Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Hamar összeszedem magam, nem hagyom, hogy Warren kiélvezhesse egy gyenge pillanatomat. Mérges is vagyok magamra, hogy nem sikerült gátat szabnom az érzéseimnek azonnal, de már vajmi keveset tudok tenni utólag. Tekintetem nehezen, de elszakítom az állatról, hogy a sajátomra figyelhessek újra. Ahogy az asztalra kerül, Daisy egyből a hátára veti magát és csillogó szemekkel várja, hogy Warren megvakargassa. Ekkora kis kurvát se hordott még a hátán a föld és ez még az én arcomra is mosolyt csal.
- Ahh, akkor ezért szegeznék rád szívem szerint pálcát, mikor meglátlak! - akaratlan vigyorodom el. Nocsak, ezt nem tudtam. Mostanában még a pletykák is elkerülnek. Ennyire kivontam volna magam Bogolyfalva és az iskola életéből is? Össze kell szednem magam.
Megjegyzésére megemelkedik a szemöldököm és sokatmondóan pillantok rá. Nem, nem akarom hallani, hogy még mindig köze van a bátyámhoz, azt se, ha nincs. Egyszerűen nem érdekel.
- Mégis miről beszélsz? - kérdem ismét mogorván, ahogy a falnak dőlök és összefonom a karjaimat mellkasom előtt. Kékjeim visszavezetem a szőrtengerre, aki még mindig utál. Remek, már ketten vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Ha akarnám se tudnám elszakítani tekintetem a tenyeréről. Egyszerre kavarog bennem megszámlálhatatlan érzelem, miközben ő játszi könnyedséggel használja az elemijét. Féltékenység, harag, fájdalom, szomorúság és vágy. Mérhetetlen vágy, hogy válaszoljak rá, hogy előhívva a pyrot lángra lobbantsam a függönyt vagy bármit. Látni akarom az általam létrehozott lángok színes játékát, érezni akarom a hőjét az arcomon. Mégis csend a válasz.
Szemeimet megsemmisülve hunyom le és sokáig nem szólalok meg. Nem engedem, hogy arcomra bármi is kiüljön mindabból, ami most bennem lezajlik. Jótékonyan takar, mint ahogy a pulóverem is.
- El - mondom végül halkan, fásult hangon. Az se biztos, hogy meghallja, talán nem is akarom, hogy meghallja. Már így is több ember tudja, mint kellene.
- És milyen jól tette. Én bárhogy próbálkoztam, ez lett belőle - pillantok Daisyre, aki oldalt kilógó nyelvvel élvezkedik. Szégyent hoz rám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Én pedig arra vágyom a legkevésbé, hogy kikaparja a szemem a helyéről, míg alszom. Egyikünk biztosan nem élné meg a másnapot - pillantok ismét Pamacsra, majd kissé elmosolyodva vissza Warrenre. Tény, hogy nem csípem, de vannak nála rosszabbak is. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém mostanság... csak olyanok előtt fedem fel a titkaim, akiket ki nem állhatok. Somogyi, most pedig Warren... Édes Merlin, biztosan megbolondultam.
- Eléggé... felfokozott volt a hangulat. De mindenképp negatív esemény hatására - óvatosan, alaposan átgondolva ejtem ki a szavakat. Az kellene még, hogy elhintsem az aranyost is. Pedig tény, hogy már jó ideje nem nyúltam hozzá, bármennyire is nehéz helyzetben vagyok. Vicces, hogy a szerencse mit sem ér, ha gyengeséggel párosul. És én nem leszek ismét gyenge.
- Ugye az megvan, hogy én nem az egyik kis védenced vagyok, akin segítened kell?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Elmosolyodva szusszanok egyet a megjegyzésén, de szóra se méltatom azt, ami egyértelmű. Legyen bármilyen csodálatos képessége is a kis szőrös patkánynak, esélye se lenne.
Kékjeim visszavezetem a kutyámra és ott is tartom őket. Élesen szívom be a levegőt, miközben Warrent hallgatom. Hihetetlen, hogy ennyire ne értene a szóból. A kérdés már csak az, hogy partner leszek benne, szembeköpve ezzel saját magam vagy szépen figyelmen kívül hagyom... Jó vicc, mikor voltam én hires pont a megfontoltságomról?
- És ugyan, most mitől kéne őt megmenteni, hmm? Az általa választott boldogságtól ismét? Ne aggódj, amorcita, megteszi ezt egyedül is, gondolom - haragosan mélyesztem kékjeim övéibe és fogalmam sincs, hogy miért bosszant ez fel ennyire. - De ha már itt tartunk. Remélem mondanom se kell, hogy egy szót se szólhatsz erről neki - nem mintha számítana. Nem mintha észrevenné.
Megemelkedett szemöldökkel hallgatom, majd akaratlan kitör belőlem a nevetés.
- Nem gondolod, hogy hatásosabb lenne, ha nem jelentenéd be előre?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Még. Mondanám reflexből, miközben a gúny marná a torkom. Azt hiszem egy nagyon kicsit féltékeny vagyok a bátyámra és a nővéreimre egyaránt, hogy maguk választhatták meg, hogy ki mellett akarnak élni. Még mindig nem kívánom magamnak a szerelemmel járó fájdalmas katasztrófát, de a jelenlegi helyzetemből is csak szabadulnék. Késő bánat, mi?
- Mégsem hiszem, hogy Sára vagy Nelli indította el benned ezt a folyamatot - nézek rá felvont szemöldökkel, majd sóhajtok. Arcomon akaratlan fintor fut végig szavai hatására. - Cseppet sem érdekel igazából, hogy a bátyám épp melyik nő miatt szenved. Mert mindig megteszi. De a hozzáállásod mégis becsülöm - biccentek is egyet felé. Már így is sokkal több szót fecséreltem Nonóra, mint azt mostanában szeretném.
Hangosan hümmentek egyet, ahogy eljátszom a gondolattal. Mondjuk elég röhejes látvány lehet, ahogy Warren nekem támadna, de... lenne bármi haszna? Tényleg sikerülhet előcsalogatni a pyromat?
- Ha ezen múlna, már újra képes lennék használni - mondom komoran. Igaz ez? Mondjuk... Fenyvessy sosem próbált megölni. Bánt? Igen. De véletlenül se engedné, hogy annyira elborítsa a harag. Az a nevén ejtene csorbán.
- Támadj rám, Warren. Ma, holnap, két hét múlva. Csak ne számítsak rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Lemaradt a múlt idő - fájdalmas mosoly ül ki az arcomra, ahogy az ablakra siklik a pillantásom. Szeretem azzal áltatni magam, hogy nem zavar, de... de. Hiányzik a bátyám, főleg most, hogy minden tönkrement az életemben. Talán jobban is, mint neki valaha.
Warren szóáradata térít magamhoz kéretlen gondolataim közül. Megemelkedett szemöldökkel vezetem rá vissza kékjeim, elkapva Pamacs felém intézett fújtatását. Felesleges információ. Mégis úgy érzem, hogy így fair, ha már én is felfedtem egy titkom. Még ha akaratlanul is tettem.
- Még jó, hogy nem születtem annak - állapítom meg az egyértelműt. Még a hideg is végigfut a hátamon, miközben az ajkaimhoz emelem ismét a bögrét.
- Egész jó - és ennél nagyobb dicséretre aligha számíthatna tőlem. Lehunyom szemeimet, miközben mérlegelem a percek óta bennem kavargó kérdést, majd kékjeimet ráemelve engedek neki.
- Hogy jött elő nálad a hydro?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Egyszerűen vállat vonok. Lesznek jobb napjai... miért csak akkor lehetek jó, ha épp kivételesen klappol minden? Tudom, hogyha bekopognék és el akarnék neki mondani mindent, ami most az életemben zajlik, meghallgatna. Talán apával is megpróbálna beszélni, de... fel se fogná igazán, hogy miről van szó. Akkor meg minek strapáljam magam?
