36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Süveges Lili összes hozzászólása (301 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 10 11 » Le
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. május 31. 23:20 Ugrás a poszthoz

Beni

Úgy tűnt, egy csapat, vagy azok bármely tagja sem találta ki váratlanul, hogy mégis kihasználja ezt az eső utáni és egy következő előtti nyirkos kis időt arra, hogy gyakoroljon a pályán. És noha repülni bárhol lehetett volna, Lili úgy okoskodott, hogy a legcélszerűbb a kviddicspályán csinálni, ahol biztosan nem lehet belőle semmi probléma.
És Beni, aki remélhetőleg nem hagyta cserben, és nem gondolta meg magát az utolsó pillanatban, elvileg már ott is volt, és rá várt, meg a kölcsönzött seprűre, amit a lány cipelt a vállára csapva. Könnyebb volt, mint amilyennek látszott, mert egy jókora repülő eszköz volt, hiszen nem a hagyományos típust, hanem azt használta, amit seprűakrobatikára fejlesztettek ki. Hosszabb, szélesebb fából készült, és nem voltak rajta lábtartók sem, mint a versenyseprűkön.
Lilin testhezálló, sötétkék edzőruha volt, ami melegen is tartotta őt, de a biztonság kedvéért egy áttetsző esőkabát is volt a seprűre dobva, ha rosszabbra fordulna az idő. Bár akkor nem valószínű, hogy tartósan tovább kint maradnának.
A szomorkás, nyirkos idő ellenére neki nagyon jó kedve volt, dalolászva lépett be a lelátók árnyékába, mert bár nem a maga szórakoztatására jött ma ide, hogy kedvtelésből repkedjen, vagy gyakorolja az akrobatikát, már az is felvillanyozta, hogy seprűre ülhet, és persze, hogy segíthet Beninek, hogy ne tartson a repüléstől, és ügyesedjen is benne.
Ugyan még nem próbálkozott ilyesmivel és nem is volt tudomása róla, hogy alkalmas lenne erre a seprűje, úgy találta, elég nagy ahhoz, hogy arra két ember is kényelmesen felüljön, ha kell. Egyikük se volt túl nehéz, és a kviddicses versenyseprűk is, melyeket egy emberre terveztek, elbírtak kettejük összsúlyánál nehezebb játékosokat is. Szóval miért is ne?
Mikor aztán a pálya közepére ért, és mellmagasságban elengedte a seprűt, mely aztán stabilan ott is maradt, Lilkó körülnézett. Beni még sehol nem volt, vagyis vagy nem jött el, vagy.. ah, igen, túl korán ideért Lili. Pedig amúgy gyakran elkésett mindenhonnan, de most túlzottan is izgatott volt, úgy tűnik.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. június 1. 11:21 Ugrás a poszthoz


~ Emese ~



Neki magának soha eszébe se jutott kipróbálni, sőt egyenesen értetlenül állt a dolog előtt, hogy ugyan miért akarhat valaki szándékosan füstöt lélegezni, de sosem lépett fel a dohányzás ellen, nem próbált senkit meggyőzni róla, hogy mit ne csináljon vele, ahelyett, hogy reflexből a kukába vágja, sőt, mint a példa mutatja, még hajlandó is lett volna segíteni szegény Emesének szerezni egy szálat. Hiszen bizonyára olyan rossz lehetett nem hozzájutni, mint mondjuk Lilinek nem megsimogatni egy cójut, ha netán találkozna eggyel.
Elfogyott, mondta ő, és Lilkó készséggel el is fogadta, hogy így van. Szörnyű lehetett, mintha csak az ő csokikészlete fogyott volna ki, ami bizony olykor elő is fordult, ezért aztán megértéseként sajnálkozó kis fintor jelent meg orcáján.
- Szerintem se segítene, fájna tőle az ujjam. Az meg miféle segítség? - tette fel a költői kérdést, megcsóválva kicsit fejét. Ő se teljesen értette nagynénjét, de biztos jót akart.
Arra mindenesetre nem kapott választ, hogy akkor most megpróbálja-e megkörnyékezni őt egy cigiért, így aztán Lili helyet foglalt Emese ágyán, és még a csipszére is lecsapott. De hát felajánlották neki, szóval miért is ne!
A rellonos lecsapott a feldobott labdára, és a szőke visszavigyorgott rá.
- Tényleg, milyen szerencse, hogy közel vannak! - Persze nem gondolta, hogy valóban szüksége lenne most kezelésre, ha el találna felejteni rágni, majd mondjuk százhuszonhat éves korára, akkor majd valaki megbűvöl neki egy kanalat, ami először a szájába dugja a levest (mert hát foga ugye nem lesz, mást úgyse ehet), majd fordul egyet, és a nyelével megemeli az állát, hogy lecsússzon a torkán.
A mókás képzelgés aztán sajnos szomorúbb fordulatot vett. Lili nem tudta, hogy az szomorította így el Emesét, amit mesélt neki a nagybátyjáról, vagy a cigihiány kezdett kiütközni rajta, mindenesetre arcára némi ijedség ült ki, ahogy meghallotta, miket beszél a lány.
- Héé, nem! Az ki van zárva! Hamarosan megint nagyon szép leszel, és nem kell majd ide járkálnod - próbálta nyugtatni, majd közelebb ült kicsit, és mivel ilyen helyzetekben nehezére esett befogni a száját, tovább magyarázott: - Mármint most se vagy csúnya. Neked jól állnak a ocsmány sebek is, mármint, nem is olyan ocsmányak, na! Szóval sebekhez képest egész szépek, szóval csak jobban nézek ki, mint amúgy. Basszus, mármint nem, vagy izé, érted. Elmúlik, tutibizti.
Bátorító mosolyt küldött felé, aztán eszébe jutott, hogy mivel deríthetné jobb kedvre.
- Hozzak neked egy cigit akkor, vagy mi legyen?
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. június 14. 15:52 Ugrás a poszthoz

Sári

Habár nem volt az a shoppingolós lányka, Lili nagyon is szeretett a barátnőivel lejárni a faluba. És bár valóban boltokat látogattak ilyenkor, a szőke csak kíséret volt, esetleg rácsodálkozott, meg lelkendezett egy-két dolognak, de nem vásárolta össze a fél falut magának, és inkább a cukrászdára tartogatta szerény kis vagyonát, és elsősorban a társaság vonzotta az efféle körútra.
Egy-két ruhadarabra ugyan rádumálták, és még egy új fülbevalója is volt, de azt ajándékba megkapta, így maradt pénze egy minyonra is, mielőtt visszaindult volna a kastélyba. Egyedül ment, mert a többiek még betértek a csárdába is, ahová Lili annyira nem vágyott, és különben is, jutott eszébe, még volt némi házija és várt rá némi pálcagyakorlat is. Utóbbit tudta volna odalent is csinálni, csak jó szokásához híven valahová letette készülődés közepette a varázseszközt és ott felejtette.
Éppen megpillantotta a tavat, mikor harmadjára is felmordult az ég. Az első kettőt még nem vette annyira komolyan, de mostanra már elkezdte megszaporázni a lépteit, mert úgy sejtette, percek kérdése, hogy esni kezdjen az eső. Azonban kicsit elszámította magát, mert ahogy sietősre fogta, az első cseppek pettyezni kezdték arcát. Melléhez szorította a vászontáskát, amiben szerzeményei voltak, és futásnak eredt, de hiába, a nyári zápor nem olyan volt, ami jó előre figyelmeztetett volna, és hagyta volna menekülni az embereket, hanem nyomban lezúdult, és pillanatok múlva már sűrűn zuhogva áztatta a levitást, akinek még a széllel is meggyűlt a baja, mert az meg még az arcába is fújta a zivatart.
Megcsúszott a nedves füvön, és majdnem el is esett, de csak, hogy aztán még két lépés-botlást követően belehuppanjon egy tócsába. Gyorsan kikecmergett belőle, és felpillantva meglátott egy házikófélét a tó mellett.
Csak amíg eláll az eső, gondolta, és már rohant is az épülethez, amit legnagyobb örömére nyitva talált. Épp csak üres volt, legalábbis nem volt otthon senki.
Igaz, otthonnak elég kicsi is lett volna, nem hogy hálószoba, de konyha, fürdőszoba se volt benne, sőt, eszmélt rá, ez csupán valamiféle pihenő lehetett, talán épp az olyan kis szerencsétlenül jártaknak, mint amilyen most ő maga volt. Egyetlen, szegényesen bútorozott szoba fogadta mindössze, és semmi melegség.
Az egyik székbe huppant, csurom vizesen, dideregve, lábait álla alá felhúzva, és remélve, hogy amilyen gyorsan jött, olyan hamar tovább is áll az eső odakint.
Utoljára módosította:Süveges Lili, 2020. június 15. 17:22
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. június 15. 17:03 Ugrás a poszthoz

Bence
szertár a pálya szélén

Végre megint jó idő volt, vagy legalábbis éppen nem esett néhány órán át, így Lili ismét kisurrant gyakorolni a kviddicspályára. Na nem az ünnepelt varázslósportot, aminek a póznákat és a szurkolói páholyokat emelték, de a maga választott szenvedélyét, amiben talán sosem lesz kimondottan jó vagy ügyes, de legalább őt boldoggá tette.
Ezúttal az egyik oldal kapuinál gyakoroltak néhányan, és az egyik szurkolói páholyban is volt egy kisebb tömörülés, így Lilkó őket kerülve inkább csak a túlfélen repkedett, és egyensúlyozott az iskolai akrobatika-seprűn, mígnem újból takarásba nem került a Nap az égen, figyelmeztetve őt, néhány mellékes dörrenés kíséretében, hogy hamarosan bőrig fog ázni, aki a szabad ég alatt marad. Szeszélyes egy időjárás volt, annyi biztos, de a szőke már felkészülten erre huppant vissza fenekével a seprűre, és irányította lefelé azt.
Gyorsan átöltözött, és már szaladt is a pálya melletti kis házikóhoz eltenni a seprűt. Mikor már közel ért, jutott eszébe, hogy a pálcáját már megint nem tette el, miután az öltözőben valahova lerakta, hogy rá ne üljön, de seprűstől visszafordulni csacskaság lett volna, szóval megszaporázta lépteit, és kézzel rántotta fel a szertár ajtaját, kicsit sietősebben is a kelleténél, mert nyomban ki is borult rajta pár seprű, és egy agyonhaszált kvaff is gurulni kezdett hirtelen támadt szabadságát élvezve.
- Héé, jössz vissza! Te kis nyomi piros labda - nevetett rajta a lány, mert mindig is mulatságosnak találta a mélyedéseket a sporteszközön, mintha azokat a sok pofozgatástól szenvedte volna el. Pedig nem is ezt a labdát kellett ütővel csépelni.
Gyorsan a hóna alá nyalábolta a menekülő kvaffot, megtámasztott a vállával egy-két dőlingélő seprűt, amit pedig ő vett ki korábban, azt szabad kezével fogva húzta maga után. Így totyogott be a helyiségbe, ami most valahogy sokkal szűkösebbnek tűnt, mint egy órával ezelőtt. Mintha a tértágítő bűbáj rosszalkodott volna.
Mindenesetre így is volt még hely, ha nem is sok, így Lili vállat vont - persze csak fejben, mert nem kockáztatta, hogy megint megszökjön egy-két sporteszköz -, és beljebb szlisszolt. Az tornász-seprűkből nem volt sok odabent, és azok is egész hátul, a levitás pedig mégsem teljesen ok nélkül került a kék házba, szerette volna oda visszatenni az eszközt, ahová való, így kicsit tovább tartott az elpakolás, mint tervezte, de szerencsére egyelőre nem hallotta, hogy az eső elkezdte volna verni a tetőt a feje felett.
Csak aztán el ne felejtsen még a pálcájáért is visszaszaladni az öltözőbe!
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. június 16. 18:38 Ugrás a poszthoz

