikor a textil megadta magát a súlynak, amit a navinés magáénak mondhatott. De nem történt semmi, legalábbis nem látta azonnal, hogy hatna, ezért újra és újra próbálkozott. - Arresto Momentum! ARRESTO MOMENTUM!
Végre úgy tűnt, lassulni kezd a zuhanó test, de még így is elég nagyot puffant, ahogy földet ért, de legalább nem hallatszott semmiféle végzetes reccsenés. Lili lélelszakadva rohant oda hozzá.
- Basszus, basszus, basszus, basszus, Lucaaas, jól vagy!? - Annyira be volt tojva, hogy meg se merte érinteni a másikat, nehogy bajt csináljon, ha esetleg megsérült, így csak térdelt mellette, és kezeit tanácstalanul rázogatta felette.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Süveges Lili összes RPG hozzászólása (262 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 8 9 » Fel