Daisyt figyelve hallgatom a történteket. Elégedetten morog Warren ujjai alatt, fel se tűnik neki, hogy esetleg kellemetlen, feszült lenne a hangulat vagy a téma. Az normális, ha irigy vagyok a kutyám gondtalanságára?
- Ott se tudtad levetkőzni a kényszeres segíteni akarásod. Merlinre, Warren, szerintem menj gyógyítóhoz - kissé elmosolyodva pillantok fel, de csak egy pillanatra.
- Mert nem velünk történt. De majd megnézheted a saját szemeddel milyen az, mikor a pyrommal szegezlek a földhöz - vigyorodom el, talán napok óta először, igazán. Tényleg van remény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Ez eddig is egyértelmű volt - vonok vállat. Aki képes Noelt választani magának, az nem ért az emberekhez. De talán ez igaz az összes Ombozira, nem kell mindig csak Noelt beskatulyáznom. De én legalább nem kajtatom azt a hőn áhított szerelmet, amivel amúgyse leheteknék soha elégédett. Mert mindenkinel mindig épp az kell, ami nem lehet az övé.
- Természetesen. Ennek ellenkezője nem más, mint minden mugli mítosz; hülyeség - kékjeim élénken csillognak, ahogy állom tekintetét. Gyere Warren, tégy próbára, hátha sikerrel jársz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Kitör belőlem a nevetés, amire még Daisy is felkapja a fejét, olyan rég hallotta már tőlem. Szeretném elhinni, hogy így van, hogy nem ingott meg az önbizalmam és ami a legfontosabb, hogy hogy tényleg pyromágus vagyok. Még mindig.
Nemm tart sokáig, épp csak pár röpke másodperc, hogy újra kifejezéstelen arccal nézzek Warren irányába, mintha az iménti meg se történt volna. Félig üres bögrémbe kortyolok bele és szinte észre se veszem, ahogy a halántékomhoz nyúlok, hogy letöröljem. De mitől... kékjeim kissé résnyire szűkülve merednek Warrenre. Figyelek, így hogy akarsz meglepni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Szóval csak az orrom alá dörgölöd. Talán mwgérdemlem. Talán - somolygok kissé, majd ahogy végre Daisy lábra vergődik, ellököm magam a faltól. Pamacsra vetek még egy pillantást, aki ugyanonnan méreget, ahonnan eddig is tette... nincs benne semmi izgalom.
- Bármennyire hízelgő lenne veled töltenem a nap hátralévő részét, Warren, vissza kell, hogy utasítsalak. Dolgunk van. Amúgy se vagy olyan jó társaság - pillantok rá. Magam se tudom, hogy csak húzom vagy komolyan is gondolom. Talán mindkettő.
Az ölembe emelem Daisyt és végre elindulok kifelé, hogy még az ajtóból forduljak vissza.
- Számítok a diszkréciódra. És... köszönöm - ugyanazzal a rideg magatartással fordulok felé, mint ahogy kezdtük. Majd válaszát meg se várva csukom be az ajtót és ahogy fizetek a recepción, már ott se vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Az utóbbi időben túlhajszoltam magam. Mióta Fenyvessy rájött, hogy ismét beiratkoztam egy szakra, még szorosabban próbál fogni, én pedig annál jobban akarok menekülni előle. Bevallom, azt hittem sokkal hamarabb le fogok bukni, így viszont már ő sem engedheti meg magának, hogy szabotálja. Feltűnő lenne, kérdéseket vetne fel és annak a rohadéknak nincs mása, mint a makulátlannak tűnő hírneve. Viszont lehet, hogy megnyertem egy csatát, de minden alkalommal elvesztek már egy másikat, mikor abban a palotának nevezett rohadt börtönben kell eltöltenem az időt.
Két napja hanyagolom a prefektusi feladataim, órákat is mulasztottam, amire nem vagyok épp büszke. Ahogy ő se, úgy én se engedhetem meg a kérdéseket, mert ha másnak nem is, nekem számolnom kell a következményekkel. Holnap este pedig ismét visza kell mennem hozzá és jelenleg nem fog úgy az agyam, hogy megfelelő kifogást találjak a kimaradásra. Még egy csatát vesztettem.
A folyosók már kihaltak, csak a lámpások silány fénye világítja meg őket, miközben szinte csak vánszorogva haladok a cél felé. Minden lélegzetvétel fáj, lépteim bizonytalanok és megállás nélkül ráz a hideg. Idejét nem tudom megmondani, hogy mikor aludtam utoljára ki magam, amiről a szemem alatti karikák tanúskodnak. Arra se volt erőm, hogy legalább ennek a nyomait elrejtsem.
Bevallom, ideges vagyok. Mióta a gyűrű az ujjamon van, illetve mióta ott kéne lennie, görcsösen kerültem a gyengélkedőt, most mégis kénytelen vagyok segítséget kérni, hogy lehetőeg sikerüljön túlélnem a következő napokat. Merlin a tanúm, sose gondoltam volna, hogy valaha Somogyi után fogok könyörögni, most mégis ezt teszem. Röhejes, hogy pont ő tudja a titkom, az pedig még inkább, hogy hajlandó vagyok bízni benne. El van cseszve az egész úgy, ahogy van.
Reszketeg lélegzetvételek közepette lépek be, tekintetem lassan végigjáratom a termen. Pár számmal nagyobb pulóverem összébb húzom magamon, ahogy meg-megrogyó térdekkel megindulok befelé, majd rogyok le az egyik ágyra, levegő után kapkodva. Előregörnyedve, a térdemre támaszkodva várok és őszintén remélem, hogy az aranyos nélkül is szerencsés leszek. Csak most az egyszer...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Aludni akarok. Mélyen, álmok nélkül csak a kellemes ürességben lebegni és csakis akkor felébredni, mikor minden rossz elmúlik, ami most az életemet uralja. Csak pihenni, kinyújtóztatni úgy a tagjaim, hogy ne feszüljenek meg fájdalmasan, úgy, hogy a gyomrom ne szoruljon össze a másnap gondolatára. Mégis, ha lehunyom a szemem, azonnal megrohannak az áruló gondolatok, a félelem, hogy nem fogom sokáig már bírni. Talán ezért edzettem többet és többet, fittyet hányva a testem könyörgésének. Gondoltam, én naiv, hogyha lefárasztom magam, akkor tudok majd nyugodtan aludni... Szóval én most már csak annyit szeretnék, hogy végre múljon el a remegés és úgy tegyek meg két lépést, hogy ne akarjon összecsuklani alattam a térdem. Annyira nem lehet nagy kérés...
Reszketegen sóhajtok, körmeimet a bőrömnek feszítem, marásukat mégis alig érzem. Csak koncentrálni próbálok, nem elveszteni szem elől a padló egyik négyzetét, legalább addig, míg végre ideér valaki, ami most egy örökkévalóságnak tűnik. Bármennyire is figyelek, mégsem hallom meg a közeledő lépteket, így túlságosan hirtelen ér a saját nevem. Megdermedek egy pillanatra, majd lassan engedem le a kezeim és vezetem fel kékjeim Somogyira, akinek az arcát meglátva reszketeg sóhaj szakad ki belőlem.
- Merlinre és az összes letűnt varázslóra, esküszöm, sose vártam ennyire, hogy a te képedet lássam... - hangom rekedten, kiábrándítóan gyengén veszik el a térben. A cipőmet lerúgva, nehézkesen tolom feljebb magam az ágyon, hogy hanyatt dőlhessek. Egyik lábam felhúzva, másik kinyújtva pihen, míg balomat átvetem a homlokomon, úgy próbálok Somogyira koncentrálni.