Karola

Szóval ismeri. Lilike próbált nem kiadni magából semmilyen furcsa hangot, és lehetőleg pofát se vágni a sokkoló infót hallva, de nem sikerült épp pókerarcot vágnia, és a nyögés, ami elhagyta ajkait, olyan volt, mintha valaki belerúgott volna a lagylábujjába. Maga sem értette teljesen a reakciót, de remélte, hogy Karola nem von le semmiféle téves következtetést belőle.
Lili legnagyobb örömére szobatársa nem firtatta a dolgot, csak mosolygott magában, ami ugyan nem volt teljesen semleges válaszreakció, sőt, valahol még bosszantó és frusztráló is, amiért nem tudta, mit gondolhat most a lány, de legalábbis sokkal jobb, mintha rögtön elméleteket kezdett volna gyártani Bencéről és róla, mintha csak az Edictum egyik szerkesztője lenne.
És különben is, ezek után olyan izgalmas dolgokra bukkantak, melyek bizonyosan lefölöztek minden légbőlkapott pletykát. Írásos bizonyítékok, kérem szépen! Ha erre nem harapnak az újságírók, akkor Lilinek bizony komoly mérlegelésre kell bocsájtania az írott sajtóba vetett, sosevolt hitét.
Mikor aztán ő maga került sorra, hogy írjon magához amolyan vágy-jóslatot, fel sem merült benne, hogy Karola minden szavát el is hiszi majd. Lili úgy képzelte, akik ezeket a leveleket írták, hasonlóan képtelen ötletekkel álltak elő, mint ő. Persze sütit sütni még épp megtanulhat, de a többinek a valószínűségében már most kételkedett, pedig eléggé élénk kis fantáziája volt.
- Hát ha ezekek csak a fele valóra válik a jövőmben, akkor még hozzá kell adjak pár dolgot - vigyorgott lelkesen. - Mondjuk csinálok világbékét is, hogy örüljön a sok szépségkirálynő. Mindegyik azt szeretné, úgy hallottam.
Korala jóval szerényebben, és félősebben adta elő aprócska terveit, melyeket bizonyosan mind el fog érni, legalábbis Lili úgy képzelte.
- És miben vagy jó? Vagy én úgy szoktam néha nézni, hogy miben vagyok nem teljesen béna? - nevetett.
Néha azért nem volt annyira vicces, de általában pozitívan állt hozzá, hogy nem ő volt a legélesebb kés a családi fiókban.
Nem nagyon tudta, mit kezdhetnének a többi levéllel, abban se volt biztos, hogy azok írói tudták volna, mit kell velük kezdeni, így csak széttárta Karola kérdésére a kezét.
- Nem is tudom, lehet páran cikinek éreznék, ha mindenki előtt felolvasnák, amit írtak sok-sok-sok éve. Szóval vagy névtelenül jelentessük meg, vagy.. hagyjuk itt?
Talán az se elvetendő ötlet, hogy rajtuk kívül más is örömét lelné a felfedezésben, amit ezek a borítékok nekik okoztak.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. június 17. 18:45 Ugrás a poszthoz

Sári

Kényelmes, bő rövidnadág, ujjatlan top és egy kigombolt kockás ing jelentették öltözékét, melyek most vizesen tapadtak libabőrös testére. A nadrágja még saras is volt, amit világos színének köszönhetően nem is nagyon lehetett nem észrevenni rajta. Egyelőre képtelen volt átgondolni, vajon jobban fázna-e, ha legalább az ingtől megszabadulna, vagy kevésbé, mert túlzottan lekötötte a didergés. Majd pedig az, hogy kiugorjon ijedtében a bőréből, ami persze csak képletesen sikerült, valójában csak a székből pottyant majdnem ki.
És amint meglátta, hogy nem a házikó tulajdonosa érkezett, hogy kipenderítse a betolakodót, hanem Sári, méghozzá az a Sári, egy pillanatra még a didergése is alábbhagyott. Melegséget érzett, de persze csak belülről, és hosszútávon nem segített ázott-fázó mivoltán.
Másodszor is rájött a frász, ahogy az ajtó becsapódott az eridonos mögött, pedig erre már számított is. Ahogy annak sem kellett volna meglepnie, hogy a másik lány is épp úgy csurom víz volt, mint ő maga.
- Ahaa - felelte végül jól meggondoltan válaszát, miután Sári már el is helyezkedett mellette.
Nem tudott gondolkodni, pedig nagyon igyekezett felfogni, hogy Sári ott van mellette, és kérdezett is valamit, amire válaszolnia kéne. Megrázta magát, kitörölt a szeméből némi vizet, és a haját, amiből odafolyt, és megpróbált felelni anélkül, hogy fogai túl sokszor összekoccantak volna közben.
- Azt hiszem, hogy.. a bácsi, aki kiadja a.. izé, a csónakokat. Na, ott.
Végül is sikerült erőt vennie magán, és kibújt először egyik, majd a másik kezével is az ingből, és hagyta, hogy cuppanva a padlóra essen. Vagy egy liter víz lehetett benne.
- Hűűha, ezzel fel is moshatok itt akár - állapította meg, és bár jelen állapotában a ruhadarab valóban úgy nézett ki, mint egy rongy, azért nem tervezte ilyesmire használni.
Sárira sandított, és az ajkába harapott. Vajon követte őt ide? Nem sokkal utána érkezett, kizárt, hogy ne látta volna.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. június 20. 20:35 Ugrás a poszthoz

Bence
szertár a pálya szélén

Szüksége volt erre. Egy kis egyedüllétre, némi figyelemelterelésre. És jobb nem is jutott eszébe, mint a seprűakrobatika gyakorlás, mert bizony itt oda kellett figyelnie, nem járhatott fejben máshol. De persze az időjárásnak bele kellett szólnia a tervébe, és bár legszívesebben figyelmen kívül hagyta volna a dörrenéseket, tudta, ha megint megázik, az nem segít a gondolatai megzabolázásában. Épp ellenkezőleg.
Ellenben, ha nem is sikerül sietős készülődése ellenére időben végezni, ezúttal nála volt a pálcája, hogy megszárítkozhasson, esetleg valami más, jelenleg eszébe sem jutó varázslattal megvédje magát az esőtől. Ezért is cipelte magával az edzésre és pakolta folyamatosan maga mellé, hogy meglegyen, és épp ezért nem is értette, hogy most hogy volt képes mégis az öltőzőben felejteni. Mindegy, a lényeg, hogy még emlékezett rá, és ha gyorsan elpakolja a seprűt, még van ideje visszaszaladni érte. Legalábbis így képzelte.
A seprű a helyén volt, így Lili elindult kifelé, ám a következő pillanatban egy közelebbi dörrenés rezegtette meg kissé az épület falait, és jó néhány sporteszköz is átvette azt, kísérteties szinfóniát játszva tartójukban. A fények pislákoltak egyet-kettőt és elaludtak, Lilkó pedig átesett egy sisakon. Az ajtó ekkor kinyílt és fény szűrődött be, így a lánynak volt lehetősége felkecmeregni, és megkönnyebbült mosollyal arcán elindulni a kijárat felé. Micsoda szerencse, hogy valaki épp jött! Sőt, nem is csak egy valaki, de több. Néhány fiú, bizonyára azok, akik a túlsó félen dobáltak korábban a karikákra.
Már épp rájuk akart köszönni, mikor váratlanul bevágódott az ajtó, majnem teljes sötétségbe borítva a szertárat, és a következő pillanatban a lány azt érezte, hogy valaki nekiesik, és a földre viszi.
Viszonylag kevésbé ütötte meg magát, mint arra számítani lehetett, hiszen a srác termetesebb és súlyosabb is volt nála, viszont ami egy kicsit jobban zavarta a ténynél, hogy rajta fekszenek, az az volt, ahol az illető kezei pihentek épp.
- Izé.. - motyogta, de több nem nagyon jött ki a torkán, mert azért mégiscsak belészorult kissé a levegő a hirtelen földre kerüléstől, és még össze kellett szednie magát.
A srác mindenesetre lemászott róla és szólongatni kezdte társait. Akik nyilván bezárták ide, a távolódó nevetésből ítélve nem is csak néhány pillanatra. Kellett egy-két pillanat még Lilkónak, hogy túltegye magát a kezdeti meglepettségen és felismerje társát a sötétben. Legalábbis a hangját, mert látni nem látta, szeme még nem szokott hozzá a majdnem teljesen sötét helyiséghez.
- Bence..? - kérdezte, miközben felült, és kezeit összevonta melle előtt. - Van még itt valaki más is?
Nem tudta, hogy róla beszélt a srác, a hülye fejek szétverése nem tartozott kedvenc elfoglaltságai közé. Pláne, hogy nem teljesen volt biztos benne, hogy kell megállapítani, melyik fej hülye, és melyik nem az. A gondolat persze butaságnak hangozhatott, de Lili biztos volt benne, hogy a srácok, akik bezárták ide Bencét, em mind akarták ezt, némelyiküket talán csak a csordaszellem vezérelte, vagy az ötletgazda elismerésének kivívása.
Mondjuk ez most nem segített rajtuk.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. június 21. 20:44 Ugrás a poszthoz

Sári

El sem tudta képzelni, nyár elején hogy lehet ilyen hűvös egy ilyen kis ház, de talán a mostani, állandóan esőzéses időben nem tudott tartósan átmelegedni. Esténként pedig egészen hideg is tudott lenni. Persze, ha nem lett volna Lili bőrig ázva, nem fázott volna, és ugyanez igaz lehetett Sárira is. Úgy vacogtak ott, mint két kis jégkocka. De a felmosórongy is találó hasonlat volt.
- M-mindjárt be is fog minket valaki ta-tavaszi nagytakarításra - nevetgélt nem túl nagy beleéléssel a szőke, majd megrázta a fejét. - Fent hagytam a Levitában. Elvégre ott pont tök nagy hasznát veszem.
Nem gúnyosan, csak tovább viccelődve mondta ezt, fogalma sem volt, miért. Talán, mert szórakoztatni akarta ösztönösen a másikat. De ahogy ismét rápillantott, és azt látta, hogy Sári ha lehet, még őnála is jobban didereg, elfogta némi aggodalom, és valami más is.
- Te tényleg nagyon fázol - jelentette ki a nyilvánvalót, ahogy pillantását immár le sem véve a lányról letette lábait a földre, és a szék karfájára támaszkodva közelebb hajolt hozzá. Még mindig egész testét végigpettyezte a libabőr, de fogai már nem kocogtak veszettül. Jobban lekötötte a Sári miatt aggódás, minthogy arra tudott volna koncentrálni, hogy épp fázik. Mintha átkapcsoltak volna egy kallantyút a fejében, és az kizárta volna tudatából, hogy épp megfagyni készült, és a blokk, ami az agyán ült, fellazult, épkézláb ötleteknek helyet adva.
Váratlanul eszébe jutott, hogy van nála pár százaz ruha. Vagy legalábbis biztosan szárazabbak, mint amik rajtuk voltak. Felpattant, és a földre dobott vászontáskáért nyúlt, amiből gyorsan elő is kapott egy, az egyik oldalán színes bogarakkal telihímzett farmert, és egy rövidujjú, cicamintás, kék pólót. A farmer egy kicsit nedves lett, de csak egy részen, és ott se nagyon, a póló viszont teljesen száraz maradt.
Sári mellé guggult, és az orra alá dugta szerzeményeit. Most már nagyon örült, hogy rádumálták ezekre a ruhaneműkre, már inkább azt sajnálta, hogy többre nem sikerült. Most nagyon szeretett volna egy új pulcsinak is a boldog tulajdonosa lenni.
- Tessék, vedd fel ezeket!
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. június 28. 14:15 Ugrás a poszthoz

Karola

Lili nem értette igazán, Karola miért ilyen szerény és bizonytalan, biztos volt benne, hogy sokkal okosabb, meg tehetségesebb őnála, és ő mégis meg volt magával békélve így. Akkor aztán a másik lánynak végképp nem kellett volna ennyire tanácstalannak lennie önmagát illetően. Pláne, hogy mennyivel nőiesebb és csinosabb is volt nála, meg minden. Szóval még akár irigykedhetett is volna rá, hogy Lilinek szokása lett volna az ilyesmi.
- A tánc nagyon szuper dolog! Ha az jól megy, hát akkor az lesz az - lelkendezett felcsillanó szemekkel a szőke.
Elég volt Sárira gondolnia, aki szintén táncolt és nem is akárhogy. Mármint.. nem mintha látta volna ténylegesen táncolni, de bemelegíteni igen, és lényegében már abból leszűrte, hogy mennyire jó.
Visszaterelődött azonban a szó a levelekre, és Lili nem tudott nem egyetérteni Karolával, valóban nem tűnt helyénvalónak közkinccsé tenni őket. Viszont felkutatni nevek, vagy akár monogrammok és dátumok alapján volt Bagolyköves diákokat, és befogni az iskolai baglyok kétharmadát egy ilyen küldetésre már annál izgalmasnak hangzott.
Össze is rakosgatta a borítékokat egy kupacba, a könyvet pedig, amiből kipottyantak, jól kiforgatta, hátha talál még benne. Illetve egy-két másik kötetet is levett ugyanarról a polcról, és még két rég nem használt könyv lapjai közt rálelt még néhány önjóslatra.
Elosztotta Karola és maga között őket, és kutakodásba kezdhettek. Nem igérkezett egyszerű vagy akár rövid munkának, de cserébe közben elolvashatták őket, és jókat derülhettek némelyik képtelenségén.
Jó kis nap volt.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. június 28. 15:12 Ugrás a poszthoz

Bence
szertár a pálya szélén

Nem nagyon díjazta Lili sem a sötétet, legalábbis úgy nem, hogy minden második mozdulattal vagy beletérdelt, vagy -könyökölt valamibe, vagy kis híján megint a földre esett, miután megbotlott egy eldőlt seprűben, vagy elgurult kvaffban. Márpedig miután Bence leszállt róla, ő is elindult az ajtó felé, hátha segíthet, és még csak sokat sem kellett ehhez sétálnia, a leszűkült tér miatt. Mi a fene történhetett a tértágító bűbájjal?
- Aha, én vagyok - feleli ösztönösen bólogatva, mintha ugyan látná őt a srác. Nem igazán tudja, melyik a jobbik eset, hogy vele zárták össze, vagy ha egy idegennel tették volna, akit később talán meg sem ismer. Megnyugtatta jelenleg, hogy Bence az, akit igazán normális, rendes fiúnak ismert meg, de tartott tőle, hogy később kínos lesz erre visszaemlékezni.
Odapréselődött Bence mellé, hogy ő is verje kicsit az ajtót, bár ha a srác dörömbölése nem hatotta meg a kintieket, az ő kopácsolása se fog sokat számítani. Mindenesetre meg kellett próbálja. Pálca ugyanis..
- Nincs nálam - sóhajtotta csalódottan, és most, ha lehet méginkább bánta, hogy nem ment előbb vissza érte az öltözőbe. Igaz, akkor eleve nem lenne ide beszorulva és úgy szüksége sem lenne rá, de a végeredmény ugyanaz lenne.
- Tényleg vicces amúgy - szalad ki száján egy halvány kis nevetés, főleg a helyzet képtelensége miatt. Mekkora ennek a valószínűsége, hogy éppen rossz a bűbáj a szertáron, és éppen nincs egyiküknél se pálca? Azt persze tudiuk kellett a Móka Mikiknek, hogy Bencénél nincs, Lilivel viszont nem számolhattak, így ez valóban a sors furcsa humorának számlájára írható.
- Jól vagy amúgy? Nincs klauszfóbiád vagy nem félsz a sötéttől vagy ilyesmi? - érdeklődött, miközben tett egy lépést hátra, de csak annyit ért el, hogy beleütközött egy seprűnyélbe, ami jól megütötte a hátát.
- Au!
Néhány seprű el is dőlt, némelyik a fején koppant, vagy a földön, és egy nehéz doboz is a lábuk mellett csattant. Lili egy pillanatra levegőt is elfelejtett venni, mert bár nem látta, volt egy tippje, mi lehet a tartalma. És nem díjazta volna, ha ezen a szűk helyen kinyílik.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 4. 15:19 Ugrás a poszthoz

Sári

Pálcátlanul vacogtak, de Lili úgy tippelte, hogy ha nála is lenne a varázseszköz, sok haszna nem származna belőle, mert túl sok épkézláb gondolata közepette egy varázslat se jutott eszébe, amivel javíthatott volna átfagyott helyzetükön. De aztán a agyblokk megszűnt, viszont ekkor már nem varázslatokon pörgött, hanem minden gondolata Sári körül forgott.
Lilkó az ajkába harapott, ahogy végignézett a lányon, és az aggodalommal vegyes érzés, ami eltöltötte, teljesen feledtette vele, hogy ő is fázik. Persze, a bőre libabőrös maradt, és ajkai is remegtek kissé, de szíve olyan hevesen vert, hogy úgy érezte, felköltözött a torkába. Nyelnie kellett, és ujjai egész elfehéredtek, annyira szorongatta kezében a bevásárlásból szerzett ruhadarabokat.
Hitetlenkedve pislogott párat, majd nagy nehezen előbukott belőle a válasz:
- Ugye csak viccelsz? Látom rajtad, hogy majd' megfagysz!
Felpattant, és odaállt Sári elé. Olyan határozottságot sugárzott, ami nem volt jellemző rá, és mikor ismét megszólalt, saját magát is meglepte ellentmondást nem tűrő hangja.
- Vedd le azokat a vizes göncöket gyorsan, vagy én fogom!
Persze nem volt szavai mögött semmi szándékos mögöttes tartalom, ahogy elhagyták száját, ráébredt, hogy nagyon is furcsán hangozhatott. Hirtelen el is illant belőle a határozottság, és még rá is harapott a nyelvére, ahogy magyarázkodni kezdett:
- Mármint izé, nem konkrétan lerángatom rólad, vagy ilyesmi, csak érted, na.
A füléig vörösödött, és bár ez önmagában kínosan érintette, legalább kicsit melengette őt a szégyenérzet. Egyéb esetben örült volna a tapasztalatnak, elvégre egészen érdekes volt egy olyan érzés, ami egyszerre jó és rossz, de most jobb szeretett volna láthatatlanná válni. Miért pont Sári előtt csinál magából bolondot?!
- Kérlek - nyújotta felé a száraz ruhákat.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 4. 16:02 Ugrás a poszthoz

Lucas

Az még rendben volt, hogy elázott, és fázott, de ideje sem volt belegondolni Lilinek, hogy nagy valószínűséggel meghalt volna most, ha nincs ez a srác, hogy kimentse. És később, mikor már szárazan üldögélt a szobájában, az a gondolat is eszébe jutott, hogy ha ilyen ciki halált hal, biztos mindenki jót röhögött volna rajta. Ő legalábbis azt tette volna, és csak utána hullajt könnyeket, mert ilyet bizony ki kéne találni, hogy valakit vízbe fojt egy papírsárkány.
Mikor már kint volt a tóból, és a deszkákon ülve vacogott, jó volt elütni a helyzet kínosságát némi viccelődéssel, és szerencsére a srác partner volt a bolondozásban, így Lilinek is megkönnyítette a dolgot.
- Tavaly csak második lettem, e-ezért gya-gyakorlok - magyarázta úgy, mintha mi sem lenne természetesebb, de persze nem bírta ki, hogy ne húzza elkékült ajkait mosolyra.
Végre megszabadult a hozzá talán túlzottan is ragaszkodó papírsárkány zsinegétől és szórakozottan megpiszkálta az elázott játékot, ami mellette feküdt. Valószínűleg nem lesz baja, majd megszárad és ugyanolyan lelkesedéssel emelkedik majd az égbe, mint korábban. Csak lehet Lili fogja kicsit kevésbé szívesen eregetni.
Bemutatkoztak egymásnak, és közben nem kerülte el a lány figyelmét, hogy bizony Lucas is bőrig ázott, de ha valaki a tóba ugrik, hogy valaki mást kimentsen onnan, ez nem volt váratlan fordulat.
- Tök jogos, igazad van, nem akarom, hogy megfázz itt a parton - sóhajtott újra megcsillogtatva nemlétező színészi vénáját. - Ugorj csak vissza a tóba, sellőfiú, én meg visszamegyek a kastélyba.
Már tudta ugyan, hogy nem vízi lénnyel van dolga, de olyan mókás volt a gondolat, hogy innentől kezdve nem tudott másként gondolni megmentőjére.
Felállt, és mivel ruhája őrá is eléggé tapadósan simult, összekulcsolta karjait maga előtt, miután elsimította arcába lógó nedves hajfürtjeit.
- Még egyszer köszönöm, hogy megmentettél! - mondta, ezúttal komolyan, és megfeledkezve a stégen fekvő sárkányról, hátrálni kezdett a kastély irányába. - Majd igyekszem valahogy meghálálni.. öö nem tudom, ha mondjuk partra vetne egy hullám, visszadoblak a tóba, vagy ilyesmi.
Nevetett egy jót saját buta gondolatán, és integetve elindult a kastély felé. Persze nem sietett nagyon, hogy a srác tudjon hozzá csatlakozni az iskola felé menet, hacsak nem a falu lakója, de akkor majd legfeljebb tovább integet neki, ezúttal nem mókából.
Utoljára módosította:Süveges Lili, 2020. július 4. 16:06
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 4. 16:51 Ugrás a poszthoz

Bence
szertár a pálya szélén

Nem volt különösebben ideális a helyzet, de egészen szokatlan sem, legalábbis mostanában Lili többször is találta már magát ehhez hasonlóan intim körülmények között valakivel, és egyik sem volt egészen szándékos. Legalábbis úgy nem, hogy nem direkt mászott mások aurájába, egyszerűen csak így alakult.
De a jelek szerint Bencét jobban felzaklatta és zavarta a dolog, és Lili egy kissé meg is illetődött a srác kifakadásain. Bele is lehelt a tenyerébe, hogy megszagolja, talán büdös? Igazából a karját csak azért nem emelte fel, hogy a hónalját is megszaglássza, mert amint mozdult egyet, beverte a könyökét, egy ilyen mozdulatot pedig nem mert megkockáztatni, főleg azután nem, hogy kis híján a lábára esett egy nehéz láda, benne agresszív lakóival.
De legalább Bencének sincs baja a sötéttel és fóbiák sem gyötrik, láthatóan egyedül az bosszantja, hogy össze lett zárva Lilivel.
- Jó, tudom! - vágta rá Lili még ijedségétől emelkedett hangon, és óvatosan arrébb lépett a ládától, egyenesen nekiütközve valami puhábbnak, de csak mert nem volt fából. Azért emberi mellkasnak izmos, és ennélfogva egész kemény volt.
- Ó, bocsi. Amúgy nem, nincs fóbiám meg a sötétben se félek, csak az zavar kicsit, hogy pont ilyen színe van a gurkóknak is.
Persze tudta, hogy a sötét nem egy szín, de leginkább arra célzott, hogy most minden feketének tűnik, és az agresszív ladba is fekete volt. Kezdett kicsit hozzászokni a szeme a látási körülményekhez, így már lassan ki tudta venni a az ajtón beszűrődő fény által gyengéden megérintett alakokat. Így már ki tudta venni Bencét is, legalábbis a körvonalait, és hogy milyen magasságban helyezkedik el a feje, és egyéb részei.
- Hm..? Hogy mi? - kérdezett vissza értetlenül, és beletelt néhány pillanatba, mire megértette, miről kérdezi őt a fiú. Amikor először találkoztak, vagyis amikor utoljára, akkor a Levita kilátójában éjszakáztak.
- Jaa, hogy ja! Nem, nem kapott el senki se. Csenge kérdezte, hol aludtam, egy másik lány meg rávágta, hogy biztos egy fiú ágyában, de hiába magyaráztam nekik, hogy akkor annak a fiúnak az én helyemen kellett volna velük aludnia, nem? De nem értették.
Nem akart megint leverni valamit maga mögött, és félt, hogy megbotlik a ládában, ha arrébb megy, így jobb híján inkább Bence mellkasára tette kezeit, mert a nyakába nem akart kapaszkodni, de valami bizonságérzésre azért szüksége volt, és ezzel tudott előállni.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 5. 00:26 Ugrás a poszthoz