- Azért vegyél vissza, ez még nem a halálos ágyam - húzom el a szám a túlzott kedvességre, ami bennem inkább szánalomként csapódik le. Ha nem érezném magam ennyire rosszul, már tuti a képébe toltam volna a pálcám. - Ráz a hideg, gyenge vagyok... valószínűleg csak megfáztam. Csak adj valamit, amitől tudok pihenni - mondom, szinte csak suttogva a szavakat, immár lehunyt szemmel. Lehet, hogy néhány tünetet kihagytam, az eredeti kérdésére se tudnék pontos választ adni; honnan tudjam, hogy emiatt, vagy épp másért érzékeny a testem pár pontja? További szavak helyett inkább csak a jobbom emelem meg kissé, hogy feltűnjön neki a karkötőm. Pláne most nem kéne még egy allergiás baleset...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Merlinnek hála nagyon ritkán vagyok beteg és az esetek többségében akkor is teljesen önellátó maradok. Tény, hogy nálam a gyógyító bájitalok többsége ki van zárva az allergiám miatt, így lassabban regenerálódok, mint mágustársaim, de hogy ezt rajtam sose látni, az biztos. Arról nem is beszélve, hogy már több, mint egy éve viselem Fenyvessy nyomait magamon, hol jobban, hol kevésbé és ezt egyetlen egy ember tudja, ő is azért, mert elmondtam. Emelt fővel viselem a megalázásom, ezért nem sejti senki, hogy mik zajlanak a zárt ajtók mögött. Egyedül Darik mellett engedem meg magamnak, hogy kevésbé legyek erős, hagyom neki, hogy törődjön velem és ez addig így is marad, míg nem firtatja a zúzódások és egyéb nyomok eredetét. Sosem engedem meg magamnak a gyengeséget, nem engedem, hogy egy percig is bárki sajnáljon. Pontosan ezért gyűlölöm, hogy most mégis ide kellett jönnöm, hogy szükségem van másra magamon kívül... és főleg, hogy ez az ember nem lehet más, mint Somogyi. Valamit tényleg nagyon rosszul csinálhattam az életem során, hogy őt érdemlem.
- Fogd vissza magad, csődör - morgok halkan épp csak ránézve a szemem sarkából. Nehézkesen helyezkedem el közben, a lomha mozdulatok mintha minden erőt kiszipolyoznának belőlem. Már csak azt remélem, hogy nem valami mágusnyavalya döntött le a lábamról, mert akkor tényleg esélyem sincs, hogy elegendő erővel lépjem át Fenyvessy küszöbét.
Lassan, mélyeket lélegzem, ahogy végre megtalálom a megfelelő pozíciót. Szemeimet lehunyom, jobbommal átölelem magam, hogy a pulóver puha anyaga hozzám simuljon, hátha melegebb érzetet kelt. Mégis egy pillanat jut csupán a nyugalomból és csendből, mert Somogyi szóáradata kínzó erővel hasítja ketté a teret. Amúgy is sápadt arcomra fájdalmas grimasz ül ki és halkan fel is nyögök. Nehézkesen az oldalamra fekszem és lábaimat felhúzom egészen a hasamhoz, kezemet a fülemre tapasztom, várva, hogy végre befejezze, hogy végre észrevegye magát. Sokat kérek...
- Ha tovább kell hallgatnom téged, inkább a halál - hangom inkább nyöszörgés, mint bármi más. Kékjeim lassan nyitom ki és már-már esdekelve pillantok rá. Most sehol sincs a máskor erős és magabiztos nő, nem maradt más belőle, csak egy megtört lény.
- Mindenem fáj, nehéz a légzés... - mondom végül nehézkesen. Remegő kézzel nyúlok előre, hogy megfogjam az övét. Nem szorítom meg, nem is tudnám valószínűleg, épp csak a karja köré fonom ujjaim. - Csak segíts... holnap vissza kell mennem - suttogom csak, hátha úgy kevésbé lesz igaz. Mégis már-már görcsösen számolom a még hátralévő órákat, perceket...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Mióta csak bekerültem a Bagolykőbe, a pletykák megszállottja voltam. Előszeretettel hallgattam és adtam tovább, valamint terjesztettem a saját magam által előásott titkokat. Élveztem a feszültséget, a vitákat, az erőltetett pókerarcokat, amiket egy-egy jól irányzott fáma váltott ki. Észre se vették, hogy ezzel árulják el saját magukat és szolgálnak alapul a következő szóbeszédeknek.
Sokat változtam. A kezdeti hév csiszolódott, megtanultam tartani a szám, de a híresztelések még mindig szinte hozzám futottak be előszőr. Az információgyűjtés vált a fő hobbimmá, már nem a pletyka érdekelt, hanem a mögötte húzódó igazság és főleg az, hogy hogyan tudom az előnyömre fordítani azt.
És itt vagyok most. Az időm már sokkal értékesebb, minthogy ilyesmibe ártsam magam, de a szóbeszédek még mondog előszeretettel találnak meg engem. Ha nem így történne, Merlinre, most se lennék ennyire ideges. Kérés nélkül állnak el az utamból, ahogy meglátják az arcom, így akadályok nélkül ronthatok be a terembe. Elsötétült kékjeim végigjáratom a helyiségen és nem is kell csalódnom. Bár ennek egyelőre nem tudom, hogy örüljek-e, vagy csak szítani fogja tovább a haragom.
Szó nélkül lépkedek oda hozzá, majd állok meg felette. Karom összefonom a mellkasom előtt, arcom kifejezéstelen, de mégis valahogy sugárzik belőle az arogancia.
- Jó tudni, hogy a pletykák legalább túloztak. Bár, ha tényleg hiányozna a karod, lehet jobban vissza tudnám fogni magam és nem tekerném ki a nyakad - nem emelem fel a hangom, de nincs is ilyesfajta alja teclnikákra szükségem; így is feláll tőle a szőr az ember hátán. Kazi azon nagyon kevesek egyike, akiket barátként tartok számon, erre szóbeszédekből kell megtudnom, hogy mit csinált magával. Mert természetesen régi jó szokásomhoz híven a jéghegy aljáig leástam, mielőtt rárontottam volna. Merlinre, mennyire képmutató vagyok. Vajon az én titkaim mikor robbannak ki és szolgálnak pletykaalapnak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Ahogy lehunyom a szemem, az utolsó alkalom lebben fel kékjeim előtt, mikor itt jártam. Már több éve volt, pontosat nem is tudnék mondani. Emlékszem, ahogy berontottam, vérző kézzel és ordítozva követeltem az ellátásom. Az aranyos hiánya agresszívvá tett, Payne mégis képes volt kezelni engem - attól függetlenül, hogy majdnem megölt. Őszintén, szeretnék visszamenni azokba az időkbe, mikor a legnagyobb gondom az volt, hogy széttört egy üvegcse az ujjaim között. Mikor még a szerencse rabja voltam, de mégis, én alakítottam azt. Most, mikor már a hátam mögött tudhatom a függőségem, elvették a szabadságom, holott hatalmas küzdelmmel vívtam ki azt saját magammal szemben. Mára szinte semmim se maradt. Az életem Fenyvessy kezében van, a pyromágiám, az, amivel teljesen önmagammá válhattam, kialudt és csak Merlin tudja, hogy valaha visszatér-e még. A régi életemet akarom...
- Hát persze... alig várom, hogy egy rossz szó miatt ismét belém verje, hogy hogyan kéne viselkednem... - nehézkesen, ám szarkazmustól csöpögő hangon ejtem ki a szavakat. Ennyi ésszel fogalmam sincs, hogy hogyan lehet belőle gyógyító. - Legyen mazochista az, akinek házimanó az apja - fejezem be végül a morgást. Hiába érzem magam nagyon rosszul, a tüdőm ég minden egyes lélegzetvételnél, mégse vagyok képes ellenállni annak, hogy kifejtsem a véleményem.
Lassan nyitom ki a szemem, kissé erőlködve követem Somogyi mozdulatait. Még mindig szkeptikus vagyok, hogy jó kezekben vagyok-e, de nincs más választásom, mint bízni benne. Nézem őt és lassan beúszik Kazanova képe mellé. Komolyan a pofám leszakad, hogy visszament hozzá. Mondjuk tény, hogy egy fokkal kellemesebb társaságnak bizonyul így Somogyi, hogy ismét ebben a gusztustalan rózsaszín felhőben úszik, mint mikor én magam terveztem már kihajítani az ablakon, de... de. Hiába nem rólam van szó, a szerelem gondolatától még így is viszolygok. De Kazanova boldognak tűnik...
- Szóval néha használod az eszed is... - krákogom magam elé, majd szusszanok egyet. - Csak azzal foglalkozz, amiért jöttem... És maradok, de szólj, mielőtt megjelenne Strakhova vagy Rentai. Nincs szükségem felesleges pletykákra - mondat közben meg-megakadok, de még így is ellentmondást nem tűrő a hangom. Tekintetemmel nem engedem el Somogyit még pár pillanatig, majd egy reszketeg sóhajjal hunyom le szemeim, hogy legalább gondolatban felkészülhessek egy csodás álmatlan éjszakára, egy csodás társaságban...
- Nem leszek gyilkos - vágom rá azonnal. Viszont, mivel tudtam, hogy pontosan miről beszél, talán túlontúl egyértelmű lehet, hogy párszor eszembe jutott az őrült ötlete. Sosem tennék ilyet, lehetek bármennyire is rossz ember mások szemében. Az ilyesmi mindig utolérik az embert. Legyen bármennyire is kilátástalan a helyzetem, addig nem fogok süllyedni, hogy bemocskoljam a kezem.
- Ha nem lennék ennyire szarul, most tuti megint pofán vágnálak - mondom halkan, de meglepő módon ajkaim mintha mosolyra húzódnának. Kékjeim a kezeinkre fókuszálnak és próbálom eldönteni, hogy miért is nem húzom vissza magam mellé. - De ma este megteheted... - suttogom csupán, miközben lehunyom szemeim, mert egy kicsit elhiszem, hogy biztonságban vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Fáradt vagyok. Mind testileg, mind lelkileg belefáradtam az utóbbi hónapokba. Egyre nagyobb gyomorgörccsel lépem át Fenyvessy küszöbét, egyre nagyobb undort kell legyűrnöm és mosolyt erőltetnem az arcomra vele szemben. Nem akarom azt. Legszívesebben menekülnék, sosem néznék vissza, hiszen már nincs itt senki, aki maradásra késztetne. Se a szüleim, akik eladtak, ki tudja miért. Se a testvéreim, akik nem veszik észre a mosoly mögötti valóságot vagy egyszerűen csak nem érdekli őket, mert miért is avatkoznának bele más dolgába? Se barátok, mert az a néhány is, akikkel rendelkezem, tökéletesen megvan nélkülem is. Egyedül talán Darik miatt fontolnám meg, az egyetlen személy miatt, aki végett még egyáltalán élőnek érzem magam. Menekülnék... ha tudnám, hogy Fenyvessy nem akadna a nyomomra. Vajon van még kiút?
Fáradt vagyok. Fáj mindenem, ráz a hideg, alig kapok levegőt. Egy részem könyörögne Somogyinak, hogy segítsen, bárhogy, bármilyen eszközzel, hogy elmúljon mindez. Kérlelném, hogy bújtasson el vagy csináljon bármit, amivel szabaddá válhatok ismét. Mégsem teszem. Magam elé tartom még most is az álarcom és ahelyett, hogy megköszönném, még most is oda-odacsípek. Bár tudnám miért vagyok még mindig ennyire makacs.
- Egy állat vagy, Somogyi... és a legfelháborítóbb, hogy erre büszke is vagy - mondom halkan, reszelős hangon. Lehunyt szemmel, reszketegen fújom ki a levegőt. Suta mozdulatokkal rángatom ki magam alól a takarót, hogy magamra teríthessem, hátha alább hagy tőle a testem remegése.
Nem akarok, mégis minden szavára figyelek, mintha csak abba kapaszkodnék. Mintha szükségem lenne valamire, ami itt tart, a jelenben, ott, ahol elméletileg biztonságban vagyok. Megjegyzését hallva akaratlan kezdek nevetni, de ahogy levegőt vennék, nevetésem szűnni nem akaró köhögésbe csap át. Feltornázom magam ülőhelyzetbe, görnyedt háttal próbálok erőt venni magamon és abbahagyni a már-már fuldoklásszerű állapotot, de mintha már a testem is ellenem dolgozna. Nem tudom mennyi idő telik el, nem érzékelem annak múlását, mire végre csillapodik az inger és szuszogva hanyatlok vissza az ágyra. Még, hogy biztonságban... már le se tagadhatja, hogy ki akar nyírni.
- Másból se... csinálok azt - suttogom erőtlenül, majd ráemelem a tekintetem. Egy darabig csak csendben nézem a ténykedését, próbálom értelmezni a mondatait, cselekedeteit, de hiába. - Ugyan  miért akarnál pont te... pont nekem segíteni? - hangom karcos, de élesen hasítja a levegőt. Tényleg tudni akarom. Sosem voltunk jóban, ha képes leszek elviselni, az csakis Kazi miatt lesz, ahogy valószínűleg fordítva is. Akkor miért vetemedne erre? Nincsenek hősök, akkor Somogyi miért akarná magára aggatni ezt a hazug címkét?
- Úgy, hogy kurvára nincs beelszólásod... a szülők megegyeznek a fejed felett. Többnyire a pénz miatt. Az üzlet miatt. A házasság mindenkinek előnyös, csak azoknak nem, akiket az oltár elé állítanak - a szavak szaggatottan, de indulatosan hagyják el ajkaimat. A sors iróniája, hogy én kértem. Én kértem az apám, hogyha majd készen állok, ő találjon nekem férjet és ő biztosított, hogy az én döntésem lesz a végső... végül csak döntést nem kaptam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Sokkal egyszerűbb volt az életem barátok nélkül. Mindig népszerűnek számítottam, tele voltam felszínes ismerősökkel és ők pontosan elegendő célt szolgáltak. A társaságok központi személyisége voltam, hallgattam a pletykákat és velük nevettem és míg én  róluk tudtam mindent, ők rólam semmit. Én alakítottam mindent, semmi sem történhetett anélkül, hogy én jóvá ne hagytam volna.
Most mégis itt állok, majd' szétrobbanva a dühtől és az aggodalomtól. Egy barát miatt. Egy barát miatt, aki, ha nem is mindent, de pont eleget tud, hogy ne engedhessem el... és a legszörnyűbb, hogy nem is akarom. Mióta Fenyvessy az életemben van, a lényegtelen kapcsolatokat egyszerűen kiirtottam a mindennapjaimból. Alig egy maroknyi ember maradt, akikért igen sok mindenre képes is lennék. Pontosan ezért nem akartam soha szerelmet se, hogy ez ne történhessen meg. Erre ez a pár ember mosolyogva vált az életem részévé és azzal a lendülettel tettek nekem keresztbe. Sztravinszkijjel az élen...
- Kazi, sosem akartalak még bántani, de most Merlin a tanúm, élvezettel szegezném a pálcám a képedbe - mondom erőltetett mosollyal. Sóhajtva szántok végig tincseim, eltűrve az arcomból azokat, majd mit sem törődve mással, foglalok helyet vele szemben a földön.
- Tudod jól, hogy nem elégszem meg ennyivel. Mi a fenét képzeltél?! Hogy lehettél ennyire hülye? Meg akartál halni?! - sziszegem halkan a kérdéseket és próbálom közben elnyomni a kellemetlen hangot a fejemben, miszerint én is folyamatosan hazudok. Ahogy ő nem vallott nekem, úgy én se tettem neki és minden jel arra utal, hogy valami csoda folytán Somogyiban is bízhatok. Máskülönben Kazi tört volna már rám, valószínűleg ugyanígy felháborodva.