Nekem megfelel ez a megrontott levegő *beleszimatol* Grin

Beliánt én is megértem, azt sajnálom csak, hogy a ventillátor zúgása mellett nem tudok aludni Cheesy
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 6. 20:17 Ugrás a poszthoz

Sári

Komolyan nem tudta, mi ütött belé, ami ugyan nem volt teljesen szokatlan, mert általában nem értette saját maga sem, hogy miért örül vagy lelkendezik bizonyos dolgok iránt, vagy csak úgy egész egyszerűen miért van minden ok nélkül jó kedve, de amit Sári mellett tapasztalt, az nem hasonlított egyetlen korábbi megérthetetlenkedéseihez sem. Felpezsdült, de nem vigyorgott, nem boldogság tajtékzott benne, de mégis valamiféle jó érzés. Csak olyan, ami a küszöbön egyensúlyozik, és még nem döntötte el, hogy bemegy a jókedv birodalmába, vagy elsüllyed odakint a mocsárban.
Bár most odakint tényleg esélyes volt némi mocsár, legalábbis az esőzés nem akart alábbhagyni.
- De én már nem fázom, és.. - kezdte volna a magyarázkodást, de aztán Sári úgy döntött kompromisszumot ajánl, és megvált a selyem felsőjétől.
Lilin mintha bekapcsolták volna a "mute" funkciót, szája még kicsit tátva is maradt, mintha a nyelvén egyensúlyozna a kimondatlan szó, és csak nézte, amint a másik lerúgta cipőjét, és zokniját, és egy pillanat múlva már zavartalan könnyedséggel húzta le nadrágját is. Ezen a ponton jutott eszébe Lilinek, hogy el illene fordulnia, de a hirtelen jött felismerés miatt ezt kimondottan látványosan csinálta, kis híján el is csúszott az időközben ruhájából a földre csepegett esővízben, mely szép kis körben kezdett gyülekezni körülötte.
Aztán meg úgy állt ott, mintha sóbálványátkot szórtak volna rá, és olyan élénken látta maga előtt az előbbi jelenetet, mintha még mindig Sárit nézte volna. Még a szemét is behunyta, pedig addigra az eridonos már kicsit távolabb, a földön ücsörgött.
Ismét vacogni kezdett, és ez emlékeztette, hogy bizony nagyon jól fog esni egy száraz póló most, szóval kissé görnyedve kibújtatta fejét a csurom vizes felsőjéből. Alatta nem viselt mást, elvégre nem volt ő egy dúskeblű hölgyemény, az alkatát és felmenőit elnézve ráadásul nagyjából el is érte a maximumot, de azért ez még nem jelentette azt, hogy fiú módjára félpucérkodhatna, ezért gyorsan bele is bújt a száraz pólóba, amit eddig a térdei közé szorított. Nadrágja nem csak vizes, de ugyebár sáros is volt, így attól is meg kellett válnia, de mivel a póló majdnem a combja közepéig leért, ebből nem csinált ügyet.
- S-sikerült! - emelte meg diadalittasan kissé egyik öklét, és szokatlanul félszegen odamasírozott barátnőjéhez.
Leült a közelébe, de aztán szinte ösztönösen közelebb húzódott hozzá, és válla a másikéhoz ért, akárcsak térde, ami a féltöröküléséből lógott ki oldalra.
- Köszi, hogy meghagytad a felsőt - mondta, mintha épp nem az övé lett volna, és megsimogatta rajta a cica mintát.
Akart volna még mondani valamit, sőt, egész armadányi dolog eszébe jutott, de végül is csak ránézett a másikra, és elmosolyodott. Kezdett egészségesebb színt ölteni az ajka. Bár a kék is biztos egészséges, ha mondjuk eskimó az ember.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 6. 20:54 Ugrás a poszthoz

Polli

Az amúgy sokszor unalmas és értelmetlennek, mi több, végtelenül haszontalannak és fájdalmasan kimerítőnek tűnő, sőt, mit tűnő, egyenesen úgy viselkedő tanulást Lili nagyon szerette úgy feldobni, hogy a réten, vagy egy fa tövében kuksolt, egy párnán vagy pulcsiján, ilyen meleg időben meg már akár pléden ülve. Igaz, főleg azért szerette így csinálni, mert így aztán mindent művelt, csak épp tanulni nem tanult.
Nézte a többi diákot, hallgatta a beszélgetéseiket, veszekedéseiket, vagy a sokkal érdekesebb állatokat figyelte, a madarakat, a hangyákat, a kígyókat.. ó, jó, az csak egyszer volt, és sikítva el is menekült, szóval nem felemlegetendő példa. Viszont még az is klasszul lekötötte, hogy milyen kellemes a hűs szellő, ami mezítlábas lábát simogatja, vagy épp hajszálait fújdossa arca elé. Vagy épp, hogy milyen klasszul áttetszőek lesznek az ujjai, ha a Nap elé teszi a pracliját, kitakarva az amúgy vakító égitestet. Könyvei pedig mindeközben zavartalanul pihentek mellette. Néha persze rájuk lesett, hogy még nem lapozta-e túlzottan messzire az aktuális anyagtól a lapokat a szél, és ilyenkor úgy tett, mintha el is olvasna pár sort. Persze nem másokat, magát etette ezzel, és egész sikeresen, ami valljuk be, aggasztó.
Végül is mikor viharosabbá erősödött a szél, úgy döntött, ideje zártabb részt keresni, mert így az imitációs játék teljesen hihetetlen, hacsak nem tudja azt is bekamuzni magának, hogy ennyire gyorsolvasó lett (a lapok úgy peregtek, hogy egykettőre kiolvasottnak tűnt a hatszáz oldalas tömör tananyag).
Nem a főbejáraton át, hanem a Fénylő Lelkek Udvarának keresztelt, boltívekkel szegélyezett kis kerten át indult befelé, ám ahogy épp elmélázva nézegette a virágokat, fülét különös, zeneszerű hang ütötte meg. Persze nem valódi zene volt, legalábbis nem olyan, amit bármilyen általa ismert hangszer adott volna ki magából, hanem a természet zenéje, ha úgy tetszik. A szél az oszlopok közt süvített, és a szökőkút közepén stázsáló varázslószobor is mintha úgy fordította volna tagjait, hogy azok közt átfújva megszólaltassa a levegőt. És ha ez még nem lett volna elég, az ide-oda kavargó, mindenen megforduló, megperdülő fuvallatok virágok egész sorát táncoltatta meg, volt, amit a levegőbe is emelt, és úgy forgatott, mint egy keringőben a páros női (avagy legalábbis szoknyás) felét pörgetik meg, míg más szirmos növénykéket egymáson ugráltatott, azt a látszatot keltve, mintha növény-akrobaták lettek volna, egy cirkuszi fellépésen.
Lili elámulva rakta le cókmókját egy padra és belegyalogolt a virágok kavalkádjába, mintha azt remélné, hogy őt is felkapják. Ekkor, forgolódván pillantotta mag a másik lányt, aki nem kevésbé lenyűgözötten nézte a csodát, ami talán varázslat volt, talán csak a természet véletlenje, mindenesetre lenyűgőzö látványt nyújtott.
- Én azt hittem teeee..! - felelte Lili kissé emeltebb hangon, mielőtt a lány mellé lépett volna, mert tartott tőle, hogy a szélkavalkád elnyeli hangját, és azt is tovarepíti táncolni.
Követte a másik ujját a mutatott irányba, és úgy elkerekedett a szeme, hogy azt már csak vigyorra húzódó ajkai múlták felül. Ez bizonyosan varázslat volt!
- Ez annyira menőőő! Szerintem biztos gyakorolnak. Fellépnek a Tölgyfa színházban, és Napraforgó uraság fogja szotyiban fizetni a jussuk.
El is kezdett dolgozni fantáziája, és a lecke, meg a tanulnivalók olyan távoli gondolattá csökevényesedtek fejében, hogy valószínűleg itt is fogja a padon felejteni az egészet, ha majd továbbáll.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 12. 14:16 Ugrás a poszthoz

Sári

Nem volt szégyenlős, és mást sem azért nem bámult meg, mikor kevesebb ruha volt rajta, mert belénevelték volna az alapvető illemet. Persze próbálták, és volt is róla némi elképzelése, elvégre most is megtette a szükséges mozdulatot (amiben majdnem el is esett), hogy ennek megfeleljen, de általában egyszerűen azért fordult el, vagy foglalatoskodott valami egész mással, mert nem volt érdekes számára más testét megvizsgálnia. Nemtől függetlenül nem tartotta érdekesnek, ki milyen idomokkal rendelkezik, vagy épp nem, és épp ezért az, hogy ezúttal ledermedt, teljesen felkészületlenül érte.
Annyira elmerült kavargó gondolataiban, hogy aztán a következő pillanatban már azon kapta magát, hogy ott ül Sári mellett, egész közel, mintha csak egymást akarnák felmelegíteni testük hőjével. Amiben volt is ráció, mert nyomban kevésbé fázott így, de ha ez is volt a célja Lilinek, csak az ösztönei révén jutott idáig, nem szándékos, átgondolt elképzelés volt, amit aztán fel is vezethetett volna Sárinak, hogy az értse, miért is ült hozzá ennyire közel.
- N-nem, semmi baj - rázta meg kicsit a fejét a szőke. Elég nehéz volt kinyögnie ezt a három szót, úgy érezte, le kellett hozzá nyelnie a szívét előtte, mely a torkában dobogott.
A túlélési ösztönön felül más is odavonzotta őt az eridonoshoz, és mikor az hálásan rámosolygott, és Lili a szemébe nézett, egyszerre megértette, mi, és olyan melegség öntötte el az arcát, hogy biztosra vette, hogy egyébként sápádt bőrén nyilvánvalóan látszódik a pír.
Nem tudott elfordulni, hirtelen úgy tűnt, ez a mozdulat felérne a lehetetlennel, vagy legalábbis olyan fizikai fájdalommal járna, amibe minimum belehalna. Hogy mennyire túlzóak voltak a gondolatai, más nem is bizonyíthatná jobban, minthogy ő maga is kezdte furcsának találni azokat, pedig alapesetben minden hülyeség, amit kitalált, akkor, abban a pillanatban a világ legjobb ötletének tűnt számára.
És a dolog ezen része a mostani helyzetre is érvényes volt, mert anélkül, hogy elrágódott volna még rajta, hogy kimondja-e vagy sem, kiszaladt a száján:
- Olyan nagyon szép vagy!
Elázott felmosórongyokként ültek a padlón, minden sötét és borús volt körülöttük, a falakat távoli mennydörgés rezegtette, de Lili ebből most csak annyit fogott fel, hogy a centikre tőle ülő lány a legszebb és legizgalmasabb lény a világon, és még egy cóju kedvéért se fordulna el, ha az véletlenül épp az orruk előtt bukkanna elő a semmiből. Pedig ő aztán nagyon szerette a cójukat!
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 13. 18:39 Ugrás a poszthoz