- Mesélek, mert van mit, de csakis utánad. Még arról se tudtam, hogy ispotályban voltál... - Igen, magamra is dühös vagyok. Túlságosan lefoglalt a saját életem mocska. Talán, ha figyeltem volna Kazira, időben észrevettem volna a jeleket. De ahogy nekem az ő vékonysága, neki se tűnnek fel az én sebeim, amiket a hosszabb ruháimmal takargatok. Egálban vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem sokat alszom az utóbbi időben. Nyomasztanak a saját gondolataim, a döntésképtelenségem és a félelmeim, amiből egyre csak több és több lesz. Bevallom, a héten többször az üveg fenekére néztem, hogy ne kelljen arra gondolnom, hogy apám bármikor meghalhat, hogy Fenyvessy, amint rájön, hogy elvesztettem a gyűrűt, az eddigieknél sokkal jobban ki fogja mutatni a foga fehérjét és legfőképp, hogy már Darikot se hívhatom, mikor szükségem lenne rá. És az utóbbi egy hétben folyamatosan igényelném a társaságát. Teljesen magam maradtam.
Épp órán ültem, próbáltam koncentrálni az anyagra, ami a lehetetlennel ért fel. Sikerült nyernem egy hetet, pont, hogy a tanulmányaimra fogva maradhattam a héten a kastélyban. Diplomázni készülök, mellette viszem az itteni szakot is... és míg eddig görcsösen ügyeltem a jegyeimre, egyszerűen most minden összeomlani látszik.
Hirtelen kaptam fel a fejem a nevem hallatára. A szívem kihagyott, ahogy megláttam Rothman-t, éreztem, ahogy lesápadok, mégis kifejezéstelen arccal csúsztattam be mindent a táskámba és hagytam el a termet. Nem tudtam mire számítsak. Apám halálhíre érkezett? Vagy Fenyvessy jött rá valamire és jött elém? Nem készültem fel... bármelyik legyen is, nem készültem fel.
Némán követem, majd homlokráncolva állok meg végül az.. igen szemrevaló férfi előtt. Ismerősnek tűnik, mintha láttam volna már, de nem akar beugrani, hogy honnan. Nem szólalok meg, csak szkeptikusan foglalok helyet mellette, Amíg nem Fenyvessy az, addig nem lesz baj.
Némán hallgatok, biccentek a neve hallatán és magamban kezdem összerakni a kirakós darabjait. Jó darabig sikerül szenvtelenül figyelnem, de egy idő után már képtelen vagyok leplezni a bosszúságom és az egyre növekvő haragom, hisz sejtem, hogy mire is megy ki ez az egész.
- Mi lenne, ha csak kiböknéd, hogy miről van szó? Mert biztosra veszem, hogy nem a szüleim kapcsolata érdekel - megengedek magamnak egy gúnyos mosolyt, amivel csupán a félelmemet próbálom leplezni. Apa miatt jött volna? Csinált valamit vagy történt vele valami?
- Apámról van szó? - kérdem bizonytalanabbul kissé. Nem halhat meg, még nem. Még nem döntöttem el, hogy megteszem-e, amit Noel kért tőlem. Még nem menekülhet el, számolnia kell a tetteivel. Még nem...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Másfél év. Másfél éve állt elém apám a hajmeresztő ötlettel, miszerint házasodnom kell. Dehogy ötlet, parancs. Hangja ellentmondást nem tűrően csattan, én mégis a végetekig feszítettem a húrt. Végül fejet hajtottam akaratának, mert szerettem és tiszteltem és akkor még biztos voltam benne, hogy ez fordítva is így van. Fenyvessy eljött, mint egy intelligens, karizmatikus és ami a legfontosabb, mint jóképű férfi. Anyát egyből levette a lábáról, de ami ennél is meglepőbb, belőlem is szimpátiát váltott ki. A házasság gonodlatától mégis borsódzott a hátam.
Másfél év. Az események rohanvást követték egymást, felocsúdni se volt időm, mikor rám került a gyűrű és már a hálójában pakoltam ki a ruháim. Merlinre esküszöm, én megadtam az esélyt ennek. Apám akarata szerint jártam el, nem megtagadva önmagam, de jó feleség terveztem lenni... majd ökle csattant a tükrön és ahogy az üveg, úgy a reményeim is szilánkosra törtek.
Némán, lehunyt szemmel hallgatom az egyre felháborítóbb kérdéseket és azok nyomán peregnek előttem az elmúlt másfél év emlékképei. Állkapcsom megfeszül, ahogy egyértelművé válik miért is van itt pontosan. Másfél év. Ennyi ideig sikerült megtartanom azt, ami a négy fal közé való, hisz úgy se tud segíteni senki.
- Mi lenne, hogyha a sablonkérdések helyett tényleg arra kérdeznél rá, amit tudni szeretnél? - búgom édes hangon, ahogy kékjeim szegezem arcára és dőlök előre. Dühös vagyok, legszívesebben pálcámat kivonva keresném fel Darikot és vonnám kérdőre. Más titkaival játszadozik. Hogy árulhat el engem egy hét alatt háromszor is?! - Mondjuk azt is tudni akarod, hogy hány férfival feküdtem le eddig? Nem is tudom... egy idő után már nem számoltam. Vagy... ó, te kis huncut, a lányokra vagy kíváncsi? - vörösre kent ajkaim széles mosolyra húzódnak, pontosan olyanra, amit régen alkalmaztam, mikor szexre invitáltam a kiszemelt példányt. Jó ideje nem alkalmaztam, most mégis kifogástalanul megy.
- Ó, milyen jól informált valaki - szusszanva dőlök vissza és szegezem tekintetem az égre. - Mégis mit gondolsz, milyennek kell lennie egy elrendezett, aranyvérűek közötti eljegyzésnek? - kérdem oldalvást sandítva rá, majd alsó ajkamba harapva engedem ki lassan fogaim alól azt. - De tudod, nálunk ez nem akadály. Mondjuk, ha ezért jöttél, nem kellett volna ekkora feneket keríteni neki. Kedvelem azokat, akiknek van merszük elém állni - kacsintok rá, minden szégyenérzet nélkül. Merlinre, mennyire hiányzik ez! Bár ne védekezésre használnám... Másfél év. Másfél éve alig vártam volna, hogy megszerezzem magamnak az éjszakára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Tőlem igencsak távol álló türelemmel várom, hogy végre megszólaljon. Azt se tudom, hogy valaha mutattam-e bárki iránt is ekkora érdeklődést, pusztán azért, mert kedvelem. Egy olyan ember iránt, akiből nem származik semmi hasznom, nem kapok szaftos pletykákat, amiket felhasználhatnék a későbbiekben és a beszélgetés végeztével ágyba se juttatjuk egymást. Azért vagyok itt, mert bármennyire is ódzkodok a gondolattól, mégis fontos nekem, mert az aggodalom haragos csápként robban ki belőlem, rátapadva és el nem engedve Kazit. Ujjaim idegesen dobolnak a térdemen, ami magam mellett, behajlítva pihen. Kékjeim tapadnak a testére, körbejáratom minden négyzetcentiméterén, hogy a saját szememmel láthassam a változást, ami mindeddig elkerülte a figyelmem. És nem nyugtat a tudat, hogy nem csak én hunytam szemet az egyértelmű jelek fölött.
- Visszarángattalak volna, hogy miután elmondtam mekkora barom voltál, én magam fojtsalak meg - szám széle rándul meg, ahogy próbálom elnyomni a kikívánkozó mosolyt. Kékjeim villannak arcára, amiket a groteszk humor közepette is harag és aggodalom sötétít el. Gyenge lettem és fogalmam sincs, hogy ezt is Fenyvessy számlájára kéne-e írnom vagy csak pusztán személyiségfejlődésként írjam jóvá. Ha így haladok, még a végén megbarátkozok a szerelem gondolatával is és egy férfi karjai közé fogok menekülni, hogy biztonságban érezhessem magam... Merlin óvjon meg ettől.
Csendben hallgatom végül a történteket. Kékjeim villannak egy-egy részletnél, kezem rándul meg a düh és a tehetetlenség jegyében, arcom mégis szenvtelen marad. Nem fogok felesleges kirohanásokba kezdeni, se találgatni, az egész sztorit akarom, minden apró részletével együtt. Holott pontosan tudom, hogy nincs jogom faggatni, sem számonkérni. Vajon ő mikor fog megjelenni nálam, hogy magyarázatokat követeljeb tőlem? Merlinre, remélem soha... legalább az ő szemében maradjak erős.
- És mondd, kérlek, hánytattad is magad? Vagy odáig nem aljasodtál? - billentem kissé oldalra a fejem, ahogy odavetem elé negédesen a szavakat. Ahogy tudatosul bennem az általam megütött stílus, fejemet előre billentve sóhajtok reszketegen és egyik emelem mentegetőzve magam elé kezeim, hogy onnan vezessem fel arcomra őket, kicsit megdörgölve azt.
- Folytasd - ejtem le kezem az ölembe és emelen kékjeim őrá, hogy a hangsúlyát alátámaszthassák arcvonásai. - Figyelek, mondd végig. Mit mondott Kazanov? - kérdem sokkal halkabban, mint eddig, ám hangomba mégsem vegyülnek érzelmek. Kivárom a végét, ám Kazi tudhatja, hogy mindez csupán a felszín. Másképp ugyan miért érdeklődnék? Miért figyeltem volna ennyire a mimikáit, a hangjának változásait? Ismerjük egymást és az apró gesztusok teszik ezt nyilvánvalóvá, amit egymás irányába teszünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Még most is önző vagyok. Meg akarom tartani a titkaim, hiába fájnak és kínoznak, hiába zsugorodik össze a gyomrom, ahogy a Fenyvessy kúria előtt találom magam. Meg akarom tartani mind, hogy az első adandó alkalommal én segíthessek magamon… ezzel áltatom magam hosszú hónapok óta. A valóság a felhúzott álca mögött az, hogy félek. Félek, hogy hiába kérek segítséget, semmi sem változna, sőt, rosszabb lenne a helyzet, hisz megtudná, ebben biztos vagyok. De még ha el is hiszem, mégha meg is próbálnám a lehetetlent, mégis hogyan bízhatnék meg egy férfiban, mikor már a saját bátyámban sem teszem úgy, ahogy kéne? A férfiak miatt kerültem ebbe a helyzetbe, miattuk hajtottam fejet és miattuk élek bezárva. Erre felbukkan a semmiből egy újabb férfi, aki azt kéri, hogy bízzak benne. Takarózhat az aurori jelvénye mögé, az semmin sem változtat. Inkább fogná be és teperne le, mielőtt még végleg elbukok. Na, azzal segítene.
- Na, ez már konkrét! - halk nevetéssel nyugtázom a kérdését, még elismerően bólintok is hozzá. - Nézzük csak… Pár éve volt egy alkalom, mikor végül meggondoltam magam és ki akartam hátrálni a szexből, kvázi az utolsó előtti pillanatban. Persze a srác már nem akart leállni, de megtanulta hol a helye - elégedett mosoly költözik arcomra, ahogy felidézem annak a kis rohadéknak a képét az átkom után. Érdekes, már meg is feledkeztem erről. Milyen kis semmiségnek tűnik ennyi idő elteltével… mégis, meg kell említenem, hogy abba a szituációba is egy másik férfi miatt keveredtem, igaz, közvetetten. Még egy férfi, aki tönkre akart tenni.
- Hát persze, hogy nem - elnéző mosollyal pillantok arcára. Néha már azt kívánom, hogy bár én se születtem volna annak. Annyival könnyebb lenne minden a felesleges elvárások nélkül. Mégis, még mindig félelem jár át, ha csak a lehetséges kitagadásra gondolok. Rég tudom, hogy zsákutcába kerültem.
Kérdésére azonnal szóra nyitom ajkaim, de… nem történik semmi. Reflexből mondanám a hazugságot, ami ott van a nyelvem hegyén, már csak számról kéne legördülnie, mégsem jön ki egy hang sem. TItkolózni más, mint az arcátlan hazugságot igaznak beállítani. Fejemet hajtom le végül, halvány mosolyra húzott ajkakkal csóválom meg azt és a lehető legrosszabb taktikát választom: hallgatok.
- Hát ez zseniális! - nevetek fel szavai nyomán, bár érezhetően egyre kevesebb jókedv vegyül a hangomba. Kékjeim villannak az arcára, vonásai közt zizeg, hátha megtalálom azt az apróságot, ami lebuktathatja. - Merlin átkozott szerelmére, mégis miért kéne hinnem neked? Alig öt perce ültem le és azt kéred, hogy engedjelek be? A lábaim közé maximum, cariño - huncut mosolyra húzom ajkaim, ahogy kékjeimet fúrom az övéibe. A bizalmamat kéri? Az utolsó embernek, akinek megadtam, köszönhetem most azt, hogy itt ülök. Köszönöm, többet nem kérek belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Semmi kedvem a hülyeségeihez és bánatomra minden, ami elhagyja a száját, bődületesen nagy ostobaság. Se türelmem, se lélekjelenlétem nincs ahhoz, hogy kibogozzam a zagyvaságok közötti értelmet. Értem, hogy mire megy ki a játék, valahol még talán értékelném is, ha mondjuk egy fokkal kevésbé irritálóan tenné - legalábbis nagyon remélem, hogy direkt csinálja és nem tényleg teljesen sültbolond. Eddig megadtam neki a lehetőséget, igaz, egyikkel se tudott élni igazán. Ha végül kiderül az utóbbi, akkor biztosan józan észt fogok Kaziba verni és nem fogom visszafogni magam. De még megadom az esélyt Somogyinak. Beismerem vagy sem, tartozom neki legalább ennyivel. Frusztráló.
Kékjeimet lehunyom vigyora láttán. Bőven elég volt ennyi kézzel tapintható önteltség egy estére. Míg belőle árad, az egójának bűze marja az ember orrát, addig bennem épp csak pislákol az önbizalmam régi fénye. Már nagyon rég nem vagyok önmagam és amíg Fenyvessy markában vagyok, nem is lehetek az. Hiába próbálkozom, egy laza mozdulattal söpör el minden számára zavaró tényezőt, amit elé állítok. Merlinre, tudni akarom, hogy van-e bármi, ami gátat szabhat ámokfutásának. Tudni akarom és azonnal megcselekedni.
- Csikóhal - kékjeim emelem rá ismét, ahogy hangot adok hitetlenségemnek. Zagyválása kizökkent a gondolataim mocsarából és jótékonyan a jelenben tart. Egyre nehezebbé teszi, hogy elhiggyem, hogy szorult némi ész is a fene nagy koponyájába és az önteltsége nem szorított ki minden mást belőle. Lehetséges, hogy már csak a légüres térrel nézek farkasszemet? - Ha az elméletedet bármikor gyakorlatba akarnád fektetni, tudod hol találsz… A legtompább és legrozsdásabb fűrészt fogom használni - akadozva, gyenge hangon biztosítom segítőkészségemről, hogy a végére halvány mosoly költözzön sápadt arcomra. Azért biztató, hogy a csípősségemet még a fizikai gyengeség sem képes enyhíteni.