Bence
szertár a pálya szélén

Nem volt hozzászokva az ingerült társasághoz, az ilyen embereket valahogy zsigerből elkerülte, most viszont nem volt hova menni, ezért történhetett, hogy Bence kifakadásának keresztüzébe került a lány, és egy egész kicsit a lelkére vette. De aztán, hogy a srác szabadkozni kezdett, megnyugodott.
- Hogy..? - kérdezte, immár Bencének dőlve. Érdekelte, mit is nem érdemelt mindebből meg. Jó, hát a bezárást nyilván nem, de volt más egyéb körülmény is, amire utalhatott a másik. Mondjuk a saját társasága, vagy esetleg a gurkók és a szűk hely... de szerencsére a klausztrofóbia sem tartozott gyengeségei közé.
Egész ügyesen oldotta a szituációt Bence, legalábbis Lili története közepette jót kuncogott, és a lány is átvette nevetését. Őt nem volt nehéz megfertőzni, a jó kedvvel meg aztán egyenesen gyerekjáték. Még annak fényében is, ami a közelmúltban történt, és amin egészen sokat gondolkodott a lány, amikor épp nem valami más foglalta le kis buksija közel teljes kapacitását.
- Nem értem, miért erre kell gondolni egyből.. Pedig hát nem mindenki találat magának alvóhelyet ott, ahol amúgy nincs neki. Mint mondjuk a kilátóban. Vagy a társalgóban. Vagy a könyvtárban! Na ott nagyon könnyű elaludni.
Sőt, egy vaskos, régi könyv még kiváló párnának is tudott bizonyulni, feltéve ha nem volt túlságosan büdös. De ha elég uncsi volt a tartalma, még a szaga sem gátolta meg Lilit abban, hogy lefejelje.
- Nem fogom elmesélni - jelentette ki kicsit halkabban, és egészen zavarba jött a gondolattól. Ha látták volna őket most, valaki esetleg rájuk nyit, hát nagyon nehezen tudták volna beadni nekik az amúgy tényleg igaz tényt, hogy ők itt nem épp smárolni bújtak el. Pedig aztán most tényleg nem lenne egyéb dolga Lilinek, mint lábujjhegyre állni, felszegni kicsit a fejét, és..
Nem is hallotta a neki szegezett kérdést, ellenben hirtelen hátralépett, ki a gondolatból, és el Bencétől, ami természetesen a várt következménnyel járt, hangos puffanással nekiesett némi sporteszköznek, jajjogott hozzá egy szépen rímelő, és alliteráló sort, és csak azért nem esett a földre, mert nem volt hozzá helye.
Hallatszott, hogy valami nagy, és nehéz is dörren a padlón, szerencsére a sikoly hiánya arra utalt, hogy nem Lili lábán, de rögtön némi izgatott, heves mocorgás is követte, ami semmi jót nem jelentett.
- Esküvéletlenvolt! - nyögött fel a szőke valahol seprűk és ütők közé ékelődötten.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 15. 16:20 Ugrás a poszthoz

Polli

Lili ugyan nem volt mugliszületésű, mégis gyakran csodálkozott rá úgy a varázslatos dolgokra, mintha csak most először hallana arról, hogy a világot boszorkányok és varázslók népesítik be. Sőt, képes volt úgy is elámulva, csillogó szemekkel figyelni a mágia vívmányait, hogy közben ott figyelt a kezében a pálcája, arra várva, hogy csináljon már végre vele valamit a lány.
De talán maga a varázsvessző is olyan volt, mint a gazdája, valahányszor sikeres varázslatot hajtott végre vele, úgy tűnt, úgy meglepődött azon, hogy működött, hogy szórt még egy kis csillámot is maga után, vagy pukkant egyet. Persze Liliben az is felmerült, hogy talán csak defektes szegény (mint ő, de ezt már a nővére tette hozzá nevetve).
Ezúttal ráadásul el sem tudta dönteni, hogy amit lát, azt boszorka, varázsló, netán egy manó csinálja, vagy tényleg csak a természet játszik-e. Lenyűgözötten csodálta a látványt a mellette álló lánnyal együtt, és látszólag egymásra próbáltak rálicitálni, hogy melyikük tud elképedtebb képet vágni, vagy nagyobbat hűházni.
- Nem tudom. Az illúzió az ami igazából nincs is, csak azt hisszük, ugye? - kérdezett vissza a szőke, és ő is szívesen keresgélte volna a varázslat forrását, ha le tudta volna venni a szemét a virágok keringőjéről.
A hely, amit rögtönzötten kitalált, ebből a tulajdonságából fakadóan nem létezett, pedig szívesen elvitte volna oda a másik lányt, meg magát is, mert őt is érdekelte, milyen előadást tolnak, amiért szotyi jár. És ő is szeretett volna szotyit kapni! Énekel ő meg minden, táncol is, Sáritól elleste, hogy kell rá bemelegíteni legalábbis.
- Öhmm.. persze, csak még meg kell tudjam a pontos helyszínt. - Nem akart persze hazudozni, de letörni a lelkes kis lányt sem azzal, hogy beismeri, nincs ilyen hely. Meg aztán.. mi van, ha mégis van? Ki tudja, mit képes teremteni, csupán rágondolással? Lehet, hogy ha elég erősen szugerálja, egyszercsak alakul egy ilyen társulat.
De hamar másra is terelődik figyelme, és egyúttal lelkesedése is új alapot talál magának.
- Mit kell hallani? - kérdezett vissza, de aztán arcára kiült a felismerés, legalábbis azt felismerte, hogy dallama van a feléjük érkező hangoknak.
- Hogy néz ki egy diófa? Jaj, ne segíts! Dió van rajta? - kérdezte vigyorogva, mert bár nem értette, miért kéne ólomkatonának lennie itt, és csak a varázsló kőszobrát látta, remélte, hogy ha meglelik a diófát, majd ott fog strázsálni az a katona, és megemeli nekik ólomsipkáját.
El is indult, hogy körbejárja az udvart, potenciális diófák után kutatva.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 18. 15:37 Ugrás a poszthoz

Bence
szertár a pálya szélén

Nem is igazán tervezte tovább boncolgatni a témát, hogy mennyi sok helyen elalhat az ember egymagában, minél fogva rögtön azt feltételezni, hogy egy fiúval alszik együtt enyhe túlzás volt és szándékos belemagyarázás látszatát is keltette a lányban. Ráadásul az együtt alvásról is sejtette, hogy nem olyan ártatlan formájában képzelik, mint ahogy hangzik, meg ahogy szerinte kellene érteni. Elvégre Bencével is együtt aludtak lényegében, igaz, külön ágyakban, de egymás társaságában, az már együtt van, nem? És nem kellett hozzá összebújni sem, meg ilyesmi. Pláne nem olyasmi!
Bence úgy látta, érti a lány, miért nem kéne elmesélnie, milyen szituációba is kerültek épp, bár ténylegesen aligha láthatta, de hangjából, válaszaiból kezdhette kapisgálni. Mert hát Lilkó valóban úgy érezte, hogy ha ezt továbbadná, valóban nehezen tudná levakarni magáról a pletykát, és egész biztosan az Edictum lapjain látná viszont a nevét a srácéval egyetemben. Amit a testvérei is olvasnak! Vagy legalábbis könnyedén hozzáférhetnek, mert az iskola havilapja kézről-kézre járt. És nem is a feltételezés zavarta, mert Bencével nem volt igazából semmi baj, sőt. De mielőtt még igazán átgondolhatta volna mindezt, közben gondolatai a lehetséges jövőről az itt és mostra visszavándorolva hátrálásra késztették, és egy jókora borulásra, jajjogásra, amibe a srác is beszállt, így szinkronban fejezhették ki fájdalmukat. A gurkós láda is vészjósló mocorgásba kezdett valahol a sötétségben.
Lili érezte, hogy megfogják a lábát, amitől természetesen összerezzent, és ugrott egy újabbat, csak hogy még egy újabb ütő a fején koppanjon.
- Auucs! Ez most.. au.. tényleg fájt.
A szeme is könnybe lábadt. Már látta a címlapot: A csókolózást fájdalmas szakítás követte, Süveges Lili sírva szaladt el a helyszínről!
Bence közben lázas ötletelésbe kezdett, így Lili is megpróbálta öszpontosítani figyelmét a jelen problémára. Próbált megnyugodni, és nem mocorogni, ahogy a srác kérte, mert eddig sok jó nem származott a hirtelen mozdulataiból, ezt a szőke is belátta.
- Ez nem rossz ötlet.. mármint, hogy a gurkó nyisson nekünk ajtót. Izé, törjön.
Megvolt persze a veszélye, nem is kevés, de csak várni itt ölbe tett kézzel szintén nem tűnt egy életbiztosításnak.
- Ha félre nem is tudunk ugrani, leguggolni még igen.
Ez remek alkalomnak bizonyult, hogy Bence bizonyítsa, milyen jó kviddicses, mennyire hallja meg tudja, milyen közel van hozzá az a fránya golyóbis. Illetve arra is nagyszerű alkalom lehetett, hogy kipróbálják, milyen egy koponyatörés.
- Azt hiszem, ki tudok tapogatni pár védőfelszerelést - mondta Lili, miközben keze egy védősisakra tévedt. Vagy egy kiöregedett gurkóra, mert nem mozdult. De az előbbi valószínűbbnek tűnt.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 18. 16:20 Ugrás a poszthoz

Sári

Már nem fázott. Vagy legalábbis fejben nem. A teste még kicsit libabőrös volt, combjai úgy lógtak elő a hosszú felsője alól mint kopasz csirkelábak, de mellkasából már melegség áradt, és a mellette ülő lányból is, aki még a fejét is a vállára hajtotta, így még arca is olyan közel volt Liliéhez, hogy szabályosan hősugárzónak hatott.
A szőke pedig csak ült ott, mint ék a deszkák közt, és gondolatai szokatlan ösvényekre vezérelték. Olyasmit érzett, amit eddig nemigen, pláne nem egy barátnője társaságában. Pedig nem egyszerűen a másik közelsége váltotta ki ezt belőle, hiszen nem volt ő különösebben visszahúzódó, emberkerülő típus, sőt. Talán éppen emiatt esett olyan nehezére rájönnie, hogy mi is ütött belé, mert még nem tapasztalta ezt, és nem is számított rá. Legalábbis nem így.
Nem volt ő annyira kicsi meg annyira talán éretlen se (bár jobbára erre rácáfolt), hogy ne tudja, hogy a legtöbb emberben az érzelmi és testi vágyódás előbb-utóbb kialakul, és többé nem úgy fog a csókolózásra, vagy egyszerűen csak a másik megszeretgetésére asszociálni, hogy "fúj", sőt, része akar majd lenni mindennek. Kicsit későn érő típus volt, az igaz, de már kezdte érzékelni, hogy csinos, helyes, kedves, izgalmas emberek veszik körül, és alkalomadtán még tetszett is neki egyik-másikban ez-az.
De ami most megtalálta, vagyis ami már egy ideje jelen volt, csak végre be is mutatkozott Lilinek, az ennél sokkal több volt, és szabályosan letaglózta. Az érzelmek olyan skáláját élte meg egyszerre, amivel nem tudott mit kezdeni. Boldog legyen, vagy kíváncsi? Riadt? Esetleg aggódó?
Sári pedig nyilvánvalóan észrevette, hogy valami nincs rendben Lilkóval, vagy legalábbis a szokottól merőben eltérően viselkedik, és Lili biztos volt benne, hogy a szavakkal, amik kiszaladtak a száján, végképp elérte, hogy a másik lány bolondnak nézze őt.
De Sári csak nevetett egy nagyot, gyönyörű mosolya egy pillanatra elfeledtette Lilivel, hogyan is volt az a levegővétel nevű dolog, és mikor végül válaszolt, a szőke csak megrázta a fejét. Nem, nem ezt akarta mondani. Tudta, hogy mennyire bénán néznek ki épp mindketten, de ő nem arra gondolt, hogy milyen jól áll az ázott haja, vagy milyen szépen elmosta az eső a sminkjét Sárinak.
Mindenesetre mielőtt bármit mondhatott volna még Lili, Sári megölelgette, és azt mondta, szereti, amitől Lilin ismét áthajtott egy érzelemvasút. Boldogan belevigyorgott Sári nedves fürtjeibe, és úgy bújt a nyakába, mintha el akarna ott bújni. És kedve lett volna még néhány percig így összeborulva lenni vele, és nem csak azért, mert olyan jól esett testének melege, mely így még sokkal jobban átmelengette őt.
Ha rajta múlott volna csak, nem is engedi még el jó darabig.
- Azt hiszem, belédszerettem.
Csak suttogta, de nem annyira halkan, hogy ne lehetett volna hallani.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 18. 22:25 Ugrás a poszthoz

Polli

Elgondolkodtató volt, amit Polli mondott, még akkor is, ha Lili egyelőre nem tudta, hogy így hívják a lányt.
- Szerintem, ha hisszük, de nincs is ott, akkor látszik. De csak nekünk. És akkor pszichológust kell keresnünk, hogy beszélgessünk vele a képzeletbeli barátainkról. Azt hiszem. Legalábbis a felnőttek ebben hisznek.
De nem kellett a hihetetlen dolgokról beszélniük, hiszen épp elég hihetetlenség zajlott előttük, körülöttük, felettük, és mindenfelé, amerre csak elláttak épp. És mivel mindketten látták, Lili arra a következtetésre jutott, hogy talán megússzák ezúttal mindketten a dilidokit.
De aztán amit hallott, na azt már nem akarta Lili elhinni.
- Nincs zongora? Pedig én láttam! A Levita toronyban tutira van egy.. vagy csak volt? - Elbizonytalanodott kissé, mert a renoválás óta nem tudta, mi van, és mi nincs, például a medencéjük is eltűnt, ami nagy fájdalom volt számára, de a zongorát direkt nem kereste, így arról nem volt meggyőződve, hogy megvan-e vagy nincs.
- Kell, hogy legyen valahol - erősködött, kicsit magát is győzködve, mert biztos volt benne, hogy látott már a kastélyban. Ha kell, felforgatja a lánnyal az egész kócerájt, remek kalandnak ígérkezett. És vihetnek magukkal elemózsia gyanánt szotyit. Vagyis majd a vidám kis csaj hoz, Lili pedig vezeti az expedíciót. Munkamegosztás, meg minden.
- Ja, hogy a Csajj-kovszki! - bólintott Lili, pont olyan fejet vágva, mint azok szoktak, akik úgy csinálnak, mintha épp eszükbe jutna valami, pedig igazából nem is.
A muzsika mindenesetre egybecsengett azzal, ahogy a másik lány dúdolni kezdett, szóval hitt neki. Hiányolta a zongorát az iskolából, és felismert egy zeneszerzőt egy alig kivehető légmozgás keltette hangsorozat alapján. Olyan hallása lehetett, mint a farkasnak, és nyilván játszani is tudott azon a hangszeren. Lili most már méginkább keríteni akart neki egy zongorát.
És még keringőzni is nekiállt! Lili arcán olyan szélesre nyúlt a mosoly, amennyire arcizmai engedték.
- Virágoknak írta? Komolyan? - annyira fantasztikusan hangzott, hogy Lili szíve szinte belefájdult a gondolatba, hogy talán nem igaz. De látva a táncoló, tapsikoló lányt nem tudta elképzelni, hogy az csak úgy fülletgetne itt ilyesmiket.
El is indultak diófát keresni, és az amúgy folyton izgága, meg mindenért lelkes Lili szinte karótnyeltnek hatott a másik lány mellett, aki Polli volt, de ezt a szőke még mindig nem tudta.
- Milyen sokat tudsz róla! Ki vagy és honnan pottyantál ide? - nevetett rá Lili. Annyira felvidult a lány társaságában, hogy egész megfeledkezett minden másról, a tanulásról, a bénaságáról a varázslatokhoz, bájitalfőzéshez... még Sáriról is kicsit.
És ekkor valóban, felfedeztek egy fát.
- Fa! - állapította meg Lili is, noha diót nem látott rajta, és az ólomkatona is elmaradt mellőle.
A szél játéka is sokkal enyhébb volt itt már, szinte csak bólogattak a muzsikaszóra a virágok.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 19. 17:22 Ugrás a poszthoz

Polli

- Van több valóság is? - nézett egy nagyot Lili.
Arról hallott már, hogy vannak ilyen síkok, vagy mik, amiken a szellemek éldegélnek, de ezek szerint volt ilyenje a képzeletbeli barátoknak is? Azok akkor ismerik egymást? De durva lenne! Volt is ebből egy mese, amiben egy házban egy csomó elhagyatott képzeletbeli barát lakott, akik már nem kellettek a gazdáiknak. Lili most örült, hogy neki sose volt képzeletbeli barátja, mert most nagyon sajnálná, amiért magára hagyta.
- Nekem is megfelel ez - hagyta mindenesetre annyiban a dolgot. Bár mostanában eszébe jutott egyszer-kétszer, hogy jó lenne elbújni a világ elől, elfelejteni, valami egész máshol új életet kezdeni, és hasonlók, de igazából nagyon is szeretett itt lenni. Talán most nem minden volt szipi-szupi, de majd az lesz. Muszáj neki.
És ez az egész varázslatos kis kalandozás Pollival egész jól működött, legalábbis teljesen feldobta Lilkót, arcán olyan széles volt a vigyor, mint azelőtt, és emiatt eszébe se jutott másik valóságot nézni magának most.
- Asszem' van - bólogatott Lili, továbbra is győzködve magát, hogy biztos ma reggel is látta, de hát ha valaminek megszokja az ember a látványát, nem tudja megállapítani többé, hogy mikor is látta utoljára ténylegesen, és nem csak a tudatalattija mondatja vele, hogy az bizony ott volt ezúttal is.
- Persze, simán beviszlek - vágta rá. Már tudta, hogy kell embereket ide-oda becsempészni, ahova nem lenne amúgy való. - De előbb kutassuk át a sulit, mert úgy tudom, nem szabad más házbelieknek lenniük abban a házban, ami nem az övék. Bár a víz alá nem tudom, hogy megyünk.
Meg aztán azt sem tudta, hogy víz alatt hol? Mert a Levitából eltűnt a medence (de az amúgy is megint csak Levita volt, ami nem jó neki), az alagsoriban pedig nem látott, bár Laura eléggé átlátszatlanná tette a vizet, mikor ott járt, szóval talán azért.
- Tölgyfában egész biztos jól szól, a fakopáncsok meg a szúk is imádják. - erősítette meg Lili a másik elméletét, és azt is sejtette, hogy vízben csak bugyborékolást lehetne belőle kivenni, hiába tudja Spongyabob lehúzni a wc-t a víz alatt, meg horgászni menni meg minden, az csak mese.
Nagyon tetszett Lilkónak ez az egész rózsáknak zeneszerzés dolog, már hallott olyanról is, hogy van, aki énekel a virágainak, meg beszél hozzájuk, és emiatt azok boldogabbak, és jobban élnek, szebben virágoznak. Ha még egy egész balettot is írnak számukra, nem is volt csoda, hogy ilyen szép kert fakad belőle, és így táncolnak rá. Bár Liliben még mindig motoszkált egy kisördög, aki azt szajkózta, hogy csak fúj a szél, semmi több, de egyre kevésbé hitt neki a lány.
- Én.. öhm.. - majdnem kiszaladt a száján egy név, de visszanyelte, helyette imádott testvéreire terelte gondolatait és el is mosolyodott. - Én is a testvéremnek írnám. Vagyis többüknek is. Az öcsémnek, a bátyámnak, és a nővéremnek.
Vagy ha már így belejött, írna külön-külön mindüknek egyet, mert hát annyira másfélék, hogy nem is lehetne egyféle zenébe foglalni a nekik szóló ódát.
- Kapnának egy egész hangversenyt! - bólogatott elhatározásában Lilkó.
A fához érve végre eljutottak a bemutatkozásig is, ami az eddigi forgatagban, számtalan impulzus közepette egyszerűen sehogy se tudott érvényt szerezni magának, pedig ha már ilyen jól elszórakozik egymás társaságában két ember, vagyis hát, gyerek, mert még azok voltak, akkor nem árt tudniuk, hogy szólítsák a másikat.
- Én Lili vagyok, már másodéves - felelte, az indokoltnál nagyobb büszkeséggel a hangjában. Hát na, büszke volt rá, hogy nem bukott még meg.
Tekintete a fára vándorolt, ami talán dió volt, talán tölgy, de Lili számára akár pálmafa is lehetett volna, annyira nem értett hozzájuk.
- Hát nem tudom. Próbálom nem elhinni, amit látok, de még mindig ugyanolyannak tűnik, és sehol a katona - mondta a halántákát vakargatva, és tanácstalanul nézelődött, hátha van még valami árulkodó nyom.
Lili megrántotta vállát Polli kérdésére. Volt értelme, hogy csupán előzetest kaptak. Mert hát, ha annak volt értelme, amit eddig tapasztaltak, akkor minden másnak is kellett lennie.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 19. 17:56 Ugrás a poszthoz

Sári

Érezte már egy ideje, hogy Sári valami olyasmit vált ki belőle, amit nem igazán érzett még, nem tudott hovatenni, és most, hogy végre ráébredt, mi is az, egyszerre nem értette, miért tarthatott ilyen sokáig valóban megértenie, hogy nem egyszerűen szereti őt, hanem szerelmes belé.
Vagyis hát jobban belegondolva nem volt olyan felfoghatatlan a dolog. Hiszen ha valami mostanáig kimaradt az ember életéből, azt nem régi ismerősként köszönti. Főleg nem úgy, ha olyasvalaki felől érkezik, akire nem számít. Mert hát tudta ő, hogy a legtöbb szerelmespárt egy nő és egy férfi alkotja, neki is volt anyja, apja, a barátainak is ugyancsak, és bár tudott róla, hogy lehet ezt másként is, neki eszébe se jutott volna, hogy lányként egy lány lesz az, aki úgy fogja megdobogtatni a szívét, hogy a lelke is belerezonál. Azért se volt értelme a dolognak, mert eddig több fiú mellett is érezte, hogy milyen helyes srác, még ha nem is akart tőle úgy igazán semmit. De a figyelmüket élvezte, jól esett neki, és akkor most mégis miért Sári az, akinek a fülébe suttogja, hogy szereti? És nem is akárhogyan. Talán megbolondult? Valaki szerelmi bájitalt itatott vele viccből?
De nem, ez túl régóta tartó, érlelődő érzés volt, és már azt is tudta, hogy abban a percben fakadt, mikor először meglátta a lányt a színpadon. Nem gondolta, hogy a lányok iránt vonzódna. Sári iránt vonzódott.
És ez olyan erős érzés volt, amit nem bírt elviselni magában, ki kellet mondja, ki kellett fejezze, mert ha nem teszi, talán kipukkad tőle, vagy valami még borzalmasabb. Fogalma sem volt, de mivel kimondta, nem is fog kiderülni már. Kimondta.
És ekkor mintha valaki pofán vágta volna, úgy csattant fülében Sári válasza rá. A lány eltolta őt magától, és olyan hitetlenkedve bámult rá, mintha csak azt közölte volna vele, hogy az igazgató engedélyezte a hétvégi kiruccanást a Marsra.
Lili pedig kinyitotta a száját, hogy szóljon, de csak nyelt egyet, torkában dobogó szíve azonban nem csúszott lejjebb. Nem, dehogy viccelt! Miért viccelne? Mármint persze, tök mókás csaj ő, biztos, de nem kacarászott közben, pedig Sári látszólag pontosan ennek jelét kereste arcán. Hogy csak ugratja. Biztos április elseje van, csak a naptár téved, vagy ilyesmi.
Annyira elképedve, és tehetetlenül nézett vissza rá az eridonos lány, hogy a szőke csak nyitogatni tudta száját néhány pillanatig, mint a hal, mintha próbálna kinyögni valamit, csak nincs hozzá elegendő oxigénje. És aztán Sári is próbált valamit mondani, de próbálkozása láthatóan neki is kudarcba fulladt.
És ekkor Lili anélkül, hogy felfogta volna, mit csinál, vagy egyáltalán bármi fogalma lett volna róla, hogyan is kellene csinálnia amit csinál, előredőlt, és szemét behunyva ajkait Sáriéhoz nyomta.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 20. 18:12 Ugrás a poszthoz