- Komolyan kérdeztem - mondom immár ismét komolyan, kékjeim az övéibe fúrva, bár képtelen vagyok sokáig rá koncentrálni. Az utasításra reszketegen sóhajtok, majd zokszó nélkül teszek neki eleget. Lehunyt szemmel ízlelem a bájitalokat, némelyik után megrándul az orrom, ahogy ellenállok a fintorgásnak. Ahogy eltávolodik, szinte azonnal nyelek egyet és érzem is nyelvem zsibbadását. Nehézkes mozdulatokkal emelem kézfejem a számhoz, hogy letöröljem, majd csak csukott szemmel hallgatom Somogyit és a válaszom érlelgetem, míg alábbhagy a kellemetlen érzés. Az kéne még ma estére, hogy elharapjam a nyelvem is.
- Álomvilágban élsz - vezetem fel fújtatva a tényeket. - Ez nem csak a pénzről szól. A befolyás, a hatalom az, ami mérvadóbb. Ha meg is tenném és számomra előnyösebb házasságot kötnék, de nem értene az iparághoz, amit a családom képvisel, csak a haragot szítanám - lassan, megfontoltan beszélek, olykor szüneteket hagyva, hogy levegőhöz is jussak. Nyelek egyet, majd sokkal halkabban folytatom, miközben kékjeim őt kutatják. - De már amúgy se tehetném. Zsarol mindennel, ami fontos számomra. És nála megvan mind a befolyás, mind a hatalom hozzá - keserű mosolyra húzódnak ajkaim. Be kell lássam, hogy elvesztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Pofátlanul képmutató vagyok. Szenvtelen arccal hallgatom Kazit, ahogy saját magával küzd a kimondott szavak súlya alatt, egyre meztelenebbé téve magát előttem, míg én nyakig felöltözve, a zúzódásaim gondosan takarva mondok felette ítéletet. És ahogy én se vetten észre az ő küzdelmét és zuhanását, úgy neki se tűnik fel az enyém. Hogyan is fedezné fel? A gyűrűm sosincs rajtam, a ruháim lehet, hogy olykor szokatlanul vastagok, de elegánsak és nem engedtem, hogy a kisugárzásom más legyen. Nem engedem felszínre törni a félelmeim, a megtörni látszó lelkem, a testem is sikíthat akárhogy, nem mutatom, hogy fáj. Vajon mit szólna, ha meglátná a zúzódásaim? Mit mondana, ha beavatnám mindenbe? Vajon ugyanúgy kiakadna, mint én az ő meggondolatlanságán? A különbség csupán annyi, hogy neki volt választási lehetősége. Tudom, csúnya ezt mondani, de így van. Engem belekényszerétettek, míg ő önként vetette bele magát az önkínzásba. Nem mintha ez jelentene bármit. Mindketten titkolózunk mindazok előtt, akik szeretnek minket.
Kékjeim arcáról a kezére vándorolnak. Először nem látok semmi érdekeset, majf egyszer csak megakad a tekintetem a világos hegeken. Akaratlan húzom el a szám és ül ki arcomra az undor. Ennél lejjebb már tényleg nincs. Elmondhatatlanul haragszom rá, legszívesebben ordítanék vele, de egy lesajnáló pillantásnál többet mégsem engedek meg magamnak. Lehetc hogy nem ez a legjobb módszer, de éreztetni akarom vele, hogy mennyire ostoba volt. Merlinre esküszöm, fordított helyzetben zokszó nélkül tűrni fogom ugyanezt tőle.
- Gratulálok, tényleg. Remélem megérte tönkrevágni a saját tested - vetem még közénk a szavakat, majd szusszanva engedem el a dühöm. Ijesztő, hogy mennyire feldühít a tudat, hogy meg is ölhette volna magát. De itt van, nem? Ennek kéne számítania.
Csendben hallgatom a történtek végét. Ujjaim lassan ökölbe szorulnak, majd ahogy mondandója végére ér, halkan szitkozódásba fogok, úgy igazán kifinomultan és nőiesen, természetesen.
- Felnőtt ember, de az biztos, hogy az eszét az anyáddal együtt eltemette... Hihetetlen, hogy Kazanov mindig lehet hülyébb. Pedig már azt hittem nem tud újat mutatni - csóválom meg a fejem és karjaimat összefonom a mellkasom előtt. Kékjeim vezetem ismét Kazi arcára. - Tudod, legszívesebben arra kényszerítenélek, hogy tégy megszeghetetlen esküt, hogy többé nem süllyedsz idáig... - mondom halkan, majd sóhajtok. Nem, ennyira pofátlan még én sem lehetek. - De elég lesz a szavad is. Ha úgy érzed, hogy nem bírod, kérj segítséget, rendben? - Akár szemen is köphetném magam. Ennyire kétszíbű szavak se hagyták még el soha a tökéletesen vörös ajkaim. Egyszer mindent el kell kezdeni... ám ezzel lezártnak tekintem a témát, amiről a szám szegletében bújkáló mosoly is árulkodik.
- Rendben. Emlékszel, hogy tavaly meséltem egy rellonos lányról? - nem szoktam csak úgy lányokról beszélni, így konkrétan egy főre redukálódott a szóba jöhetők száma. - Szerintem egyszer próbáld ki te is így a szexet. Meglepően jó - vigyorom egyre szélesebbé válik, a végén még kacsintok is egyet felé. Gondolataim közé beúszik Darik képe, ahogy rám vár az ágyban és ezzel egyidőben a gyűrűn is égetni kezdi a zsebem. Én mégis csak Darikra figyelek és arra a nyugalommal teli izgatottságra, amit minden alkalommal kivált belőlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Miért akarják mindig a férfiak megmondani, hogy mi jó a nőnek? Tudom, rohadt nagy újdonsággal fog szolgálni az, hogy igenis van önálló akaratunk. Vannak érzéseink, céljaink és egyikhez sem kell egy férfi sem, hogy belénk verje, hogy merre tartsunk, hogy ők szabják meg, hogy melyek legyenek a kitűzött álmaink. Azért, mert farok lóg a lábaik között, még nem lesznek felsőbbrendűek, bármennyire is ezt akarják elhitetni velünk. Az csak egy húsdarab, értelem nélkül és a javuk mégis azzal gondolkodik. Szánalmas...
Lassan kúszik végig az idegesség a tagjaim, amit próbálok gondosan a mosolyom mögé rejteni. Egyszerre vagyok dühös a mellettem ülő, tökéletesnek tűnő pasira, akit legszívesebben minden felesleges szó nélkül a szobám rejtekéig rángatnék, Darikra, aki aljas módon árult el, engem és a titkaim is, Fenyvessyre és saját magamra. Egy férfi kergetett ebbe a szituációba és legmélyen engednék a csábításnak, hogy egy másik mögé bújjak... vajon képes lennék elviselni, ha mondjuk Zalán vívná meg helyettem a harcom? Nem. Biztosan nem.
- Ügyes lány vagyok, egy szempillantás alatt képes vagyok az ujjaim köré csavarni egy férfit úgy, hogy ő még csak észre sem veszi. Kipróbáljuk? - duruzsolom édesen, kissé előrébb hajolva, ám mozdulataim már enyhén darabosak. Széles, csábító mosolyommal illetem Zalánt, kékjeim mégsem csillognak mellé. Tompán pislákol csupán, reményvesztetten, összetörve, hűen tükrözve lelkemet. Mégis makacs módon ragaszkodom a elvrimhez, a fájdalmas burokhoz, amibe Fenyvessy kényszerített.
- Protokoll! Ezek csak szavak, Zalán, jelentés nélkül! Mondhatsz akármit, leígérheted a csillagokat is az égről, mondhatod, hogy feltámasztod Merlint és mennyi lesz igaz belőle, hmm? Semmi, cariño, semmi - hangom élesen, szárazon csattan. Gyűlölöm magam, hogy hinni akarok neki és gyűlölöm őt, hogy hazugsággal kecsegtet. Nem ismeri Fenyvessyt. Ha engednék, mindketten megszenvednénk, ebben biztos vagyok. Zalán egy idealista marha. Semmi több. Kár érte.
Számat elhúzva kapom ki a kezéből a kártyát, csakis azért, hogy véget vethessünk végre ennek a parttalan beszélgetésnek. - Mindig erős vagyok, nincs szükségem biztatásra. De ha meggondolod magad, szívesen látlak meztelenül az ágyamban - kacsintok erőltetett mosollyal és az esélyt se hagyom meg a válaszadásnak. Vissza se fordulok, ahogy megindulok a kastély felé. Kékjeim a kissé meggyűrődött kártyára vezetem. Össze akarom gyűrni és kidobni, az egész beszélgetést meg nem történté tenni, a papír mégis végül a zsebemben köt ki. Pontosan ott, ahol a gyűrűmnek kéne lennie...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Több hét telt már el azóta az este óta, én viszont még mindig nem hiszem el, hogy vége. Reggelente felébredve mintha érezném a gyűrű súlyát az ujjamon. Felkelve várom, hogy kényelmetlenül feszüljön a bőröm, óvatosan mozdulok, mert fel vagyok készülve a tompa fájdalomra. Végül egyik sem érkezik. Minden fizikai sérülésem makulátlanul eltűnt, újra olyan formában vagyok, mint a Fenyvessyvel való találkozásom előtt. Testileg legalábbis mindenképp...
Kifejezéstelen arccal róvom a kastélytól a kúriáig vezető útszakaszt, a lehető legrövidebb opciót választva. Gyomrom görcsben áll, hiába van nálam az új pálcám, még nem sikerült annyira megszoknom, hogy magabiztosan forgassam. Megalázó bevallanom, de félek. Túlságosan mély nyomott hagyott bennem az aranyvérűek hercege.
Egyedül a pyromágiám megléte ad némi nyugalmat. Ujjaim takarásában apró szikrákat élesztek fel és pukkasztom is el őket egy pillanattal később. Annyira régóta sóvárogtam utána, hogy most, hogy ismét az enyém, nem tudom nem használni. Egyszerűen szükségem van rá, hogy a Fenyvessy ajándékául szolgáló elemi félelem a háttérbe tudjam szorítani. Mert én, Ombozi Boróka - egyértelműen a keresztnevem hangsúlyozva -, nem engedhetem meg, hogy gyengének lássanak. Nem engedhetem meg, hogy annak lássanak, ami nem vagyok. És mégis...
Belül fortyogó dühvel, arcomon negédes mosollyal fordulok Bogolyfalva nagyasszonyai felé. Fogalmam sincs, hogy mikor gyűltek ismét mögém, nem is érdekel, de a már cseppet sem halk megjegyzéseiket akkor sem tudnám figyelmen kívül hagyni, ha akarnám. Mostanra viszont elértem arra a pontra, hogy nem is akarom.
- Bözsi néni, mi lenne, ha a gyilkos némber helyett inkább a lotyónál maradnának, mint régen? Azzal sokkal jobban tudtam azonosulni. - Kékjeim sötéten csillanak, ám hangom és mosolyom annyira pofátlanul tenyérbemászó, hogy öröm nézni a magyasszonyok hitetlenkedő arcát.
- Tényleg nem vagy más lányom, mint egy elmeháborodott hozományvadász! Megboldogult édesapád biztosan forog a sírjában. - Apám említésére egy pillanatra eltorzul a mosolyom. A feszültség egyre nő bennem és az öreglányokat nézve már csak azon gondolkodom, hogy melyiket gyújtsam fel először. Vegülis, miért ne adhatnék alapot a pletykáknak, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Döntöttem. Döntöttem már akkor, mikor szülői nyomásra hazatértem, hogy elvégezzem a mestertanonci képzést. Akkor, mikor a függőségem szabta meg a határaim, mikor az aranyos legmélyebbre taszított és Payne emiatt lökött el magától. Akkor, mikor a sikátorban remegve álltam a törött üvegcse felett és ennek köszönhetően kiteljesedhettem a pyromágia által. Akkor, mikor fogcsikorgatva ugyan, de fejet hajtottam apám akaratának és Fenyvessy börtönében kellett raboskodnom. És akkor, mikor mindennek vége lett...
Örökké hírnévre vágytam. Arra, hogy én lehessek minden idők legjobb ereklyevadásza és egyszer saját nevemet viselhesse egy általam létrehozott mágikus tárgy. Évekig, sőt évtizedekig babusgattam ezt az álmot, amit végül nehezen láttam be, hogy saját magam fosztottam meg tőle azzal, hogy beengedtem az életembe mindazokat, akik részesévé akartak válni. Nos, még egyszer nem fogom elkövetni ezt a hibát.
Kékjeim a sötétségbe merednek, miközben arra a személyre várok, aki még ehhez az átkozott helyhez köt. Őt hagytam utoljára. Csomagom is útra készen áll Noel kúrájában, ahogy Daisy is türelmetlenül vár. Az öreglány megérdemli, hogy világot lásson, mielőtt utoléri az elkerülhetetlen.
Amint kiléptem pár perce az erkélyre, megrohantak az emlékek. Itt kezdődött minden és úgy szép, hogy itt is érjen véget. Ujjaim között apró láng jelenik meg, azzal játszadozom, becézgetem. A láng megnyúlik a levegőben, majd akaratomnak engedelmeskedve kezd táncolni körülöttem, egyre vadabb és szenvedélyesebb ütemre. A mágiám is Darikra vár epekedve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Ahogy telnek a másodpercek, a lángok egyre türelmetlenebbül mozognak körülöttem. Hirtelen felcsap egy-egy láng egyenesen az ég felé, hirtelen elvakítva engem, eltakarva előlem az egész világot, majd hirtelen lapos vonallá simulnak a levegőben, hogy lágy derengésbe vonják mindazt, ami a látóhatáron túl vár majd rám. Ujjaim idegesen dobognak a karfán, ám tudom, hogy nem szaladhatok el a rám váró percek elől. Tartozom neki ennyivel, sőt, pontosan tudom, hogy ennél sokkal többel is. Merlin tudja, hogy mennyinek lesz tanúja az erkély ma este.
Ahogy nyikordul az ajtó, szívem akaratlan vált szaporább ütemre és én nem győzöm szidni ezért. Vágyom rá? Tartok tőle? Merlin a tanúja, mindkettő igaz. Túl sokat tud, túl sokat látott belőlem és épp most tervezem lecsupaszítani előtte a lelkemet is, a testem mellé, amit talán mindenkinél jobban ismer. Bár ne lenne ennyire piszok nehéz...
Nem fordulok felé, ahogy végre megszólal, ám a lángcsíkom lassan kúszni kezd felé a levegőben, hasonlóképp, mint első alkalommal. Mennyivel könnyebb lenn egyszerűen csak visszautazni az időben és mindent másképp csinálni. Egyszerűen csak kihajítani a gyűrűt az erkélyen és vállalni apám haragját. Darik, vajon akkor is magam mellé vettelek volna, ha így teszek? A válasz túlságosan is egyértelmű és csakis ez gátol meg, hogy a feledést válasszam.
- Jobban. Végre olyan vagyok, mint mindezek előtt - búgom, miközben csupasz vállam felett pillantok hátra rá, vörösre festett ajkaimon csábító mosollyal. Szép emléket akarok magamnak is és neki is.
- Tartozom neked Darik. És ezt úgy szeretném neked leróni, mint még soha, senkinek. - Lassan fordulok meg, ám kékjeim nem veszem le róla egy pillanatra sem. Ha ő nem jön közelebb hozzám, hát én lököm el magam a korláttól és lépdelek oda hozzá, míg végül alig pár centi marad közöttünk. - Készen állsz rá? - kérdem halkan, ahogy álla alá nyúlok lágyan. A lángcsík lassan körbefut körülöttünk és kört alkotva von minket dicsfénybe. Téged és engem, Darik, mert bármilyen messze is megyek, miután itt végeztünk, mindig az enyém maradsz.