Polli

Csak alig volt némi fogalma róla, miről is beszélhet Polli, de csak mert nem ugyanazokat a szavakat használta a körülírásra, mint amelyekkel Lilkó illette a dógokat gondolatban. Neki is volt képzeletbeli világa, ahová elszaladhatott, mikor épp unatkozott az igaziban, de erre persze elég ritkán került sor, és olyankor is mindig a tanulmányai látták kárát ennek.
Még mindig a fa körül legyeskedtek, és Polli közben azt ecsetelte, hogy annyira nem szeret itt lenni, ami a szőkét is kissé elszomorította. Olyan édes, vidám, szeleburdi kiscsaj volt Pollesz, nem tetszett neki, hogy rosszul érzi magát. Az ilyen szép lelkű emberek megérdemelték, hogy állandóan boldogok legyenek. Még ha az kicsit képtelenség is volt.
- Bizti menni fog, annyi csoda jó dolog van a Bagolykőn! - jelentette ki Lili. - Én mondjuk mindenhol tudok mindenfélének örülni, lehet egy darabig még a dutyiban is ellennék, tudod, számolgatnám a falakba vésett rovátkákat, drukkolnék, hogy senki se üssön agyon ma se senkit, meg ilyenek.. na de a itt soookkal klasszabb ám, mint egy böriben. Csak nyitottnak kell lenni a sok izgi dologra, még akkor is, ha aztán uncsi házi feladatokat adnak fel belőlük, vagy mégse olyan izgik, mint első nekifutásra tűnik. Vagy másodiknak. De ha aztán se lesz jó, még mindig vannak beszélő festmények, meg vándorló lovagi páncélok, a lépcsők se mindig ugyanott vannak szerintem.. elég mókás eltévedni is, mert sose tudod, mikor fedezel fel egy olyan helyet, ahol még nem is voltál, pedig ugyanarra mentél, mint tegnap!
Egész belelkesült a nagy előadás közepette, szinte meg is feledkezett róla, hogy mit is kerestek épp.
- Meg aztán ez a muzsika is itt milyen lenyűgöző volt, neeem? Hát láttál már ilyet máshol?
És még ha be is is csempészi a lányt a Levitába, ott is számtalan elképesztő dolgot fog tudni mutatni neki! Mondjuk a szobája plafonját, vagy a tárnákat! Amik persze tilosak voltak, de ettől voltak csak igazán izgalmasak.
- Szerintem nem bánná senki, ha kisajátítanád - bólintott Lili a lányka érdeklődésére. Tényleg nem tudta, valóban ott van-e az a zongora, de amíg biztosan tudta, hogy ott van, addig senkit se látott játszani rajta, szóval könnyen lehet, hogy Polli gond nélkül befoglalhatná.
Nem tudta, honnan derülhetne ki, hogy ott járt mindenesetre. Mikor Sárit berángatta, később se koppintott senki az orrukra, és ő maga is gond nélkül ott aludhatott Laylánál, másnap nem éppp a büntetését kiróvó prefi goromba ábrázatára ébredt.
A tesóira terelődött a szó, akiket Lili valószínűleg sokkal jobban szeretett, mint amennyire ők szerették őt, de a szőkét az ilyen részletek sosem foglalkoztatták. Örült nekik, és főleg annak, hogy ilyen sokan voltak! Nem szívesen lett volna egyke, az olyan szomorú.
- A Panna tök szép név! Illik a Polli mellé - mosolygott rá Lili. - Nekem van egy nővérkém, Víta, egy bátyám, Nimród, és egy öcsém, Tibi, de őt csak Sütinek hívjuk.
Még a kezén is mutatta a tesókat, a legidősebb Süveges volt Lili hüvelykujja, Nimi a mutatóujja.. Tibike meg a kisujja.
A fát közben továbbra is hiába szugerálták, hogy mutassa meg valódi alakját, nem kezdett róla dió potyogni, és a katona se kopogott oda melléjük ólomcipőjében. Lili kezdte a dolgot feladni, de amíg elcseverésztek Pollival, nem hagyta abba a fára meredést. Kivéve, mikor a másik lányra kellett pillantson egy-egy mondat közepette.
- Hááát.. több a tanulnivaló. Azt még nem tudom, hogy a vizsga is  nehezebb lesz-e, az előző év végén az LLG tanárnéni nagyon durva feladatot adott, azt hittem elbőgöm magam, és egy elázott papírost adok be neki a végén.
Hitetlenkedve megrázta a kobakját, de mivel nem szerette volna elijeszteni Pollit, gyorsan folyatta:
- De aztán vettem egy nagy levegőt, eszembe jutott valami, és utána azon kaptam magam, hogy szinte füstöl a tollam, úgy írok.
Átvette a fura állagú valamit Pollitól, és kíváncsian megnyomkodta. Nem tudta miért, de úgy érezte, igazán szerencsés, mert ezt nem mindenkinek adná csak úgy a kezébe a másik lány. Hálás mosollyal adta vissza.
- Tényleg nagyon szép! És puha is! - lelkendezett.
Ólomkatona továbbra sem volt sehol, Polli hiába próbált lépkedni helyette, mintha így akarná a posztjára visszacsalni. És már a zene is egészen elhalkult. A szél sem fújt, szóval talán mégiscsak lehetett összefüggés, ahogy Lili először sejtette.
- De ha mugli írta, honnan tudott az aurorokról? Nem amnéziázták meg?
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. július 28. 17:54 Ugrás a poszthoz

Sári

Nem mintha Lili az a fajta lány lett volna, aki naphosszat ábrándozik arról, hogy majd milyen romantikus lesz az első csókja, vagy hogy milyen tökéletes lesz az első alkalom.. bármiből is, ami egy párkapcsolatot, vagy annak kezdetét övezné, de azért erre egyáltalán nem számított. Nem tervezte el, nem voltak idilli elképzelései sem, de valahogy nem gondolta volna, hogy bőrig ázva, egy csónakház padlóján kuporogva fog először csókolózni valakivel. Az sem érte kevésbé váratlanul, hogy egy lánnyal. Pedig ő kezdeményezte az egészet!
De amennyire ideje maradt felfogni, mit is csinál, úgy érezte, ezt kell tennie. A szíve súgta, és ő gondolkodás nélkül, egy pillanatnyi kétség, vagy ellenérzés nélkül megtette. Ajkaik összeértek, és hiába először próbálta, kicsit esetlenül ugyan, de ösztönösen csókolta meg Sárit, aki.. visszacsókolt!
Nem húzódott el tőle, ajkaik néhány másodpercen át ismerkedtek egymással, és Lili lelke mintha szárnyra kapva triplaszaltót vetett volna. Azt kívánta, bár még nagyon sokáig tartana ez a pillanat, és mikor végetért, szinte olyan érzése támadt, mintha a levegőtől fosztották volna meg. Kinyitotta szemét, és kicsit, mint aki azt se tudja hol van, értetlenül nézett Sárira vissza. Nem értette meg azonnal, miért lát szomorúságot a lány arcán.
- De.. de hát miért? Szerintem nagyon is jól megy - felelte kissé reszelős hangon. Kiszáradt a szája.
- Te biztos nem először csináltad. Én igen. - Szokatlanul szégyenlősen lesütve szemét mosolyogta meg a padlót, és mikor meglátta Sári kezét kereső ujjait, ő is nyúlt felé, összekulcsolva mancsaikat. Felpillantott a lányra, és valami rettenetes érzés kezdett el benne szép lassan felszínre bugyogni.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. augusztus 2. 15:18 Ugrás a poszthoz

Polli

Jó kérdés volt, ezen bizony el kellett gondolkodnia Lilinek. Elvégre valóban, ez egy régi kastély volt, alagsorral, baljóslatú folyosókkal és ki tudja, mi minden rejlett még odalent a medencén és a Rellon házon kívül. Talán egy tömlöc. Vagy kínzókamra! Esetleg valami még borzalmasabb, mondjuk egy verem, telis-tele csontokkal!
Lili megborzongott, és hevesen megrázta a fejét.
- Szerintem nincs. Vagy ha mégis, már rég lezárták, és tilos oda bemenni, mert ijesztő meg veszélyes és egyébként is, biztos valami háromfejű kutyát őrizgetnek ilyen helyen, ami csak addig cuki, míg elképzeled.
Ő legalábbis rémesen cukinek képzelte el a várbörtönben tartogatott bestiát, ami persze nem is volt, vagy talán mégis? Nem, biztos nem. Kivéve, ha mégis, de akkor tuti.
- Mindent is megmutatok - ígérte komoly ábrázatot öltve, de a szája széle azért remegett a visszafogott vigyorgás miatt. - És a lépcsőktől se kell félj, nem tudnak balesetet okozni, figyelnek az épp rajtuk állókra, becsszó!
Ezt persze nem tudta, honnan is veszi, legalábbis mondani senki nem mondta, viszont ezeddig nem hallott róla, hogy bárki is a mélybe zuhant volna, vagy agyonnyomta volna egy ügyetlen lépcsősor.
Ugyan nem volt nagy zenerajongó Lili, mondhatni mindegy volt neki, mire táncolhat, csak legyen hangos és dallamos és pörgős, így nem tudta megmondani, hogy örülnének-e háztársai, ha Polli sokat játszana nekik a zongorán, úgyhogy csak vállat rántott.
- Nem tudom, talán. Nem hiszem, hogy zavarná őket, egész nyugis ház a Levita, tele vidám emberkékkel. Emberkék. Érted. Hehe.
Lili ellenben kezdte kicsit unni a fa körül sztrázsálást, és noha Polli kitartóan lépkedett körülötte, a szőke lány már másfelé nézelődött. Illetve elkezdett azon is tűnődni, vajon mit akart épp csinálni, mikor közbejött ez az egész zenés-szeles attrakció. Aminek persze nagyon örült, hogy nem hagyta ki. Jókor volt jó helyen, és még ezt a lelkes lányt is sikerült megismernie. És úgy sejtette, remekül ki fognak jönni később is egymással.
A lány kérdésére aztán kicsit meghökken, és értetlenül bámul vissza rá.
- Nem, miért lenne a süti a kedvenc kajája? Mármint persze szereti a sütit. Meg a Tibi csokit is. Tééényleg, azt viszont azért szereti, mert ugyanaz a neve, mint neki, pedig a Boci jobb. De azt mondta, csak ezért nem akarja, hogy Bocinak szólítsuk, így inkább maradt a másiknál.
Ez Lili számára teljesen logikus gondolatmenet volt, a család többi tagja azonban elég furán nézett rájuk, mikor ezt megvitatták kisöccsével.
- Nem ilyenek általában a tancik, eskü. Neki épp biztos fájt a feje, mikor írta a vizsgát, vagy leesett a tölcsérről a kedvenc fagyija, és már csak a benne maradt béna vaniliát nyalhatta ki, vagy mondjuk ráléptek a fülére, ilyesmi. Elvégre a legendás lényekről tanít, biztos szereti is az állatokat. Az olyan meg nem lehet rossz ember.
Nem tudta, sikerült-e megnyugtatnia Pollit, de nagyon remélte. Tényleg kár lett volna az évet lezáró vizsgák miatt elvenni a kedvét a Bagolykőtől, ami egyébként tök jó hely volt. Néha úgy érezte, mintha nem is iskolába járna, hanem kikapcsolódni, medencézni meg seprűn lovagolni, faluban császkálni, vagy mondjuk véletlenül tönkretenni egy barátságot azzal, hogy belezúg a másikba.
Kicsit elszontyolodott, de épp Polli miatt nem akarta, hogy ez meglátszon rajta, ezért ismét kitűzte vigyorgós ábrázatát.
- Nagyon szuper a varázslabdád - bólogatott csodálattal a tekintetében. Neki ugyan nem sokszor volt stressze, nem is tudta, honnan kell szerezni, de ettől még igenis klassznak tűnt a nyomkodós cucc.
Vizeslabda csata?? Lilinek fogalma sem volt honnan szedte ezt a lány, de annyi biztos, hogy megihlette őt vele.
- Hűű! De klassz! Mondjuk nem tudom, hogy a muglik miért félnének a vizeslufitól, szerintem tök jó móka! Nincs kedveeed? Asszem' van a szobámban némi lufi, megtöltjük őket és csatázunk mindvizesedésig!
Igaz, Pollika nagyon szép ruhában volt, szóval Lilinek voltak kétségei felőle, hogy belemegy-e a játékba, de ha igen, akkor már szaladt is a kastély felé, felvértezni magát lőszerrel.
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. augusztus 2. 16:17 Ugrás a poszthoz

Sári

Sok mindent imádott csinálni Lili, és azonnal tudta, hogy a csókolózás is egy lesz a kedvenc társas elfoglaltságai közt, amit boldogan űz, de valahogy nyomban érezte Sári szavain, hogy most ennek nem lesz folytatása. Pedig az első szavai megdobogtatták kis szívét. Azt mondta, ügyes volt.
De nem maradt túl sok ideje ebben az átmeneti, bizonytalan de mégis boldog, értetlen, de egy bizonyos dolgot mégis biztosan tudva levőként kezelt helyzetben. Az eridonos következő szavai ugyanis szabályosan gyomorszájon rúgták, és úgy érezte, ismét elázott, csak ezúttal a szégyen és a szomorúság esőjében.
Egy név, ami gyakorlatilag tudata falába préselődött, annak ellenére, hogy fogalma sem volt róla, kihez tartozik, és a tény, hogy Sári már őt választotta. Ennyi, semmi több nem kellett, hogy Lili arca megremegjen, és mintha csak egy csapot nyitottak volna meg, szeme könnybe lábadt, és sós patakok csordultak végig arca mindkét felén.
Néhány pillanattal korábban még madarat lehetett volna fogatni vele, ha épp nem zuhogott volna odakint, most pedig megsemmisülten ült Sári kezét szorongatva, és Lilinek fogalma sem volt róla, mit kellene mondania. Tudta jól, hogy nem ő a családban a legokosabb, sőt, még mindig jó eséllyel indult a legkevésbé okos Süveges díjáért, de ilyen hihetetlenül ostobának még sohasem érezte magát.
- B-bocsi - mondta végül remegő hangon. - Olyan hülye vagyok! Hát persze, hogy van valakid.. nem tudom, mit gondoltam! Sose.. én nem is..
Kirántotta kezét a másik lányéból, és úgy pattant fel, hogy meg is szédült egy pillanatra.
Az ajtó felé lépkedett, majd kinyitotta azt. Még mindig esett, bár már nem annyira, mint mikor berontottak ide. Nem érdekelte, hogy újra el fog ázni, muszáj volt elrohannia, mert néhány pillanat választotta el attól, hogy bőgni kezdjen, és nem szerette volna azt Sári szeme láttára csinálni.
Vissza szeretett volna nézni, de nem tette. Mielőtt az eridonos mondhatott, vagy tehetett volna bármit, Lili kiszaladt a zivatarba, mely jótékonyan elmosta záporozó könnyeit.
Utoljára módosította:Süveges Lili, 2020. augusztus 4. 15:39
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. október 5. 18:26 Ugrás a poszthoz

Polli
még tavaly történt

Polliban azt imádta a legjobban Lili, hogy mellette teljesen zavartalanul lehetett gyerek. Nem mintha egyébként olyan felnőttesen viselkedett volna máskor, kerülte ő a felelősséget, mint a leprát (amiről azt gondolta, hogy valami gombafajta lehet), de azért csak utolérték olyan nagylányos gondok, amikről pár éve még szó sem volt. És nővérkéje sem készítette fel ezekre, valószínűleg éppen azért, mert azt gondolta Liliről, hogy még túl kicsi.
De aztán az a csodálatos véletlen összesodorta az eridonos lánnyal, és nem is jöhetett volna jobbkor a társasága, hiszen Lilkó épp szerelmi bánattól sújtottan vergődött egyik napról a másikra. Különösen jól jött a vidám, gondtalan szórakozás, és ehhez jobb partnert nem is találhatott volna Pollinál.
És mivel nem érte be egyszeri dózissal, megismerkedésüktől fogva gyakran összefutottak, és most már odáig is eljutottak, sőt valamiért igen nagy jelentőséget tulajdonítottak a dolognak, és Lili úgy izgult, mintha az utolsó szám hiányzott volna csak neki a bingón (erről csak azt tudta, hogy kiabálni kell, hogy bingó, és ez nagyon tetszett neki), hogy a főnixlányt vendégül lássa a szfinxek otthonában.
A nagyterem előtt sétált körbe-körbe, míg barátnője meg nem érkezett, aztán, bár szívesen belécsimpszkodott volna, és úgy kísérte volna fel az első emeletre, tudta, hogy Polli személyes terére kicsit jobban tekintettel kell lennie, mint az amúgy általában az emberekkel szemben meg szokott magának engedni, így csak körülötte szökellve, ugrálva, diákok közt átcsusszanva menetelt mellette. Közben csacsogtak, amiről épp eszükbe jutott, és minél közelebb kerültek a Levitához, annál inkább a házra terelődött a szó.
Polli kissé csalódottnak hangzó kérdését hallva a szőke elnevette magát.
- Azért elég nagy a jövés-menés, legtöbbször épp olyankor szoktam az ajtóhoz érni, mikor kinyitják valamelyik oldalról. Olyankor ugye nem nagyon kell gondolkodnom, csak sietnem.
Jót kuncog leleményességén, és külön vállon is veregeti magát ezért, mert mikor először jutott be így, úgy okoskodott, hogy azért kell némi gógyi ahhoz, hogy ne álljon meg, és várja ki, míg az átjáró újra lezárul, amikor ha van egy kis esze - UGYE -, simán be is mehet, míg tud.
- De ha netán egyszer kint rekedek.. - elmerengett egy kicsit, majd megrántotta a vállát - ..akkor sincs baj. Majd bekéreckedek máshová.
Sejtelmes kis mosoly suhant át orcáján. Tényleg, már elég rég járt a sárgáknál, Layla biztos szívesen pizsipartizna újra. Bár a legutóbb eléggé zavarba sikerült hoznia, azért talán nem annyira, hogy többé ne engedje be a szobájába.
A szöszke egyszercsak megtorpant, és Polli felé fordult, majd színpadias mozdulattal (illetve többel is; nagyon túlspilázta) egy nagyobb festményre terelte a lány figyelmét, melyen egy szfinx ült magasztos nyugalomban. Ha létezik ilyen egyáltalán, ez a lény bizonyára képes rá.
- Íme! És szerencsére csukva van, szóval ki is próbálhatod magad, elég levitás vagy-e, hogy bejuss - vigyorgott. Örült, hogy Pollira háríthatta a feladatot ily módon, mert tartott tőle, hogy ő felsülne, az meg milyen ciki már!
Utoljára módosította:Süveges Lili, 2020. október 5. 18:30
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. október 6. 17:11 Ugrás a poszthoz

Bence
szertár a pálya szélén

Amilyen kínos, legalább olyan fájdalmas is volt az egész helyzet, bár utóbbiról nagyobb részt Lili egymaga tehetett, mert nem volt az a nyugton maradós típus, vagy ahogy Bence fogalmazott, igazi kis sajtkukac volt, és mivel ez az egész helyzet csak tovább ingerelte amúgy is izgő-mozgó természetét, sok jó nem származhatott belőle, ha még túl sokáig itt rostokolnak. Márpedig a tréfa kiötlői, úgy tűnt, nem kívánnak megkegyelmezni a két levitás jómadáron. Nem volt mit tenni, ki kellett törniük innen. Szó szerint.
- De ha netán meghalnánk, szeretném, ha tudnád, hogy... - kezdett bele Lili egy drámai beszédbe, de a végére idegesen elnevette magát. - Inkább csináljuk úgy, hogy túléljük!
Felszívta magát, majd a srác felé fordulva rányomkodta valahogy a fejére a sisakot (kellett nyújtózkodnia rendesen), és mielőtt belekezdtek volna az akcióba, összeszorított fogakkal, és behunyt szemmel (nem mintha kevésbé lett volna így sötét), arca elé préselt egyet a kitömött, puha védőfelszerelések közül, és úgy várta a végzetes golyóbist. Ám ahelyett először egy puha puszi érkezett, ami sokkal váratlanabbul érte, mintha egy kemény vasgolyó rendezte volna át épp az álkapcsát. Mindenesetre annyit biztosan tudott, hogy sokkal kellemesebb élmény volt ez, mint amire számított helyette.
Azt persze nem tudta, honnan is tudhatta volna, hogy hova szánta Bence, és jelenleg nem is ért rá ezen morfondírozni, mert az előtte álló, valamelyest őt védő srác felrúgta a ládát, és a következő pillanatban félrerántotta a lányt. Az esés nem volt kellemes, ismét fel kellett jajduljon, de mégis, úgy képzelte, hogy ez a kis fájdalom bőven kellemes ahhoz képest, amit a gurkó okozhatott volna.
- Azt hiszem, sikerült! - jelentette ki megkönnyebbülten, mikor fény áradt be az ajtó maradványain át, melyet egy lelkes, és talán kissé túlbuzgó vasgolyó kilyuggatott nekik.
Most, hogy végre látta, nyomban Bence nyakába is borult, megölelgetni. Nem volt semmi hátsó szándéka, vagy akár oldalsó, vagy bármiféle, egyszerűen csak örült, hogy élnek, és megúszták pár kék folttal. Az pedig levitás szín, szóval: okuk panaszra? Semmi!
Miután Lili sikeresen összeszedte magát, javasolta Bencének, hogy fogja meg azt a golyót, mielőtt levadássza a fél erdőt az éjszaka, ő maga pedig elfutott a pálcájáért az öltözőbe, abban a reményben, hogy talán képes egy épkézláb reparot elkövetni az ajtón. Aztán ha mindez megvan, talán lezártnak is tekintheti ezt a nem mindennapi estét.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Süveges Lili összes hozzászólása (301 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 10 11 » Fel